Ha olvasná az őt gúnyoló FB-posztokat, Orbán a térdét csapdosná a röhögéstől. Sokkal kevesebbet foglalkozik ő azzal, hogy exempli gratia mi itt a nemzeti és a keresztény, mint a posztolók -- leszámítva persze a kérdés egyetlen aspektusát: a hatalmi erejét. Orbán pontosan tudja, hogy a jövő nem nemzeti és nem keresztény, illetve ha azzá tehető, abból éhhalál és háborúk lesznek. Nem kell a nemzetre stb. vonatkozóan ezt a konklúziót okvetlenül szeretni, és se annyira szeretem. De éppen eléggé ahhoz, hogy ne akarjam a nemzeti, keresztény jövőt. 

A jövő ez itt alább; cseppet sem nemzeti vagy keresztény. Egy ismert probléma, az ún. 0/1 knapsack -- vagy hátizsák -- probléma, a seregnyi matematikai optimalizációs probléma egyikének megoldása Pythonban (a  tényezőket nem magyarázom, nem lényeges):

from mip import Model, xsum, maximize, BINARY

p = [10, 13, 18, 31, 7, 15]
w = [11, 15, 20, 35, 10, 33]
c, I = 47, range(len(w))

m = Model("knapsack")

x = [m.add_var(var_type=BINARY) for i in I]

m.objective = maximize(xsum(p[i] * x[i] for i in I))

m += xsum(w[i] * x[i] for i in I) <= c

m.optimize()

selected = [i for i in I if x[i].x >= 0.99]
print("selected items: {}".format(selected))

Az a baj, hogy szegény Russell Kirk pont annyira életszerű ma, mint Szánthó Miklós alapjogi appendix, ezek most mind egy hátizsákba kerülnek és nem szabad kiszabadulniuk onnan. Ezt értelemszerűen Kirkre nézve tartom sajnálatosnak. A világot hajtó erő -- yes, mióta ember az ember, a kőkorszaktól a jövőig -- az emberi értelem és ennek technológiai objektiválódása volt, aminek semmi köze se a nemzetekhez, se a kereszténységhez (ill. az nemzetekhez csak addig, amíg ezek voltak a legalkalmasabb keltetői a technológiai fejlődésnek). Nemzet, kereszténység, ezek a hitek szépek is tudtak lenni, de már mindkettő végleg a kontextusát veszti, kérdezze meg bárki a papokat és a lelkészeket a frontvonalban, nézzen utána bárki a Google és a Facebook kulturális erejének. Azt, hogy nemzet lehet vagy -- tágabban -- hogy az emberi együttélés éppen milyen politikai formában zajlik, végső soron a technológiai fejlettség dönti el.

Nemzet és kereszténység erodálódása, nem győzöm hangsúlyozni, erkölcsi, kulturális stb. veszteség is (a folyamatos átalakulás részeként), viszont hatalmi helyzetben komolykodni velük kapcsolatban ma már csakis gazemberségre vallhat. A nemzetből -- ami egy fokkal azért relevánsabb, mint a kereszténység -- növekvő sebességgel ugranak ki a tagjai, vagy mert a.) elhagyják az országot, b.) elidegenednek -- mint én -- a nemzet hegemón felfogásától, jelen esetben az polgári kompetenciákat etnicista kollektivizmussal helyettesítő, politikai számítással nevelgetett napi indulattól, de a lényeg mégiscsak az, hogy c.) a magyar nemzet tagjait érő (elsőként a technológiai) hatások túlnyomó része se nemzeti eredetű. Ettől kezdve a nemzet egyre inkább fiktív vagy politikai kényszerközösséggé (szebben: eszménnyé) gyengül és csak idő (és technológia) kérdése, hogy átadja a helyét valami másnak.

A nemzet léte tagadhatatlan (egyelőre), de bármit, amit újonnan "nemzeti" igénnyel hozunk létre, lehúz az áporodottság, az elmaradottság, az önbecsapás vagy a szegénység ballasztja. Még egyszer -- olvasóimat segítendő -- nem azt állítom, hogy a néptáncaink, a népdalok, Weöres Sándor, a Kaláka stb. ne lennének megkérdőjelezhetetlenül értékesek, aggassuk bár rájuk a nemzeti jelzőt, de nem azért értékesek, mert nemzetiek, nem azért azok, mert valamiféle (átpolitizált) nemzeti programba illeszkednek (szemben minden más "profilidegen" gondolattal), hanem mert a magyar kultúra részei magyar szóval, dallamkinccsel stb. Messzire vezetne az is, hogy a nemzet egyenértékű-e a néppel, a kultúránk mitől magyar, ebbe most nem mennék bele. De mivel a magyar nemzet legjobb reális megközelítése -- éppen azért, mert annyi etnikumból származunk és közös államunk már nincsen -- mégiscsak a nyelvünk, tehát ami magyarul születik, magyar (megengedem) anyanyelvű szerzőtől, magyar kulturális kontextusban/-ból, az szükségképpen nemzeti. Quelle horreur, még Esterházy is. Ám az is bizonyos, hogy amit a politikai vezényletű nemzeti program nemzeti igénnyel hoz létre -- kvázi a világ ellenében vagy az attól való elkülönbözés szándékával --, az természetesen szemét lesz, ha nemzeti is. Kultúrát nem először próbál meg ezen a tájon a hatalom programmá tenni, meg lehet nézni az eredményeit a trianoni giccsben, a szocreál építészetben, a kádárista munkásköltészetben stb.

Szóval a nemzetre (egyáltalán, de főleg a zárt, etnicista hazai felfogásában) és a kereszténységre alapozni egy ország (hit)életét és önképét kártékony hazugságokon alapuló -- ha már itt tartunk -- nemzetellenes manipuláció. A nemzet életében a tradíciók ereje fontos összetartó erő, de a tradíciók folyamatos újragondolás nélkül olyan zárvánnyá válnak, amik egy nép világban való eligazodását és boldogulását csak hátráltatják. Politikai programként még rosszabbul fognak festeni, mert tipikusan elnyomóvá is válnak. Az erős kultúra az, amelyik a külső hatásokat is fel tudja használni, magába tudja építeni, sőt a képes a külvilágra is minél nagyobb hatást gyakorolni. Az alkalmas nemzeti kultúra legalább egy kicsit mindig nemzetközi is. Az erős nemzeteké nagyon az. Ehhez azonban autonómnak, organikusnak és modernnek kell lennie -- az adófizetők pedig okosan támogathatják ezt kompetens kulturális közvetítőkön keresztül, amelyek közül csak egy a kormányzat.