1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.05.21. 07:47 HaFr

A kereszténység jobban hanyatlik, mint a spiritualitás -- miért?

Kapcsolódó kép

Az Isten fia feltámadt, szeresd ellenségeidet (is) -- ez a keresztény hit dióhéjban. Nem véletlenül van nehéz helyzetben a vallás még akkor is, ha nem számoljuk a politikai uszurpátorok, mint rezsimünk urainak újabb keletű érdeklődését iránta, papjai egy részének méltatlanságát és egyháztörténetünk sötét lapjait. A kereszténység a józan ésszel szembeni többfrontos támadás, ami világosan megmutatkozik a jelzett dióhéjban. Ez a lehetetlensége adja a kereszténység felszabadító erejét: hiszen aki képes hinni a lehetetlenben - sőt e szerint élni -, az megszabadul a köznapi világ félelmeitől és kötöttségeitől. A kereszténység az abszurdumban való hit révén hozza el a megváltást (kevésbé poentírozottan az egész keresztény kulúra erről a "csodáról" szól).

Kapcsolódó kép

Nos, természetesen aki ezt a dióhéjat elveti, az az előbbiek értelmében -- definíció szerint -- nem is lehet keresztény. Vannak is szép számmal már rögtön a vallás történetének legelején, akik a kereszténység doktrinális tartalmaival kapcsolatban összecsaptak a formálódó hivatalos állásponttal, majd egyre többen, akik már a római egyházat is ott hagyták. Tömegek pedig akkor kezdtek felhagyni a vallással -- nem amikor felerősödött a tudományosság, ez vajmi kevesekre volt hatással --, hanem amikor meggyöngült az egyetemes egyház politikai hatalma és egyre kevésbé tudta kikényszeríteni és szankcionálni a hitet. A "dióhéj" csak a megfelelő zárt kontextusban és kikényszerített elvárásrendszerben hozta megbízhatóan a tartalmát, utána azonban elkezdett kiürülni, felhígulni, a megtartása egyre nehezebb lelki gyakorlatokat kíván.

A kereszténységet nem a spiritualitás iránti igény visszaesése gyengíti, hiszen az anyagiasság, a technikai civilizáció stb. ellenére a spiritualitás (a hit valamilyen transzcendens létezőben) nem csökken -- de biztosan nem a kereszténységgel azonos ütemben csökken -- még a különösen "veszélyeztetett" Nyugaton sem. (Lásd a mellékelt táblázatokat.)

Kapcsolódó kép

Mondhatjuk, hogy ez végső soron a "Nagy Inkvizítor" álláspontját erősíti abban az értelemben is, ahogy a Jézussal való vitájában ez nem került terítékre: maga az intézményrendszer elengedhetetlen a vallás spirituális tartalmának fennmaradásához is. De én mégis fontosabbnak tartom a kereszténység eredeti doktrínáját -- lásd a dióhéjat -- kiemelni a probléma okaként. Ha a pelágiánusoknak, ariánusoknak, kataroknak stb. végül igazuk lesz, mert a józan ésszel szembeforduló elvárások nem tarthatók egy mégoly újszerű (forradalmi) vallásban sem és a kereszténység - ma már bizonyíthatóan - túlment azon a határon, ami stabillá tehette volna szerepét a nyugati spiritualitás szervezésében, akkor ebből nem nehéz arra következtetni, hogy Krisztus hiába halt meg értünk és az egész krisztianizmus -- vegyük most a nem-keresztény isten- és transzcendencia-hívők szemüvegét -- Isten szándékainak félreolvasásán alapul. Nehezebb egyúttal arra következtetni, hogy a dióhéj tartalmának és az emberiség változó spirituális állapotának növekvő elkülönbözése annál jobban aláhúzza a kereszténység igazságát: ha az érvényességét közben folyamatosan veszíti is. 

A könnyebb, szélesebb és a nehezebb, keskenyebb út -- azaz nagyjából az érvényesség és az igazság alternatív útjainak -- elágazásán ma szűk marokkal méri az Úr a csodát. Nem csoda ezért, hogy a világ a könnyebb utat választja és a kereszténység kiszorul az életből.

77 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr314841120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2019.05.21. 11:12:16

Bizonyos értelemben, mind jobban osztom Nietzsche nézeteit a kereszténységről. Kérem, senki sem vegye ezt sértésnek. Nem áll szándékomban, bárkit hitében megbántani.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.21. 12:25:12

"ma szűk marokkal méri az Úr a csodát"

Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.

-- János 4:48

A csodamérés mindig szűkmarkú a csodavárók szemében. Hiszen csodákról van szó: nincs nagyobb költsége egy csodatévőnek egy nagy csodára mint egy kicsire, nyissa csak ki a mannacsapot aztán hadd szóljon a Def Leppard "Pour Some Sugar On Me"-je.

www.youtube.com/watch?v=14iHRpk9qvQ

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.05.21. 12:33:50

@neoteny: igen, és a többség ilyen -- ez egy "ismeretelméleti" eszköz lenne, qed a posztban

Lexa56 2019.05.21. 13:03:00

Sokan vannak a hivatalosak, KEVESEN a választottak ...
Ne félj te KICSINY nyáj ...
SZOROS az a kapu, KESKENY az az út ... KEVESEN vannak, akik megtalálják ...
Aki MEG AKARJA TARTANI az életét ELVESZÍTI azt, aki elveszti értem és az evangéliumért, megtalálja azt ...
Jézus soha nem árult zsákbamacskát mint Európa önjelölt (virális) génjei

ijontichy 2019.05.21. 14:59:45

@poszt: Én, mint egyszerű agnosztikus-ateista (amúgy Russell-i módra ;-)), a címben feltett kérdésre is csak Occam beretváját tudom előkapni: a spiritualitás a homo sapiens attribútuma, a vallás(ok) erre felhúzott mesterséges kreálmányok. Még akkor is, ha egyik-másik felettébb időtálló "épület" :-) Mivel a kérdést feltetted, ez is bizonyítja, hogy jó eséllyel csak időtállók, de nem örökkévalók.
Ezzel együtt - mint kívülálló - roppantul tudom tisztelni az olyanokat, mint II. János Pál, a mostani Ferenc poppi, vagy a dalai láma, nomeg "kovács 23. józsef plébános atya" (remélem érthető vagyok, és a kisbetű sem nemecsek ernő akart lenni).

