Az ország rossz, az utóbbi évszázadban egyre rosszabb állapotba került. De messze nincs olyan rossz állapotban, hogy Orbán stabilizálni tudhassa benne az uralmát. Korosodó honfitársunk folyamatos radikalizálódása a politikai rendszer alakításában (az egyre koncentráltabb propaganda, az önkormányzatiság kivégzése, a parlamentarizmusban még rendelkezésre álló ellenzéki és sajtó-jelenlét diktatúrákra jellemző szűkítése, az iskolarendszer további gleichschaltolása), a politikai szabadság nem szűnő szűkítése, rokoni és szövetségesi körének leplezetlen, nyakló nélküli, minden szégyent mellőző anyagi gyarapítása, illetve eközben az EU folyamatos rombolása arra utal, hogy se kedve, se lehetősége a rezsim konszolidációjára.
Mégis, a szakértők várakozásait rendre felülmúló (well, részben az aktuális forintgyengítésnek köszönhető) GDP-adatok és az ország lecsúszása közötti ellentmondás láthatóan nem érdekli a választóit; az ellentmondás feloldása -- hogy ti. a különbözetet nagyobb részt ellopják -- szintén nem. Az, hogy azért a büntetést -- legújabban 700 milliárd forintot -- az adóinkból finanszírozzuk, még annyira sem (de láthatóan az ellenzéket sem). Annak meg, hogy milyen hatékonysággal üzemeltetik az ellopott javakat (pl. egy Mátrai Erőművet), értelemszerűen túl bonyolult problémának kell lennie a választók többsége számára, amikor az egészségügy vagy az oktatás állapota sem mozgat meg sokakat, hiszen nincsenek sztenderdjeik, elvárásaik, nincs képzelőerejük. Aki teheti, elviszi a gyerekét nyugati oktatási rendszerekbe, aki meg nem, az úgyis képtelen lenne a kiállásra. Olyan egyszerű kérdések, minthogy miért kell az oktatásba és az alapkutatásba beruházni -- mert a folyamatosan változó világban a kreatív, művelt elme lenne ennek az országnak az egyetlen, messze legfontosabb, rugalmas és megújuló erőforrása -- a legtöbb ember szemében túl komplex átgondolást igényelne, meg egyébként is csak a pesti értelmiség vircsaftja ("nemzetellenes").
Nincs ebben semmi szokatlan. Megint nem sikerült átvinni kompországot a túlsó oldalra.
Viszont kompország a mostani nagyon rossz szellemi, anyagi és erkölcsi állapotában is megmaradt kompországnak. Felcsúti hímfitársunk várakozása, hogy le lehet majd cövekelni akár az ázsiai parton, akár -- amit ő a legjobban szeretne -- attól belátható távolságban még az áramlásban, afféle bójaként, legalább akkora tévedés, mint nyugatos meggyőződéseket várni liberális eszközök húszévnyi (korrupt, kudarcos) alkalmazása után. Ez a nép nem akar diktatúrát és nem akar közép-ázsiai politikai rendszert. A mélyen gyökerező lomhasága és fantáziátlansága éppen úgy ellenáll ennek, mint a nyugatos létnek és erkölcsi-kulturális rendnek. Imigyen ebben az erőben előny is van, nemcsak hátrány.
Egy dolog, hogy az ország kritikus tömegének ellenállása a progresszív, nyitott, huzatos kultúrával és az ezt szolgáló normákkal szemben megőriz valamit abból a közösségi intimitásból és kohézióból, abból a kulturális zártságból, ami az USÁ-ban egy eleve porózusabb, kisebbségi szintről (WASP) már negyven-ötven éve, Nyugat-Európában pedig '89 óta fokozatosan múlik és esik szét. A jelenlegi anómiánkban több van az ember komplexebb igényeiből, mint amit a modernebb, innovatívabb társadalmak még lehetővé tesznek vagy egyáltalán látni akarnak. Egy másik dolog, hogy a kompország-lét évszázadai és az ezeréves nyugati minta sem múltak el nyomtalanul felettünk. Az erőszakos diktátorok, a személyi kultusz, a politikai terror és az ezekkel létrehozandó zárt társadalom és autokratikus politikai rendszer -- mint az Orbán-rezsim természetes végpontjai -- nem olyasmik, amiket ebben az országban akár egy tört kisebbség is akarna, vagy konszolidációként élne meg. Ezt számos értékrend- és ismételt közvélemény-kutatás bizonyítja, amelyekben az égvilágon semmilyen elmozdulás nem történt az utóbbi tíz évben. Sőt hiába lenne Orbán még ötven évig uralmon, akkor se történne. A kontextus -- a világ és az idő -- zárja ki ezt.
Az a tehetetlenség, amellyel néhány napnyi hezitálás után Orbánék az önkormányzati választások eredményeire reagáltak (ti. nem tudták nem követni a rendszer természetes radikalizálódását), arra utal, hogy Orbán már a saját rendszerének foglya. Önmagában a torz arcával szembeni társadalmi méretű unottság, az eszközei iránt érzett -- a hívei körében a korábbi lelkesültséget felváltó -- érdektelenség, prosztó retorikájának végtelen kiszámíthatósága megakadályozza, hogy termékeny fordulat még kijöhessen az országlásából; az pedig, hogy ehhez olyan fordulatot kellene végrehajtani a vonalvezetésében, ami a rezsim óhatatlan megrendüléséhez vezetne, objektíve ugyanezt erősíti. Az ország lassú szétrohadása a kezei alatt tovább fog folyni, de a saját bankszámlájának hízlalásán túl ennek történelmi értelme már nagyon nincs. Minden egyes nap, amit még az ő országában élünk, újabb bizonyítéka lesz annak, hogy 2010 óta hiábavalóságon, tévedésen és erkölcstelenségen alapul az uralma.
A nép, amelyre ő úgy gondol, mint amit ismer és ezért manipulálhat -- bár maga sem tudja -- folyamatosan építi vele szemben a gátakat és menekíti magát előle. Ebben ugyan tovább rokkan és romlik, de legfeljebb taktikai értelemben, a túlélésért idomul, nem lelkesedésből. A törzsét csak hajlani engedik a gyökerei. Az ellenben, hogy a gyökeret -- átplántálás nélkül -- hogyan lehetett volna megerősíteni, hogy néhány tíz év elteltével tartósan termőre forduljon a koronája, Orbán képességeit jóval meghaladó feladatnak bizonyult. Nem csoda, (valódi) hazafiak eszközei is beletörtek ebbe az évszázadok során.
Az utolsó 100 komment: