Épp kérdezte egy kedves, tiszteletreméltó kollégám az EU-döntésről való olvasatomat, ami kb. ennyi, mint itt. A sok kompromisszum legalább annyi halasztott döntést is rejt, végeredményben pedig arra mutat, hogy az EU-magországok magukévá tették a "kétsebességes", avagy mag- és periféria-Európa gondolatát, végre felfogva egyebek mellett, hogy a magyar kultúra "felzárkóztatása" (vagy nevezzük, aminek akarjuk) egyelőre (?) nem lehetséges. Ez a felismerés nem kevesebb immár, mint Európa (a nyugati civilizáció) önvédelmének része.
Látni vélem mag-Európa integrációjának felgyorsulását az utóbbi hónapokban hozott döntésekben (ideértve a legújabb adópolitikai irányelveket). Nyilván megvárják a végső döntéssel a 2022-es választásaink eredményét, de kedvezőtlen esetben (ami a magyar ellenzék képességeinek ismeretében egyben a reális forgatókönyv is) elindulhat Magyarország leválasztása az EU politikai és jogi mechanizmusáról, meghagyva nekünk a "közös piaci" tagságot némileg limitált érvénnyel. Orbánnak és keleti barátainak tehát -- ha minden jól megy* -- nem sikerül szétverniük az EU-t. Csak Magyarországot. Azaz, ha volt valaha életbevágó választás nálunk, 2022 az lesz.
*Nyilván megkönnyítené az EU dolgát, ha novemberben Trump megbukna, illetve Kína (és a kevésbé súlyos kérdés: Ororszország) ügyében a magországok magukévá tudnák tenni -- és itt a németek lehetnek a legnagyobb vesztesek -- a brit stílusú "beleállást". A két feltétel némileg ellentmond egymásnak, de nem hiszem, hogy a demokraták Kína ügyében túl sok illúziót kergetnének, és talán Merkel vagy az utóda sem számol már komolyan Putyin Ororszországának megszelíditésével. Semmi sem fekete-fehér, de az EU megindulni látszik egy olyan úton, amely végül Orbán-Magyarország kicsúszását vonja majd maga után.