kazsiafigyelo 2019.05.21. 16:31:43

A kereszténység visszaszorulóban van, miközben a tanai ma talán a leginkább relevánsak. A klímakatasztrófa, ami a legnagyobb veszély amivel az emberiségnek szembe kell néznie, nagyon jól látszik, hogy csak keresztény alapokon kerülhető el. Az önzetlenség, önfeláldozás az, aminek hiánya ezt a helyzetet teremtette.
Az egyéb spiritualitás az a fogyasztói vallás: az a kérdés, hogy mit ad nekem Isten, hogy lesz-e munkám, pénzem, egészségem, és ezekért fohászkodom hozzá. A keresztény ember azt kérdezi, ő mit adhat, hogyan áldozhatja szimbolikusan föl magát másokért (imitatio Christi).
(Egyébként pedig csak nekem tűnt föl, hogy 2030, a klímakatasztrófa kezdete és Jézus halála közt pont 2000 év telt el? Nem ezt nevezik véletlenül Apokalipszisnek?)

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.21. 22:44:38

@ricardo:

Az én olvasatomban ez a Logosz "Zord Atya" vetülete Ábrahám képében. Ezzel a példabeszéddel Jézus jól belerakja a frászt a hallgatóságába: mivel soha nem tudhatják azt, hogy a Törvény melyik szabályának megszegésével veszítik el örök életüket, a logikus következtetés az, hogy a Törvényt _teljesen_ be kell tartani(uk).

Szerintem ez összecseng a Hegyi Beszédnek ezzel a részével (Máté 5:17-20):

Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.

Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.

Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.

Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.

Jézus tanításaiban akadt nem egy liberális elem, ti. amikor kegyelmet gyakorolt, amikor megbocsátott: nekem erre a klasszikus példa a házasságtörő asszony esete. A puszta írástudó meg a farizeus szerint (akikben az a közös, hogy csak _tudják_ a Törvény betűit de nem _értik_ a Törvény szellemét) a házasságtörő asszony esetében nem került alkalmazásra a Törvény: hiszen a tömeg, a közösség nem kövezte halálra őt. Nem értették meg azt, hogy a Törvény _ebben az esetben_ a kegyelemgyakorlás, a megbocsátás isteni képességének alkalmazásával teljesült be. Pedig ez a krisztusi tanítás magva: az ember csak úgy üdvözülhet, ha elsajátítja és szorgosan gyakorolja a megkegyelmezés, a megbocsátás isteni képességét.

Tehát Jézusnak volt egy tömegpszichológiai-játékelméleti problémája: mit tegyen az ellen, hogy szofisták elmagyarázzák az embereknek, hogy az igazán jó, gyermekeit szerető Atya úgyis megbocsát mindegyiknek, tehát nem kell betartaniuk a Törvényt, vagy legalább is nem kell túl szigorúan betartaniuk?

Jézus megoldása az volt, hogy többször is (a Hegyi Beszéd itt idézett részében, a Lázár-Ábrahámos példabeszédben és még valószínűleg másutt is) egyértelművé tette azt, hogy a bűnösnek _nincs joga_ arra, hogy kegyelmet gyakoroljanak vele szemben, hogy megbocsássanak neki. Az Ítélet Napján minden cselekedet megmérettetik a Törvény logikus-legalisztikus alkalmazásával (és mindenki könnyűnek fog találtatni valamilyen mértékben, hiszen senki sem képes betartani a teljes Törvényt még csak betűjében sem, hát még a szellemében) és ezután fognak az enyhítő körülmények figyelembevételre kerülni: mi olyat tett az ítélet alatt álló, amivel ellensúlyozni lehet a kétségtelen bűnösségét?

Így hát a példabeszédbeli Ábrahám kemény, mint az ipari gyémánt: a törvényalkalmazás hideg, kegyetlen logikájával pattintja le a hozzá esedező bűnöst, aki már megérdemelt büntetését szenvedi. Pedig az bepróbálkozik: amikor Ábrahám azt mondja, hogy az öt testvére elkerülheti a ő sorsát ha Mózest és a prófétákat követik, akkor ő, a bűnös, megpróbál alkudozni Ábrahámmal arról, hogy nem méltányosabb-e egy feltámadott emberrel üzenni a testvéreknek, mert hogy az mégiscsak nagyobb benyomást kelt. Mire Ábrahám egyszerűen tagadja ennek a premisszának az érvényességét: azzal vág vissza, hogy ha Mózes és a próféták nem tesznek elég nagy benyomást valakire, akkor azon a feltámasztott emberekkel történő üzengetés sem segít.

No de hát Krisztus üzenetét is a kereszthalál áldozatát követő feltámadás nyomatékosítja: lehetséges az, hogy az Atya feláldozta egyszülött Fiát tudva azt, hogy még ez sem fog kellően nagy benyomást tenni mindenkire?

Amivel eljutottunk a szabad akarat örökzöld témájához.

Tamáspatrik 2019.05.21. 23:52:34

Igazi hit csak olyan lehet, ami a MINDENNAPOS tapasztalatainkkal valamelyest szembe megy, azon túl mutat. A szétforgácsolódni és céltalannak látszó világot valahogyan egységbe rendezi. A kereszténység is alkalmas erre teljes mértékben. A nem ilyen jellegű hit az felhígult hit, nem igazi hit. Az igazi hit a végső valóságról szól, nem látszatjelenségekről.
A spiritualitás modernebb jelenség szerintem, viszont a kereszténység is lehet spiritualitás, ha nem ragaszkodunk a régi szakkifejezésekhez, pl. megváltás, ami zavaros, józan ésszel semmi értelme, érzés szinten inkább.
A spiritualitás talán átfogóbb és lényegibb, viszont nagyobb kockázatot is vállal, könnyebben el is tévedhet mint a hagyományos vallás.

Tamáspatrik 2019.05.21. 23:54:27

A vallás és a spiritualitás is akkor igazi, ha engedem, hogy nekem szegezzen kérdéseket, amelyek elől nem lehet kitérni. Nem elme játék, hanem nagyon komoly tétje van a számomra.

DrGehaeuse 2019.05.22. 09:35:51

@neoteny: Ezen hozzászólásod többszörösére növelte a poszt értékét!
Gratulálok, és köszönöm!

