1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.07.06. 14:32 HaFr

Kóda

Képtalálat a következőre: „black banner”

Létrehozta az új szélsőjobbot, felszámolja a középre navigált Jobbikot. (Miközben a "baloldalt" is irányítja, natürlich. Érdemes megtanulnia a Jobbiktól irtózó balos értelmiségnek legkésőbb ezen a példán, kit és és mit számol fel Orbán: akik a valódi ellenzék. Nem a parírozó balos alakulatokat.) A Fidesz (Orbán) az új centrum. Ja nem. Az új minden. A posztmodern, post-truth egypártrendszer. Az ország eltulajdonítva. Naponta milliárdok és tízmilliárdok vándorolnak a miniszterelnök strómanjához. A hatalomnak ez tényleg olyan innovációja, amelyre senki sem gondolt, bár pontosan mutatta a legelején a "köztársaság" szó kiiktatása. Nehéz lesz überelni. Én már le is mondtam róla, tschüss - főleg, mert a magyarok jószerivel büszkék erre és újra erősnek érzik magukat. 90% ellen nem lehet. Az irracionalitás ellen nem lehet.

859 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8514097661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2018.07.06. 14:50:47

"A hatalomnak ez tényleg olyan innovációja, amelyre senki sem gondolt..." - Dehogynem (még 2000.ben): meg is mondtuk, mi a teendő ellene!

Lexa56 2018.07.06. 14:58:05

Azért arra kíváncsi vagyok, meddig bírod ki újabb bejegyzés nélkül?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.07.06. 15:06:23

@Lexa56: hát, én már nem (vagyok kíváncsi) -- ha bejegyzek bevallott grafomániám és az itteni társaság miatt, ha nem, arról már lemondtam, hogy ezek a bejegyzések vagy bármi, amit el tudok képzelni, változtasson ennek a népnek a konstitúcióján- Magyarul tőlem megbukhat Orbán is holnap, a dolgok lényegén ez nem fog változtatni. Ez az 1300 poszt zanzája. Ezért "Kóda" a poszt címe

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.06. 15:23:28

@HaFr:

"tőlem megbukhat Orbán is holnap, a dolgok lényegén ez nem fog változtatni"

De rosszabbá még válhat a helyzet: Orbán még csinálhat prezidenciális rendszert Mo-n, mintául véve Erdogan pajtást.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.07.06. 15:23:59

@Moin Moin: jó, hát nem tudom mit mondtatok akkor vagy írtatok, de nagyon csodálkoznék, ha leírtátok volna a mai struktúrát...

Lexa56 2018.07.06. 15:31:36

@HaFr: Az országról én is lemondtam, régen. Ez annál értékesebbé teszi a megtartásra méltó kapcsolatokat.

screpes 2018.07.06. 15:32:08

@HaFr:
nem a magyarok 90 %-áról van szó..
A társadalom meghasítása folytán kétféle magyar alakult, és mindkettőről azt kell mondani, (gondolni), hogy IGAZI:
Egyik az a közösségféle, amely határozottan orbán ellenében szavazott 2018 tavaszán, tömegében és többségével a "pestiek), tehár a főváros, ami jól látszott a fővárosi választási eredményyeken.
és van a másik, a hatalommal megsöntölt "vidék," a többséggé szerkesztett- verbuvált -felfenyegett, igazibbnak kikiáltott magyarság (unionista népe), a nemzetiekenek átkeresztelt statisztikai konstrukció, akikkkel még lehet győzelmet felmutatni a "pestiek" ellenében.
Kulcskérdés, hogy MIBEN KÜLÖNBÖZIK az egyik társaság a másikaktól?
Szerintem tájékozottságban (meg)szervezhetőségben, és megfélemlítettségében.
oda vezet ez, hogy a városiasság tovább távolodik, ellenzékiesebb arányokat ölt, és persze, rég nem írható le a jobb-bal paradigmával, annak ellenére, hozy ebben a tudatmódosult közegben utaztatáják őket Orbánék is, és saját szószólóik is. Pedig a főváros nem abban tér el a vidéktől, hogy ez egyik jobb, a másik bal.

Mickey Pearce 2018.07.06. 16:17:05

De bezzeg ha az elmebeteg Macron lenne a magyar miniszterelnök, akkor ilyeneket nézhetnénk a Parlamentnél

www.youtube.com/watch?v=drJEUngVod4

és ceteris paribus már gazdasági és politikai nagyhatalom lehetnénk ugye...

De ha az nem is, legalább csupa jót írna rólunk a The Guardian...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.07.06. 16:38:43

@Mickey Pearce: a trollok elmebetegeznek, orosz módi

Moin Moin 2018.07.06. 16:56:51

@HaFr: Most hirtelen ezt találtam: "...a totális politikai hatalom után igyekezni fognak megszerezni a totális gazdasági hatalmat is. Pontosan úgy, ahogy ezt annak idején egy másik Nagy Forradalmár, Lenin is megírta már: ha megvan a politikai hatalom, akkor szerezd meg alá a gazdasági alapokat is!" - progressziv.blog.hu/2010/10/12/a_mi_ikertornyaink ; 2010 őszéről.

Mindazonáltal, amikor 1998-ban az elős Orbán-kormány megszüntette a TB-önkormányzatokat, az volt az elős megjegyzésem, hogy persze, mivel nem tudja elviselni azt, hogy bármiféle jelentősebb anyagi, szellemi, gazdasági, vagy politikai erőközpont tőle függetlenül működhessen

...Pedig 1998 nyarán még hely, de messsze volt az, hogy professzionális "mink" legyek!:-)

Boross Bence 2018.07.06. 17:45:01

Végül is kiket terelt a karámjába Orbán? Azokat, akik függnek az államtól. Amennyire függ a Jobbik az államtól, annyira tehető tönkre.

Moin Moin 2018.07.06. 18:33:51

@Mickey Pearce: Mi a bajod ezzel? XIV. Lajos korában legalább ennyire modern és "kultúrbotrányos" volt a janzenisták [az akkori nektek megfelelő faszfejek] szemében az, amit Lully&Co. Versaillesben műveltek.:-)

tibor84 2018.07.06. 19:12:42

@HaFr: De nem értem, hogy egy pár ezres (gondolom) olvasottságú blogtól, hogy várható bármiféle változás a magyar társadalom gondolkodásában? Ráadásul úgy, hogy többségében olyanok olvassák, akik már valószínűleg nagyjából egyetértenek az itt leírtakkal.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.07.06. 20:31:17

@tibor84: jól megértetted a problémát

Janossz 2018.07.06. 21:08:46

Nos, evvan.
Az 1300 szem odahányt borsó sem bontotta le a falat.
És másik 1300 sem tenné.
Köszönet az eddigiekért.

PearlOfScandinavia 2018.07.06. 22:37:51

@HaFr: ez az isȧ, por ës homou vogymuk csapat.:)

PearlOfScandinavia 2018.07.06. 22:44:17

@HaFr: Azért arra vigyázz, hogy el ne temessük itt magunkat az elemzéssel. :P

Boross Bence 2018.07.06. 22:45:05

@Janossz: Ugyanezt el lehetett volna mondani az első 100 (200, 500 stb.) poszt után is. Az nyilvánvaló volt eddig is, hogy blogírással nem kerülhet a politikai céljaihoz közelebb HaFr, de legalább egy könyv összejött a posztokból.

A kérdés számomra inkább az, hogy az értelmiségieknek valóban vissza kell-e vonulniuk az elefántcsont toronyba, felemelt kézzel kell-e a NER további épülését nézniük, bele kell-e törődniök saját elképzeléseik "gyakorlati implementálhatatlanságába". Nem lehetséges inkább, hogy a gondolkodás premisszáinak a felülvizsgálatával meg kellene immár kezdeni a zsákutcából való kitolatást?

(respect Leponex)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.07.07. 07:32:24

@Boross Bence: mit kell felülvizsgálni, notaa bene leponex szellemében?! ez nagyon rosszul hangzik

screpes 2018.07.07. 11:08:36

@tibor84: @Boross Bence:
a z Egyenes beszéd, és az Egyenesen műsorvezetői is követik ezt a blogot, de szerkesztőik mindenképp. Témaérzékenységük révén beépülnek gondolataink ezekbe a vezető ellenzéki műsorokba. Azokat a műsorokat pedig nézi 200-400 ezer ember, a jelentős gondolatokat azonnal bevezethetik a közbeszédbe. (A vezető hírportálok is beidézhetnek valamit innen, indexelhetik, csakhogy az nagyon esetleges).
Konkrét esetként visszagondolhatunk a választást közvetlenül megelőző időszakra az LMP és Szél Berni választási magatartásának bírálatára.
Órák alatt "átmrnt" a nagymédiába, de azt, hogy kié volt az elsőbbség a kritikai hangok közül, azt nehéz lenne magállapítani, de nem is baj.
Egy-egy blog, vagy együtt 1300 írás sem bont le egy falat, de afalrahányt borsóhoz hasonlítva ez egy borsófőzelék, valami ragacsos a falon, ami szemet szúr, kellemetlen a hatalomnak, nyalnivaló az éhezőknek.

Boross Bencének még az a válaszom: az hogy valamit a blogszférából vittek sikerre nem igazolható, mivel semmilyen hatás direkt módon nem azonosítható, ha nem hivatkoznak rá.
A HAFR blog hatásai sem azonosíthatók kizárólag azzal, vaélami olyannal, hogy gazdájuk ért e el politikai sikert "párhuzamosan".
Nem azért nem érte el, mert nem volt lett volna lehetsésges.: ezernyi ok játszott közre, pro és kontra is.
Azt a következtetést levonni, hogy tolassunk vissza egyébként alkusz módon politikai eszmei zsákutcánkból, - hát ez ellenszenves álmegoldás. Meg kell várni, míg a NER rendszer "tolat vissza"
Ostoba szirénhangok, hogy legyünk populisták, mert ellenzéki oldalról végképp semmit ér a szép, népszerű hang..
Abban ahatalom énekesként és tanácsadóként , de tényszerűen, valóraválthatóságban is jobban fog teljesíteni.
-----

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.07.07. 11:44:01

@screpes: köszönöm a rám vonatkozó sorokat, mindazonáltal nem vagyok optimista éppen az általam (is) "felfedezett" (bár talán általam legradikálisabban prezentált összegfüggések) miatt, legelsősorban értem ezen, hogy a nemzet genetikus meghatározottsága függetlenségi etnicizmusként lelehetetlenné -- tehát lehetetlenné! - teszi ennek a nemzetnek a produktív megújulását, és ezen keresztól a nép relfexív, kooperatív viselkedését. Ahhoz, hogy ez változzon, a nemzetkoncepciónkat kell lerombolni és egy másikat elültetni a helyében, ez viszont alkalmas körülmények között is legalább száz év munkája...

tibor84 2018.07.07. 13:14:27

@screpes: Én csak erre írtam, amit írtam: "arról már lemondtam, hogy ezek a bejegyzések vagy bármi, amit el tudok képzelni, változtasson ennek a népnek a konstitúcióján", ebből az derül ki nekem, hogy a szerző azért többet remélt ezektől az írásoktól, mint "nyalnivalót az éhezőknek".
Valószínűleg ez a nagy nekikeseredés oka: "ez viszont alkalmas körülmények között is legalább száz év munkája...".
De szerintem a modern kor körülményei közt ezt simán le lehet rövidíteni egy generációnyi időre.
Pl. nem tudom, hogy mi lett az eredménye a brainstormingnak, amit a bloggazda kért tőlünk? Vagy pont ez, hogy nincs kiút vagy 100 évig tart?
De mondjuk (ez csak egy szerény javaslat) Béndek Péter írhatna egy kis pamfletet, vagy egy kis könyvet a koncepciójáról és terjeszthetné, vagy turnézhatna a nagyobb egyetemi városokban, kisebb városokban. Lenne hírverés meg biztosan több emberhez eljutna a koncepció, nem értem ezt a nagy feladást.

PearlOfScandinavia 2018.07.07. 15:24:34

@maxval balcán bircaman: mondtam én ilyet? Nem. Az iránt érdeklodöm, miután jelenleg még mindig liberális demokráciában élsz, ha irányítottban is, de ennyire nem tetszik, milyen alternatívával tudnál szolgálni.

Boross Bence 2018.07.07. 17:21:36

Lásd például: "A Fidesz és az értelmiség"

nepibaloldal.blog.hu/2018/07/05/a_fidesz_es_az_ertelmiseg

A poszt is érdekes, de Leponex egyik hozzászólásában megemlíti, hogy ki lett tiltva innen. Mármost a megadás, az elefántcsont-toronyba zárkózás és a "gyakorlati implementálhatatlanság" ellen elsősorban nyílt és kulturált vitára van szükség.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.07. 18:00:01

@PearlOfScandinavia:

A mostani célunk: lassan szétverni a liberális demokráciát, erodálni értékeit.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2018.07.07. 18:07:07

Pedig a helyzet csak most kezd (komolyan) fokozódni ! Nálunk a nagy "mozgások" mindig külső hatásra indultak meg. A két német októberi választás akár egy német glasznoszty is lehet.

"Die EU ist bereits im Zerfall-Prozess. Die blinde Zentralisierungswut der Brüsseler Beamten und die permanente Einmischung in nationale Belange wird zunehmend als Schikane der Bürger empfunden."

PearlOfScandinavia 2018.07.07. 18:21:19

@maxval balcán bircaman: : hú, most atán jól megaszondtad, miért nem megyünk inkább vissza az osközösségbe, vagy mászunk egyenesen vissza a fára és kezdünk mindent elolrol? :)

PearlOfScandinavia 2018.07.07. 18:31:25

@maxval balcán bircaman: , hja, ebben az esetben a fára való visszamászás valóban tökéletes akcióterv.:)

Boross Bence 2018.07.07. 19:03:09

@PearlOfScandinavia: A modernitásnak pusztán a technológiával való azonosítása tévedés. Sokkal inkább az individualizmus és az instrumentális racionalitás feleltethető meg neki.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.07.07. 19:59:16

@Boross Bence: huh, köszi, ez nagyon rossz volt... és nem is írja, hogy kitiltottam innen, szóval minden stimmel

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.07. 20:13:29

@Boross Bence:

Amely individualizmus és intrumentális racionalitás a leglátványosabban a technológiákban kerül megnyilvánulásra. Nem véletlen az, hogy a korai modern időszak kezdetét a 15. sz. közepére tesszük: a történészek Konstantinápoly elestéhez (a Bizánci/Kelet-Római Birodalom végéhez) kötik azt, de az nagyjából egybe esett a kommunikációs technológia egy forradalmi eseményével, ti. a Gutenberg-féle (nyomdafém-alapú mozgatható betűelemes) nyomdászat létrejöttével.

PearlOfScandinavia 2018.07.07. 20:49:55

@Boross Bence: valami zavar lehet az eroben, mert én nem állítottam olyasmit, hogy a modernitás azonos lenne bármivel is, legkevésbé a technikával. Azt írtam, ha nem tetszik az a pont, ahova eljutottunk, akkor kezdjük elolrol.
Azért írtam ezt, mert alapból utálom az olyan kijelentéseket, amelyek a rombolásról szólnak. ( tény, hogy ezt nem te említetted, de valahogy belefolytál). A rombolás távol áll a konzervatív mentalitástól szerintem. Azt azonban nem ártana tisztázni, ha már csatlakoztál az elotted szólóhoz, hogy milyen modernitásról beszéltek ti ketten maxvallal: a korszellemrol, a társadalmi és gazdasági rendszerrol, a politikáról és a kultúráról, az újkori polgári szellemrol, a modern ipari civilizációról és a nyugati demokrácia értékeirol, vagy egyszeruen csak a gondolkodási stílusról.
A pontos definíció jelentosen csökkentheti a félreértések mennyiségét, ha komolyan óhajtasz a témáról értekezni.

Boross Bence 2018.07.07. 23:02:23

@HaFr: Bocsánat, tévedtem, valami régi üggyel összekevertem.

screpes 2018.07.08. 07:19:10

@tibor84:
az itteni, hafr által inspirált brainstormingnak volt kimente, ha éppenséggel lopakodó természetű is.
valóban elébbre juthattunk néhányan abban,hogy valamit "miért NE!" tegyünk illetve, miért nem teszünk.

Elhatározásnak, pozitív következtetésnek ez persze csekély.
de a te logikád, ami a vároakozásodban kifejezésre jut, (hogy az öteletelés konstruktív okossággá állhat össze), magán viselii a kezdő marketingtanoncok hullafoltját.
Az első/ második órán valamennyi ilyen iskolán elhagnzott, hogy jellegzetesen holisztikus dologról van szó, csak attól várhatunk sikert eredményt, ha a tervezett, tudatos hatások harmonizálhatnak, egy irányba hatnak, de sokféle fornton kell e harcot kezdeni (piaci céljainkért).
És az igazi ellenség az a szemlélet, aka dilettatntizmus, amelyik egy-egy apró ötletből, kis dobásokból véli felépíthetőnek a sikert.
Mert kis lépés az mindig van: látszatcseléekvés, piti nyomulások, abban kiteljesedhetnek a protekciósok, és a tudatlanok.
Dr nem ám a CÉG, a célokba öltözött egész szervezet!

Úgy jellemzik a tanárok ezt a taktikának sem nevezhető álstratégiát, mint aki e hegycsúcsra akar felljutni, és ezért felugrik az első magas járdaszegáélyre, mert az is "arra" van (felfelé).
Ha egy nőt akarsz feljuttatni a csúcsra, akkor sem dönthetsz úgy, hogy majd időnként valahol megpiszkálod.
A járdára ugrálásból soha nem lesz hegycsúcsra jutás.
Öteletekbúl nem építhető siker, csak ha láncra fűzhetők, a relevanciájuk kizárólag egy nagyobb ívű, komplex elképzelés keretében ítélhető meg. ha látszik a lánc, az lesz a sikeres eljárás víziója.

Perceval 2018.07.08. 08:59:30

@maxval balcán bircaman: Elnézést, hosszú leszek, és ha személyeskedőnek is tűnök, azt nem a sértés szándékával teszem, hanem értelmezni próbálom a jelensége(de)t.

Nem értek valamit. Nem értelek pontosan. Nem értem általában sem a politikai komisszárok lelkületét.

Magamból indulok ki. Olvasok tartalmas blogokat (egyetértéstől függetlenül), amelyek tárgyi tudást, műveltséget, összefüggések ismeretét mutatják. Ha nem is győznek meg, de ábrázolják, hogy a világ bonyolult, összetett, és ritkán fekete-fehér. Ugyanez elmondható sok komment kapcsán is. Folyton kevesebbnek érzem magamat, folyton hiányosnak érzem a tudásomat, folyton rácsodálkozok mások műveltségére. A tudatlanságomból fakadó bizonytalanság az édestestvérem.

Ebből a lelkiállapotból futok bele abba a jelenségbe, amelyet leginkább te jelképezel ebben a blogban (és a sajátodban). Abba, hogy emberek szemmel látható, mélybe hatoló tudás nélkül, pusztán maguknak tulajdonított erkölcsi, politikai, ideológiai fölény alapján mégis kétségtelen bizonyossággal szórják az ideológiai igét.

Benned sose rezdül meg az a felismerés, hogy keveset tudsz? Nem bizonytalanít el? Honnan ez a kétségbevonhatatlan ideológiai magabiztosság, amelyhez az a fajta önhit is kell, hogy ne kételkedj magadban, a látásodban.

A (kommunista) komisszárokat, inkvizítorokat ábrázolták úgy a filmekben, hogy nem volt tény, összefüggés, gondolat, érzés, amely az ideológiai meggyőződésüket, a saját magasabbrendű igazságukat kikezdte volna. Már ember se volt az ideológiai páncél mögött, hiszen nem is lehet emberi teljességről beszélni ott, ahol a jó és a rossz mércéje az ideológiai irányultság és a hitbéli hovatartozás dönti el, hogy ki a barát, ki az ellenség. Ahol a póz, a szerep, a nagy cél akarása eltakarja és felszippantja a személyiséget.

Ne értsd félre, nem azért “kritizállak”, mert mást vallok a világról (már semmit se), hanem mert nem érzem hitelesnek azt, amit képviselsz, éppen azért, mert nem érzem mögötte az embert, a tudást, az organikus látásmódot. Csak a politikai komisszárt. Néha nem érzed szűknek a ruhát?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.08. 09:12:23

@Perceval:

Negyedművelt vagyok, azaz az emberi tudás kb. 25 %-ában vagyok képes bizonyos határozottsággal mozogni.

Érved érvelési hiba. Ha csak annak lehetne meggyőződése bármiről is, aki MINDENT tud, akkor nem létezne emberi tudomány. Hiszen mndent tudni képtelenség.

A természetes jó követője vagyok, ez az, ami vezérel.

Perceval 2018.07.08. 09:27:47

@maxval balcán bircaman: ebben a blogban több olyan ember is van, akinek több energiája, képessége és tudása van (az enyémnél), hogy ha akarja, szétszálazza a sok fogalmat, amit összekeversz - sőt összemosol. Csupán utalnék címszavakban:
Álláspont - meggyőződés
Tudás - meggyőződés (aki mindent tud, annak már értelmeszerűen nem meggyőződése van, nem is lehet)
Hit - fanatizmus
Alázat - elbizakodottság
Határozottság - gőg
Elkötelezettség - ideológiai vakság

A “természetes jó követője vagy”? Szerintem becsapod magadat. Szerintem elsősorban magadat csapod be. Szerintem csak magadat csapod be. Iszonyatos csapda, ha az ember hangzatos erényekkel, jól hangzó marketing szövegekkel ruházza fel magát, és nem abban hisz, amit képvisel, hanem abban, hogy amit ő képvisel, az a jó. Remélem, érzed a különbséget.

De ne törődj vele, amit mondok: a filozófia fertőzöttjekén, nihilistaként túl üresnek és mesterkéltnek érzek ilyen fogalmakat, mint “természetes jó”. Talán azért is, mert az egész emberi társadalom a maga törvényeivel, városaival, művészetével csupa absztrakció, amelyik éppen ezért túlterjeszkedik a természetes érzület keretein, bármit is értsünk alatta.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.08. 09:35:07

@Perceval:

Nem csapom be magamat, folyamatosan vizsgálom saját magamat.

A legjobban tudod mit utálok? Azokat az embereket, aki sose mondják ki mit gondolnak, s még jobban azokat, akik még véleményt se mernek alkotni. Te mpst ezen embertípus számára legyártottál egy ideológiát...

Pedig nem. A semmilyen, gyáva, nem gondolkodó emberekre semmi szükség, ők sehová se viszik a emberiséget. Akkor már inkább egy harsány fanatikus.

Perceval 2018.07.08. 09:53:36

@maxval balcán bircaman: hahahahaha

amikor először kamaszként a kereszténység fertőzött meg, és túlbuzgalmamban égetni akartam a bűnösöket, aztán amikor 20 évesen Hamvas Béla hatása alá kerültem, akkor vallottam ugyanezeket az elveket, mint te most. Ma már mindkettőt sajnálom, mert azt hiszem, ez a fajta szenvedély iránti szenvedély is eltévelyedés: önigenlésből fakad, és amolyan szellemi maszturbálás, hogy a végén lehessen mondani, milyen jó volt magammal.
Igen, remek élmény folyton elítélni a világot, főleg, ha ezt valamilyen eszme jegyében lehet megtenni. Az ember rögtön kiválónak érezheti magát tőle, aki különb másoknál.

Perceval 2018.07.08. 10:10:43

@maxval balcán bircaman: Amúgy amikor magadat vizsgálod, nem szoktál elfogultságot jelenteni, és kérni, hogy más, pártatlan vizsgálóbírót jelöljenek ki a feladatra?

Jó dolog az önvizsgálat, félre ne értsd, de önmagamat vizsgálva se a saját korlátoltságom, se az önmagam iránti elfogultságom nem küszöbölhető ki. És mint tudjuk, a legutolsó gazember is fel tudja menteni magát önmaga előtt, legfeljebb háborog, hogy a világ nem érti őt.

De azért sok sikert az önvizsgálathoz! Is.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 10:38:16

@maxval balcán bircaman:

"A legjobban tudod mit utálok? Azokat az embereket, aki sose mondják ki mit gondolnak, s még jobban azokat, akik még véleményt se mernek alkotni."

Ami teljesen rendben van mindaddig, amíg nem teszel szert politikai hatalomra amely alkalkazásával erőszakot tudsz tenni azokon az embereken akiket utálsz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.08. 10:54:40

@Perceval:

Ilyen a gondolkodó ember: változik.

Én sose voltam fanatikus, egyik korszakomban se. Pedig voltam már liberális, fasiszta, marxista edddig.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.08. 10:55:16

@Perceval:

"más, pártatlan vizsgálóbírót jelöljenek ki a feladatra?"

Igen, Istent kérem fel erre a feladatra.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.08. 10:56:30

@neoteny:

Minden politikai hatalom az erőszakról szól, hiszen az állam erőszakszervezet.

Egy idpben akartam politikus lenne, de gyorsan kiábrándultam belőle, alig 4-5 év alatt.

Janossz 2018.07.08. 10:57:11

@Perceval: " És mint tudjuk, a legutolsó gazember is fel tudja menteni magát önmaga előtt "

És az önfelmentés részeként megfogalmazódik benne, hogy az áldozata megérdemelte, amit tett vele. Így kezdik a bűnösök gyűlölni az ártatlanokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 11:03:07

@maxval balcán bircaman:

"Minden politikai hatalom az erőszakról szól, hiszen az állam erőszakszervezet."

És ráadásul az államhatalomnak erőszakmonopóliuma van. A rendőr fültövön csapdoshatja a polgárt még akkor is, ha esetleg nincs igaza a rendőrnek; de a polgár semmilyen körülmények között nem csapdoshatja fültövön a rendőrt, akármennyire is igaza van a polgárnak.

"Egy idpben akartam politikus lenne, de gyorsan kiábrándultam belőle"

Mindenki nagy szerencséjére.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 11:21:01

@maxval balcán bircaman:

A hobbik űzése mindig jobb, mint amikor a megélhetés biztosítására kell valamilyen foglalkozást folytatni. Az igazán szerencsések képesek a hobbijuk űzését foglalkozásszerűen csinálni, ti. jövedelemre tudnak szert tenni belőle,

screpes 2018.07.08. 11:22:52

@maxval balcán bircaman:
"mily sekély a mélység, s mily mély a sekélység"

screpes 2018.07.08. 11:29:31

@maxval balcán bircaman:
ami ezt a közösséget illeti. ahová "jársz", mindenki elkívánt már a pokolba...
még ez sem lenne baj, de pontosan azzal, (az ő liberalizmusukkal!) hajózhatsz, ami ellen nyersen kikelsz minden adódó, és hányzó alkalommal...
Ezt vedd be az önvizsgálataidba: milyen ember lehetsz te ezekután?
Szisztematikusan, szívósan a legócskább szerepre helyezkedsz, eszerint választasz közösséget, rombolni érkezel.
Persze, ezt jól lehetne adni ott ahol a putyini propagandisták vannak, de miért nem maradsz akkor ott?

Perceval 2018.07.08. 11:30:54

@maxval balcán bircaman: Isten? Nem vagyok képben pontosan. Ez ugye az a lelkivezető, aki már tébolyultaktól kezdve népírtókon át, inkvizítoroknak, sorozatgyilkosoknak, terroristáknak is sugalmazott? Jobban válogasd meg a tréneredet, mert ez kissé hiteltelen már. És ezt nem ateista szempontból mondom, hanem merőben lélektaniból.

Amúgy elnézést, de szerintem teljesen értelmetlen olyasvalakivel beszélgetni, aki nem ijed meg saját magától, ha ilyen nagyzoló dolgokat képes kimondani, és észre se veszi a blaszfémiát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.08. 11:33:05

@neoteny:

Én nem vagyok ilyen szerencsés. Kénytelen vagyokm hülyeségekkel fpoglakzni jövedelemszerzési célból.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.08. 11:34:24

@screpes:

Számomra pozitív visszajelzés, ha az átlagemberek, s különösen ha a liberális elit negatívan viszonyul hozzám.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 12:40:40

@maxval balcán bircaman:

"Kénytelen vagyokm hülyeségekkel fpoglakzni jövedelemszerzési célból."

Épp' ez a munkamegosztás lényege: számodra hülyeségnek tűnhet az, amivel jövedelemre teszel szert, de azért tudsz jövedelemre szert tenni vele, mert valakik számára szubjektív értéket képviselnek azok a javak amiket előállítasz a foglalkozásod gyakorlása során.

Perceval 2018.07.08. 12:45:14

@screpes: szerintem nem rombol, ahhoz ugyanis tényleges retorikai tevékenység kellene. Szerepe szerint ő a vita felett áll, csupán bemondja a tutit, és azt is provokatívan bombasztikusra hegyezi ki. Valószínűleg rég lemondott róla, hogy bárkit is meggyőzzőn, a vitát is feladta. Vagy ez a szerep szórakoztatja merő öncélúságból, vagy ténylegesen ezen a szinten áll, és bebábozódott. Én az utóbbira szavaznék. Szerintem egy nem túl cizellált, de magabiztos elme önigazoló ámokfutása.

De összességében mimást lehet mondani stílusosan erre: Isten tudja....

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 12:55:34

@maxval balcán bircaman:

A természetes jót cselekszed, de ezt hülyeségnek találod.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 13:01:02

@maxval balcán bircaman:

Dehogynem: javakat állítasz elő ami mások igényeit kielégítik, és ezért cserébe jövedelmed származik, amikből a saját igényeidet tudod kielégíteni.

Janossz 2018.07.08. 13:01:18

@Perceval:
Azért érdekes ám, hogy milyen erős kohéziója van az antiliberalizmusnak.
Bircánk a ruszki/komcsi propagandájával valahogy sose kerül konfliktus helyzetbe a véresszájú szélsőjobbosokkal, szépen megférnek a blogokon, sőt egymást támogatják.
Egy zenekarban játszanak ők, csak kicsit más hangnemben.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 13:09:48

@Janossz:

Ilyesmi előfordul másutt is: pl. az USA-ban (és valamelyest Kanadában is) a radikális feministák egy elég nagy része legalább annyira kritikusan viszonyul a transzneműekhez (különösen a férfiból nőbe váltókhoz) mint a radikálisabb konzervatívok-keresztyének. Amivel kivívják a(z egyes) transzneműek bajnokaként fellépő feministák dühét sőt gyűlöletét.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 13:19:11

@maxval balcán bircaman:

Ha nem akarnád akkor nem csinálnád ezt. Jövedelemre akarsz szert tenni (hogy kielégíthesd a saját igényeidet); és azzal, hogy ezt csinálod (ti. hogy az általad termelt jószágok kielégítik mások igényeit), nyilvánvalóvá teszed azt, hogy ezzel vagy képes a leghatékonyabban jövedelemre szert tenni (és abból kielégíteni a saját igényeidet). Hiszen ha lenne hatékonyabb foglalkozásod jövedelemszerzésre, akkor azt csinálnád (vagy ha képes lennél a saját igényeidet kielégíteni a saját termelő tevékenységeddel, akkor úgy tennél).

Perceval 2018.07.08. 13:27:03

@Janossz: egy időben próbáltam vitatkozni jobboldaliakkal (pontosabban szavazókkal - fontos különbségtétel). Sajátos módon nem lehet elvi vitát folytatni. Mert vagy egyet értesz, vagy nem, de akkor már csak liberális lehetsz, más nem. A világ kétosztatú lett.

Ha felsejlik a gyanú, hogy liberális vagy, onnantól már igazad se lehet, hiszen még ha objektíve igazad is van, az nem írhatja felül a zsigeri, istentől eredő, intuitív igazságot (meggyőződést), ami a tiszta, romlatlan, ősi néplélek kifejeződése szemben a zsidós intellektuális sunyisággal, amely a retorikával zavarja össze a tiszta lelkületet. Sőt, ha netán igazad van, fura módon az csak még gyanúsabbá tesz.

Szóval ezt a jelenséget nevezik valláspótléknak. Az Igazságot csak megpillantani lehet, és ha nem látod, akkor romlott vagy. A retorika pótcselekvés. A szép és jó világ úgy áll elő, hogy leszámolunk a romlottakkal. Az állam immáron nem a közös ügyek intézésére van, hanem az igazak közösségét kell képviselnie, a többi meg nem számít.

A liberális mint megbélyegzés valójában totálisan tartalmatlan, már nem politikai fogalom, hanem az eretnek, a bűnös, a tévelygő szinonimája. Ezért használják szitokszóként. A hagyományos műveltség jogosan sziszeg, mert hát ez már nem negyed, hanem semmilyen műveltség sem, barbár melldöngetés, de hát a hagyományos műveltség is könnyen gyanúba keveredhet, hiszen az aggályoskodás is a liberálisok sajátja.

Az antiliberalizmus kohéziója a közös ellenségkép. Ha Isten lennék, korlátlan hatalomra juttatnám az egész bagázst, és nézném, ahogy a frakciók egymást átkozzák ki, és azon versengenek, ki tudja hatásosabban liberálisnak és idegen ügynöknek bélyegezni a másikat. Rossz vicc lenne elkerülhetetlen vérfürdővel, szóval ez csak gondolati játék volt :D

Mindegy, ez kiszaladt.......

tibor84 2018.07.08. 13:29:27

@screpes: Aha, értem.:) És kb. mikorra várható " a nagyobb ívű, komplex elképzelés"?

Janossz 2018.07.08. 13:48:16

@Perceval:
Szép tömören összefoglaltad Négyeske többéves, 23652 részes eszmefuttatását az államvallásáról.

Az igazhitűeket öt perc alatt lehet vitában szembesíteni vele, hogy öcsém, te liberális vagy !
Vállalkozóknál három is elég.

Mert sokszor fogalmuk nincs, mi ellen is vannak oly bőszen, aztán némely kérdésre "rossz" választ adnak...

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 13:58:50

@Perceval:

"Ezért használják szitokszóként."

A liberális szitokszóként történő használatát a tavaly megboldogult Arthur J. Finkelstein dolgozta ki az USA-ban még a kései 80-as és a 90-es években: és ezt sikerült eladnia Mo-n is -- ő képes volt egy rókáról (legalább) két bőrt lehúzni.

FrVili 2018.07.08. 14:37:15

A poszt apóriája mutatja, hogy minden irányból ugyanoda konvergál a konklúzió:
fuhu.hu/tgm-buta-plebejusok-iranyitjak-az-orszagot/
Vagy mondhatnám az ablak mindkét oldala:
youtu.be/nQzkIv76qJQ

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.07.08. 14:40:06

@FrVili: igen, én is épp tegnap láttam, meg is jegyeztem valahol :)

2018.07.08. 15:42:36

@FrVili:
ezek az emberek egy seholsincs világot kérnek számon a magyar társadalmon.

2018.07.08. 16:04:58

@neoteny:
sanyi szerint van a zsidó baloldal. azt szétverte a zsidó jobboldal és a cigányok. orbán kiszorította a belső szláv ellenzékét, és ebből a hűségeseket jutalmazza meg. ez a balkáni cigány vezérkultúra. orbán nem olyan, mint kádár vagy horthy. hanem mint tito. és ez megosztja a németeket. a népfőiskola szerint a dunai német gyáriparosokkal egyezett ki és azok szorítják ki az észak-rajnai "evangelikus" kultúrát. ezek faji-vallási konfliktusok. a holland reformátusság nem állt ki a kelet-magyarországi háziiparosság mellett. pedig még van az jó kis "pullóver" (angolosan mondják), amit a 70-es nagy árvíz idején küldtek. fát vágni még lehet benne. kell az "unijó" de úgy, hogy abban természetes módon védhessük a piacainkat. és erre a filoszemiták azt mondják, hogy ahhoz nincs "jogod". és ezt nevezik liberalizmusnak. ahhoz nincs "jogod".

2018.07.08. 16:26:25

@neoteny:
a pick, pluck, pull, push hangutánzó, hangfestő szavak. ennek rokona a magot takaró hulló pelyva, vagy a takaró ponyva, vagy pólya, vagy a pongyola. ezek amúgy elég szlávosan hangzanak. de ezeket a magyarok alkották. egy szlávos szócsaládot. és ehhez társul az angol pulóver. arről szól a paláver, hogy ez a nyelv eredetében finnegán? mégis miért lenne az? egy kicsit rokon szinte minden hindu-európiai nyelvvel. nem szabad így mondani, hogy hindu-európai. hanem budhistának kell lenni. azt szabad. a közéletben megengedik a nihilt. semmi egyebet. az a "liberalizmus".

Janossz 2018.07.08. 16:26:55

@444: " pedig még van az jó kis "pullóver" (angolosan mondják), amit a 70-es nagy árvíz idején küldtek. "

Még megvan az a tanú is, aki az árvíz utáni helyreállításkor nem tudta meggyőzni a szabolcsi parasztot arról, hogy az elektromos áram bevezetése egy lakóházba nem életellenes összeesküvés....
"Hiába húzzák be, úgyis kiszaggatom!"

Ennyit a modernizációhoz való viszonyról.

Piszkosul hiányoztál a náci dumáddal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.08. 16:39:32

@neoteny:

Ez nem kívánságműsor. Az kell tenned, amit diktál a munkaerőpiac.

2018.07.08. 16:46:44

@neoteny:
példa. két nyelvész főprofesszor az eltén a klubrádióban.
www.youtube.com/watch?v=pGx4vCJCXFk&t=4m57s
megállapítják, hogy a kerül jelentése körüljár, megkerül. de kör szóhoz nincs köze. ahhoz, hogy kerék, kerek, kert, kerítés, köret, környék, környezet. ehhez nincs köze. két zsidó szerint. egy zsidó rádióban. mert ezt máshol nem mondhatják el. a szerkesztő azt mondja, hogy menjetek a francba. a klubrádió lelkes hallgatói azt mondja, hogy ez a két zsidó nagyon okos.

azért mondják ezt, mert a magyar indoeurópai nyelvekkel rokonítható lenne. de még a finnben is az egyház, mint kör az kirkko, az észtben kirrik. ószászban kirika, óangolban cirice, circe. ez a church. az uralkodó a görögben kyrios. király, kör, korona. a magyar ilyenformán beilleszthető lenne az indoeurópai kultúrkörbe, környezetbe. na de ezt nem szeretné nádasdy professzor és kálmán professzor. két zsidó az eltéről. ez már antiszemitizmus. sőt ez már szerintük a fasizmus. de nem. ha zsidó lennék, akkor is azt mondanám, hogy az internet korában ne hazudjatok már ekkorát. miért ne lehetne a magyart az ősindoeurópai-őseurázsiai nyelvek közé sorolni. mert hogy ugye nyelvtanában megmaradt az ősi toldalékolás.

miért ne lehetne a tudományos akadémián esetleg számon kérni, hogy mire is költik a magyar adófizetők pénzét. miért ne lenne erre joguk a magyaroknak? ha zsidó lennék, akkor is ezt kérdezném. hja, hogy akkor kevesebb jutna néhány tökfejnek. akik úgy egyébként a szabad piacot hirdetik. tgm adja el a burzsoázia ellen írott műveit a piacon a plebejusoknak, akik átvették a hatalmat. ilyen okos filozófus nem született magyarországon. mint ez a tamás gáspár miklós.

2018.07.08. 17:06:07

@Janossz:
nem arról van szó, hogy legyen-e modernizáció, vagy ne legyen. a kormány ezen a héten csatlakozott az európai űrügynökség egyik programjához. létrejött valami business incubation center. a kormány részéről beszédet mondott magyar levente. aki átadta a megbízólevelét lévai péternek és tandi zsuzsannának, akik ezt a központot vezetik. ők azok.
wigner.mta.hu/sites/default/files/inline-images/20180702_143631.jpg

Az ESA Üzleti Inkubátorházát 2018. július 2-án az ESA főigazgatója, Johann-Dietrich Wörner, Magyar Levente külügyi és külgazdasági miniszter-helyettes, Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Frank M.Salzgeber, az ESA Technológia Transzfer és Üzleti Inkubációs Hivatal vezetője, Martin Kern, az Európai Innovációs és Technológiai Hivatal megbízott igazgatója, valamint Tandi Zsuzsanna, az ESA Üzleti Inkubátorház vezetője nyitotta meg.

arról van szó, hogy ők egyeztek ki wörner, salzberger, kern urakkal, akik az ejrópai néppárthoz kötődnek. és van egy másik csoportosulás, amelyik az amerikai demokrata pártnak rendelné alá az űrügynökséget. ők azt mondják, hogy ők "a" tudományosság. de nem. mert ők is partikuláris érdekeket képviselnek. és az ellentábor is. ez egy hatalmi játszma.

amiben az mta élén lovász lászlónak elvben azt kellene mondani, hogy ezt döntsék el a politikusok, mert úgy egyébként a matematikának mindegy, hogy az űrügynökség hivatalát ki vezeti. de az nyilván alá lesz rendelve valami kormányzatnak feltéve, hogy közpénzből működik. na de lovász lászló nem ezt mondja. hanem hogy ide a pénzt. palkovics azt, hogy egy pillanat. náluk a közös kassza kulcsa. mivel ők nyerték a választást. ez egy hatalmi játszma, amiben kifizető helyekről döntenek. de a matematikának mindegy. jóska fogja a nagy távcsövet, vagy pista. nem arról van szó, hogy egyik nem akar modernizációt. hanem arról, hogy magyarországon egy nagy távcsőre van pénz és a jelentkezők vannak vagy húszan. ilyenkor jön az, hogy kinek milyen eredményei vannak. de annak lesz eredménye, aki belenézhet a távcsőbe. vagy aki laci bácsi faszát szopja, vagy palkovicsét. és most az utóbbi nyert. ez egy hatalmi játszma. a tipp mixen megtette lovászt és orbán kapta a kétharmadot. de ezzel nem szűnt meg a modernizáció lehetősége.

normális közélethez az kell, hogy a vitatkozó felek közül az egyik társaság menjen a francba. és vallási kérdés, hogy melyik. és jelen állás szerint a lovász féle. amelyik azt mondja, hogy ők az akadémikusok. és nekik nem kell számot adni arról, hogy mire is költik az adófizetők pénzét. mert ők az mta. és ehhez a törvények biztosítják a jogokat. törvényhozás azonban ezt jogában áll megváltoztatni. és erre azt mondják, hogy vége a magyar tudománynak. az ellentábor azt, hogy végre magyarrá válhat.

a tudományos közéletben ugyanúgy faji-vallási alapon szerveződő klikkek vannak, csak ezek a konfliktusok a mondjuk matematikán belül nem élesek. a politikában kiéleződnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 17:14:03

@maxval balcán bircaman:

"Ez nem kívánságműsor. Az kell tenned, amit diktál a munkaerőpiac."

Ez egy veretes ostobaság: minden piaci tranzakcióhoz legalább két fél szükséges, és szabadpiaci viszonyok(at közelítő esetekben) egyik fél sem diktál a másiknak. Az a szocializmzusban volt, hogy létezett a KMK bűncselekményének tényállása: akkor tényleg keríteni kellett valamilyen munkát 3 hónap leforgása alatt (ha jól emlékszem). Ma már nincs ilyen nyomás a munkavállalón: megfontolhatja, hogy megköt-e egy munkaszerződést.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.08. 17:18:19

@neoteny:

Meg kell élni valamiből. Ha nincs megfelelő vagyonod, dolgozni kell. Azaz kényszer. Nem mondtam, hogy JOGI kényszer.

2018.07.08. 17:21:44

@Janossz:
tehát arról van szó, hogy ha mondjuk építenének egy kis műholdat magyarországon és azt feljuttatja az európai űrügynökség, akkor orbán viktor esetleg mondana egy beszédet, hogy a magyarok milyen okosak, ilyen gógyis nép nincs még egy a világban. de ugyanez van franciaországban, vagy amerikában vagy akárhol.

és erre egy csoportosulás azt mondja, hogy ilyen ne legyen. mert ők egy nemzetek felett álló szuperelit tagjaivá szeretnének válni és abban nincs kormányfő, amelyik beszédet mond. magyarul egy állam nélküli világtársadalmat szeretnének. ők azt hirdetik, hogy ők egy új emberi faj lesznek. amelyik felette áll a réginek. ez a társaság konkrétan fasiszta. vannak az alsóbbrendű emberek, akiktől elszedik a pénzt és szedjék el a jogokat. mert a tudományos kutatás csak így lehet igazán szabad. ezt hirdeti lovász lászló. ezt faji-vallási alapon hirdetik meg. és a tudósok egy része szeret ebben hinni. egy része azt mondja, hogy akik nem képesek a köznép mellé állni azok menjenek a francba. nem orbán viktorról van szó. ha fellőnek egy részben magyar hozzájárulással működő műholdat, akkor mondjon beszédet gyurcsány ferenc is. és ha őt választják meg, akkor őt választották meg. ha nem, akkor az még nem a fasizmus. lovász lászló körei inkább az orbán elleneseket szeretnék. mert a kisfia amerikában tanul. amerikában azt gondolják, hogy magyarországon sötét diktatúra van. mert orbán nem feltétlen tőlük veszi meg a repülőt. de lehet, hogy mégis csak. ez egy hatalmi játszmában dől el. lovász lászló valóban a tudományosságot képviselné, akkor azt kellene mondani, hogy a matematikának mindegy.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 17:26:44

@444:

"kell az "unijó" de úgy, hogy abban természetes módon védhessük a piacainkat. és erre a filoszemiták azt mondják, hogy ahhoz nincs "jogod". és ezt nevezik liberalizmusnak. ahhoz nincs "jogod"."

Bezony: a gyügyei paraszt nem kényszerítheti államhatalmi erőszakkal arra a nemzettestvéreit, hogy azok csak tőle vásárolhassanak meggyet, importmeggyet ne vehessenek.

Akinek ez nem tetszik, az költözzön el Minszkbe.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 17:32:35

@maxval balcán bircaman:

"Meg kell élni valamiből. Ha nincs megfelelő vagyonod, dolgozni kell. Azaz kényszer."

Így van: a kényszer abból származik, hogy kielégítendő igényeid vannak, nem valaki más által rádlőcsölt kényszer. A munkaerőpiac nem diktál neked semmit, a te saját igényeid diktálnak neked, hogy azokat elégítsd ki. Hogy ezt a kielégítést hogyan végzed, az a te dolgod. Sewnki nem tartozik neked egy jól fizető és/vagy kényelmes állással: szabad vagy arra, hogy megtaláld a neked leginkább megfelelőt. És ezt is teszed: hiszen ha lenne a mostani állásodnál számodra megfelelőbb, akkor ott dolgoznál.

2018.07.08. 17:38:25

@Janossz:
és a másik kérdés a nyelvészet. politika.

ez egy vicces jelenet, amit "a" történelemtanárok egyesülete jegyez. de ők valójában nem "a", hanem egyes történelemtanárok. akik egyébként a finnugor eredetelmélet hívei és a betelepítés pártiak és a prádjot kultiválják és még miegyéb. az akadémia függetlenségét és a többit. dolák sali róbert parodizálja az egyik népszerű népfőiskolai előadót.
www.youtube.com/watch?v=bHGaCiYCznw
aki többek között arról szeret értekezni, hogy a pilis egy királyi fellegvár. azt is jelenti az a szó. és erre azt mondják, hogy plüsstigris.

görögül a fellegvár polisz. ebből ered a politika szó. és ennek magyar megfelelője a pilis. mondja az előadó a népfőiskolán. mert hogy a szkíták kapcsolatban álltak a görögökkel is.

na most erre az mondja repárszky ildikó tanárnő főokos, hogy nem. na de ott van a magyar és nem magyar krónikában. ildikó néni azt mondja, hogy azt mondja, hogy akkor se. mert erre való a forrás kritika. és ezeket kidobjuk. ez a politika.

de jön egy másik rezsim. és azt mondja, hogy a pilis és a polis összefüggnek. tehát az egy fellegvár. csak éppen egy nemzeti keresztény fellegvár. mert magyarország apostoli szent királyság. répárszky ildikó tanárnőnek nem ez a vallása. a népfőiskolások azt mondják, hogy inkább legyen ez. melyiket válasszuk. egy történésznek azt kellene mondani, hogy ez vallási kérdés. balti nyelveken is a fortress pilis. és van olyan lengyel kutatás, hogy a balti szlávok egy része kárpát-medencéből vándorolt északra. az is lehet, hogy a pilisből. lehet, hogy semmi köze a polis szóhoz. ezek esetleges kapcsolatok, amire a politika azt mondja, hogy legyen, vagy ne legyen.

Janossz 2018.07.08. 17:48:03

@444: Százszor előadtad, Szófosóbajnok.
Unalmas vagy, nagyon. Ne menj Minszkbe!
Tiraszpol neked jobb hely lenne.

FrVili 2018.07.08. 17:59:16

@444: Még hogy ne tudná az értelmiség, hogy milyen országban is él. "De képzeli, hát szertelen". Reményked/tek/tünk, csalatkoz/tak/tunk. Pl. íme egy gesztus, ami tetszeni fog (persze gúnynak fogod tekinteni, pedig csak egy halvány, elmosódott idézőjel): youtu.be/DLsyOfeZ5cw
Ennyire gazdagok volnánk szellemiekben, hogy két szakember gárdánk, két értelmiségünk van és minden távcsőre jut két hasonló kvalitású tudós társaság? Csak hát kevés a távcső? Ilyen ország márpedig nincs, mert ha lenne, akkor az sicher, hogy ott jutna mindenkinek távcső, különben ott valami más hibádzik.

2018.07.08. 18:08:22

@neoteny:
na de csak azt akarja elérni, hogy az ő portájára (mondjuk a kistérségbe) ne vigye oda a penny market az olcsó meggyet egészen addig amíg a helyi tulajdonban levő gazdaságban a fizetési mérleg nem mutat többletet. ez a helyi érdek.

a penny market azt mondja, hogy dehogy nem. odavisszük az olcsó meggyet. és gyügyei kistérségben a multik építenek egy kisüzemet, ahol a parasztok valami gépalkatrészt reszelnek, vagy fröccsöntenek gumibizbaszt. vagy akkumulátort gyártanak, ami elszennyezi a környezetet. de mit számít az. ez a szabad piac. de a multik a munkahelyeket állami támogatással hozzák létre. és a penny market vásárlói állami támogatást kapnak. bözsi néni nagygécen várja az erzsébet utalványt, amit elküld neki a "geci" orbán. és ezzel újabb négy évre zsebben a "kétharmad". meg se állnak 2030-ig.

erre tgm azt mondja, hogy ezt így nem lehet. mert őt vagy az ő kedvenceit választják. egyik oldalon se a szabad piac hívei állnak. orbán ugyanúgy támogatja a nyugatiak egy részét. csak a penny market piacát megszerezné a baldauf és a cba. mészáros lőrinc megveszi a spar üzleteket. mert magyarországon benne bízik a tőkepiac. és nem a penny market tulajdonosaiban.

a gyügyei paraszt azt mondja, hogy nekik legyen áfész boltjuk, ahol eladják a gyügyei meggyet. borbás marcsi azt mondja, hogy ó ez a híres gyügyei meggy. és ilyen aprószemű, és egy kicsit savanyú. de nagyon finom. mert ez a miénk. magyar. a gyügyei paraszt azt mondja, hogy ez a cigánymeggy kis kezét csókolom. ami vadon terem. ezt kellene nemesíteni. ahhoz kellene labor, és effélék. de kié legyen a labor. és az egyik válasz az, hogy indulásként legyen kvázi mindenki. az agráregyetemé. józsi bácsi is beiratkozhat. és megtanulja, hogy ez ilyen fajta, az amolyan fajta. gazdakörök, népfőiskola. és ahhoz hozzáteszik a népdalt, néptáncot. a hagyományt és a modernitást kollektivizált módon összekapcsolják.

csak ezzel egy probléma van. ez nem kapitalizmus. de nem is kommunizmus. mert az áfész üzletekben ettől még sokféle meggybefőtt lenne. csak ez esetleg a penny marketnek nem lenne jó. mert a sokféle meggybefőttet termelő és értékesítő cooperative kiszorítaná. ez lenne jó a kistérségnek. de orbán se ezt képviseli hanem azt, hogy kiszorítja a penny market üzletét. a parasztok ennek a rombolás részével értenek egyet. az építkezés az, hogy demokratizálják az "uradalmat".

fehérgyarmaton a polgármester jelölt annyira biztos volt, hogy nyer, hogy papi hivatását előre visszaadta. és nem nyert. az nyert, amelyik azt mondta, hogy ő független. és egyébként ha kell, akkor szállítják a szavazatokat az egyik pártnak. ha ezt a vallásvitát csak így lehet eldönteni, akkor így döntsük el. de a helyiek érdeke legyen képviselve. orbán viktor azt mondja, hogy neki mindegy, csak ne soros ügynökeire szavazzanak. cserébe felújítja a templomot. az így néz ki.
temple-tour.eu/media/temples/15/1.jpg
és ezzel létrejön az egyezség. ez a vallásháborút követő kiegyezéssel kvázi egypártrendszer jön létre. mert többpárti keretek között tgm azt mondja, hogy a fasznak kell ez a sok keresztény baromság. a spektákulum társadalmát építjük. de az is egy vallás.

lovász lászló azt mondja, hogy a gyügyei paraszt higgye el, hogy az mta tudósai a nép javát akarják. de ő olyan kutatást finanszírozna, ami neki hasznos. mondjuk a meggyel kapcsolatban. mert a termelő abban érdekelt, hogy egyél meggyet. meggyel. lovász lászló azt mondja, hogy na de a tudomány nem így szerveződik. hanem a legújabb kutatási eredmények. és a meggyfajták nem érdekesek. nem adnak rá nobel díjat. a gyügyei paraszt válasz az, hogy ki a francot érdekelnek a nobel díjak. ő adja a pénzt, akkor ő diktáljon. lovász lászló azt, hogy nem. hanem az mta. amelyik leszarja a közakaratot, de mit számít az. az a "demokrácia". a "liberális".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 18:11:33

@444:

"na de csak azt akarja elérni, hogy az ő portájára (mondjuk a kistérségbe) ne vigye oda a penny market az olcsó meggyet egészen addig amíg a helyi tulajdonban levő gazdaságban a fizetési mérleg nem mutat többletet. ez a helyi érdek."

Helyesen: ez az ő egyéni érdeke, aminek érvényesítését a nemzettestvéreivel kívánja megfizettetni. Az ilyen nemzetárulók költözzenek Minszkbe.

2018.07.08. 18:26:42

@neoteny:
az ő érdeke és a szomszédjának az érdeke. teoretikusan közelítve ez egy néhány tíz, vagy száz család érdeke. egy kis populációé, ami persze egyéni érdekekből áll össze. de ez elemi közelítéssel egy biológiai társulásként értelmezhető. ökologikusan leírhat. mi készül a meggyfából, mi vonható ki a meggymagból. és ilyenformán le lehet írni egy kistérségi gazdaságot. lehet modellezni anélkül, hogy julika vagy mariska néni meggybefőttjét vegyék meg. makroszinten lehet tervezni. mikroszinten versenyezni. és ez nyilván egy vegyes gazdaság, ami a helyiek érdekeit védi.

na most erre a fővárosban a lakosság egyik fele azt mondja, hogy ilyen ne legyen. ők a "baloldaliak" és "liberálisok". az lmp-n belül ők, akik azt mondják, hogy le kell váltani orbánt. sallai meg odabassza a radiátorhoz hadházy-t azért, hogy a parasztok érdekét nézzed. és szél bernadett a kampányban ne költsön százezer forintot fodrászra. na a kozmpolita kampánycsapat azt mondja, hogy az dönti el választást, hogy van levágva széll bernadett frufruja. és azt mondja a hajas laci az rtl klub sztárfordásza, hogy ő levágja százezerért. és majd jól megnyerik a választást. az rtl klub híradója majd úgy mondja a híreket. jött andy vajna. aki azt mondta, hogy ő építene egy sztyúdiót és idehozná az andzselina dzsolit feltéve, hogy nem kell adót fizetni. és ha még jár mellé kaszinó, akkor megveszi a tévé kettőt. és a marsi anikó bemondja, hogy soros egy centért megölné az anyját is. és a különféle hecckampányokból ez vált be. sallai meg azt mondja, hogy basszátok meg a parasztok érdekeit kellett volna nézni elsősorban. de az lmp-ben azt mondják, hogy ők globális zöldek. tehát ők a bolygót mentik meg. mindjárt a bolygót. az emberiség egészét. a parasztnak az lesz a jó, ami a multinak. ez a nézet győzött. ez a "baloldali" és "liberális". ungár péter azt mondja, hogy aláírta szerződést, amihez nem volt joga. de úgy legalább nem érvényes. megveszi a hírlapot. ez lesz a "független". és ez lesz a demokrácia. feltéve, hogy ők nyernek. de cserébe lecsukja az anyját is.

ez egy kutyakomédia.

Perceval 2018.07.08. 18:55:46

@Janossz: Van bőven ismerősöm, aki szintén diktatúra párti........De emögött persze sose kimunkált politikai filozófia van, nem a különböző társadalmi modellek tanulmányozása után látták be, hogy a diktatúra a legjobb berendezkedés. Amikor valaki diktatúra hívő, akkor mindig csak a “mi” diktatúráját képzeli el, és azt is csak addig, amíg a másokat viszik el sötétített autóban. Mihelyst a családjából, rokonságából, barátai közül, rögtön jogállamot szeretne.

Szóval azt hiszem, a diktatúra pártiság inkább általában az emberek lenézéséből (birkák, hülyék, gyerekemberek), a statáriális törvénykezés eszményítéséből (kivégezni minden bűnözőt), és abból a frusztrációból fakad, amely nem ismeri a közösségi cselekvést, a szolidaritást, ezért csak az alávetettségben hisz.

2018.07.08. 19:01:55

@FrVili:
amit lovász lászló számon kér a magyar társadalmon olyan HOL van a világban? mert azt modja, hogy szedjék el a pénzt az adófizetőktől de úgy, hogy semmiféle joguk ne legyen beleszólni abba, hogy azt az mta mire költi. azért mert ez biztosítja neki és a barátainak a törvény. az adófizetők döntő többségének válasza az, hogy változtassák meg a törvényt. és ezért választanak ilyen törvényhozást.

erre mondhatja azt néhány tíz vagy száz akadémikus, hogy ők nem akarnak alárendelődni semmiféle állami, nemzeti hatalomnak. mert ők az államok és a nemzetek felett állnak. az egy seholsincs ország.

2018.07.08. 19:42:31

@FrVili:
ellon musk és csapata magánpénzből kutat-fejleszt. mert kigeneráltak rengeteg fedezet nélküli dollárt. és egy részét valahol el kell égetni. és ebből építenek űrhajtóművet. na de ha ezzel segítik a szegény kis kínaiakat, vagy az oroszokat, akkor valakit megölnek. nemzetek felett álló szuperelitnek amerikai hatalmi érdekeket kell képviselniük. ez amerikában is így van, oroszországban is, kínában is.

na most erre lehet mondani, hogy de magyarország legyen egy olyan hely, ahol a hatalomnak nem rendelődik alá a tudomány. biztosítsuk a legnagyobb szabadságot. és így majd idejönnek a legjobb kutatók. tehát a nép higgyen a magyar tudományos akadémiának. de azért nem hisz, mert az mta a nyelvvel kapcsolatban hazudik.

a kerül szó a kör szóval nincs kapcsolatban. mert ez egy finnugor szó. és körbe jár, megkerül. és ennek nincs köze ahhoz, hogy kör, kerék. megkergültek? a magyar szókincs alapja az, hogy vannak szótövek. és azt toldalékolja. és ebből lesz az a szó, hogy kerület. vagy az, hogy környezet.

van az szó, hogy meritokrata. az ugye a merit érdem szóból ered. az eredeti jelentése: spiritual credit. szellemi merítés? valami olyasmi. az indoeurópai nyelvészek úgy fejtik meg, hogy ez *(s)mer- gyökből származik. ami azt jelenti, hogy tud valamit. és erre azt mondja a magyar paraszt, hogy az ismeret, ösmeret. ősmeret, ősmerítkezés, az eszmélés, az őstudás. valami, ami mindig igaz volt. az alapvető jogok is azok, amik az ősiségen alapulnak. mert apám, nagyapám, dédapám is igaznak tartotta. az az alapjog.

sólyom lászló azt mondja, hogy a francokat. ez valami modernitás. tehát régen nem házasodhattak a melegek. most meg hadd házasodhassanak már szegény kis melegek. ez egy vallási kérdés.

de ugye világos, hogy ez utóbbi, amelyik azt mondja, hogy a magyarban legyen fontos az ösmeret, mert a tudás az ősiségben létező örök igazság megismerésén alapul. ha a népfőiskola így fejti meg és ez kap többséget, akkor legyen ez. és ilyenformán a német meritokrata értékrend össze van kapcsolva a magyarral.

na most lehet, hogy annak a *smer- szógyöknek semmi köze a magyar ismer szóhoz. lehet, hogy az ószász kirika szónak semmi köze a magyar kör, karika szóhoz. spirituális kört jelentet. és ebből lett a kirche. lehet, hogy nincs köze a magyar kör szóhoz. de az óangolban a church cirice. és annak köze van a circle szóhoz. és az indoeurópai nyelvészet úgy fejti meg, hogy ez a *keue- gyökből származik. és az úgy hangzik, hogy "kö-". hö. és ez nem nagy felismerés, hanem hazudtok bazdmeg arról van szó. hazudtok a népnek, mint a vízfolyás.

mert azt mondjátok, hogy a víz az nem visz. és az nem lehet, hogy a wasser. németalföldön az ófrízek úgy mondták: wetir. vetéshez kellett a víz. nagyon úgy hangzik, mint egy korai földműves kultúrának a nyelvezete. amibe beleillik a magyar. vízfolyás. folyó. follow, az a fill és a full szavakkal függ össze. a vízfolyással, amit követtek.

erre mondhatod, hogy ez egy baromság. ilyen nincs. felőlem állíthatod. mert ennek alapja részben a hit. de ez kapcsolja össze a magyarok többségét a nyugattal (túl azon, hogy a kelettel is), amit egy kisebbség próbál eltagadni most éppen lovász lászló vezetésével.

