1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.03.22. 10:10 HaFr

Lesz-e valaha "Orbán után"?

Képtalálatok a következőre: orbán hívek

Most, amikor az ellenzék (közöttük is legszorgalmasabban egy-két mszp-s) keresi az érveket a felhatalmazási törvény megszavazásához, amely semmit nem tud majd megoldani abból az eredendő forrás- és készséghiányból, amely éppen Orbánék kormányzása alatt teljesedett ki Magyarországon, csak még világosabbá válik az ellenzék tökéletes koncepciótlansága, meg nem értése és normaellenessége, mindösszesen civilizálatlansága, ami a jogállam és a demokrácia üzemeltetését illeti.

Eddig is megvolt a bajom azzal, hogy a rendszerváltás első húsz éve a liberalizmus és az alkotmányosság iránti kulturális érdektelenség jegyében telt, aminek élén a politikai elit járt azzal, hogy nem forszírozta ezek mélyebb elültetését és nem követett koncepciózus népnevelő politikát. Egy darabig azt hittem, ez csak felelőtlenség, nemtörődömség és bizonyos illúziók megnyilvánulása volt egyfelől a puszta alkotmányosság erejével, másfelől a magyar nép politikai kultúrájával kapcsolatban, de az utóbbi néhány évben világossá vált, hogy a parlamenti pártok és a legerősebb parlamenten kívüli politikai mozgalom, a Momentum, vezetőinek egyként nincsen fogalmuk a jogállam kultúrájáról. Még pontosabban a fogalmiság és az érzékenység kettőse hiányzik ez ellenzéki politikai elitből (is), amely tévedhetetetlenül vezetné a megszólalásaikat, súlyt adott volna ezeknek és érveket a szájukba a demokrácia tízéves leépülésének folyamatában. Ez akkor is így van, ha bizonyos kliséket ismernek egyfelől és a gyakorlatuk mögöttese -- pl. az érdekeltségük, az erkölcseik, az akaratuk stb. -- is hiányos másfelől.

Mindennel, amit tesznek és amit nem tesznek, a diktatúrát szolgálják. Bőven elégséges bizonyíték erre, hogy diktatúra van és az ellenzék kompetenciái mit sem változtak az ide vezető úton semmit, csak a képviselőinek fizetése nőtt. A Fidesz támogatottsága stabilan egyharmad körüli a választók összességén belül teljesen függetlenül attól, hogy éppen milyen ellenzéki konstelláció üzemel és éppen melyik párt szerint lehet más a politika. Az ellenzék vatta szerepet tölt be, sokkal erősebb politikai tényező nála akár a megmaradt ellenzéki sajtó, akár a civil szféra, akár a passzív kétharmad, amely nem szavaz a Fideszre és folyamatosan gondot okoz Orbánnak.

A Fidesz zavartalanul fogja (feltehetően) bevezetni a rendeleti kormányzást és semmivel se csökken ettől se a támogatottsága, se a tágabban vett legitimitása ebben a politikai kultúrában. Majd ha eltesznek embereket láb alól, akkor talán visszaüt rá a helyzet, amelybe lavírozta magát, hogy alkalmas kormányzás helyett a lopás, a hazudozás és az erőszak útján tartja fent a hatalmát (hangsúlyozom: talán, mert ez a "szabadságszerető" nép már sokszor elnézett jóval többet az urainak, mint egy-két gyilkosság). Akkor teremtődhet majd meg a legitimitása a későbbi felelősségrevonásnak, amelyről nagymellényű ellenzékiek -- ideértve az ismert vagy feltételezett kollaboránsokat is -- szeretnek néha gondolatot váltani. Addig a hívek pont elégedettek mindennel és polgárháborút kockáztat, aki Orbánt és körét bíróság elé citálja. Hozzáteszem, a nagyon valószínűtlen legitimációs fordulat esetén ez az ellenzék akkor is kiegyezne velük és hagyná őket elmenekülni a vagyonuk mozgósítható részével. Mert ez ez ilyen -- robusztus erkölcsi minimum és következmények nélküli -- ország. Ezért is lehet, hogy még hosszú éveken át nem fogja találni a kiutat ebből a borzalomból és utána még évtizedeken át fogjuk felszámolni a kárt (ha fel fogjuk).

Nem tudom, lesz-e a belátható időben Orbán utáni helyzet politikailag. A politikai kultúránkban az én életemben azonban nem várom. El akarom kerülni a politikai publicistákra és a megmondó emberekre jellemző kategorikus jövőbelátást -- ami pont addig szokott beválni, amíg a jövő meghaladja az értelmüket --, csak ezért nem írom, hogy a következő évtizedekben lényeges tekintetekben biztosan ugyanebben a mederben fogunk haladni. Óvatosan fogalmazva is igaznak tűnik azonban, hogy ameddig előre látunk most, nem látszik olyan forrás (tudás, pénz, kényszer), ami -- nevezzük így -- polgárosuló, civilizációs pályára helyezné ezt a népet. Ezek a határaink. Ezeken belül kell kihozni a legtöbbet.

367 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3415543556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Célkereszt 2020.03.22. 10:54:36

Én is azt kérdezem, hogy tanult, diplomás emberek ismerete a demokráciáról miért ennyire hiányos? Ott vannak a kormányzati emberek, élükön a jogvégzett miniszterelnök. Ott van Kovács Zoltán, aki a CEU-n végzett. Azt gyanítom, hogy tudják, de annyira cinikusok és erkölcsileg romlottak, hogy nem törődnek vele. Beszélhetnénk az ellenzéki politikusokról is, akiktől alig hallok erről a témáról megnyilvánulást. Valamennyire érthető is, mert az ellenzéki szavazók nagy részének sem demokráciadeficit a legfőbb kifogása a hatalommal szemben. Ja, és jutnak eszembe a kereszténydemokraták és az egyház. Úristen! Hol élek én?

Lexa56 2020.03.22. 12:59:08

Kimegyek a ház legkisebb helységébe és kihozom kis országunkból, magamból a legtöbbet, ami telik. Ez a véleményem az országról és az azt lakó népről,igen kevés kivételtől eltekintve. Azt kapjuk, amit érdemlünk, a túlélésért mindent megteszünk. Szabadságszeretet? Ugyan már ...

2020.03.22. 13:03:54

nemzeti csúcs intézményét lehetett talán volna újra összehívni, mint a 2008-as válság idején. (gyurcsány egyetlen értékelhető lépése volt.)

ijontichy 2020.03.22. 13:07:42

@Célkereszt: "diplomás emberek ismerete a demokráciáról miért ennyire hiányos? "
Nem hiszem, hogy hiányos. Csak rájöttek, hogy sok lúd disznót..., avagy széllel szemben nem lehet... és egyébként is minek átlőni az oldalunkat? (mondjak még pár hasonló okosságot? )
A magyar társadalom java része a Horthy- , majd a Kádár-rendszerben beidegződött súlyos örökséggel él. Az első generáció, ami már változik (és legalább a középső ujját felmutatja) az a Momentum. Kicsi, sárga... izé lila, és savanyú, de a miénk ;-)
Talán, ha az ezredforduló táján a magyar értelem fölnőtt volna a feladatához, ha képes lett volna beinteni, és terméketlen viták helyett, az MTA csúcsaitól, a vidéki gimnázium tanerőin át, a körzeti orvos úrig példát mutatni a társadalomnak, nem jut ide az ország. De ide jutott.
Szóval @poszt továbbra is áll, hogy amíg a koleszterin el nem végzi a dolgát (más út szélsőséges esetben polgárháborúval járhat), addig Mo. egy középszar hely lesz, és a távolság a nyugati társadalmaktól nőni fog. :-(

Barkalot 2020.03.22. 13:11:21

Jön a válság őszre. Nem is kicsi. Több 100 ezer munkanélküli, elszegényedés, kilátástalanság. Ebbe belebukhat. És ezt már nem fogja tudni Sorosra kenni.

Célkereszt 2020.03.22. 13:18:06

@Barkalot: Ne féltsük, nagyon kreatív.

Célkereszt 2020.03.22. 13:22:07

@ijontichy: Ha nem hiányos, akkor nem vállalok olyan pozíciót el, ami a diktatúrát kiszolgálja. Senki nem halt bele, ha kevesebb pénzért is, de a szakmájának él.

ijontichy 2020.03.22. 13:38:35

@Célkereszt: Szvsz. itt van a "trükk" (meg az eb elhantolva). Az ország - hála a technikai társadalom elmúlt évtizedekbeli nagymértékű fejlődésének - nem élhetetlen (csak nem jó). Messze nem az, főképp a felső decilisnek. Ezért aztán virágzik is a konformizmus. Orbán (& al), ezt nagyon jól felismerte (nem azért mert zseni, hanem mert ebben nőtt fel), és ki is használta. Sajnos a magyar társadalom megméretett és könnyűnek találtatott. Mondjuk ezt nem hittem volna '90-ben :-(.

lecsós 2020.03.22. 13:51:00

@ijontichy: Momentum? Hagyjál már, a komcsi nagypapák unokáig, belpestről, akik Párizsra vetik kicsi kék szemüket. Lófasz, ez nem politika. Amúgy ezt a népet 1989- 2020 között minden politikai erő átbaszta, ennyit tud a kedves politikainak, és gazdaságinak hazudott elit.

@Lexa56:
Az lemúlt 30 évben ezt tudta előadni a politikai gazdasági elit, magyarul a lófasz. Most kicsit kisebb a kifosztás, kíváncsi leszek mi lesz a vírus után. Magyarul: Kis pénzért, meg baksisért el lett árulva a nép az elmúlt 30 évben, kezdve attól, hogy el lett véve minden vagyonuk 1995-ig.

A drága ámerikában az emberek fegyvert, meg lőszert vettek a retyópapír mellé, kötelük meg van otthon. Kíváncsi vagyok,mit fognak az emberek tenni, ha nem lesz majd vesztenivalójuk.

ijontichy 2020.03.22. 14:05:28

@lecsós: "a komcsi nagypapák unokáig," Az ugye - mint tudjuk - a fidesz. Ez nálam nem jön be, nekem vitya ugrik gyufáér' ;-).
Most szokás szerint előadod a magyar generális viselkedés provinciális subset-jét, ti. "Itt a Magyar Ugar hangja, Mutogassunk valaki másra c. műsorunk következik." ? :-(
Na add elő a lopott homit, hogy ezt az elitet nem is a magyar társadalom termelte ki, hanem a Soros hozatta már Horthyval a fehér ló nyerge alatt, és teljes lesz a kép :-)

lecsós 2020.03.22. 14:12:17

@ijontichy: 1947 óta nincs elit. Azóta hol seggnyalás van kelet, vagy nyugat felé, volt szadesz, maszop, meg a többi. Most valami azért elő van adva, kicsit másképp, mint a maszopos időkben. Momentumot hagyjuk mán, ha a fiatalok ezt tudják előadni, akkor szarban vagyunk.

ijontichy 2020.03.22. 14:26:03

@lecsós: Szarban vagyunk. Ahogy az egész II. VH-t átélő generációs nyugat erről zokogott, amikor '68 táján az ifjúság LSD-mámorban úszva, meg rock'nrollra ugrálva (a pszichedelikus szeánszokat már nem is említve) tengette életét. Aztán a zömük csak felnőtt, csak levetette (legalábbis napközben) a szakadt farmert, és nekiállt dolgozni. Ha nem így lenne, te sem írhatnád most a dühös hangú szösszeneteidet (max a naplódba).
1. NE! akard megmondani nekik, milyen világot akarnak, mert nekünk se teszett, amikor atyáink ugyanezt tették.
2. Nem ők engedték a bolsi szarházit, hogy beleragassza a valagát a minelnöki székbe. Minimum egy Mea culpa kijár nekik.

abdul hackeem 2020.03.22. 14:57:22

@lecsós: "valami azért elő van adva, kicsit másképp"
Itt gondoltál is "valamire", vagy csak gerillamarkecing?
"ha a fiatalok ezt tudják előadni" ezt is kifejthetted volna, hogy mi nem jó pl. a szakkollégiumokban, vagy Cseh Annát hányan fogják követni a lerabolt egészségügybe.

abdul hackeem 2020.03.22. 14:59:58

@abdul hackeem: Cseh Katalin, bocsánatot kérek mindenkitől!

lecsós 2020.03.22. 15:25:11

@ijontichy: Mit? Dehogy, a drága kis megszeppent szemű momentumos csókák Párizsba járnak macronhoz járkálnak. hogy megkérdezzék tüle, mi a tuti. Ne haragudj, de ugyanolyanok, mint a maszop, meg a szadesz, azok sem tettek semmit, addig, míg telaviv, vagy a fehérházból, vagy a nagy usa nagykövetségről valaki nem olvasta el a tervezetet. Hagyjuk már, addig, míg ez van, addig Toroczkai, meg a fidesz csak egy kávét kér.

Azokra a 68-as balfaszokra gondolsz, akik nem csinálnak semmit Brüsszelben? Ja, persze. sikerült nekik szétbaszni a nagy progresszivitásban az EGK-t,meg felszítani az osszi - meg a vesszi ellentétet, egymásnak ugrasztani az EU-ban a keletet a nyugattal, a délieket a nyugatiakkal.
Mert meg kell ölni a nemzetállamot. Na most egy NRW-béli nagyvállalkozó úgy gondolkodik mind a mai napig, hogy elsőként van NRW, oszt van Németország, oszt van Európa, oszt létezik a világ. Ebben a sorrendben. Oszt most megy a rácsodálkozás 10 éve, hogy a fidesz itt a nyakunkon. A kis táncos 2006-ban meg elmondta az igazságbeszédet. ha akkor lemond azonnal, akkor most lehet hogy normálisabb valóságunk lenne.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.22. 16:12:16

@lecsós:

"Azokra a 68-as balfaszokra gondolsz, akik nem csinálnak semmit Brüsszelben? Ja, persze. sikerült nekik szétbaszni a nagy progresszivitásban az EGK-t,meg felszítani az osszi - meg a vesszi ellentétet, egymásnak ugrasztani az EU-ban a keletet a nyugattal, a délieket a nyugatiakkal."

Lavrov is brüsszeli bürokrata? mert ő írta alá orosz részről a Budapest Memorandumot amiben az ukránok feladták a nukleáris fegyvereiket cserébe ígéretekért, beleértve a területi épség ígéretét. Aztán ugyanez a Lavrov magyarázta el mittudom én hány év után, hogy ő nem is azt írta alá amit a szerződés szövege állít.

Nem kell az oroszokat sem félteni amikor a nemzetközi politika a belpolitika szolgálóleánya.

Bogomil 2020.03.22. 17:48:10

Az MSZP nem fogja megszavazni: mszp.hu/hir/nem_szavazzuk_meg_orban_tejhatalmat
Amúgy a témában kiváló még Gomperz publija: hvg.hu/itthon/20200322_Gomperz_Jarvanypuccs
Ezen túl nekem az a véleményem, hogy az online kommunikáció mai lehetőségei mellett kizárólag akkor szabad felfüggeszteni a parlament ülését, ha az internetes hálózatot szétrombolta valami; egyébként nyugodtan lehet vitázni és döntéseket hozni egy megfelelően védett videokonferencia-rendszeren keresztül.

2020.03.22. 18:35:27

@lecsós:
ez elég egyszerű dolog. ha az egészségügyben káosz lesz, akkor a kormány megbukik. elsepri a népharag. úgy az emberek azt mondják, hogy ilyen volt az orbánizmus. hazudtak reggel, délben és este.

ha nem omlik össze az ellátórendszer, akkor meg azt mondják. ilyen az orbánizmus. ügyeskedő politikusok, akik csináltak egy működő kis-világot szemben a politikai ellenfeleikkel. akik rendre csődbe vitték az államot, csődközeli állapotba kormányozták az országot. ráadásul szánt szándékkal. mondván, hogy csak így érvényesülhet a nyugat felsőbbrendűsége és a piac szentsége. és a rendszerváltó ortodox liberális kapitalisták ugyanolyan idióták voltak, mint az ortodox kommunisták. és ez esetben a "baloldali" "liberális" "koalíció" bukik el az "európai" értelemben vett "konzervatívokkal" (lényegében az "amerikanizmus". ami trump elnökségével amerikában is megbukni látszik). ugye minden egyes jelzőt idézőjelbe kell tenni. mert hogy az "akadémikus" "bölcselet" olyan mértékig hazug hazaifas néőzpontból legalábbis. és ez esetben győz az új állampárt, tömegpárt, néppárt, népfront. és ezek után lehet reális alternatívát nyújtani.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.22. 19:53:53

@civisvarosi:

"ilyen az orbánizmus. ügyeskedő politikusok, akik csináltak egy működő kis-világot szemben a politikai ellenfeleikkel."

Sátánfajzatok felállították Babilont szajhástól.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.22. 20:10:57

@civisvarosi:

"és ezek után lehet reális alternatívát nyújtani."

Rendeleti kormányzás mellett még az anarchia is alternatívának tűnik még Gyügyén is.

Majd holnap ugrik a majom a vízbe.

2020.03.22. 21:04:18

@neoteny:
ha nem lesz egy a göröghöz hasonló pénzügyi válság, és az olaszhoz illetve a spanyolhoz hasonló egészségügyi káosz, akkor orbán könnyen kétharmados felhatalmazást kaphat a brüsszeli politbüróval szemben. akik azért ne feledjük, hogy egy még nagyobb központosítást hajtanának végre. az ellenzéki pártok és az ellenzéki értelmiség politikája is az, hogy orbán egy ceusescu, egy a kijevihez hasonló tömegtüntetésben és a román forradalomhoz hasonló népfelkelésben bízik. lehet párhuzamokat vonni. a kárpátok "géniusza" is épített stadiont a falujába, stb.

persze ezek után sok minden történhet. a forintgazdaság is összeomolhat. de ugye orbán politikai ellenfelei is keresletélénkítő politikát hirdetnek. tehát borítékolható, hogy azt fogják folytatni. az államilag megtámogatott termelő munkahelyek mellé adnak különféle utalványokat. és ez olyasmi, mint a szot üdülés a dolgozó néptömegeknek. van ennek egy nemzeti szocialista változata. és nyilván azt hozza majd példának a "demokratikus" ellenzék. de a köznép aligha ezeket a népjóléti intézkedéseket aligha utasítja el feltéve, hogy az ellátórendszer működőképes marad.

2020.03.22. 21:13:16

@neoteny:
polgár (dk-s) polgármestere (a különleges jogrendben egymaga, de a képviselőtestület egyhangú támogatásával) részleges kijárási tilalmat rendelt el a kiskorúak és a 70 éven felülieknek számára. mondván, hogy polgáron ugyan nincs igazoltan koronavírusos beteg, de lehet.

„Ez eddig jó hír, a rossz hír azonban az, hogy ez bizonyosan nem marad így. A járvány óriási intenzitással terjed. Napok, talán csak órák kérdése, hogy lesz-e Polgáron is fertőzött. Azt sem lehet kizárni, hogy tünetmentesen már itt van köztünk valaki”

az országos lapokban még nem jelent meg. mert ugye az országos lapok budapestiek. nem egy fővárosból és a megyékbők álló hálózat. de itt a youtube videó.
www.youtube.com/watch?v=awy9WQeg_zI

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.22. 21:17:27

@civisvarosi:

"ha nem lesz"

De lesz: holnap megszavazzák. Ha nem, akkor majd 8 nap múlva.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.22. 21:20:28

@civisvarosi:

"polgár (dk-s) polgármestere"

helyesen: polgár polgári polgármestere

2020.03.22. 21:25:25

@neoteny:
mészáros lölő propaganda lapjának címoldalán.
Mégis mit kereshet asszony a férfiak sorában?
Mindig is fontos szerep jutott a nőknek, éljenek akár nagyvárosban vagy épp egy apró faluban.
1861-ban létrejött földmívelő egylet támogatásával 1908-ban jött létre a balmazújvárosi szabad nőszervezet.
haon.hu/wp-content/uploads/2020/03/+otf/1470x600/pqpdR7eW5mjoZ__IG93UyV05PVF9WRVJZX1NFQyuk2NIBLpjMOgtVIscxFopYexYTQwod4KC8ASkND8i5/balmazujvarosiasszonyok1913.jpg
a cikk megemlíti, hogy az egylet a háború után a hazafias népfront támogatásával működött. és a jelenlegi délibáb dalkör manapság aratóversenyeket rendez, valamint a szüreti felvonulással egybekötött bál hagyománya is újraéledt.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.22. 21:38:04

@civisvarosi:

"mészáros lölő propaganda lapjának címoldalán."

A Babiloni Szajhaértesítő.

abdul hackeem 2020.03.22. 22:55:07

@civisvarosi: "csődközeli állapotba kormányozták az országot"
A 30,000,000,000,000HUF-os államadósság az mekkora sikersztori.

kiszamolo.hu/wp-content/uploads/2019/12/%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1g.jpg

ijontichy 2020.03.22. 23:05:50

@lecsós: A '68-as balfaszok azért tettek egy keveset egy újabb európai háború ellen. Egy hibát kétségtelenül elkövettek: amikor Mo-ot felvették az EU-ba ;-). Komolyan kellett volna venniük szegény Vaclav Havel (RIP) jóslatát :-).

2020.03.22. 23:06:14

@abdul hackeem:
az ellenzéki pártokkal összehasonlítva "sikersztori". az államadósság relatíve (gdp arányosan) csökkent, a devizaadósság abszolút értékben csökkent.

ijontichy 2020.03.22. 23:13:43

@civisvarosi: OK szép dolog ez a hagyományőrzés (errefelé is van), de hogy is lesz ettől Mo-on versenyképes társadalom? A "béemvés" csávók ügyelni fognak ám, hogy az "összeszerelés-tudomány" ;-) ábécéjén kívül ne nagyon adjanak át többet :-(.

Btw. errefelé a kormányok tesznek a vírnyushelyzet kezeléséért, mindenféle extra felhatalmazás nélkül. Mit csinál a főnököd? Kiiktat minden megmaradt lopásgátlót. Óh persze, nem kell vinnyogni, lesz választás '22-ben is, abban hiba nem lesz, mert a legitimációs látszatra adni kell. Kecskére a káposztát :-)))

ijontichy 2020.03.22. 23:16:44

@civisvarosi: "az államadósság relatíve (gdp arányosan) csökkent," Hehe... "GDP arányosan"... nem mondod? Jól hangzó duma a narancs sleppnek, de valójában sérülékenyebbek vagytok, mint Bajnai után.

abdul hackeem 2020.03.22. 23:18:09

@civisvarosi: Te azt látod ebből a görbéből, hogy sikersztori.

És még mindig a propagandát tolod.

Nagy valószínűséggel be fog szakadni a gdp.

2020.03.22. 23:56:38

@ijontichy:
az egy fokkal jobb, mintha az adósság gdp arányosan is elszállna ráadásul devizaadósság, ami az ellenzéki pártok idején történt. és érdekes módon akkoriban nem vertétek a seggeteket.

ijontichy 2020.03.23. 00:49:51

@civisvarosi: Ha jól emléxem a nyakig nariszínű önkormik is tökig eladósodtak devizában. Csak utána kezdtétek verni a melleteket, hogy "mi megmondtuk", miután lézerjani páni rémületében, egy nap alatt átvert törvényhozással fenyegette meg az Erste-t a khmm... kiegyezés érdekében.
Már írtam, hogy a devizahitel nem ördögtől való, csak éppen nem való az mindenkinek. Én például egész jól jártam kettővel is ;-).

Amúgy a főnököd most megint más pöcsével veri a csalánt. Már megint traráám... a bankokéval, de idővel eljut az hozzátok. Mert végül mindig a magyarok szopnak, legalábbis addig, amíg a bolsi "szakértőket" el nem hajtják a náthásba.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 01:24:31

@ijontichy:

"Már írtam, hogy a devizahitel nem ördögtől való, csak éppen nem való az mindenkinek. Én például egész jól jártam kettővel is"

Ez pontosan így van -- ezért a legfőbb emberi érték a szabadság: hogy mindenki jól járhasson _a neki tetsző módon_.

2020.03.23. 07:39:43

@neoteny:
az állampolgárok úgy vették/veszik fel a (deviza) hiteleket, hogy őket a kormányok adott esetben megmentik. ez ugye (szélső) bal/jobb oldali ideológiával is lehetséges. és azt tapasztalták, hogy a "liberális" "baloldal" elsősorban a bankokat menti meg, őket pártolja. az illiberális jobboldal pedig a köznépet. és ezek után a köznép érthető módon a jobbos kormányt választott. a szegény kisbankok miatt aggódjanak a ballerek. a világhírű "liberális" közgazdászok szerint nem úgy van az. a bankokat nem lehet különadóval súlytani és csak úgy nacionalizálni. az illiberális szakértők szerint unortodox módon mégis csak lehet. és manapság a bankok "üdvözlik" a lakossági és a vállalati törlesztés hárombnegyedéves befagyasztását. és a hitelkamatok az alapkamaton felüli 5%-ban történő maximalizálását.

