Évek óta, mióta divatba jöttek, nem értek egyet a "hibrid rezsim" elnevezésű kellemkedéssel (mert nem számol a rezsim algoritmusával), nem értek egyet a "fasiszta mutáció" nevű okoskodással (mert üres fecsegés, semmit nem magyaráz meg) és nem értek egyet a "maffiaállammal", mert értelmetlen szóösszetétel: egy maffia nem képezhet államot és nem lehet az állam jelzője anélkül, hogy vagy a maffia (azaz a magánszervezet) volta, vagy az állami volta (közhatalmi legitimációja) értelmét vesztené. Tipikus hibája mindhárom elnevezésnek a köztessége: fluid értelmet hoz létre már létező szavak között vagy körül, mert ettől remél nagyobb pontosságot, de ehelyett jócskán veszít a heurisztikus erejéből, végül több marad benne a blikkfang, mint az értelem.
Az Orbán-rezsim régóta diktatúra. Nem totális, ahogy a fasizmusra utaló elnevezés(ek) sejtetik, nem véres (ami a diktatúráknak már a római köztársaságban, sem azóta nem megkülönböztető jegye), sőt nem is változatlan, ami a tartalmát vagy jegyeit illeti. A diktatúra egyetlen megkülönböztető jegye a demokráciával szemben, hogy kizárja, hogy politikai eszközökkel le lehessen váltani. Az Orbán-diktatúrának ezen felül algoritmusa van, folyamatosan a hatalom adott koncentrációjára optimalizál, és ez az optimum mindig a parlamentáris kétharmad biztosítása, amelyen túl a személyzeti politikájával (ennek különféle alapjain: rokonság, barátság, autoritás, ősiség, ideologikus egység, bajtársiasság, korrumpálás, bűnrészesség, megfélemlítés) biztosítja magának -- konkrétan Orbánnak -- a hatalom abszolútumát.
A diktatúra algoritmusa jelen esetben a dinamikus expanzióé, amelybe be-becsúsznak kudarcok: az előző parlamenti ciklusban elesett a kétharmad (amit aztán gyorsan helyrehoztak 2018-ban), el-elvesztenek néhány választást, ki-kibeszél néhány emberük (legtöbbször utólag); ennek ellenére a lényeg (2/3 + személyzeti politika) mint az algoritmus függvényszerkezete állandó, leírja a politikai döntések célhoz rendelését.
A gondolkodás tényezői: a helyzet mindenkori pontos ismerete (kezdve az etno-nacionalista narratíva hatalmas erejével), a cél ismerete (leválthatatlanság) és az ehhez rendelt változó (maga a politika: propaganda, kormányzati intézkedések, korrupciós lehetőségek stb.). A diktatúra végső célja -- és ehhez választja ki a változókat --, hogy ne lehessen leváltani. (Ez a diktatúra par excellence meghatározása.) A leváltás lehetőségét eddig csak a parlamentáris útra vonatkozóan akarták kizárni, mától -- döntően a diktatúrát körülvevő környezet kiszámíthatatlanságának erősödése miatt -- már a parlamenten kívüli eszközökre is értik (abban az esetben, ha a vírus okozta válság elhúzódna, ami a szociális és politikai feszültségek növekedéséhez, esetleg kicsapódásához vezetne). Orbán tehát nem reagál a helyzetre, hanem elébe megy egy lehetséges új helyzetnek.
A kétharmad biztosítása eleve nem a demokráciák szokványos ügymenetének szellemében folyik, hiszen alapvető kelléke -- a hatalommegosztási rendszer alkotmányos csorbításán túl -- a választási és a pártrendszer folyamatos összehangolása az ellenzék kárára és közös fellépésének megakadályozására, a közvélemény két országgyűlési választás közötti durva manipulációja és a társadalmi erőforrások folyamatos extrakciója. Aki szerint tehát demokrácia van, az már a politikai rendszer szintjén téved (vagy félrevezet). Amikor azonban a rendszer konfigurációja kiegészül az üzemeltetésével -- mögötte a Legfőbb Vezető családjának és közvetlen uralmi körének erőforrásfelhalmozásával, ami a jogi úton biztosított hatalma mellé informális és gazdasági hatalmat rendel --, világossá válik, hogy semmilyen más potenciális erőközpont nem versenyképes a hatalmi koncentráció realitásával.
Elég belegondolnunk abba, hogy a Fidesz támogatottsága választásokon éppen csak meghaladja a választókorú népesség egyharmadáét, ezt viszont a jelzett mechanizmuson keresztül gyakorlatilag egyetlen ember teljhatalmává konvertálja. És elég csak hozzávenni ehhez, hogy ekkora népi támogatottsága jószerivel minden diktatúrának volt eddig is a történelemben (nincs diktatúra valamekkora legitimitás nélkül). Ezek után miről is beszélünk?
És ez még a mai átmenetinek szánt felhatalmazás előtti állapotot tükrözi. Algoritmusunk szerint, ha lecseng ez a helyzet, Orbánnak nem lesz érdeke fenntartani a kivételes állapotot (szerintem nem is fogja): biztonsággal visszatérhet a diktatúra szokványos optimumához. Ezt annál is inkább meg kell tennie, mert a "szükségletek feletti diktatúra" rombolja a társadalmi kontroll hatékonyságát, nagyon veszteséges fenntartani és feleslegesen sok potenciális támadási felületet hordoz.
