1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.01.15. 13:09 HaFr

Mit csinálna a rezsimre tényleg veszélyes ellenzék?

Képtalálat a következőre: „falusi élet”

A néhány héten át tartó ellenzéki megmozdulásoknak három újdonsága volt: a némi jó szándékkal országosnak is mondható rádiusza, az ellenzéki pártok (illetve egyes pártok egyes politikusainak) közös fellépése és a hármas -- pártos-, civil és szakszervezeti -- ereje. Az, hogy ez a három újdonság megjelenhetett kizárólag az egyik témának, a "rabszolgatörvénynek" volt köszönhető, ennek pedig az adta az erejét, hogy (pl. szemben a Momentum többi négy pontjával) nemcsak az urbánus értelmiség és a politikus középosztály nyelvén érthető, hanem megértette mindenki lakóhelytől, társadalmi státustól, pártállástól (meg minden mástól) függetlenül és egy pillanatra - ha lehet hinni a közvélemény kutatásoknak - olyan milliókat helyezett szembe a kormánnyal, akik eddig vagy a Fideszre szavaztak, vagy passzívak voltak.

Ez Orbán leváltásának az útja. Nem számít, hogy a "rabszolgatörvény" keltette egység és a konkrét ügy hordereje mára el is múlt (pl. a kormány megtagadta a tárgyalást is a szakszervezetekkel, a tervbe vett "általános" sztrájk tolódik, a politikusoknak meg maradt a TV épületének újbóli célbavétele és hasonló szomorú ötletek), a tanulsága - ha van egy csöpp eszük egy-két ellenzéki párt vezetőinek -- világos kell hogy legyen mindenkinek. Amíg az ellenzéki tortán osztozkodnak a pártok, addig legfeljebb kiszorítás és generációcsere útján lesz változás, és akkor is csak - nézzük mandátumarányosan - az ellenzéki egyharmadon belül. (És akkor még nem vettem számításba, hogy a Jobbik vezetését megszerezheti magának egy jóval Fidesz-barátabb irányzat is.) Elképzelhető még a külpolitikai helyzet radikális megváltozása jelentette progresszív-eurofil felhajtóerő, de erre várni nem épp kreatív viselkedés az ellenzéktől -- amellett, hogy egyelőre a kanyarban sincs ilyesmi.

Az ellenzéknek, ha tényleg komolyan venné magát és az ország helyzetét, a vidéket kellene megszerveznie és a Fidesz mögül abszolút offline módon kiszerveznie a tömegbázisát, de legalább rászerveznie arra. Meg-, ki- és rászervezni vidéken, a falvakban és a kisvárosokban. A politikai szervezés előtt közösségszervezéssel, nem hangosan, pártlogókkal, hanem a mélyben, hatékonyan, a félős emberekhez alkalmazkodva, okosan. Vannak olyan módszerek, amelyek viszonylag hatékonyak, a feladat egyáltalán nem lehetetlen, és ahogy a csapnivaló kormányzás nyomán romlik az ország állapota, egyre kevésbé lesz az. De oda kell menni. Ott kell tölteni a TV stúdiókra szánt idő nagy részét, fel kell adni nemcsak az értelmetlen fecsegést, de az egymás meggyőzésének teljesen felesleges igényét is. Mindig maradnak, akik továbbra is egymásnak akarnak majd bábozni és képtelenek szabadulni a balos közéleti értelmiség halálos öleléséből, de aki változást akar, annak a választók, az ország népe felé kell fordulnia. Pojácákból emberek és a nemzet megmentőivé kell válni, még ha lehetetlennek is tűnik ez a legtöbb politikust elnézve. Nincs más út.

A szervezés annál is inkább szükséges és lehetséges, hogy a magyar vidéket a mai formájában a kommunista párt szervezte meg a hatvanas években, azóta legfeljebb csak anómikusabbá vált, de nem lett más. Polgárosodás híján, közösségek és közbizalom híján, emberi és családi kapcsolatoknak majdnem híján a Fidesz-propaganda úgy hatolt be a vidéki milliók életébe, mint kés a vajba és azóta ontja a hazugságait, kelti a félelmeket és kiszolgáltatja az embereket a saját jövőképük árnyoldalainak, miközben a Fidesz középsúlyú potentátjai jószerivel lábon megveszik a vidék gazdasági bázisát (a földet, az erdőket), a közmunkával, a CSOK-kal, az oktatás lezüllesztésével immobilissá teszik az emberek legkülönbözőbb rétegeit, a tehetségeket és a dacosakat pedig elüldözik Nyugatra, végeredményben lassú halálra ítélve a magyar falvakat és kisvárosokat.

A Fideszt alkalmas módszerrel a saját hátországában kell ellehetetleníteni. Kíváncsi vagyok, mikor néznek szembe az ellenzék pártjai az itt leírtakkal -- amelyek nem mellesleg távolról sem újdonságok -- és veszik komolyan, hogy új szavazókat nem fognak nyerni a már invesztált másfél milliós törzsközönségből, még ha kényelmesebb volna is ez a csoda. Arccal a vidék felé, mondanám, ha nem lenne kellőképpen lejáratva ez. Retorikailag mármint. A vidék szervezése sok munkát, sok időt, sok gondolatot kíván -- és a pökhendiség feladását. Magyarország megértésének igényét, kvázi. Vajon menne-e?

413 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4814563746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DrGehaeuse 2019.01.15. 13:27:56

Igen! Ez így igaz. Meg kell szervezni az igazi Nemzeti Együttműködés Rendszer-ét hogy leválthassuk a nemzetnyomorítók együttmutyizási rendszerét!
A rossz hír az, hogy vidéken ez csak olyan nemzeti-konzervatív (megjegyzem: a fityiszkutyák csak ugatják magukról hogy nemzetiek és konzervatívok - valójában gumicsizmás bolsevikok, fehérgalléros csalók, gátlástalan gengszterek és családi bűnszövetkezetek szövetsége) hívószavak és célkitűzések mentén lehetséges amit a mai ellenzék nagy része alapból nácinak és/vagy antiszemitának bélyegez.

2019.01.15. 13:53:56

Hiába mennek vidékre, ha nincs több mondanivalójuk az ott élők számára, mint Pesten. Csak ott még a jogállam-demokrácia kombó is érdektelen.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.01.15. 13:58:50

@DrGehaeuse: @b.feher: ja, hát ehhez kéne némi kreativitás, pesszimista vagyok

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.15. 14:03:01

S ki szavazna a ballibekre? Senki más azokon kívül, akik már tavaly rájuk szavazhat.

DrGehaeuse 2019.01.15. 14:49:09

@balcán maxval birca:

Pártlistákra leadott érvényes szavazatok száma összesen:
5 694 751
FIDESZ+KDNP ÖSSZESÍTETT EREDMÉNY:
2 824 551

Más pártra adott szavazatok:

Bejutók:
Jobbik: 1 092 806
MSZP+P: 682 701
LMP: 404 429
DK: 308 161
Köszöb alattiak:
MOMENTUM: 175 229
Kétfarkúak: 99 414
EGYÜTT: 37 562
Munkáspárt: 15 640
MIÉP: 8 712

Összesen: 2 824 654

Kamupártok: 45 546

A gumicsizmás maradona kamupártmenedzserei (Romano Kraj) által a fityisznek szállított pénzért vett roma szavazatok számát ókonzervatív becsléssel 300 000 -re becsülve és eltekintve a DK által felhergelt kb. 100 000 külhoni szavazótól, orv-bán rendszere egy tiszta választáson max. 2 400 000 szavazattal megbukott volna ha az egyéni körzetekben egy az egy elleni mecs lett volna, csak az a baj (ez orv-bán szerencséje), hogy Jobbik-LMP-MSZP-P-DK koalíció még elméletben is nehezen hozható össze.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.15. 14:56:12

@DrGehaeuse:

@DrGehaeuse:

Orbán még a legarányosabb európai választési rendszerben (holland) is kb. 52-53 %-os többséget szerzett volna.

DrGehaeuse 2019.01.15. 15:02:25

@balcán maxval birca: Hollandiában még egy viccpárt elnöke se lehetne ez a gyökér tacskó-horthy.

2019.01.15. 15:13:55

@DrGehaeuse:
bunyós pityu haverja még a gazdag hollandiában is megkavarta az állóvizet.

ijontichy 2019.01.15. 15:25:17

@poszt: Mindenekelőtt: az nem baj, ha az ellenzék választással legitimált képviselői továbbra is cseszegetik a közszolgálat rezsimszolga vezetőit (nem a parlamenti profi hazudozókat, az sokat nem ér). Ezzel cseszegetik a vityát is, akinek amúgy szépen kezdenek elfolyósodni a vonásai. Lehet rongálni az egészségét, megérdemli.

"A szervezés annál is inkább szükséges és lehetséges, hogy a magyar vidéket a mai formájában a kommunista párt szervezte meg a hatvanas években"
Ezt szajkózom régóta. A vitya & co. '98-ra nemcsak a rendszerváltás emblematikus pártját foglalta el (legitimáció!), hanem felfűzte az egykori állampárt vidéki hálózatának maradványait is. Párttitkár-tanácselnök-téeszelnök helyett lett lokális narancsbáró, vagy közpénzhajtányú újnemzethy tőkés. Szvsz. közel 1 milla vidéki fidesz szavazó a pokolba kívánja vityát meg a pártját, de ide akkor sem lehet menni holmi "demokrácia", meg "szabadság" lózungokkal. Nagyon hihető üzenet kell, hogy nerbukta után is lesz munkahely, amiből "fussa a tízdeka parizer, meg a cipő a gyereknek".

Ezért (is) nagyon nehéz, de mindent meg kell tenni, hogy tavasszal rávegyék azokat, akik idén áprilisban feltápászkodtak a két hátsó lábukra és leszavaztak a fidesz ellen, hogy újra tegyék ezt meg. Nagyon fontos, hogy vitya érdekérvényesítő képessége az EP/EPP-ben erodálódjon. Segíts magadon, akkor Isten (EU) is megsegít. Ez az első lépés.

(Btw. érdekes ez a Birnbaum-sztorizgatás. Miért éppen most? Nehezen tudom elképzelni, hogy profi ilyet ok nélkül tegyen.)

2019.01.15. 15:42:15

@ijontichy:
orbán egy eszköz arra, hogy a rendszerváltó pártelitet elzavarják. megszűnt az mdf-szdsz. közös listán indulva se tudtak a parlament közelébe kerülni. az szdsz megmaradt a médiában, alapítványi hálózatokban. azt verik szét. a kdnp egy az egyben, az fkgp részben került a fideszbe. a jobbikot a miép sorsára próbálják juttatni. az mszp-t szétverte gyurcsány. ennyi segítséget kapott orbán. a fénymásoló gépeket és az oxfordi ösztöndíjat köszönik soros györgynek. és erre lehet a válasz az, hogy o1g.

a tavaszi és az őszi választásokon eldől, hogy milyen támogatottságot szerez az "ellenállás". ez határozza meg 5 éven át a kül- és a belpolitikát. hacsak nem lesz valami nagyobb válsághelyzet, amiben a történések kiszámíthatatlanok.

2019.01.15. 16:20:22

Ide illik, ezzel kéne megküzdenie az ellenzéknek:

www.youtube.com/watch?v=atMMysP90Ko

DrGehaeuse 2019.01.15. 17:03:23

@b.feher: A romák arra szavaztak Fájban is akire a polgármester (mint egyetlen munkaadó) mondta, hogy szavazni kell. A másik probléma a média elérés. Az RTL-Klub-on kívül nem jut el hozzájuk semmilyen nem kner-szócső média, de a híreket nem feltétlenül az RTL-en nézik. Más politikai tartalom (XXi. század, Magyarul Balóval, Házon kívül) meg nem is érdekli őket. Inkábbb néznek helyette valami sorozatot egy Story4-en vagy IsauraTV-n. Interneten (ha egyáltalán van) még kevésbé keresik a politikai tartalmakat.

lecsós 2019.01.15. 17:19:40

@DrGehaeuse: Olvasgatva az ilyen stílusú hozzászólásokat, eszembe jut: te,, figyu te! Igen, te! Mikor jártál egyáltalán "vidéken" utoljára? Nem, nem a szigeteken, ahova nyaralgatni mész, hanem izomból mikkor találkoztál a magyar valósággal vidéken, pl egy igazi faluban?
Döbbenetes az ilyen jellegű hozzászólásokat olvasni, mivel süt róluk az, hogy az illető nem látott vidéki embert vagy 40 éve. Hagyjuk már. Őrület. Így nem fog menni, de tényleg, nem kell erőltetni.

itten van e, a szomszéd néni megmondja:
- Hellóka, mert hres forvardolt egy brífinget vazzeg..
www.youtube.com/watch?v=g20M4G7SQ2U

2019.01.15. 17:39:05

@DrGehaeuse: akkor tőled is megkérdezem, hogy ééés, mit mondana nekik Kunhalmi Ágnes, ha éppen a Balót néznék vagy a 21. századot?

DrGehaeuse 2019.01.15. 18:02:39

@lecsós: Jó a videó. Egyébként én 37 éves koromig éltem egy faluban ami nem túl nagy (1900 lakos) és ma is járok haza havonta 2 alkalommal. Roma kisebbségünk is van (kb. 150 fő ami 1980 körül még 50 volt.). Nem olyan szegény mint Fáj, az önkormányzaton kívül van még 3 nála is nagyobb munkaadó. A helyi romák nagy része arra szavaz akit egy helyi maffiózó megnevez. Az illető csóka 8 általánossal meg egy vagyonőri tanfolyammal az egyik Pesti privatizációs maffiaának volt a fogdmegje, amikor a 2000-es évek elején hazaköltözött, 100 millós nagyságrendű vagyon parkolt nála egy üzemcsarnok-szerű fészerben (szerszámgépek, vasáruk, lakatosmunkákhoz való segédanyag készletek). Azóta felvásárolt több tucat hektár földet, legelőt, szőlőket, erdőrészeket. Egy időben 3 kocsmát üzemeltetett és több boltban van érdekeltsége, a romák között ő a "Vajda" pedik ő maga nem roma, csak a volt felesége (pletyka szerint adóoptimalizálás miatt váltak csak el). Nevezzük Sanyinak.
Egyszer a Sanyi azt mondta a kocsmájában italozó megfelelő romáknak, hogy a Bunkó Jóska (kitalált név) tanyája útban van neki és nem akarja eladni, esetleg történhetne vele valami amitől észhez tér.
Bunkó Józsit egy éven belül 2x verték meg 8 napon túl gyógyulóan. Kicsivel később leégett a tanyája (molotov-koktél gyanus palackot találtak de a rendőrök nem léptek - állítólag a járási RK a Sanyi spanja), aztán már örült a Bunkó Jóska hogy kapott egy házat a tanyájáért cserébe a falu túlsó végén. Azóta szép horgásztó létesült a Józsi tanyája helyén ami a Sanyié.
Szóval ha ez a Sanyi azt mondja a kocsmában, hogy orv-bánra kell szavazni, a romák 80%-a oda fog szavazni, mert valamilyen módon tőle függenek. 2010 előtt még nagyobb hatalma volt mert akkor még a polgármester is a Sanyi embere volt.

És ilyen Sanyik vannak szerte az országban, nagyon sok helyen. Van ahol a polgármester maga a helyi Sanyi.

DrGehaeuse 2019.01.15. 18:06:14

@b.feher: Szerintem Ágica jobban tenné ha meg se szólalna, nem hogy vidéken de még Pesten se.

2019.01.15. 19:06:26

nem mintha a 2 dolog összefüggene, de sztm egyelőre nem létezik olyan ellenzék, amelyik előbb ezt gyógyissa(a vidéken - azaz beleévődjön a vidék társadalmába, mint a nyüvek) hafr.blog.hu/2019/01/04/kilabalas_a_posztfeudalis_familiaris_tarsadalombol_politikai_javaslat_i_resz#c36476966
hogy aztán az ott megszervezett tömegbázisával megerősödve veszedelmet jelentsen a rezsimre ;)
talán nem véletlen, hogy orbán nem akarja őket(minket) a vidékre internálni

lecsós 2019.01.15. 19:19:53

@DrGehaeuse:
Na látod. Ez a valóság nem kellene elfelejteni. Ebből kell kiindulni, ha valamit el akarna élni az ember. Mert a hres forvardolt egy brífnget bazzeg... Ki a tökömet érdekel? Elnyomsz egy ilyen dumát a kocsmában a faludban a földiid rád fog nézni nagy boci szemekkel, finoman kiröhög - tőle elfogadod - és szerényen rendel neked is egy kevertet, és megkérdez hogy minden rendben van-e ott fent nálad. Na szóval szépen leírtad hogy mi a stájsz. Ebből kellene kiindulni, mert ez a tutter. Én tudok dumálni nemzetköziül, - válogatott nemzetközi tárasaságban - tudok beszélgetni a pösti mostani úri társasággal, a nem túl régebbi kicsit rolexes sznobjával is, egy a történet lényege. Nem tagadom vagyok, meg kúrvára nem akarok más lenni, mint aki vagyok. Akinek nem tetszik, nem kell, hogy szóba álljon velem. Egyszerűen működök, mint a faék. Amúgy szükség lenne az ilyen figurákra, mint te, vagy én. mert láttál már városi embert, meg toltál legalább egy diplomatát - kitaníttatott a falud, -mert nem az apád - oszt mégis fent maradtál a városban... Hát....Na mindegy, a véleményed az még fontos lenne, mégis a mi fiunk vagy te. Szóval érted te is, hogy miről makogok. Te kellene, hogy legyél a trafó, aki képes úgy átadni az infót bármiről arrafelé hogy fasza legyen. Eztet a szerepet meg vállalni kellene. kurvakeményen toppon kell lenni, hogy el tudd magyarázni úgy a nemzetközi helyzetet a kocsmában 3 mondatban hogy amiikor a pistabácsi negyvenedszerre adja át a felvégen, a lényege megmaradjon.
Ebben meg a fidesz kibaszott jó. Elképzelem pl. a mostani "összefosás" - bocs összefogás - egy másik prominensét, hogy egy kevert mellett tolja a tutit - hát nem igazán jön át... Szarrá röhögi magát a törzsközönség. Mint Bödőcs ahogy mondta: --"Csonka gúla felülete.. ki a faszomat érdekel? De tényleg??? -

Geo_ 2019.01.15. 22:51:48

@DrGehaeuse: ne etsd, ne etesd!!!!
:-) :-) :-)

DrGehaeuse 2019.01.16. 03:49:24

@Geo_: Nyugi! Lecsós nem egy 444-fajta.

DrGehaeuse 2019.01.16. 04:02:18

@Geo_: Ja bocs, bírca se egy 444 kaliberű troll!

screpes 2019.01.16. 07:29:01

@444:
Sokadszor írod már, hogy OV csak egy eszköz...
Kinek az eszköze? A városias többségnek miért nincs "eszköze"?

Nyilván azért, mert annak az "eszköznek" szintúgy erővel, egységes gondolattal kéne felvérteződnie.
De míg a hatalomnek ez a természete, a nyílt, útkereső népességnek nincsen hatalmi alapú és természetű fellépésre módja, és ESZKÖZE sincs.
Mert ők nem eszköz.

DrGehaeuse 2019.01.16. 09:28:05

@screpes: 444 mond valamit. A karmelita kolostor fantomja tényleg lehet eszköz. Van egy világhatalom aminek nincs hazája, mert az egész bolygó urának gondolja magát (némi alappal) egyedül Kína tud dacolni vele. Nagyon nem lennék meglepve ha orv-bán (is) az ő egyik vasuk lenne a tűzben.

DrGehaeuse 2019.01.16. 11:00:40

@444: Mulatós Csocseszre gondolsz? Az tényleg egy nagy forma!

2019.01.16. 13:41:45

@DrGehaeuse:
wilders és "bunyós pityu".
24.p3k.hu/app/uploads/2017/04/17884598_352791788452428_5302182862968715144_n.jpg
ő pedig "csocsesz".
pctrs.network.hu/clubpicture/5/2/2/_/csocsesz_522549_65545.jpg
ezt fejti meg sanyi a kútfúró úgy, hogy ezek a "cigányok". szerinte kultúrát a "cigánykodás" uralja. de ez politikailag inkorrekt.

2019.01.16. 14:27:53

@screpes:
a dk-s nyugdíjasoknak gyurcsány ferenc az eszköze. ő fejezi ki az ellenérzéseiket a közéletben. az mszp-nek tóth bertalan, a párbeszédnek karácsony gergely az eszköze. a momentumosoknak fekete győr andrás. a jobbikosoknak most éppen jakab péter.

a jobbik és a momentum támogatottsága növekededett. a fideszé csökkent. legalábbis a zri szerint. ezen a hétvégén ez lenne a választási eredmény.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2521/25214/252141/25214111_3d19358cd8d477aa9730da0b5c37611b_t.jpg
ezek szerint ezt az irányt a választók inkább helyesnek tartják, mint helytelennek. nincs más hátra, mint közös elképzelésekkel előállni a dk-tól a jobbikig. amennyiben ezek a szavazatok összeadhatók úgy, ezzel 50% körüli eredményt el lehet érni. és még ugye fideszeseket is meg lehet győzni. persze nem még ez sem muszáj, elegendőek a közös jelöltek. elképzelés eddig sincs. és mégis van 50% az ellenzéki oldalon. és 50% a kormánypártban. arra a programra, hogy "folytatjuk".

az ellenzérzéseket valamilyen irányba el kell tolni ahhoz, hogy megjelenjen az értelem. a jobbik és a momentum erősödik. nemzeti és polgári radikalizmus. talán így lehet ezt politikafilozófiára fordítani. ők és az lmp a 21. századi pártok. ezt mondja ungár péter. álljanak össze és győzzék meg a választókat, hogy miért érdemes rájuk szavazni.

olvasom, hogy svédországban előre törtek a populisták. 1908 óta vannak általános választások. és 1914 óta folyamatosan a szocdemek nyertek. diktatúra vam? olof palme liberális demokrata volt? nem akart politikai váltógazdálkodást. hanem 1970-ben azt mondta, hogy most mi vagyunk kormányon. és utána azt, hogy megint ők lesznek. amíg le nem lőtték 1986-ban. illiberális olof palme egy versengő autoriter rezsimet hirdetett egy hibrid rendszert. nem engedte oda a szegény kis svéd ellenzéket. de most, hogy a populisták megerősödtek a zöldek is bekerültek a kormányba. végre svédországban lesz környezetvédelem. hiszen arra garancia az, hogy a zöld párt a kormányba kerül.

feltétlen helyesek a címkék a pártokon?

DrGehaeuse 2019.01.16. 15:33:40

@444: Wilders kb olyan mint Vona csak vona már nem pártelnök és Wilders soha nem volt iszlámbarát csakis iszlámellenes.
Viszont Wilders nem is keresztény, agnosztikus! Ez egy kissé pikánssá teszi a nagy haverságot a harsányan szájkeresztény kner-vezér orv-bán és Wilders között.
Vitya részéről nincs is szó túlzott örömről:
24.p3k.hu/app/uploads/2018/01/wilders-e1517252773331.jpg

screpes 2019.01.16. 15:33:57

@444:
Nem, nem helyesek a cimkék a pártokon.
Azért nem, mert aligha fogják tudni (akarni) valóra váltani, ha mégis olyan helyzetbe kerülnének.
De a fidesz, tehát az uralkodó párt, más helyzetben van, mert értelmezhető a szándéka, mindabból, ami történik..
Sőt, csakis abból célszerű ítélni. Ide, -ha hatalomban van valamelyik - már nem kell kávézacc.
Addig meg, ugye, megint az úgyneveztt ígétretek birodalma.
Ráadásul minden esetben hiányzik az időtáv, ami nem elhanynagolható.
Létezik olyan, hogy azonnal nekilátnak valaminek, de elképzelhető fél év halasztás, meg "középtávok", és így tovább.

horvathviteztamas 2019.01.16. 17:02:19

Vidéken a kutyát sem érdekli a libsi hülye gyerekek hisztije, máshol kell kapirgálni!

Brix 2019.01.16. 17:26:54

A megoldás az lenne, ha az ellenzèki pártok lemennènek vidèkre, ès elkezdenèk a hálózatèpítèst, ahogy a Fidesz tette a 15-20 èvvel ezelőtt. Egyenkènt kell megkeresni minden választópolgárt, ès többet ígèrni nekik, mint amit a Fidesz eddig adott...Nem lesz könnyű, mert a helyi vèlemènyformálók a Fidesz zsebèben vannak, a kisemberek meg fèltik a gyenge lábakon álló egzisztenciájukat, így nem mernek pártrendezvènyeken rèszt venni...Amit most Hadházy Ákos ès Szèl Bernadett csinál: egyfajta gerilla politizálás, folyamatos , alternatív mèdia nyomás, csak arra jó , hogy a passzív kormányelleneseket felrázzák, aktivizálják, de új szavazókat nem fognak ezzel szerezni..Orbán nem adja meg azt a szivessèget senkinek, hogy egy vègzetes politikai hibával elinduljon a vègleges diszkreditálódás útján...A politikát mèg mindig ő tematizája,a migrációval, nem az ellenzèk...A nagy áttörèshez többször el kellene menni vidèkre az ellenzèknek ès többet ígèrni, mint amit eddig kaptak az emberek...A elit-ellenes gyűlöletkeltès is kifizetődő lehet, de ebben a magyar ellenzèk nagyon amatőr... Jelenleg az ellenzèknek nincs sem anyagi- , sem szemèlyi-, sem mèdia háttere ahhoz , hogy a vidèki embereket, különösen az idősebbeket megszólítsák...Maradnak a fiatalok,mint meggyőzhető közeg, akik azèrt a termèszet rendje szerint egyre többen lesznek...Sok èv (hálózatèpítő)munkájával ki lehetne golyózni a Fideszt a hatalomból, hiszen Orbánèk öregszenek...Kèrdès csak az, hogy mikor áll össze a verhetetlen sereg, a " Gyűrű szövetsège"..Egy fiatal, potens Orbán kihívó sem ártana, mert hiába a szövetsèg, ha nincs egy mindenki által elfogadott vezető...

mindbender2 2019.01.16. 17:34:00

Egyelőre fel kellene fogniuk a nagy forradalmi hevületben, hogy az o1g eléggé kontraproduktív.
Ez természetesen nem fog sikerülni, mert akkora a diktatúra, hogy alig bírják ordítani.

mindbender2 2019.01.16. 17:35:05

@Brix: Haha, hamarabb mennek át a határon kerítést rázni.

VT Man 2019.01.16. 18:10:08

@Brix:
"Egyenkènt kell megkeresni minden választópolgárt, ès többet ígèrni nekik, mint amit a Fidesz eddig adott..."

Ezt hivjak populizmusnak.

Ami - tudjuk - fujj, fujj!

2019.01.16. 18:14:50

@screpes:
a fiatalok most nap mint nap azt hallják, hogy soros és o1g. de tudják, hogy ez a napi politika. hosszabb távon gondolkodnak. tudják, hogy ő sorsuk elsősorban nem ezen múlik. ez egy mai program. pályaválasztási tanácsadás. megszeppent arcok. telt ház. fegyelmezettek, figyelnek.
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2270173
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2270174
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2270171
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2270192
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2270205
csak egy mai példa.

2019.01.16. 18:47:48

@Brix:
a fidesznek van egy tudatos generáció váltási elképzelése. a következő céldátum 2030. azt mondják, hogy akkor jöhet egy új fidesz. mert hogy a 10-es évek zavaros ügyletei addig elévülnek politikai és közjogi értelemben is.

az, hogy egy párt hosszasan kormányoz nem példa nélküli az európában. ott van a bajor csu, vagy a svéd szociáldemokrata párt. balról létrejött néppárt és 1914 óta nyeri a választásokat. azóta a svéd reichstag mindig az övék. a svéd baloldal most van a történelmi mélypontján a bevándorló válság miatt. a fidesz ez esetben is az amerikanizált modellről próbál leszakadni. a kétpárti politikai váltógazdaságról.

2019.01.16. 19:20:54

vagy szintén egy mai hír.

A környező települések polgármestereivel tárgyalt a Krones ügyvezetője
dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2019/kronesmannche21.jpg
betelepül a német cég. és azt látja, hogy a városban már nem talál elég szakembert. a cégvezető nem megy el el falvakba. hanem azt mondja, hogy na jó. esetleg hívjuk össze a környező polgármestereket.

Brix 2019.01.16. 19:42:48

@444: A tehetséges, új generációt annyira nem látom a Fideszben, hiányoznak a szerethető, populista arcok, a nép "egyszerű" fiai ...Gulyás Gergely tehetséges, de ő sem egy átütő figura, Szíjjártó meg nem igazán népszerű politikus... Egyelőre, Orbán mellett nem nőtt ki senki, ráadásul, mind elitista arcok vannak mögötte...Unszimpatikus.. Orbán szinte az egyedüli, aki tud a nép nyelvén beszélni...De, még mennyire, hiszen vagyontalan, egyszerű falusi gyereknek gondolják hívei...Tiborc, a család , Mészáros - csak véletlenül lettek gazdagok...
A "hosszas kormányzással" nekem nagy problémáim vannak...Először is, egy fiatal , alig 30 éves demokráciában , jobb lenne, ha inkább a pártok egyenlő versenyén és váltógazdálkodásán alapuló PLURÁLIS rendszer alakulna ki...Nem pedig kvázi egypártrendszer...A svéd példa az egypártrendszerre azért sántít , mert ott bármikor lehetséges a kormányzó párt leváltása , demokratikus választáson, nálunk nem igazán..A svédeknél szinte teljes egészében arányos választási rendszer van, azaz, a pártra leadott szavazatok százalékos aránya, egy az egyben mandátummá konvertálódnak...A német rendszer is hasonló, így koalíciós kényszer van..
Nem mintha a német alkotmányos rendszerrel nem lenne problémám, az is egy 2Vh utáni reliktum, amely gyerekeknek tekinti az állampolgárokat...Ott is félnek a demokráciától...
A kérdés most az, hogy mi a jobb Magyarországnak: egy kvázi egypárti , irányított demokrácia , és a gazdasági-politikai elit hatalmának évtizedekre bebetonozása vagy csapjunk a lecsóba, és állítsuk vissza a plurális rendszert, az egyenlő erejű pártok versenyét,
annak minden problémáival együtt...
Ne, érts félre, én is inkább jobboldali vagyok, de nem hiszek Orbán vízióiban. A globális migrációs folyamatok megállításban vagy a népesedési trendek visszaforgatásában... Ezek csak puszta illúziók...
A lényeg- szerintem - a demokratikus rendszer, a jogállam helyreállítása lenne, és ennek a gusztustalan, kizárólagosságra törő (Fidesz) elit hatalmának a megtörése lenne, mert olyan szinten manipulálták az emberi agyakat, főleg vidéken, ami az ország fejlődésének legnagyobb akadálya (lesz)...

room_101 2019.01.16. 20:18:38

A Fidesz Magyarországon nem a probléma oka, hanem következmény. A birkáknak (meg főleg Bircának) nagyon jól megfelel.
De mivel demokrácia van, eldöntheti bárki, hogy a Fideszt jutalmul vagy büntetésből kapja.
De szavazhatsz a lábaddal is, vagy leveheted a sok hülyét, esetleg dörgölődhetsz az urakhoz. (A többiek várhatják a sült galambot, amit kellő rendszerességgel mag is ígérnek.)
Egyénileg lehet jobb, úgy általában lesz még lejjebb jó sokáig.

Wéső 2019.01.16. 20:20:21

Szokásos belpesti szöveg. A vidéki nem hülye. Csak azért, mert nem vágyunk nyugati típusú demokráciára, gondolkodunk és köszönjük megvagyunk. Itt van ám kaja meg víz is, akkor is ha bezár a Tesco egy hónapra. Itt mindenki ismer mindenkit, mindenki dolgozik és nem a disznóólba van bekötve az internet. Olvasunk mindent, gondolkodunk is csak másként. Ezt kellene megérteni. A demokrácia-jogállam kombó tényleg nem érdekes. Itt minden barterba megy, ami kimondottan jó, mindenki segít mindenkit és bizony sok a diplomás, aki vállalkozóként él és 100 milliós gépeket vesz. Mondom nem rossz itt az élet eszünk is van, csak itt vannak hagyományok, van tág család együtt és kurvára nem akarnánk Pesten élni és Nyugat-Európában sem. De ha egy momentumos idejön ágálni, könnyen megkapja a maga tenyeresét. Soha nem fogja megérteni a belpesti a vidéket, de nem is kell. Főleg nem azon célból, hogy a vidékből szdsz-kuplerájt csináljanak.

2019.01.16. 20:27:13

@Brix:
a modern kori politikában 20-30 évente vannak a generáció váltások és a "nagy" politikusok 2-3 nemzedéken át meghatározóak. magyarországon a reformkortól kezdve tetten érhető ez az emberléptékű korszakolás. 1825, 1848, 1867, 1896, 1920, 1945/56, 1968, 1989-90. és erre következik 2010 mint mérföldkő és a következő céldátum 2030. ez a fidesz narratívája. a generáció váltást nem mostanra, hanem egy évtized múlva tervezik.

Wéső 2019.01.16. 20:40:15

@DrGehaeuse: csak puffogtatsz ecsém és fogalmad sincs a valóságról. A valóság az ami van. :)

Wéső 2019.01.16. 20:41:47

@DrGehaeuse: zárójel: ki a faszomat érdekli Hollandia és a holland választási rendszer? zárójel bezárva

Wéső 2019.01.16. 20:45:59

@Brix: " A tehetséges, új generációt annyira nem látom a Fideszben, hiányoznak a szerethető, populista arcok, a nép "egyszerű" fiai "

Ebben mondjuk igazad van. De az egyéni körzetek kitermelik a helyi, ismert embereket. Pont ez a feladatuk.

Wéső 2019.01.16. 20:47:10

A listának meg az, hogy a pártok vezetői bejussanak a Parlamentbe. Pont jó ez így ahogy van.

Wéső 2019.01.16. 20:58:39

@wmiki: alapvetően a programmal is baj van, hát még a megvalósíthatósággal. Hihi

Nancsibacsi 2019.01.16. 21:02:21

Az ellenzékkel az a legnagyobb gond, hogy nem akar nyerni. Jó az úgy nekik hogy ellenzékben vannak - dolgozniuk így se kell, felelősség nincs, és azért a kis pénzecskéjük így is megvan. Az a helyzet hogy ha holnap Viktor azt mondaná, hogy "f.szom a farmba", és elhúzna a sleppjével a Bahamákra örökre, akkor én délután fél 5-kor befejezném a munkámat, commitolnék - mert rend a lelke mindennek -, és amilyen balf.sz ez az ellenzék simán átvenném a hatalmat az orruk előtt. Aztán folytatnám kicsit nyíltan pofátlanabbul mint a Viktor fiú, és nekem hőbörögnének az ablakom alatt 20 évig.
Ott volt ez a Gundeles téma. Ott agonizáltak egy héten keresztül hogy "Gundel menü, 850 Ft" - a kormányoldal kb 2 mondatot nem válaszolt. Utána meg mondták hogy igen, a tényleg kicsit drága, mert a képviselői irodaházban meg a parlamentben 790. Bazmeg ezek az ellenzéki politikusok feldobják a nagy retkes lóf.szt, és aláállnak nyitott szájjal - mintha sportból csinálnák.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.01.16. 21:05:14

@Wéső: szokásos nagyszájú szöveg: lehet, hogy te abban a félmillióban élsz, akinek jobban megy (most hagyjuk, miért, nem tudom, nem is érdekel), de hacsak nem jársz zárt lesötétített BMW-vel és kiteszed a lábad néha az utcára, nincs olyan összefüggő három négyzetkilométer vidéken, amelyiken túl ne találkoznál rögtön a szegénységgel. HA még ráadásul adatokat is tudsz olvasni, akkor külön rossz lesz neked, mert az evidensen önző, arrogáns természetednek meg kell birkóznia a szikár tényekkel, szóval hátrább az agarakkal, ecsém

2019.01.16. 21:08:00

@Brix:
az atlantista, transzatlanti demokrácia modell politikai váltógazdálkodáson alapul. mondjuk a média feladata az, hogy alávágjon a mindenkori kormánypártnak és ezzel kiszolgálja a mindenkori ellenzéket. ebből következően személyzeti politikában egyik pártnak sem tudja érvényesíteni az átmeneti hatalmi fölényét. egy ilyen rendszerben 2-3 cikluson át tartó egypárti uralom is nagyon ritka. mert ezt próbálja megakadályozni az intézményrendszer. ezek élére a pártpolitikához legfeljebb csak lazán kötődő független elit kerül. ők a magas értelmiség, amelyik filozofikus vitákat vív.

és a politika ehhez képest valamilyen alantas dolog. valakinek miniszterelnöknek kell lennie. horn gyula mondjuk beszélt a nép nyelvén. de volt egy szakpolitikusokból álló grémium. egy tanácsadói elit, amelyik javaslatokat tett a kormányzati munkában. a szükséges államreformokra azért, hogy felzárkózzunk a nyugathoz. antall józsef is ebben hitt. horn gyula is. az első orbán kormány is. medgyessy és gyurcsány is. mindenki. még kádár is. egy ő egy nagyon szegény közegből jött, háborús és polgárháborús szocializációval, de mondjuk 68 után megértette, hogy a politika nem abból áll, hogy az ellenfelet be kell börtönözni. és ha nem ő akasztja fel a másikat, akkor őt akasztja fel egy harmadik. 56 még ilyen volt. kádár ezzel próbált szakítani. ehhez kellett egy reformértelmiség. a hazafias népfrontban a vidékkel, az egyházzal keresték a kapcsolatot, a politikai bizottság a fővárosi liberális értelmiséggel egyezkedett. ez volt a két pólus az mszmp-n belül. és ebből lett aztán az mszp-szdsz és az népfrontból az mdf és ahhoz kötödő történelmi pártok. az kdnp és az fkgp. és ezek váltogatják egymást.

a liberális média így szerveződött. a reggel napkeltében vannak az alantas politikai viták. a magas értelmiség a napzártában megvitatja a filozófiai problémákat. ők adják a rendszer stabilitását. a politikusok váltogatják egymást.

ez az egyik demokrácia modell. és orbán viktor azt mondta, hogy ez nagyon szép, de ő nem így képzeli a politikát. hogy most uncsi már kormányozni és jöjjön a gyurcsi, mert váltógazdálkodás kell. de már gyurcsányék is be akarták fejezni a rendszerváltást. azzal ezt a politikai váltógazdálkodásnak véget vetnek. 2006-ban brutális médiafölényben voltak. és azért a gazdasági növekedés tartósan magas volt. és onnan jött egy zuhanás, a válság.
d3fy651gv2fhd3.cloudfront.net/charts/hungary-gdp-growth-annual.png?s=hugptotl&v=201812050809a1&lang=all&d1=19190101&d2=20191231
rosszkor jött ki, mert nekik kellett elvégezni a korrekciót. és a fidesz nyert kétharmaddal. és fel se merült, hogy a fidesz kiengedi a hatalmat. eddig ti mondtátok meg, most meg mi mondjuk meg. és utána is mi mondjuk meg.

ez egy másik demokrácia modell. egypárti uralom van. de ez a magyar politikatörténettől nem idegen. a kiegyezés után is ilyen volt, a horthy kor is ilyen volt. nagyrészt a kádár kor is. és a zűrzavaros időket követő orbán viktorhoz kötődő időszak is ilyen. és a történeti elemző gondolkodás szerintem az, hogy magyarországon valójában ez a normalitás. ezzel tulajdonképpen csak visszatért a történelem.

a másik felfogás az, hogy na jó, de ez nem vezet el a polgárosodáshoz. ezért magyarországot ebből a kerékvágásból ki kell mozdítani.