2020.03.23. 07:44:37

na jó. sújtani. suhint.

lecsós 2020.03.23. 08:18:52

@ijontichy: A gond az, hogy Schuman 1950-ben beszélt a nagyközönség előtt, erre 1952-ben aláírták a Párizsi
Szerződést, és megalakult az ECSC.
Ezzel megelőzték a háborúkat Európában. Köze nem volt ehhez a 68-as generációnak, ezt szögezzük le, ez mára történelem. A 68-as generáció csak a 60-as évek közepén kezdett el koslatni a drog után, meg pomádéval bekenni a hajukat. :)

Merrefelé tesznek a kormányok a vírus ellen? A nagy USA-ba a nemlétező közegészségügy most már össze is omlott. Emberkék most fognak csak számolgatni, hogy menjenek orvoshoz, vagy ne, mekkora lesz a kórházi számla..
UK is későn ébredt fel, mert nyáj immunitás volt eddig a sláger.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 09:06:09

@civisvarosi:

"őket a kormányok adott esetben megmentik"

Elveszejtik, mint Babilon Szajhája.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 09:07:33

@lecsós:

"a nemlétező közegészségügy most már össze is omlott"

Kétszer kellett sorbaállni az észért, hogy valaki ilyen bölcsességeket tudjon írni.

2020.03.23. 09:28:03

@lecsós:
a 68-as generáció 70+ éves. a fidesz nem őket szorította ki, hanem orbán belső körein túl a komplett rendszerváltó elitet. a 89-eseket. és van egy "ner" generáció. a fidesz2. például ők.
www.edc.debrecen.hu/team
és valami hasonló a momentum. a nem-fidesz2. errefelé nincs momentum. fidesz2 se sincs mindenfelé. ez két yuppie réteg, amiből többségben nem maradhat csak az egyik. és erről dönt a kultúrharc. illetve újabban a vírus.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 09:33:48

@civisvarosi:

"a fidesz nem őket szorította ki, hanem orbán belső körein túl a komplett rendszerváltó elitet."

Orbán belső köreit is kiszorította a Fidesz? mert a 'túl' ilyen értelmezésre utal.

Ha azt akartad mondani, hogy

a fidesz nem őket szorította ki, hanem orbán belső köreit kivéve a komplett rendszerváltó elitet.

akkor ezt kellett volna mondanod.

Te kis magyar.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 09:37:52

@lecsós:

"Arrafelé nem divat a közegészségügy."

Ezért nem is omolhat össze.

Nem a brit Guardianból kell tájékozódni:

fee.org/articles/vital-covid-19-facts-everyone-should-know/

2020.03.23. 09:38:01

@neoteny:
a pénznyomtatással újabb és újabb válságokat generálnak. orbánék azt mondják, hogy a pénzügyi rendszert végül majdnem teljes egészében nacionalizálják. ami nem azt jelenti, hogy mindent államosítanak. magánkézben marad az otp és még 1-2 külföldi bank/biztosító. erste, allianz. akikkel kiegyeznek. és még lesznek svájci bankszámlák. és még elfér a kormánnyal nem ellenséges amerikai kockázati tőkealap. és esetleg még izraeli. törökök is menekíthetik ide a pénzüket. oroszok. eurasia group. bank of china. az marad meg, akiknek megengedik. és döntse el az unicredit, hogy hová áll. a bankok egy hatalmi játszma részei.

az ortodox liberális elmélet szerint a jegybank is független az államtól. a kereskedelmi bankok végképp. mert ők a "piacok". de nem. a háztartások, a vállalatok szereplői és a kormányzat alkotja, alakítja a piacot részben közösségi jelleggel. common market. nem kommunizmus, nem is kapitalizmus. hanem vegyes gazdaság. félállami rendszer.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 09:42:08

@civisvarosi:

Bebuktál ismét, zsidó.

Ezért kell először tisztázni a származást, vallást.

2020.03.23. 09:54:49

@neoteny:
ezt a valóság dönti el. ha a keresletélénkítő politikával felfuttatott vállalatok működni fognak, akkor a forintgazdaság nem omlik össze. hanem ezek dolgozóinak utalványokat osztanak majd. akik mennek fidesz hotelekbe és panziókba üdülni feltéve, hogy a vírus nem söpri el a kormányt. és persze el is söpörheti és a forintgazdaság is összeomolhat.

októberben nyílt egy 15 milliárd forintból épült tejüzem. 4.8 milliárd forint vissza nem térítendő készpénz támogatást kaptak. jelenleg 24 órában folyik a termelés. a karácsonyi kereslet dupláját rendelik tőlük. mert akadozik az import. és háromnegyedéven át nem kell hitelt törleszteniük. cohn bácsi azt mondaná: ügyes.

lecsós 2020.03.23. 09:57:16

@neoteny: Jó reggelt, az van, ha valaki ott kórházba kerül, akkor kap egy szép csinos kórházi számlát. Ennyi.

time.com/5806312/coronavirus-treatment-cost/

Sokan fognak gondolkodni, hogy ki tudom-e fizetni, avagy nem, mivel ez a szokás arrafelé, ezzel élnek együtt az emberek.
E miatt sokkal magasabb lesz a halálozásii arány, hacsak nem változtatnak a rendszeren, és nem lesz ingyen elérhető minden betegnek az ingyenes kórházi ellátás a vírus miatt.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 09:57:31

@civisvarosi:

"ezt a valóság dönti el."

A valóság _van_; az nem dönt semmiről.

"alakítja a piacot részben közösségi jelleggel."

Mint ahogy Kondorné is alakította a nagyobb, megbukott gyerekek szociális támogatási piacát.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 10:00:14

@lecsós:

"az van"

hogy balfaszságot írtál és még tetézed is.

Semmiféle összeomlás sem történt.

abdul hackeem 2020.03.23. 10:04:05

@civisvarosi: Jah, miért is kell "menekíteni" azt a fránya pénzt...

lecsós 2020.03.23. 10:08:38

@neoteny:

E meg akkor micsoda?

The slow-motion collapse of the American health-care system

theweek.com/articles/809992/slowmotion-collapse-american-healthcare-system

Úgy néz ki, van ebben valami okosság.
Írd meg nekem légyszi, mit is kell gondolni erről a témáról?
Emberke mégis kapott egy szép nagy számról kórházi számlát. Akkor most hogyan is van ez?

Kicsit kapkodj vissza egy-két sebességet :) :) Nem szoktál te ilyeneket írni :)

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 10:10:47

@lecsós:

"Úgy néz ki, van ebben valami okosság."

Az olyan birkáknak, mint te is vagy.

fee.org/articles/vital-covid-19-facts-everyone-should-know/

2020.03.23. 10:12:39

@lecsós:
errefelé a 850 nem sürgősségi műtétet halasztottak el. azok a betegek és családtagjaik nem feltétlen örülnek ennek. és ennek csak részben oka a fertőzésveszély. legyen elég intenzív ágy, vér, szakápoló.

a vírus a vegyes gazdaság irányába hat. az igény megnövekszik a magánegészségügyre is. a kérdés, hogy azt miféle érdekkör szerzi meg. kik kapnak állami támogatást, hitelgaranciaválllást. és ez a választások kimenetelétől függ.

lecsós 2020.03.23. 10:18:09

@neoteny:

Na még egyszer:

Coronavirus Tests Are Now Free, but Treatment Could Still Cost You

Congress passed legislation covering people’s costs for getting tested for the virus, but you could still face high bills for everything else.

www.nytimes.com/2020/03/19/health/coronavirus-tests-bills.html

Ez itt a gond, érted-e?

A középosztály, meg a szegények, meg az átlag amerikai bele fog rokkanni a kórházi számlába, mivel az ott lakók 60 %-nak 400 USD alatt van a számláján lóvé.

2020.03.23. 10:18:37

@abdul hackeem:
azért menekítik, mert a tőkepiac ingadozik. és van legalább két érdekkör. orbán és haverjai. valamint az ellenlábasaik.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 10:20:29

@lecsós:

"Na még egyszer:"

Legyen neked a te akaratod szerint:

"a nemlétező közegészségügy most már össze is omlott"

Semmiféle összeomlás sem történt:

fee.org/articles/vital-covid-19-facts-everyone-should-know/

lecsós 2020.03.23. 10:26:31

@civisvarosi:
Azt látom, hogy nagyon komoly hatása lesz az egészségügyi rendszerre a vírusnak. Ha lemegy az első hullám - mivel lesz egy második is december körül - a nép fel fogja tenni kérdést, hogy akkor hogyan is néz ki belülről a rendszer? Vannak orvospápák, akik nagyon komoly lóvét szakítanak a rendszeren belül - félállami, állami - és úgy van a magánegészségügy. Na de vannak az állami rendszeren belül is komoly rendszerek félig, vagy teljesen magán kézben, - amit szolgáltatásként vesz az állam magáncégektől már most is - ilyen lehet egy-egy diagnosztikai szolgáltatás.
Amúgy az egész egészségügyi rendszer finanszírozása az valahol leragadt a középkorban.

Amire alapvető igény van, az egy nagyon jól működő egészségügyi rendszer, amit az alapjaitól kell újra gondolni. Erre meg szerintem meglesz az esély a második hullám után.

Bánegressy 2020.03.23. 10:34:07

@poszt
" Magyarországon, csak még világosabbá válik az ellenzék tökéletes koncepciótlansága, meg nem értése és normaellenessége, mindösszesen civilizálatlansága, ami a jogállam és a demokrácia üzemeltetését illeti".

valahol 44-körül elakadt a lemez a tisztelt pólusoknak.
mert a pólusok uralják a politikát.

nekem viszont erről az egészről az a(eddig egyetlen és utolsó, amit megnéztem) nácis dokumentumfilm jutott eszembe a bbc-től(és nem azért, mert nálam is elakadt volna a lemez), még valamikor a '90-es évekből - annak is a legutolsó, túl a hatalom megragadásról, háborúról, auschwizz stb. bukásról szóló LXXX . . .+ adik legutolsó epizódja utáni epizódjának a legvége, amikor is a kérdező a "bűnbánó" náci bácsihoz fordul, összegzendő bűnbánó náci szemszögből is az egész sztorit, hogy hát:
-mi szükség volt erre az egészre?
mire náci bácsi:
- én ügyvéd voltam a háború előtt. a 80milliós országban volt kb 1millió zsidó.
az ügyvédi kamara tagságának 80%-a volt zsidó.

-hát mit tehettünk volna?!!!

ez válasz kb. mindenre.
a jogállamiságra( jog és politika összefüggéseire és arra, hogy melyik melyiknek szabhat határt)
az elit kulturális-életvitel szempontjából különböző eredetű érzékenységeire, érzékenyíthetőségének lehetőségére és szükségességére(:D), egyáltalán

az együttműködés lehetőségére és határai-ra.
(:D ezen belül)
a mai kedélyes kis cikkre a magyar nemzet. cimű. völkischer beobachter utánzatban a kurta farkú kismalacról, ami az irónia iránti érzékenyedésnek köszönhetően most már hálistennek kezdi a der stürmer nevű magas színvonalú sajtóorgánum stílusjegyeit is magáévá tenni . . . (hogy megvoltak sértve amikor '98.ban az első orbánkormány elején valami rohadék vb.-nek merte aposztrofálni :D)
arról, hogy kellenek-e ehhez az egészhez zsidók.
jó, ha maguktól is vannak, vagy ki kell-e őket találni?
szal, ha úgy vesszük, a nyemecek sokat köszönhetnek a náci múlt(?)-nak.
megkapták a zsidótlan polgári demokráciát(amiben azért maradt belőlük egy élő múzeumra való, mégha valamiért nem is állatkertben mutogatják őket, ahogy himmler bajtárs képzelte, de maradtak.)
és kereszténydemokrácia ((és liberalizmus))van!
az úton végig kell menni(gondolhatják orbánbajtárs és bajtársai. akiknek azért szintúgy akadnak zsidó bajtársai. is)

vészhelyzet van.
kell a felhatalmazás, akár mi is lesz a vége.
hogy miért?
majd meglátjuk!

mit tehetnénk?!
:D

screpes 2020.03.23. 10:41:13

@civisvarosi:
vérlázító, hogy te napi szinten lölö propagandalapját idézgeted ide be, bizonyítandó, hogy ott kiegyensúlyozott a polgári lét... .
El nem tudom képzelni, hafr oldaláról mi teszi ezt elfogadhatóvá, hogy politikafilozófiai blogján a megyei lapkonszern adalékait kelljen olvasni...
(Azt még elfogadtam a kötelező (?) lojalitás okán, hogy részedről ennyi kellett ahhoz, hogy megismerjük és megértsük, mennyiben sajátos a debreceni kulturális közeg, mi jellemzi kivételként a cívisvárost. Ez megtörtént).
De ha már így alakult (és alakul) akkor holnap a címoldalt lécci idézd majd be: mit ír címoldalán a vidéki lap(csoport) a mai parlamenti eseményről, az ellenzék maradványértékű ágálásáról, a? Mi van megyei szinten a járványüggyel?
jó lenne egy másik megyei lap címoldala is, de csak azért, hogy lássuk, ugyanaz e!?
mit írnak (majd) címoldalon a felhatalmazási törvény "vitájáról"?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 10:41:40

@Bánegressy:

"vészhelyzet van.
kell a felhatalmazás, akár mi is lesz a vége.
hogy miért?
majd meglátjuk!"

valamit tenni kell
ez valami
ezt meg kell tenni

ijontichy 2020.03.23. 11:01:18

@civisvarosi: OK. Arról mesélj, hogy is lesz ez a jogfolytonosság miki bátyó, meg viki elvti között? ;-) Egy történelmi (ám nem egészen autentikus) legendának megfelelő legitimáció nehézkes lenne, mert az a k. Duna manapság nem igazán fagy be :-)

Naaagy siker a szolgalelkeknek, de hogy száz év múlva a köpködés és nem a szent nevek imába foglalása lesz a divat, az tuti.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 11:17:23

@screpes:

"vérlázító"

Pontosan innét lehet azt felismerni, hogy ő egy sátánfajzat. _Csak_ vérlázít.

2020.03.23. 11:59:30

@screpes:
van magyar polgári hagyomány. vidéken is. még feminista mozgalmak is. és ezekről szóló történelmi, történészi visszatekintések megjelenhetnek és meg is jelennek. de ehhez tulajdonosváltásra volt szükség.

a különleges jogrend jelenleg is érvényben van. ez alapján rendelt el kijárási tilalmat polgár (dk-s) polgármestere. és mindezt egyszemélyi döntéssel is megtehette. ezt meghosszabbítják. értem, hogy a határozatlan idő problémás. folyik egy hatalmi harc azért, hogy ki uralja a fővárost, különösen annak belső kerületeit ahol egyrészt az országos közintézmények összpontosulnak. és az is kérdéses, hogy a magyar állam azon túl milyen szabadságot engedjen. de ez vidéken kevéssé érdekes.

2020.03.23. 12:08:11

@neoteny:
még csak azt se állítom, hogy ez vagy az feltétlen jó, vagy rossz. hanem azt, hogy ez történik legalábbis errefelé. illetve a propaganda sok tekintetben liberális. lásd a balmazújvárosi nőegyletet. csak azok nem illeszkednek a ceu aktivisták világképébe. mert vidékies és hazafias. ami ugye a "baloldali" "liberális" világképben eltörlendő.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 12:11:05

@civisvarosi:

"még csak azt se állítom"

Minden, amit állítasz közvetlenül vagy közvetve: hazugság.

Te csak vérlázítani (Károli-biblia szóhasználatában: megbotránkoztatni) jársz ide.

Te egy elkötelezett sátánfajzat vagy.

2020.03.23. 12:19:06

@neoteny:
itt van a felhatalmazási törvény elleni petíció. közel 50 ezren csatlakoztak. a kezdeményezők:
Magyar György, ügyvéd
Kaltenbach Jenő, volt ombudsman
Majtényi László, volt ombudsman
...
ők a hatalomba akarnak visszakapaszkodni. ugyanolyan posztokat betölteni, amit orbán, szijjártó, gulyás gergely baráti köre tölt be. a fentiek "demokraták". emezek pedig "fasiszták". a francokat. mindkét brancs hatalommániás. magyar ügyvéd úr, majtényi, kaltenbach volt ombudsman-ok is az államhatalom részesei. és verik a seggüket, hogy nem őket választották. az szdsz-t a köznép a halál faszára küldte. mert hogy jogában állt.

2020.03.23. 12:24:52

@neoteny:
hogyan lehetne érvényesíteni a felhatalmazási törvény ellen tiltakozó 50 ezer ember jogait és azokét, akik elégedettek a kormánypolitikával. a nézőpont intézet szerint: "A magyarok 94 százaléka támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását". értem, hogy ők a határozott kormányzati intézkedéseket hangsúlyozzák (ami széles körben népszerű) és nem a határozatlan idejű felhatalmazást (ami egy szűk körben nagyon népszerűtlen). tehát a nézőpont intézet polarizálja a közéletet. de hogyan lehetne olyan megoldást találni, amivel a fenti petíciót aláíró 50 ezer tiltakozó is elégedett lenne és kormánypárti szimpatizánsok is. felteszem fidesznyikből is van 50 ezer, vagy sokkal több. hogyan érvényesülhetne mindkét csoportosulás világképe?

Bánegressy 2020.03.23. 12:26:10

a magyar polgári hagyomány a hűbéri rendszer szentesítése, a hűbéruraknak a polgárság hozzájuk kötődő részének igényeit bizonyos mértékig figyelembe vevő engedményeiért cserébe.
ez egyben maga a magyar nemzeti liberalizmus.

2020.03.23. 12:36:43

@Bánegressy:
errefelé 1552 óra nincs földesúr de jure. de facto 1541 óta. amikor is nagy szulejmán elfoglalta budát az aranyalmát és török bálint nádort, aki a váradi béke értelmében akkor debrecen ura és parancsolója is volt isztambulba internálták. 1526 után nem egy hűbéri rendszer volt, hanem kettő. egy magyar királyi és egy magyar ellenes császári. és ezek csaptak össze. ebből lett aztán három függetlenségi háború. majd a 1867-es kiegyezés. azt követte a két nagy háború. és abban vannak a magyar királyi hagyományt követői és azt ellenzők.

magyar identitásúak és nem-magyarok. a királyi magyarország ellenfelei nem is annyira a németek, vagy a zsidók (hiszen ebből a körből elég sokan váltak mgyarrá), hanem identitás nélküliek.

2020.03.23. 12:52:30

@neoteny:
errefelé ez a párt apparatcsik.
www.edc.debrecen.hu/team
dr. papp közszolgái, akik tárgyalnak a multikkal. idén is kaptak valami díjat a financial times szakújságíróinak szavazatai alapján. cannes-ban vették volna át. csak nem tudtak kimenni. a vírus miatt.

hogy lehet ehhez viszonyulni? elemi közelítéssel úgy, hogy nem kell ilyen élcsapat. ez az az anarchista hozzáállás. a másik, hogy minden pártnak legyen egy-egy államilag finanszírozott élcsapata. tehát legyen ilyen momentumos, dk-s és párbeszédes brigád. és azt mindet fizessék az adófizetők. ez a demokrata álláspont.

bőven elég egy. melyik? amelyik megnyeri a választást. ha a fidesz, akkor a fidesz. hogyan lehet leváltani? összeáll egy valódi független csapat. és ők legalább részben leválthatják őket feltéve, hogy jobb elképzelésekkel állnak elő, mint a fentiek. akik előnyből indulnak, mert a multik csókosai. ők adják a multik hr/pr elitjét is. azért, mert ha kineveznek valakit a bmw, a continental, a thyssenkrupp élére, akkor az illetőnek fingja nincs, hogy hol kell papírt, vagy ceruzát vásárolni. vagy hol van laptop szerviz. vagy akármi. és a fideszben azt mondják, hogy ők majd értenek hozzá. és a multik vidéki helytartóit zsebre vágják.

a felhatalmazási törvény ellen 50 ezer tiltakozó azt mondják, hogy ezek ottan fent el akarják szigetelni magyarországot. a francot. az 50 ezer tiltakozó akarja elszigetelni az országot azért, hogy az összeomoljon és utána az 50 ezer tiltakozó családtagjai ülnének be ugyanazokba a pozíciókba, amit most a fidesznyikek töltenek be.

2020.03.23. 13:11:05

@neoteny:
dr. papp mellett a képen jobbra a continental ipar 4.0 okosgyár vezetője. aki egy cseh-morva marketinges.
privatbankar.hu/data/cikk/32/15/87/cikk_321587/ctd02.jpg
a continental brno-i üzemében kikönyökölt egy vezetői állást. és őt küldik debrecenbe. megérkezik. beköltözik a szállodába. és ezek után fel kellene építenie egy gyárat. de azt a fidesz építi. a fidesz végzi az engedélyeztetést. a fidesz látja el az adminisztrációs és menedzsment feladatokat. a fidesz kormányhivatalnokai, a fidesz önkormányzat, a fidesz közeli vállalkozók. és az a szakállas cseh-morva fickó szemüvegben vigyorog. lehetne akárki. mészáros lölő is. akárki. akit a contintal vitesco felhatalmaz. és odakanyarítja a nevét. és az aláírása megjelenik a led falon, amit a fidesz szállít, stb. így működik a keresletélénkítő politika.

aztán lehet mondani, hogy ez nem fog működni. és lehetséges. ez az üzem is építés alatt áll. elsodorhatja a vírus. mert majd esetlegesen nem kellenek elektromos hajtású járműalkatrészek. vagy kellenek. de egy tulajdonosváltás után leváltják ezeket. vagy kormányváltás után. és lehetséges? persze. és ez esetben dr. magyar ügyvédi irodái keresik hülyére magukat azzal, hogy ők jegyzik a szerződéseket. így pedig dr. papp és barátai teszik ugyanezt. akik most felajánják egy havi fizetésüket egy segélyalapba, hogy segítsék a károsultakat. ez a fasizmus, ahogyan a petíciót aláíró 50 ezer tiltakozó mondja? a francokat. a fidesz egy politika párt. és ha csődbe viszik az államot, akkor majd minden bizonnyal leváltja őket is a nép, ahogyan az ellenzéki pártokat is leváltották.

Bánegressy 2020.03.23. 13:14:58

@civisvarosi:
szerintem tévedés azt hinni, hogy a hűbérúri rendszerhez feltétlenül földesurak kellenek, bár vannak. orbán is az, a családja nagy része az, csányi is az, lázár is az stb. sokan mások, sőt még az ellenzék bizonyos részén belül is lehetnek.
ezek tartják fönt az intézményrendszert kizárólag a maguk érdekeinek megfelelően és mások érdekei a hozzájuk való kapcsolaton keresztül érvényesülhetnek ezen intézményrendszeren belül, vagy kénytelenek egy alacsonyabb rendű érdekérvényesüléssel beérni, mint az átlag nép.
és ez kimutathatóan a lényege a rendszernek.
na ez a hűbérúri rendszer.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 13:29:45

@Bánegressy:

Hibátlan analízis, de civisvarosi barátunk nem ennek _megértéséért_ jár ide.

2020.03.23. 13:49:41

@Bánegressy:
ők a debreceni momentum. ellenzéki lapból választottam az első képet.
www.debreciner.hu//var/improxy/bW9ya1xDbGFzc2VzXEltYWdlXFRodW1iXEZIRFBpY3R1cmU_/65/50/6550_momentum_bem_ter.jpg
ők fekete győr andrás hűbéresei. és gyakorlatilag minimális politikai munkával bekerültek a debreceni önkormányzatba. úgy, hogy elmentek a momentum első tagtoborzójára. amire találkoztak valamelyik pártpotentáttal és azt mondták, hogy nagyon utálják a fideszt. és elegendő szavazatot kaptak.

és nem érdekeltek, hogy legyen egy még szélesebb momentumos tagság. mert őket szorítanák ki. az sem érdekük, hogy választást nyerjenek. mert az felelősséggel jár. nekik ez így teljesen jó, ahogy most van. és előadják, hogy sötét diktatúra van. na ennek vethet véget a vírus. mert ha az ellátórendszer összeomlik, akkor elsöpri a kormányt. de ha nem, akkor 22-ben a fideszt megint újraválasztják. mert hogy a kormány megvédte a magyar embereket, bla, bla, bla. és tényleg. ha nem, akkor nem. úgy ez a dagi és ez a felnyírt hajú mondják azt, hogy elseperték a nácikokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 14:00:45

@civisvarosi:

"úgy ez a dagi és ez a felnyírt hajú mondják azt, hogy elseperték a nácikokat."

Pedig dehogy: ott vagy pl. te is, sátánfajzat; meg a Fácán többi törzsvendége, akik nézeteiről te riportolsz itt nekünk.

2020.03.23. 14:01:56

@neoteny:
az ellenzéki beállítás az, hogy van egy hűbéri egy nem-hűbéri rendszer. dehogy is. ez két hűbéri csoportosulás. hogy lehet valaki dk országgyűlési képviselője? úgy, hogy gyurcsány barátja, vagy gyurcsányné barátnője lesz. és azt mondják, hogy ők szociálisan nagyon érzékenyek és antifasiszták. ez a debreceni "baloldali" "elit". de ők nem egy párt, hanem négy.
www.debreciner.hu//var/improxy/bW9ya1xDbGFzc2VzXEltYWdlXFRodW1iXEZIRFBpY3R1cmU_/32/40/3240_dk_mszp_parbeszed_szolidaritaa.jpg
az mszp, a dk, a "szolidaritás" és még egy. a "párbeszéd". de ők nem hűbéresei a fővárosi potentátoknak? dehogy nem. és még van a momentum. lásd fent. debrecenben a jobbik városi és vidéki (megyei) elnöke is kilépett a pártból. illetve előző vezetőket kizárták.

ők lennének a fidesz nem-hűbéres alternatívái. aha.

