1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.10.20. 16:06 HaFr

Mi is a baj Wass Alberttel?

Képtalálat a következőre: „wass albert”

"Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük."  (W.A.)

Hazánkban -- mint a legtöbb közösségi inkompetenciától szenvedő frusztrált országban -- a szimbolikus politikát ismerik a legjobban az emberek: ezen a nyelven születik meg csaknem minden, amihez viszonyulni tudnak. A hazai szimbolikus politika egyik fejezete a Wass Albert körül folyó végestelen -- ám annál terméketlenebb -- vita. Nemrég Karácsony Gergely és az RMDSZ-enök Kelemen Hunor fürdött meg a terméketlenségben. Most meg én.

Karácsony nem fogalmaz elég differenciáltan, amikor lenácizza, vagy akár kollaboránsozza Wasst ("a Wass Albert térnek nem nagyon örülök, megmondom őszintén, tehát a Széll Kálmán legalább nem volt – hogy mondjam – náci vagy náci kollaboráns"). Kelemen pedig Wass védelmében elegánsan átlép a lényegen, hogy Wass gondolkodása náci struktúrájú volt. Azaz magyar kontextusban az volt, ami német kontextusban a náci. "Voltak olyan nézetei" -- mondja Kelemen visszafogottan --, "amelyekkel én messzemenően nem értek egyet, de ha Sztálin mellett állt volna ki, akkor sem értettem volna egyet vele. De innentől odáig, hogy egy csuklómozdulattal lenácizzuk, hosszú út van. Főleg olyan ember ne tegye, aki ma éppen a szélsőjobbal masírozik, hogy hatalmat szerezzen." Még a témánknál is kevésbé fontos, hogy Kelemen -- úgy tűnik -- nem ismeri pontosan a magyar közéletet. Ha vannak magyar nácik, olyan Wass-féle hazaiak (Auschwitz ausgenommen), konkrétan a Mi Hazánk mozgalom, azok a Fidesszel masíroznak. A Jobbikról ma már különösebb kockázat nélkül ki lehet jelenteni, hogy nincs köze -- a múltján kívül -- a nácikhoz (a náci struktúrájú politizáláshoz).

Wass náci-szimpatizáns volt (kötőjellel, magyar környezetbe transzponálva), teljesen mindegy, ki mondja, az RMDSZ elnöke pedig Orbán csicskája (kötőjel nélkül), teljesen mindegy, ki mondja. Az előbbi nyilván nem volt pro forma náci, mert nem volt tagja az NSDAP-nak, de a gondolkodásának struktúrája -- magyar couleur locale-lal és némi elitista beütéssel -- az volt, ezért olyan közel jutott a nácizmushoz szellemiségben (a romanticizált radikális xenofóbiáig), ahol már nem számít, miben nem volt az; ahogy Kelemen se tagja a Fidesznek (=Orbán), de olyan közel jutott a szellemiségéhez, ahol már nem számít, miben jobb Orbánnál (mert azért egy-két fokkal jobb). A gyengébbek kedvéért ebből nem következik, hogy a Fidesz a magyar NSDAP. De egyik se konzervatív. A gyilkos állami antiszemitizmus, a radikális, gleichschaltoló xenofóbia és a tolvajlással megspékelt etnicizmus nem konzervatív jegyek, nagyon nem. Még a sima, kontemplatív változataik sem. Viszont nagyon könnyű, szinte észrevétlen közöttük az átmenet. Wass még a legjobb olvasatban is az a tipikus "nemzeti" magyar, Szabolcskába ojtott Szabó Dezső-light, aki nem lát tovább az orra hegyénél és nem lát jobb megoldásokat a kora gyenge átlagánál, azokat viszont szívhez szólóan népszerűsíti az értelem és a nemzet kárára. Oké, a gyilkos volta nem bizonyítható.

Kelemen szerint voltak nézetei, amelyekkel nem lehet egyetérteni. Hát voltak. Ehhez képest az erdélyi kultuszába jól beleállt az RMDSZ. Ugyanis magyar véreink az elszakadt nemzettestekben pontosan ugyanúgy nem tudják, hogyan kell nemzeti érdekű politikát folytatni odaát, mint ahogy nem tudja nagy mentoruk ideát. Ebben az értelemben aztán jó lelkiismerettel a keblükre is ölelhetik Wass grófot. Mindegyikkel a mérhetetlen gondolattalanságuk és terméketlenségük a baj.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr215240208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2019.10.20. 17:15:08

"Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük." - kérdezi Wass Albert, mire egyenesen Hitler adja meg a választ:
"Wenn man die Ratten im Haus hat, bestellt man keinen Clown, sondern einen Kammerjäger." - legalább is Timur Vermes Er ist wieder da c. regényében...

...Amire csak Willy Brandtod idézhetem: "Es wächst zusammen, was zusammen gehört".:-)))

glorianna 2019.10.20. 19:41:33

"Oké, a gyilkos volta nem bizonyítható." - A múlt század hetvenes éveiben még éltek Cegén öregek, akik a "vad grófról" saját emlékeket őriztek. Ha akkoriban szépemlékű Kallós Zoli bácsi ezeket is rögzíti, Kelemen is többet tudna Wassról, és kevesebb butaságot hordana össze.

Tamáspatrik 2019.10.20. 22:03:50

Wass Albertet íróként kell először is megítélni, mert nagyon sok író tévedt el politikusként (pl. József Attila is rokonszenvezett a komcsikkal).
Erre az irodalomtörténészek képesek:
merce.hu/2019/07/16/a-nemzeti-giccs-anatomiaja-1-resz/ van 2. és 3. rész is

Idézet:"A vége az lett, hogy nem írói erényeivel fogja meg hű olvasótáborát, nem kisrealizmusa biztosítja helyét a kánonból hiányoltak között, hanem az, hogy olvasójának ártalmatlanított, esztétizált, giccsesített formában alkalma van újra és újra átélni azt, amit Erdélyről, székelységről és a tulajdon rendíthetetlen magyarságáról a hasonló olvasmányok és a nemzeti-konzervatív diskurzus hatására amúgy is gondol."

"A közösségi imperatívusz költészete szükségképpen rossz értelemben elvont és világtalan maradt, hiszen semmiféle vonatkozásban nem állt a közösséget alkotó egyének valóságos élettapasztalatával."

"A zavartalan élvezethez az kell, hogy ez az identitás-tükör makulátlan legyen. A zavaró foltokat el kell távolítani. A giccsirodalom ezért mindig történelmet hamisít, alternatív történelmet gyárt."

"Olyan művek, amelyeket olvasóik azért vesznek a kezükbe, hogy újra és újra azt találják meg bennük, amit amúgy is tudni vélnek; hogy újra és újra megerősítse őket vélekedéseik igazában. Erre azért van szükségük, mert személyes tapasztalataikban, napi gyakorlatukban, az őket ténylegesen körülvevő világban semmi nem támasztja alá ezeket a vélekedéseket."

"És mégis tíz körömmel ragaszkodniuk kell hozzájuk. Ha nem így tennének, támpontok és kapaszkodók nélkül maradnának egy olyan világban, amelyből semmit sem értenek immár. Mivel csak azzal hajlandóak szembesülni, amit tudni vélnek, nem képesek vélekedéseiket más véleményekkel ütköztetve felülvizsgálni. Az állami emlékezetpolitika, a népi képzelet mitologémái és az „igazi magyar irodalom” egy olyan zárt diskurzustérré álltak össze, amelyből csak nagy áldozatok árán lehetne kitörni. A benne élőknek ezért van szükségük valakire, aki megóvja őket a számukra érthetetlen elvek és szempontok alapján működő külvilág ellenséges törekvéseitől."

Egyszerű a képlet: az ideológiai céllal készült irodalmi alkotások mind velejéig hamisak. Nincs bennük egyetlen szereplő sem, aki hiteles, élő lenne, csak szócsövek...

WiIdhunt 2019.10.21. 07:43:21

Alapvetően egy rossz, középszerű, buta író.

Annak idején csak azért lett a "jobboldal" fő írója, úgy 25 éve, mert a "baloldal" lenácizta, így a "jobboldal" már csak dacból is őt választotta.