Wéső 2019.01.16. 21:08:36

@HaFr: találkozom, hogyne, sőt nekünk is vannak problémáink, de vidéken van egy kőkemény vonal, ami ha működött eddig, 200 évig, ezután is fog és hidd el a szegény is jobban él itt, mintha szegény lenne a nagyvárosban és a még nagyobb városban és Nyugat-Európában.

Wéső 2019.01.16. 21:09:59

Ha más nem a szegénynek egyszerre mindenki ad kenyeret, munkát, fű alatt. Itt. Itt a szegény nem annyira szegény.

Wéső 2019.01.16. 21:15:14

A városban csak cash-ből van kenyér. Itt a cash csak másodlagos vagy akár harmadlagos.

Dzseem 2019.01.16. 21:23:49

@horvathviteztamas: ezzel a frappáns mondattal van egy komoly probléma. Önmagában és első olvasásra nem is tűnik talán fel, de a mondat nem a liberális részről szól és jön belőle a tartalom, hanem a “vidéket nem érdekli “ rész. Ez pedig - a Te szavaid alapján - egyben azt is jelenti, hogy közömbösség vagy más iránt való “érdeklődés” az, ami ennek az oka?! De, ha a hiszti nem érdekli Őket, ami valljuk be ha így van nagyon nem pozitív és a társadalomra nézve kifejezetten elgondolkodtató, akkor milyen délibáb van nekik (nekünk) vetítve? Jó nagy széles vásznú .. jó gagyi. Könnyen érthető film, egyszerű történettel, bevett sablonos forgatókönyvvel amit tényleg mindenki megért.

Wéső 2019.01.16. 21:31:30

@Dzseem: nincs probléma vele. Ilyesmire nincs idő vidéken és ez nem közömbösség, csak a szar félresöprése, mert vannak fontos(abb) dolgok.

Wéső 2019.01.16. 21:37:29

A vidék pragmatikus.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2019.01.16. 21:42:35

@Wéső: pedig régebben volt programja az ellenzéknek is, nemcsak az OG1-et, meg SZRTÁJK-ot skandálták.
Több hajléktalan, alacsonyabb minimálbér, magasabb SZJA, kisebb multiadó, magasabb rezsi, kevesebb munka, több segély...
nem is értem, a sok hülye magyar miért nem rájuk szavazott...

Wéső 2019.01.16. 21:44:55

@wmiki: végigéltem én is az elmúlt 50 évet. Tudtam, hogy ez lesz. Most csak egy baj van, hogy szumma 15%-al nem kormányozhatnak. Pedig felkenték őket Nyugat-Európában. :D

törppicur 2019.01.16. 21:50:27

@DrGehaeuse: bocs, vissza a legelejére

A kamupárt kategóriát elég szűken értelmezted.

A miép, munkáspárt és együtt a teljesítménye alapján kamupárt.

A kutyusok meg saját magukat tartják annak, igaz az eredmények rájuk cáfoltak, őket talán ne vegyük oda.

2019.01.16. 21:51:28

@Brix:
kádár így akart rendszert váltani. van az mszmp. abban van a hazafias irányvonal a népfront. a nemzetköziséget hirdeti a politikai bizottság. és van ez a duna kör. a környezetvédő elvtársakkal. lépjenek be a pártba és alakítsanak egy platformot. munkástagozat mellett jelenjenek meg az értelmiségi körök. a párt igényli a kritikát. történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van. de ezt úgy lehet kvázi demokratizálni, hogy egy több platformból álló néppárttá alakítják. és ez a modell, vagy ehhez közel álló elképzelések térnek vissza.

és ez esetben a párton belül kellene megteremteni a pluralitást. párthoz közel álló politikai csoportok bírálják le a belső pártvezetést. fidesz1 és a fidesz2. és van valamennyi független értelmiségi. ami a nyilvánoságban ezt kontrollálja.

értem, hogy ez nem jó az ellenzéknek. hozzák létre az ellenpólust és ha az legitimitást nyer, akkor úgy visszatérhetnek a kétpárti váltógazdálkodásra, vagy meghirdethetik az újabb rendszerváltást. de ahhoz nagy arányú győzelmet kell aratniuk.

Wéső 2019.01.16. 21:51:48

@wmiki: ezt az szdsz óta tudni lehetett, hogy jön az a néhány százalékos réteg és kormányozni akar, mert ők erre vannak predesztinálva. :)

VadMacs 2019.01.16. 22:47:49

@Wéső:
>Itt minden barterba megy, ami kimondottan jó, mindenki segít mindenkit és bizony sok a diplomás, aki vállalkozóként él és 100 milliós gépeket vesz.

Azt hiszem errefelé ezzel a dumával te kapnád a tenyereseket a falubeliektől. 100 milliós gépeket itt az vesz, aki valamelyik fide$$ munkásőr rokona, vagy a seggét nyalja ezeknek a tetveknek.

szepipiktor 2019.01.16. 22:48:02

"ha lehet hinni a közvélemény kutatásoknak - olyan milliókat helyezett szembe a kormánnyal, akik eddig vagy a Fideszre szavaztak, vagy passzívak voltak."
.
Kedvesem nem az a gond, hogy hinni lehet-e például a ellenzékhez tartozó Závecz jelentésnek, ami most van kint a címlapont, hanem az, hogy azt miért kell szándékosan félrertelmezni?
.
1) Ott van, feketén fehéren, hogy pár százalékos elmozdulás lett a fidesztől az ellenzék felé, de a passzív halmaz stabil, nem mozdult meg és már utolérte a fideszt!
2) Egyszerűen értelmezhető egy hiteles publikálónak, hogyha az ellenzék tevékenysége "tetszene" a jelzett millióknak, akkor a passzív halmaz csökkent volna és ebből építkene most az ellenzék.
3) A fidesszből elvándorló pár százalék valójában az eddigi aktív kényszerzavazók, akik elmennek szavazni, de a nincs jobb elven - elutasítva a baloldalt - a fideszt ikszelte be, most ők - feltételezve, hogy érintettek a ranszolgatörvénynél - most a tüntetőkhöz csapódtak...
.
Az utolsó pedig, hogy abba kellene hagyni a passzívak beszámolgatását, ők azért passzívak mert nem csak a fideszt, hanem az ellenzéket is elutasítja.
.
Érdemes lenne arról is írni, hogy a négy pontban vajon miért van kiemelve egyetlen szakma??? És pont az, ami a diktatúrák életét biztosítja, az erőszakszervezeteké...
Ezek szerint az ellenzéknek az egészségügyi dolgozók, a tanárok vagy a számtalan csóró "feketemelós" sorsa nem lényeges, rájuk nem számolnának hatalomrakerülésük esetén sem.
De a rendőrségre igen.
Hiszen kádáréknak is volt munkásőrsége, ma a fidesznek is van, a TEK, hát golnolom az újabb bolsevik mozgalmak sem gondolkoznak a demokráciában.

rockjano 2019.01.16. 23:37:18

@DrGehaeuse: Azért az kérdés hogy ez így összadható-e. Ami a vidéket illeti...nagyjából semmi esély ehez média és rengeteg pénz kellene és egyik sincs...

Egy biztos ebben a rendszerben CSAK egységes ellenzék szállhat szenbe egy ilyen egységes bár erőszakkal összetartott és gátlástalan hatalommal szembe.

Az hogy győzhet-e az kérdéses de ha rosszabbak lesznek a körülmények (és lesznek) akkor semmi sem lehetetlen.

törppicur 2019.01.16. 23:56:23

@rockjano: a pénz és a média kevés, sajnos dolgozni is kellene a projekten.
Mondjuk a vidéki hódításokért vidéken.
A fidesznél volt kis média és kis pénz jól megverte a sok média sok pénz hátterű ballibbantakat (háromszor is, mint Ludas Matyi). Mivel? Munkával, polgári körökkel
A jobbiknál volt még kevesebb pénz és nulla média és ő lett a legerősebb ellenzéki párt. Mivel? Munkával és mozgósítással.
Azt hogy a ballib munka helyett osztódik, meg közben elfogy a lé is - hát elég specifikus, leginkább a legnagyobb hazai kisebbségre jellemző.

Brix 2019.01.17. 00:01:02

@444: " történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van.." Igen , ehhez minden bizonnyal köze van a magyar történelmi hagyományoknak is...DE, azt ne feledjük, hogy a jelenlegi kormánypárt, 1994-ben, majdnem kiesett a parlamentből, (5,1%-ot értek el) Korábban, 1993 tavaszán, persze volt 40%- körüli népszerűségük is, de akkor még ott volt a liberális Fodor Gábor és az MDF-el közös székház ügy visszásságaira sem derült fény...
Ezt követően, Orbán jó érzékkel vezette át a Fideszt , a konzervatív polgári oldalra, felismervén, hogy a széteső MDF helyén keletkezett űrt, be lehet tölteni a jobboldalon. Akkor még nem lehetett tudni, hogy 15-20 év múlva, "eljobbosodik" az egész Magyarország, így ez a döntés mindenképp sorsdöntőnek bizonyult...Az 1998-2002-es, kormányra került Fidesz, még egy demokratikus centrista, enyhén jobbos pártnak tűnt, vállalható kormányzati programmal, de a 2002-es választás elvesztése után, Orbán eldönthette, ha egyszer újra kormányra kerül , soha többet nem fogja a hatalmat átengedni, más politikai tömörülésnek, így elkezdte népmozgalmát, vidéki társadalmi bázisát kiépíteni. A 2006-os, újabb választási vereség , csak megerősíthette abszolutista gondolatait..
A 2009-es, nagy gazdasági világválság, pedig meghozta neki a nagy lehetőséget: a 2/3 birtokában oda változtathatta az alkotmányos rendszert, a választási törvényeket, ahova akarta...A demokrácia keretrendszere átalakult, az egypárti hatalom örök fenntartására szabva...Innentől kezdve nem volt visszaút, létrejött egy "modern" , 21-ik századi, autoriter társadalmi rendszer... Ilyen csak egy van az EU-ban, és egészen meglepő, hogy csak nálunk...Nem , Lengyelország más... Ott megmaradt a hatalomváltás esélye...Lehet, nem is Orbán csinálta meg magának Magyarországot, hanem Magyarország Orbánt, így már érthető az analógia a Horthy- vagy a Kádár-korszakkal...

2019.01.17. 08:15:13

@Brix:
nem is kell 1994-ig visszamenni. 2006-ban az mszp-szdsz brutális médiafölényben volt. nem úgy, ahogyan most a balliberálisok állítják, hogy a fidesz leural mindent. akkoriban orbán ellenes volt mindkét nagy kereskedelmi csatorna. a tv2 és az rtl is. és a nagy internetes portálok. az index, az origo, a startlap. tőkeerős cégekkel bertelsmann, a sanoma, a telekom vagy akár a wallis. a régi állampárti újságírók a népszabadság és a népszava. és az mszp-szdsz új generációja. és ha simicska akkor vész össze orbánnal, akkor nincs jobboldali média. alig egy évtizeddel ezelőtt úgy tűnt, hogy a balliberális tábornak volt jó esélye megszervezni egy európai néppártot úgy, hogy abba bevonja az "európai értelemben vett konzervatívokat". így nevezték azokat, akikkel lehet egyezkedni. kiszorítva a neonacionalistákat. ha szily katalint megválasztják államfőnek és ő a neolib dogmákat félretéve kiegyezik az egyházi vezetőkkel és a baloldali szociológusok azt mondják, hogy a magyar-cigány együttélésnek igen is vannak problémái, akkor a vidéki szavazatokat begyűjtik. azt mondják, hogy nacionalizmusról az extremitást le kell nyesegetni. azt regionalizmussá lehet szelidíteni. volt olyan, hogy pólus program. ami a megyei jogú városokat szervezte volna régiókkal. és ezek nyúlhatnak át a határ mentén illetve a határon kívülre. bajnai meggyőzhette volna meg a nagyobb városok fiataljait. és ugye fővárosban liberális többség volt. megint csak azt kellett volna meghirdetni, hogy arról az extremitást le kell nyesegetni. ez esetben a radnóti miklós antirasszista díjasokból állna az elit. és most vámos miklósnak lenne beszélgetős műsora az m1-en. ami szerintem egyáltalán nem volt rossz, hanem csak politikailag volt nagyon erősen elfogult. mert úgy tett, mintha nem létezne magyar irodalmi hagyomány. illetve létezik de azok ők. és nem móricz, jókai, arany, csokonai, fazekas, balassi és a többiek. mintha ők kezdtek volna el először a kanonizált versekben pajzánkodni és nem janus pannonius. mintha nem létezne keresztény és világias magyar műveltség és mintha nem létezne népműveltség. hanem vámos miklós és ismerősei az irodalom. ab ovo. onnan kezdődik. tőlük. nem azt állítom, hogy feltétlen rosszat akartak. mondjuk vámos miklós. hanem azt, hogy ha kiegyezésre törekednek az mszp-szdsz kormányok idején, akkor ez a néppárt a bal oldalról szerveződik meg. és erre volt törekvés. medgyessy péter a nemzeti közép kormányát hirdette meg.

a jobboldal az ellenérzéseket szította. "pufajkás", "d-209", "gyurcsótány", "libajnai", stb. az államreformok besültek. jött a világválság. és most ha a fidesz megnyeri az önkormányzati választásokat (még nem nyerte meg), akkor egy uralkodó néppárt jobboldalról jöhet létre.

2019.01.17. 08:26:14

@Brix:
svédországban száz éve nem lehet leváltani a szociáldemokratákat. azóta ők nyerik a választásokat. ők adják a miniszterelnököt. ez demokrácia? vagy bajoroszágban a csu. ez demokrácia? egy uralkodó néppárt van. és azt lehet kontrollálni. nincs politikai váltógazdaság.

2019.01.17. 09:27:06

@Brix:
a fidesz most néppárttá alakuláshoz az kellene, hogy a keresztényszocialista állameszménnyel a hivatalos ideológiákkal beemeli a baloldalt leszámítva a keresztényellenes libsiket. errefelé a megyei közgyűlés 4/5-ös fidesz-jobbik többséggel megünnepli a 100 éves tanácsköztársaságot (!). nem terrort és a puccsot, hanem azt, hogy létrehozták a szegény földművesek tanácsát a sárréten. megünneplik, hogy bihar megye jegyzőjének nőt választottak. de ez nem a gender szakosok feminizmusa, ami a maszkulinitást a fasizmussal azonosítja. a jobboldal és a szélsőjobb a komcsi és a libsi tematikáról lefejti azt, ami a magyar hagyományba be lehet illeszteni. a jobbágyparasztok világát és a matriarchátust.

az "újpogány" jobbikot igyekeznek megtéríteni. "gój" motorosok máriapócson.
www.nyirgorkat.hu/kepek/videok/106.jpg
a jezsuita szerzetesek kontrollálhatják a fideszt? miért ne tehetnék. egy világias polgári platform kontrollálhatja a fideszt, amelyik konstruktív ellenzékiséget hirdet. szijjártó péter és gulyás gergely környezetében létrejöhet egy kül- és belpolitikai elitet? helyre állhat a parlamentarizmus abban az értelemben, hogy értelmes viták vannak a magyar országgyűlésben? egy valódi függetlenekből álló centrum képes kormánytagokat, akár kormányfőt váltani, hogy van egy uralkodó néppárt? kikényszerítheti ezt a nem ellenzéki pártpénztárnokohoz kötődő nyilvánosság? miért ne tehetné? persze ez kvázi egypártrendszer. lehet ebből kvázi diktatúra? az is lehet. alaphelyzetben ez egy félelnyomó rendszer. de melyik nem az?

DrGehaeuse 2019.01.17. 10:46:55

@Wéső: Birca jött elő vele...

2019.01.17. 10:49:16

@Brix:
és lehet mondani, hogy az arányos listás választási rendszer nem félelnyomó. csakhogy az összes lista félelnyomó. mert hogy van egy listavezető, aki ha elbukik, akkor a lista egészének léte kérdőjeleződik meg. miért is választották meg, miért is támogatták addig. és ugye miért is kellene permanens módon ideologikus vitákat folytatni? de miért ne lehetne?

a domináns egypártrendszerben ezek az ideológiai viták a párton belül zajlanak. a pártkongresszuson vagy a szabadegyetemen. orbánék azt mondják, hogy a jelenlegi liberalizmus antidemokratikus és ezzel szemben hirdetnek illiberális demokráciát. amit a többség legitimál. de ezek után meg lehet vitatni, hogy létezik liberális demokrácia, csak nem abban a formájában, ahogy a baloldal elképzeli. akik megvédhetik adott esetben a tanácsköztársaságot. ahogyan sárrétudvariban megvédik. és azt mondják, hogy a jóska és pista dédapja megalapította a szegény földművesek tanácsát. de ők nem akartak gulágot. de holokausztot se akartak. tehát amikor azt mondják, hogy komcsik, meg azt, hogy nácik, akkor tévednek. és ezeket megvitathatják a néppárton belül. és ettől függetlenül megszerveződhet egy technokrata elit, független reálértelmiség. alternatív centrum párt. vagy egy polgári platform. errefelé annak alapja a communitas. a hites választott közönség. nem a keresztényellenes baloldal, a kommunisták hanem a reformáltak. de ettől még a "kálvinista rómában" lehet görög katolikus a polgármester. ahogyan most is az. kvázi egypártrendszer is teremthet demokrácia közeli állapotot. széles körű hatalommegosztást. amibe persze még mindig nincs bevonva a polgárságnak legfeljebb csak az egy kis része. a reformáció idején fel sem merült, hogy pártlistákat válasszanak. minden utca választott esküdtet, aki elég művelt volt. megkövetelték, hogy a jurátus latinul tudjon. és azok szent györgy napjára bírót választottak. és azt mondták, hogy két egymást követő évben senki se legyen főbíró. ehhez képest most 9 évre választanak meg valakit. úgy, hogy a polgárjogban 10 év az elévülési idő. de ezt nem orbán viktor találta ki, hanem a "demokraták" találmánya, hogy ugyanaz az egykamarás parlament választja az összes főméltóságot és így a hatalmi ágak szét vannak választva. a "független" intézmények. a "szabad" sajtó.

nagyon úgy tűnik, hogy a 2010 előtti rendszer se jöhet vissza. és erre mondja azt soros, hogy fel kell adni a parlamentáris kormányzást és a önkormányzatokat. és ezek helyébe lépnek az ngo-k. ők "a" civilek. és majd csatlakoznak a világ népei és nem lesznek európában keresztény államnemzetek. amúgy is legfeljebb csak 5% jár templomba. sanyi a kútfúró haverom szerint lukács lacit kellene játszani. új zsoltárok kellenek. a tankcsapba is óbégatás, mint a többi. a szövegeken finomítani kell, mert a templomban rendesen kell viselkedni. a reformáció azt mondta, hogy a papságnak fele részben legyen hatalma az egyházban. a zsinat egyik fele világias. de ez nem a francia forradalmi eszménykép, amiből ma szokás levezetni a fejlődést. a köztársaság szemben áll a királysággal.

ez az egész részben vallási kérdés. errefelé a hitközség azt mondja, hogy a nagytemplomban évente megfordul 50 ezer egyedi látogató. nem a honlapon, hanem a valóságban. ez az idegenforgalommal együtt. ez egy 250 ezres városban nem olyan sok. tehát a püspöki palotának mekkora rész járjon a hatalomból. állam és az egyház viszonya kérdéses. az egyház és a piac viszonya. mi az, ami a piacon fair és unfair jövedelem? hogyan teremtsünk pénzt, vagy a valós értékkel rendelkező pénzmennyiséggel a virtualizált számlákon mégis mi legyen. mi az ami teljesítmény elven jött létre és mi az, ami nem. az össztermék mekkora részéből legyen szociális hányad. ezek alapvető vallási kérdések. hosszasan lehetne sorolni.

2019.01.17. 11:02:59

@DrGehaeuse:
na de májusban éppen a hollandhoz hasonló országos listás, arányos választási rendszer lesz. és a téma európa. ha azt is o1g nyeri, akkor valószínűleg nem a választási rendszerben van a hiba.

az ellenzéki pártok elindulhatnak külön-külön. előválasztást sem feltétlen kell tartaniuk. mert májusban szavazókörökre lebontva felmérhetik, hogy az adott elektori körzetben melyik párt jelöltje a legnépszerűbb egész egyszerűen úgy, hogy mindenkinek a jelöltje kampányol. és utána egy közös jelöltet állíthatnak az önkormányzati választáson. ha esetleg egyik jelölt sem elég népszerű, akkor támogathatnak egy függetlent.

tehát most az ellenzék irányába lejt a pálya. és a hetes cikkely fenyegetettsége elrettentette a kormánypártot attól, hogy a szabályokon módosítson. simán kiegészíthette volna a fővárost buda környékkel. pest megye dunántúli részével. a dunán inneni részen is agglomerációt bekapcsolja. nagy-budapesti választást megnyeri a fidesz. és egyébként az valószínűleg szervesebb fejlődést eredményezne, mint amit a körúton belüli elit diktálna. de orbán nem lépte meg ezt. ha enélkül is nyer tarlós, akkor nehéz lenne mit mondani. az önkormányzati választást az mszp-szdsz tette egyfordulóssá.

DrGehaeuse 2019.01.17. 11:05:26

@Wéső: Birca szerint orv-bán Hollandiában is győzne egy választáson. Szerintem meg nem.
A mi gumicsizmás maradonánknak -magyarországon vidéki suttyó párttitkár gyerkőceként szocializálódva majd pártpolitikusként valóvilágban sohase dolgozva- hollandiában nem lett volna esélye pártelnökké válni majd miniszterelnökké még kevésbé.
A fityiszben könnyű dolga volt mert -olyanok mellett mint Áder, Fodor vagy a hülyegyerek szipustomi- a rámenős, agresszív nagydumás ravaszságával és Simicska támogatásával könnyedén lett pártelnök az első adandó alkalommal. Simicska volt az igaz ész a fideszben, de utált szerepelni (és nagyon pocsék volt a modora), ezért csinált pártelnököt, majd miniszterelnököt vityából.
Amikor a második 2/3-ad is összejött vityának már kezdett kinyílni a csipája és nem tűrte tovább Lali gyámkodását, ezután lett a balhé és az O1G.

DrGehaeuse 2019.01.17. 11:23:05

@room_101: Sajnos ez részeb igaz. Másrészt viszont van a magyarokban egy erős vezérelvűség.
Egy karizmatikus vezető, ha hatni tud a magyarok érzelmeire és van egy pár jelszvas hihető programja (mi az az 1-2-3 dolog amit meg fog tenni), és a nép többsége elhiszi, hogy győzhet, akkor lavinaszerüen mellé állnak és szavaznak rá (lásd Horn Gyula vagy korábban Antall). Sajnos orv-bán ezideig sikerrel akadályozta meg egy ilyen alternatív vezéralak felszínre kerülését. A legnagyobb titokban, konspiratív és maffia eszközökkel gáncsol el mindenkit akiben egy szikrányi esélyt lát méltó ellenféllé növésre.
Másik módszere, hogy ő maga hoz létre kamu ellen-vezéreket. Ilyen volt szerintem Vona, és most Torockai is ilyen. De Torockaiban nem bízik eléggé (mármint abban, hogy nem árulja el) ezért beküldte a Mi Hazánk mozgalomba a pókerface Volnert, hogy ellensúly és fék legyen, ha Torockai esetleg nem lenne engedelmes.

2019.01.17. 11:27:56

@Brix:
nem akarok hosszasan trollkodni, de ez ugye vallási kérdés.

lehet-e az angoloknak vagy ameriaknak schumacher "májkel"? ezt nem vonják kétségbe. lehet-e faraday a magyaroknak "mihály"? ezt már annál inkább. de ez vallási kérdés. illetve azt mondják, hogy a magyar nem-indoeurópai nyelv.

a fare angolul valamiféle alakoskodást jelent. szerepjátékot. ez a csapda állításról, úton állásról kapta a nevét. ószászban a leshelyet úgy mondták: vār. úgy fejtik meg, hogy az az ambush. a bush ugye a bozót. vártak a bozótban. és aztán azt mondták: fāra. és úgy elfogtak valakit, vagy valamit. és az félt. azt úgy mondták mondták: fǣr. ez a fear eredete. azt jelenti fél. frighten. elrejtőzik és megijeszt. kicsit se magyaros, ugye? mi köze lenne a magyaroknak az indoeurópai kultúrához?

lehet-e faraday a műegyetemen mihály? vallási kérdés.

2019.01.17. 11:41:39

@DrGehaeuse:
és mi akadályoz meg bárkit abban, hogy vezérré váljon. ki lehet menni a térre. és lehet vezérré válni. csak azt nem tudják, hogy kell csinálni. nem tanulták meg a szent istván parkban, a játszótéren vagy libalegelőn, vagy a pap tava mellett. orbán ezeket elleste.

pitcairn2 2019.01.17. 11:48:07

@Brix:

mivel 2004 óta EU tagok vagyunk és a Lisszaboni Szerződést is ratifikáltuk (a leggyorsabban és talán a legegyhangúbban az unióban...) ezért az érdemi politikai kompetenciák java már Brüsszelben van

kár hogy ez kimaradt az összegzésből...

és a BIS/NATO tagságunk is megérne egy strófát...

DrGehaeuse 2019.01.17. 13:01:46

@444: " most az ellenzék irányába lejt a pálya" ???
Melyik galaxisban?

DrGehaeuse 2019.01.17. 13:03:34

@444: "nem akarok hosszasan trollkodni"
???
Évek óta csinálod! Már a második kommented is trollkodás volt még Unionist anick alatt. :)))

2019.01.17. 13:17:14

@DrGehaeuse:
az ellenzék azt mondja, hogy arányos listás választást szeretne. és a választás szóljon európáról. pont ilyen választás lesz májusban. amilyet szeretnének. nyerjék meg.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2019.01.17. 13:38:58

Örvendetes, hogy a blogger most már felismeri, hogy aki Magyarországot kormányozni szeretné, annak a magyar választópolgárokkal kell megállapodnia. Hozzátenném, ehhez el kell engedni annak a nemzetközi liberális elitnek a kezét, amelybe az ellenzék ballib része jelenleg is kapaszkodik (és amelynek persze, hogy nem Főgonosza, viszont nagyon is plakátra tehető szimbóluma Soros György). Ezen kívül fel kell hagyni a polgárháborús retorikával. Az ellenzék a mai napig csak úgy volt képes támadni a kormányt, hogy azzal a szavazóit is támadta, akik persze, hogy elhárították/-tuk a támadást, legutóbb tavaly áprilisban, és el fogják/-juk hárítani most májusban is, ha kell. Paradox helyzet: a harcot az ellenzék csak a harc feladásával nyerheti meg.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.01.17. 14:16:20

@Holger Hartland: miért kell hülyeségeket beszélni?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.01.17. 14:23:45

@szepipiktor: a fidesz 3 százalékot esett, az ellenzék kb ennyit nyert, szóba se hoztam a passzívokat

DrGehaeuse 2019.01.17. 15:06:37

@törppicur: Szerintem két kategória igazán kamu párt:

- Az egyik fajta csak azért nyomul, hogy bezsebelje az állami kampánypénzt és magáncélra elköltse aztán felszívódnak a vezetőik a NAV nagy az ÁSZ már nem tud behajtani semmit az esetleg utolért hajléktalan strómanokon.

- A másik fajta amit 2018-ban vetettek be orv-bánék az a Romano Kraj által menedzselt kb. 6-8 párt amik szintén a pénzre hajtottak, de a pénz egy jó részét arra használták hogy zömmel cigány voksokat szerezzenek (pár ezresért, kajáért, jogi segítségért cserébe) orv-bánéknak, cserébe a Romano Kraj vezetőit futni hagyják, korábbi milliárdos ÁFA-csalási ügyeik miatt nem kell börtönbe menniük. A lóvé egy részét bónuszként szintén saját luxuskiadásaikra fordíthatták.
Ezek a kamupártok szerintem ide tartoznak:

SZEM
MEDETE
KÖSSZ
EU.ROM
TENNI AKARÁS MOZGALOM

Többet is futtattak, de azoknak nem jött össze az országos lista.

DrGehaeuse 2019.01.17. 15:15:51

@törppicur: A MIÉP és a Munkáspárt azért nem kamu mert már 2010 előtt is léteztek és már sokadik választáson indultak. Persze a Miép ma már kizárólag a fidesz érdekében indult el.

Az Együtt teljesen más tészta. Ők az egyetlen drámai vesztesei 2018-nak és egyben az egyetlen erkölcsi gyöztesei is. Drámai, mert azért nem érték el az 1%-ot sem mert a Ballib pártok a kampányban ráhajtottak a szavazóikra és egyedüli pártként komolyan vették a visszaléptetést is.
Erkölcsi győztesek (bár semmiben nem értek velük egyet) mert a bukta után nem kerestek kibúvókat hanem gyűjtést rendeztek és visszafizették az állami támogatást amit a kampányra kaptak (és tényleg arra is költötték), aztán feloszlatták magukat.

DrGehaeuse 2019.01.17. 15:26:36

@törppicur: A Cigánykirály árulkodó nyilatkozata a szavazatvásárlásról:
drive.google.com/file/d/1OWbiZiGnOXXDmjuIeYOXesmxWj19nqR3/view?usp=drivesdk

Azok után hogy fél évvel korábban még ezt mondta:

hirtv.hu/ahirtvhirei_adattar/orbanek-ujabb-ellenfelre-szamithatnak-2425567

pitcairn2 2019.01.17. 15:37:35

@DrGehaeuse:

az "ingyencucc" ígérgetés (szociális programok, ingyen oktatás, ingyen egészségügy, nyugdíjemelés, stb.) is szavazatvásárlás gyanús...

pitcairn2 2019.01.17. 15:39:45

@DrGehaeuse:

democracy in action:)

ezért ódzkodtak anno még a nagy liberális gondolkodók is ettől az egésztől...

DrGehaeuse 2019.01.17. 16:00:37

@pitcairn2: Ha úgy vesszük, bármilyen ígéret lehet szavazatvásárlás. Ha egy Szerencsi képviselőjelölt azt ígérné a választóknak, hogy garantáltan elintézi a 37-es főút 4 sávos autóúttá fejlesztését Gesztelytől Sátoraljaújhelyig, tutira nyerne 80%-al.

A romák viszont konkrét cash (pár 1000 Ft), tartós-élelmiszer-csomag vagy büntetésenyhítés fejében vettek részt láncszavazásban.

pitcairn2 2019.01.17. 16:21:21

@DrGehaeuse:

ez roppant költséghatékony:)

dicséretes szerénységről tettek tanúbizonyságot!

2019.01.17. 16:57:12

@DrGehaeuse:
azt ugye úgy lenne érdemes megépíteni, hogy össze van kötve miskolc és ungvár. ez a nagy-magyar 37-es három országon halad keresztül. zemlpén vármegye főképviselője megígérhetné a magyar királyságban. de ez most ez legfeljebb egy eurorégió lehetne, amiben az főispán magyar, a vicispán leginkább cigány. a zemplini vajda.

DrGehaeuse 2019.01.17. 17:36:02

@444: A vicispán tóth atyafi lenne inkább, nevezzük Mikulás Rimavský-nak. A Vajda lehetne a kubikos cigányok bulibasája.

2019.01.17. 18:21:16

@DrGehaeuse:
az egyik alispán tóth atyafi. a másik zemléni cigánybáró, kis grofó. a tankerület vezetője a bodrogi baroness. a kistérségek vezetői szerencsi, sárosi/pataki, újhelyi, királyi/helmeci, (nagy)kaposi uram. nekik parancsol a miskolci milédi.

2019.01.17. 18:21:59

@DrGehaeuse:
most ez lenne akkor, ha győztek volna a "horthyfasiszták".

2019.01.17. 19:43:46

@DrGehaeuse:
a lord óangolban hlaford. úgy fejtik meg az oxfordiak, hogy a cipő, vekni loaf (hlāf), a szlávban a kenyér ugye hleb. hlaford a kenyéradó gazda. a lófő.

a lady a kelt tésztát eszi és a tejet issza. compare dough, dairy. a dough a fánk. óangolban dag. fánkot dagaszt. dairy = dey + ary. dey az a tejféleség. tejáru. és a női szolga a dæge. a "dagi", a dada, a dajka. aki a kisdedet tejjel táplálja. szláv megfelelője is van. deti a gyerek. angolszász kapcsolata is van. a dairy és a lady.

csak ilyet nem szabad gondolni, mert azt mondják "náci" vagy.

DrGehaeuse 2019.01.17. 19:45:18

Ez oszt’ nagy Dumas!

DrGehaeuse 2019.01.17. 19:46:12

@444: Ez oszt’ nagy Dumas! :)

DrGehaeuse 2019.01.17. 19:49:16

@444: Enélkül is nácik vogmuk!

2019.01.17. 20:11:24

@DrGehaeuse:
dáma. a dámvad a deer. dürrög.
az európai dámvad (dama dama) fallow deer.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/cc/Dama_dama8.JPG
a fallow az ugar. az véletlen nem az ungarische falu. és ez a falusi dürrögő véletlen nem a csodaszarvas? tudom szar-vas. mert indogermánul tanítják a gyerekeket szótagolni. és nem úgy, hogy szarv-as. szarv, szaru, szár származéka.

2019.01.17. 20:25:28

@DrGehaeuse:
ezek természetesen csak vélelmezett kapcsolatok, amiben lehetnek véletlen egyezések. de ha filológia alapja nem a finnugor elmélet lenne, akkor magyarul kiválóan lehetne tanítani angolszász, szláv nyelveket, latint, görögöt is.

az idegen nyelv oktatásból hiányzik a magyarra jellemző szóelemzés.
dairy = dey + ary
tejbolt, ahol a tejet árulják.

Mickey Pearce 2019.01.18. 01:02:36

@DrGehaeuse: Ha már szavazatvásárlás, akkor az adórendszer "piszkálása" a legtisztább formája az ilyesminek pl egykulcsos vs progresszív (alsó kulcs 0%) Nem beszélve a gyerek vagy lakástámogatás milyenségétől.

screpes 2019.01.18. 07:44:17

@444:
amennyiben a nyelvoktatásból hiányzik a "magyarra jellemző" szóelemzés, annak az az oka, hogy az etimologizáló felfogáshoz (nem népetimológia!) nagyon elmélyült tudás szükséges, ami még nyelvoktató tanároknál sem várható el..(az alaktani változűsokat felfejtemi)
Még anyanyelven SEM működik ez. Amire itt vagy példának.. Olyankor menekülsz a népfőiskolán könnyen megszerezhető tudás / hivatkozás birodalamába. Menlebe hogy ez a népeteeimológia, tehát te vag a nép.
Az analógiák, illetve elemzéseik valóban segítenek az ismeret elsajétításában, "amúgy".
---------
@mindbender2:
megint legalább három néven írsz ide (és máshova),
Ha igazán meg akarnál gyyőzni valakit, (vagy nyitva állnál valaminek az elfogadására is), akkor fontos lenne számodra, hogy a személyeddel azonosítható legyen a véleményed.

-
@Holger Hartland:

screpes 2019.01.18. 07:46:25

@screpes: @444:
jav:

menlebe - menlevél...

DrGehaeuse 2019.01.18. 09:26:15

@Mickey Pearce: Ja persze. Ezek mind közvetett szavazatvásárlások.
Az viszont már bűncselekmény ha valakinek konkrétan személyre szólóan valamilyen közvetlen juttatást adnak a szavazatáért vagy láncszavazás módszere esetén a szavazólapjáért cserébe. Ez utóbbi minősített eset (szerintem).
A jelenlegi választási rendszerben a csalás kódolva van több ponton:
- jelöltállítás módja (egy ember több jelöltnek is aláírhat)
- a kormánypropaganda pártcélokra korlátlan pénzköltéssel
- kampányfinanszírozás módja (kamupártok)
- boriték használata (láncszavazás, az első láncszem üres boritékot dob be, a szavazólapját kiviszi a szervezőknek)
- körzethatárok kreatív módosítása választások előtt.

Ezek mindegyikét valamilyen célirányos jogalkotás tette lehetővé.
Az egész magyar politikai ál-elit érintett az ügyben, ha mással nem hát azzal hogy parlamenti jelenlétével legitimálja a rendszert.

pitcairn2 2019.01.18. 09:47:56

@Mickey Pearce:

a szezont kevered a fazonnal...

az egyik esetben ugyanis "ingyen cuccot" adnak a másikban meg kevesebbet vesznek el...

pitcairn2 2019.01.18. 09:50:12

@DrGehaeuse:

ezen a ponton az alábbi linket ajánlom a demokrácia által felvetett problémákról:

A demokrácia mítoszai
libertarius.info/beydem/chap01

nem mondom, hogy mindenben egyetértek vele, de a rendszer által felvetett problémákat gyönyörűen összegzi...