2020.03.23. 14:09:28

@neoteny:
már nagyon sokszor leírtam, hogy sok mindennel nem értek egyet. de ezek a vélemények vannak. és nem feltétlen rosszabbak, mint az akadémikus értelmiség álláspontja. elemi biológia dönti el. népvándorlás, éghajlatváltozás, világjárvány. migráció, klíma, pendémia. a vírust is részben az időjárás állítja meg. mert afrikában nem terjed annyira. tehát ebből a szempontból lényegesebb, hogy ma debrecenben hó esett.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4118/havasmarcius3_czegledizs.jpg
de az idősebbek nem fognak összegyűlni az utcán. miközben kevés embernek van fogalma, hogy valójában hány vírusfertőzött lehet debrecenben. lehet filózni. csak nem az dönti el.

2020.03.23. 14:20:55

@neoteny:
pandémia. csak a démosz nem egy világkormányért kiált. ahogyan azt egyesek talál eltervezték. hanem a fidesz egységkormány újraválasztathatja magát. és utána még több familiárist szerezhetnek a keresletélénkítő politikával. de meg is bukhat a kormány. és úgy jön a dagi és a felnyírt hajú. a sötét diktatúrát elűzték. ez volt a momentum első tagtoborzója.
momentum.hu/wp-content/uploads/2017/03/debrecen3.jpg
momentum.hu/wp-content/uploads/2017/03/debrecen4web-1-1024x516.jpg
valaki oda elment, akkor találkzhatott sopival. és lehetett a hűbérese.

de ők még semmiféle racionális érvvel nem álltak elő, hogy miért őket kellene választani. hanem az van, hogy ők nem nácikok. nem a "fideSS". dr. papp olyan, mint himmler? a francokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 14:25:12

@civisvarosi:

"már nagyon sokszor leírtam, hogy sok mindennel nem értek egyet."

Csak azt felejtetted megírni, hogy mik ezek.

Ezért _is_ vagy sátánfajzat.

2020.03.23. 14:55:43

@neoteny:
debrecenben a helyi kortárs művészeti múzeum és a színház és a deutsches kulturforum (!) elindította a varrjunk maszkot mozgalmat.
www.modemart.hu/wp-content/uploads/2020/03/90914012_199969168107211_3618494171465121792_n.jpg
a szükséges alapanyagot beszerzik, illetve felajánlásokat is várják. szabásmintát és tutorial videót is készítettek. ők a nácik? a fasiszták? heinrich himmler verőlegényei, akik alig várják, hogy parlament elfogadja a felhatalmazási törvényt és ezek után megindulhassanak a félkatonai alakulatok az ellenzék ellenében? a francokat. nemzetközi elszigeteltséget hirdető ortodox népi nacionalisták? dehogy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 14:59:15

@civisvarosi:

"már nagyon sokszor leírtam, hogy sok mindennel nem értek egyet."

Csak azt felejtetted megírni, hogy mik ezek.

Ezért _is_ vagy sátánfajzat.

2020.03.23. 15:13:52

@neoteny:
keresztényszocialista, nemzeti liberális és polgári konzervatív vagyok. debreceni. a római köztársaság és a reformáció elemeit sajátosan egybegyúrták a parasztok. az a kálvinista róma. polgári hagyomány példának okáért. csak az szinte minden elemében szemben áll az akadémikus bölcselettel. mert az nem-keresztény szocialista, nem-nemzeti liberális és az alapállítása azt vallja, hogy nincs magyar polgári hagyomány, nincs magyar vallás. szerintem van. filozofikusan ebben áll az ellentét.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 15:17:54

@civisvarosi:

"keresztényszocialista [...] vagyok."

Nah, te egy sátánfajzat vagy, mint Júdás (Iskarióti) is volt:

1 Jézus azért hat nappal a husvét elõtt méne Bethániába, a hol a megholt Lázár vala, a kit feltámasztott a halálból.

2 Vacsorát készítének azért ott néki, és Mártha szolgál vala fel; Lázár pedig egy vala azok közül, a kik együtt ülnek vala õ vele.

3 Mária azért elõvévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.

4 Monda azért egy az õ tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, a ki õt elárulandó vala:

5 Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és [miért nem] adták a szegényeknek?

6 Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené.

-- János 12

2020.03.23. 16:00:23

@HaFr:

Nem bírod elviselni a mellőzöttséget.
Nem bírod elviselni, hogy egyik oldalnak sem kellesz, hogy senki nem kíváncsi a véleményedre.
És ebbe beleőrülsz.

És persze nem bírod elviselni a kritikát sem, ezért cenzúrázol.
Semmivel nem vagy különb mint Orbán.

2020.03.23. 16:12:14

@neoteny:
iskarióti júdás ellopta a szegények 300 dénárját és ezzel a keresztényszocializmusnak lőttek?

Bánegressy 2020.03.23. 16:44:55

@civisvarosi:
látom nem olvastad a bárányvakságot, pedig ez a lényeg.
rossz az algoritmus, amely meghatározza a magyar politikai rendszer

Bánegressy 2020.03.23. 16:49:26

@Bánegressy:
:D :D :D
véletlenül entert nyomtam :D

működését.
ugyan azt mondod, csak a saját felfogásod miatt, a saját interpretációd az, hogy ez ahogy most megy; az orbanizmus, ez lehet az egyetlen jó válasz. az ellenzék semmiképpen sem lehet alternatíva.
viszont ez kereszténységgel, meg szocializmussal is csak nihil.

Bánegressy 2020.03.23. 16:52:50

@quercuserdész:
tudsz valamit róla, hogy mit lopott?
homályosíts föl, mert ez engem is érdekel. :D

Bánegressy 2020.03.23. 16:59:44

@civisvarosi:
avagy mi lett volna rómából anno, ha cívisek irányítják?
lehet, hogy a későbbi etruszk, vagy pun, vagy gall birodalom egy provinciális városkája lett volna csak.
de ez persze nem baj.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 17:08:30

@civisvarosi:

"és ezzel a keresztényszocializmusnak lőttek?"

Mint politikai irányzatnak? igen.

Reding Roli 2020.03.23. 17:11:05

A különleges jogrend bevezetèse a jelenlegi helyzetben elfogadható,- bár normál törvènykezèssel is meg lehetett volna felelni a válsághelyzetnek-de tegyük fel, hogy most szüksèges a teljhatalom a miniszterelnöknek, hogy gyors döntèseket hozzon..
Elnèzem azt is , hogy felfüggesztik a parlament működèsèt, a szabad választások megtartását ès egy olyan gumiszabályt hoznak hogy : " fel kell lèpni a rèmhírterjesztőkkel szemben" - ami mindenkire alkalmazható, aki talán èppen a valóságot mondja, hiszen rèmesen pocsèk, dermesztő állapotban van az ország járványügyi felkèszültsège...2-3 hónapja lehet tudni , hogy világjárvany lesz mègis elkèpesztően kevès vèdelmi eszköz, inkompetens vezetők az egèszèszsègügy èlen : szabadon jönnek mèg mindig a repülők a nagy járványgócokból , legyen szó Spanyolorszagról , Franciaorszagról , Nèmetorszagról...
A katonák már ott vannak az utcákon , de komoly karantèn intèzkedèsek nincsenek ès özönlenek a külföldről bejövők az országba..
Èn most nem attól fèlek, hogy elveszítjük a demokráciát, hanem attól, hogy a komoly kormányzati stratègia hibák egy komoly járványügyi katasztrófába sodorják az országot , az egèszègügyet kivèreztettèk , ahogy a hazai vállalkozások jelentős rèszèt is , lsd: Diszpomedicor gyártott minősègi orvosi eszközt, mègis a kínait kellett megvenni, most meg kiszolgáltatva , külföldről kell könyörögni mindenèrt...
Egyszerűen fèlelmetes a helyzet, mert nincs transzparencia , nem látjuk a vèdelmi terveket, a területi adatokat, stb. ès az Orbán által bemondott adatok a vèdelem erejèről nem igazak..( bár igazak lennènek..)
Nem azt mondom , hogy mindent rosszul csinál Orbán , de amit eddig elszúrtak azt nagyon nehèz lesz rövid idő alatt helyrehozni..
Dermesztő időszak vár Magyarországra , bizonytalan holnap , a kèsőbbi gazdasági hatásokról ne is beszèljünk ...Talán milliós új munkanèlküli lètszám, ès akár 20 èvet reálèrtèken visszaeső GDP. ..
Ez persze nem Orbán hibája , de aki most a járványügyi vèdekezèst elhibázza , az èvtizdekre visszavetheti országát az országok közötti versenyben...
Új világrendet írnak most, amelyben a legaljasabb eszközökkel osztják újra világot ...Itt kellene valahogy fennmaradni..
Európa elveszett , sőt vège van, zèró szolidaritás ...Tètlenül ès tehetetlenül vergődünk...Az olaszoknak Kína, Oroszország ès Kuba- a hajdani bèketábor nyújt segítsèget, nem Európa ...Megalázó ès szègyenletes!
Lehet, hogy pár èv múlva Orbán- fèle önkènyuralom lesz a normalitás Európában , mert az emberek örülnék majd, hogy nincs Mad- Max típusú anarchia, van működő jegyrendszer és egy kis állami közmunka...

A szomorú disztópia küszöbèn állunk , az elmúlt èvazázadok vívmányai veszèlybe kerültek, mert a nyugati típusú liberális demokrácia nem volt kèpes a rendszerszintű önkorrekcióra...A globalizáció eddigi, "elszabadult " formája tovább nem fenntartható...
Orbánnal most egy rozoga hajóban hánykódunk a világ háborgó tengerèn, ahol ő a hajóskapitány ....A jelen helyzetben a matrózlázadás nem aktuális , csak imádkozni lehet , hogy ne süllyedjünk el együtt , így mindenkinek a maga szintjèn be kell segíteni a túlèlèsèrt vívott küzdelembe...Biztonságos part - egyelőre- a láthatáron sincs...

2020.03.23. 17:15:26

@Bánegressy:
az és publicistái, széky-t és a többieket akiket nem zavarta a nem-fidesz kormányok teremtette brutális infláció. vagy a bedőlt devizahitelek. családoknak 4-5 lakás árát kellett volna visszafizetni. mert ostoba módon aláírtak egy szerződést. ők vállalják a kamat, az árfolyam és a csődkockázat felárát. nem a bankok. csak az állam keresztényszocialista intézkedéssel felülírta. az és publicistái széky jános és társai verték a seggüket, hogy szegény kis bankok.

ijontichy 2020.03.23. 17:25:47

index.hu/belfold/2020/03/23/orban_viktor_parlament_felhatalmazasi_torveny_kormany_rendelet_koronavirus_jarvany_vedekezes/

Ma este megint le lesz gyakva a dühöngő a bézmentben*. Minibolsi bizonyára vérbe borult szemű dúvadként tombol majd kicsinyég, hogy még egy hetet várnia kell az Őfőméltósága Nagybány... izé Alcsúti Orbán Viktor, Magyarország Kormányzója címre :-).
Az ellenzék ezúttal nem fogadta el a felkérést egy táncra (apróság, de azért jólesett*). Nem mintha sokat számítana, mert a birkavakság súlyosabb járvány Mo-on, mint a Cov19 :-(.

"What do you get for pretending the danger's not real
Meek and obedient you follow the leader
Down well trodden corridors into the valley of steel
What a surprise
The look of terminal shock in your eyes
Now things are really what they seem
No, this is no bad dream
...
Have you heard the news?
The dogs are dead
You better stay home
And do as you're told
Get out of the road if you want to grow old"
(RW)

2020.03.23. 17:28:18

@neoteny:
jézus nem ölte meg iskarióti júdást. és ezért lehetséges keresztény (szocialista) káritasz. care. jelenetése gond. kár. ez is magyarul van. magyar is, angol is, latin is.

ijontichy 2020.03.23. 17:30:33

@civisvarosi: "mert ostoba módon aláírtak egy szerződést" jah kérem a tanulópénzt (egyszer) meg kell fizetni. Minél később, annál rosszabb. Már tíz éve éppen ezt odázzátok el. De egyszer meg kell majd fizetni. Reménykedni abban, hogy ez majd csak akkor történik meg, ha már békében sírotokban porladtok, nem vall valami nagy hazafiságra :-( Csak hazaffyságra :-)

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 17:35:02

@civisvarosi:

"jézus nem ölte meg iskarióti júdást."

Valóban: Júdás (Iskarióti) saját magát ölte meg.

"és ezért lehetséges keresztény (szocialista) káritasz."

Hogyne: magán.

2020.03.23. 17:36:57

@neoteny:
ez egy fiatalember, aki maszkokat varr errefelé.
video2.dehir.hu/0323_Varrjunk_maszkot_kezdemenyezes_mix.mp4
és kezdeményezése mellé beálltak állami intézmények. az állami színházban is varrják a maszkot a jelmeztervezők. és a kortárs galéria és a deutsches kulturfórum is támogatja őket. cdu/csu. állammal összefonódó keresztényszocialisták és a civilek.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 17:39:26

@civisvarosi:

"ez egy fiatalember, aki maszkokat varr errefelé."

Te meg egy sátánfajzat vagy, aki folyamatosan megbotránkoztatsz.

2020.03.23. 17:53:34

@neoteny:
sunyi. sumák. sanda. hangfestés. scandal.

Bánegressy 2020.03.23. 17:54:19

@civisvarosi:
de a "követői", az ő újbóli eljövetelének hívői, akik benne azért hisznek, hogy el ne vesszenek, de örök életük legyen, azok többszörösen is elégtételt vettek a szerintük iskárióti júdás utódain és mindazokon, akik szerintük nem fogadták el(nem ismerték) az ő tanúságtételeit, szerte a nagyvilágban, vagyis kizárólag (politikai)hatalmi célokra föl és kihasználták és használják(l.:85Mrd ft income, szavazatokért cserébe) hogy lenne lehetséges keresztény cucilizmus, vagy, ha igen, jelent-e ez többet, vagy bármi mást, mint a többi bárgyú előtagú cucilizmusfajta?

2020.03.23. 17:58:01

@Bánegressy:
de a szociálliberalizmus nem probléma ugye. az nem annyira keresztények hirdetik. de ez már antal becézve.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 17:59:20

@civisvarosi:

"sunyi. sumák. sanda."

42 A ki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.

-- Márk 9

Bánegressy 2020.03.23. 18:04:11

@civisvarosi:
és persze szerinted a szocializmus(bármilyen), meg a szociálliberalizmus hasonlóak.
mint gizike, meg a gőzeke.

mit keresel te itt??? :D

2020.03.23. 18:05:48

@Bánegressy:
az és publicistái a bokros csomag idején vajon miért nem tiltakoztak? vagy előtte, amikor 1 millió munkahelyet felszámoltak. úgy, hogy ezek helyett semmi nem jött létre. a "baloldali" és tapsolt, hogy így működik a piac. a köznép a halál faszára küldte őket. úgy, hogy a gyurcsány ott maradjon a porondon. gyurcsány vidéki szavazói őt is szdsz ellenesek. széki és a többiek menjenek a francba. szántsák be az és-t is.

2020.03.23. 18:10:23

@Bánegressy:
nem tudom feltűnt-e, hogy a demokaták táborában az mszmp utódpártja az mszp, és annak testvérpártja a dk. csak gyurcsány kinyírná az mszp-t. úgy testvér, hogy megölné a másikat. káini módon. mert ő nem keresztényi, hanem "liberális". ami ugye "baloldali". mint az szdsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 18:11:26

@civisvarosi:

"ezek helyett semmi nem jött létre"

Úgy érted már az átkosban volt Audi meg Suzuki meg Mercédesz meg akármilyen más multi összeszerelőüzem?

2020.03.23. 18:22:21

@Bánegressy:
a baller bagázsból szily katalint rakták ki, mert hogy ő nem utasította el a jobboldalt. és a brutális kultúrfasiszta lukács népbiztos tanítványi mind hőzöngtek, hogy náci. mert megfejtették, hogy félkezű szily katalin nemzeti szocialista. de a brutálisan korrupt szoclib bagázs, akadémikus filozófusok, mind brutális idióta basszsus, komcsi időkből maradtak. ebből a fertőből szily katalin a NÁCI. filozofikusan megfejtik.

2020.03.23. 18:22:34

@Reding Roli:

Bizony, bizony. Még valamikor január elején leírtam, hogy ez a járvány el fogja takarítani a liberális világrendet, a globalizációt, a multikultit, az EU-t.

Kiröhögtek, elmondtak mindennek. Mostanában nem látom azokat, akik akkor kacarásztak.

Korábban ezerszer elmondtam, véget kell vetni a liberális demokráciának nevezett liberofasizmus ámokfutásának. Vége az individuum, az ego imádatának. Vége a piac mindenhatóságába vetett vakhitnek. Vége a hülye degenerált libbant dumának az icike-picike államról. Mert most ti libbantak ajvékoltok a legjobban, hogy az állam csináljon valamit. Orbánoztok? Miért is? Miért nem a piachoz imádkoztok, hogy oldja meg a helyzetet? Hol van a mentorotok, soros, a nyílt társadalom? Hol vannak az útmutatásai?
Minden fegyver ki lett verve a kezetekből. Amit most csináltok az csak halálhörgés.

A világ vissza fog állni a normális kerékvágásba.
"Közönségsegítséggel" (vírus) győzött a populizmus, a nacionalizmus.

Nemzet, haza, család, közösség, hit, erős gondoskodó állam. Ez a jövő.

A liberalizmus meg megy oda, ahová való.A történelem szemétdombjára.

És ezen akkor sem tudsz változtatni béndek, ha ezerrel cenzúrázol.

Bánegressy 2020.03.23. 18:22:38

@civisvarosi:
gőzöm nincs, hogy miért nem, ha egyáltalán tényleg nem. én nem olvastam az és-t. de akkoriban még az algoritmusnak azok a hibái voltak dominánsak amiknek köszönhetően az antall kormányzás politikai és nem kevésbé gazdasági katasztrófája egybe terelte a megmaradt, akkor még tekintélyes cucilista nyájat és minthogy kettős: politikai és gazdasági értelemben is dilemmával álltak szemben, emiatt a bizalmuk a cucilista mellett maradt.
viszont minthogy a rendszer; maga a nagy egész hibás, ezért ez mindaddig rossz válaszhoz vezető dilemma lesz egy adott időszak politikai többsége számára, amíg ezt a hibát, vagy bug-ot, de lehet(biztos!), hogy az egész konfigurációt ki nem javítja valami kockafej.

ijontichy 2020.03.23. 18:25:11

@civisvarosi: Azért rögzítsük, hogy az MSZMP "de facto" utódpártja a fidesz. Ez akkor is így van, ha a fidesz gránitba véseti, hogy de nem :-D.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 18:28:52

@Bánegressy:

"az egész konfigurációt ki nem javítja valami kockafej"

Egy _fegyverkezési versenyt_ hogyan lehet 'kijavítani'?

2020.03.23. 18:30:53

@neoteny:
a privatizáció 1 milliós munkanélküliséggel járt. piacpárti liberális nézőpontból lehet mondani, hogy akik elvesztették a munkahelyüket így jártak. 1991-ben betelepült a suzuki, 1993-ban az audi. ezek ebből valamit visszapótoltak. a modernizációnak szükségképpen vannak áldozatai. csak ugye ez nem baloldali álláspont. és nem is liberális. mert hogy ezeket is állami segédlettel hozták létre brutális forint leértékeléssel.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 18:33:51

@civisvarosi:

"ezek helyett semmi nem jött létre"

Úgy érted már az átkosban volt Audi meg Suzuki meg Mercédesz meg akármilyen más multi összeszerelőüzem?

2020.03.23. 18:36:49

@neoteny:
ezek nyilván erős túlzások. számok nélküli világ.

Bánegressy 2020.03.23. 18:37:36

@quercuserdész:
"Nemzet, haza, család, közösség, hit, erős gondoskodó állam. Ez a jövő".

-ja!
aztán, hogy kinek(melyik nemzetnek), melyik nemzet, haza, család, közösség, hit, erős gondoskodó állam és mindezek mire mennek egymással és, hogy mit szól ehhez a liberális világrend és különösen a globalizáció, aminek a lététől erősen függ pl., hogy mást ne mondjak, egyebek közt a szuverén magyar állam és komplett gazdasága is, na az a jövő!

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 18:39:56

@civisvarosi:

"ezek nyilván erős túlzások."

Mert én nyilvánvalóvá teszem őket.

Igen, a sátánfajzatok _mindig_ erős túlzásokba bocsátkoznak: ez a megbotránkoztatás _lényege_.

2020.03.23. 18:50:27

@neoteny:
ez a közvélekedés. a baloldali liberális pártok és a felelős értelmiség (az európai értelemben vett konzervatívok) által támogatott privatizáció nettó módon munkahelyeket szüntetett meg. nem tudok számokat mondani se pro, se kontra. de te se tudsz. hanem csak néhány ellenpéldát. de számokat nem. és mivel azok nincsenek ezért ezek a viták vallásháború jelleget öltenek. amiben te azt álláspontot képviseled, hogy a közvélekedés alapvetően hamis. szerintem féligazságként megáll.

a világhírű közgazászok elmondják, hogy a nem-fidesz kormányok idején milyen kiválóan működött a forintgazdaság, ellenben mostanival vagy az első orbán kormánnyal. szerintem ez nem áll meg féligazságként sem.

2020.03.23. 18:57:33

@neoteny:
ez a vita tényszerűen eldönthető. hogyan alakult a foglalkoztatás fidesz és nem-fidesz kormányok esetén. van egy brutális szembenállás. a fidesz és a nem-fidesz értelmisége között. de nincs korrekt összehasonlítás.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 18:58:23

@civisvarosi:

"ez a közvélekedés."

_Vox populi, vox Dei_ -- tartja a szólás.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 18:58:57

@civisvarosi:

"ezek nyilván erős túlzások."

Mert én nyilvánvalóvá teszem őket.

Igen, a sátánfajzatok _mindig_ erős túlzásokba bocsátkoznak: ez a megbotránkoztatás _lényege_.

2020.03.23. 19:00:24

@neoteny:
akik a forintgyengülés miatt pampognak azok nyilván ugyanezt mondják a csúszóleértékelésről is. a francokat. arra a ballerek azt mondják, hogy azt meg kellett lépni. mert ezt mondta az imf. amire a jobberek azt, hogy na pesze tudjuk kik. kipateroltuk őket. amire a ballerek tiltakoznak, hogy tombol a fasizmus. ez így megy.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 19:05:08

@civisvarosi:

"akik a forintgyengülés miatt pampognak"

A szóválasztásod egy sátánfajzaté: leértékeled az összes magyart, aki szenved a forintgyengüléstől.

2020.03.23. 19:06:24

@neoteny:
ha nincsenek tényszerű elemzések, akkor marad a közérzület. és az a privatizációt kárhoztatjatja. nekem az a tapasztalatom. nem lehet választást nyerni azzal, hogy a rendszerváltó elit milyen szuper jól csinálta. ellentben azzal igen, hogy milyen rosszul. és ezt az akadémikus bagázst a köznép elküldi a francba.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 19:07:28

@civisvarosi:

"ha nincsenek tényszerű elemzések"

Amit a sátánfajzatok folyamatos megbotránkoztató viselkedése akadályoz meg.

Pontosan ezért csinálják.

2020.03.23. 19:07:42

@neoteny:
lehet mondani, csak ugyanezek azt mondják, hogy a csúszóleértékelés és a brutális inflációs időszakok gazdasági értelemben "szükségszerűek" voltak. ugyanígy a jelenlegi forintgyengülés is "szükségszerű".

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 19:09:17

@civisvarosi:

"lehet mondani"

Sőt: írva vagyon.

2020.03.23. 19:12:01

@neoteny:
felőlem álljon elő bárki egy tényszerű összehasonlítással. ezt leginkább helyi egyesületek tehetik meg.

hány embernek adott munkát a szocialista ipar. és ehhez képest a privatizáció után több vagy kevesebb munkahely lett? nyilván kevesebb. na van, aki szerint több. az a "liberális". aki nyilván hazudik.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 19:14:15

@civisvarosi:

"felőlem"

Dehogy: te kényszeresen sátáfajzatoskodsz: megszállott vagy.

2020.03.23. 19:20:55

@neoteny:
számokat te se tudsz mondani. a privatizációval nettó módon munkahelyek teremtődtek? a francokat. munkahelyek szűntek meg. de hogy pontosan mennyi jött létre, vagy mennyi szűnt meg azt senki se tudja. leginkább helyi egyesületek számolhatnák össze. mert a ksh is politikai irányítás alatt állt. és a számítás módszertana is változott. 1990-re visszamenőleg a foglalkoztatásról sincsenek folytonos idősoros adatok területi bontásban. borsod megyében hogyan alakult a foglalkoztatottság ágazatonként. 1990-től napjainkig.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 19:23:27

@civisvarosi:

"számokat te se tudsz mondani."

Az Újszövetség is csak annyit mond: légió.

