Vegyük ki a képletből most a liberális demokrácia (Ersatz) felfogása szerinti ellenzéki politikai funkciót, ilyesmiben gondolkodni az országos pártpolitikában ugyanis eleve fogalmi zavart tükröz.
De még előtte egy kicsit hátralépve: a liberalizmus (azaz a társadalmi, gazdasági és politikai szabadság) nézetrendszere organikusan alakult ki, ahol kialakult, ahol meg nem, ott sosem volt a liberalizmus átütő erő. Politikai szabadság nem alkotmányok és programok alapján jött létre, hanem a társadalmi stb. fejlődés eredményeként mintegy a fundamentális aspirációkat és az ezekből összeálló kultúrát kódolva, ráütve a politikai intézményrendszer pecsétjét. A demokrácia Athénban és a tömegdemokráciák korában szintén kikényszerítette a politikai kereteit, miután a munka, a kereskedés, a fogyasztás, a háborúzás, a kultúra stb is tömegélménnyé és a tömegek feladatává vált (ami a modern kort illeti részint köszönhetően a még korábbi egységesítő ideológiának, a nacionalizmusnak). És immár száz éve harcol egymással a demokrácia "koalíciós partneri" pozíciójáért a liberalizmus és a nacionalizmus, mindkettő átjárva a másikat, de visszatérően (mára éppen megint) széttartva.
Az aktuális széttartásban ismét megrendült a liberális demokrácia nyelve itt, Kelet-Európában, aminek feladására a nacionalizmus viszonylag könnyedén kényszerítette rá a demokráciát, mert a liberalizmusnak is ismert módon gyér a gyökérzete. Nyugaton a liberalizmust nem látszik komolyan fenyegetni semmi immár a keleti hatás zenitjén túl. Ezzel nem járok messze a címbeli kérdésre adandó válaszomtól sem: az Orbán-rezsim ereje sajnos éppen abból származik, hogy mindenkinek megadja/megengedi, amit a legfontosabbnak tart az életében és ebben az értelemben még a szabadságot sem csorbítja, csak épp nem liberálisan értelmezi (és írja elő). Aki folyamatos egzisztenciális félelemben él (a társadalom alsó fele), azoknak minimális létbiztonságot és etnicizmust ad. A nagyobb képzelőerejű és ambiciózusabb középrétegeknek megengedi a külföldre jutást. A magasabb státuszúaknak vegyesen a rezsimbe való betagozódást vagy éppen a szolgálat lehetőségét, az önálló egzisztenciateremtést, illetve a luxus-/értelmiségi/fészbukellenzékiséget nyújtja. (Mind en messe értendő, kivételek nyilván vannak, ahogy az orbánizmusnak is a célja ennek az "egyensúlyi" állapotnak a fenntartása, amelyben a kollektív kulturális tehetetlenség a politika kezes báránya.) Nagyon kevesen maradnak így, akik elkötelezett, politikai szerep- és kockázatvállalásra is kész ellenzékiek lennének.
Az Orbán-rezsimmel szembeszállni egy olyan országban, amelynek alaphangja az etnicista autoriter (korlátozottan versengő) demokrácia, ahol a versenyre mindazonáltal szükség van annak érdekében, hogy a mindenkori ellenzék ismételt legyőződésének élménye erősítse az etnicista győzelmi tudatot, jelenleg - a diagnózisnak még mindig nem pontos ismeretében, az ellenszer teljes hiányában - teljesen terméketlen. A rezsim - talán ebből a rövid anamnézisből is kiviláglóan - szinte hézagmentesen van összerakva, amihez a politikai, ezen belül a hivatalos ellenzéket nem annyira elnyomják (nem ez a pontos szó), hanem kontrollált súlyba teszik. Oda, ahova való. Nem csoda, hogy túl a korruptságán, szellemtelenségén stb. az ellenzék valóban nem tud mit kezdeni magával, ami a neki juttatott szerepet felül tudná írni. Az ellenzék valóban a NER része, de nemcsak ő, hanem mindenki. Akik ágálnak ellene, azok is. És ez nem a "láncszem vagy a zsarnokságban" sztori, inkább a "láncszem vagy a nemzetedben" sztori és ez a nemzet ilyen, sőt nemcsak ilyen, hanem nincs minimálisan akcióképes alternatív ideája sem a politikai közösségnek. A liberálisok is ezt a kerettörténetet írják: éppen azt teszik, amire képesek, mint bárki más. Személyre szabott itt minden és addig nem változik semmi, amíg a szerepek egyensúlya fel nem borul. Ehhez gazdasági válság, drasztikus európai beavatkozás* vagy a NER uralkodó osztályának belső konfliktusai kellenek. Ha megfigyeli a tisztelt olvasó, éppen ez a három dolog az, amit Orbán mindig meg akart előzni vagy ezek apró jeleit elfojtani.
*Nyugati beavatkozás nem lesz. A Nyugatnak nem érdeke a felfordulás, de érdeke a nyugati cégek zavartalan működése: legutóbb az EP-ben csak azt tették nyilvánvalóvá Orbán számára, hogy nem tűrik a lázítást a főtéren -- és amíg lemond erről (aminek sikerére úgyse lenne esélye), a sikátor megmaradhat az övé.