Alapvetően ez hatalmas stratégiai hiba.

DrGehaeuse 2019.10.21. 08:23:51

HaFr: A patkány egy szimbólum. Mindenki azt lát bele amit akar. Bangóné vajon kikre gondolt?

DrGehaeuse 2019.10.21. 08:34:07

Wass Alberttel az a baj, hogy Secu nem tudta idejében levadászni mert tudott vigyázni magára. Semmivel sem volt nácibb mint Jakab Péter három éve vagy bármelyik jobbikos polgármester akit múlt vasárnap megválasztottak.
Romániában több százezer náci kollaboráns volt a kiugrásig. A Vasgárda nem vesztegette az időt meg a vasúti kapacitást helyben oldották meg a holokausztot német segítség nélkül.
Hozzájuk képest Wass Albert egy Wallenberg.

patakware 2019.10.21. 10:17:22

Csak hogy ez is egy ideológiai álláspont. (A cikk.)

Szerintem is szét kell választani egy ember aktuális politikai elköteleződését, és az irodalmi munkásságát.
Egy rakás balos ikont is simán kukázni kellene, ha azt néznénk, hogy életük egy szakaszában kiszolgálói, csodálói, és ideológusai voltak a kommunista/szoci rendszernek.

Valahogy az sem nagyon sikerül, hogy embereket az adott történelmi kontextusokban próbáljunk megítélni, amiben éltek.
Pl. egy erdélyi nemest/embert/magyart, aki az inkriminált életszakaszában éppen húsz éve élt egy idegen hatalom alatt, ahová idegen államok önkénye juttatta még pár millió magyar honfitársával és az a szülőföldjével együtt!
Az emberek akkor persze, hogy "náci barátok" voltak, miután ők adták vissza pl. Észak-Erdélyt az anyaországnak!
Akkor, és ezért én is simán "kollaboráns" lettem volna ebben!
H pedig az Antant teszi ezt meg, akkor Antant-kollaboráns.

Nem értem, hogy a magyar baloldal miért hagyja folyamatosan figyelmen kívül azokat az alapvető tényeket és mozgatórugókat, amelyek az országot érték, és amelyek a Trianon utáni politikát, döntéseket, szimpátiákat, "kollaborációt", alapvetően határozták meg.
Ezek figyelmenkívül hagyása okán hazuggá válik mind az ország második világháborús szerepvállalásának, a szövetségesi elköteleződésnek, és pl. az olyan emberek politikai szerepvállalásának megítélése is, mint az elcsatolt (a fejlett Nyugat által) majd (a nácik által!!!) visszacsatolt erdélyi ember, politikus, író Wassé.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.10.21. 10:49:44

Olvastam pár Wass Albert regényt. Nem tehetek róla, de tetszettek. Íróként nálam megfelelt.
A politikai meggyőződéseiről ezekből nem sok minden derült ki.

OnkelSeppl 2019.10.21. 11:01:29

Meg kell nézni, hány Wass Albert nevét viselő könyvtár van az országban! Ez még szörnyűbb, mint a róla elnevezett tér. Egy ilyen ideológiájú, ráadásul a közepesnél is gyengébb színvonalú író nevét viselő "hálózat" rosszabb, mint a könyvégetés.

Anyád a baráthal 2019.10.21. 11:07:19

WA-nek zsidó barátai voltak Erdélyben, nem volt köze a holokauszthoz. A kommunista vezetés számára vált kényelmetlenné és csinált belőle nácit, ami egy körben általánosan elfogadottá vált.
Olvastam amerikai témájú könyvét. Érdekes volt és szórakoztató, de nem volt kiemelkedő. Azzal nem értek egyet, hogy középszerű és buta lett volna.

Azt nem értem, hogy a kommunista diktatúrával kollaboráló művészeket miért ítélik más mérce szerint, mint azokat, akiket a kommunisták festettek le nácinak. (Persze van rá magyarázatom.)

2019.10.21. 11:34:30

@Anyád a baráthal:
tényleg nem érted? vagy politikailag korrekt módon tegyünk úgy, mintha nem értenénk.

sga 2019.10.21. 11:56:54

Wass Alberttel az a legnagyobb baj, hogy egyszerűen szar. Kizárólag a politika csinált belőle "nagy" írót, irodalmi értéke nagyjából a lektűr szintjén mozog, csak közben még nem is vicces, mint pl Rejtő.

2019.10.21. 12:05:22

@DrGehaeuse:
Anno patkánylázadásnak a Tanacsköztársasag korszakát nevezték, az akkori antiszemita jobboldal pedig a zsidóknak tulajdonította a kommunista forradalmat. Ezért ez a szimbólum ott és akkor 1944-ben egyértelmű volt, annak fényében pedig, hogy akkor már zsidókat vittek el, nem igazán védhető a "mű", bárhogy is próbálsz maszatolni.

2019.10.21. 12:06:45

@patakware:
Tehát mindez felmenti az alól, hogy a zsidóirtást helyeselte?

ez is egy vélemény 2019.10.21. 12:08:08

@Anyád a baráthal:

A komcsik mnindenkit lenáciztak, akik nem illeszkedtek a kommuniszmus rendszerében. 50 éven át sötétben bújkáló ellenforradalmárokat kergettek.
Ideológia utódaik, a ballibek ma is ezt teszik. Néhányan úgy hogy azt hazudják konzervatívok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.21. 12:21:54

@DrGehaeuse: "A Vasgárda nem vesztegette az időt meg a vasúti kapacitást helyben oldották meg a holokausztot német segítség nélkül.
Hozzájuk képest Wass Albert egy Wallenberg." - de azért nem kell béke Nobel díjra jelölni, ugye?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.10.21. 12:26:04

Wass Albertet olvasni a puha Kádár rendszerben valamiféle ellenzékiségben tetszelgés volt. Olvastam pár novelláját az tetszett. De ez a patkányos cikke a zsidó internálások közepén, ez nagyon durva.

DrGehaeuse 2019.10.21. 13:00:12

@Zabalint: OK! Legyen. Van Wass Albertnek 1 db antiszemitának tartott írása.
Horn Gyuszibácsit idézve: Na és?

BiG74 Bodri 2019.10.21. 13:00:31

Olvastam. Volt rosszabb is. A maga módján szerette a hazáját. Túltolta a szekeret? Mindenképpen.
Tiltani? Minek? Korának egy tipikus alakja. Inkább megérteni kellene, nem pedig sztárolni, vagy elutasítani.

2019.10.21. 13:13:05

@Zabalint:
magyarul ez azt célozta, hogy a zsidó kommunistákat mint államellenes fegyveres felforgatókat felakasszák. ami azért messze nem azonos a holokauszttal. azzal, hogy minden zsidót megöljenek. csakhogy éppen nem azokat ölték meg, akiknek bűnhődniük kellett volna hanem nagyrészt ártatlanokat. és ezért a holokauszt a magyar nép számára is tragédia. ahogyan trianon is, a gulág is.

BiG74 Bodri 2019.10.21. 13:15:55

@cívisvárosi:
Harminc nyomorult évbe mennyit sikerült beleszorítani!

Belzebubo 2019.10.21. 14:20:29

@maxval birca man: jééé, azt hittem, soha, de ez alkalommal tôkéletesen igazat adok neked :-)

DrGehaeuse 2019.10.21. 15:16:15

@Frady Endre: Egyetértek!
Ezt én nem tudtam volna ilyen szépen és frappánsan megfogalmazni.
Köszönöm!

Bambano 2019.10.21. 15:36:27

amiről nem szoktak szólni a méltatások, hogy Wass Albert költői munkássága a középszintet se érte el, így ha kivonjuk a politikai nézeteit az értékelésből, akkor nullát ér el.

így példának állítani erősen indokolatlan.

hümhüm 2019.10.21. 16:40:17

@HaFr: " Ugyanis magyar véreink az elszakadt nemzettestekben pontosan ugyanúgy nem tudják, hogyan kell nemzeti érdekű politikát folytatni odaát, mint ahogy nem tudja nagy mentoruk ideát."