2019.01.18. 09:51:49

@screpes:
az oxfordi nyelvészet mondja azt, hogy az angol lord a kenyéradó gazda. mert hogy a hlāford = hlāf ("bread, loaf") + weard ("ward, guardian, keeper"). a kenyéradó gazda a lófő. weard magyarul is véd.

mondhatod, hogy ez így belemagyarázás. az is. de az indoeurópai nyelveket (az angolszászt, a szlávot, a latint és a görögöt) is rokon értelmű szavakkal, esetenként szókapcsolatokkal rokonítják túl azon, hogy vannak a jelölésben és a jelentésben nyilvánvaló egyezések. de ilyen a ward (weard) és véd, őriz, oltalmaz egyezése is. ez egy erős kapcsolat. diary = dey + ary. alkalmazzuk a szabályos hangmegfelelések elméletét. d-t zöngés-zöngétlen hangpár. dey - tej. ha ez finnül lenne így, akkor rokonszó lenne. ha óangolul, vagy ószászul hasonló, akkor vajon miért nem lehet rokonszó? azért, mert akkoriban a honfoglaló magyarok a finnugor őshazában éltek. de tudjuk, hogy milyen nyelvet beszéltek a kárpát-medencében. egy steppei lovas nomád nép, egy indoeurópai horda rendszeresen járt kelet-nyugat irányba őseurázsiába. és azok találkoztak finn-permiekkel, altaji-törökökkel az é(j)szaki peremvidéken és az altájon. tehát az, hogy a magyarok ősei az ókorban évezreden át a hantikkal és a manysikkal éltek a mocsárban ezt semmi sem igazolja. nincs írásos emléke, tárgyi emléke se, már az antropológia is és az archeogenetika is cáfolja. nem azt, hogy volt kapcsolat, hanem azt, hogy ez "az" eredet. és erre azt mondják, hogy persze mert ez nyelveredet.

az mta szerint a véd szó finnugor örökség. ugyanis az, hogy "vanta" manysi nyelven azt jelenti megnéz. az ősmagyarok és az ősmanysik még azt mondták: *vente. ez a rekonstruált ősugor alapszó. a magyarok mentek mendegéltek. és azt mondták: véd. mert volt egy jelentésátmenet. megnéz --> vigyáz --> véd. az n kiesett. a t/d hangváltás. ennyi erővel a magyar vigyáz lehet az angol watch rokona is. vág, véd, visz, vigyáz. veszély. és az áru az óangolban is még waru. és a hord az horda. a vándor az wander. és hosszasan lehetne sorolni.

tehát a magyar inkább tűnik egy köztes, közvetítő nyelvnek, vagy esetleg ezek közös ősének. ez egy vitatott elmélet, de a finnugor is vitatott. és illiberális demokráciát kell azért hirdetni, hogy ezt értelmesen meg lehessen vitatni. mert az ellentábornak annyi az összes érve, hogy ez így nem lehet. és kész. ezt csak az idióta, kripli, kretén, fasiszták elképzelése. erre azt mondták, hogy aki esetleg ilyet gondol az már a fasizmus gondolatbűnébe esik, mert bírálni merészeli a filoszemitákat, tehát náci. eszembe nem jut, hogy bárkit is belelőjek a dunába.

csak azt mondom, hogy van egy csoportosulás amivel például ezt (de akár a bevándorló kérdést, vagy akármilyen gazdasági kérdést, társadalmi problémát) értelmesen megvitatni nem lehet. ugyanis ők kinyilatkoztatják, hogy nekik van igazuk. ők ilyenformán a vallást akarják diktálni. és ezzel a magyar hagyományt lényegében felülírni. mondván, hogy ez a modernizáció. mert így lehetne budapest világváros. olyan, mint egy amerikanizált metropolisz. abban már alig van nyoma a keresztény hagyományoknak és a népiességnek. de ők nem "zsidók", pláne nem "a" zsidók. mert a filoszemitáknak a zsidó hagyományhoz sincs túl sok közük. ez egy nyugatos (atlantista, transzatlantista) elitizmus. amelyik úgy érvel, hogy nézd meg, hogy milyen felhőkarcolók vannak alsó manhattan-ben. nézd meg a vadászrepülőket. és ne akarjál már kerecseny sólymot reptetni. van egy filozofikus mesterrassz, amelyik megmondja neked hogy kell viselkedni. jönnek a pénzhatalom alapítványi hálózata. a nem-kormányzati szerveződések. ők az ngo-k. azt mondják, hogy ők "a" civilek. és ha nem ők kormányoznak és nem övék az ellenőrző hatalom, akkor az nem liberális demokrácia, hanem diktatúra. mindig lehet azt mondani, hogy ez nem a teljes szabadság. és ebből szerveződik egy antidemokratikus liberalizmus. amelyik szabadságot hirdet de a közakarattal szemben elitista módon. és ebből következik egy populista ellenkormányzás és az illiberális demokrácia.

orbán azt mondja, hogy ő majd az atlanti és a transzatlanti világot is meggyőzi a filoszemiták elképzéseinek tarthatatlanságáról. a briteket is. franciákat is. és az amerikaiakat is. és elsősorban a német gyáriparosokat arról, hogy ne akarjanak kulturális marxistává válni. a bmw hungária építheti a magyar népautót. lehet az bajor-magyar cél, hogy az a világ legjobb autója legyen. ehhez magyar hozzájárulnak a magyar szakmunkások, szakmérnökök.

az angol make, a német machen rokona a magyar-szláv muka-munka. a move vagy a Mühe rokona a művel. persze ennek van latinkeresztény őse: movere. az mta vagy annak istandwithceu tagozata ezt nem fogadja el. hanem soros betelepítené a bevándorlókat. bla, bla, bla. de ezt a konfliktust nem kizárólag orbán gerjeszti, hanem a kormány és soros alapítvány is. és egy polarizálódó közéletben el kell dönteni, hogy ki hová áll. ebből nem egy politikai váltógazdaság következik. mert az "a" betűben sincs kiegyezés. hanem egy elitváltás.

pitcairn2 2019.01.18. 09:52:38

@DrGehaeuse:

különösen az 5. mítoszt ajánlom a fenti linkről ("A demokrácia jóléthez vezet")

2019.01.18. 09:57:24

@screpes:
és ezzel a kultúrharccal függ össze az, hogy orbán ki van szolgáltatva a német gyáriparosoknak. a bmw azt mondja, hogy vedd át a szlovák túlóratörvényt. mer különben megy kassára. ez ellen tiltakozik az ellenzék mondván, hogy rabszolgatörvény. rabu, rabota ugye szintén a szolga és a munka. és jönnek a tiltakozó akciók. amit a győri audi dolgozói kihasználnak. min. 25% béremelést követelnek. kellett a németeknek megtámogatni hetes cikkely szerinti eljárást. emeljék csak hatalomba az ellenzéket. nyilván így magyarázza nekik a kormány. az ellenzék meghirdeti az általános sztrájkot. ezt győrben kihasználják. az pedig majd kiderül, hogy akarnak-e kormányt buktatni.

2019.01.18. 11:11:52

@Mickey Pearce:
a fidesz a legalább egykeresős, gyermekes családok szavazatait akarja megvásárolni. azt mondja, hogy ők részesüljenek adókedvezményben. ez felfogható úgy, hogy szavazatvásárlás? igen. de a politika egésze felfogható annak.

az ellenzék azt mondja, hogy aki gyermeket nevel és munkát vállal az ne kapjon támogatást. hiszen ott van a munkabére. a fidesz azt, hogy a közmunkaprogramok keretében lényegében az összes család keresővé válhat. igénybe veheti az adókedvezményeket. ez a gyermektelen munkavállalókat sújtja. de ők vállalhatnak gyermeket.

aztán lehet mondani, hogy a fideszy korlátozza az egyén szabadságát. igen, de az ellenzék is. csak ők sztereotip módon a cigányokat jutalmaznák meg. ők elcigányosítanák a vidéket. pozitív diszkrimináció ezt célozza. az ellenzék nyíltan rasszista társadalompolitikát folytat a többséggel szemben. cigányságot hozza előnybe, a nem-cigányokat értelemszerűen hátrányba.

a fidesz azt mondja, hogy vállalhatsz munkát, és vállalhatsz gyereket is. és ha a kettőt együtt vállalod, akkor kedvezményekben részesülsz. mert ez vezet el a demográfiai problémák megoldásához és a felzárkózáshoz. az ellenzék azt mondja, hogy tömeges bevándorlás jelenti a megoldást. és a fidesz fasiszta, mert elnyomja a szegény kis cigányokat és náci, mert kirekeszti szegény kis bevándorlókat.

2019.01.18. 11:19:32

@DrGehaeuse:
a kormánypárt és az ellenzék is meg akarja venni a cigányokat. lásd bajai időközi önkormányzati választás. amit mindkét tábor erőfelmérőként használt.

egy falusi polgármester mesélte, hogy a gyerekek joghurtot kaptak a napköziben. és a cigányok majdnem megölték, mert hogy rohadt tejjel meg akarta őket mérgezni. és mondták, hogy ez a joghurt. azóta krumplit és fát osztanak. konzervet és száraztésztát. joghurtot nem.

2019.01.18. 11:51:11

@DrGehaeuse:
a fidesz egyszerűen csak alkalmazza azokat a "jól bevált" módszereket, amit az összes többi párt is egyébként használ.

az összes párt a saját pártkatonáit ültetné be a "független" intézményekbe. az mdf-szdsz és az mszp-szdsz is egyetértett abban, hogy a parlamenti kétharmad személyzeti politikában is minden visz. mert így szélsőségeseket kiszorítani. amelyik pártnak, vagy pártszövetségnek nincs egyharmada az szélsőséges. orbán azt mondja, hogy centrális erőtérben ez most az ellenzék. és őket a rendszerváltás idején kialakult jogrend alapján jogában áll negligálni. a ner a rendszerváltás alkotmányos alapelveire alapozva jött létre. lényegében azért, hogy a fideszt leszámítva a rendszerváltó elitet kiszorítsa a hatalomból.

de már az elején is lehetett látni, hogy nem lesz tartós a politikai váltógazdálkodás, se pluralitás, hanem csak egy párt maradhat. a kérdés csak az volt, hogy ezt a néppártot melyik hozza létre. kezdetben erre az mdf is esélyes volt, az mszp is. de ezek elbuktak, mivel az szdsz-szel egyezkedtek. a fidesz mondta azt, hogy azzal szakítani kell. és az szdsz-ellenesség lesz, amivel alkotmányos többséget lehet szerezni. ugyanígy szerveződött meg a jobbik. és tartósan ez a két messze legnépszerűbb párt.

a jobbikot az anarchisták próbálják polgári radikális irányába terelni. illetve a "zöldek" is megnyerni maguknak. miközben a jobbik újabban népi (nem nemzeti, hanem népi) szocialistának (!) mondja magát.

2019.01.18. 12:16:25

@DrGehaeuse:
a fidesz egy néppártként működik. populista pártként. a populus latinosan a nép. ahogy mondták: az emberek.

mai hír, hogy a magyar művészeti akadémia felkérte a debreceni egyetemet, hogy kelet-magyarországon kérdezzék meg az összes diákot arról, hogy milyen művelődési szokásaik vannak, milyen típusú művészeti képzésben vennének leginkább részt.
www.naplo.hu/2019/01/kepunkon-balrolpusztai-gabriellakocsis-m.jpg
nem igaz az, hogy az mma nem akarja bevonni a diákokat. dehogy nem. az ellenzékben is volt egy csoportosulás, hogy ők "a" hallgatói hálózat. miközben politikai értelemben brutálisan egyoldalúak voltak a "demokraták". most nemzeti konzultációt folytatnak a diákokkal. de ha azok elégedetlenek, akkor leválthatják a fideszt. a fidesz leváltja a művészeti iskola igazgatóját, mert "kockás inges". de pukli istván is leváltaná a klik vezetőit. és a pdsz is. az oktatási minisztériumban ők ülnének a fidesz helyébe.

tehát ez az arról szól, hogy ki legyen iskolaigazgató, minisztériumi szakállamtiktár, kulturális tanácsos, kormánybiztos, stb. és ki szerez több szavazatot. két brancs az "a" betűben sem tud kiegyezni.

DrGehaeuse 2019.01.18. 13:45:52

@pitcairn2: A cikk szerintem azt akarja bizonygatni (hosszasan), hogy a demokrácia ab ovo etatizmus (államelvűség) és az állam túlterjeszkedése az alpfunkciókon az elitek (az állam működtetői) pazarlásának folytonos növekedési kényszerével karöltve felzabálja a tömegek jólétét (amit a szbad piaci működés hozott létre) és a magát a szabadságot is.

Persze azt nem írja le, hogy hogyan kéne működnie egy optimálisan szabad társadalomnak a magához való (minimalista) állammal harmónikus egységben.

Szerintem meg a szabadság (szbad verseny) az erősebb kutya (oroszlán vs. gazella) elve miatt monopóliumokhoz vezet (tőkekoncentráció kevesek kezében) és nem vezet feltétlenül a sok-sok szabad ember folyton növekvő jólétéhez.

A szabad piacon nem csak az bukhat el aki kevésbé hatékonyan használja fel (termeli meg) az erőforrásokat hanem az is aki útban van a töke-erősebb versenytársnak.

2019.01.18. 14:37:37

@DrGehaeuse:
na de mégis mire optimalizálsz. ha a természetre, akkor nemzeti parkká kellene alakítani a környezetet. de az mégis hogyan működjön. a rideg állattartás a legjobb, mert leginkább az a természet közeli, vagy a krisha tudatú ökolfalu, ahol nem hajtják ki a pusztába a szegény kis bocikat, mert azok szent állatok. az ember-állat vonatkozásában sincs egyezség. ember-ember kapcsolatában még több a kérdőjel.

persze ezek egy része eloszlatható. a piac nyereséget maximalizál, az állam veszteséget minimalizál. ugyanaz a matek. az állam és a piaci működése lényegében ugyanaz. vallási kérdés, hogy mit tekintesz (állami) közfeladatnak és mit nem tekintesz annak, mire mondod azt, hogy az legyen "szabad" piaci.

2019.01.18. 14:56:26

@DrGehaeuse:
elvben a hatékony az, hogy minden ami valós árucsere az piac. és ami nem ilyen típusú az nem piac.

tehát ha mondjuk valaki kér egy tál ételt az étteremben és az mondja a vendéglős, hogy annak az ára egy ezüst, akkor piac. árut cserélnek. van egy általános egyenértékes, az ezüst, és az árupénzként funkcionál.

de ha azt mondjuk, hogy elég legyen adni egy kártyát és pittyentenek. és így vásárolhat a vendéglős és a vendég is, akkor ez már részben nem valós piac. mert azon a kátyakibocsátók uralkodnak. akik valós árut nem hoznak létre az egyik nézőpontból. dehogy nem. azt a plasztik kártyát. mondja a másik. de ezek a virtualizált pénzügyi termékek nyilvánvaló, hogy nem klasszikus piaci versenyt szolgálják. annak ellenére, hogy támogatják a modernizációt. szembe kerülnek a hagyománnyal és a populista politika a régi elitet kiszorítja.

DrGehaeuse 2019.01.18. 15:03:43

@pitcairn2: Itt van például ez:
"Ezt azt is jelenti, hogy a pénzügyi rendszert ki kell venni a politikusok kezéből. A pénzügyi rendszernek, mint minden gazdasági tevékenységnek újra a szabad piac részévé kell válnia. Meg kell engedni, hogy bárki saját pénzt bocsájthasson ki vagy meghatározza, milyen fizetőeszközt fogad el. A szabad piac mechanizmusai megakadályoznák, hogy újabb lufik fújódjanak – vagy legalábbis nem akkorák, amekkorákat az állam által manipulált pénzügyi rendszer révén megtapasztaltunk."

A pénz kibocsátás soha sem volt teljesen szabadpiaci. Az első monetáris konstrukció Periklész műve volt. Az Akropolisz nem csak szentély volt, de az Athén (Periklész) által uralt Hellén imperializmus (kolonializáló birodalom) központi bankja. A déloszi szövetség közös arany (és elektrum) pénzét kamatra adták ki az egyes poliszok tengeren túli vállalkozásaihoz. (kereskedelem, hódító háborúk és kalózkodás).

2019.01.18. 15:18:18

@DrGehaeuse:
kártyakibocsátót a pittyentősök (az informatikusok) tudják kinyírni. amerikában a tőkepiaci szereplők ezért számolják fel az informatikai cégeket. a facebook azt mondta, hogy nekik üzlet az, hogy a kreml vásárol hirdetéseket. és az amerikai nézők osszák meg a politikai tartalmakat. és nem számít, hogy ez odabasz demokrata pártnak. mert ez is csak piac. amire azt mondták, hogy mr zuckerberg az ne legyen már piac. és egyébként milyen adatokat szolgáltatott még kinek is. hja, mi kártyaszolgáltatóinknak. de mondjuk azt, hogy önök hibáztak, mert nekik "független" ügyészeik és bíróik is vannak. és akármikor börtönbe küldhetünk akárkit. ők a "demokrata" párt. persze a "republikánusok" se különbek. és a facebook se különb, mint a mastercard, vagy szinte akármelyik óriásvállalat. és ezek el kezdik egymást büntetni. hasonló meccset játszik a google és az európai bizottság.

orbán nem tudja a globális kapitalizmust bedönteni, de még csak sérteni sem tudja az érdeküket, akkor sem ha negyedjére és kétharmadot szerez. ha a .hu nemzeti korporációként szerveződik meg, akkor a kapitalizmus végét jelenti. a virtualizált közeg nemzeti hatáskörbe kerül. persze ezek után ezeket a cégeket vásárolnák fel százcsillió dollárért. ahogyan ezt meg is próbálták. ez a startup őrület. de talán érdemesebb az alapkutatásokat privatizálni, a kockázati tőkealapok magánegyetemekbe, űrkutatásba, fegyverekbe invesztálnak. ez azt jelenti, hogy semmit pakolják be ezekért cserébe. a számláikon levő pénz mögött semmilyen valós árufedezet nincs. csak az, hogy azok az értékek legitim módon jöttek létre. és azokat az értékek államilag védettek. mert ha nem, akkor senki sem tud vásárolni. és egyelőre nem látszik, hogy mi lenne ennek a megoldása. és szerintem legfeljebb annyit lehet mondani, hogy mi lehetne az európai, amerikai, afrikai, ázsiai megoldás.

2019.01.18. 15:39:07

@DrGehaeuse:
amerikában egy ideig volt szabad piaci pénzkibocsátás. a fed nagyrészt magánbankokból áll a mai napig.

2019.01.18. 15:48:46

@DrGehaeuse:
szóval amerikában nem nagyon lehet jobbat mondani, mint azt, hogy csináljanak államkapitalizmust kétpárti politikai váltógazdálkodással. mégis miért basszák szét ezeket az óriásvállalatokat?
www.forbes.com/global2000/list/#country:United%20States
az amerikaiak jóléte ezektől a vállalatoktól függ.

magyarországon ugyanez:
www.forbes.com/global2000/list/#country:Hungary
a mol és az otp azok a cégek, amelyek globális piacon számítanak valamelyest. de ezek vezetői nem akarnak kétpárti váltógazdálkodást. és a befektető német gyáriparosok se. hanem? és erre nincs válasz.

2019.01.18. 16:45:59

@DrGehaeuse:
kínában van egy globálisan versenyképes állami bankrendszer.
www.forbes.com/global2000/list/#industry:Major%20Banks
szóval ott mégis miért adnák fel az egypártrendszert és azt, hogy a pénzkibocsátás majdnem teljes egészében állami kézben van. de amerikában az döntően magánkézben van. és az államoknak szinte semmilyen befolyásuk nincs, a központi kormányzat is lényegében asszisztál.

tehát van két működő modell, ami viszonylag jól működik amerikában és ázsiában. de nem igazán működik európában. az eurót sem sikerült az unió egészében elfogadtatni.

pitcairn2 2019.01.18. 18:40:40

@DrGehaeuse:

ez speciel nem cikk hanem könyv

libertarius.info/beydem

és ha leírná a "tutit" akkor kb. vmi megalomán világmegváltó elitista ideológiába menne át...

ettől függetlenül nincsenek illúzióim a libertárius mozgalommal kapcsolatban, jó sansszal ez lesz a globalizmus legutolsó hadoszlopa...

Mr. Anonymous and the Not-So-Spontaneous
Birth of the Libertarian Movement

www.scoop.co.nz/stories/HL0812/S00378/mr-anonymous-the-libertarian-movement.htm

kb. akkor fognak berobbanni majd amikor az un. "jobb-bal" cicaharcból végképp kiábrándulnak a zemberek:)

ellenben annyit a javukra lehet írni, hogy sok tekintetben működőképes modellt ajánlanak

mert van modelljük: hisz szilárdan képviselik a magántulajdon szentségét és a piaci koordináció primátusát

gondolom ez ideális lesz a kialakuló világállam kezdeti sikeréhez...

pitcairn2 2019.01.18. 18:44:07

@DrGehaeuse:

nagyon nehéz dominánsan piaci körülmények között fenntartani egy monopóliumot...

anno a standard oil is folyamatos, "öldöklő" (ár)versenyre kényszerült...

wiki.mises.org/wiki/Standard_Oil#Libertarian_Response

pitcairn2 2019.01.18. 18:53:56

@DrGehaeuse:

az árupénz koncepció a piaci tranzakciók során jelent meg

a görögök különben jóval messzebb jutottak az általad említettnél a monetáris politika útján

a Ptolemaidák jegyzik de facto az első központi bankot és az első hitelpénzteremtésre alapozott hiperinflációt....

akkora volt a kudarc, hogy ezek után a XVII.századig - a svéd "Riksbank" megalapításig senki sem próbálkozott hasonlóval...

2019.01.18. 19:11:00

@pitcairn2:
a kapitalizmus nem a piacgazdaság, hanem a szabad tőkepiac. az, hogy pénzt és pénzpiaci terméket viszonylag szabadon lehet kibocsátani.

budapest főváros (capital) magyarország tőkepiaci központja. behordják az árut. és 1.7 millió lakos ezzel szemben pénzt és pénzpiaci termékeket bocsát ki. és ezen túl a gazdasági tevékenysége kizárólag a fogyasztásra irányul. valós árut nem állít elő. ez a kapitalizmus.

ehhez egy külső vagy belső gyarmatbirodalom kellene. az, hogy mondjuk budapesti irodaházakból menedzseljék a bosnyák ipart. zuglóban a bosnyák téren volt egy piac. behordták az árut. kifelé nem ment semmi csak pénz, pénzpiaci termék. de ez budapest központtal nem lehet fenntartani. csak bécs központtal. ők gyarmatosítják magyarországot. a bécsi bankházak. az kellene, hogy bosnyák gyárakat és üzemeket menedzseljenek a bosnyák térről. de olyan nincs. mert a bosnyákok a monarchiának beintettek. és ők nyerték meg a háborút. az egy másik kérdés, hogy utána nem lett nekik sokkal jobb jugoszláviában, a délszláv háború után pláne nem lett jobb. de elvben szerájevó is egy tőkepiaci központként irányítaná a környezetét.

ezeknek az kelet-közép európai tőkepiaci központok a saját államaikat próbálják meg gyarmatosítani. tehát budapest is a kis-magyar vidéket próbálja gyárigazgatni. csak ez nem működik. külső gyarmatbirodalom hiányában a kapitalizmus nagyon necces. európa külső gyarmata hol van? sehol. így az unió is nehezen lesz tartható.

2019.01.18. 19:20:09

@pitcairn2:
budapestnek belső gyarmatai vannak. az liberális kapitalista elit egy ideig amit csak lehetett eladtak a vidékből. amikor már a közvagyonból nem volt mit eladni, akkor létrejött az ellentábor. azzal, hogy szétveri a liberális kapitalista elitet. a kérdés: hogyan tovább?

180 író szolidáris a munkásokkal. de a munkások kurvára nem szolidárisak 180 íróval. például ezzel a fazonnal.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2534/25344/253448/25344817_8751b90aa598b0e7afa95975f4ad3a13_x.jpg
ő "kossuth" díjas. kossuth lajos féle liberalizmust képviseli, hanem valami szivárványos lufisat. na most lehet borítékolni, hogy a munkások ezt így nem fogják megválasztani.

de hogyan tovább? erre nincs válasz.

2019.01.18. 19:41:25

@pitcairn2:
a liberális elit megbukott. és jön a szocialista. jaj szegény kis gyári munkások. 180 író szolidáris a szivárványos lufikkal. karafiáth orsolya meghirdeti a piacgazdaságot. aki legfeljebb a saját testét adhatná el, prostituáltként működhetne. de ő a gyári munkásokkal szolidáris írónő akar lenni. meghirdetik az általános sztrájkot szombaton (!).

európában a klasszikus liberalizmushoz kellene visszatérni. a valós árucserén alapuló piacgazdasághoz. de az induló állapotában félállami. karafiáth orsolya eladja a könyveit. és cserébe vásárol a centrum áruházban a hódiköt termékeiből. ez megint nem hangzik túl jól. de nagyjából ez működhetne.

2019.01.18. 19:47:49

@pitcairn2:
ebben a világban bizonyos értelemben a klasszikus liberalizmushoz hasonló elvek érvényesültek.
www.youtube.com/watch?v=dsZO2OAKUxw
abban az értelemben, hogy a piacgazdaság valós árucserén alapult. csak a munkások kollektivizált formában voltak kénytelenek termelni. magánvállalataik nem lehettek. ez volt a kommunista kísérlet. ez nem jött be. ezek után kitalálták, hogy mostantól kollektivizálva ne termelhessenek. ugyanazok, akik a kommunizmust csinálták. azok felszámolnák a köztulajdont. ez a kapitalista kísérlet. és ez se vált be.

most úgy tűnik, hogy vissza áll a pártállam. és hogyan tovább?

2019.01.19. 12:22:29

@pitcairn2:
szóval ugye világos, hogy ennek az országnak jelen állapotában nem nagyon lehet tisztességes magángazdasága. és ennek oka a főváros.

lecsós 2019.01.19. 12:40:42

@444:
Pontosan mit értesz az alatt hogy tsztességes magángazdaság? Történelmi jogfolytonosság alapján a hazai gazdasági szerkezet lokális alapokon szerveződött, maximum járási szintig ment el nem tovább.
Mára a főváros kibocsátása a nullához közelít, és ott lakik a népesség 20%-a kb. Ez kb. azt tudja, hogy reggel felkel, kilép a házból beül a kocsiba, elmegy a parkolóházba, besétál a liftig, felmegy az irodába és nyomja a gombot. - Lásd ssc meg a többi baromság - Ezzel mit lehet kezdeni?

2019.01.19. 14:40:28

@lecsós:
a magyar gazdaság alapproblémája, hogy a szellemi szabad foglalkozás jelentős része nem valós árutermelésre irányul. és ha mégis, akkor az elsősorban külföldi tulajdonú cégek kapitalizációját szolgálja. magyarul az értelmiség igyekszik kiszolgáltatni az országot. ebben élen jár budapest. nem azért, mert a fővárosban mindenki rosszat akar az országnak. hanem mert a globális kapitalisták ezt a szerepet szánják nekik. és nem azért, mert ők lennének feltétlen gonoszak. hanem mert ez az elemi érdekük.

ez ellen lázadt fel a vidék. és így lett a fidesz és a jobbik. ez a két legnagyobb párt. és mindkettő a nemzeti radikalizmusra van alapozva. vannak még mszp-s és dk-s nyugdíjasok, akik a fogyasztói társadalom előnyeit szeretnél élvezni. és vannak kapitalizmus kritikus pártok. lmp és újabban a momentum is az. ezek közül az nyer, amelyik ügyesebben képes nagyobbat hazudni. a fidesz jelenlegi vezetésének célja az, hogy megtartsák a hatalmat. a céldátum 2030. ez egy reális célkitűzés. ha ezt elérik, akkor 2020 előtti ügyletek elévülnek. addig lehet büntetlenül lopni. és utána nem lehet. ezt gondolják feltéve, hogy racionálisan gondolkodnak. nem hiszem, hogy katonai diktatúrát akarnak. 10 éven át tisztességesen kellene kormányozni. de ehhez tisztességes piac is kell. másképp nem lehet.

mit lehet ezzel kezdeni? az agglomerációt lehet iparosítani. például az esztergomi suzuki gyárat meg kellene venni. és a munkavállalók, a beszállítók az államosított gyárat kivásárolhatják. és ez mondjuk a bmg (budapest motor és gépgyár). bmg 1. és 2. számú gyáregysége versenyeznek. bmg x1-es vagy x2-es a jobb. a bmg x sorozatának műszaki tervét előállítja egy mérnöki iroda. a prototípusát elkészítik a bme járműipari tanszékén. és amennyiben az elég sok megrendelést kaptak, a sorozatgyártást megfinanszírozza a budapest bank.

na most ehhez lehet, hogy indulásként egy bmw mini modellt licenszeli kell. fizeti kell a németeknek. de nem azért, hogy alkalmazottak lehessünk a saját országunkban. csak ez még mindig jobb, mint amit az előző kormányok csináltak. fel kellene tőkésíteni a közintézményeket azért, hogy a képesség meg legyen az autógyártásra.

van gödöllő. létesíteni kellene egy budapesti konzervgyárat. és onnantól kezdve a főváros környékén élelmiszeripari mérnökök azon dolgoznak, hogy eladják a globus konzervet.

budapesti finom kötöttáru gyárat létesíteni kellene mondjuk vác központtal. és onnantól kezdve divattervezők, az öltöztetők, a kifutón a modellek azért dolgoznak, hogy eladják az új kollekciót. valós árut.

na most így mi maradna a belső városrészben? nagyrészt közszolgáltatások. a minisztériumok, a kormányhivatalok, az önkormányzatok. a városliget. a múzeumkert, stb. nyilván akik a hatalom birtokosai azok fogják az ehhez kapcsolódó magánszolgáltatásokat üzemeltetni. azt nehéz elképzelni, hogy a belvárosban az ellenzék kezében maradhat egy luxus szálloda. mert azzal szemben hoznak egy rendeletet. de ez ilyen műfaj. amerikában is így van. csak ott ezeken hagyományosan két párt osztozik. magyarországon jelen állás szerint egy néppárt marad. de felőlem tüntessenek a várkertben.

pitcairn2 2019.01.19. 19:08:03

@lecsós:

a gazdasági integráció lényege az interdependencia, a kölcsönös függés

az utóbbi évtizedekben tudatos politikával mélyítették ezt el

a kölcsönös függés már nem csak a nemzetgazdaságokon belül példátlanul nagy hanem a világgazdaság szintjén is

és nagyon jól látod ebben a játékban - ami rövidtávon egyértelműen "win-win" szituációnak tűnik - egy Budapest féle nagyváros népessége felettébb kiszolgáltatott olyan folyamatoknak amelyekről a lakosság elsöprő többségének halvány fogalma sincs

ők csak azt látják, ha lemennek az Aldiba vagy vmi hasonló óccsó boltba, hogy tele vannak a polcok a világ minden tájáról érkező cuccokkal...

pitcairn2 2019.01.19. 19:11:19

@444:

a transznacionális megacégek által dominált Budapest már inkább egy nemzetközi hálózat része

anno ez nagyon nem így volt

és az a korszak is véget ért amikor a vidék adott Budapestnek

ilyen is volt, anno egy egész ország építette jórészt közpénzből ezt a várost, ma azonban már inkább ez az "aranytojástojó" tyúk...

pitcairn2 2019.01.19. 19:14:57

@444:

a kapitalizmus és a szocializmus leginkább ideáltípusként ragadható meg

vegytiszta formában sohasem léteztek, a gazdaság mindig "vegyes" volt, a piaci koordináció még a "létező szocializmusban" is együtt élt az állami koordinációval

a mai vegyes gazdaságban is felettébb jelentős szerepet játszik - a most már szupranacionális szinten harmonizált - állami koordináció

DrGehaeuse 2019.01.19. 19:30:03

@pitcairn2: Ez a libertarius modell kb. akkor lenne működőképes ha a szabad versenyben mindenki egyaránt tiszta lappal és azonos tőkével indulhatna valamint egy nagyon szigorú erkölcsi tanítást mindenki egyaránt betartana. Továbbá kellenének még korlátlan piacok és erőforrások mindenki számára egyenlő hozzáféréssel.
Magyarul lehetetlen.

pitcairn2 2019.01.19. 20:41:59

@DrGehaeuse:
lehet, hogy nem voltam világos:

a libertárius politikai irányzatot ugyanúgy használják a globalisták mint a többi "izmust"

meggyőződésem, hogy ez lesz a világállam felé vezető úton a legutolsó állomás...

hogy miért?

a válasz roppant egyszerű:

mert

1. a mára már egyébként is meggyengült - és a 2008 óta tartó monetáris ámokfutás miatt az elkövetkező években valószínűleg példátlanul mély válságba kerülő - nemzetállamok lebontását tűzi a zászlajára, illetve
2. a világállam felé vezető úton gazdasági értelemben sikeres modell kell

persze ez nem jelenti azt, hogy vmi Földi Paradicsom felé vezet ez az út

az is lehet, hogy a sztori végén - a regionális ellenpólusok felszámolása után - egy olyan globális high-tech diktatúra áll amit mi még most el sem tudunk képzelni...

pontosan ezért linkeltem be fentebb az alábbi cikket:

Mr. Anonymous and the Not-So-Spontaneous Birth of the Libertarian Movement

www.economicpopulist.org/content/mr-anonymous-and-not-so-spontaneous-birth-libertarian-movement

a libertárius mozgalom masszívan elitista és felülről irányított...

ezt talán a piaci anarchisták legrangosabb díjának a number 1 nyertesével lehet illusztrálni...

1999 Otto von Habsburg - THE GARY G. SCHLARBAUM PRIZE: FOR LIFETIME DEFENSE OF LIBERTY
mises.org/fellowships/gary-g-schlarbaum-prize-lifetime-defense-liberty

még egy gyönyörű beszédet is mondott a Habsburg ház feje amelyben az egekbe magasztalta barátját Ludwig von Mises a piaci anarchisták pápáját

Otto von Habsburg - The Mises I Knew

mises.org/profile/otto-von-habsburg

persze arra nem nagyon tért ki, hogy milyen viszonyban voltak akkoriban mindketten az osztrák ausztro fasisztákkal, de hát ez manapság egy kissé kínos történet...

Otto and Austrofascism
www.habsburger.net/en/chapter/otto-and-austrofascism

Mises and the “Merit” of Fascism
sanseverything.wordpress.com/2007/12/15/mises-and-the-merit-of-fascism/

szó mi szó nem gondoltam volna, hogy efféle szerepben látom viszont a vannabi királyunkat:)

a libertárius fő díjat alapító jalapító GARY G. SCHLARBAUM egyébként a Morgan Stanley-hez kötődik - szóval a Wall Street-en kell keresni az igazi szimpatizánsokat:)

2019.01.19. 20:48:33

@pitcairn2:
a feudalizmusban a jog földhöz kötődik. például 1361-ben lajos király elrendelte, hogy debrecen városa a saját kebeléből válasszon bírót. korábban a bihari főispán bíráskodott. de ezt a király rendeletével felülírta és ezzel debrecen és nagyvárad a területi hiearcarhiában többé kevésbé egyenrangúvá váltak. persze ezen túl volt egy egyházi hierarchia is. debreceni a váradi püspökségnek volt alárendelve. erről a pápa rendelkezett. állam- és egyházszervezet elváltak egymástól. de a jogok minden esetben a földhöz kötődnek. és ezek dinasztikus módon öröklődnek.

amikor 1404-ben a debreceni család férfiágon kihalt, akkor a debreceni uradalom a közvetlen a király kezébe került. luxemburgi zsigmond elrendelte, hogy az ő királyi birtokaira szabadon lehessen költözködni. 1410-ben a várost elzálogosította. kibocsátott egy záloglevelet. és azt balicky andrás megvásárolta 13 ezer arany forintért. a jogok nem a földhöz kötődtek, hanem értékpapírokhoz. ez a korai kapitalizmus. magán földesúri rendszer. és a debreceni család nőági örökösei el kezdik pereskedni. mondván, hogy a király nekik adományozzon jobbágyfalvakat. a jogokat ne adja el pénzért. az a kapitalizmus.

a szocializmusban a jogok a társadalomhoz kötődnek. és minden állampolgárra egyaránt vonatkoznak. törvény szabályozza azt, hogy egy magyar munkaadó évente hány túlórát rendelhet a munkavállaló számára. illetve ezt mennyiben lehet kiterjeszteni kollektív szerződéssel.

a balliberálisok a feudális elemet akarják felszámolni. soros azt mondja, hogy nincs szükség parlamentarizmusra és kormányra. hanem nem kormányzati szerveződések, polgárjogi társaságok diktálják a jogot. és ehhez szabadon lehet csatlakozni.

németh sándor elképzelése szerint ilyenformán szerveződik az egyház is. a hitgyülekezetében nincsenek egyházkerületek. hanem van egy vezető lelkész. és aki németh sándort követi az követi. aki nem, az nem. nincs nyilvántartott tagság. a lelkészi vezető nincs megválasztva, de leváltani sem lehet. követed, vagy nem követed. a hitgyülekezete egy anarcho-szindikalista formáció. egyház és egy üzleti vállalkozás. a megváltás ígéretéért cserébe a hívek a tulajdonos bankszámlájára adakoznak. aki létesít egy televíziót, ami politikai és kulturális műsorokat sugároz. de ugyanígy van aki iványi gábort követi.

a rendszerváltó pártok közül az mszp volt a szocialista, az mdf-fkgp-kdnp feudális és az szdsz és a fidesz kapitalista. az mszp és az szdzs azt mondta, hogy a feudális világot fel kell számolni. mindenféle terület elvet. orbán viktor rájött, hogy ezzel törekvéssel szemben alkotmányos többséget szerezhet. tehát van egy antidemokratikus liberalizmus (az ortodox liberálisok nem a feudális közakaratot képviselik) és velük szemben hirdet unortodox módon illiberális demokráciát.

pitcairn2 2019.01.19. 20:51:31

@DrGehaeuse:

Otto von Habsburg beszédébe egyébként érdekes belehallgatni, mivel bepillantást enged a meglehetősen "diszkréten" működő Mont Pelerin Society tevékenységébe

igen érdekes, hogy egészen az EP képviselőségéig Otto von Habsburg volt ennek a szeánsznak a fő szervezője és házigazdája...

igen illusztris társaság ez...

www.montpelerin.org/notable-members/

és elég vad dolgok keringenek a neten erről a tudós társaságról...

The Mont Pèlerin Society: The ultimate neoliberal Trojan horse
thedailyknell.wordpress.com/2012/10/29/the-mont-pelerin-society-the-ultimate-neoliberal-trojan-horse/

pitcairn2 2019.01.19. 20:55:24

@DrGehaeuse:

szóval summa summarum szerintem meglesz ennek az "izmusnak" is az uralkodó elit szempontjából hasznos célja a maga idejében

most csak izmosodik a mozgalom

akárcsak 1848 és 1917 között a marxisták...

annyit persze a javára lehet írni, hogy a "hatalomra kerülése" esetén valószínűleg hatalmas gazdasági fellendülést fog generálni

ez már csak azért is hasznos, mert így lehet a leghatékonyabban eltüntetni, "meghaladni" a korábbi "földhözragadt" "lokális" világot...

2019.01.19. 21:14:49

@pitcairn2:
így van. budapest egy transznacionális hálózat tagja kivánt lenni. és a fővárosi értelmiség balliberális többsége úgy képzelte, hogy ők ebben helytartó szerepet vállalnak. és ebben a közegben létrejön egy szupranacionális kulturális elit amelyik ugye a nemzetek felett áll. ezt hirdette meg konrád györgy, nádas péter, fischer iván, alföldi róbert és társaik. egy kozmopolita világvárosi létet. csak ehhez egy külső gyarmatbirodalom kellene. mert a belső ezt az ortodox liberális elitet képes leváltani.

ha budapestről bosznia-hercegoviniai, monenegrói koszovói vagy a szerb szandászkban levő vállalatokat irányítanának, akkor azok ugyan lázadnának a kapitalizmus ellen. és azt mondanák, hogy majd mi megmondjuk, hogy ki képviselje a jogállamot szerájevóban, podgoricában, pristinában és novi pazarban. ehhez az kellene, hogy magyar médiavállalkozóknak ott legyenek kereskedelmi tévécsatornáik. és azt mondják, hogy jaj de jó, hogy idejönnek ezek a magyar befektetők. és megválasztanának egy hazaáruló elitet, akkor esetenként ott kellene elrendelni a túlórát. és most ott lázadnának a rabszolgatörvény ellen.

és most paradox módon az egykori helytartó elit mondja azt, hogy megvédi a munkásokat. és a multik ellen lázadó orbán kénytelen kiszolgálni a betelepülő német gyáriparosokat.

2019.01.19. 21:33:46

@pitcairn2:
a tőkepiac a reálgazdaságban totális versenyt hirdetett. ez létrehozta az olcsó tömegtermékeket. és a fogyasztói jólétet. de a termelő eszközök felett néhány száz igazgatótanács rendelkezik. az irányítási jogok néhány ezer család kezében összpontosulnak.

2019.01.19. 21:51:16

@pitcairn2:
a világállam leginkább csak egy virtualizált környezetben jöhet létre. a valóságban nagyon nehéz létrehozni. mert az ugyanúgy központi tervutasításokkal működik, ahogyan a szocializmus. mondok egy példát. a kommunális vállalatot privatizálták. azt kiszervezték egy gráci központú cégbe. az hozott kisgépeket. és azzal hatékonyabbá vált a munka. igen ám, de megrendelést szerzett másik magyar városban is. létrehoztak egy központot budapest mellett. igen ám, de ezt a céget felvásárolták madridból. és onna irányítják. igen ám, de ezt a céget felvásárolták londonból és onnan irányítják.

a londoni központ kiadja az utasítást madridnak, az grácnak, az budapestnek, az debrecennek. és ott a melósok a kisgépből leengedik a gázolajat kannákban és eladják a kocsmában. és így papíron a munka el van végezve. a elentéseket továbbítják budapestre. ahol iktatják. onnan megy grácba, madridba, londonba. és összesítik a számolótáblákban. nincs eltakarítva a hó. majd elolvad. kidől a fa a parkerdőben. nincs eltakarítva. majd elkorhad.

errefelé a gyógyszergyárban kinevezték a vezérigazgatót. meg kapta a munkautasítást a központból, hogy az alaptevékenységgel szorosan össze nem függő feladatokat ki kell szervezni. odébb kell rakodni valamit. ezt megcsinálják az alkalmazottak. de gondolt egyet, hogy ezzel megbízza a haveri cégét papíron. kiállítanak egy kisebb összegről számlát. beteszi a többi közé. és ezt kifizetik. és a pénzen a haverrel osztoznak. egy évtizeden keresztül csinálták egyre nagyobb tételben.

2019.01.19. 22:08:33

@pitcairn2:
tehát egy virtualizált közegben viszonylag egyszerű kiszolgálni távoli pontokat. de ha valós árutermelés folyik, akkor ez nem ennyire egyszerű. mert szétlopják a vállalatot. vagy valaki keresztbe teszi a csavarkulcsot. sorra hívják vissza a termékeket. mert a valóságban nem olyan egyszerű mindent automatizálni. mert a közhiedelemmel ellentétben az anyagi világra vonatkozóan sincsenek univerzális elméletek. a fizika bizonyos peremfeltételek között vagy igaz vagy nem igaz. újabban azt mondják, hogy számoljunk ezekkel. és hiába alapoznak erre mesterséget intelligenciát. az vagy jó lesz, vagy nem lesz jó. persze majd javítunk az algoritmuson. próba hiba módszerrel haladunk előre. egy esetleges hiba a virtualizált világban sokszor nem okoz különösebb problémát. egy algoritmus vicces következtetésre jut. időnként kiszivárog 2.7 milliárd jelszó. egyesek ingyen hozzájuthatnak egy zeneszolgáltatás prémium csomagjához. ha ez eléri a pénzügyi rendszert, akkor problémás. és ezek a tömegesen terjedő hibák elérik a valós árutermelést, akkor megint csak.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.19. 22:10:23

@DrGehaeuse: @pitcairn2:

"Ez a libertarius modell kb. akkor lenne működőképes"

Mivel a "libertarius modell" -- az Osztrák Iskola gazdaságtana -- leíró, nem pedig előíró, a "működőképesség" fogalma csak úgy értelmezhető rá, hogy (mennyire) helyesen írja-e le a gazdasági jelenségeket/folyamatokat (működik-e mint leíró modell).

Tekintsünk például a minimálbérre. Az Osztrák Iskola gazdaságtana szerint a minimálbér törvényi bevezetése munkanélkülivé teszi mindazokat, akik nem képesek a bruttó minimálbér összegét elérő mértékű hozzáadott értéket termelni: ha a bruttó minimálbér összege 100 egység és Anna munkája csak 90 egységgel növeli a bevételt (az Anna által hozzáadott érték csak 90 egységnyi), akkor Annát nem -- vagy csak igen kis valószínűséggel, pl. ha rokon -- fogja alkalmazni egy a versenyszférában működő vállalkozás.

Vagyis a minimálbér törvényi bevezetése államhatalmilag akadályozza mindazokat a megélhetésük alkalmazottként történő megszerzésében akik nem képesek a bruttó minimálbér összegét elérő mértékű hozzáadott értéket termelni. Az így létrehozott munkanélküliséget enyhítendő a kormányzat létrehoz egy közmunkaprogramot, ami (tegyük fel) fizet bruttó 50 egységet. Ez nagyszerű mindazok számára, aki csak 50 egységnél kevesebb értéket tudnak hozzáadni a munkájukkal: nekik nagyobb a jövedelmük, mint amekkora lenne akkor, ha sem minimálbér, sem közmunka-program nem lenne. De mindazok akik képesek 50-től 100 egységig terjedő mértékű hozzáadott értéket termelni a) elesnek a többletjövedelemtől, amire képesek lennének szert tenni, és b) nem termelik meg azokat az értékesebb jószágokat, amiket képesek lennének megtermelni. Akik pedig képesek a bruttó minimálbér összegével egyező mértékű hozzáadott értéket termelni, azok számára semmi különbséget sem jelent a minimálbér törvényi bevezetése: őket felveszik azért, mert (több) hasznot hajtanak a munkájukkal (mint a bruttó minimálbér összege).

Vagyis a minimálbér/közmunka-program kombó hatása:

1) jól járnak vele azok, akik csak a közmunka-bérnél kevesebb hozzáadott értéket képesek termelni és rosszul járnak vele a (nettó) adófizetők

2) rosszul járnak vele mindazok, akik a közmunka-bér és a bruttó minimálbér összegei közé eső mértékű hozzáadott értéket képesek termelni és rosszul járnak vele mindazok, akik nem képesek fogyasztani mindazokat a javakat amik nem kerülnek megtermelésre

3) akik pedig képesek a bruttó minimálbér összegével egyező mértékű hozzáadott értéket termelni, azok számára semmi különbséget sem jelent

Hasonlítsuk ezt össze a "libertarius modellel", amiben nincs sem minimálbér, sem közmunka-program:

1) rosszul járnak vele, akik csak a közmunka-bérnél kevesebb hozzáadott értéket képesek termelni (de nem járnak rosszul a [nettó] adófizetők)

2) jól járnak vele mindazok, akik a (valamilyen feltételezett) közmunka-bér és a (valamilyen feltételezett) bruttó minimálbér összegei közé eső mértékű hozzáadott értéket képesek termelni és jól járnak vele mindazok, akik fogyasztják mindazokat a javakat amik így megtermelésre kerülnek

3) akik pedig képesek a (valamilyen feltételezett) bruttó minimálbér összegével egyező vagy annál nagyobb mértékű hozzáadott értéket termelni, azok számára semmi különbséget sem jelent

És ez igaz attól függetlenül, hogy kinek mennyire tiszták a lapjai vagy hogy mekkora tőke áll az emberek rendelkezésére.

"Továbbá kellenének még korlátlan piacok és erőforrások mindenki számára egyenlő hozzáféréssel."

Ha mindenkinek egyenlő hozzáférése van minden erőforráshoz, akkor nincs piac: semmit nem cserélnek el egymással az emberek, hiszen minden erőforráshoz egyenlő hozzáférésük van.

pitcairn2 2019.01.19. 22:32:18

@neoteny:

öröm újra látni 3 hónap kihagyás után!

a témához visszakanyarodva:

érdemes megkülönböztetni a libertárius politikai ideológiát/mozgalmat és az osztrák közgazdaságtant

az első egy de facto globalista politikai platform - egy nagyon ígéretes platform - a másik pedig talán a legjobb leíró közgazdaságtani irányzat

a globalista irányultság különben az "államellenesség" miatt lényegében inherens a libertárius mozgalomban

szvsz

az sem véletlen, hogy az emigrációban élő Mises mindig a number 1 globalista szervezet székhelyére ment:
először Genfbe (League of Nations) aztán New York-ba (ENSZ)

ezzel persze nem állítom azt, hogy közvetlenül kötődött ezekhez a szervezetekhez azt azonban meg merem kockáztatni, hogy olyan csoportokkal állt kapcsolatban amelyek masszívan kötődtek ezekhez

a genfi "munkahelye" speciel teljesen nyíltan a League of Nations-höz kötődik, még későbbi ENSZ főtitkár is kapcsolódik ehhez a jeles intézményhez

en.wikipedia.org/wiki/Graduate_Institute_of_International_and_Development_Studies

a kezdeti fő szponzora is a Rockefeller alapítvány volt

az ENSZ-Rockefeller kapcsolat pedig olyan közismert tény, hogy még főtitkári szinten is az egekbe magasztalják őket...

Rockefeller and the Foundation of the UN
youtu.be/7wm1TPDaF0k?t=118

pitcairn2 2019.01.19. 22:43:39

@neoteny:

a közgazdaságtani alapvetések tekintetében én nem fogok veled vitatkozni, mint fentebb írtam szerintem az osztrák közgazdasági iskola a legjobb "leíró" jellegű tudományos irányzat a társadalom- és gazdaságtudományok területén

a geopolitikai síkre áttérve azonban egy olyan világban élünk, amelyben - szerintem - a 2008 óta tartó "válságkezelés" miatt a hagyományos "nemzetállamok" masszív gazdasági és politikai krízis felé tartanak, miközben jórészt nyílt és burkolt állami szubvenciókkal egy sor hatalmas transznacionális megacéget és egyre befolyásosabb szupranacionális szervezetet segítettek életre

a "nemzetállamok" válsága valószínűleg ezek előtt fogja megnyitni az utat

ergo

nem feltétlenül az a libertárius nirvána fog összejönni amit a mozgalom proponensei sejtetnek...

2019.01.19. 22:53:06

@neoteny:
ezzel az a probléma, hogy a hozzáadott értéket nem anna hozza létre, hanem anna és a gépek. andika egy varrótűvel és gyűszűvel kevésbé hatékony, mint egy ipari varrógéppel. csak utóbbit nem tudja megvásárolni. ki vásárolja meg? akiben bízik a tőkepiac. ez a kapitalizmus. vásárolja meg köznép egy adott földterületen. és az majd kollektivizálva árut termel. ez az új feudalizmus a szociális jogokkal kombinált változata. és ez majd kitermeli az az új elitet. és legalább részben kiszorítja a kapitalistákat. ez az európai fejlődési modell.

szerintem az amerikai nem ez lesz. ott domináns marad kapitalizmus. de tartok tőle, hogy ázsiából el fogják zavarni a nyugati tőkéseket. és indiai is inkább lenne kommunitárius feudalizmus a maharadzsákkal, mint kapitalizmus az amerikai nagyvállalatokkal.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.19. 23:11:50

@444:

"csak utóbbit nem tudja megvásárolni."

De Irmuska néni meg tudja vásárolni az élete megtakarítását képező millából (és esetleg ott van Böszörményiné millája is). Andika, Irmuska néni (és esetleg Böszörményiné) csinálhatnak egy vállalkozást: Andikának is lesz jövedelme a munkájából, Irmuska néninek is a megtakarításából; és ha beindul a verkli, ha a népek veszik az Andika munkájával és az Irmuska néni tőkéjével előállított ruhákat mint a cukrot, akkor nekik is hasznuk származik a vállakozásból (hiszen azért veszik meg a ruhákat, mert szubjektív megítélésük szerint azok többet érnek számukra mint az ár amit fizetnek érte).

2019.01.19. 23:13:54

@neoteny:
a "magyar" iskolában a verseny.

Debreceni cselédnek való fürtös vásári legnagyobb guba 5 forint 6 fillér
Rima-Szombati cselédnek való fürtös nagy guba 5 forint
Ungvári, Beregi legnagyobb Guba 4 forint
Gyermeknek való fürtös Guba 1 forint 25 fillér
Gyermeknek való sima Guba 51 fillér

tehát nem adidas és nike ruházati termékek vannak. debreceni, rimaszombati, ungvári-beregi. feudális módon területi alapon van verseny. a gyerekeknek van olcsó termék. és a legszegényebbeknek még olcsóbb. a cselédnek valóhoz képest is alig tizedáron.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.19. 23:22:42

@444:

Mivel egyetlen termelő árait idézted, ez nem verseny: ez egyetlen termelő árképzési gyakorlata _különféle_ jószágokra. Ugyanis a fürtös vásári legnagyobb guba nem ugyanaz a jószág, mint a gyermeknek való sima guba.

2019.01.19. 23:25:34

@neoteny:
ez így működne ha andika kapitalista lenne. írna egy üzleti tervet. és bemenne vele az erste bankba és unicredit bankba. ők beáraznák andika vállalkozásának kockázatát. elmondanák, hogy milyen feltétellel adnak neki hitelt. és ő eldönthetné, hogy melyikre alapozva vállalkozik. de andika nem így gondolkodik. ő leginkább a debreceni ruhagyár 2. számú gyáregységében szeretne dolgozni. amiből van valamennyi alapbére a munkaérték elméletre alapozva. ez egy kht gyakorlatilag és túlórázna gmk-ban. ami egy kkt (közkereseti társaság) valójában. kibérli a közösségi tulajdonú ipari varrógépet és úgy "maszekol". de ebből egy feudális zrt szerveződhet. és nem kft és nyrt, ami a kapitalizmus.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.19. 23:31:25

@444:

"de andika nem így gondolkodik. ő leginkább a debreceni ruhagyár 2. számú gyáregységében szeretne dolgozni."

OK, Andika nem akar polgárosodni, hanem az alkalmazotti létben kíván leledzeni. Akkor viszont nincs semmi jelentősége annak, hogy nem tud ipari varrógépet venni.

2019.01.19. 23:34:36

@neoteny:
ez a debreceni gubások limitációja 1761-ből. ezeket lehetett kapni a vásárban. a helyi termelők így állapodtak meg.
Két szélbe való sima Pokrócz 1,25
Három szélbe való Pokrócz 2,16
na most ha ez nem tetszett valakinek, akkor nagyváradon esetleg kaphatott olcsóbb, vagy jobb minőségű pokrócot és azt behozhatta magánimportban. ahogyan a nép kiment a gorenje hűtőszekrényért bécsbe egyesével. mert nem volt elég jó a lehel. de ugyanez a nép már háztartási gép exportimport céget nem alapított. illetve néhányan mégis csak. de a többség nem így képzeli el a világot. hanem a hajdúsági iparművekben gyártjuk a mosógépet területi alapon. és azt majd elcseréljük videoton tévére. ehhez lehet, hogy vásárolni kell valamilyen samsung licenszet. az már kapitalizmus de valamiféle vegyesvállalati formában.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.19. 23:37:28

@444:

"ez a debreceni gubások limitációja 1761-ből. ezeket lehetett kapni a vásárban. a helyi termelők így állapodtak meg."

Vagyis a debreceni gubások kartellt alapítottak.

2019.01.19. 23:48:33

@neoteny:
a magyar közgondolkást leginkább egy félfeudális-félkapitalista vegyes gazdaság fedi le, amiben erőteljesen jelen vannak a szociális elemek. andikának úgy lesz megrendelése a ruhagyárban, hogy a gyerekeknek valamilyen jegyrendszerben jár egy rugdalózó. és annak költségét valakitől el kell venni. vagy az alapanyagot állami gazdaságban meg kell termelni. de ez egy a kádár rendszer. a vörös október ruhagyár. de ha abban lehet maszekolni, akkor létrejöhetnek kisebb magán varrodák. és azok egyesüléséből nagyobb magáncégek. de ne az ne szorítsa ki teljesen az állami ruhagyárat. mert úgy bár nagyobb a szabadság, de nincs szociális biztonság. szerintem ilyesmi a magyar közgondolkodás, különösen vidéken.

orbán nemzeti nagytőkés osztályának sincs különösebbb támogatottsága. csak az még mindig jobb, mint a nemzetközi nagytőkések. mert mészáros lőrincet le lehet váltani. tőle el lehet venni a turul sportszergyárat, illetve hozzá csatlakozni. a tisza cipőgyár martfűi gyáregysége. a magyar nép. marfű "szúper-csúcshely":
www.youtube.com/watch?v=H-VA0EeKK1s

2019.01.20. 00:05:15

@neoteny:
a feudális gazdálkodás helyi kartelleken alapul. a gubacsapók pereskedtek a szűrszabókkal arról, hogy kinek milyen előjoga legye. két textilipari kartell vetélkedett a város piacán. ezeket a céheket versenyezte le a horthy korszakban a goldberger. a kapitalista kartell. csak őket elvitte a gestapo. és így lett vörös október ruhagyár. a szocialista kartell. és helyébe lépett a turul sportszergyár. a nemzeti kartell.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 00:34:04

@444:

"de ha abban lehet maszekolni, akkor létrejöhetnek kisebb magán varrodák. és azok egyesüléséből nagyobb magáncégek."

Ezzel szemben:

Irtóznak a gazdák a szövetkezéstől, pedig fejük felett lebeg a törvény

A gazdák töredéke lépett be szövetkezetbe mostanáig, pedig az uniós forrásokból is több jutna, de az Alaptörvényben is benne van a mezőgazdasági termelés integrációja. [...]

A NAK még tavaly egy felmérést is készített a gazdák körében, amiből kiderült, hogy bár a termelők egyik legégetőbb gondja az értékesítés, mégsem mutatnak hajlandóságot a szövetkezésre. [...]

hvg.hu/gazdasag/20181211_Irtoznak_a_gazdak_a_szovetkezestol_pedig_fejuk_felett_lebeg_a_torveny

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 00:37:10

@444:

"két textilipari kartell vetélkedett a város piacán."

Vagyis csökkentették a versenyt ahhoz képest mint ha minden gubás és szűrszabó versenyzett volna egymással.

2019.01.20. 01:04:41

@neoteny:
mert szövetkezeti keretek között nincs meg az feldolgozó ipari és az értékesítési hálózat. mgtsz, ktsz és áfész. nincs állami gazdaság. ami biztosítaná az induló tenyészállományt. nincs elegendő háztáji birtok. amit bevihetnének a közösbe. vagy amin termelhetnének magán jelleggel.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 01:08:01

@444:

"mert szövetkezeti keretek között nincs meg az feldolgozó ipari és az értékesítési hálózat."

Valóban: a gazdák nem akarnak szövetkezni, így nincsenek szövetkezeti keretek.

2019.01.20. 01:19:32

@neoteny:
nem jutott eszükbe, hogy nekik versenyezni kellene egy bangladeshi kartellel. és most is leginkább csak a fogyasztói társadalom előnyeit akarják élvezni. legyen olcsó bangladeshi pulóver. de az állam védje meg a piacaikat. ehhez ugye exporttermékek kellenek, vagy tőkét kellene bevonni és bérmunkát végezni, vagy tőkét kivinni. és úgy a koszovói gyári munkások segítségével termelik a magyarországi tőkejövedelmeket. csak az albánok gazdasági szabadságharcot hirdetnek. így nem fognak túl sok tőkét kivinni. de behozni se lehet. a gazdaság lokalizált árucserén alapul. kgst 2.0. amiben korlátozottan ugyan, de mégis csak vannak szabad piaci elemek. ilyesmi a legjobb forgatókönyv véleményem szerint.

2019.01.20. 01:41:34

@neoteny:
egyik pártnak se érdeke, hogy szövetkezzenek. mert a fidesz is megszerezné a termőföldeket. csak ugye lázárt is leváltották egyszer a vadászkastélya miatt. aztán megválasztották másszor. néhány hét múlva érdekes módon simán győzött. orbán viktor azt mondta, hogy ez így nem lesz jó. ennél megbízhatóbb képviselők kellenek a miniszterelnökségbe. lázárt a hátsó sorba küldte. és most gulyás gergellyel eszik az olcsó menüt.
24.p3k.hu/app/uploads/2019/01/7fnajewgjw4am5r3s-1024x576.jpeg
nincs kipróbálva a modern kori feudalizmus térségi igazgatásra alapozva. hiányzik a közjogi és a pénzügyi feltételrendszer. ezzel próbálkozott horthy, kádár. és ezzel próbálkozhat orbán. az illiberális demokrácia konszoldiációja ezen alapult. aztán lehet mondani, hogy orbán a rendszerét nem tudja konszolidálni. ez esetben helyébe lép egy szélbalos vagy széljobbos. és az hirdeti meg valamiféle harmadik utasságot konszolidáció címszóval.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 01:48:31

@444:

"most is leginkább csak a fogyasztói társadalom előnyeit akarják élvezni. legyen olcsó bangladeshi pulóver. de az állam védje meg a piacaikat."

Tudsz te ha akarsz.

"a gazdaság lokalizált árucserén alapul."

Hogyne, mai napság a Föld nevű bolygóra lokalizált árucserén.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 01:56:01

@444:

"egyik pártnak se érdeke, hogy szövetkezzenek."

Az hagyján: az érdekes adatpont az, hogy a gazdák úgy gondolják, hogy az ő érdekük sem.

2019.01.20. 01:58:41

@neoteny:
sanyi egy közösségi erdért vállalatban fűrészelne. ha azt mondják, hogy mindenféle állami segédlet nélkül hozza létre a szakszövetkezetet, akkor nem hozza létre.

neki az kell, hogy vegye meg valaki a fűrészt. és azt majd ő kibérli. de ha nem bérli ki, akkor az a politikus, aki megvette a fűrészt megbukik. mert hogy a közösség bukik egy rakás pénzt. és ezt azért általában számon kérik a politikuson. és ez ugye közösségi befektetés és nem osztogatás.

a szövetkezeti rendszerhez térségi igazgatás és tervezett gazdaság kellene. annak alapja szocialista típusú körzetesítés. sanyi apja egy szocialista agrárkörzetben kitermelt fát gőzölte a hajlított bútorgyárban. de akkor megmondták neki a gyárigazgatónak, hogy a tankerületben hány székre van szüksége az óvodáknak, az iskoláknak, a művelődési háznak, stb. ezt összeírta a hivatal és az összes közintézmény. és valamennyit rendelt a lakosságnak a domus áruház. amit nem konvertiblis pénzhelyettesítőkkel megvásárolhattak. és csak azt. úgy hogy előbb vagy utóbb megvették. ez mind előre le volt fektetve. és a működés feltétele az volt, hogy ennek az import igényét fedezze az export. ez lényegében a szocializmus. de az feudális viszonyok között éppenséggel fenntartható. és korlátozottan ugyan, de lehet kombinálni a kapitalizmussal. ez a vegyes gazdaság. ez nincs kipróbálva.

2019.01.20. 01:59:38

@neoteny:
nem jutunk ennél előrébb.

2019.01.20. 02:02:49

@neoteny:
az egyik opció, hogy a kereskedelem globális árucserén alapul. ennek érdekében jön létre a kft. ami általában egy vagy legfeljebb néhány személy tulajdonban van. és ezek egyesüléséből jön létre a nyrt. amikor egy vagy néhány kft. próbálnak tőkét bevonni annak érdekében, hogy meghódítsák a fél világot. hívjuk ezt kapitalizmusnak. szerinted a magyar lakosságnak hány százaléka kapitalista?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 02:15:02

@444:

"sanyi egy közösségi erdért vállalatban fűrészelne."

Semmi jelentősége sincs annak, hogy Sanyi (Edit, Andika, Zolika) hogyan szeretné megkeresni a megélhetését: annak van jelentősége, hogy megoldják-e _mások_ problémáit olyan árakon, amiket mások hajlandóak megfizetni.

"és ez ugye közösségi befektetés és nem osztogatás."

Nah, ez osztogatás; a befektető "közösség" nem kap osztalékot a befektetése után.

"ez lényegében a szocializmus. de az feudális viszonyok között éppenséggel fenntartható."

'89-ben nem volt fenntartható.

"ez a vegyes gazdaság. ez nincs kipróbálva."

Jugoszláviában kipróbálták.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 02:20:46

@444:

"szerinted a magyar lakosságnak hány százaléka kapitalista?"

Ahány éves a hajóskapitány ángyának nagyobbik unokahúga.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 02:23:58

@444:

Nem is kell előrébb jutni: elég volt odáig eljutni, hogy kiderült az igazság a magyar gazdák szövetkezetesedési hajlandóságáról.

2019.01.20. 08:12:17

@neoteny:
sanyi erdért koncepciója zrt szerű működést eredményez. és ő egy közkereseti társaság tagja akar lenne. azt mondja: "számítsák ki az okosok", hogy mennyit kell fűrészelni. lehessen jelentkezni. és ő majd abból vállal munkaegységet. legyen úgy, ahogyan régen volt. az apja a hajlított bútorgyárban gőzölte a fát. és kiszámolták, hogy hány székre lesz szüksége a népességnek. a tankerület mondja meg, hogy mi kell az óvodának, iskolának. mondja meg a hivatal. a közintézmények. ezeket összesítsék. és majd rendel valamennyit a domus áruház a lakosságnak és a vállalatoknak. és ugyanígy majd rendelnek erdért házakat a napközis táborok. és annak egy részét értékesíti a praktiker. és osztozzanak a nyereségen az elvégzett munka alapján valamilyen bértábla szerint. és így mindenkinek jut egy kicsi.

és erre mondom azt, hogy na jó, de ez a kicsit lehet egy kis nyereség is. de egy kis veszteség is. utóbbi esetben az igazgatótanácsot le kell váltani. és sanyi potyára dolgozott. ő nem a megtakarított pénzét kockáztatná (mert abból inkább unikumot venne), hanem a munkaerejét.

2019.01.20. 08:47:33

@neoteny:
jugoszláviában nem voltak nyrt-k. tito marsall azt mondta, hogy a jugoszláv vendégmunkások utalják haza a pénzük egy részét. és azt majd ő és a barátai ügyesen befektetik a napsütötte opatijában. és ott sütkéreztek. gazdasági értelemben orbán koncepciója is hasonló, mint tito marsalé. csak ehhez jönnek az eu források. erdogan parancsnok is hasonlót szeretne. a török vendégmunkások utalják át a pénzt az ankarai bankokba és abból majd megszervezik az új anatóliai hadtestet. úgy, hogy közben nato tagok maradnak. a németeknek kiegyeznek az oroszokkal, de szükségük lesz a törökökre. egy medián korú echte német 50, egy török 30 éves.

sanyi elképzelései között nem szerepel az, hogy erdért egyes részlegeibe, vagy a domus áruházláncba az ikea is befektet. legfeljebb az, hogy egy tartósan nyereséges közkereseti társaság átalakulhat magáncéggé. kft-vé. de ezek egyesülhetnek egy nyrt-vé. ilyen jugoszláv rendszerben nem volt. titográdban nem volt jelen a kapitalizmus kulcs eleme. nem volt se érték, se árutőzsde.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 09:00:36

@444:

"sanyi erdért koncepciója zrt szerű működést eredményez. és ő egy közkereseti társaság tagja akar lenn[i]."

Semmi jelentősége sincs annak, hogy Sanyi (Edit, Andika, Zolika) hogyan szeretné megkeresni a megélhetését: annak van jelentősége, hogy megoldják-e _mások_ problémáit olyan árakon, amiket mások hajlandóak megfizetni.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 09:04:15

@444:

"jugoszláviában nem voltak nyrt-k."

Ez (is) volt a vegyes gazdaság jugoszláv változatának szocialista aspektusa: az Nyrt-k nélküli vegyes gazdaságot próbálták ki.

2019.01.20. 09:47:05

@neoteny:
a klasszikus vegyes gazdaság a késő kádár kori reformszocializmus és a korai horthy korszak prekapitalista kombója. és kérdés, hogy ezt meg tudja-e valósítani orbán. illetve persze az is, hogy megvalósítható-e egyáltalán.

ez a hangya szövetkezet debreceni üzlete.
mol.gov.hu/images/ups/2394.jpg
amit a nyilasok államosítottak. de egy városi hangya képes volt importálni. bármennyit nem. az ellentételezéshez szükséges exporttermékeket a vidék termelte meg. a balmazújvárosi hangya.
static-cdn.hungaricana.hu/tile/thumb/kepeslap/balavasartol/balmazujvaros__0007.ecw/
és a szövetkezetben a nyereségen osztoztak. megegyeztek a munkaegységekben és valamilyen bértáblában. teljesítmény alapú bérezés a munkaérték elméletre alapozva. ezt hirdette meg kádár jános.
www.youtube.com/watch?v=WfIf3lVIIFo
de a "kollektívák" gmk-k voltak. és ezek mellett nem tiltották egyéni vállalkozásokat. de nem voltak kft-k és nyrt-k. a rendszerváltással mindent át akartak alakítani. az át alakulási törvény előírta a szövetkezetek kényszerű felszámolását. a tagok elvesztették a földtulajdonukat és cserébe kárpótlási jegyet kaptak. és azzal licitálhattak bármilyen állami üzletrészekre. illetve azt a még létező állami áruházak is elfogadták. és vehettek belőle színes tévét a keravill üzletekben. a kárpótlási jegy árfolyama rendkívül volatilis volt. nagyjából 20-120% között mozgott. attól függően, hogy éppen mennyi állami vagyontárgyat dobtak piacra. ezt a kormány közelében az kihasználták az ügyes üzletemberek. demján sanyi bácsi az amerikai nagykövettel is üzletelt. és azt mondták, hogy na emberek látjátok, ez a kapitalizmus. de a többség valamilyen romantikus népnemzeti szocializmust szeretne.
www.youtube.com/watch?v=Pg39JWgBSt0
de nem ez ölte meg a "zsidókat" (a globalizációt). ez a hamburgi (!) menyasszony című operett betétdala. ezt a nyilasok betiltották a szerzők származása miatt. a szövegíró kulinyi ernőt alsó ausztriába internálták. a kommunisták is betiltották. azért, hogy a színházak ne játszanak hazafias darabokat. mert úgy a proletár nemzetköziség nem győzhet véglegesen. és a soros alapítvány is betiltaná, mert úgy a burzsoá nemzetközösiség nem győzhet véglegesen. nyitott társadalomban ilyen "náci" darabok nem lehetnek. de ez nem "náci", hanem magyar zsidó. szép vagy gyönyörű vagy magyarország kölcsönkért kastéllyal és hamburgi menyasszonnyal.

szereplők:
Choltai Choltay Ábris, gróf
Choltai Choltay Bálint gróf, a fia
Choltai Choltay Kristóf gróf, az unokaöccse.
Choltai Choltay Juczi grófnő,
a húga Charlotte báróné
Gróf Dennewitz
Báró Clausewitz
Werner Hermann, hamburgi nagykereskedő
Werner Lottika, a leánya
történik az 1830-as években a Baden-Baden-i kursalonban és a boldogremetei Choltay kastélyban.

Bálint: Itt a kezem, Lotika! ... Maga még nem ismer engem... majd odahaza ...
Werner: Lotti! ... már itt a delizsánsz! Most már úgyis késő!
Bálint: Nem késő, Werner papa! Egyszerűen megfordítjuk a kocsi rúdját és nem megyünk Északnak, hanem Keletnek: szép Magyarországba ...
Werner: Madjar ország?! ... Hol az a Madjar ország? ... Ja, das Hussarenland! Hát maga aztat láttál? ...
Bálint: Hát hogyne láttam volna?! Hiszen ott születtem!
és itt csendül fel a betétdal. ez egy nem egy "náci" induló. hanem egy nép-nemzeti romantikus mesevilág. amiben egy zsidó-keresztény nemes (gróf Choltai Choltay Ábris) fia (Bálint) összeházasodik egy német nagykereskedő (Wermner Hermann) lányával (Lottikával). ez nyitott társadalom. csak nem soros terv. mert soros azt mondja, hogy európának inkább a közel és a közép keletről kellene importálni tömegével muszlimokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 10:48:05

@444:

"a klasszikus vegyes gazdaság a késő kádár kori reformszocializmus és a korai horthy korszak prekapitalista kombója."

Innét kezdve ez vallás.

pitcairn2 2019.01.20. 11:19:21

@444:

speciel az USA - a 2008 óta tartó monetáris ámokfutás miatt - szerintem masszív szocialista fordulat előtt áll:)

2019.01.20. 11:20:44

@neoteny:
az a kérdés, hogy a sanyi által fűrészelt erdért faházat vagy gözölt hajdú thonet széket megveszik-e a domus áruházban azon az áron, amit munkaérték elmélet alapján a zrt kikalkulál. de ez nagyban függ attól, hogy a magyar állam erre mennyi adót és járulékos terhet pakol.

sanyi azt mondja, hogy semmit se pakoljon. hanem az egyik erdészházak egyik fele legyen közszükséglet. mert az kell az erdei iskolákba, a napközis építőtáborokba. és a tisza partra a dolgozó néptömegeknek. azt kibérelhessék erzsébet utalványra. és ott focizzanak tisza cipőben.

igen ám, de ez esetben sanyi is csak erzsébet utalványt kaphatna, amiből vehetne magának tisza cipőt, edit alföld papucsot. azért, mert ő korongozna és cserébe utalványt kap az áfész boltban. tehát ez zárt gazdaság és félállami rendszer gyakorlatilag.

de ez nem zárja ki, hogy ezek mellett működjenek faipari kft-k és a falco nyrt. csak mellette működik egy erdért zrt. kht-k és kkt-k kombója. a kht közmunkásokkal és a kkt alkalmi munkavállalókkal. aztán lehet mondani, hogy a közmunkások nem csinálnának semmit, sanyi elhordaná az alapanyagot és tönkre tenné a fűrészt. több kárt okoznának, mint hasznot. ez esetben az erdért zrt. annak erdőspusztai telephelye vagy apafai gyáregysége csődbe menne.

erre lehet mondani, hogy oké, de köszike, én nem akarok kockázati közösségbe kerülni sanyival, a közmunkásokkal. és az ebből szerveződő félfeudális nagy-magyar elittel. mert ebből az lesz, hogy ezek lázár parancsnoknak szalutálnak. aki azt mondja, hogy jól megadóztattuk a praktikert. abból szereztünk nektek fűrészt. nesztek itt van fűrészeljetek. majd gizike bérszámfejtő, kenéz elvtárs a munkaügyi ellenőr. dénes bácsi a nyugdíjas erdész. és lázár parancsnok a haverjaival kártyáznak a vadászkastélyban. de ha nem tartják fent a zrt-t, akkor nincs vadászkastély, és nem tudnak kártyázni. ez mégis csak kijjebb szorítja a kapitalista vállakozásokat. ha valaki ilyet nem szeretne, akkor mégis mit csináljon? és erre a válasz az, hogy nekik való amerika. ahol ilyen vélhetően nem lesz.

de most a fidesz egy zrt. szerű működést preferál. tegnap a fidesz ellenzéke tüntetett.
ők az "ellenállás". dk-s nyugdíjasok.
cdn1.haon.hu/2019/01/tuntetes1.jpg
gyurcsány vett nekik kék dzsekiket. ők akarnak kapitalizmust? aligha. majd a momentum. mert ők fiatalosak. és nemzetközi üzleti iskolát végeztek. lehet, de ők "tisztességes béreket" követelnek.
static.civishir.hu/ci/2019/01/141.jpg
és ezen kívül még van a jobbik. deviza hitelesek, questor károsultak. és melléjük állnak be a szivárvány zászlóval.
static.civishir.hu/ci/2019/01/102.jpg
ők buktathaják meg orbánt. és ebben ott az összes parlamenti és parlamenten kívüli párt. szakszervezetek, diákok. akik diák-munkás szolidaritást hirdetnek. az ellenzéki "tömegben" mutass egy kapitalistát?

itt vonulnak az utcán. nézd meg a vállalkozásokat. lényegében mind valamilyen szakszövetkezetben tudna biztonsággal működni. a kulcsmásoló és a palacsintázó is. és a női csatos papuccsal akciózó kiskereskedő is.
static.civishir.hu/ci/2019/01/16.jpg
de ezek belvárosi vállalkozások. ezek már fejlettek ahhoz képest, ami a külső kerületekben vagy a lakótelepeken van. és debrecen a második legnagyobb város polgári hagyományokkal. 1552-ben szűnt meg a feudalizmus (az úriszék). a nemesi címeket a protestáns kollégiumban nem lehetett használni, leszámítva a fejedelmet, mert annak ha kellett, akkor felesküdtek azért, hogy megteremtsék a nemzeti függetlenséget. de nem épült helyébe kapitalizmus. a debreceniek nem lettek gyarmatosítók. a hajdúk elhajtották a marhát a bécsi és a müncheni vásárba. de a puszták népe viszonylag zárt gazdaságot akart kiterjedt közbirtokossággal. és még az 1848-as polgári fordulat sem tudta eltörölni a limitációkat. kossuth azt mondta, hogy olyan egy polgári társadalomban nincs, hogy a hús árát a mészárszék és a székbíró szabályozza. de ezt nem a kommunisták találták ki. hanem a communitas. a hites választott közönség.

pitcairn2 2019.01.20. 11:21:02

@444:

kis hazánk már olyan szinten integrálódott a globális világgazdaságba, hogy értelmezni is nehéz a valóságtól elrugaszkodott kommentedet...

pitcairn2 2019.01.20. 11:23:08

@444:

attól tartok, hogy nagyon nagy rebellio lenne ha a jónépet megfosztanák a világ minden sarkából "óccsó" cuccokat ideszállító plázáitól...

pitcairn2 2019.01.20. 11:25:23

@444:

a magyar "közgondolkodás" szocialista mentalitása dominánsan nem nemzeti sallangokról szól

ha vmi szupranacionális szervezet hatékonyabban szállítja neki ezeket az illúziókat akkor boldogan ki fog egyezni azzal...

pitcairn2 2019.01.20. 11:26:45

@444:

hamis

a neofeudális gondolkodás akár globális léptékben is működhet

mi több:

úgy jóval hatékonyabb a lokális verziónál...

pitcairn2 2019.01.20. 11:29:44

@444:

a bangladesi cuccokat nem bangladesi kartell szállítja nekünk hanem általában vmi hatékony adómenedzsmentben/termelésben utazó transznacionális megavállalat...

a neofeudalizmus élharcosait szerintem a transznacionális vállalatok területén keresd...

helyi szinten inkább csak amatőrökkel fogsz találkozni...

pitcairn2 2019.01.20. 11:31:45

@444:

rossznyelvek szerint a modern kori feudalizmus leginkább a transznacionális megabankok holdudvarában virágzik:)

500 Million Debt-Serfs: The European Union Is a Neo-Feudal Kleptocracy
www.oftwominds.com/blogjuly11/EU-debt-serfs-6-11.html

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 11:32:04

@444:

"az a kérdés, hogy a sanyi által fűrészelt erdért faházat vagy gözölt hajdú thonet széket megveszik-e a domus áruházban azon az áron, amit munkaérték elmélet alapján a zrt kikalkulál."

Helyesen: az a kérdés, hogy a Sanyi által fűrészelt Erdért faházat vagy gözölt hajdú thonet széket megveszik-e a Domus áruházban azon az áron, amin árusításra ajánlják? Mert ha nem, ha a Sanyi által fűrészelt jószágok eladhatatlanok az ajánlati áron, akkor Sanyi (is) veszteséget termel.

pitcairn2 2019.01.20. 11:32:52

@444:

"a szövetkezeti rendszerhez térségi igazgatás és tervezett gazdaság kellene."

pl. kontinentális szinten?

vagy esetleg globális léptékben?:)

pitcairn2 2019.01.20. 11:35:13

@444:

az érveléseddel az a fő probléma, hogy abból a feltételezésből indul ki, hogy a transznacionális megacégek a "szabad versenyben" és a "kapitalizmusban" utaznak

pedig nem

szvsz

az ő házuk táján érdemes keresni a leghatékonyabb korporatív-neofeudális struktúrákat:)

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 11:36:59

@444:

"lényegében mind valamilyen szakszövetkezetben tudna biztonsággal működni."

Ez innét kezdve vallás.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 12:26:12

@444:

"teljesítmény alapú bérezés a munkaérték elméletre alapozva"

Fából vaskarika.

2019.01.20. 12:38:16

@pitcairn2:
szerintem észak-amerikában nem lesz szociális fordulat. lehet, hogy néhány tőkealap újra bedől. és valamennyi dollár elvész. a működő cégek készpénz tartalékából valamennyit időlegesen át kell csoportosítani a társadalombiztosításba. de az északi amerikai társadalom szerintem belemegy abba, hogy a szociális ellátórendszert újra piacosítsák. ez nem szociális fordulat, hanem átmenet. az usa mégis miért verné szét ezeket a globális nagyvállalataikat.
www.forbes.com/global2000/list/#country:United%20States
ilyenekkel magyarország nem vagy alig rendelkezik. az otp és a mol fér fel a jegyzett cégek listára. de ezek mögött sincs global power. csányi nyithat egy otp fiókot a délvidéken. lehet, hogy üzletelhet jászvásárban. de már ehhez is ki kell mennie orbánnak lovas nomád játékokra kazahisztánba. azért, hogy satuba fogják a románokat. ennél sokkal több lehetőség nincs a magyar gazdaságban. 25 év alatt nem jött létre egyetlen komolyabb tőzsdei cég szabad piaci alapon hacsak mészáros lőrinc cégbirodalmát nem számoljuk ide. magyarországon a globális kapitalizmus besült. úgy bukott el, hogy létre se jött. azt el tudom képzelni, hogy németországban az autógyárak egy részét szakszövetkezetté alakítják. mert az idősödő társadalom egésze nem képes növekvő profitot termelni. de azt nem hiszem, hogy ilyen szocialista átalakulásba belemenne a ford, a general motors vagy a tesla. az lehet, hogy becsődölnek. és megindul a tilitoli. mennyi pénzt teremtsenek a semmiből és a veszteségeket melyik soron számolják el. ez a kapitalizmus valójában. pénzügyi ügyeskedés. amiből a kormányközeli menedzsment hatalmasat profitál. és ők jelölik ki az adminisztráció vezetőit. ők irányítják a kereskedelmi médiát. kis túlzással ők mondják meg, hogy ki legyen az elnök. néha hiba csúszik a számításba. ki gondolta volna, hogy trump-ot megválasztják. de trump se akar szocializmust. nagyon nem. és ezért akár még újrázhat is. amíg a demokrata pártban a szocialisták észhez nem térnek.

persze nehéz megmondani, hogy mi történik. de szerintem amerikában nem lesz szocializmus. olyan mértékű, mint európában. sokkal inkább lehet ázsiában. szocialista india. azt el tudom képzelni. a tata motors az indiai népautót. letarolnak egy 1.5 milliárdos helyi piacot. és a tulajdonosok a superclass tagjaivá válnak anélkül, hogy különösebben kellene kockáztatni. és a nép örül az indus és a gangesz völgyében. és mumbai mérnökei is megélnek. delhi a big data centererekre alapozva létrehozza irányított tervezett gazdaságot. meghatározzák a minimális rizs fejadagot. ha amerika csak ebből állna, akkor el tudnám képzelni, hogy megválasztanak egy szocialista trump-ot.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/54/Mississippirivermapnew.jpg
de nem hiszem, hogy ez működne a nyugati és a keleti parton. azért ígérnek a szocik, hogy választást nyerve az államokat eladosítsák. és utána a libsik a közvagyon maradék részét eladják. ezt csinálta az mszp-szdsz. csak ott ez működik. a republikánusok beruházást élénkítenek. hitelezés hitelezés hátán. kapitalisták számára ez a mannaeső. miért adnák ezt fel? a válságban majd elengednek valamennyit a hitelekből, növelik egy kicsit az adókat. de aztán visszaállnak a "jól bevált" módszerre. nyomják a pénzt.

2019.01.20. 13:24:35

@neoteny:
a munkaérték elmélet azt mondja, hogy a munkabér arányos a munkás teljesítményével. sanyi darabbérben fűrészel és gőzöli a fát, és gyártja az erdért faházat, vagy hajdú thonet széket. ha 100 darabot gyárt, akkor 100 egységnyi kap. ha 1,000 darabot, akkor 10x ennyit. mindezt egy előre kialkudott bértábla alapján. egy ilyen rendszerben a kereskedelmi árképzés erősen korlátozott. tehát a domus áruházak megrendelnek 10,000 széket és azt nem viszik el, akkor se nagyon árazzák le. hanem az ott van, amíg el nem viszik. persze ehhez pénzhelyettesítő (pl. erzsébet utalvány, vagy bocskai korona) kell, ami év végén lejár. és valakinek el kell vinni a megmaradt árut. amíg üresek nem lesznek a polcok. és a következő termelési ciklusban megint megtöltik. így tartható fent a rendszer. és mellett építhető valódi magángazdaság. összességében ez lenne a szociális piacgazdaság. vegyes rendszer.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 13:35:04

@444:

"a munkaérték elmélet azt mondja, hogy a munkabér arányos a munkás teljesítményével."

A munkaérték-elmélet teljes kidolgozása David Ricardo nevéhez fűződik. Eszerint az előállított javak értékét, így az árát is, kizárólag a beléjük fektetett munka határozza meg. Két jószág árának aránya megegyezik az előállításukhoz szükséges munkamennyiségek arányával.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Munkaérték-elmélet

2019.01.20. 13:59:01

@pitcairn2:
a kapitalizmus nem a piacgazdaság, hanem a szabad tőkepiac. a transznacionális vállalatok végeláthatatlan mennyiségű hitelpénzhez jutnak, amiből a globális árutőzsdéken bevásárolnak. majd az értéktőzsdéken kapitalizálódnak. a pénzt a semmiből teremtik.

errefelé a legkorábbi fennmaradt rendszeres feljegyzés a 1548-as.

Érdemes Szűcs (Zwch) Ferenc biróaága idején 1548-ban keletkezett bírósági határozatok (több mint 500 ilyen és ehhez hasonló hitelügylet volt 1548-ban debrecenben)

Deső (Dese) Péter letiltotta Erdélyi (Erdeli) Miklós házának házi eszközeit nyolc forint értékben mindenki mást megelőzve.

Kádas György tiltja Lökös (Lekes) Pálnak Horvát Orbánnál levő pénzét 10 dénár hiján 17 forintig mindenki más előtt.

Srangli János és Haraszti (Harazti) Márton özvegyének férje között a biróság ugy határozott, hogy az adóslevél Kalmár (Kalamar) János neve és pecsétje alatt lett kiadva, és őt tartozik perelni .

Szijjártó (Zyarto) Tamás felesége zár alá veszi Lökös (Lekes) Pálnak Horvát Orbánnál levő pénzét husz forintig.

Szűcs (Zwch) Benedek a jelen bzonyságlevéllel mindenkit eltilt attól a résztől, amely feleségét Szűcs Gáspár leányát öröklési jogon illetné, hogy azt senki idegen, tartozásáért el ne adhassa vagy meg ne becsültethesse.

Szent György napján Szűcs (Zwch) Márton megbecsültetett két hordó bort Kalmár (Kalamar) Márton részére egy hiján harminc forintra, amelyhez Kalmár Márton még négy forintot tartozik adni és fizetni. Ugyanaz a Kalmár Márton Kozma Ferencnek megengedte, hogy felvegye.

Nagy György és Fekete (Fekethe) Márton letiltják Kádas Istvánnak Kalmár (Kalamar) Istvánnál levő javait, amig a számadást meg nem ejtik, a többi hitelezőt megelőzve.

Gyenge (Gyenghe) Máté özvegye vallotta, hogy tartozik Rózsa (Rwsa) László szegedi lakosnak 105 forinttal. Ennek felerészét a jövő május 10-re vagy augusztus 15-re igérte megfizetni, más részét a jövő október 26-ra oly feltétellel, hogy házát lekötötte. Ha igéretét nem teljesítené, a határidő letelte után az Rózsa László örök tulajdonában maradjon.

tehát van egy rakás hitelügylet. jellemzően nem is kis összegűek. nem olyan, hogy valaki adott a másiknak kölcsön 1 dénárt. mert azzal nem járultak a bíró elé. hanem a házukat kockáztatták azért, hogy vegyenek árut és azt értékesítsék. napi rendszerességű a jelzálog hitelezés. de ez nem kapitalizmus. mert nincs pénzteremtés. tehát nem az történik, hogy kibocsátanak 10,000 forint értékben bankjegyet a semmiből. és ebből majd vásárolnak. ez a kapitalizmus. az, hogy magánszemélyek pénzt és pénzpiaci terméket kibocsáthatnak. mert erre szinte mindenki azt mondja, hogy az úgy nem erkölcsös. persze, hogy nem. de így működik a világ.

soros györgy beeírja a nagykönyvbe, hogy európa tartozik. és utána követeli a pénzt és a kamatokat. és utóbbit a költségek levonásával a saját számlájára átvezetheti. és az a tőkejövedelem. és soros györgy ezért cserébe készít egy betelepítési programot. amit orbán viktor félfeudális jelleggel, nacionalista módon fasisztoid módszerekkel meg akar akadályozni. kapitalista nézőpontból korlátozza a munkaerő szabad áramlását. de ha valaki tud egy jobb tervet, mint soros györgy, akkor versenyezhet vele. és ő írja be a nagy könyvbe, hogy európa tartozik. bárki megteheti. orbán viktor is. a kapitalisták a világban mindent szabad piaci pénzügyletként fognak fel. orbán viktor megvédte a magyar embereket. ebből milyen haszon származott. semmilyen. hacsak az nem, hogy nem okozott nagyobb kárt a magyaroknak. de ebben a világban nincsenek olyanok, hogy magyarok. van a földkerekség, az emberiség és pénz. és a pénzpiac mindennek az értékét megméri. tehát nincs olyan, hogy te betiltod a prostitúciót. mert ha erre van kereslet és kínálat, akkor ez egy szabad piaci tevékenység. és ortodox liberális nézőpontból semmi sem indokolja, hogy ezt korlátozzák.

a gazdaságot pénzpiaci ügyletek dominálják. és mivel bárki bármennyi pénzt kibocsáthat azért korlátlan az árucsere. magyarországon volt olyan, hogy valaki rajzolt egy 54 (!) ezer forintost. és azért megvett valami földet. és a másik elfogadta. majd kiderült a "csalás". de a kapitalizmusban ez teljesen legitim. lehet menni az 54 ezer forintossal. hátha valaki elfogadja.

a túrricsei polgármester szociális hiteljegyeket bocsátott ki a közmunkások számára. kamatmentesen hitelezett nekik de úgy, hogy a hiteljegyet csak a saját üzletükben váltották be. ez kapitalista nézőpontból nem azért problémás, mert egy asztali nyomtatóval pénzt nyomtatott. hanem, hogy korlátozta a felhasználást. azt nem szabad. mert azzal korlátozza a pénz- és áruforgalmat. ez egy törzsi tudat. amit a mai napig nem nagyon ért a világ.

2019.01.20. 14:16:30

@neoteny:
így van. ha sanyi 1 erdért faházat épít, akkor a munkájáért cserébe kap egy 1 arany dukátot. ha 10 házat építen, akkor 10 dukátot kapnak. és erre már létrehozhatnak egy kollektívát. és 10 dukáton megosztozhatnak. ha 100 házat építenek, akkor 100 dukátot kapnak. a munkabér a fizikai teljesítménnyel arányos.

na most ezzel az a probléma, hogy mennyit kapjon a faház tervezője. kapjon részesedést. na jó, de az úgy nem munkaérték. mert elég egyszer megtervezni a faházat. tehát a tervező kapjon egy fix összeget a tervekért. de mennyit? annyit, amennyit fizet neki az erdért vállalat. tehát már ebben a rendszerben is van kollektivizált zrt és a maszek. ennek a rendszernek a liberalizált változatában a szellemi szabadfoglalkozásúaknak meg van engedve a maszek. de egy mérnöki irodát különösebben nem korlátoz a kollektivizált erdért zrt. hanem az lehet a falco nyrt versenytársa. ez a vegyes rendszer. az egyén nézőpontjából liberalizált harmadik utasság.

2019.01.20. 14:54:56

@neoteny:
tehát ha a magyar kormány létrehozza a domus áruházláncot. és azt mondja, hogy bárki beléphet. egy üzletrész 10 ezer forint. és be lehet lépni 10 millió forintig. van valamilyen limitáció egy kollektivizált bútorkereskedelemben. és sanyi azt mondja, hogy ő a használt bútorkereskedelmi üzletágba belépne. csak ehhez az önkormányzat biztosítsa a "zsibogó" nevű használt cikk piac egy erre kijelölt részét. és ezen a piacon legyenek választott vásárbírák. mert hogy vannak vitás ügyletek. a vevőknek (fogyasztóknak is legyen egy képviselője és az eladóknak (kereskedőknek) is. mert ez egy lakossági piac.

sanyi ebbe az üzletbe beszállhat 10 ezertől 10 millió forintig. de ez egy államilag (kormányzat és az önkormányzat által) védett piac. a domus bútorkereskedelmi zrt. és ha ez nyereséggel működik, akkor az üzletrészeket kivihetik nyílt gazdasági terepre. a tőzsdére. és ott sanyi üzletrésze felértékelődik, mert az ikea feladja a magyarországi márkakereskedését és inkább a domus üzletekben árulja a termékeit. vagy leértékelődik. mert szétlopják a bútorraktárakat.

de ez a piac induló állapotában védett. a kormány adminisztratív eszközökkel éri el, hogy a többség tulajdonossá váljon. de ebből nemzeti korporációk jönnek létre a testvériségre alapozva. de ez olyan nagyon nem jó az ikea áruháznak. mert mi van akkor ha ez működik. és kiszorítja őket a domus? ez a kapitalistáknak nem jó. a szellemi szabad foglalkozásúaknak mindegy. ha valaki tényleg liberális, akkor azt mondja, hogy németh sziszi hirdesse meg egy új nemzeti bútorkereskedés létrehozatalát. és a tagok (a kötvényesek) válasszanak egy igazgatótanácsot. és németh sziszi az állam képviselőjeként beül a felügyelőbizottságba. orbán viktor meghirdeti a nemzeti otthonteremtési programot. a generál együttes eljátsza fűrészdalt.
www.youtube.com/watch?v=LV_TMIHo8iw
az mta nyelvtudományi intézete megfejti, hogy a forest szót az angolok így mondták: fyrhþ /fyrxθ/. firész. nyilván azért, mert a férfiaknak részesedést kaptak volt a normann erdőkből. amire watkins professszor azt mondja, hogy ez egy elég érdekes elmélet. utána néz az óangol legendák között. vagy azt mondják, hogy ez egy orbitális faszság. és eszük ágában sincs azt tanítani oxfordban, hogy nekik bármi közük lenne a magyarokhoz. ha valaki liberális, akkor azt mondja, hogy ezeket fel lehet vetni. miért ne lehetne?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 15:13:26

@444:

"de ez a piac induló állapotában védett."

Ez innét kezdve vallás.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 15:16:58

@444:

"így van."

Ami nem "teljesítmény alapú bérezés".

"ha sanyi 1 erdért faházat épít, akkor a munkájáért cserébe kap egy 1 arany dukátot. ha 10 házat építen, akkor 10 dukátot kapnak."

Ami nem munkaérték-elmélet.

2019.01.20. 15:39:40

@neoteny:
dehogy nem. a munkaérték elméletben a munkásoknak darabbért fizetnek.

ha az audi győri gyára munkaérték elmélet szerint működne, akkor azt mondanák. 1 audi összeszereléséért fizetnek mondjuk 100 ezer forintot. (erről megállapodnak a gyári munkásokkal). 100 ezer audi összeszereléséért 10 milliárd forintot kap a kollektíva. és ezt osztják el. úgy, hogy az összeszerelés folyamatát munkaegységekre osztják.

persze ez esetben a gyári munkásoknak eszükbe jutna, hogy ők vásárolnának robotokat. és nem az audi gyárnak robotolnának. hanem létrehoznának egy "szövetkezeti" autógyárat. mert ennek az egésznek az alapja a szocializmus. ricardo elméletét nem véletlenül emeltbe marx azzal, hogy ebből a proletár diktatúra következik. mert egy ilyen rendszerben valóban a prolik diktálnak. és nem véletlenül akarják ezt kiküszöbölni a kapitalisták.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 15:46:14

@444:

"a munkaérték elméletben a munkásoknak darabbért fizetnek."

A munkaérték-elmélet teljes kidolgozása David Ricardo nevéhez fűződik. Eszerint az előállított javak értékét, így az árát is, kizárólag a beléjük fektetett munka határozza meg. Két jószág árának aránya megegyezik az előállításukhoz szükséges munkamennyiségek arányával.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Munkaérték-elmélet

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 16:01:50

@444:

"mert egy ilyen rendszerben valóban a prolik diktálnak."

Hogyne, egymásnak diktálják azt, hogy mennyiért vegye meg a másik proli által gyártott terméket az egyik proli.

2019.01.20. 16:17:35

@neoteny:
az audi azt mondja, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért fizeti belgiumban, mint győrben. rendben. ez esetben árazzanak be minden egyes munkafázist. fizessenek ugyanannyit. ilyen egyszerű. azt mondják, hogy ez egy anyaghordó. ha ennyit és ennyit tesz meg, akkor ennek a munkaerő költsége ennyi és ennyi munkaegység, aminek munkadíja ennyi és ennyi. és ugyanazt fizeti győrben, mint belgiumban.

de nyilván nem, mert győrben harmad annyiért is elvégzik. csak fent kell tartani egy gyárat az ardennekben is, hogy a nyugat-európai kormányok védjék őket. fizessenek magas munkabért és adót belgiumban is. és ha kell, akkor brüsszel azt mondja, hogy magyarországon nincs "jogállam", mert megsértik az európai "értékeket". miközben folyamatosan kapnak több tíz, vagy esetenként száz millió eurós adókedvezményeket. állami megrendelésekhez jutnak. az európai bizottság azt mondja, hogy szerintük ezt nem kellett volna ennyit fizetni, vagy még többet kellett volna.

a bmw beruházás kapcsán lehet látni, hogy az európai adminisztráció a német gyáripar seggét nyalja. persze nyilván azért is, mert ha az nem növekszik, akkor az euroövezet egésze kerül válságba. marine le pen azt mondja, hogy majd a franciák gyártanak újra nemzeti autót. és nyilván ezt mondják az olaszok is. így szétesne a volkswagen konszern.

mert az elmélet azt mondja, hogy egy autó hatékony összeszerelése olyan bonyolult, hogy ez meghaladja a francia vagy az olasz gazdaság képességeit. de önmagában a németekét is. úgy, hogy ehhez össze kell fogniuk. és létrehozni egységes európát. rendben. de abban lehet francia, német, olasz autóipar és lehet összeurópai is. akár lombard autóipar is. 10 millió főből már ki tudnak választani 10 ezer embert. és építenek egy helyi autógyárat a longobárdok. és gyártanak különféle lamborghini modelleket. csak akkor mi lesz a szegény kis németekkel.

és persze lehet mondani, hogy az európai gazdaságot ilyenformán szétveri a nacionalizmus. úgy hogy jobb lenne egy olyan föderalizált európa, amiben eltűnnek az államhatárok. rendben van. de ez esetben miért kell olasz képviselőház, olasz parlament és kormány? soros is ezt kérdi. és azt mondja, hogy az ngo-k majd megvédik az olaszországban élők jogait. az olaszokét és még aki észak afrikából vagy a nagyvilágból olaszországba költözik. mert azt nem lehet korlátozni. salvini azt mondja, hogy a hajókat vissza kell fordítani. és inkább az olasz haderő teremtene rendet líbiában.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 16:17:56

@444:

"mert ennek az egésznek az alapja a szocializmus."

Innét kezdve ez vallás.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 16:20:43

@444:

"az audi azt mondja, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért fizeti belgiumban, mint győrben."

Az Audi nem ezt mondja.

2019.01.20. 16:30:09

@neoteny:
a feudalizmus is vallás. a szocializmus is vallás. a kapitalizmus is vallás. a vegyes gazdasági rendszer
alapja is valamiféle hit. hogy milyen klassz lesz az, hogy ezeket összevegyítjük.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 16:37:43

@444:

"a feudalizmus is vallás. a szocializmus is vallás. a kapitalizmus is vallás."

No ha ez így van, akkor semmi jelentést nem hordoz az, amikor kijelented azt, hogy valami vallás: minden más is vallás.

2019.01.20. 16:41:08

@neoteny:
dehogy nem. ez a német társadalom alapja. a meritokrácia. csak ez az, ami közel 30 évvel az újraegyesítés után nyugati és keleti tagállamokban sem érvényesül. többek között ezért van afd.

elvben mondhatnák azt is, hogy a német központi bank megbízik a szászokban. gyűjtsenek valamennyi induló tőkét. és kapnak hitelt. abból építsenek egy saját autógyárat. de az esetleg kiszorítaná a piacról a szegény kis bajorokat. inkább a bmw építene egy gyárat lipcsében. és azt ők eligazgatják münchenből.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 16:48:29

@444:

"tehát ha a magyar kormány létrehozza a domus áruházláncot."

A magyar kormány kétféleképpen tudja finanszírozni a Domus áruházlánc létrehozását:

1) a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) eltulajdonított pénzzel (javakkal)

2) pénznyomtatással, ti. az összes polgár infláción keresztül történő megadóztatásával

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 16:50:57

@444:

"ez a német társadalom alapja."

Ez innét kezdve vallás.

2019.01.20. 17:09:13

@neoteny:
a vallás valamiféle törzsi tudaton alapul. nekem úgy tűnik, hogy az indoeurópaiak fejéből nem lehet kiverni azt, hogy területi elven kellene szervezni az államot. nézd meg a gyarmatokat. vonalzóval húzták meg az államhatárt a sivatagban. sém és hám fiai ebben nem is gondolkodtak. odamentek jáfet fiai. és azt mondták, hogy gyerekek valameddig tartson már líbia.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 17:20:59

@444:

"a vallás valamiféle törzsi tudaton alapul."

Innét kezdve ez vallás.

2019.01.20. 17:27:12

@neoteny:
így van. az a német államvallás. a németek azt mondják, hogy ők nem attól gazdagodtak meg, mert a pénzt ügyesen írták át egyik számláról a másikra, hanem valós gazdasági teljesítményük okán. nekik van a legkorszerűbb chips gyáruk. ők nagyon sokat dolgoznak azon, hogy a legjobb legyen a pombar maci.
images-na.ssl-images-amazon.com/images/I/71LU%2B6pM8fL._SY445_.jpg
és a német családi vállalkozások teljesítményét ismerje el a világ. ez a német társadalom törzsi tudatának része. a magyar társadalomban ez nem ilyen erős. szinte az összes családi vállalkozás németekhez, zsidókhoz kötődik. a magyar közgondolkodás fél-feudális.

van az alföld tej. az alföld bőr és cipő. és fogjon össze az alföld népe és teremtsék meg kollektivizáltan az alföldi tejet. bihari sonkát. bihari tésztát. bihari sajtot. és az majd versenyez és majd olyan lesz, mint a pármai vagy a parmalat. ezek ugye is földrajzi árujelzők. vagy a friesland. csak ezek gyarmatosító cégek. tehát a friesland nem a frízföldi tejet akarja tökélyre fejleszteni. hanem felvásárolná a fél világot. ahogyan a parlmalat se csak egy pármai tejüzemet akar. ahol készül a parmezán sajt. az alföld tej már nem ilyen. a magyar parasztok szándéka szerint. azok azt mondják, hogy mink itten a körös volánt építjük a körös völgyében. és itt körösködünk körös körül a körösök körül. és ez a mi területünk. a körösieké. ezek a népek összefognak és ott megteremtik a körösi "uradalmat".
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/57/K%C3%B6r%C3%B6s.png
és versenytársa a temesi, a marosi, a szamosi. folyóvölgyek népei alkotnak egy kultúrát. az egyfajta törzsi tudat.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 17:32:22

@444:

"a magyar közgondolkodás fél-feudális."

Ez innét kezdve vallás.

"folyóvölgyek népei alkotnak egy kultúrát."

Korábban még az íjfeszítő népek alkottak egy kultúrát.

Janossz 2019.01.20. 17:37:36

@neoteny: Üdv!
Holnap meg a sajtkészítők alkotnak közös kultúrát majd.
Vagy a buckalakók.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 17:41:53

@444:

"fogjon össze az alföld népe és teremtsék meg kollektivizáltan az alföldi tejet"

De az Alföld népe megbízhatatlan: még az ellenzéket sem hajlandóak leváltani, hogy a rezsim konszolidálódhasson. Az ilyen rendetlen viselkedésükkel kényszerítik a kormányzatot arra, hogy megszüntessenek hajdúsági takarékszövetkezet-fiókokat.

2019.01.20. 17:44:31

@neoteny:
biológiai, földrajzi, nyelvi, történeti kötődésből alakulnak ki a különféle etnikai csoportok. mennyi közük van a ma élő egrieknek ahhoz, hogy báró ruszkai dobó istván, bars megye főispánjának vezetésével 1552-ben eger vára alól elűzték a törököket. milyen relevanciája van 2019-ben egerben mondjuk egy műszaki szakközépiskolában számítástechnika tagozaton?

mondhatják azt, hogy az már majdnem lényegtelen, hogy mit is csinált az ruszkai báró, bars megye főispánja közel fél évszázada. ezt mondják a "liberálisok". de gondolhatják azt, hogy mégis csak számítson. és ott várjátékokat tartanak. és a számítástechnika szakkör cgi
ezt bulátovity lászló készítette.
www.youtube.com/watch?v=yF4NREku0BQ
és a kommentekben ne nem azt mondják neki a nemzeti érzelműek, hogy te hazaáruló szerb. hanem drága testvérem, te egy igaz magyar ember vagy. mert a magyar nacionalizmus befogadó.

de tgm szerint nem. szerinte minden ilyen hazafias ideológia prefasiszta. kirekesztő szegény kis muszlimokra nézve. ettől egy lépés auschwitz birkenau.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 17:55:14

@444:

"és a számítástechnika szakkör cgi
ezt bulátovity lászló készítette."

Ahelyett, hogy a Prezit programoztatták volna le a számtech szakkörösökkel, hogy aztán a .hu domén használatával gyarmatosítsák a nyugatot a prezentációs szoftverek piacán keresztül.

2019.01.20. 17:55:25

@neoteny:
a történelmi hagyományban a magyarok íjfeszítő nép. valaki ráüt egy traktorgumira a kalapáccsal. színes ruhákban lépkednek. és azt mondják, hogy na látjátok ilyen a magyar.
www.youtube.com/watch?v=OfMY0QW4x4U
és erre azt mondják a népek, hogy na jó, legyen ez magyar. és ezek után jönnek az államnemzet és keresztények-ellenesek és azt mondják ne akarjál már ilyesmit. de ők mindenre ezt mondják.

2019.01.20. 18:01:18

@neoteny:
az egy kérdés, hogy különféle kreatív iparos hogyan képes érvényesülni. úgy, hogy van egy nemzeti korporáció és ahhoz csatlakozhat, vagy úgy, hogy ilyen nincsen. mert ez korlátoz. erről egyelőre nem kérdezte meg a politika bulátovity lászlót és társait.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 18:01:20

@444:

"a történelmi hagyományban a magyarok íjfeszítő nép."

Igen, igen, de az íjfeszítő népekkel közös a magyar kultúra, vagy a folyóvölgyekbeli de nem íjfeszítő népekkel? Vagy mindkettővel? A magyar ősiség, a magyar ősbölcselet a kulturális összekötő kapocs az íjfeszítő népek és a folyóvölgyekbeli népek között?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 18:10:19

@444:

"erről egyelőre nem kérdezte meg a politika bulátovity lászlót és társait."

Mert Bulátovity László és társait még mindig nem váltották le az ellenzéket, ezzel meghiúsítva a rezsim konszolidációs törekvéseit. Addig pedig amíg ez nem történik meg, fölösleges megkérdezni a népet bármiről is: úgysem lehet értelmes közbeszéd.

2019.01.20. 18:12:52

@neoteny:
most ott tartunk, hogy tegnap a filoszemiták világképe mellett budapesten kevesebb, mint ezren tüntettek. úgy, hogy az összes parlamenti és parlamenten kívüli párt, szakszervezetek, diákok, civilek, szivárványosok "általános" "sztrájkot" hirdettek.

ő a momentum ep listavezetője.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-0/q82/s600x600/50407728_2372083249529928_957973394307940352_n.jpg?_nc_cat=1&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=73a812138cdac2f54e2607032a1701d0&oe=5CB51736
a hölgynek van egy zászlósa. és fotózza egy járókelő a szatyorral. és valamelyik világlap, hogy ez itten kérem forradalom, csak orbán viktor elsöpri mint a tienanmen téren. mert hogy egy rendőr igazoltatta. és az már a sötét diktatúra. de vezetheti a momentum ep listáját. és szavazhatnak rá, akik úgy gondolják, hogy ilyenek a magyarok. ők is lilák. csányi vezette mlsz ellen tüntetnek.
lh3.googleusercontent.com/iJiq5w4CscQgJ3LKoLMfkG2pixTNDKt23oR4Pc23zjHxTM2QUhHvjSKW3QxnSLvTkzDC9YBGrMQtfynD8t4wTwFtzGFaPFjVOneANkUm1uIWNXvmN9aDcagfyoIBr-USfo9k76JdRj3ESgBMz2YxHePSW1zbXnjq7wCiBaoR8j4_O0nJLXm7Qci87Yec6jwGVrsqsNzPz7Yv8G7EfhrhtGnkadZ_iD0e9FbD7kZ09lZClVnXgA9pONMoOUTQJk0ZqOUV2JLaGM58-v1eAgv-mfYUh6QYRl1ULZ34KmqHlhtoYemdz2pKxxAFV5lTMJDsZcvUiRU03DvX7Utjl6odPnU3KJkh5xDCTVaj0mqWBqdbJubmMl_J9y0Gmqv8EtoWLkNtc8sDjGHEZ_yS74-pknXYP9WU37F1UEMiwl1uDTNltO1ErrL_ySb09TG_LzOFSZ6pmMjBYdQfjUsZBl8fSs0k9fKl--YEB7dleGeTUIhDqck2fM3IKwPglmUFcydlaj2DJf3hs7amLFYYRi85dkKp5IU1IUTklsjokNBL_f76SQloxrzm7nODddDK1xGyPrB39FnvojoLQVljx2SsIMpOl910dCxNrqh1VvuRUWjnjeapUe_zUrwDH_sFjcJ97xBAthF6hcan-GQcuauxB92FMkMgaRnH5LJb=w800-h553-no
ha összefognak a momentumosokkal, akkor lesz egy lila izé. és támogatja a milka csoki. és ha ebből összeáll valamilyen vallásfelekezet, akkor nyernek. ha nem, akkor nem. ezt állítom.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 18:18:56

@444:

"most ott tartunk, hogy tegnap a filoszemiták világképe mellett budapesten kevesebb, mint ezren tüntettek."

De tüntettek: vagyis a nép még mindig nem váltotta le az ellenzéket, ezzel frusztrálva a rezsim konszolidációját. Ezért kell a kormánynak bezárnia hajdúsági takarékszövetkezet-fiókokat. És mindaddig amíg a nép nem hajlandó leváltani az ellenzéket addig a kormányzat kényszerítve van a nép fegyelmezésére.

2019.01.20. 18:46:21

@neoteny:
valaki ráüt a nagy kalapáccsal egy traktor gumira. szigorúan néz. és utána színes ruhákban lépked ferde szeműekkel. és azt mondják, hogy ők az íjfeszítők. ilyesmi fazonok.
i.ytimg.com/vi/OfMY0QW4x4U/maxresdefault.jpg
ők a tunyogmatolcsi reményéség nyugdíjasklub népdalköre.
i.ytimg.com/vi/VMetlu7u-dw/maxresdefault.jpg
ezt a két kulturális formációt mi kapcsolja össze? egyetlen dolog. az, hogy ők magyarok. azok a lovasok is elfogadják, hogy ezek a nénik magyarok. és megfordítva.

és van egy politikai csoportosulás, amelyik ezt nem fogadja el. azt mondják, hogy ne akarjatok már lovas íjászkodni. kerecsen sólymot reptetni. ne akarjatok népdalokat énekelni, terítőt hímezni. mert ez nem elég modern. de azt is mondják, hogy ne akarjatok már cgi animációt készíteni legalábbis olyat nem, ami ezt a magyar identitást erősíti. ők a nem-magyarok.

és hiába állnak össze a dk-s nyugdíjasok a jobbikosok a szivárványosokkal, az lmp-s zöldek a lila ködös momentumosokkal. nekik nincs közös identitásuk. néha felbukkan egy magyar zászló. és azt mondják, hogy mi vagyunk az igaz magyarok. de olyankor jön parti nagy lajos, hogy hékás, az ellen tüntetünk, hogy olyan nincs.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 18:59:27

@444:

"ezt a két kulturális formációt mi kapcsolja össze?"

A kérdés nem ez, hanem az, hogy mi kapcsolja össze az íjfeszítő népeket a folyóvölgyek népeivel. Mert ugye szerinted folyóvölgyek népei alkotnak egy kultúrát. Meg az íjfeszítő népek is egy kultúrát alkotnak.

2019.01.20. 19:00:16

@neoteny:
itt van blanka aki jól megmondja.
24.p3k.hu/app/uploads/2019/01/49895512_292231618146638_8795278876797304832_o-e1547576880528-1024x578.jpg
és ott áll a háttérben tgm, aki szintén jól megmondja. de látszik az arcán, hogy te jó ég. itt van ez a buta liba. blanka meghirdeti a forradalmat. na jó, de hogy lesz ebből új világrend. 89-ben még tölgyessy péterrel, kis jánossal és a többiekkel gondolták ki a rendszerváltás menetét. antall józseffel. csurka istván műveltségben hogyan viszonyult blankához. vagy horn gyula politikai rátermettségben.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 19:03:58

@444:

"itt van blanka aki jól megmondja."

Aminek semmi köze sincs ahhoz a kérdéshez, hogy mi kapcsolja össze az íjfeszítő népeket a folyóvölgyek népeivel (már ha bármi is összekapcsolja őket). Erre a kérdésre nincs válasz.

2019.01.20. 19:14:02

@neoteny:
az, hogy ezek a kárpát-medencében politikai identitással rendelkező szaporodási közösséget alkotnak és ők a magyarok. ez nem magas filosz, hanem elemi biosz. és ahhoz kapcsolódó vallás.

ők a shaolin testvérek. a papájuk kínai, a mamájuk magyar.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2506/25061/250613/25061357_bfad4def5023a203d5516c927726fa26_wm.jpg
és ők beálltak a magyar gyorskorcsolyázók közé. ahogyan kassai lovas íjászai között is vannak shaolin harcművészekhez hasonló alakok. akik elvben buddhisták ugyebár. de a nemzeti keresztségbe ez is belefér. szinte minden. az is, hogy shaoilin testvéreket a seat szponzorálja. de odaírják, hogy hungary. ők ezzel egy kocsit akarnak eladni. mi köze van annak a gyorskorcsolyához?

2019.01.20. 19:14:29

@neoteny:
azt, hogy ők magyarok.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 19:22:38

@444:

"az, hogy ezek a kárpát-medencében politikai identitással rendelkező szaporodási közösséget alkotnak és ők a magyarok"

Az, hogy az íjfeszítő magyarokat a magyarságuk kapcsolja össze a folyóvölgyekben élő magyarokkal: triviális. A kérdés az, hogy mi kapcsolja össze (ha egyáltalán bármi is) az íjfeszítő népeket a folyóvölgyekben élő de nem íjfeszítő népekkel.

2019.01.20. 19:47:38

@neoteny:
van egy földrajzi hely, egy történeti múlt, egy irodalmi nyelv, ami ezeket az egymástól nagyon távol álló szociokulturális csoportokat összekapcsolja és ebben a közegben egy politikai identitással rendelkező szaporodási közösséggé szerveződnek. és ez az államnemzet. és ehhez társul egy vallás. magukat kereszténynek mondják, vagy legalábbis a kereszténységet nem utasítják el. mert kassai lajos shaolin templomosai, vagy a shaolin testvérek legfeljebb utólag vették fel a keresztséget. nem születtek annak abban az értelemben, hogy mindkét felmenőjük ab ovo keresztény volt. de az is elég, hogy nem utasítják el. felvesznek egy mezt, amin van árpád sáv, hármas halom, kettős kereszt.
parameter.sk/sites/default/files/styles/image_of_article/public/photos/sport/qvgktkqturbxy84mzmynzzlmzzizti2yjrmmjk4zdiwyzk3ztrmmtk4my5qcgvnkpudacyszqpnzqixkwxnaxtnabw.jpg?itok=3CSB7VzD
de elég sok minden motiválhatja őket. például a magyar válogatottba könnyebben bekerülnek, mint a kínaiba. itt olimpiát nyernek. és úgy tesznek, mintha íjfeszítők lennének.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1948/19488/194884/19488447_67854fcc2fe6179232cea6f6702a6caa_wm.jpg
valójában usain bolt jamaiácai futó csinált így. azt mutatja, hogy ez ő. usain bolt. és az pedig az időeredmény. az órára mutat. ő olyan gyorsan futott.
24s.ro/wp-content/uploads/2013/08/Usain-Bolt.jpg
és amikor megnyerte a versenyt, akkor így csinált. de ezt shaolinék nem nagyon értik. hanem ők is így csinálnak, mert olyan nagy sztárok akarnak lenni, mint a usain bolt. ez a gének és a mémek bonyolult játéka.

2019.01.20. 20:08:02

@neoteny:
kósa lajos a téli olimpián.
24.p3k.hu/app/uploads/2018/02/1-13-e1519137708242-1024x576.jpg
a korcsolyázó szövetség elnöke. azért, mert a lánya műkorcsolyázó. és azt mondták neki, hogy drága lajos. legyen maga az elnökünk. és mondja azt orbán viktornak, hogy jégcsarnokokat is kellene építeni és nemcsak futball stadiont. mert a magyar jeges nemzet. és azt mondta a kósa lajos, hogy na jó. ő lenne korcsolyázó elnök.

na most lehet mondani, hogy ilyen álláshalmozás ne legyen felelős állásban. tehát mondjuk a korcsolyázó szövetség elnöke ne terjessze be a túlórakeretről szóló törvényt a parlamentben. mert a kettőnek nincs köze van egymáshoz. ha felelős döntéshozó, akkor egyszerre egy dologra szakosodjon. ezt lehetne mondani. talán kellene is. de az ellenzékiek se ilyeneket mond. és az írószövetség védi meg a gyári munkásokat. mert hogy "szolidárisak".

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 20:23:57

@444:

"kósa lajos a téli olimpián."

Ez nem válasz arra a kérdésre, hogy mi kapcsolja össze (ha egyáltalán bármi is) az íjfeszítő népeket a folyóvölgyekben élő de nem íjfeszítő népekkel.

lecsós 2019.01.20. 20:38:39

@neoteny: -Régen így polgárosodott Bábaszék:

"...Hát végre is szép privilégium. A városban minden többet ér, többet mutat, a fundus, a kert, sőt maga az ember is. Mégiscsak polgár az ember, s ez már valami. Ha beválasztják a tanácsba, hát szenátor, a szalmafedeles ódon ház, ahol a tanács ül, városháza, a bocskoros »kisbíró«, dolmány helyett ámbár rézcsatos tüszű van a hasán, hajdúnak neveztetik. A hajdúnak még dobolni is kell tudni, mert a városkának saját dobja van - sőt a gazdagabb városok még vízipuskát is szereznek. Hiába, rang a rang - de fenn is kell azt tartani.

Kivált mert olyan szelek kezdenek fújni a megyeháza felől, hogy a kis nyolc-kilencszáz lakosú városkák nagy részét eltörlik, megindult ennélfogva a versengés közöttük, mindenik mutatni akarván életképességét, mindenik siet nagy lóra ülni, pedig a zabos tarisznyája csak egy csikófejhez való... Nem lesz ennek jó vége; meglátja, aki megéli.

Jó Zólyom városa Tótpelsőc ellen tör.

- Hiszen nem város ez, még patikája sincs.

Megfojtaná Zólyom egy kanál vízbe Pelsőcöt. (Pedig én istenem, hiszen nem lehet minden zug és szöglet Beszterce vagy London!)

De Pelsőc is kutya, ő meg a nyomorult Bábaszék ellen ugat és acsarkodik:

- Hiszen nem város az! Még zsidó sincs benne! Ahova pedig zsidó nem telepszik, annak a helynek nincs jövője, az már csakugyan nem városnak való.

Bábaszék ismét a nálánál kisebbeket marja... De nem azért vagyok én most itt, hogy ezt a csúf birkózást kifessem, csak azt akarom röviden megjegyezni, hogy Bábaszék érdemes elöljárósága, okulván az ellenség irigy piszkolódásából - mint ahogy a méh a mérges növényből is ki tudja szedni a mézet -, alkudozásba lépett vala az említett özvegy Müncz Jónásnéval aziránt, hogy átjöjjön lakni Bábaszékre, nyitván ott a piac kellő közepén boltot, szemben a kovácsműhellyel, hogy minden átutazónak legott szemet szúrjon, kelendők lévén kiváltképpen a következő árucikkek: szappan, ostor, pirosító, kékítő, lókefe, vakaró, ár, szög, só, kocsikenőcs, sáfrány, gyömbér, cimet, csiriz, kenderolaj, szóval mindazon cikkek, melyek Bábaszék határában nem teremnek és Bábaszéken nem is készíttetnek, s valóban a felsoroltakon kívül is van még néhány ilyen a világon.

Így került Münczné Bábaszékre, hol is nagy tisztelettel fogadták s mindenben kényeztették, majdhogy a tenyerükön nem hordták (ami egyébiránt nem lett volna tréfa, mert Rozáli asszony nyomott vagy két mázsát).

Eleinte soknak visszatetszett, hogy a magisztrátus nem zsidót szerzett, hanem zsidó asszonyt, mert mégiscsak szebb lenne, lélekemelőbb lenne, ha így szólhatnának: »A mi zsidónk ezt mondta, azt mondta. A mi Móricunk vagy Tóbiásunk azt tette, emezt tette«, de csak annyit mondhatni, hogy »a mi zsidóasszonyunk, a mi Rozáliánk«, az semmi, ez túlságosan szerényen hangzik. Egy szó mint száz, zsidót kellett volna hozni Bábaszékre, nagy szakállút, görbe orrút, ha lehet vörös hajjal - az az igazi.

De Konopka uram, a legeszesebb szenátor, aki Müncznével az alkudozásokat folytatta, s maga ment el érte, meg a holmijáért Besztercére a kirendelt szekerekkel (még fel is bokrétázta a lovakat, melyek az asszonyt hozták), kegyetlenül levágta az elégedetleneket olyan argumentummal, hogy a Dávid parittyájából kirepült kő se sújtott jobban.

- Ne legyenek ostobák, kegyelmetek! Ha egyszer egy asszony király lehetett Magyarországon, miért ne lehetne másszor egy másik asszony zsidó boltos Bábaszéken?

Igaz, ami igaz, lecsillapodtak lassanként, sőt még magasztalni is kezdték a magisztrátus választását, midőn az első purimkor s azután is minden sátoros ünnepen összejöttek a világ minden részéből a Münczné fiai, számszerint heten, s látták őket ünneplő úri öltözetekben, fűzős cipőkben a lábukon, magas, fazékalakú kalapokkal a fejeiken, végigsétálni a piacon.

A bábaszéki polgárok kiálltak ilyenkor mályvarózsás kertjeikbe, s büszkeségtől dagadozott a szívük, amint utánok néztek, azt mondogatván egymásnak a liceum-kerítéseken keresztül:

- No, ha már ez se város, koma, akkor a denevér is csak muslinca!"

Mikszáth Kálmán
Szent Péter Esernyője

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 20:55:07

@lecsós:

Így van: a kereskedelem élénkülése (a kereskedelmi forgalom növekedése) az ebben részt vevők életszínvonal emelkedéséhez ("polgárosodáshoz") vezet -- és Mikszáth művészete abban rejlett, hogy ezt az igazságot képes volt élvezetes stílusban előadni.

2019.01.20. 21:03:32

@neoteny:
a folyóvölgyben élő nem íjfeszítő népeknek is van valamilyen közösségi identitásuk.

vegyük példának a mondjuk túrricsei közmunkásokat. ők a túr mellett élnek ricsén. meg mondom magának mi a lényeg: eszünk, iszunk, jól érezzük magunkat [baszunk], cigányok vagyunk, legyen a gyereknek cipő a szociális boltban.
static.civishir.hu/sza/2017/09/tn4-turricse.jpg
ők a martfűi cipőgyár dolgozói, vagy azok családtagjai egy kopasz lelkésszel.
www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2018/12/martfu-klip.png
ők gyártanak tisza cipőt a szociális boltba. a túrricsei közmunkások cserébe adjanak valamilyen csereárut. és a közös identitásuk vagy az lesz, hogy magyar. de ez így belkereskedelem. persze ha a túrricseiek az árujukat eladják a nagyvilágba, akkor semmi gond. nem kell szociális bolt. nem kell csereberélni a martfűiekkel.

2019.01.20. 21:14:15

@neoteny:
ha a kereskedelmi forgalom élénkülése tömegével szüntet meg termelő munkahelyeket úgy hogy helyébe nem lép semmi, akkor az nem feltétlen jár az életszínvonal emelkedésével.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 21:39:25

@444:

"a folyóvölgyben élő nem íjfeszítő népeknek is van valamilyen közösségi identitásuk."

Ez nem válasz arra a kérdésre, hogy mi kapcsolja össze (ha egyáltalán bármi is) az íjfeszítő népeket a folyóvölgyekben élő de nem íjfeszítő népekkel.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 21:46:46

@444:

"ha a kereskedelmi forgalom élénkülése tömegével szüntet meg termelő munkahelyeket úgy hogy helyébe nem lép semmi"

Ami lehetetlen: a kereskedelmi forgalom csak úgy tud élénkülni/növekedni, ha a (szabadpiaci) cseréket folytatók _többet_ termelnek. Az eladók is és a vásárlók is -- hiszen a vásárlók úgy jutnak pénzhez, hogy eladókként lépnek fel, majd az így szerzett pénzeket vásárlókként elköltik.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 22:02:33

@444:

"a martfűi cipőgyár dolgozói [...] gyártanak tisza cipőt a szociális boltba. a túrricsei közmunkások cserébe adjanak valamilyen csereárut."

Az utolsó mondat helyesen: a túrricsei közmunkások cserébe adjanak valamilyen _a martfűi cipőgyár dolgozói által keresett_ csereárut.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 22:12:01

@444:

"gyártanak tisza cipőt a szociális boltba"

Miben különbözik a szociális bolt az aszociális bolttól?

2019.01.20. 23:15:15

@neoteny:
a szociális bolthálózat egy belkereskedelmi zrt. a túrricsei közmunkás gyárt ricsei papucsot. a martfűi cipőgyári munkások pedig közszolgálati tornacipőt. és munkabérként kapnak helyi pénzt mondjuk erzsébet utalványt azért, hogy ezeket a szociális bolthálózatban elcseréljék.

ha van olcsóbb kínai tornacipő és kínai papucs, akkor azt nyilván nem fogják tudni eladni a nagyvilágban. hanem csak csereberélik a szociális bolthálózatban erzsébet utalvánnyal. de ez még mindig jobb, mint segélyezni kellene őket.

persze ehhez az kell, hogy a nyersanyagokat jelentős részben helyben előállítsák. illetve a termelő eszközöket alapítványi jelleggel megkapják. ez az egész a veszteség minimalizálásról szól.

tegyük fel, hogy a ricsei papucs megtetszik beatrix yorki hercegnőnek. és rendelnének belőle. de minőségi nyersanyagból kellene megvarrni. ezt egyéni vállalkozásban elkészíttetik. de ez esetben már ugye nem szociális utalvánnyal kereskednek. hanem angol fonttal. amin ii. erzsébet arcképe található. és amit a világban mindenhol elfogadnak. és ez a profitmaximalizálás jegyében történik. szociális erzsébet utalvánnyal a cél a veszteségminimalizálás. a közmunkaporgramokat minimális ráfordítással fenntartani.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 23:28:11

@444:

"a szociális bolthálózat egy belkereskedelmi zrt."

Ez a különbség a szociális bolt(hálózat) és az aszociális bolt(hálózat) között?

"ez az egész a veszteség minimalizálásról szól."

Ami egy vesztes stratégia.

2019.01.20. 23:36:23

@neoteny:
a hortobágyi lovasnapokon is értékesíthetnek. azt mondják, hogy ez a messze földön híres ricsei papucs. sose hallottál még róla. pedig nagyon híres. beatrix hercegné is ilyenben császkál. és azt mondja egy német háziúr, hogy na asszony. ha beatix hercegnének jó, akkor neked is jó. ezt kapod ajándékba. szép kis papucs ugye. és azt mondja, hogy ó igen. és fizetnek euróval. vagy mondjuk félig konvertiblis koronával, amit a visegrádi országok fogadnak el. tehát lehet belőle venni cseh motorkerékpárt. ezekkel a pénznemekkel kisebb, zártabb piacokon kereskednek.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.20. 23:46:26

@444:

"a hortobágyi lovasnapokon is értékesíthetnek."

Ez a különbség a szociális boltok és az aszociális boltok között?

2019.01.20. 23:47:53

@neoteny:
túrricsán 700 fő lakuk. abból mondjuk 400 fő aktív korú. és abból 300 fő munkanélküli. nekik kellene fizetni havi 50 ezer forint segélyt. ez azt jelenti, hogy az ő éves illetményük 180 millió forint. ennyit kell elvenni a magyar adófizetőktől. és mit kapnak ezért cserébe? semmit. a pénz megy befelé. de áru kifelé nem jön.

ha az állam termelő eszközöket vásárol alapítványi jelleggel. azt ki lehet bérelni. és ezek után erzsébet utalványt bocsát ki. és csereberélik az árut a belső piacon. ez összességében kevesebbe kerül.

2019.01.21. 00:01:02

@neoteny:
a hortobágyi lovasnapokon a nemzeti park alkalmazottai csattogtatják az ostort. és az a világörökség része. és ennek részévé válik a ricsei papucs is. beatrix hercegné is ilyet hord. a buckingham palota is rendel belőle. de lényegében közalkalmazottak és a a windsor család csinálja a marketinget félfeudális jelleggel. vagy az egyház. eladják a papucsot a máriapócsi búcsúban.

értem, hogy te azt mondod, hogy nem kell közmunkaprogram, nemzeti park igazgatóság, az állam ne pénzelje a máriapócsi búcsújáró nemzeti kegyhelyet, stb. ez az amerikanizmus. de ha pénzelik, akkor a veszteség legyen minimális. ez az európaiság.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 01:53:36

@444:

"ha az állam termelő eszközöket vásárol alapítványi jelleggel. azt ki lehet bérelni."

Honnét származik az a pénz amiből az állam termelőeszközöket vásárol? Milyen valós javakat termel az állam amiket elcserél termelőeszközökre?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 02:01:12

@444:

"a hortobágyi lovasnapokon ..."

Ezek fantáziálgatások; nem adnak választ arra a kérdésre, hogy miben különbözik a szociális bolt az aszociális bolttól?

"de ha pénzelik, akkor a veszteség legyen minimális. ez az európaiság."

Az európaiság a késő Kádár-kori reformszocializmus és a korai Horthy-korszak prekapitalista kombója?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 02:09:29

@444:

"de ha pénzelik, akkor a veszteség legyen minimális."

Miért követne bárki is egy olyan stratégiát amiről tudja, hogy veszteséghez fog vezetni?

2019.01.21. 09:50:07

@neoteny:
a késő kádár-kori reformszocializmus és a korai horthy-korszak prekapitalista kombója az európaiság.

támogatják a földműveseket. elsősorban a franciák nyomatják ezt. mert ott a gazdák elállják az utakat a traktorokkal. támogatják a gyáriparosokat. elsősorban a németek nyomatják ezt. aztán nagy egyetértés van abban, hogy a külkereskedelemben támogatni kellene az exportot. és azért kellene létrehozni az egységes belső piacot, hogy azt megvédjük. korlátoznák az importot. és ezek alól kétoldalú megállapodásokkal kivételeket lehet tenni. egyedileg döntik el, hogy ki kapjon adókedvezményt. ez horthy és kádár konszolidációs gazdaságpolitikája. az európai uniós pályázati rendszer a brüsszeli politbüró érdekeit szolgálja. ezt használja ki orbán. ahogy sajtótájékoztatón fogalmazott: ide dobják a pénzes zsákot, mi meg nem ugrunk el előle. majd ők szétosztják a pénzt. és megállítják brüsszelt. de ezt az egész rendszert nem a "populisták" találták ki, hanem az európai néppárt. európai népköztársaságot akarnak a szocialistákkal. kádár rendszer. csak most előre törtek a nemzetiek. horthy korszak. ezt képviseli orbán. könnyen lehet, hogy ő lesz az européer. és van soros pártiak. ők képviselik az amerikanizmust.

2019.01.21. 09:51:08

@neoteny:
miért hoz valaki létre egy alapítványt? szociokulturális céllal támogat.

2019.01.21. 09:58:58

@neoteny:
mondok egy konkrétumot. errefelé ez egyik vidéki polgármester azt mondta, hogy egy állattartó telepet a közmunkásokkal létrehoznak. kapják az államtól az alapbért. ami havi 50 ezer forint. de ezen túl kaphatnak teljesítményarányosan többletet. feltéve, hogy eladják a féldisznót, a hurkát, kolbászt, amit töltenek. és azt árulják a debreceni vásárcsarnokban.

na most te kérdezheted, hogy az a polgármester ugyanezt miért nem magánvállalkozásban hozza létre. azért, mert az úgy túl kockázatos lenne. és úgy nem lehetne polgármester. na most te kérdezheted, hogy az államnak honnan van havi 50 ezer forint támogatás. a vállalkozásoktól veszi el. többek között a közmunkások teljesítménybéréből is vonják az adót és a járulékokat. így lényegében adómentességet kapnak. veszteségminimalizálás történik.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 10:04:35

@444:

"a késő kádár-kori reformszocializmus és a korai horthy-korszak prekapitalista kombója az európaiság."

Roppant érdekes: ez azt jelenti, hogy a késő Kádár-kor előtt nem is létezett európaiság?

2019.01.21. 10:12:16

@neoteny:
mai hír a néplapból, hogy egyek nevű település polgármestere azt mondja, hogy mivel a bmw gyár a településtől 45 percnyi autóútra épül ezért fejlesztenek. építenek a főtéren egy piacot. azért,m hogy oda az őstermelők a portékájukat kivihessék. ez piacpárti. és épül egy akár 800 fő kiszolgálásra alkalmas közétkeztetési központ a nagyjából 5,000 fős településen azért, hogy egyeken egyenek. független polgármester. tehát még csak azt se lehet mondani, hogy ez valami pártutasítás.

2019.01.21. 10:14:15

@neoteny:
van egy sajátos etatista keresztényszocialista szellemiség. a késő kádár korban is ez volt, amikor már nem tiltották az egyházat. sőt támogatták. a párttitkárok gyerekeinek egy része keresztény iskolába járt.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 10:19:24

@444:

"miért hoz valaki létre egy alapítványt?"

Az alapítványok nem vállalkozások, így soha nem lehetnek pénzügyi szempontból veszteségesek (vagy nyereségesek).

"na most te kérdezheted, hogy az államnak honnan van havi 50 ezer forint támogatás. a vállalkozásoktól veszi el."

Tudsz te ha akarsz: az állami "támogatás" valójában államhatalmi erőszakkal végrehajtott vagyontranszfer a hatékonyabban -- haszonnal -- termelőktől a kevésbé hatékonyan -- veszteséggel -- termelőkhöz.

"veszteségminimalizálás történik."

Minél nagyobb az állami "támogatások" mértéke, annál nagyobb a veszteség. A veszteségminimalizálás épp' az állami "támogatások" minimalizálása lenne.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 10:25:14

@444:

"egyek nevű település polgármestere azt mondja, hogy mivel a bmw gyár a településtől 45 percnyi autóútra épül ezért fejlesztenek."

Mi az összefüggés az Egyek-BMW gyár távolsága és az egyeki polgármester településfejlesztési programja között? Ha a BMW gyár nagyobb (vagy kisebb) távolságra lenne Egyektől mint 45 km, akkor nem építenének piacot Egyeken?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 10:29:55

@444:

"van egy sajátos etatista keresztényszocialista szellemiség. a késő kádár korban is ez volt"

Az előbb még a késő Kádár-kor reformszocializmusáról bugyogtál, nem a késő Kádár-kor sajátos etatista keresztényszocialista szellemiségéről.

2019.01.21. 10:32:31

@neoteny:
bmw gyár majd felveszi az egyeki lakosokat gyári munkásnak. és akkor majd valaki a polgármester környezetében azt mondja, hogy beszállítaná a valamit a bmw gyárba. és ehhez venne gépeket. ehhez kiírnak egy pályázatot. az európai unió támogatja, hogy a bmw olcsón juthasson viszonylag jó minőségű beszállítóhoz. és egyébként német gépeket vesznek. kínai gépeket nem támogatják.

2019.01.21. 10:40:36

@neoteny:
ezek összekapcsolódtak. az mszmp vidéken egyezkedett a keresztény konzervatív értelmiséggel és az egyházzal. és így került pozsgay elvtárs az mdf alapító ülésére lakitelekre.

a fővárosban a liberális értelmiséggel egyezkedtek. és később abból lett az mszp-szdsz koalíció. és ezt fordítják le úgy, hogy soros terv. erre mondom azt, hogy ez amerikanizmus. ezt a balliberális irányvonalat az amerikai demokrata párt támogatta. ennek az alapjait is késő kádár kor teremtette meg. abból nőtt ki a "rendszerváltás". és a társadalom korai horthy kor konfliktusait játssza újra.

bevonultak a románok. és mai napig van, aki azt mondja, hogy milyen jó, hogy a románok bevonultak. miért mondja? mert zsidó? nem. mert van amelyik zsidó ennek nem örül. mert román? nem. mert nem-magyar.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 10:54:33

@444:

"bmw gyár majd felveszi az egyeki lakosokat gyári munkásnak."

Az egyeki polgármester már előre iszik az egyeki BMW-dolgozók medvéjének bőrére?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 11:00:23

@444:

"ezek összekapcsolódtak."

Már évek óta bugyogsz a késő Kádár-kor reformszocializmusáról, de (legjobb tudomásom szerint) most először fordult elő az, hogy a késő Kádár-kor sajátos etatista keresztényszocialista szellemiségére hivatkoztál és ezt az európaiság egyik forrásaként nevezted meg (az európaiság másik forrása szerinted a korai Horthy-korszak prekapitalizmusa).

2019.01.21. 11:17:17

@neoteny:
nem azt állítom, hogy annak a forrása. hanem, hogy ilyesmi az európaiság. ezért képes nyerheti meg orbán az ep választást. és ami vele szemben áll, amit úgy hívnak, hogy soros terv az amerikanizmus.

2019.01.21. 11:28:29

@neoteny:
megkapják a fizetést a bmw gyárban. 45 percet autóznak hazafelé. és a pénzt majd elkölti az asszony az egyeki piactéren. és ott vásárol az őstermelőktől. és az egyeki napköziseknek főznek a közétkeztetési központban. ez a tervük egyek felvirágoztatására.

egy egy már megvalósult beruházás. az egyeki tó melletti pihenő.
www.naplo.hu/2019/01/egy-mar-befejezett-egyeki-beruhazas-a-to-1.jpg
ez egy 5 ezer fős település. most erre mondhatod, hogy és mégis ki a faszom akar ezért a pihenőért fizetni néhány tízezer forintot. nem sokkal több pénzért kimehet dubajba duhajkodni? ott így néz ki a tóparti pihenő.
www.araamutravel.hu/kepek/blog/20170211171559.jpg
na de mit csináljon egyeken a képen a szemüveges hölgy, a láthatósági mellényes úr, mögöttük a fiatal lány az apukájával és mackónadrágban a néni, talán az anyukája. ők a szavazók.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 11:32:19

@444:

"nem azt állítom, hogy annak a forrása. hanem, hogy ilyesmi az európaiság."

A szó elszáll, a bitek a blog.hu szerverén megmaradnak (legalább is egy darabig); egészen pontosan ezt állítottad:

"a késő kádár-kori reformszocializmus és a korai horthy-korszak prekapitalista kombója _az_ európaiság."

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 11:35:59

@444:

"megkapják a fizetést a bmw gyárban."

Az még a jövő zenéje, hogy hány egyeki mennyi fizetést fog megkapni a BMW gyárban.

2019.01.21. 11:43:30

@neoteny:
és ez vendégház. ami magántulajdon.
t-ec.bstatic.com/images/hotel/max1024x768/471/47134066.jpg
lehet azt mondani, hogy egyeken a magántulajdonú létesímények a kulturáltabbak? aligha. mit lehet mondani. építkezzenek kollektivizáltan úgy, hogy legyen benne magángazdálkodás is. mégis mit lehet mondani?

a libsik azt mondják, hogy ők majd bezárják a postát és a vasútállomást. az egyház magánügy. ez esetben ugye nem kell templom se. majd lesz egy maszek alkotóház. az aztán majd termeli a pénzt. és a vendégház. úgy, hogy nincs vasútállomás, posta, tehát nehéz legyen oda eljutni, ne legyen pénzváltás, távközlés, se műemlék templom, mert a vallás magánügy. és úgy felvirágzik a vendégház. aha.

2019.01.21. 11:48:07

@neoteny:
előre már elköltik. ezért nem kapitalizmus. tehát nem azt mondják, hogy na emberek. megkaptátok a pénzt a bmw gyárban. ezt betettétek az unicredit bankba. és egon bemegy az unicredit fiókba, hogy ő építenek egy éttermet. és azt mondják, hogy na jól van. látják, hogy a bmw gyár dolgozóinak elég sok megtakarításuk van. nem főznek olyan sokat otthon. hanem majd étterembe járnának. lássuk az üzleti tervet. és az unicredit bank hitelügyintézője azt mondja, hogy kedves egon. gratulálunk, az ön üzleti tervét elfogadtuk. és ezekkel a feltételekkel adnánk hitelt ennyi és ennyi kamatra. egon örül, hogy egyeken lehet egy magánétterme.

hanem megválasztják a polgármestert, aki azt mondja, hogy építünk egy 800 főt kiszolgáló közétkeztetési központot. hogy lesz egyeken kapitalizmus?

2019.01.21. 11:50:08

@neoteny:
és hol írtam azt, hogy ez a "forrása".

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 11:58:00

@444:

"lehet azt mondani, hogy egyeken a magántulajdonú létesímények a kulturáltabbak? aligha."

Mennyibe kerültek és kerülnek az egyekieknek ezek a kulturáltabb egyeki közintézmények?

"úgy, hogy nincs vasútállomás, posta"

"A szocializmus, mint azok az ősi ideák, amelyekből származik, összemossa a kormányzás és a társadalom közötti megkülönböztetést. Ennek eredményeképp minden egyes alkalommal, amikor ellenzünk valamit, amit a kormány tesz, a szocialisták azt a következtetést vonják le, hogy ellenezzük azt a dolgot.

Helytelenítjük az állami oktatást. A szocialista erre azt mondja, hogy mi mindenféle oktatást helytelenítünk. Kifogásoljuk az állami vallást. A szocialista erre azt mondja, hogy semmilyen vallást nem akarunk. Elvetjük az államilag kikényszerített egyenlőséget. Erre ők azt mondják, hogy ellene vagyunk az egyenlőségnek. És így tovább, és így tovább. Ez olyan, mint ha a szocialisták azzal vádolnának minket, hogy nem akarjuk, hogy az emberek egyenek, csak mert nem akarjuk, hogy az állam termessze a gabonát."

-- Frederic Bastiat "A Jog"

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 11:59:40

@444:

Azt sem írtad, hogy "ilyesmi".

2019.01.21. 12:01:34

@neoteny:
tehát nekik, velük milyen típusú üzletet kellene építeni?
www.naplo.hu/2019/01/egy-mar-befejezett-egyeki-beruhazas-a-to-1.jpg
ha nem áfész boltot, vagy ehhez hasonlót, akkor mégis micsodát?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 12:04:23

@444:

"előre már elköltik. ezért nem kapitalizmus."

És ezért krónikusan veszteséges.

"megválasztják a polgármestert, aki azt mondja, hogy építünk egy 800 főt kiszolgáló közétkeztetési központot"

Honnét származnak azok a valós javak, amiket elcserél az egyeki polgármester a 800 főt kiszolgáló közétkeztetési központot építőkkel?

2019.01.21. 12:06:28

@neoteny:
ezeket a kommenteket kisarkítom. szerintem van abban valami igazság, hogy az európaiság és az amerikanizmus csapnak össze. persze ez így nem pontos. mert nekünk az európaiság kelet-közép európaiság elsősorban. az amerikanizmuson az usa politikai törekvéseit értem. pontosabb lenne észak-amerikaiságról bugyogni. így már elfogadható?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 12:09:59

@444:

"tehát nekik, velük milyen típusú üzletet kellene építeni?"

Nekik vagy velük? Mert nekik olyan üzletet kell építeni, ahol ők hajlandóak vásárolni; velük pedig olyan üzletet kell építeni, ahol mások hajlandóak vásárolni.

2019.01.21. 12:11:05

@neoteny:
így van. a probléma, hogy a pénzt előre elköltik. és korlátozzák az unicredit bankot. majd helyébe lép matolcsy havarja a széchenyi bankkal. de az összes megtakarítást előre elköltik, akkor az csődbe megy. tehát mi kellene az egyekieknek? takarékszövetkezet. persze annak a fiókja is bezár. nincsenek megtakarítások. vagy ha vannak, akkor a befőttes üvegbe. abból kell takarékszövetkezet és csatlakozzanak áfész bolthálózathoz. az mgtsz és a ktsz termékeivel. ami megengedi a magángazdaságot.

lehet mondani egy másik felzárkózási pályát a többségnek. 30 éve építik a kapitalizmust. nem vált be. mivel nem kapitalisták. nem is értik, hogy az micsoda.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 12:16:44

@444:

"ezeket a kommenteket kisarkítom."

Miért? Milyen hatást kívánsz elérni a kommentjeid kisarkításával amit nem tudnál elérni kisarkítás nélküli kommentekkel?

2019.01.21. 12:21:08

@neoteny:
a közétkezetési központot uniós forrásokból építik. az európai bizottság támogatásával. a liberálisok is támogatják. azért, hogy a szegény kis cigányoknak is jusson. a szociálliberálisok azzal kampányolnak, hogy egyeken elnyomják őket a "nácik". a tóparton a nádasban nem egyformán szegények, hanem a szegény kis cigányok a fehérek sötét elnyomatásban kénytelenek élni. ők orbán szavazói a "nácik".
www.naplo.hu/2019/01/egy-mar-befejezett-egyeki-beruhazas-a-to-1.jpg
az ep a sargentini jelentést megszavazzák. orbán azt mondja, hogy majd a haveri cég építi meg a közétkeztetési központot. odamegy ő egy spanja. megeszik egy tál pörköltet az egyekiekkel. és megválasztják, mert az ellenzék ennél is nagyobb baromságot beszél. orbánék érzik, hogy egyek típusú településeket valamilyen szövetkezeti rendszerbe kellene fenn tartani. amiben lehessen magántulajdon. csak ez jelenleg nincs kitalálva. de vidéken a késő kádár kor agrárszocialista reformjaiból meríthetnek. miközben a fővárosban a korai horthy korszak konfliktusait játsszák újra.

2019.01.21. 12:23:09

@neoteny:
mivel a jelenkori politka erősen polarizálja a közéletet ezért a a sarkos megfogalmazások között kell megoldást keresni. ez a korszellem.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 12:25:31

@444:

"mi kellene az egyekieknek? takarékszövetkezet. persze annak a fiókja is bezár."

Mert az egyekiek még mindig nem voltak hajlandóak leváltani az ellenzéket, így meghiúsítva a rezsim konszolidációját. A rendetlenkedőkön pedig elégtételt kell vennie a kormányzatnak azért, hogy a többség boldogulhasson a konszolidált rendszerben, ahol majd értelmes viták lesznek.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 12:34:17

@444:

"a közétkezetési központot uniós forrásokból építik."

OK, akkor az uniós polgároktól történik a vagyontranszfer: ők finanszírozzák az egyekiek veszteségeit (is).

"orbánék érzik, hogy egyek típusú településeket valamilyen szövetkezeti rendszerbe kellene fenn tartani."

A magyar gazdák nem akarnak szövetkezni: Orbánék ilyen "érzése" a demokráciaminimum érvényesülése ellen hat.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 12:38:30

@444:

Ebből

"mivel a jelenkori politka erősen polarizálja a közéletet"

nem következik az, hogy

"ezért a a sarkos megfogalmazások között kell megoldást keresni."

2019.01.21. 12:42:59

@neoteny:
az egyekiek leváltották az ellenzéket. az önkormányzatban független és fideszes képviselő van.

a polgármesterségért 5 független indult.
a 8 önkormányzati képviselői helyért 44 jelölt vetélkedett. a baloldal ellenzéki pártokból 0 darab (a nemzeti radikális jobbikot nem sorolom ide)
www.valasztas.hu/dyn/onk14/szavossz/hu/M09/T021/tjk.html
egy 5 ezer fős településen jelöltjük sincs.

az országgyűlési választásokon leadott szavazatok. csak az első szavazókör eredménye. felteszem a többi is hasonló.
fidesz 67%
jobbik 22%
mszp 8%
lmp 2%

egyekiek leváltották az ellenzéket. a főváros nem váltotta le. ők szavaznak gyurcsányra. meg bangónéra. és arra, hogy ők majd összefognak a rasszista indíttatású garázdaságért elítélt sneider képviselővel (a gyereke hasonló bőrfejű brancsba keveredett. ezzel tartják a markukba.) budapesten szavaznak arra, hogy ők majd összefognak. és majd megdöntik a rezsimet tamás gazsival és blankával.
24.p3k.hu/app/uploads/2019/01/49895512_292231618146638_8795278876797304832_o-e1547576880528-1024x578-1-1024x578-2-1024x578.jpg
de majd melléjük odaáll még karafiáth orsi egy színes parókában. úgy lesz kapitalizmus, vagy micsoda.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 12:55:14

@444:

"egyekiek leváltották az ellenzéket."

Az egyekiek 32%-a az ellenzékre szavazott. Az ilyen rendetlenkedők miatt nem tud az állampárt-államegyház konszolidálódni: ez fosztja meg az államnemzetet az értelmes viták lehetőségétől.

2019.01.21. 13:24:58

@neoteny:
32% ellenzékiből 22% jobbikos. és ők nagyrészt a nemzeti radikalizmusra szavaztak. lényegében a fidesz által meghirdetett politikára. csak ők azt mondták, hogy mészáros lőrinc ne lopja el. 67% azt mondta, hogy majdnem mindegy, hogy ki lopja el. mészáros lőrinc kell, hogy felvásárolja a népszabadságot. de az csak egy napilap. és egy pártszövetség. aminek van 10% választója. és nem a nép valódi szabadsága.

2019.01.21. 13:36:24

@neoteny:
a baloldaliságot evilági módon inkább lehet összekapcsolni a keresztény konzervativizmussal, mint a liberalizmussal. és a szocializmus vidéken inkább működött, és kevésbé a városban.

de ezt budapestiek nagyjából fele nem így gondolja. a baloldaliságot a liberalizmussal kell összekapcsolni. a szocializmust és az urbanizációt. nem a vidékfejlesztést. hanem szocialista urbanizációt. és majd az lesz liberalizmus. és ebbe bevonják a jobbikot. és ez lesz "összefogás". újabban ez az "ellenállás".

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 13:36:27

@444:

"32% ellenzékiből 22% jobbikos."

Attól még a Jobbik ellenzéki párt: akik a Jobbikra szavaztak, azok a rezsim konszolidációját frusztrálták, így meghiúsítva az értelmes viták lehetőségét. Az ellenzék az államnemzet békés fejlődésének lehetőségét fenyegeti. Csak egy maradhat mainstream: a másiknak underground kell mennie, de annyira, hogy a közbeszédben a hangjukat se lehessen hallani, hogy lehessenek értelmes viták.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 13:50:25

@444:

"a baloldaliságot evilági módon inkább lehet összekapcsolni a keresztény konzervativizmussal, mint a liberalizmussal."

Ez az állítás túl erős ahhoz, hogy támogató érvelés nélkül elfogadható legyen (általam).

"és a szocializmus vidéken inkább működött, és kevésbé a városban."

A "működés" milyen kritériuma(i) szerint? Nagyobb volt a szocialista rendszer támogatottsága vidéken mint a városban? Vagy nagyobb volt az életszínvonal-emelkedés vidéken mint a városban?

2019.01.21. 14:20:48

@neoteny:
a pkp javasolta, hogy osszák szét a lejárat előtt álló megsemmisítendő élelmiszert.

ez egy novemberi hír.
static.civishir.hu/ci/2018/11/tn4-elelmiszerban_2018_11_087.jpg
a képen balra tasó képviselő és széles diána alpolgármester. a fidesz néppártként működik. ha kell, akkor szociálisan érzékenyek és osztják az élelmiszert.

Hajdú-Bihar megyében az Élelmiszerbank a jelenlegi 31 partnerszervezetén keresztül több mint 18 ezer nélkülözőt – gyermekeket, családokat, időseket, fogyatékkal élőket, hajléktalanokat - lát el mentett élelmiszerekből készített csomagokkal, amelyből idén eddig 550 tonna élelmiszert osztott ki. Debrecen városa ingyen adományozta a működéshez szükséges Pósa utcai ingatlant az élelmiszerbanknak.

a fidesz ügyes hatalomtechnikusokból áll. a pósa utca a "cigánytelep" főutcája. a képviselő kezet ráz a családfőkkel. odamegy az alpolgármester asszony. megsimogatja a gyerekek buksiját. a "telepiek" azt látják, hogy osztják az élelmiszert.

és ezzel jól jár 31 civil szervezet. akik szintén jövedelemhez jutnak, hogy szétosztják a megsemmisítés előtt álló élelmiszert. de ők az önkormányzattal szerződnek. aki biztosít egy raktárhelyiséget. miért fordulnának szembe a kormánypárttal?

erre mondom azt, hogy a fideszt a független reálértelmiség képes kontrollálni. az "ellenállás" azt mondja, hogy 31 szociális partnerszervezet álljon melléjük, mert a kormánypárt támadja a civileket. és elnyomja a szegény kis cigányokat. francokat.

van egy hatalmi játszma, hogy ki hozza létre az uralkodó néppártot. de ez a rendszerváltás utáni konzsenzusból elemi módon következik.

nagyjából 1/2 szavazattal lehet lehet 2/3-os többséghez jutni. tehát amelyik "oldal" ("bal" vagy "jobb") nagyobb egységet teremt az visz el mindent. ez abból következik amiről antall józsef, kis jános és horn gyula megállapodtak. amit támogatott sólyom lászló, tölgyessy péter és tamás gáspár miklós is. és ebben a mezőnyben úgy tűnik, hogy ezt orbán viktor értette meg. illetve ő érezte meg, hogy ezt közhiedelemmel ellentétben inkább jobbról lehet létrehozni. a rendszerváltó 10 értelmiségéből 9 azt gondolta, hogy a két világháború után a nacionalizmust ki kell küszöbölni. orbán azt mondta, hogy a másik oldalra kell tenni. mázlija is volt.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 14:34:00

@444:

"erre mondom azt, hogy a fideszt a független reálértelmiség képes kontrollálni."

Igen, ezt mondod, de azt nem mondod meg, hogy ez a nagyon valószínűtlen folyamat _hogyan_ működik.

