1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.04.20. 08:36 HaFr

A Fidesz-szavazók legnagyobb tévedése

Nőt bántalmaztak: dulakodásig fajult a Fidesz egyik városi ...

A Fidesz szavazói végső soron a felelősek (természétesen, ki más?) a kormányuk bűneiért is (nemcsak a politikai tévedéseiért) éppen úgy, ahogy annak idején a baloldali-progresszív értelmiség és szavazótábor volt a felelős a baloldal kormányok hibáiért. Az az elsődleges felelős -- talán nem kell ezt túlmagyarázni --, aki az aktív beleegyezését adja egy kormányzat felállásához, majd nem vonja meg a támogatását a már nyilvánvalóan kártékony kormányzástól sem. A bűnös Fidesz-kormányzás alatt a tétek azonban sokszorosára nőttek, ezért a szavazói felelősség is joggal kerül egyre inkább előtérbe. Ami itt folyik, az már nem a demokráciára jellemző "business as usual", ezért a szavazói felelősség sem szokványos; ez a rendszer már kivezet a parlamentáris politikából, mert parlamentáris eszközökkel nem váltható le (de legalábbis mindent megtesz ezért a demokráciák eszköztárán is messze túllépve). Ez egy ún. dinamikus diktatúra, amely aszerint radikalizálja az eszközhasználatát, ahogy (itt) Orbán a személyes hatalmát fenyegetve látja.

A rezsim jóval gyengébb kormányzati teljesítményre képes, mint a térség országai: ennek bizonyságául elég lenne megnézni a forint folyamatos értékvesztését az euróval (!) szemben 265-ről a mostani 355 körüli szintig (és most ne beszéljünk a néhány héttel ezelőtti 370-ről). Ez tehát a közös devizával szembeni romlás, amelyhez a gazdaságunk 80-85%-a idomul, ami világos jele az ország komplex versenyképességvesztésének. És ilyen körülmények között a rezsim szemérmetlenül hazudik a teljesítményéről. Vajon mi indokolja a demokrácia elsorvasztását, ha az egyetlen ami "indokolhatná" -- hogy messze kiemelkedőbb teljesítményre képes a magyarok érdekében, mint a liberális demokrácia --, nem áll meg, sőt? A rezsim kudarcokat szenved el, amiket hazudozással fed el. Visszatekintve mi értelme volt ilyen körülmények között a sok ígéretnek és manipulációnak a Fidesz-kormány megváltó erejéről a 2010-es választások előtt? Hol van ehhez képest Gyurcsány és a többiek károkozása?!

De ha a forint romlása nem elég meggyőző, itt egy másik tábla, amelyből az derül ki, hogy a rezsim egyszerűen ellopja a gazdasági növekedés hasznát az emberektől, mert azoknak jóval kevésbé növekszik az életszínvonala annál, ahogy az ország GDP-je nő. Ez egy tolvaj kormányzat. A Fidesz-szavazók ennek ellenére támogatják.

A Fidesz-szavazóknak azonban nem az a legnagyobb tévedésük, hogy (jellemzően) nem gondolnak bele a felelősségükbe a rezsim fennmaradásáért és így az ország rombolásáért, hanem hogy elfogadták azt a teljesen hazug narratívát, hogy a saját szemléletüknek azonosulnia kell Orbán szemléletével és ennek megfelelően a saját életüket is az ellenzékkel szemben vívott háborúnak kell tekinteni! Gondoljunk bele ebbe az agyrémbe! Igaz, hogy az átlagszavazó élete napról-napra romlik a rendszerben ahhoz képest, amit más országok -- demokráciák -- állampolgárai élnek meg és amit egy jobb kormányzással idehaza megélhetne (a mellékelt ábra szerint jó kormányzás esetén akár 20-30%-kal többet is kereshetne ma ugyanannyi munkával -- ennyit vett el tőle a hamis-hazug rezsim), de ő ezt látva nem a saját élete szempontjából ítéli meg a kormányzati teljesítményt, hanem az Orbán-propaganda által rátukmált háborús nézőpontból, miszerint ő -- a szavazó -- személyesen áll hadban a hazai ellenzékkel, az EU-val és a migránsokkal! Magyarul azt várják el tőle, hogy a boldogságát a kormányzati elit boldogságához kösse, pl. örüljön a GDP-növekedésnek akkor is, ha az életszínvonalában ez nem tükröződik (és a különbözetet a kormányzati potentátok ellopják)! Az az abszurd helyzet állt elő, hogy mindenkinek Kisvárdától Barcsig azon kell örvendeznie, hogy a gazdasági makroadatok (illetve hazug beállításaik) mit mutatnak, nem annak, hogy 1. mit mutat a saját élete és 2. mit mutathatna a környező országok polgárai életének fényében.