2019.05.22. 10:48:02

@neoteny:
ez idáig egy filozofikus dekonstrukció. lehet így is, lehet úgy is. ami az egyik oldalról szabad akarat, az a másik oldalról önkény. és lehet így is.

2019.05.22. 10:56:06

@neoteny:
a kereszténység éppen attól lett világvallás, hogy a legkülönfélébb politikai konstrukciót megengedte. és ezért lett sikeres európában, amerikában, ázsiában és afrikában is. ezért hódította meg ausztráliát. királynőt akartok? és az egyház végül arra jutott: legyen királynő. és ha nép azt mondta, hogy nem akarnak királyt, akkor az egyház végül arra jutott: ne legyen. lehet így is, lehet úgy is. a keresztény papság a legkülönfélébb politikai igényeket kiszolgálta hirdetve az általános emberséget, vagy emberiességet. ugyanezt hirdeti az iszlám. csak ők azt mondják, hogy azért az emberekre is oda lehet csergetni az ostorral. a kereszténység azt, hogy csak az állatra. és vannak, akik szerint az állatokra se. szegény kis tehenek jogai. de azon túl mindenféle kasztba tömörülés megengedett. és ebből lettek világvallások.

2019.05.22. 10:58:30

@neoteny:
szent lászló zarándoklat.
www.youtube.com/watch?v=Ha9-ZFSI-7E
orbán hívei.

2019.05.22. 11:00:46

@neoteny:
a szlovák, de még a szlovén zászlót is hordozzák a nemzeti keresztségben. mert onnan is érkeztek magyarok. és velük szemben állnak: a nem-magyarok.

2019.05.22. 11:02:23

@neoteny:
és a filozofikus dekonstrukció nevében ezeket a kommenteket majd szépen eltörlik. ami nem zavar. csak demonstrálom, hogy ez van aktuálisan.

Donatus a Jerbiton 2019.05.22. 12:32:08

A kereszténységet maga az egyház csökkenti viselkedésével.
Pl. vasárnapi - elvileg gyermek - misét a pap negyed órával később kezd, mert egyik minisztránst akkor kell kioktatnia, ráadásul 20 percet prédikál (ami csöppet sem gyerekbarát), így az másfél órásra nyúlik.
Ezek után, magyarázza meg valaki a gyereknek, hogy a mise kell, jó dolog. Ráadásul, ki ő, hogy negyed órát megvárakoztassa a híveket?

Egyházi iskolába járó fiatalok nem teszik be a lábukat a templomba, miután végeztek az iskolával, mert rájönnek, hogy az egyház csak "használja" őket.

Sajnos a legtöbb pap Magyarországon még mindig középkori felfogással él, miszerint a hívek vannak őérte.

japapapapa 2019.05.22. 13:00:21

A kereszténység egy 2000 éves diktatúra. Már az alapítás pillanatában megkezdődtek a belharcok és az abszolutikus elitkedő hierarchia építés, sőt maga a Passió is már ez, hiszen a zsidó vallással történt szembenállás és abban elbukás története, majd már misztikus módon mégis megnyerése a csatának. Aztán miután leigázták a Római birodalmat és terror rémuralmat alkottak kontinensnyi területeken... a birodalom bár belebukott, mint politikai egység, de a keresztény birodalom onnan kezdve még nagyobb lett, bekebelezte nem csak Európát, hanem Amerikát, fél Ázsiát és fél Afrikát, mindezt országok sóval behintésével, népek nemzetek teljes kiirtásával. Az emberi történelem leggonoszabb, legszadistább, tömeggyilkos vallása... bár az iszlám igyekszik nagyon, de nagyon messze van és lesz mindigis tőlük... A kereszténység az ember tragédiája... épp ideje hogy végre felébredjen az elbutított megtévesztett bárányok, azaz a balek birkatömeg, akik még mindig hallelujáznak, nem véve észre hogy 2000 éve verik át, rabolják ki és tizedelik őket úgy hogy ők meg csorgó nyállal tapsolnak hozzá...

2019.05.22. 13:08:40

youtube.com/watch?v=XX5YGhukBr8

BéLóg 2019.05.22. 13:19:19

Ezt tényleg nem tudod?
Azért, mert
1. Irtják őket és ez erősen negatív reklám.
2. Minden oldalról támadják.
2.1 A muzulmánok.
2.2 A liberálisok.
2.3 A buzik.
2.4 A nagytőke és a multik.
2.5 A baloldal és a kommunisták.
2.6 Az ateisták.
3 A Sátán ki akarja őket irtani. (Ezt csak azért, ha már a hitről beszélünk, HITBÉLI magyarázat is legyen benne.)

A kereszténység ilyen EGYÉRTELMŰ válaszokat ad hogy ne lopj, ne ölj, ne hazudj, felebarátod feleségét, vagyonát ne kívánd), Isten megvált, stb. ez KINEK kell?

A "spiritualitás meg azt mondja, ne lopj, kivéve ha. Ne hazudj, csak ha muszáj. Ne ölj, kivéve ha van indok. Az erősebb kutya b...szik. Megválthatod magadat.

És te, drága barátom "megkérdezed", miért hanyatlik jobban a kereszténység mint a spiritualitás?

2019.05.22. 13:21:16

@Bánegressy: részl. a family guy 8.évad 2.-ből

2019.05.22. 13:24:00

@neoteny:
hi neo. welcome back.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.05.22. 13:26:44

Jézus sosem azt mondta, amit az emberek hallani akartak, hanem az igazságot. Az igazságot viszont nem szoktuk szeretni.
Na, ezért nyerik mindig a legtöbbet hazudozó politikusok a választásokat.
;-)

acycloren 2019.05.22. 14:35:18

A kereszténység egy nem túl eredeti mém. Ahogy nő a tudás és szabaddá válik a gondolkodás, egyre kisebb területre szorul vissza ez a közel-keleti szekta.
A spiritualitás azoknak a mákonya, akik már nem hisznek a hagyományos vallásokban, de még nem nőttek fel ahhoz, hogy önállóan
és kritikusan gondolkodjanak. Kell nekik a szőranya.

