Valóban egy kisebbség terrorizálja a többséget, miközben folyamatosan megpróbálja magát többségnek beállítani, hogy a terrort legitimálja. A magyar politikai társadalom struktúrája -- ismert módon -- úgy néz ki, hogy a választók harmada legitimálja a Fideszt (=Orbánt) a szavazataival (ezeket a szavazatokat aztán egy torz választási rendszer kétharmadossá inflálja, amit pedig a kormányzati rendszer és a személyi függések hálója autokráciává konvertál). A második harmad ellenzéki szavazó, de nagy részük -- érthetően -- csak az impotenciát látja az ellenzék soraiban, a harmadik harmad pedig apolitikus, letargikus vagy ignoráns. A társadalom, amelyet a premodern-jobbágyias szervilizmus, a diktatúrákban elsajátított túlélési reflexek és a nemzet traumái neveltek, politikai intézményeitől megfosztatott és folyamatos hazugságban él, képtelen fellépni egy -- végül nem nagyobb, mint -- apró kisebbség zsarnokságával szemben.
Ebben a helyzetben, amelyet a kisebbség terrorista jellegű élcsapata, illetve ennek vezetője, a közbeszéd és a kormányzati cselekvés folyamatos radikalizálásával tart fenn, a demokráciának már híre-hamva sincs. A demokráciának ugyanis, ceterum censeo, nem a négyévenkénti választás az egyetlen megkülönböztető jegye, hanem ugyanígy a választások közötti fair parlamentáris kormányzás, a nyilvánosság hiteles közös fórumai és a civilitársadalmi aktivitás szabadsága.
A demokrácia illúziója után a szabadság maradékának illuzórikusságával kell most megbarátkoznunk (kell, nem kell, ezt tesszük). A vírushelyzetet további hatalomkoncentrációra kihasználó orbánista rezsim semmit nem szégyell megtenni az ellenállással szemben, érkezzen ez az ellenzék egy kézen megszámlálható, valamennyire is potens képviselőitől, a Facebook-társadalomtól, szakmáktól vagy a sajtótól. A pszichopatológiára, a büntetőjogra és a tahóság enciklopédiájába tartozó -- de egyaránt nemzetromboló, a szavazók tudatlanságát erősítő, miközben az erőforrásait elszívó -- fideszes-orbánista manővereknek láthatóan nincs se korlátjuk, se határuk. Az élcsapat bármire képes és bármire hajlandó a hatalom megtartása érdekében, mély hallgatással övezve az értelmiségi holdudvaruk "finomabb", "elegánsabb" rétegétől, útszéli módon támogatva a szellemi verőlegényeitől, kiszolgálva a funkcionális káderei által. Az ország ötven éves mélypontján van és sodródik a még mélyebb szakadék felé. A sodródásban nincs fogódzó, nincs stabilizációs pont, aminek két összefüggő oka van: a rezsim terméketlensége (élősködő, extraktív logikája) és a rezsim urainak növekvő bizonytalansága az ország külpolitikai környezetének számukra kedvezőtlen változása miatt. Mindkettő a növekvő agresszió felé löki a rezsimet.*
Valamit radikálisan másképp kellene csinálni, ha nem akarjuk bevárni a robbanást, de nincs szellem, nincs erkölcs, nincs akarat. Csak mi vagyunk, magyarok.
(*Ugyanakkor -- ahogy korábban megírtam -- a diktatúra folyamatosan optimalizál. Ha vége lesz a vírushelyzetnek, valószínűleg vissza fog térni a parlamentáris úton való hatalomgyakorláshoz, mert ezzel is biztosíthatónak tartja az abszolút uralmat. Az abszolút uralom lényege: a jogalkotás, a jogalkalmazás és adott esetben jogszerűtlen eszközök alárendelése az uralom fenntartásának; azaz a hatalmat végső soron az uralom érdeke mozgatja, lehetőleg optimálisan, lehetőleg nem a "szükségletek felett", mert ez túl költséges és kockázatos volna. Amíg a kétharmad adott, addig viszonylag kiszámítható helyzetben Orbánnak nincs szüksége más eszközökre.)