és az talán nem véletlen, hogy az alapító széchenyi azt mondta, hogy a nyelv összefüggéseit kell feltárni ahhoz, hogy a köznép bízzon a tudományban. mert az olyan, hogy mindenki érti. egy hajléktalan azt mondta a villamosmegállóban: három dolog fontos. a muskátli (felteszem valami a nőiség), a muskétás (felteszem ez a férfiasság) és a muskotály. amitől jól érezte magát. úgy tűnik, hogy ezek a nyelvjátékok érdekesek. és ha az mta ebben hazudik, akkor elvész a bizalom. és ebben hazudik.

mert nem arról van szó, hogy mindenféle kapcsolatot keresgéljenek. hanem ebben is egy irány megengedett. ami egy vallási csoportosulás vélt vagy valós érdeke.

FrVili 2018.07.08. 20:17:36

@444: Humboldt óta a tudomány kimondva is: nemzetek fölött álló határok nélküli nemzet. Lyotard óta kimondva is (The postmodern condition 1979) : a tudomány nemzetek fölött álló termelési tényezővé válik a tőke mozgásában. Az alapkutatást ez utóbbi tényező megbénítja. Lovász azt mondja, ha már azt a pénzt ùgyis elveszik az adófizetőktől, akkor természetesen nálunk van a legjobb helyen, hiszen ... és mindez bizalom kérdése, ugyanis egy világ top 10-es matematikusánál a hitelesség nem lehet kerdés.

2018.07.08. 21:54:26

@FrVili:
próbáld megérteni, hogy ez egy vallási kérdés, amit nem humboldt vagy lyotard dönt el. őket azért választották ki csúcs filozófusnak, mert a nemzetek felett szerveződő hatalmi csoportosulásnak ez érdekében állt. a semmiből lehet pénzt teremteni, államhatalmi segédlettel, politikai hátszéllel egy nemzetek felett álló csoportosulás globális méretekben képes megszerveződni. és ehhez kellett megteremteni a filozófiát. és a derék humboldt azt mondta, hogy szerinte a tudomány nemzetek felett áll ezért belőle lett egy filoszemita hittérítő, mert hogy ez egy filoszemita hittétel. de ez egy vallás. amelyik a legutóbbi időkig elég sikeresnek bizonyult.

a tudománynak lehet nemzeti jellege is és az nem zárja ki a nemzetközi kapcsolatokat, a nemzetközösségi jelleget. de az nem nemzetek felett állás, amit lovász lászló hirdet. de az mta az alapító szándéka szerint nem ilyen intézmény. és egyébként az magyar tudományos akadámiát finanszírozó magyar adófizetők döntő többsége szerint se. és egyébként tojnak arra, hogy erről humboldt mit gondolt. mert hogy ő nem egy istenség volt. HUMBOLDT is azt mondta. ha már ő is, akkor kétség nem férhet hozzá. ez egy tekintély elvű érvelés. LYOTARD is azt mondta. na baszd meg. nem lehet máshogy. de lehet. SZÉCHENYI azt mondta. és róla szinte minden településen van utca elnevezve. lovász lászló nem lesz ilyen híres legalábbis errefelé. amerikában lehet, hogy elneveznek róla egy utcát. hiszen top 10-es matematikus. amerikában azt nyilván respektálják. a tudománynak nincs nemzeti karaktere. lovász lászlóról ugyanolyan eséllyel neveznek el egy közt szöülban, mint akárhol. hiszen a tudománynak nincs nemzeti karaktere. szöulban nyilván sokkal inkább kultiválják a matematikát, mint magyarországon. tehát szöulban jó esélye van. na most errefelé elég sok koreai matematikus van. de ők nem tudják, hogy ki az a lovász lászló. vagy mondjuk az mta művészeti részlegének vezetője maurer dóra. aki kiállított londonban. időnként találkozok angolokkal és megkérdezem tőlük, hogy látták-e maurer dóra kiállítását. és el kell nekik magyarázni, hogy egy olyan országban élünk, ahol egyesek azt mondják, hogy MAURER DÓRA kiállított londonban és ezért ő a MAURER DÓRA. és azért van megválasztva orbán, hogy ezeket elzavarják. és ezt el szoktam mondani angoloknak. béndek péter szerint provinciális vagyok, mert angolok már rég nincsenek. de errefelé valószínűleg elmaradottabbak járnak, akik még azt gondolják, hogy létezik anglia. de ez hit kérdése. az is, hogy a briteket a nemzeti kereszténység tartja össze. az a sok kereszt a zászlóban. de persze jogukban áll azt gondolni, hogy a picsába már angliával és az egyesült királysággal. legyünk nemzetek felett álló világelit. hirdessük azt, hogy mi azok vagyunk. de ez egy vallási kérdés.

DrGehaeuse 2018.07.08. 21:58:46

@HaFr: " hogy ez változzon, a nemzetkoncepciónkat kell lerombolni és egy másikat elültetni a helyében"
Szerintem semmit nem kell lerombolni.
Amit lerombolandónak vélsz az sohasem volt egy konszenzuson nyugvó "nemzetkoncepció". Meglehetősen szűk körre korlátozódó fél és negyedművelt ál-elitcsoportok pillanatnyi erőviszonyaitól függő konstrukció egy délibáb.
A magát a liberális demokrácia pártolójának tartó gondolkodók mint te is vagy Péter nem látják be a tényt: a magyar nép túlnyomó többségének soha nem adatott meg a Nemzethez való tartozás valódi élménye. Ezért tévedés számon kérni rajtuk egy hibás "nemzetkoncepciót".
Ahogy én látom - és a mostani választások eredménye is ezt igazolja - ez a délibáb minden eddiginél kápráztatóbb, mégis egyre illékonyab. A 2014-18 közötti propaganda és KNER ál-valóság gyárak a nép egy kisebb részének elvette a józanságát, egy nagyon aktív, gátlástalan kisebbség (KNER nyertesek) pedig minden eszközt és pénzt felhasználva minden eddiginél több tudatos döntésre képtelen államfüggő peremhelyzetű szavazatát megvásárolva kaparta össze a sovány többséget amit a torz választási rendszerben 2/3-os parlamenti többségre váltott.
A mostani fejlemények: harmatgyenge forint, romló versenyképességi kilátások, infláció, előbb-utóbb kamatemelési ciklus, demográfiai krízis rosszabbodása egy esetleges nagyobb válság nélkül is gyorsuló ütemben kényszeríti ki a fidesz-részegek kijózanodását. Ez még az idén elhozhatja a délibáb elillanását a szürkülő, hűvös, munkás és sikerélményekben egyre szegényebb őszi napok beköszöntével.
A KNER látszólagos stabilitása miatti pesszimizmust indokolatlannak tartom.
Részben csatlakozva @screpes: véleményéhez, a társadalom fidesz általi kettéosztása a megfélemlitettségi állapotra van alapozva. A megfélemlitettség egyetlen ellenszere a valós közösségi élmény (mint pl. volt a netadó ellenes tüntetés). Ezért most kellene igazén rástartolni a hálózatos közösségszervezésre.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 23:38:30

@444:

"az ő érdeke és a szomszédjának az érdeke."

Nem; a szomszédja érdeke az, hogy a legolcsóbban tudja megvásárolni az ő szubjektív megítélése szerint legjobb meggyet.

2018.07.08. 23:46:30

@FrVili:
a polgár zsuzsa egy kiváló sakkozó. és a férje is egy kiváló sakkozó, aki vietnámi. na most az ő fiuk is sakkozó. vajon jobb sakkozó lesz, mint az apja és az anyja, vagy sem. erre azt régebben azt mondták, hogy ezt ennyiből nem tudjuk. újabban sokan hiszik azt, hogy a fia magasabb rendű, mint az apja és az anyja. ezen elmélet szerint polgár zsuzsa egy alacsony rendű népfaj tagja. bezzeg a fia magasabb rendű, mert neki van vietnámi és nem vietnámi rokona. attól? ö, izé ebben nem a vietnámiak hisznek. ehhez a "liberális" eszményképhez tartozik egy fajelmélet alsóbb és felsőbbrendű népfajokról értekeznek. de ez a pénzre van alapozva. mert ha az állami támogatás egy centtel is csökken, akkor az már a "fasizmus".

értem, hogy ez a kocsmai vélemény problémás, de próbáld megérteni, hogy az ellenoldali elképzelés is az. és azért választják meg németh sziszit, vagy a plebejus nem tudom micsodákat, mert mégis kiket kellene fasiszták ellen küldeni. csepeli birkózót. amiben hiszel alsóbb és felsőbb rendű népfajokról az vegytisztán fasizmus csak internacionalista környezetben. és mindjárt egy nemzetek felett álló elitről értekezel.

sanyi a kútfúró haverom a hó elején megkapta a fizetést és felrakta a pénzét a fociban a horvátokra. ide figyeljél komám, van az a modrics. az egy annyira okos, az a horvát csapat esze sanyi szerint. bízott a modricsban. és bejött. szerinte a világválogatottban a helye. de van aki szerint modrics nem elég jó. mert vézna. sanyi szerint vézna, de okos. és akar. az nagyon fontos. és többszörös pénzt nyert, mert hosszabbítás után a horvátok jutnak tovább. mert a dánok ellen is így volt. az oroszok ellen is biztos így lesz. így okoskodott sanyi. mert ő nem néz időjárás jelentést. ugyanis szerinte általában úgy is olyan idő lesz, amilyen tegnap volt. és ha mégse, akkor azt lehet látni. sanyi az előző állapotból szeret következtetni. szerinte a horvátok úgy gondolták, hogy a dánok ellen a tizenegyes bejött, akkor arra játszanak. és az oroszok is úgy gondolták. mert nekik is bejött. tehát ezek után egymás ellen döntetlent játszanak. de a horvátok jutnak tovább. mert a modrics ugyan vézna, de okos.

na most erre lehet mondani a tudomány is szerveződjön ilyenformán. lehessen így fogadni, mint a tippmixen. kockázati tőkealapok uralják a tudományosságot. de az mta esetén a magyar adófizetők egy nagy kockázatközösség.

na most a horvátok gólját vida rúgta. na most sanyi egyik munkatársa a vízműnél vida nevű. eddig az angoloknak szurkolt. liverpool volt a kedvenc csapata gyerek kora óta. a liverpool-debrecen bl meccsre kiment, de úgy berúgott, hogy semmire se emlékszik. na most kiderült, hogy ő lehet, hogy félig horvát. ő is vida és az a horvát focista is. ezért a horvátoknak szurkol. sanyi eleve azoknak szurkolt mondván, hogy azok a "testvéreink".

a labda ugyanaz, a lesszabály ugyanaz. ilyenformán a foci is nemzetek felett áll. de a labdarúgásnak mégis van nemzeti karaktere. a liberális hitvilág szerint anglia-nigéria meccs már néhány év múlva nem lesz. hanem ferde szemű sárgás-barnás bőrszínű emberek fognak játszani, akik magasabb rendűek lesznek mint a feketék és a fehérek, vagy az ázsiaiak. világ1 és világ2 játszik majd. rendben van. de ez egy hit. és ez a hit úgy egyébként fasisztoid. ezek a sárgás barnás ferde szeműek már magasabb rendűek lesznek, mint a sir bobby charlton. ez egy hitvilág.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.08. 23:53:27

@maxval balcán bircaman:

Még nem mutattad meg, hogy létezne a jóságnak valamiféle abszolút mértéke; és ennek hiányában a kevésbé rossz helyzet előállása jobb, mint az inkább rossz helyzeté.

2018.07.08. 23:56:20

@neoteny:
a szakszövetkezetben a szomszédja is meggyet termel. mert a falubeliek, vagy egy jelentős részük a meggyre szakosodik. a kollektivizálással arra játszanak, hogy sokan nyerjenek viszonylag keveset. törekedhetnének arra is, hogy mindenki mást termeljen. mert úgy nagyobb eséllyel nyer egy valaki. többféle terméket állítanak elő. és nyilván lehet kevert stratégia. elég sokan belépnek a szakszövetkezetbe. de van aki nem lép be. viszont adott esetben ő is érdekelt, hogy a termékének a piacát védjék. túrót termel. és védik a meggyes-túrós piacát. vagy egy kiterjedt agárpiacot addig amíg a leszakadó térségeknek nem lesz fizetési mérleg többletük. ha már tudnak terjeszkedni, akkor abban érdekeltek, hogy ne védjék a piacot. mert úgy az korlátozva van.

a filoszemiták ezeket a kettősségeket nem tudják elfogadni. vagy kapitalizmus legyen, vagy kommunizmus. a kettőt filozofikusan összekeverik, akkor az nem egyértelmű. de most ilyen típusú problémák tömegével fordulnak elő.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 00:06:11

@444:

"viszont adott esetben ő is érdekelt, hogy a termékének a piacát védjék."

És mivel mindenki piacát nem lehet egyformán védeni, minél szélesebb körű a piacvédelem, annál szegényebb mindenki.

"ha már tudnak terjeszkedni"

A piacvédelem a terjeszkedést csökkenti, nem növeli.

DrGehaeuse 2018.07.09. 00:13:45

@HaFr: Valóban. Jó poszt lett a mai. Csak az a baj, hogy kimaradt belőlőle a kommün és az 1947 és 1956 közötti kommunista terror hatásának értékelése. Továbbá úgy teszel mintha a 89-es születése pillanatától folyamatosan meghekkelt köztársaság belső elrothasztása nem ment volna már végbe szinte teljesen 2010-re. Az első orv-báni 2/3-addal a "demokrácia" nem ölt meg semmit. Csupán az történt, hogy a kádári összekacsintós időszakban gyökeredző és a 89-et követően 2010-re kiteljesedő KNER összeröppantotta a Köztársaság belülről már szinte üres tojáshéját. A koraszülött gyönge demokrácia éppennséggel 1989 novemberében kapta az első súlyos sebet és 2010-re már oly gyönge volt, hogy a KNER könnyedén változtatta puszta árnyjátékká.
Etnokrácia, pláne olyan amely a magyar etnikum vélt vagy valós érdekeit mindenek elé helyező politikát folytatna, nem létezik.

DrGehaeuse 2018.07.09. 00:36:53

@DrGehaeuse: Ami van az a KNER. Az etnokrácia álruhájában parádézó pucér kleptokrácia.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.09. 06:20:13

@neoteny:

Csak hát nem a jobbságról volt szó, hanem a jóról, te is ez utóbbira hivatkoztál.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.09. 06:24:34

@444:

Ballib alapvetés, hogy a magyar állam finanszírozza a ballibeket, de ne szóljon bele mit csinálnak. Nekik ugyanis jár a magyarok pénze, de a teljes függetlenség is a magyaroktól.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 07:55:52

@maxval balcán bircaman:

A jobb helyzet előállításának lehetősége/képessége jó.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.09. 09:03:32

@neoteny:

Relatíven csak.

Jobb meghalni akasztófán, mint máglyán, mégse mondható, hogy bármelyik jó lenne.

2018.07.09. 09:05:25

@neoteny:
a piacvédelem mennél szélesebb körű annál szegényebb a fogyasztó. a termelők annál gazdagabbak. mert hogy a fogyasztókkal ők megfizettetik a piacvédelem árát.

ez egy zéró összegű játszma, ami a piacon jövedelmeket próbál átcsoportosítani a fogyasztóktól a termelők irányába. ennek akkor van értelme ha a folyó fizetési mérleg hiányt mutat. ez esetben lehet hitelt generálni a semmiből. mondván, hogy a leszakadók majd csak visszafizetik az árát. persze fizessék meg kamatostól. és a többlet pénz kiáramlás esetén számolniuk kell még inflációval. egy másik lehetőség, hogy a fogyasztást partikuláris módon és direktben korlátozzák. a tőkepiaci megoldás (hitelt adnak a semmiből) generikus és indirekt módon korlátoz.

na de ha kelet-magyarországon ilyenformán megszerveződne valami áfész, akkor az kiszorítaná a penny marketet. és egyébként ez nem túl jó lőrinc komának se. mert a gyügyei parasztok tulajdonossá válnak a kereskedőházban. és az inkább legyen lőrinc komáé. benne bízik a tőkepiac. és az nem tévedhet. generáljunk ki pénzt magunknak. és a gyügyei parasztnak kifestjük a templomot. úgy, hogy különadót vetünk ki az újlipótvárosi irodaházra. az veszteségessé válik. és az is a miénk lesz. jó kis terv.

a gyügyei paraszt azt mondja, hogy fessétek ki a templomot. a népművelő fogja a fejét, hogy építenek egy boltívet, mert úgy gondolja a tervező, hogy az oda kell. és nem értik, hogy az templomon a résnyi ablakok úgy vannak építve, hogy a kazettás mennyezeten létrehoznak valami fényjátékot. éppen mit világít meg a nap. az nap, mint nap bejár egy utat. és annak megfelelően festették ki a kazettákat. egy történetet mesél el.

na de abban egyetértés van, hogy pesten a szar szemét hazaárulókat a hatalom környékéről is kibasszák. az mta költségvetését megvágják. különösen a szabad bölcsészekét.

a pilis az magyar fellegvár, a magyar polis. vagy micsoda ezen lehet vitázni. erre azt mondják, hogy ez egy baromság. mégis mi köze van a magyaroknak a görögökhöz, bizánchoz. nagyjából annyi közük van, mint latinokhoz, vagy rómához. görögös szavak is vannak a magyarban. a hét az görögül hepta. latinul septem. ennek rokona a seven és szláv sedem. a magyar hét vélhetően a görögös változatból képződött. ami egyben magyaros is. mert a magyar nem alávalóbb, mint a görög. a pilis a magyar polis? és szeptemberben szedtek? mert az sedem. mert az a tavasz kezdetétől számítva az a hetedik holdhónap (hold-nap). ilyen hülyeséget ki ne találjál. na de az ókori római naptárban így volt.

na most erre lehet mondani, hogy hagyjuk már ezt a sok hülyeséget. a pilisnek semmi köze ahhoz, hogy polis. és a hepta és a magyar hét szavak se függnek össze. hogy is függhetnének. mert manysi nyelven a hét sat. rendben. azzal is rokonítható. de ez egy nagy ősindoeurópai-őseurázsiai nyelvcsalád. amiből a magyar és a manysi is toldalékol na de nem csak a finnel rokon nyelvek és a magyar. semmi se indokolja, hogy ebből a finneket és a magyarokat leválasszuk. de a finnek is könyörögnek, hogy ők kulturálisan az északi germános vonalat erősítenék. mert ez részben politika. tehát ez esetben ez nem nyelvi eredet, hanem kapcsolat. és el lehet mondani, hogy kicsit görögösen is számolunk, szlávosan is. de ettől még sajátosan magyarok vagyunk. a legtöbb nép szereti azt gondolni, hogy ők valamiért nagyon különlegesek. a nyelvészet azt mondja, hogy talán hangtani törvényszerűségek vannak. mert hogy a hangtan, a hangképzés biológia. és abban is vannak kisebb-nagyobb eltérések. és az antropológusok nézegetik a koponyákat. és kiderül, hogy tényleg vannak hangtani összefüggések. de abból nem a finnegán elmélet következik hanem egy nagyobb indoeurópai-őseurázsiai nyelvcsalád. csak az nem jó politikai értelemben. a normannoknál avagy ruszoknál egy isten az odin. és az orosz egy is odin csak ők lágyan ejtik a mássalhangzókat. úgy mondják, hogy ogyin. és ez ugye egy kicsit hasonlít arra, hogy egy. a magyar összekapcsolja a norvégot és az oroszt. nehogy már. ez nyilván csak véletlen hasonlóság. lehet. ezen alapul a politika.

na most ha a gyerekeknek szentpétervári iskolában azt tanítják, hogy a skandináv ősgermán ősi egyisten ugyanaz, mint az orosz egy. akkor a norvégek nem veszik meg amerikából a vadászrepülőt. közösen építenek űrállomást. északi tengerre jégtörő kereskedő hajókat. ez annyira nem lenne jó amerikának. úgy, hogy a magyarok csak ne akarják ezt megfejteni. és lovász laci bácsi kisfiának, aki amerikában tanul is úgy lesz egy kicsit jobb. amerikában ilyen nincs. a birodalmi szempontok ha valahol nem számítanak, akkor az amerika. a hadiipar nincs hatással a hatalomra. nem a had hat. hanem a piac. a sarki hot dog árus. mert amerikában demokrácia van. nem tudtad?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 09:06:44

@maxval balcán bircaman:

"Relatíven csak."

Akkor hát nem létezik abszolút jó.

"Jobb meghalni akasztófán, mint máglyán, mégse mondható, hogy bármelyik jó lenne."

Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, tartja a magyar szólás: de mindkettő jó.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 09:11:32

@444:

"a piacvédelem mennél szélesebb körű annál szegényebb a fogyasztó. a termelők annál gazdagabbak."

És mivel minden termelő fogyasztó is egyben (hiszen azért termel, hogy elcserélje az általa termelt és mások által fogyasztott javakat mások által termelt és általa fogyasztott javakra), minél szélesebb körű a piacvédelem annál szegényebb mindenki.

"ez egy zéró összegű játszma, ami a piacon jövedelmeket próbál átcsoportosítani a fogyasztóktól a termelők irányába."

Így van.

"ennek akkor van értelme ha a folyó fizetési mérleg hiányt mutat."

Bullshit: azok számára, akinek államhatalmi erőszak (értsd törvények) alkalmazásával átcsoportosítanak javakat, minden esetben van értelme; azok számára, akiktől átcsoportosítják a javakat soha nincs értelme.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.09. 09:21:27

@neoteny:

Létezik abszolút jó.

De eleve itt nem erről van szó: a kapitalista rendben minden bérmunka negatívum.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 09:23:44

@maxval balcán bircaman:

"Létezik abszolút jó."

Ez egy puszta állítás bármiféle támogató érv nélkül és mint olyan figyelmen kívül hagyható.

"a kapitalista rendben minden bérmunka negatívum"

Lehetetlen: ha az lenne, akkor senki sem végezne bérmunkát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.09. 09:31:37

@neoteny:

"akkor senki sem végezne bérmunkát"

Kényszer van: meg kell élni valamiből.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 09:36:30

@maxval balcán bircaman:

És mivel a bérmunkából származó jövedelmekkel a bérmunkás ki tudja elégíteni az igényeit, a bérmunka mindig pozitív.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.09. 09:39:02

@neoteny:

Nem az, mert ez egy kényszer csak. A bérmunka elidegenít, az ember időkidobásnak érzi tevékenységét.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 09:48:54

@maxval balcán bircaman:

"ez egy kényszer csak"

Helyesen: az igények kényszerek -- a bérmunka ezen kényszerként megélt igények kielégítését teszi lehetővé, tehát mindig pozitív.

"A bérmunka elidegenít"

Aki a bérmunkát elidegenítőnek találja, az termelje meg saját magának azokat a javakat, amik kielégítik a (kényszerként) megélt igényeit -- az összeset.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.09. 10:08:56

@neoteny:

Logikád szerint a lágerben végezett kényszermunka is jó dolog, hiszen nélküle meghalna a rab.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.09. 10:09:22

@neoteny:

"a bérmunkát elidegenítőnek találja, az termelje meg saját magának azokat a javakat"

Hogyan? Lopjon?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 10:10:33

@maxval balcán bircaman:

A kényszermunka nem bérmunka.

Próbálkozz újra.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.09. 10:11:52

@neoteny:

Nem mondtam, hogy az, viszont az igények kényszerek, s a kényszermunka ezen kényszerként megélt igények kielégítését teszi lehetővé, tehát mindig pozitív.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 10:12:51

@maxval balcán bircaman:

"Hogyan?"

Ahogyan azok teszik, akik nem bérmunkából származó jövedelemből elégítik ki az igényeiket.

"Lopjon?"

A politikusi pálya nem az egyetlen alternatívája a bérmunkának.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 10:18:15

@maxval balcán bircaman:

"Nem mondtam, hogy az"

Csak megpróbáltad párhuzamba helyezno a _mások által fizikai erőszakkal kikényszerített_ kényszermunkát és a kényszerként megélt igények kielégítését lehetővé tevő bérmunkát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.09. 10:20:00

@neoteny:

Tőkejövedelemből élni rosszabb opció annak, aki nem szerinti a tőkés rendet.

2018.07.09. 10:24:58

@neoteny:
tegyük fel, hogy kelet-magyarországon létrejön valami áfész. ezek után a tiszántúl feltétlen elszegényedne? nem. de az igaz, hogy irmuska egy kicsit drágábban vehetne túrót. mert a helyi agrárkamarában a termelők összefogva a kereskedőkkel esetleg korlátoznák a hipermarketeket, akik lenyomják a fogyasztói árakat. és könnyen létrejöhetne valami kartell tejtermelésben úgy, hogy az értékesítési láncot nagyobb részben uralják. és ez esetben papp polgármester úgy szerezhetne szavazatot, hogy ő kiáll az olcsó túróért. irmuska hadd süssön olcsóbb túróst. mert hogy az a szabad piac. és a termelők ne lopják meg. mert hogy ez esetben papp polgármesternek ez lenne az érdeke. ha nem ezt mondja, akkor jön egy másik politikus. a küzösségi piac szerveződése komplex. két szempont van. az egyik az egyik klasszikus vásárlás, a másik a szavazatvásárlás. és lehet mondani, hogy utóbbit zárjuk ki. mert a papp polgármester csak átcsoportosítja a jövedelmeket. és ez a játszma ebből következően legfeljebb zéró összegű. de irmsuka azt akarja, hogy csoportosítsanak át úgy, hogy neki egy kicsit jobb legyen. és ezt akarja andika. sanyi, edit és első szavazóként öcsike is. azt, hogy neki jó legyen. sanyi szerint építsenek valami közösségi autószerelő tanműhelyt. ahol az ifjú szakmunkástanuló brigádok olcsó bérlettel versenyelőnyhöz jutnak. ez jó öcsikének, mert szerinte ő "mulya". mert edit elkényeztette. és neki az lenne a jó, hogy tanműhely és abból létrejöjjön valamilyen autóipari szakszövetkezet, vagy gmk. de ez a reformszocialista közgazdaságtan ugyebár. de ez vág össze sanyi érdekeivel, aki számára most az a fontos, hogy öcsike jövedelmét maximalizálja. azért, hogy átvegye a stafétabotot. de azért megjátssza a tippmixen a horvátokat. mert szerinte a modrics nevű focista ugyan vézna, de okos. és filozofikusan kiokoskodja, hogy azok nyernek. de ezt előre nem lehet tudni. na most alapesetben az áfész hálózat is ilyen. mert ugye ha andika gyógynövényt termel a kiskertben és azt eladják az áfész boltban, akkor neki abból többlet jövedelme lesz. ami előnyös zolikának és irmuskának. ha edit korongozik a szakszövetkezetben, akkor az előnyt jelent öcsikének. mert a többlet jövedelmet átcsoportosítja. és ez esetleg jó öcsike haverjának az élmunkás brigádban. csak ez lényegében olyasmi mint, hogy a vörös csillag mgtsz a melléküzemágakkal. és ennek aligha örülnének a penny market igazgatótanácsában. mert az nekik nem jó. de vajon kelet-magyarországiaknak jó-e. ezzel kapcsolatban makroszinten lehet számolni. mennyi a rendelkezésre álló természeti erőforrás. azon mennyi tehénnek kellene legelnie. annak mennyi tejet kellene adni, abból mennyi túrót termelni ahhoz, hogy legyen okos telefon. de esetlegesen a szakszövetkezet fenntartaná a régi vonalast. lehet, hogy a hang abban egy kicsit recseg, ropog, de majd megvédik a távközlés piacát. de erre már azt mondja sanyi, hogy ha van elég szövetkezeti tehén, akkor ne védjük meg. a hozamból megvesszük az olcsó mobilt tajvanból. ne kínlódjunk a régi vonalassal. de ha nincs elég tehén vagy nem elég jó a tej és a túró, akkor kínlódni kell. és a szövetkezeti irodában esetleg hagyományos telex és nem sms. és erre azt mondják, hogy nehogy már ez a vidékies retrográd győzzön, mert azt jelenti, hogy nincs meghaladva marconi. akinek barátja volt a mussolini. tehát ez tulajdonképpen kommunizmus, ami egyben a fasizmus. de nem. ez vegyes gazdaság.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 10:26:05

@maxval balcán bircaman:

"Tőkejövedelemből élni rosszabb opció annak, aki nem szerinti a tőkés rendet."

Rosszabb opció a bérmunkánál? Akkor hát a bérmunka jobb opció egyesek számára: pontosan ezért választják azt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 10:27:04

@444:

"de az igaz, hogy irmuska egy kicsit drágábban vehetne túrót."

Meg meggyet meg tormát meg paprikát meg sertéshúst meg minden olyan terméket, amelyik piacvédett.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 10:34:52

@maxval balcán bircaman:

A nagyobb rossz elkerülésének lehetősége/képessége jó.

2018.07.09. 11:04:29

@neoteny:
tehát lehet, hogy budapesten a műegyetemen az lenne a "jó", hogy kvantumszámítógép építésén gondolkodjanak nem klasszikus fizikára alapozva. de esetleg nyíradonyban az lenne a jó, hogy hagyományos adóvevőt, vagy távírót építsenek. mert az is lehet "jó" a nyírségben. de ahhoz, hogy beruházzanak ezek előteremtésébe valamelyest védhetik a piacukat. feltéve, hogy a nyíradonyban hisznek a nyírségi távíróközpontjukban. abban, hogy az majd behálózza a kelet-magyarországon a szövetkezeti világot. és majd kapnak cserébe túrót és mellé még hímzett házi áldást.

a helyi hírlap címoldaláról:

2018. július 9.
Pengett a kasza, dőlt a búza.
Kézi aratóversenyt rendezett a balmazújvárosi olvasó népkör. A versenyzők között több húszas évei előtt álló kalapos legénnyel is találkoztunk, de ott voltak az idősebbek.

írják a tudósításban. és az újságírók egyébként ellátogattak hajdúnánásra. Nyakas András és felesége adott otthont és látta el a vengégsereget a polgári [Polgár egy település] útfélen levő birtokán, ahová a határon túlról is érkeztek. a képen jóna gáborné, aki egyetlen nőként vállalta, hogy ő is beszáll a kézi aratásba. joli néni lánykorában is aratott. és most is arat.
www.naplo.hu/2018/07/jona-gaborne-volt-nanason-az-egyetlen-no-1-500x750.jpg

nánáson a polgári útfélen nem ugyanazt a világot képzelik el, mint a műegyetem rakparton. a klasszikus liberális válasz az, hogy semmi probléma. joli néni arasson kézzel, mint lánykorában. ha akkor jó volt, akkor lehet, hogy most is jó. és ha ezt szeretnék a kalapos legények, akkor ám legyen. de a műegyetem rakparton építsünk kvantumszámítógépet. csakhogy ezek után nem azt mondják, hogy ne avatkozzon be az állam. hanem azt, hogy de. és az állam szedje el a pénzt joli nénitől kvantumszámítógépre. mert az tudomány és a haladás. ezt vegyék tudomásul a kalapos legények. de ők azt mondják, hogy a francokat adják a pénzüket lovász lászlónak. ők tényleg lovászok.
www.youtube.com/watch?v=GSfMiCJKsNc
lovász lászló is pénzt akar átcsoportosítani. azt gondolja, hogy a rényi intézetben a matemetikusoknak hadd jusson már egy kicsit több. rendben. de ez innentől kezdve politika. lovász lászló úgy képzeli, hogy majd az amerikai demokrata párt lerendezi a geci orbánt. mert ha nem ezt mondja, akkor nem lesz top10-es matematikus és a kisfiának se lesz jobb los angelesi campuson. mert azt mondják, hogy az apád nem állt ki a ceu mellett. ami egy befolyásos körben azt jelenti, hogy magát a sátánt támogatja. orbán nacionalizmusa táptalajt talált olaszországban. németországban azt mondják, hogy özil menjen a francba. mert ő nem is igazi német.
index.hu/sport/futball/2018/vb/2018/07/08/a_dfb_elnoke_ozilrol_beszelt/
mert ő erdogan mellett állt ki. és ne álljon ki erdogan mellett. tehát mégse csak az számít ahogyan focizik. vélhetően azért annyira rosszul nem teszi, mert az arsenal szerződést ajánlott. és egyébként santorini szigetéről posztolt egy képet ahol a barátnőjével enyeleg, miközben a német munkásokat széjjelbassza az ideg, hogy világbajnokságon kiestek a csoportkörben. mert özilnek nem volt kedve focizni. és egyébként lehet, hogy az arsenal menedzsere mondta azt, hogy olyan nagyon ne rúgasd össze magad a német válogatottba. nehogy a nationalelf tagjaként megsérüljél a németekért. mert így több lesz a nyereség a londoni ágyusoknál. azért fektettek be az arab emirek. és adnak egy rakás pénzt kis mesutnak. akinek nincs kedve gólt lőni. és a koreaiak kiejtik őket a csoportkörből.

van ugyan keveredés, de ezzel még bonyolultabb érdekviszonyok alakulnak ki. és mesut özil irracionális vallási meggyőződése befolyásol dollár milliókat. mert hiába mondják neki, hogy a jóságos merkel mamira szavazzon. ő inkább a gonosz erdogan parancsnok mellé áll. de majd jól elbeszélgetnek vele a német szövetségben. hiszen a cél az, hogy politikai meggyőződése alapján senkit se lehessen diszkriminálni. és özil rokonsága is lepje el németországot, mert úgy lesz több olcsó gyári munkás. seehofer papi azt mondja, hogy van igaza orbánnak, aki egy demokrata. persze kitömi pénzzel a dél-német gyáriparosokat. mondván, hogy munkahelyeket teremt. a nominális forintbér emelkedésből visszavesz az árfolyamesés. de a választások után. és ez jól jön az uniós kifizetéseknél. amikor az eurót átváltják forintra. lőrinc elnyeri a közbeszerzést. mert ő adja a legjobb ajánlatot. így ítélik meg minisztériumban. és benne bízik a tőkepiac.

egy ilyen helyzetben vajon mit kellene mondani? ha szabad piachoz legközelebb nyakas andrás és felesége áll, aki vendégül látta az aratónapra érkezőket vagy mesut özil. na de ők nem az amerikai demokrata pártra szavaznak. és?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 11:24:39

@444:

"de esetleg nyíradonyban az lenne a jó, hogy hagyományos adóvevőt, vagy távírót építsenek. mert az is lehet "jó" a nyírségben."

Pontosan ezek a kérdések kerülnek megválaszolásra a szabadpiacon: mivel a javak "jósága" szubjektív, az emberek eldöntik a saját maguk számára azt, hogy ők mit találnak "jónak" azáltal, hogy mennyit vásárolnak valamilyen jószágból valamilyen áron.

Tekints a fidget spinner termékre: az "jó"? A válasz nagyon egyszerű: azok számára, akik megvásárolják valamilyen áron, "jó"; azok számára pedig, akik nem vásárolnak fidget spinner-t, nem "jó". Haszontalan azon agyalni, hogy a fidget spinner "jó" termék-e: ugyanis _lehet egyszerre "jó" is meg nem is_. Mivel a "jóságnak" nem létezik abszolút mércéje _a gazdasági javakat illetően_, bármiféle vita a fidget spinner "jóságáról" csak hitvita lehet: emberek hangoztatják a személyes preferenciájukat -- fölöslegesen.

Így hát lehet hagyományos adóvevőt meg távírót gyártani a Nyírségben: de azok "jóságának" kiderítésére csak egyetlen lehetőség van: felajánlani őket megvételre a fogyasztóknak, akik eldöntik azok _számukra képviselt_ "jóságát" azáltal, hogy megfizetik -- vagy nem -- a kért árat. Nem létezik a világon olyan "reálértelmiségi", aki _eldöntheti mások számára_, hogy nekik mi a "jó". A "reálértelmiséginek" lehet saját preferenciája: még próbálhatja is meggyőzni a többieket a saját preferenciája helyességéről -- de ha _rákényszeríti_ a saját preferenciáját másokra, akkor azzal egyértelművé teszi, hogy a saját preferenciája _rossz_ azok számára, akikre azt rákényszeríti: hiszen ha "jó" lenne, akkor nem kellene rákényszerítenie azt senkire, hanem mások meggyőzésre kerülnének a "reálértelmiségi" saját preferenciájának _számukra_ helyességéről.

2018.07.09. 12:09:53

@neoteny:
tehát ha megnézed a helyi hírlap mai címoldalát.
www.naplo.hu/2018/07/cpartpage_09072018NAPLO1.jpg
akkor azt láthatod, hogy volt motoros találkozó, amin ott volt sanyi. jolika néniék arattak. jeles eszter suttogó galileo nevű lován megnyerte a vágtát a lovasnapokon. megtestesülés plébánián seregély püspök és a hívek közös imádsággal készülnek a közelgő nemzetközi eucharisztikus kongresszusra. és a houstoni egyetem koncertkórusa nyerte a nagydíjat az énekversenyen. és egyébként cikket közölnek házasság esetén az esetleges válás problémáiról. mirtill és viki a hangulatos helyeket szereti. úgy egyébként vegyenek magistral fürdőruhát a fantázia fehérnemű boltban. mert most 20% engedményt kapnak.

ez mondjuk egy átlagos magyar mezővárosi létformát mutat, ami azért mégis csak kapcsolódik a nagyvilághoz. a houstoni egyetemről a koncert kórust tudják megfizetni. lovász lászló elképzelése az, hogy dőljön a pénz a kutatásba. a kormány ne szóljon bele. és a houstoni egyetemről a fizikusok is idejönnek. de seregély atya a megtestesülés templomában elhelyezte boldog brenner jános ereklyéjét, az oltári szentség vértanúja és az eurkarisztikus programsorozat pártfogoltja. felőlem őt is lehet gyalázni, de ez esetben ferenc pápát is gyalázzák ugyanezek, aki az egész római katolikus bagázs fővédnöke. és mária teréziát, mert ebből a városból a zsidókeresztényeket 1552-ben elzavarták mondván, hogy a köznép hisz a jó istenben, de csak úgy ímmel-ámmal. oltári szentség mindenhatóságában már nem annyira. és kiadták az első magyar nyelvű számtankönyvet és efféléket. amire aztán később mária terézia azt mondta, hogy ezt csak ne akarják a kelet-magyarországi parasztok. nem azért űzték ki a törököket, hogy számtan könyveket adjanak ki. hanem az edukációt majd bécsből intézik. amire azt mondták a kollégiumban, hogy na jó, a reformált teológus mellé kellene nyugatos jogász képzés is, hogy tárgyalni tudjanak a bécsi udvarral.

ez a világkép nem azt mondja, hogy a nyugat a jó. mert bécs a jó. mert ők a jók. mert az bécs. hanem ez egy kis világ, amiben joli néni preferenciáinak is érvényesülni kellene valamelyest. egyáltalán nem vagyok a high tech és a tudomány ellen. hanem csak próbálom megérteni, megértetni, hogy úgy egyébként a magyar társadalom ettől összetettebb. és mondjuk szintén mai hír, hogy a hely múzeum munkatársai közül dani jános, priskin andrea és szeverényi vajk részt vesznek halle-i kutatócsoport munkájában, akik az európai bronzkori kultúrát próbálják rekonstruálni. és füzesabonyban talált leleteket is megvizsgálják a "crafting europe in the bronze age and today" program keretében. és erre az a válasz, hogy ne akarjál már őstörténetet. de azért, mert úgy kevesebb pénz jut az űrállomásra. és az is preferencia. de ha a köznép azt mondja, hogy legyen őstörténet és műhold. mert így egy kisebb műholdra jut pénz. csak aki nagyobb műholdat akar azt mondja, hogy nem kell őstörténet, se seregély püspök szent atyaúristene, joli néni is még kézzel arasson. de joli néni áll legközelebb a szabad piachoz. mert hogy legolcsóbb eszközökkel verejtékkel teszi, mint lánykorában. és az nem igényel olyan sok hitelt és olyan nagy beruházást. és a műegyetemen azt szidják a leginkább. egy részük. és azoktól kellene megválni, akik úgy gondolják, hogy ők végérvényesen a magyar vidék ellen fordultak. mert hogy ők az új emberi faj és a többi. egyébként lehet, hogy ők azok. és ez esetben az űrközpont majd joli néni birtokát a halácsillagról szétlövi. mert ők a birodalmiak. de állítólag ők a humanisták, akiknek az utódai a szuperemberek. csak egyneműek házasságból nem születik utód. a nőknek és a férfiaknak is kell egy kicsit keveredni. nem csak úgy általában a világ népeinek. ezt még nem sikerült megérteni a prájdon. na de ezt is megoldhatja a piac. béranyasággal, mesterségek méhekkel és még nem tudom mivel. megoldhatja. de novák katalin családügyi államtitkár szerint errefelé most ne oldja meg. hanem inkább a heteroszexuális családokat támogassák. több szavazatot szerez, mint bősz anett. és ezért lesz orbánnál a kassza kulcsa. és több jut a német kötődésű járműiparosoknak, akiket képvisel a palkovics és kevesebb több jut lovász laci bácsinak, aki az amerikai demokrata pártot képviseli, akik nem akarnak német járműipari fejlesztéseket támogatni. béndek péter szerint az atlanti és transzatlanti világ már egy monolitikum. ők a nyugat. akik a jók. orbán megosztja őket. novák katalin orbánt támogatja. lehet mondani, hogy mert egy hülye picsa. de okleveles közgazdász, nemzetközi környezetben posztgraduálisan képzett jogász, angolul, németül és franciául beszél felsőfokon és spanyolul is eltársalog a családügyi államtitkár. tehát simán lehetne egy multicégben közép és felsővezető, mert hogy ilyesmi tudásúakat keresnek. harcolhatna a női kvótákért, mint bősz anett. de ő inkább a másik oldalra áll. ehhez is joga van. a liberalizmusba éppenséggel a tradíció is beleférhet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 12:19:21

@444:

"tehát ha megnézed a helyi hírlap mai címoldalát."

Nézegessed te: mindennek semmi köze sincs ahhoz, hogy a piacvédelem gazdagabbá vagy szegényebbé teszi-e az embereket.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 12:34:46

@444:

"és füzesabonyban talált leleteket is megvizsgálják"

Középiskolás koromban négy nyáron át dolgoztam ásatásokon: az egyik évben Füzesabony mellett is megástunk. A régésznek volt egy teóriája Árpád-kori sírokról; végül is nem tudom, mire jutott -- csak arra emlékszem, hogy találtunk török hódoltság előtti korból származó sírokat.

FrVili 2018.07.09. 13:19:26

@444: azt is meg kell érteni, hogy nincs nemzeti fájdalomcsillapító, nincs nemzeti másodfajú parciális differenciálegyenlet analitikus megoldás, nincsenek nemzeti thermodinamikai egyenletek és nincs nemzeti maghasadás. Ezek nélkül nincs gyógyítás, nincs gépjármű, nincs klíma, nincs áram. Ha sanya és irma ezekről lemond, semmi akadálya, de nem mond le. Használják őket, tetszik nekik az eldobható nedvszívó pelenka, a panadol meg a padlófűtés és a borhűtő meg a keveset fogyasztó diesel autó. Az okostelefonról nem is beszélve. Ez az emberiség közös tudása, amiből ha kiveszel be is kell tenni valamicskét, ráadasul mindezt kapitalista vesenyszellemben. Ezt is meg kell érteni valamilyen mélységig. Mivel ezekhez Mo. érdemben nem tud hozzáadni, ezért marad a kiszolgælószemélyzet szerep és az ebből fakadó Minderwertigkeitskomplex, amit csillapíthat a nemzeti pálinka meg az antiszemitizmus meg a liberálfasiztázás, de a tényeken nem változtat.

2018.07.09. 13:26:24

@neoteny:
na de a műegyetem rakparton se akarnak szabad piacot. a kvantumszámítógép se úgy épülne. nyíradonyban megválasztják tasó képviselőt. és az ő választói sem feltétlen akarnak szabad piacot, vagy ahhoz közeli állapotot.
mork.vagy.hu/Scopes/vagy/var//improxy/Vagy2WXGAPicture/40/20/40205_taso_laszlo.jpg
de lovász laci bácsi se. mindenki azt mondja: szedjék el a pénzt az emberektől és adják ide nekem, vagy a hozzám hasonlóknak. és megideologizálja, hogy miért is. mert mi építjük meg a jövő kvantumszámítógépét és ez majd megváltja az emberiséget, megteremti az új emberi fajt. de ez ugye vallás. joli néni azt mondja, hogy inkább az aratónapot és az olvasó népkört támogassák. szánt a babám a benedeki határon. az milyen jó kis nóta. te mondhatod, hogy szántson, de szabad piaci alapon, vagy ahhoz közeli módon. rendben. de ez esetben a korrekt az lenne, hogy mindenki ilyenformán űzze a hóbortjait. és ugye tudjuk, hogy így nem lehet. több éves gdp van fedezet nélkül kigenerálva. (pontos számok nincsenek. mert a világ pénzügyi rendszerét nem lehet olyan egyszerűen átlátni. az is csak egyesek privilégiuma. és mindenki trükközik. nem csak matolcsy próbálkozik. nem csak gyurcsány hazudott az európai központi banknak. azért, hogy trükkök százaival módosítsa a költségvetés valós számait.) tehát egy viszonylagos szabadságot leginkább csak kis világokban lehet megvalósítani úgy, hogy a környezetét megadóztatják. ez meg ugye kereskedelmi háborúkat jelent. a másik megoldás az lenne, hogy az adósságokat részben leszámítolják. és tőkepiaci központok lemondanak a világuralom öt éven belül tervükről. csakhogy nem mondanak le. mert ők abban hisznek. az egyik nick előadja, hogy lovász lászló top10-es matematikus a világban. és mi a mérce? a hivatkozások számlálása nagyjából olyan, mint a pagerank. az erősen torzít. lovász tipikusan olyan, aki benyalja magát ezekbe globális körökbe, csak magyar politikában elsődlegesen nem ez számít.

de igazán nincs jó megoldás arra, hogy egy seggel két lovat megüljünk. és vélhetően pálinkás is azt mondta orbánnak, amit errefelé szinte mindenki mond, hogy na jó ne üldözzük már el a ceu oktatóit, csak azért, mert ők a "soros terv" támogatói. habony kreálta propagandáját ne nyaljuk már el teljes egészében. annak ellenére, hogy az ellenpropaganda is ugyanolyan hamis. találjuk meg a modus vivendit. csak ehhez az kellene, hogy kacsintson ki lovász lászló, mint kádár jános. és ha azt mondja, hogy ő nem vállalja ezt a hamiskás szerepet, akkor találjunk valakit, aki elvállalja. vagy azt kellene mondani, hogy a bölcseletben legyen a népfőiskola a prioritás. és ezzel a köznép azt mondja, hogy győztünk. csak ez megint megint nem csak jó. mert nem csak az akadémikusokról van szó. mert ez esetben azt kellene mondani, hogy repárszky tanárnő is hülyeséget tanít. azt kellene mondani, hogy részben "naftalin ernőnek" is van valami igaza.
www.youtube.com/watch?v=bHGaCiYCznw
ilyen kompromisszum nem képzelhető el. a politika jelen állás szerint úgy döntött, hogy a ceu menjen és az mta azon része is mehet, akik nem vennének részt az új kurzusban. erre azt mondják, hogy nélkülük magyarország összeomlik. lehet. ezt az értelmetlen vitát vigyük dűlőre. ne gondolják már, hogy az ellenoldalon mindenki hülye. de ez esetben répárszky tanárnőnek is mennie kell. nem lehet vezető történelemtanár középiskolában. mert ez részben politika. amikor ezt a pályát választotta, akkor tudnia kellett, hogy a politikai szolgálólánya lesz. és ha nem, akkor lehet, hogy igaztalanul mellőzik majd. de lehet, hogy "naftalin ernő" van igaztalanul mellőzve. ez nehezen eldönthető. azért kellene ásni és mérni. de azok egyre inkább "naftalin ernő" hóbortos hülyeségeinek egy részét támasztják alá. vagy elolvasom azt, amire hivatkozik. és tényleg lehet abban is valami. vagy ennek kapcsán az jutott eszembe, hogy minden magyar királyi fellegvár a bizánchoz kötődő iratokban esetleg úgy lehet pilis, hogy az polis magyaros megfelője egyébként lengyel-litván vonalon is az. a hivatalosan a pilis jelentése: "kopasz hegytetű". az akadémia így fejti meg. mert hogy ez a hajviselet régiesen pilis.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/ba/Fra_Angelico_052.jpg
na de de ettől még lehet fellegvár. polis. és ez megmagyarázza, hogy miért pilis az a vár is, ami egy kicsit odébb van. de simán lehet, hogy régebben az is pilis volt. csak így ugye újabb rejtélyeket megfejtenek a bölcsészek. és a megfejtés vagy igaz, vagy nem. az akadémia dönti el. az azt mondja, hogy répárszky tanárnő az okos. hiszen ő csupa ötös volt történelemből. felmondja a leckét. de nem az eredeti forrásokat, helyszíneket kutatja, mint "naftalin ernő", aki elmegy mongóliába vagy a kaukázusba és megkérdezi a bácsikat, néniket, hogy mit tudnak a magyarokról. és egyébként két dolgot tapasztal. vagy semmit, vagy olyat, ami az akadémikus történetírással nem klappol. nem feltétlen van répárszky tanárnőnek van igaza. történelem tanár lennék, akkor azt mondanám, hogy nézzük meg.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 13:47:03

@444:

"mindenki azt mondja: szedjék el a pénzt az emberektől és adják ide nekem"

"Az állam az a hatalmas fikció, amely által mindenki megpróbál mindenki más költségén élni."

-- Frederic Bastiat

2018.07.09. 13:53:02

@neoteny:
a magyar valóság érdekel, akkor esetleg nézd meg, hogy egy nézz meg, hogy miről szól egy vidéki napilap címoldala. és döntsd el, hogy kinek hiszel inkább. a new york times újságíróinak, vagy a bbc riporterének. ők ugye azt mondják, hogy egy sötét elnyomó rezsimtól retteg joli néni. és hogy el van zárva a nyugattól. de houstoni egyetem kórusa nyerte hétvégén a nagydíjat. vagy a hallei egyetem kutatóival vizsgálják a füzesabonyi leleteket. vagy mondjuk ők a motoros találkozón miért is problémásak.
www.naplo.hu/2018/07/voltak-csodaloi-a-szep-motoroknak-fotode.jpg
mert hogy férj, feleség, gyerekek és motort szerelnek. ez nem a szabad piac. bezzeg lovász laci bácsi szerint tőlük vegyenek el tízezret és úgy jut több pénz a kutatóknak. novák katalin azt mondja, hogy még egy harmadik gyereket bevállaltok, akkor kaptok tízmilliót. na jó azt elveszik az mta társadalomtudósaitól úgy nem lesz "buzipropaganda". a politika világa ilyen. de valójában egyik szereplő se liberális a szónak a klasszikus értelmében. lovász lászlót is csak a kutatói körének szabadsága érdekli. a motorost meg az, hogy ő még szebb motort építsen a találkozóra. és ha esetleg egy harmadik gyereket vállalnak, akkor az állam épít nekik egy házat. novák katalin is három gyerekes. ha neki sikerült felnevelni, akkor esetleg a motoros fiatalembernak és feleségének is sikerülhet. az ő szavazataikat vásárolják meg. és kisebbségben maradnak a rényi intézetben. amire azt mondják, hogy őket bármikor alkalmazza a microsoft. ez esetben ne sírjanak. vagy nyerjenek választást, vagy győzzék meg joli nénit és a motorosokat, hogy megéri nekik támogatni a matekot. és ehhez az kell mondani, hogy nagy-magyar iskolát teremtjük meg, mert hogy a motorosok is nagy-magyarországot akarnak. és erre esetleg azt mondják, hogy ó ti is nemzeti radikális nagy-magyarok vagytok, mi is azok vagyunk. de erre amerikából mondják azt, hogy ti csak ne akarjatok nagy-magyarországot pláne a szomszédokkal. pedig egy amerika érdeke is az lenne, hogy az greater-hungarian magyarische-slovakische autofabrik kijjebb szorítsa a konkurens németeket. de érzelmi alapon döntenek ők is és a demokrata párti amerikaiak történelmi okokból gyűlölik a többségi magyarokat. mert tom lantos is gyűlölte ezt a népet, soros györgy is gyűlöli, mert hogy időnként nem az szdsz-t támogatják. és ugyanazek imádják a megszálló németeket, akik elvitték a rokonaikat. és azt utálják a legjobban, aki leállította a transzportokat. és egyébként ez a magyar gyűlölet a gazdasági érdekeikkel is ellentétes. de őket ez nem érdekli. és ilyen is van. de ez esetben a nép azt mondja, hogy "liberális" "demokraták" menjenek a francba. mert hogy valójában ez biztosítja a nagyobb szabadságot. aztán lehet, hogy ezek után az orosz befolyás növekszik. ha az túl erős, akkor nyilván nem jó az országnak. de most a kreml politikája az, ami inkább érthető. és nem akar betelepíteni millió számra fekete afrikaiakat. nem érthető, hogy az miért jó berlinnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 14:01:00

@444:

"[ha] a magyar valóság érdekel"

Az a valóság, hogy a piacvédelem elszegényíti az embereket, független attól, hogy milyen népek esetében van alkalmazva. A Trump-féle piacvédelem is szegényebbé teszi az amerikaiakat: ők sem mentesek a gazdasági szabályszerűségek alól.

2018.07.09. 14:18:45

@FrVili:
sanyi a kútfúró haverom "tudományfilozófus" értekezése az, hogy ide figyeljél komám. a sárrétnek van sajátos fizikája, kémiája, földrajza, biológiája van. és van olyan matek, ami ennek a leírását támogatja. ami hasznosul a sárrétet. csak lovász lászló azt mondja, hogy oké, de a figyelmünket ne a sárrétre összpontosítsuk. mert hogy a matematika és a tudomány ennél sokkal elvontabb és az környezetfüggetlen gondolkodást támogatja. tehát egy tudományos kutatócsoport csoport írhat remek tanulmányokat a sárrétről, ami sárrétudvari számára esetleg hasznos lehet valahol a kis berettyó mellett. de ezt hudson folyó mellett new york nem díjazza. és ők is a világűrt kutatják. rendben. de az űrkutatás az ugye valójában hadiipar. és azt erősen felügyelik az államok. az mta túl azon, hogy semmiféle közhasznú dolgot nem produkál mondván, hogy a tudománynak nem dolga (közpénzből kutat, akkor dehogy nem dolga) a közérthető kérdésekben (pl. nyelvészet, de ilyen az ősrobbanás is) képtelenségeket állít. 100 emberből 95 azt gondolja, hogy az ősrobbanás egy visszavetítése a tudománynak, de mivel nincs olyan szuperfizika, ami minden szempontból akár csak közelítőleg is leírná a valóságot ezért ez az elmélet legalábbis kérdőjeles. csak persze ez esetben százcsillió dollár elköltése űrkutatásra ugyanígy kérdőjeles. tehát azt fogják mondani a csillagászok, hogy aki az ősrobbanás elméletét nem hiszi az hülye. 100 emberből 95 nem hiszi tapasztalatom szerint. nem arról van szó, hogy az iskolázatlanok vonják kétségbe. hanem szinte mindenki. de azt mondják, hogy azért műholdat építsünk de az legyen magyar. kapcsolódjunk a nemzetközi űrállomáshoz de úgy, hogy a tudománynak megmarad a nemzet, nemzetközösségi jellege. te nem ilyen világban hiszel. hanem abban, hogy a tudósok a nemzetek felett állnak. a nemzeti kereszténységben a nemzet felett isten fia áll, aki ott ül a mindenható jobbján, boldogasszony anyánk régi nagy pátrónánk és effélék. nem a tudósok, hanem istenségek. te ezt váltanád fel egy sci egyházzal. lovász is. és ez politikai értelemben elbukik. egész pontosan vallási értelemben. tehát nem arról van szó, hogy most ilyen vagy amolyan pártot választanak. hanem arról, hogy a magyar társadalom vallási értelemben kíván szakítani azzal
a világképpel, amit az mta vezetői képviselnek.

2018.07.09. 14:45:51

@FrVili:
az mta nem támogat semmiféle átfogó társadalom kutatást, ami a többségre fókuszál. nem támogat semmiféle népegészségügyi programot, ami a magyar népességre fókuszál. azzal publikációs listákban nem lehet előre jutni. csak mondjuk esetleg népegészségügyi mutatókon lehet javítani. de ezek a kérdések azok, amibe lovász lászló körei magasról beleszarnak. semmi olyat nem akarnak, amihez a magyar ipar akár csak közvetve is kapcsolódhat. mert ők azt mondják, hogy ez egy nemzetieskedő gondolkodás, ami elavult. és ez korlátozza a kutatói szabadságot. mert nehogy már valaki azzal foglalkozzon hogyan lehet a badacsonyban mézédes a bor. ez környezetfüggő gondolkodás. de a badacsony érdekeljen hanem a világmindenség. de a kozmológia alapelve az, hogy azt a badacsonyból is meg lehet fejteni. tehát ha valaki a badacsony kis világát fejti meg, akkor abból valami egyetemesen érvényes lesz. a humboldt féle elképzelés az, hogy a tudomány nemzetek felett áll. tehát amit a tudomány kimond az érvényes a nemzetekre. de nem. mert a tudomány modelleket alkot. és a népek nem feltétlen követik ezeket. például pont leszarják, hogy mit gondol humboldt. de értem persze, hogy a lovász lászló féle tudományszervezésnek is van alapja, csak tartok tőle, hogy annak a politikai legitimációja magyarországon közel zéró. mert a kocsma népe azt mondja, hogy az mta ne a jelenlegi metodikával kutasson bazdmeg. ha néptől közvetlen szedik el a pénzt, akkor vegyék figyelembe azt, hogy mi a közakarat. és ezzel szemben áll a humboldt, hogy na de a tudomány a nemzetek felett áll. aztán lehet, hogy a világ népei nem hiszik az ősrobbanást, de attól még az volt. mert a tudomány ezt mondja. mert ha az kérdőjeles, akkor az űrkutatásra szánt százcsillió dollár egy része is kérdőjeles. és a csillagászok érdeke az, hogy ne legyen az. tehát összezárnak. és azt mondják, hogy aki az ősrobbanásban nem hisz az hülye.

az mta akkor lenne népszerű ha azt mondani, hogy lehet, hogy ez a visszavetítés téves. és egyébként lehet, hogy ezért bizonyos fejlesztések a semmibe vesznek. de azért elég sok minden van a világűrben ami nagyjából úgy működik, ahogyan elképzeljük. és legyen magyar hozzájárulás piros fehér zöld zászlócskával. de ez magán pénzalapoknak nem érdeke. ilyen és ehhez hasonló ellentétek vannak valójában. de értelmetlen ezt ragozni. ezek vallási különbségek.

2018.07.09. 15:00:34

@neoteny:
a trump féle protekcionizmus általában szegényebbé teszi az amerikai fogyasztókat. és gazdagabbá tesz egyes termelőket. ezek egyenlege? elemi közelítéssel nulla. valóságban lehet, hogy ezen amerika nyer és a világ veszít. és az is, hogy fordítva. a protekcionizmus nem eredményez világgazdasági növekedést. de a kereskedelmi háborúk eredményezhetnek nagyobb válságokat és akár katonai konfliktusokat is. de ugyanez protekcionizmus nélkül is elképzelhető. a túlzott pénzkibocsátásra lehet olyan választ adni, hogy mindenki védje a piacát és termeljen azt, amit fedezetlen százcsillió dolláros hitelek nélkül is képes lenne előállítani. ez esetben a sárrétet és a badacsonyt kellene kutatni. ahogyan a köznép gondolkodik. de ez egy tudománypolitikai kérdés, ami a vezető tudósok származásával, vallásával függ össze.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 15:03:48

@444:

"100 emberből 95 azt gondolja, hogy az ősrobbanás egy visszavetítése a tudománynak, de mivel nincs olyan szuperfizika, ami minden szempontból akár csak közelítőleg is leírná a valóságot ezért ez az elmélet legalábbis kérdőjeles."

Az elemek nukleoszintézisének elmélete azt mondja, hogy az aranyatomok két neutroncsillag összeütközésekor keletkeznek. 100 emberből 95 még csak nem is érti azt, hogy mi a nukleoszintézis vagy a neutroncsillag -- de azt erősen hiszi, hogy aranyat birtokolni jobb, mint vasat, ugyanis aranyból kevesebb van ezen a bolygón, mint pl. vasból. 100 emberből 95 (habár inkább 99) számára teljesen mindegy az, hogy mi a helyes elmélet az aranyatomok keletkezéséről -- de egyáltalán nem mindegy számukra az, hogy hány atomnyi aranyat birtokolnak.