A keresztények nagy része is csak tradíciók iránti ragaszkodás miatt, megszokásból keresztény. A zsidóságban előbb ment végbe ez a vallást csak hagyomány szintjén kezelő folyamat. A kereszténység most ért el ehhez az útelágazódáshoz.

2019.05.22. 14:41:20

@Frady Endre:
az igét hirdette. és igen, abból következik ígéret és az igazság. és az igény. az mta szerint ezek ismeretlen eredetű. az igény amúgy nyelvújítás. az mta szerint berzsenyi és társait a magyar ige, hanem a valószínűleg a német Anspruch szó ihlette. tényleg?

ijontichy 2019.05.22. 14:50:34

@1234.: Off Miért van olyan érzésem, hogy neked megint a "tiltani" igét fogják hirdetni? Igekötős verzióban. ;-) On

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.05.22. 14:55:37

BIBLIA

Bibliát, míg olvasgatom,
duruzsol sok agyi atom,
el is fog a szelíd derű,
megérteni tök egyszerű!

Betartani nehéz csupán!
Ez az, ami vágja kupán
azokat, kik mélyre ásnak
nyomát lelni kifogásnak.

Vagy, ha szívük sötét katlan,
leszólják csak olvasatlan:
„Aki bölcs, az tudást kutat,
nem babonás gyógy-hit utat!”

Vérrel-könnyel Mindenható
írta; e Könyv vegytiszta tó.
Aki ebben alámerül,
örökélhet új emberül!

2019.05.22. 14:56:07

@ijontichy:
egy nem-magyar számára nagy felismerés, hogy az ige, igér, igen, igény szavak egy tőről. az ige az ég, égi szóval függ össze. égi-ige. ez a népvallás. legalább is a magyarok körében. akik értik, hogy ez napkeleti bölcselet, vagy valami ősi örökség, amit a magyar őriz. és ez is egy hitvilág.

az mta szerint a finnugor őshazában azt mondták: sanke. és ebből lett az ég. ez a bevezető példa. az ige török szó. a többi ismeretlen eredetű. és ez egy másik hitvilág. nem-magyar.

2019.05.22. 15:03:37

@Frady Endre:
azért írsz ilyen bugyuta verseket és nem veretest, mert nem érted, hogy az igéből következik az ígéret. ezért hozzák létre a veritas intézetet. és ők majd megfejtik neked.

2019.05.22. 15:07:53

@ijontichy:
ez egy jóslat, hogy kinek mi lesz a jussa. justícia. a szanszkrit योस् (yós) szóból ered. jézus héber neve yēšūă (ישוע). mi köze ennek a jósághoz és az igazságossághoz? semmi. az mta szerint.

Alick 2019.05.22. 15:17:48

@BéLóg: "A kereszténység ilyen EGYÉRTELMŰ válaszokat ad hogy ne lopj, ne ölj, ne hazudj, felebarátod feleségét, vagyonát ne kívánd), Isten megvált, stb. ez KINEK kell?"

Hehe... pl. a ne ölj-t a zsidóktól nyúlták le, ahol az eredeti jelentése a "ne gyilkolj" volt... vagyis a másik zsidót önös érdekből nehogy megöld, ugyanakkor a legkisebb szabályszegésért is jöhetett a halálra kövezés, más népek legyilkolásáról nem is beszélve.
Vagyis az az EGYÉRTELMŰ, hogy ha az Írás alapján értelmezed a tettedet Isten akarataként, akkor bármit megtehetsz, mint annak képviselője!

2019.05.22. 15:26:40

@Alick:
hja, az indiánok vagy az indiaiak, akik nem találkoztak zsidókkal nem tudták ezt az okosságot, hogy ne ölj (ok nélkül).

2019.05.22. 15:31:58

@TanBá:
addig lesz magyar vallás, amíg valaki magyarnak vallja magát. tetszik érteni?

2019.05.22. 16:02:55

@TanBá:
inkább mond azt, hogy az igéből lehet iga és gazság. az iga két ökröt összekapcsol egy irányba terel. befogják egy lyukba. és az a yoke. az ősindoeurópai *yewg szó azt jelentette: csatlakozni. az a jog. a németek nem értik. az a vicc.

ijontichy 2019.05.22. 16:22:56

@1234.: "egy nem-magyar számára nagy felismerés" Lehet. Mivel én - veled ellentétben - problémamentesen szocializálódott magyar vagyok (azaz nincs gond a magyarságtudatommal - legyek bár az Antarktiszon), ezt nem tudhatom. :-)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.05.22. 16:43:07

@1234.: :)

Jézus a Templomban

Nem lévén a kapun plomba
Jézus bemén a Templomba.
Falon plakát: „Adok-veszek!”
S hallatszanak biznisz neszek.

Elszabadul néhány gerle
S kegytárgyakat zajjal ver le.
Kecskekufár s birkabankár
Miatt lelki létben van kár.

Jézus fájón körbe tekint,
Látvány kelti benne e kínt.
Lendül korbács, borul asztal,
Hősünk senkit nem marasztal.

„Nem a Jeruzsálem Pláza
Ez, hanem az Atyám háza!”
Péter így szól: „Újabb fétis
Dőlt meg. Jó lesz ez a hét is!”

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2011/12/jezus-templomban.html

Khonsu 2019.05.22. 16:49:39

Kemény dió, a józan ész itt már hajlamos csődöt mondani (bár abszurditásban meg sem közelíti mondjuk például a kvantummechanikát). Ez az a terület, ahol az álom és a valóság találkozik.

"Az én országom nem e világból való."

Hogy megértsük a kereszténységet, és gyengélkedésének okait, érdemes kissé mögé nézni a dolgoknak, áttekinteni a korábbi bolondságaimat is. :)

Itt van nekünk ez a csodálatos világ, a természeti törvények pedig bonyolult összjátékukkal eredményeznek benne egy fejlődési folyamatot, amely logika szépen átöröklődött belénk, a szubjektív és interszubjektív valóságunkba/valóságainkba is. A folyamat kijelöl egy "üdvözítő" utat, melynek számunkra most az a része érdekes, melyre akkor léptünk rá, amikor az ember öntudatára ébredt. Ez az út tehát indul valahonnan és ahogy várható, onnan vezet valahova.