2019.01.21. 15:18:04

@neoteny:
a baloldaliság valamiféle állampártiság. vannak szegények, szerencsétlenek, rászorultak, akiknek nem juttatnak önként eleget a ráteremettek. ezért a baloldal célja a leszakadók szavazatainak megszerzés, ennek eszköze a szociális demagógia. és a forrásai az államhatalmi eszközökkel kényszerített különadó.

ez a liberalizmusnak majdnem az ellenkezője. az azt mondja, hogy olyan van, hogy valaki nem kizárólag önhibájából kerül rossz helyzetbe, hanem a körülmények áldozata. ez előfordul. de ilyen esetben érje be az önkéntes adományokkal, az élet apró örömeivel. és az államnak valójában nincs joga erőszakkal adót kivetni a tehetősektől, szerencsésektől. azoktól, tehetségükkel, vagy szerencsével gazdagodtak meg. és az egyház se kényszerítheti a híveket, ne keltsen bűntudatot az elitben.

a keresztény egyház hagyományosan azt mondja, hogy ők is elvesznek a tizedet. és a világi állam is vegyen egy tizedet. de alapvetően ezek célozza a szegénység felszámolását. kollektivizálásnak, közösségek kialakításának vidéken van inkább esélye. legalábbis európában.

2019.01.21. 15:59:46

@neoteny:
egypárti viszonyok között is létrejön a hatalommegosztás.

hétvégén volt a város bálja. a képen középen a polgármester, balra az egyetemi rekor, jobbra a kamara elnöke.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3230/19019-varos-balja-pl-mj_22.jpg

a háttérben gundel takács gábor. ő volt a "szpíker". aki például ebben a 2018 őszi cikkben bírálja az mtva-t.

Én a köztévéből akartam nyugdíjba menni, de nem hagyták
index.hu/kultur/media/2018/09/02/gundel_takacs_gabor_interju_tv2_mtva_viasat_maradj_talpon/

és mit mond a fidesz önkormányzat 2019 telén? hívjuk meg "gundit". aki bírálja a kormánypropagandát. és? nem áll be gyurcsány mellé. valóban függetlenként ezt meg lehet tenni.

a képen levő három szereplőből senkinek sincs teljhatalma. ők most kósát háttérbe szorították, de azért neki is jelentős befolyása maradt.

a fidesz egy néppártként viselkedik. megjutalmazzák az év külföldi befektetőjét. és az örül, mint majom a farkának.
dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2019/pascal.jpg
és felvonulnak a legjobb sportolók. beáll mellé a helyi tévétől a szpíker.
dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2019/tovizivida.jpg
és ő olvassa mondja a híreket. és ők mind egy oldalon állnak. lehet, hogy az a kézilabdázó lány nem kifejezetten fideszes. de nem is fidesz ellenes. miért utasítsa el őket?

de ha a kézilabdázó lány a saját és csapattársai teljesítményét felmutatva kiáll és bírálja a sportcentrum vezetőjét, akkor hallgatnak a szurkolók a háttérben.
ujszo.com/sites/default/files/styles/pl_article_full_lead/public/lead_image/Download.aspx__2.jpg
erre egy aszimmetrikus pártrendszerben inkább úgy van esélye, hogy függetlenként teszi.

budapesten is talán jobb lenne, hogy ha a balliberálisokat hagynák a picsába. miért kellene hatalomba emelni bangónét? függetlenként is lehet bírálni a fideszt. nem az a cél, hogy megdőljön a "rezsim". hanem az, hogy ha a fidesz nagy értékben lop, csal, nagyot hazudik, akkor a helyi társadalomból ezt szóvá tegyék olyanok, akikre nem lehet azt mondani, hogy soros ügynökei.

persze értem, hogy az ellenzéki pártvezetők azt mondják, hogy ez így nekik nem jók. ők egy kétpárti váltógazdaságban érdekeltek. és ők majd helyreállítják a "demokráciát". nem mondom azt se, hogy ne tegyék meg. indítsanak a fidesszel szemben egy közös jelöltet. de ha a fidesz az önkormányzati választásokat jelentős fölénnyel így is megnyeri, akkor esetleg ezt el kellene fogadni.

2019.01.21. 16:32:57

@neoteny:
egy másik példa. most kezdődik az ökumenikus imahét. ezek a nénik tegnap imádkoztak a templomban.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2019/v11.jpg
liberálisként azt gondolom, hogy minden joguk meg van ehhez. és ha közösségben akarják megélni a vallásukat, akkor ahhoz is joguk van. mert a vallás részben közügy. és ha ők ezeket papokat elfogadják, akkor legyen ők a papok.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2019/okumenikus.jpg
na most lehet azt mondani, hogy igen ám, de ezek a hívek tartsák fent az egyházat. hiszen az ő kedvükért van az ökumenikus imahét. és nekik ne járjon a közösből. de ez esetben karafiáth orsolyának se járjon semmi a közösből. akkor se ha az szdsz kormányoz. parti nagy lajosnak se járjon semmi a közösből. ha valaki ezt mondja, akkor az korrekt. de ezt nehéz megtenni, mert szinte mindenki azt mondja, hogy az ő számára egyénileg fontos dolog legyen már egy kicsit mindenkinek fontos.

ez esetben a veszteséget minimalizáljuk. tehát kapjanak minimális összeget az egyházak. és ott van tészta készítő kör.

Csigakészítő kör
Hétről hétre készítjük a házi, tíz tojásos csigatésztát, amellyel igyekszünk jótékonykodni.
Időpontja: kedden délután 14.30-tól a Szent Miklós teremben.

vigyék be a nénik az áfész boltba. és a tészta árából jusson a parókiának. lényegében megadóztatja az egyház. cserébe a nénik kapnak ökumenikus imahetet. az egyház meg akar szólítani mindenkit.

Fiatal felnőttek köre
Az önállósodó, dolgozó fiataloknak szóló közösség, ahol van beszélgetés, játék, főzés, sok-sok vidám pillanat.
Időpontja: kéthetente szerda este 19 órától.

ők meg az adójukból tartsák fel a beszélgetést, játékot, főzést és sok-sok vidám pillanatot. válasszák ki azt a gyülekezetet, amelyikben ezt megkapják.

de ez egy veszteségminimalizálási stratégia. mert van aki azon aggódik, hogy szegény kis karafiáth orsolyának nem adnak közpénzt. ő azt mondja, hogy ezek nénik tartsák fent maguknak az imahetet. és az színes parókáihoz adjanak támogatást. inkább a nénik kapjanak. úgy vagyok ezzel. az a szociális, szocialista. áfész bolt a veszteségminimalizálás.

de ez a koncepció vitatható.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 17:31:16

@444:

"egypárti viszonyok között is létrejön a hatalommegosztás."

Igen, ezt mondod, de azt nem mondod meg, hogy ez a nagyon valószínűtlen folyamat _hogyan_ működik.

"függetlenként is lehet bírálni a fideszt."

Mutass egy esetet amikor egy pártpolitikailag független szereplő úgy bírálta a Fideszt, hogy annak hatására a fideszes kormány megváltoztatta valamilyen policy-ját.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 17:35:35

@444:

"nekik ne járjon a közösből. de ez esetben karafiáth orsolyának se járjon semmi a közösből. akkor se ha az szdsz kormányoz. parti nagy lajosnak se járjon semmi a közösből. ha valaki ezt mondja, akkor az korrekt."

Ezt mondják a klasszikus liberálisok.

2019.01.21. 20:44:22

@neoteny:
például a "nolimpia" kampány is ilyen volt. akkoriban az aláírás gyűjtés még nem kötődött egy létező párthoz. hanem azt a címlistát használta a momentum arra, hogy egy pártközpontot építsen. és onnantól kezdve nem hatnak a bírálataik.

vagy az internet adó elleni tüntetés is spontán volt. egyszerűen utcára vonultak fiatalok azért, hogy nehogy már adatforgalmi adót kelljen fizetni. és ezt érezte meg orbán. hogy ez nem ellenzéki tüntetés, hanem össznépi.

a vasárnapi boltzár volt még egy ilyen meghátrálás. ott sem igazán az ellenzék tiltakozott. hanem a nagyobb városok polgársága. akik azt mondták, hogy ők szeretnek vasárnap is sétálni a plázába. vagy a városkörnyéki hipermarketekben bevásárolni. és nem akarnak szombaton este sorban állni. ezt sem az ellenzéki pártok nyomására változtatták meg.

nyilván úgy, hogy a miniszterelnök a környezetében hallhatta, hogy ezek az kormányzati intézkedések így nem lesznek jók. olyanoktól is, akik vele nem feltétlen ellenségesek. és ezt megerősítették a hozzá közel álló közvéleménykutató intézetek. ezek után orbán viktor kiállt és azt mondta, hogy megértette az emberek akaratát.

2019.01.21. 20:59:22

@neoteny:
elvben ezt mondják az ortodox liberálisok. ez a liberális dogma. ne kapjon az ökumenikus imahét pénzt az államtól. de nekik elvben azt kellene mondani, hogy a könyvhét se kapjon. nem lehet azzal érvelni, hogy de az írószövetség felvilágosult. és ők a modern kultúra. mert hogy idejét múltak a teologikus világmagyarázatok. hanem tessenek könyveket írni. azokat eladni. és ha kell, akkor reklámszövegeket. tessenek írni olyat, ami népszerű. amiért pénzt áldoznak egyesek. a lakosság, vagy vállalatok. önkéntesen adakoznak. egy polgári társadalomban majd kialakul a szponzoráció vagy valamiféle mecenetúra. de az államtól semmiféle személyre szabott támogatás ne járjon senkinek sem. mert ez a kormányzati függést eredményez. és ezzel szemben független intézményekre van szükség.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.21. 23:47:45

@444:

"elvben ezt mondják az ortodox liberálisok. ez a liberális dogma."

"ha valaki ezt mondja, akkor az korrekt."

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.22. 00:05:07

@444:

"ezek után orbán viktor kiállt és azt mondta, hogy megértette az emberek akaratát."

Orbán kiállt '18 március 15-én is és azt mondta, hogy a választás után elégtételt vesz, erkölcsit, politikait, jogit.

2019.01.22. 09:35:26

@neoteny:
"gundi" 18 szeptemberében adott egy interjút az indexen. ő a köztévéből akart nyugdíjba vonulni. de ott különféle politikai kérésekkel álltak elő. például az egyik játékos a jobbik országosan ismeretlen tagja volt. és azt mondták, hogy ő ne játsszon. vagy nehogy nyerjen egy vetélkedőben, mert akkor azzal ugye népszerűsíteni tudja magát. és ez ugye nem jó a kormánypártnak. és erre "gundi" azt mondta, hogy gyerekek, ne csináljátok már ezt. ő ezt a műveltségi vetélkedőt mindenkinek készíti. a széljobbos, de úgy egyébként jóra való apukáknak, a szélbalos, de úgy egyébként jóra való nagymamáknak. a fideszeseknek ugyanúgy, mint a nem-fideszeknek. mert hogy ez a közszolgálat.

és erre az mtva azt mondta, hogy majd van aki megérti, hogy minden szavazat számít. és nehogy már egy jobbikos esetleg népszerűsíthesse magát azzal, hogy a köztévé egy műsorában szerepelt.

de ezek után a fideszes önkormányzat meghívja, hogy a városi bálban legyen ő a szpíker. persze az valószínű, hogy ha "o1g" pólóban jelenik meg, akkor nem hívják meg. ellenzékit nem hívnak meg vezető szerepkörbe. de függetlent igen.

és erre lehet mondani, hogy ez egy félelnyomó rendszer, mert mindenféle szervezett ellenzékiséget az underground világába száműz. de szabad választások vannak. a választás: néppárt vagy függetlenek.

kérdés, hogy egy ilyen modellben lehet-e polgárosodás? szerintem erre a válasz az, hogy igen. csak ez nem nyugati (atlanti-transzatlanti) típusú. mert hogy az hagyományosan kétpártrendszerből következő politikai váltógazdálkodáson vagy koalíciós kormányzáson alapul. angliában volt két párt. a thory és a whig. és ezek vetélkedtek. és ebből aztán lettek a konzervatívok és a liberálisok. ezek mellé felzárkóztak a munkáspártiak. ugye azt nehéz elképzelni, hogy létrejönne egy ultranacionalista nagy-anglia párt. és azt mondja, hogy a baloldal, a neolibek és a neokonok kussoljanak, mert ők az igaz angolok. lehet, hogy a vidéki kocsmákban lenne erre igény. de ettől az értelmiség azonnal elhatárolódna.

na de magyarország nem ilyen. svédország sem ilyen. 1914 óta a szociáldemokraták adják a miniszterelnököt. tehát ha valaki svéd és ambicionálja, hogy ő miniszterelnök lenne vagy közvetlen környezetében szeretne dolgozni, akkor vagy szociáldemokratának kell lennie vagy el kell határoznia, hogy megdönti ezt a rendszert. bajorországban egy kivétellel mindig a csu nyerte a választást. az spd összesen egyszer nyert 6 ezrelékkel. svédország, bajoroszág sötét diktatúra? nem. van egy uralkodó néppárt. a magyar történeti fejlődés is ilyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.22. 09:49:30

@444:

"de szabad választások vannak."

Innét kezdve ez vallás.

2019.01.22. 11:04:38

@neoteny:
ezek vallásviták alapvetően. kádár azt mondta, hogy magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van. és ő nem is érti, hogy ezek a környezetvédő elvtársak miért nem lépnek be a pártba. a duna kör alakítson egy platformot. nagymaros kérdését megvitatják a pártkongresszuson. és ezek után bős ügyében tárgyalnak a csehszlovák elvtársakkal. a hazafias népfont jelölőgyűlésein elindulhatnak ők is. vagy az egyházak képviselő. societas jesu. az már majdnem szocializmus ugyebár. a hazafias népfront jelölő gyűlésein bárki elindulhat. és független képviselő jelöltté válhat. de egy uralkodó néppárt van. történelmileg így alakult. népköztársaság van. ez volt kádár narratívája. és ha a magyar társadalom váltott volna rendszert, akkor szerintem ezt is fogadták volna. a populista orbán is hasonlót mond.

1976-os virágkarneváli menet.
www.dbvk.hu/egyebek/viragkarneval/keptar/1976/2045_07_1976.jpg
szabadságért és a hazáért.
és az ötéves terv sikeréért.
www.dbvk.hu/egyebek/viragkarneval/keptar/1976/2048_23_1976.jpg

2019.01.22. 14:48:51

@neoteny:
például:
Vizsgálatot követelnek a Szegedi Tudományegyetem oktatói, amiért a rektorhelyettes beszállt az önkormányzati kampányba
444.hu/2019/01/21/etikai-vizsgalatot-kovetelnek-a-szegedi-tudomanyegyetem-oktatoi-amiert-a-rektorhelyettes-beszallt-az-onkormanyzati-kampanyba

mondhatja ezt egy rektorhelyettes?
„Lendületes pályára kell állítani Szegedet. Az államnak, a vallásnak és a városnak egységben kell állnia a sikerhez, de ebből az utóbbi elem hiányzik”.

miért ne mondhatná? de ez ellen a "liberálisok" ugyanúgy aláírnak, követelik a vizsgálat. miért is? ha valaki tényleg liberális, akkor nem azt kellene erről gondolnia, hogy na jó így is lehet gondolni. miért ne lehetne szegedi egyetem keresztény állami egyetem. mi a probléma a kereszténységgel, mint szellemiséggel úgy, hogy egyébként egyházi vezetőket is lehet választani. szerintük itt valami szörnyűséges dolog történt. hogy jaj, az mszp és az szdsz maradványa elveszti a választást. és a világnézeti semlegesség odavész. de az micsoda. aláírja az algebra és számelmélet tanszékből egy hölgy. mi történik az algebrával egy keresztény államnemzetben? semmi. mi történik a történetírással? semmi. a kereszténység nem arról szól, hogy követni kell jóskát, vagy pistát. az mszp-t, az szdsz-t, az mdf-et, vagy a fideszt. orbánt. hanem az isten fiát kell követni. az a világnézeti semlegesség bassza meg. illetve az is világnézetileg semlegeses. csak megengedi a teológiát. de ezek azt mondják, hogy nagyon kell ám vigyázni, hogy ha az egyetem "vallási információkat ad át", akkor "biztosítania kell annak tárgyilagos és több oldalú közvetítését". mégis hogy? a vallás az érzelmi kvalitásokat fejleszti. a libertáriusság is. azt, hogy valaki gondolhatja azt, hogy van gondviselés. és ezt tárgyilagosan nem lehet körbe járni. de az a libertáriusság, hogy ha valakinek erre szüksége van, akkor engedjék meg. persze ha az egyház bárkit is kirekeszt az megint egy másik kérdés. a libsik ugyanezt csinálják csak ellenkező előjellel. követeljük a vizsgálatot. ilyenkor miért nem mondják azt, hogy a szabad véleménynyilvánítás az kérem szépen szent.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.22. 15:10:58

@444:

"miért ne mondhatná?"

Ez innét kezdve vallás.

2019.01.22. 19:53:33

@neoteny:
ha valaki tényleg liberális, akkor azt mondja, hogy működhet az állam, az egyház, a város egységben. ha anarchista, akkor azt mondja, hogy nincs állam, nincs egyház, különösen nincs államegyház és nincs város se. de úgy nincs szegedi egyetem. úgy nincs szeged. anarchiában nincs olyan.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.22. 20:34:58

@444:

"ha valaki tényleg liberális, akkor azt mondja, hogy működhet az állam, az egyház, a város egységben."

Helyesen: ha valaki tényleg fasiszta, akkor azt mondja, hogy az államnak, az egyháznak, a városnak egységben kell működnie.

2019.01.22. 21:04:37

@neoteny:
ezt a városállami egységet megteremtheti a jezsuita rend, polgári platform, vagy akármi. akár egy antifasiszta koalíció.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.22. 21:23:32

@444:

"ezt a városállami egységet megteremtheti"

Miért kellene ezt a városállami egységet megteremteni?

2019.01.22. 21:38:30

@neoteny:
nem feltétlen kell, de az emberiség egy része miért ne hozhatna létre egy települést?

értem persze, hogy így egyesek jogai sérülhetnek. hiszen az adott közösségben létrejön valamiféle szokásrend. és az valakinek az elveivel, elképzeléseivel, ízlésével ellentétes. válasszon egy másik települést.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 01:04:46

@444:

"az emberiség egy része miért ne hozhatna létre egy települést?"

Valóban, miért ne?

"az adott közösségben létrejön valamiféle szokásrend"

Igen, pl. olyan szokásrend, hogy az országló (uruszágoló) kormányzat a választás előtt a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal eltulajdonított 85 milliárd forintnyi júdáspénzért vásárol szavazatokat a Magyarországi Református Egyház 18,000 presbiterétől.

85 milliárd forint az MTA több, mint két évi költségvetése volt (!). 85 milliárd forint több, mint amennyi vissza nem térítendő támogatást kaptak az _összes_ multik egy évben (a 2017-es évben az összes multik által kapott vissza nem térítendő támogatások összege 71 milliárd forint volt).

Az, hogy ez a szokásrend megfelel a Magyarországi Református Egyháznak meg a kormányzatnak, érthető; de ahhoz sem kell nagy empátiás készség, hogy valaki megérezze azt, hogy másoknak (elsősorban a nettó adófizetőknek) ez a szokásrend nem hajt hasznot, sőt veszteséget okoz.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 06:56:01

@444:

"szabadságért és a hazáért."

Mert 300. évfordulója volt annak, hogy Michiel de Ruyter admirális kiszabadította a még élő 26 magyar evangélikus és református lelkészt a nápolyi fogságukból.

És mivel a központi (királyi) hatalommal kerültek összetűzésbe (meg a központi hatalom által preferált -- mert szövetséges -- katolikus egyházzal), a már csaknem másfél évtizede konszolidálódott Kádár-rendszer szabadságharcosoknak minősítette őket, így politikailag szalonképessé téve a virágkarneváli megemlékezést róluk.

2019.01.23. 09:00:09

@neoteny:
az angol earth (óangol eorþe): ország-világ. a német Erde (óangol eorðe): erdély-ország. erdő az az, ahonnan a germánok erednek. ezt mondták az eretnek nácik. a zsidók azt mondják 'érets. ur és uruk városa. ahonnan eredsz.

2019.01.23. 09:11:16

@neoteny:
flat p/f hangváltással plateau franciásan. németül is. az a felföld. a land az alföld. angolszászul a sík fent és lent: flat és land.

2019.01.23. 09:35:03

@neoteny:
értem, hogy van highland és lowland. miért van két eltérő szavuk arra, hogy sík? és a flat (plat(eua)) a felföld és a land (alföld). a high az óangolul heah. hegy?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 10:04:10

@444:

"értem, hogy van highland és lowland."

Ha értenéd, akkor nem írtad volna azt, hogy "a land az alföld."

2019.01.23. 10:06:47

@neoteny:
azonos a hangalak hasonló a jelentés (heah ~ hegy). az angolszász és a szláv nyelvek is leginkább csak így rokonok, vagy a görög és a latin.

tehát például a high (heah) ószláv rokona (a hangtanilag legközelebb álló rokon értelmű szó): kuca. aminek jelentése heap, pile. és azt mondják, hogy ezek az idők folyamán k/h hangváltással átmentek egymásba. csak közben módosult a jelentés. mert mindenki egy kicsit másképp gondolta. az angolszászok, a szlávok, a latinok és a görögök együtt éltek valahol valamikor. ez a hivatalos nyelvelmélet. csak ennek a magyarnak semmi köze. és a finnhez. mert hogy azok a finnugor őshazában laktak a többi indoeurópai néptől elszigetelve. ez az mta elmélete.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 10:10:21

@444:

"azonos a hangalak hasonló a jelentés"

Ez innét kezdve vallás.

2019.01.23. 10:31:03

@neoteny:
a merriam-webster american english. ez hungarian english. a nyelvemlékek alapján (re)konstrált nyelv. ez egy köztes, közvetítő nyelv, ami nyelvtanulást szolgálja.

nem érted, hogy ebben mi a rendszer.

-- vannak kommutatív (felcserélhető) szópárok, amelyek egy az egyben megfeleltethetők egymásnak. mert (nagyon) hasonló a jelölés és (majdnem) azonos a jelentés.
-- és vannak asszociatív (társítható) szókapcsolatok. ahol a jelölés (majdnem) azonos és a jelentés (nagyon) hasonló.

ha a magyaroktól megkérdezik, hogy mondjon egy magas dolgot, akkor a legtöbb azt mondja: hegy. van aki azt mondja, hogy torony. tower.

high (heah) ~ *hegy ~ magas -- gyenge kapcsolat
tower (tor) = torony -- erős kapcsolat

2019.01.23. 10:44:52

@neoteny:
a bölcselet általában véve vallás. a high (magas) szónak és a szláv kuca (halom) szónak mi köze van egymáshoz? és erre a hivatalos nyelvészet azt mondja, hogy nagyon is sok közük lehetett. mert egy k/h hangváltással és egy jelentésátmenettel ezek átmentek egymásba. az indoeurópai nyelvcsaládot így hozták létre. ezt még leibnitz elképzelése volt. és eljutottak a hindu nyelvekig. a szanszkrit is rokon az angollal.

a halom szóhoz angolban a hill áll a legközelebb. na most értem, hogy az a heap. de az a magyarban a kúp szóval rokon (k/h hangváltással). a heap szó őse az oxfordi nyelvészek szerint indoeurópai összevetéssel: *koup(os). vagy valami ilyesmi. mert belekavarják a heap szóba azt, hogy kuca.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 10:47:11

@444:

"azonos a hangalak hasonló a jelentés"

Az ár hangalakja azonos az ár, az ár és az ár hangalakjával, mégsem hasonló a jelentésük.

A népfőiskolán pallérozott elméjű népi etimológusok meghaladták a homonímia koncepcióját?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 10:50:42

@444:

"a bölcselet általában véve vallás."

Innét kezdve ez vallás.

2019.01.23. 10:53:51

@neoteny:
a pilvi és a felhő rokonok. p/f hangváltással. de a pain és a fáj p/f hangváltással nem rokonok. miért? mert csak. aztat mink nem akarjuk. mi mondjuk meg, és kész. de ez ugye a hiten alapul. ilyesmi a vallás.

2019.01.23. 11:03:10

@neoteny:
-- azonos jelölés azonos jelentés (identikus kapcsolat, azonosság)
-- hasonló jelölés azonos jelentés (kommutatív kapcsolat, erős kapcsolat)
-- azonos jelölés hasonló a jelentés (asszociatív kapcsolat, gyenge kapcsolat)
és te azt mondod, hogy ez utóbbiban a nyelvelmélet ne gondolkodjon. de ez esetben a német és a lengyel vagy az angol és az orosz sem rokon nyelvek. miközben a hivatalos nyelvelmélet az, hogy dehogy nem. ebből csak a finn és a magyar lóg ki.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 11:06:35

@444:

"a pilvi és a felhő rokonok. p/f hangváltással."

Annak, hogy pelhő, nincs értelme; és gyanítom, hogy a filvinek sincs.

2019.01.23. 11:07:43

@neoteny:
csak amikor a magyart ebből kiemelték, akkor a finnek és az észtek még nem voltak államalkotók. mert akkor az orosz cárság részei voltak. magyarország pedig az osztrák császárság része. a népfőiskola azt mondja, hogy bécsben a finnugor elméletet szándékosan emelték akadémikus rangra azért, hogy letörjék a magyar nacionalizmust. és érdekes módon az mta nyelvtudományi intézete a mai napig azt mondja, hogy le kell törni a magyar nacionalizmust. az mta mindenre, ami nép azt mondja: náci, neonáci, pre vagy poszt-fasiszta. ebben áll a kultúrharc. és orbán többek között ezt használja ki.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 11:08:34

@444:

"-- azonos jelölés azonos jelentés (identikus kapcsolat, azonosság)
-- hasonló jelölés azonos jelentés (kommutatív kapcsolat, erős kapcsolat)
-- azonos jelölés hasonló a jelentés (asszociatív kapcsolat, gyenge kapcsolat)"

Ez innét kezdve vallás.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 11:11:28

@444:

"a népfőiskola azt mondja, hogy bécsben a finnugor elméletet szándékosan emelték akadémikus rangra azért, hogy letörjék a magyar nacionalizmust."

Népnemzetiszocialista dogma.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 11:18:28

@444:

"de a pain és a fáj p/f hangváltással nem rokonok. miért? mert csak. aztat mink nem akarjuk. mi mondjuk meg, és kész."

Annak pedig, hogy fain, van jelentése, de az nem rokon a fájjal; a páj meg tudvalévőleg a pajesz ősi, teljes formája.

2019.01.23. 11:21:47

@neoteny:
az mta azt mondja, hogy volt hangtani fejlődés. ami ez esetben egy p/f és v/h hangváltás. az esetenként előfordul. magánhangzók össze-vissza cserélődtek. az is lehetséges. nem lehetetlen, hogy így volt. csak összességében nem túl valószínű.

a magyarok a finnugor őshazában még azt mondták pilvi. mentek mendegéltek és a kárpát-medencébe érve már azt mondták felhő. és ugye ilyenformán lehetett, hogy a finnek mondták azt, hogy felhő. csak ültek a tűz körül. sírdogáltak, hogy az őshazából elvágtattak a magyarok. és azt mondták pilvi.

lehet csak nem túl valószínű.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 11:33:31

@444:

"az mta azt mondja, hogy volt hangtani fejlődés."

Helyesen: az MTA azt mondja, hogy hol volt, hol nem volt hangtani fejlődés.

2019.01.23. 11:45:27

@neoteny:
az mta 0. nyelvelmélete az volt, hogy van a fáj szavunk. azzal rokon például az ógörög φευ. (archaic) alas (sadly, unfortunately). az ógörögök, amikor valami véletlen megsértette őket akkor szomorúak így kiáltottak: fáj.

czuczor gergely ezt úgy okoskodta ki, hogy elővette az ógörög szótárt. végigolvasta. és talált ilyen hasonlóságokat. ők abból indultak ki, hogy a magyart a nyelvi világörökséggel összekapcsolják. ebből jön ki az, hogy a magyar szinte minden nyelvvel rokon egy kicsit, de olyan nagyon egyikkel se.

a finnugristák azt mondják, hogy ez teljessséggel tudománytalan. mert udmurth nyelven az, hogy pilj azt jelenti hasít. és nem kérdés, hogy ez a magyar fáj szó eredete. történt egy p/f hangváltás és egy jelentésátmenet. és erre mondom azt, hogy ennyi erővel lehet a pain is. az angol pain, német Pein (fáj) közelebb áll, mint az udmurt pilj (hasít).

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 12:01:24

@444:

"ebből jön ki az, hogy a magyar szinte minden nyelvvel rokon egy kicsit, de olyan nagyon egyikkel se."

Helyesen: ebből jön ki az a népfőiskola népi etimológusai szerint, hogy a magyar szinte minden nyelvvel rokon egy kicsit, de olyan nagyon egyikkel se.

Tudod: vallásos dogmák.

2019.01.23. 12:08:38

@neoteny:
vannak p betűvel kezdődő finn szavak, amelyek jelentése a magyarban f betűvel kezdődik. na de ezek szinte minden nyelvi relációban előfordulnak. ez aligha bizonyítja, hogy a magyar finnugor eredetű.

az mta szerint ez az egyik bizonyíték. a "szabályos" hangmegfelelések. de a magyar nem egy f-ezős finn. vagy megfordítva a finn nem egy p-zős magyar. hanem vannak esetleges kapcsolatok.

a népfőiskola azt mondja, hogy a felhő az felfelé szálló hőből lesz. tehát az egy szókép. amilyen a levegő. mert az lebegő. a pára párolog. ha a hidegben megköt, akkor az köd. amikor derül, akkor dér. az eső esik. a hó hullik. a köznép ezeket a szavakat így használja.

az mta azt mondja, hogy na jó. az eső összefügg azzal, hogy esik. de a hó nem függ össze azzal, hogy hullik. hanem az udmurtok arra, hogy dér azt mondják: kim. a finnugorok őshazában még azt mondták: *kume. csak aztán a magyarok mentek mendegéltek. és abból lett az, hogy hó. k/h hangváltással és egy jelentésátmenettel. semmi köze ahhoz, hogy az hullik. hanem egy ősudmurt szó, amit a magyarok átvettek. csak az idők folyamán történtek hangváltások és jelentésátmenetek. de ugye ennyi erővel lehet az is, hogy az udmurtok vették át a magyarból. és abból, hogy hó lett az, hogy kim. az nem lehet? az mta szerint nem. miért? mert csak. mert ezt ők mondják.

a hivatalos nyelvelmélet is vallás. de egy kicsit szinte az összes.

2019.01.23. 12:16:19

@neoteny:
a népfőiskola elmélete is hittételekből adódik. ha a magyart elsődlegesen a magyarból magyarázzák, akkor innentől kezdve jövevényszavakról is gondolhatják azt, hogy az magából a magyarból eredt. mert azt meg tudják magyarázni a magyarból. és ebből az következik, hogy a magyar egy ősi nyelv. és valamiféle ősműveltséget őriz. ez egy hitvilág.

de az angolok is megmagyarázzák, hogy a pain és a penalty és a punishment szavak összefüggnek valahogy. még a pay is. mert hogy vérdíjat, váltságdíjat fizettek. ógörögül ezt úgy mondták: poinḗ. ez volt a bloodmoney. régiesen weregild. az a vérdíj.

2019.01.23. 12:41:00

@neoteny:
a népfőiskola azt mondja, hogy az a szó, hogy hő úgy lett, hogy az ősiségben lebegő levegőbe leheltek: hööö. és az a hő. és amikor fáztak azt mondták: hiii. és abból lett a hideg. hinnye de hideg van. köztes alak a hév, hevít. és a hűt.

sanyi a kútfúró puncsot ivott edittel a karácsonyi vásárban. és azt mondta, hogy hűsöltek a hüttében. mert ő azt, hogy Hütte (hut) így fejtette meg. de a huta hűtő, hevítő helyiség. a koh a fűtő. koh-koh. ez egy hangutánzó, hangfestő szó. mint a cook. vagy a kohó. vagy szlávos származékai a kohnya (konyha, kunyhó, kuhne) vagy a kohács (kovács). de az mta szerint a kovács nem függ össze, hogy vaskohóban ácsoltak, kopácsoltak, kovácsoltak. pláne nem gondolják, hogy ez összefügg a kohóval. és meg még pláne nem, hogy ezek eredendően hangutánzó, hangfestő szavak lennének.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 12:42:13

@444:

"a hivatalos nyelvelmélet is vallás."

"a népfőiskola elmélete is hittételekből adódik. [...] ez egy hitvilág."

Ezek meg a te vallási hittételeid.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 12:48:49

@444:

"a népfőiskola azt mondja, hogy az a szó, hogy hő úgy lett"

Mikor?

2019.01.23. 13:00:17

@neoteny:
ez két hitvilág. az imámok így beszéltek. ím, íme. ah allah. allah. megfordítva hála és ehhez kapcsolódik a halál. a halal étkezés hálaadás a halott állatokkal. feláldozták az állatokat. megáldották az ételt. ez így függ össze.

és erre az mta azt mondja, hogy ez egy baromság. az arab imám szónak semmi köze a magyar ima szóhoz. véletlen hasonlóság. vagy véletlen, vagy nem véletlen. ki tudja?

van aki azt mondja, hogy ő az mta hivatalos nyelvelméletében hisz. mert ők csak nem hazudnak. és van aki inkább a népfőiskola elméletében hisz. de az is formális axiomatikus módon leírható elmélet. de annak az alapvetései valójában hittételek.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 13:01:44

@444:

"hangutánzó, hangfestő szó. mint a cook."

Meg mint a szakács. Csaknem pontosan ugyanaz a hang mint amikor a szakács a kézi habverővel ( cdn.alza.hu/ImgW.ashx?fd=f3&cd=XAVA0009 ) belecsapkod a keverőtálban ( static11.edstatic.net/product_images/280x210/resize/v-b0226_i8foaju4.jpg?v=1 ) lévő tojásfehérjébe.

2019.01.23. 13:02:42

@neoteny:
valamikor az őskorban. amikor a szabirok még szibériában éltek.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 13:03:26

@444:

"ez két hitvilág."

Ez része a te hitvilágodnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 13:15:22

@444:

"amikor a szabirok még szibériában éltek."

Te azt mondod, hogy a szabirok a Kárpát-medencéből vándoroltak kelet felé -- hogy aztán visszatérjenek már magyarként a Kárpát-medencébe. De ha a szabirok a szibériai tartózkodásuk idején generálták ki magukból a hő szót, akkor ez azt jelenti, hogy a szabiroknak Szibériába érkezésük előtt nem volt szavuk a hőre? Vagy a szabiroknak semmire sem volt szavuk Szibériába érkezésük előtt, csak makogtak, de ott valamilyen okok miatt egy szógenerálási aranykor jött el számukra? Legenerálták a magyar nyelvet, átvettek néhány jövevényszót az enyecektől-nyenyecektől meg akikkel összetalálkoztak ott meg a visszafelé úton?

2019.01.23. 13:19:35

@neoteny:
a szakács a magyarul mondva beleszagol az ételbe. és tesz még bele valamit szakajtóból, vagy a szekrényből. angolul ez a cook. ez az ősi koh-koh hangutánzó-hangfestő szó származéka.

a népfőiskola az alapszókincs eredetét magából a magyarból és ősi hangutánzó-hangfestő szavakból magyarázza. nyilván nem minden szó eredetét. olyan szót valószínűleg az őseink nem használtak, hogy "internetezik". de ez is a magyarban képződött. "to internet". az angolok ezt nem mondják. igenévként nem használják.

2019.01.23. 13:20:31

@neoteny:
az mta elmélete miért nem hitvilág? az mitől tudomány és nem vallás?

2019.01.23. 13:32:08

@neoteny:
a jelenleg ismert legrégibb indoeurópai eredettel rendelkező csontváz az ún. mal'ta boy. szibériában a bajkál tó mellett élt mamutvadász fiú csontváza és az archeogenetikusok szerint nagyjából 25 ezer éves.
i1.wp.com/siberiantimes.com/upload/information_system_38/1/2/0/item_1201/information_items_1201.jpg
tehát a szabírok éppenséggel eredhettek szibériából. de ezt nehéz megmondani. mert hogy egyáltalán nem biztos, hogy egy ókori nép egyetlen őshazából eredt. és azt néhány őskori leletből nehéz megállapítani.

2019.01.23. 13:35:25

@neoteny:
a természettudomány is általában előfeltételez néhány dolgot. amit a világ általánosan elfogadnak igaznak. a bölcselet is ilyen. csak abban maguk az axiómák is erősen vitatottak.

mert te azt mondod, hogy ne úgy magyarázzuk a magyart, ahogyan a népfőiskola. mert a te ízléseddel az ellentétes. és inkább megfelel az mta. vagy az, hogy a szavak eredetét sehogy se magyarázzuk. mert az csak összezavarja a gondolkodást.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 13:47:19

@444:

"a szakács a magyarul mondva beleszagol az ételbe. és tesz még bele valamit szakajtóból, vagy a szekrényből."

A szakács hangutánzó/hangfestő szó, ahogy szemléletesen megmutattam. Miért ne lehetne az?

""to internet". az angolok ezt nem mondják. igenévként nem használják."

Mert az angol egy izoláló nyelv (és így azt mondja, hogy "to surf the [inter]net"), míg a magyar egy agglutináló nyelv, ahol a toldalékok egyenként egy darab információt hordoznak és több toldalék is hozzátoldható a szóhoz.

Ezt nem tanítják a népfőiskolán?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 13:50:39

@444:

Vagyis nincs válaszod arra a kérdésre, hogy mikor generálták le a szabirok a hő szót: mert ha Szibériába érkezésük után, akkor mi volt a helyzet Szibériába érkezésük előtt?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 13:55:40

@444:

"tehát a szabírok éppenséggel eredhettek szibériából."

Ja, hogy akkor már nem tolod az elméletet a Kárpát-medencében történő független ember- és nyelvfejlődésről, az ezt követő keletre vándorlásról, majd visszatérésről (esetleg kétszer vagy két hullámban) a Kárpát-medencébe?

2019.01.23. 14:05:09

@neoteny:
na de azt, hogy chat használják főnévként és igenévként. és az magyarul csetel. de ennek is hangutánzó-hangfestő eredete van. cseveg, csivitel, csipog. aztán te mondhatod, hogy ezt nem fogadod el. mert hogy ez legalábbis részben hit kérdése.

2019.01.23. 14:10:39

@neoteny:
jelenleg senkinek sincs általános elfogadott eredetelmélete. se a nyelveredetre, se nép eredetre.

nemrég azt olvastam, hogy a kelet-nyugati vándorlást pestis járványok akadályozták. csak azt nem tudják, hogy a nagy pestis hol tört ki. nem lehet, hogy pesten?

