Krekó Péter szerint illiberális hibrid rezsimben élünk, de nincs diktatúra, mert "a rendszer nem teljesen autoriter, amiben a népakaratnak már ne lenne szerepe, a választások továbbra is nagyon fontos részét képezik a rendszernek. (...) Egyenetlen az autoriter logika, de kevés az olyan elem, ami teljesen fehér (demokratikus) vagy teljesen fekete (autokratikus) volna. A szürkezónában mozgunk."
Szerintem a rezsim diktatúra. A különbség Krekó felfogása és az enyém között az, hogy én a diktatúrának egyetlen megkülönböztető jegyét ismerem: hogy politikai (parlamentáris) eszközökkel nem váltható le, mert a politika minden számottevő eszközét magához vonja vagy semlegesíti, és ennek szolgálatába állítja az alkotmányos intézmények működését (vö. Carl Schmitt das Politische fogalmát). Eszerint diktatúra az orbánizmus is, mert ahonnan veszélyben érzi a kétharmad jövőjét, ott -- sokkal több információ birtokában, mint bárki más -- megelőző csapásokat végez; folyamatosan tágítva a mozgásterét a kétharmad fenntartására optimalizál, ami a személyi függés rendszerével kiegészítve praktikusan diktatúrát jelent. Nem lehet leváltani parlamenti választásokon, illetve ennek elkerülése érdekében bármikor kész további radikalizálódásra.
Ehhez még két dolog. Egy, Krekó és mások meghatározásával az a baj, hogy statikusak; a rezsim adott állapotát írják le (ezért van, hogy pl. Bozóki András az utóbbi hónapokban szigorította a korábbi meghatározását a hibrid rezsimről), aminek így nemcsak kisebb heurisztikus értéke van, de nem találja el a rendszer lényegét sem, mert a lényeg mélyebben fekszik, mint a tipikus politológiai-jogi jellemzők; konkrétan a hatalmi célokban. A rezsim lényegi politikai (hatalmi, voluntarista) természete maga után vonja a jogrendszer eszközzé degradálását stb. A rezsimet nem érdemes (és megtévesztő) rendszer-meghatározással leírni, mert alapvetően -- Schmitt szellemében -- a hatalmat célzó politikai gyakorlat a lényeg benne.
Kettő, érdekes ilyen szempontból a válság alatti felhatalmazási törvény, amely megint csak az én logikámba illeszkedik, a statikus rendszerleírásokba kevésbé. A felhatalmazási törvényt a rendszer bizonytalansági állapota indokolja: a nagyobb bizonytalanság nagyobb hatalmi koncentrációt igényel, de nem ettől van diktatúra, hanem ez csak a diktatúra adott állapotbeli megnyilvánulása (jogi és rendszerképlete).
A lényeg: az ellenzéknek nincs helye a parlamentben. (Ugyanezt nem tudnák levonni Krekó Péter definíciójából, pedig fontos lenne.) Az ellenzéknek már rég egy másik korszakban kellene élnie, konkrétan a parlamenten kívüli ellenzékiségben, mert a mostani állapotában az optimalizált diktatúra kelléke. (2013-ban javasoltam először -- látva a Mesterházy vezette szoci párt kétséges ellenzékiségét --, hogy a parlamentáris ellenzék vonuljon ki az országgyűlésből és adott esetben más szervezetekkel együtt alakítson szimbolikus jelentőségű állandó vitafórumot, alternatív nemzetgyűlést. A helyzet már szinte túlérett erre, kicsiny valószínűséggel tudnák már ezt értelmesen eljátszani.)
Végezetül vissza Krekó Péterhez: azt mondja, azért sem diktatúra, ami van, mert van benne szerepe a népakaratnak. Nos, minden diktatúra a - kritikus - tömeg legitimációján alapul. Nincs olyan rezsim, amely totálisan szembe mehetne a néppel, egy diktatúrát nem ez különböztet meg a demokráciától, hanem -- úgy gondolom -- az, amiről én írtam: hogy parlamentáris-politikai eszközökkel nem váltható le ( = ezen az úton nem állíthatók vissza a jogállami keretek). A diktatúránál van rosszabb, ez a totalitarizmus, amelyhez viszont kétségelenül még nem jutottunk el, de nem is fogunk.
_____
Ui.: Kicsit szakmaibban és általános érvénnyel szólva azt pedzegettem ebben az írásban, hogy a rendszermeghatározások mögött meghatározható-e egy rezsim (vagy a legtöbb) "DNS"-e, kvázi algoritmusa. Azt implikáltam, hogy a politikai rendszerek nem egyedül politikai kérdések, tehát nem elég pontos és nem elégséges így -- az alkotmányos-politikai-intézményi rendszerben dekódolható viselkedésük (fenomenológiájuk) alapján -- leírni őket; egy rezsimet pl. tipikusan nem egy adott rendszer konfigurációjának elérése hajt előre, hanem inkább a hatalom, a személyiségek konstellációja, a nehézségi gyorsulás, a politikai kultúra stb.; azaz -- úgy gondolom -- ez a "DNS" (ahol van és felfejthető) a rendszer lényege, a többi (a rendszerkategóriák, a politológiai témák) csak a fázisainak megmutatkozása.