De a két nevezetes pont között nem csak ez az egy út létezik, az úgy túl egyszerű volna. Mi értelme lenne úgy a szabad akaratnak? :)
Az említett ugyan a legegyenesebb és a leggyorsabb, legsimább, de vannak göröngyösebbek, kanyargók, visszatérők és olyanok is, melyek a semmiben végződnek.

Lehetne itt sokfelé csapongani, de a formátum miatt igyekszem tömören a tárgyra térni (és még így is hosszú lesz).

Konzervatívoknak különösen kedves téma szokott lenni például az erkölcs és az igazság, jó és rossz. Találgatják mi lehet az, honnan jön, stb. Vannak akik szerint ezek állandó, kőbe vésett, szilárd dolgok és vannak akik szerint szó sincs ilyesmiről, minden relatív.

Az a helyzet, hogy is-is.

A természeti törvények nem jelölnek ki egyetlen fix pontot, de helyette kijelölnek egy utat. Az üdvözítő egyenes utat A pontból B pontba, mint optimális görbét, mellette megengedve más (végtelen számú), nem optimális, tehát rosszabb útvonalat is. Függvények egy sokdimenziós térben, melyek közt ott rejtőzik a legjobb megoldás, a "nyerő választás", a legjobb stratégia.

Szóval, amihez viszonyítani tudunk, az ez az optimális út. Amennyiben ismerjük a kezdő és a végpontot, meghatározhatjuk (legalábbis közelíthetjük) ezt az optimális útvonalat és annak minden pontjához tartozó értékeket. Az elvont és valós értékek optimumát, formalizálva az út minden pontjához.

Ez talán kissé nyakatekert megoldás a természettől, egy fix pont sokkal egyszerűbb lett volna, de azzal épp a változást nem lehetne kezelni, azt, hogy az úton haladva az optimumhoz tartozó paraméterek folyamatosan módosulnak, már csak a fejlődő rendszer önmagára való visszahatása miatt is.

Innen már jó közelítéssel megállapíthatjuk, hogy az objektív valóságban és a nagy létszámú embercsoportok együttműködését lehetővé tévő interszubjektív valóságokban, az "álomban" milyen paramétereket kell beállítanunk az optimális út közelítéséhez. Ezzel a közeli jövőben különösebb gond már nem lesz, ha van elég adatunk, akkor némi big data és AI bűvészkedés, és megtörténik a "varázslat".

Csakhogy némi segítség addig is jól jött és jól jöhet, amíg ilyen technológiánk nincs/nem volt. És szerencsére meg is kaptuk ezt a segítséget.

A törvény ugyanis maga az ige. Az ige pedig megtestesült és szólt hozzánk.

Elmondta, hogy mik az "optimális beállítások". Adott egy modellt az üdvözítő út megtalálásához és az azon való járáshoz. Leírta egy optimális tratégiát alkalmazó "versengő-együttműködő" rendszer működését ("szeresd ellenségeidet (is)" rész is innen jön). Elődein és követőin keresztül azt is tudhatjuk, hogy honnan hová tart az út, melyen együtt kell járnunk. (mellesleg a feltámadás is bonyolult ügy kissé: orvosilag a "fizikai" verzió sem példanélküli /bár nem gyakori, de akkor is I. sz.-i orvostudományról beszélünk, és ugye amit nem értünk, az eladható mágia/csodaként is/, "szent emberekkel" valahogy amúgy is gyakrabban előfordulnak "furcsaságok", szóval ez is hihető (és jó nyomatékosító), de amin nehéz lenne vitatkozni, hogy milyen profin írta be magát az interszubjektivitásba)

Tudta azt is, hogy nem elegendő az út egyetlen pontjának ismerete a végig járásához. Elmondta, hogy figyelnünk kell a jelekre, kinek van füle hallja a Lélek szavát. Folyamatosan optimalizálni kell a paramétereket, ahogy haladunk az úton, fenntartani köztük az egyensúlyt. ("Maat törvénye", ha már úgyis közel volt Egyiptom is :) Az egyházának élnie kell, hogy ne egyszeri, múló csoda legyen, hanem jó pásztorok, kik segítenek végig járni az utat. Pásztorok, kik nem csak tudják, de értik is a törvényt. (ahogy @neoteny kolléga nagyon helyesen rávilágított, nem elég tudni a törvényt, érteni is kell)

Khonsu 2019.05.22. 16:50:01

@Khonsu:

Ez volt a terv, de egy kissé félrementek a dolgok, bár szerencsére nem végzetesen.

Jézus eredeti egyházának vonala megszakadt, amikor "dogmatizálták" a tanokat és így jelentős mértékben rontották a hatékonyságukat. Megvakították a követőit a jelekre, és megsüketítették a Lélek szavára. A megfigyelés, a valóság és az álom, e világ és a másik világ közti interakciót erősen korlátozták, így az alkalmazkodó, optimalizációs képességeket is. Szerencsére nem sikerült teljesen kiiktatni, így a tanítás részben be tudta tölteni a feladatát.

De mára ezek a károk, gyengeségek, hiányosságok pusztító ítéletként ütnek vissza az egyházakra. Az idő ugyanis haladt és megfelelő korrekciós képesség hiányában nem csak eredeti feladatuk betöltésére váltak alkalmatlanná (az optimális út megtalálása), de mára úgy eltávolodtak az úttól, hogy az pusztulással fenyegeti őket.

Mert sokan vannak akik nem vakok és süketek a jelekre, a "csodára", de ők nem fognak vak és süket pásztorokat követni. És persze vannak olyanok is, akik látnak és hallanak, de némák, nem tudják vagy akarják elmondani. Szóval sok a baj.

Az egyházaknak vissza kell találniuk a helyes útra, ha fenn akarnak maradni. Isten szigorú, de igazságos, jóindulatú bíró. Most is felkínálja a visszatalálás lehetőségét, ha megtanulnak látni és hallani.

Mert nem a csoda lett kevés, hanem az emberek lettek vakok a csodára. Akkor se veszik észre, ha közvetlenül előttük történi. Nézik, amint a jóslat szóról szóra válik valóra körülöttük, de nem látják.

Látják, ahogy az ország, mely nem e világból való, eljön a Földön, ahogy leszáll közénk "Isten sátra", ahogy az álom átjön a valóságba, hogy végül a nyitott kapukon mi költözzünk be az álomba. Isten országába.