Reding Roli 2020.03.23. 19:47:17

@quercuserdész:
A járvány .....el fogja takarítani az EU-t" - Ha így lesz , mi leszünk a legnagyobb vesztesek , mert mi vagyunk az EU egyik leggyengèbb láncszeme, a 70-80 %- ban , a nèmet autóiparra alapozott gazdasággal...Mièrt lesz az jó Magyarorszagnak? Önálló, verenykèpes magyar ipar nincs helyettük! Mi lesz velünk a nèmet autóipar - ès a GDP 3-4% - t kitevő források nèlkül szabadon eső forinttal? Elárulom: totális katasztrófa!
Az általad kívánt" erős ès gondoskodó " állam, meg egy jó ideig nem lesz , mert ahhoz erős gazdasági háttér kell, valakinek jövedelmet termelni , hogy legyen adóalap az államnak ahhoz , hogy" erős" legyen!
A populizmus győzhet, de gazdasági alapjai nem lesznek, azaz: Pirruszi győzelem lehet, nem lesz tartós, sőt sok èves , akar èvtizedes válság lehet belőle..
A "liberalizmus " nem bukik el, mivel olyan társadalmi - gazdasági rendszer nem is lètezett soha , csak az lázálmaidban, de van globális kapitalizmus amit piaci törvènyszerűsègek mozgatnak, azt pedig nem tudja senki - semmi megtörni , mert mèg a legnagyobb válságban is a piac törvènyei uralkodnak !
Szerintem nem lesz minden "ugyanolyan" a válság után , sokminden fog változni, jöhetnek diktatúrák, lehet erősebb nacinalizmus, lehet populizmus , de a szabadpiaci kapitalizmus törvènyeit senki sem fogja tudni átírni, azaz a keretrendszer ugyanaz marad ...
Lásd , amiket korábban írtam: globalis problèmakra csak globális konszenzuális , nemzetközi válaszok lehetnek , a nemzeti szintű válasz soha nem lesz elèg hatèkony, különösen egy kicsi, nyitott erőforrásokban szegèny ország ,mint Magyarország esetèn ...De, jó álmodozást!

2020.03.23. 20:07:40

@Reding Roli:
ha a kis magyar gazdasűg a nagy német protektorátus részévé válik, akkor az budapest számára illiberális demokráciát jelent. mert a németekkel összehavarkodó miniszterériális brancs marad az uralkodó a gyáriparban. és az oroszokkal, törökökkel, izraellel, a kínaiakkal összehaverkodók a kereskedelemben. és az amerikai kockázati tőke egy része is a fideszbe van bekötve. ami engem meglepett.

Reding Roli 2020.03.23. 20:24:00

@civisvarosi: Egyelőre , az oroszokkal, kínaiakkal való üzletelèssel mèg" kètfillért" alig kerestünk , a külkermèrlegünk is negatív...Ezeknek a nagyhatalmaknak csak a csicskás beleurópai bomlasztói vagyunk, nem valódi barátok..
A nèmetek sem angyalok, de mèg mindig ők adnak èrtèkelhető fizetèst, ès pozitív a külker mèrlegünk felèjük, ez a realitás ...

Reding Roli 2020.03.23. 20:31:53

@civisvarosi: A tőke mindig politikailag semleges: mindig a megtèrülèst keresi, nem lènyeg , milyen társadalmi rendszer van..
Az csak neked lènyeg , rendszer- elnyomottnak, ha elba...ott egy rendszer...mert gondolom te sem a Tiborc- fèle körbe tartozol, ahhoz túl sokat lopod itt a napot!
Egyet ne feledj: ha Orbán elszúrja most a vèdekezèst , pokoli idők jönnek az országra...Nem most bukik meg, mert vèszhelyzetben mindig az aktuális kormányt támogatják...de mi lesz 1-2 èv múlva, egymillió munkanèlkülivel , ès 20-25%-al kisebb GDP- vel...
Pènzt nem tud teremteni , csak olyan infláció árán , ami mindent elsöpör...
Hatalmas zsákutca jöhet, most csak az elejènek az elején vagyunk mindennek...

2020.03.23. 20:41:00

@Reding Roli:
ha a vírus nem söpri el a kormányt, akkor a gazdaságot továbbra is a fidesz fogja uralni. a jelenleginél is nagyobb mértékben. mert hogy újabb keresletélénkítő csomagokat terveznek. és azzal az uralkodó állampárt klientúrája jár jól, illetve az bővülhet egészen addig amíg nincs államcsőd. ez a realitás.

és az ellenzék leginkább az összeomlásra játszhat. és egyébként az egészségügyi ellátórendszer összeomolhat. műtétek tömegével maradnak el. várólisták 2-3 hónappal hosszabbodnak. járóbeteg szakrendelések is. és az oktatás széteshet. beszéltem egy ismerősömmel, aki kistelepülésen tanító. kérdeztem, hogy megy náluk a digitális átállás. és azt mondta: sehogy. nem is kísérleteztek azzal, hogy az műdödjön. náluk semmilyen digitális tanrend nincsen. hanem azt mondta az igazgató, hogy majd bepótolják valahogy. nem tudom, hogy ez mennyire általános. az oktatásban is lehetnek problémák. és a gazdaságban. a munkahelyek tömegével szűnhetnek meg. illetve nem jönnek létre. a pénzügyi rendszerben komoly gondok adódhatnak. tehát a forintgazdaság erősen meginog- de ha nem esik szét, akkor abban a fidesz még nagyobb befolyást szerezhet. és az ellenzéki pártok széteshetnek. errefelé már szétesett a jobbik és a dk is. nem az mszp, az már régen, hanem a dk. a momnentum létre se jött.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 20:49:53

@civisvarosi:

"ha a vírus nem söpri el a kormányt"

Ma _még_ nem szavazták meg a teljhatalmat a kormánynak.

Reding Roli 2020.03.23. 20:57:05

@civisvarosi: ha a vírus nem söpri el a kormányt, akkor a gazdaságot továbbra is a fidesz fogja uralni. a jelenleginél is nagyobb mértékben. mert hogy újabb keresletélénkítő csomagokat terveznek."

Miből èlènkítik a keresletet? Adóbevètel jóformán alig lesz, mert a gazdaság leállt majdnem teljesen , így forrás nem lesz...Ha pènzt teremtenek fedezetlenül, abból óriási infláció lesz, mert alig van hazai importhelyettesítő termelés ès mindennek van import hányada...Lásd: mèg egy szaros szajmászkot sem tudunk legyártani önállóan, a török beszállító kell hozzá..
Az egyetlen esèlyünk most az, hogy az EU közvetlen pèmzügyi támogatást ad az országoknak , tehát eurót ès nem èrtèkteken matolcsy forintot, ès azt kiosztják jórèszt helikopter pènzkènt az embereknek fogyasztásra ès NEM az oligarchák lószart sem èrő cègeinek újraèlesztèsère, mert akkor újabb 10 èv lesz a munkanèlkülsisèg leküzdèse..

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 21:08:37

@civisvarosi:

"mert hogy újabb keresletélénkítő csomagokat terveznek."

Az államhatalmi 'keresletélénkítés' annak a másik sátánfajzatnak, Keynes-nek volt a világmegváltó ötlete.

2020.03.23. 21:09:59

@neoteny:
eddig is csak látszatparlamentarizmus létezett. most majd az sem lesz egy ideig. és lehet mondani, hogy ezzel lényegében visszatér az ország a régi rendszerhez. nagyon régóta azt mondom, hogy ez lesz. egy települést vagy a fidesz ural a függetlenekkel, vagy a függetlenek uralnak a fidesszel feltéve, hogy nincs összeomlás. csak budapesten mondják azt, hogy de ez nem a nyugatos többpárti demokrácia. tényleg nem az. és? a magyar közgondolkodás az, hogy van egy uralkodó brancs. ferenc jóska, horthy, vagy kádár, orbán, vagy valaki. és azok köreivel egyezkedik a nép. ezerszáz éve így van berendezkedve ez az ország.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 21:13:20

@civisvarosi:

"eddig is csak látszatparlamentarizmus létezett."

Pedig hogy' riszáltad a babiloni szajha-farodat a kvázi egypártrendszer különös alkalmasságáról a magyarok számára.

2020.03.23. 21:25:06

@neoteny:
na jó, de a momentum azt mondja, hogy gigantikus pénzügyi mentőcsomagokra lesz szükség. az eu pénügyminiszterei döntöttek, hogy a maastichti szerződést kvázi felmondják. nem kell 3%-os hiánycélt se teljesíteni. az államadósságot sem kell csökkenő pályán tartani. hanem majd százcsillió eurót szétosztanak. azt a pénzt az eu polgárai úgy kapják meg, hogy összekaverkodnak a kormánykörökkel vagy önkormányzati vezetőkkel illetve a bankárokkal. és nem lesznek egységes belső piaci szabályok. hanem majd a francia parasztok kimennek a traktorral. párizsban felgyújtanak néhány üzletet. és az elnök majd beszédet intéz a nemzethez. de ezekhez hozzá vannak szokva. az olaszok fél évente kormányt váltanak. a németek majd az iparkamarában egyezkednek milyen minőségbiztosítási rendszert kövessenek. errefelé az lesz, hogy ősi magyar magyarságunk. az egész világ összesküdött ellenünk. a szokásos.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 21:29:38

@civisvarosi:

"na jó"

Egyáltalán nem jó az, hogy te sátánfajzatoskodsz.

2020.03.23. 21:30:20

@neoteny:
a kiegyezés után a modern kori magyar parlamentarizmus 150 éves történetében vagy domináns pártrendszer volt, vagy átmenetileg valamilyen kiszorítósdi. nyugati típusú többpártrendszer errefelé nem volt. magyarország aranykorában se. semmikor. a reformkorban volt egy háromosztatú nemesi elit, liberálisok, ingadozók, konzervatívok. de akkoriban nem léteztek intézményesen a pártok, nem léteztek pártintézetek.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 21:32:07

@civisvarosi:

"a kiegyezés után"

Nem lesz semmiféle kiegyezés.

Reding Roli 2020.03.23. 21:39:05

@civisvarosi: ferenc jóska, horthy, vagy kádár, orbán, vagy valaki. és azok köreivel egyezkedik a nép. ezerszáz éve így van berendezkedve ez az ország." ...ès ezért vangyunk most EU legszegènyebb állama , ha a kèt balkáni tagot nem számítjuk..
A finnek ès az èsztek gyarmatok voltak , ma már messze távolról integetnek nekünk fejlettsègben ! Ugyan ,mit érünk el az autoriter típusú államrendszerekkel? Csak a hatalmas lemaradást Európától! Horthy, Kádár ès Orbán is egy óriási zsákutca volt\ van\lesz Magyarországnak...

2020.03.23. 21:59:20

@neoteny:
errefelé a tiszántúlon hagyományos háromhatalmi központok.
- debrecen megye jogú város
- hajdú városmegye
- kelet magyarországi főegyházmegye
modernizációs központ.
- debreceni egyetem
valakinek ez nem tetszik, akkor mehet nyíregyházára. ha az se tetszik, akkor kisváradra. ha az se, akkor nagyváradra, vagy szatmárba. vagy sárospatakra. na most ha valakinek ez nem tetszik, akkor ne jöjjön lakni errefelé.

budapesten vannak "megbuggyanva". kétfarkú kutyapárt összefog a lehet más a politikával vagy a momentum mozgalommal. vagy annak ellenében. errefelé nincs ilyen. errefelé zsinat van. egyháztanács. városi államtanács. hajdúvárosok. nem tetszik az egyik, akkor ott van a másik. a nemzeti park egy hatalmi kisközpont. sportiskola vagy állami népi együttes. vagy az univerzitász. az országgyűlés karai és a rendek. debrecen nem sokkal nagyobb, mint soroksár. független hatalmi központból legyen elég ennyi. városi tőkealap. bocskai dandár. ezek vannak. nem az, hogy momentum és a faszom tudja micsoda.

2020.03.23. 22:00:19

@Reding Roli:
ez az, hogy nem. hanem azért, mert ezt a magyaros működést próbálják meggátolni.

ijontichy 2020.03.23. 22:02:19

@civisvarosi: "nyugati típusú többpártrendszer errefelé nem volt" Meg is látszik a magyar agyakon. Még a kiművelt elmék jelentős részének is barna a nyelve. És ez rossz hír, mert a ner bukása után nem lesz megtisztulás, se szembenézés. Kéz kezet mos, az viszont lesz. Kétmilla+ rút szibarita... izé kollabo... izé partizán :-(.

@Reding Roli: A trióból egyedül Kádár mondhatta el magáról, hogy neki, ha nem is szorítottak állandóan pisztolyt a fejéhez, azért kellően sokszor és jelentőségteljesen megmutatták neki.
Horthy és Vitya viszont abban hasonlítanak, hogy mindketten olyan szarul kezelték a (gazdasági) válságot, hogy "kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk" (na jó, vityának nem Amerikába, és (még) nincs másfél, de mindent megtesz érte, hogy überelje a nagy példaképét).

2020.03.23. 22:06:09

@neoteny:
tegyük fel, hogy az ellenzéki értelmiség álmai valósulnak meg. hágában nemzetközi bíróság elé állítják orbánt és mint háborús bűnöst elítélik. mondván, hogy nem egy hitler, de egy himler. és fideSS feloszlik. ahogyan az SS is feloszlott. tegyük fel, hogy ez történik. és ezek után olyan demokratikus pártok közül lehet választani mint az mszp, dk, p, lmp, momentum, jobbik. ez mondjuk 6 párt. vagy 64 vármegye. az is egy hatalmi konstrukció. utóbbi 2^6 lehetőség.

ijontichy 2020.03.23. 22:09:36

@civisvarosi: "magyaros működést próbálják meggátolni." Nektek ott a Völkischer Beobachternél ;-) ez van most kiadva arra, hogy miért_vagytok_sikertelenek?
Ideig-óráig megy ez. Szvsz. azért egyszerűbb (és főleg előremutatóbb) lenne a bolsikat mielőbb kipicsázni, elkönyvelni a veszteséget, és valami előremutatóbb módszerre áttérni, a bizonyítottan kudarc, kudarc hátán évtizede után.

Tamáspatrik 2020.03.23. 22:31:08

@quercuserdész: 1929-es nagy válság: nem söpörte el a liberalizmust és a kapitalizmust. Hitler és Sztálin együtt sem söpörte el. 2008-as pénzügyi válság sem.
Akkor miért éppen most lenne "normális" azaz sötét középkori szintű világrend?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 22:33:23

@Tamáspatrik:

"1929-es nagy válság: nem söpörte el a liberalizmust és a kapitalizmust."

Erről megoszlanak a vélemények:

cdn.mises.org/Americas%20Great%20Depression_3.pdf

ijontichy 2020.03.23. 22:34:10

@civisvarosi: "olyan demokratikus pártok közül lehet választani mint"
Az orbáni "belső kör" kipusztulásával, A Verseny (vetettél keresztet? dezinficált szenteltvíz van otthon? :-) ) jogaiba való visszahelyezése elég gyorsan felkavarja majd a mezőnyt (feudális anarchia?). A zavarosban lehet jól halászni, és lesz ott épp elég szerencselovag.

ijontichy 2020.03.23. 22:38:15

@neoteny: Ki ez? Telly Savalas LMBTQxy...-kori verziója? ;-)

Tamáspatrik 2020.03.23. 22:38:20

Ami most történik az nem a konzervatív felfogás diadalmenete a liberálissal szemben.
Ami most leginkább megrendült, az pontosan a család intézménye. A nagyszülők kizárva, a szülők és a gyerekek összezárva.
A gyerekekkel egyre kevésbé bírnak a családok nagy részében, nagyon sok a feszültség. A sokat kritizált pedagógusok munkája most nagyon hiányzik, hiszen ők mégis képesek voltak valamennyire fegyelmezni és lekötni a gyerekek figyelmét.
Kínában válási hullám van.
Nem mindegy, hogy 1 hétig kell "szeretniük egymást" a családtagoknak (karácsony) vagy esetleg hónapokig.

Nagy próbatétel ez, és én nem lennék próféta, hogy bármit is megjósoljak. A felfogásunk sokat fog változni az biztos.
Egy tipp csak, hogy a digitális tér lesz az egész nyertese, külön digitális terek lesznek a kapcsolattartás fő színhelyei.
Ki tudja.
A vallás is átértelmeződik, a közösségi vallásgyakorlásnak nagyon betett a jelenlegi helyzet.
A protestáns vallás számára már régen lelkiismereti kérdés volt a vallás, nem annyira közösségi cselekedet. Mondhatni újabb, progresszívabb vallás mint a katolikus...

Tamáspatrik 2020.03.23. 22:41:02

@neoteny: Tényszerűen nem söpörte el, legfeljebb megkérdőjelezte.
Jöttek alternatív ideológiák, fasizmus és kommunizmus, padlóra küldték. Aztán mindkettőről bebizonyosodott, hogy zsákutca.
Most kb. hasonló visszaesés vár ránk mint a nagy gazdasági világválság idején.
Viszont hamarabb vissza lehet belőle pattanni.

2020.03.23. 22:41:36

@neoteny:
tehát ezak az intezmények versengenek egymással. a tankerület intézményei, a nemzetközi iskola, a kollégium, az egyetem gyakorló iskolája, deutsche schule. alternatív alapítványi iskolát létre lehet hozni. működő rocksuli, sportiskola. ezek versengenek az közoktatásban. polgárjogi társaságok. egy nem sokkal nagyobb településen, mint soroksár. és hány párt van? ez mind a fideszben szerveződik vagy pártatlan. ez nem a nyugatos fejlődés. valóban. és?

errefelé senki se gondolja azt, hogy és akkor majd összefogunk ferivel. négy évente bökni kell egyik pártra. ha nincs államcsőd, akkor az
a fidesz. egyetlen magyar párt. a többi mind azt mondja, hogy a francia forradalomba hogy ültek a pártok. errefelé nem ültek sehogy. baloldal és a jobboldal a nők és a férfiak. mint a templomban. házas emberből is lehet pap. lányok, asszonyok is. a van aki szerint ez különös. lánynevelő intézet. a nagykollégiumnak legyen nővére. az a baloldal. az anyaszentegyház. a nőiség.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 22:44:51

@Tamáspatrik:

"Tényszerűen nem söpörte el, legfeljebb megkérdőjelezte."

Csili-vili szemantikus csapdád van, Tamás.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 22:46:05

@civisvarosi:

"tehát ezak az intezmények versengenek egymással."

Nem, a sátánfajzatok versengenek egymással a világ összes országának minden dicsőségéért.

Tamáspatrik 2020.03.23. 22:47:36

Javaslom figyelemben venni azt, hogy Orbánnak a krízishelyzet a lételeme. A háborús kormányzás számára az alaphelyzet, abban érzi magát elemében. Az utóbbi években eléggé nehéz volt már ellenséget találni és hajánál fogva kellett előrángatni dolgokat. A bohóckodást a déli határnál levő kerítésnél, az EU vagy Soros gonoszságára utaló jeleket stb., nagyon erős nagyítót kellett már használni. A mozgósító erő az önkormányzati választásokon már nem is volt a régi.

Tamáspatrik 2020.03.23. 22:52:55

@neoteny: Mit mondjak akkor, Hitler győzött és Mussolini? Vagy kifejtenéd?
Egy kutató akárhány 100 oldalas értekezése is csak egy fecske a sok közül.
Nyilván ez egy leegyszerűsítés, hogy "ki győzött", mert a kép mindig bonyolultabb, a világ mindig sokat változott egy-egy válság hatására. Sőt a változó koncepciók, elképzelések (szándékosan nem ideológiát mondok) éppen jót tesznek a gazdaság és társadalom fejlődésének (nem szó szerinti értelemben vett növekedésének).

Reding Roli 2020.03.23. 22:53:14

@Tamáspatrik: Gondolom , Neoteny arra gondolt, hogy az ilyen nagy válságokat mindig állami beavatkozással próbálták meg kezelni , keynesizmussal , ami egyfajta államkapitalista , újraelosztó, tervgazdasági rendszer, ami távlatilag soha nem perspektivikus hosszú távon..Sokan azt mondják , ha nem jön a második világháború akkor a keynesizmus válságba sodorta volna az USA- t..

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 22:53:41

@Tamáspatrik:

"Javaslom figyelemben venni azt, hogy Orbánnak a krízishelyzet a lételeme."

“The whole aim of practical politics is to keep the populace alarmed (and hence clamorous to be led to safety) by an endless series of hobgoblins, most of them imaginary.”

-- H. L. Mencken

"A háborús kormányzás számára az alaphelyzet, abban érzi magát elemében."

“War is the health of the State”

-- Randolph Bourne

2020.03.23. 22:56:44

@Reding Roli:
a finnek a lenini fordulattal kibaszták a kommunistákat. budapesten ez a szemét társaság kitermelte a fasisztákat. ne most ezek összeálltak. őket kell elzavarni. azért van centrális erőtér. azért van megválasztva a fidesz. ilyen egyszerű. úgy lehet a finnhez hasonló polgári fejlődés. meg kell lépni azt, amit 1917-ben megléptek. budapesten nem tették meg ugyanezt. a skandinvávok feladták a kereszténységet és a népvallást, iszlamisták és feministák is egyben. azóta milyen szuper jó svédország. lehet odaköltözni.

2020.03.23. 22:58:40

@Tamáspatrik:
itt van a vírus. és orbán elemében van. elviheti. de ha nem, akkor zsebében lesz az újabb kétharmad. nekem ez jött ki a kávézaccból.

ijontichy 2020.03.23. 22:58:49

@Tamáspatrik: De nem a komoly krízishelyzet. Ez nem árvíz, ahol lehet villogni a Kádár-mintájú bakonyi bohóckodások (aka hadgyakorlat) mintájára kialakított gumicsizmás bejárásokkal. Pláne nem egy választási kampány, amibe azért elég küzdelmes lehet belehalni. Most komolyan visszaüthet a tíz év alatt középszerű pártkatonákkal megtömött állam- és közizgatási rendszer, meg az elvesztett többszázezer hasznos polgár. És az egész kontinens küzd, tehát leginkább csak pénzt adhat (meg engedélyt a költseggvetési szigor lazítására).
Szóval a "Tudsz úszni? Nem? És ha megfizetem?" itt most nem játszik. Ha meg játszik, abból nem csak vizesvébé-szintű bakik lesznek :-(.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 23:01:30

@civisvarosi:

"a finnek"

Te csak küzdj a többi sátánfajzattal. Ők vannak a te súlycsoportodban.

Reding Roli 2020.03.23. 23:01:58

Abból lehet kiindulni ugyanis, hogy az államnak nincs pènze, azaz: pénz kèt módon tud "előállítani " a gazdaságfejlesztèshez:
1, elveszi a termelőktől vagy a fogyasztóktól, vagyis kárt okoz, vègső soron a gazdaság ellen lèp fel.
2. pènzt nyomtat, beavatkozik a pènz kereslet- kínálati viszonyokba, azaz inflációt indukál, ès először mindig egy szűk kör jut a nyomtatott pènzhez , nem helikopter pènz, így a többsèghez már inkább csak az elinflalt èrtèkű pènz jut el..
A közgazdasag alapvető ès örök vitája , hogy bevatkozzon az állam vagy sem:
Osztrák suli vs Keynesizmus..

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 23:02:23

@civisvarosi:

"nekem ez jött ki a kávézaccból."

Én madárbelekből jósolok: sokkal komolyabb, mint a te technikád.

Reding Roli 2020.03.23. 23:07:03

@civisvarosi: finnek a lenini fordulattal kibaszták a kommunistákat" Èn úgy tudom , hogy mèg mindig a szociáldemokraták vezetnek , vagy balliberálisok, Sanna Marin a kormányfő..

Reding Roli 2020.03.23. 23:09:54

@civisvarosi: azèrt van a centrális erőtèr" Olyan már règen nincs! Van az állampárt ès az összes párt vele szemben...

2020.03.23. 23:12:49

@Reding Roli:
magyarországon nem kétly annáék nyertek hanem kun béla és szamuely tibor és társaik.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 23:14:39

@civisvarosi:

"magyarországon nem kétly annáék nyertek"

Az olyan sátánfajzatok miatt, mint te is vagy.

2020.03.23. 23:22:19

@Reding Roli:
az a centrális erőtér. van a fidesz. az uralja az országos közintézményeket. és az összes többi párt vele szemben a perifériára szorulva. és vagy őket veri szét a fidesz, vagy a fidesz veri szét a többit. erről dönt a vírus. ha eluralkodik a káosz, akkor elsöpri a kormányt. ha nem, akkor a kormány megvédte a magyar embereket. az ellenzéki ármánykodása ellenében is. akik a vírusnak szurkoltak. mert nem magyarok. ilyeneket fognak mondani. és erre az a válasz, hogy ezekek nácikok.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 23:24:25

@civisvarosi:

"van a fidesz. az uralja az országos közintézményeket."

Mert eladták a lelküket az Örök Megtévesztőnek a világ összes országának minden dicsőségéért.

Tamáspatrik 2020.03.23. 23:25:01

@ijontichy: Azt nem értem, hogyha más országokban az ügyvédi szakma a legalantasabb, külön pokol van fenntartva nekik, akkor hogy lehet nálunk, hogy a jogászok (még véletlenül sem bírók, hiszen azok többnyire nők, a magyar politika viszont macsós ügyész-ügyvéd, vagy vádol vagy védekezik), a jogászi mentalitás mindent visz? Van ahol üzletemberek kormányoznak, bár lehet hogy a mostani helyzetben az se nyerő. Viszont mondjuk a katonás mentalitás se nagyon, mert sok áldozattal jár...

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 23:27:37

@civisvarosi:

The luxury of apocalypticism

The elites want us to panic about Covid-19 – we must absolutely refuse to do so.

[...]

www.spiked-online.com/2020/03/17/the-luxury-of-apocalypticism/

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 23:29:47

@Tamáspatrik:

"ha más országokban az ügyvédi szakma a legalantasabb"

Erre mondja az angol, hogy "lawyers are laughing all the way to the bank".

A Demokrata Párt gyakorlatilag a polgári _felperes_ ügyvédek pártja.