Tehát ahelyett, hogy a szavazó a saját élete szempontjából ítélné meg a kormányt, Orbán szempontjából ítéli meg azt; tulajdonképpen Orbán és a családja érdekeit a saját és a családja érdekei elé helyezi. Ez ép ésszel felfoghatatlan.

Én itt nem azt kérem senkitől, hogy szavazzon az ellenzékre (ez kétségtelenül nem érdemli meg), hanem hogy szavazzon a saját életére! Ezzel teljesen jól összefér, hogy megvonja az aktív szavazói támogatását az Orbán-rezsimtől -- pl. közvéleménykutatáskor a "bizonytalanok" táborába vonul vissza ahelyett, hogy a nemzet kifosztóit segítené. Aztán majd 2022-ben meglátjuk, milyen lehetőségek kerülnek terítékre.

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr615625280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DrGehaeuse 2020.04.20. 08:57:22

Kedves HaFr!

"Ami itt folyik, az már nem a demokráciára jellemző "business as usual"" írod az elején.

Ami magyarországon folyik legalább 1867-óta az soha nem is volt -egy átlagos nyugati tipusú- demokráciára jellemző.
Ebben a tekintetben a 2010-es cezúra sem hozott lényegi változást, csak 2012 jan 1 óta papír is van róla hogy Magyarország "speciális" magánhatalmi oligarchia.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.20. 08:58:08

@DrGehaeuse: ez most egy nagyon hasznos komment volt, köszönöm :(

DrGehaeuse 2020.04.20. 09:24:54

"Aztán majd 2022-ben meglátjuk, milyen lehetőségek kerülnek terítékre."

Azért az nem ártana ha legkésőbb 21 tavaszáig valós lehetőségek kerülnének terítékre nem gondolod?
Szerintem már most is késő.

Szél Bernadett szerintem (is) egy jó lehetőség, vegyük komolyan, csináljunk profi (fizetett) reklámot a támogató csoportnak, a meglévő tagokat privát üzenetben kérjük meg adakozásra e célra.

Én a magam részéről megajánlok egy összeget privátban.

DrGehaeuse 2020.04.20. 09:33:37

@HaFr: Bocs! Kissé epés vagyok mostanság.

Bánegressy 2020.04.20. 10:18:27

sajnos ez az egész azért az előző posztban leírtakat erősíti. egyetlen szempontot: a magyar társadalom gyenge.
ja!b és még egy. az algoritmus.
ezzel a cikkel összevetve, meg már totál teljesen azt lehet mondani, hogy még örülhet neki, hogy egy belföldi születésű, a belterjességet árasztó megszállója van.
ennek a nemzetnek valóban egyetlen félnivalója lehet, hogy ha egy külföldi hatalom teszi rá a kezét(formálisan is, nem csak ezeken a komprádorain keresztül)(ami esetleg valóban azzal a következménnyel járhat, hogy a létezés magyar minősége durván átalakul. aminek a kitárgyalása itt messzire vezetne. nekem pl. pont megfelelne a ö.ö.ö cseh minősége is, csak már nem szívesen tanulnék új nyelvet).
mert kérdem én, ha nem a fideszre, akkor meg kéne mondani, kire szavazzon az a nyomorult fideszes?
ne "bír" más lényegű politikát elképzelni sem.
a fideszt át lehet keresztelni esetleg, de a lényeg, a lényeg.

jatagán9 2020.04.20. 11:17:42

Nem túl meggyőző a táblázat. GDP/fő-ben Románia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország nagyjából ugyanott van, Szlovákia 2-3 százalékkal jobb, Románia meg 4-5-tel rosszabb. Fizetésben szintúgy, Szlovákia 10%-kal jobb, a többi még annyival sem. Szó nincs 20-30-ról. Könnyedén bármikor behozható. Én egyébként elvből mindig kisebb, de még bejutásra esélyes pártra szavazok, hadd legyen ellenzék vagy balansz is, akárki nyer. Így aztán ritkán van részem a fent említett kormányzati felelősségben.