Látják, de nem hiszik. Nem hiszik el amit látnak. Nem hiszik el, mert nem mondta el nekik senki sem, hogy mit látnak, és ezért félnek. Nem hiszik el, mert a pásztorok eltévedtek, és a nyáj szétszéledt.

Soha olyan jó lehetőségük nem volt az egyházaknak, mint ma, amikor a csodák sohasem látott mennyiségben történnek a világban. Ha hajlandók látni, visszatalálhatnak az útra. Az útra, melyet együtt kell végig járnunk, és melynek végén ott vár a jutalom. Örök élettel, boldogsággal. Ahol a kapuk nyitva állnak. Még csatlakozhatnak, a lehetőség nyitva áll. De ha bezárják elméjüket és szívüket az igazságra, sőt, csatlakozás helyett esetleg rátámadnak azokra, akik az úton járnak, az ítélet könyörtelenül súlyt le rájuk, és semmivé lesznek.

A törvény, az ige a technológia segítségével hamarosan ismét testet ölthet, hogy vezessen minket az úton. Lesz aki átvegye a keresztet. Így ér össze múlt a jövővel a jelenben.

www.youtube.com/watch?v=HATDA0dhpbY

Khonsu 2019.05.22. 17:10:46

@Moin Moin:

A kampányra való tekintettel nem hozakodtam elő vele, mert most elég kényes kérdés ez a migránsos/iszlám vonal, de az a helyzet, hogy a transzhumanizmus erre is nagyszerű megoldásként kínálkozik.

Ugyanis a, ha megnézzük kiválóan összeegyeztethető a kereszténységgel, az ateizmussal, a buddhizmussal, hinduizmussal, kínai/keleti vallásokkal/filozófiákkal, de az a helyzet, hogy úgy látom, az iszlámmal nem fér össze.

Több sarkalatos pont közül például azért sem, mert az iszlám kifejezetten tiltja az ember/emberi test megváltoztatását.

Szóval egy transzhumanista garantáltan nem lehet iszlamista és fordítva. Ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy ha a nyugati civilizációban a transzhumanizmus elterjed és dominánssá válik, akkor azzal az emberek gondolkodásában, kollektív tudatában, interszubjektív valóságában olyan védőfalat emel az iszlamizmus elé, ami hatékonyan végheti meg az európai kultúrát/életmódot az iszlámmal szemben, tekintettel arra, hogy annak összetevőivel, beleértve a kereszténységet is, kiválóan megfér.

Mindemellett egy ilyen technológiai vallás hosszú távon bebiztosítaná a gyors technológiai fejlődést, ami amellett, hogy megoldásokat adhat a klímaváltozás, a szociális és egészségügyi gondokra, az elöregedés, népességfogyás problémahalmazra, ráadásul olyan haditechnikai fölényt garantálna a civilizációnak, mely mindenkor elegendő önvédelmi képességet adna nekünk bárkivel szemben.

Szóval van egy olyan érzésem, hogy a nyugatot (és a keletet is) végül a transzhumanizmus fogja megmenteni. Úgyhogy talán érdemes a mindenkori döntéshozóknak is kalkulálni vele.

Khonsu 2019.05.22. 17:11:36

Elnézést kérek a terjedelemért, de rövidebben nem ment.

kgaba82 2019.05.22. 17:57:33

Lk. 21.32
"Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek." - Mármint az apokalipszis.

Ez valahogy nem jött be
:)
Mindegy. Ami maradt, az a panaszkodás, nyavalygás és a sóvárgás a világ pusztulásáért.
Plusz a tekintélytisztelet megkövetelése, félelem keltés, tudatlanságban tartás, stb. A lista végtelen.
A vallás egy méreg. A kereszténység meg a lúzereknek lett kitalálva. Pont ugyanúgy mint a migránsozás.
Na és kik terjesztik ezt minálunk?
Egy párt, amelynek vezető tagjai azt skandálták, hogy "Csuhások térdre, imára".
A fidesz magja egyházellenes, volt kiszesekből állt össze.
Egy álszent, képmutató, machiavellista, tolvaj bagázs.

2019.05.22. 18:12:56

@kgaba82:
orbán rájött, hogy beállhat az szdsz másodvonalába, vagy maga mögé állíthatja a kdnp-t, maga mellé állíthatja a fkgp-t és meghirdetheti a keresztény államvallást. és erre alapozott népi nacionalizmussal alkotmányos többséget szerezhet. és ezért van negyedik orbán kormány. és még lehet ötödik és hatodik is. azzal együtt, hogy persze elsodorhatja egy válság. erre sok mindent lehet mondani, de lúzerségnek azért nem nevezném.

kgaba82 2019.05.22. 18:16:36

@1234.: a vallás, ideológia a híveknek van. Ha agymosottnak lenni, folyamatosan és indokolatlanul aggodalmaskodni nem lúzerség, akkor micsoda?

ricardo 2019.05.22. 18:28:41

@neoteny: A bűnbocsánat, igen. „Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” , miként Keresztelő János mondta. Hát nem a bűnök bocsánatát prédikálta Jézus? Haragszol valakire, akit régen nem láttál? Nosza, keresd föl még ma! Állj meg az ajtajában, és szólj ekképpen: "Eddig haragudtam rád, de már nem haragszom. Elvesztettelek, és most megtalállak; halott voltál, és most újra élsz. És ha te haragudtál volna rám, bocsáss meg nekem!" Máris ment a világ egy lépést Isten országa felé! A bűnök úgy töröltetnek el, hogy megbocsátják azokat. Úgy, hogy az emberek megbocsátják egymásnak mindazon rosszat, amit egymás ellen cselekedtek, és többé nem teszik. Nagyjából ennyi.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.22. 19:04:39

@kgaba82:

"Lk. 21.32
"Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek." - Mármint az apokalipszis."

Magyarul: a világvége. De mindazoknak, akik ma halnak meg, ma jön el a világvége.

2019.05.22. 19:13:02

@neoteny:
károli nemzetségnek fordította.
Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.