2020.03.23. 23:32:53

@neoteny:
a férfiak igazsága a jobboldal. a nagykollégium. lánynevvelő, az anyaszentegyház a baloldal. legalábbis errefelé. budapest "liberális" népének gyurcsány ferenc. vagy tóth bertalan. na most egy pillanatra meglepődtél, ugye. ő az mszp elnöke. ha őket söpörné el a vírus, akkor vége lenne a demokráciának. budapest "liberális" népe szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 23:34:40

@civisvarosi:

"a férfiak igazsága a jobboldal."

Ezt magyarázd el annak a sátánfajzatnak akiknek a rémisztő képét linkeltem.

Vele egyezkedj, sátánfajzat.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.23. 23:43:02

@civisvarosi:

"az anyaszentegyház a baloldal. legalábbis errefelé."

No de te nem vagy keresztény, seggarc. Te vagy zsidó vagy, vagy pogány.

2020.03.23. 23:55:42

@neoteny:
amire budapesten azt mondják, hogy "liberális" az rendesen a politikai underground. és vannak a hülyék. politikailag korrekt módon lmbtq közösség.
www.youtube.com/watch?v=97MdInUo82E

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 00:16:12

@civisvarosi:

Ezt magyarázd el annak a sátánfajzatnak akiknek a rémisztő képét linkeltem.

Vele egyezkedj, sátánfajzat.

ijontichy 2020.03.24. 01:10:35

@Tamáspatrik: @neoteny:
"Lawyers? They're like nuclear warheads. They have theirs, so I have mine. Once you use them, they fuck up everything."
(by Lawrence Garfield in Other people's money)

2020.03.24. 06:34:49

@Tamáspatrik:

Mert a liberalizmus a nyugat öngyilkosságának ideológiája. És ezt most nagyon sokan meg fogják érteni.
És mert amit te sötét középkornak tartasz az a normális embereknél természetes.

2020.03.24. 06:37:36

@ijontichy:

Bizony ez igaz.

Márt csak azt kellene kibontani, hogy miért is van az, hogy azokból a "bezzeg" országokból, akiket ti napi szinten ajnároztok, mint pl. a balti országok, miért is tántorgott ki nagyságrendileg több ember nyugatra lakosságarányosan?

2020.03.24. 06:45:30

@ijontichy:

Ahogy Magyarország 2010 után talpra tudott állni a gyurcsány fegyenc okozta gazdasági Hirosima pusztításából, most ugyan úgy talpra fog állni. És ezt a talpra állást ugyan az a két kitűnő gazdasági szakember fogja levezényelni. Matolcsy, és Varga.

2020.03.24. 06:46:58

@Reding Roli:

Ezzel szemben gyurcsány fegyenc viharos sebességgel emelte föl az országot, igaz?

2020.03.24. 06:56:17

@Reding Roli:

"Lásd , amiket korábban írtam: globalis problèmakra csak globális konszenzuális , nemzetközi válaszok lehetnek , a nemzeti szintű válasz soha nem lesz elèg hatèkony, különösen egy kicsi, nyitott erőforrásokban szegèny ország ,mint Magyarország esetèn"

Akkor a Európa, és a világ tele van Orbánhoz hasonló hülyékkel. Mert mindenütt nemzetállami szinten kezelik a problémát, és nem várnak a globális kapitalizmus láthatatlan kezére.

Persze Orbán akkor járna el helyesen, ha nem önállóskodna, hanem követné az ejus direktívákat a járvány kezelésében. Mik is azok?

Minden ország szarban van, és lesz. És minden ország önállóan fog ebből a szarból kimászni. Az eju meg nem csak Magyarországnak fogja pumpálni a pénzt, hanem minden tagállamnak.
Az Európai Egyesült Államok eszméje halott. Hála legyen érte a Jóistennek.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 06:57:56

@quercuserdész:

"Mert a liberalizmus a nyugat öngyilkosságának ideológiája."

Ez Arthur Finkelstein 'terméke' volt.

2020.03.24. 07:18:25

@neoteny:

Még mindig nincs tisztességes munkád, még mindig a kanadai állammal tartatod el magad te semmirekellő, naplopó here?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 07:18:49

@quercuserdész:

"Hála legyen érte a Jóistennek."

Melyiknek?

Mert ugye a származást, vallást tisztázni kell.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 07:30:35

@quercuserdész:

"Még mindig nincs tisztességes munkád"

Fölöslegesen vergősz, leponex: a te meg a hozzád hasonlók tisztességfogalma nem egyezik az enyémmel.

2020.03.24. 07:42:38

@neoteny:

Ez így igaz. Te egy patkány vagy. És a patkánynak hiába mondom, hogy cicukám, cicukám, az attól még patkány marad.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 07:48:23

@quercuserdész:

"Te egy patkány vagy."

Te pedig megbotránkoztató.

abdul hackeem 2020.03.24. 08:15:55

@quercuserdész: A patkány intelligens, okos és tanulékony.
Olvasd vissza, hogy Te mit mutattál eddig magadból.

2020.03.24. 08:26:25

@abdul hackeem:

"A patkány intelligens, okos és tanulékony."

Akkor most fényezed magad?

2020.03.24. 09:19:48

De ha már annyira orbánozni akartok, miért nem a valós problémákkal foglalkoztok?

Például azzal, hogy Orbán megint a gazdagokat, a középosztályt akarja megmenteni, és megint magára hagyja a bérből, fizetésből élőket.

Hogy a legelső kormányrendeletek egyikével gyakorlatilag hatályon kívül helyezte a Munka törvénykönyvét, amely már így is az egyik legaljasabbnak számított Európában.

Hogy miért megint a tőkének, a tőkéseknek, a munkáltatóknak kedvez? Mert most sem arról szól a történet, hogy a munkavállalók adó-, és járulékterheit csökkenti, hanem a munkáltatókét. Holott ők már eddig is fele annyi elvonást fizettek a bruttó bér után mint a munkavállalók.

Miért azokat kell támogatni szerte a világon, akik eddig is kedvezményezettek voltak, akik kisíbolhatták a jövedelmüket az adózás elől offshore számlákra?

Miért a fodrászokat, kozmetikusokat, vízvezeték szerelőket kell azonnal segíteni, akik az elmúlt években már csillagászati áron végeztek szolgáltatást, hatalmas profittal?

Miért nem az volt az első bejelentés, hogy jelentős anyagi támogatást kapnak az eü. dolgozók, a tanárok, a rendőrök, hogy elengedik a kereskedelemben dolgozó munkavállalók adó-, és járulékterheit, hogy meghosszabbítják az álláskeresési támogatás idejét, és megemelik az összegét, hogy a munkavállalóknak kötelezően ki kell adni a 15 nap betegszabadságot, ha kérik, orvosi igazolás nélkül?

Ezek a lényeges kérdések, nem a hülye libbant agyalások.

lecsós 2020.03.24. 09:22:09

@quercuserdész: A válasz a kérdésedre egyszerű. Mivel arrafelé a nagy neoliberális állam - pl UK - a végletekig kicsinálta az alap ellátó rendszereket - pl. National Health Service NHS - és mindent a lóvé adásával akar megoldani, ebből alakult az ki, hogyha a Britek nem lépnek be az EU-a a 70-es évek elején, akkor sz szerint éhen döglöttek volna.

Shocking pictures tell tale of extreme poverty in seventies Britain

home.bt.com/lifestyle/family/shocking-pictures-tell-tale-of-extreme-poverty-in-seventies-britain-11363935613960

Most hogy a fejér undeclass nem dolgozik olyan 3 emberöltő óta, - komoly segélyen él - ezért nem megy el alap munkahelyekre dolgozni, mivel a segély többet ér, mintha melózna- nem is nagyon tud már változtatni a helyzetén. A középosztály csúszik le, a bevándorolt keleti, meg sikeresebb minden szinten, mint az angol underclass, és a középosztály.

Párhuzamos világok vannak, egy paki a három munkanélküli segélyen lévő feleségével egy háztartásban élve - ugye mindegyik feleségnek van gyereke - nagyságrendekkel - négyszeres, ötszörös jövedelmi szint - többet hoz a konyhára a családfőnek - pl. csak ha a három szoba bérleti díját nézzük - mintha melózna valahol. Taxizni azért elmegy.

Erre nem tud mit lépni egy átlag angol középoszálybeli család. Menekül, ha tud, vagy ha nem, akkor beledöglik a melóba.

A vírus után lesz egy új egyensúly. Az embereknek - a többségek - nyugaton jelen helyzetben olyan két hétre való lóvéjuk van, nem több, és üresek a polcok, nincs semmi. Helyük sincs, hogy bármit is tudjanak tárolni.
Lassan kérik majd tőlük a "rent-et" a bérleti díjat, oszt ha az állam nem lép be, akkor nem csak munkanélküliek lesznek, hanem hajléktalanok is, kb. a fél ország, ez az átlag nyugaton.
Mivel bevétel nincs, hitel van kibaszott sok, lesz idegesség. Pár hét, és eljutnak arra szintre, hogy nem lesz vesztenivalójuk.

Most ezzel foglalkoznak, hogy csuklanak össze a cégek, mint a zollstock, szabadesés van, és nem lehet tudni, hogy hol a vége.
A derék amik meg a retyópapír mellé vettek fegyvert, meg lőszert, itthon is el lett adva pár gumilövedékes.

Ha ebből nem lesz új egyensúly, akkor miből?

Arról cikkeznek, hogy már most az van, hogy 1-2 emberöltő kell, hogy visszaálljon a vírus előtti szint. Meglátásom szerint ebből nem fognak kérni az emberek.
Ebből az lesz, hogy komoly szinten fog átalakulni a kapitalizmus, egy új egyensúlyi formába, vagy off van neki, és jönnek az alternatívák, lokálisan, regionálisan, - pl. Gesell, meg a Természetes Gazdasági Rend, stb. -

Oszt mi van, ha az emberek rájönnek arra, hogy ők csak 3 órát akarnak melózni naponta, mint dédpapa, meg dédmama?

Akkor mi van? Mert értékesebb meginni egy pohár bort, levágni egy csirkét levesnek, disznót ölni, vagy kertészkedni, a vagy a gyerekkel játszani a mezőn - Akkor mi van?
Egyszerűen nem fog akarni visszamenni melózni a szalag mellé három műszakban baksisért? Akkor mi lesz?

Meg mi van akkor, ha nem lesz ellátás, csak kevés pl. a nagy ámerikában, és az emberek kimennek követelni pár dolgot az utcára?

Más lesz az elkövetkezendő világ - 6-12 hónap múlva - más lesz az egyensúly, ez meg magával hoz egy másfajta világgazdasági egyensúlyt is pl, a lőtéri kutyának nem kell az ámerikai államkötvény, csak a fed veszi. Ez a liberális varázsgömb szerint nem jelent jót.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 09:22:34

@quercuserdész:

"Orbán megint a gazdagokat, a középosztályt akarja megmenteni, és megint magára hagyja a bérből, fizetésből élőket"

Igen, Orbán nem kellőképpen nemzetiszocialista.

2020.03.24. 10:26:17

@neoteny:
a magyar hagyományban a baloldaliság a közéleti nőiség. a lányok szépeséges, a nők gyönyörűséges elméletei a világról. az asszonyi beszéd. az anyaszentegyház. a jobboldali hagyomány pedig a férfiak igazsága. az atyafiság. akinek ezt különösebben magyarázni kell az aligha lehet magyar. és ezek felett áll a gyermeki jóság. azt képviselte jézus. csak azt krisztusi kor tájékán megöli a felnőttesség, ami adott esetben gonoszság. és azt írja felül a nemesség, vagy nem írja felül. és ha nem, abból következetik a nemtelenség és a nemzetietlenség. előbbiből pedig a nemzeti egység. annak alapja a népiesség, a nemzetközösségi lét a földkerekségen. a magyarok vezette multikulturalitás legalább is errefelé. az egyetemes egyház. aminek része a világiasság. a reformáció. a magyar felvilágosodás. valami ilyesmi a magyar a hagyomány. ez is gender. a dedó. ez az, amit megért egy okosabb óvodás. a mondókákból és a népmesékből. az ünnepekből. a kisiskolások többsége egész biztosan érti.

és ezt tagadja az akadémikus bölcselet. az elte bölcsészkaron kiáll egy főokos a katedrára és azt mondja, hogy a francia forradalom előtt nemzeti érzület nem létezett. tényleg? a francia forradalomban a képviselők hogy ültek le. és neki abból következik a bal és a jobboldaliság. következzen abból. engedjék meg már, hogy a nyilvánvalóból következzen. az emberi természet nyilvánvaló kettősségéből. a nőiségből és a férfiasságból. de ezt nem értik. és ezek a seggarcok adják elő, kérem szépen, hogy kérem szépen az ég finnül van. mert sanke időjárást jelent. csak a magyarok mentek mendegéltek. elhagyták a szó elejét. és a finnek ültek a tűz körül. és ők a szó végét hagyták el. és ez be van "bizonyítva". nem lehet máshogy. de lehet. és az, hogy a magyar a napkeleti bölcselet nyelve: hit. az is, hogy amikor a hunok és az anglik ősei együtt harcoltak. a szkíták, a pártusok. mese. a mérleg az két láncú. bi+lancia. a hajítószíjas lánzsa: lancia. a lánc köti össze. a phalanx is ezzel függ összel. falat alkottak a harcosok. magyarul olvasható a görög, a latin, az angolszász. majdnem nyilvánvalóan. és nyilván akik magyarok voltak úgy olvasták. úgy róttak. draw. írtak. write. de az egy mese, hogy ezek így összefüggnek. vagy összefüggnek, vagy nem függnek össze. ki tudja. ez a hitre van alapozva. az is, hogy a baloldaliság az anyaszentegyház. a jobboldaliság az atyafiság. az is hitre van alapozva. boldogasszony anyánk regina pátrónánk. nekünk a szűzanya a királynőnk. meg hogy dícsértesség az úr jézus krisztus. így köszön a tícser az iskolában vagy legalábbis szövetségi iskolarendben az egyházi osztályban. ez is a hitre van alapozva. és a finn iskolában nem így van. és ők jobban teljesítenek a pisa teszten. csak ebből nem következik, hogy akkor magyar iskola nem lehet. illetve répárszky tanárnőnek igen, meg gerőcs tanár úrnak és a többi "liberálisnak", de úgy egyébként nem. de nem gondolom, hogy répárszky tanárnő rosszat akar, gerőcs tanár úr sem. de mondjuk orbán nyilván sokkal sokkal okosabb, mint répárszky tanárnő.

orbán azon spekulál, hogy valamelyik "beszari" kdnp-s nem megy a parlamentbe, vagy akármelyik kormánypárti lebetegszik, akkor oda az alkotmányos többség. és már úgy megszokta. elemi biosz. és ezt nélkülözi majtényi professzor. aki szerint itten hitleri németország készülődik őellenük. a francokat. orbánnak addig jó amíg ezek a balfaszok hívják ki.

2020.03.24. 11:06:15

@neoteny:
egy "karantén nóta" debrecenből. világangolul.
www.youtube.com/watch?v=jlp30h-4WIo
a szöveg leirata.
You have to know this is a matter of life and deaf (??) óóó (???) this is a fight for existence".
összekeveredik a death és a deaf. na de hogy függ össze a a süketítés, a süketség és a halál? úgy, hogy "döf".

Reding Roli 2020.03.24. 11:27:22

@lecsós: Meg mi van akkor, ha nem lesz ellátás, csak kevés pl. a nagy ámerikában, és az emberek kimennek követelni pár dolgot az utcára?
eu.usatoday.com/story/money/2020/03/16/coronavirus-people-line-up-gun-stores-stock-up/5054436002/
Remèlhetőleg azèrt tovább nem fog tovább " fokozódni " a helyzet ès minèl előbb túljut a világ ezen a válságon...
Óriási bizalomvesztès van, hiszen az emberek ráèdtedtek arra , hogy milyen sèrülèkeny civilizációban èlünk, ahol mèg az állam sem tudja megmenteni őket, egy ilyen mèrtèkű katakliza esetèn...Sőt, az államok szar működèse, az ignorans , gyáva politikai vezetèsek kudarca miatt tudott a világjárvany kialakulni ès a globális kereskedelmi háború miatt ( Kína- USA) pedig itt igazi győztesek nem lesznek , mindenki veszíteni fog, csak különböző mèrtèkben...
Azt mondom, ez a vírus majdnem rosszabb mint a háború, hiszen azt sok és esetben könnyebb befejezni ès lokalizalni a karokat, de szinte minden gazdasági tevèkenysèg emberek közötti társas interakciókon alapul, ezért èn kegyetlen következmènyeket vízionálok... Az biztos, hogy nem lesz soha semmi olyan, mint annak előtte, de óvaintek minden álmodozót attól , aki azt gondolja , hogy pènznyomtatással meg lehet oldani a válságot , hiszen a pènz mindig csak annyit èr, amennyit a mögöttes termelő gazdaság ès amilyen erős a közbizalom...Èn is csinálhatok pènz, otthon , egy fadarabra ráírom hogy 500 forint, de csak akkor van èrtelme az egèsznek, ha valaki elfogadja ès valós termèket vagy szolgáltatást nyújt èrte....
Az árupènznek ès teremtett pènznek az lenne a funkciója , hogy felgyorsítsa, megkönnyítse az emberek közötti üzleti kapcsolatokat , ( csereeszköz, èrtèkmèrő, kincskèpző) viszont ha leállnak,lelassulnak az emberek közötti interakciók a fèlelem
miatt ès a tőkès gazdaságban való rèszvètel ,a komparatív előnyökön alapuló kereskedelem helyett , az önellátás\ autarkia irányába mozdulunk - ami most trendszerű lehet- akkor törvènyszerű lesz a hatalmas èletszínvonal- esès világszerte..
Az is mondhatnám : az vírus tökèletes fegyver ahhoz, hogy mindent szètverjen a világon ami jól- vagy kevèsbè jól de működött..
Nyílván érzi mindenki , hogy óriási gazdasági egyenlőtlensègek vannak globálisan , de olyan metódust senki sem talált mèg ki amely ezt úgy tudná csökkenteni , hogy ne okozna több kárt ,mint hasznot...Ha vannak is lehetsèges alternattívák azok sem jatszhatók le nemzeti keretek között- ezért kellene a globális konszenzus bizonyos kèrdèsekben..
Az elmúlt èvtizedekben sokat emelkedett az èletszínvonal világszerte , mindnez a kiátkozott szabad tőkeáramlasnak ès a szabadkereskedelemnek köszönhető, elsősorban...Voltak vesztesek is , pl a nyugati közèposztaly, de az átlag kínai , indiai sokkal jobban èl mint 20-30 ève ès így van Afrikában is ( kivève a háborús règiókat..)
Ha most lelassul minden , az országok , emberek közötti gazdasági interakció, akkor abból a szegènyebb területeken Mad max world "jöhet lètre , ès nem feltètlenül a "szèp új világ" születik meg ,ahogy azt sokan gondolják ...
Ma már Afrikban sem tudják az alapvető termèket megtermelni maguknak , a haziipar 10-20 ève megszűnt...Kína látja el őket ruhával...
Európában ugyanez a helyzet: minden ország brutálisan be van agyazódva világgazdasagba ès meg alap termèkek ès alapanyagok téren sem önellátó..
Vannak akik azt mondják , hogy nagyobb európai autarkia kellene , mondjuk a regionális kereskedelmet, termelèsi együttműködèst növelni a globális ellátási láncok helyett..Ebben van logika , de ez megint csak az együttműködès megerősítèset jelenti nem a bezárkózást...

ijontichy 2020.03.24. 12:01:26

@quercuserdész: "két kitűnő gazdasági szakember" :-DDD Már megérte felkelni... ugye ez komoly? Mert viccnek kicsit erős lenne.

"Orbán megint a gazdagokat, a középosztályt akarja megmenteni" Vitya pont leszar mindenkit. Neki kell cca 2-2.5 milla szavazó (mert a kurva nyugatnak hozni kell egy látszatválasztás eredményét a zsetonér'), ebből a legtöbb olyan legyen, akinek nemhogy választásra, de nem-választásra sincs lehetősége (mélyvidék, ahol el_kell_menni_voksolni! vagy nincs meló), a maradvány pedig ne kerüljön sokba, és ne legyen annyira falhoz szorítva, hogy eszébe jusson a "LMPVS Párt" ;-) kézenfekvő megalakítása.

Amúgy én nem ajnározok senkit. Volt szerencsém látni a három Baltit a '90-es évek elején. A seggük kilógott a gatyából, de az észtekről már akkor látszott, hogy rendben lesznek. Azt viszont körberöhögtem volna, aki akkor azt állítja, hogy a szülőhazám bő negyedszázad múlva utcahosszal mögöttük kullog :-(.

No mindegy, támogassátok csak tovább zsugásvili elvtit a bukolikus líra útján, mi majd szép lassan megpusztulunk itten. Vagy nem. Anyway... viszont megérdemeljük, hogy egy illatos szivar füstjét valami jófajta pezsivel leöblítve leheljük ki a lelkünket ;-).

2020.03.24. 12:11:40

@Reding Roli:
az 1.7 milliós budapest valós árut nem vagy szinte alig termel. és ez nem lesz tartható. egy 9.8 milliós államnak nem kell ekkora főváros. budapest a történelmi magyarországra van méretezve. arra, hogy a kárpát-medence és a kapcsolódó adriai tengermellék pénzügyi-kereskedelmi-szolgáltató központjává váljon és hogy egy 20-30 milliós országnak közszolgáltatásokat nyújtson. csakhogy ez budapest "liberális" polgárai számára nem cél. innentől kezdve marad kis magyarország. ahhoz viszont nem kell ekkora főváros. különösen úgy nem, hogy budapesten nem valósult meg az egyetemi integráció. nincsenek kutatóegyetemek. az sem cél ugyebár. azért, hogy a ceu legyen a legmagasabbra rangsorolt felsőoktatási intézmény. ezért vannak elválasztva az az akadémiai intézetek az egyetemektől. egy ilyen fővárosi elitre nincs szüksége az országnak. és ezeknek intézményeit szétveri a jobboldal. ami a polgárosodás előfeltétele. amit 91-ben kellett volna megcsinálni. az elmaradt rendszerváltás. amire antall azt mondta, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. tetszettek. az a ner. a felhatalmazási törvénnyel ezt járathatják csúcsra. és ha az egészségügyi ellátórendszer nem omlik össze, akkor a fidesz alighanem választást nyer 22-ben. ha az országot nem viszik csődbe, akkor valószínűleg 26-ban is. amíg orbán meg nem unja. és a 10-es éves stiklijei el nem évülnek. ez esetben elindul a nacionalizálás. akár az is lehet, hogy néhány német-magyar vegyesvállalat marad meg félig külföldinek. sokkal több nem is kell. az a bagázs marad, amelyik összehaverkodott a németekkel. csak mi legyen 300 ezer ballerrel. aminek fele dk-s nyugdíjas. marad 150 ezer, akikből 50 ezer problémás. jogvédők, filozófusok, "liberális" újságírók, stb. velük aligha lesz egyezség. persze az is lehet, hogy ők nyerik a választást. és akkor ők se egyezkednek a többivel. ez mindent vagy semmit játékot valamelyik brancs megnyeri. a másik elveszti. és az lesz a történelem.