Ebből a mondatodból úgy tűnik, te viszont tudod.

Írd le nekünk, lágy szíves...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.10.21. 16:46:44

@Bambano: attól tartok, a jobboldal nem dúskál kiemelkedő írókban, tehát őt találták meg, hogy valaki mégiscsak álljon a piedesztálon.

MIx 2019.10.21. 16:54:59

Erdélyi birtokán a grófék vadászatot rendeztek a földfoglaló "jobbágyokra".
Hitleréktől két vaskeresztet kapott, egyiket Hitler adta át neki.
Erről készült fotó ereklyeként függött kanadai szobája falán ahol öngyilkos lett.
Ja és háborús bűnös volt, akit még mindig nem rehabilitáltak!

megunom 2019.10.21. 17:31:40

@MIx:
"Erről készült fotó ereklyeként függött kanadai szobája falán ahol öngyilkos lett."
Nem kanadai, floridai.
hu.wikipedia.org/wiki/Wass_Albert

2019.10.21. 17:36:05

@Bambano:
és ez ki dönti el, hogy "középszerű"? régebben konrád györgy. és újabban? ha te ballib körökben mozogsz, akkor áruld már ez hogy működik.

2019.10.21. 17:43:37

@Bambano:
már azt se lehet érteni, hogy csurka mitől volt "népi" író. szinte egyáltalán nem volt népies. származására nézve rekesztették ki az az urbánusok? vagy politikai nézetei miatt voltak kirekesztők a liberálisok? netalán faji-vallási alapon hirdettek osztályharcot. most hogy budapesten újra a "baloldal" került hatalomba a hatalom képviselőjeként mesélje már el valaki: hogy megy ez?

medium size devil 2019.10.21. 19:56:04

@DrGehaeuse: Antiszemita volt es nem is titkolta. Ez a lenyeg es nem az hany db antiszemita "muvet" irt, ezt tenyleg magyarazni kell te uresfeju tokfilko?? A Radnotit tarkonlovo nyilasok 0 db verset irtak.

Tamáspatrik 2019.10.21. 20:18:15

@cívisvárosi: Az irodalmárok döntik el. Nekik tudod ez a szakmájuk, az életük, irodalmi művekkel foglalkoznak.
Egy sem mondta, hogy igazán jó író, max. közepes.

Elég olvasni a Funtinelli boszorkányt, jellemző Wass mű, kb. 100 oldalig bírtam, addig érdekes volt, ott rájöttem hogy hiteltelen.
Ha az írót elragadja a hév, nem emberekről ír,hanem papírmasé kreálmányokról.
A brazil vagy török szappanoperák is lehetnek "érdekesek". Hitelesek viszont semmiképp...

Tamáspatrik 2019.10.21. 20:23:04

@cívisvárosi: Egyszerű. Csurka jó drámaíró volt. Túllépett viszont a saját kompetenciáján és olyannal foglalkozott, amihez nem ért. Az csak egy szál, hogy a népi írókhoz csatlakozott, azt a csoportot választotta.
Fő hibája az volt, hogy eldramatizálta a politikát, létező ellentéteket nem csupán kimondott, hanem igencsak kiélezett. És mindentudónak állította be magát, pedig széles látóköre az nem volt neki. (Pl. Egyáltalán nem ismerte a vonatkozó kutatásokat, csak osztotta az észt.)
Csoóri inkább, aki tetőtől-talpig népi író volt valóban, de ő is belecsúszott a próféta szerepébe, túl nagy volt neki a kabát. Úgy gondolta, hogy ezt várja el tőle a közösség, aztán belegörcsösödött a szerepébe.
Egyébként írónak jó volt mindkettő.

gono 2019.10.21. 20:56:03

Drága Hafr!

Ne aggódj! Semmi sem terméketlen, amin tiszta szívvel kacagni lehet és hát a Wass Albert jelenségen lehet bizony sokat.

Magukat komolynak gondoló és konzervatívnak hazudó emberek képesek lelkesedni a regényiből áradó vadromatikáért, ami már úgy kb 16 évesen is ciki (de leginkább pöttyös könyvekbe való).

És akkor itt sajnos felmerül, hogy a rajongás esetleg mégiscask valami más bizonyos körülménynek szól, ami már nem olyan vicces.

miért 2019.10.21. 21:10:40

@cívisvárosi: bocsánat, de Csurkát nem az ellenzék zárta ki, ahol egy volt a több között, hanem ő találta meg a "nemzetieket", ahol az "első" lehetett.

hungboy 2019.10.21. 21:23:41

Mi is a baj Wass Alberttel? Az, hogy írt.

2019.10.21. 22:36:08

@Tamáspatrik:
az, hogy "urbánus" a jelenkori magyarországon nem azt jelenti, hogy városias. hanem azt, hogy vidékellenes, keresztényellenes, magyarellenes nem-zsidó. csurka azt mondta, hogy ezek zsidók. kikérték maguknak. ez esetben nem-zsidók. az "urbánus" szinonimája a "liberális". és ez a "baloldali". szily katalin keresztényszocialista államiságot hirdet. az elvben baloldali, de az "urbánusok" szerint az a szélsőjobb. náci. náci?

van egy anarchista politikai underground. és ennek részei az "európai" értelemben vett konzervatívok. a "felelős" értelmiség. na de az európai unióban a konzervatív nem ezt jelenti. az a néppárttól jobbra álló népi nacionalista frakció. aminek vezető pártja a kaczynski féle pis, vagy vacláv klaus pártja. a svéd demokrata párt, ami "urbánus" nézőpontból széljobbos, vagy az igazi finnek. boris johnson és brit konzervatív párt. azért lépnek ki a britek az unióból, mert belső londonban van egy államellenes, nemzetellenes, vidékellenes szemét társaság, akiket a britek többsége elűzne a szigetországból. ezek politikai testvérpártja a trump vezette republikánus párt. és őket támogatja a netanjahu vezette likud.

ezzel szemben áll egy filoszemita értelmiségi csoportosulás. rajtuk kívül mindenki antiszemita volt amíg orbán össze nem állt az izraeliták egy kis csoportjával. és azt nem mondta, hogy brüsszel az antiszemita. majd ezek után szétverte a jobbikot. a jobbik frakcióját változatosság kedvéért szintén egy zsidó vezeti úgy, hogy elnöke egy bőrfejű. ep képviselőjelölje gyöngyösi. ez egy kutyakomédia. de ezt a mainstream médiában nem lehet elmondani, mert ha valaki ezt mégis megtenné, akkor azt írnák a világlapok, hogy ő az új hitler. hitler?

2019.10.21. 23:13:09

@Tamáspatrik:
pesti "értelmiségi" körökben semmi nem azt jelenti, ami valójában. ezt az egészet a finnugor eredet elmélet jelképezi. a monthy python abszurditása semmi ahhoz képest, amit magyarországon akadémikus bölcselet címen előadnak. van az etnicista o1g. etnicista? a gecizés cigányozás. nem tudtad? nincs pénze az ellenzéknek. a soros alapítványnak? brutális médiafölényben van a kormánypárt szemben az ellenzékkel. jaj, szegény kis bertelsmann. nem kellene mikroadományokat gyűjtenie? ők a magyarországi "közép-európaiak".
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3003/30037/300376/30037603_38422316051e2e2fff7000dacd39a1b7_x.jpg
vezetőjük maryna vorotnyuk: board member of the foreign policy council "ukrainian prism". közép európai ukrán prizma. de ez nem monthy python. hanem az akadémikus bölcselet, annak is valamiféle csúcs elitje. és ha valaki ezeket bírálni merészeli, akkor azt mondják: "náci".

budapest a többség őket választotta. de nem a pénz miatt. aki morgan stanley pénzére vágyik ferencvárosban. hanem a parkolási maffiát szünteti meg baranyi krisztina. ezért állt össze karácsony gergellyel. és a keresztény konzervatív család barát polgármester győrben: borkai. monthy python repülő cirkusza ehhez képest kutyafüle.

