A haladárok versenyre keltek és balról előzik Orbán & Co-t az emberi szabadság széttaposásában. Rövidesen érkeznek a haladár békemenetek (ja, ezek már folynak is a szobrok és a boltok között lüktetve), az alternatívamentes haladár egyetemi lét (itt előztek is, nemzeti matematika még nincs, de fekete matematika lesz), haladár identitástudat (az etnicista lényegkonstrukciót a lényeg dekonstrukciójával ellentételezik, de közben minden tisztelet- és szubvencióköteles, amit Johnny és Árnika magáról állít, ellenkező esetben fasiszta vagy), a történelem egyformán hazugság a kezük alatt (persze egyformán az igazságot követelve magának), szóval ilyen csecsebecsék. Egy részük már ismert az akadémiáról, most csak vörös-fekete árnyalatot, fej mellett lábakat és még több szenvedélyt kapott. Mindig utáltam többségben lenni valahol (rossz ómen), de most a liberalizmusom egy törpe kisebbségé már. Megnyugtató állapot.
Tamás Tanár úr szerint aki nem antifasiszta, az egy picit fasiszta. Tamás Tanár urat nem érdekli, hogy a fasizmus és képzett alakjai rendszerkategóriát képeznek a politikatudományban, az antifasizmus viszont (radi balos) mozgalmi hívószó (ahogy a "fasiszta!" ebben a lingóban egyszersmind határtalan referenciájú káromkodás). Én pl. fasizmusellenes vagyok, de kifejezetten nem vagyok antifasiszta, tehát Tamás Tanár úr szerint legalább egy picit fasiszta vagyok. Ebből csak az látszik, milyen értelemetlen dolog a gondolkodás, ha értelmetlen dolgokra pazaroljuk. Tamás Tanár úrnak elég lett volna azt kifejeznie, hogy "baj van" és röviden megindokolnia, miért; ellenben, ha (radi balos) hívószavakat kezd el használni, azzal a fasizmusellenesek táborát szeleteli, bármennyire blikkfangos is a posztja (gondolata). És akkor ne beszéljünk arról, hogy mi a kommunizmus (amihez Tamás Tanár úr sorolja magát) történeti és analitikus viszonya a fasizmushoz, mert az meg éppen nem szolgálná a házi békét itt a blog körül.
Senki se tagadja, hogy a Földön rengeteg igazságtalanság van, mindössze két baj van ezekkel. 1. Eléggé szór, hogy ki mit tart igazságtalanságnak. 2. A megoldásuk -- akár egy apró igazságtalanságé is -- általában komplex folyamatok átalakítását kívánja, ami nem egyszerű. Az esetek egy részében -- pl. a "kizsákmányolás" megszüntetése -- lehetetlen. (Szerintem ez egy értelmetlen szó az általában alkalmazott -- rendszerkritikai -- értelmében, de a vita kedvéért most feltettem, hogy nem az.) Másik részükben évtizedek szisztematikus, koordinált munkáját kívánná embermilliárdok között (pl. az ún. generációs igazságtalanság a Föld erőforráskészletével való gazdálkodásban, de ebben speciel már a közvetlenül érzékelhető veszélyek sem elég félelmetesek a kollektív cselekvési problémák megoldásához és csak a technológiai előremenekülés tűnik járható útnak). Stb stb. Megfordítva, azt is tudom, hogy az esetenkénti rombolás elkerülhetetlen, mert a politikai rendszerek nem alkalmasak minden politikai vélemény becsatornázására, a demokráciák sok kérdést kizárnak az intézményes nyilvánosságból, pláne a döntéshozatalból, illetve távolról sem élünk javuló egyensúlyi állapotban. Van, akinek csak a rombolás marad, néha -- mint most -- sokaknak csak ez marad. (Ezzel együtt nem nehéz észrevenni, hogy a szélsőséges, destruktív szenvedélyek milyen veszélyt jelenthetnek a civilizált élet lehetőségére. Fürdővíz, gyerek. (Itt meg arról nem beszélek, szervezett-e és van-e távlati célja a dúlásnak.)
Amiről itt végül is szó van, az, hogy az emberi sérelmeket hogyan játsszuk meg, csoportosítjuk és tüzeljük. De mivel általában sérelmek és szenvedélyek csapnak össze, túl sok okosság nem jöhet ki a radikalizálódó hangulatból.
Mindenestre izgalmas kort élünk.
