1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.06.17. 12:52 HaFr

Állítólag egy picit fasiszta vagyok

ART and ARCHITECTURE, mainly: Anti-Fascist Art Exhibition ...

A haladárok versenyre keltek és balról előzik Orbán & Co-t az emberi szabadság széttaposásában. Rövidesen érkeznek a haladár békemenetek (ja, ezek már folynak is a szobrok és a boltok között lüktetve), az alternatívamentes haladár egyetemi lét (itt előztek is, nemzeti matematika még nincs, de fekete matematika lesz), haladár identitástudat (az etnicista lényegkonstrukciót a lényeg dekonstrukciójával ellentételezik, de közben minden tisztelet- és szubvencióköteles, amit Johnny és Árnika magáról állít, ellenkező esetben fasiszta vagy), a történelem egyformán hazugság a kezük alatt (persze egyformán az igazságot követelve magának), szóval ilyen csecsebecsék. Egy részük már ismert az akadémiáról, most csak vörös-fekete árnyalatot, fej mellett lábakat és még több szenvedélyt kapott. Mindig utáltam többségben lenni valahol (rossz ómen), de most a liberalizmusom egy törpe kisebbségé már. Megnyugtató állapot.

Tamás Tanár úr szerint aki nem antifasiszta, az egy picit fasiszta. Tamás Tanár urat nem érdekli, hogy a fasizmus és képzett alakjai rendszerkategóriát képeznek a politikatudományban, az antifasizmus viszont (radi balos) mozgalmi hívószó (ahogy a "fasiszta!" ebben a lingóban egyszersmind határtalan referenciájú káromkodás). Én pl. fasizmusellenes vagyok, de kifejezetten nem vagyok antifasiszta, tehát Tamás Tanár úr szerint legalább egy picit fasiszta vagyok. Ebből csak az látszik, milyen értelemetlen dolog a gondolkodás, ha értelmetlen dolgokra pazaroljuk. Tamás Tanár úrnak elég lett volna azt kifejeznie, hogy "baj van" és röviden megindokolnia, miért; ellenben, ha (radi balos) hívószavakat kezd el használni, azzal a fasizmusellenesek táborát szeleteli, bármennyire blikkfangos is a posztja (gondolata). És akkor ne beszéljünk arról, hogy mi a kommunizmus (amihez Tamás Tanár úr sorolja magát) történeti és analitikus viszonya a fasizmushoz, mert az meg éppen nem szolgálná a házi békét itt a blog körül. 

Senki se tagadja, hogy a Földön rengeteg igazságtalanság van, mindössze két baj van ezekkel. 1. Eléggé szór, hogy ki mit tart igazságtalanságnak. 2. A megoldásuk -- akár egy apró igazságtalanságé is -- általában komplex folyamatok átalakítását kívánja, ami nem egyszerű. Az esetek egy részében -- pl. a "kizsákmányolás" megszüntetése -- lehetetlen. (Szerintem ez egy értelmetlen szó az általában alkalmazott -- rendszerkritikai -- értelmében, de a vita kedvéért most feltettem, hogy nem az.) Másik részükben évtizedek szisztematikus, koordinált munkáját kívánná embermilliárdok között (pl. az ún. generációs igazságtalanság a Föld erőforráskészletével való gazdálkodásban, de ebben speciel már a közvetlenül érzékelhető veszélyek sem elég félelmetesek a kollektív cselekvési problémák megoldásához és csak a technológiai előremenekülés tűnik járható útnak). Stb stb. Megfordítva, azt is tudom, hogy az esetenkénti rombolás elkerülhetetlen, mert a politikai rendszerek nem alkalmasak minden politikai vélemény becsatornázására, a demokráciák sok kérdést kizárnak az intézményes nyilvánosságból, pláne a döntéshozatalból, illetve távolról sem élünk javuló egyensúlyi állapotban. Van, akinek csak a rombolás marad, néha -- mint most -- sokaknak csak ez marad. (Ezzel együtt nem nehéz észrevenni, hogy a szélsőséges, destruktív szenvedélyek milyen veszélyt jelenthetnek a civilizált élet lehetőségére. Fürdővíz, gyerek. (Itt meg arról nem beszélek, szervezett-e és van-e távlati célja a dúlásnak.)

Amiről itt végül is szó van, az, hogy az emberi sérelmeket hogyan játsszuk meg, csoportosítjuk és tüzeljük. De mivel általában sérelmek és szenvedélyek csapnak össze, túl sok okosság nem jöhet ki a radikalizálódó hangulatból.

Mindenestre izgalmas kort élünk.