2019.10.21. 23:32:06

ja! és a monthy pyton abszurditását csak egy virtigli jó nácicska rezsimecske képes felülírni. benne zsidók hozsannázásával az őket a liberalizmustól megvédő vezér iránt(persze ehhez azért elengedhetetlen a zsidó állam léte is) kettős biztosítás. orbán pincsihitler. te meg zugnáci vagy.
hafr.blog.hu/2019/09/24/a_kereszteny_szabadsag_butasaga_az_orban-rendszer_lenduletveszteset_jelzi/full_commentlist/1#c37685074

2019.10.21. 23:46:21

@Bánegressy:
véletlen nem a te felmenőid voltak a nácik? konkrétan? csak kérdezem. mi az, hogy zugnáci?

van ignatyev, aki középeurópai és kanadai? középeurópai? kanadai? új a földrajz. ők majd meghatározzák a magyar közéletet? van egy közösség, aminek a létét akarja meghatározni. azt akarják irányítani úgy, hogy annak a nyelvét nem beszélik. de ez nem elég. a nyelvének eredetét is meghatározzák. az sem elég. a történelmét. de kezdve a mondáktól, a legendáktól. és ezeknek benyal egy szemét társaság pesten. ennek egy része a pénzükért nyal be. marina és a többi. polical capital. ez a többségük. és van egy kisebbség, akiknek a felmenőik nácik voltak. és ők mondják azt, hogy a magyarok!!! a jobbágyok!!! a vidékies jobbágyok voltak a náci katonatisztek. tényleg?

Szzzz 2019.10.22. 00:33:10

nem az a baj, hogy kicsit náci volt,
pl Wagnernek is el szokás nézni, hogy egy kicsit náci antiszemia fasz volt...

csak hát Wass írónak is egy béna középszerű fasz volt.

a sok proli gyökér, aki szereti, elsősorban azért szereti, mert egy kicsit náci, meg jól lehet azonosulni azzal is, hogy a normális emberek lenácizzák, és cserébe elnézik neki hogy egy gyenge középszerű fos író... (bár igazából valószínűbb, hogy fel sem nagyon fogják, hogy milyen gyenge író...)

RayJ 2019.10.22. 00:38:52

@maxval birca man: ezzel kivételesen egyetértek,
irodalmi értéke nem sok, politikai nézetei vállalhatatlanok, akkor minek erőltetni?

RayJ 2019.10.22. 00:39:03

@maxval birca man: ezzel kivételesen egyetértek,
irodalmi értéke nem sok, politikai nézetei vállalhatatlanok, akkor minek erőltetni?

medium size devil 2019.10.22. 02:30:34

@maxval birca man: Nekem ugy tunik inkabb az erdelyiek iranti bargyu, kritikatlan, tulhistorizalt, tulhajtott ujkeletu szimpatiabol hajtott ki ez a mostani kultusz. Aki vagy ami erdelyi az csak jo lehet. Kb. mint az un. szekely "humor" ami valojab annyira vicces mint amennyire "nagy" iro Wass Albert. Semennyire.

hatodikx 2019.10.22. 07:46:50

Tisztelt HaFr! Nagyon hálás lennék Önnek, ha megmondaná, hogyan kell nemzeti politikát folytatni odaát és ideát. Az e-mail címem paprikajancsi46@gmail.com, ha úgy gondolja, hogy itt nehezére esik a válasza.

WiIdhunt 2019.10.22. 08:07:48

@RayJ:

Mert akkor lett jelképpé téve, amikor totális ballib kultúr- és médiadiktatúra volt az országban. S "most majd direkt megmutatjuk" alapon lett Wass választva ellenikonként. Azóta meg nem lehet már visszacsinálni.

WiIdhunt 2019.10.22. 08:10:13

@medium size devil:

Ez is szimpla ellenreakció volt. A ballib határontúliellenesség teljesen abszurd. S ahogy ez ilyenkor lenni szokott, lett egy dühös abszurd ellenválasz.

A lerománozásra jött a "tökéletes igazi magyar ember a Székelyföldön" című lemez.

WiIdhunt 2019.10.22. 08:11:51

@RayJ:

Wass irodalmi értéke nulla körüli: kb. Coelho, csak magyarkodás a témaválasztás, hanem álezotéria.

szvsz 2019.10.22. 08:36:25

@maxval birca man: "Alapvetően egy rossz, középszerű, buta író."
Alapvetően ostoba, faék egyszerűségű, fizetett kommentszolga vagy.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.10.22. 08:38:10

@hatodikx: nehezemre esne ez is, nem ismerem Önt, és ingyen csak a blogomra írok

2019.10.22. 08:55:43

@medium size devil:
sas józsiról mi a véleményed?

2019.10.22. 09:05:22

@maxval birca man:
wass albert nagyjából olyan, mint az ellentáborban kertész imre. lehet őket szeretni, nem szeretni. és ha nincs a két háború, akkor vélhetően nem lett volna különösebb problémájuk egymással. mindkettő művei megférhetnek a polcokon. csak volt a két háború. és mai napig nem tudjuk, hogy miért is folytak.

medium size devil 2019.10.22. 09:11:01

@cívisvárosi: Nem, nem volt olyan, ne is erolkodj ezzel.

medium size devil 2019.10.22. 09:13:15

@cívisvárosi: A kerdesed egy Sas Jozsirol szolo postnal lesz aktualis de arra aligha fogok becsekkolni. Ugyhogy valahogy fel kell dolgoznod, hogy nem tudod meg.

teleorman 2019.10.22. 09:22:24

Kedves HR,

Önnek rendszerint eléggé érdekes meglátásai vannak társadalmi-gazdasági kérdésekben és ezekről tömören és szinvonalasan ír. Nem hinném, hogy akárcsak tangenciálisan is kellene irodalomtörténettel foglalkoznia, főleg ha ez kulturális traumák sebeit szakítja föl, a hozzászólásáradatba szippantva Csurkától József Attiláig a magyar irodalomnak egy részét. Karácsonynak se ilyesmivel kellene fogllakoznia, suszter maradj... stb.

2019.10.22. 09:23:08

@maxval birca man:
valaki tudja, hogy pontosan miért is tört ki az első háború? túl az meséken. vagy valaki tudja, hogy mondjuk az antant miért nem mondta azt, hogy magyar revízió ügyében legyen népszavazás. miért gyűlölték a franciák és az angolok ilyen mértékben a magyarokat? miért nem vették figyelembe a népszámlálási adatokat? és ennek az egésznek kik tapsikolnak pesten a mai napig.

van ugye a néphit. hogy egy rakás pénz ki lett nyomtatva, újabban generálva. és azt akarták elkölteni egyesek. ehhez kellettek a háborúk. azért kell eladósítani az államot, hogy eladják az országot. erre ugye azt kell mondani: konteó! de mégis miért történtek ezek az események? beleértve azt a brutális kegyetlenséget, amit a vidékies zsidóság kénytelen volt elszenvedni. ha pestiek ezeknek a családtagjaik voltak, akkor miért nem gondozzák a sírjaikat. vagy miért nem gondoztatják. nincs elég pénzük egy szál virágra? balatoni villájában veri a seggét, hogy orbán rosszabb, mint a vészkorszak. és hogy a piac. de mi az, amit piaci alapon létrehoznak? az orbán? mi az áru? mit akarnak eladni, amit nem enged értékesíteni az orbán? nem lehet érteni.

2019.10.22. 09:29:29

@teleorman:
a fővárosi többség valamiért vissza akart térni 2002-be. csak nem a viszonylag jól teljesítő orbánt váltotta le, hanem a viszonylag jól teljesítő tarlóst. nem egy opportunista, szervilis medgyessy péterre, hanem az opportunista, szervilis karácsony gergelyre.

WiIdhunt 2019.10.22. 09:31:38

@cívisvárosi:

A fő ok a nyugat és az Oroszország közti harc a zuhanó Oszmán Birodalomért. Ennek a következménye minden későbbi esemény.