Az alkémisták azt hitték, hogy képesek lesznek más fémeket arannyá konvertálni. Ez nem sikerült nekik, de közben megvetették a fizikai kémia alapjait: a téves hitük által motiválva olyan munkát végeztek, amely tudáshoz (igazoltan helyes hithez) vezetett. Az aranynál sokkal értékesebb dolgot adtak az emberiségnek: a kisérletezés és az anyaganalízis módszerét. Ezeknek a módszereknek a használatával mindenféle jószágokat állítottak elő az utódaik, és állítják elő a mai napig.

Ami pedig a "szuperfizikát" illeti, az _elég jól_ működik: azért tud a gyügyei paraszt a kezében tartani egy olyan okostelefont, aminek a számítási kapacitása egy három évtizeddel ezelőtti szuperszámítógép képességeivel vetekszik. Ez nem úgy történt, hogy a fizika képtelen volt akár csak közelítőleg is leírni a valóságot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 15:05:31

@444:

"a trump féle protekcionizmus általában szegényebbé teszi az amerikai fogyasztókat. és gazdagabbá tesz egyes termelőket. ezek egyenlege? elemi közelítéssel nulla."

A te elemi közelítéseidet már ismerjük; a Trump-féle protekcionizmus egyenlege pedig nem nulla, hanem negatív.

2018.07.09. 17:16:49

@neoteny:
régebben az asztrológiát is tudománynak tartották. azért, mert egyesek azt politikailag kifizetődőnek tűnt. azt mondták az uralkodónak, hogy most így vagy úgy állnak a csillagok. és ezért indítson háborút, vagy ne indítson. így lehetett pénzt szerezni. és egyébként lehetett a csillagok állását kutatni. és ha ez bejött, akkor az uralkodó megjutalmazta az udvari csillagászokat. ha nem jött be, akkor esetleg leüttette a fejüket. de ha elvesztették a háborút, akkor amúgy is leütötték néhánynak. a csillagjósok kétértelmű jóslatokat mondtak. vagyis azért mégis csak tudták, hogy nem tudomány. de mégis annak tartották. egész egyszerűen azért, mert így érte meg. a csillagászat mellé kellett egy kis humbug, ez volt a csillagjóslás.

tudósok döntő többsége régen is tudta, hogy a csillagjóslás hülyeség. kétértelmű fogalmazásokból lehet tudni. vagy a horoszkóp készítés. egy időpontra visszavetítek valamilyen bonyolult jellemet. erre azt mondják a szkeptikusok, hogy ez ezotéria. azt úgy nem lehet. akkor sem ha horoszkóp készítők ennek érdekében nagyon bonyolult számításokat végeznek el. a világegyetem keletkezését egy ősrobbanásra visszavezetni is valami efféle. ez a közvélekedés.

egy fizikus ismerősöm azt mondja, hogy próbáljam már megérteni, hogy amit ők csinálnak az közelítés. és hogy valójában a 12 és a 20 majdnem ugyanaz. mérési hiba. milliárd évben számolva belefér. az is lehet, hogy 40. na pont ezt csinálja a geci orbán. csak nem milliárdok nem évben vannak számolva, hanem forintban. erre a fizikus ismerősöm azt mondja, hogy na jó, ne legyek már geci. próbáljam megérteni, hogy a high tech eszközök léte, vagy nem léte a tudomány szempontjából létkérdés. és ezek nem olcsó mulatságok. több országnak is össze kell fogni.

na de a magyar nacionalizmus is több ország összefogásán alapul. együtt kutasson pozsony, budapest és zágráb. erre azt mondák, hogy de a szlovákok és a horvátok nem lesznek olyan hülyék, hogy összeálljanak a magyarokkal. de ezer éven át ezt tették. az a zsidók egy részének elképzelése, hogy budapest ne legyen a kárpát-medence pénzügyi-kereskedelmi, vagy akár tudományos-művészeti központja azért, mert ők utálják a magyarokat. és az a vallásuk. és ezek az emberek ettől "zsidók". nem attól, hogy ők ismernék a hébert, vagy akár a jiddist. fogalmuk nincs a hagyományukról. másnak se legyen. valakit örökbe adtak és nem ismeri a szüleit, akkor más se ismerje?

lehet mondani, hogy na jó. összeállna pozsony és győr járműiparban. ehhez kapcsolódnak a cseh-morvák a szlovákok szomszédjából. és létrejön valami danubia és morávia autógyár. ahhoz kapcsolódóan fejlesztő központok. ami magyarországról nézve nagy-magyar "királyi" autóipar. erre az mta azt mondja, hogy ilyen ne legyen. mert ez korlátozza a tudományos szabadságot. ilyesmire költeni. alapkutatások kellenek, amik sose lesznek kifizetődők a magyar iparnak, de valamennyit áldozni kellene a világ tudományosságának oltárán. de ez innentől kezdve hit. tudományosság oltárán való áldozás. lehet mondani, hogy arra adnak pénzt, hogy seregély érsek eukarisztikus kongresszusra közös imádsággal készül a hívekkel a megtestesülés plébánián elhelyezik a rózsafüzér társulatok vezetőivel elhelyezik az oltári szentség vértanújának ereklyéjét. ezen elmélkednek és ezt a kormány támogatja, akkor kvantumszámítógépet, ami a jövő azt miért nem. és hogy lesz így ország versenyképes. 21. században, új űrkorszakban. jeles eszter suttogó galileo hátán nyert a lovas derby-t. remek. de ugye galilei tudományos hagyatéka is legyen már fontos a magyaroknak és ne csak a nemzeti vágta. de ez politika.

és a probléma, hogy a műegyetemen nincs senki aki azt mondhatná hitelesen: csillagok csillagok szépen ragyogjatok, a szegény legénynek utat mutassatok. most a műholdak mutatják az utat. gps. de ez egy ősi gondolkodás. ösmeret. csak meg van újítva. de a magyar népdalkincsben ott van a gps. a szegény legénynek utat mutasson. a rideg állattartók feküdtek a pokrócon és ilyet láttak minden éjjel a pusztában.
www.youtube.com/watch?v=aiFsI4XhYVY
a faluban ahol nincs fényszennyezés ilyesmit látnak. ezt látja a paraszt. sajnos megint azt kell mondani, hogy fidesz kezdte ezt használni. csillagos égbolt parkokat építsenek. lehet, hogy lenyúltak pénzt. de kókáék is lenyúlták gyurcsánnyal. és az valahogy nem zavarta az mta jelenlegi vezetőit. nem mondták, hogy sötét erők támadták a magyar tudományosságot. kóka azt mondta, hogy szántsák be az az egészet. de mégse cikkezett a new york times arról, hogy kitört a fasizmus. most meg még mégis csak erről értekezik a nature.

a kocsma megfejtése, hogy származással, vallással összefüggő kérdések ezek. persze értem, hogy ne ez alapján különböztessünk már tudósokat. errefelé a matematikai lapot szele tibor alapította, aki nem volt zsidó. de közösen a rényi alfréddal, aki zsidó volt. és egyébként a bolyai társaság szele tiborról is megemlékezik. nemrég volt születésének 100. évfordulója. tehát ne az legyen már, hogy zsidó-nem zsidó. de akkor mi?

FrVili 2018.07.09. 17:19:34

@444: Karl Popper szerint minden tudományos állítás falszifikálható, így a valóság csak megegyezés kerdése, azaz tényleg hitvita. Popper egyben a nyílt társadalom és a demokratikus liberalizmus feltétlen híve volt. Az angolszász pozitivista logika és a modern tudományelmélet ezzel szemben a verifikációt tartja a valóság megismeréséhez szükséges egyetlen helyes ismeretelméleti útnak. Lovász, mint minden valamit is érő tudós ehhez az iskolához tartozik. Nem anarchista. Konzervatív. Partikulárisból az általános felé, majd vissza, validálva az általánost a véges partikulárison és verifikálva tetszőleges számú eseten, igaz egy állítás, ha igaznak bizonyul minden lehetséges előfordulón. Ez a megismerés menete. Sárrét nem sajátos, hanem a régóta kutatott és támogatott általános (geológia , kémia) egy speciális esete, ami kap egy sorszámot a megismerés fontosságát illetően. Lovász, hegymászó hasonlattal élve 8000m feletti csúcsokat mászik palack nélkül, ismeretlen útvonalakon. Ezért ő, a hozzá hasonló teljesítményű mászókat preferálja. De miért, amikor a többség az Alföldet se hagyta el és mégis az ő pénzükből mászik nem a svájciakéból? Mert a tudomány és Lovász azt mondja, ha támogatod a nyolcezres mászásunkat, akkor te is jól jársz hatezreseket mászó ill. egyáltalán nem mászó, mert ha nem is mindig érünk fel a csúcsra, olyan dolgokat tapasztalunk és tanulunk útközben, hogy ebből a lentről nézve absztrakt perspektívából a ti speciális problémáitok is általánosan megismerhetővé válnak. Mindez persze nem zárja ki azt, hogy ha Sárrétudvar ezt nem várná ki, mert hát neki most kell az eredmény és nem az egész emberiség javát akarja, hanem csak a faluét, akkor a közösség szépen finanszírozza meg, ha kell, akkor a focipálya gyepének kárára. És 10 év múlva Sárrétudvar rájön, hogy a probléma komplexebb, mint gondolták, és a rövidtávú megoldások nem vezetnek sehova, de a pénz is elfogyott és a falu is kiüresedett. De legalább megértették a tudomány belső logikájának okát. Eső után köpönyeg.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 17:34:17

@444:

"na de a magyar nacionalizmus is több ország összefogásán alapul."

Gógyis a magyar: az ő nacionalizmusa az internacionalizmuson alapul.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 18:01:09

@444:

"a kocsma megfejtése, hogy származással, vallással összefüggő kérdések ezek."

Igen, ez a kocsma népfőiskolás népének a hittétele. Persze ezzel semmire sem mennek (a nemzeti kormányzat megemeli az unimukk jövedéki adóját), de viszont jól el tudnak sírva vigadni a megfejtéseikkel.

2018.07.09. 19:43:54

@neoteny:
a magyar nacionalizmus unortodox. az, hogy ki a magyar érzelmi kérdés. verne gyula (jules verne) is magyar. valamiért közel áll a magyar néplélekhez. írt egy regényt részben magyarokról. a sándor mátyás. és azzal "tiszteletbeli" magyarrá vált.

FrVili 2018.07.09. 20:04:23

@444: "hogy ki a magyar érzelmi kérdés"- kivéve, ha zsidó, mert hát azé' mindennek van határa.

Janossz 2018.07.09. 21:01:52

@FrVili: Radnóti és Rejtő is elég sokat írt, jórészt magyarokról, sőt magyarul, aztán a Négyeske-féle néplélek valamiért mégsem állt túl közel hozzájuk.
Finoman szólva.

2018.07.09. 21:04:00

@neoteny:
vagy ugye az isten fia és szűzanya nekünk magyar. ettől még a zsidóknak lehet zsidó a nemzeti keresztségben. unortodox nacionalizmus. egyébként ebből az következik, hogy a mátyás király a románoknak éppenséggel lehet román.

a román himnusz:
Priviți, mărețe umbre, Mihai, Ștefan, Corvine
Nézzétek, ti dicső árnyak: Mihály, István, Mátyás király
Româna națiune, ai voștri strănepoți
Román nemzet, a ti dédunokáitok

na de aki azt mondja, hogy mátyás román volt az nem magyar. és ugye az a furcsa, hogy az mta akarja minden áron bebizonyítani. nem a román történészek, hanem a magukat magyarnak mondó gyalázatos akadémikusok. és ugye erre azt mondják a történészek, hogy egy pillanat. a történettudománynak nem az a dolga, hogy a múltból egy dicsőséges hőskölteményt faragjon. hanem az, hogy megértse a múltbeli történéseket, az összefüggéseket. az oktatás az okokat és az okozatokat objektív módon bemutassa. és ettől még lehetnek népmesék mátyás királyról. az egy másik kérdés. de a történettudománynak a dolgokat úgy kell leírnia, ahogyan azok megtörténtek vagy legalábbis törekednie kellene erre. a kuruc seregek egy nagyobb csatát se nyertek a labancok ellen. ettől még tenkes kapitánya a kalandregényben vagy a filmben az orránál fogva vezethette a császáriakat. de a valóságban ők nyerték a nagyobb csatákat. na de ezt állítsa be úgy a magyar történetírás, hogy ez egy irreguláris háború volt, aszimmetrikus hadviselés. a kurucok ezt is tudták. ha kellett, akkor odasóztak a sógoroknak. de ez esetben a történésznek a történelmet úgy kellene írnia, hogy azzal népszerűvé váljon. és ezért hasonlít a politikusok gondolkodására. még a természettudósoktól is ezt várják el.

az egy kérdés, hogy a magyar iskolában fizikát tanítsunk avagy géptant. kémiát tanítsunk avagy vegytant. biológiát vagy élettant. na most lehet erre mondani, hogy mindegy. mert a biológia és az élettan egy és ugyanaz. de a matematikának nincs ennyire pontos magyar megfelelője. számtan és mértan van. és a logika megfelelője a nyelvtan. na most ez a matek órát mindjárt megduplázza, vagy majdhogynem megtriplázza.

lovász laci bácsi a világ top10-es matematikusának a nemzet főokosának alapállítása, hogy a nagy magyarkodás azt eredményezné, hogy a magyar iskolából eltűnik a matematika. ennek majdnem az ellenkezője igaz. a rajz órának része a földrajz. akkor az még inkább a természettudomány irányába tereli a gyereket. nem igaz az, hogy a magyar nyelven való gondolkodás nem ezt támogatja. csak ebből valami olyasmi következik, hogy mi magyarok mindenhez értünk egy kicsit. és nem feltétlen jó egy olyan világban, ahol az elvárás inkább az, hogy értsél valamihez, de nagyon. a magyar népiskolából hiányzik a szakosodás. a magyar oktatási rendszerből kikerülő gyerekek nem műveletlen barmok. azt hiányolják, hogy nem ad kézzelfogható tudást. edit elképzelése az, hogy a magyar iskolában legyen háztartástan. mert ő háztartásbeli. és lényegében azt kellene megtanulni az egyházi iskolában hogyan tartsuk fent egy háztartást. világias módon viszonyul az egyházhoz. egy házat kell fenntartani. az egyházat közösségi jelleggel. de azt is csak úgy kell fenntartani, mint egy házat. mert attól egyház. persze, hogy abban még vannak nem evilági dolgok. de ezért kell a magyar háztartásba házi áldás. na most erre lehet mondani, hogy bosztonban nem így van.

de ugye ebből az következik, hogy az általános iskola a háztartás, a középiskola a vállalkozásra, a felsőoktatás a kormányzásra, önkormányzatiságra nevel. pléh professzor azt mondja, hogy az iskola ne adjon közvetlen hasznosítható tudást. mérő professzor szerint mindegy mit tanítunk, mert az ismeret elavul. mire megtanítják elavul. a francokat. az ösmeret ősi. és mérő professzor nem magyar. ő egy zsidó, aki nem vált magyarrá. és ez az ő hibája. és nádasdy professzoré, kálmán professzoré, akik vigyorogva mondják a klub rádióban, hogy hajnalka hallgatónk kérdése az, hogy kerül igét járjuk egy kicsit körbe. és rögtön leszögezik, hogy ez egy finnegán szó. és semmi köze a kör szóhoz. és ezt egy zsidó rádióban zsidó emberek mondják. és vigyorogva, vihogva teszik. persze félre értés ne essék. szerencsére mérő lászló papája kikecmergett valahogy a marhavagonokból. de mérő professzor nagyon keveset tud a magyar gondolkodásról. ő nem magyar. énekelve beszél. azért, mert neki úgy kényelmes. a másik hebegett, habogott. mert ide lettek kényszerítve. ha nem sikerült ehhez a népcsoporthoz tartozni, akkor menjenek isten hírével. vendégül voltak látva. amíg nem szidják a házi gazdát addig vendégül vannak látva. de amint ezt megteszik onnantól kedve gazda azt mondja, hogy takarodjatok innen. és mérő papájának is azt mondták. magyarországon a vészkorszak idején nem az volt a cél, hogy megöljék őket. hanem az, hogy eltakarodjanak. azért, mert gyűlölik ezt az országot. a franc se hívta őket ide. bécs toloncolta be ide. berlin kitoloncolta. vigyorogva azt mondják, hogy finnegánok vagytok. mert ezt mondja az akadémia. menjenek a fenébe.

2018.07.09. 21:37:46

@Janossz:
éppen arról van szó, hogy radnóti és rejtő népszerűvé (érted ugye nép-szerűvé), magyarrá váltak. de konrád györgy nem vált azzal. ő nem aligha kerül be a magyar irodalom nagyjai közé. akkor sem ha az élet és irodalom szerkesztőségében most ezt így gondolják. a magyar társadalom azért alkotta meg lőrinc komát a mészárost, hogy ezeket a szerkesztőségeket "szabad" "piaci" alapon felvásárolja. persze, hogy pártpolitikai, hatalmi céllal teszi. de az és se irodalmi céllal működik, hanem politikai céllal.

és nem jött létre kiegyezés. az én személyes véleményem az, hogy sokkal jobb lett volna ha ez létrejön. és én hiszek abban, hogy létrejöhet. mert azt gondolom, hogy van egy olyan emberiességi minimum, ami ezt lehetővé tenné. de ezt ők se akarták. és a politikai ellenfeleik se. de megértem, hogy dacolnak a magyarokkal. dacoljanak. noch dazu szeretik a németeket. azt már nem értem. ők vitték el konrád osztálytársait. a kiadóik többet fizetnek. úgy tűnik, hogy ezért haragszanak a magyarokra. van olyan hitvilág, amiben aki többet fizet azt kell szeretni. szabad piac mindenhatósága. szeressék a németeket. és egyébként konrád lehet a német irodalom része. ezt majd eldöntik a németek. nem ismerek olyan németet, akiknek fogalma lenne arról, hogy ki az a konrád györgy. de a német irodalom nagyjai közé majd biztos beválasztják. illetve nem is lesz német irodalom. mert nincs olyan, hogy német állítólag. a nemzetek felett álló felsőbbemberek vannak. és alsóbbrendű nácikok. ez egy újfasiszta fajelmélet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.09. 22:08:05

@444:

"vagy ugye az isten fia és szűzanya nekünk magyar."

Ha Jézus magyar lett volna, akkor a farizeusok kérdésére, miszerint helyes-e a római császárnak adót fizetni, azt válaszolta volna, hogy oldják meg okosba'.

2018.07.09. 23:31:02

@FrVili:
na de ezek az emberek nem zsidók. nem ismerik a zsidó hagyományt, kultúrát, a nyelvet. nincs ilyen kötődésük. ők valamiféle világpolgárok akarnak lenni. és nem zsidók. persze lehet mondani, hogy világias zsidók. felvilágosultak. filoszemiták. és egy filoszemita nem nagyon lehet nagy-magyar. de egy pesti zsidó lehet. miért ne lehetne.

elvben ugye az lenne az érdekük és reálisan lehetne az a céljuk, hogy a kárpát-medence pénzügyi kereskedelmi központjává tegyék budapestet. ahogyan ez működött a kiegyezéstől nagyjából a millenniumig. amikor kiderült, hogy a magyarok többsége népnemzeti romantikus világot képzel el. és ehhez a zsidók egy része alkalmazkodott.

hétre ma várom a nemzetinél. ott ahol a hatos megáll. szemben az emke cigánya zenél.

ez ugye zsidó szöveg. és politikailag inkorrekt. nem kicsit. nemzeti, emke, cigány. ez liberális nézőpontból "gyűlöletbeszéd". nem kicsit. a normalitás határa abszurd módon van meghúzva. és ezért van az, hogy a közbeszéd a kocsmai szintre züllött. és abban kódoltan ugyan, de szinte minden megengedetté vált. brutális gyalázkodás az, ami folyik. (ezt demonstrálom. csak nehéz ezt megértetni. úgy tűnik, hogy nem lehet. ezért gondolom azt, hogy kiegyezés sem lehet.

komm mit nach varazdin, so lange noch die rosen blühn. dort ist die ganze welt noch rot, weiss, grün. az egész világ rot, weiss és grün. kálmán imre megoldotta a feladványt. de jöttek, akik elrontották.

kálmán lászló a klubrádió nyelvművelő műsorában nádasdy professzorral azt mondják, hogy egy kedves hallgatónk a kerül szó jelentés változatairól kérdeznek. először is szögezzük le, hogy ennek a szónak az égvilágon semmi köze sincs a kör szóhoz. mert úgy nem lehetne finnegán. és annak kell lennie. mert ha nem, akkor a magyar tudományos akadémia nyelvtudományi intézetének a jelenlegi formájában vége lenne. és ezt nyilván nem akarhatják a klub rádió hallgatói. akik vannak vagy húszan. és olvassák az élet és irodalomban, hogy a geci orbán. és aláírják a petíciókat. tgm rájött, hogy basszus a magyar nép velünk szemben a majmokat is megválasztaná. például azért, hogy a politika jelenlegi formájában verje szét a magyar tudományos akadémiát. különösen a bölcseletet.

persze azt lehetne mondani, hogy van egy urali nyelvi kapcsolat. de az ugye nem eredetelméletet. ez kizárja azt, hogy a magyar iskolában azt mondják: a monday vagy a montag az ugye hold-nap. és a magyarban ilyesmi a holnap. mert erre azt mondják. ez népi etimológia: badarság. a nép csak ne képezze úgy a szavakat ahogyan akarja. na jó a hold-nap viszonyból ered a (hold) hónap. ezt elfogadják. de a holnap szónak szerintük már semmi köze, hogy holdat következő nap. miért? mert csak. azért, mert így magából a magyarból magyaráznának a szavakat. úgy, hogy folyamatosak a nyelvújítások. és úgy nem nagyon lehetne ezekből finnugor örökség. és legyen az az eredet. miért? mert csak. mert az akadémia ezt mondja. a finn huomenna, az észt homma magyarul holnap. esetleges kapcsolatot fel lehet fedezni. de hogy ez mitől az eredet ezt senki sem tudja. illetve az mta azt mondja, hogy ez "be van bizonyítva". mert a szókincs nem is számít. a nyelvtan. az számít. de úgy se jön ki kizárólag a finnegán. ez a nagy büdös helyzet.

van az a szó, hogy day. az latinul dies. és annak rokona a görög delos. ami nem napot jelent. hanem azt, hogy tiszta az ég. ez a latin dies görög rokona. na de délben tiszta az ég. az a nappal. és az égei (aegean) tengeren van egy ilyen sziget, hogy délosz. ugye ismerős. ott született apollón és arthemis a két délceg dalia. délen delelt a nap. ezzel szemben észak pedig éjszak. népi etimológia. badarság. de ez mi alapján badarság.

a delos = clear azért rokona annak, hogy dies = day. mert hogy nappal általában tiszta az ég. és délben is tiszta. főleg délen. az égei (agean) tengeren déloszon. de mi köze ennek a magyarhoz. a szokásos magyar képzelgés. délibábos álmokat dédelgetnek. és ez nem tudomány, hanem a dedó. lehet. de esetben kálmán professzor és nádasdy professzorok tudása sem tudomány. az, hogy a kör és a kerül nem is rokonok. mert hogy úgy ez a közösség (érted ugye közös ősség) az alapszókincset magából a magyarból magyarázná. azt nem lehet. miért? mert csak. mert ezt mondja a magyar tudományos akadémia. a magyarok a maguk (magok) uraivá akarnak válni. ősi földmíves nemzetség, amire időnként rátelepedtek különféle elnyomók. most éppen nádasdy professzorék aztán ezek közül még egy sem vert gyökeret. mind eltakarodott. úgy, hogy a parasztokból lettek a papok. érted ugye prosztoj priest. posztolj, pusztulj. jönnek novákék pravoszlávok. katalin és előd. a "csicska" palkovics. mert ők magyarok.

2018.07.09. 23:32:56

@neoteny:
az, hogy add meg a császárnak (cézárnak), ami a császáré (cézáré). magyarul azt jelenti: hogy ezt vágom a büdös ördögibe'. az jár neki. na jó. oldjuk meg okosba'.

2018.07.10. 01:31:34

@FrVili:
ezzel a görög példával lehet tovább játszani. van az a kifejezés, hogy valaminek az égisze alatt. az ugye azt jelenti, hogy valamilyen isteni (égi) védelme van. mert hogy a görög-latin aegis zeusz pajzsa. az egyesült gyógyszer és tárpszergyár (egyt) is talán ezért lett egis.

A monda szerint, ha Zeusz megrázza pajzsát, rettegés fogja el a halandókat, felhők ereszkednek le, villámlik és dörög az ég. ez lett athéné kedvenc játékszere, akinek születésekor helios is megállt a nap szekerével azért, hogy csodálja az istennőt.

de mi az az aegis. a derék herodotus se értette. aix az kecske. talán kecskebőrrel vonták be a pajzsot. és az védte athénét. dörgött és villámlott a kecskebőr? a felhők leereszkedtek le a kecskebőrből? herodotus azt mondta, hogy jobbat nem tud. az egyiptomiaknál is megjelenti az aegis. aztán azt mondták, hogy lehet, hogy nem kecskebőr, hanem kígyóbőr. "Sky/Heaven, who holds the thunderstorm". az nem kecskebőr, hanem kígyóbőr? a mitológiában elég sok hülyeség van. nem lehet, hogy a pajzs ürgebőrbe volt varrva? lehet az is. de azt mondják, hogy ez félreértés. mert hogy ez az aïg- tőből ered. amiből lesz aïssō. és annak jelentése "thundestrom". aha. tehát van az ég és a nagy eső. ez védte athénét. finnegán? de nem arról van szó, hogy például ezt a történetet még senki olvasta el, aki tud magyarul, hanem arról, hogy ezt így nem szabad megfejteni. és erre a válasz az, hogy elmehettek most már a jó büdös francba.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 04:58:15

@444:

"de a holnap szónak szerintük már semmi köze, hogy holdat következő nap."

Holdat következő nap?

Perceval 2018.07.10. 07:57:58

@444: bocsáss meg, de pontosan honnan is tudod, hogy a régi “tudósok” mit gondoltak az asztrológiáról? Ez valami visszavetítése egyfajta felvilágosult és babonát megvető racionalizmusnak? És egyáltalán lehet-e a tudós fogalmát, karakterét teleportálni a múltba anélkül, hogy meg ne hamisítanánk? Nem vagyok az asztrológia híve semmilyen szinten, de azért azt állapítsuk már meg, hogy az nem pusztán jóslás, nem pusztán egy babona, hanem egy organikus világkép egyik vetülete, amely a létezést alapvetően szelleminek véli, ezért egységben akarja látni a világot, amelyben a trancszcendens jelekkel kommunikál.

Értem én, hogy könnyű abban hinni, hogy a világ mindig is ilyen volt, amilyen ma, vannak a felvilágosult, racionális és pragmatikus elitek, a “tudók”, meg a buta babonás tömegek. A vallást meg cinikus szélhámosok hozták létre, hogy irányíthassák a dolgozó alattvalókat........

2018.07.10. 09:12:53

@Perceval:
mérő lászló az észjárások nagymestere (erről írt egy könyvet, amit nagyon sok nyelven kiadtak) azt mondja, hogy a tudással az a baj, mire azt az átadja, mire az iskola megtanulja azt, hogyan kell megtanítani addigra elavul, haszontalanná válik. mert amikor egy elméletet a nagy elődök kitalálnak, akkor abban azért általában sok a sallang. és azt a tanároknak le kell tisztázni hogyan a legegyszerűbb elmondani és mindez ugye időbe telik és mire az iskola, különösen egy állami ezt megtanulja, mert az állami intézményekben isten malmai lassan őrölnek addigra a tudás elavul. és már mást kellene tanítani.

ezért nem annyira közvetlenül használható gyakorlatias dolgokat érdemes tanulni, hanem az iskolában a tanároknak valamiféle metatudást kellene átadni. ami persze egy kicsit megfoghatatlan dolog. de ezen gondolkodik a pszichológia, interdiszciplinárisan a kognitív tudomány. aminek az akadémikusan felkent főpapja pléh professzor. mert hogy ezek szerint ez valami hitvilág. és erre azt mondják, hogy nem egészen, mert ennek természettudományos megalapozottsága van. aminek a neve: neurolingvisztika.

erre a parasztgyerek azt mondja, hogy a tudás, az ösmeret, esmeret az ősi. az valami olyan dolog, ami régen is igaz volt, és amiről régen is tudtunk valamit. és az a magyar iskolában legalábbis nem egy elévülős dolog. amit pléh professzor neurolingvisztikailag megszakértene százcsillió dollárból. elvenné a pénzt a parasztokról. erre joli néni azt mondja, hogy az ösmeret az ősi tudásból való merítés. esmeret az eszmélés. a meritokráciában a merit az indoeuórai nyelvészek szerint a smer- gyökből származik. ismerettel, ismétléssel, a merészséggel. a tudomány egy vagány dolog. de ami vagány az egy kicsit mindig vak is. de ez egy ilyen műfaj. a gazdaság, a gazdagság ha túlzó, akkor gazemberség. a családban hozza magával a csalást. de ettől még a család egy szent dolog. de minden szentnek egy kicsit maga felé hajlik a keze. tökéletes társadalmat aligha lehet építeni. tehát valamiben hinnünk kell.

és ennek lenyomta leginkább talán a nyelv. ezt leginkább talán a nyelviségből kiokoskodni. és ehhez kapcsolódhatnak idegtudományi mérések. tehát valójában nincs ellentmondás azzal, amiről pléh professzor beszél. de ő nem magyarul gondolkodik. és mérő lászló se. vagy lehet, hogy részben igen, de nem értik a magyar nyelvet. nem értik, hogy ami igen, ami igaz, az egy ige, cselekvő dolog és legalább részben a hiten alapul. attól ige. igen. de ez ugye az ilyen típusú filozofálás sajátosan magyar, mert hogy angolul a verb, a faith és a yes ilyenformán nem függnek össze. magyarul meg de.

tehát mindössze arról van szó, hogy szerintem egy csillagász a csillagjósdában azért tudta, hogy nem a mars és a jupiter állása dönti el a csata kimenetelét. persze az is. mert az év egy adott időszaka az egyik hadsereg felszereltségének inkább kedvez. de azért azt tudták a hadvezérek, hogy a csata kimenetele szempontjából a hadállások fontosabbak, mint a bolygók állása. de ez egy naiv hit. és abból fakad, hogy az ösmeret az ősi. nem hiszek ezekben a filozofikus meghaladásokban. amit a filoszemita világkép hirdet.

nem azt gondolom, hogy mérő lászló egy gonosz ember. hanem azt, hogy a magyar észjárást nem ösmeri. szerinte az ismeret az nem ősi. a tudásunk nem új, hanem csak megújított. és az, hogy az asztrológiát a tudományok közé talán csak azért, hogy több pénzt szerezzenek asztronómiára az uralkodóktól.

de ez nem tudományos fejtegetés. hanem ez hit. pléh professzor szerint az iskola, sőt ő még azt mondja, hogy a szakképzés ne adjon közvetlen hasznosítható tudást. olyan gyorsan elszáll, mint a pinty. nem is érdemes tudást átadni. de ez neorolingvisztikusan szemben áll a magyar nyelven beszélők, a magyarul értők törzsi tudatásával, a magyar közgondolkodással. tehát egész egyszerűen arról van szó, hogy az mta nem magyar. pléh professzor lehet, hogy jobban érti a kognitív tudományt, mint az átlagos magyar paraszt, de nem magyar.

a szomszédban lakik sanyi a kútfúró, és a felesége edit, aki háztartásbeli. estin gyors és gépíró iskolában elvégzett talán egy fél évet, de közben megismerkedett sanyival. egy fél év után gyors és gépítő esti iskolát is otthagyta. akadémikusan műveletlen. finoman szólva. edit azt mondja, hogy az általános iskola ha az egyházi iskola, akkor az a ház fenntartására neveljen. tehát ez legyen háztartástan. tehát úgy tanítsák a számtant, hogy az közvetlen hasznosítható tudást adjon. vagy a géptant, vagy a vegytant. és erre lehet mondani, hogy na jó, de nem olyan iskolát akarunk, ahol a gyerekek fizika órán mosógépet szerelnek. mosószerrel kísérleteznek. editnek ez az elképzelése. az általános iskola ha egyházi, akkor háztartástan. na de ez mitől egyházi? a hittől. ami nem nemzeti keresztségben részben evilági, részben nem evilági persze.

erre lehet mondani, hogy na jó, de mi nem ilyet szeretnénk. az egy másik iskola. ahol nincs gyakorlati tudás. csak elmélet. illetve elmélet sincs. hiszen azok holnap már úgy se igazak.

2018.07.10. 09:13:51

@neoteny:
na jó, követő. sok beszédnek sok az alja.

2018.07.10. 09:36:09

@neoteny:
a városi legenda szerint a helia-d kozmetikum család elnevezése úgy jött létre, hogy a biogal vállalatnál a párttitkár azt mondta: ő érti, hogy a hélios görögül nap. de azt vajon értik angliában vagy amerikában? mert hogy ezt terméket tőkés exportra gyártják. biztos, ami biztos. az imperialistáknak írjuk oda angolul. a hélia-d a nap üzenete. a hatóanyagot a napraforgó szárából vonták ki. a párttitkár gyereke járt a kis kossuthba, ahol a nyugati nyelveket is tanultak. meg is kérdezte tőle, az hogy nap hogy mondják angolul. és a gyerek mondta, hogy day. ez biztos? biztos. úgy, hogy javasolja, hogy a termék neve helia-day. ezt a szakszervezeti titkár is támogatja. egyhangúlag mondjuk ki a határozatot. a külkereskedő szólt, hogy egy pillanat. a gyerek jól tudja az angolt, de a nap angolul ebben az értelemben nem day, hanem sun. és ez a krém ugyan alapvetően nappali krém, de az daily. ha ezt akarja az igazgató elvtárs, akkor a helia-sun helyesebb lenne. de az nem hangzik olyan jól. és a szakszervezeti titkár azt mondta, hogy déli, déli, mindjárt dél van, menjünk ebédelni. jó ez a "hélia-dé". "dé mint debrecen". és ezt már egyhangúlag elfogadták. és mehettek ebédelni. ez így történt a városi legenda szerint.

Perceval 2018.07.10. 09:49:43

@444: szerintem Mérő arról is írhatna egy izgalmas könyvet, hogy miként válaszoljunk lényegretörően, tömören és célirányosan egy szimpla kérdésre, nehogy úgy tűnjön, hogy tüzijátékot tartunk érdemi párbeszéd helyett.

Kérdésem változatlan: honnan tudta volna egy akkori csillagász, mármint hogy egyáltalán létezett-e akkor mai értelemben vett csillagász? Mert az nem módszertan, hogy mai viszonyokat, fogalmakat visszavetítünk a múltba, csak hogy tetszetős (és hosszú) elméleteket támogassunk általa.

Bocsánat, ha arrogáns a hangvételem, de a köznapi életben is roppant frusztrál az egymás melletti elbeszélés, ezért túlteng bennem az ingerült türelmetlenség...

2018.07.10. 10:47:41

@Perceval:
ez nem tudományosan megalapozott elmélet. ez hülyéskedés. szellemeskedés. mert a szellem a lélekből szól (soul). de azért egy kicsit gonosz (ghost). finnegán? nem érted, hogy ez egy vicc.

az óangol királyi gyűlés volt ugye a witan. a király összehívta a nemeseket, vittek valamit a királynak. és a vitán néha tréfálkoztak. az a vicc. az indoárja nyelvészek megfejtik, hogy a witan, a vita az ősi *weid- gyökből származik. mert a sanskrit veda és az arra gyakran rímelő avesta vaeda jelenti a tudást. véd és vád. az a vita. finnegán? és a vád az néha vad. wild. a vadon. a wood. finnegán?

honnan tudták a csillagászok, hogy van csillagászat? azt, hogy vannak csillagok? elárulom a titkot. amikor még nem volt ilyen mértékű fényszennyezés, akkor látták bazdmeg.
www.youtube.com/watch?v=RRbAuBMWCrA&t=0m34s
na most jön a mese. nem a tudományos elmélet. hanem a magyar hitvilág. őseink a napfelkeltét várták a vártán. úgy tájékozódtak. várták az égen, azt az egyet, ami az égen éget. úgy tájékozódtak. és úgy mondták az igét. mert a magyar napkeleti bölcselet nyelve. de ez egy hitvilág. amit te nem hiszel. és mérő lászló se hiszi és a többiek. ezektől nem vagytok magyarok. de zsidók se vagytok. mert azt se hiszitek. mert azt mondjátok, hogy ez mind badarság. a csillagok az égen bejártak egy ívet. és amikor az ív összekapcsolódik. azt úgy hívják öv. állatövben az állat állapotokat jelent. az asszony állat azt jelenti: asszonyi állapot. az égi áldást jelenti te barom. nem tudományos elmélet. ez egy hitvilág. amiről a templomban papolni lehet. péter pap azt mondja, hogy legyetek modernek. de ezt össze kellene kapcsolni a magyarral. és azt mondani, hogy mert úgy lehettek módosak. tudjátok valaminek a módját. értitek, hogy mi a módi. de ettől az ismertet az ősi. oktatás ahhoz kell, hogy az okokat is tudjátok. tudós ahhoz kell, hogy bővítse a tudást. kutatás ahhoz, hogy elmélyítse. és ezt a beszédet érti sanyi a kútfúró. ő is kutató. úgy lehet szolidáris, vagy micsoda.

csak ti nem így gondolkodtok, nem értitek ezt az egészet. nem érted, hogy az egészlegességben ott rejlik égi észlelés. most a vitán a kérdés az, hogy ki kapja meg nagy távcsövet. és lovász laci bácsi azt mondja, hogy ezt majd ő és haveri köre megmondja. és ne szóljon bele a nép. orbán viktor azt mondja, hogy ő a nép nevében mégis csak beleszólna. és a palkovics ugyan hatékonyságról beszél, de mindenki érti, hogy a hatalomról szól. de lehet mondani alternatívát, vagy mi a szöszt. azért, mert szabadság van. de ez nem zsidóellenesség. a sabbath a szabad. finnegán?

Perceval 2018.07.10. 10:52:02

@444: de, most már egészen világos, hogy te az a fajta ember vagy, aki magával beszélget, és a másikat csak ürügyül használja a szónoklásra.

De azért köszönöm, hogy ürügyül szolgálhattam neked a beszédre, további jó ömlengést. Végtére is nem semmi teljesítmény, hogy két ilyen terjedelmű eszmefuttatás is alig válasz valamire. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 11:24:35

@444:

"csak ti nem így gondolkodtok, nem értitek ezt az egészet."

"na most jön a mese."

2018.07.10. 11:40:37

@neoteny:
a föld követi a napot. a hold pedig a földet. így követi a holdat a nap. nem egyenes vonalban, hanem újra és újra körbe járva. bolyongva. keringve.

a hold és a föld elemi közelítéssel egy nagy kő ugyebár. kába kő. barlang a cave. g/k zöngés-zöngétlen hangpár. szabályos hangmegfeleléssel a kőtől a gravitációig. értem, hogy a latin gravis nehéz, kemény. a kő kemény. kőkemény. finnegán. maroknyi székely porlik mint a szikla. scythe a sarló. szkíta, szittya. óangolul sicol. from PIE root *sek- "to cut". szegni, vágni? ezzel függ össze a latin secula és a segolo. az ősi szekerce. small ami angolul hachet. hasít. This is perhaps from PIE root *kop- "to beat, strike". kopácsol? oroszul is kopat'. mert szláv átvétel. vagy mert kőkori földműves kultúra nyelvezetét őrzi. kő kemény. kémény? chimney. kemény ugye. a magyarok a mag népe. a magok urai. na jó. hachet: small axe. hasít. ezzel az axe úgy függ össze, hogy az óangolban az acs. ács? sickle a sarló. szikla? ősi kőkori nyelvezet lenyomata. vágod? az ófelnémetban a sarló párja a happa. kapa? ami kapar. és erre azt mondják, hogy badarság. ez népi etimológia.

de erre nem én jöttem rá, hanem a reformkorban vörösmarty körei. és egy czuczor gergely nevű bencés szerzetes. akit az mta tagjának választottak. és ő elhatározta, hogy ír egy magyar gyökszótárt. a bécsi udvar börtönbe vetette egy verséért. csak ne magyarkodjon. és a halálos ítéletét is meghozták. csak azért nem végezték ki, mert jedlik unokatestvére volt teleki józsef az akadémia akkori elnöke közben járt. ezért börtönt kapott. a szabadságharc idején kiszabadították. találtak egy bilincset az akadémia pincéjében. aztán feljegyzést, hogy ezt a czuczor hozta magával emlékül az utókornak. a bach korszakban átrendezték az akadémiát. és most talán visszarendezik. sanyi szerint mészáros a magyar "haynau".

tehát itt nem naftalin ernővel vitáznak répárszky tanárnőék fazekas gimnáziumban és a történelemtanárok egyesületében. hanem a magyar irodalom és a magyar történelem nagyjaival. fazekas kiadásában megjelenő debreceni kalendáriumának évi ötezer előfizetője volt. esmerkedés a csillagos éggel és az égitestekkel.

Hogy tehát a Föld nem lapos, hanem gömbölyű, és hogy nem rézbikák tartják, hanem a Teremtő ezt is, mint más égitesteket, a Sz. írás szerént (lásd Jób XXVI.r.7.v.), mint a semmin úgy függesztette fel; és hogy mikor nálunk dél közepe, akkor a Föld golyóbissának keleti oldalán este, nyúgotin reggel, lábunk alatt, velünk átellenben lévő oldalán pedig éjfél van: azt már az emberi nemzetnek férjfiúi korra jutott jelenvaló idejében csak az nem képzelheti, aki még azt sem foghatja meg, hogy lehetne másutt nyár, mikor nálunk tél van, melyről pedig még a gólyák is bizonyságot tennének, ha szóllani tudnának. Arra a furcsa kérdésre is, hogy ha a Föld gömbölyű, hogy nem hullanak le róla az alsó oldalán levők? és kútjaikből hogy nem ömlik ki a víz? csak azok vetemednek, kik még nem érhették azt fel ésszel, hogy a Teremtő a Föld golyóbisának mozdulhatatlan fundamentomát annak kellő közepére helyheztette, és hogy annál fogva nekünk Földön lakóknak csak a Föld belső közepéig van lefelé, a Föld külső színe pedig köröskörül az ég felé, és így mindenütt felfelé van, és azért róla semmi fel az ég felé nem eshetik, sőt ami legnagyobb erővel felvettetik, az is hozzá visszahúzódik és leesik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 11:49:31

@444:

"a föld követi a napot. a hold pedig a földet. így követi a holdat a nap."

Így?

"a hold és a föld elemi közelítéssel egy nagy kő ugyebár."

"na most jön a mese."

2018.07.10. 11:52:39

@neoteny:
csak ugye fazekas a görbült teret a teremtővel magyarázta és nem ősrobbanással.

jönnek a "szkeptikusok" és azt mondják, hogy aki a teremtőben hisz az hülye. ezek szerint fazekas is hülye volt, vagy hülyeségeket. teremtővel is meg lehet magyarázni a teret. magyarul úgy a legegyszerűbb magyarázni. persze ettől még szabadjon azt gondolni, hogy 13.6 milliárd éve volt egy ősrobbanás. csak ebbe ne legyen kötelező hinni. erdős pál, aki zsidó volt azzal viccelt, hogy ő 2.6 milliárd éves. mert amikor még iskolába járt, akkor úgy volt, hogy a föld 2 milliárd éves és később úgy, hogy 4.6 milliárd éves, ezek szerint ő 2.6 milliárd éves. erdős pál értette, hogy mi a vicc. értette, hogy a könyvet együtt írjuk vagy legalábbis együtt kellene, hogy írjuk. legalábbis erre kellene törekedni. erdős pál nagy ember volt. lehet, hogy nem tartotta magát nagy magyarnak, de nekem nagy magyar, nagy zsidó is persze. tehát nem arról van szó, hogy a zsidók nem lehetnek jó fejek. dehogy nem lehetnek. csak ezek a "liberálisok" vagy micsodák nem azok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 11:54:04

@444:

"jönnek a "szkeptikusok" és azt mondják, hogy aki a teremtőben hisz az hülye."

"na most jön a mese."

2018.07.10. 11:58:31

@neoteny:
ez nem tudomány, hanem mese. ez a dedó. ezt óvodában kellene tanítani vagy általános iskola alsó tagozatán. felsőben számtan és mértan órán megtanul vele számolni és azt, hogy a tudományban miértek megfejtéséhez meg kell tanulni mérni. és akkor a leghülyébb is érti, hogy a mérőműszer esetenként drága mulatság. és úgy esetleg a kútfúró áldoz a tudomány oltárán alapkutatásokra. a tudomány alapjait a tudósok megássák. de ezek nem igazán mélyen szántó gondolatok. ez az ovi. érted ugye ovi.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 12:00:50

@444:

"ez nem tudomány, hanem mese. ez a dedó. ezt óvodában kellene tanítani vagy általános iskola alsó tagozatán."

"na most jön a mese."

2018.07.10. 12:35:18

@neoteny:
most azon megy a vita, hogy az oktatás mi a feladata. vekerdy professzor szerint a kritikus gondolkodásra kell nevelnie. az a baj, hogy az iskola úgy tanít, hogy a nagyobb kockát rakd alulra és arra kisebbet, mert az úgy stabil. ha fordítva csinálod, akkor az építmény romba dől. és ez vekerdy professzor szerint nem jó. az, hogy a magyar oktatás, a magyar szülő a gyereknek az okot és az okozatot tanítja. ezt kell száműzni. mert fordítva is lehet jó. van ami lehet fordítva és sajnos van, ami nem lehet. vagy legalábbis valami ilyesmit szokás gondolni. és most ezekről kell vitázni. a nagy semmiről.

a csillagászok honnan tudták, hogy vannak csillagok. látták. és ezt nem érti, hogy látták. mert nagyvárosi környezetből még nem lépett ki. és nem érti, hogy a csillagot lehet látni. értem, hogy a gyügyei paraszt nagyvárosi környezetben nem járt. és ő nem érti, hogy minek az uránia csillagvizsgáló. anélkül is lehet a látni a csillagokat. és azt mondja, hogy na jó legyen közpénzből nagy távcső. mert érti, hogy azzal csak jobban lehet látni. de az ne az akadémiái legyen, hanem legyen közös. persze az akadémia titkársága azt megmondhatja, hogy a gyügyei gyerekek mikor nézhetnek bele a nagy távcsőbe. és azt mondja a paraszt, hogy na látod gyuri, ez a tudomány. az meg ott a tudós. annak ott elég zsidó feje van. de az nem feltétlen probléma. mert volt az a wigner jenő, szilárd leó, teller ede, akik a nagy bombát csinálták. von neumann a számítógépet kitanálta. ezért kell tanulni a számtan mellett géptant. aritmetika és logika mellett fizikát is. mert van a szoftver és a hardver. és lágymányoson írhatsz ilyen szoftvert vagy mit. de a gyügyei porta tornácáról is írhatsz. mert van szélessáv. ehhez kell a telekom. és azzal versenyezzen a magyar matáv. azért, hogy távoli jövőbe is tekintsenek a magyarok és na csak a régmúltba. és így tovább. de ez csak mese. béndek péter megírja a rekviemet. szerinte az lenne a megoldás, hogy a multik mindent rekvirálnak. és kidobjuk a magyar relikviákat. úgy lehetünk modernek. és elvben lehetne úgy is. csak a többség nem abban hisz. hitviták ezek. politikai értelemben vett vallásháború.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 12:38:57

@444:

"most azon megy a vita, hogy az oktatás mi a feladata."

"na most jön a mese."

2018.07.10. 12:58:04

@neoteny:
ez nem tudomány, hanem mese. az, hogy az óvoda feladata, hogy óvja a gyereket. az oktatás feladata az, hogy az okokat és az okozatokat tanítsa. a nevelés része megnevezi a dolgokat. és erre azt mondják, hogy ne lexikális és enciklopédikus tudást tanítsanak. mert az megnevezi a dolgokat és elmagyarázza a okokat és az okozatot. és ne magyarul magyarázza el. nem lehet magyar iskola. hanem tanuljunk meg finnül tanulni tanulni, vagy mi. nem is lehet érteni, hogy mit akarnak a "liberálisok". nem egy nyelvet beszélünk.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 13:03:07

@444:

"ez nem tudomány, hanem mese. az, hogy az óvoda feladata, hogy óvja a gyereket."

"na most jön a mese."

Perceval 2018.07.10. 13:09:45

@neoteny: nagyon jóóó, elismerésem

2018.07.10. 13:21:47

@neoteny:
itt van egy fickó, aki az mondja, hogy münchenbe megy és lehet, hogy vissza se jön. menjen. aki nem érti, hogy miért verik szét az akadémiát, az vissza se jöjjön.
index.hu/tudomany/2018/07/10/szathmary_eors_interju_mta_elleni_tamadas/
szatmári eörs rájött, hogy orbán egy "geci". ürge-vorsatz diána rájött, hogy orbán egy "geci". de akkor jöttek rá, amikor az ő köreiket zavarták. addig lelkesen támogatták. persze van igaza abban, hogy ez az egész problémás. de mondhat alternatívát leszámítva azt, hogy tudósok a társadalom felett állnak. és hogy neki nem kell elmesélnie, hogy mit miért kutat. mihez szeretne forrást, eszközt.

szatmári eörs azt mondja, hogy van egy elmélete. és azt egy cambridge-i laborban ellenőrizné a gyakorlatban. rendben van. ha meg van építve ehhez a labor, akkor menjen ki cambridge-be. és ellenőrizze. ebben nem akadályozza meg a "geci" orbán. na de neki magyarországon építsenek egy kutató labort. egyedül neki. vagy hogy? a magyar családoktól szedjenek el nagy doboz legó árát hátha igaza van. és nobel díjat kaphat.

ugye ha cambridge-i laborba megy, ekkor esetleg azt mondják a brit politikusok vagy az akadémikusok, hogy inkább az angol kapja a nobel díjat. mert a kormány azért generálta ki az azt a sok fontot. valami fontos dolgot kitaláljanak elsősorban a britek és legfeljebb másodsorban a magyarok. mert hát ugye nem számítanak a nemzetek. vagy mégis?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 13:25:26

@444:

"aki nem érti, hogy miért verik szét az akadémiát, az vissza se jöjjön."

"na most jön a mese."

FrVili 2018.07.10. 13:28:46

@444: Lovász Erdős-száma: 1. Neki és pár osztálytársának hozták létre Erdősék Surányival a Fazekas spec. mat. tagozatot. Az öreg állítólag feladott nekik házinak 5db pár száz éve megoldatlan problémát, csak erről elfelejtett szólni. Lovász a következő órára ezekből hármat megoldott. Merő azt hiszem Berzsenyi spec. matos volt. Emlékszem talán a 90-es években elsőként ment végig Vágó akkor még baromi nehéz műveltségi vetélkedőjén. Én rájuk büszke vagyok és őket nemzeti kincsnek és példaképnek tekintem. Ők szerény emberek. Nem néznek le senkit, éppen ellenkezőleg. Amiket te írsz, azt pont azok értenék a legkevésbé, akikbe ezt az érintetlen népi nyelvi alapú finalista mesevilágot projektálod. Sanyit jobban érdekli h. tehessen 18"-os alufelnit a 20 éves passatjára.

2018.07.10. 13:30:44

@Perceval:
és mitől nagy? mit ismertél meg, mi az, amit elismersz? az micsoda? mire gondolsz?

Perceval 2018.07.10. 13:32:01

@444: "na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 13:53:09

@444:

"mit ismertél meg"

Téged ismert ki -- nagyon gyorsan.

2018.07.10. 14:06:02

@neoteny:
ezt a gépelő gépet? jól kiismerte.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 14:23:26

@444:

Bizony jól: gyorsan felismerte azt, hogy neked csak nihilista-posztmodernista narratíváid vannak.

2018.07.10. 14:44:46

@neoteny:
ezek a viták destruktív természetűek.

2018.07.10. 14:50:52

@FrVili:
lovász lászló alapvetése teologikus. van a kiválasztott nép, amelyik nélkülözhetetlen és bírálhatatlan. és nyitott. szabadon lehet csatlakozni. akárkinek lehet 1 az erdős száma. nem kell hozzá ilyen vagy amolyan származásúnak lenni. mert az nem számít. ebből létrejön az államok és nemzetek felett álló tudományos szuperelit és ezt támogatja a globális pénzhatalom, vagy annak egy része.

mert hogy amerikában a republikánusok azt mondják, hogy az egyesült államok felett csak ne álljon senki. izraelben a cionisták azt mondják, hogy a zsidó állam felett ne álljon senki. és ezt mondják az oroszok. ebbe a sorba állt be orbán. ez egy modern kori vallásháború.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 14:51:55

@444:

"lovász lászló alapvetése teologikus."

"na most jön a mese."

2018.07.10. 15:01:10

@FrVili:
szathmáry eörs világhírű biológus (szerinted a világban kínától indián át braziliáig hányan tudják, hogy ki szathmáry eörs. és a magyarok mekkora hányada tudja. mégis mitől világhírű, nemzetközi hírű? hány hírügyökség vette át kolozsi ádámmal készült riportot. lehet, hogy a kolozsi klán átveszi. és szerepel az rtl klub híradójában a nemzetközi hírű szuperász. lehet, hogy az. csak nem tudjuk, hogy mitől lenne az.

ő azt mondja, hogy neki van egy elmélete. és cambridge-ben egy labor tárt karokkal várja. bármennyi pénzt elköltenének arra, hogy ellenőrizzék annak helyességét. ellenőrizzék. ezt nem tiltja meg orbán. az valóban tudomány ellenes lépés és diktatúra lenne. de nem ez történik. csak most neki nem építenek egy kutató labort legfeljebb csak úgy, hogy közérthetően elmondja, hogy mit miért kutat. amire azt mondja, hogy az úgyse értenék a magyarok. különösen nem a minisztériumban. kiváltképp ez a palkovics. de az angolok értik. nekik el tudja magyarázni. cambridge tárt karokkal várja. münchen is. és a brit és a német politikusok értik. a tudomány nemzetek felett áll. mi a probléma?

2018.07.10. 15:09:22

@neoteny:
olyan ez, mint amikor az óvodás megkérdi a szüleit, hogy mit csinálnak a hálószobában. és azt mondják neki, hogy azt nem nagyon értheti, mert az a felnőttek dolga. lovász lászló és társaik nagyjából ilyen óvodásnak képzelik a társadalmat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 15:11:21

@444:

"olyan ez, mint amikor az óvodás megkérdi a szüleit"

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 15:14:36

@444:

"ő azt mondja"

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 15:30:10

@444:

"mire gondolsz?"

Arra, hogy hogyan lehetne bizonyítani a Collatz-sejtés helyességét. Erdős Pali bácsi szerint nem biztos, hogy a matematika készen áll az ilyen problémák megoldására.

FrVili 2018.07.10. 17:12:32

Erdőst utazó matematikusnak hívták. Egy bőröndben volt az élete. Haza a tehetséggondozás miatt járt. Oda ment, ahol volt feladat, koszt és kvartély. Mindenki döntse el mi fölött állt.
"Na most jön a mese", amikor bejöttek a sémik, hát látták hogy itt a pengőt vasalják, a kardot pallérozzák nem az elmét, itt az az úr, akinek hajnalig húzzák a nótát. Ez egy szellemi sivatag, olyan mint a Negev, a magyar úgy értette Nevel, jött a porosz oktroyer, mint a tatár, na a magyar wurde oktroyiert így kényszerítették rá az oktatár/st, mert rájuk fért mint katzenjammer után a voda, ebből lett az óvoda, de mondták a szlávok, hogy ez a voda régi ó dolog náluk sok a skola is. Magyarok ütött az óra, mindenhol ott a Tóra.

FrVili 2018.07.10. 17:36:56

@444: "ezt a gépelő gépet? " van már bazmegoló posztmodern antiszemita Turing-gép? Na tessék, hol tart már a tudomány.

2018.07.10. 18:32:30

@FrVili:
én még láttam lenint. erdős pali bácsit. nem vele volt a probléma. hanem mondjuk erdős péterrel. azért veszem fel a náci mezt, mert próbálom megérteni az ellentábort. mégis csak arról van szó, hogy szerinted a magyar tudomány a zsidók nélkül szart se ér. lehet ebben hinni. de ez egy hitvilág. egy vallás. akik többségében liberálisok állítólag. nem-nemzeti liberálisok. nem-keresztény baloldaliak. és nem akarnak magyar államiságot. ne akarják. kövessék erdős pali bácsit. és legyenek utazó követek. és esetleg engedjék már a többségnek, hogy a saját országunkat újraépítsük.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 19:11:36

@444:

"azért veszem fel a náci mezt, mert próbálom megérteni az ellentábort."

"na most jön a mese."

2018.07.10. 19:58:22

@neoteny:
mégis csak arról van szó, hogy frvili szerint a magyar tudomány a zsidók nélkül szart se ér. de ez egy hit. jelenleg nincs ellenpróba. mert a "királyi" nagy-magyarországot egy évszázada nem lehet építeni. ezek szerint báró vásárosnaményi eötvös loránd egy "nubiai sivatagi porosz oktrojer" volt?

ez olyasmi, mint amikor a szülők elválnak és kígyót békát kiabálnak egymásra. nincs értelme vitázni, nem kell semmin se osztozni. nincs közös gyerek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 20:10:06

@444:

"mégis csak arról van szó, hogy frvili szerint a magyar tudomány a zsidók nélkül szart se ér."

Helyesen: ez a te meséd.

Mint az is, hogy a fideszes zsírdisznók adópénzekből hizlalása az ország építése.

FrVili 2018.07.10. 20:11:08

@444: neki a tanárképzést az École Normale Supérieure mitájára sikerült megvalósítani. Tanulni nem szégyen.

2018.07.10. 20:22:26

@neoteny:
a microsoft élén régebben steve ballmer volt a ceo. wigner, szilárd, teller. gondol róluk valamit. de a helyébe satya nadella úr lépett. aki egy kis faluból a krisna folyó völgyéből ered. vajon ő is ugyanazt gondolja? onnatól kezdve a származás lehet, hogy nem előny. laci bácsi mert olyan nagy hazafi hazajön amerikából. ez a g fodor gábor féle érvelés. és úgy egyébként nem lehet, hogy van valami igazsága? dehogy nem. na de ne így közelítsünk.

egy baromságról kell vitázni. most olyanokat mondanak, hogy a kormány azt akarja, hogy évente beszámolót írjanak. és aki így képzeli az alapkutatást az nem érti a lényegét. mert van ilyen privilégium, hogy valaki egy évtizeden át közpénzből szabadon kutathat anélkül, hogy lenne bármiféle részeredménye. laci bácsi szerint ez a szabadság. de akitől elszedik a pénzt annak nem ez a szabadsága. de az nem számít. erről kellene vitázni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 20:28:57

@444:

A 18,000 református presbiter beszámol a magyar adófizetőknek a milliárdokról, amiket felcsippentenek? Majd ha ők is beszámolnak évente azoknak, akiktől elszedik a pénzt, akkor verheted a nyáladat, seggarc.

lecsós 2018.07.10. 21:34:34

@neoteny:
Nem megy ez neked, érdemes lenne megkérdezned egy református presbitert, hogy hogyan kell a lelkésznek beszámolnia a működéséről, meg kinek. Ha minimummal tisztában lennél, ezt az ótvaros nagy faszságot nem hánytad volna ide.
Ha tudnád, azt hogy formailag ki, vagy milyen szervezet - a reformáció óta- a helyi református lelkész munkáltatója, akkor nem írnál baromságot, meg nem seggarcoznál.Na mindegy, számomra az ilyen tudások is hozzátartoznak az általános műveltséghez. :) :)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 21:45:15

@lecsós:

"érdemes lenne megkérdezned egy református presbitert, hogy hogyan kell a lelkésznek beszámolnia a működéséről, meg kinek"

Az adófizetőktől elszedett és a református presbitereknek adott pénzek költéséről az adófizetőknek kell beszámolniuk a református presbitereknek, mint ahogy az akadémikusoknak is. Mert ha a református presbitereknek nem kell beszámolniuk az adófizetőktől elszedett pénzek költéséről az adófizetőknek, akkor az akadémikusoknak sem kell.

Janossz 2018.07.10. 21:56:16

@lecsós: " Nem megy ez neked,..."
Nem az volt a kérdés, hogy hogyan osztják el egymás közt a koncot, hanem az, hogy elszámolnak-e vele.

A seggarc idézet volt. A négyes kórterem lakója szokta így nevezni vitapartnereit olykor. Ilyen finom nemzeti keresztény ő.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.10. 21:59:25

@lecsós:

"számomra az ilyen tudások is hozzátartoznak az általános műveltséghez"

De ez már nem tartozik hozzá a műveltségedhez:

1994. évi XL. törvény
a Magyar Tudományos Akadémiáról

[...]

Az Akadémia feladatairól

[...]

(2) Az Akadémia elnöke kétévenként beszámol az Országgyűlésnek az Akadémia munkájáról, valamint a magyar tudomány általános helyzetéről.