2020.03.24. 12:25:42

@Reding Roli:
hogy lesz magyar ipar? úgy, hogy a budapesti műszaki egyetem vezetőinek helyébe magyarokat ültetnek. aki azt mondja, hogy az most az a cél, hogy össze tudjunk szerelni egy metrókocsit. túl azon, hogy kapcsolódunk a nemzetközi űrállomáshoz az a cél, hogy építsünk hajót. túl azon, hogy űrrepülőgép alkatrészt gyártsunk az a cél, hogy építsünk egy repülőgépet. legalább egy olyat, ami képes elrepülni budapestből bécsbe. most a műszaki egyetemen nem ilyen vezetők vannak. nyilván értik a fizikát, csak nem magyarok. ez az alapprobléma. a magyar fővárost nem magyarok vezetik. és ezért nincs magyar tulajdonú high tech ipar. túl azon, hogy egy olyan pénzügyi elit van, amelyik arról papol, hogy nincs pénz. annyi pénz van, amennyit akarnak. kérdés, hogy ezek után ebből mennyi valós áru képződik. ehhez nacionalizálni kell egy szövetségi kapcsolattal. hagyományosan a németekkel. mi lesz 50 ezer petíciót aláíróval? ők is utálják a többséget, a többség is utálja őket. nekik aligha lehet kedvezni. vagy az is lehet, hogy ők nyernek meg szinte mindent. vagy elvesztenek szinte mindent.

ijontichy 2020.03.24. 12:34:47

@Reding Roli: "ez megint csak az együttműködès megerősítèset jelenti nem a bezárkózást" Teljesen jól látod. Már a virnyus elején jöttek a hangok, hogy ez majd betesz a globalizációnak. Ja. A politikai szólamok, nomeg a turizmus terén (ideiglenes) igen. De a mélyben (tudományos kutatástól az üzletig) valójában nőni fog a specializáció és a kooperáció. Mert az a rohadt "prrfit" (pöfujj ;-) ) utáni vágy logikája erre sarkall, és jobb az egydolcsi profit (ami így könnyebben megszerezhető, mint a nulla, likas, nemzethyfoltos gatyában.
Oh yeah, a világ nem lesz olyan mint "ma", de hisz ma sem olyan már, mint "tegnap".

ijontichy 2020.03.24. 12:38:56

@civisvarosi: "a budapesti műszaki egyetem vezetőinek helyébe magyarokat ültetnek" :-DDDDDDD
Mert a magyar anyaméhből műszaki zseni? :-DDDDD
Hogy ti mekkorát esnétek pofára, ha ez megvalósulna. A közelmúltunk történelme nem épp arról hírös, hogy a Nobel-díjasaink odahaza érték el a díjat. Pedig akkor még a vityánál két kattanással tehetségesebb garnitúra pengette a lantot :-)))
Pajti, csaxólok, hogy az elmúlt tíz év -> Kudarc, kudarc, kudarc... :-)

ijontichy 2020.03.24. 12:50:30

@civisvarosi: Modd csak, te nem a Gajdics vagy inkognitóban? :-)
"Hát az a baj, kedves elvtársak, hogy a kádári diktatúra, az sokkal jobb volt ebből a szempontból, kevésbé okozott az embernek rossz közérzetet, mint a ti oltári nagy szabadságotok. Én abban a szabadságban, abban a demokráciában amit Gomperzek, meg a többiek, akik a hétvégén hülyítettek bennünket a diktatúra előérzetével, nos én ebben a szabadságból nem kérek, nagyon rosszul érzi magát ebben az ember, akkor legyen inkább diktatúra." (GO)
Na ez legalább egyenes beszéd. Viktooor!!! Tisztára megszédültem ebben a fene nagy szabadságban! Kell nekem egy fix segg, hogy tudjam merre nyaljak és merre tapossak! :-)))

ijontichy 2020.03.24. 13:03:07

@civisvarosi: Ha túl sokat és hangosan hallgatod a hangfal torkában ülve, megsüketülsz és bekaphatod a piszkavasat ;-).
www.youtube.com/watch?v=0UIB9Y4OFPs

2020.03.24. 13:09:07

@ijontichy:
a magyar állami egyetem célja az, hogy elsődlegesen a magyar adófizetőket szolgálja mivel azt magyar adófizetők tartják fent. ahogyan a ceu célja az, hogy a soros alapítványt szolgálja, mert hogy a soros alapítvány tartja fent.

egy fizika van. legalábbis azt hisszük, hogy a demokratákra ugyanazok a fizikai törvények vonatkoznak, mint a republikánusokra. de ezt sem tudjuk. ezt is csak hisszük. ez egy előfeltevése a fizikának. ennél sokkal több. az, hogy a földkerekségen kimért jelenségekról elhisszük, hogy igazak egy távoli galaxisban is. ez már egy elég meredek előfeltevés. mózes első könyvénél is meredekebb. főleg úgy, hogy az űrben időnként nem azt tapasztalják, amit várnak. és akkor kidumálják, hogy ott van a fekete lyuk, a sötét anyag. na jó. egy fizika van. higgyünk benne.

de az iparban nem egy adófizetői érdekcsoport van. hanem ebből egyik a magyar. és az pénzeli a műegyetemet. úgy, hogy nem annak az érdekeit szolgálják a műegyetem politikai vezetői (mert az egyetem élére nem tudományos előmenetel alapján választanak, az akadémia élére se, az egy politikai, tudománypoltikiai tisztség). és ebben a körben elvétve akar magyar érzelmű. általában véve a fővárosi elitben. nincs még egy olyan ország, amelyiknek fővárosában azt gondolna a többség, szakítsanak le polgárosodott városokat, kisebbségi magyarokat. budapestnek van egy szemét elitje.

ijontichy 2020.03.24. 14:07:45

@civisvarosi: "Célja"? Szerintem neked fingod sincs, mi a célja (nekem sem, illetve van, de mivel te vityakóros vagy, erről nem nyitok vitát;a lényeg, hogy a megfogalmazásod egy zsákutca, a ceu célja pedig nem a soros alapítvány szolgálata. szolgák a te fejedben vannak, meg a kedvenc középkorodban, nekem meg eb ura fakó/narancs. akkor ki a magyar?). Egyébként ez a "szolgál...", piha... állandóan a szolgaság körül jár az agyad (ha épp nem a pénzgenerátor körül) :-(.

A "feladata" az egy más kérdés. Nade a vitya (& al) feladata is az lenne, hogy a magyar polgárok zömét szolgálja, és ne Vlagyimir (&al) seggét nyalja aprópénzér' (amit végső soron a magyarok fizetnek). Ehhez képest, tíz év alatt, kudarc, kudarc hátán. A társadalom pont olyan elmaradott agyilag, mint volt. Polgárosodás nyicsta, és te itt nyüszítesz, hogy még sokáig folyósítsák neked a kéccáz dolcsikat :-)

"műegyetem politikai vezetői" Párttitkár elvti a műegyetemen, poltiszt a seregben... és még mindig úgy gondolod, hogy az MSZMP utódja, az MSZP/DK? Na jah, a bolsi örök.

"budapestnek van egy szemét elitje." Na jó! Debrecennek (meg a vidéknek) van egy szemét, megalkuvó, a Kádár-érából soha ki nem nőtt elitje, ami elég nagy ballasztot rakott Budapest nyakába a vidéki kisztitkár(ok) és bandája képében. Ez hogy hangzik, havernyó? Nem vagy te kicsit sem hernyó? :-( Lehet, jobb lett volna, ha "Kéthely" Annáék Dunántúli köztársasága bejön '56-ban? He?

2020.03.24. 14:47:39

@ijontichy:
elég régóta nem szavazok senkire se. se a fideszre, se a fidesz ellen. de akivel beszéltem és elég sok emberrel azok mind egybehangzóan állították, hogy lényegében az mszp-szdsz értelmiség intézményi szétverése a cél. és egyébként az mszp-szdsz értelmisége is ezt mondja. csak ők ezt fasizmusként írják le. ami a demokrácia. a köznép vagy legalábbis egy jelenetős része a halál faszára küldik őket politikai értelemben. senkinek a haja szála meg nem görbül. és van egy értelmiségi kör, amelyik ezek mellé be akar állni, akkor álljon be.

2020.03.24. 15:04:05

@ijontichy:
a budapesti műszaki egyetem jelenleg egy állami intézmény. és az állam egy politikai intézmény. tehát a műszaki egyetem legalább részben politikai intézmény. a lorentz transzformációt, az idődilatációt, a hosszkontrakciót és a müonbomlást a politika aligha fogja befolyásolni. azt szokás gondolni, hogy mindez a modern egyetemes fizika része. egy államminiszter aligha fogja felülírni a relativitáselméletet. de a műszaki egyetem feladata nem ennyiből áll. ezt meg lehet tanulni könyvekből, vagy az internetről, vagy akárhonnan egyénileg. ehhez kurvára nem kell odaállítani valakit a katedrára, aki elmagyarázza a többinek és számon kéri.

az egyetem célja az, hogy ezen túl közösségeket képzzen. és a magyar adófizetők azért hozták létre a magyar műegyetemeket, hogy elsődlegesen a magyar ipart támogassák. na most ha ezt valakinek el kell magyarázni, akkor megint régen rossz. mert az nem magyar. nem ért valamit, ami megint nyilvánvaló.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 15:06:15

@civisvarosi:

"elég régóta nem szavazok senkire se."

Mert a gazdád nem engedi.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 15:10:38

@civisvarosi:

"ezen túl közösségeket képzzen"

Mint ahogy Kondorné is tette.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 15:11:36

@civisvarosi:

"mert az nem magyar."

És mi a te származásod és vallásod, zsidó?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 15:19:44

@civisvarosi:

A rendőrség honlapjának beszámolója szerint az egyenruhások március 23-án délután fél három körül Debrecenben, a Monostorpályi úton járőröztek, amikor egy ingatlan mellett erős dohányszagot éreztek. A házhoz tartozó melléképületben egy nőt találtak, aki épp nagy mennyiségű vágott dohányt csomagolt.

abdul hackeem 2020.03.24. 17:18:48

@neoteny: Összegereblyézett 6,5 tonnát. Sírva röhögök.

ijontichy 2020.03.24. 17:46:06

@civisvarosi: "az egyetem célja az, hogy ezen túl közösségeket képzzen és a magyar adófizetők azért hozták létre". Jézusom, rögtön kiadom, amit bevettem ettől a falb... krétaízű dumától. De legalább valamire rávilágítottál, hogy miért is vagy te sérült személyiség ;-). Szar lehet neked. Komolyan. Ám ettől még nem kell(ene), hogy másoknak is szar legyen, csak azért mert neked gondod van a magyarságtudatoddal. Régóta pedzegetem, hogy az orbánszlugák személyiségére ráférne némi mentális egészséget javító kezelés. Tényleg. Mint az ebek, akik a kerítés mögül vicsorognak a szabadon futkárózó társaikra, egyszerűen azért mert semmi fantáziájuk :-(. Könnyű prédái vagytok a bolsiknak, pedig ma már (még?) nincs is nekik davajgitárjuk. Sajnos @hafr posztban lírt diagnózisa halálpontos. Önsorsrontásbó jeles.

@neoteny: Wow! Ki a vágott dohányt szereti, rossz ember nem lehet :-) Btw. ha jól emléxem a lézer-féle "klubnak" valami olyasmi a szlogenje, hogy "Szívügyünk a dohány"? :-DDD

ijontichy 2020.03.24. 18:05:59

@abdul hackeem: Na látod @cívis, végre egy tehetséges háztáji termelő. Nem vár arra, hogy a postaládájába repüljön a kéccáz dolcsi :-))). Jó szimata lehetett a rendőröknek :-)
Ez egyben mutat némi képet arról is, mekkora kretének jutottak a kormányrúd birtokába. A keleti határszélen falvak tengődnek csempészetből. "Nem vagyunk a csőd szélén, elvtársak!". Ja. De jure nem vagytok (csak a bányászbéka segge alatt). Azon se nagyon lepődtem volna meg, ha valamelyik főokos kijelenti, hogy Mo-ra a koronavírus nem gyűrűzik be (bár, ha meggondolom voltak ilyetén ízű próbálkozások). Hiába a bolsi örök :-(.

2020.03.24. 18:07:16

@neoteny:
bezzeg arról nem szólnak a hírek, a tanyavilágban élő gyerekek a digitális oktatáshoz ájpedet kaptak egy vállalkozás felajánlásával.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4119/adomany1.jpg
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4119/adomany4.jpg
ezeket a jó híreket elhallgatja a média. tudjuk kik irányítják. ugyanazok, akik a műegyetemet. és nincsen magyar ipar. elárulják a magyar hazát. budapest magyarország fővárosa. a magyar államot szolgálják elsőrosban, a magyar embereket, a magyarországot, a magyarok országát. ehhez tartsák magukat.

ez egy legitim álláspont. amire mondhatod, hogy sátáni. mert hogy a műegyetem vezetői azt hirdetik, hogy megmutatják a világ minden országának minden dicsőségét és felejtsék el a teremtő atyaúristen. a biblia szerint ez a sátáni. és ebből lesz az, hogy az, hogy műegyetem színpadán nemtelen módon hetyeg pintér béla. és ha nem kap évi 100 millió támogatást a "független" "magánszínháza" az államtól, akkor az a "fasizmus". és ebből lesz az, hogy eszenyi enikő kitalálta, hogy az egyik színész nyalja ki a lekvárt a másik hónaljából. mert az mennyire "művészi". de ezek a színészek évtizedeken át kinyalták a lekvárt a másik hónaljából. és a közönség állva tapsolt ezeknek a daraboknak. illetve a mai napig tapsolnak. a kocsma népe hőzöng.

2020.03.24. 18:11:21

@ijontichy:
úgy látszik, hogy minden harmadik kommentben le kell írni, hogy nem kizárólag a saját véleményemet írom le. ez társadalomkritika. állítólag ez a legfontosabb. a magyar tudományos akadémia szerint arra neveljen az iskola. tessék.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 18:12:12

@civisvarosi:

"bezzeg arról nem szólnak a hírek"

Akkor te honnét tudsz erről, istentelen balfasz?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 18:13:44

@civisvarosi:

"nem kizárólag a saját véleményemet írom le"

44 Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ volt kezdettõl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen õ benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

-- János 8

ijontichy 2020.03.24. 18:14:31

@civisvarosi: Nem a hírek arról szólnak, hogy - talán - Lölönek megint üzlete lesz :-):

index.hu/gazdasag/2020/03/24/hatosagi_ar_gazdasagi_versenyhivatal_emberi_eroforrasok_miniszteriuma/

Ugye tudod, mi lesz annak sorsa... izé a "nemzethy" tőke sorsa azután, hogy a domnule megpusztul? Ugye tudod, ki fizeti majd a tanulópénzt? He, "magyar"?

Ami a művészetet illeti... már megint ott jár az eszed, ahol más tisztességes embernek... (ugye tudod). Már megint meg akarod szabni, hogy mi legyen "a művészet". TTT Aczél elvtárs rulez! Jah, kérem a bolsi örök.

2020.03.24. 18:22:45

@ijontichy:
ez lesz addig amíg a orbánék ellenlábasaikat politikai értelemben ki nem végzik. vagy megfordítva.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 18:25:31

@civisvarosi:

"ez lesz addig amíg"

az olyan sátánfajzatok mint te is (meg az a rémisztő alak akinek a képét linkeltem) mutogatják a világ összes királyságának minden dicsőségét.

ijontichy 2020.03.24. 18:28:41

@civisvarosi: OK. Nem a saját véleményed. Akkor viszont szegény magyar agyak helyzete épp olyan súlyos, mint gondoltam, ergo a terápia nagyon ráférne a magyar társadalom jelentős részére. + a bolsitlanítás a az államra :-)
Ezzel a mentalitással a világban csak sikertelen lehetsz, és mivel kizárt, hogy egy tízmillás ország (ami alatt nincs olaj-urán-arany... tenger) fújhassa a passzátszelet, ideje lenne megszadulni a ballaszttól, amit a középszer uralkodása jelent. Magyarán, a globalizációnak nem lesz annyi, és egyelőre a kapitalizmus se zuhan a szakadék mélyére. Ha Mo. - ahelyett, hogy ezen tények figyelembevételével próbálna tanulni és sikeres lenni - továbbra is középszerű, ám teflonpofájú ingyenélőket küldözget Brüsszelbe, meg a magyar parlamentbe, annak max pártízezer szerencselovag látja igazán hasznát, nem az ország többsége.

ijontichy 2020.03.24. 18:31:01

@civisvarosi: Ha a fidesz nem szabadul meg a saját vezetésétől, akkor elég magas lesz a tanulópénz, amit majd a "lila+" nemzedék fog fizetni. Ha mást még nem is, ezt azért elég jól meglátták. Nem véletlenül nem tetszik nekik.

2020.03.24. 18:31:53

@neoteny:
nem azért van, mert azt mondom. csányi és mészáros vágóhídjai nyilván elég nagy haszonnal működnek. esetenkét megduplázódott a hús ára. és nem szabad az árakat szabályozni, mert az bolsi tempó. azt mondja palkovics miniszter.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 18:35:36

@civisvarosi:

"nem azért van, mert azt mondom."

De.

2020.03.24. 18:38:46

@neoteny:
ez polarizálja a közéletet. mert ha a vírust megfékezik és az egészségügyi ellátórendszerben nem uralkodik el a káosz, akkor újraválasztják orbánt. még akkor is ha az alapvető élelmiszerek ára átmenetileg emelkedett. és majd kapnak utalványokat a dolgozó néptömegek. hogy a fidesz hotelei és panziónak legyen forgalma. és a még több familiárisa. de ez ugye nem garantált. mert ha nem, akkor mindenért orbán lesz a hibás. még azért is, amiről közvetve se nagyon tehet. ahogyan az ellenzéki lapok írják. vagy a spekulánsok. lehet mondani olyan narratívát is, nincsenek ennyire sarkos vélemények.

2020.03.24. 18:42:36

@neoteny:
úgy tudom, hogy éppen a liberálisok mondják azt, hogy tilos az árakat hatóságilag szabályozni. ha növekszik a kereslet, akkor a kínálatot is lehet növelni. tessenek vágóhidakat építeni. követni az olyan ügyes üzletembereket, mint mészáros lölő. nem irigykedni kellene, hanem példát venni róluk.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 18:42:42

@civisvarosi:

"ez polarizálja a közéletet."

Igen, ti sátánfajzatok polarizáljátok a közéletet.

Meg vagyon írva.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 18:43:33

@civisvarosi:

"úgy tudom"

44 Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ volt kezdettõl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen õ benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

-- János 8

abdul hackeem 2020.03.24. 18:50:44

@civisvarosi: "bezzeg arról nem szólnak a hírek"

Hát nézd csak meg jól azokat a képeket.
Látod, hogy milyen a fiatalok ruházata?
És azt is, hogy a képeken lévő házak milyenek?

Erről szólnak a hírek. A ti sötét jövőtökről.

2020.03.24. 19:06:04

@abdul hackeem:
az a ruha import. behozza a budaörsi kereskedő. és eladja. eladósítva az országot. mert kifelé nem visz semmit se. ezért van az, hogy van olcsó ruhájuk, de szegény a házuk, a hazájuk. egy illiberális átmenetben csökken az import, mert azzal jön a vírus, akkor a budaörsi kereskedő szegényedik el egy kicsit. mert nem tud annyi törmegterméket behordani. de a tanyavilágban elindul az alapanyagtermelés, feldolgozó ipar. kicsit drágább lesz a ruhanemű. de ezzel a tanyavilágban dolgozók jól járnak. és szépíthetik a házaikat, vehetnek ájpedet.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 19:32:01

@civisvarosi:

"behozza a budaörsi kereskedő. és eladja. eladósítva az országot."

Nah, a sátánfajzatok adósítják el az _államot_, hogy aztán a zemberek fizessenek Babilon Szajhájának a politikusok paráználkodásaiért.

abdul hackeem 2020.03.24. 19:33:53

@civisvarosi: Az a cipő ott a kissrácon, az nem olcsó. És a kis kapott ájpedjével nagy valószínűség szerint nem a tanyasi alapanyag termelés felé fogja venni az irányt, hanem elfelé.

"egy illiberális átmenetben csökken az import, mert azzal jön a vírus" WTF?

Reménytelen vagy.

2020.03.24. 19:57:28

@abdul hackeem:
és ugye fallow angol az ugar. a falu. a town. az állattartó tanya. tan az állati bőrök kiképzése. túl azon, hogy barnul. burn. barnul. brown. brum-brum. a ruha egyesek szerint szláv. ott az angolban is a rongy. a rag. a szőnyeg a rug. a rough. ezzel rokon a rüh. de ez az ónorvégban is meg van. a normannoknál, ruszoknál is. rugdalózó. rugby. rúg, repít az amerikai focisták. mert így hívták a brit települsét, ahol rúgták a labdát. mi köze ennek a magyarhoz? semmi.

megint csak budapesten van egy szemét társaság, a magyar tudományos akadémián, az elte bölcsészkarán, nem mindenki persze, de számos szemét alak, akik azt mondják teljességgel tudománytalan. cseremiszül rondzsjem azt jelenti "felfejt". és ez a rongy szó eredete. ez cseremiszül van. na jó, cseremiszül is. nem-nem. ez be van bizonyítva. de nem. mert ez a hiten alapul, hogy ennek rokona-e az ősfinn, vagy az ősszláv, vagy ősgermán. rokona mind, mert a magyar nyelv ősi. náci. náci. ez megy.

2020.03.24. 20:02:42

@abdul hackeem:
ezért korlátozzák ezt a nagy jövés menést. ne hozzák a vírust. akik három hete még az egyén totális szabadságát hirdették monst azt mondják, hogy a lábát se tegye ki senki az utcára. rendelje el a kormány. mert jön a vírus. a liberális elmélet szerint ezt mindenkinek az egyéni belátására kellene bízni és nem volna szabad államilag manipulálni a közvéleményt. müller cecilia és társaik. hogy mossanak kezet. majd ezt eldönti az egyén. wash. wash. mos-mos. sikálja a kezét, vagy sem. nem szabad manipulálni. államilag különösen nem.

abdul hackeem 2020.03.24. 20:09:15

@civisvarosi: "és ugye fallow angol az ugar"

Dehogyis, ezt a trójaiak mondták, amikor kinéztek az ablakon.

2020.03.24. 20:18:16

@neoteny:
te nem tudsz róla. mert hogy te nem olvasod mészáros lölő proapaganda lapját, csak a gonosz, gonzó ellenpropandát. a sorosista 444-et és a "zsindexet".

egy polgári lapban a polgári mintákat propagálják. például ezeket a vállalkozókat, akik jó szándékkal és esetleg számításból, marketing céllal adományoznak. ma délelőtt a richer üzemcsarnokát építve valakire ráesett a födém egy darabja.
haon.hu/wp-content/uploads/2020/03/+otf/922w/r3.jpg
melóznak, építk az üzemet, amit szijjártó péter relavisztikusan megtámogatott. beruházási adómentességet kaptak. és a fidesz haverok megrendeléshez jutottak. de mondhatod, hogy mindez manipuláció. maszkban járőröznek a katonák.
haon.hu/wp-content/uploads/2020/03/+otf/1920w/ljT1MQEoab__7RMdCN__UT1U5PVF9WRVJZX1NFQ8R90KoDeHfWFUX8yQNlhomvW7C3sT2hho__QZ6bpAklNWdRlirUnxHTlpG3AD79DIw==/MG2290-scaled.jpg
orbán a repülőtéren személyesesen veszi át az orvosi maszkokat a népi kínához hozott a wizz air magánrepülője. és mellé egy kínai üzletember adományával, aki a miniszterelnök úr személyes jó barátja. és mondhatod, hogy ez egy ördögi világ. de ilyen a világ. vagy ilyen is.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 20:22:52

@civisvarosi:

"bezzeg arról nem szólnak a hírek"

Akkor te honnét tudsz erről, istentelen balfasz?

ijontichy 2020.03.24. 20:25:40

@civisvarosi: "vehetnek ájpedet." Az ájped az milyen állatfajta? Export, vagy import? ;-)

"túl azon, hogy barnul. burn. barnul. brown. brum-brum." Te már megint rászippantottál a sör+unikumra. Nem lesz ennek jó vége :-( :-)

"korlátozzák ezt a nagy jövés menést" Ja. Ebben (majdnem) sehol sem vizsgáztak jelesre (még itt sem; de azért a sarkos, kocka, fafej, de precíz germán eü eddig nem vizsgázott rosszul). Ilyesmi (mármint ennyire világméretű) utoljára száz éve volt. De jövő ilyenkorra 90+%, hogy lesz vakcina (igen, sokan elég jelentős összegeket fognak ezen szakítani), az eddig elméletben létezett forgatókönyveket pedig szépen update-elni fogják. A következő ilyen már jobban fog menni, de természet anyukánk majd úgyis kitalál valami mást, amivel vizsgáztat.
Amúgy gratulálok a magyar mikrobiológusoknak, ami viszont alkalom arra, hoy felhívjam a figyelmet arra, hogy az eszközeik zöme nélkül - amit nem a "MOM+Gamma Művekben" gyártottak) nem tudtak volna ilyen eredményre jutni. Vagyis Specializáció, Kooperáció!!! Amúgy ugye az megvan, miért olyan jó a magyar matematika? Tkp. nem kell hozzá más, csak ceruza, meg füzet ;-). Persze egy szarosagyú vitya szintjén ez csak dipós kommunista csinálmány :-(. Nekem nem kétséges, kinek kell eltűnnie.

2020.03.24. 20:56:45

@neoteny:
az nem hír, hanem propganda. független újságírásról nem hallottál még? az gonzó, gonosz. társadalomkritika a legfontosabb. csak libsiket ne kritizálja senki. mert az a fasizmus.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 21:00:46

@civisvarosi:

"az nem hír, hanem propganda."

Valóban: sátánfajzatok terméke.

2020.03.24. 21:06:23

@neoteny:
na, ez esetben nincs hír ezekről a "sátáni" adományozásról. mert nincs a magyarokban szolidaritás. mint tudjuk.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 21:08:21

@civisvarosi:

"bezzeg arról nem szólnak a hírek"

Akkor te honnét tudsz erről, istentelen balfasz?

2020.03.24. 21:18:04

@neoteny:
európában nincs meg a képesség arra, hogy olcsó tömegtermékeket állítson elő. szájmaszkot például. és ezek után ügyeskedő kínaiak, orbán, palkovics innovációs miniszter és a szállítmány.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/90916814_10157991391471093_3944038776807882752_o.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=e007fa&_nc_ohc=0wZyhXU5QzQAX-wg2Vx&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=3dae8668153c53c19dec7ceb6c305bbe&oe=5EA1DE20
de ha ez nincs, akkor nincs elegendő maszk. de bíró ica varrt a melltartóiból.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 21:20:26

@civisvarosi:

"európában nincs meg a képesség arra"

Sátánfajzatok gagyi szövege.

2020.03.24. 21:24:51

@neoteny:
a hírekből nem tudhatom. mert lölö lapjaiból csak a propaganda ömlik. az meg ugye nem hír.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 21:28:26

@civisvarosi:

"a hírekből nem tudhatom."

Akkor te honnét tudsz erről, istentelen balfasz?

2020.03.24. 21:30:24

@neoteny:
lölő propaganda lapjából, amit személyesen irányít o1g. miközben találkozik a kínaiakkal. és utalja a kétszáz dolcsit.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 21:35:09

@civisvarosi:

"lölő propaganda lapjából"

Vagyis megírták a hírek.

Már megint rábasztál a sompolygásra, te kis posztmodernista seggarc.