2019.01.23. 14:21:19

@neoteny:
a finnugor elmélet ellen a legerősebb ér, hogy a finnekre és finnugor népekre egyértelműen jellemző N jelű őseredet a magyar népességben 1% alatt van jelen. tehát nagyon nehéz elképzelni, hogy a magyarok és a finnek illetve velük rokon törzsek évezredeken át együtt éltek egy közös őshazában. finnugor őshazának semmiféle írásos, tárgyi emléke, élettani nyoma nincs. arra meg végképp nincs bizonyíték, hogy a magyarok és a finnek, valamint a velük rokon népek és csak ezek egy közös nyelvet beszéltek. szóról szóra ugyanazt. ez a finnugor elmélet. és azt mondja, hogy azért nem hasonlít az északiak nyelvére, mert a magyar a vándorlás során eltörökösödött, elirániasodott, elszlávosodott, elnémetesedett. kicserélődtek a finn szavak.

ilyen alapon az angolok eszkimók nyelvét beszélték. csak elszászosodott, elnormannosodott. és ma már szinte egyáltalán nem hasonlít az eszkimók nyelvére. de feltételezhetjük, hogy hasonlított. igen. de az egy hittétel.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 14:28:24

@444:

Az "internetezik" nem igenév, hanem ige. Az "internetezni" egy (főnévi) igenév, és ennek a megfelelője "to surf the [inter]net", míg az ige egy "igei frázis" részeként jelenik meg: "s/he surf/is surfing the [inter]net".

A "csetel" nem igenév, hanem ige. A "csetelni" egy (főnévi) igenév, és ennek a megfelelője "to chat", míg az ige egy "igei frázis" részeként jelenik meg: "s/she chats [with somebody]/is chatting".

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 14:31:29

@444:

"jelenleg senkinek sincs általános elfogadott eredetelmélete."

Akkor miért verted itt a nyáladat a lengyel csóka ábrájára a Kárpát-medencéből keletre vándorlókról?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 14:34:46

@444:

"nagyon nehéz elképzelni, hogy a magyarok és a finnek illetve velük rokon törzsek évezredeken át együtt éltek egy közös őshazában."

"tehát a szabírok éppenséggel eredhettek szibériából."

2019.01.23. 14:38:58

@neoteny:
leibniz találta azt ki, hogy az indoeurópai népek egy nyelvet beszélhettek. mert hogy az angolszász egy kicsit hasonlít a szlávra. és a latin a görögre. és nyilván azért hasonlítanak egymásra, mert hogy volt egy közös ősük.

az angol hot szóhoz a német heiss szó áll közel. mindkettő hőséget jelent. a jelenlegi nyelvelmélet szerint ennek semmi köze a magyarhoz. a hő az mta szerint egy ismeretlen eredetű szó.

a reformkori nyelvészek ezt úgy magyarázták, hogy hangutánzó-hangfestő. amikor fázol és a kezedbe fújsz, akkor azt mondod: hööö. és az a hő. és ezek ősi szógyökök. és ezzel függ össze a hot vagy a heiss. vagy a heat, ami magyarul is hevít.

az mta azt mondja, hogy nem. miért? mert csak.

2019.01.23. 14:45:55

@neoteny:
az ősi mamut vadász törzs az R1. az nagyjából 25 ezer éves. és ennek az egyik ága az R1a. ez 18 ezer éve létrejött y dns változat. és ennek egy változata az R1a-Z280. ez 5 ezer éves (kr. e. 3 ezer környékén jött létre). és a lengyel csóka azt mondja, hogy ez a népcsoport a kárpát-medencéből eredt. és az R1a-Z280 innnen vándorolt el a keleti sztyeppékre. hanem a kárpát-medencének van egy ősnépe.
pottsdna.com/wp-content/uploads/2017/02/R1a-Clades-July-2016-Lubicz-Lapinski.jpg

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 14:53:07

@444:

"leibniz találta azt ki"

Bla-bla-bla.

Vagyis még mindig nincs válaszod arra a kérdésre, hogy mikor generálták le a szabirok a hő szót: mert ha Szibériába érkezésük után, akkor mi volt a helyzet Szibériába érkezésük előtt?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 14:57:48

@444:

"az R1a-Z280 innnen vándorolt el a keleti sztyeppékre."

És a keleti sztyeppékre vándoroltak mikor generáltál le a hő szót? Mert ha a keleti sztyeppékre érkezés után ("amikor a szabirok még szibériában éltek"), akkor csak makogtak a keleti sztyeppékre érkezésük előtt?

2019.01.23. 15:17:04

@neoteny:
ezt aligha lehet így megfejteni.

azt elfogadod, hogy a magyar alapszókincs szógyökökből ered? tehát mondjuk azt, hogy kör, kerék, kerek, korong, kering, karika, korona, kerít, könyék, stb. összefüggnek. és egy szógyökből erednek. ezt elfogadod?

mert például nádasdy professzor szerint ez csak a laikusok tévképzete. tehát a circle az csak véletlen hasonlít a magyar kör szóra. az mta szerint zürjén kor "abroncs, gyűrű", votják kuri "gyűrű" finn keri "környék, kerület", észt keri "kis kerék". de ennek semmi köze a circle szóhoz.

a népfőiskola elmélete az, hogy volt ősi hangutánzó, hangfestő szógyök: krrr. ilyen hangot adott a kerék. és azzal összefüggő szavak is hasonlóan hangzanak. a latin circulus és a görögök kírkos vagy kírkos. és ennek köze van a magyar kerék szóhoz is. azt jelentette.

2019.01.23. 15:32:24

@neoteny:
aligha fogod megfejteni, hogy mikor mondta valaki azt, hogy hö. nyilván nagyon sokszor és nagyon sokan.

de ha valaki a magyar alapszókincset hangutánzó, hangfestő szógyökökre próbálja visszavezetni, akkor abból fabrikálhat egy nyelvelméletet. és azt vagy elfogadják, vagy nem fogadják el. az mta ezt az elméletet nem fogadja el. ettől még ez ez létezik a népfőiskolán.

a "szak" az valamilyen szakaszolást, szakítást jelent. section. a segment szaggat rokona. ez egy axiómarendszerből következik. csak te magát az axiómát nem fogadod el. azt, hogy egy hangalakból képződnek hasonló jelentésű rokonszavak.

2019.01.23. 15:50:33

@neoteny:
a szagol, szipog, szimatol ezek hangutánzó-hangfestő szavak. ennek a származéka szesz vagy a szenny. ezzel rokon az angol smell. és annak származéka a smoke. az angolok a szaglásból a füstöt képezték.

2019.01.23. 15:58:16

@neoteny:
ez alkalmazható az angolra is csak az angolok nem így fejtik meg. ők nem gondolnak arra, hogy ezek hangutánzó hangfestő szavak.

tehát mondjuk a soup szóról nem gondolják azt, hogy az úgy keletkezett, hogy a csontról leszopogatták a húst. azt mondják, hogy a latin suppa esetén szotyogott benne a kenyér. sopped bread. de nem gondolják, hogy ebből a sop hangutánzó lenne. még a sip-sop szavukról se nagyon képzelik. a bread kenyér szót a brew igére vezetik vissza. de nem gondolják, hogy ez hangutánzó. brrr. így készült az étel. boil-boil. így bugyogott. azt mondják, hogy ez egy hülyeség.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 17:37:20

@444:

"aligha fogod megfejteni, hogy mikor mondta valaki [először] azt, hogy h[ő]."

Te már megfejtetted: "amikor a szabirok még szibériában éltek." Csak arra nincs válaszod, hogy a Kárpát-medencéből keletre vándorló szabiroknak miért csak Szibériában jutott eszükbe, hogy a hő hangutánzó-hangfestő szavát legenerálják.

2019.01.23. 18:08:17

@neoteny:
az egy vicc volt. fogd már fel.

2019.01.23. 18:24:18

@neoteny:
a szabirok egy indoeurópai nép voltak. és legrégibb indoeurópai csontvázat szibériában találták. tehát nem lehetetlen, hogy a szabir nép szibériából eredt.
a történettudomány így rajzolja fel térképet.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/59/NE_500ad.jpg
lehetnek ők szabad nép? lehetnek. a szabinok is. ami egy etruszk szabad? nép. sabaria, savaria a szabir/szavar nép és ez lenne a szabin szombat (szabad?) helyen. így is meg lehet fejteni. és lehet mondani, hogy ez hülyeség. ezt nem tudjuk.

2019.01.23. 18:44:45

@neoteny:
a kaspi tó mellé tesznek egy nomád népet. jöhettek szibériából? miért ne jöhettek volna. tudjuk, hogy onnan jöttek.

kr.e. 3 ezer körüli időkre ilyen európai térképet rajzolnak fel.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/8d/Map_Corded_Ware_culture-en.svg
a kárpát-medencében ekkoriban a bádeni kultúra uralkodott. ezt németek nevezik el így. a lengyel csóka szerint ekkoriban jött létre az R1-Z280. és amire azt mondják, hogy bádeni az R1-M458 törzs. de ezeket nem tudják pontosan. nyilván keveredtek. azt se tudjuk, hogy ezek a népek hogyan nevezték magukat. pláne nem, hogy milyen nyelven beszéltek. ez arról szól, hogy ki milyen mítoszt teremt magának.

2019.01.23. 19:16:15

@neoteny:
ezen a térképen látható a nyugat-indoeurópaiak feltételezett kőkori vándorlása. a bajkál tó mellől (mal'ta boy)
indo-european.eu/wp-content/uploads/2018/05/indo-european-uralic-palaeolithic.jpg
kaphatta a nevét szibéria a szabirokról? lehettek ők valamiféle szabad nép? éppenséggel lehettek, mert nomád nép voltak. lehet ez egy hülyeség? lehet. de az, hogy ezeket egyből leseprik nincs megalapozva. a finnugor elmélet elsőre egy orbitális hülyeség.

kalevala
poetry example

Vaka vanha Väinämöinen
itse tuon sanoiksi virkki:
"Näistäpä toki tulisi
kalanluinen kanteloinen,
kun oisi osoajata,
soiton luisen laatijata."
Kun ei toista tullutkana,
ei ollut osoajata,
soiton luisen laatijata,
vaka vanha Väinämöinen
itse loihe laatijaksi,
tekijäksi teentelihe.

valaki erre azt mondja, hogy gyerekek ez majdnem olyan, mint a magyar. majdnem.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 19:30:56

@444:

"az egy vicc volt."

Helyesen: bohóckodás volt a részedről, hogy eltereld a figyelmet arról, hogy nincs megfejtésed arra, hogy mikor generálták le a proto-magyar szabirok a hő hangutánzó/hangfestő szavát. Lehet, hogy nem is hangutánzó szógenerálás történt, hanem mentek, mendegéltek a proto-magyar szabirok, makogtak egymásnak ezt-azt, aztán megláttak egy csomó enyecet meg nyenyecet amint azok épp' szedték szét az elkészült boksát. Az egyik proto-magyar szabir megfogta a még friss faszenet, és azt mondta: ez annyira hö-hö-hö, hogy még a levegő is felszáll tőle és felhő lesz belőle. Miért ne lehetne ez a megfejtés?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 19:33:21

@444:

"a finnugor elmélet elsőre egy orbitális hülyeség."

Innét kezdve ez vallás.

2019.01.23. 19:33:27

@neoteny:
csak ugye ha az mta kiáll azzal, hogy a finnugor eredet elmélet egy hülyeség, akkor nem csak a nyelvtudományi intézetet kellene átrendezni, hanem a bölcsészkart. és ez érinti a magyar tudományosság egészének megítélését is. hogy a francba van az, hogy nem áll ki egy akadémikus természettudós, hogy emberek a finnugor eredet elmélet első ránézésre se hihető. nem arról van szó, hogy ne lehetne valami rokonságot feltételezni. hanem arról, hogy ezt az mta kizárólagossá téve azt mondja, hogy ez a magyar szókincs 80%-ának eredete.

maradjunk az utolsó példánál. a füst. a népfőiskola azt mondja, hogy mi az, ami füstöl a pusztán, magyar ugaron? a fű. az füstöl. fü-fü-fü így füstöl. amikor fűtenek. az mta szerint ez népi etimológia. teljességgel tudománytalan.

ugyanis ez finnugor örökség. vogul nyelven a füst possem. az ősmagyarok még azt mondták: *pičt. és ebből lett a füst és a possem. lehet ez? lehet.

de az is lehet, hogy a fü-fü-füstölt.
Ég a tarló Báránd és Kaba között
cdn1.haon.hu/2015/07/tuz5.jpg
ez is lehet bazdmeg. és ez sokkal valószínűbb, hogy innen nevezték el. mert vidéken 100 emberből 100 ezt így használja. az akadémián 300 emberből 300 azt, hogy ez vojtjákok azt mondták, hogy picsát. és ebből lett.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 19:44:46

@444:

"az mta kizárólagossá téve azt mondja, hogy ez a magyar szókincs 80%-ának eredete"

Ez a népfőiskolás vallás első hittétele.

"ez is lehet bazdmeg. és ez sokkal valószínűbb, hogy innen nevezték el."

Ez egy vicc.

2019.01.23. 19:51:26

@neoteny:
ha nincs semmiféle biztos tudásunk, akkor esetleg meg kellene kérdezni a népet arról hogyan használja a nyelvet.

a hő az abból lett-e, hogy amikor hinnye de hideg van, akkor az ösztönösen a markába lehel úgy, hogy hő-hő. ez a hő. hű de meleg van, akkor arra azt mondja, hogy hőség. és ezzel függ össze a hév, hevít, a hűt, hűl, hűs, hűvös.

a magyar nyelvhasználók hány százaléka képzeli azt, hogy ezek a hőmérséklettel kapcsolatos szavak a magyarban így összefüggnek?

milyen népszerű az mta és a népfőiskola elmélete. és ezek után lehet mondani, hogy mert a magyarok azt is hiszik, hogy a földkerekség lapos. azt hiszik, hogy glóbusz, a golyóbis lapos? mérjük fel, hogy azt hiszik? vagy azt, hogy az mta nyelvtudományi intézetében hazaárulók ülnek. azt hiszik-e?

tartsunk nemzeti konzultációt a nyelvről.

2019.01.23. 19:53:09

@neoteny:
wikipédia.
A magyar szókincs eredete
A mai magyar szövegekben előforduló szavaknak a nyelvészet álláspontja szerint 80-90%-a finnugor szavakra vezethető vissza, ugyanakkor alig 500 alapszó rokonítható közvetlenül a finnugor nyelvek valamelyikével.

2019.01.23. 20:01:41

@neoteny:
tehát magyar és valamely finnugor nyelv relációjában van 500 szó, ami rokonítható (nem feltétlen rokon, hanem rokonítható) és ebből következik, hogy a magyar szókincs 80-90%-a finnugor szavakra vezethető vissza (azaz finnugor eredetű).

a visszavezetés részben írásos nyelvemlékek alapján történik. de ugye ezek korlátozottan állnak rendelkezésre. ezért a visszavezetés az ősiségben hangtani törvényekkel történik. ilyenformán az ősi szavakat mire vezessük ezeket vissza? jelenkori finn szavakra? nem. hangutánzó, hangfestő szógyökökre. és ebből a hangtani törvényekkel eljuthatunk az írásos nyelvemlékek koráig. talán ez lenne legjobb gyakorlat. tehát miért kellene előfeltételezni, hogy a magyar nyelv finn eredetű? a szókincs egyáltalán nem hasonlít. a nyelvtan részben igen, de az összes eurázsiai nyelv agglutináló. az altaji török nyelvcsalád, a török, a mongol, a kaukázusi nyelvek, a koreai, a japán, a sumér is. és ilyenkor jön, hogy na a sumért hagyjuk. de miért hagyjuk? miért kellene rettegni a sumértől?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 20:01:54

@444:

"ha nincs semmiféle biztos tudásunk, akkor esetleg meg kellene kérdezni a népet arról hogyan használja a nyelvet."

Fölösleges megkérdezni a népet: a magyar nép nem szégyenlős, egyes gyermekei kér(dez)etlenül is betolják a megfejtéseiket.

"a hő az abból lett-e, hogy amikor hinnye de hideg van, akkor az ösztönösen a markába lehel úgy, hogy hő-hő. ez a hő. hű de meleg van, akkor arra azt mondja, hogy hőség. és ezzel függ össze a hév, hevít, a hűt, hűl, hűs, hűvös."

Ez olyan, mint megkérdezni a mikrohullámú sütőt használókat, hogy szerintük hogyan kerül legenerálásra (létrehozatalra) a mikró.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 20:04:09

@444:

"A mai magyar szövegekben előforduló szavaknak a nyelvészet álláspontja szerint 80-90%-a finnugor szavakra vezethető vissza"

Ezt te szerkesztetted bele a magyar nyelvű wikipédiába.

2019.01.23. 20:25:46

@neoteny:
és erre mondta egy varga csaba nevű fickó, hogy ő is rokonít 500 szót az angollal. és mutat nyelvtani hasonlóságokat. mindent, ami magyar-finn relációban igaz valójában magyar-angol esetén is igazolható. 13 nyelv szókincsét vetette össze a magyarral. ilyen alapon szinte bármelyik lehet "az" eredet. semmi sem indokolja, hogy a finn. nem arról van szó, hogy a finnek büdösek. hanem hogy ezt az egészet kik és miért találták ki.

van mondjuk a hő szavunk. az valószínűleg finnugor eredetű. tehát esetben még csak az sincs, hogy a finnugor nyelvek valamelyikében találtak egy szót, aminek a hangalakja és a jelentése egy kicsit is hasonló. hanem még ilyen sincs. de nagyon ősi szó, tehát valószínűleg finnugor ez is. és ez akadémikusan meg van magyarázva. kálmán professzor felmarkolta a pénzt, mert szótárt írt. és egy tucat szemét ember vigyorogva uralja a magyar nyelvtudományt. mondván, hogy őket nem lehet leváltani, mert az akadémia egy független intézmény. és erre jön o1g, hogy átírja a törvényt.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 20:26:09

@444:

"a sumér is."

Értem: a Kárpát-medencében a két folyó között kifejlődött proto-magyar szabirok először Sumériába vették az irányt az ottani két folyóhoz, de a tejjel és mézzel folyó két folyó klímájához alkalmazkodottak túl hű de melegnek találták a levegőt Sumériában, ezért elbarangoltak Szibériába. Ott kapcsolatba (nem rokonságba!) kerültek a vogulokkal, vojtákokkal, enyecekkel, nyenyecekkel, és átvettek tőlük 500 szót, de csak szigorúan annyit, mert az akkori fősámánjuk megmondta nekik, hogy egyszer majd az elnyomó germánok ezekkel a halszagú népekkel akarják majd rokonítani az ősiségben megbölcsült magyarokat. De Szibériában meg annyira hinnye hideg volt, hogy a nép konzultációban a Kárpát-medencei Kánaánba visszatérésre tette le a voksát.

A többi történelem.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 20:41:51

@444:

"és erre jön o1g, hogy átírja a törvényt."

Mert a magyarok még mindig nem váltották le az ellenzéket. Ha már leváltották volna az ellenzéket és így a rezsim konszolidálódhatott volna, akkor lehetne értelmes közbeszéd: akkor már kiegyeznének az akadémikusok abban, hogy kiakolbólítják azt a tucat szemét nemzetellenes, hazaáruló embert a MTA-ból, beválasztanak egy fél tucat népfőiskolában okult népi etimológust a tagjaik közé, annak a 6-nak adják a 12 bérét és kutatási kereteit, a kiegyező akadémikusok pedig megmaradhatnak a _status quo ante_-ben.

Ezért (is) zárják be a vidéki takarékszövetkezeteket.

2019.01.23. 20:46:21

@neoteny:
nyilván. persze most szerkesztettem bele.

itt van egy a általános iskolásoknak szánt hivatalos tananyagból egy teszt.
tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/magyar-nyelv/magyar-nyelv/az-urali-nyelvrokonsag-bizonyitekai-tesztfeladatsor/a-finnugor-nyelvek-nyelvtani-rendszere

Egy átlagos mai szövegben körülbelül hány százalék a finnugor eredetű szavak és továbbképzett alakjaik aránya?

60-80%
10-20%
100% (ez ugye nyilván hülyeség, az internetezik szó nyilván nem finnugor örökség)
40-50%

a helyes válasz a legnagyobb érték: 60-80%.

azt írják, hogy hol, honnan, hová hármas irányultság megtalálható a finnben is. rendben. de oroszul a hol gde, a hová kúda és a honnan otkúda. az oroszban is van ilyen hármas irányultság. mit számít az. a magyarban és a finnben is van. tehát ez az eredet. és ezt kell tanulni általános iskolás gyerekeknek.

2019.01.23. 20:58:00

@neoteny:
de mondjuk a hol, honnan, hová ami a bizonyság a hármas irányultsággal kapcsolatban finnül missa, mista, mihin. ilyen szavakat használnak. még csak nem is hasonlít. ez a bizonyság.

angolul a hol kérdőszó ugyebár where. németül wo. óangolban: hwǣr. haver, ez inkább hasonlít arra, hogy hol mint a missa a bizonyság az eredetre a hármas irányultsággal, ami például az oroszban is létezik.

2019.01.23. 21:12:45

@neoteny:
a magyar szókincsben a szavak egy része a ragozásban eltérő módon viselkedik a többitől.

pl. ház-házat. de ugye nem gáz-*gázat, hanem gázt. és nem gőz-*gőzet hanem gőzt. tehát ez a két magyar szó mintha nem azonos eredetű lenne. mert másképp kell ragozni. de ez mintha az egyik matriarchális (nőnemű), a másik patriarchális (hímnemű) lenne. de ez olyasmi, mint a nemek a németben.

2019.01.23. 21:17:35

@neoteny:
ezzel azt akarom mondani, hogy az alapszókincs is eredhet többfelől. mert a szókincs egy részét egy kicsit máshogy kell ragozni, mint a többit. tehát az alapszókincsnek sem feltétlen kell egyfelől erednie.

2019.01.23. 21:36:14

@neoteny:
vagy mondjuk a "fon" finnül "puno-". így van odaírva az iskolásoknak. a google translate szerint "punoa". és a sző. legyen az a fon szinonimája. nem egészen. de ilyen alapon "fáj" és "pain". p/f hangmegfelelés.

a kéz az finnben käte. és a t z-vé változott. de minden z alakult át t-vé. mert a méz finnül mesi. pontosabban ez nem a méz, hanem a mézsör, a nektár. ami angolul mead. óangolban medu. az úgy hangzik, mint a nedű. ami a nedv származéka.

érthető ugye, hogy ezek az esetleges kapcsolatai a magyarnak szinte az összes nyelvvel léteznek. miért is kellett ebből kiválasztani a finn eredetet? hacsak azért nem, mert amikor ezt kitalálták, akkor ők nem voltak államalkotók. tehát a magyarok másokkal kulturálisan ne szövetkezzenek.

2019.01.23. 21:41:49

@neoteny:
és ugye akár ez esetben az alakváltás is hasonló
méz(sör) --> mező
mead --> meadow.
kap egy -ő (-ow) végződést. persze ezek magyar-angol relációban esetlegesek. ahogyan magyar-finn relációban is. a finnugor elméletet feltétlen el kell fogadni, de a magyar iskola nem nevel a kritikus gondolkodásra. eleve a nyelvtanárnak hülyének kell nézni a gyerekeket. és merje azt mondani, hogy az akadémia hülye. jönnek, hogy náci.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 21:47:09

@444:

"a hol, honnan, hová ami a bizonyság a hármas irányultsággal kapcsolatban finnül missa, mista, mihin. ilyen szavakat használnak. még csak nem is hasonlít."

Milyen igazad van: az almák semmiben sem hasonlítanak a láncfűrészekre, így három alma számossága sem hasonlíthat három láncfűrész számosságára.

Anyám egyik intése felém az volt, hogy "ne hülyéskedj mert úgy maradsz". Gyerekkoromban azt hittem, hogy ez egy ostobaság -- de amióta megfigyelhettem a te blogkommentelési pályádat, kezdem úgy érezni, hogy ebben az esetben méltatlan voltam szülém iránt: lehetséges a csaknem teljes hitelvesztésig vinni az idétlenkedést.

2019.01.23. 21:54:42

@neoteny:
varga csaba ennél jobbat mond.
wash-mos
washed-mosott(mosdott)
w/m hangmegfelelés. és a végződésben d/t zöngés-zöngétlen pár. nem minden szóban. de magyar-finn relációban is legfeljebb néhány esetben fordul elő. we-me. what-mit. went-ment. a magyar-finn relációban nem is ennyire tisztán.

varga csaba azt mondja, hogy az angol sing magyar rokona a zeng. az magyarban nyilván hangutánzó. de nem lehet, hogy angolban is hangutánzó. azért van a rendhagyó igéknek három alakja. sing, sang, sung. ezt hangutánzást kifejezzék. az angolok így mondják ezt a zene-bonát.

2019.01.23. 21:56:17

@neoteny:
a finnugor elmélet esetén ugyanez miért nem zavar?

2019.01.23. 22:00:29

@neoteny:
ugyanolyan hülyék vagytok, mint az akadémia. és ez a magyar zsidó kultúra pusztulását jelenti. mert a köznép körében szint mindenki a hülye zsidókkal azonosítja ezt az egészet. mert egy német azt mondja, hogy persze hogy hülyeség. errefelé van finn konzulátus. ők is azt mondják. és azt kérdik, hogy kik találták ki ezt az egészet? és ezt kell mondani, ez is a soros terv része. és nem értik, hogy micsoda. el kell nekik magyarázni, hogy mifelénk ez hogy megy. és azt mondják, hogy náci. olyan nincs. és el kell magyarázni, hogy mondjon jobb magyarázatot. kikben alakul ki ez a brutális értetlenség. mert a végén úgy is ki fog derülni.

2019.01.23. 22:05:19

@neoteny:
próbáld már megérteni, hogy az MTA mondja azt, hogy a hol, honnan, hová ~ missa, mista, mihin. ez a bizonyság, hogy a magyar finnugor eredetű. hiszen ez is egy hármas irányultság. oroszul gde, kúda, otkúda. ott is létezik a hármas irányultság. tehát a magyar orosz eredetű? nem. és tehát a magyar finn eredetű? nem.

nem arról van szó, hogy a magyar és a finn nyelvek relációban lenne bármi olyan különleges, ami magyar és szinte az többi nyelv relációjában ne létezne. semmi sem indokolja, hogy ez AZ EREDET. ezt egyetlen csoportosulás mondja. nem a finnek. ők is csak néznek ki, hogy mi van. de ez úgy is elő fog jönni. mert a veritas intézet után jönnek majd a "nersevikek" és előszedik.

2019.01.23. 22:10:53

@neoteny:
az akadémiának kellene azt mondani, hogy ez egy lehetséges kapcsolat. de mindegy is. csak az érdekel, hogy mennyire lesznek makacsok. pont úgy viselkednek, ahogyan te. törzsi tudatuk. nem pislogsz magad elé? így szoktak.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.23. 22:22:22

@444:

"próbáld már megérteni, hogy az MTA mondja azt, hogy a hol, honnan, hová ~ missa, mista, mihin. ez a bizonyság, hogy a magyar finnugor eredetű. hiszen ez is egy hármas irányultság."

És erre te azt mondod, hogy "ilyen szavakat használnak. még csak nem is hasonlít." Az nem lehet, hogy te akkora balfasz vagy, hogy nem ismered fel azt, hogy az összehasonlítás alapja nem a szavak alakja, hanem a hármas irányultsági struktúra amibe szerveződnek a szavak. Így a megfejtésem a te esetedre a kényszeres idétlenkedés.

2019.01.23. 23:03:35

@neoteny:
és szerinted a hol és a missa szavak hasonlítanak egymásra? a magyarok és a finnek az finnugor őshazában egy közös nyelvet beszéltek. csak aztán a magyarok mentek mendegéltek és a missa helyett azt mondták hol? hogy?

2019.01.23. 23:06:12

@neoteny:
de oroszban is meg van a hármas irányultság.

2019.01.23. 23:08:05

@neoteny:
tehát nem arról van szó, hogy nyelvtani hasonlóságok magyar-finn relációban kizárólagosok. hanem a magyar ebben is hasonlít egy kicsit erre is, arra is.

2019.01.23. 23:11:42

@neoteny:
az majdnem összes eurázsiai nyelv agglutináló. nem csak a magyar és a finnel rokon nyelvek. hanem az altaji nyelvek. a török, a mongol. a kaukázusi nyelvek. a távol keleti nyelvek: koreai és a japán. nyelvtan alapján ez egy őseurázsiai nyelvcsalád.

2019.01.23. 23:33:34

@neoteny:
és ugye az alapprobléma, hogy előzetesen nem mondják meg, hogy mi is az, hogy egy nyelv egy másik nyelvből, vagy nyelvcsaládból ered. hanem azt mondják, hogy ezek a "bizonyítékok".

meg kellene mondani, hogy mi az, hogy nyelv.

lehet azt is mondani, hogy a nyelvtant hasonlítsuk össze. és nem érdekel a szemantika, csak a szintaxis. a nyelvi szerkezetek. de akkor tessék azt mondani, hogy most a nyelvtant hasonlítjuk össze. ez alapján két nyelv egy nyelvcsaládba tartozik ha mondjuk mindkettő ragozó, ragasztó (agglutináló). rendben van. de ebből se következik a finnugor nyelvcsalád.

a szemantikai összevetések problémásak. az rendben van, hogy írásos nyelvemlékek hiányában használjuk a hangtant. de ez esetben hangutánzó, hangfestő szógyökökre kellene visszavezetni a nyelvet. mert a hangtant használjuk. és úgy az angol sing, sang, sung a magyar zeng szó rokona. mindkét nyelvben hangutánzó, hangfestő. nyilvánvalóan. de az angolok szerint nem. és ugye itt a probléma, hogy egyik nép így érzi, a másik úgy.

és a másik a jelentésátmenetek problematikája. asszociatív szókapcsolatok. szop --> soup. könnyen lehet, de hogy szopogtatták a húst, illetve szotyogott a kenyér. a latin suppa állítólag valami mártott kenyér (sopped bread). szottyos. sanyi nem szereti, hogy edit és öcsike a pörkölt szaftot lemártogatja. szaft az német saft (lé). de az a pörkölt szónak az vajon a pork szóhoz van köze? értem, hogy nem azt jelenti. de ez esetben a német és az angol sem lesz rokon nagyon sok esetben. a jelentésátmeneteket kizárjuk, vagy ne zárjuk ki. ez egy kérdés.

különféle hasonlítási módok. eltérő modellálás. melyik alapján mondjuk azt, hogy EZ AZ eredet? először is meg kellene mondani, mint értünk azon, hogy eredet. vagy kell valami távolságfüggvény ahhoz, hogy a nyelv, vagy a szó legközelebbi rokona.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.24. 00:38:21

@444:

"és szerinted a hol és a missa szavak hasonlítanak egymásra?"

Az nem lehet, hogy te akkora balfasz vagy, hogy nem ismered fel azt, hogy az összehasonlítás alapja nem a szavak alakja, hanem a hármas irányultsági struktúra amibe szerveződnek a szavak. Így a megfejtésem a te esetedre a kényszeres idétlenkedés.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.01.24. 03:05:51

@444:

"először is meg kellene mondani, mint értünk azon, hogy eredet. vagy kell valami távolságfüggvény ahhoz, hogy a nyelv, vagy a szó legközelebbi rokona."

Hát állíts fel egy munkahipotézist a nyelveredet koncepciójáról. Fejlessz ki egy elméleti távolságfüggvényt a különféle nyelvi elemekre, verifikáld azt, hogy megfelel a távolságfüggvényekkel szemben támasztott követelményeknek, operacionalizáld hogy alkalmazható legyen partikuláris nyelvpárokra és már futsz is, bazdmeg, mint ahogy a késői Kádár-korszak egyik legjobb magyar filmjében, a _Falfúró_-ban tette az egyik szereplő a kisfiával, a sörrel és a gyerekkocsival.

2019.01.24. 08:46:52

@neoteny:
és ez kizárólag a magyarra és a finnre jellemző? mi az eredet definíciója? a kérdőszavak döntik el?

DrGehaeuse 2019.01.24. 10:07:41

@444:
"erre jön o1g, hogy átírja a törvényt".
Ez érdekes. Miért pont most, annyi év után.

Azok az emberek akik Varga Csaba (R.I.P.) és sok más "alternatív" nyelvmagyarázó nézeteivel egyetértve a finn-ugrászok elméletét tagadják, már 20 évvel ezelőtt is ugyanezt vallották nagyrészt (bár V.Cs. a 2000-es években adta ki könyveit és 2012-ben meghalt). Ha érdekelte volna akkor orv-bánt és az őt hatalomba segítőket a magyarok igaz ős-történetének kutatésa és nyelvének eredete, már akkor megléphették volna ezeket a Kásler-féle dolgokat.
digitalstand.hu/olvaso/83361#1

De még egy fél évvel ezelőtt is lesz@rták magasról ezeket a dolgokat.

Nem inkább arról van szó, hogy be akarnak gyűjteni minden "nemzeti-érzelmű" jobboldali szavazót a táborukba? Ezért veszik most elő Schneider (Roy) régi skinhead dolgait, ezért aprítják le a jobbikot emberenként levadászva a vezető politikusaikat. Olyan embereket akiket még 2014 előtt szinte üldöztek és szittyabiznisszel meg pogánykultusszal vádoltak, most elkezdtek támogati, magukhoz édesgetni.

Szerintem az a nagy büdös helyzet, hogy elkezdtek félni, és félteni a szajrét. Mert most már van mit. A fityisz-közeli oligarcháknál parkoló nemzeti vagyonból lenyúlt vagyon ma már 1000 Mrd-os nagyságrendű. Ezért már megéri bárkinek bármit igérni a támogatásért, bárkit kicsinálni, bármi áron hatalmon maradni.

2019.01.24. 10:18:54

@neoteny:
ezért hozza létre "o1g" a nyelvstratégiai intézetet. mert tudja lehet, hogy a filoszemita bölcseletet a nyelvészeti intézet felől lehet szétverni. filozófiai intézet lesöpör mindent, hogy ők egy független intézmény. nekik a politika nem diktálhat. és erősek a külkapcsolataik. a történettudomány kijátssza a holokauszt kártyát. az irodalom is. radnódi antirasszista díjasok. és azt mondják, hogy ők "az" irók, ők "az" irodalom. és erős a fővárosban. az mta a magyar nyelvről valami állít olyat, amit a magyarok döntő többsége nem úgy érez. és ebből következtetnek arra, hogy mta nem magyar érzelmű. a filoszemita bölcseletnek ez a gyenge pontja legalábbis magyarországon.

2019.01.24. 10:43:34

@DrGehaeuse:
polt péter 9 éves legfőbb ügyészi mandátuma idén decemberben lejár. de a kétharmados többség birtokában valószínűleg újra tudják választani újabb 9 évre. ami azt jelenti, hogy 2029. évben hivatalba követő főügyész a 2019 előtti ügyeket nem vizsgálhatja, mert közjogi értelemben 10 év alatt elévülnek. ezért a céldátum 2030. de ez azt is jelenti, hogy a következő évtizedben tisztességesen kell kormányozni. és ha megfigyeled, akkor kormánypárti képviselők ellen is indulnak eljárások. csak kérdés, hogy az idei európa parlamenti és önkormányzati választások után sikerül-e a belpolitikában konszolidációs pályára váltani.

és erre a válasz az, hogy ez egy emberes feladat. azért, mert orbánnak a migráns krízissel kapcsolatos problémákat kell felvetnie. és ehhez elég sokat kell külföldön lennie. a belpolitikában megvalósulhat a nagyobb önkormányzatiság. és ez lehetséges konszolidációs pálya.

2019.01.24. 11:04:57

@DrGehaeuse:
az mta a ceu botrányig nem volt fidesz ellenes. 2014-ig pálinkás vezette. miért mentek volna neki? miért verték volna szét? lovász kénytelen volt kiállni soros mellett. azért, mert a fia amerikában tanul. a fidesz a választásokon kétharmados többségbe került. az ellenzék azonban elidította a hetes cikkely szerinti eljárást. ami azért fenyegeti orbánt. remélhetően az európai szereplők lesznek olyan bölcsek, hogy nem mennek bele egy újabb hidegháborús adok-kapokba. ami amerikának nem lenne feltétlen rossz.

DrGehaeuse 2019.01.24. 11:24:23

@444: Ne süketelj! Mellébeszélsz.

Én radikális anti-finnugrista vagyok! Nekem nem tetszik a Kásler álta indított cirkusz mert az már most látszik, hogy a káposzta újbóli felmelegítése lesz. Egy felújított Ugor-Török háború következik amiből sok minden kisülhet de az igazsághoz nem fog sokkal közelebb vinni.
Meggyőződésem, hogy ma magyar-nak nevezett nép legalább 15000-éve kárpátmedencei ős-telepes földmíves matriarchális-mellérendelő faluközösségi társadalmat alkotó nép egyenes ági leszármazottja.
Nyelvünk európa egyik ősnyelvének mai formája.
A "harcibaltás" hódítók révén valamikor a korai kő-rézkortól az R1a és R1b y-Haplocsoport férfiági vérvonalai által dominált szerző-mozgó harcias rablónépek (kurgán, kelta, pre-szkíta, szkíta, szarmata) uralkodtak és alakították ki dominanciájukat tükröző patriarchális
társadalmi renddel és törzsi-familiáris szervezettel jellemezhető "kultúráikat" és kölcsönösen hatottak nyelvünkre. Az Atlani- és Csendes- óceán közötti mérsékelt övben oda-vissza vándorlásaik során a kárpátmedencei nyelv elemeit és szókincsét és szóképzési módját magukkal hurcolva számtalan nyelvben jelent meg kárpát-medencei hatás (Pl a törökben és az finn-ugorok nyelveiben).
Az ókor végétől pedig szkíta harcmodorú törökös népek (hun, avar, onogur) vezértörzsei szerveztek államokat (Hungária) a kárpát-medencében. Ennek volt utolsó felvonása a magyarok bejövetele. Ekkor vált véglegessé és rögzült a magyar nyelv kettős szókincsű (ősnyelvi+onogur-török) de archaikus nyelvtani szerkezetet és a kőkori lingua-franca mesterséges gyök-szóbokor képző ragozó jelleget őrző formája.

DrGehaeuse 2019.01.24. 12:36:54

@444: A baj orv-bánnal nem az, hogy kiszorítja a ballibeket, hanem az hogy beengedi a likud-nácikat és a KGB-s ruszki maffiát csak azért hogy a pénztároslölő fedőneve alatt felhalmozzon akkora vagyont ami már a világ leggazdagabb 100-as klubjához is elég. Azt reméli, hogy akkor már nem fog számítani semmi, mindent megúszhat és mindent elérhet amit szeretne.
Ott téved, hogy azt hiszi: a vagyon elegendő a világ-elit klubtagsághoz.
Ha így lenne, akkor tag lett volna Kadhafi és Escobar vagy Szeva bácsi is. De vannak bizonyos nem vagyoni kritériumok, amiknek orv-bán soha nem fog megfelelni.
süti beállítások módosítása