(3) Az Akadémia elnöke évente tájékoztatja a Kormányt az Akadémia munkájáról, valamint a magyar társadalom és gazdaság fellendítése érdekében elért eredményeiről.

[...]

A Közgyűlés

[...]

c) megvitatja és elfogadja az Országgyűlés számára készülő beszámoló koncepcióját;

[...]

f) a Felügyelő Testület jelentése alapján jóváhagyja az előző évről szóló éves költségvetési beszámolót;

[.,.]

A tudományos osztály

[...]

5) A tudományos osztály értékeli a tudományterületéhez tartozó akadémiai kutatóhelyek szakmai beszámolóit.

Az Akadémia intézményei
Az akadémiai kutatóhálózat

[...]

f) értékeli a kutatóközpontok, kutatóintézetek és a támogatott kutatócsoportok szakmai beszámolóit, tevékenységét, teljesítményét és irányítási rendszerét;

g) a Közgyűlés elé terjeszti a kutatóhelyek tevékenységéről szóló beszámolót;

Az akadémiai kutatóközpontok és kutatóintézetek

18. § (1) Az akadémiai kutatóközpont és a kutatóintézet költségvetési szerv. Az akadémiai kutatóközpont keretein belül működő kutatóintézet a kutatóközpont szervezeti egysége. A kutatóközpont és a kutatóintézet autonóm módon vesz részt az Akadémia közfeladatainak megoldásában, önállóan is vállal közfeladatokat, továbbá egyéb tevékenységet is végezhet. Tudományos tevékenységéről és gazdálkodásáról évente beszámolót készít, amelyet az Akadémia az e törvényben és az Alapszabályban leírtak szerint értékel.

[...]

Az Akadémia gazdálkodása és vagyona
20. § (1) Az Országgyűlés állapítja meg az Akadémia fejezet költségvetését és fogadja el az Akadémia költségvetési beszámolóját.

2018.07.11. 08:32:49

@neoteny:
a református presbitereknek is be kellene számolniuk arról, hogy mire költötték azt a pénzt, amit a választások előtt kaptak. azt gondolom, hogy a nagy részük azért többé-kevésbé tisztességes, de számoljanak el a pénzzel. az akadémikusokról is ezt gondolom, a zsidókról is. a városi reformátusság hagyományosan a lehető legjobb viszonyt ápolja a zsidósággal túl hirdeti a nemzeti keresztséget és a magyar vallást.

a politikai akciók szavazatvásárlásról szólnak különösen a választások előtt. ez a természetük. soros alapítvány is szavazatokat próbál vásárolni. csak ők kisebbségi csoportérdekek összességével próbálják megszerezni a joguralmat túl azon, hogy globális pénzuralmat is akarnak. de ez ugye nem túlhatalom az emberiség egésze felett. hanem ők a filantrópok, a kifejezett emberbarátok. és ha hozzájuk kapcsolódik a tudományos szuperelit, akkor létrejön az új emberi faj úgy, hogy az ő faszukat leszopják.
matete.pestisracok.hu/wp-content/uploads/sites/23/2018/04/111alexsorosdd.jpg
és esetenként effektíve így képzelik el a nemzetek felett álló szuperelit létrejöttét. és egyébként ha valaki azt gondolja, hogy ez az elképzelés ugyanúgy fasisztoid, csak internáci köntösbe van bújtatva, szivárványszínű zászlóval vonulnak és nem horogkereszttel. a közbeszédet át akarják alakítani. bárkinek legyen joga megválasztani, hogy a másik hogyan szólítsa meg. valaki azt mondja egy nőre, hogy she. ez esetben ő már sírhat, mert férfinak érzi magát és egyébként jönnek az ngo-k.

de azokat a kutatókat is megértem, akik azt mondják, hogy ez a korszellem. és ők adják a kutatási alapokba a pénzt nagyrészt a semmit, amit állami segédlettel generáltak, na de ezeket a csillagászati összegeket egy szűk kör elköltheti. és ebből ilyenformán létrejöhet egy tudományos szuperelit létre is jött elsősorban amerikában, másodsorban kínában és legfeljebb harmadsorban európában. és lehet mondani, hogy európa egyesítse az erőit. és azt is, hogy rendelődjön amerika alá és forduljon oroszországgal szembe. szegény kis ukránokat elnyomták. és majd demszky gábor főtanácsadó világvárossá teszi kijevet. budapestet is azzá tette. csak a geci orbán és a nácikok leváltották. ez ugye nagyjából a ceu és az mta #istandwithceu csoportjának politikai állásfoglalása. de megértem őket is. én nem mondanám nekik, hogy most elégtételt veszünk akkor sem ha egy politikai párt élén alkotmányos többség birtokába lennék. de orbán viktor ezt mondja. jogában áll javasolni az akadémiai törvény módosítását, azt, hogy az mta költésvetését évi 12 milliárd állapítsák meg. lovász lászlónak jogában áll tiltakozni. de lovász ebben a szerepkörben egy poltikai aktor. és az ő tudománypolitikai elképzeléseinek nincs jelentős társadalmi támogatottsága. az őt megválasztó akadémikusok egy része gondolhatja azt, hogy az mta legyen teljesen szuverén. mert sanyi a kútfúró úgyse érti, hogy az alapkutatást eszik-e vagy isszák, különösen úgy nem, hogy benyom két felest és megfejti, hogy az unimukk azt jelenti: egy mukkot se. a kedvece. brúsz szpringtín. bor' in de júeszéj. jelentése borozás az éjszakában. az alapkutatási pénzek elosztását esetleg ne sanyi szavazata döntse már el, aki végig bukta az általánost. hanem azok, akik megnyerték a diákolimpiát. de a lovász lászló által képvsielt tudománypolitikai elképzelés ugyanolyan fasisztoid, ahogyan a brutális ellenvélemény. amivel szintén nem egyet. hanem csak azt demonstrálom, hogy egy államban ebből a kettőből csak egyik maradhat. és ha a demokrácia minimuma teljesül, akkor tartok tőle, hogy a "sanyiság" érvényesül. de nem azért, mert sanyi a sátán, vagy mert orbán az. hanem mert egy polarizálódó közéletben a magyarok döntő többsége úgy érzi, hogy ebből a két szélső álláspontból inkább ez, mint amaz. de ha egy akadémikus azt mondja, hogy basszus, ő ezzel nem tud azonosulni és egyébként tárt karokkal várják olyan államok kutatóintézetei, ahol a sanyiság áll vesztésre és abban szerveződtek magánpénzalapok és egyébként van egy elméletük, amit csak le kellene ellenőrizni a laborban nagyon sok pénzből, de azt hajlandóak nekik kifizetni, akkor az a megoldás, hogy ezt tegyék meg bosztonban. mert most budapesten nem tehetik meg. de bosztonban megtehetik. vagy münchenben. ez az akadémikus úr azt mondja, hogy ő münchenbe megy, és haza se jön. oké.

mit kellene tenni. álljak ki az akadémia elé, hogy egy általam nem ismert, de magát világhírű a nemzetek felett álló szuperásznak hirdető fickó, aki azt állítja, hogy ő régen megfejtette az élet keletkezésnek alapjait, csak nagyon sok pénz kellene ahhoz, hogy ezt az elméletet a gyakorlatban ellenőrizzék. lehet, hogy így van. majdhogy nem nulla információ alapján kellene nekem eldönteni, hogy igaza van, vagy nincs. azt kéri, hogy vakon higgyek benne. egy sci egyházat akarnak, mert ők a népek felett álló szuperelit. és a nature magazin is aggódik értük. jaj most mi lesz a világ tudományosságával. a bajor járműipari lobbi miatt osztja a pénzt palkovics. orbán így vehet elégtételt.

2018.07.11. 09:23:23

@neoteny:
tehát arról van szó, hogy az egyik nyilván amúgy kiváló kutató esetleg megfejette az élet kiinduló értelmét, vagy annak egy részletet. az életművén az i-re feltehetné a pontot nagyon sok pénzből ugyan, de ez megváltoztathatná a világot. csak most éppen elvonja a pénzt palkovics és a német járműipari lobbi azért, hogy kifejlesszenek egy újabb kormányművet vagy váltókart. szathmári eörs utazik münchenbe. ahol ellenőrizhetné az elmélete helyességét és állítólag tárt karokkal várják. ellenőrizzék le.

ugye világos, hogy ezzel a palkovics féle átrendezéssel a magyar adófizetők közvetve német gyáriparosokat támogatják, akik egyébként pénzelik a müncheni labort ahol a szathmári megfejthet az élet értelméből valamit. fejtse meg ott. ez a megoldás. ezt egy közép európai fed finanszírozhatná leginkább. csak ez nem jó az amerikai "demokratáknak", mert esetben a közép európai egyetem nem amerikai magánérdeknek lenne alárendelve. és ebből lesz szörnyűséges támadás a demokrácia ellen. ami a batthyányi főprofesszorok egy részének nem tetszik, mert most a kormánymű és a váltókar fejlesztése esetlegesen fontosabb lesz, mint az ő kutatási területük.

de erre a racionális válasz az lenne, hogy esetleg győzzék meg sanyit a kútfúrót és társait. közérthetően próbálják elmesélni, hogy miért is lesz jó neki, kedves feleségének, vagy a gyerekének ha az adott területen a tudomány oltárán is áldoz. és mondjuk nagyobb részben lehessen rendelkezni az adókról. de ugye seregély püspök rózsafüzér társulatai, akik közös imádsággal készülnek az eucharisztikus kongresszusra. mert ő boldogságukhoz erre van szükség.

a tudománynak meg kellene próbálni közérthetően elmagyarázni, hogy mit miért csinál. az ok-okozati összefüggéseket kellene bemutatnia. ez az okítás-oktatás. és nem a kritikus vagy a szeptikus (sic) gondolkodás uralma, mert az csak megmérgezi a társadalmat. és sanyinak ebben vélhetően igaza van.

FrVili 2018.07.11. 09:54:46

@444: "és haza se jön. oké." Ez az oké lenne a nemzeti az ország érdekében álló oké. Nem oké, nincs egyenlőség ott, ahová egyenlőséget teszel tudatosan ferdítve. Nincs ilyen szimmetria, mert az általad szuperelitnek nevezett értelmiség nem akar sanyi lenni, de sanyi ha tehetné nem sanyi lenne. Akkor mi? Hát, ha kapna lehetőséget persze hogy az, akiket te elküldesz a francba egy okéval. Satya Nadella úr szeretne lenni, aki szimbolizálná a legkisebb szegény gyereket, aki egy kis indiai faluból útnak indult a nagyvilágba, és lám, belőle lett a világ egyik legnagyobb szoftvercégének vezetője. Ha neki sikerült, akkor Magyarország tehetséges magyarjainak miért ne sikerülhetne bármilyen liberális polgári kultúra és valós piaci gazdasági teljesítmény nélkül, most, hogy visszanyerte önrendelkezését azzal, hogy megszabadult a nem keresztény -mintha a keresztény polgári értékeknek bármi köze lenne ehhez a rezsimhez - ballaszttól? Hirtelen eltűnik Nadella úr mögül az indiai egyetem nemzetközi (szegény és gazdag ország semleges vagyis nemzetek között és fölött álló) tudományos kapcsolati hálója; a wisconsini egyetem 150 éves közege, ami a magyar felsőoktatás teljes évi költségvetésével és a sikeres hallgatóinak adományaiból gazdálkodik; nincs jelen az amerikai egyetemi ösztöndíjrendszer és tudásközpontú szellemisége, aminek az MBA rendszerben a chicagói egyetem mottója "let knowledge grow from more to more and so be human life enriched"; nem számít Nadella úr személyes érdeklődése és műveltsége az indiai és amerikai költészet iránt, és filantrópiája, amit az NGO-ok, és szakítva az eddigi vállalati kultúrával nyíltforráskódok támogatásával juttat érvényre; és persze a
társadalmi mobilitás a származás és egyéb felekezeti hovatartozás magánügyének tiszteletben tartása sem; mert mindez most ártatlanul kitakarható, nem számít, mert a politikai, társadalmi, oktatási rendszer természetesen semmilyen interakcióban nem volt az úr személyes teljesítményre, mert a finalista gyermekded gondolkodás szerint (amire a célokság jellemző), azért esik a hó, hogy szánkózhassunk, nem azért tudunk szánkózni mert esik a hó. Sőt, hó nélkül is lehet szánkózni, erre lesz kiváló példa Magyarország. Oké.

2018.07.11. 10:18:39

@FrVili:
lovász lászló top10-es matematikus az info rádióban azt mondja, hogy értelmetlen (!) feltenni azt a kérdést, hogy a magyarok (értsd magyarok relatív többsége, a plural, a pluralitás, a relatív többséget jelöli és ez a többes szám jelentése a köznyelvben) honnan erednek. mert hogy mindenkinek (!) a családjában volt mondjuk szerb ezt mindenki tudja. erre azt mondja sanyi, hogy például az ő családjában tudtommal nem volt szerb. lovász lászló top10-es matematikus kijelentése tudományosan meg van cáfolva.

és egyébként mondjuk az archeogenetika nevű diszciplina azt mondja, hogy ezt mégse értelmetlen felvetni. igaz, hogy ebben a körben szerinted nincs senki, aki olyan okos lenne, mint lovász lászló. de mégis elég sok kutató van, aki azt gondolja, hogy lovász lászló téved.

de ehhez elég egy középiskolai biológia érettségi, vagy még az se kell, ugyanis talán már általános iskolában tanítják, hogy az egyenes férfiág nagyrészt genetikailag kódolt. mert az y-dns apáról fiúra adódik át és legfeljebb csak nagyon kisebb módosulásokkal adódik és nem rekombinálódik, mert olyan a nőkben rendesen nincs ugyebár. az mt-dns pedig anyáról gyerekre adódik. tehát az közvetve a nőágat kódolja. de részben esetleg apáról átadódhat.

ez általános iskolai tananyag, vagy legfeljebb középiskolás. ezekkel a lakosság többsége nagyjából tisztában van. nyilván lovász lászló is pontosan tudja ezeket.

ebből néhány dolog következik. az egyik az, hogy az egyenes férfiági és a nőági eredet kis részben ugyan, de mégis csak befolyásolja a viselkedést. tehát a filoszemiták alapvetése téves. miszerint a származás nem számít. felléphetne ellene a lovász lászló vezette mta. lovász az áltudományosság elleni küzdelmet tűzte zászlajára.

de ez alapján feltehető az is, hogy a túlzott keveredés rombolást eredményezhet a nemiségben. ha a szülők eltérő nőágról erednek és az apa mt-dns-e adódik át, akkor a fiú az apa nőiségéből örököl valamit. ami lényegesen különbözhet az anya nőiségétől. ez ugyan elvben kis esetszám, de nem lehetetlen és valamitől felerősödhet. ahogyan persze az sem feltétlen jó ha a populáció kizárólag egy nőágon szerveződik. mert hogy a túlzott belterjesség sem tartható fent általában, de valószínűleg a teljes nyitottság sem. persze lovász lászló ettől még hihet tudományos szuperelit és a pénzhatalom fúziójában. ezt az mta élén akár meg is hirdetheti. de ez egy vallás, aminek alapja a filoszemita hitvilág, ami jelen ismereteink szerint áltudományos.

2018.07.11. 10:20:02

@neoteny:
ez akár lehet egy alapigazság hatos számrendszerben. ami nem igényel bizonyítást. ilyen egyszerű megfejtése is van józan parasztésszel.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 10:24:21

@444:

"na de ezeket a csillagászati összegeket egy szűk kör elköltheti"

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 10:26:17

@444:

"de erre a racionális válasz az lenne, hogy esetleg győzzék meg sanyit a kútfúrót és társait."

Győzze meg a 18,000 református presbiter is a magyar adófizetőket.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 10:30:22

@444:

"ilyen egyszerű megfejtés"

Egy sejtés helyességének axiómává tétele nem megfejtés.

2018.07.11. 11:14:45

@FrVili:
vagy mondjuk egy nagyon egyszerű dolog. lovász lászló pontosan tudja, hogy az árpád-ház nem lehet finnugor. mégse mondja azt, hogy a finnugor eredet elmélet áltudományosság. és ebből következően a nyelvelmélet is valószínűleg az. ugyanis nagyon nehéz elképzelni, hogy a honfoglaló magyarok jelenleg 940 fő anyanyelvi beszélővel rendelkező manysi nyelvet vették át. illetve több ezer éven át együtt a velük rokon népekkel úgy, hogy nem keveredtek. de ugye hogyan élhettek együtt finnugornak tekintett népek és a honfoglaló lovas nomádok ha az életmódjuk eltérő földrajzi környezetet igényelt. ettől még érintkezhettek persze a manysik a magyarokkal, vagy magyarhoz hasonló nyelvet beszélőkkel illetve mindkét nyelv megőrizhetett valamit még korábbi ősiségből és ez megmagyarázza az esetleges hasonlóságokat a szókincs egyes rétegeiben. de ez finnugor kapcsolatként fogadható el és nem eredetelméletként. ezt elmondhatná lovász lászló. csak nem mondja. ő az mta nyelvtudományi, társadalomtudományi intézetének nyilvánvaló tévedései vagy hazugságai mellett állt ki.

persze lovász mentsége az, hogy ügyben nincs általánosan elfogadott elmélet. feltevések vannak. mert ugye még az is lehet, hogy a történetírásban a népvándorlás van kissé túldimenzionálva. és akár az is elképzelhető, hogy a magyar népesség relatív többségét adó y-dns a kárpát-medencében, vagy annak közvetlen környezetében jött létre. az is lehet, hogy egy a honfoglalásnak nevezett hadművelettel földműves háziiparos nemzetségre telepedett rá egy a többséggel evolúciós biológiai értelemben rokon, azokhoz genetikai értelemben közel álló lovas nomád katonai vezető réteg. és a szomszédsági kapcsolatok és a szövetségi rendszer rendezése után ebből következett a magyar államalkotás. de ezek csak feltételezések. most ugye középiskolában olyanokat kell tanítani, hogy a feljegyzések szerint a magyarok a kazárokkal három évig együtt harcoltak, amit forráskritikával illetve úgy kell érteni, hogy háromszáz éven át alárendelten éltek. és ezt ugye olyan akadémikusok fogalmazzák meg, akik nem-magyarok.

vagy mondjuk általános iskolában megtanulja minden gyerek, hogy szent istván a nyugati kereszténységet választotta a keleti kereszténységgel szemben. ami legfeljebb csak részben igaz. a nagy egyházszakadás későbbi. és hosszasan lehetne sorolni. csakhogy ezeket nem az mta veti fel. hanem a "népfőiskola" előadói, akiket éppen az mta rekesztett ki. lovász sajnálatos módon nem azzal állt ki a nagy nyilvánosságban, hogy ezeket a kérdéseket próbáljuk meg a tudományos igénnyel rendezni úgy, hogy a hagyományokból nem kell eltörölni a mitikus elemeket sem. mert valójában egyik népcsoportot se tekinthetjük feljebbvalónak a másiknál. hanem mégis csak azzal áll elő, hogy az egyik mégis csak felsőbbrendű, egy politikai csoportosulás megmondja, hogy ki kivel éljen együtt. egy pénzhatalmi csoport megmondja, hogy ki mit kutathat és szinte már azt is, hogy mit gondolhat. magyarországon a posztraduális képzés amerikai magánérdeknek rendelődjön alá. ebből a célból jött létre a ceu. mert ugye soros önzetlen módon is támogathatná a magyar, vagy a kelet-közép európai egyetemi hálózatot és ez esetben ugye szobrot emelnének neki, utcákat neveznének el róla és nem lett volna a képe kiplakátolva, hogy ő akarja kényszer betelepítéssel megváltoztatni európai etnikai összetételét, kultúráját, vallását. mert hogy a bevándorlók majd a balliberális pártokat támogatják. ezzel próbált egy kisebbség hegemóniára törni túl azon, hogy gulág után is kijátszották a holokauszt kártyát. az államok eladósítását és az államok pénzhatalmi felszámolást tűzte ki célul. úgy, hogy az egyesült államokkal karöltve egy magánkézben levő fed a semmiből generálja a pénzt. és a többi követi. és ebből lesz egy részben nyugatos oligopol, részben keleties oligarchikus piac. a köznépnek nyilván egyik sem érdeke. miközben ugye a lakosság, a vállalatok és a kormányok jelentős adósságokat hordoznak. összességében több évnyi össztermékkel tartoznak. de kinek is. hanem lovász lászló mégis csak azt képviseli, hogy ez a csoportosulást kellene a tudománynak feltétlen szolgálnia. és ezen túl lovász politikai tisztséget betöltve aligha képviselheti egyként a magyar tudományosságot azzal, hogy az akadémia dolgába a magyar adófizetők követve, az országgyűlésen keresztül se szóljanak be túl azon, hogy szembe megy az alapító akaratával. aki egy bizonyos széchenyi gróf és nem soros györgy.

FrVili 2018.07.11. 11:16:25

@444: és ha az MTA ezt kutatná és kiderülne, hogy nincs igazad, akkor meghajolnál a tények előtt és beismernéd hogy tévedtél? Belátnád, hogy 50 év antiszemita munkája oda. De legalább tisztázódott. Nyilván így történne. Hiszen ez jellem kérdése, ami genetika, ja nem, akkor valami ős lelet, talán önösmeret.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 11:21:06

@444:

"vagy mondjuk egy nagyon egyszerű dolog."

"na most jön a mese."

FrVili 2018.07.11. 11:25:55

@444: Abban igazad van, hogy az iskolában parhuzamos, akár ellentétes elméleteknek is el kellene hangozniuk. XY ezt mondja... Mint a talmudban xy rabbi szerint ez ezt és ezt jelenti. Látod más kultúráktól is van mit tanulni:)

2018.07.11. 12:24:29

@FrVili:
aha. és szerinted tamás gáspár miklóst vagy lovász lászlót hány vezető rabbi támogatja. miért írta azt kedvenc vágó istvánod a facebook oldalára, hogy ő nem szereti a kalaposokat és a pajeszeseket. a modern izreal remrég volt 70 éves. azt kik ünnepelték? a demokraták?

2018.07.11. 12:57:57

@neoteny:
ne viccelj már. az axióma olyan sejtés, vagy előfeltevés, amit tömegével igazolnak a tények és nem cáfol semmi. egy sejtés megoldatlan és megoldhatatlan probléma egyaránt lehet. és ugye ha egy formális axiomatikus elmélet tartalmazza a természetes számokat, akkor majdnem biztosan vannak olyan állítsaik annak ellenére igazak bizonyíthatatlanok. és azok következményei az érdekesek.

és itt lép be az, hogy a politika az elvi vagy a gyakorlati tudást preferálja. mert van olyan tudományosság, ami a semmit kutatja. persze ez sem ennyire egyszerű, mert van olyan matek, ami jelenleg mihaszna, nincs semmiféle alkalmazása, de a jövőben lehet. nincs hozzá kitalálva fizika vagy kémia. és most magyarországon a politika azt mondja, hogy a tudományt tereljük gyakorlatasabb síkra. amit a magyar adófizetők inkább támogatnának. a magyar lakosság és a magyarországon befektető nagyobbrészt német vállalatok.

ugye nemrég értekeztem arról, hogy orbán sorban lecserélte a kelet-magyarországi minisztereit, államtitkárai között is ez a tendencia és helyükre budapestiek vagy nyugat-magyarországiak kerültek és azokkal támad a fővárosra. azért, mert kelet-magyarország és az alföld jobbágy paraszti gondolkodása inkább hajlik kiegyezésre. orbán nem akar ilyesmit és a politikai ellenfelei sem. mindketten dűlőre akarják vinni a dolgot. persze nem vagyok vátesz. de pálinkás helyére olyan került, aki 18 évén igazgatta nagykanizsán folyó felsőoktatást. és palkovics szerint olyan, aki tudja mi az a startup. nyilván pálinkás is tudta, sőt alinda is tudta ő lelkesen írt is egy könyvet a sztártápokról, de ők kiálltak a ceu mellett. most elsőlegesen ez dönti el a politikai kinevezéseket. de ha az ellenzék nyert volna, akkor is ez döntené el csak ellenkező irányba. még török gábor felhagyott az egyfelől másfelől elemzéseivel. szerinte orbán nem csatát, hanem háborút nyert.
www.youtube.com/watch?v=RQGJOQblnNs
persze lehet, hogy változik a külső környezet. lovászék azt mondják, hogy azt kell megváltoztatni. tehát ők meg sem próbálják már a köznépet racionális győzködni arról, hogy az alapkutatások miért fontosak, vagy lényegesek. hanem azt mondják, hogy ők továbbra is egy olyan rendszer képzelnek el, aminek a működésébe az adófizetők közvetve se szólhatnak bele. igaz, hogy ez a rendszer a rendszerváltás óta nem tud semmiféle kézzelfogható eredményt felmutatni, de az mta alapvetően jól működik, az alapkutatásoknak ez a természete.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 13:00:32

@444:

"az axióma olyan sejtés, vagy előfeltevés, amit tömegével igazolnak a tények és nem cáfol semmi."

"na most jön a mese."

2018.07.11. 13:08:22

@neoteny:
18,000 nagyrészt vidéki presbiter meggyőzte a választókat. 60% körül kapott a fidesz. nyugat-magyarországon is. ott túl is teljesítették az elvárt számokat. és orbán úgy gondolja, hogy most elsősorban ezzel lett kétharmada.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 13:18:38

@444:

"18,000 nagyrészt vidéki presbiter meggyőzte a választókat."

Nem azzal, hogy beszámoltak arról, hogy mire költötték a felcsippentett milliárdokat. Ők azt mondták, hogy adják nekik az adófizetőktől elvett pénzeket és ők elköltik azt úgy, ahogy helyesnek látják. Abba nincs az adófizetőknek beleszólásuk.

2018.07.11. 13:28:36

@neoteny:
mi az axióma? az, amiben az axonok hisznek. csak az nem egy népcsoport, mint a saxon. sanyi kedvence a vikingek című sorozat a history channel-en. edit és öcsike kedvence az "utreches". a címszereplő valójában "uhtred". szerintem ők azért értik úgy, hogy "utrech", mert a reformáció idején elég sokan jártak a németalföldre tanulni és utrecht még mindig a köztudatban van. ez a film a szász krónikák alapján készült bbc sorozat. persze sanyi csak a minimál csomagra van előfizetre és a netre. öcsike beállította a torrentet összekötötte a laptopot a led tévével. nézik ezeket a sorozatokat.

sanyi szerint a wessex-iek onnan kapták a nevüket, hogy veszekedősek. mondom neki, hogy nem onnan kapták, hanem az west saxon azt jelenti, hogy nyugati szász. na jó és mi az, hogy saxon. azt jelenti késes. na ugye. ezek nyugati árja veszekedősek. késesek. sanyi szerint az essex-iek folyton esznek. onnan van a nevük. de sanyi az east saxon. keleti szász. a keletiek esznek. a késsel, ami kéz meghosszabbítása és készítenek.

de ugye a külső környezet. és ebből fakadnak inkább filozofikus alapvetések. a belsőből az axonokból a természettudomány axiómiái.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 13:34:55

@444:

"mi az axióma? az, amiben az axonok hisznek."

"na most jön a mese."

2018.07.11. 13:46:21

@444:
na de ők meggyőzték erről a köznépet. lovász lászló nem győzte meg. vagy legalábbis ezek a tüntetők a hvg tudósítása szerint is pár százan voltak.
img3.hvg.hu/image.aspx?id=f3fc77f4-6503-4505-875c-d3afed8e31b2&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30
a politikai "csatát" orbán nyerte. török gábor szerint a "háborút".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 13:47:06

@444:

"na de ők meggyőzték erről a köznépet."

Nem azzal, hogy beszámoltak arról, hogy mire költötték a felcsippentett milliárdokat. Ők azt mondták, hogy adják nekik az adófizetőktől elvett pénzeket és ők elköltik azt úgy, ahogy helyesnek látják. Abba nincs az adófizetőknek beleszólásuk.

2018.07.11. 14:02:33

@neoteny:
na de mi axiómia? ha nem valamiféle alapigazság, amit tények igazolnak és nem cáfol semmi. lehet-e a collatz-sejtés a hatos számrendszer egyik alapigazsága? lehet, hogy az állításnak nincs bizonyítása. és vannak, akik collatz sejtésen elmélkedve a semmit kutatják. erdős szóhasználatával élve azt kellene a "könyvbe" írni, hogy ez egy alapigazság a hatos számrendszerben. ez egy pofonegyszerű megfejtés. amit sanyi is bemondhat, vagy akárki aki egy kicsit is értelmesebb. de lehet, hogy nincs igazuk. mert van bizonyítás. általában a probléma eldönthetetlen. ezt tudjuk. arra, hogy ÷2 és *3+1 nem feltétlen van külön bizonyítás. de ezt nem tudjuk. innentől kezdve a hihetünk benne. elfogadva alapigazságként. és ebből lesz egy általános hatos, hathatós modell. ha sémiták ebben nem hisznek, akkor ne higgyenek.

erdős pál se hitt ebben. mert nyilván voltak akik felvették számára. mert ez a kézenfekvő magyarázat és ezért lehetett kapni 500 dollárt. ezt valaki csak jelezte erdős számára. aki ezt nem fogadta el. mert hogy nem tudunk arról, hogy valakinek is kifizette ezt a felajánlást. erdős pál ezt elutasította. mondván, hogy na ne. de ez hit. részben a matematika is. egy kicsit még abban is számít a vallás. nem mindegy, hogy a vezető tudósok milyen típusú problémákat vetnek fel, mit tekintenek kiindulásnak és célnak. ez vallás. és az sem mindegy, hogy kik osztják a forrást. mennyi pénzből kutathat egy adott tudományos vallásfelekezethez tartozó, vagy nem-tartozó.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 14:05:08

@444:

"lehet-e a collatz-sejtés a hatos számrendszer egyik alapigazsága?"

Nem; és semmilyen jelentősége sincs a számrendszer megválasztásának.

"lehet, hogy az állításnak nincs bizonyítása."

"na most jön a mese."

2018.07.11. 14:27:02

@neoteny:
lovász lászló is meggyőzheti a köznépet, hogy álljanak ki az mta és a ceu mellett. próbálkozik is vele. ezért nyilatkozik az rtl klub híradójának, amelyik ebben támogatja.

az rtl mai délutáni programkínálata
15:10 Szulejmán (török kalandfilmsorozat, 180. rész)
[na ezt le akarták venni a műsorról. de ez ellen az rtl székháza előtt tüntettek.
16:20 Story Extra
16:50 Elif - A szeretet útján
(török tévéfilmsorozat, II / 25. rész)
18:00 RTL Híradó Esti kiadás
19:05 Fókusz (magazinműsor)
19:40 Barátok közt (magyar sorozat, 8973. rész)

tehát lovász lászló a szulejmán, a story extra, az elif a szeretet útján című török filmsorozat után nyilatkozik. ők nézik az rtl híradót. és utána a fókuszt és a barátok közt 8973. részét. kolosi péter programigazgató által megcélzott nézőközönség nyilván átérzi az alapkutatások fontosságát, hosszú távú jelentőségét.

a másik interjút ad az indexnek kolozsi nevű újságírónak. de ezek nem a kolozsvári tősgyökeres szkíta, szittya hagyományőrzők. úgy kolozsváriak, ahogyan tamás gáspár miklós. lehet, hogy a tárki élén kolosi tamás (aki a kolosi péter apukája) keveset tud a társadalomról. és többet tud a "geci" orbán. a magyar közélet fővárosi klánok és a kládok (leszármazási sorok) politikai küzdelme, hatalmi harca. a társadalomkutatásokban időnként cserék vannak. egy korszak lezárulni látszik. török gábor szerint legalábbis.

2018.07.11. 14:28:42

@neoteny:
az, hogy ki mit választ alapigazságnak az legalább is részben hit kérdése.

FrVili 2018.07.11. 14:44:29

@444: menj el és találkozz hús-vér emberekkel és rájössz hogy az általad képzelt "törvény szövedéke mindig felfeslik valahol". Pontosan tudod, hiszen ennek a témának nagy ismerője vagy, hogy Köves Slomóéknak szólt az általam amúgy nem kedvelt Vágó üzenete. Nemrég beszélgettem Lovász egy közvetlen kollégájával, aki elmondta, hogy ő nem a saját véleményét mondja, nem is mondhatja mert ő az MTA elnökeként beszél nem Lovász L.-ként. A te kedvenc témádban pechedre a többségi áll

FrVili 2018.07.11. 14:47:34

@FrVili: álláspont ellentétes a tiéddel. De az MTA politikai megosztottsága a te általad hangoztatott arányokkal pont fordított.

2018.07.11. 15:06:49

@FrVili:
ne viccelj már. orbán viktort nem köves slomó támogatja. na jó ő is.

FrVili 2018.07.11. 15:21:27

@444: Még szerencse, hogy te nem ragadtál bele ezeknek a klánoknak, kládoknak hatalmi harcába. Ha azt hiszed, hogy most a gyalog mindent visz, tévedsz. Ha azt hiszed Orbánék világa majd közelebb áll a tiédhez, nagyot tévedsz. Éppúgy kihasznál titeket is és eldob, ha majd nem kelletek a hatalmi játszmájához, mert úgy fordul a világ, ahogy ezt sokszor megtette. Na látod ő a "sehonnai bitang ember" vagy ahogy Hadas Miklós (fidesz) írta: kádári kistelepülések, kisvárosok, kisegzisztenciák, kispolgárok, kiskertek és szocialista kisvállalkozások szürke világának és szürke gazdaságának önálló történeti kultúrát nélkülöző, átmeneti miliőjéből érkeznek. Se nem polgárok, se nem parasztok, se nem munkások; nem is városiak, nem is falusiak, és a vallásosság szele sem igen érintette meg őket. A seholból jönnek. Tényleg nem a nemzetek fölött állnak, hanem a béka segge alatt Majd rájöttök.

2018.07.11. 15:22:25

@FrVili:
de ugye a lényeg nem ez. mert ha a parlament elfogadja a költségvetési és törvényi, esetleges alkotmányos átalakításokat, akkor az akadémia önállósága majdnem teljesen megszűnik egyszerűen úgy, hogy megvágják a költségvetését. de ha kell, akkor átírják az akadémiai törvényt és akár az alkotmányt is. és lesz egy kutatási és egy innovációs alap. és most azon megy a vita, hogy ezek működésébe milyen mértékben szól bele az mta és az itm. jelzem orbán nem alapkutatás ellenes, hanem gender ellenes.

FrVili 2018.07.11. 15:33:48

@444: dehogynem, lásd maccabi játékok, a politika mocskos dolog, ezért nem értem mit keres ott Lovász. Sajnálom őt.

2018.07.11. 15:53:30

@neoteny:
indul a campus fesztivál. tokodi laci atya azt mondja: szólj be a papnak.
www.youtube.com/watch?v=YJaltgnFdgE&t=1m14s
használják a posztmodern elemeket. a nem vitázunk senkivel, mert nekünk van igazunk facebook csoport az ellenzék.

a nemzeti kulturális alap mellett a campus fesztivál piaci szponzorai:
-- national instruments nagyszínpad
-- continental nagyszínpad
-- krones nagyszínpad
(ezek munkahelyteremtő támogatásokat kaptak)
-- pepsi music hall
-- nádudvari élelmiszer kft. gasztro színpada
-- unicum butiq bár
a fesztivál pénzügyi partnere otp junior kártya. a támogatók között a mol, a t-systems. a fidesz mögött egy kiterjedt üzleti hálózat áll.

FrVili 2018.07.11. 15:56:26

@444: kivéreztetik őket, nincs vita, nincs megegyezés, valamelyik fél majd belefárad és lehet tudni h. melyik. A gender csak vezényszó a tábornak, amit Kókáék akartak anno, azt Orbánék most megcsinálják és szép lassan mindenki a kezéből fog enni és pitizni. Tudod hány közéjük tartozó keresztény értelmiségivel csinálták meg, hogy csak azért pereskedtek iratokat tüntettek el, hogy kikészítsék , mert nem volt hajlandó takarítani utánuk, miután lebuktak a külképviseleteken olyan dolgokkal, amiket el se tudsz képzelni. Másról szólnak ezek a dolgok, mint amiről beszélünk.

FrVili 2018.07.11. 16:38:55

@444: taktra ua. a módszer mint a CEU -val a genderellenesség az a nagy kamu népbutítás része. Alig tudja valaki mi az, de szerencsére a sajtó ebben is a kormány segítségére sietett.

2018.07.11. 17:13:47

@neoteny:
a fidesz nem tudás ellenes. egy aktuális példa. debrecenben túl azon, hogy a múlt héten véget értek a hortobágyi lovasnapok (népi kultúra) és a bartók béla nemzetközi kórusverseny (komoly zene, houstoni egyetemi kórus nyerte a fődíjat) kezdődik a campus fesztivál (könnyű zene). amire a helyszínen most 24,490 Ft a bérlet. tavaly naponta átlagosan 30 ezren voltak, az idén lehet, hogy még többen lesznek. ennyien váltanak napijegyet vagy bérletet.

közben junior kézilabda világbajnoság is zajlik.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/36885993_1865054090222540_4870692681182871552_n.jpg?_nc_cat=0&oh=b174de9af5bf8e92e769d141ab5b5698&oe=5BE9EBA5
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/35281631_1826816784046271_2938988379112472576_o.jpg?_nc_cat=0&oh=9024f5d3db597b6b2290b6131f495a9a&oe=5BDF4D03
erre a rendezvényre jó/kitűnő tanulók ingyen mehetnek be. a bizonyítvány másolatával lehet regisztrálni. tehát nem az van, hogy a fidesz azt akarja, hogy ne tanuljál. dehogy nem. hanem azt mondják, hogy ha jól tanulsz, akkor ingyen szurkolhatsz a magyaroknak. a kitűnő tanuló kapjon egy vip belépőt a kézis csajokhoz. és egyébként minden belépőjegy ára egyben kupon is. ami a szurkolói faluban levásárolható. lehet enni, inni. ami jó a helyi vállalkozásoknak.

legyél jó tanuló, jó sportoló. magyar, támogasd a helyi vállalkozások összefogását. és azok a multik akik ezt elfogadják a barátaink. akik nem, azok az ellenségeink. ez egy nemzeti populista ideológia.

ezzel szemben állnak a nemzetek felett álló elitisták. akik azt mondják, hogy a globális pénzuralomra alapozva majd jól odavágnak. és most kérdés, hogy a tudományos elit hova áll. de nem arról van szó, hogy orbán nem akarja, hogy egy újabb magyar építésű műholdat fellőjenek. hanem ő odaállna, hogy igen, a magyarok milyen kiválóak. de a politika ilyen műfaj. az ellentábor azt mondja, hogy a többségi magyarok, jaj milyen fúj, vidékiesek. ezzel akarnak választást nyerni. és azzal, hogy kormányban lopnak (ami a népnek nem újdonság). a fővárosban ennek komoly támogatottsága van. az lesz a következő kérdés, hogy az ellenzéki pártok képesek lesznek-e összefogni és megnyerik-e főpolgármester választást. vagy szétveri őket a fidesz. illetve egy esetleges pénzügyi válsághelyzetben a magyar gazdaság hogyan produkál.

2018.07.11. 17:20:02

@FrVili:
ez egy modern kori vallásháború aminek megtestesülése a gender studies. vannak a nemzeti populisták és a nemzetek felett állást hirdető elitisták.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 17:55:03

@444:

"lovász lászló is meggyőzheti a köznépet"

A 18,000 református presbiter sem teszi.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 17:56:32

@444:

"az, hogy ki mit választ alapigazságnak az legalább is részben hit kérdése."

A Collatz-sejtés helyességét senki sem választja axiómaként.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 18:01:38

@444:

"indul a campus fesztivál"

Ez a cirkusz része a "kenyeret és cirkuszt" metódusnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 18:02:20

@444:

"a fidesz nem tudás ellenes. egy aktuális példa."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 18:24:08

@444:

"jelzem orbán nem alapkutatás ellenes, hanem gender ellenes."

Nem vagy te egy olyan nyeretlen kétéves, hogy ezt el is hidd.

Orbán nem gender ellenes, hanem hatalomvesztés-ellenes. Ha úgy gondolná, hogy a genderkutatások támogatása még egy százaléknyi szavazatot hoz neki, akkor ő támogatná a genderkutatást a leghangosabban.

Mint ahogy Obama is melegházasság-ellenző volt akkor, amikor szenátori jelölt volt, mert az akkori szavazói között arra volt kereslet. Aztán amikor elnökjelölt lett, akkor átváltott a melegházasság támogatására, mert akkor már abból tudott több szavazatot összekalapálni.

Orbánt nem zavarta Arthur J. Finkelstein nyílt melegsége abban, hogy politikai szakértést vásároljon tőle. A politikusok praktikus állatfaj (ld. Bismarck szólását arról, hogy "a politika a lehetőségek művészete"): számukra bármiféle _betartandó_ elv csak béklyó.

2018.07.11. 19:20:15

@neoteny:
a politikusok már csak ilyenek. két napos látogatásra debrecenbe érkezett az amerikai nagykövet és kedves felesége. találkozott papp polgármesterrel.
cdn1.haon.hu/2018/07/1-19-1.jpg
a kormány és az önkormányzat (nagyon helyesen) lehető legjobb kapcsolatot tartja a zsidósággal.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/2859/180711-amerikai-nagykovet-debrecenben-pl-mj_4.jpg
ezen a képen éppen a vízmű központja mellett jönnek el úgy, hogy lehet, hogy sanyi vagy a munkatársai látták őket.
naplanya.mon.hu/lanya/8807755/8807772.jpg

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 19:24:11

@444:

"a politikusok már csak ilyenek."

De az nem szükséges, hogy te is hirdesd a hazugságaikat.

FrVili 2018.07.11. 19:24:21

@444: "tehát lovász lászló a szulejmán, a story extra, az elif a szeretet útján című török filmsorozat után nyilatkozik. ők nézik az rtl híradót. és utána a fókuszt és a barátok közt 8973. részét."
-tehát az rtl kiszolgálja a népet, sanyit is, akkor tehát nemzeti, aki ezért megveti a népet és az rtl-t az "nemzetek felett állást hirdető elitista", ahogy te is, ha jól értettem. Vagy másképpen, az MTA -nak a magyar nép igényeit a magyar nép óhaja szerint kell kiszolgálni, mint azt az Rtl is teszi, tehát az MTA vegyen példát az RTL -ről különben nem nemzeti, hanem "nemzetek felett állást hirdető elitista".

2018.07.11. 19:44:27

@FrVili:
az rtl klub híradójának nézőközönsége a szulejmán és fókusz közötti műsorsávban valószínűleg nem túl érzékeny az mta problémáira. megnéztem a lovász féle nyilatkozatot. utána az mszp-s képviselőt vágták be, aki elmondta, hogy klientúrát építenek. így a nyilatkozat inkább ellenérzéseket vált ki. illetve azt sugallja, hogy az mta az mszp-vel van. ez aligha tesz jót az mta támogatottságának.

lovász miért az ellenzéki rtl klubot választja? megtehetné, hogy a mtv híradónak nyilatkozik. azt is megtehetné, hogy bemegy a tévében és megválaszolja azt a kérdést, hogy miért ne valósulhatna meg valamiféle állami, vagy kormányzati kontroll túl azon, hogy ez korlátozza a kutatók szabadságát. de ugye a többi magyar szabadságát is korlátozza. ha nem lenne mta, akkor minden gyerek kaphatna egy nagy doboz legót karácsonyra. miért jó az, hogy ehelyett tudósok kapják úgy, hogy a magyar háztartásoknak, vagy a magyar vállalkozásoknak kézzelfogható hasznuk lényegében nincs. ezt a pénzt kénytelenek feláldozni a tudományosság oltárán. ez miért jó a magyar adófizetőknek túl azon, hogy ez jó az akadémia elnökének és baráti körének. nyilván egy ilyen kérdést kapna. és erre mi a válasz?

2018.07.11. 19:57:52

@neoteny:
sokszor leírtam, hogy egy véleménycsokrot közvetítek. személy szerint nem gondolok semmi rosszat lovász lászlóról. de tapasztalatom szerint működnek a g fodori kampánytechnikák. sanyi is tudja, hogy amerikai, valaki elmondta hogy a fia is amerikában tanul, akit örökbe fogadott.

mert hogy például ez egy hír. story online.
Lovász Lászlónak mindkét fia lombikbébi
de ő egy másik lovász lászló. egy ilyen közegben mennyi esélye van értelmes párbeszédnek?

FrVili 2018.07.11. 19:58:41

@444: sokszor a trivialitásokat a legnehezebb megválaszolni, főleg, ha azok még 190 év után sem azok a többség számára, amúgy az, de ez mindegy, mert ez egy roadshow, amit a CEU elnöke és alelnöke is végigcsinált, majd "nagyot koppan azután elhallgat" .

2018.07.11. 20:16:14

@FrVili:
a ceu bevándorlás ügyében nyíltan szembefordult a kormánnyal. ez ugye nem egy tudományos, hanem vallási kérdés. és ez vált a politikai napirend alfájává és ómegájává úgy, hogy a fidesz egy propagandát és a soros alapítványi hálózata (ennek része a ceu) egy ellenpropagandát indított. orbán viktor ezzel nyert választást. de nem kellett hozzá a világ legjobb politológusának lenni, hogy ez történik. és a világ legjobbnak mondott politológusai, szociológusai, pszichológusai, filozófusai a ceu mellett álltak. mégis mit tudnak ezek az emberek a társadalmakról? a tudományos közéletben legmagasabbra rangsorolt emberek. nem lehet, hogy ezek a rangsorok hamisak?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 20:21:31

@444:

Az, hogy "jelzem orbán nem alapkutatás ellenes, hanem gender ellenes."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 20:22:32

@444:

"sokszor leírtam, hogy egy véleménycsokrot közvetítek."

Azt is leírtad, hogy egy troll vagy, aki provokál.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 20:28:08

@444:

"nem lehet, hogy ezek a rangsorok hamisak?"

Mi a hamisság?

2018.07.11. 20:44:00

@neoteny:
megint kezdődik az értetlenkedés. a ceu mellett állnak a világ legjobb szociológusai, pszichológusai, politológusai, filozófusai, elvben ugye a legtöbbet ők tudják a társadalmakról és ugye elég sok pénz is áll a ceu mellett. és egy kiterjedt médiabirodalom, amelyik azt sugallja, hogy orbán a sátán. de ha ez nem egy hazugság (az, hogy valóban ők a legjobbak olyannyira, hogy a nemzetek felett állnak, akkor miért nem buktatták meg orbánt a sátánt? jézust játszanak, kereszthalált akarnak halni úgy, mint a brian életében? hogy van ez?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 20:47:56

@444:

"megint kezdődik az értetlenkedés."

Olyan fogalmakkal dobálózol amiket nem definiáltál.

Csinálod az értetlenkedést: "mi a hazugság?"

Egy nihilista-posztmodern troll vagy.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.11. 20:49:58

@444:

"elvben ugye"

"na most jön a mese."

2018.07.11. 23:41:30

@neoteny:
troll demokrácia van. sajnos. vagy nem. de az.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 00:44:19

@444:

"troll demokrácia van."

No ha az van, akkor szó sincs semmiféle magyarok oldalára állásról meg nem magyarokról meg Magyarország legyen magyar ország, hanem

- trollok oldalára állás
- nem trollok
- Magyarország legyen troll ország

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 01:03:31

@444:

"hogy van ez?"

Az hogy' van, hogy a feleakkora Horvátország VB-döntős, a magyar válogatott pedig ki sem került a VB-re? a magyar emberektől elszedték a pénzt és stadionokra meg futballakadémiákra költötték azt: hol az eredmény?

2018.07.12. 08:51:06

@neoteny:
a magyar foci olyan erős, hogy még a gyarmataink is vébé döntőt játszanak. az évszázad mérkőzését kik nyerték az angolok ellen? a magyarok. na ugye.

2018.07.12. 08:56:10

@neoteny:
a díszpáholyban orbán mellett ott lesz macron. és nyilván a francia nemzet nagyszerűségéről értekezik neki. orbán azt mondja, hogy ő is erről beszél.

csak orbán nyílt nagy-magyar bajnokságot szeretne. az országos bajnokságnak részese legyen a székely focisuli. az a franciák és az angolok miatt nem lehet. az amerikai zsidó demokraták miatt nem lehet. ezért utálják őket.

2018.07.12. 09:03:36

@neoteny:
és kupacsapataink is "kiválóan" teljesítenek. a mol "vidi" 1-1-es döntetlen játszott a luxemburgiakkal a bajnokok ligája selejtezőben. na jó, most juncker hogy visszalép nem vágtunk oda nekik. honvéd pedig csak 2-1 kapott ki egy macedón csapattól. ők is hadd örüljenek. a fradit a maccabival sorsolták össze. mit keresnek a uefa kupában?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 09:13:11

@444:

"az évszázad mérkőzését kik nyerték az angolok ellen?"

Csak akkor még Orbán Viktor egy pajkos villanás sem volt apukája szemében.

Ezzel szemben az országlása alatt elköltöttek az adófizetőktől elvett milliárdokat stadionokra meg fociakadémiákra, a foci VB-n meg a volt gyarmat játszik döntőt; a magyarok meg a kanyarban sincsenek. Ez hogy' van?

2018.07.12. 09:30:54

@neoteny:
a probléma az, hogy a lovász lászló féle akadémia és a puskás akadémia érvelése nagyon hasonló. nemzetközi összevetésben kevés a pénz. ronaldo, aki a nyolcaddöntőben uruguay ellen kiesett portugálok sztárja 105 millió euróért igazolt torinóba. ez napi árfolyamon 34 milliárd forint. oké, lehet hogy az ügyletben voltak offshore számlák, az is lehet, hogy ennek része valami pénzmosás. a fiat gyári munkásai sztrájkolnak, mert nekik azt mondják, hogy nincs pénz béremelésre.
index.hu/gazdasag/2018/07/11/juventus_ronaldo_sztrajk_fiat_munkavallalo/
és erre mondhatod, hogy ez a szabad piac. de valójában az államkapitalizmus tőkepiac. a tőkepiac úgy a legszabadabb ha államhatalmi segédlettel korlátlanul bocsáthat ki pénzt és pénzügyi termékeket. ebből lesz a rengeteg szabad forrás. a foci népszerű. és a politika közelében levő klubtulajdonosok, játékosügynökök hülyére keresik magukat a játékosok adásvételével. de ők valójában nem valós árufedezettel rendelkező pénzt használnak akkor, amikor játékosokat árulnak hanem játékpénzt a gazdálkodj okosanból. mert olyat elő lehet állítani korlátlan. az államkapitalista tőkepiac torzítás vált a legnagyobb problémává. a fociban és a tudományban egyaránt. és ugye felcsúton orbán viktor ifjú futball akadémistái is azt mondják, hogy adjanak még több pénzt és majd úgy lesz jó foci. lovász lászló akadémistái is ezt mondják. na de miért nem igazolja le a fiat lovász lászlót 30 milliárdért úgy, mint ronaldót?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 09:38:23

@444:

"a probléma az, hogy a lovász lászló féle akadémia és a puskás akadémia érvelése nagyon hasonló."

Tévedés: a probléma az, hogy a kormány be akarja számoltatni az MTA (alap)kutatóit, de a Puskás Akadémiát nem akarja beszámoltatni -- pedig mindkettő az adófizetőktől elvett pénzekből üzemel.

És akkor még nem is beszéltünk a 18,000 református presbiter beszámoltatásáról az adófizetőktől elvett milliárdok elköltéséről.

FrVili 2018.07.12. 09:48:06

@neoteny: jóóó, de minden másban meg jönnek az eredmények, csak az MTA ne pazarolná annyi haszontalan dolgora azt a rengeteg pénzt, amiről nem tud elszámolni a felelős adófizetői felé, ellentétben a fociakadémiákkal, amelyek átláthatóak és sikeresek, így nem fáj a népnek, hogy a TAO pénzekből nem lego lett a gyereknek karácsonyra.

FrVili 2018.07.12. 10:03:48

@444: Macron mondja, nekünk van autóiparunk, hajóiparunk, repülőiparunk, mezőgazdaságunk, abból jut focira is. Nektek miből jut?

2018.07.12. 10:05:28

@neoteny:
és ugye a németek kiestek a csoportkörben. a szurkolók azt mondták, hogy mert török játékosok nem hajtottak. tgm azt mondja, hogy orbán semmi ahhoz képest, hogy a bundestag-ban azt mondják, hogy van a deutsch és a biodeutsch. az egyik a németül beszélő, a másik a német fajtához (a többségi német populációhoz, a szaporodási közösséghez) tartozó. mert hogy a németországi törökök elkülönülnek. és egyébkét a sztárjuk özil kiállt erdodan mellett. amire a német futball szövetség elnöke azt mondja, hogy majd jól elbeszélgetnek vele.
index.hu/sport/futball/2018/vb/2018/07/08/a_dfb_elnoke_ozilrol_beszelt/
miközben a játékosiroda egy rakás pénzért eladta az arsenal csapatának. a londoni "ágyúsok" stadionja az emirates nevet viseli. béndek péter erre azt mondja, hogy majd a londoni munkások ezt megszokják. igen amíg a klub sikeres addig örülnek, hogy az arabok megvették a klubot és megvették nekik a török özilt németországból. csak ugye mindenki nem nyerhet. és ha rosszul szerepel, akkor az lesz, hogy mert a szegény kis angolok nem tudnak bekerülni a csapatba. és inkább angol tulajdonos legyen. az arabok menjenek vissza a sivatagba. tehát a többség oda menjen ahonnan eredt biológiailag. a nacionalizmus korlátozza a globális keveredést. csakhogy ez ütközésekhez vezet. a német szurkolók felgyújtották az egy jól fizetett török sztár kocsiját. pedig ugye ők még mindig sokkal többet keresnek, mint egy győri gyári munkás. és ugye hiába élnek jól. úgy érzik, hogy az elit túlértékelt. és valóban a pénzrendszerből ez következik. és az, hogy az elit kénytelen a pénzhatalomnak alárendelődni.

csakhogy ismerek olyan fiatal tudósokat, idős akadémikust, akik lovász lászlót elzavarná a francba. mégpedig érzelmi alapon. azért, mert "hazaáruló". mert ők azt mondják, hogy van abban valami, hogy visszaélések vannak a nemzetközi pénzpiacon. mészáros körei is ezt játsszák, de legalább nyílt kártyákkal, viszonylag kis összeggel, ami arra éppen elég, hogy szétverjék a "libsi" médiabirodalmat. de ők nem a leghülyébbek. hanem a komplex függvénytan élenjárói is ott vannak közöttük. és iskolázatlanok, akik érzik, hogy a rendszer csaláson alapul.

itt van drábik trianoni beszéde. a videó végére kattintasz láthatod, hogy beesteledett.
www.youtube.com/watch?v=4VdXi7DZSZY
szinte bármeddig lehet ragozni, hogy ez a gyalázatos pénzhatalmi világelit kifosztotta magyarországot, stb. és ebben is van valamennyi igazság. de közben papp polgármester arról tárgyal az amerikai nagykövettel, hogy egy újabb munkahelyteremtő beruházást teremtsenek állami segédlettel. a "nyugat" is ebben gondolkodik.

kérdés, hogy mekkora lesz a következő válság. és az, hogy a rengeteg fölösleges pénzzel mihez kezdenek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 10:09:16

@444:

"és ugye a németek kiestek a csoportkörben."

"na most jön a mese."

Az hogy' van, hogy a feleakkora Horvátország VB-döntős, a magyar válogatott pedig ki sem került a VB-re? a magyar emberektől elszedték a pénzt és stadionokra meg futballakadémiákra költötték azt: hol az eredmény?

FrVili 2018.07.12. 10:13:10

@FrVili: Orbán büszkén kihúzza magát és aszondja - hát a tietekéből meg a németekéből.

2018.07.12. 10:36:10

@FrVili:
a magyar tudományos akadémiától éppen a járműipari lobbi szedi el a pénzt. és ezen csak a hazafiatlan nem-zsidók (mert még csak nem is zsidók) és elvbarátaik pampognak. és még csak nem is amerika barátok. tehát még csak az sem lehet mondani, hogy lovász eladta a lelkét amerikának. hanem ő tényleg hisz abban, hogy az ő csapata a magyar társadalom felett áll. internáci, szoft fasiszta ideológia ez, amit kaliforniai juppik hirdetnek a hippik szexuális forradalmát a transzneműekre kiterjesztve. ennek kulturális vonulata a gender studies. és az a hit, hogy ha zuckerberg elvesz egy vietnámit, akkor a gyereke magasabb rendűvé válik. errefelé is van egy vietnámi aki még az amerikai háborúval került ide. elég okos matematikus és vietnámi cipőüzlete van. de nem gondolja azt, amit lovász lászló. hogy a globális keveredéssel magasabb rendű emberek jönnek létre. ez egy vallási ellentét. és ez teszi irracionálissá a magyar közéletet. és ez bénítja le a fejlődést.

és erre az egész problémahalmazra a válasz nem az lett, hogy akkor ezt az egészet a nyilvánosság előtt értelmesen próbáljuk megbeszélni. hanem az, hogy mindkét tábor hergeli a népet. lovász lászló is próbálkozik az rtl klubon a szulejmán és a barátok közt közötti műsorsávban. de ebben valószínűleg jobban teljesítenek orbán körei.

mondok egy nagyon egyszerű példát. trianon. egy évszázadon át mondták azt, hogy szabadkőműves összeesküvés állt az egész hátterében. túl azon, hogy persze a nemzetiségek a kulturális autonómián túl nemzeti szuverenitást akartak. a magyar királyság felosztása ilyen értelemben elkerülhetetlen volt. de igazságtalanul osztották fel. és volt egy keresztényellenes, nemzetellenes, államellenes, magyargyűlölő társaság. ezek részben a zsidó kommunisták. és a másik oldalról a zsidó kapitalisták üzletet láttak a háborúban. és a szabadkőművesség kapcsolta őket össze. és annak egy része magyargyűlölő volt. az mta azt mondta, hogy ez egy baromság. miközben a magyar családokban a nagyszülők, dédszülők ezt mondták. nem azt, hogy minden zsidót meg kell ölni. szó sem volt ilyesmiről. hanem arról, hogy ez faji alapon világmegváltó jelleggel, fasisztoid módon szerveződik. és ez ellen fel kell lépni. hiszen ez a magyar nemzeti keresztény államiság ellen szerveződött. az mta azt mondta, hogy ilyen nem volt.

csakhogy az országos levéltárban megtalálták 82 folyóméternyi iratot. ami ott van évtizedek óta. de mindenkit igyekeztek kibaszni, aki kutatni akarta. aczél elvtárs, a szeretője ormos mária, romsics ignác és a többi magyargyűlölő. és ez a közvélekedés és már nem csak a "szélsőjobboldalon". és most az mta elnökének ki kellene állnia azzal, hogy ebben van valami igazság. csak ugye ebből nem az jön ki, hogy a zsidók ártatlanok. hanem az, hogy a népirtást leszámítva a filoszemiták korlátozása racionális lépéssorozat volt. és éppen azért következett ebből népirtás, mert nem volt elég határozott. és mert a nyugat igazságtalanul verte szét a magyar királyságot. különben talán meg lehetett volna úszni azzal, hogy az európai nemzeti keresztény államrendbe integrálódni nem tudó, vagy nem akaró zsidók menjenek amerikába, vagy hozzák létre izraelt anélkül, hogy a németek megölik őket.

persze ez így történelmietlen. de ha egyszer ott a rengeteg forrás a szabadkőművességről, akkor miért mondják az mta akadémikusai, hogy az nincs és akik ezt mondják hazudnak. ők a hazug emberek. a kommunista időkből való csapat. és ők választották meg lovász lászlót. aki a nyilvánosságban nem azt mondja, hogy próbáljunk az elmúlt évszázadokra adjunk reális magyarázatot. nem is mondhatja. mert úgy is elszabadulna a pokol. tehát a megoldás most úgy tűnik, hogy csak az, hogy a társaság menjen el magyarországról.

ha valaki nem érti, hogy miről szól ez az egész, akkor menjen. ezt politikailag korrekt módon úgyse lehet leírni. évszázados sérelmek pro és kontra. amire trianon 100-ra fordulva aligha lehet közös megoldást találni. 2017 volt az utolsó év a lehetőség a filoszemtákkal való kiegyezésre és közös államreformra. az elúszott. az ország a migránsokkal volt elfogalva. a soros alapítvány jóvoltából. ezt orbán kihasználta. újra alkotmányos többséget szerzett. egy kisebbség hegemónia kísérletével szemben a többség szupremáciát hirdetett.

a ceu, az mta istandwithceu tagozata menjen a francba. ez a megoldás feltéve a demokrácia minimumát. de ha valaki tud jobbat, akkor mondja.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 10:40:12

@444:

"a magyar tudományos akadémiától éppen a járműipari lobbi szedi el a pénzt."

"na most jön a mese."