Bogomil 2020.04.20. 11:20:21

És a bruttó jövedelem többlete is nagyrészt a felső 20%-hoz mehet a Gini-index növekedése alapján...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.20. 11:20:32

@jatagán9: ugyan... :D Téged nem sok mindennel lehetne meggyőzni, mi? Világosak a számok (valamiért nem áll rájuk a szemed) és trendek, nagyon is, ahogy a károkozás és a politikai bűnözés mint okok is.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.20. 11:22:58

@Bogomil: persze, a mediánjövedelem jóval az átlag alatt van, meg lehet nézni a Gini-t, velünk szemben szinte mindenhol csökken a térségben, az EU-ban stagnál

Reding Roli 2020.04.20. 11:31:36

Azt a "nèplelket" kellene "kibogozni" egyszer , amely lètrehozta az Orbán- fèle stabil autokráciát , mert nem vèletlenül volt a Horthy- vagy Kádár - rendszernek is
akkora támogatottsága ès stabilitása ( holott egèszen más volt ideológiai alapjuk ès működèsük, de mègis egymásra találtak a magyar lèlekkel..) Szolgaság, alávetettsèg termèszetes elfogadàsa , citoyensèg hiánya , a hierarchia feltètlen tisztelete?
A nèplèlekben , a törtènelmi kollektív tudatban kell keresni valahol a társadalmi rendszerek fèlrecsúszását, az számomra teljesen egyèrtelmű...Csak azt nem èrtem, hogy mi vezet ahhoz, hogy a lassú evolúció a demokráciák-, de mèg az autoriter rendszerek esetèben is revolúcióba fordult...
A legjobb pèlda Kína este , amely azèrt Mao után , Theng Siao Ping-gel elindult a egy lassú, de önmagával mèrve jelentős demokratizalódasi folymaton ment keresztül .Volt egyfajta parton belüli versengès ès fèkek ès ellensúlyok rendszere ès 2 ciklusban limitált elnöki hatalom, amit most Hszi Csin Ping ördögi , világuralomra törő, totalitárus állammá konvertált , örök elnöki hatalommal...A több ezer pártkongresszusi küldött közül , csak 2 szavazott a módosítások ellen..
Oroszorszag hasonló úton jár ...) Ugyanez a folyamat zajlik a magyar pártállam - állampárt esetèben- most nem a politikai irányváltás a lènyeges- hanem: Orbánnal szemben már règóta nincs ellenjelölt , nincs pártonbelüli verseny .. A megválasztott alelnökök a szellemi alsó osztályt kèpviselő serviensek ..
Orbant kb olyan arányban választják meg a kongresszuson , mint Hszi Csin Pint- 99%- os győzelmet arat....
A pártkongresszus küldöttei felállva tapsolják, ahogy a legnagyobb szemèlyi kultusz idejèn Rákosit az 50- és èvekben..
Nincs egyetlen józan gondolkodású ember közöttük, akik azt mondaná: állj, eddig ès ne tovább!
A sötèt irracionalizmus, a vakhit , a butaság , az önzès uralkodik most Magyarországon , de azt gyanítom , most ezt az általános korszellem is diktálja , ha jelen jelentős világ vezetőinek sorsát nèzem ( Trump, Bolsonaro ès társai..)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.20. 11:38:54

@Reding Roli: ezt bogozzuk már itt évek óta: a megoldást valószínűleg a nemzettéválás torzult, plgárosulatlan folyamatában van (ahol egyébként Bibó is kereste), amiért az etnonacionalizmus lett az egyetlen lényegi közösségi kódja, az ezen felépülő orbáni politika pedig olyan algoritmust aktivál a nép kritikus tömegében, amely akár önsorsrontson keresztül is képes az etnonacionalizmusba egyre bejjebb nyomulni

Reding Roli 2020.04.20. 11:58:54

@HaFr: A kèrdès számomra csak az, hogy lesz- e egyáltalán valaha kiút, ebből a " balsors akit règen tèp" -örök remènytelen ,nemzeti önsorsrontó állapotból? ...Ha József Attila , Eszmèlet című versèt, Latinovits Zoltán előadásában meghallgatom , akkor úgy èrzem, mintha ugyanazok a fèlelmek gyötörnèk a gondolkodó embereket , már règóta ...

