Nem az érdekel, hogy egy szemlátomást, sőt a saját elmondása szerint is (amennyiben a mondatai önmagukért beszélnek) beszámíthatatlan ember mit gondol arról, hogy mégis kicsoda ő -- méghozzá most épp annak kapcsán, amit kétmillió választó felhatalmazásából a parlamentben ülő "balliberális ellenzékről" megengedett magának --, hanem az, hogy mit gondolnak róla a választók, méginkább a Fidesz-szavazók. Nem Kövér személye számít, hanem a követőinek száma és véleménye. Kövérek voltak, van(nak), és lesznek (speciel a főfoglalkozásukban, a "nemzetidegenek" és a "hazaárulók" osztályozásában, kijelölésében és szankcionálásában 1944-hez képest még erőtlenek is vagyunk, akkor még a mostaninál is népszerűbb volt ez a szakma), de Kövér híveinek tudniuk kell, hogy a léte őket minősíti. A Kövérek léte mindig a szavazóikat minősíti. A kutya se figyelne a Kövérekre, ha nem volnának szimpatizánsaik, ezért a szimpatizánsaiknak tudniuk kell, hogy a Kövérek léte őket minősíti. A Kövérek -- joggal -- abban a hitben vannak, hogy igényt elégítenek ki; árusok ők is a politika piacán és váltig azt hiszik, tódulnak hozzájuk a vevők, keletje van a létüknek és gondolataiknak.
Van-e? Nem lehet tudni. Nem tudni, mai Kövérünk nélkül gyengébb vagy erősebb lenne-e a Fidesz, valószínűleg nem tudja ezt a Fidesz delegálta miniszterelnök se. Lehetne jóindulatúan mondani, hogy Kövér nem oszt, nem szoroz, havi hárommillióért nem is túl drága (ahhoz képest, amit elvtársai ellopnak), elbírja ez a szegény ország még őt is. De hát ilyet persze nem mondhatunk, súlyos cinizmus volna. A mai -- fedőfoglalkozása szerint házelnök -- Kövér náci szövegbe ojtott bolsevik propagandája (hogy mindent össze tudott gereblyézni, ami az emberiség százéves szégyene és mindennek az alja!), ez pedig a magyar nemzet ürügyén (hát, amit, bírjuk el itt ezt a persze megosztó beszúrást, ő és a csapata -- nyilván csak a számok szerint, de mégis -- nap napba öltve rabol le), szóval, kérem, ez az ember kurz und gut visszakézből lebolseviknácizta a magyar nemzetet, hm, szóval ez olyasmi, amit a magyar nemzetnek véleményem szerint ki kellene kérnie magának.
Már ha éppen nem szavazna éppen a mai Kövér politikai pártjára (úgy számbeli többségben, mint legújabban 2002 -- egy elhíresült beszéd -- óta a maga maga vallotta lényegiségében). És akkor itt a magyar nemzetnek el kell döntenie, hogy most merre. Meg tudja-e tenni?
Még egyszer, nem az a kérdés, hogy a mai Kövér honnan veszi a (mit?) bátorságot (?) -- nem tudom, mit vett --, hogy meg akarja határozni, ki tartozik és ki nem tartozik a magyar nemzethez (jóval túl vagyunk -- mi, a civilizáció -- azon, hogy komolyan vegyük, hogy az ilyen gondolatoknak magyarul értelmük van, de hisz -- gondoljuk tovább -- nincs is magyarul értelmük, ezeknek hagyományosan csak "nemzeti" értelmük van, lásd 1944/45-öt, a magyar és a nemzet kerülnek összeütközésbe végül, újra).
Ha Magyarországon a magyar nemzethez tartozás újra politikai kérdéssé válik és a magyarok többsége belenyugszik ebbe, akkor -- hát igen -- a nemzet nem érdemli meg a magyar nevet. Megint elválik egymástól, ami egyszer-kétszer már elvált: a magyar haza a nemzeti szakadéktól, a magas a mélytől, a magyar a nemzettől, a jelző a névszótól -- és mi, a civilizáció, féltve őrizzük majd a jelzőt a névszó ellenében. Miután összenő, ami összetartozik (a valamikori kommunista párttagkönyv a nemzetritkító vágyakkal), elválik, ami egyébként is folyamatos meghasonlásban van: magyar ("ballib", zsidó származású, konzervatív, européer, Párizs és Bécs, stb.) és a nemzet.
Megjegyzem végül, valószínűleg -- mint mindegyiket -- ezt a Kövért is leginkább agyon kellene hallgatni. Jobban járna mindenki. A magyarok nem nácik. Sőt a nemzet se náci, csak bizonytalan. A legnagyobb hang után megy.
U.i: Lehet, hogy most itt valami kampányocska van a nemzeti értelem maradéka ellen (tegnap Schmidt Mária, ma ez a Kövér), mert valamiről el kell terelni a figyelmet (vírusügyintézés? GDP? lopáshullám? mettomén), de akkor erre azt mondom, minden nemzetet minősít, hogy milyen kampányokat pénzel.