2018.07.12. 11:03:38

@neoteny:
szerinted palkovics kiket képvisel. létrehoznak egy kutatási és egy innovációs alapot. összességében nem lesz sokkal több pénz, de kevesebb se lesz. és aki veri a seggét, hogy megtámadták a tudományosságot azt kibasszák. illetve ez zéró összegű hatalmi játszma. mert lehet, hogy ők basszák ki orbánékat. ez majd eldől.

tegnap az amerikai nagykövet arról beszélt, hogy a magyar-amerikai kapcsolatokat jónak találja és ha maradna a ceu, akkor még jobb lenne. ellátogatott az orbán kormány által felújított zsinagógába.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 11:09:35

@444:

"ez egy vallási ellentét. és ez teszi irracionálissá a magyar közéletet. és ez bénítja le a fejlődést."

Tévedés: a fejlődést az bénítja le, hogy a kormány faszát szopó "reálértelmiségiek" akarják levezényelni a fejlődést.

"a magyar királyság felosztása ilyen értelemben elkerülhetetlen volt. de igazságtalanul osztották fel."

Ez feltételezi azt, hogy a magyar királyság igazságosan tett szert azokra a területeire amik felosztásra kerültek.

"egy kisebbség hegemónia kísérletével szemben a többség szupremáciát hirdetett."

És mire mentek vele? A volt gyarmat játszik VB-döntőt, a magyarok még csak ki sem kerültek a VB-re, pedig a nemzeti kormány orrba-szájba döntötte és dönti az adófizetőktől elszedett pénzeket stadionokba meg fociakadémiákba. Nincs semmiféle hegemónia meg szupremácia: alávetettség van, de az legalább jó drágán.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 11:13:05

@444:

"szerinted palkovics kiket képvisel."

Hát a szupremáciát hirdetett többséget, nem? Te már többször elmagyaráztad, hogy Orbán nem cél, hanem eszköz a többség kezében; akkor az Orbán samesza Palkovics is az. Vagy közben más megfejtésre találtál?

2018.07.12. 11:23:34

@neoteny:
magyarországon a brian élete valósult meg. judaei népfront és a judea népe front kampányolnak egymás ellen. azért, hogy ki valósítja meg a világuralom öt éven belül tervet. magyarország az usa szövetségi parntere a transzatlanti relációban, izrael állammal is kitűnő a kapcsolat páneurópai viszonylatban. nincs zsidóellenesség. egyszerűen van egy magyargyűlölő keresztényellenes, nemzetellenes, államellenes társaság a bölcseletben és a természettudósok között egy önhitt társaság amelyik úgy gondolja, hogy ők a köznép felett állnak. ők abban hisznek, hogy az új emberi fajt hozzák létre. lehetséges. a filoszemiták úgy tekintenek a világra, hogy a "majmok" fellázadtak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 11:25:29

@444:

"magyarországon a brian élete valósult meg."

"egy kisebbség hegemónia kísérletével szemben a többség szupremáciát hirdetett."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 11:29:03

@444:

"magyargyűlölő"

Debrecenben létrejön egy utcai galeri, és meghirdetik, hogy ők a debreceniek. A többi csak Debrecenben élő, de nem debreceni. Aki pedig szembefordul a galerivel, azok a debrecenieket gyűlölők.

2018.07.12. 11:41:29

@neoteny:
orbán kormány épített egy stadiont. és a jövő héten fesztiválozhatsz benne 24.490 forintért. úgy, hogy egy társaság üzemelteti abban a formában, hogy ha az a nyereséges, akkor a haszon az övék. ha veszteséges, akkor az önkormányzat kipótolja a hiányzó összeget. és egyébként a campus fesztivál nyereséges. mert tavaly az átlagos napi látogatószám tavaly 30 ezer felett volt. a focimeccsek idején a stadion veszteséges. a fizető nézőszám 5 ezer alatti. és voltak olyan mérkőzések, hogy 500 forintos jegyárakat hirdettek.

de a nép azért mondja azt, hogy jó ez az irány. mert nagy magyar bajnokságot akarnak. és az a vicc, hogy még a nagyváradi románok is azt mondják, hogy duális államrend kellene. a partium legyen nagy-magyarország és nagy-románia kapcsolt része. a partium egyesüljön a tiszántúllal. és az bukarestből és budapestről nézve is győzelemnek tűnik. jelzem debrecen nagyváraddal partnerségben pályázik európai kulturális fővárosi címre.

a lovász lászló féle mta és a filoszemita elit mondja azt, hogy trianon lezárt kérdés. erdély örökre elveszett. ez a bihor megye tanácsülése.
denagy.hu/wp-content/uploads/2018/07/rohu-768x512.jpg
középen balról a harmadik pásztor sándor a romániai bihor megyei tanács elnöke. mellette a meghívottként részt vesz jobbról a harmadik pajna zoltán hajdú-bihar megyei önkormányzat vezetője. és arról tárgyalnak, hogyan kapcsolják össze az ellátórendszert. és egyébként a debreceni egyetem és a nagyváradi egyetem gyógyszerészeti karát összekapcsolják. annak dékánját úgy hívják: adrian maghiar.

na most a lovász lászló vezette mta filoszemita professzorai és budapest "liberálisai" őrjöngenek, hogy ez revízió. igen. és? nem a románok tiltakoznak ellene, de még csak nem is a zsidók. az orbán kormány kormány közös zsidó-keresztény zarándokutat támogat debrecen és nagyvárad között. ezt egyetlen csoportosulás ellenzi. mondjuk így, hogy az "átévé" vagy a "klubrádiósok". vagy az mta filozófusai.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 11:50:17

@444:

"orbán kormány épített egy stadiont. és a jövő héten fesztiválozhatsz benne 24.490 forintért. úgy, hogy egy társaság üzemelteti abban a formában, hogy ha az a nyereséges, akkor a haszon az övék. ha veszteséges, akkor az önkormányzat kipótolja a hiányzó összeget."

Erre mondja azt Kohn bácsi: ügyes.

"és egyébként a campus fesztivál nyereséges."

Azokon a napokon, amikor fesztivál van. De ha elosztásra kerül a teljes tőkebefektetés (a stadion építésének és üzemeltetésének költsége) a "nyereséges" napok számával, akkor már biztosan nem nyereségesek a fesztiválok sem.

"na most a lovász lászló vezette mta filoszemita professzorai és budapest "liberálisai" őrjöngenek, hogy ez revízió."

Helyesen: ezt te mondod.

2018.07.12. 12:33:57

@neoteny:
a filoszemiták azt mondják, hogy van egy többségi magyar, antiszemita, fasiszta népség. de az a többség. és van néhány család, amelyik pedig felette áll magyaroknak.

és lehet mondani, hogy kérem szépen. nézzük a magyar tudomány legnagyobbjait. kik is ők? wigner jenő, szilárd leó, teller ede, neumann jános, kármán tódor, gábor dénes. kik is a magyar irodalom legnagyobbjai? kertész imre nobel díjas, karinthy frigyes, rejtő jenő, molnár ferenc, radnóti miklós. kik a magyar piacgazdaság megteremtői? elviekben harsányi jános, kornai jános. melyek az ismert családi márkák. pick, herz, zwack, goldberger, richter, weiss manfréd és zsolnay. de még a humorban is kik voltak a legnagyobbak. hofi és a kabos. őket nézték a tévében. mert hogy szabadon ők viccelődhettek. sas józsi már nem annyira jó. egy generációnyi ideig tartott a természetes keveredéssel járó heterózis hatás. ami sajnálatos módon éppen egybeesett a magyar királyságban a környező népek nacionalizmusával. ebből lett trianon. magyarország lényegében csak a nácinémet szövetségi rendszert választhatta. követtek el hibákat, de a magyar politikai osztály a két háború között is végig kényszerpályán mozgott. és ebből következett auschwitz birkenau, és aztán jött a gulág, stb.

a közvélekedés az, hogy ezek a zsidók a gyakorlatban már semmire se jók. lehet, hogy a top 100 matematikusból 2-3 magyar zsidó. ami egyébként nem igaz. meg vannak őrülve attól, hogy magasan legyenek rangsorolva. nem értik, hogy a magyarok döntő többsége államalkotó. és egy országot szeretne felépíteni a szomszédainkkal. és ehhez szükséges államvallás hagyományosan a nemzeti keresztség. és egyébként szükség közösségi piacterekre a kárpát-medencében, szabad kereskedelemre az adrián. ez a királyi magyarország.

debrecenben a zsidó hitközség azt mondja, hogy ők ezt támogatják. a történelmi magyarország területén levő kis zsidó közösségek támogatják nagy-magyarországot. valamiért ők a magyarokban bíznak. de nem minden zsidó. mert mondjuk alföldi róbert nem. ő annak örül, hogy de jó volt az, hogy román csapatok elfoglalták debrecent. ennek ellenére felléphet. fel is lép. errefelé alföldi róbert nincs betiltva. a városi reformátusság arra törekszik, hogy a lehető legjobb viszonyt ápolja a zsidósággal a nemzeti keresztségben.

van egy magát államok és nemzetek felett állónak képzelő elit, amelyik az amerikai "liberális" "demokrata" párti. ez azt mondja, hogy nem lesz se magyarország, se románia.

debrecenben junior kézilabda világbajnokság van. tegnap játszott egymással a magyar és a román válogatott. a magyarok kerültek az elődöntőbe.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2051/20515/205158/20515853_aad8c94d3c9b51b92e8f26c5afdb911a_x.jpg
ki a magyar csapat főszponzora? az audi. ez esetben ne akarjál magyar járműipart. fogadd el, hogy a németek felsőbbrendűek. és a zsidók is felsőbbrendűek. feljebb ott van a lista. na jó még volt néhány német. dreher antal, ganz ábrahám svájcból.

de ez nem azt jelenti, hogy a magyarok nem tudnak sört főzni. hanem akinél a bank van. annak lehet nagy sörgyára. matolcsy ádi próbálkozhat.

a magyarok döntő többsége nem akar kapitalizmust. mert azt nem tartja jó. de nem akar kommunizmust se. és erre lehet mondani, hogy és mégis mit akar?

ez egy jó kérdés. most abban van konszenzus körüli állapot, hogy mit nem. és a filoszemiták két szélső álláspontját a magyar népesség döntő többsége legalábbis nem kéri. és az egy kérdés, hogy mi lesz, vagy mi lehetne a modus vivendi.

a ceu és az mta jelenlegi vezetése azt mondja, hogy globális kapitializmus marad. ne álmodozzanak már a magyarok. délibábos nemzeti romantikát is a zsidók teremtették meg. ez a nép semmire se alkalmas. ez esetben mi a francért akarnak magyarokkal keveredni, a magyarokkal együtt élni?

lovász lászló fia amerikában tanul. menjen ő is amerikába. és ezek után nem lesz vita arról, hogy legyen-e magyar közoktatás. lehet-e magyar iskola. mert most az mta bölcsészei azt mondják, hogy nem lehet. hanem a finnt kellene átvenni. mert a magyar nyelv is finn nyelvjárás. a manysik a legközelebbi nyelvrokonaink. anyanyelvi szinten kevesebb, mint ezren beszélik. négy nyelvjárásban. akik nem értik egymást. tehát ez nagyjából négy kis falunyi ember elszórtan. az mta megállapítja, hogy ők legközelebbi nyelvrokonaink. de mi a formális-aximoatikus levezetés, amiből az jön ki, hogy manysi. számláljuk le a többi relációban is, hogy mennyi a hasonlóság. az mta szerint ha két szó hasonló, akkor biztos, hogy a magyar volt az átvevő.

a török azt mondja sipir, süpür, a magyar azt, hogy seper vagy söpör. ezek ugye nagyon hasonlóak. az mta szerint ez egy török átvétel. de éppenséggel a törökök is átvehették a magyaroktól. vagy egymásra hatás. egymástól függetlenül is kialakulhatott. hangutánzó-hangfestő spr. spr. angol sweep. óangol swapan. úgy gondolták, hogy swap-swap. az angolszászok, vagy a svábok így sepertek. na de magyarok együttéletek a manysikkal, csak nem keveredtek, hanem jött egy török vándorkerekedő seprűárus.

2018.07.12. 12:44:30

@neoteny:
a stadiont üzemeltető kft. a sikeres rendezésért megjutalmazza saját magát. de év végén kijön a veszteség. mert hogy a stadion az év nagy részében üresen áll. a kft. résztulajdonosa az önkormányzat. év végén kipótolják a veszteséget. és minden megy tovább.
hirtv.hu/ahirtvhirei/hatalmas-veszteseggel-zart-a-debreceni-stadion-uzemeltetoje-1345368

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 13:11:29

@444:

"a filoszemiták azt mondják, hogy van egy többségi magyar, antiszemita, fasiszta népség."

Helyesen: ezt te mondod.

"a magyarok döntő többsége nem akar kapitalizmust."

A magyarok döntő többsége a kapitalista gazdasági rendben megtermelt javakat akarja birtokolni/fogyasztani. Ha nem akarnák, akkor nem vennék meg az importtermékeket: jól el lennének a népnemzetiszocializmusban megtermelhető javakkal. De a _viselkedésükkel_, a _kinyilvánított preferenciáikkal_ demonstrálják a kapitalizmus iránti elkötelezettségüket: Sanyi befektet 100-at a használtcikk megvásárlásába, hogy 200-ért eladja azt, és az így megszerzett vállalkozói hasznából felújítja a fürdőszobáját meg fizet egy kört az ivócimijeinek a Fácánban. Nem az számít, hogy Sanyi mit _mond_, hanem az, hogy mit _csinál_. Márpedig Sanyi szabadpiacos (kapitalista) használtcikk-kereskedést csinál. És ezt csinálta már az isiben, amikor meztelen nős kártyanaptárakkal seftelt.

"a magyarok döntő többsége államalkotó"

És mire mennek az általuk alkotott állammal? Az beleírta az alaptörvénybe (alkotmányba), hogy a nép nem szavazhat sem arról, hogy mennyi pénzt vesz el tőle az állam/kormányzat, sem arról, hogy az így elvett pénzeket mire költi az állam/kormányzat. _Ezért_ kurvára megéri államot alkotni.

"két szélső álláspontját a magyar népesség döntő többsége legalábbis nem kéri"

Ha nem kérnék a szabadpiacos kapitalizmust, akkor nem járnának el a TESCOba meg a Penny Marketbe meg a Lidlbe meg az Aldiba vásárolgatni. Meg nem pedáloznának, hogy állást kerítsenek a betelepülő multiknál. Még az általuk megválasztott politikusok is pénzekkel tömik a "munkahelyteremtő" multikat: vagy ezt szerinted a választóik kifejezett kívánsága ellenére teszik?

"ne álmodozzanak már a magyarok."

Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.

-- részlet Vörösmarty Mihály "A merengőhöz" c. verséből

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 13:17:00

@444:

"a stadiont üzemeltető kft. a sikeres rendezésért megjutalmazza saját magát. de év végén kijön a veszteség. mert hogy a stadion az év nagy részében üresen áll. a kft. résztulajdonosa az önkormányzat. év végén kipótolják a veszteséget."

Helyesen: a nettó adófizetők "kipótolják" a veszteséget; "megmentik" a stadiont üzemeltető Kft. embereinek munkahelyeit, hogy továbbra is legyen jövedelmük. Igaz, ezt nem önként teszik, de hát a szolidaritás áldozatokkal jár, és aki nem hajlandó áldozatokat hozni, az szembenáll a magyarokkal: keresztényellenes, nemzetellenes és államellenes.

2018.07.12. 13:25:31

@neoteny:
a szurkolói csoportok azt mondják, hogy ők járnának meccsre, csinálnának ilyen hangulatot.
www.youtube.com/watch?v=t3WchDHfZf8
de a klub és az mlsz működésébe is "beleszólást" kérnek. amire azt mondják, hogy és ezért mit adtok cserébe? mennyit fizettek a tulajdonért. és vállaljátok-e az esetleges veszteséget. és erre a válasz, hogy izé, semmit és veszteséget sem akarnak. az úgy nem megy. mondják a jelenlegi tulajdonosok. de ugye ők is így működnek.

tehát valójában a megoldás az lenne, hogy a szurkolókat is bevonnák a klub tulajdonlásba úgy, hogy a bérlet tulajdonrészt jelentsen. és átszerveznék a magyar bajnokságot úgy, hogy az kiterjedjen a kárpát-medencére. amit ezek a szurkolói csoportok mondanak. hogy az inter kassával játszanak nagy-magyar bajnokit. és azok cseh-szlovák bajnokságban is játszanak a slavia praha-val. a nacionalista igényeket unortodox módon kellene kiszolgálni. és ezt támogatná az otp, vagy a cseheknél a babis féle oligarchák. ez esetben a magyar "királyi" videoton és a croatia zagreb játszaná a nagy-magyar bajnokit. állítsák vissza a közép-európai kupát. ilyeneket mondanak a "szélsőjobboldaliak". és azt, hogy előzetesen kibaszni mindenkit, akik ezt ellenzik. a népszabadság után népszavát, az atv-t, a klubrádiót, az origó után felszámolni az indexet. akik azt mondják, hogy az amerikai demokrata párt indítson támadást magyarország ellen. vagy legalább a forint ellen. mert hogy ezek "nácik". és hogy nem akarják befogadni a fekete afrikaiakat, akik a tengerbe vesznek. horthy fasiszta háborús bűnösök. ők ebbe hergelik bele magukat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 13:32:00

@444:

"a szurkolói csoportok azt mondják, hogy ők járnának meccsre, csinálnának ilyen hangulatot."

Járjanak meccsre, no.

"de a klub és az mlsz működésébe is "beleszólást" kérnek."

Ja, hogy nem csak meccsre járni akarnak.

"tehát valójában a megoldás az lenne"

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 13:36:50

@444:

"amire azt mondják, hogy és ezért mit adtok cserébe? mennyit fizettek a tulajdonért. és vállaljátok-e az esetleges veszteséget. és erre a válasz, hogy izé, semmit és veszteséget sem akarnak. az úgy nem megy. mondják a jelenlegi tulajdonosok. de ugye ők is így működnek."

Igen, ők is így működnek, és eszük ágában sincs megosztani az ilyen működésből származó jövedelmeiket a szurkolói csoportokkal. Ők azt akarják, hogy a nettó adófizetők velük legyenek szolidárisak: ők nem akarnak szolidárisak lenni a szurkolói csoportokkal. Aki pedig ezért szembehelyezkedik velük, az keresztényellenes, nemzetellenes és államellenes.

2018.07.12. 13:52:30

@neoteny:
tehát mos a "piac" árukapcsolásokkal működik. a dvsc tulajdonosa szima úr üzemelteti a debreceni és a nyíregyházi kaszinót. de a kaszinó nyereségéből átutal a klubnak 40%-ot. amiből működik a futball akadémia. tehát gyakorlatilag 40% különadót kap a nyakába. de ez még így is megéri, mert csak neki lehet kaszinója. és így kerül a pénz az akadémiára.
www.dvsc.hu/images/DLA/DLAmegnyito.jpg
de ez nem egy nagy "leleplezés". mindenki tudja, hogy így megy. nyilvánosan a megállapodások. ezt a fidesz saját körein belül "lezsírozta". és a köznép háromszor egymást követő kétharmaddal legitimálta. az ellenzék vidéken nagyrészt jobbik nemzeti radikálisaiból áll. akik lényegében azt akarják, hogy őket is vonják be a "buliba".

2018.07.12. 14:06:48

@neoteny:
tehát lényegében annyi történik, hogy ezek a gyerekek a kaszinó koncesszió 40%-os különadójából focizhatnak.
www.dvsc.hu/images/DLA/dlafoto7.jpg
a szociálliberális pártok, kormányok azt mondták, hogy ne legyen sportiskola. a kaszinó koncessziót ők ugyebár lauder úrnak adták volna csak úgy. aki lauder iskolának adott volna a pénzből. ugyanaz az üzleti modell. csak ugye ez a nem-keresztény baloldalnak szolgáltatta volna ki az országot. és ennél egy fokkal jobb a fidesz. az mta vezetése azt mondja, hogy rosszabb. a ceu azt, hogy sokkal rosszabb. de ez a játszma nagyrészt a különféle zsidó csoportokhoz való viszonyról szól. csak ezt nem szabad kimondani. ezt lehetne lezárni azzal, hogy a ceu menjen, az mta jelenlegi vezetésében az amerikai demokrata párti uralomnak véget vetnek. de ennek is ára van. orbán fegyvereket vesz a republikánusoktól és még az is lehet, hogy izrealtől.

ez egy hatalmi játszma. aminek kevés köze van a tudományossághoz. a zsidókhoz való viszonyról szól. és ehhez kapcsolódó irracionális közéletet zárná le. a 20. századot gyakorlatilag.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 14:07:04

@444:

"a dvsc tulajdonosa szima úr üzemelteti a debreceni és a nyíregyházi kaszinót. de a kaszinó nyereségéből átutal a klubnak 40%-ot. amiből működik a futball akadémia."

Az előbb mást meséltél.

"ezt a fidesz saját körein belül "lezsírozta". és a köznép háromszor egymást követő kétharmaddal legitimálta."

"a szurkolói csoportok azt mondják, hogy ők járnának meccsre, csinálnának ilyen hangulatot. de a klub és az mlsz működésébe is "beleszólást" kérnek."

Már késő: már legitimálták háromszor egymást követő kétharmaddal a rendszert.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 14:09:01

@444:

"tehát lényegében annyi történik, hogy ezek a gyerekek a kaszinó koncesszió 40%-os különadójából focizhatnak."

Az előbb mást meséltél.

"ennél egy fokkal jobb a fidesz"

"a szurkolói csoportok azt mondják, hogy ők járnának meccsre, csinálnának ilyen hangulatot. de a klub és az mlsz működésébe is "beleszólást" kérnek."

Már késő: már legitimálták háromszor egymást követő kétharmaddal az egy fokkal jobb fideszes rendszert.

2018.07.12. 14:19:54

@neoteny:
a jelenlegi tulajdonosi csoportok oligopol jogokat és hitelt kaptak minimális önrésszel korlátolt felelősséggel és garantált megtérüléssel. tehát a szokásos államkapitalizmus még kiegészült azzal, hogy ha a stadiont üzemeltető cég netán csődbe menne, akkor önkormányzatok kisegítik. a campus fesztivál nyereségét is kiszervezhetik egy külön cégbe. akit megbíz a stadion üzemeltetője. saját magukkal szerződnek. persze lehet mondani, hogy ez a szervezett alvilág, amelyik foglyul ejtették az államot. de ez "felvilág" abban az értelemben, hogy ezt nyíltan csinálják. és erre mondják a szurkolók, hogy ők is benne lennének a "buliban". őket is vegyék be. azért, hogy mindenkinek jó legyen. csakhogy ugye az esetleges veszteséget mégis ki állja?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 14:24:25

@444:

"a szokásos államkapitalizmus még kiegészült azzal, hogy ha a stadiont üzemeltető cég netán csődbe menne, akkor önkormányzatok kisegítik"

Helyesen: a nettó adófizetők "kipótolják" a veszteséget; "megmentik" a stadiont üzemeltető Kft. embereinek munkahelyeit, hogy továbbra is legyen jövedelmük. Igaz, ezt nem önként teszik, de hát a szolidaritás áldozatokkal jár, és aki nem hajlandó áldozatokat hozni, az szembenáll a magyarokkal: keresztényellenes, nemzetellenes és államellenes.

"és erre mondják a szurkolók, hogy ők is benne lennének a "buliban". őket is vegyék be."

Már késő: már legitimálták háromszor egymást követő kétharmaddal az egy fokkal jobb fideszes rendszert. Már eladták a szavazataikat egy tál lencséért: nekik már coki.

2018.07.12. 14:31:52

@neoteny:
a kaszinóban gyakorlatilag 40% önkormányzati tulajdon van. illetve ennyi volt. de ezt lecsökkentették 25%-ra azzal a kitétellel a nyereség 40%-a az önkormányzatot illeti. még pontosabban ebből a pénzből tartják fent a futball akadémiát. ebből a pénzből fociznak a gyerekek. ezt egy szindikátusi szerződés garantálja.

www.dehir.hu/debrecen/nem-fizetnek-annyi-osztalekot-a-kaszinos-cegek-a-lokinak-mint-kellene/2018/04/26/

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 14:33:54

@444:

"még pontosabban ebből a pénzből tartják fent a futball akadémiát."

Az előbb mást meséltél.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 14:47:30

@444:

"Ezt a helyzetet nem lehet sokáig így fenntartani, szükséges a feleknek egyeztetni és garanciát adni egymásnak arról, hogy amit vállaltak, be is tartják - mondta Papp László."

Vagyis Papp László arra az álláspontra helyezkedett, hogy _pacta sunt servanda_.

De te 2015.08.23. 02:15:51-kor már kifejtetted azt, hogy

"értem, hogy ez a pacta sunt servanda. csak a népek nem így gondolkodnak. vagy legalábbis a többség."

Papp László szembemegy a népekkel, vagy legalább is a többséggel: Papp László keresztényellenes, nemzetellenes és államellenes.

2018.07.12. 15:07:46

@neoteny:
de például ez a vita már a párton belül zajlik. ezért mondom azt, hogy ez kvázi egypártrendszer. vannak még képviselői a jobbiknak és a balliberális pártoknak. de azok gyakorlatilag az országos vezetéstől függetlenül a helyi szinten politizálnak. és az nem kérdés, hogy a botrányok ellenére is fidesz nyeri a választást. nincs másik szervezetten működő párt legalábbis errefelé.

a főváros belső kerületeiben vannak "liberális" ellenzéki politikai csoport, mozgalom. de azoknak nincs komoly bázisa vidéken. a fidesz van, ami egy pragmatikus, opportunista familiárisok csoportja. nincs különösebb ideológia, a lehetőségeket próbálják megragadni a családtagjaikkal. ez egy kiterjedt közalkalmazotti kör és vállalkozói kör, akik elnyerik a közbeszerzéseket, a pályázatokat. ezeket persze tovább osztják alvállalkozóknak. de ez egy kiterjedt gazdasági hálózat kormányhivatalokkal, kulturális intézményekkel. vannak a radikálisok. ők leginkább egy szakmunkás réteg. és vannak a kisnyugdíjasok. ők a szocialisták. és a multikat kultiváló vezető réteg ugyan az átlagnál magasabban iskolázott, de ők nincsenek túl sokan. és egy részük inkább beállt a fideszbe. amikor szijjártó váltást csinált a külügyben, akkor felteszem kellettek idegen nyelveket beszélők. és nyilván volt aki beállhatott volna egy multihoz, de inkább beállt a külügyhöz. és ők nyertek, mert a multik egy része is inkább enne szijjártó pétert tenyeréből.

a campus fesztivál fő támogatója a continental. akik 450 munkahelyért cserébe kaptak 10.6 milliárd forint támogatást. itt kötik meg az üzletet.
www.haon.hu/2018/02/cont2.jpg
szerinted palkovics mit keres ott a háttérben? a continental támogatja a campus fesztivált. az itm támogatja a continental számára fontos fejlesztéseket. ez nyugaton is így megy. csak többpárti konszenzussal.

magyarországon 2010-ban fidesz alkotmányos többség birtokában kisajátította magának ezt a rendszer. és a következő válságig ez aligha változik. a kérdés, hogy mi lesz utána. persze lehet, hogy nem lesz olyan nagy válság. vagy ha lesz, akkor azt a fidesz retorika ellensúlyozza. illetve addigra gyakorlatilag nem marad országos méretekben működő ellenzéki párt.

de most mégis mit kellene. aggódni, hogy mi lesz az mszp volt kommunista elvtársaival. vagy mondjuk a momentum fiatalja ugyanúgy beülnének az államhatalomba, mint ahogyan szijjártó. aki mégis csak megszervezte a külügyet. lehet, hogy ezt a momentum jobban csinálná. mondják el, hogy mit akarnak.

vagy az mta kutatási terve, elképzelése, stratégiája micsoda? és erre lovász azt mondja, hogy ezt ők így nem tudják megmondani. mert ez függ az új tudományos eredményektől. ők nobel díjassá szeretnének válni és ehhez kellene 40 milliárd forint zsebpénz. és abból néhány világhírű (valójában a világ tudományosságának harmad, negyedvonalába tartozó tudós) már el lenne néhány fiatal szekundánssal. de ennek oka nem az, hogy a magyarok hülyék, hanem a forrás, eszközök hiányában leginkább csak "vakon" lehet kutatni. nem tud az ország fenntartani ennyi tudóst. ki menjen el? nyilván azok, akik a többségi társadalom politikai döntését képtelenek elfogadni. mondván, hogy a magyarok "nácikok". megértem őket is, de az ellentábort is.

2018.07.12. 15:13:33

@neoteny:
miben volt más? a te példádból tanultam meg, hogy miért nyer a fidesz. csak ellentmondani próbáltok a közéletben. ilyenek a "demokraták". az, hogy összefügg a származással és a vallással. evolúció során egyes családok nem váltak államalkotóvá sehol a világon.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 15:20:11

@444:

"de például ez a vita már a párton belül zajlik."

Igen, tolvajok vitatkoznak azon, hogy egymást meglopni bűn-e.

"szerinted palkovics mit keres ott a háttérben?"

A szupremáciát hirdetett többséget képviseli.

"de most mégis mit kellene."

Beszámoltatni a magyaroktól elvett pénzekből felhizlalt stadion- és fociakadémia-tulajdonosokat, hogy hol marad a teljesítmény; hogyan következhetett be egy olyan szégyen, hogy a volt gyarmat foci VB döntőt játszik, a magyarok meg ki sem jutottak a VB-re.

Meg a 18,000 református presbitert is be kellene számoltatni arról, hogy mire költötték a magyaroktól elvett milliárdjaikat.

Kezdésként ezt kellene.

"megértem őket is, de az ellentábort is."

Akkor te szembemész a többséggel: keresztényellenes, nemzetellenes és államellenes vagy.

2018.07.12. 15:20:24

@neoteny:
ez a kérdés történelmi léptékben. budapesten kik voltak azok a családok, akik az elmúlt 100 évben brutális felfordulást csinálták. mondjuk a stádium 28 kör tiltakozásának aláírói. mifélék. és erre a válasz az, hogy "a zsidók". de nem "a". hanem valóban túlrepezentáltak a "demokraták". megfejteni, hogy miféle családok akartak hegemóniát. ez egy történeti kérdés. tényszerűen feltárni. ahogyan a szabadkőművességet most már levéltári dokumentációkkal. az mszp-szdsz értelmiségi hálózatot pontosan ki és mi tartotta össze. soros alapítvány pénze? a "szent meggyőződésük" honnak ered? az összefügg a származással, az biológia? ezek a kérdések. és nem az, hogy választást nyer-e tgm, vagy bokros lajos, vagy ha összefognak a jobbikkal és gyurcsánnyal.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 15:26:02

@444:

"miben volt más?"

"a stadiont üzemeltető kft. a sikeres rendezésért megjutalmazza saját magát. de év végén kijön a veszteség. mert hogy a stadion az év nagy részében üresen áll. a kft. résztulajdonosa az önkormányzat. év végén kipótolják a veszteséget."

"a te példádból tanultam meg"

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 15:26:30

@444:

"ez a kérdés történelmi léptékben."

"na most jön a mese."

2018.07.12. 15:35:05

@neoteny:
a fideszt egy "mi még nem kormányoztunk" párt vagy pártszövetség számoltathatta volna el. ez nagyjából egy jobbik-lmp-momentum koalíció. de ez nem jött létre. ma már a többség kvázi egypártrendszerben gondolkodik. tehát lényegében azon, hogy jön egy kisebb vagy nagyobb válság és orbán teljhatalommal lesz felruházva. lássuk, hogy mi történik.

2018.07.12. 15:52:38

@neoteny:
ez a dolog egyik fele. de cserébe a kaszinó nyereségéből kapnak 40%-ot. közben szavazatot is kell vásárolni azzal, hogy a gyerekek focizhatnak a sportiskolában. ha csak simán lenyúlnák a pénzt, akkor nyilván nem választanák meg újra őket.

ez egy edzésnap.
www.dvsc.hu/images/DLA/DLAfoto2.jpg
www.dvsc.hu/images/DLA/dlafoto4.jpg
ez több száz család szavazatát jelenti. mert hogy azoknak a gyerekenek van apukájuk, anyukájuk. és ők is nyilván örülnek a lehetőségnek, ahogyan az egész család. a fidesz a családok szavazatát akarja megnyerni. valakinek az unokatestvére elnyer egy közbeszerzést, akkor abból juttasson a rokonságnak. kapcsolódjon hozzá egy újabb "vállalkozás". és ebből alakul ki egy hálózat. erre mondtam azt, hogy ez egy "félállami" rendszer.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 16:01:40

@444:

"a fideszt egy "mi még nem kormányoztunk" párt vagy pártszövetség számoltathatta volna el."

"na most jön a mese."

"orbán teljhatalommal lesz felruházva"

Orbán már most teljhatalommal van felruházva: nincs olyan törvény, amit ne hoz(at)hatna meg. Ezért késtek el azok, akik bármibe is szeretnének beleszólni: már minden lehetséges hatalmat ráruháztak Orbánra meg a Fideszre, már nincs semmi a tarsolyukban amit áruba tudnának bocsátani egy adok-veszek egyezkedésben -- nincs már semmilyük, amit adhatnának. Így jártak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 16:23:42

@444:

"ez a dolog egyik fele."

"na most jön a mese."

"de cserébe a kaszinó nyereségéből kapnak 40%-ot."

De hát nem kapnak csak 24%-ot.

"a gyerekek focizhatnak a sportiskolában"

"na most jön a mese."

"ha csak simán lenyúlnák a pénzt, akkor nyilván nem választanák meg újra őket."

A Jobbik egy egész plakátkampányt épített arra, hogy csak simán lenyúlják a pénzt; mégis újraválasztották őket, a Jobbik pedig szét lett büntizve a "független" ÁSz által a picsába.

"a fidesz a családok szavazatát akarja megnyerni. valakinek az unokatestvére elnyer egy közbeszerzést, akkor abból juttasson a rokonságnak. kapcsolódjon hozzá egy újabb "vállalkozás". és ebből alakul ki egy hálózat."

Így van: azoknak a "családoknak" a szavazatát akarja megnyerni a Fidesz, akik pöffeszkednek a zsíros állami állásokban, ld. pl. Magyar Nemzeti Kereskedőház. De ebben semmi új sincs:

en.wikipedia.org/wiki/Political_machine

"erre mondtam azt, hogy ez egy "félállami" rendszer."

Ebben biztos vagy?

2016.06.14. 21:55:13

úgy gondolom, hogy a jövő az lehet, hogy nagyipari konglomerátumok, ágazati konszernek, félállami trösztök jönnek létre. olyan részvénytársaságok, amelyek ezek foghatják össze a kis és középvállalkozásokat. a félállami tulajdonlás azért praktikus, mert így az adót természetben meg lehet fizetni és nincs szükség közbeszerzésre. mivel az állam tulajdonos az áru felével rendelkezik. de ezzel meg van fizetve minden adó és járulék. ez jelentős könnyebbség a termelőknek.

[...]

a feles újraosztás félállami működést jelent.

[...]

tegyük fel, hogy a nyíregyázi eko kft. betagozódik egy félállami globus konzervipari részvénytársaságba. egy üveg lekvár megy a közraktárba és egy másik üveg kerül ki a piacra. nem kell semmiféle közbeszerzés.

[...]

"valahol az országban építsünk félállami ipari hűtőgépgyárat."

[...]

a félállami délker megint csak védve a magyar érdekeket védve úgy hozza be a mediterránról a gyümölcsöt, hogy azok megveszik a kontinentális agrártermékeket.

[...]

de azt is el tudom képzelni, hogy maga az unilever is félállamivá válik.

2016.06.17. 12:55:12

ebben a modellben nem állami, hanem félállami a matáv. ha ez többséget kap, akkor ezt létre lehet hozni. és a részvénytársaságba be lehet vonni a magyar kis és középvállalati szektort. és ezek után állami felügyelet és városi tulajdon mellett állhatnak össze az arcok mezőtúron vagy fehérgyarmaton.

[...]

ami a helyi kis és középvállalkozásokat egyesíti félállami (városi) tulajdonlás mellett.

2016.06.17. 21:12:35

kiáll a gazdasági miniszter. varga mihály, vagy akárki. és azt mondja, hogy alapít egy félállami távközlési szolgáltatót. hívjuk úgy, hogy matáv. ezek után jóska azt mondja, hogy neki van üzeme, üzlete, hálózati kapacitása, szervize ami ehhez képes lenne kapcsolódni.

2016.06.19. 21:33:01

a félállami gázszer építi a szövetségi gázvezetéket.

2016.06.21. 20:54:14

a félállami hunnia filmstúdióban 1 tekercs megy közcélra és másik a szabad piacra.

2016.06.21. 21:39:18

ha úgy vesszük, hogy a fasizmus totalitárius, nacionalista és korporatív rendszer, akkor ez a félállami rendszer félfasiszta valójában. de civilizált. szerintem sokkal szabadabb, mint a jelenleg működő.

----

Még szemlézhetnék, de ennyi is elég arra vonatkozóan, hogy te mit merengtél össze a félállami rendszer címszava alatt.

2018.07.12. 16:43:18

@neoteny:
az ellenzéknek nem azt kellene mondani, hogy ezek lenyúlják a pénzt. hiszen úgy nagyon sok vesztes lenne. és kevés nyertes. ez ennél bonyolultabb. klasszikus állami keresletélénkítő politika, kézi vezérelt gazdaság.

a continental debreceni beruházása 10.6 milliárd forint állami támogatást kapott. ami a beruházás összértékének nagyjából 1/3-a. de azért egyszeri többlet adóbevétel is képződött. és ezek után képzőik a 450 munkahelyből. de ez azért mégis csak a többi vállalkozás kárára is történt. relativisztikusan. azok akik nem kaptak munkahelyenként 23.5 millió forintot. viszont ennek örülhet 450 ifjú szakmunkás, szakmérnök és az családjuk szavazatát próbálják megnyerni. tehát a nagymamáét is. vannak az üzemcsarnok építői. ezek tulajdonosai szinte kivétel nélkül az önkormányzatok emberei. kapcsolódnak a beszállítók. de azok is, akik az ipari parkba ebédet rendelnek. vagy akik majd az italautomatát üzemeltetik a continental üzemének előcsarnokában. ők is mind meg lettek támogatva egy kicsit. és a campus fesztivál szervezői és látogatói is. tehát amikor átutalták a pénzt, akkor azt mondták, hogy szokott itt lenni egy rendezvény. az egyetemhez köthető campus fesztivál. és jön majd ákos. és ő egy nagyon híres magyar énekes. magyarok milliói rajonganak érte. a fidesz eléjük teszi a szerződést. és azt mondják, hogy na jó. támogatjuk a magyar popkultúrát. mi scooter rajongók voltunk. végül is, őket is meghívhatjuk. na de még államilag támogatni kellene a fejlesztéseket is, amit egy innovációs minisztérium felügyelhetne. és kitalálják, hogy azt a pénzt átcsoportosítják az mta költségvetéséből. mert hogy lovász kiállt a ceu mellett. és ezzel elégtételt vesznek. jól megmutatják ezeknek a hazaáruló, nemzetrontó, sorosbérenc tudósoknak. csurka még zsidóbérencet mondott. sorosbérenc nem antiszemitizmus, mert ezt se izrael se az amerikai republikánusok se ellenzik. most éppen oroszország veszélyt jelent keletről. amerikai fegyvereket vesznek. de közben törökök lesznek a puszi pajtások. nyilván oda valaki a kormány közeléből eladna valamit.

de ez így megy nyugaton is. a nato védelmi kiadásokat is ezért emeli. amerikában se csak szabad piaci innovációval lehet meggazdagodni, hanem ügyes üzletemberek is vannak a kormány közelében. csak ott ezt nem korrupciónak hívják, hanem nyílt lobbitevékenységnek. a fidesz is ezt csinálja csak nem többpárti konszenzussal, hanem alkotmányos többség birtokában egypárti keretek között kiszorítva a politikai ellenfeleit és bevonva a népesség egyre nagyobb részét.

csak ugye ez egy zéró összegű játék. ennek mindenki nem lehet abszolút nyertese. ebből kisebb nagyobb válságok képződnek. orbánék előre ezt is belengetik. és a szokásos kommunikációs technika. nem, nem kell majd 100 ezer embert elküldeni.

2018.07.12. 16:44:08

@neoteny:
na de utána kiutalták a 40%-ot. egy újabb különmegállapodással.

2018.07.12. 17:01:17

@neoteny:
ilyen és ehhez hasonló projektek valósulnak meg. csak nem ezek. én annak voltam a híve, hogy nagyfokú önkormányzatiság keretében az aktív korú népesség jelentős részét (akár a felét) vonjuk be tulajdonosi körbe. azzal is megnyerheti is egy párt a választást. akármelyik. de ezt nem lehetett.

az ortodox liberálisok erre is azt mondták, hogy ez a kommunizmus, ami egyben a fasizmus. az általam javasolt modell klasszikus vegyes gazdaság vegyes önkormányzatisággal párosítva. de a haza és haladás blogján erre azt mondták, hogy ilyesmi számukra elfogadhatatlan. oszkó péter blogján felvetettem, ott azt írták, hogy ezt nulla darab multi támogatná. én úgy érveltem, hogy van aki támogatná, van aki nem. lényegében viszonylag tisztességes módon kellene azt csinálni, amit most a fidesz csinál.

és ezt megvalósította orbán. úgy, hogy közvetlen családtagjait hozta helyzeti előnybe. és egyes kormánytagok ugyanezt csinálják. és egyes önkormányzati vezetők is. de így is inkább őket támogatják, mint az ortodox liberálisokat. mennyi esélyük van oszkó péteréknek visszatérni. na jó, kóka diplomáciai védettséggel üzletel. persze orbán se tudja, hogy mit csinál akkor ha az oroszoknak komolyan nekimegy.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 17:09:06

@444:

"az ellenzéknek nem azt kellene mondani, hogy ezek lenyúlják a pénzt. hiszen úgy nagyon sok vesztes lenne. és kevés nyertes. ez ennél bonyolultabb. klasszikus állami keresletélénkítő politika, kézi vezérelt gazdaság."

Pontosan a klasszikus állami keresletélénkítő politikának van a több vesztese. Amikor az állam olyan stadionokat építtet a nettó adófizetők pénzéből, ami veszteségesen üzemelnek, akkor ebből nyilvánvalóan kiderül, hogy a stadionok _nem kellenek_ a népeknek: a népek nem fizetnek annyit a stadionok által nyújtott szolgáltatásokért, amennyibe a stadionok építése és fenntartása kerül. Viszont a népek egyre többet fizetnek a dráguló lakásokért/házakért, beleértve az albérleteket, amiből nyilvánvalóan kiderül, hogy mi _kell_ a népeknek: lakások/házak. A kormányzat kétszer is megrabolja a polgárokat: egyszer amikor államhatalmi erőszakkal elveszi tőlük a pénzüket és azokból stadionokat építtet; aztán másodszor amikor a kormányzat által mesterségesen keltett építőipari kereslet következtében felmennek a lakások/házak árai, és ezeket a magasabb árakat kell megfizetniük azoknak a polgároknak, akik lakást/házat akarnak vásárolni vagy bérelni. Ezzel szemben nyertesek az építőipari cégek tulajdonosai, menedzsmentje és kisebb mértékben azok dolgozói.

"csak ugye ez egy zéró összegű játék."

Igen, a klasszikus állami keresletélénkítő politika, az államhatalmilag kézivezérelt gazdaság egy zéró összegű játszma. De a szabadpiacos gazdaság nem zéró összegű játszma: amikor önként döntenek a felek az adásvétel megcsinálásáról, akkor mindkét fél nyer; hiszen azért csinálják meg az adásvételt. Ha bármelyik fél úgy érzi, hogy ő nem nyerne az adásvételen, akkor nem vesz részt benne.

Vagyis a szabadpiaci működés az egyetlen biztosíték arra, hogy több nyertes legyen, mint vesztes. A szabadpiaci működés mellett is vannak vesztesek, ti. azok a vállalkozók, akik rosszul mérik fel azt, hogy mekkora kereslet van milyen árak mellett a termékeikre; de ők a saját tőkéjüket veszítik el, nem másokét, és a veszteséges termelésük megszűnik, amikor a veszteségeik meghaladják a tőkéjüket. Míg az államhatalmi erőszakkal fenntartott "vállalkozások" működhetnek tetszőleges ideig veszteségesen: az államhatalom mindig emelhet tőkét ezekben a "vállalkozásokban", ugyanis azt a tőkét a nettó adófizető polgároktól veszik el erőszakkal.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 17:10:37

@444:

"na de utána kiutalták a 40%-ot. egy újabb különmegállapodással."

Erről nem szólt az általad linkelt cikk, mint ahogy arról sem, hogy ezekből a pénzekből lenne finanszírozva a DVSC fociakadémiája.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 17:23:05

@444:

"ilyen és ehhez hasonló projektek valósulnak meg."

"na most jön a mese."

"nagyfokú önkormányzatiság keretében az aktív korú népesség jelentős részét (akár a felét) vonjuk be tulajdonosi körbe"

_Hogyan_ történik ez a tulajdonosi körbe vonás? Mert az, hogy részvényeket adnak embereknek egy önkormányzat által tőkésített "vállalkozásban" a _másoktól származó tőke_ tulajdonjogának ajándékozása: ez az államhatalmi erőszakkal történő újraelosztás egy közvetett formája.

2018.07.12. 17:45:21

@neoteny:
tehát van a megyei iparkamara. abban a támogatási rendszerben létrejött nagyságrendben 10 nagyvállalkozó, 100 középvállalkozó, 1,000 kisvállalkozó 100,000 alkalmazottal. ez a tulajdonosi szerkezet közel sem piaci versenyben jött létre. ezek a vállalkozások szinte kivétel nélkül azért sikeresek, mert közvetlen vagy közvetlen állami támogatáshoz, egyedileg elbírált megrendeléshez, kedvezményhez, valamiféle állami pénzhez jutottak, vagy az államtól valamilyen jogot kaptak.

de nem arról van szó, hogy érdemtelenül gazdagodtak meg. mert ebben a rendszerben bárki részt vehetett. és ezt a rendszert az összes parlamenti párt támogatta. mert hogy úgy képzelték, hogy majd minden párt részt vállalhat benne. csakhogy a fidesz alkotmányos többséget szerezve az összes többi pártot igyekezett ebből a rendszerből kizárni. de a magyar választók ezt is megengedték nekik. és nemcsak megengedték, hanem majdnem egyenesen követelték. azért, hogy az mszp-szdsz és az mdf értelmiségi holdudvarát szétverjék. de ezek a pártok is azt mondták, hogy legyen ez a kultúrkampf. csak majd az antifasiszta koalíció a nyugattal karöltve elsöpri ezt a náci csőcseléket.

egyik oldalon se álltam. egyetértek azzal, amit a fidesz csinál. esetenként azzal nem, ahogyan csinálja. arra törekedtem volna, hogy egy nagyságrenddel több vállalat legyen és két nagyságrenddel több tulajdonos úgy, hogy ezek aztán tartományi szinten közös vállalatokba szerveződnek. és óriás részvénytársaságokba. amit aztán ki lehet vinni a tőzsdére.

tehát mondjuk létrejön a tiszai vegyi kombinát. félállami óriás vállalat. olyasmi erős, mint a mol. és az a magyar vegyipar egyik "zászlóshajója". és annak része a tisza sport műanyag, műbőr sportruházattal. de részese lehet a dr. theiss gyógynövénygyár. és ennek tulajdonosa lehet a tiszai cigány feltéve, hogy elvégez valamit. ehhez kapcsolódik szakiskola, szakközépiskola, szakfőiskola, egyetem, akadémiai kutatóbázis. a danubia egy "félállami" járműipari komplexum. és az ugyanígy felépül.

de erre a liberálisok azt mondják, hogy ez kommunizmus. a francokat. ezek közösségi márkajelzések. és ezekhez kapcsolódóan viszonylag szabadon megszerveződik a magánszektor. de ezt a fővárosi baloldali, liberális biztosan nem támogatná. ezt az mta biztosan nem támogatná. vagy a ceu.

és nyilván nem az ennek van realitása, hanem annak amit orbán csinál. csak azzal könnyen hidegháború szélére sodorhatja a térséget. ugyanis ennek az egésznek a külpolitikai előfeltétele közép európai semleges tömb létrehozása. amit támogat németország, ausztria és svájc.

a kommentekben ezt szélsőséges libsi és náci mezben is előadtam, középutas módon is. én személy szerint az összes szereplővel kiegyezésre törekednék. annak esélye nincs. ez esetben győzzön az egyik.

2018.07.12. 17:59:04

@neoteny:
kis-magyarországnak jelenleg 21, korábban 24 helyet kapott az európai parlamentben. én ehhez csináltam volna 24 vagy 21 elektori körzetet. ez 19 megye és 5 vagy 2 fővárosi körzet.

az európai uniós támogatás összegét a kárpótlási jegyekhez hasonlóan kiosztva résztulajdonossá lehet válni a vízműben. úgy, hogy sanyi beszáll a keleti főcsatorna fejlesztésébe, vagy a közösségi erdért vállalatba, vagy amibe akar. az európai uniós kárpótlási jeggyel és azt kiegészítheti valamekkora önrésszel. vehet európai uniós kárpótlási jegyet. és vehet belőle unicum-ot. de arról nagyon sokan döntenek és nagyon sokan tulajdonossá válnak. és ezek az uniós forrásokból feltőkésített vállalatok jutnak hitelhez. illetve ezekbe lehet befektetni. de ez egy naiv elképzelés. a magyar társadalomnak évszázados sérelmei vannak. és előbb azzal akar leszámolni.

2018.07.12. 18:41:33

@neoteny:
régebben olyanokat mondtam, hogy legyen egy összeurópai háborús emléknap. és abban mindenki arra emlékezik, amelyik akar. ha valakinek a nácik oldalán harcoló nagyapját lelőtték, mint egy kutyát, akkor annak úgyis az lesz a hősi halott. mert ő abba a hadseregben szolgált. az is lehet, hogy nem szerette a zsidókat. de az is lehet, hogy lőtt. mert ha nem teszi, akkor őt lövik le. ne tegyünk különbséget. úgy lehet megbékélés. ne legyen kommunizmus áldozatainak egy külön emléknap. vagy legyen, de egy nap állami vagy összeurópai rangra emelve.

erre azt mondták, hogy csak nem képzelem, hogy a tetteseket és az áldozatok emlékét össze lehet mosni. és el kellett magyarázni, hogy egyes zsidók is nagyon sokat tettek azért, hogy utálják őket. az nem. és elégtételt vesznek. vegyenek. de a végén egy maradhat. ez esetben vagy magyar, vagy magyarországon a világias (istentelen) zsidó kultúra szűnik meg. most már kiállnak azzal, hogy esterházy péter írónak egy kutyaütő volt.

de ezt már a klubrádióban (!) mondják el.

Nem az Esterházy vagy Jancsó képviselte kulturális mércére van szüksége az új Magyarországnak, a sztenderdeket a plebejusabb értékek alapján kell meghatározni, amelyek összhangban vannak a Fidesz-szavazó VIII. kerületiek világával is

– erről beszélt a Klubrádióban Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója. Békés kedden adott interjút Bolgár Györgynek, ahol többek között azt is elmondta, hogy új konzervatív kulturális korszakot kell teremteni Magyarországon, az első lépés, hogy a vállaltan populista, jobboldali, nemzeti közeg dekolonizálja saját gondolkodását, szabaduljon meg azoktól a sablonoktól, hogy például „az Esterházy a jó író, a liberális közegnek kell megfelelni, az a fontos, amit a Magyar Narancs ír”.

drága bolgár úr azt mondja, hogy rendben ez is egy vélemény. és ennek is helyt adnak. mert a tulajdonos úgy egyébként izraeli. és ott is ugye a jobboldal van többségben. az amerikai demokrata párt lehet, hogy majd visszavág. és majd ez esetben békés mártont basszák ki a terror háza kutatási igazgatói székéből. 35 éves fiatalember. és úgy gondolja, hogy ez egy jó karrier lehetőség. és az ellentábor megírja, hogy "böllérbicskás" "rezsimszolga". aki csak azért került pozícióba, mert lánczi andrás cipőjéről letörölte a galambszart. trolldemokrácia van. ez sanyinak a kútfúrónak kedvez. ő válogatott odamondásoknak nagymestere. a magasan iskolázott értelmiség is ezt játssza. hogy lehet őket kibékíteni? nyilván sehogy.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 18:50:06

@444:

"tehát van a megyei iparkamara."

"na most jön a mese."

2018.07.12. 18:57:42

@neoteny:
na jó, hagyjuk tényleg.

2018.07.12. 18:59:11

@neoteny:
a példád alapján pontosan sikerült megértenem, hogy miért nem lehet semmiféle kiegyezés.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 19:02:36

@444:

"de a végén egy maradhat."

Ezt a _Highlander_-ből plagizáltad.

"trolldemokrácia van. ez sanyinak a kútfúrónak kedvez."

Mégis megemeli a nemzeti kormányzat az unimukk népegészségügyi termékadóját: _ebben_ nem állítja meg Brüsszelt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 19:04:12

@444:

Mondj egyetlen jó indokot arra, hogy miért akarna bárki is kiegyezni egy olyan nihilista-posztmodernista trollal mint amilyen te is vagy?

Janossz 2018.07.12. 19:17:39

@444: "trolldemokrácia van. ez sanyinak a kútfúrónak kedvez."
Még egy darabig, Elvtársak.
Utána trolluralom lesz. Türelem.

2018.07.12. 19:46:51

@Janossz:
lovász lászló féle mta azt mondja, hogy senki se szóljon bele az akadémia munkájába túl azon, hogy utalják a pénzt. és majd egy kör kiválasztja, hogy kik kerüljenek privilegizált helyzetbe. a tudósok társadalma demokratikus. és mondjuk ne annak a szavazata döntsön alapkutatásokról, aki végig bukta az általánost. az akadémia legyen az akadémikusoké. ez egy tudománypolitikai elképzelés.

sanyi azt mondja, hogy írjanak státusz "reportot". mert nekik is azt kell írni a vízműnél. eddig heti és napi jelentésnek hívták, de most már "report". mert ez most már "eju". régen brigád voltak. és most már "tim". vonatkozzon ez az akadémiára is.

2018.07.12. 19:52:40

@neoteny:
nézd meg mondjuk ezen videó alatt a kommenteket.
www.youtube.com/watch?v=dUgEJ1J-HSI

Janossz 2018.07.12. 19:57:14

@444: "lovász lászló féle mta azt mondja, hogy senki se szóljon bele az akadémia munkájába túl azon, hogy utalják a pénzt"

És mit mond a 18 000 presbiter? Abba a pénzbe ki szólhat bele?

2018.07.12. 19:58:00

@neoteny:
van mondjuk.
www.youtube.com/watch?v=AiW-WObvSYM
ez a manus több szavazatot szerez a fidesznek mint egy komplett kormánypárti újság
stb.

2018.07.12. 20:11:19

@Janossz:
a hívek, akik a presbitérium tagjait választják. és a zsinati tagok, akiket szintén a gyülekezet tagjai választják.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 20:20:33

@444:

"ez a manus több szavazatot szerez a fidesznek"

És? Őket is röhögve szopatja Orbán: ők is fizetik a veszteséges stadionok üzemeltető kft-k állásaiban pöffeszkedő fideszes zsírdisznókat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 20:22:31

@444:

"a hívek, akik a presbitérium tagjait választják."

Csak épp' a milliárdokat az összes nettó adófizetőktől vették el, nem csak a hívektől. A 18,000 református presbiter keresztényellenes, nemzetellenes és államellenes.

2018.07.12. 20:42:33

@neoteny:
annyi presbiter van, hogy a hívők közül lényegében minden nagycsalád jelöl valakit. mondhatod azt, hogy az ő szavazataikat az összes adófizető pénzéből megvásárolták. de a kormánynak ehhez joga van. vagy ha nincs, akkor 2010 előtt se volt. és azt nem lehet mondani, hogy az orbán kormány az elődeihez mérten túlköltött volna. ez az ábra azt mutatja, hogy orbán ábrándja a nullás költségvetésről nem teljesen irreális.
d3fy651gv2fhd3.cloudfront.net/charts/hungary-government-budget-forecast.png?s=wbbghung&v=201804231319v&forecast=2&d1=19180101&d2=20181231
aztán egy másik kérdés, hogy ezt keresztül tudja-e vinni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 20:46:55

@444:

"az ő szavazataikat az összes adófizető pénzéből megvásárolták."

Így van: júdáspénzt fogadtak el, csak nem 30-at hanem milliárdokat. Ez teszi őket keresztényellenessé, nemzetellenessé és államellenessé.

2018.07.12. 21:00:32

@neoteny:
Péter I. levele
13 Engedelmeskedjetek az Úrért minden emberi hatalomnak, mind a királynak, a legfőbbnek, mind a helytartóknak, akiket ő küldött,
14 hogy a gonoszokat megbüntessék, a jókat pedig kitüntessék.
15 Mert az az Isten akarata, hogy tetteitekkel némítsátok el az ostoba emberek tudatlanságát.
16 Szabad emberek vagytok, de nem arra való a szabadságotok, hogy a gonoszság takarójának használjátok, hanem mint Isten szolgái (úgy éljetek vele).
17 Mindenkit tiszteljetek, szeressétek a testvéri közösséget, féljétek az Istent, s tiszteljétek a királyt.

2018.07.12. 21:02:51

@neoteny:
7 Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája:
8 megbotlanak benne, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.
9 Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.
10 Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.

Janossz 2018.07.12. 21:03:22

@444: " a hívek, akik a presbitérium tagjait választják. és a zsinati tagok, akiket szintén a gyülekezet tagjai választják. "

Tehát a kedvezményezettek határozzák meg az adományozott pénzek felhasználását. Az adományozónak ezen a szinten beleszólása (ellenőrzési jogköre) már nincs.
Köszönjük, Presbiter Uram!

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 21:17:51

@444:

"13 Engedelmeskedjetek az Úrért minden emberi hatalomnak, mind a királynak, a legfőbbnek, mind a helytartóknak, akiket ő küldött,
14 hogy a gonoszokat megbüntessék, a jókat pedig kitüntessék."

Júdás is engedelmeskedett az emberi hatalomnak, és ki is tüntették érte 30 ezüstpénzzel. A 18,000 református presbiter is engedelmeskedik Orbán Viktornak, aki ki is tünteti őket a többi magyartól elvett milliárdokkal.

2018.07.12. 21:20:20

@Janossz:
orbán kormány 2% körül tartotta a hiányt. jóval alacsonyabb szinten mint az azt megelőző kormányok. 2.8 millió szavazatot szerzett.

a jobboldalinak nem minősíthető egykori ispos-zri júniusi mérése szerint.
fidesz 55%
jobbik 17%
mszp-p 11%
dk 6%
lmp 5%
most mit kellene mondani, hogy hajrá gyurcsány. vagy mégis mit? a fidesz van, és legfeljebb a jobbik. és a kisnyugdíjasoknak ígérő mszp-p, a torzsalkodó lmp, a fiatalos, lendületes, de semmitmondó egykori képviselők, főhivatalnokok gyerekeiből álló momentum. ennyi. ez kvázi egypártrendszert jelent. egy esetleges válsághelyzetben ez a rendszer vagy összeomlik, vagy nem. de ezt kell konszolidálni. aztán akinek nem tetszik, ezzel sehogy sem tud megbékélni az menjen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 21:24:52

@444:

"9 Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok"

Itt van egy rovásírásos betoldás a magyarok számára:

"9a legyetek gógyisak, vessetek cseleket, oldjátok meg a finanszírozásotokat okosba'

9b mert ahogy unionista prófétátok megmondta: a nemzeti kereszténységben mindenki abban hisz, amiben akar"

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 21:27:05

@444:

"a fidesz van"

... meg a 18,000 református presbiternek a nemzettestvéreiktől elvett milliárdjai.

2018.07.12. 21:35:19

@Janossz:
és persze bárkinek szabad alternatívát mondani. ilyet senki sem tud még csak körvonalaiban sem felvázolni. az ellenzék egy rakás köpködőből áll. beleérve lovász lászlót, aki világ 10 legokosabb emberének egyike állítólag. az ellenzékben nagyon sok főokos van. a világ leggazdagabbjai pénzelnek. esetleg álljanak elő bármivel. aztán hátha arra szavazna a nép? ha ez nem megy, akkor aggódni kellene, hogy lovász nélkül nem lesz magyar matematika. dehogy nem. akkor lehet építkezni anélkül, hogy bármire azt mondanák, hogy ez a kommunizmus vagy a fasizmus. lehet, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy nem egyezkedni kell. hanem azt mondani: menjenek a francba.

Janossz 2018.07.12. 21:37:51

@444: Eközben Németországban egy kutyaközönséges munkavállalói szerződésben nyilatkozik a delikvens, úgymint:
-Tagja-e valamely egyháznak?
-Melyiknek? (ez lehet Zoroasztratikustól buddhistáig bármely)

És ezzel a dolog le van tudva. A 8% egyházadót a munkáltató szépen havonta utalja a megjelöltnek.
Aki csak a Télapóban hisz, az nem fizet ilyesmit.
Miért nem így van ez nálunk?
Túl sok a presbiter?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 21:41:05

@444:

"és persze bárkinek szabad alternatívát mondani."

A most hatályos törvények betartása egy alternatíva.

"ilyet senki sem tud még csak körvonalaiban sem felvázolni."