Reding Roli 2020.04.20. 12:07:46

A szomorú konklúzióm pedig az, hogy remènyèt sem látom most a kilábalásnak, sőt....Az emberek fejèben kellene valamilyen hirtelen forradalmi változásnak , megvilágosodásnak megtörtènni, hogy legalább a való világ látható ès kèzzelfogható racionalitásait fogadják el - erre mèg az állatok is kèpesek , szemben a tömegtársadalom elvakult birkáival- az irracionális hit, a hamis illúziók, ès a profán tudománytalan világmagyarázatok helyett..

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.20. 12:17:33

@Reding Roli: nagyon nehéz erre optimista választ adni, az én konklúzióm, hog ha Orbán el is takarodik valahogyan, a nép marad, ahogy a lényegi problémák is

Reding Roli 2020.04.20. 12:50:47

@HaFr: A rendszerváltás után mèg lètezett a remèny , hogy egyszer vèget fog èrni a vergődès ès a válság ès lassan egy kiegyensúlyozott , szabad ,polgári fejlődèsű , felzárkózó pályára kerül az ország. Az , hogy maga a plurális , alkotmányos demokracia - a pártok egyenlő működèsen ès váltógazdálkodásán alapuló rendszer- is megbukhat , az fel sem merült senkiben akkoriban , erre talán mèg Tölgyessy Pèterèk sem gondolták amikor kidolgozták az alkotmányos alapokat, akkor csak a annyi volt kèrdès, hogy mikor èrjük utol a nyugati èletszínvonalat...Ma már tudjuk: valószínűleg soha...
Ami viszont meglepő , hogy idővel az alkotmányos demokraciától is búcsúzunk kellett....sőt, újra jön a vergődès ès válság....

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.20. 13:24:07

@Reding Roli: ez a remény azért létezett mert gyenge volt a történelem- és társadalomtudományunk, plusz nem volt elég összehasonlítható korszakunk azzal kapcsolatban, hogy mit várhatunk egy független ország népétől -- most már sokkal jobban tudjuk, hogy az ország modernizációjának legfőbb ellenfele maga a magyar nép kritikus tömege

screpes 2020.04.20. 15:31:56

@HaFr:

igen, a nép marad, de épp esendősége miatt (mondhattam volna csúnyábban, kis lovag....) a vele együttjáró problémák is maradnak.
Igaz.
Csakhogy a propagandamilliárdok AKKOR mást, vagy legalább sokféleséget sugallnának, ugyanennek a befolyásolható népnek.
Én emlékezem, milyen volt például egy nógrádi faluban a közhangulat a cigényokkal szemben.. Megkockáztatom, hogy egészsésges volt.
A kormányzati propaganda, vagyis mindaz, amit a hatalom eszközrendszere által "mondanak", az JÓ volt...Épp az volt vele szemben a köz kifogása, hogy nem bizonyult igaznak.
--------

screpes 2020.04.20. 15:34:33

@DrGehaeuse:

Van itt egy vissszatérő kommenetelő, aki mindig "komoly" nak nevezi , amit ő fontosnak tart.
Felzárkóztál te is, neked már csak a "lényegi" kifejezés jutott.
"a kiegyezéshez képest a 2010-es cezúra nem hozott lényegi változást"
Ezekszerint lényegtelen. A kiagyezéshez (1867) képest nem lényegi változás, mindamit az orbánizmus reszeleget .
Nna ez az, amit nem mondanék: hogy a lényegi lényegtelen..

--
Hafr visszatérő bűnbak-találása, hogy a baloldaliak is okai a másikak megválasztásának, szóval nem csupán tehetségtelenek, korrumpálhatóak, eszmei deficitesek, satöbbi hanem választóik is rosszulterelt nyáj,-- ez az igazi oka orbánék hatalom gyakorlásának, felülkerekedésük ezáltal indokolt...
Pedig nem.
Én döntő, ÚJ körülménynek tekintem a kommmunikáció lehetóségeinek megnövekedését (ez is lehetettt minőségi ugrás) vagyis, hogy miközben a korábbi tömegkommunikáció esélyeit lefokozta a hitelvessztés, de az újmédia korszakában az elérés és meggyőzés más szintekre lépett fel: fontosabb lett, amit mondhatnak, mert mögötte szervezettebb, tervezett hamisitások ugrottak szintet. Amit egy-egy tanácsadó mond (kitervel) az érvényre képes jutni, egyéb feltételek megléte esetén, például a médiabirtoklási arányok..
Ez a fölény már rég nem egyszerű számbeli hercehurca, az arányok feletti viadal, hanem magáának az uralkodási eszközrendszernek a kiépülése.

DrGehaeuse 2020.04.20. 15:35:34

@HaFr: A magyar nép kritikus tömege sajnos vezetőt kíván, egyfajta apapótlékot aki megmondja merre van az arra. Nem szereti ha saját maga (a nép vagy a nevében allama) által elkövetett bűneit olyanok hánnyák szemére akik (szerinte) gyanusíthatók az ellene (más hatalmak által) elkövetett bűnökben való részességben. A nép tragédiája, hogy egy olyan alak mint orv-bán eddig sikerrel hitette el a nép zömével az alábbiakat.

- ő (orv-bán) egy alkalmas vezető (legalábbis kevésbé imposztor mint bármelyik ellenfele)
- ő az aki meg tudja mondani merre van az arra és minden magyarok apapótléka tud lenni
- ellenfeli mind bűnösebbek mint ő és minimum nem határolódnak el eléggé azoktól akik valaha vádolhatók voltak részességben vagy cinkosságban azokkal akik bűnöket követtek el a Magyar Nép öszentsége ellen.

Továbbá orv-bán soha semmilyen körülmények között nem ostorozza semmilyen váddal a népet és a nemzetet semmilyen multban (vagy jelenben) elkövetett bűneiért és nem dörgöli azokat az orra alá. Viszont mindent meg tesz a nép és nemzete valós vagy vélt nagyságát alátámasztó vélt vagy valós erényeinek kidomborítására a "nemzeti bőszkeség" fényezésére és hízlalására, a nemzeti áldozati mítosz táplálását támigatja még ha tisztában is van azok lehetséges káros és veszélyes következményeivel.

- minden elődjénél többet költ "nemmmzethy" propagandára.

DrGehaeuse 2020.04.20. 15:46:30

@Bánegressy: A "létezés cseh minőségében" benne foglaltatik a Benesi népírtás (direkt és indirekt) is amit a szudéta-németek és a magyarok ellen effektíve elkövettek a 45' utáni Csehszlovákiában és a "cseh-morva protektorátus" dicső emléke is.

Célkereszt 2020.04.20. 19:02:29

@DrGehaeuse: Ráadásul templomba járó.

Bánegressy 2020.04.20. 19:54:53

@DrGehaeuse:
vagyis orvbán mester nem akar a sokszor tárgyalt vesztes algoritmustól eltérni, sőt abban hisz, hogy csak egy igaz zemberen; őrajta múlik, hogy a világnak véghre bemutathassa ezen algoritmus valójában sikeres voltát. kösz zorbán.

csehekhez nem értek. különös nép. rusnya a nyelvük. ritkán voltak szuterének a történelemben. az l.vh-ba pl a k.u.k monarchia részeként léptek be(Švejk, nekem legalábbis ennyi van meg a történetből :D) és lám csehszlovákiaként léptek ki az entente oldalán.
benes a két vh-között cseh nemzetiszocialista volt és a megszállás alatt és után emigrációban szovjetbarát lett.
protektorátus. hmm.
a történetek a maguk valójában sosem olyan egyszerűek, mint ahogy néhány döntő történelmi mozzanatból kirajzolódnak(a felületes zember számára)
szudéták, magyarok.
hát egen.
a zeurópai történelemben a vesztes oldalon állni sosem jelentett jót a vesztes politikai döntéshozók alattvalói, a nép számára.
zamerika az más! nyemec, vagy japó vesztesnek lenni, mint kiderült, annyira azért nem is volt rossz(persze kösz hidegháború is. aláírás:[nyemec, japó]).
és az algoritmus szempontjából, legalábbis mostanáig, ott kiragadó élményt jelentett a nép számára is.