Az egyetlen furcsaság: közben az oroszok fatális hibát elkövetve átálltak saját ellenségeikhez, hátat fordítva természetes szövetségeseiknek.

medium size devil 2019.10.22. 09:35:01

@maxval birca man: A ballibek hatarontuli ellenessege kb. szinten csak egy legenda, az ellentabor reszerol eronek erejevel rajuk sutni akart kirekeszto cimke, amit nehany tulreagalt felremagyarazott de legalabbis semmikeppen se reprezentativ konkret esettel probalnak alatamasztani.

WiIdhunt 2019.10.22. 09:37:18

@medium size devil:

Tehát Gyurcsány csak egy legenda?

2019.10.22. 09:42:27

@medium size devil:
konrád györgy mitől volt nagy író? mitől volt nagy közéleti gondolkodó? mi volt a nagy közéleti gondolata? esterházy péter nagy közéleti gondolatai? ha az szdsz nem került a atalomba, akkor fasizmust kiáltottak. és mivel antall halála után rendre orbán vezette fidesz győzte le őket, ezért utálták őket. ahogyan a magyar narancs, élet és irodalom vagy a 168 óra szerkesztőségében. amire a széljobb azt mondta: 168 tóra. ebből lett a jobbik. orbán mellé beállt az emih. ellenségnek felfestették sorost. ez az önkormányzati választásokon már nem vált be. mert jött helyette borkai. budaörsön a megalázott nők tüntetnek. a jobboldal is eltanulja a feminizmust. az index szerint kamu védegylet. álcivilek. ahogyan az összes többi. ahogyan a ceu politikai aktivisták is, vagy a cöf, vagy akármelyik.

teleorman 2019.10.22. 09:47:27

@cívisvárosi: nem hinném, hogy bárki vissza akarna térni 2002-be. Ám az intő jel, hogy a szociokulturális értelemben legjobb helyzetben lévő kerületek és városok sokasága adott le proteszt-szavazatot. Nyilván sokan gondolták úgy, hogy ha másból nem, ebből csak értenek: azért a propaganda meg a valóság a maga kellemetlen empíriáival elég távol van egymástól. Az meg képtelenség, hogy csak azért, mert a ballib. hajtogatja, hogy lopnak a NER-ben, bizonyos, hogy nem, nem lopnak. Azaz, bármilyen, a ballib. által megfogalmazott állításnak önmagában, ab ovo cáfolata az azt állító személye.

WiIdhunt 2019.10.22. 09:59:11

@medium size devil:

S nem csak Gyurcsány. A legvadabb ballib megmondóemberek máig kitratanak amellett, hogy az erdélyi magyarok románok. Egy jó példa a hírhedt agrárspekuláns igehirdető Seperd Zoli vagy a besúgó komcsi bulváríró Benekutty vagy a kápóivadék Csicster Józsi. Direkt lementettem legszemetebb szövegeiket:

bircahang.org/wp-content/uploads/2016/09/sepertelo.png

bircahang.org/wp-content/uploads/2018/06/kolozsszar.png

bircahang.org/wp-content/uploads/2019/10/gys145.png

Most mér érted, hogy az ellenoldal miért enelte fel ezek a szemete, aljas hazaárulók miatt Wasst?

2019.10.22. 10:07:34

@maxval birca man:
ez egy etnikai konfliktus. a fidesz az egyetlen párt, amelyiknek vannak familiárisai az egész országban. beleérte a vidéket és a határ menti és a határon túli magyarokat. vidéken nagyrészt azok a jobbikosok, akiknek nincsenek rokonaik a fővárosban. mert ha vannak, akkor fideszesek.

és van az mszp és a dk. nagyrészt nyugdíjas szavazókkal, akik a fogyasztói társadalom előnyeit élveznék. a határon túli támogatások az a jólétükből valamennyit elvesznek. gyurcsánynak például igaza van ukrán kamunyugdíjasok ügyében. de arra se mondják azt a fideszesek, hogy az ne legyen. klánok és kládok félfeudális küzdelme abban a posztmodern ideológiai katyvaszban, amit az internet teremtett.

Anyád a baráthal 2019.10.22. 10:27:01

WA nem volt zseni, de van aki kedveli. Nem kell felmagasztalni, de ez a kommentekből sütő gyűlölet is értelmetlen.

Az irodalmi Nobel-díjhoz sem kell jó írónak lenni, csak jól kell témát választani.

screpes 2019.10.22. 10:27:54

@cívisvárosi:
el lehetne azt érni, hogy ne azonosítsd a CEU-t a CÖF fel?
Csak azért mert szerinted mindkettő kamu védegylet, álcivilek..
Elképzelhető ilyen vonás bennük. Csak menj ki (be) az egyetemi folyosóra, meg egy cöf "tüntetésre", és számolj be a különbségekről is. Talán találsz.

Harari 2019.10.22. 10:55:23

Mi is a baj Wass Alberttel? Vele kapcsolatban valójában nincs baj, de annál nagyobb a poszt szerzőjével, aki a fejlécen megtévesztésnek feltüntetett Polgári konzervatív blog látszatát keltve velejéig hamis és aljas narratívába csomagolja beteges gondolatait. Tényállítása: "Wass náci-szimpatizáns volt ... Oké, a gyilkos volta nem bizonyítható." De a szerző ilyetén kontextusba helyezése alapján erősen feltételezhető. Abban korban és környezetben kb. tíz millióból tíz millióra igaz volt, hogy valamilyen formában náci-szimpatizáns, tehát potenciális gyilkos. És megint kilyukadtunk a régi lemezhez: permanensen kell sározni mindenkit, aki szóvá merte tenni, hogy utálja a patkányokat. Ha élne WA a posztolót is ide sorolná és nem tévedne. Nekem is ha választanom kéne hogy a posztolóval értek inkább egyet vagy alternatívaként marad a náci-szimpatizáns (így kötőjellel), akkor habozás nélkül az utóbbi, mivel a másik lényegileg maradandó károsodás.

2019.10.22. 11:00:08

@screpes:
a különbség az, hogy a cöf magyarokból áll, a ceu aktivisták nem-magyarok. ők mondják azt, hogy a jövőben nem lesznek magyarok és ennek a progressziónak ők az élharcosai. ezek szerint már ők már nem magyarok. early adopters. korai adaptálói ennek az ideológiának, a szép új világnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.10.22. 11:28:46

@cívisvárosi:

"a cöf magyarokból áll"

És ennek mi a jelentősége? Amikor az ókori rómaiak azt mondták hogy _homo homini lupus_, akkor ezt általánosságban értették, nem csak a barbárokra vagy csak a rómaiak ellenségeire.

RayJ 2019.10.22. 11:58:03

@maxval birca man:
Nem így volt, az Antall-kormány vsz. a népi szárny kielégítésére kotorta elő és 1993-ban Középkeresztet adományozott neki, azért, mert erdélyi leírásai révén az irredentizmus, Erdély örökké a miénk, és egyéb, hasonló narratívákat jelenített meg. Erre reagált a baloldal, nyilván ellenezve ezt.
Amerikában is az erdélyi ügyet képviselte, de utolsó két felesége nem magyar volt, ami ezek tükrében furcsa. Ellentmondásos figura volt, semmiképp sem a kompromisszumot kereste, és a románok sem véletlenül ítélték halálra, de valószínűleg példát akartak statuálni az irredentizmus megelőzése miatt. Nem volt parlamenti képviselő, így a nyilas parlamentnek sem lehetett tagja, sőt, még azelőtt a németek le akarták tartóztatni, ezért Veress Lajos Ukrajnába küldte, ahonnan két vaskereszttel tért vissza, ki tudja miért kapta.
Mostani megítélése átpolitizált, és az irredentizmus szimbóluma. A patkány-szimbólummal pedig végképp kiírta magát az értéket teremtők köréből.
Valamikor Sütő András volt a divatos erdélyi író, 20 éve már nem téma az életműve, pedig ő is, Csoórihoz hasonlóan, kommunista dicshimnuszokat írt.
K-Európában senki sem lehet független, ha nem tartozik valamelyik oldalhoz, ignorálják. Ez is a polgári mentalitás hiánya miatt van.

inteligencs elenzeki 2019.10.22. 12:24:00

Márai Sándor neve ismerős mindenkinek ugye ?
Nos, őt a liberálisok szokták a zászlajukra tűzni, mint ikonikus művészüket, polgári értékrenddel. (A poszt írója is a polgári értékrendet vallja magáénak.)
Kassa visszacsatolásakor (1938) bizony, az egyébként Horthival szemben kritikus Márai méltató cikket írt, ez alkalomból.
Lehet ezért Márait, aki egyébként Kassán született fasisztának nevezni ? Nyilván nem.