Nem csak hogy körvonalaiban fel van vázolva, hanem részletesen le van írva:

net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99400040.TV

Janossz 2018.07.12. 21:44:08

@444: "és persze bárkinek szabad alternatívát mondani"
Tessék. Épp az imént mondtam egyet. Tartsátok el a hitéletetek! Mások meg a pszichológikusokat tartják el, saját pénzből.
Kb ugyanaz. Lélek-karbantartás. Nekem nem kell egyik sem. Miért fizessem a Tiéd?

Mert szemlátomást rád fér.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 21:49:20

@444:

"akkor lehet építkezni anélkül, hogy bármire azt mondanák, hogy ez a kommunizmus vagy a fasizmus."

A népnemzetiszocializmust sem szabad nevén nevezni?

"nem egyezkedni kell. hanem azt mondani: menjenek a francba."

Akik ilyet mondanak, azok költözzenek el Minszkbe. Vagy menjenek vissza Levédiába (a Donyeckbe).

2018.07.12. 22:03:29

@neoteny:
az elvett és a visszaosztott milliárdok vannak. és ezek után a népesség nagyjából fele úgy érezte, hogy jól járt. ők szavaztak a kormánypártra. és a másik fele úgy érezte, hogy nem járt annyira jól. ők szavaztak az ellenzékre. ilyen a politika. semmi különös nem történt. csakhogy az ellenzéki pártok szanaszét szavaztak. és párton belül sem tudnak semmiféle egységet felmutatni. orbán ezt a helyzetet kihasználja. és az ellenzékinek sajtótermékeket felvásárolja, az ellenzékinek tartott intézmények költségvetését megvonja, a törvényeket a pillanatnyi érdekének megfelelőlen átírja. ha kell, akkor alkotmányrevíziót hirdet.

a nato csúcson keleti veszélynek nevezte oroszországot. a foci vébén felteszem elmagyarázza majd putyin elnöknek, hogy ezzel most cselt vet. de ugye az ilyen politika felelős pozícióban elég veszélyes. de az összes politikus ezt csinálja szintén felelős pozícióban.

az interneten való visszabeszélés joga ezt a trolldemokráciát hozta el. ez nyilván elvezet egy válsághoz és remélhetően nem egy újabb világháborúhoz. a kérdés az, hogy mi a következő lépés túl azon, hogy kvázi egypártrendszer jön létre. régóta ezt kérdezem. nem csak itt. sokszor és sok helyen. semmiféle válasz nincs. csak az, hogy "szabad" piac és a "független" intézmények. de ezek valójában nem azok.

ha az mta valóban a legjobb kutatókat válogatta ki az intézményeibe és azok jól van menedzselve, akkor azok valami eredményt, vagy részeredményt elérnek.

2018.07.12. 22:06:11

@Janossz:
felteszem a református egyház hívei is fizetnek adót. orbán abból osztott vissza. te ebbe belelátod a szörnyűséges fasizmust, akkor lásd bele mindenhol. egy utópiát kérsz számon a magyar társadalmon. mint az összes többi szarházi.

2018.07.12. 22:18:52

@neoteny:
van például ez a projekt.
www.youtube.com/watch?v=MdTCj9tC1Pw
ehhez kapcsolódik például ez az adatbázis.
www.familytreedna.com
az R1a (~kelet-indoeurópai) eredet adatainak összegzésére egy lengyel kutatót kértek fel. és neki ez jött ki.
pottsdna.com/wp-content/uploads/2017/02/R1a-Clades-July-2016-Lubicz-Lapinski.jpg
mi van ha a lengyelnek van igaza. aki szerint a magyar lakosság relatív többségét adó csoportosulás a kárpát-medencéből eredt. messze nem az összes magyar jött levédiából és etelközből. a magyarok többségének ősei már eleve itt éltek, illetve egy részük visszatért. na most az mta elnöke azt mondja, hogy szerint a magyarság eredetét értelmetlen kutatni. azt, hogy mindent lehet azt jelenti, hogy majd ő mondja meg. de a palkovics azt, hogy inkább ő mondaná meg zalegerszegről, vagy birkner nagykanizsáról.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 22:20:04

@444:

"az elvett és a visszaosztott milliárdok vannak. és ezek után a népesség nagyjából fele úgy érezte, hogy jól járt. ők szavaztak a kormánypártra. és a másik fele úgy érezte, hogy nem járt annyira jól. ők szavaztak az ellenzékre. ilyen a politika. semmi különös nem történt."

Dehogynem történt: a 18,000 református presbiter szavazatát megvásárolta a Fidesz kormány a nettó adófizetőktől elvett pénzek milliárdjaiból. Ami demonstrálta a 18,000 református presbiter keresztényellenességét, nemzetellenességét és államellenességét.

"a nato csúcson keleti veszélynek nevezte oroszországot."

Csak azért, mert kiszámolta, hogy ebben a kérdésben a négyszer akkora népességű lengyelek álláspontja lesz mindig a domináns a V4-en belül.

"a foci vébén felteszem elmagyarázza majd putyin elnöknek, hogy ezzel most cselt vet."

Ez egy valószínűsíthető feltevés: Orbán azt hiszi, hogy ő ügyesebb hintapolitikus, mint Horthy volt.

"a kérdés az, hogy mi a következő lépés túl azon, hogy kvázi egypártrendszer jön létre. régóta ezt kérdezem."

Helyesen: már régóta ezzel az álkérdéssel trollkodsz.

"semmiféle válasz nincs."

Neked sincs válaszod, csak vered a nihilista-posztmodernista nyáladat.

"csak az, hogy "szabad" piac és a "független" intézmények. de ezek valójában nem azok."

Ha nem azok, akkor azért nem azok, mert az Orbán-rezsim megteszi a tőle telhető legtöbbet, hogy ne legyenek azok.

"ha az mta valóban a legjobb kutatókat válogatta ki az intézményeibe és azok jól van menedzselve, akkor azok valami eredményt, vagy részeredményt elérnek."

Így van; és ezekről az eredményekről az MTA elnöke kétévente beszámol az országgyűlésnek, és évente a kormánynak:

mta.hu/hatteranyagok/orszaggyulesi-beszamolok-108361

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 22:24:46

@444:

"na most az mta elnöke azt mondja, hogy szerint a magyarság eredetét értelmetlen kutatni."

Helyesen: ezt te mondod.

"azt, hogy mindent lehet azt jelenti, hogy majd ő mondja meg."

A Magyar Tudományos Akadémiát a nemzet a magyar nyelv ápolására, a tudomány szolgálatára hozta létre.

A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: Akadémia) önkormányzati elven alapuló, jogi személyként működő köztestület, amely a tudomány művelésével, támogatásával és képviseletével kapcsolatos országos közfeladatokat lát el.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 22:30:12

@444:

"azt, hogy mindent lehet azt jelenti, hogy majd ő mondja meg. de a palkovics azt, hogy inkább ő mondaná meg"

Magyarország Alaptörvénye

SZABADSÁG ÉS FELELŐSSÉG

X. cikk

(2) Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.

----

Ezt ugye a nemzeti kormányzat által megfogalmazott és megszavazott Alaptörvény tartalmazza. Persze megváltoztathatják ezt is -- csak az is demonstrálni fog valamit a rezsim természetéről.

2018.07.12. 22:31:47

@neoteny:
de ebben az van leírva, hogy mennyi pénzt költöttek el. a kérdés az, hogy ez miért jó az átlagos magyar adófizetőnek, 18 ezer presbiternek, sanyinak vagy akárkinek. mert ugye ezt a pénzt is elszedik.

az mta elnöke nem érti, hogy nekik ugyanúgy pártoló tagokat kellene gyűjteni, legyenek a tudomány mellett kiálló emberek, ahogyan vannak templomi hívek. ehhez nekik valamit mondani kellene, hogy milyen kutatási programok vannak, milyen részeredményekkel. mi a legnagyobb siker az elnöksége alatt. sanyi azt kérdi. mire költöttek el a lóvét komám, ez a lovász ezt mondja meg. ne csak hebegjen habogjon. amerikai állampolgár. habony árpád propaganda gépezete úgy tűnik, hogy egy bizonyos körben elég jól működik.

2018.07.12. 22:42:37

@neoteny:
palkovics tudomány művelője zalaegerszegről. és birkner is nagykanizsáról. ők döntenek a kutatási és az innovációs alapról. lehet, hogy nem a legmagasabban jegyzettek a nagyvilágban, de mégis csak a tudomány művelői.

lovász lászló barátainak egy részét szétveti az ideg, hogy ők nem ismerik ezt birknert. felteszem ő meg már régen elígérte a rendelkezésre álló keret két-háromszorosát. mert hogy az így szokott lenni. mindenkinek ígér azért, hogy őt majd támogassák. a kifizetőhelyeket rendezik át.

erre van aki azt mondja, hogy így szedi a cókmókját és vissza se jön. de erre most az a politikai válasz, hogy úgy is kevés pénz van. oké. erre lehet mondani, hogy a rendszer összeomlik.

az nem olyan nagy probléma ha esetleg többségében olyan tudósok költenek közpénzt, akiket nem zavar az, hogy számon kérik rajtuk az eredményt. mert most ez van én vagyok XY AKADÉMIKUS. és tőlem csak ne kérdezze meg.

nyilván számoljon be az mta az eredményekről. ahogyan a református presbiterek is, és a többi aki intézmény is, aki adóforintokat költ. ez lenne a korrekt. de az mta azt mondja, hogy ők egy FÜGGETLEN intézmény. de hiszen anyagilag függnek a kormánytól, parlamenttől. most az mta elnöke is a hülyét játssza.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 23:00:07

@444:

"de ebben az van leírva, hogy mennyi pénzt költöttek el."

Az _is_ van leírva; meg az is, hogy milyen tudományos eredményeket értek el.

"a kérdés az, hogy ez miért jó az átlagos magyar adófizetőnek"

Ez nem az MTA számára kérdés, hanem az országgyűlés számára.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 23:04:38

@444:

"palkovics tudomány művelője"

És állami tiszviselő. Mint a tudomány művelője, értékelheti a tudományos kutatásokat; mint állami tisztviselő, nem értékelheti azokat.

"de az mta azt mondja, hogy ők egy FÜGGETLEN intézmény."

Helyesen: ezt az MTA-ról szóló törvény mondja (és az Alaptörvény már idézett pontja is ezt mondja ki közveve).

2018.07.12. 23:26:12

@neoteny:
de az konkrétan miért finanszírozzák azt a magyar adófizetők az ő marginális részprojektjét? egy szemét magyarellenes társaság. és erre nekik válaszolniuk kellene. az van, hogy egy részük akkor ők elmenne magyarországról. és erre az a válasz, hogy menjenek.

2018.07.12. 23:31:51

@neoteny:
de nem lovász lászló a törvény. sanyi szerint a lovász fordítva ül a lovon. most a sziszi a törvényhozó. ennek az oka az, hogy ez lovász kiállt a soros terv mellett. azért, hogy amerikai demokrata párti karriert építhessenek a kölyékvel. ők is politikai okokból álltak ki orbán ellen. aki nyert kétharmaddal. elégtételt vesz. sanyi véleménye a kocsmából.

de ebben igaza van. ezek után ha lovász a magyar tudományosságot képviselné, akkor lemondana. és válasszanak ki helyébe egy olyat, akiben bízik a kegyelmes kormányzó úr. és ezek után lehet kutatni. kevésbé szabadon mint eddig. de ez az adófizetőknek nem feltétlen lenne rosszabb.

Janossz 2018.07.12. 23:31:55

@444:
"felteszem a református egyház hívei is fizetnek adót"
Nagyon helyesen tették, ha már mindenkinek kell.
Tehát az Ő általuk fizetett adó egyházi célokra szánt része lenne a református egyház bevétele. Mi a gond ezzel?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 23:41:55

@444:

"de az konkrétan miért finanszírozzák azt a magyar adófizetők az ő marginális részprojektjét?"

Mert az országgyűlés úgy döntött.

"egy szemét magyarellenes társaság."

Összekevered őket a 18,000 református presbiterrel.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 23:43:58

@444:

"de nem lovász lászló a törvény."

És nem is Palkovics vagy Orbán Viktor vagy Sanyi.

"ennek az oka az, hogy ez lovász kiállt a soros terv mellett."

Helyesen: ezt te mondod, a nihilista-posztmodernista troll.

2018.07.12. 23:44:49

@neoteny:
csak véletlenszerűen a facebook-ról. liberálisoknak.

Az igazi támadás még nem indult be. A főnök Moszkvában szotyizik most. Majd amikor a szabi vége van akkor kezdődik az igazi mecgeráj. Az elitcsere most jön. A szélső jobb alapvető agendája. Nem lessz könyörület. :-)

ilyesmi a közhangulat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 23:51:56

@444:

Az ilyeneket is röhögve szopatja Orbán: az ilyenektől is elvett pénzekből finanszírozzák Orbán familiárisait, akik pöffeszkednek a zsíros állami (beleértve önkormányzati tulajdonú "vállalkozások") állásokban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 23:59:26

@444:

És a 18,000 református presbiternek adott milliárdok is az ilyenektől is kerül elvételre. Ne feledkezzünk meg a 18,000 református presbiterről és a milliárdjaikról.

2018.07.13. 09:20:03

@neoteny:
lehetséges, de azt mondják, hogy ez az ára az mta felszámolásának és a ceu bezárásának. mert hogy ezek az emberek azt mondják, hogy a tudósok a magyar viszonyokból induljanak ki és ne az élet értelmét akarják megfejteni az adóforintjaikból.

lovász lászló azt mondja, hogy az alapkutatás nem lehet célzott abban az értelemben, hogy az mta elnöke sem mondja meg, hogy az adott akadémikus mivel foglalkozzon. hanem ez nemzetközi tudományos konferenciák beszélgetésein dől el, mert hogy ezeket mindig a legújabb kutatási eredmények határozzák meg és ezekhez kell elsősorban igazodni és nem ahhoz, hogy az adófizetők mit szeretnének.

de erre sanyi joggal mondja azt, hogy így a saját pénzedből kutassál, ő ássa a kutat, megfizeti az adót, akkor kutassák a víz minőségét, vagy oldják meg az erdőspuszta vízellátását. mert hogy ő azért lett kútfúró, mert gajdicsné azt mondta neki, hogy ne a bútorgyárba menjen, ahol az apja is dolgozott, mivel az erdőspuszta vízellátása nincs megoldva. a környéken nem lesz elég fa. a bútorgyárat nem lehet bővíteni, az is lehet, hogy be kell zárni. és úgy sanyi alkoholista apját is kirúgják és sanyit is. a vízműnél viszont biztosabb lesz a munkája. és ez így is lett. de sanyi az apja példáját látva használt bútorral kereskedik. ő a vízügyi és a faipari kutatás-fejlesztésben érdekelt. edit pedig a népi iparművészet. mert neki az általános iskolán kívül nincs semmilyen végzettsége. betanított munkát vállalt 14 éves korától. egy fél évet járt gyors és gépíró esti iskolába. csak megismerkedett sanyival a presszóban. és így született a gyerekük. öcsike autószerelőnek tanul.

lovász lászló azt mondja, hogy na jó, de a tudományos szakfolyóiratok világából kellene kiindulni és nem az átlag magyar valóságból. de ha az átlag magyartól akarja a pénzt elszedni, akkor van abban valami, hogy az átlag magyar igényeit is figyelembe kellene vennie. lovász lászló azt mondja, hogy szerinte nem kellene. orbán viktor meg azt, hogy szerinte meg de. őt hatalmazta fel a nép ezt a kérdést is megoldja. és ő most elégtételt vesz a ceu mellett kiálló mta vezetésen.

és a palkovics mellé kinevez egy gazdaságszervező szakon végzett az akadémikusok többsége számára teljesen ismeretlen nagykanizsait. majd ő elbírálja ezeket a pályázatokat, elosztja a pénzeket. a nép felhatalmazta az országgyűlést. az országgyűlés őt választotta kormányzónak. kinevezi a kormánytagokat. ha kell, akkor átírja az akadémiai törvényt és az alaptörvényt. németh sziszi meghirdeti az alkotmányrevíziót. alkotmányos többség birtokában ehhez joguk van. és egyébként sanyi igényét is meg lehet érteni, hogy az ő adójából a számára fontos dolgokat kutassák. és ehhez közelebb áll orbán populizmusa, mint lovász elitizmusa.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.13. 09:36:37

@444:

"ez az ára az mta felszámolásának"

Már az MTA felszámolásáról van szó?

"de erre sanyi joggal mondja azt, hogy így a saját pénzedből kutassál"

Sanyi tévedésben van: ő mint államalapító nép olyan államot alapított, amelyik törvényhozása meghozott egy törvényt még 1994-ben az MTA jogállásáról és működéséről. Ha ez Sanyinak nem tetszik, akkor van legalább két opciója is:

- elköltözik Minszkbe vagy Levédiába (a Donyeckbe)
- lobbizza a nemzeti kormányzatát, hogy az írja át az MTA-ról szóló törvényt _és_ az alaptörvény vonatkozó részeit:

X. cikk

(1) Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá - a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében - a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát.

(2) Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.

(3) Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát. [...]

Ezt megteheti az alkotmányozó többséggel bíró kormányzat, de _először_ meg kell változtatnia ezeket a törvényeket.

"orbán viktor meg [...] most elégtételt vesz a ceu mellett kiálló mta vezetésen."

Vagyis nem a nép oldalára áll Orbán Viktor, hanem a politikai hatalmát a személyes politikai bosszú eszközeként használja.

"sanyi igényét is meg lehet érteni, hogy az ő adójából a számára fontos dolgokat kutassák"

Sanyi adóiból kb. 8,000 Ft jut az MTA finanszírozására. Abból semmilyen érdemleges kutatást nem lehet folytatni. Pedig ha Sanyi igényét ki kell elégíteni, akkor minden más adófizető egyéni kutatási igényét is ki kellene elégíteni -- hasonló mértékű összegből. Ez nyilvánvalóan lehetetlen: Sanyu igényét nem lehet megérteni.

2018.07.13. 09:58:50

@neoteny:
na de ki javasolja mondjuk azt, hogy az szja 1+1%-a helyett 10+10%-ot lehessen felajánlani világi és egyházi célokra. így több juthat "az" akadémiának, vagy "a" civileknek. de ilyet nem akar orbán, mert esetleg tényleg több jutna. de nem akar lovász se, mert esetleg még ennél is kevesebb jutna. és lehet, hogy a vízügyi vagy a faipari kutatások előnyt élveznének, mert a kútásók azt preferálják. sanyi és a munkatársa vida, aki eddig az angoloknak szurkolt. na de az angoloknak lőtt egy gólt egy eszéki horvát. akit úgy hívnak vida. ő is vida. nyilván egy távoli rokona. lehet egyébként.
focivb2018.24.hu/hirek/2018/07/10/nem-nyugszik-a-horvat-vedo-mig-tenyleg-el-nem-tiltjak/
orbán azt mondja, hogy a horvát foci a "mi kutyánk kölyke". lőrinc megvette az eszéki focicsapatot. egy befektetése is bejött. mert most az nyilván felértékelődik. lovász lászló szerint a magyarság eredetét nincs értelme kutatni, mert mindenkiben van egy kis szerb. vagy horvát. a mi kutyán kölyke és a gall kakas összecsapnak a luzsnyiki stadionban. orbán kormányzó meg majd elmondja putyin elnöknek, hogy most cselt vetett azért, hogy találkozzon trump elnökkel és tőlük vehessen harci helikoptert de ez igazából nem probléma, mert az oroszoktól függ az energiaellátás és a metró, a kínaiaktól a vasúti közlekedés, a németektől pedig az összes többi. gazdasági szabadságharcot sikeresen megvívtuk. lőrinc megvette a fél balatont. merkel mami szerint balkansee. de a blikk is jól odamondott.
www.blikk.hu/aktualis/politika/meg-orban-is-megmosolyogta-merkel-bakijat-balaton-eges/e6vsjmm
na most nyilván kérdés, hogy ezt a trolldemokráciát milyen módon lehetne valamiféle normalitás felé terelni túl azon, hogy kocsmai populizmus, az internet köznépe szétveri az legitimitását vesztett akadémikus elitizmust, vagy annak egy részét.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.13. 10:12:16

@444:

"de ilyet nem akar orbán, mert esetleg tényleg több jutna. de nem akar lovász se, mert esetleg még ennél is kevesebb jutna."

"Az állam az a hatalmas fikció, amely által mindenki megpróbál mindenki más költségén élni."

-- Frederic Bastiat

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.13. 10:33:47

@444:

A Külgazdasági és Külügyminisztérium fennhatósága alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.ről, valamint annak leánycégéről, a Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft.-ről a 24.hu is írt, ők úgy fogalmaznak, ezek megszűnnek, a cégközlönyből kiolvasható, hogy a cég összeolvadással egy új gazdasági társasággá alakul, melynek neve: HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.

----

Már nem tudom, hogy kitől származik az a nyöget, amit már jó régen olvastam és aminek a lényege az volt, hogy "a politikusok egyik fontos feladata az, hogy új neveket adjanak olyan intézményeknek amelyek utálatossá váltak a polgárok számára a régi nevük alatt".

2018.07.13. 10:37:47

@neoteny:
a 2018. évi költségvetés 2,096 millió forint szja bevétellel tervez. ha ebből 10+10%-ot fel lehet ajánlani világi és/vagy egyházi célokra, akkor elvben a jelenlegi helyett 400 milliárd is juthatna az akadémiának feltéve, hogy az összes magyar adófizető állampolgár bennük bízik. ha csak a tizedük, akkor a pénzüknél maradnak. de nyilván van aki seregély püspök rózsafüzér társulatait támogatná. közös imádsággal készülnek a következő eucharisztikus konferenciára, ami budapesten kerül megrendezésre ferenc pápa áldásával. de úgy egyébként lehet, hogy németh sanyi bácsinak is több jutna. viszont valószínűleg többen is támadnák, mert nekik kevesebb maradna.

tartok tőle, hogy a kis grófó kultúrája erősödött fel. ő a csúcslistán második.
www.youtube.com/watch?v=jtCh8Cplg-s
mert ez a legnépszerűbb.
www.youtube.com/watch?v=m7WEJBEPy-8&t=0m10s
nem lehet, hogy ez a tgm által "tudatlan plebejus" kultúra. a szegény kiscigányok, akik 25 éven keresztül kellett családi pótlékkal, a nyilvánosságban lehettek bűncselekmények elkövetői, csak áldozatok. és ők megteremtették ezt a kultúrát. csakhogy abban a fásy ádámos ll junior-os vonal győzött.

és nem amerikanizált feketék.
www.youtube.com/watch?v=TvAO1WqcEug
sémiták a cigányokkal akartak egyesülni kiszorítva a "fehéreket". fogjunk össze a gyűlölködés = fehérek ellen. faji-vallási konfliktusokat szítja noár. azért vicsorít. mert ők állnak a gyűlölet felett. mert ő az új radnóti. ebbe hergelik bele a köznépet. és ha nem lesz polgárháború, akkor már jó.

mert ez a noár nevű művész azt mondja, hogy nehogy már szarul kelljen magát éreznie, mert van egy szír barátja. rendben van. de azért se kelljen már valakinek szarul éreznie magát, mert nincs. menjen szíriába és ott lesz szír barátja. persze jöhet néhány arab pénzváltó. de azok annyira nagyon azért nem kedvelik a másik brancsot. ezért van nagyhatalmi konfliktus és háború. mert abban megegyeztek, hogy kiürítik szíriát, kiírtanak egy népet egy terrorhadsereggel, de kié legyen végül. de angela merkel humánus, mert egy milliót megölnek, de legalább néhányat milliót befogadnak. milyen jól jártak. ez a humanitás. és így lesz olcsó gyári munkás. csak ők azt mondják, hogy inkább német szociális segélyt választják családegyesítéssel. rácsodálkoznak, hogy a török özil erdogan parancsnokra szavaz. hiszen a testvérei mégis csak anatóliában élnek. ilyenformán szavazzanak a zsidók is izraelre. ott élnek a testvéreik. ezért egy kirekesztéstől nem riadnak vissza.

és úgy tűnik, hogy előzetesen ezeket a konfliktusokat kellene rendezni. és csak remélni lehet, hogy mindez békésen történik. és ez most nem annyira a keveredés irányába hat. mert abból még több polgárháború következne. és ugye most még több fegyvert fognak eladni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.13. 10:51:47

@444:

"ha ebből 10+10%-ot fel lehet ajánlani világi és/vagy egyházi célokra"

Hát lobbizzátok a nemzeti kormányzatot, hogy csinálják így.

"és úgy tűnik, hogy előzetesen ezeket a konfliktusokat kellene rendezni."

Hatékony "előzetes" konfliktusrendezés csak a diktatúrákban létezik.

2018.07.13. 11:20:17

@neoteny:
lovász lászló ugyanúgy az államhatalom része. csak őt egy szűk elit választotta, akik azt mondják, hogy nekik semmilyen módon nem kell igazodni a köznéphez, mert az ő szabadságukat az korlátozza. és nehogy már sanyi igényei szabják meg az alapkutatások irányait. ezeket az akadémikusok nemzetközi tudományos konferenciákon megtárgyalják. csak ugye ezek elég különleges anyagokat, eszközöket igényelnek, mindez elég sok pénzbe kerül és a kutatási eredmény nagyrészt ezen múlik. egy dollárból aligha lehet megfejteni világűrt. az "csillagászati" összegeket emészt fel. de azt adják oda magyar tudományos akadémiának, mert ez biztosítja az akadémikusok szabadságát. de a nem-akadémikusok szabadságát ez korlátozza. amire lovász lászló is azt mondja: mit számít az. higgyenek az akadémiában és áldozzák fel azt a pénzt a tudomány oltárán. na de önként is felajánlhatnának. bízzanak az akadémiában. vagy esetleg ezt cseréljék arra, hogy ők bízzanak abban, hogy majd támogatják őket. azt már nem.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.13. 11:29:10

@444:

"lovász lászló ugyanúgy az államhatalom része."

Így van.

"csak őt egy szűk elit választotta, akik azt mondják, hogy nekik semmilyen módon nem kell igazodni a köznéphez, mert az ő szabadságukat az korlátozza."

Így van; és ezt törvénybe is foglalták az államalkotó népek által alkotott állam törvényhozói.

"és nehogy már sanyi igényei szabják meg az alapkutatások irányait. ezeket az akadémikusok nemzetközi tudományos konferenciákon megtárgyalják. csak ugye ezek elég különleges anyagokat, eszközöket igényelnek, mindez elég sok pénzbe kerül és a kutatási eredmény nagyrészt ezen múlik. egy dollárból aligha lehet megfejteni világűrt. az "csillagászati" összegeket emészt fel. de azt adják oda magyar tudományos akadémiának, mert ez biztosítja az akadémikusok szabadságát."

Így van; és ezt törvénybe is foglalták az államalkotó népek által alkotott állam törvényhozói.

"de a nem-akadémikusok szabadságát ez korlátozza."

Így van; de az államalkotó nem-akadémikusok által alkotott állam törvényhozói ezt foglalták törvénybe.

2018.07.13. 11:30:42

@neoteny:
és most ezt átírják és a költségvetést csökkentik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.13. 11:40:03

@444:

Eddig nem volt szó a költségvetés csökkentéséről: csak a 40 milliárd helyett 12 + 20 + 8 milliárdot kap az MTA, ahol a 12 feltétel nélküli, a 20 + 8 meg Palkovicstól lesz majd kiimádkozva.

Mindenesetre Sanyi az új rendszerben sem lesz képes irányítani a kutatásra költött adóját, és nem is lesz csökkentve az adója a kutatások költségeivel (már csak azért sem, mert ahogy írtam, a főösszeg -- eddig -- ugyanannyira van tervezve).

2018.07.13. 13:26:56

@neoteny:
eddig lovász és pálinkás baráti köre döntött. most lovász kénytelen osztozni palkovics minisztériumával és pálinkás helyébe lépett birkner. egyiket se érdekli, hogy erről a kérdésről mit gondol sanyi. mert most elég a népet a migránsokról megkérdezni. lovász ceu/migrációpárti. ebből következően a finnugor eredetelmélet híve, a szabad tőkepiac (ami valójában az államokkal összefonódó pénzhatalom), független intézmények (valójában állami segédlettel működő intézetek), az ngo-k (ezek valójában érdekérvényesítő csoportok) híve. és még lehet sorolni az egyneműek házasságától a hajléktalanokig (az utca mindenkié, vagy a város, városrész lakóinak tulajdona, az ott élő közösség korlátozhat, vagy nem, mert az "mindenkié"), stb.

budapesten ez a vita egyelőre eldöntetlen. vidéken eldőlni látszik. mert a jobboldal (fidesz és jobbik jelentős többségben van és a szoci pártok is inkább csak osztogatni akarnának, de azok se migránspártiak, ők se akarnak melegházasságot, a hajléktalanságot felszámolnák, mint kádár, stb. hanem a "liberális" értelmiség szövetségese a fővárosi mszp-s pártközpont és az lmp-ben nem dőlt el, hogy hová állnak. a momentumban sem. és a jobbik is hezitál.

az ellenzék közös jelöltet állítottak a 8. kerületben. ahol a fidesz a parlamenti választásokon 40%-ot kapott. de kocsis máté helyére kiírt időközi önkormányzati választásokon a fidesz 60%-ot szerzett. ha nincs jobbikos jelölt, akkor a radikális választók többsége nem balra, hanem inkább jobbra húz. ami nem meglepő.

de az egy lépés a demokratizálódásban, hogy az alapkutatásokba részben legalábbis beleszólhat a nép. és közösségi jelleggel finanszírozhat valamit, ami számára fontos. de ezzel is létrejöhetnek nemzetközi kutatócsoportok, vagy ezek működhetnek nemzetközösségi jelleggel. tegnapi hír, hogy a debreceni és a nagyváradi egyetem megállapodtak gyógyszerkutatásokban az együttműködésről. a szerződést nagyváradi oldalról a gyógyszerészeti kar dékánja adrian maghiar írta alá. de ezt támogatja christian delcea a nagyváradi kórház román főigazgatója. és ezt bukarestben úgy adják el a nacionalistáknak, hogy nagyvárad befolyást szerez a tiszántúlon.

ezzel az a probléma, hogy a román egészségügy még kevesebb pénzből működik, mint a magyar. az eu egy főre átlagosan 3,000 eurót költ évente. ez nem a nyugat-európa hanem már a kelet-nyugat átlaga. a magyar ennek nagyjából a felét (1428 euró). a román pedig még kevesebbet, az átlagnak alig több mint a negyedét. de ez a román átlag. a bukaresttől távol levő nagyvárad még kevesebbet kap, a magyarlakta területeket alulfinanszírozzák, ami az ott élő románoknak se jó. de rövid távon magyar részről sem egy nagy buli a gavril curteanu kórházzal összekapcsolódni, vagy nagyszalontával. na de a keleti végeken nincs más lehetőség.

ők a szomszédos érmelléki gazdák.
denagy.hu/wp-content/uploads/2018/07/20232812_1331402120310354_3693449454249417628_o-768x512.jpg
holnap lesz a rozsarató és tarlóhántó ünnep.
denagy.hu/wp-content/uploads/2018/07/36793110_1673873886063174_3834831957632483328_n.jpg
és ők ugye levélben szavaznak a fideszre 95%-ban. na most lehet kérdezni, hogy magyarország mégis melyik századba kíván visszatérni, tudatlan plebejusok, stb. de jelentős részben ez a magyar valóság. illetve ez is. lehet, hogy a bihari hegyekben olyasmi gyár kell, mint a minszki traktornij zavod.
www.youtube.com/watch?v=3mtiv4F5t2w
de ezek előző generációs félautomata gépsorok. viszont ez lehetne a magyar és a román gépészeké, bányászoké, parasztoké. a vegyészek traktorgumi kereket fejlesszenek nagykerekiben.

ez a világ nagyon távol áll attól, amit lovász lászló képvisel. mert ő erre azt mondja, hogy ez mondjuk 50-es évek amerikája, de legjobb esetben is a 70-es évek. amire sanyi azt mondja, hogy a régi nszk. az lenne az előrelépés. de ugye elvben a gépész és a vegyész kitalálhat egy még jobb hajtóművet hegyközi gazdákkal tesztelnek szalacson a tóth (kossuth) utcai hegy alatt. ahol lesz holnap a rozsarató és tarlóhántó ünnep.

na most lehet mondani, hogy rendben. de mi ebből köszönjük szépen nem kérünk. viszont az adótokat azt elszedjük. mert mi vagyunk az AKADÉMIA. persze a helyzet még ennél is rosszabb. mert ezek az érmellékiek bukarestbe fizetik az adót. de várják, hogy őket támogassák budapestről. és vajon hogy lehet azt mondani, hogy izé, oldjátok meg. a történelemben úgy alakult, hogy ők nem kapcsolódhatnak magyarországhoz. ellenben ha jön egy horda valahonnan úgy, hogy papírjai sincsenek, akkor a terv szerint évi 4.5 millió forintból "integrálhatók". ennyi hitelt kell felvenni. kamatot fizetni. de ez majd milyen jó lesz. de nagyszalontát ne integrálják, mert az a revízió. arany jános elbeszélő hőskölteményei következnek. amitől egy lépés auschwitz-birkenau.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.13. 16:02:44

@444:

"de az egy lépés a demokratizálódásban, hogy az alapkutatásokba részben legalábbis beleszólhat a nép. és közösségi jelleggel finanszírozhat valamit, ami számára fontos."

"na most jön a mese."

2018.07.13. 16:23:19

@neoteny:
rendben van. de ez a mentalitás vezet el a ceu vesztéhez, vagy az mta vezetésének a politikai vesztéhez. aztán lehet, hogy ebbe orbán is belebukik, mert hogy majd trump jól odasóz neki, vagy a demokrata pártiak a háttérből, az is lehet, hogy a magyar tudományosság lovász lászló körei nélkül szart érnek. de békés márton olyanokat mond, amit jancsó és esterházy ne legyen része az új magyar kánonnak, a magyar művészeti élet ne őket tekintse mintának, mert ez valami elhajlás. ezt úgy magyarázza, hogy mert ők nem "plebejusok". erre bolgár úr a klubrádióban azt mondja, hogy ha végigvesszük a magyar kultúra nagyjait, akkor akiket felsorol valahogy mind "urbánusok". ezt politikailag korrekt módon megbeszélik. el kell taposni ezeket. mindkét oldal ezt a következtetést vonja le. és lássuk, hogy melyik marad.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.13. 16:40:47

@444:

"de békés márton olyanokat mond, amit jancsó és esterházy ne legyen része az új magyar kánonnak, a magyar művészeti élet ne őket tekintse mintának, mert ez valami elhajlás."

Milyen eszközei vannak Békés Mártonnak arra, hogy ezeket a preferenciáit érvényesítse?

"el kell taposni ezeket."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.13. 21:38:45

@444:

"jancsó vagy esterházy szabad piaci alapon aligha maradnak fent."

No ha ez így van, akkor Békés Mártonnak nem kell semmit tennie azért, hogy Jancsó vagy Esterházy ne legyen része a magyar kánonnak, hogy a magyar művészeti élet ne tekintse őket mintának.

"a kultúrharc része. de ennek vége. győzött az egyik tábor."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.13. 22:28:26

@444:

"na de a piac csak részben határozza meg a kultúrát. az uralkodó államegyház is befolyással bír."

Amiből belátható, hogy az uralkodó államegyház _nem_ a népek preferenciáit képviseli, hanem az uralkodó államegyházat alkotó emberekét.

"de ezt egyik sem a piacon akarják eldönteni."

Ez így van.

"hanem az a kérdés, hogy melyikőjük nyúlja le a sanyi pénzét."

Helyesen: melyikőjük rendelkezik a Sanyitól (és a többi adófizetőtől) az államhatalom által erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) már lenyúlt pénzekről. Ahogy Janossz fentebb magvasan megfogalmazta: ez a konc feletti marakodás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.14. 00:38:40

@444:

Gyorsabban olvasok mint ahogy emberek beszélnek; nem fogom beáldozni két órámat ennek meghallgatására, amikor tucatszámra vannak írások amiket félretettem elolvasásra.

A YouTube-ra olyan videókért járok, amelyek tartalmát nem lehet írásban jól visszaadni, mint pl.:

www.youtube.com/watch?v=EHWl091_Sco

Janossz 2018.07.14. 10:02:34

"jancsó vagy esterházy szabad piaci alapon aligha maradnak fent."

Ők minőség alapon maradnak fenn, sokkal tovább, mint Koltay, vagy némely divatos náci írócskák.
Mi történt itt, kitették a prédikátort?

Janossz 2018.07.14. 10:07:53

@neoteny: Ez a világ második legjobb gitárosa lehetett...:-)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.14. 10:23:12

@Janossz:

"kitették a prédikátort?"

HaFr már vagy háromszor kirakta a szűrét mostanában, csak unionista/444 trükkös: úgy törli magát a blog.hu rendszerből, hogy megszűnik a felhasználói fiókja is, majd amikor újraregisztrálja a nickjét (mostanában 444), akkor a blog.hu új felhasználói azonosítót (számot) ad neki. És mivel a tiltás a felhasználói azonosítón alapul, 444 vissza tud jönni a régi nickjével.

FrVili 2018.07.15. 20:42:33

@Janossz:
444 nem troll, hanem egy beteg ember, aki idejár terápiára, mert benne ragadt a 90-es évek MIÉP-es narratívájában. Rosszul trollkodik, mert mindkét maszkja ugyanaz. Azt hiszi maszkokat váltogat, pedig a téves dichotómiái a saját romboló fúriájának másokra projektált Janus arcai, ahogyan a használt retorika is, ami a destrukció - helyesen dekonstrukció – posztmodern (liberalizmus, globalizmus, filantrópia, elitizmus stb.) általa hibásan vélt relativizáló értéksemlegességét az elemi fogalmak összekeverésével, önkényes szétválasztásával és összeolvasztásának segítségével mímeli. Az a baj, ha segítünk neki (odafigyelünk rá), azzal csak a kontrolálatlan, reflektálatlan = kultúrálatlan grafomán paranoiás dühét tápláljuk. Kitiltás a represszív mennyiségű kommentelésének szólhat, mert bár némely kijelentése gyalázatos, szerintem azt az orbitális sok baromságot, amit magyar nyelven a média közvetít és tükröz a magyar közéletről, és ahogy ez az emberek fejében kocsmafilozófikus valósággá és politikai programmá ill. szavazattá áll össze, azt jól visszaadja ezzel az irritáló gyermekded-fasisztoid álértetlenkedésével.

“He is not dangerous because it lies; it is at its most dangerous when its lie is presented in the form of a (partial) factual truth … a hysteric tells the truth in the guise of a lie (what it says is literally not true, but the lie expresses in a false form an authentic complaint).”

“Jacques Lacan wrote that, even if what a jealous husband claims about his wife (that she sleeps around with other men) is all true, his jealousy is still pathological: the pathological element is the husband's need for jealousy as the only way to retain his dignity, identity even. Along the same lines, one could say that, even if most of the Nazi claims about the Jews were true (they exploit Germans, they seduce German girls, and so on) – which they are not, of course – their anti-Semitism would still be (and was) a pathological phenomenon because it repressed the true reason why the Nazis needed anti-Semitism in order to sustain their ideological position. In the Nazi vision, their society is an organic whole of harmonious collaboration, so an external intruder is needed to account for divisions and antagonisms…” Slavoj Zizek
Nem kell félni, mert kényszeres, ugyanis alul érzi magát (erről persze szerinte mások tehetnek), ezért visszajön, hogy felülkerekedhessen.

2018.07.15. 21:40:03

@FrVili:
örülhetsz, a kedvedért visszajövök. de csak azért, hogy te is esetleg megértsd. sokszor leírtam már. nem a saját véleményemet írom le a komment csatornákban, hanem a környezetemben levőket összegzem. (egyébként ezt filoszemita értelmiségben mozogva megtettem ugyanezt. próbáltam a kiegyezés irányába terelni. a nacionalizmust nemzeti liberalizmusba átfordítani és ezt egy keresztényszocialista állameszménnyel párosítani. aztán kénytelen voltam belátni hogy ebben a közegben nincs ilyen cél. hanem lényegében mindkét tábor kultúrharcot akar. a keresztényellenes neoszocik, a nemzetellenes neolibek, az államellenes neokonok a magyar szélsőjobbot újrateremtik. a magyar értelmiség a száz évvel ezelőtti vitákat tárgyalja újra. és normális közélet csak akkor lehet, hogy ha ebből marad a mainstream és másik lesz az underground. de az is lehet, hogy a nemzeti populizmus lesz az mainstream és a nemzeti radikalizmus lesz az underground egy ideig. a filoszemita értelmiség a második helyre se tud befutni. sőt a harmadikra se. illetve kérdés az, hogy az esetlegesen létrejövő ellenzéki "szivárvány" koalíció hogyan teljesít.

miskolcon ma 61%-ot kapott a fidesz és 37%-ot az ellenzék közös jelöltje. (igaz, hogy alacsony 28%-os részvétel mellett). de ugye az érthető, az úgynevezett "baloldalnak" most a jobbik szavazóit kellene megnyerni. a filoszemita értelmiség lényegében csak azt mondja, hogy ami nem ők az fasiszta, náci, stb.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.15. 23:35:59

@444:

"nem a saját véleményemet írom le a komment csatornákban, hanem a környezetemben levőket összegzem."

Az, hogy te rosszul választod meg a környezetedet a te egyéni szocproblémád.

"próbáltam [...] a nacionalizmust nemzeti liberalizmusba átfordítani és ezt egy keresztényszocialista állameszménnyel párosítani."

És amikor emberek nem vevők erre a koncepciódra, akkor azok nemzetellenes, keresztényellenes és államellenes filoszemiták.

"és normális közélet csak akkor lehet, hogy ha ebből marad a[z egyik a] mainstream és másik lesz az underground."

Ez egy brutális idiótaság: eszerint "normális közélet" csak a diktatúrákban, de legalább is a minél autoritariánusabb politikai rendszerű társadalmakban lehetséges.

"a filoszemita értelmiség lényegében csak azt mondja, hogy ami nem ők az fasiszta, náci, stb."

Épp' az előbb fejtetted ki (sokadszorra), hogy minél inkább fasisztoid és népnemzetiszocialista a politikai rendszer, annál nagyobb a "normális közélet" lehetősége.

2018.07.15. 23:51:03

@FrVili:
lovász lászló féle dekonstrukció.
mta.hu/tudomany_hirei/alapkutatasi-kiskate-108879
alapkutatás = nem-célzott és nincs alkalmazása

a köznép szerint az alapkutatás az először is lehet célzott és nem célzott is. az alapvető tudományos kutatási eredménye valami olyasmi, amit alapjaiban változtatja meg a tudományos világképünket. és az alacsony szintű alkalmazását is magába foglalja. mert hogy annyira alapvető. alapvető műveltség részévé válik. általános iskolában tanítják a newton féle gravitáció elméletet. és szinte mindenki tud arról valamit, hogy van tömegvonzás, nehézségi gyorsulás.

erdős és rényi megalkották a véletlen gráfok elméletét. középiskolai tananyag. nagyon fontos, de nem alapvető tudományos eredmény abban az értelemben, hogy nem általános iskolai tananyag. a kolmogorov valószínűségi mezője ebben az értelemben alapvető. de azért ebből is lehet érezni, hogy ez részben politika.

rubik ernő mechanikus találmányait tekinthetjük olyan alapvető felfedezésnek a magyar iskola keretein belül. mert hogy általános iskolában tanítható. az origamit tanítják japánban. kérdés, hogy a papírhajtás a magyar iskola milyen technikáit tekintse alapvetőnek. ez egy politikai kérdés. mi az, ami népszerű?

alapvető sport-e a floorball? nem olimpiai sport. a hasonló gyeplabda és a jégkorong is. de egy tornatanár ismerősöm szerint, aki a klasszikus labdajátékban ügyetlen abból még lehet kiváló palánklabda játékos. a magyar fiatalok között elég sok a görbe hátú, az öregek között elég sok a botra támaszkodó. szerinte ezen segít a hoki. és sokkal több palánklabda kellene, gyeplabda. mert hogy ez egy alapvető ütős játék, az ütős játék egy alapvető mozgásforma. és szerinte a futó, ugró, dobó, rugós játékok mellett az ütős kissé háttérbe van szorítva. pedig milyen jók vagyunk asztaliteniszben és tollaslabdában. és jégkorongban is annak ellenére, hogy kevés a jégcsarnok. de ugye mi az alapjáték. a futás. mert ahhoz nem kell eszköz.

ami alapvető az olyan, hogy majdnem teljesen eszköztelen, szinte mindenki hozzáférhet. mert mondjuk futni cipőben kényelmes. ugye világos, hogy a populisták és az elitisták mondjuk így nem ugyanazt értik fogalmakon. alapvető fogalmakon.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 00:45:33

@444:

"a köznép szerint az alapkutatás az először is lehet célzott és nem célzott is."

Ezt te honnét tudod?

2018.07.16. 01:08:37

@neoteny:
megkérdeztem a kocsmában.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 01:21:15

@444:

A kocsma borgőzös népfőiskolás népe nem képez reprezentatív mintát a köznépről. De még az sem, ha megkérdezted Irmuska nénit, Böszörményinét, Editet, Zolit, Andikát, az akadémikus ismerősödet és az összes kis- és nagyvállalkozót akit ismersz.

Így hát:

"a köznép szerint az alapkutatás az először is lehet célzott és nem célzott is."

"na most jön a mese."

FrVili 2018.07.16. 01:26:36

@444: lovász lászló azt mondja, hogy na de a tudomány nem így szerveződik. hanem a legújabb kutatási eredmények. és a meggyfajták nem érdekesek lovász lászló azt, hogy nem. hanem az mta. amelyik leszarja a közakaratot mert azt modja, hogy szedjék el a pénzt az adófizetőktől de úgy, hogy semmiféle joguk ne legyen beleszólni abba lovász lászló elképzelése az, hogy dőljön a pénz a kutatásba. a kormány ne szóljon bele de lovász laci bácsi se. mindenki azt mondja: szedjék el a pénzt az emberektől és adják ide nekem, vagy a hozzám hasonlóknak. és megideologizálja, hogy miért is lovász lászlót is csak a kutatói körének szabadsága érdekli.
mondjuk esetleg népegészségügyi mutatókon lehet javítani. de ezek a kérdések azok, amibe lovász lászló körei magasról beleszarnaklovász laci bácsi azt mondja, hogy ezt majd ő és haveri köre megmondja. és ne szóljon bele a nép lovász lászló és társaik nagyjából ilyen óvodásnak képzelik a társadalmat lovász lászlónak jogában áll tiltakozni. de lovász ebben a szerepkörben egy poltikai aktor. és az ő tudománypolitikai elképzeléseinek nincs jelentős társadalmi támogatottsága
e a lovász lászló által képvsielt tudománypolitikai elképzelés ugyanolyan fasisztoid, ahogyan a brutális ellenvélemény lovász lászló top10-es matematikus kijelentése tudományosan meg van cáfolva lovász lászló ettől még hihet tudományos szuperelit és a pénzhatalom fúziójában
lovász sajnálatos módon nem azzal állt ki a nagy nyilvánosságban, hogy ezeket a kérdéseket próbáljuk meg a tudományos igénnyel rendezni úgy, hogy a hagyományokból nem kell eltörölni a mitikus elemeket sem. mert valójában egyik népcsoportot se tekinthetjük feljebbvalónak a másiknál. hanem mégis csak azzal áll elő, hogy az egyik mégis csak felsőbbrendű, egy politikai csoportosulás megmondja, hogy ki kivel éljen együtt. egy pénzhatalmi csoport megmondja, hogy ki mit kutathat és szinte már azt is, hogy mit gondolhat. magyarországon a posztraduális képzés amerikai magánérdeknek rendelődjön alá. ebből a célból jött létre a ceu. lovász lászló féle akadémia és a puskás akadémia érvelése nagyon hasonló.lovász eladta a lelkét amerikának
lovász lászló. hogy a globális keveredéssel magasabb rendű emberek jönnek létre.
és erre az egész problémahalmazra a válasz nem az lett, hogy akkor ezt az egészet a nyilvánosság előtt értelmesen próbáljuk megbeszélni. hanem az, hogy mindkét tábor hergeli a népet. lovász lászló is próbálkozik az rtl klubon ők választották meg lovász lászlót. aki a nyilvánosságban nem azt mondja, hogy próbáljunk az elmúlt évszázadokra adjunk reális magyarázatot. nem is mondhatja. mert úgy is elszabadulna a pokol lovász lászló féle mta azt mondja, hogy senki se szóljon bele az akadémia munkájába túl azon, hogy utalják a pénzt ha lovász a magyar tudományosságot képviselné, akkor lemondana lovász lászló azt mondja, hogy na jó, de a tudományos szakfolyóiratok világából kellene kiindulni és nem az átlag magyar valóságból az átlag magyar igényeit is figyelembe kellene vennie. lovász lászló azt mondja, hogy szerinte nem kellene
lovász lászló ugyanúgy az államhatalom része. csak őt egy szűk elit választotta, akik azt mondják, hogy nekik semmilyen módon nem kell igazodni a köznéphez,”

A válasz a linkben, amit küldtél:
mta.hu/tudomany_hirei/alapkutatasi-kiskate-108879
Tehát az előző szemétdomb cáfolva, kihúzva.

FrVili 2018.07.16. 01:33:37

@444: Én se a sajátomat írtam, csak gondoltam a posztlacanista hegeliánus konzervatív neomarxista környezetem próbálom beemelni a dikurzusba. Az álcád álcázás. Nem tudsz a jelölők mögé bújni nyelvi bravúrokkal, mert rosszul méred fel és kevered a lapokat.
Mert nem keresztényellenesek a neoszocik, és nem nemzetellenesek a neolibek, a neokonok meg nem államellenesek. Ezek leegyszerűsített, buta sematikus jelzők, amelyek a valóságban szélesebb skálán mozognak. Szándékod legyenek bár a legnemesbek (ami kizárt), ott üvölt a szó mögött az egész náci vircsaft. Tévedés ne essék, ez nem politikai kérdés, hanem nyelvi kérdés. (Bár az igaz, hogy az meg politikai kérdés…) A nyelv erősebb nálad és elárul. Helyes, akkor meg kell tanulni a nyelvet, semmi nem indokolja, hogy ezt sértődötten ne tegyük meg, és akkor azt mondjuk, amit gondolunk. Többé-kevésbé. Nem véletlen, hogy példáid a fasiszta diktatúrából valók, ez nem a sokat emlegetett kettős mérce, hanem rasszizmusban egyszerűen jobbak a nácik, a nyilasok, gazdagabb a nyelvük, mert ebben gazdagabb az életük. Innen a te nyelvi féloldalasságod is. Nem a szerepjátékból. Ez az ami átlátszó, ezért vagy rossz és rossz szándékú troll, ezt kell megértened.
A nyelved megbélyegez embereket. A játék, amit játszol megbélyegez embereket, és azt gondolod, hogy te ezt megteheted mert már a valódi megbélyegzésen túl vagy (metanarratíva), a konfliktus gyökérokát érted és a klasszifikációid helytállóak, a szélsőségek közötti tobzódás végtelen regressziója már nem vezet sehova, ezért te súlytalan játszi könnyedséggel szortírozgathatsz, tulajdonnevek, származás, gének, világnézet stb. alapján. Az egyik vörös, a másik zsidó, a harmadik fasiszta, a negyedik gyáva, az ötödik filoszemita, a hatodik idegen- aki egy mustráló, taxatív pillantással embereket vizsgál, annak számára az emberek automatikusan baráttá és ellenséggé alakulnak át. Vagyis egy előre megadott cél alapján eleve uralható objektumokká redukálod őket: néhányat fel lehet használni, mások károsak, menjenek a francba. A reagálásnak ez a módja azonban minden gondolkodás sémája, amely önmagából kiindulva, minden kizárólagos sajátosságra való fixálódás előtt, a szélsőség felé tendál, nem a modus vivendibe. Lezárva ezt kis parlét, ahogy a Collatz sejtés (neoteny talán erre célzott), úgy te is mindig ugyanabba a ciklusba tendálsz, bárhonnan is indul a diskurzus. Te nem demonstrálsz, hanem nyomod a rap-et a többiek képébe akkor is ha kérik, hogy tekerd már le a basszust és vegyél vissza, mert sok vagy és ízléstelen.

2018.07.16. 01:55:24

@neoteny:
izraelben ez egy politikai cél, hogy az usa, a szovjetunió/oroszország és kína után izrael legyen a negyedik ország, amelyik eléri a holdat. és erre szerveződött egy spaceil projekt. a célzott kutatások támogatói úgy érvelnek, hogy eközben olyan eredményeket érnek el a tudósok, amelyek aztán nagyon hasznosak lesznek.

a lovász lászló féle elképzelés szerint ez korlátozza a tudományt. akár az is lehet, hogy a spaceil projektben semmi újat nem találnak fel, hanem alkalmazzák a már meglévő tudást. de ugye lehet úgy érvelni, hogy dehogy nem. az alapkutatás azokban az országokban lényeges, ahol az űrkutatás politikai prioritás. és a spaceil projetben sok olyan megoldást alkalmaznak, ami izraeli vállalatok hasznosíthatnak.

tehát lehet azt mondani, hogy a magyar tudományosságot az előre vinné ha politikai cél lenne a nemzetközi űrállomáshoz való kapcsolódás. vagy mondjuk az élettani alapkutatásokat alárendelődne egy népegészségügyi programnak.

lovász lászló szerint ez korlátozná az akadémiát függetlenségét. de ugye az világos, hogy a lovász lászló féle az mta korlátozzák a magyar lakosság és a magyarországi vállalkozásokat, akik kénytelenek a mta tagjainak kényét kedvét finanszírozni anélkül, hogy bármiféle korlátot állíthatnának. honnan származik az akadémiának ezen joga? nyilván az akadémai törvényből. azaz ez is valójában politika.

most a német gyáripari lobbi veszi át az mta költségvetésének egy részét. orbán viktor ezzel elégtételt vehet az ceu mellett kiálló lovász lászlón és társain. ez valóban korlátozza az mta szabadságát és a ceu szabadságát is. a tudomány egészét összességében aligha. ha palkovics osztja a pénzt, akkor abból is lehet tudományos eredmény. kínában hszi csin-ping a párt főtitkára, aki egy vegyészmérnök. korlátozzák a kínai kutatók szabadságát. igen. de ettől még érhetnek el kínában tudományos eredményeket. a kínai népet is korlátozzák, átcsoportosítanak forrásokat a kínai tudósokhoz.

lehetne úgy is, hogy nép közvetlen beleszól. de ez esetben valószínűleg egely györgy sok pénzt kapna. adnának pénzt. ő egy vitalitás mérő kereket konstruált. de ugye nincs meghatározva, hogy mi az a vitalitás. mi az a jelenség, amivel kapcsolatban az egely kerék mér. egely ellenzői azt mondják, az csak a tenyér kibocsátotta hő. egely szerint nem az, vagy nem csak az. de ő ezt kutatja. és egyébként 6,990 forintért vásárolható egy egely kerék.
egely.hu/egely-kerek/
az mta azt mondja, hogy ezért kell ezt az akadémikusokra bízni. de ugye egely senkinek a szabadságát nem korlátozza legalábbis klasszikus liberális elvek szerint. ő azt mondja, hogy ez egy vitalitás mérő. aki nem hiszi az ne adjon érte 6,990 forintot. legközelebb ez áll a piaci szabadsághoz. de ugye lehet átverés. az állami pénzből fenntartott mta szerint ez áltudomány. egely szerint ez tiltott tudomány. a liberálisok szerint a piac nem tévedhet. na most mi az igazság? ezt közösségi megoldásokba vetett hit nélkül aligha lehet eldönteni. az akadémia szerveződése politikai kérdés. 1994-es törvényt is politikusok alkották.

2018.07.16. 02:15:27

@FrVili:
a filoszemiták alaptézise, hogy az állam feladata elsősorban szociális, vagy szociokulturális jellegű. és az államot el kell választani a történelmi egyházaktól. amelyek ugye keresztény egyházak. a filoszemiták elvetik az állam keresztényszocialista jellegét. ti. ez esetben az szociális állam és a keresztény egyházak szükségképpen összekapcsolódnak. ami ugye a "felvilágosult" nézetrendszerben tiltott.

de egyébként történészi munkával elég pontosan eldönthető, hogy a magyar baloldali pártok és a magát baloldalinak mondó értelmiség mennyiben keresztény, vagy nem-keresztény. és azt is, hogy a magát liberálisnak mondó értelmiség mennyiben keresztényellenes, és mennyiben nemzetellenes.

magyarországon a liberalizmus szinte másról se szól csak arról, hogy a szabadság szeretet és a nemzeti érzület nem kapcsolható össze. ezért vannak bal-liberális pártok. jobb-liberálisok azért nincsenek, mert azokat nácinak, fasisztának bélyegzik a balliberális értelmiség.

és ezeket az államellenesség kapcsolja össze. az "európai értelemben" vett konzervatívokkal. az állam ne szóljon bele a magyar tudományos akadémia működésébe. mert ez egy független intézmény. ami azt jelenti, hogy biztosítja az állam a forrást, de kapcsolhat hozzá célokat. úgy már nem lehet alapkutatás lovász lászló szerint. mi az, hogy alapkutatás?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 02:36:46

@444:

"ezt közösségi megoldásokba vetett hit nélkül aligha lehet eldönteni. az akadémia szerveződése politikai kérdés."

Az Akadémia szerveződése (ahogyan az kifejeződik az 1994-es törvényben) önmaga a közösségi megoldásokba vetett hit megnyilvánulása:

1994. évi XL. törvény
a Magyar Tudományos Akadémiáról

A Magyar Tudományos Akadémiát a nemzet a magyar nyelv ápolására, a tudomány szolgálatára hozta létre.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 02:53:37

@444:

"a liberálisok szerint a piac nem tévedhet."

Helyesen: ezt te mondod.

Ezzel szemben a szabadpiac(ok) hívei szerint a szabadpiaci viszonyok biztosítják az erőforrások leghatékonyabb alkalmazását: a profitmotívum arra sarkallja a vállalkozókat, hogy az inputokból a legértékesebb -- ahogy az kifejeződik a fogyasztók vásárlási döntéseiben -- jószágokat állítsák elő.

2018.07.16. 02:54:55

@FrVili:
lovász egy dekonstrukcióval áll elő. alapkutatás az, ami nem célzott. és ami nem alkalmazott. de az alapkutatás nyilvánvalóan lehet célzott. és szinte minden kutatás alkalmaz már valamilyen meglévő tudományos eredményt. hogy végül mi az elég gyakran a politika dönti el.

a c-vitamin felfedezése elég alapvető tudományos eredmény, ami ugye szent györgyi albert nevéhez fűződik. ac-vitamin ugye az aszkorbinsav. azért, mert hogy az egy skorbut elleni szerves sav. tehát mindjárt egy alkalmazásáról kapta a nevét. nem igaz az, hogy nem volt alkalmazása. dehogy nem volt. és ugye szent györgyi albert a szegedi kinevezését klebelsberg kuno kultuszminisztertől kapta. mégis a tudományos munkásságának része egy alapvető kutatási eredmény. lovász lászló féle kritériumnak nem felel meg.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 03:11:25

@444:

"de ugye egely senkinek a szabadságát nem korlátozza legalábbis klasszikus liberális elvek szerint. ő azt mondja, hogy ez egy vitalitás mérő. aki nem hiszi az ne adjon érte 6,990 forintot. legközelebb ez áll a piaci szabadsághoz."

Így van.

"de ugye lehet átverés."

Szerintem a homeopátia is átverés: mégsem jutna eszembe az, hogy lobbizzam a kormányzatot azért, hogy tiltsák be a homeopátiás szerek árusítását. Lehet pl. hogy a homeopátiás szereknek (nagyobb mértékű) placebo-hatása van azokra, akik hisznek azoknak a hatékonyságában, vagyis van valamilyen mértékű jótékony hatásuk. Persze ha valaki homeopátiás szerekkel próbálja gyógyítani a vakbélgyulladását (és belehal a próbálkozásba), akkor kárt szenvedett a hite miatt: de az én személyes meggyőződésem az, hogy a paternalisztikus állam által gyakorolt szabadság-korlátozás több kárt okoz az egyénnek, mint amennyi kárt az egyén (általában) okoz magának.

Steve Jobs 9 hónapon keresztül nem operáltatta meg a hasnyálmirigy-rákját, hanem alternatív medicinákkal próbálkozott. Van olyan szakértő, aki szerint ezzel nem változtatta meg lényegesen a betegségének lefolyását; más szerint ezzel gyakorlatilag öngyilkosságot követett el (mert habár a hasnyálmirigy-rák prognózisa igen rossz, de az övé az egyetlen jól kezelhető változatba tartozott). Mindenesetre ő döntött arról, hogy milyen kezelést alkalmaz/fogad el mikor; és nem gondolom azt, hogy azok az alternatív gyógyászok akik abban az első 9 hónapban kezelték felelősek lettek volna az ő döntéseiért ill. azok következményeiért. Ha valaki átverte Steve Jobs-ot az Steve Jobs volt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 03:17:16

@444:

"lovász egy dekonstrukcióval áll elő."

"na most jön a mese."