Khonsu 2020.04.20. 20:26:46

@Reding Roli:

Szerintem valahol ott mehettek félre a dolgok, hogy a polgárosodás helyett "cselédesedés" zajlott le az országban. Amikor a legbiztosabb előrejutási lehetőséggé és így a sikeresség, megbecsültség mércéjévé az vált, hogy ki milyen urat és mennyire odaadóan szolgál. Ez a mentalitás és a belőle következő gyakorlat pedig máig öröklődik a politikailag meghatározó tömegben generációról generációra. Így a bajok legfőbb forrása, hogy minden etnonacionalista mítosz ellenére ama bizonyos "néplélek" valójában szolgalélek. Ez az önsorsrontó algoritmus. A meghatározó tömeg életének értelmét és boldogulását valamilyen hatalmasság vagy hatalmasságok szolgálatában találja meg. Aztán az ideológia, a "vallás" ezen már csak a máz. Ezért van az, hogy az algoritmus a legváltozatosabb korszakokban és ideológiák mentén is gond nélkül működni tudott és tud. Bármi legyen is a díszlet, úr mindig akad, akit szolgálni lehet.

Reding Roli 2020.04.20. 21:01:52

@Khonsu: A merèsz akaratú, úttörő szellemű emberekre mindig gyanakvóan nèzett a többsèg, így volt ez a Kádar- rendszerben ès így lehetett a Horty- rendszerben is...Ezèrt a sorsfordító hatású emberek , gèniuszok szinte mindig elhagyták előbb- utóbb az országot, mert nem tudtak beilleszkedni abba a közönybe, nihilbe , elmaradottságba , amely szinte mindig jellemezte az országot..
Voltak pillanatok - a rendszerváltás idejèn - amikor egy időre úgy tűnt , felszabadulunk a szolgaságból - belső , lelki èrtelemben is - de kèsőbb , a többsèg újra inkább uralkodókat akart maga felè, nem kibontakozni az önállóság, a gondolkodás ès a polgári felelőssèg - fejlődès útján...Talán azèrt, mert hiányzott a hierarchia megszokott biztonsága, a felülről koordinált rendszer ès túl szegèny volt a társadalom...

Tamáspatrik 2020.04.20. 21:11:01

Egy durva vicc jut erről az eszembe, Ceausescu idején terjedt el Romániáról, hogy a diktátor egyre jobban sanyargatta a népet, de nem volt megelégedve a gazdasággal és ezért elrettentésül kitalálta, hogy ha ezek ilyen lusták, akkor példát kell statuálni. Véletlenszerűen kiválasztanak száz ezer embert és felkötik. Van-e kérdés? -"Tessék mondani, kötelet majd adnak, vagy hozzunk?"

DrGehaeuse 2020.04.20. 21:16:38

@screpes: A 2010-es (de jure 2012.01.01) orv-báni váltást a 2010 előttihez képst nem neveztem lényegtelennek.
Abban a tekintetben nem hozott újat akár 2009-hez akár 1867-hez képest, hogy sohasem voltak (és most még kevésbé azok) a magyarországon folyó (politikának hazudott ócska bazári játszedozások a paravánok előtt) üzelmek az (átlagos nyugati) demokráciára jellemző "businnes as usual"-ok.