Vegyük már észre, hogy a magyar közéletet, ahogy a magyar embereket is, bevallottan, vagy nem tudatosan, vagy tudat alatt, presszionálja Trianon.
Legyen az nemzetiségi, vagy Magyar, tök mindegy. Valahol nemrég elhangzott, hogy a magyar zsidóság a két világháború alatt egy dologban teljesen a magyarokkal értett egyet. Trianon igazságtalan volt.
A háború rejtett, vagy transzparensebb módon még most is ott dúl a magyarok közösségi és egyéni tudatában.
Most akkor fasisztázzunk le mindenkit ?

Vass Albert érthető okokból traumatizáltabb volt az átlagos magyar embereknél. Ennek megfelelő emocionális reakciói voltak. A politikai társadalmi szemléletében is. Lehet ezért őt fasisztának nevezni ?

DrGehaeuse 2019.10.22. 14:20:07

@medium size devil: Jó rendben! Antiszemita volt. Tehát minden antiszemita náci?
Szerintem meg ha anno a nagy háborút nem a németek hanem a franciák bukják úgy hogy az USA a németek oldalán avatkozik be (mire volt is némi esély), akkor franciaország hamarabb lett volna náci és vadabb lett volna a folytatás még durvább holokauszttal. Az antiszemitizmus "őshazája" Franciaország volt.

"The origin of "antisemitic" terminologies is found in the responses of Moritz Steinschneider to the views of Ernest Renan. As Alex Bein writes: "The compound anti-Semitism appears to have been used first by Steinschneider, who challenged Renan on account of his 'anti-Semitic prejudices' [i.e., his derogation of the "Semites" as a race]."[15]"

2019.10.22. 17:08:29

@neoteny:
vannak a ceu aktivisták. ők az ellenőrző hatalmat szeretnék megkarintani. mert a világképükben az a főhatalom. tehát nekik nincs tervük, elképzelésük budapest jövőjét illetően, hanem ők eladósítanák magyarországot, és ezek utána eladnák. erre mondják azt, hogy "szocialisták" és "liberálisok". és akik ehhez asszisztálnak azok az "európai" értelemben vett "konzervatívok". velük szemben állnak a népi nacionalisták. a "nácik" (nacionalista becézve), amelyik akadémikusan fasiszta. az "antifasiszta" koalíció vezető értelmisége a ceu és az mta istandwithceu tagozata, a felelős értelmiség. és ezzel szemben állnak a gonosz erői. orbán és bandája.

ők nem-magyarok.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3003/30037/300376/30037603_38422316051e2e2fff7000dacd39a1b7_x.jpg
egy részük nem-magyar abban nem magyar állampolgár, nem tudnak magyarul, vagy a szónak a szoros értelmében véve haza-árulók. mert nekik az elképzelésük az, hogy ott van egy rakás pénz offshore számlákon. több tíz, száz, ezer milliárd dollár/euró. nem tudjuk mennyi. és ebből megvennék fel budapestet. csak matolcsy és orbán körei ezekkel ne akarjanak versenyezni. ők ugyanabben a globalizált rendszerben jutnak versenyelőnyökhöz.

mi a különbség? az etnikai hovatartozás. a faji-vallási jelleg. az, hogy a fidesz és a cöf familiárisai nem rokonai a ceu aktivistáknak. a felmenőik nem háltak egymással. ez a magyartól eltérő szaporodási közösség. nincs neki nemzeti, nemzetiségi identitása. túl azon, hogy ez a csoportosulás faji vallási alapon szerveződik. filozofikus mesterrasszként defininálják magukat, akiknek a küldetése az, hogy "demokratizálják" a magyarokat.

2019.10.22. 17:57:46

@Anyád a baráthal:
kerpel frónius gábor apja, nagyapja is magyar volt. erdélyi szászok és magyarok voltak. a momentum mozgalomban világpolgárnak képzeli magát, de ők nem világpolgárok valójában, hanem csak nem-magyarok. kálmán (szül. kopstein) imre zsidó származású magyar zeneszerző. értett valamit a magyar kultúrából, a közgondolkodásból. képes volt hozzá kapcsolódni. kálmán olga egy ellenkultúrát képvisel.

képzeljük már el, hogy egy szerző leírná azt, amit békeffy:
hétre ma várom a nemzetinél
ott, ahol a hatos megáll.
szemben az emke cigánya zenél,
ha nem jön el szívem de kár.
szexista, hímsoviniszta, nacionalista, irrendenta, rassiszta. a világlapok megírnák, hogy az új hitler. ezt mondanák a "liberálisok", akik a szólás szabadság feltétlen hívei.

de ezeknek az embereknek egy része magyarrá vált. cseh laci magyar. cseh katalin politikai identitásában nem-magyar.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.10.22. 19:44:02

@cívisvárosi:

"mi a különbség? az etnikai hovatartozás. a faji-vallási jelleg. az, hogy a fidesz és a cöf familiárisai nem rokonai a ceu aktivistáknak."

Semmit sem számít: attól ugyanúgy képesek szopatni a magyart.

2019.10.22. 20:38:53

@neoteny:
nézd, még azt sem gondolom, hogy a policial capital irodájában ülő elemzők feltétlen rosszat akarnak.
politicalcapital.hu/munkatarsaink.php
ők kapitalisták. kockázati tőkét a pénzügyi-kereskedelmi-szolgáltató szektorba próbálnak bevonni és a közpolitikát ehhez az érdekcsoporthoz próbálják igazítani. és ha így vesszük, akkor ferencvárosban nem morgan stanley, hanem a parkoló órák jelentik a korrupciót. ami azt jelenti, hogy egy idegen érdekcsoport próbál uralkodni. nem tudjuk kik.

ugye karácsony gergely beígéri a tiborcz adót. és az ingatlan becslők szerint budapesten nagyjából ezer családnak van olyan értékű ingatlan a birtokában, mint amiben a miniszterelnök lánya és veje lakik. értem én, hogy ezt ráchel és istván apja illetve apósa politikai rátermettsége révén szerezték. és lehet mondani, hogy érdemtelenül jutottak hozzá nem valós árut termelve, hanem állami segédlettel pénzt teremtve. és a többi? velük mi újság? talán harmada lehet érdemes arra, hogy ez elit tagja legyen. és valószínűleg ehhez is nagyon megengedőnek kell lenni. nem a fővárosért tenni akaró nagypolgárok választódnak ki a köztestületekbe. és a kis és közép polgárság nem szakmai szervezetekben, helyi egyesületekben vitatja meg a teendőket. mert állítólag a politikai pártoskodás visz előre. de az ugye arra jó, hogy megossza a társadalmat. és úgy lehet gyarmatosítani a nagyvilágban. addig amíg van mit.