2018.07.16. 03:32:04

@neoteny:
egely györgy elég publicitást kapna az rtl klubon a szulejmán és a fókusz közötti műsorsávban, akkor lehet, hogy több pénzt kapna a kutatásokra, mint az mta. a kereskedelmi médiának van egy átmeneti torzító hatása.

de ugye seregély püspök rózsafüzér társulataiban is van egyfajta hit. ferenc pápa áldásával közös imádsággal készülnek az eurcharisztikus kongresszusra a megtestesülés plébánián.

a tudomány erre azt mondja, hogy ez lehet, hogy valakinek jó. az egely kerék is lehet valakinek jó. de a tudomány olyan, akár hiszed akár nem, akkor is úgy van. tehát a gravitáció vagy levitáció nem attól van van, vagy nincs, hogy hiszel, vagy nem hiszel benne. de ugye ez sem ennyire egyszerű. mert van egy modell. ami hétköznapi méretekben hasonlít a valóságra. és azt is tudjuk, hogy szubatomi méretekben a valóság nem olyan. és ugye a sejtek méreteiben éppen azért folynak élettani kutatások, hogy kiderítsék hogyan egyesíthetők a fizika és a kémia eredményei. ezeket használják a járműipari fejlesztések.

az alapkutatás az élettel kapcsolatos, a fejlesztés az élettelennel. de ugye a számtan, vagy a mértan, ami élővel és az élettelennel is lehet kapcsolatos hová sorolandó. vagy a sárrét tudománya (sajátos fizikája, kémiája, biológiája, földrajza) micsoda.

sanyi szerint a kárpát-medence, az adriai tengermellék, az alpokalja, a csángóföld valamint a magyarság a szomszédaival és a szövetségeseivel egységet képez a világban. ezt tanítják a népfőiskolán. lehet egy ilyen ökológiai egységet értelmezni? de a filoszemiták azt mondják, hogy ez egy élettér elmélet. és ez valójában a "fasizmus". de mi az, hogy fasizmus?

2018.07.16. 03:55:14

@neoteny:
az mta éppen azért lobbizik, hogy az állam lépjen fel a homeopátiás készítmények ellen. andika például hisz ebben. annak ellenére, hogy zolika szerint placebo. de abban egyetértenek, hogy gyógyszerlobbi akarja betiltani. annak ellenére, hogy zolikának a gyógyszerlobbi ad munkát. neki az a jó ha eladnak valami kenőcsöt, amit ő és a műszakban a váltótársai gyártanak. jelzem zolika azt mondja, hogy ha lefényképeznék azokat a madarakat, amelyik elhullanak a gyógyszergyár környékén, akkor bezárnák az üzemet.

de lovász lászló hisz abban, hogy az izraeliek vagy a koreaiak nem gondolják azt, hogy veszélyes üzemeket hozzák inkább magyarországra. ilyen nincs. mert az, hogy koreai, izreali egy fikció. de ugye ezek elemi biológiai közelítéssel szaporodási közösségek. populációk. és lovász lászló szerint ezeknek politikai jelentősége már nincs. ezzel szemben török gábor politikai elemző szerint a populisták nem csatát, hanem háborút nyernek a világban. az elitisták szerint éppen, hogy fúzió előtt áll az emberiség. csakhogy a thai búvárok azt mondják, hogy majd ők megmentik a barlangban rekedt focista gyerekeket. mert hogy ellon musk rakétameghajtású víz alatt járó kapszulája nekiment volna valaminek és lerombolta volna a kijáratot. de ellon musk szerint az éppen egy olyan okos mentőszerkezet, ami kitalált volna a barlangból. ki döntse ezt el. a thai akadémia, a thai kormány, a thai gyerekek szülei, ellon musk vagy az ensz?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 03:56:52

@444:

"egely györgy elég publicitást kapna az rtl klubon"

Hát vásárolja meg.

"a tudomány erre azt mondja, hogy"

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 04:39:27

@444:

"az mta éppen azért lobbizik, hogy az állam lépjen fel a homeopátiás készítmények ellen."

Ezt egyelőre csak te állítod: és mint puszta állítás, támogató hivatkozások nélkül figyelmen kívül hagyható.

"zolika azt mondja, hogy ha lefényképeznék azokat a madarakat, amelyik elhullanak a gyógyszergyár környékén, akkor bezárnák az üzemet."

"na most jön a mese."

"ki döntse ezt el."

Akik a mentést végzik. Semmi esetre sem állami szervek akik nem perelhetőek a rossz döntés miatt.

2018.07.16. 08:19:59

@neoteny:
meg is vásárolja például a vitál tévén. ahol drábik jános állandó vendég.
drabikjanosblog.wordpress.com/2016/10/03/drabik-janos-osszes-vntv-videoja-egy-helyen/

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 08:35:27

@444:

Drábik János szerint Washington, DC városának önkormányzata egy háttérhatalmi szervezet -- legalább is annak a honlapjára mutató linket rakott a "Háttérhatalmi szervezetek" linklistájára.

2018.07.16. 09:42:02

@neoteny:
ennek ellenére drábik eladja a könyveit.
bookline.hu/szerzo/drabik-janos/52337#
és nem igaz az, hogy drábik egy idióta fasiszta kripli krtetén lenne. csak éppen olyan dologról ír könyveket, amiről az átlag embernek is kevés információja van. és neki is kevés információja van. na de nyilván azért, mert a "háttérhatalom" ebben ellenérdekelt. és egyébként tényleg.

a magyar tudományos akadémián nem találsz olyan közgazdászt, aki drábik véleményt a pénzvilágról akárcsak közelítőleg is osztaná. drábikot egy idiótának tartják. miközben a köznép szerint ő az, aki kimondja az "igazságot". ő a népszerű. és nem tölgyessy péterné sass magdolna professzor, aki az oecd munkatársa.
econ.core.hu/intezet/kutatok.html
na de a tölgyessy család miért ne hirdethetné a szabad piacot állami intézetekből kis jános és csaba professzor. a könyveit drábik adja el közelítőleg szabad piaci alapon.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 09:56:51

@444:

"ennek ellenére drábik eladja a könyveit."

Az jó; Nemere István még több könyvet ad el.

"a könyveit drábik adja el közelítőleg szabad piaci alapon."

Ezt nem is lehet elvitatni tőle. Viszont volt egy időszak az életében, amikor a Szabad Európa rádiónál dolgozott: azt pedig az amerikai adófizetők pénzéből volt finanszírozva.

2018.07.16. 10:47:20

@neoteny:
lényegében arról van szó, hogy az mta által preferált elméletek nem népszerűek. például a finnugor eredetelmélet, vagy a közgazdasági elmélet a pénzpiac mindenhatósága. tölgyessyné az oecd munkatársa azt mondaná, amit drábik, akkor elzavarnák. és írhatna könyvet a szabad piacon. ezért inkább azt mondja, hogy ő a szabad piac híve és drábik egy idióta. mert ez biztosítja a megélhetésüket. csakhogy orbán viktor "foglyul ejti" az államot. tölgyessy péter és barátai ejtették foglyul. orbán viktor és barátai jól elzavarják őket. ezekről szólnak a szavazások.

a független intézetek működéséhez a forrást biztosítsa a nép, de célokat nem társíthat hozzájuk. mert a célzott kutatás nem lehet alapkutatás. lovász lászló tudományos "kiskátéja".
mta.hu/tudomany_hirei/alapkutatasi-kiskate-108879
na most ugye a káté ugye magyarul a hittankönyv. lovász lászló hite a bottom-up tudományszervezés mellett áll. szemben a top-down szemlélettel. remek. de a katekizmusban a görög kata jelentése "down" és ehhez társul echo jelentése "to sound". senki se tud ennyit az akadémián?

angolul lehet azt mondani, hogy az alapkutatás és az alkalmazott kutatás ellentéte. ez a magyarban nehezebben állítható. mert az alkotás, az alkalmazás összefüggnek egymással és ráadásul az államisággal. az az állítás, hogy az állam ne szóljon bele alkotásba, az alapkutatásba, az alkalmazásokba. nem stimmel. a magyar nyelv alapvető konstrukcióinak mond ellent.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 10:49:40

@444:

"lényegében arról van szó, hogy az mta által preferált elméletek nem népszerűek."

"na most jön a mese."

screpes 2018.07.16. 10:51:13

A homeopátián, mint témakaörön, jól látszik, hogy az MTA horizontján alapesetben a tudomány csap össze egy másféle tudással,
Csakhogy mindkettő eredete, táptalaja termel ellenanyagot, kételyeket ám azok kétfélék.
Az a nézeterendszer, amiért a politikum is harcol, és az is, amely a hvatalossággal szemben jelöli ki pozícióit: mert szeleket lehet fújni mindkettőből, illetve belőlük, mert az ezoterikus vonásai is meghaladják a főáramú direktivákat, keresztbe beszélnek a vezényleti nyelveknek.
Az akadémia alapítási szándéka és gyakorlata szerint a tudományoság képviseletére felkent szervezet, de lépten nyomon kimutatható függése az államától: onnan ahonnan a pénzt kapja, és abszurd módon értékké emeli e körülmény a tudománytalanságot...
csakhogy egy ilyen szervezetnél, ahol a tudás legjobbjai válogatják egymást, és folyamatosan jelen vannak a tudás prioritás harcosai, mindenki mindenkinek ellenfelei, a fő frorntot mégis, mindig a tudománytalanságnak kell (kellene) képeznie:
nem annak, hogy ki mondja ki ezt vagy azt a kétes valamit, hanem azért, hogy mindegy lehessen, ki mondja...

ilyen persze nem létezik, ("Hírt a hírhozóval"), az MTA-t mindenkor jogos támadások fogják érni: és a játszsmának három fővonala lesz: a politikai befolyás alatt hajózók, a másik, aki a függetlenség nevében tulajdonképpen a tudományosság ellen emeli a zászlót, és a harmadik valójában az IGAZAK, aki a legcsendesebb, leg esendőbb: akiknek a tudás a tabu, akármi is a forrása, Pénz, kísérlet, vagy KÉTELY.
Az igazi tudásoknak, a szerzetteknek mégsem lehet "akármi" a forrása: a kutatás nyitott a hipotézisekre, igényli is, de ismert módzserei vannak, csakhogy náluk van hozadékként a legtöbb kétely is: ilyen a kutatás, hipotáézisek világa: nehézlovassági hadak, vemheseknek kell lenniök a változással.
Az adófizetői klakkokra való hivatkozás:"az énadómból asaniyknak kedves falukuttásokal jegyezzék el magukat ha olyannaygokosok".. - itt nem állja meg a helyét.

Hogy az egységhez adriamellék plusz alpokalaja is hozzátartoizk, azt nem a népfőiskola mondja, annak nincs, és nem is lehet ebben hivatalos, egységes álláspontja mert ott is lehetnek nemzeti kételyesek: akik nem ezt gondolják. A népfőisk tehát nem képes felölteni koherens ismeretek rendszerét egységét, hivatlososágra nem alkalmas, nem is törekszik rá.

A placebohatást pedig - akaratlagos befolyásolása vegetatív funkciók akaratlagos befolyásolása - már negyven évvel ezelőtt is akadémia főalakjai kutatták... nevetsésges blöff, hogy "onnan" tagadnák a homeopátiát.. (Lásd a bevezetőmben írottakat)
Ez i olyan mértékadó nemzeti csattanó maszlag .

2018.07.16. 11:12:03

@neoteny:
a finnugor eredetelmélet mese. de az összes eredetelmélet mese. ezek közül a finnugor elmélet a legkevésbé hihető.

a puszta, ugar óangolul fealu (fallow), ószászul falu. reknonstruált ősgermán nyelven *falwa. ez összefügg magyar falu szóval? az mta szerint nem. de a bölcselet nyilván mondhat egy olyan mesét, amiben igen. ónorvég nyelven ez fölr. ennek rokona a magyar föld. vagy az óangol feld (field) szónak is rokona. a falu az fallal körülvett épület, vagy épületegyüttes. és lám a fal és wall szavak is összefüggnek. az óangol fela, feola jelentése "much, many" ennek párja az full. ami az összes.

na most lehet mondani egy olyan mesét, hogy az óangolok, ószászok és a magyarokkal rokonok együtt harcoltak? persze, hogy lehet. csak ez az mta meséjének ellentmond. aki ezt gondolja az foul. a fyr (fire) és a fél szavak összefüggnek? a tűzben leég a falu fele? aki fél a harcmezőn az egy fél embernek számít? fight (óangolban feohtan, feaht, fohten) és a fájdalom és a fog, a fogoly szavakkal összefüggnek? az mta szerint ez népi etimológia. a finnugor elmélet alig hihető mese. kinek van igaza? szerinted?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 11:15:50

@444:

"a finnugor eredetelmélet mese. de az összes eredetelmélet mese. ezek közül a finnugor elmélet a legkevésbé hihető."

"na most jön a mese."

2018.07.16. 11:59:25

@neoteny:
vagy ugye óangol fær szó azt jelenti, hogy fél (fear).

de erre az mta azt mondja, hogy ezek a hasonlóságok akármelyik nyelvvel kapcsolatban előfordulhatnak. rendben. de az akármelyik nyelv lehet a finn is. és honnan tudjuk, hogy "az az" eredet? az mta szerint a hantikkal és manysikkal legalább két és fél ezer éven át együtt éltek a magyarok. de nem keveredtek velük se az archeogenetika, se antropológia szerint. az mta szerint na és. attól még a nyelvük lehetett közös. lehetett, de ezek szerint a finnugor örökség úgy jött létre, hogy ültek a tűznél a finnek és az ugorok. évezredeken át. de finn és az ugor népek nem keveredtek össze. szóról szóra ugyanazt a nyelvet beszélték. a manysi ábécé 1932-es. na de csak valami néphagyomány. az sincs. de valami tárgyi emlék. mert a szittyákról van. és hogy azoknak közük volt a hunokhoz és a rómát szétverő törzsszövetséghez. a magyaron kívül római, görög, török, mongol, kínai feljegyzések sora állítja. vannak tárgyi leletek. és földművelésben és harcászatban azért van egy nyelvi kapcsolat. egységes hun-germán birodalmat nem tudtak létrehozni. de később ezek szövetségre léptek. fel se merült, hogy a kalandozó magyarok a finnek leszármazottai. vagy finn nyelvjárást beszélnek.

a finnugor elmélet a hiten alapul. a lovász lászló féle kiskáté. ha valami alapvető, akkor nem lehet célzott. de szent györgyi albertet a klebelsberg kuno nevezte ki. vettek neki egy motort.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/97/Szentgyorgyi_Albert_eurotura_1934ben_1937_okt_31_Pesti_Naplo.jpg
lovász lászló szerint ez korlátozza a tudóst, mert a politika nem a tudomány belső logikáját követi. szent györgyi albert hóbortját finanszírozták meg. és az bejött. nincs garancia. de arra se, hogy ez nem működhet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 12:16:20

@444:

"vagy ugye óangol fær szó azt jelenti, hogy fél (fear)."

"na most jön a mese."

2018.07.16. 12:38:30

@neoteny:
a food, óangol foda, viking föda. ez vajon összefügg a földműveléssel. vagy a feed. ónorvégül föða. gótul fodjan. elfogyasztják, amit a földön megtermelnek? vagy mondjuk a foot. az óangolok és az ószászok úgy mondták. fot. fut a lábán a földön? a federal a földdel függ össze. hülye vagy? hiszen latinul feodalis. föderális. mi köze a földhöz?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 12:58:34

@444:

"a food, óangol foda, viking föda. ez vajon összefügg a földműveléssel."

"na most jön a mese."

2018.07.16. 13:11:26

@neoteny:
így van ez mese. az egy mese, hogy az angol foot és a magyar fut szavak összefüggnek.

mondhatod azt, hogy az olyan kapcsolatot nem fogadod az (majnem) azonos a jelöléshez kapcsolódó főnévi-igenévi jelentésátmeneteket. foot - fut. rendben van. de ez esetben angolszász és a szláv nyelvek relációjában se fogadd el. sokkal lazább képzettársításokra is azt mondják, hogy ezek rokonok. de lehet mondani, hogy ez esetben túl nagy lehetőség a belemagyarázásra. a flow és folyik. németalföldön vloyen. ez nehogy már a magyar folyik, folyam, folyó rokona legyen. de ez ugye elég magyaros gyök. képződik belőle a folytat, folyvást, folytonos, folyomány, folyamodik, vagy a folyosó aztán később a folyadék, folyondár, vagy még később a folyóirat. ebben már kései nyelvújítások is vannak. de koraiak is. ugyanabból a tőből lettek képezve. ami az óangolban, az ószászban. ez nem lehet, mert ⊗ Vö.:vog. (T.) pol'cit-, (AK.) pol'sit- pacskol, csattan. placcsan, csobog, csörgedezik; osztj. (O.) päli-: ’kibuggyan víz’. a manysik arra, hogy pacskol az mondják: pol'sit. ebből ered az a magyar szó, hogy folyó.

ez egy megengedett kapcsolat. folyó ~ polsit = pacskol. folyó ~ flow = folyik miért nem megengedett? hacsak az nem, hogy az mta valamiért nem akar indoeurópai, különösen angolszász kapcsolatot. azért nem akar, mert bécs nem akart.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 13:29:03

@444:

"mondhatod azt, hogy az olyan kapcsolatot nem fogadod az (majnem) azonos a jelöléshez kapcsolódó főnévi-igenévi jelentésátmeneteket. foot - fut. rendben van. de ez esetben angolszász és a szláv nyelvek relációjában se fogadd el."

"na most jön a mese."

"⊗ Vö.:vog. (T.) pol'cit-, (AK.) pol'sit- pacskol, csattan. placcsan, csobog, csörgedezik; osztj. (O.) päli-: ’kibuggyan víz’. a manysik arra, hogy pacskol az mondják: pol'sit. ebből ered az a magyar szó, hogy folyó."

Nem, ebből az a magyar szó ered, hogy pocsolya.

2018.07.16. 13:48:20

@neoteny:
most olyan érdekességekről nem beszélve, hogy az indoeurópai nyelvészek szerint az feed őse figyelem: *fōdijana. etet a földanya? finnegán? mi köze lenne ennek a magyarhoz?

az angol foot rokona a szláv pod = ground. p/f és d/t hangváltással és eljutnak egy hasonló jelentéshez. ezért lehet az angol és az orosz rokon nyelv. de ilyen alapon a foot rokona a föld, vagy a fut is. ahogyan a szláv pod. mert hogy ennek rokona a hettita pata. a ló lába a pata. de a hunok nem hettiták rokonai. vagy ha mégis, akkor annak semmi köze a magyarokhoz. hiszen a ló lábát úgy mondják, mint a hettiták.

az mta szerint azt a szó, hogy pata a lovas nomád magyarok a szlovákból vagy a szlovénból vették át. legkorábbi 1200 körüli, 1211-es oklevélben előfordul. az mta szerint a hun lovas nomád ősökkel rendelkező árpád dinasztiában ii. andrás, aki kereszteshadjáratot indított a szentföldra átvették a szlovák (!!!) nyelvből azt a szót, hogy pata. vagy a szlovénből.

akkoriban a magyar királyi cím: "Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Galicie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarique", vagyis Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma (Bosznia), Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya" az mta nyelvészeti intézete szerint a lovas nomád lovagkirály a szlovákból vették át ezt a szót, vagy a szlovénból. fordítva nem lehet. mert ha azt mondják, hogy ezek a nyelvek hatottak egymásra. a ló lábfejének megnevezését a szlovák paraszttól vették át. mert ha nem, akkor ugye ez valami hettita, vagy szanszkrit szó. indoszkíta, hindueurópai. és ezt kellene ugye letagadni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 13:50:14

@444:

"most olyan érdekességekről nem beszélve"

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 13:53:14

@444:

"a ló lába a pata."

A ló lába a lóláb, ami kilóg. A pata a ló lábán a köröm. A pata szó pedig a patak szóból származik, és hangutánzó-hangfestő: futott a ló a patak partján, és a patája olyan hangot adott ki, hogy pat-pat-pat.

2018.07.16. 14:36:23

@neoteny:
de a magyarban ahhoz a szóhoz, hogy pocsolya (sárral kevert víz) tartozik egy szócsalád. pocskol, pacskol, pocskondiáz, vagy az pocsék, pocsékol, poshad. lucskol, lucskos, mocskol, mocskos, mocsár, mocsolya. vagy legalább a filoszemiták irodalmi gyöngyétől konrád györgytől azt a mocskolódást átvetted volna mucsai. a kisebb tószerű pocsolya a tócsa. a magyar nyelv a szókincs nagy részét szótövekből képzi, kapcsolgatja a képzőket. ez a gyökelmélet.

még azt is tudják, hogy a magyar tudományos akadémia 1844. december 16-i ülésén elhatározták, hogy írnak egy szótárt. és felkérték czuczor gergelyt, aki bencés szerzetes. maga széchenyi gróf ment el a pannonhalmi főapáthoz, hogy ez a derék pap írjon egy szótárt a magyaroknak. ezt nem a nácik találták ki, hanem széchenyi, vörösmarty és társaik. a forradalom idején czuczort egy császár ellenes verséért bebörtönözték. majdnem kivégezték. és utána indult el az akadémia átalakítása a bach korszakban. budenz és hunsdorfer azt mondták, hogy a magyar nyelv finnegán. és azóta is az.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 14:39:16

@444:

"pocsolya (sárral kevert víz)"

"na most jön a mese."

2018.07.16. 15:34:41

@neoteny:
a pata összefügg azzal, hogy pattog. és a patak is összefügg azzal, hogy a kövek között pattog a víz. a tó egy helyben áll. toporog. a tenger teng leng. a tenger felett a levegő lebegő. a magyar nyelv népi szótára egy délibábos, ábrándozós szókép gyűjtemény. a tavasz az tavas.

erre az mta azt mondja, hogy ilyen hülyeséget ki ne találjanak már. finnül touko azt jelenti, hogy "vetésidő". árpád vezér otthon még finnugorul beszélt. és mondta télen, amikor telt múlt az idő, hogy jöhetne a touko. és utána nyáron nyargalhatnánk. inkább mondjuk a tavasz, vagy azt, hogy kikelet. kikelnek a növények, a növevények. magról vetve magosra, magasra nőnek. és egyébként az óangol wet igei értelemben öntöz. ez ugye melléknévi-igenévi jelentésátmenet. olyasmi, mint a foot-fut ez egy főnévi-igenéni jelentésátmenet. na most a varga csaba nevű fickó azt mondta, hogy szerinte a sail és a szél is összefüggnek. az óangolban a vitorla: segl. from PIE root *sek- "to cut,". szeg, mint szegni. miután felszelték beszegték a szélét. as if meaning "a cut piece of cloth." németben segeln. oda szegelték, szegecselték, szeglethez. a szálhoz.

de a szél nyilván összefügg azzal, hogy valaki azt hitte, hogy ott van valami szellem. a szél az nem bánt, mert a szellő a szél a szárnyán száll. szelíd.

az mta azt mondja, hogy ez egy óriási baromság. mert inkább legyen egy nagy baromság. mert jakut nyelven az, hogy hát úgy van, hogy sarim. és ezt átvették a magyarok és ebből lett az, hogy szárny. nem a száll szóból képezték. hanem azt mondták az ősmagyarok. te figyelj már ide. a jakutok tudod hogy mondják azt, hogy hát? sarim. mi meg mondjuk azt arra csapkodó izére, hogy szárny. amivel a szabad madár száll. azt nem mi magunk képezzük, a magunk nyelvéből, mert mi vagyunk a mag népe, a magyarok? a francokat átvesszük a jakutból. mert a magyarok a mai napig meg vannak őrülve, hogy átvegyenek szavakat. és nem akarnak magyarosítani. dehogy nem. az mta van ettől megőrülve. ne akarjál már magyarosítani. mondjuk a szelep egy nyelvújítás korabeli szó. a szárny is valószínűleg egy korai nyelvújítás. szárakkal csapkod. az ablaknak is van szárnya.

ahogyan a wing és a wind is összefüggnek ugyebár.

2018.07.16. 16:05:20

@neoteny:
például az a szó, hogy feather. a toll, ami a szárakat, a szárnyat fedi és feszül az óangolok úgy mondták: feþer, feðer. lehet mondani, hogy ez belemagyarázás. mert hogy a különféle névszói jelentésátmenetek esetlegessé teszik szómagyarázást. túlságosan tág teret ad a belemagyarázásra.

rendben van. de ez esetben a nyelvészek semmilyen ne alkalmazzák. például az angol feather rokona az albán shpend. úgy, hogy annak jelentése bird. mert hogy a szókezdő sh csak úgy odakerült és a pend az már olyasmi, mint a latin penna.

albán sphend = bird
latin penna = feather, wing
ezek rokonok.

angol feþer, feðer és a magyar fesz(ül), fed, de ehhez kapcsolódik a ferdül, fordul ez összefügg a szárnyakkal és a tollakkal. ami a tol, ami tolja a madarat. oda van toldva a szárhoz. és a madár a tojást is tolja, tojja. az mta szerint szamojéd nyelven az, hogy tams azt jelenti: hoz, visz, ad. ebből lett a tojás. nem abból, hogy a tojó tojja. a szamojédektől vettük át. akikkel a magyarok évezredeken át együtt éltek, csak nem keveredtek. és az egyik ősmagyar azt mondta, te figyel már, tudod mit mondanak a szamojédek amikor hoznak, visznek, vagy adnak valamit? azt, hogy tams. és? mi meg amikor a tojó tojik ilyen izét, akkor mondjuk azt, hogy tojás. azért, mert a szamojédek? vegyük át a szamojédból.

2018.07.16. 16:15:10

@neoteny:
és ugye az világos, hogy ezzel a magyar anyanyelv tanítása és az idegen nyelvek tanulása, mert ez esetben indoeurópai szócsaládokat és a magyarok magyaráznák, hogy micsoda ősműveltség rejlik a nyelvben. azért mondják a tollra azt, ami mert fedi a szárnyat és feszül. oda van a szárhoz toldva, ami a madarat tolja. a szabad madarat szél szárnyán viszi. veni, vidi, vici. wing és a wind is ezzel függ össze. és még a wander vándor. és windisch-gratz megkapta a magáét. de erre lehet mondani, hogy ez flúgos. rendben van. de ez esetben a finnre miért nem mondjátok?

2018.07.16. 18:35:12

@neoteny:
maradjunk ennél a gyöknél. van az a szó, hogy fly.
Old English flēoge, flȳġe. de ónémetben fleege.
de ez ugye a magyar fel- igekötő és lég, lebeg, levegő, levegő szavak rokona. erre lehet mondani, hogy nehogy már ez valami felhajtó erő legyen és könnyű dolog. de a flight mellett ott a light. a levitáció szó is ezzel függ össze. ennek magyar megfelelője a lebegés.

furcsamód az mta szerint a lebeg hangutáznó hangfestő szó. lebeg, lobog és libeg és a leng. a lebegő levegőt nehéz letagadni. vagy azt a szót, hogy lepke. vagy a lebeny. ami lebeg, leng. ennek indoeurópai megfelelője a lung. az indoeurópai szógyök: *hleng-. leng? tényleg? és jön lovász laci barátai, hogy te idióta, kripli, fasiszta, kretén. miépes.

screpes 2018.07.16. 18:55:05

@444: első mondatod: ..."ugye az világos"
nem világos, mert hiányzik belőle az állítmány. döntsd el, mint szerző, hogy kinek hiányzik.

2018.07.16. 20:15:48

@screpes:
a magyar nyelvtanítás, nyelvtanulás alapjaiban változna meg.

de ugye a finnugor eredetelmélet hívei mondják azt, hogy a házasodhassanak az egyneműek, hajléktalanok add lakjanak az utcán, hadd csinálhassanak azt, amit akarnak. ugyanezek mondják azt, hogy hadd jöjjenek már tömegével bevándorlók. vagy legyenek teljesen szabadok a tudósok. úgy, hogy a köznép biztosítsa az akadémia számára szükséges pénzeszközöket, de a forrásokhoz célokat nem rendelhet. mert abban ez esetben a kutatás célzott. ami korlátozza a tudomány szabadságát lovász lászló "kiskátéja" szerint.

ezekről értelmetlen vitázni. mert ezek vallási különbözőségek. erdély örökre elveszett, vagy nem veszett el. ez hit kérdése. kulturálisan kereszténység kapcsolja össze a partiumot a románoknak úgy lehet múltjuk ha a magyar királyi hagyományokat elevenítik fel kicsit törökös, bizánci és tatáros beütéssel.
www.youtube.com/watch?v=-qZmbnD8itI
a magyar digi népszerűsíti a mobil szolgáltatását román rockzeneszékkel. cseh sörgyár támogatásával a nemzeti keresztségben. tehát elvben lehetne az is, hogy ezt a kulturális katyvaszt felülírja a plázák világa a szocialista lakótelepekkel. a kalotaszegi sasok és a barcasági lovagok, a pusztai farkasok és a nyugati gyepű egyesület. 2018. 07. 12-ei hír, hogy a nagyváradi városházán elindul a teljes körű magyar nyelvű ügyintézés.

és a cél ilyesmi világ rekonstrukciója.
www.youtube.com/watch?v=gEncBqx-Jx0
háziiparossággal. bíró róbert valamiért nem gondolja, hogy erdély örökre elveszett. és azt sem, hogy ez kizárja a high tech ipart.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 20:28:37

@444:

"és a patak is összefügg azzal, hogy a kövek között pattog a víz."

A kecskeszar pedig csörgedezik.

2018.07.16. 21:01:55

@neoteny:
a kecske angolul ugyebár goat. ez a nőstény kecseke. a hím a buck. a bakkecske. a kecske kölyke magyarban a gödölye vagy a gida. az angol kid ónorvég eredetű. ahol ugye totemállat a kecske. thor szekerét kecskék húzzák. és kid jelentése kis kecske. gida. a buck az egyben a kos is. ami a hím juh. a nőstény juh angolul az ewe (ejtsd juh). a buck őzbakot jelent. a balk jelenti azt is, hogy megbokrosodik. és azt, hogy bakhát, fűrészbak. ezzel függ össze a back. finnegán?

Janossz 2018.07.16. 21:11:16

@444: A fing meg angolul thing. Tudjuk a leckét.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 21:11:20

@444:

"finnegán?"

Az:

It was of a night, late, lang time agone, in an auldstane eld, when Adam was delvin and his madameen spinning watersilts, when mulk mountynotty man was everybully and the first leal ribberrobber that ever had her ainway everybuddy to his lovesaking eyes and everybilly lived alove with everybiddy else, and Jarl van Hoother had his burnt head high up in his lamphouse, laying cold hands on himself. And his two little jiminies, cousins of ourn, Tristopher and Hilary, were kickaheeling their dummy on the oil cloth flure of his homerigh, castle and earthenhouse. And, be dermot, who come to the keep of his inn only the niece of-his-in-law, the prankquean. And the prankquean pulled a rosy one and made her wit foreninst the dour. And she lit up and fireland was ablaze. And spoke she to the dour in her petty perusienne: Mark the Wans, why do I am alook alike a poss of porterpease? And that was how the skirtmisshes began. But the dour handworded her grace in dootch nossow: Shut! So her grace o'malice kidsnapped up the jiminy Tristopher and into the shandy westerness she rain, rain, rain. And Jarl van Hoother warlessed after her with soft dovesgall: Stop deef stop come back to my earin stop. But she swaradid to him: Unlikelihud.

2018.07.16. 21:15:14

@neoteny:
egy korai középkori óangol ószász falu nyelvezetében van egy vékony nyelvréteg, ami magyaros. nem állítom, hogy magyarul beszéltek. hanem azt, hogy van egy esetleges kapcsolat a magyarral, ómagyarral. és ez óangol, ószász relációban biztosabbnak, erősebbnek tűnik, mint a finnugor. de számoljuk le. egy 1,000 szóból álló alapszókincsen. 5. századi magyar nyelvemlék nincs. de a magyar nagyon sokat nem változott. az első magyar nyelvű számtan könyvet gond nélkül megérti sanyi, edit vagy öcsike. az angol elég sokat változott. az első írásos finn nyelvemlék 1543-as. finnugor reláció rekonstrukciója bizonytalanabb, mint a magyar-angolszász kapcsolat. kérdés, hogy mi a hasonlóság, egyezés fogalma. a nyelvemlékek alapján számoljuk meg. de ebből aligha jön ki a finnugor eredet legfeljebb csak úgy, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű és kész.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 21:20:59

@444:

"egy korai középkori óangol ószász falu nyelvezetében van egy vékony nyelvréteg, ami magyaros."

"és kész"

2018.07.16. 21:24:12

@Janossz:
na de ezek szerint finn is fing? a fingani angolul poop. nyilván hangutánzó. mint a púzni, vagy a pukizni. vagy ugye még a fart. ami óangolban feortan. ennek rokona a magyar far és a fertő.

Janossz 2018.07.16. 21:34:23

@444:
Nem, de az okoskodásod oda vezet, hogy a fingot az ó és kevésbé ó angolok thingnek mondják.

Jobb lenne mindenkinek, ha ezeket a bölcseleteid a Fácán vendéglőben osztanád a rászorulóknak.
Még leesne egy kis népművelő-támogatás is, az eddigi vidékfelvirágoztatók mellé esetleg.

Ómagyarul: Te mene Pitsaba!

2018.07.16. 21:37:02

@neoteny:
lehet mondani, hogy ez egy hülyeség. de ez esetben ugyanez miért nem érvényes finn-ugor relációban ahol az mta szerint nem nyelvrokonság van, hanem azt állítják, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű.

jelzem ha ezeket a laza kapcsolatoknak nem engedjük meg, akkor a latin és a görög, vagy a germán és a szláv nyelvek rokonsága is problémás. de az mta nem azt állítja, hogy a magyar és a finn között van egy esetleges rokonság. hanem ők azt mondják, hogy az az eredet.

a nyelvek között definiáljunk egy távolságfüggvényt. egy feltételezett alapszókincsben mérjük a hasonlóságot, számoljuk le a szavakat. a lovász lászló vezette mta semmi ilyesmit nem fogad el mondván, hogy ők az akadémia. nekik van igazuk és kész.

ez a kalevala kezdete.

Mieleni minun tekevi,
aivoni ajattelevi
lähteäni laulamahan,
saa'ani sanelemahan,
sukuvirttä suoltamahan,
lajivirttä laulamahan.
Sanat suussani sulavat,
puhe'et putoelevat,
kielelleni kerkiävät,
hampahilleni hajoovat.

ebből mennyit értesz? hajoovat az valami hajó? azt jelenti, hogy elszélednek. valami hajózással kapcsolatos. ez egy egy esetleges nyelvi kapcsolat. az óangol is ilyen. nem állítok többet. ez a beowulf.

Hwæt. We Gardena in geardagum,
þeodcyninga, þrym gefrunon,
hu ða æþelingas ellen fremedon.
Oft Scyld Scefing sceaþena þreatum,
monegum mægþum, meodosetla ofteah,
egsode eorlas. Syððan ærest wearð
feasceaft funden, he þæs frofre gebad,
weox under wolcnum, weorðmyndum þah,
oðþæt him æghwylc þara ymbsittendra
ofer hronrade hyran scolde,
gomban gyldan. þæt wæs god cyning.
ðæm eafera wæs æfter cenned,
geong in geardum, þone god sende
folce to frofre; fyrenðearfe ongeat
þe hie ær drugon aldorlease
lange hwile. Him þæs liffrea,
wuldres wealdend, woroldare forgeaf;
Beowulf wæs breme blæd wide sprang,
Scyldes eafera Scedelandum in.

2018.07.16. 21:44:50

@neoteny:
az angolok vitáznak, hogy az első szó az történetmesélésben valami figyelemfelhívás. olyasmi, mint a listen. a magyarban úgy szokták kezdeni a mesét, hogy hát. hát a beowulf is így kezdődik. amire az akadémia azt mondja, hogy ne akarjál így mesélni. de újabban azt mondják, hogy inkább olyasmi, mint a how. hogy is volt?

Janossz 2018.07.16. 22:04:27

@444: "a magyarban úgy szokták kezdeni a mesét, hogy hát."
A magyar nyelvben még a mondatot se szokták hát-tal kezdeni. Esetleg a Fácánban, de az nem számít.
Menj hát a pitsába!

2018.07.16. 22:19:27

@neoteny:
ez egy kulturális termék.
www.youtube.com/watch?v=IjCBZYx5jAY&t=3m38s
hát, köszönjük szépen. de úgy érezzük, hogy ez valahogy az angolszászok világához áll közelebb és nem annyira finnhez. a lengyel és cseh-morva rock is hasonló. a magyar tudományos akadémia filoszemita szekciója éppen ezt a kelet-nyugati városias "árja" világképet próbálja leszerelni és a vidékiességet.

2018.07.16. 22:36:18

@Janossz:
hát, dehogy nem szokták. how - ószászul hwo - hogy. ezek azért egy kicsi hasonlítanak. de ezeket számoljuk le.

az indoeurópai nyelvészek szerint a who őse a *kwo- vagy a *kwi- szógyök. összevetik a különféle indoeurópai nyelveket. szanszkrit nyelven kah, aveszta nyelven ko, hettita nyelven kuish, latin quis, stb. és ezekből kijön, hogy ez valami kwo vagy kwi. mit? ki? what? mit? w/m hangváltás. where és a merre. na most persze lehet mondani, hogy az hol. óangol hwar. r/l hangváltás. erre lehet mondani, hogy a hangváltást, hangátvetést, jelentésátmeneteket ne engedjük meg. rendben. de ez esetben semmilyen relációban. úgy nem lesz se a görög, se a latin.

semmi nem indokolja azt, hogy az indoeurópai nyelvcsaládból kiemeljük a magyart és a finnt. és amikor ezt kivették, akkor ugye önálló finnország és észtország nem létezett. és éppen a magyar szabadságot, a magyar polgárosodást próbálták eltiporni bécsből. nem a nácikat, hanem széchenyi akadémiáját.

2018.07.16. 22:51:42

@neoteny:
a nyelvtani összevetés alapján inkább egy őseurázsiai urali-altaji nyelvcsalád következne.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c2/Linguistic_map_of_the_Altaic%2C_Turkic_and_Uralic_languages_%28en%29.png
nyelvtani szempontból a mongol mellett még a japánt és a koreait is ide sorolják. vita tárgya hogyan sorolják. és ezt vegyék egybe az indoeurópaiaval. de ugye ebben a magyar marad egy ág.

nagyon nehéz lesz belőle finn nyelvet csinálni. olvasd a kalevalát. kukkot mukkot nem értünk. talán ez a szólás ered a finn-kapcsolatból. a népnek legalábbis ez jut eszébe. az mta szerint a magyar lényegében egy finn nyelvjárás amiben kicserélődött a szókincs. ilyen az alapon az angol eszkimó (vagy akármilyen) nyelv. csak kicserélődött a szókincs.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 23:37:24

@444:

"lehet mondani, hogy ez egy hülyeség."

Ez egy hülyeség.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 23:45:07

@444:

"és éppen a magyar szabadságot, a magyar polgárosodást próbálták eltiporni bécsből."

Most meg Budapestről tiporják el.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 23:47:23

@444:

"semmi nem indokolja azt, hogy az indoeurópai nyelvcsaládból kiemeljük a magyart és a finnt."

Helyesen: számodra és a kocsma borgőzös népfőiskolás népi etimologizáló népe számára semmi nem indokolja.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.16. 23:53:13

@444:

"where és a merre. na most persze lehet mondani, hogy az hol."

Az hol.

2018.07.17. 00:30:22

@neoteny:
(ó)angol hwǣr (where, at what place)
skót whaur
német wo
holland waar
fríz wêr
izlandi hvar
norvég hvor
magyar hol

2018.07.17. 00:34:12

@neoteny:
ugyanennek a finnugor megfelelői.

Ugric:
Hungarian: hol
Komi-Zyrian: код (kod)
Udmurt: куд (kud)
Finnic: *ku
Samoyedic:
Nenets:
Forest Nenets: (kuše)
Komi-Zyrian: кыдз (kydz)
Udmurt: кызьы (kyzʹy)
Western: кыче (kəče)
Eastern: кузе (kuze)
Finnic: *konsa

2018.07.17. 00:35:33

@neoteny:
ha választani kell, akkor az indoeurópaiba, vagy a finnbe sorolnád? vagy azt is lehet mondani, hogy igazán egyik se, valami köztes.

2018.07.17. 00:41:41

HOL:
(A) hwǣr, whaur, wo, waar, wêr, hvar, hvor
(B) kod, kud, ku, kuše, kydz, kyzʹy, kəče, kuze, konsa
mi az leszámlálás, ami alapján a HOL inkább a (B) sorba illik?

2018.07.17. 01:00:44

@neoteny:
de ugye biológia nem stimmel. se antropológia, se archeogenetika. földrajz nem stimmel. éghajlati öv. a nyenyecek fenyőerdeiben hogy csapott le a kerecsensólyom a zsákmányra. sztyeppén a lovas nomád népekkel stimmel. de ugye hol vannak a falvak. ahol az enyecek, a nyenyecek és a magyarok együtt éltek. csak nem keveredtek. na jó, a használati tárgyakon díszítéseiben valami hasonlóság. vagy valami hasonló írás kezdemény. rovátkolás. vagy a beszédben hasonlóság. hanglejtésben, a dallamban. a "legközelebbi" rokonainknak monoton népdalaik vannak. a legegyszerűbb zsip-zsup kenderzsup két hangból áll. de általában hajlítgatós pentaton. nincs írásos nyoma a több ezer éves együttélésnek. tárgyi emléke.

és ugye az mta nem azt mondja, hogy esetleges nyelvi hasonlóságok alapján lehetett egy ilyen kapcsolat. magyarok és finnekkel rokon népek találkoztak. az elképzelhető. nem azt állítják. hanem azt, hogy ez az eredet. a magyarok és a finnek ősei szóról szóra ugyanazt a nyelvet beszélték. az "ősfinnugort".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 01:27:26

@444:

"where és a merre. na most persze lehet mondani, hogy az hol."

Az hol.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 01:31:38

@444:

"de ugye biológia nem stimmel. se antropológia, se archeogenetika. földrajz nem stimmel. éghajlati öv. a nyenyecek fenyőerdeiben hogy csapott le a kerecsensólyom a zsákmányra."

Helyesen: számodra és a kocsma borgőzös népfőiskolás népi etimologizáló népe számára semmi nem stimmel.

(A stimmel ősmagyar szó, amelyik jól kifejezi a magyar nyelv belső szóképző rendszerét. Hangutánzó-hangfestő szó, mert az ősmagyarok az általuk sokra tartott kerecsensólyom hangját utánzó csettegéssel adtak hangot elismerésüknek, helyeslésüknek.)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 01:33:29

@444:

"a magyar digi népszerűsíti a mobil szolgáltatását román rockzeneszékkel. cseh sörgyár támogatásával a nemzeti keresztségben."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 04:36:56

@444:

"ha választani kell, akkor az indoeurópaiba, vagy a finnbe sorolnád?"

De nem kell választanom mert nem vagyok megfizetve senki által, hogy választanom kelljen. Válasszon az, akit megfizetnek érte: az akadémiai nyelvész (vagy nyelvész akadémikus). Nekik írja elő a törvény, hogy a magyar nyelvet ápolják.

2018.07.17. 09:10:20

@neoteny:
lovász lászlónak kell választania. nyilván ő is érti, hogy a finnugor eredetelmélet valószínűleg nyelveredetként se állja meg a helyét.

korábban nép eredetelmélet is volt. most az mta azt mondja, hogy az nem. de azért volt egy több ezer éves finnugor együttélés, csak ezek a népcsoportok nem keveredtek össze, hanem csak egy nyelvet beszéltek. mert van olyan, hogy két településen egy nyelvet beszélnek, de nem keverednek össze. na jó, de több ezer éven át tartó békés egymás mellett élés esetén se? na de ha keveredtek és pontosan ugyanazt a nyelvet beszélték. a finnugor elmélet állítása az, hogy szóról szóra ugyanazt, ti. ez az eredet), akkor hogyan váltak szét. na jó, a nevek alapján nyilvántartották az egyenes férfiági eredetet, vagy a nőágat. na jó, lehet persze. ez nem néperedet, hanem nyelveredet.

de ezt ugye elég sokan vitatják. erre lovász lászló a magyar tudomány akadémia elnökeként mondhatná azt, hogy na jó. vizsgáljuk felül a finnugor eredet elméletet. ahogyan mondjuk a fideszben németh sziszi is alkotmányrevíziót hirdet. csak ez esetben a lovász lászlót megválasztó akadémikusok mondanák azt, hogy lacikám. ezek a lábszagú parasztok 150 éve mondják, hogy a magyar nyelv eredetében nem finnegán. és mi az mta álláspontja ez ügyben? az, hogy de. úgy, hogy álljál ki szépen a ceu mellett. te is a mi kutyánk kölyke vagy. a gyereked is amerikában tanul, stb.

és innentől kezdve ez hatalmi játszma amit eddig az mta megnyert a népfőiskolával szemben. a 94-es törvény ereje is akadémia mellett állt. de a 18-as változata már nem feltétlen, amit németh sziszi hirdet meg az alkotmányrevízió és a stop soros törvénycsomag mellett. és a magyarországon befektető német gyáriparos lobbi azt mondja, hogy javítani kell hatékonyságon. az mta szabjon prioritásokat. legyen ez mondjuk az autóipar. mert az autó elég bonyolult, abban legtöbb az innováció. de az mta nem akar prioritásokat szabni. ez esetben létrejön az itm. és az majd megteszi helyette. persze úgy, hogy a tudomány szabadsága biztosítva legyen, létrehoznak egy koordináló bizottságot, amiben a végső szót palkovics miniszter mondja ki.

erre az ellenérdekelt akadémikusok, akik szerint nekik kevesebb jut azt mondják: lacikám, te vagy az elnök. álljál ki és tartsál sajtótájékoztatót. és néhány batthyányi főprofesszor, akinek nincs járműiparos ismerőse azt mondja, hogy orbán elvonja a pénz a tudománytól. őtőle. és felismeri magában a "demokratát", mint ürge vorsatz diána. na de a többi esetleg azt mondja, hogy azok lépjenek ki. amúgy sincs túl sok pénz, több jut nekik. és erre játszik a orbán. néhány száz ember tüntet. de a széles néptömegek nem állnak az mta mellett. lőrinc nyer még néhány közbeszerzést, megveszi simicska médiabirodalmát nyergestől. németh sanyi bácsi a hit gyülekezetében még kap valamennyit könyvtárépítésre. és az atv élén a kisfia majd azt mondja emíliának (aki irmuska kedvence) és trvtkónak, hogy úgy kérezzél, hogy jó legyen.

sanyi szerint szövetkezeti autógyár kellene öcsikének. mert nem érti, hogy a piacon farkastörvények uralkodnak. edit elkényeztette. ezért azt mondja neki, hogy nyomja a fekvőtámaszt. mert jönnek a migránsok. de valahogy szabályozni kellene a "zsibit" (zsibogó nevű használt cikk piacot). népfőiskolán azt mondják, hogy a középkori városokban a polgárok vásárbírákat választottak. és ez a reformációval megjelent magyarországon. orbán támogatja a református presbitereket. és azt, hogy panyolán kimeszeljék templomot. és mindjárt 60-70% támogatottságuk lesz. ahol szerveznek egy fesztivált. támogatja a nemzeti kulturális alap. fellép presser gábor. a figemadár citerazenekart követően. és a "bohemian betyars" nevű zenekart megelőzően. kárpátaljáról a csipkés táncegyüttesnek muzsikál a szatmári kokas banda. élő forrás hagyományőrző egyesültet kiscsőszről. népi játszótér, parasztolimpia. borbás marcsi azt mondja, hogy ez a töltikét bözsi néni készítette? nagyon fincsi. és kapja az erzsébet utalványt. marcsika a költségtérítést az mtva költégvetéséből. és ebből lesz a kétharmad.

lovász lászló azt mondja, hogy na jó, de mindez az alapkutatásokat esetleg ne befolyásolja. mert az egy jó dolog, marcsi megdícséri bözsi néni töltikéjét panyolán. de a bosztoni egyetem tudományos kísérletsorozatban szeretnének részt vállalni. és erre a válasz most az, hogy ez esetben menjél bosztonba.

és a kérdés az, hogy ezzel egy kisebb, ámde összetartóbb új tudományos elit jön létre, amelyik azt mondja, hogy lekváros derelye nagyon fincsi. vagy a magyar tudományos közélet leszakad az élenjáró nyugattól. ezt vizionálja az ellenzék. de már vizi szilveszter is, aki az mta elnöke volt az első orbán kormány idején. és a pálinkás is. vagy egyszerűen csak több pénzből fejlesztenek majd kormányművet palkoviccsal és kevesebb jut a többire. a ksh kimutatja, hogy magyar ipar mennyit növekedett. és kiáll a térre gyurcsány ferenc. és még néhány szivárvány zászlós. novák katalin elmondja, hogy szerinte inkább egy nő és egy férfi alkossa a családot.

2018.07.17. 09:35:40

@neoteny:
van a ki kérdőszó. az ugye latinul kapásból quis? (ejtsd ki). ha ennek rokona a görög που (pou), akkor vajon a magyar ki miért nem lehet rokona? vagy mondjuk szanszkrit nyelven, किः (kiḥ): who. hu.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 09:37:23

@444:

"lovász lászlónak kell választania."

Lovász László nem nyelvész.

"nyilván ő is érti, hogy a finnugor eredetelmélet valószínűleg nyelveredetként se állja meg a helyét."

"na most jön a mese."

"persze úgy, hogy a tudomány szabadsága biztosítva legyen, létrehoznak egy koordináló bizottságot, amiben a végső szót palkovics miniszter mondja ki."

A tudomány szabadságának biztosítására semmi sem alkalmasabb, mint egy állami koordinálóbizottság.

"orbán támogatja a református presbitereket."

Helyesen: a református presbiterek támogatják Orbánt a júdáspénzért cserébe, ami jóval több, mint 30 ezüst még egy presbiterre számolva is. És református presbiterből van vagy 18,000 Mo-n: sokba fájt az a magyar adófizetőknek, hogy meg kellett fizetni a református presbitereknek a júdáspénzt.

"és a kérdés az, hogy ezzel egy kisebb, ámde összetartóbb új tudományos elit jön létre"

Igen, összébb tartanak majd Orbánnal és garnitúrájval, ez nem kétséges. Mert

aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére
mert a rétes nagyon jó, pártkatonának az való

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 09:41:10

@444:

"vajon a magyar ki miért nem lehet rokona?"

A magyarok senkinek sem a rokonai; a magyarok a legősibb nemzet, mint ahogy annak bizonyítéka megtalálható Drábik János honlapján:

drabikjanosblog.files.wordpress.com/2018/07/drechsler-miksa-az-erdc3a9lyi-temesvc3a1r-zsidc3b3-fc591rabbija-a-szkc3adta-magyarokrc3b3l_.jpg

2018.07.17. 09:51:51

@neoteny:
csak ugye ez régen úgy ment, hogy éva néni férjét kiküldték bombay-be kereskedelmi attasénak. a "nyugatosok" közül indiába nem akart menni senki, éva néni férjét választották. aki úgy gondolta, hogy körbejárja a múzeumokat. és a bombay-i egyetem egyik tanára azt mondta, hogy ön magyar? ők hasonlíthatták a nyelveket. és nekik az jött, hogy a magyar is hindu-európai. és ő egyébként járt budapesten. beszélt a magyar tudományos akadémia vezetőivel, akik azt mondták, hogy menjen a fenébe. éva néni azt mondta, hogy elolvassa a régi írásokat és megnézi az ásatásokat. amíg a férje kereskedik. majd miután hazajöttek a férjével és elmondja az akadémián. erre azt mondták neki menjetek a francba. "nácik". és a 1970-es években lehetett így érvelni hatalmi szempontból. 2010-ig lehetett így érvelni. azóta van "sötét diktatúra" a bölcseletben.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 09:53:11

@444:

"a ksh kimutatja, hogy magyar ipar mennyit növekedett"

Az nagyszerű lesz. Ezzel szemben már emelkednek az ingatlanhitelek kamatai Mo-n (a változóak is, a fixek is): márpedig Mo-n van vagy 1 millió ingatlanhiteles, akiknek csaknem 2/3-a változó kamatú ingatlanhitellel rendelkezik most. Lesz még Mo-n sírás, rívás és fogaknak csikorgatása és akkor a KSH győzelmi statisztikái nem fogják megérni az elektronokat amivel nyomtatják a jelentéseiket.

Az igaz, hogy a 2000-es évek elején is volt egy recesszió (a dot-comok bukásai), de az nem nagyon gyűrűzött be Mo-ra -- mégis elveszítette a választást Orbán 2002-ben. Ha jön egy combos ingatlanpiaci válság ami általános recesszióvá terül szét az országban, akkor fogják még letagadni emberek, hogy ők valaha is fideszesek voltak. Vagy ha nem tudják letagadni, akkor majd azt modják hogy ők belülről bomlasztották a rendszert.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 09:56:26

@444:

Éva néniből mikor lesz akadémikus? Mert annak hiányában ő soha nem tudja majd az államhatalom jóváhagyásával óvni a magyar nyelvet.

2018.07.17. 09:58:30

@neoteny:
Borbola János
A Nílus-parti hieroglifák
magyar nyelvű olvasata
Gondolatok, elemzések a tények tükrében
A bölcsek írása

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 10:02:03

@444:

Itt van, ni:

A Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatait idézve arról is ír, hogy dinamikusan nő az új lakossági hitelszerződések volumene: az év első öt hónapjában több mint 564 milliárd forintnyi új szerződés született, ami 43,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Elhitték a magyarok a KHS jelentéseit arról, hogy mennyire növekedett a reáljövedelmük: veszik is fel a hitelt a még meg nem keresett pénzükre. Közben meg mennek fel a kamatok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 10:04:19

@444:

Borbola János nem a temesvári főrabbi (volt), ezért nem is hivatkozik rá Drábik János.

2018.07.17. 10:27:07

@neoteny:
éva néni írásait a Hun-idea Kiadó és a Koronás Kerecsen kiadó kinyomtatja és van aki megrendeli a Szkítáktól a Kárpát hazáig című könyvet 2,210 forintért például a "magyar menedék könyvesház" forgalmazásában.
www.magyarmenedek.com/writer/46/1/
erre mondom azt, hogy valójában a népfőiskola az, amelyik közelítőleg szabad piaci alapon szerveződik. mert hogy őket pénzzel nem támogatja orbán. mivel ez inkább a jobbik radikálisainak táborát erősítené. mondjuk ebből a piaci könylistából láthadod, hogy erre van igény.
www.magyarmenedek.com/category/164/1/

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 10:32:23

@444:

"valójában a népfőiskola az, amelyik közelítőleg szabad piaci alapon szerveződik"

Nagyon helyesen.

"ebből a piaci könylistából láthadod, hogy erre van igény"

_Mekkora_ igény van rá? Mert a publikációk száma önmagában nem árulja azt el: tudni kellene az eladási számokat is ahhoz, hogy megtudjuk, mire van igény.

Nemere Istvánnak kiadták vagy 70 könyvét: ez szép teljesítmény, de többet mond az, hogy vagy 11 millió könyvét adták el.

2018.07.17. 10:40:27

@neoteny:
a magyar menedék forgalmazó toplistája.
www.magyarmenedek.com/
na most erre lovász lászló mondhatná azt, hogy na jó ebben lehet, hogy ebben van valami, amit a történettudomány értékelhet. tehát érdemes lenne esetleg átgondolni a történész kollégáknak. de ez esetben lovász lászlót nem választanák meg. és ezért inkább azt mondják, hogy söpörjék le ezt az egészet mondván, hogy ez bolond elképzelése, amire a kocsma borgőzös népe lehet, hogy vevő. de ez egy "náci" söpredék valójában.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 11:05:09

@444:

"a magyar menedék forgalmazó toplistája."

Ami nem közöl egyetlen eladási adatot sem: nem lehet tudni, hogy ezekből a könyvekből 10 ezret adtak el vagy 200,000-et.

"de ez esetben lovász lászlót nem választanák meg."

Így van: a tudósok is céheket alkotnak, amikbe nem lehet belépni az inasidő letöltése nélkül. Az inas pedig azon a darabon dolgozik, amit a mestere szab meg: a céhek legfeljebb a mesterek számára demokratikusak, semmiképpen sem az inasok számára.

2018.07.17. 11:18:54

@neoteny:
a könyveladásokat nem tudom. aradi éva néni egyik előadása, youtube videón, 34 ezer egyedi látogatóval rendelkezik. ugyanennek a felvételnek egy másik változta 18 ezer. persze ezek között valószínűleg elég nagy az átfedés. több előadása is van. ezek összesen elérnek 50 ezer embert. lehet mondani, hogy az nem túl sok. de lovász lászló és az mta történészei hány embert érnek el?

valójában senkinek sincs igazán jó eredetelmélete. van egy eurázsiai törzsszövetség ami jött keltről. a kárpát-medencének van egy népessége. és nyugati birodalmak. az, hogy ezekből hogyan is állt össze élő magyar népesség és a magyar nyelv? erre az őszinte válasz az lenne, hogy nem tudjuk.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 11:34:03

@444:

"de lovász lászló és az mta történészei hány embert érnek el?"

Nekik nem is kell a piacról megélniük: ők megszervezték maguknak a közfinanszírozást.

És ha Palkovics parancsnok fogja diktálni a kutatási irányokat, Aradi Éva akkor sem lesz akadémikus, akkor sem lesz közfinanszírozva.

"valójában senkinek sincs igazán jó eredetelmélete."

Drábik János szerint van:

drabikjanosblog.files.wordpress.com/2018/07/drechsler-miksa-az-erdc3a9lyi-temesvc3a1r-zsidc3b3-fc591rabbija-a-szkc3adta-magyarokrc3b3l_.jpg

2018.07.17. 12:04:41

@neoteny:
a népfőiskola támogatói nagyrészt nemzeti radikálisok. ha orbán nekimegy a magyar tudományos akadémiának, akkor ezzel az ő szavazataikat nyeri meg. azt, amit a jobbik a néppártosodással veszít.

miközben persze a veszít is valamennyit középről. a professzorok batthyányi köréből ketten kiléptek. és rajtuk kívül pálinkás józsef és vizy szilveszter is azt mondják, hogy tudománypolitikában mégse habony árpád módszereit kellene követni. mert lehet, hogy ezek politikai értelemben hatékonyak, de a magyar tudományos közéletet szétverheti. lovász mégis csak egy nagy nevű matematikus, stb.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 12:13:17

@444:

"a népfőiskola támogatói nagyrészt nemzeti radikálisok. ha orbán nekimegy a magyar tudományos akadémiának, akkor ezzel az ő szavazataikat nyeri meg."

És? Aradi Éva akkor sem lesz akadémikus, akkor sem lesz közfinanszírozva; a magyar nép eredetéről szóló elméleteit akkor sem lesz képes a hivatalos (értsd államhatalmilag "köz"finanszírozott) tudomány mezébe bújva terjeszteni.

2018.07.17. 12:21:08

@neoteny:
orbánt és köreit a szavazatszámok érdeklik.

a nézőpont intézet legutóbbi mérésének nyilvános eredménye:
- fidesz: 55%
- jobbik: 18%
- mszp-p: 9%
- lmp: 6%
- dk: 5%
lehet mondani, hogy hazudnak. csak ugye a választási eredmények is hasonlóak voltak. és azóta az ellenzék még inkább széthúzott. tehát ezek nem hihetetlen adatok. felteszem hasonló számokat mondanak orbán viktornak is. miért mondanának rosszabbat. az azt jelentené, hogy a tanácsadók rosszul dolgoznak.

lovász felteszem azt gondolja, hogy az itm majd csak ad valami kis engedményt. és ezt eladja politikai eredményként. próbáltuk szép szóval, neveltetésünkhöz mérten jól odamondtunk. gyerekek értsétek meg, ennyit lehetett elérni. de lovászt közben kitüntették mészöly kálmánnal és csárlival. ami a harcos liberálisoknak aligha tetszik. miért nem utasította vissza a díjat. megvesztegetik. a fideszben hatalmi szempontból ügyesen keverik a kártyákat. a politikai ellenfeleiket ügyesen vezették meg eddig legalábbis.

2018.07.17. 12:39:59

@neoteny:
nem hiszem, hogy aradi éva néni akadémikus szeretne lenni. de elégtételt talán azért venne a népfőiskolásokkal. akik megtámogathatják orbánt. a jobbik szétesésével kérdésessé vált, hogy 1 millió nemzeti radikális szavazatát ki nyeri meg. ők ugye abba hergelték bele magukat, hogy az akadémikusok hazudnak. nem tévednek, hanem szánt szándékkal hazudnak. és egyébként lehet, hogy igazuk van. hiszen lovász a nyilvánosságban nem azt mondja, hogy a vitatott kérdéseket gondoljuk újra. hanem azt mondja, amit tgm, heller ágnes és a többiek. ez szörnyűséges támadás a tudományosság ellen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 12:42:34

@444:

"orbánt és köreit a szavazatszámok érdeklik."

És? Aradi Éva akkor sem lesz akadémikus, akkor sem lesz közfinanszírozva; a magyar nép eredetéről szóló elméleteit akkor sem lesz képes a hivatalos (értsd államhatalmilag "köz"finanszírozott) tudomány mezébe bújva terjeszteni.