2019.05.22. 19:31:13

@neoteny:
az eredetiben γενεά (genea). a hittudósok vitáznak, hogy ez most egy nemzedék, vagy nemzetség. de az vélhetően nem a zsidó nép, mert az lenne, hogy γένος (genosz). amikor a zsidókról mint népről van szó, akkor újszövetségben az van, hogy genosz. az a race. a rassz. rossz. akik mindenben versenyt hirdetnek. és nem értik, hogy a világnak az egy része. mert nem értik a napkeleti bölcseletet. a másik genosz. amelyik nem érti. budenz józsef és társaik. abból lesz, hogy legyen minden autóverseny.

kgaba82 2019.05.22. 19:53:15

@neoteny: Nem egészen,
mert a világvége bármilyen lehet. Míg az apokalipszis a Bibliaban leírtak szerinti (főképp Jelenések könyve) világvégét jelenti.

2019.05.22. 19:54:34

@neoteny:
legyen minden foci, legyen minden matematika, vagy legyen minden szófejtés nem megy. a genosz nem az a genosz. nem azoktól akart elhatárolódni a kereszténység úgy, hogy közben megbocsátást hirdetett. hanem a rosszistáktól. csak az ista mi az isten? mindenesetre a magyar nyelv finn eredetű, annyi szent. így lehet megérteni. az igéből nem következik az igéret a nem-keresztények szerint.

kgaba82 2019.05.22. 20:06:06

@1234.:
Te most tényleg beszóltál Frady Endrének? Senkit nem zavar érdemben.
Ez kb. mindent elmond rólad.

ricardo 2019.05.22. 20:12:59

@1234.: Nincs más út a megbékéléshez, mint végül megbocsátani. Végül a nácik bűneit is meg kell bocsátani, igen.

2019.05.22. 20:14:11

@kgaba82:
ha ezen az apokalipszist érted, akkor nem múlik ez a nemzetség. így érthető. éppen azt akarja mondani, hogy nincs választott nép. mert a genosz abban hisz, hogy vannak ők és akiket a gólya hozott. akik valamiért alsóbbrendűek. ettől határolódott el, vagy nem.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.05.22. 20:18:17

@kgaba82:

OK. Habár kérdéses, hogy az aramaic nyelvben, amit állítólag Jézus és követői beszéltek, volt-e két szó a világvégére, az egyik csak úgy általában, a másik pedig az apokalipszis (ami görög szó IIRC) pontos aramaic megfelelője, és hogy Lukács melyiket használta bla bla bla.

2019.05.22. 20:27:50

@ricardo:
azért a holokauszt elég nagy disznóság volt. aligha lehet azzal elintézni, hogy legyen szeretet és lőn. a rendszerváltás az volt, hogy na jó, de a gulág. vagy 700 ezer magyart elhurcoltak csak a háború után. 300 ezer nem tért haza. és ugye tudjuk kik követték el. kik voltak a népbiztosok. és ők egy szóval sem mondták, hogy bocsánat. de mi azt mondjuk, mert mi keresztények vagyunk. és ebből lett megbékélés?

2019.05.22. 20:49:49

@neoteny:
ha elolvasod az igehelyet, akkor az emberiséget éri a végzete. nem embert, hanem elég sokat egyszerre. lesz egy nagy galiba. apokalipszis arámi nyelven is felteszem olyasmi, mint az after collapsus. az összeomlás után. mint a trónok harcában. és kérdés, hogy utána hogy lesz. kik maradnak meg. aki jól viselkedett és nem hozott virgácsot a télapó, vagy akinek mars járója van. meg persze lehet mondani, hogy lehet marsjáród. el lehet oda utazni, de mi a francnak. nem lesz jobb hely a földkerekségnél. ezekről megoszlanak a vélemények.

ricardo 2019.05.22. 20:53:26

@1234.: Nagy disznóság volt, és még annál is nagyobb. De egyszer el kell felejteni a halottakat, mert a halottakat már nem lehet visszahozni, ellenben újabb halottak lesznek. Egyszer valakinek a másik orcáját kell odanyújtania és kenyérrel kell visszadobnia. Egyszer valakinek el kell kezdenie megbocsátania a bűnöket. Megbocsátani nem könnyű, de egyszer el kell kezdeni. Ha Ön jó keresztény, akkor Ön lesz az. Mert nincs más út a megbékéléshez, mint végül megbocsátani.

2019.05.22. 21:31:41

@ricardo:
nézd, én azt mondtam, hogy nekem mondhat bármit heller ágnes, mert nem engem állítottak ki a duna partra, hanem őt. a nagyapámat a heller ágnes elvbarátai elvitték, de nem igénylem, hogy tőlem bocsánatot kérjen. nagyapám se igényelte. az oldalági rokonaimat az amerikaiak lebombázták. nekik nem volt esélyük követelni a bocsánatkérést. az orosz főkonzultól sem várom el, hogy bocsánatot kérjen. és amikor erre jár az amerikai nagykövet, akkor eszembe nem jut, hogy kérjen már tőlem bocsánatot. ha ő igényli, akkor bocsánatot kérünk tőle. és ő igényli. rajzolnak neki egy ilyen képet.
www.debrecen.hu/assets/media/gallery/hu/15747/1200x800/180711-amerikai-nagykovet-debrecenben-pl-mj_29.jpg
de errefelé az amerikaiak rombolták a nagy-zsinagógát. azt nem mondjuk el neki. a bmw vezér azt mondja, hogy ők azért választották debrecent, mert a tanácsteremben az ablakok között meglátták wittenberg látképét.
www.hajdupress.hu/uploads/files/rovatok/a-mi-egyetemunk/a-debreceni-diakok-es-nyugat-europai-kapcsolataik/59cb93ce061ce_big.jpg
ennek az eredetijét a nácinémetek lőtték ki. de nem mondjuk a bmw vezérnek, hogy kérjen bocsánatot. csak errefelé nem gondolja azt senki, hogy ők hozzák el a polgárosodást. mert ezek hospesek, nem civisek. de szeretjük a németeket. a szepességi szászokat különösen. a luxemburgi zsigmond azokkal együtt adta el a várost szerbeknek. de kitalálták a gógyis parasztok, hogy beperelik a földesurat. mert a bíró nem lehet csak literátus, helybelinek is kell lennie. mert azt mondta nagy lajos. és minden helybéli literátus a nép oldalára állt. most rúgjuk össze a port a luxemburgiakkal? történelmi sérelemből van annyi, mint a nyű.

