Mivel a politikai publicisztikák Magyarországon -- a személy hatása okán -- nem véletlenül kezdődnek rendesen a miniszterelnökünk nevével, nem gyötröm azzal, hogy most másképp legyen. Orbán Viktor rezsimének tartósságát az biztosítaná a név viselőjének életén túl, ha sikerülne -- amire törekszik -- az európai civilizációban gyökerező törvény- és szabadság-felfogásunkat, relativizálnia, semlegesíteni és végső soron felülírnia. Ezt természetesen nem egyedül teszi, maga is a jobbra (=etnicista irányban) és a balra (=progresszista irányban) is radikalizálódó korszellem része, de Magyarországon könnyebb dolga van, tekintve a tekintendőket. (Ti. hogy hazánkban az európai civilizáció politikai kultúrája eleve gyenge.)

A civilizáció törvény-felfogása az ún. természeti törvényben gyökerezik, miszerint a változó pozitív (írott) törvényen túl vannak az emberi nemet irányító állandó és univerzális törvények. Ezek nem vallási eredetű törvények, pontosabban törvény, így egyes számban; a kezdetei már Arisztotelésznél, Szophoklésznél megtalálhatók, majd az emberi egyenlőség ideája révén a sztoikusoknál, Cicerónál rögzül az egész emberiséget összekapcsoló felfogássá, végül a nem keresztény alapon álló, pl. felvilágosodáskori bölcseletben -- egyébként megőrizve ebben, habár deszakralizálva a keresztény hagyományt -- a jog és a jogrendszerek legitimációjában is alapvető jelentőségre tesz szert. A felfogásból a civilizációnk alapja lett: a természeti törvény az emberi nem mindenkire érvényes egységes törvénye, amellyel az ember illeszkedik az univerzum rendjébe, és amely megkülönböztetendő nemcsak az írott törvényektől, hanem a változó szokásoktól és hagyományoktól is.

A természeti törvénynek olyan statútumai (előírásai) vannak, mint az igazságosság/méltányosság velünk született ideája és/vagy intuíciója, a "ne ölj!" parancsa, a közjó előmozdításával szembeni kötelezettség, továbbá az emberi jól-lét olyan szabályai, mint az arany középút (a szélsőségek kerülése), az aranyszabály (a "ne tedd mással, amit magadnak nem kívánsz"), az erényes élet, a helytelen és a rossz (vagy a kereszténységben a gonoszság és az istentelenség) kerülése. A kereszténység csak megismétli őket vagy párhuzamosan halad a természeti törvény felfogásaival. A természeti törvény megismerése -- jóllehet a módszer homályossága miatt a kora újkortól sok támadásban volt része -- az "ép értelem", a "józan ész" és a szív (in corde inscripta) latba vetésével történik. 

A szabadság kétezerötszáz éves európai története szorosan kiegészíti a természeti törvény állandó jelenlétét. A szabadság az erkölcs és a természeti törvény alkalmazásának alapja. Szabadság nélkül nem ismerhető meg és nem élhető meg a természeti törvény, hiszen ez esetben -- leegyszerűsítve -- nem belső törvény, hanem külső kényszer volna. Az ép ész diktátuma a szabadság megnyilvánulása és az erkölcsi rend közös princípiuma, illetve keresztény (katolikus) felfogás szerint az isteni törvény megismerésének egyik módja (a kinyilatkoztatás és az egyházi hagyományok mellett). Ez a szabadság -- ahogy minden, amiről ideáig beszéltem, tehát minden, ami a civilizációnk alapja -- személyes képesség, semmi köze pl. egy nemzet ún. szabadságához. A nemzet nem témája a civilizációnak.

Mármost e poszt apropója a természeti törvény és a szabadság súlyos kikezdése, amennyiben ezeket jobbról és balról is politikai programoknak rendelik alá, súlyos tehertételét jelentve a civilizációnknak. Amit a magyar miniszterelnök mond, az általában hazugság, ez esetben azonban a civilizációnkat -- pláne annak olyan törékeny tagját, mint a magyar -- súlyosan veszélyeztető hazugság is, amennyiben relativizálja a Nyugat kétezerötszáz éves rendjét: ezen belül is a rend lelkét, az íratlan törvényeket és normákat azzal kapcsolatban, hogyan kell viselkedni egymással, magyarokkal és idegenekkel egyformán, az emberségünk mércéje szerint, az (erkölcsi) ember voltunk megtartása érdekében. Ahogy mással bánunk ugyanis -- legyenek azok ellenkező pártállásúak, "Brüsszel" vagy a szírek --, az alapvetően befolyásolja az önképünket is. Ez a civilizációnk értelme. Amikor a magyar kormányfő hadba hívja a híveit és folyamatosan szembemegy a civilizációt alkotó (konstituáló) normákkal, hatalmi céljai érdekében relativizálandó és megrendítendő őket, a magyarok ember voltát utasítja a provinciális nemzeti (=minden nemzeti provinciális) és a hatalmi normákra ráfűződő törzsi énjük mögé. Lemondani az emberiséget összefonó univerzális normákról (elvárva azok teljesülését másoktól, de magunktól is) a barbárságba, a szubhumán-állati-ösztön létbe vezet vissza. Ennek nemhogy a kereszténységhez nincs köze, de semmihez, amire az emberiség valaha büszke lehetett a saját teremtményei közül. Nem véletlenül érezhetjük magunkat -- tudom, nem egyedül vagyok ezzel -- egy falkaország lakóinak egyre erősödően, már tíz éve.

Foggal-körömmel ragaszkodnunk kell hozzájuk, nem szabad elengednünk a természeti törvény és a szabadság normáit!