2019.10.22. 21:04:58

@neoteny:
egy mai hír.
Érzékenyítő roadshow járt a debreceni művészeti szakközépiskolában
video2.dehir.hu/1022_kozepiskolas_roadshow_mix.mp4
ugye ez az szdsz kultúrpolitikája. a kulturális mediátor kósáné. de miért ne lehetne egy országgyűlési képviselő felesége a hátrányos helyzetűek támogatója. ez végül is enyhíti azokat a szociális feszültségeket, ami a hatalomgyakorlásból szükségképpen adódik. és ebből ingatlanberuházós, szavazatvásárlós világ működik a világban. ez pártlogika.

ennek alternatívája az, hogy valaki még inkább siránkozik. ha kósa lajos anyukája bmw motorokat lízingel, akkor lehet mondani, hogy kiszervezték a vagyontárgyakat. de ezt tudja kontrollálni egy másik párt? nyugat-európában igen, de magyarországon a történelmi sérelmeket hozza elő, és ez a sebeket értelmetlenül tépi fel. egy helyi egyesületnek kellene azt mondani, hogy drága lajos. és úgy lehet a rendszert konszolidálni. magyarország jelen állapotából kiindulva ebből következik a polgárosodás véleményem szerint. de budapesten nem ezt mondják.

az index és a 444 firkásza szerint micsoda dolog az, hogy a fidesz nem fogadja el az alpolgármesteri címet baján. miért kellene elfogadniuk? jogukban áll passzívan ellenállni. vezesse a várost a buzi lángosos és társai. ugye már az is egy értelmetlen vita, hogy valami lángosost lebuziztak. és az is, hogy szegényt azért választják meg. ilyen típusúak a hírek. a szexizmus, az etnicizmus, a familiaritás uralkodik. és ez a pártoskodásból adódik. abból, hogy a kiválasztás elsődlegesen nem közvetlen.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.10.22. 21:18:07

@cívisvárosi:

"még azt sem gondolom"

Mit számít az, hogy te mit gondolsz? A CÖF képes ugyanolyan kurvapecér banda lenni, mint a leggenderesebb CEU-sok. Ennyikeh.

2019.10.22. 21:48:10

@neoteny:
és talán elég lenne az egyik. mert mindkettőt aligha lehet leváltani. itt van ez a hölgy. az index készítette az előnytelen képet.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3003/30037/300376/30037647_db17590ed828f8340e2b4fe82190d81b_wm.jpg
ez a hölgy arról beszél vélhetően angolul, hogyan kellene átvenni a hatalmat 22-ben. és vélhetően egy mukkot nem tud magyarul. mert ő abban hisz, hogy amit neki tanítottak a bölcsészkaron azon természeti törvények és az ő feladata, hogy ezeket kikényszerítse a világ népen. magyarul egy idióta. hatalommániás elmebeteg. vagy megélhetési politológus, mint a political capital munkatársai. krekó péter is tudja, hogy szar szemét embereket szolgál ki. de azok fizetnek. ha van két szemét társaság, akkor talán elég lenne az egyik. feltéve, hogy mindkettőt nem lehet leváltani.

maryna azt mondja, hogy elseprik ezeket a fasisztákat. seperjék el. vagy fordítva. ehhez az kell, hogy a főváros és a magyar vidék egy irányba szavazzon. budapesten felteszem azt gondolják, hogy soros alapítvány majd biztos meghálálja az ő szavazataikat és majd 1 millárd dollárt. a parkolási maffiát felszámolja a baranyi kriszta és akkor morgan stanley kigenerál egy rakás pénzt a hazaárulásért cserébe. eladhassák a duna kanyart egy floridai vállalkozónak az államadósságért cserébe. tehát abból egy fillért nem látna a köznép. ahogyan a privatizációs bevételekből se látott semmit se. végeláthatatlan inflációt kapta a nyakába. de értem azt is, hogy a globalizált kockázati tőkealapok nélkül nagyon nehéz a modernizáció. egy szövetségesre szükség van. azt ki kellene választani. de nem úgy tűnik, hogy a soros alapítvány befolyásosa megmarad és egyébként nem úgy tűnik, hogy nagy barátjai lennének a magyaroknak.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.10.22. 21:53:22

@cívisvárosi:

"talán elég lenne az egyik"

Rablókból fölösleges egy banda is.

2019.10.22. 21:54:32

@neoteny:
magyarul azt meg kellene indokolnod, hogy miért is jó a ceu-cöf párosa? miért lenne rosszabb az, hogy van a cöf vagy a ceu. és szakmai szervezetek. helyi egyesületek. az győri audi és a rába dolgozói. de nem szocialista szakszervezetve szerveződve. hanem járműiparos szakmai szervezet. vagy függetlenek. .hu értelmiség. de az nem egy párt. hanem szellemi szabadfoglalkozásúak. a független értelmiségiek lehetnek úgy 1 millióan. de fővárosi többség azt mondja, hogy a karigeri fogjon össze a horvátcsabival. mert így 22-ben megdöntik a rezsimet.

2019.10.22. 22:00:13

@neoteny:
ilyen csak a tarantino filmekben van.
www.youtube.com/watch?v=ZwpAiud9qog&t=2m4s
az összefogás tagjai talán ezt megteszik. róluk el tudom képzelni.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.10.22. 22:02:10

@cívisvárosi:

"magyarul azt meg kellene indokolnod"

Álmaidban, kiscsikó. Te vagy az, aki valamiféle mágikus tulajdonságot tulajdonítasz a CÖF 'magyarjainak'.

medium size devil 2019.10.23. 09:02:21

@cívisvárosi: Cseh Laci magyar, Cseh Katalin politikai identitasban nem magyar" - ... was??? Baratom, te olyan ostoba felmuvelt (de inkab tizedmuvelt) felszines figura vagy, hogy meg egy falusi zsakbafuto verseny zsurijebe is hiba lenne delegalni, nemhogy orszagos nyilvanos forumon kommentelgess komolyabb temakban. Ne idegesits masokat, inkabb olvasgass irogatas helyett, mindannyian jobban jarunk.

2019.10.23. 09:19:48

@medium size devil:
cseh katalin mitől magyar? mert beszél magyarul. felteszem angolul is beszél. mégse angol. mitől magyar?

Célkereszt 2019.10.23. 10:41:57

@cívisvárosi: Én attól vagyok magyar, hogy leszarom a magyarkodást.

2019.10.23. 19:42:37

@Célkereszt:
az identitásod tagadáson alapul.

2019.10.23. 21:46:26

@Célkereszt:
persze, hogy nem. nekem a 16. századi debrecen jogrendje is elfogadható lenne. ott elkülönült a városi államtanács, egyháztanács (lelkészi és világi vezetők), vásárbírák. választott esküdtek és főbíró (két egymást követő évben nem lehet ugyanaz a személy), ispotálymester (választott szegényügyi és betegjogi képviselővel), a kollégium (diákköztársasággal, végzős diák vezeti a diákparlamentet, diákpénztárral, ösztöndíj rendszerrel), céhmesterek, jegyzői hivatal, országgyűlési küldöttek (a királyi magyarországra), követek (a bécsi császári udvar, a török porta irányába) és utcakapitányok (az utcáknak kocsisai vannak) a környező mezővárosokból létrejövő katonai bázisok. és abból szerveződik a hajdúkerület. ez egy városállam tulajdonképpen. elemi közelítéssel közjogi értelemben ennél sokkal több ma sem kellene.

de a 13. századi debrecen is ott van a munkamegosztás. három földesúr: földműves úrfi, iparos mester, kereskedő báró. két felekezet. ezek közül lehet választani. egy városban. tatárjárás utáni újjáépítés így megy végbe.

nagyon sok polgári minta adódik a magyar hagyományból és a királyi magyarországból következően erdélyről nem beszélve.

trabant 2019.10.23. 23:54:13

@MIx:
"Hitleréktől két vaskeresztet kapott, egyiket Hitler adta át neki.
Erről készült fotó ereklyeként függött kanadai szobája falán ahol öngyilkos lett."

Wass Albert sosem élt Kanadában. Németországban, majd az USA-ban élt, Floridában. Ott is halt meg, ahol nem tartották számon háborús bûnösként, és nem is adták ki Romániának, hiába kérvényezte. Az USAA-ban rendelkeztek olyan bizonyítékokkal, amiért nem adták ki.

A többi legenda ugyanígy nem stimmel W.A-val kapcsolatban.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.10.24. 04:56:03

@trabant:

"Az USAA-ban rendelkeztek olyan bizonyítékokkal, amiért nem adták ki."

Nos az efféle 'bizonyítékok' kezelése mindig is egy dinamikus folyamat volt az USA-ban, ahogy azt Arthur Rudolph ( en.wikipedia.org/wiki/Arthur_Rudolph ) esete jól mutatta: a Saturn V rakéra (az Apollo-program igáslova) kifejlesztésére elég jók voltak a szolgálatai, de már 1984-ben kiebrudalták az USA-ból a Harmadik Birodalombeli viselt dolgaiért és még az amerikai állampolgárságáról is lemondatták. Ha megérdemelte is a szigorú seggberugdosást, akkor sem _ezt_ a szigorú seggberugdosást érdemelte meg.