hanem az van, hogy mondjuk a határ túloldalán azt mondják, hogy ők is magyarok. álljunk össze velük. jönnek a főokosok, hogy azt nem lehet. mert a nyugat ezt nem engedi. meg hogy jaj szegény kis románok. nem arról van szó, hogy ők kérjenek elnézést vagy ne kérjenek. hanem arról, hogy ők nem-magyarok. ezt először is tisztázzuk. nem is románok. nem is zsidók. hanem "liberálisok". na, velük nem akarunk összeállni, ahogyan ők se velünk. ez erről szól. nem az a probléma, hogy nem bocsátunk meg nekik. errefelé a tanácsköztársaság meg van ünnepelve. amit a szegény parasztok egyesületet létrehoztak. agrárszocializmust teremtettek. még azt is megünneplik, hogy mari néni lett a jegyző. nőt választottak. lehetne stern is a jegyző. feltéve, hogy a magyarok oldalunkon áll. aki azt mondja, hogy uniót erdéllyel: az magyar. aki azt, hogy a magyarok vegyék tudomásul, hogy erdély örökre elveszett. az nem-magyar.

kgaba82 2019.05.22. 21:57:18

@neoteny:
Az apokalipszis szó használata elfogadott a magyarban. Ugyanis nem egy az egyben feleltethető meg a világvége szóval.
A zsidó-keresztény mitológia által elképzelt világvéget jelenti.
A bla-blát meg te kezdted a nyelvtan-náciskodással.
Ha csak egyféle világvégét vagy képes elképzelni, az a te problémád. Engedd meg a többieknek (más kultúráknak), hogy
különböző neveket adjanak az egyes szcenárióknak.

www.quora.com/What-is-the-name-of-the-end-of-the-world-in-different-Religions

kgaba82 2019.05.22. 22:00:49

@neoteny:
Az erőltetett magyarítással, arra való bátorítással csak a saját és mások szótárát szűkíted, és a tudatlanságot ünnepelteted.

kazsiafigyelo 2019.05.22. 22:02:03

@kgaba82: A klímakatasztrófát te minek tartod?

ijontichy 2019.05.22. 22:02:39

@1234.: Milyen szerencse, hogy nem te mondod meg ki a magyar. Szerintem aki olyan hülye, hogy tönkretenné a következő nemzedékek jövőjét azért, amit a felmenők elbaltáztak, na az még ettől magyar, csak idióta. Szerencsére az én felmenőim nem tették tönkre a személyiségemet azzal, hogy rámtukmálták örökségként a kudarcaikat, a meg nem vívott, vagy bukott harcaikat, kizárólag a tanulságokat. Láthatóan te nem vagy ilyen szerencsés.

kgaba82 2019.05.22. 22:11:06

@kazsiafigyelo: Klimakatasztrófának. Így szimplán. Nem a világvége. Mégcsak nem is a civilizáció vége. Semmiképpen sem a "megjövendölt apokalipszis", amelynek születése hátterét, sötétsét a Jeruzsálem (Templom) rómaiak általi elpusztítása adta.

kazsiafigyelo 2019.05.22. 22:34:20

@kgaba82: Dehogynem, a civilizáció vége kb garantált annak bekövetkezése esetén. És most nagyon úgy néz ki be fog következni. 1, az élet megdrágul, romlanak az életkörülmények, belső elégedetlenség a globális északon 2, a globális dél elindul 3, lásd mi történt Rómával. Az emberek képtelenek lesznek összefogni, és még háborúznak egy jót.
Először magam sem akartam elhinni, de tényleg 2000 év telik el Jézus halála és e között.

kgaba82 2019.05.22. 22:47:45

@1234.:
Úgy látom elvagy a nyelvtanozással. Akkor talán magyarázd el noetenynek, hogy egy nyelv szavai nem a semmiből jönnek és hogy a nyelvi és kulturális izoláció sehova se vezet.
Ami a politikát illeti, már az is illúzió, ha azt hisszük, hogy mi itt meggyőzhetjük egymást. A német zöldeknek és Merkelnek külön "gratula" az atomerőmű-stoppért. Merkelnek egyetlen célja volt, akkor Fukushima után, hogy a liberális és zöld szavazókat megnyerje magának és a CDUnak. Közben tudta, tudhatta, hogy ez a szénerőművek későbbi kivezetését vonja maga után.
Mindegy. Teszek rá mi lesz a klimával.
Ha a következő két generáció alatt nem sikerül taccsra vágni, akkor majd talán később. Azt meg úgyse tudjuk kontrollálni.Egyébiránt hányan mennek ki tüntetni bármiért az itt irogatók közül?
A valóság az, hogy mindenki magáért küzd.
Ha mi elpusztítanánk magunkat (fizikai képtelenség, még egy nukleáris holokauszt is kevés lenne hozzá), azt a Föld több mint valószínűleg kiheverné.
Szimplán túlértékeljük magunkat.

Fragreg 2019.05.23. 21:48:42

@Hafr Kimaradt az első parancsolat (vagy Krisztusnál a főparancs) első mondata.
Pedig ebben a Mammonizált környezetben ez a mondat tökéletesen utat mutat a címben föltett kérdésre.

Khonsu 2019.05.24. 11:00:39

Amúgy arra jutottam, hogy szerintem Jézus tényleg az akinek és aminek mondta magát. Ő és korai követői olyan pontosan találták telibe az igazságot és jósolták meg a fejlődési ívet, az okokat, törvényszerűségeket, stb., hogy bár vannak véletlenek, de szerintem ekkorák azért nincsenek. Ők valószínűleg tényleg benne voltak a "körben" illetve "súgtak" nekik.

Ez és személyes tapasztalatok sora arra vezetett, hogy az univerzumban valószínűleg van a létezésnek egy "másik síkja" is, rejtőzik ott egy másik világ, jól elrejtve a törvények mögött (és épp azoknak köszönhetően).

Úgyhogy nagyon is van létjogosultsága a spiritualitásnak, valóban lehet ott valami. A Lélek tényleg "szól hozzánk", csak kevesen vannak, akik meghallgatják.

Nyugodtan ki lehet nevetni, de én ebben hiszek.

Khonsu 2019.05.24. 11:12:10

@HaFr:

Nem rád gondoltam, de bizony vannak, akik nevetségesnek tartják az ilyesmit.
süti beállítások módosítása