2020.03.24. 21:38:05

@neoteny:
köszönik az áldozatos munkát a debreceni "mekik".
static.civishir.hu/ci/2020/03/mcdonaldsdebrecen3.jpg
ezek mind közösségi összetartást hirdetik. de ez persze nemcsak debrecenben van így, hanem szerte az országban. és a "liberális" lapokból az ömlik, hogy ezek a magyarok, nem szolidárisak, stb.

2020.03.24. 21:39:32

@neoteny:
a propaganda nem hír. hanem hazugságáradat. próbáld már megérteni.

2020.03.24. 21:42:57

@neoteny:
a futball huligánok molinója. egy világ terhe rajtatok. egy ország hálája mögöttetek.
static.civishir.hu/ci/2020/03/tn4-20200321_120516.jpg
ezek nácik. nincs bennük szolidaritás. a libsik szerint. mert ezek magyarok.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 21:44:48

@civisvarosi:

"a propaganda nem hír. hanem hazugságáradat."

Hogyne: az a sátánfajzatok által gyártott hír.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 21:45:27

@civisvarosi:

"mert ezek magyarok."

És mi a te származásod és vallásod, zsidó?

2020.03.24. 21:50:26

@neoteny:
hosszasan lehetne sorolni a napi hírekből. de felteszem nemcsak debrecenben történik ehhez hasonló. hanem szerte az országban. a "liberális", "független", "szabad" sajtó minden igyekezete ellenére is megjelenik a közösségi összetartás. a visszásságok mellett. orbán és palkovics innovációs miniszterrel az oldalán az ügyeskedő kínaiaktól beszerzi a hiányzó védőfelszerelést. amivel vagy megállítja a járvány eszkalálódását, vagy nem állítja meg. mindez döntő módon befolyásolja a választást. és azt követő válságkezelés. amivel persze újabb válságokat idéznek elő. de az meg soros györgy a spekuláns és társainak ármánya mint tudjuk.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.24. 21:54:22

@civisvarosi:

"mert ezek magyarok."

És mi a te származásod és vallásod, zsidó?

ijontichy 2020.03.24. 22:11:12

@civisvarosi: "európában nincs meg a képesség arra" Miért kéne, hogy meglegyen. Még mindig nem érted, miről szól a kooperáció, specializáció (persze nem olyan megbízhatatlan alakok esetében, mint a főnököd, mert abba könnyen bele lehet halni). A főnököd az elmúlt tíz évben felszámolta az M-zárolt készletek maradványát is (ember+anyag). Az a selejt maradt, aki/amiket a lölö lapjaiban láthatsz. De csicsás váll-lapjuk van, azt meg kell hagyni.

Én is Kínából vettem a maszkokat a családnak (mosható base + FFP3 replacement filters). És tudod hol lépett EU területre? Észtországban. Két hét volt, piti pluszpénzért. A főnököd még csak most jutott idáig? Micsoda lúzer. És erre bízzák az életüket a hívek :-(

ijontichy 2020.03.24. 23:07:35

@civisvarosi: "a "liberális", "független", "szabad" sajtó minden igyekezete ellenére is megjelenik a közösségi összetartás."
Ja. Tudósíts is, hogy a faluban a nyugdíjas doktorbácsinak az asszonyok varrják a maszkokat, mossák a cuccokat (mert kapott két papírmaszkot a pöcs apparátusától), hogy a kórházban a bezárt büfé miatt, a tizenkétórázóknak a család hordja a tápot, mialatt az elmúlt tíz évben a szakapparátust AL_KAL_MAT_LAN tojáshéjseggű pártkatonákkal feltöltő főnököd, a parlamenti gombnyomogató csicskáit nevezi hősöknek azért, mert segítenek megakadályozni, hogy a szabad, liberális (keresztvetés megvolt?) sajtó maradéka tudósíthasson az AL_KAL_MAT_LAN_SÁG_ÁRÓL. Sosem volt kétségem, hogy mindig van lejjebb, de a fidesz-klientúra már most méltán pályázhat rekorddöntésre, szolgalelkűségből és aljasságból. A bolsi örök, és Csikatilo polgártárs sose létezett. Ja és mint hallom, Csernobil az nem is (úgy) volt. Méltó példaképet választott a szabad (és szabadságszerető muhaha...) magyar nép.
Mondd csak @cívis, ha meglesz a vakcina, mennyi idő múlva fogod azt írni, hogy "A FIDESZ"!!! megállította a járványt" ? Félkézzel!!! ;-)

2020.03.25. 06:14:55

Megnyugtató látni, hogy a fejlett liberós demokráciák, mint a lator állam a zusa, az UK, vagy a franciák milyen szervezett, hatékony módon oldják meg a vírus elleni védekezést, milyen olajozottan mennek a dolgok. Valószínűleg azért, mert nem a töküket vakargatták, hanem felkészültek. Szemben a patással, a diktátor zOrbánnal.

Jó nekik, jó a polgáraiknak. Szerencsések.

2020.03.25. 08:17:53

@ijontichy:
az ország fidesz kormányok idején viszonylag jól teljesít. nem-fidesz kormányok idején meglehetősen rosszul. és ezt tényszerűen lehet állítani úgy, hogy ez féligazságként megáll eddig legaláb is.

na most valaki mondhatja, hogy ő még a fidesznél is jobban csinálná. és aki ezt gondolja mondja. csak azokat nem értem, akik az ellenzéki pártokat hoznák vissza. a nem-fideszt. az mdf-szdsz paktum, az mszp-szdsz koalíció híveit. a nem-fidesz minisztereket, államtitkárokat, képviselőket, főhivatalnokokat ("felelős értelmiség") és család családtagjaikat (momentum) mindezt gyurcsány/gyurcsányné vezette demokratikus koalícióval. mert az ellenzékből ők tudnak hatásosan pofázni. leginkább pofátlanul hazudni. és lehet mondani, hogy pont ilyen a fidesz is. csak az ország teljesítménye számszerűsítve mégis valahogy mindig a fidesz kormányok idején tűnik jobbnak. és lehet mondani, hogy ez is leszakadást eredményez. ez esetben tessenek még jobbat mondani.

abdul hackeem 2020.03.25. 08:30:46

@neoteny: _Egy_ svájci orvos? Lol.
Azt hallottam, több iráni szerint az alkohol is jó a vírus ellen. Megyek is, megiszom a reggeli felesemet.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 08:34:50

@civisvarosi:

"az ország fidesz kormányok idején viszonylag jól teljesít. nem-fidesz kormányok idején meglehetősen rosszul. és ezt tényszerűen lehet állítani úgy, hogy ez féligazságként megáll eddig legaláb is."

A világ összes országának minden dicsősége.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 08:35:38

@abdul hackeem:

"_Egy_ svájci orvos? Lol."

Nekik is fel kell csalizniuk a horgaikat valamivel.

2020.03.25. 08:51:32

@neoteny:
te megbuggyantál? a fidesz hirdeti a világ minden országának dicsőságét? mondjuk a fidesz hirdeti románia vagy szlovákia dicsőségét? ezt a nem-fidesz értelmiség teszi. bezzeg románia, bezzeg szlovákia. milyen gyönyörűséges. bezzeg a nyugat. bezzeg a kelet. bezzeg mindenki. a világ minden országa csodálatos és dicsőséges. leszámítva a poklok poklát. magyarországot. amit majd ők elvezetnek. azzal, hogy nincs teremtő atyaúristen. tehát nekik van igazuk. így tehát boruljon le őeléjük. a köznép csak ne szóljon bele a dolgaikba. ekként papolnak az akadémikus bölcseletben azok, akik magukat filoszemitáknak mondják.

abdul hackeem 2020.03.25. 08:52:44

@neoteny: A BBC-s cikket olvasva www.bbc.com/news/health-51979654
jutott eszembe egy film a 80-as évekből, a címére nem emlékszem.
A tengerparton buliztak az idősek minden lehetséges módon. Amikor a kiválasztottaknak "eljött az idejük" (ezt egy kisebb csapat döntötte el) felszálltak egy nagy teherhajóra, ami soha többé nem tért vissza.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 09:11:07

@civisvarosi:

"a fidesz hirdeti a világ minden országának dicsőságét?"

Te magyaráztad el, hogy a magyar számára Magyarország a világ közepe.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 09:12:37

@abdul hackeem:

"A BBC-s cikket olvasva"

Nos épp' az ilyen cikkek üzenetének megtorpedózására íródott az 'egy svájci orvos' szövege.

2020.03.25. 09:31:38

@neoteny:
és abból, hogy egy magyar magyarországot tekinti a világ közepének (vonatkoztatási rendszernek) azt jelenti, hogy a világ minden országa dicsőséges? majdnem az ellenkezőjét.

a kormánypropaganda azt mondja, hogy szinte egész világban borzalmasak a viszonyok. bozótüzek ausztráliában. ég az amazonas. jönnek mennek az illegális migránsok, tombol a járvány. az egész világban elborzasztó dolgok történnek. és van magyarország, ami a béke, a nyugalom szigete. tegye össze kezét lábát az összes balliberális, hogy a magyar nép a bölcsességében fidesz kormányt választotta. nyilván azt választotta. mert a fidesz nem vitte csődba ez országot és simicska után mészáros lölő gyűjtött annyi pénzt, hogy felvásárolták az ellenzék médiaérdekeltségeinek egy részét. így a fidesznek nem kell egy totális médiaellenszélben kormányoznia, mint 1998-2002 között. a "szabad" sajtóban a politikai írások döntő többsége másról se szól, hogy van ez a patás orbán, aki 93 áprilisában elagyta a "liberális" internacionálét. mert hogy orbán megérezte, hogy az elkövetkező 20-30 évben ezzel a világgal szemben kormányozva lehet a legtöbb hatalomhoz jutni. miközben a felelős értelmség azt gondolta, hogy valamiféle kiegyezésre van szükség. egyébként nyilván arra volna szükség, csak senki sem tudja megmondani, hogy miben is kellene kiegyezni.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 09:54:27

@civisvarosi:

"s abból, hogy egy magyar magyarországot tekinti a világ közepének (vonatkoztatási rendszernek) azt jelenti, hogy a világ minden országa dicsőséges?"

Nem.

"a kormánypropaganda azt mondja, hogy szinte egész világban borzalmasak a viszonyok. bozótüzek ausztráliában. ég az amazonas. jönnek mennek az illegális migránsok, tombol a járvány. az egész világban elborzasztó dolgok történnek. és van magyarország, ami a béke, a nyugalom szigete. tegye össze kezét lábát az összes balliberális, hogy a magyar nép a bölcsességében fidesz kormányt választotta. nyilván azt választotta."

Igen, ez a sátánfajzatok önfényező dumája.

abdul hackeem 2020.03.25. 10:19:32

@civisvarosi: "csak senki sem tudja megmondani, hogy miben is kellene kiegyezni"
Például abban, hogy ne ugassatok bele _mindenki_ életébe.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 11:01:42

@civisvarosi:

"miféle származású, vallású csoportosulás vagytok"

Az még rólad sem derült ki, zsidó.

Mert az, hogy keresztény nem vagy: hétszentség.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 12:12:16

@civisvarosi:

"a kereskedő cégeknek is hathatós segítséget nyújtanak a hadsereg akciócsoportjai."

Ha a 'segítségük' hathatós, akkor már korábban is segíteniük kellett volna nemzettestvéreiken: akkor nemzetárulók, hogy _csak most_ teszik meg.

abdul hackeem 2020.03.25. 12:41:54

@civisvarosi: MINDENKI névmás, általános (főnévi)

1. Minden ember, kivétel nélkül.

A magyar nyelv értelmező szótára szerint.

Ebbe beleértendők a NER-en belüliek is. Mert nekik is megmondjátok, hogy hogyan kell élni, viselkedni.

ijontichy 2020.03.25. 13:06:47

@civisvarosi: "az ország fidesz kormányok idején viszonylag jól teljesít" Az ország a fidesz kormányok idején sokkal_rosszabbul teljesít! Ezt az elmúlt tíz év "eredménye" pontosan megmutatja (az, hogy ti a a Völkischer Beobachternél miket hazudoztok, nem számít).
Azt, hogy a fidesz kormány valójában mennyire alkalmatlan, jól mutatja, hogy még egy töketlen ellenzék, agyonvert társadalom, relatíve kedvező gazdasági környezet mellett is sikerült Európa (majdnem) tökutolsójává lecsúszni (de meglesz az is, ha így folytatódik). A gazdaság eredményeinek zöme a multikhoz köthető. ~1 milla magyar_ember! elhagyta az országot (mértékében ez eddig Horthynak jött össze ennyire). A gazdasági "eredmények" ára, hogy ~40 % a bányászbreki seggét alulról nézi, és még így is a KSH statisztikai adatok pontossága finoman szólva Szovjetúnióbeli időket idéz (na jah, a bolsi örök).
A 2002-10 között fülsértően a nyilvánosságért sikoltozó fityfasz, ma azt is titkosítja, hogy a vezér reggel tudott-e egy egészségeset rottyantani.
Mo. ~ '60-90 között is a "béke szigete" volt. Ny. Európában ETA, IRA, RAF, Baader-Meinhof, nomeg Carlos robbantgatott-rabolgatott-a békéről papolgatott, mégis a magyar a fél tökét adta volna a sógorék életszínvonalának töredékéért is.
Polgárosodás, egészséges polgári öntudat nyomokban található (de majd az is elmúlik, mert az alcsúti dúvad nem sok teret hagy neki). Van helyette egészségtelen nemzethyeskedés.
Hazudni csúnya dolog, de önmagunknak hazudni még kifejezetten káros is. Persze semmi baj, egy kísérlet sem teljes csőd, elrettentő példának mind elmegy. A szárított vityaexkrementum jótékonyan elfeledteti a tényt, hogy közröhej és/vagy értetlen fejcsóválás tárgya vagytok. De a másnaposság kegyetlen lesz.
pdfslide.net/documents/elmc-2011-2012-final-version-en.html

abdul hackeem 2020.03.25. 13:50:14

@civisvarosi: "mindenki életébe nem szólnak bele"

Ugyanakkor itt írod:

"összeírják a beszerzési útvonalak adatait és ezek után lölő és haverjai is tudnak kereskedni. menedzselik az ellátási láncot"

"alkalmas arra, hogy átrendezzék a piacot. és ezek a kérdések hatalmi játszmákban dőlnek el. a pénzesőben ki mennyi euróhoz jut, hogy felvásárolja a másik árukészletét, mennyi hatalomhoz jut, hogy átvegye a beszerzési útvonalak adatait és megszervezze azok félkatonai védelmét. a mol a nemzetgazdaság ékköve rekordgyorsasággal áttért a védőeszközök gyártására. az otp is vállalja a törlesztőrészletek átütemezését"

Tényleg nem szólnak bele mindenki életébe.

Na szórakozzál te a nénikéddel.

ijontichy 2020.03.25. 14:53:45

@civisvarosi: Valójában a fideszfoglaló bolsikat (vitya & co) kell(ene) leváltani. De - mint @hafr helyesen látja - polgárháború szignifikáns veszélye nélkül, ez vitya majdani megdöglendésével fog megtörténni (rendes magyar ember legfeljebb szurkol koleszterinnek). Amúgy nem is lehet normális ellenzék, hisz tisztességes embernek kifordul a bele a pöcegödörben iszapbirkózás gondolatára. Ha vitya Strasbourg-ba jön, és rossz a széljárás, a bolsibűze százegynéhány kilométerről elveszi az étvágyamat.
No mindegy, lényeg hogy nem él örökké. Ti majd megsiratjátok (a kéccáz dolcsis boldog békeidőket, mint német a jugó-török vendégmunkásokét), megszoborjátok (a nemzet hősét), aztán majd megindul a harc a koncért. És ez így lesz jó. A töketlen (ál)ellenzék is eltűnik majd a normális verseny (piac) helyreállásával. Negyven év cucilizmus, negyven év orbánizmus... az unokák nem lesznek hálásak (a büszke magyar öntudaton esett újabb mély sebről már nem is beszélve) :-(.

Mo. fejlődése átlagos? Csak átlagos? Nem felzárkózni kéne? Hol a nagy nekirugaszkodás, meg a szárnyalás éve? Nem erről röfögött 2010-11 táján vikikaka?
ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=tec00001&plugin=1
Nekem úgy tűnik üzembiztosan sikerült Bulgária, meg Románia elé beékelődni (és mentek lefelé, egy, a lengyeleknél jóval kisebb belső piaccal). Na mindegy is, elvégre - mondtam már? naná, hogy mondtam - nem a gazdaság az elsődleges. Hanem, hogy háromésfél államcsődből hamarabb föl lehetne állni, mint a fideszbolsik által agyilag tudatosan lepusztított, deprimált magyar társadalomból valami versenyképeset faragni.

Btw. fizuemelést kértél már? Ideje lenne. Ezt a hánytató munkát 200 dolcsikkal nem lehet megfizetni ;*)

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 15:09:59

@civisvarosi:

"felügyelik a raktári készletet, összeírják a beszerzési útvonalak adatait"

Ha ez a 'segítségük' hathatós, akkor már korábban is segíteniük kellett volna nemzettestvéreiken: akkor nemzetárulók, hogy _csak most_ teszik meg.

ijontichy 2020.03.25. 15:22:52

@civisvarosi: "felügyelik a raktári készletet" magyarul felmérik a potenciális zsákmányt, nomeg lábatlankodnak egy sort ott, ahol bizonyára mindenki nagyon boldog lesz attól, hogy dilettáns olajbogyók kóvályognak úton-útfélen. Ismerős, láttunk már ilyet.
Aztán már törvényt sem kell írni ipaden az einstandhoz. Ügyes.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 15:26:28

@ijontichy:

Ez a moot court case érdekes.

De már a legelején tartalmaz egy vaskos tévedést:

"mostly at a price significantly lower than their real value"

There are no 'real values' apart from the price somebody pays for the good in question.

Ami pedig a rendszerváltás utáni privatizációs folyamatokat illeti, ld:

Privatization vs. the State
Chris Woltermann
The Free Market 10, no. 1 (January 1992)

mises.org/library/privatization-vs-state

abdul hackeem 2020.03.25. 16:06:56

@civisvarosi: Amikor sáskajárás van, a sajátok mit áraztak volna be?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 16:09:10

@civisvarosi:

"van olyan archeogenetikai feltévés (mérés)"

A feltévés nem mérés; a mérés nem feltévés.

"felügyelik a raktári készletet, összeírják a beszerzési útvonalak adatait"

Ha ez a 'segítségük' hathatós, akkor már korábban is segíteniük kellett volna nemzettestvéreiken: akkor nemzetárulók, hogy _csak most_ teszik meg.

2020.03.25. 16:40:24

@HaFr:

Szerinted. Szerintem meg az amcsik egy sekkfej népség, az éppen regnálói elnökükkel egyetemben.

2020.03.25. 16:42:46

@abdul hackeem:

Az enyémbe nem ugatnak bele. A tiédbe igen?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 17:16:45

@civisvarosi:

"a méréseken túl"

Engem az nem érdekel.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 17:24:05

@civisvarosi:

"de ahogyan az egészet interpretálják az már politika."

Helyesen: de ahogyan az egészet interpretálják _a sátánfajzatok_ az már politika.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 17:51:37

@civisvarosi:

"hogyan interpretálod?"

Mivel én nem vagyok sátánfajzat, sehogyan.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 17:54:30

@civisvarosi:

"a mérőműszerek számokat mutatnak."

Mérőműszereket _mérnökök_ használnak, nem sátánfajzat politikusok.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 19:22:21

@civisvarosi:

"a tények külfönféle módon csoporosítgatják és azt interpretálják valahogy."

Sátánfajzatok.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 19:30:48

@quercuserdész:

"aki hülye, az haljon meg"

No de az te vagy, balfasz leponex.

abdul hackeem 2020.03.25. 20:10:01

@quercuserdész: Nem is kell, hogy engem sajnáljanak, mert _nem én_ traktálom őket hülyeségekkel.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 20:30:14

@civisvarosi:

"légió és misszió egyben"

Nem:

1 És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére.

2 És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt,

3 A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta õt senki sem lekötni.

4 Mert sokszor megkötözték õt békókkal és lánczokkal, de õ a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta õt megfékezni.

5 És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.

6 Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula,

7 És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.

8 (Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberbõl.)

9 És kérdezé tõle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.

-- (a változatosság kedvéért) Márk 5

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 21:01:40

@civisvarosi:

"a hagyomány orbán oldalán áll."

Sátánfajzat duma.

"na, egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen idiótának tartjuk egymást."

Nem: te vagy az idióta sátánfajzat, ahogy ezt mostmár évek óta demostrálod.

"aki azt gondolja, hogy ő jézus és a légió nélkül létezik bármiféle misszió az ördögfajzat."

15 Õrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jõnek hozzátok, de belõl ragadozó farkasok.

16 Gyümölcseikrõl ismeritek meg õket. Vajjon a tövisrõl szednek-é szõlõt, vagy a bojtorjánról fügét?

17 Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.

18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.

19 Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tûzre vettetik.

20 Azért az õ gyümölcseikrõl ismeritek meg õket.

-- Máté 7

"hogy érthető legyen."

9 És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja.

-- Márk 4

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 21:11:47

@civisvarosi:

"mert tiszta (sister) és tündér (daughter) és az atyaúristn egyben, a másik szuperegója."

Ez egy érdekes elméletnek tűnik: ezt kifejthetnéd bővebben.

"rendesen a ragadozó gúnyáját veszi magára a férfi ember."

Az hagyján, de ha _ragadozik is_, akkor már nem leht azt mondani, hogy csak a gúnyát húzta magára (mondjuk elijesztés céljából).

"amikor ezt félre értik"

Ezért mondja Máté 7 azt, hogy gyümölcseikről ismerszenek meg.

Reding Roli 2020.03.25. 21:14:51

@civisvarosi: Egyezzünk meg abban, hogy ezen a blogon tèged mindenki idiótának tart! Èrvekkel , sorozatosan rávilágítanak önellentmondásaidra, ezerszer elismètelt, egysíkú ostobaságaidra , az orbáni propaganda kritikátlan szajkózására ès a szánalmas , logikailag hibás bukdácsolásra, amit itt " levezetsz" ! A józan belátás, az önreflexió nem tulajdonságod, az biztos! Vagy született hülye vagy, vagy fizetnek èrte, hogy játszd a hülyèt...Gondolom ,ekkora időkeretben amennyit itt vagy, reggeltől estig " ügyeletben" inkább az utóbbi lesz igaz!

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 21:20:12

@Reding Roli:

"Vagy született hülye vagy, vagy fizetnek èrte"

Lehet a kettő egyszerre is.

Reding Roli 2020.03.25. 21:35:57

@neoteny: Egy darabig èrdekes , amiket ír ez az " Unionista " - de kèsőbb rájössz ,hogy mindig ugyanarról beszèl...Alapvetően az sem lenne rossz, csak egy idő után unalmas ... A rossz viszont az, amikor realizálod hogy egy torzult lelkű , nárcisztikus , beteg emberrel állsz szemben, aki nem hajlandó szembesülni önmagával...ès ez a legnagyobb baj, nem pedig a más vèlemèny , mert mindenkinek lehet egyfajta szubjektív igazsága, de arra a lelki romlottságra ami átszüremlik irományaiból, muszály valakinek rávilágítani...
" Először tisztázni kell mindenkinek a származását" - mondja...

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 21:54:26

@Reding Roli:

Lényegileg helyes az analízised.

Én viszont történelmi távlatokban is látom a dolgot: volt idő, amikor unionista még méltányolható álláspontokat tolt nagyjából elfogadható logikával. De ez egyre rosszabb lett, különösen a 2014-es választások után: én azt _hiszem_, hogy akkor teljesedett be az _amerikai_ szólás:

everybody loves a winner

unionista rájött, hogy Orbánék kurva ügyesen malmozzák meg a népeket (azt a 3 milliót vagy akármennyit) és a jó magyar szólást megfogadva, miszerint

széllel szemben pisálni nem célszerű

szépen átevezett a nyertesek oldalára. Ahol a világ összes országának minden dicsősége van. Hiszen Magyarország a világ közepe.

Imígyen teljesedik be az Írás.

abdul hackeem 2020.03.25. 21:57:20

@Reding Roli: Gondolj csak bele, 70 nap alatt (csak ezzel a nick-kel) átlagosan napi 25 hozzászólás.
Elolvasni a hsz-eket, megválaszolni (még ha van is beszédfelismerője) ilyen terjedelmesen (nézd meg a hsz-ek gyakoriságát) 10-15 perc. Az kb. 5-6 óra csak ezzel a nick-kel naponta.

Reding Roli 2020.03.25. 23:00:02

@abdul hackeem: Ennek 2 oka lehet:
- nárcisztikus megszállottság
- valakik megfizetik

Neoteny: Nèha mond èrtelmesnek tűnő dolgokat ès egy sajátos szemszögből világítja meg az esemènyeket, igaz, nekem már túl egysíkú , "mesès "propaganda szövegek , ès azért gondolom hiteltelennek , mert egy èrtelmes ember, ha èrvekkel megcáfolják mondanivalóját, kèpes nèmi önreflexióra, ebből alakulhat ki a konstruktív vita, ami a kölcsönös elfogadás alapja, hiszen nem egyformán látjuk a világot ès vèlemènyek ütközèsèből alakulhat ki egy èrdekes , új szintèzis ( ezèrt vagyunk itt...)
A trollnak viszont csak egy cèlja van: destrukció....