Célkereszt 2019.10.24. 06:52:46

@cívisvárosi: Te is, és sok fideszes abban hitben éltek, hogy egy feudális rendszerben urak lesztek, pedig csak büdös parasztok.

2019.10.24. 08:20:42

@Célkereszt:
nem vagyok se fideszes, se fidesz ellenes.

Célkereszt 2019.10.24. 08:32:10

@cívisvárosi: Nem az a lényeg, hogy mi vagy, hanem az az elgondolás, hogy a elit tagja lennél, ha diktatúrában élhetnél. Hogy megértsd: te sem szeretnéd, ha az intéző rád sózna a botjával egyet, amikor gyerekként dolgozol az uraság földjén, mint ahogy apámmal megtörtént Hosszúpályiban. Idős korában is dühvel gondolt az esetre. Úgyhogy gondolkodj el, hogy milyen jogrendet szeretnél.
A tagadásról szólva, az nálad is megvan. Tagadod a felvilágosodást.

2019.10.24. 08:46:58

@Célkereszt:
no látod! most kiderült az igazság. apád a büdös paraszt és nem tetszik neki, hogy az uraság, a természetes elit őre érvényt szerez az ősi jogrendnek és ezért kész vagytok összefogni a pesti nihilista, fölforgató pénzarisztokráciával, hogy elégtételt szerezzetek a sérelmetek miatt és a magyarok nyakába ültessétek az úgynevezett jogállamot, ami csak a senki által meg nem választott vezetők(soros alex) érdekeit érvényesíti és jogait tiszteli.
csak a fidesz!
[hungarista fidesz cinizmus]

Célkereszt 2019.10.24. 08:57:08

@Bánegressy: Bizony, a mai korosztályok nem értik, hogy milyen extrém élmények várják őket egy új Horthy-rezsim alatt. De talán egyre jobban képbe kerülnek.

morpheus84 2019.10.24. 10:18:36

@sga: A probléma az, hogy a mai politikai megítélése alapján vagy "túl" jónak vagy - ahogy általad is - "szar'-nak ítélik, pedig irodalmi szinten azt is lehetne mondani - ha nem lennének tele a soraitok indulattal - hogy szakmailag nem kiemelkedő, ettől persze szubjektív, hogy tetszik-e valakinek vagy nem. A politikai bánásmód - akár a büdös komcsikról van szó, akár a jobboldalinak nevezett politikusokról helytelenül kezeli és csinál egyáltalán vitás kérdést a helyzetéből, történelméből, stb.

2019.10.24. 10:55:18

@Célkereszt:
ne viccelj már. errefelé 1552-ben szűnt meg az úriszék. török jános volt az utolsó földesúr. ápr. 30-án szombaton ezt jegyezte be a nótárius:

Legkegyelmesebb földesurunk Dókánéval szemben kegyelmet gyakorolt, azzal a feltétellel, hogyha a jövőben ugyanebben a vétekben [házasságtörésben], vagy ehhez hasonlóan tetten érik, mindenféle törvénytétel nélkül bűnhődjék. Mi előttünk [esküdtszék] ő maga is erre kötelezte magát.

majd ezek után török jános egerbe ment vélhetően. az egri csillagokból ismert jancsi. az ostrom idején debrecenben sem ülésezett a magisztrátus. istván király napján ültek össze. (ami már akkoriban is aug. 20.)

kötöttek még egy jelzálogügyletet.
Vállas (Wallas) Balázs házát megbecsülte és lekötötte Nagy (Nagh) Ferenc részére 40 forintért egy évre és három napra, ha megtagadná a visszaváltását, a ház Nagy Ferencé legyen, de ha az a ház valami hatalmasok révén addig a napig elpusztulna, a kárvallást Vállas Balázs köteles viselni és Nagy Ferenc a pénzét készpénzben tartozik letenni.

ezek után török jános familiárisai, vagy legalább egy részük ment egerbe. szt. andrás nap előestéjén érkeztek haza. török jános gárdonyi művében meghal. de valójában visszatér a hunyadi birtokára. azóta errefelé nincs földesúr.

Célkereszt 2019.10.24. 11:19:41

@cívisvárosi: Nem viccelek. Apám azért nem 1552 előtt született. Apám, Nagyapám éltek Horthy alatt, így közvetett élményeim vannak róla. Ezért nézem gyanakodva a fidesz restaurációs kísérleteit. Na meg azért, mert van ízlésem.

2019.10.24. 11:27:57

@Célkereszt:
a feudalizmus megszűnését a reformáció hozta.a felvilágosodás magyarországon az abszolutizmust eredményezte. és azzal szemben tört ki egy polgári forradalom, ami megfosztotta a tróntól a habsburgokat, de nem szüntette meg a magyar királyságot. a rzeczpospolita polska sem a királyság ellentéte.

a jelenlegi marxista történetírás szerint a francia forradalom és a jakobinus diktatúra legitimálja a tanácsköztársaságot, a vörös terrort magyar nemesség módszeres irtását, a gulágot. errefelé már 1536-ben a nemesi címnek nem volt jelentősége a kollégiumban. be se jegyezték. de nem akasztották fel a nemeseket. hanem azok gyerekei együtt tanultak a szegényekkel. és létrehozták a diákköztársaságot. de az nem volt a királyság vagy a fejedelemség ellentéte. erdélyből vagy akárcsak debrecenből nézve is az akadémikus történetírás alapjaiban hamis. de budapestről nézve az ellenreformáltak számára is annak kellene lennie. az is. lényegében minden keresztény hitű, a magyar történetírást egy kicsit értő, vagy a magyarság többsége mellett álló aktív korú a komcsi, libsi társasággal szemben áll. csakhogy a reálértelmiségben vannak tudatlanok. őket nem kellene átlökni a ballib térfélre. illetve aki a pénzért oda akar tartozni az tartozzon. a "ner" a bölcseletben elmaradt rendszerváltást hivatott pótolni. kövér erről beszél a maga módján.

Célkereszt 2019.10.24. 12:08:35

@cívisvárosi: Sajnos nem értelek, illetve amit értek belőle, azt megvetem.

2019.10.24. 12:12:36

@cívisvárosi:
azonban bármiről is beszél, ő a habitusával bizonyítja, hogy bolsinak lenni nem ideológia függő. ő aki az anya/apatejjel szítta magába a bolsevik mentalitást és ítéletalkotást, valamint az ideológiai vezető iránti rajongást.
ugyanolyan kérlelhetetlen ellensége szeretett táborát és annak vezetőjét ért bármilyen kritikának, és a repressziónak ugyanaz az engesztelhetetlen dühe munkál benne ezekkel szemben, mint veres felmenőiben. csak ő színt tudott váltani. ennyi. ilyen van. sok.

sok keresztény hitű, a magyar történetírást egy kicsit értő, vagy a magyarság többsége mellett álló aktív korú elsősorban ezt látja, mert ez látszik ez látható, érezhető. ez biztos, ez igaz.
a bölcseletben ezért sem(!) lehet rencerváltás, de legalábbis nem az ilyen fidesz-hungaristák(nemzetista-etnicista bolsevisták) fogják levezényelni. illetve, ha mégis akkor megszűnik a bölcselet.

2019.10.24. 15:23:47

@cívisvárosi:
no nehogy már tisztáznia kelljen magát a vallásában és származásában bárkinek is, aki olyan tök/él/etlen, hogy a hülyeségeidre reagál. mi a lófasz?! a fidesz bevezette a származási-felekezeti törvénykezést és téged bíztak meg ezen a blogon a számonkéréssel?
keretlegény, takarodj!

Gyurikutya 2019.12.16. 21:18:41

@DrGehaeuse: 1 db?! Na fuss neki a Wass Albert-életműnek.

trabant 2020.09.22. 22:21:02

@MIx:
"Erről készült fotó ereklyeként függött kanadai szobája falán ahol öngyilkos lett."

Wass Albert évtizedek óta és haláláig Floridában (USA) élt. A többi infód is csak ennyire hiteles?
süti beállítások módosítása