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6215815352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DrGehaeuse 2020.06.17. 13:26:05

Még jó hogy nem náci vagy, csak kicsit fasiszta.
Én teljesen náci vagyok egyesek szerint.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.06.17. 13:33:01

@DrGehaeuse: várj, elvtárs, utolérlek még

seol 2020.06.17. 13:55:48

@HaFr:

Meg sem kell mozdulnod hozzá.

seol 2020.06.17. 14:09:05

@HaFr:

És akkor most nem tudom, átment-e az irónia. :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.17. 14:31:06

Talán ezért kanyarodtam én vissza a Bibliához, mert a "modern" (poszt-nietzscheánus) bal- és jobboldal egy nagy rakás morális hulladék. A tudomány meg alkalmatlan a morális kérdések rendezésére. A felvilágosodás morálisan bukott meg. Nem a szabadság bukott meg, hanem a modern nyugati morál. A jobb- és baloldali morál egyszerre. Mert egyformák. Egyformán immorálisak.

ricardo 2020.06.17. 15:04:59

Főtitkár elvtárs megmondtam, aki nem antifasiszta, az fasiszta. Egyúttal harcra szólította a világ népeit a békéért, illetve a kongresszus időelőtti összehívását kezdeményezte Chilében.

Bogomil 2020.06.17. 15:06:10

Ez a blogbejegyzés látszólag reagál valakinek a valamijére, de nem találtam a szövegben hivatkozást. (Lehet, hogy színtévesztésem miatt nem vettem észre a linket?) Nagyjából persze így is lehet érteni, de azért szívesen megtudnám, kicsoda is és mit mondott Tamás Tanár úr...

seol 2020.06.17. 15:13:37

@Bogomil:

(TGM legtöbb cikkétől eltérően ezt) nem szívesen linkelem, mert kínos:

merce.hu/2020/06/13/tgm-antifa/

Bogomil 2020.06.17. 15:26:29

Nem esett le, hogy a "Tamás" a szövegben vezetéknév...:-) És a Mércén nem jártam az utóbbi napokban. Most megnéztem a kétsorost, semmiképpen sem mondanám helyes következtetésnek...

seol 2020.06.17. 15:39:17

@Bogomil:

A Mérce egy darabig hozza a kötelező igazságokat féligazságokkal, csúsztatásokkal és hazugságokkal keverő szélbalos közhelyeket a témában, "ha egyet olvastál, akkor az összeset". Szóval ha TGM-é az az egy, akkor megspórolsz egy csomó időt. ^^

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.17. 15:48:54

Mondjuk én azt nem értem, hogy a rasszizmus kérdése hogyan merülhet fel 2020-ban. Ugyanis már iu. 320-ban tisztázva volt a kérdés. Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 11 Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben.A galatáknak írt levél 3. fejezet 28 Nincs többé zsidó és görög, nincs szolga és szabad, nincs férfi és nő, mert ti mindannyian egyek vagytok Krisztus Jézusban.

ricardo 2020.06.17. 16:00:14

@Főnix Oszlár Gazdag: Kubában a feketék és a fehérek egyenlőek.

Khonsu 2020.06.17. 16:13:33

Hogy azért találjunk némi vidámságot is a helyzetben, megnézném most milyen arcot vág Orbán, hogy az általa tíz éve várt jobbos-illiberális forradalom helyett szembejött egy balos-progresszivista... xD

seol 2020.06.17. 16:22:24

@Khonsu:

Nem is tudom, szerintem neki csak jó, hogy célozgathat arra, hogy a szélsőbalos, azaz balos, azaz ellenzéki, azaz momentumos tömegek 20, azaz 50, azaz 100 százaléka mennyire idióta. ;-\

Khonsu 2020.06.17. 16:35:48

@seol:

Belföldön egy darabig igen, de ha nyugaton ez lesz az új irány, akkor izgulhat. Ezek nem tűnnek olyan végtelenül türelmes, elnéző fajtának, mint akikkel eddig "hadakozott".

seol 2020.06.17. 16:53:53

@Khonsu:

Szerintem még a tiltakozók normális része sem lesz "az új irány" -- bár remélhetőleg pár értelmesebb felvetésük átkerül a gyakorlatba. De az elmebeteg szélbalos csürherész biztos nem lesz az, lincselgetnek kicsit virtuálisan, zúznak kicsit az utcákon, lecseng.

Khonsu 2020.06.17. 16:59:41

@seol:

Reméljük úgy lesz.

seol 2020.06.17. 17:16:04

Más: van azért valami érdekes abban, hogy a széljobbos rasszista marhák -- bizonyos értelemben -- mennyivel elfogadóbbak: ha egyszer "azonosították", hogy rasszista vadbarom valaki és befogadták, akkor sokkal kevesebb energiát fordítanak arra, hogy rábizonyítsák, hogy az Eszme Árulója, mint szélbalos megfelelőik -- ez utóbbiaknak teljesen mindegy, mennyire vagy rasszizmusellenes, mennyire támogatod a melegeket, a transzneműeket, bármelyik aktuális lieblinget (mert ne vetítsünk érdemi törődést a jelszavak mögé), ha "rosszul ragozod bármelyik hívószót", rádveti magát a virtuális(?) lynch mob.

DrGehaeuse 2020.06.17. 19:41:34

Aki antifa az nem szereti a fát!
Tehát egy antifa nem lehet zöld.
Aki nem zöld az a környezetvédelem ellen van tehát a környezetkárosítók pártján áll.

Ne legyünk antifák!

Döntsük le az antifák szobrait most!

seol 2020.06.17. 20:32:43

@HaFr:

Tényleg jó, bár a végén a "a permanens progresszivista forradalom milyen célok megvalósulását szolgálja"-rész közepesen erőltetett-leegyszerűsítő -- mármint a terjedelmi korlátokon túlmutatóan is.

Moin Moin 2020.06.17. 21:06:08

Péter, érdemeidre tekintettel: minden pénteken este 7-től (kivéve vallási ünnepek: olyankor előző este) a szokott helyen:
Platzl 9, 80331 München

(Én 8-kor lépek fel; ha sürgős lenne, előtte megtaláltok szemben az Ayingerben...)

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2020.06.17. 21:16:43

Lássuk meg a jót is a rosszban. Már egy ideje eltünt a médiából az iskolakerülő némberpalánta. :)

belll 2020.06.18. 12:43:11

@Főnix Oszlár Gazdag: Ja, le van írva 2000 éve, de feloldás csak Krisztusban van. Az emberiség nagy része nincs Krisztusban még azok többsége sincs, akik kereszténynek mondják magukat.

belll 2020.06.18. 12:48:36

@ricardo: Igen és ettől egyik lényeges probléma sem oldódott meg.

screpes 2020.06.18. 15:25:10

@belll:
Dehogynem. Mindaz, amelyik most nincsen.

ijontichy 2020.06.20. 09:12:21

@poszt: "balról előzik"
Azt már megszoktam, hogy fidesznyikéknél "nagyon alacsony a kerítés" ;-). Nem kéne ám velük versenyezni :-(
index.hu/techtud/tortenelem/2020/06/20/turulszobor_tortenesz_lavaslat_12._kerulet_pokorni/
Mondjuk a "rossz az, aki rosszra gondol" jegyében én már annak idején sem értettem egyet a hülyeséggel. Az a "kurvanagy" madár egész jól néz ki (annak idején elég sokszor gurultam el mellette), a terület rendezett. Ellentétben a Szabadság teret csúfító - leginkább vityáék lelkivilágát ábrázoló - förmedvénnyel, amitől én óvnám a gyerekeket, mert a látványtól még megállnak a fejlődésben :-).
Suba-subárum, ha a vérmagyar fidesznyikek zöme lelkisérült (mert az), akkor ti kedves történész fijjúcskák és leánykák ugyanúgy elmehettek ám velük együtt a jó édes... Btw. a tatabányai szobrot mikor akarjátok ledöntetni, idióták?

morph on deer 2020.06.20. 14:12:51

@ijontichy:
Akkortájt lenne kívánatos, mikor orbán épp felolvas valamit annak a tövében is... Két dögevőt egy csapásra. :)

miért 2020.06.20. 15:44:23

@ijontichy: én nem gondolom, hogy el kellene ásni ezt a szobrot, de szemben az egykori nyilas pártházzal, én is más mementóra gondolnék. És nem hiszem, hogy a történészek is a megsemmisítés re gondoltak. A madárka pedig jól mutatna a nevesített feliratok nélkül, például a rege szálló környékén.

Vagablonde 2020.06.21. 09:48:51

Bizony, aki nincs velünk, az ellenünk van. Semmi nem változik a baloldalon.

miért 2020.06.21. 11:32:29

@Vagablonde: Érdekes gondolat, csak az a baj vele, hogy ezt a kedves vezetője hirdeti

szobatars 2020.06.21. 19:45:59

@Vagablonde: @miért: Szerintem meg bevett gyakorlat mindkét oldalon.

Vagablonde 2020.06.21. 20:06:08

@miért: most legutóbb TGM írta. Máshol nem olvastam hasonlót.
süti beállítások módosítása