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 23:12:21

@Reding Roli:

"Nèha mond èrtelmesnek tűnő dolgokat"

Ami szintén a megtévesztést szolgálja.

"ezèrt vagyunk itt"

Bármiért is vagyunk itt, azt unionista/444/civisvárosi sikeresen meghiúsítja.

Én személyesen viszont rengeteget tanultam tőle.

Reding Roli 2020.03.25. 23:38:45

@neoteny: Minden" blogboxmeccsen" lehet tanulni valamit, engem viszont általában addig èrdekel valaki blog vèlemènye , ameddig a felvetett tèmával - az aktuális blogposzttal valamennyire releváns. Ha van egy állítás, akkor azt meg kellene cáfolni èszèrvekkel alátámasztva ...Persze, mesèlni is lehet, az is èrdekes lehet, de cèlszerű a tèma vonalán mozogni ès valami újat hozzátenni vagy cáfolni , de a fèlrevezető hadművelet egy idő után szembetűnővè válik...

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.25. 23:41:40

@Reding Roli:

"a fèlrevezető hadművelet egy idő után szembetűnővè válik"

Nem mindenkinél és nem ugyanannyi idő alatt. Továbbá amikor nem lehet _elhallgattatni_ egy ilyen énekesmadarat, akkor a félrevezető hadművelet _sikeres_.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 07:29:39

@civisvarosi:

"kibaszott sok baromságot összehordva."

Mert sátánfajzat vagy.

Nem idézem be ismét az ördög atyátok dumát.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 07:56:45

@civisvarosi:

"az a kérdés, hogy ez a sátáni gondolkodás miből ered?"

Ez így van.

Én ugye Jézus megkísértéséből csak az utolsót szoktam idézni a világ összes királyságának minden dicsőségéről (mert az az a kísértés aminek a gyakorló politikusok -- törvényhozók -- engednek). De érdemes a másik kettő kísértésről is elgondolkodni:

1 Akkor Jézus viteték a Lélektõl a pusztába, hogy megkisértessék az ördögtõl.

2 És mikor negyven nap és negyven éjjel bõjtölt vala, végre megéhezék.

3 És hozzámenvén a kisértõ, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.

4 Õ pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.

5 Ekkor vivé õt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére.

6 És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az õ angyalainak parancsol felõled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kõbe.

7 Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet.

aztán jön a harmadik.

Szóval az első kísértés az, hogy az ember túl sokat parázik a homeosztatikus állapotának fenntartásán.

A második pedig az 'egészség' miatti parázás -- ami különösen jelentéssel bíró dolog napjainkban.

Aztán van a harmadik kísértés _szinergikus_ hatásai az első kettővel kombinálva.

Brilliáns analízis az evangelisták részéről: nyilvánvalóan megértették a leckét.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 08:10:27

@civisvarosi:

"tartok tőle, hogy erős professzornak fingja nem volt arról hogy működik a társadalom."

De neked sincs: amit te annak hiszel, az a 'tudás' amiért eladod a lelkedet.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 08:26:49

@civisvarosi:

"jézus ennyit böjtölt a sivatagban."

Bizony. És a sok böjtölésnek (alacsony testsúlynak) igen érdekes hatásai vannak az agyra.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 08:49:33

@civisvarosi:

"nekem fingom nincs arról hogy működik a társadalom."

Akkor miért osztod az észt?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 09:51:44

@civisvarosi:

"a közgazdaságtan ugye nem ezekben mér. tehát a forint nem vezethető vissza aranyra."

A II. világháború után, 1946. augusztus 1-jén vezették be az 1945-1946 évi hiperinflációt követően a pengő helyett ismét a forintot. Ez a forint még arany alapú pénz volt a kibocsátáskor. 1 Ft = 0,0757575 gramm arannyal.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 10:20:23

@civisvarosi:

"de eszembe nem jut, hogy a világ minden országának minden dicsőségét megmagyarázzam."

Nem a faszt nem:

"a közgazdaságtan ugye nem ezekben mér. tehát a forint nem vezethető vissza aranyra."

A II. világháború után, 1946. augusztus 1-jén vezették be az 1945-1946 évi hiperinflációt követően a pengő helyett ismét a forintot. Ez a forint még arany alapú pénz volt a kibocsátáskor. 1 Ft = 0,0757575 gramm arannyal.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 12:13:04

@civisvarosi:

"és 1 forint volt 1 kg kenyér."

Nem.

"de az hit."

Nem.

"tehát egy partikuláris hitvilágról regélek"

Nem.

"ha én lennék a király, akkor klasszikus liberális árupiacnak adnék versenyelőnyt."

És?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 13:27:08

@civisvarosi:

"a katolikus hitvilág egyetemes, de nem evilági. a protestáns félig világias és partikuláris."

Pure unadulterated bullshit.

Nem értesz te ehhez, zsidó. Vagy pogány.

"a világnak nem köteles követni a magyarokat."

Nem mondod?! esküdj!

ijontichy 2020.03.26. 13:54:33

@civisvarosi: Nos, te magyar vagy, csak egy kicsit személyiségzavaros (ez egy olyan "rendes" magyarnak mint én, azonnal világos). Ezért - ha vége a karanténnak - kérj segítséget. Ez egyébként a fideszmagyarok zömének (excl. cinikus szerencselovagok) ajánlatos lenne. Rátok fér egy kis mentális gondozás ;-).

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 14:37:50

@civisvarosi:

"az a cél, hogy a kárpát-medence egésze (többségi vagy kisebbségi) magyarrá váljon."

Már megint a világ összes királyságának minden dicsőségével kísértesz.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 15:15:24

@civisvarosi:

"tehát az a cél, hogy a szlovákiai (felvidéki) léván és a szlovén (délvidéki) lendván (kisebbségi) magyar iskola kapcsolódjon a (nagy-) magyar oktatási hivatalhoz és a magyar népoktatáshoz."

"Kapcsolódjon"?

Úgy érted a Magyarországi Református Egyház árulhassa azt a gagyit, hogy a 7.2 tonnás színaranyborjúból kolesz épül a szegény kis lévai magyar gyerekeknek?

Mert ugyi azok a szegény magyarok Léván nem fizetnek adót Bp-re (mert Bp nem képes olyat behajtani rajtuk), így bármiféle a magyar (nettó) adófizető pénzéből épülő lévai kolesz _indokolatlan adomány_ a szegény kis lévai magyaroknak. Sőt.

Ugyanis ők fizettek adót Pozsonyba vagy hová: ha szűkében vannak helyi koleszszobáknak, akkor menjenek és lobbizzák a saját politikusaikat, akik már lenyúlták róluk a koleszszobák árát.

Nehogy má' a magyar(országi) nettó adófizető paraszt finanszírozza _a szlovák kormányzatot_.

lecsós 2020.03.26. 15:58:10

@civisvarosi: Amiről írsz, hogy a mai közgazdászok nem értenek semmihez, azt osztja a köznép. Az elmúlt 30 év azzal tellett, hogy a magyar nem eléggé hatékony, hogy bármit is legyártson, vagy bármilyen tudást saját kútfőből netán elő tudjanak adni. Itt elsősorban a közgazdaságtudományra gondolok. Antallékal bejött az, hogy ami nem nyugati, meg nem multi, az lófasz. Ezért szét is verték azt az élemiszergazdaságot, ami képes minden szinten kielégíteni a 80-as évek végére minimum 30 millió ember diverz élelmiszerigényét végtermék oldalról vizsgálva a témát. ma ettől lófasz távolságra nem vagyunk, nem hogy meg tudnánk közelíteni.
Érdekes módon, a 80-as évek végén kiváló minőségű nemzetközi hírű volt az orvosi műszergyártásunk. A kor kiváló színvonalán voltunk képesek gyártani lélegeztetőgépet is magunknak, és exportra is.
Ma egy szaros szájmaszkot, meg gumikesztyűt Kínából kell behozni? Az agyamat eldobom, menjünk már a bús picsába, ez nem nemzetgazdaság, hanem egy szimpla gyarmati lét. Elnézést, rabszolgai üzemmód. Sok esetben a rabszolgának jobb élete volt, mert nem kellett megdolgoznia a kajáért, és zabálnivalójáért, meg a helyért, ahol aludhatott. Ma sok egyszeri melós nyugaton szarabb helyzetben van, mint az egyszerű rabszolga régen.

Szóval közgazdaságtan, ennek a tudománynak a liberális felfogása most omlik össze a francba a vírus alatt főleg a nagy ámerikában. A fed prominense bejelentette, hogy végtelen számú lóvét tud nyomni, ezzel nincs gond, csak a fránya ámerikai államkötvényeket nem akarja megvenni a kutya sem, oszt nem lehet tudni, hogy mikor lesz infláció, meg mikor fog elfogyni a türelme az embereknek, mivel lóvéjuk nincs, lassan elfogy a retyópapírjuk is, a kamrában meg nincs a múlt évi disznóvágásból kolbász, meg lekvár. Lehet nézegetni, hogy pl. mi van Flint városában. Az olasz csóka már bemondta, hogyha nem lesz lóvé az embereknél, forradalom lesz.
A derék ámerikaiak is aztat mondják, hogy szar van a levesben:

observer.com/2020/03/coronavirus-general-strike-notdying4wallstreet-american-economy/

Coronavirus Drives Calls for a General Strike and #NotDying4WallStreet

Nem akarnak megdögleni a fal utcáért, le a plutokratákkal, mert egy szavazat van náluk, meg a plutokratáknak is egy szavazatuk van, na de ők a 99%, másik meg 1 %. Ebből lesz egy csöppnyi gond arrafelé, mert mi van, ha mostani mentőcsomagból kevéske lesz a fejenkénti 1200 USD? Akkor mi lesz?

Visszatérve a közgazdaságtan - régen nemzetek gazdaságtana volt, a "közgazdaságtan" nagyon új fogalom - tudományára. 30 éve nem ismeri azt a tudomány kis hazánkban, hogy létezne gazdaságtan, e tudomány berkein belül pl. a költségtan tudománya, mint önálló tudomány.
Ugye, Horty alatt ennek a tudománynak önálló iskolarendszere volt, oktatták minden szinten. E tudománynak köszönhetjük, hogy egyáltalán létezik az ország, mivel trianon után 5 évet adtak az országnak maximum.

Ma a közgazdászok az itáliai iskola pénzügytanából vezetik le a gazdaságtant, ami nem egy nagyon régi diszciplína, csak nem jó semmire mivel teljesen másra való, nem lehet vele megközelíteni olyan problémákat, amivel a gazdász foglalkozik. Pl. a táblatörzskönyv nem mérleg, ilyen egyszerű ez.

A komcsiknak kellett a gazdaságtan tudománya, és azért tudták megcsinálni pl. az új gazdasági mechanizmust, mert azok az arcok, akik a Horty alatt tanulták a gazdaságtant, azokat visszaengedték az íróasztalhoz, és tehették a dolgukat. Ebből lett egy prosperáló élemiszergazdaság.

Tudniillik azt tanították, hogy mindenki, aki előállít valamit, annak érteni, és használni kell a gazdaságtan alapjait. Ezt meg kő keményen meg is tanították, minden szinten. Ebből lett a magyar iskola.
Ez a tudás nem kellett az elmúlt 30 évben, mivel ez a tudás oda kell, ahol van önálló ipar, vagy gazdaság.

Pl. NRW- Essen városából indult a Német gazdaságtani iskola - a Kruppok tudni akarták, hogy egy ágyúhoz mennyi vas kell kg-ban, és az mennyibe kerül. Fordnál Galamb a magyar iskolát honosította meg, ez köztudott.

Mivel kis hazánk 30 éve gyarmat, - geopolitikai helye jó, ellátási láncban betöltött szerepe mások által tervezett -
ezért rabszolgák melóznak baksisért.

Szóval a kérdés az, meg lehet-e csinálni pl. a "Debreceni gazdaságtani iskolát"?
Kőne nagyon egy ilyen történet a vírus után, amire lehetne építeni. Ha nem lesz, maradunk rabszolgák.

Azt lehet érzékelni, hogy olyan, hogy "Pesti gazdaságtani iskola" 30 éve nincs, és ha így marad, nem is lesz.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 16:02:44

@civisvarosi:

"ez egy védhető érv."

Annál jóval több.

De itt van lecsós barátunk, aki _neked_ osztja az észt: tanulj hát tőle.

ijontichy 2020.03.26. 16:24:08

@civisvarosi: Vagy csak helyesen szocializálódott. :-) Nektek nem sok egészséges önbecsülés jutott, aztán ezért még a "magyarságból" is focicsapatokat akartok kreálni, hogy körmérkőzésen dönthessétek el (valami egészen aberrált szabályok alapján), hogy ki a magyar bajnok, a magyarabb, meg a legmagyarabb. Egészségesen szocializálódott, mentálisan legalább átlagosan egészséges (magyar) ember számára világos a kórképetek, de hát sok beteg, az már járvány, és "mindig akad egy gazember", aki hasznot húz :-(.
Hogy te is értsed: a főnököd egy fikarcnyival sem jobb a(z) (multi) egészségiparnál. Sőt! Mindent meg is tett az elmúlt húsz évben, hogy a "járvány" eszkalálódjon :-(.

ijontichy 2020.03.26. 17:25:23

@civisvarosi: "mert hosszú távon lehet abból előny" No, ha valami nem_lehetséges, az pont a hosszú táv. Hosszú távon teljesen garantált a bukás. Félművelt, bűnözőalkatú, nárcisztikus személyiséggel megvert, sérelmekkel teli bolsi, jogi dipóval és de facto teljhatalommal? Ugyan már! Totális halál!
Na persze, nem vagy te olyan hülye (kivéve a fizetésnapokat, amikor megszalad a sörunikum + exkrementuszippantás), hogy ezt ne tudnád. De ki nem szarja le Mo. érdekeit, amíg jön a lé?
Nos a nyugat is pont ezt mondja. Az EU is (ami kicsit csalódás, de végül is mit várhatsz). Ha a magyarok önként és dalolva hülyék, ám legyen.

Amíg az erőforrásaitokat hagymázas álmok kergetésére költitek, csak szart okoztok Mo-nak. Ez van.
Ti ott a VB-nél ;-) persze tudjátok, de van, aki például hittel osztja az észt, hogy az Euro a halál. Ahogy a devizahitel, az Euro sem a halál (csak nem való mindenkinek). De ha már nem kell (Mo-nak), legalább tanulhatnátok annyit, hogy a cipősarokkal (vagy tarkedlisütővel?) addig veritek vitya fejét, amíg a forinttal való játék hasznából mindenkinek jut, nemcsak a naribolsi belső körnek.

És ha már itt tartunk: mi errefelé sokkal jobb hazafiak vagyunk, mit ti valaha is lesztek, mert ti csak hülyíteni segítetek azt a nyomorult országot.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 18:16:00

@civisvarosi:

"meg a magyarországi németek egy része ellenzi."

Na az ilyen dumák tesznek téged sátánfajzattá.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 19:05:57

@civisvarosi:

"a németek nagyon nem akarják"

44 Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ volt kezdettõl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen õ benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

-- János 8

ijontichy 2020.03.26. 19:30:12

@civisvarosi: "visegrádi járműipar." "úgy esetleg audi se kellene"
Mi van, megint jött apanázs? Mert egyre vadabbakat hablatyolsz. Először talán el kéne mennetek Dél-Koreába megtanulni!, hogyan kell megtanulni! autót gyártani.
"korea, japán, kína is beszállíthat." Nálad még a Grószkaresznek is több esze volt. Rajta látszott, mikor az ajándék bömöst átvette, hogy pontosan tisztában van vele, mi az, amit mi nem tudunk. A kínaiak sem tudnak (még; és sokáig nem is fognak tudni). Persze neked az a lényeg, hogy narancsnak legyen nevezhető - mindegy, hogy kicsi, sárga, savanyú. Lassan rosszabb vagy, mint az oroszok. "Jaj istenkém, nehogy ott álljunk letolt gatyával, hogy egy parasztbolsi jogászgyerek (&al) hülyére vette az egész országot. Jaj csak ezt ne, kerül, amibe kerül!". Jah kérem, a bolsi örök :-(.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 19:43:29

@civisvarosi:

"ezt németek mondják."

Ezt te hazudozod, sátánfajzat.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 20:02:29

@civisvarosi:

"és vajon miért lenne abszurditás az, hogy lengyelország, cseh-morvaország-szlovákia és magyarország autót gyártson."

Nem kell abszurditásnak lennie ahhoz, hogy balfasz fantáziálgatás legyen.

ijontichy 2020.03.26. 20:26:44

@civisvarosi: "vajon miért lenne abszurditás az, hogy lengyelország, cseh-morvaország-szlovákia és magyarország autót gyártson"
Talán mert ezek közül csak egy él alternatív valóságban? ;-)
"és manfred weber ezt tette" NE HAZUDJ!!! Manfred Weber (&al) a főnököd, a Kreml sunyi ügynöke és szarkavaró bolsi pártja ellen fordult (hozzá kell tenni, eléggé gyáván).
"marcon és orbán takarították el. és megválasztották orsolya tántit," Na az különösen szép példája volt, hogy mennyire filléres (politikai) prosti a főnököd, akit használ boldog-boldogtalan. :-). Csak épp ebből a magyar néped (akiért állandóan zokogsz, like a krokogyil) egy fitying hasznot nem húz.
"most egy pillanatra nem nagyon lesz olyan, hogy világpiac" Jól mondod: pillanatra. Amióta ez a virnyus elindult, örömmámorban úsztok, hogy "na ez majd betesz a globalizációnak, a liberalizmusnak, meg a sorosgyurinak". Ti, akik a saját magyar honfitársaitokon élősködve akartok ingyenélni :-/. Tehát erre majd úgy egy év múlva érdemes visszatérni. Az kb. egy pillanat.

lecsós 2020.03.26. 20:38:17

@ijontichy: Azt kérdezem, hogy a bús faszba volt az egész kormányzás a bolsi 8 év alatt? Tudtommal úgy lett vége, hogy: elkúrtuk, nem kicsit, nagyon! Eztet mondta a táncos lábú gyerek a mikrofonba. Na szóval az van, hogy e miatt a balfasz nyolc év miatt, -tudod, oszkó, meg a többi jóakaratú emberke - dobbantott fél millió ember innét. A hajdúbétes csókát vidéken nem várnák baráti szeretettel, . mert belemondta az is a mikrofonba, hogy nem értettünk hozzá, na. - Ezét nem fognak visszajönni a maszop, meg a többi. Bottal nem nyúlnának hozzá, errefelé így mondják. Süllő íváskor keszeget fogni, ennyi esélyük van, nem több. borotválkozhatnak trágyavillával.Szólj, ha nincs igazam. Mert kurvára szakértő kormány volt.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 20:45:16

@lecsós:

"Na szóval az van"

Szükségállapotok van, nem?

lecsós 2020.03.26. 20:54:12

@neoteny: "Na szóval az van, hogy e miatt a balfasz nyolc év miatt, -tudod, oszkó, meg a többi jóakaratú emberke - dobbantott fél millió ember innét."
Ha már idézel, tedd szépen :) :) :)

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 21:00:52

@lecsós:

"dobbantott"

Ami múlt idő.

"Na szóval az van"

Szükségállapotok van, nem?

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 21:01:56

@civisvarosi:

"ezek primitív leegyeszerűsítések"

Nah, balfasz fantáziálgatások. A te egyszemélyes SimCity-d.

ijontichy 2020.03.26. 21:54:37

@lecsós: "Tudtommal úgy lett vége" Rosszul tudod.
"hogy e miatt a balfasz nyolc év miatt" Nem emiatt.
Tudsz te ennél jobbat is, mint a szimpla "eeemúttnyócéév" meg a gyurcsányozás (ha nem, kérj tanácsot a szerkesztőségben, mert ez a blog azért nem a faszbúk szintje). Még a bolsigyerek uralta KSH adatai is "szép" képet festenek a kivándorlásról (2011-2018). Én sem hittem volna, hogy ennyire kretén, ostoba bagázs lenne a narancsbolsi - de hát a bolsi úgy tűnik, tényleg örök. Bartusnak meg kijár egy Mea culpa :-/.

@civisvarosi: "simán lehet gazdasági összeomlás." Nem lesz, és ezzel te is tisztában vagy. A legvalószínűbb forgatókönyv továbbra is, hogy Mo. egy középszar hely lesz, hol a középszer gagyog, s ragyog (s persze hogy a világon rengeteg ennél bőven trágyább hely van, de van, akit '90 előtti "élményei" miatt nagyon zavar a narancsbolsibűz). Ez lesz mindaddig, amíg vitya fel nem dobja a talpát. És talán ez így is lesz jó (és békés). Majd megsiratjátok (a boldog 200 dolcsis békeidőket ;-)), szobortok neki szobrokat, aztán szétesik a ner, meg a fityfasz párt... a többit már tudod. Úgy tűnik, Mo-nak meg vagyon írva még negyven év önsorsrontó balfaszság. Ami a jó hír, hogy - Jani bá' idejével ellentétben - annak akinek benőtt a feje lágya, és tisztában van azzal, hogy egy élete van, s nem mindegy, hogy azt milyen minőségben éli le, most van más választása :-).

abdul hackeem 2020.03.26. 22:40:36

@civisvarosi: "ők azt mondják, amit te, hogy a magyarok semmire alkalmasak. és szemét társaság, akik mindent elleneznek."
Csak Bécsig jár az ICE, át kell szállnom a Dacia expresszre Budapestig.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.26. 23:18:01

@civisvarosi:

"az önkormányzati tulajdonú ingyatlanok bérlői most 90%-os kedvezményt kaphatnak"

... ha mind a négy nagyszülőjük jelenlétében kérvényezik azt.

ijontichy 2020.03.27. 00:58:43

@civisvarosi: "budapesti mszp-szdsz ezt minden módon próbálja megakadályozni"
Hé, nem veszed észre, hogy a paranoia elhatalmasodott rajtad (állítólag egyes "szerek"-nek van ilyen mellékhatása)?
A "budapesti mszp-szdsz" (egyáltalán van még ilyen?) még azt sem képes megakadályozni (pedig szerintetek tele vannak internaci/soros kapcsolatokkal), hogy a vitya miatt csak az nem röhög rajtatok, aki egyáltalán nem foglalkozik (gazdaság)politikával. A bajorok pl. még mindig a térdüket csapkodják, ha szóba kerültök a söröskorsók mellett (illetve mostanság csak azért nem, mert most kevésbé söröznek társaságban :-( ). Komolyan, amikor a lúzer főnököd hasznoshülyézett (az ep-ben), itt a szomszédban kirúgták maguk alól a padot a röhögéstől. Mert ugye ők képben vannak, és hát elég mulatágos, amikor a hasznos hülye "hasznoshülyézik". Az egész persze szóra sem lenne érdemes (mármint részemről), ha a bolsik alkalmatlansága miatt nem az egész magyar társadalom fizetne.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.27. 10:31:44

@civisvarosi:

"elegendő a lojalitás."

Akiben pedig az nincs, annak hoznia kell a négy nagyszülőt.

"a leal/loyal (franciásan) a legal alakváltozata."

Nem.

Bánegressy 2020.03.27. 10:36:13

nyilván nem lehet az ember lojális olyanokkal, akik nem együttműködést akarnak, hanem meghunyászkodást, elvtelen beletörődést abba, hogy mindenki annyit ér amije van, azaz mindenkinek van a hierarchiában fölötte állók szempontja szerinti konverziós értéke(vagy nincs), de ha az ő akár szubjektív ítéletük nem kedvező, akkor nincs esély.
ha kedvező, kívülről akkor is csak arcpirító alkuk, vagy a törvények kijátszásában, visszaélésekben valló cinkos együttműködés árán lehet egyet lépni előre.
ez a magyar rendszer(és nem mondom, hogy melyik oldali. mikor melyik.)

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.28. 09:23:42

@civisvarosi:

"a filologusok elemzik régi nyelvemlékeket."

Meg te.

neoteny · http://word.blog.hu 2020.03.28. 15:48:17

@civisvarosi:

"nagyrészt azt vetem fel"

amit ördög apátok sugall.

ijontichy 2020.03.28. 16:33:55

@civisvarosi: "nagyrészt azt vetem fel" hogy törődjetek bele isten akartatába, mert übü király az ő akaratából uralkodik, és ha szar is itt a földön néktek, majd meg lesztek jutalmazva az mennyeknek országában. Röviden: hazug propagandát nyomatsz a "kéccáz dolcsiért". Még rövidebben: az üzlet, üzlet ;-)

Bánegressy 2020.03.28. 19:51:56

@civisvarosi:
kifejtenéd egy picit részletesen, hogy (nem nyugatos), nem felvilágosult világképpel sztd hogyan lehet polgári világot teremteni?
milyen az?
pls
kösz

Bánegressy 2020.03.28. 20:14:00

@Bánegressy:
ja, bocs.
még nem vettem észre az új bejegyzést, a "félelem és tudatlanság"-ot, u.h. szvsz az után már viszont fölösleges kifejtened.
(bár csodálnám, ha ezt sem te tudnád jobban. te meg a népfőiskola)

ijontichy 2020.03.29. 13:08:49

@civisvarosi: Ha nem mondtad volna, akkor is tudnám, hogy lóvé állt a házhoz. Már megint nem bírtad megállni, hogy elmenjél észt osztani a Makkhetesbe? Karantén idején (vagy nálatok nincs olyan)? Gyerek nem lesz boldog, ha elvered a jövő évi tandíját, oszt mehet a vitya-féle közoktatásba. Irgumburgum :-)
süti beállítások módosítása