Ezzel szerintem nem mondtam azt, hogy ne lennének lényegi különbségek az egyes korszakok rezsimjei között, sőt!
Például én nem tekintem valódi demokráciának az 1990 és 2009 közötti egyetlen ciklus rezsimjét sem. Véleményem szerint kb 2000-ig zajlott egy elvetélt kisérlet a demokráciába való átmenetre. Azóta gyakorlatilag az elit azt amit vezetői (A-Z-ig) "politika" címszó alatt művelnek, kizárólagos magántevékenységként sajátították ki és valójában fedőtörténetként használják a háttérmulyizásaikhoz. Egyetlen igazi céljuk a mutyikról való figyelemelterelés illetve egy idő óta csak a feszültség és bizalmatlanság légkörének a fenntarrtása a célból, hogy a tömegek atomizált társadalomban szétszóródva szervezetlenek és erőtlenek maradjanak egy valódi rendszerváltás kiharcolásához.

2010 előtt egy leplezett bankár-oligarchia volt ahol a nép kiszolgáltatottsága és a segélyfüggés volt a fő fegyver a nép ellen - a profi hazudozás mellett; 2010 óta az alávetettség, az egzisztenciális félelem és a közmunka a fegyver a nemzeti csociális propaganda mellett.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.20. 21:17:13

@screpes: a baloldal nem bűnbak, hanem bűnös; effektíve először az SZDSZ szúrta el a rendszeráltást, amikor lepaktált a szocikkal, utána, amikor 17-szer nem lépett ki a következő szoci kormányokból, amikor kellett volna, aztán a balos értelmiség, amelyiknek nagy átlagban lényegesen nagyobb az arca, mint ami mögötte van, végül pedig a balos vezénytlettel zajló privatizáció, amelyben -- a titkosszolgálatok mellett -- továbbélt a nómenklatúra és kisemmizték a magyar vidéket. Orbán a megelőző húsz év kudarcainak terméke, ezt a terméket pedig a főleg a baloldal szálította. Ezzel együtt mindig elmondom, amikor érdemes, hogy a 2010-es évek a rendszerváltás mélypontja. De még lesz rosszabb is.

DrGehaeuse 2020.04.20. 21:18:28

@DrGehaeuse: Ja és 2012 óta a szervezett magánkhatalom már nyíltan alkotmánybitorlással uralkodik.

DrGehaeuse 2020.04.20. 21:20:40

@Bánegressy: A csehekre mondaná a Grűn a Kohn-nak: ögyes..

DrGehaeuse 2020.04.20. 21:24:00

@HaFr: Ez az! Pontosan! sajnos így állunk.

DrGehaeuse 2020.04.20. 21:30:19

@screpes: További lényeges különbség a lopás (közvagyonok magánvagyonokká konvertálása és jövedelemelszívás a dolgozóktól a mutyizók irányába) nagyságrendekkel nagyobb mértékű a 2010 előttihez képest (vagy csak kevésbé titkolják).

Reding Roli 2020.04.20. 21:52:12

Az SZDSZ a nègy igényes nèpszavazast is e!szúrta....Valójában , egy közvetlenül, a nèp által megválasztott köztársasági elnök- valós " fèk ès ellensúly" lenne a mostani rendszerben is....Orbánt parlamenti választáson nem lehet legyőzni, olyan feltèteleket teremtett, de egy ellenzèki ,közös köztársasági elnök - jelölt, közvetlen nèpszavazással megválasztása , kiegyensúlyozná\korlatozná a hatalmát... De, az SZDSZ fèlt attól, hogy a nèp nem elèg bölcsen döntene, ha közvetlenül választaná a köztársasági elnököt ( ès a Fidesz is ..)

Khonsu 2020.04.20. 22:56:29

@HaFr:

"De még lesz rosszabb is. "

Bizony. Az ország lényegében akár kieshet majd a civilizációból. Skanzen lehet belőle, és ez még a jobbik eset. Rosszabb esetben üszkös romhalmaz.

Bánegressy 2020.04.20. 23:34:16

@DrGehaeuse:
mindenesetre ők pl., amennyire innen látni nem sírják vissza és nem siratják állandóan a nagy cseh-szlovákiát, sőt egy gesztussal útjukra engedték a szlovákokat???
akik mára egy birodalom kisszámú szláv kisebbségéből önálló nemzet lettek???
a magyar felvidék?!

@Khonsu:
á!
a balkániak nem hagynák.
nekik ez egy fontos folyosó a nyugat felé és vice versa.
legalább az útvonalaknak biztonságosaknak kell maradniuk.
a többi tényleg nem érdekes
süti beállítások módosítása