A népfőiskolát támogató nemzeti radikálisok nem kapnak a szavazatukért semmi olyat, amire állítólag vágynak, ti. hogy az MTA foglalkozzon az általuk preferált elméletekkel. Egyszerűen meg lesznek gagyizva az Orbán-rezsim által: hatalomban tartják azt anélkül, hogy bármi érdemit kapnának cserébe. A pénzüket ugyanúgy elveszik, és ugyanúgy az akadémikusokra lesznek azok a pénzek költve: és az így finanszírozott akadémikusok akkor sem fogják átgondolni az Aradi Évák meg Varga Csabák meg Drábik Jánosok elméleteit.

A népfőiskolát támogató nemzeti radikálisok csak a szart pofozzák azzal, hogy az MTA-nak nekimenő Orbán-rezsimre szavaznak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 12:51:40

@444:

"nem hiszem, hogy aradi éva néni akadémikus szeretne lenni."

Mit számít az, hogy te mit hiszel?

Aradi Éva terjeszteni akarja az elméletét: azért tart nyilvános előadásokat és publikál köteteket. Ezeket hatékonyabban lenne képes tenni a hivatalos (értsd államhatalmilag "köz"finanszírozott) tudomány mezébe bújva; akkor, ha ő lenne a mainstream tudományosság, nem pedig pedig az underground bajnok. Mert ha nem válik akadémikussá, ha nem bújik a hivatalos (értsd államhatalmilag "köz"finanszírozott) tudomány mezébe, akkor valakik mások megteszik azt: akkor ők maradnak a mainstream tudomány, az ő elméleteik kerülnek terjesztésre "köz"finanszírozással, és Aradi Éva megmarad elnyomott igazmondónak.

2018.07.17. 13:09:29

@neoteny:
az árpád-házi királysírok archeogenetikai feltárása is mta megkerülésével történt. ezt vezette dr. kásler. és ifjú kutatókkal elérték, hogy neves tudományos lapban publikációjuk van. göttingában végezték az ellenőrző méréseket. ők megmondták, hogy ez mennyibe kerül. és kifizették. és kifizették. most dr. kásler az emmi vezetője. ő osztja a pénzt. nyilván viszi magával a köreit. nyilván vannak, akik ebben karrierlehetőséget látnak.

lovász lászlónak elvben azt kellene mondani, hogy a matematikának mindegy. a honfoglaló magyar törzsi vezetők milyen eredetűek voltak? olyan, amilyen. lehet, hogy valaki árpád vezérnek közelebbi rokona és valaki távoli (feltéve, hogy tudja a saját eredetét, ez legfeljebb néhány ezer magyar ember). egy emberi fajt alkotunk. de ez tudományos érdekesség felkeltheti közönség érdeklődését. egyik eredet sem áll a másik felett, vagy alatt. és ebből egy olyan történetet kellene kikanyarítani, amiben mindenki örülhet egy kicsit, hogy milyen nagyszerűek voltak az őseik, miközben persze követtek el hibákat és bűnöket. de ne essünk a kollektív bűnösség hibájába. mert hogy csak így lehet békésen együtt élni. és azért az tudománynak az objektivitását is meg kell őrizni.

de nem ezt mondja. lovász a saját köreinek érdekét védi. miközben kásler, palkovics körei mellett megjelenik az ismeretlen nagykanizsai. aki a phd dolgozatában (!) követelte az mta "kemény" átalakítását. miközben ökumenikus tudományos konferenciát szervezett.
www.evangelikus.hu/node/14101
erre mondom azt, hogy ez részben vallás. de minden oldalról. a finnugristák is legfeljebb hihetnek az elméletük helyességében. tudományos megalapozottsággal jelenleg azt kellene mondani: nem tudjuk. részeredmények vannak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 13:18:16

@444:

Először még arról nyígtál, hogy " lovász lászló mondhatná azt, hogy na jó ebben lehet, hogy ebben van valami, amit a történettudomány értékelhet. tehát érdemes lenne esetleg átgondolni a történész kollégáknak".

Aztán kiderült, hogy szó sincs semmi ilyesmiről, hanem "nem hiszem, hogy aradi éva néni akadémikus szeretne lenni. de elégtételt talán azért venne a népfőiskolásokkal."

Össze-vissza hazudozol, ahogy egy jó nihilista-posztmodernista seggarchoz illik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 13:21:55

@444:

"miközben ökumenikus tudományos konferenciát szervezett."

Lehet, hogy ökumenikus volt a konferencia, de az a reformátusoknak adott júdáspénzekből szervezte a Nagykanizsai Református Egyházközség.

2018.07.17. 13:38:21

@neoteny:
de ezt nem feltétlen mta vagy aradi éva dönti el. például egy underhill nevű fickó vezette csoport megjelöl egy törzsi szálláshelyet india és pakisztán határán. és ott mérnek. és ahhoz hasonló markert találnak, amilyet dr kásler a királysírokban. tehát ott a honfoglaló magyarok vezetőivel rokon törzsek éltek. aradi éva néni azt mondja, hogy ők az indo-szkíták. ő ezt bombay-i egyetemen tanulta. mert ott ezt így tanítják. és ezt szabad idejében kutatta még valamikor a szocializmusban, amikor a férje kereskedelmi attasé volt. csak akkoriban ezt lesöpörték. lovász lászló vezette mta is lesöpörheti. csakhogy ott lesz underhill és társainak kutatási eredménye.

2018.07.17. 13:57:56

@neoteny:
értetlenkedsz.

a népfőiskolások azt mondják basszák ki lovász lászlót függetlenül attól, hogy milyen nagy matematikus. ő is a hazug akadémikusok oldalára állt. persze, mivel lovászt ők választották meg.

aradi éva néni megírta a könyveit. ami koronás kerecsen kiadó gondozásában jelent meg. ezt az mta és semmiféle nemzetközi tudományos társaság nyilván nem fogadja el hivatkozási alapnak.

de ha aradi éva néni elképzeléseit underhill és társai vezette nemzetközi kutatócsoport eredményei erősítik, akkor andrás hivatkozik underhill és társai eredményeire és megemlíti aradi éva nénit. az akadémikusok egy részét lehet, hogy ettől szétbassza az ideg. de ez új nemzedékben ez egy karrier lehetőség lesz, hogy átrendezzék a terepet. és ezt politikai értelemben a fidesz és a jobbik támogatni fogja. persze lehet, hogy lovász lászló és csapata meggyőzik az rtl klub nézőit. és ez esetben megnyerik a választást a szanyi tibor újjászervezi az mszp-t.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 14:08:49

@444:

"csakhogy ott lesz underhill és társainak kutatási eredménye."

A kutatási eredmények csak hittételek; csak Underhill és társai vallásának megnyilvánulása.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 14:25:09

@444:

"értetlenkedsz."

Épp' az a te problémád, hogy értem azt amit csinálsz.

Először azt a motivációt tulajdonítod a népfőiskolásoknak, hogy ők azt akarják, hogy váljanak mainstream (hivatalos, akadémikus) tudománnyá az általuk preferált elméletek: hogy "lovász lászló mondhatná azt, hogy na jó ebben lehet, hogy ebben van valami, amit a történettudomány értékelhet. tehát érdemes lenne esetleg átgondolni a történész kollégáknak".

Aztán amikor rámutatok, hogy ez nem fog megtörténni, mert ezen elméletek képviselői nem fognak bekerülni a mainstream tudomány képviselői és így hirdetői közé akárhány népfőiskolás is szavaz az Orbán-rezsimre, akkor hirtelen átváltasz arra a "megfejtésre", hogy a népfőiskolásoknak az Orbán-rezsimre szavazását nem is az előző motiváció hajtja, hanem az elégtételvételé.

"de ez új nemzedékben ez egy karrier lehetőség lesz, hogy átrendezzék a terepet."

Feltéve, hogy az új nemzedék tagjait beválasztják az akadémikusok maguk közé, hogy a hivatalos tudomány akadémikus mezét magukra öltve átrendezhessék a terepet. De ehhez Palkovicsnak nagyon gógyis taktikákat kell alkalmaznia: meg kell tudnia szerveznie azt, hogy a kutatási pénzek stratégiai kiutalásával megvásárolja akadémikusok szavazatait arról, hogy kiket választanak maguk közé. Nem lehetetlen, de nem is egy gyere cipó, hamm bekaplak feladvány.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 14:48:41

@444:

"és azért az tudománynak az objektivitását is meg kell őrizni."

Te nem hiszel abban, hogy a tudománynak létezne bármiféle objektivitása: neked nihilista-posztmodernista hittételed az, hogy a tudomány is csak vallás. Te nem hivatkozhatsz bármiféle tudományos objektivitásra.

2018.07.17. 15:02:58

@neoteny:
lovász lászló pontosan ismeri dr. kásler és társainak a királysírokkal kapcsolatos kutatási eredményét. ez alapján nagy valószínűséggel állítja, hogy az árpád-ház eredetében nem volt finnugor.

erre az index publicistája kolosi azt mondja, hogy ez a kásler egy hülye. hiszen az vagy ahhoz hasonló marker, amit mértek elég gyakori a finnugorok között is. persze mert a magyarok oda vannak sorolva. és ezért elég gyakori. de ha nem, akkor nem. a magyarok etnikai összetétele lényegesen eltér a finnugor népek összetételétől. az mta ezért azt mondja, hogy ez néperedet, de nyelveredet.

az index publicistája abban hisz, hogy dr. kásler téved. és lovász lászló az index oldalán áll. mert neki figyelmbe kell venni a "demokrata" többségű akadémia véleményét. teljes bizonyossággal nem lehet eldönteni. a tudomány modellál. és egy állítás abban a formális axiomatikus elméletben, abban modellben igaz. és a modell hasonlít a valóságra. de a teljes igazságnak része a hit.

azt, hogy ki szanszkrit nyelven úgy mondják किः (kiḥ). ez a két szó rokon? valami rokonság lehet. valami alapszókincsben megegyeznek. nyelvemlékeket összehasonlítanak. a rokonítás fogalmában megegyeznek.

van olyan nyelvész aki azt mondja, hogy elég csak a mássalhangzókat nézni. kivéve a szó kezdetén, mert az hangsúlyos. a klasszikus soundex algoritmus amerikai angol családnevekre lett kitalálva és az úgy indul a, e, i, o, u, y, h, w a szó belsejéből elhagyja. de nyilván többféle hasonlítás lehet. a mássalhangzókat csoportosítja, a kettős vagy többes hangzókat, a jeleket általában.

de a kérdés nem ez. kikkel akarjuk a magyar tudományt művelni. ez a kérdés.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 15:11:54

@444:

"dr. kásler és társainak a királysírokkal kapcsolatos kutatási eredményét"

Azok az "eredmények" csak hittételek; csak dr. Kásler és társai vallásának megnyilvánulásai.

"de a teljes igazságnak része a hit."

Miféle teljes igazság? Te nem hiszel semmiféle igazságban: a te nihilista-posztmodernista hittételed az, hogy minden csak vallás.

2018.07.17. 16:16:22

@neoteny:
ez iii. béla király a képes krónika szerint.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/43/Bela3.jpg
az ő földi maradványiból kivont Y-DNS R1a jelű halpocsoportba esik. erről van publikáció. (egyesek ezt is vitatják, hogy az valójában iii. béla. mert ugye lehet, hogy nem is az. lehet. de minden körülményt figyelembe véve egy csapat azt mondja, hogy de.) ezek után kijön egyfajta egyenes férfiági eredet. ez azt mondja meg, hogy iii. béla király egyenes ági ősapja miféle. az apai és az anyai nagyapja lehet eltérő eredetű. az egyenes férfiági eredetet lehet megmondani, mert genetikusan az kódolt kisebb nagyobb módosulásokkal persze. nemzedékről nemzedékre egy nagyon kicsit változhat. az emberiség története során különféle eredeteket megkülönböztetnek. és ebből az egyik az R1a jelű. ami általában valamilyen kelet-indoeurópai. de a magyarok, lengyelek, csehek, morvák mellett egyes normannok is ide tartoznak. tehát egy viking is lehet R1a eredetű. vagy egy szerb. például tesla. na de ez is vitatott, mert például tesla esetén több élő rokonától vettek mintát és az jött ki, hogy valaki a családban félre lépett. tesla sírját nem fogják ezért felfeszíteni. de az árpád-házi királysírt felfeszítették. dr kásler csapata számára erdő péter esztergomi érsek megengedte.

és az jött ki, hogy minden minta, ami férfitől való az R1a haplocsoportba esik. ami nem meglepő, mert a magyar lakosság relatív többsége ebbe esik. legalábbis az eddigi mérések alapján. mert ugye minden egyes magyar nincs megmérve. de reprezentatív módon vették a mintát. ami semino féle nemzetközi csapat esetén az volt, hogy legyen vidék, de ne túl messze a fővárostól. estére hazaérjenek a szállodába. menjenek el nógrád megyébe. és ott vettek N=45 mintát. az átlagos magyar? aztán egyes mérések azt mutatják, hogy nincs annyi R1a. és egyesek szerint van. még ezt sem tudjuk egész pontosan. de az eddigi mérésekből mégis ez valószínűsíthető.

na most itt jön az érdekesség. hogy meg nem erősített (még nem publikált) pletykák szerint ezek nem az R1a Z91-es ágból erednek, hanem a Z93-asból. és az Y934-es szubklád.

és arra azt szokás mondani, hogy az szkíta? mi alapján mondják, hogy az szkíta? az alapján, hogy találnak egy sírt. a régészek tárgyakat. és azt mondja, hogy ez az övveret szkíta. mert hogy ő már látott ilyeneket. és ott van egy csont maradvány. azt mondják, hogy ez az az öv biztos az övé volt. ha sok mérés statisztikailag egy irányba mutat, akkor azt mondják, hogy az R1a Z91 Y934 legnagyobb valószínűséggel szkíta.

de a szubklád vizsgálat eredménye most még csak pletyka. de ha ez így van, akkor az mta történeti intézetének középkor kutatói mehetnek a francba. ugyanis ők azt mondták, hogy nincsenek szittya ősök. és most esetleg kiderül, hogy de mégis csak vannak. de ez érinti a művészettörténetet, a nyelvészeket. mert hogy ez ellen a nyelvészek tiltakoztak mondván, hogy bármiféle indoeurópai nyelvrokonság kizárt. és a szittyák nagy valószínűséggel indoeurópaiak.

de ugye itt nem az összes honfoglalóról van szó, hanem a vezéreket adó árpád ház egyenes ági felmenőiről. és most nagyon úgy tűnik, hogy turul dinasztia szittya. de az index újságírója abban hisz, hogy nem. mert hogy káslerék tévednek. de ezért kérték fel a göttingeni labort. oda is küldtek mintákat. na de lehet, hogy elcserélték a csontokat, stb. mert a "nácik" összeesküdtek a filoszemiták ellen. vagy a libsik a magyarok ellen. kik mondják, hogy a magyar finnegán. ők milyen eredetűek. megy egy adok kapok. amiben a vallásháború jelleg dominál.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 16:27:59

@444:

"egy csapat azt mondja, hogy de.) ezek után kijön egyfajta egyenes férfiági eredet."

"a tudományos közéletben ugyanúgy faji-vallási alapon szerveződő klikkek vannak"

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 16:29:06

@444:

"ez azt mondja meg, hogy iii. béla király egyenes ági ősapja miféle."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 16:43:59

@444:

"de a kérdés nem ez. kikkel akarjuk a magyar tudományt művelni. ez a kérdés."

Helyesen: számodra a kérdés az, hogy melyik faji-vallási alapon szerveződő klikknek legyen szupremáciája a tudományos közéletben.

2018.07.17. 17:56:15

@neoteny:
magyarországon az is vallási kérdés, hogy mondjuk az öv és övé szavak összefüggnek-e. tehát a ruhadarab és a birtokos névmás. az mta szerint ezek csak véletlen hasonlítanak egymásra. az év, ív, óv, öv szavaknak semmi közük egymáshoz. a népfőiskola szerint dehogy nincsen. a nap egy évben egy ívet ír le. és a népet az óvja. és amikor az ív összekapcsolódik azt úgy hívják, hogy öv. és ebből képződik az örvény. tehát a szókincs egy félig logikus rendbe szerveződik. szertelenül, egy rendszerbe. és egyébként az ív és a íj szavak is összefüggnek. mert hogy az íj íves. ez utóbbit az mta is elfogadja. de a népfőiskola szerint ez összefügg az ívással (nemzéssel). vagy azzal a szóval, hogy ifjú. mert az fiú, aki képes volt felajzani az íjat az már elég erős volt ahhoz, hogy ívjon. az mta azt mondja, hogy ez egy hülyeség. a szókincsben nincs elrejtve semmiféle rendszer. saussure professzor alapvetése. na de ez egy hit. az öv és az övé összefüggnek? és a magyar nép fiai azt mondja, hogy igen. de egyes magyarországiak azt, hogy nem.

na most az of (óangol æf) és a hun-magyar (szittya) övé szavak összefüggnek? és hogyan kapcsolódik a off (óangol of) határozószóhoz? aminek a jelentése ki, vagy el. úgy, hogy az el angolul away. ejtsd: övé. na de az oxfordiak azt mondják, hogy az away szó egy összetétel. a-way. tehát a way szóhoz van köze. és nem az övhöz, vagy ahhoz, hogy az övé. az az of. ez pedig az off. véletlen kerültek egymás mellé. a way óangolul weg. az úgy hangzik, mint a magyar vég. elindultak az úton. mentek a végekre.

az oxfordiak szerint a way rokona az ősi szanszkrit vahati (he carries, conveys) és az aveszta vazaiti (he leads, draws). és a magyar viszi, viheti, vezeti? a magyar nép/nyelv részben indoszkíta. mondja aradi éva néni. de ez ugye részben hit. és az oxfordi nyelvészeknek jogukban áll ezt mondani, hogy szerintük az angolnak semmi közük a magyarhoz. és az mta nyelvészeinek is jogukban áll ezt állítani. de a népfőiskolának jogában választani egy olyan magyar országgyűlést, törvényhozást amelyik megváltoztatja a magyar tudományos akadémia jogállását.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 18:25:49

@444:

"a népfőiskola szerint dehogy nincsen."

"na most jön a mese."

"de a népfőiskolának jogában választani egy olyan magyar országgyűlést, törvényhozást amelyik megváltoztatja a magyar tudományos akadémia jogállását."

És megváltoztatja az alaptörvényt (alkotmányt) is, mert ez a cikk nem maradhat:

X. cikk

(1) Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá - a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében - a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát.

(2) Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.

(3) * Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát. [...]

2018.07.17. 19:06:19

@neoteny:
na de kinek a szabadsága legyen biztosítva? aradi éva néni képzett indológus. budapesten angol szakot végzett, ezek után kikerült indiába. és amíg a férje a bombay-i kereskedelmi kirendeltségen dolgozott addig ő járta a múzeumokat, beiratkozott bombay-i az egyetemre. és ott diplomát szerzett indiai tudományokból. eleve ott van olyan, hogy indiai tudomány. ami egy széles körű bölcseleti tudást (irodalmi, történelmi, vallási ismereteket) jelent. tehát elvben lehetne ebben a témában a magyar tudományos akadémia nyugalmazott szakértője. de az akadémia azt mondja, hogy ez az "indoszkíta" műveltség valami valami "náci" dolog. úgyhogy az állami akadémiai kiadó valószínűleg nem jelentetné a "szkítiától a kárpát hazáig" című tanulmánykötetét. az ő szabadságát az mta nem biztosítja. hanem a könyve a kerecsen kiadó gondozásában jelenik meg. mehet a piacra.

az egyik színésznek azt mondják, hogy te egy nagy művész vagy. és ezért kap állami állást. a másiknak azt mondják, hogy menjél a szabad piacra. ki kapja az államtól a nagy színpadot? vagy a nagy távcsövet? lehet valaki akármilyen okos csillagász ha nincsenek eszközei, amik adott esetben sok millió dollárba kerülnek, akkor nézheti a csillagos eget a bojtárokkal. de ugye most már ott tart az oktatás, hogy azt is magyarázni kell, hogy régen hogyan tudtak a csillagokról egyáltalán. nem értik ezt a világot. kell védeni a csillagos eget? a zseliciek szerint igen.
www.youtube.com/watch?v=LELUn93qnH8

aradi éva néni könyvének bevezetője:
Senkinek sincs joga elvenni egy másik nép – esetünkben a magyarok – évezredeken át tudott és vallott származását: az ősi szkíta-hunavar gyökereket. Mert az indo-európaiaknál ősibb nyelvünk nem volt sehova sorolható, német nyelvészek hozzácsapták a magyar nyelv és nép származását egy teljesen idegen nyelvcsaládhoz.

A sötét Bach-korszakban ránk szabadították: Hunsdorfert (Hunfalvyt) és a magyarul nem is tudó Budenzt, hogy dolgozzák ki a hamis származás nyelvi bizonyítékait. A magyar kultúra nagyjai, mint Jókai, Arany is kétkedve fogadták az új „származást”. Azóta rendszerek jönnek-mennek, de a hamis nézet maradt, iskoláinkban ezt tanítják a mai napig. Ennek meg kell változnia!

Aradi Éva korábban kiadott „A hunok Indiában”, „Egy szkíta nép: a kusánok”, majd az „Indoszkíták” című kötete is a szkíták utóéletét kutatta, elsősorban Indiában, Pakisztánban és Afganisztánban (az ókori Baktriában). Valamint kapcsolataikat a magyarok őseivel.

Jelen kötetében kilenc tanulmányát jelenteti meg; ezek a belsőázsiai természetvallások ismertetésével, hatásával, a szakák utóéletével, a magyarok ázsiai rokonaival, a székelyek őshonosságával, az ókori Baktria aranykincseivel, Kurszán iráni származásával és nem utolsó sorban Magna Hungáriával foglalkoznak.

Az északi és valóban létező türk kapcsolaton kívül a szerző vizsgálja a déli, iráni, méd, perzsa hatást is, mely szintén jelentős volt a magyarság őstörténetében.

Hatvanhét képpel és térképpel egészíti ki tanulmányait, bizonyítva őseink sokféle kapcsolatból merített, de mégis egyedi történelmét, nyelvét, hagyományait.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 19:36:18

@444:

"na de kinek a szabadsága legyen biztosítva?"

Minden tudósé (és művészé): az MTA külön nevesítésre került. Ez az alkotmányos cikk nem maradhat.

"az egyik színésznek azt mondják, hogy te egy nagy művész vagy. és ezért kap állami állást. a másiknak azt mondják, hogy menjél a szabad piacra. ki kapja az államtól a nagy színpadot? vagy a nagy távcsövet?"

Az állam az a hatalmas fikció, amely által mindenki megpróbál mindenki más költségén élni.

-- Frederic Bastiat "A Jog"

2018.07.17. 19:39:25

@neoteny:
az alaptörvény módosítás felteszem ez attól függ, hogy mit gondolnak egy ügyben alkotmánybíróság tagjai. szükséges-e. németh sziszi alkotmányrevíziót is hirdetett. persze ha ezt bekezdést kihúzzák, akkor lesz jöhet egy újabb aláírás gyűjtés és new york times írása nyomán tiltakoznak nobel díjas tudósok.

lovász lászló 2020-ig az mta elnöke. a professzorok batthyányi köréből kilépő freund tamás az egyik alelnök (a háromból). őket nem válthatja le a "kétharmad". de ha évi 12 milliárd forintról rendelkezhetnek közvetlen, akkor azzal megoszthatják a tudós társadalmat. mert nyilván lesz aki azt mondja, hogy a dobják ki a finnugor eredet elméletet, a gender elméletet vagy módosítsák. nem azt mondják ki, hogy nem igazak a kepler törvények. miközben a csillagászok úgy mérik, hogy nem igazak, vagy legalábbis nem pontosak. mert hogy a plútó nem ott van és nem akkora, amekkorának lennie kellene. de lehet, hogy csak rosszul látják. elég messze van. de még százcsillió dollárból megnézhetnék egy kicsit pontosabban. megér-e annyit kepler?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 19:49:59

@444:

"de a népfőiskolának jogában választani egy olyan magyar országgyűlést, törvényhozást amelyik megváltoztatja a magyar tudományos akadémia jogállását."

"az alaptörvény módosítás felteszem ez attól függ, hogy mit gondolnak egy ügyben alkotmánybíróság tagjai."

Az olyan alkotmánybíró aki meg akarja fosztani a népfőiskolát attól a jogától hogy egy az általa szabadon megválasztott magyar országgyűlés, törvényhozás megváltoztassa a magyar tudományos akadémia jogállását nem magyar alkotmánybíró, csak magyarországi alkotmánybíró: az olyan alkotmánybíró menjen Bosztonba vagy Brüsszelbe. Az alkotmánybírókon is vehet elégtételt a nemzeti kormányzat a népfőiskola nevében.

2018.07.17. 20:30:32

@neoteny:
abból, hogy "Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát" levonható egy olyan közjogi következtetés, hogy mta (és az mma) éves költségvetési támogatása lényegesen nem csökkenthet. és ha 70%-kal csökken a szabadon rendelkezésre álló keret, akkor nyilván az nem az akadémia szabadságának védelme.

egy jogász mondhatja azt, hogy ezt a passzust módosítsák arra, hogy korlátokkal védi. és úgy meg lehet magyarázni, hogy a keret rendelkezésre áll, de van vannak korlátok. egy minisztérium vagy kormányhivatal a kutatásokban prioritásokat szabhat. ez még nem katonai diktatúra, hanem katonai akadémia.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 20:47:52

@444:

Ez azt jelenti, hogy a népfőiskolának mégsem áll jogában választani egy olyan magyar országgyűlést, törvényhozást amelyik _tetszőlegesen_ megváltoztatja a magyar tudományos akadémia jogállását? Na de hát ez egy borzadalom: nem érvényesül a demokráciaminimum, magyarországi de nem magyar jogászok meghiúsíthatják a népfőiskola akaratának demokratikus érvényesülését.

2018.07.17. 21:55:53

@neoteny:
a "népfőiskola" joga sem korlátlan. ezért lovásznak esélye lenne kiegyezésre. csak hogy ő is abban hisz, hogy neki van igaza. és a népfőiskola előadói is. aztán lehet mondani, hogy utóbbiak tudományos ismertsége, elismertsége, idézettsége nemzetközi környezetben majdnem zéró. így aztán nehogy már szóba kerüljön bármiféle egyezség. csakhogy előbbiek politikai támogatottsága majdnem zéró legalábbis nemzetállami keretek között. és gondolhatják azt, hogy azt a nyitott társadalmak szétfeszítik. és az államnemzetek megszűnnek. de nekem inkább úgy tűnik, hogy egy unortodox nacionalizmus van kialakulóban. nemzetieskedés posztmodern változatban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 22:13:10

@444:

"a "népfőiskola" joga sem korlátlan."

Már megint a nihilista-posztmodernista kettős beszédedet folytatod: "de a népfőiskolának jogában választani egy olyan magyar országgyűlést, törvényhozást amelyik megváltoztatja a magyar tudományos akadémia jogállását."

2018.07.17. 22:17:17

@neoteny:
az országgyűlés joga nem korlátlan.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 22:34:21

@444:

"az országgyűlés joga nem korlátlan."

A magyar népfőiskola által alkotmányos többséggel megválasztott magyar országgyűlés jogainak korlátozását csak magyarországi nem magyar filoszemiták hirdetik -- és ők ezzel árulják el magukról azt, hogy nemzetellenesek, keresztényellenesek és államellenesek. Az ő hegemonisztikus törekvéseikkel szemben hirdetett szupremaciát a magyar népfőiskola.

FrVili 2018.07.17. 23:30:17

Aradi Éva, Drábik,Varga bizonyára kiváló szerzők, -kívánunk nekik nagyon sok sikert- bár előadásaik nézettségében még van hova fejlődniük:
www.youtube.com/watch?v=wA9_ZeYn1Gg
Ami késik, nem múlik.
Ami számomra érdekes, az a magyar nyelv- és őstörténet, tudomány-, ideológia- és eszmetörténet nomád világa. Igazán exotikussá ezt a nomád metaforát ellentéte, a birodalmi teszi. A birodalmi despota képződmény: területvédő, kizsákmányoló, birtoklás - és uralomelvű. A nomád ezzel szemben szabad, rizomatikus (örök folytonosság, változás), kisiklik a fogalmi megragadás markából, a zsarnoki törvény hatálya alól. Kurucos, na. De ott van ez a birodalmi, ami mindent központilag rögzíteni, ellenőrizni akar, a természet fluktuációját akarja megszüntetni, a változatlanságot kimerevíteni. Ez a kettő együtt, nem kioltja egymást, hanem összeáll egy rossz képződménnyé: Rút sybarita vázzá.
A sztyeppei nomád, a pre- és posztszovjet térség, Magyarországtól Mandzsúriáig, a turáni és török területek Vámbéry Ármin 19. századi vagy Ibn Fadlán arab utazó leírásait olvasva ezer évvel korábbról, lényegében ugyanazt a világot mutatják be, mint a mai. Terrorisztikusan konzervatív és antiintellektualista. Kegyetlen. Mélyen antidemokratikus és antiszolidáris. Vadul szűklátókörű és önző. Csak a szóbeli hagyomány számít, vagyis az van/volt/lesz, amit mesélsz. Amit ma kikaparhatsz magadnak, kaparjad, mert holnapra más elrabolja. Nagyon kevés arcátlanul gazdag és nagyon sok szörnyű szegény. Győzedelmes maffiózás, veszteséges gazdaságok. Hiába települnek le Avar Kaganátus, Tatár Kánságok, Ottomán Birodalom, Magyar királyság, akkor sem termékeny, nem nyitott, nem adakozó kultúrák. A vendégszeretet és a túszejtés között alig van különbség. Ahogy hajszálnyi a különbség az ellenálló, vagyis kiirtandó ellenség. A behódoló, testvéri szövetséges Attila és Dzsingisz számára. Ha aláveted magad a legerősebb maffiának élni fogsz, sőt jut a szajréból, ha nem véged. Megszoksz vagy megszöksz. Persze ezt a kulturális atavizmust a keleti tömegember paranoid módon a kommunizmusra, bolsevizmusra, sztálinizmusra projektálja. A Mester és Margaréta Wolandja (Westland) és tréfás kedvű kompániája élcelődik ezeken a keleti korrupt, cinikus, törtető despotákon. A sztyeppei nomád kultúrák évezredekig kizárólag a külterjes mezőgazdasági és katonai rabló közötti kontinuumon helyezkednek el valahol. Az uralkodó réteg a katonai-rabló. Ez minden térséget és értéket prédának tekint, és minden népet potenciális , katonai szövetségesnek vagy megsemmisítendő ellenségnek. Csak a katonának van jó dolga, főleg a főkatonának, mert diplomáciai megoldásoknál minden szajré az övé. Nem tiszteli az alkotást, a munkát, hiszen aki értéket termel, az lúzer, mert azt állandóan lerabolják. Aki úr nem dolgozik, nem alkot, nem termel értéket, hanem megszerzi. Nomádként rabolt és ölt, letelepült birodalmiként lop, csal, hazudik és konspirál. Lásd politikai elit Mikszáth műveiben 19.sz, Mátyás király meséi 15.század.
Vagy épp’ itt 20-21. század, a saját intézményeire, hivatalaira, politikájára úgy néz, mint elnyomó ellenségre. Ennek megfelelően is viselkedik. A rendőr, mintha bűnöző lennél; az adóhivatalnok, mintha adócsaló; a portás úgy, mintha jogtalan behatoló lennél; a politikus úgy, mintha a felettesed lenne. A politikában tombol a hazugság. A profi sosem őszinte, sosem gondolkodik nyíltan, sosem azt mondja, amit gondol- hanem akkor profi ha jól eladja magát. Igy csinálják Nyugaton is állítólag. Ők se különbek. Aki nem érti miről szól a történet az menjen tanárnak vagy balett-táncosnak.

FrVili 2018.07.17. 23:31:31

Természetesen ennél sokszínűbb a keleti nyomorúság, de ha gazdasági-politikai-szociálpszichológiai összmérleget nézzük, bizony ez rajzolódik ki. Az átlagember filozófialig korrupt: ne is keress igazságot-az mindenkinek más; hogy mi a jó és szép az relatív, az csak a te elfogultságod. Milyen jók erre a modern funkcionális fogalmi maszkok, terelők, úgy mint troll vagy posztmodern. Marhaság. Habár végtelen árnyalat van zöld, a sárga és a piros között, de nehogy már ne ismerjük fel a zöldet, a sárgát és a pirosat:azt hogy hol végződik a korrupció és hol kezdődik az teremtés. Könyvespolcaink különböznek, de nem estek kétfelé, egyben vannak. Mert a közmegegyezések szükségességéről sincs közmegegyezés. Vagy Wass, vagy Babits, egyszerre nem tud jó lenni mind a kettő. Vagy tessék azt az értékrendet megmutatni, amely szerint mégis. Éppen Babits szokott emlékeztetni, pajzzsal és dárdával, hogy nem minden összeegyeztethető. Nem minden összeegyeztethető, még a konszenzuskeresés árán sem. Vannak dilettánsok, hamis hegedűsök, pocsék zongoristák, akik nem a tizenkéthangú Schönberg technika és dodekakofónia mesterei, hanem tehetségtelenek és nem értenek ahhoz amit csinálnak, ehhez a közös megegyezéshez viszont értő közönségre lenne szükség. Akikról lehullik a lepel, mert hamisan játsznak és nem hajlandóak beismerni ezt, azok játszanak csak nyugodtan a saját közönségüknek és persze játsszák csak el a világnak a mártír szerepét, hátha biztatásul elénekli nekik is valaki, hogy always look on the bright side of life.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.17. 23:52:35

@FrVili:

"Habár végtelen árnyalat van zöld, a sárga és a piros között, de nehogy már ne ismerjük fel a zöldet, a sárgát és a pirosat:azt hogy hol végződik a korrupció és hol kezdődik az teremtés."

en.wikipedia.org/wiki/Sorites_paradox

FrVili 2018.07.18. 00:56:23

@neoteny: igen, a szomszédos színeket (infinite small difference) nem tudjuk megkülönböztetni, de a piros és zöld határát az egész skálát tekintve kis szórással mindenki ugyanoda húzná be. A fuzzy logika ebből a paradoxonból kiút.
Érdekes,köszi.

Én a Theseus hajóját ismertem a fizikai tárgyak változására.
en.wikipedia.org/wiki/Ship_of_Theseus
Meddig mondjuk, hogy Theseus hajója még ugyanaz? Jó érv a középutas megoldások ellen. Rekonstruált vs. Restaurált.

2018.07.18. 10:18:18

@FrVili:
a szélsőjobboldal alapállítása, hogy a rendszerváltás idején egy kisebbségi politikai csoportosulás kifejezetten hatalmi céllal hegemóniára törekedett.

a filoszemiták politikai értelemben három részből állt össze. maradjunk a színeknél.

"VÖRÖSÖK". az egyik kommunisták politikai bizottság (nem a hazafias népfront). ehhez kapcsolódóan nagyrészt nem-keresztény (keresztényellenes) családok és ehhez kapcsolódó balos, szélsőbaloldalos értelmiségi körök. ez az mszp.

"KÉKEK". a második ehhez 94-ben kapcsolódó radikális, nem-nemzeti (nemzetellenes) extrém liberális csoportosulás. az amerikai demokrata párthoz kötődően. ez az szdsz. a ceu.

"ZÖLDEK" és a harmadik pedig egy mérsékelt, harmadik utas csoportosulás. ez az első orbán kormány bukása után csatlakozott. ez az mdf mérsékelt irányzata. és ide csatlakozott az lmp egy része.

a párbeszéd a szocikhoz húzott. az egykori szdsz pedig az együtt körül csoportosult. ők is egyesíteni próbálták ezt az értelmiségi kört. és a dk. a filoszemita parlamenti képviselők, főhivatalnokok, kormánytagok gyerekei hozták létre a momentumot.

ők "komcsik", "libsik", a "konzik". de ez egy faji-vallási alapon szerveződő csoportosulás. a transzatlantista amerikai demokrata párti zsidó és zsidóbarát baloldal és az atlantista zsidókeresztény jobboldal. a történelmi egyházaktól elváló zsidó-keresztyén kisegyházak. ebből a körből a hitgyülekezete vált meghatározóvá. de ide kapcsolódik tudományos elit. a ceu és az mta #istandwithceu része. a soros alapítvány. ngo-k. a "szabad" sajtó. jogvédő szervezetek.

de ők nem "a" zsidók. mert hogy ez a társaság szembefordult izraellel. az orbán kormány és az emih kiegyeztek. illetve az amerikai republikánusokhoz kötődő pragmatikus, opportunista egyének. illetve a történelmi egyházak zsidókeresztény vezetőinek egy része. az ehhez kapcsolódó politikai kör a kdnp. nekik jogukban áll velük megszerveződni? miért ne lett volna joguk. annak ellenére, hogy az ellentábor az antifasiszta koalíció őket nácinak bélyegzi.

egy kultúrkampf. ebben a törzsi csatározásban nincs olyan kérdés, amiben szemben álló értelmiségi csoportok elképzelései egy jottányit is közeledtek volna egymáshoz. ezek a hitviták érzelmesek. rendszerint csak azt tisztázzák, hogy ki kivel van. és nem azt, hogy miről van szó. ez egy modern kori vallásháború valójában.

ebben személy szerint nem állok sehol. felőlem győzze meg tgm a magyar népet arról, hogy építsük a spektákulum társadalmát, vagy micsodát. felőlem győzze meg lovász lászló, hogy az adófizetők, a magyar lakosság és a magyarországi vállalkozások, kis, közép és nagyvállalatok feltétel nélkül pénzeljék az mta-t és ezek után kezükbe adják az orákulumot. mert hogy a tudomány mindenható. abban nincs mese. dehogy nincs. a tudomány formális axiomatikus modelleket alkot. és az állítások abban érvényesek feltéve, hogy az alapállítások igazak és a tudomány a következtetéseiben nem téved.

de láttam olyat, hogy valaki egy előadáson szólt, hogy egy pillanat, a bizonyítás nem helyes. és minden matematikus bólogatott, vagy aludt, csak ő nem. ez a fickó nemrég lett az akadémia levelező tagja, méltán egyébként, és ceu oldalán áll. de olyan akadémikus is van, aki szerint lovászékat már régen ki kellett volna tenni. mert a tudománynak nemzetközösségi keretek között kellene megszerveződni úgy, hogy abban az akadémia egy nemzeti közintézmény. lovász ezzel szemben inkább nemzetközi ügynökséget szeretne amerikai demokrata párti magánérdekeket szolgálva. mert hogy a karrierje ehhez kötődik. lovász és az mta győzze meg a magyar népet, a népképviseletet, hogy ez nem így van, vagy így van, de ez milyen jó. vagy az mta társadalomtudósai győzzék meg a magyar népet arról, hogy teljesen nyitott társadalmak magasabb rendűek, mint azok ahol ez a nyitottság/zártság viszonylagos. de ez hit kérdése.

2018.07.18. 11:01:48

@FrVili:
van aki kétféle zöldet lát. például andika. szerinte van egy világosabb fűzöld és egy sötétebb, amire azt mondják, hogy méregzöld. és ő azt mondja, hogy ez a két szín nagyjából úgy különbözik egymástól, mint a sárga és a piros. és ő sokáig azt hitte, hogy ezt csak ő látja, vagy gondolja így. de a könnyűipari szakközépiskolában a szabó-varrónők között kiderült, hogy vannak ilyenek. és a szakoktatója aranka néni is így látta. kétféle zöld van. ennek az evolúciós magyarázata talán az, hogy a különféle növények közül a mérgezőt a nem mérgezőtől próbálták megkülönböztetni. de lehet, hogy nem ez.

a fizika azt mondja, hogy a fény egy elektromágneses sugárzás, egy hullám, aminek van hullámhossza. egy elektromágneses spektrum. annak látható része így néz ki.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/cc/Spectrum.svg
amikor általános iskolában kivetítették, akkor a tanárnő azt mondta: ezen az ábrán az összes szín rajta van. mondta sanyi haverom, aki most kútfúró azt kérdezte. csókolom, és hol van ezen a barna? és ugye ebben nincs barna. mert hogy van egy másik dimenzió is, ami fekete-fehér. és ha az nincs, akkor nincs barna. de sanyi világában a barna is számít. a kedvenc játszóhelye a "nádas" volt, az apja fát gőzölt a hajlított bútorgyárban. ezt onnan tudom, mert amikor a szüleit behívták az iskolába, hogy a gyereket megbuktatják, akkor az apja azt mondta: ott vannak azok a tanári székek, amiken tetszenek ülni. ahhoz a fát ő hajlította. és ne buktassák meg, hanem sanyi mehessen mellé sedégnek. csak gajdicsné a földrajztanár azt mondta, hogy az erdőspuszta vízellátása nincs megoldva. ezért a bútorgyárat errefelé le fogják építeni. tehát nem jó ha apa és a fia egy helyen dolgozik. a pusztai csatornahálózatot a jövőben már csak ezért is fejleszteni fogják. úgy, hogy sanyi tanulja meg a kárpát-medence vízrajzát és inkább menjen a vízműhöz. sanyi azonban vízrajzból csak annyit tudott, hogy duna-tisza-dráva-száva törjön el a lábad szára. na de a gajdicsné úgy gondolta, hogy a vízrajzot nem tanítják elég alaposan. például a rakaca víztározót is alig ismerik. pedig ő a rakaca mellől származik. és még levelet is írt a minisztériumba, hogy az víztározó kerüljön be az általános iskolai tananyagba. mert hogy szerinte az fontos. és ezért azt mondtam sanyinak, hogy ha nem akar megbukni, akkor mondja azt, hogy duna-tisza-dráva-száva. de utána a térképen mutasson a rakaca víztározóra. gajdicsné azt mondta, hogy ó sanyikám, te ezt is tudod. nem buktatlak meg, mert majd jó munkás ember leszel a vízműnél.

tehát diszkrét módon sokféleképpen látjuk a színeket. ami egy folytonos skálán egységesíthető. de az sem teljesen. mert hogy ezen túl kell egy fekete-fehér skála. mert a világ összetett. és hogy mi az alapvető tudás a sokszor döntéshozók szubjektív idealizmusán múlik.

2018.07.18. 11:10:03

@FrVili:
és a látható spektrum politikai vetülete a szivárványos zászló. ezen nincs barna.
images-na.ssl-images-amazon.com/images/I/619CI-3i42L._SX425_.jpg
újabban raknak rá barnát és feketét azért, hogy a homoszexuális négerek se érezzék magukat kirekesztve. "all-inclusive" lgbt flag.
www.1000flags.co.uk/ekmps/shops/1000flagsuk/images/philadelphia-all-inclusive-rainbow-lgbt-gay-pride-5-x3-flag-63935-p.jpg

2018.07.18. 11:20:56

@FrVili:
egy linket kihagytam. ezen a tankönyvi ábrán nincs barna.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f1/EM_spectrum.svg
ha belehajlítják a feketét, akkor van aki ott látja a barnát, de van aki szerint az inkább szürkés narancs. ahhoz kellene egy fekete-fehér skála. ha az nincs, akkor nincs fehér. ami egyesek szerint nem szín. ahogyan a fekete sem. de úgy nincs barna. megint csak egyesek szerint.

2018.07.18. 12:34:57

@neoteny:
amíg a strabag volt a korrupt és az osztrák szocdem kormánykörök pénzelték a népszabadságot addig az nem volt korrupció. persze az ellentáborban az volt. és amikor pecina urat megvásárolta orbán, akkor már nem a sajtószabadságot védte. ahogyan mondjuk dirk gerkens-t megvásárolta andy vajna, akit megvásárolt orbán. csak közben simicska lajos átállt. és ezek után a hírtv már nem egy korrupción alapuló társaság volt, hanem ők is demokraták lettek.

az egyesült államokban ebből kialakult a kétpártrendszer. ha valaki nem republikánus vagy nem demokrata, akkor nem sok esélye van az elnökségre. nagyjából annyi, mint magyarországon a "kamupártoknak" a miniszterelnökségre. nyugat-európában konjunktúrában ez egy hármas, recesszióban négyes pártrendszer. (neo)szocik, (neo)libek, (neo)konok "antifasiszta" progresszív nagykoalíciója áll szemben a retrogád népi nacionalistákkal. a mérsékeltek alkotta nagykoalíciók általában visszaszorítják a szélsőségeseket. de kelet-európában a radikálisok erősödtek fel. és jobbközép centrum is radikalizálódik, és még a balközép értelmiség egy része. magyarországon nemcsak kossuth, de széchenyi is nacionalista volt. vörösmarty, petőfi, kölcsey. a reformkorban szinte mindenki nagy-magyar férfit a nemzeti érzület hatott át. persze ez egy nem-ortodox nacionalizmus volt. bem józsef nekünk magyar. de ettől még a polákoknak lehet lengyel. szocdem balosnak a nőket fogadják el. kéthly annát. vagy a rendszerváltás idején petrasovics annát próbálták kiszorítani. illetve voltak középutas nők. seres mária, tétényi éva, dávid ibolya is próbálkozott ezzel, vagy balról szily katalin keresztényszociális párttal. de ezeket a filoszemiták igazán soha fogadták el. az szdsz szily katalin államfővé választását megpuccsolta. így válhatott sólyom lászló köztársasági elnök gyurcsány kormány idején.

az mta körüli viták mutatják, hogy a jelenlegi felállásban a középutasság sem hoz létre kompromisszumot. lovász lászló álláspontja az, hogy ide a tudományra szánt forrást. és arról az akadémia rendelkezzen. mert az egy független közintézmény. a népképviselet a tudomány szervezésébe ne szóljon bele. mert az korlátozza a tudósokat. persze, hogy korlátozza. de ha ez nincs, akkor a köznép érzi magát korlátozva. tőlük csak elszedik a pénzt azért, hogy az áldozzák fel a tudományosság oltárán. ez a tudomány mindenhatóságába vetett hiten alapuló vallási csoportosulás.

miért ne lehetne a közpénzből folyó élettani kutatásokat egy népegészségügyi programmal összekapcsolni. miért lenne ez feltétlen ördögtől való feltéve, hogy van valamiféle államiság. lovász lászló szerint az állam ne szóljon bele. csak a pénzt adja. az mta kibocsáthat kötvényeket. és aki akarja finanszírozhatja lovász lászló barátait. de ennek alapja is a hit. mert lehet azt gondolni, hogy lovász lászló elég okos, de azt is, hogy nem. azt is, hogy egy soros-bérenc, aki tömegével akar iszlamista migránsokat betelepíteni. nem mondja, hogy nem akar. mert ez esetben nem támogatnák a ceu körei. mert nekik az a "szent" meggyőződésük, hogy európa fogadja be afrikát, a közel és a közép keletet. az atlantista, transzatlantista politikusok többsége ezt elfogadta. orbán volt az, aki szembefordult velük. és most már nyugat-európában is elég sokan azt mondják, hogy neki volt igaza. és a "soros terv" ilyenformán politikai értelemben vesztésre áll. de ezzel szemben egy nem-ortodox nacionalizmus áll.

errefelé a héten kezdődött a nyári egyetem. 1927 óta kerül megrendezésre. és lényegében bárki jöhet, akit érdekel magyarország. szeretne magyar nyelven tanulni. ők.
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2181789
erre sanyi azt mondja, hogy jöjjenek a "sárgák", de sárga "veszedelem" ne legyen.

például ez vonz egyes koreaiakat és japánokat. mert hogy ők értik, hogy ez agglutináló nyelv.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/35785600_835783706614451_5990601417885220864_n.jpg?_nc_cat=0&oh=4c510b7585e58f717811e9070a89f500&oe=5BEA290D
de ez nem vonzza a nyugat-európaiakat. mert onann nézve egy eléggé hülye nyelv.

a népfőiskola azt mondja, hogy van az "egy", ami "éget" az "égen". az a nap. úgy már mindjárt van értelem annak, hogy a magyarban azt, hogy "sky" és az "it is burning" miért jelöli egy ugyanaz. és abból hogyan következik az elégedettség, "satisfaction". ezek a nappal vannak kapcsolatban, a tűzrakással. "elég", mert "elég". az mta azt mondja, hogy ezt a köznép így megfejti valamilyen vélt vagy valós ősiségből, de ez nem tudományos igényű. rendben. de ez esetben a finnugor szófejtések mitől lennének tudományos igényűek.

finnül az időjárás sää. zürjén nyelven a levegő "szünöd". a szó kezdeti s,sz eltűnt. és a végére odekerült egy "g". ääg és üg. ez az ég. és nem lehet máshogy. az mta szerint. aki ezt kétségbe vonja az "náci". a népfőiskola azt mondja, hogy lehet feltételezett finnugor kapcsolat. de ez egy a sok közül.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.18. 13:00:04

@444:

"de ha ez nincs, akkor a köznép érzi magát korlátozva."

A köznép nem érezte magát korlátozva az MTA-ról szóló törvény által 24 éven keresztül.

"például ez vonz egyes koreaiakat és japánokat. mert hogy ők értik, hogy ez agglutináló nyelv."

Nagyon helyes.

"ezek a nappal vannak kapcsolatban, a tűzrakással."

Igen, a holnap meg a hold-nap.

"az mta azt mondja, hogy ezt a köznép így megfejti valamilyen vélt vagy valós ősiségből, de ez nem tudományos igényű. rendben. de ez esetben a finnugor szófejtések mitől lennének tudományos igényűek."

Onnét, hogy tudományos módszertannal készülnek: a nyelvészek publikálják a szófejtési elméleteiket, más nyelvészek megfikázzák ezeket a publikált elméleteket, aztán csoportosulnak aszerint, hogy elég meggyőzőnek találják-e az elméleteket.

Ezzel szemben a népfőiskolások szófejtéseit nem illetheti kritika, mert akkor ők el vannak nyomva.

De persze ezt te is tudod, csak tolod a nihilista-posztmodernista álnaiv kikerekedett szemű kérdéseidet.

2018.07.18. 15:05:39

@neoteny:
éjjel a hold világít az égen. az a holdvilág. ezt követően nappal a nap. és úgy lesz a holnap. és a hold-nap járással függ össze a hónap is, az egy hold-hónap.

az mta utóbbit elfogadja, előbbit nem. pedig népiesen és régiesen ugyanaz a szó jelöli. hó'nap (~holnap), egy hónap. az első magyar számtan könyvből vett példa: "Volt harmincz katonám, egy holnapra attam mindenniknec három-három forintot. Mit attam az harmincznac?"

az mta azt mondja, hogy ennek a szónak eltér az eredete. azért, mert az egyik esetben talál finnugor rokonítási lehetőséget. a másik esetben nem. és arra azt mondja, hogy az ismeretlen eredet. mert nem talál török, szláv, német megfelelőt. a népi etimológiát pedig ahol csak lehet próbálja kizárni. mondván, hogy az "teljesen tudománytalan".

na most a népi etimológiát a nyelvhasználók hitvilágát is le lehet írni tudományos igénnyel. az ugyebár a néprajz. csakhogy az etnográfia politikai értelemben a népnemzeti tábort erősítené. ezért ezzel szembe állítják a "felvilágosult" szociológiát, ami azt hirdeti, hogy ember és ember között nincs különbség. leszámítva persze a "nácikat", akik az alsóbbrendűek. és a felvilágosultakat, akik a világ vezető elitje. ők a felsőbbrendűek. de ugye ez is egy fasisztoid eszménykép csak internacionalista köntösbe bújtatva.

2018.07.18. 15:14:42

@neoteny:
az mta szerint az ősfinnugorok még azt mondták *kuδɜ. a magyarok mentek mendegéltek és azt mondták holnap. de ennek semmi köze a hónap szóhoz, mert az a hold+nap összetételből ered. ti. ott nem találnak finnugor megfelelőt. a legközelebbi a "kuukausi". de úgy ítélik meg, hogy abból sehogy se jön ki az, hogy hónap. ott marad az esetleges népi etimológia, illetve az, hogy ismeretlen eredetű.

2018.07.18. 15:34:03

@neoteny:
az mta a indoeurópai gyökelméletet próbálja háttérbe szorítani. azt, hogy a nyelvben a szóképzésnek is van valamiféle rendszere ahogyan van mondjuk mondattan.

tehát például az angol tomorrow az to-morrow. és ezzel összefügg a morn, morning. tehát az lényegében reggelre. vagy mondjuk a monday az ugye moon-day. abban a kis világban a hétfő a hold-nap. az angolok így képzik. a magyarok úgy képzik. de ezek között lehetnek kapcsolódási pontok.

ha a latin dies (day) és a görög delos (clear) szavak összefüggnek, akkor az angol day és a magyar dél szavak még erősebben kapcsolódnak. mert hogy szinte majdnem azonos a hangalakjuk és rokon értelműek.

az mta szerint ezt így nem lehet összekapcsolni. mert ez így "tudománytalan". de valójában arról van szó, hogy az mta többségét adó politikai csoportosulás hatalmi céljaival ellentétes.

2018.07.18. 16:04:06

@neoteny:
történetileg ez a bach korszakra vezethető vissza. mert hogy a bécsi udvar nem akarta, hogy a magyaroknak legyenek indoeurópai kulturális kapcsolataik. se keleti, se nyugati irányba. illetve korábban volt olyan elképzelés, hogy bécs létrehoz egy új bizánci birodalmat. egyesek szerint a magyar koronán szűz mária képe helyére bizánci császárt raktak. és tényleg meg van buherálva a korona. de az mta azt mondja, hogy mert hogy az kép biztos lötyögött. és azért utólag még egy kicsit átalakítva. na de van két fölösleges lyuk. mert biztos próbálták odafúrni. csak a bécsi ötvösök szakszerűtlenül végezték a dolgukat. na de az a kép egy kicsit nagyobb a többitől. lehet, hogy régről nagyobb. vagy régebben cserélték ki. lehet. de az is lehet, hogy bécs a magyar koronát birtokolva birodalmi célokat dédelgetett. az sem teljesen elképzelhetetlen. az mta szerint de, az elképzelhetetlen. mert bécs a nyugat. és a nyugat nem talál ki effélékét. hiszen a nyugat-európaiak erről híresek, hogy nem akarnak gyarmatosítani.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.18. 16:51:24

@444:

"éjjel a hold világít az égen."

Kivéve amikor nem.

"ezt követően nappal a nap. és úgy lesz a holnap."

A te kis nihilista-posztmodernista buksidban.

"na most a népi etimológiát a nyelvhasználók hitvilágát is le lehet írni tudományos igénnyel."

Csak épp' nem erről volt szó: "az mta azt mondja, hogy ezt a köznép így megfejti valamilyen vélt vagy valós ősiségből, de ez nem tudományos igényű. rendben. de ez esetben a finnugor szófejtések mitől lennének tudományos igényűek."

2018.07.18. 17:33:05

@neoteny:
szóval ez a vita a közoktatásban valahol az óvodai nagycsoport és az általános iskola alsó tagozatának szintjén mozog. de ez egy politikai természetű vita. az mta/ceu elképzelése az, hogy a magyar iskolából szoruljon ki a folklór. népzene, a néprajz. mert hogy azzal a kultúra agrárjellege erősödne. és a vidékiesség nem eredményezhet fejlődést. de ez egy hit.

2018.07.18. 17:50:45

@neoteny:
értetlenkedsz. a holnap és a hónap szavak korábban nem voltak megkülönböztetve.

ha azt mondom, hogy "hó'nap" megyek a campus fesztiválra, akkor mindenki érti a környezetemben legalábbis, hogy ez azt jelenti: holnap. sanyi ha modoros, akkor úgy kér kölcsön kocsmában "egy holnapra". ez azt jelenti, hogy egy "hónapra". holnap = a következő nap. egy holnap, két holnap, három hónap pedig ennyi hónap. korábban csak így volt megkülönböztetve.

ezeknek a szavaknak nem lehet eltérő eredetük. az egyik hold+nap, a másik pedig zürjénből.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.18. 17:54:22

@444:

"az mta/ceu elképzelése az, hogy a magyar iskolából szoruljon ki a folklór. népzene, a néprajz. mert hogy azzal a kultúra agrárjellege erősödne. és a vidékiesség nem eredményezhet fejlődést."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.18. 17:54:53

@444:

"a holnap és a hónap szavak korábban nem voltak megkülönböztetve."

"na most jön a mese."

2018.07.18. 18:11:09

@neoteny:
a spanyolban a holnap mañana. de az is jelenti, hogy reggel. holnap reggel: mañana por la mañana. a spanyol tudományos akadémia nyelvészeinek nem jut eszükbe, hogy az ezeknek eltérő eredet keressenek. és a régi magyarban, vagy de még a mai népnyelvben is hónap és holnap egyazon szavak. mint a spanyolban mañana. csak ott holnap és reggel jelentéssel.

2018.07.18. 18:22:47

@neoteny:
1577-es számtan könyv.

DE MVLTIPLICATIO
Volt harmincz katonám, egy holnapra attam mindenniknec három három forintot. Mit attam az harmincznac?

REGULA SOCIETATIS
Egy ember adott volt másnac tizen két forintot három holnapig, más ember is adott volt néki tizen öt forintot öt holnapig: nyert penig hußon öt forintot raita. vallyon az hßBon öt forintból
kinec kinec az ü pénze ßerint es ideie ßerint meni iut usura a nyereségböl?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.18. 18:28:21

@444:

"a kultúra agrárjellege erősödne. és a vidékiesség nem eredményezhet fejlődést. de ez egy hit."

Ahogy már megírtam hónapokkal (évekkel?) ezelőtt, az afgán kultúra agrárjellege sokkal erősebb, mint a kanadai kultúráé. Afganisztánban nagyobb mértékű a vidékiesség, mint Kanadában. A két ország népessége hasonló, vagyis viszonylag könnyű összehasonlítani őket. Az összehasonlításból pedig az derül ki, hogy nem az erősebb agrárjellegű, vidékiesebb Afganisztán a gazdaságilag fejlettebb (értsd magasabb az emberek életszínvonala), hanem a kevésbé agrárjellegű, városiasabb Kanada. Mindez úgy, hogy az egy kanadai farmerre eső agrártermelés egy decimális nagyságrenddel nagyobb, mint az egy afgán farmerre eső.

Ez nem hit kérdése: ez elméletileg is és gyakorlatilag is (be)látható. A nagyobb mértékben _iparosított_ (nagyobb mértékben tőkésített) agrárium mindig többet fog termelni fajlagosan mint az az agrárium, amelyik kevésbé tőkésített, amelyben nagyobb az élőmunka aránya. Ez egy megkerülhetetlen szabályszerűség. Olyannyira megkerülhetetlen, hogy még a létezett szocializmusban is (fel)ismerték ezt a szabályszerűséget: azért hoztak létre gépállomásokat, hogy azok biztosítsák a nagyobb mértékű termeléshez a gépeket. Amilyen mértékben sikeres volt a magyar agrárium az átkosban, az nem azért volt, mert a magyar paraszt kapált, mint a gép: hanem azért, mert géppel kapált. Annak lehet romantikája, hogy a legények suhintják a kaszát, dől a kéve, a markoslányok kötik azt, aztán este járják a csárdást (már amelyiknek még van ereje rá), és a szénakazal tövében összeteszik azt, amilyük van -- de ez csak parasztromantika. A valóság az volt, hogy azok a parasztok akik gépesítettek több jövedelemre tettek szert mint azok, akik a nagycsaláddal túrták a földet, és a gazdag paraszt a városba küldte a lányát internátusba, hogy úrilányt faragjanak belőle az angolkisasszonyok. _Ez_ volt a fejlődés, nem az, hogy az egész család kézzel kapált meg aratott meg csépelt dologidőben, aztán meg a fonóba járt meg járomfát faragott télvíz idején.

A kérdés nem az, hogy erősödjön-e a kultúra agrárjellege, hogy a vidékiesség eredményezhet-e fejlődést, hanem az, hogy _hány ember számára_ tud magas(abb) életszínvonalat biztosítani a kultúra erősödő agrárjellege, a vidékiesség. Márpedig több ember életszínvonala csak akkor növekedhet, ha ők többet termelnek; a több termelés pedig csak több tőkebefektetéssel lehetséges. Ha többet kapál a paraszt, attól csak lineárisan nő a megtermelt jószág mennyisége (ha egyáltalán); de ha rotációs kapát vesz, akkor megsokszorozódik a hatékonysága, és ezzel a megtermelt jószágok mértéke, vagyis az életszínvonala.

Aki a "reálértelmiségi", aki azt hirdeti, hogy mindez csak hit, egyáltalán nem a vidékiek oldalán áll, hanem elárulja őket.

2018.07.18. 18:32:37

@neoteny:
image.ibb.co/cjaMMy/temp.gif
reprint kiadásban meg van lábjegyzetelve. 6 egy másiknak. 7 hónapig, hónapra. 8 vsura = haszon, kamat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.18. 18:36:22

@444:

"a spanyol tudományos akadémia nyelvészeinek nem jut eszükbe, hogy az ezeknek eltérő eredet keressenek."

A spanyol tudományos akadémia nyelvészeinek nincs is szükségük arra, hogy a holnap szót a hold-nap koncepcióból származtassák.

2018.07.18. 19:39:15

@neoteny:
debreceni nagyerdőn a campus fesztiválon szinte minden high tech. olyannyira, hogy készpénzzel már nem is lehet fizetni. ha valakinek esetleg nincs alkalmas bankkártyája, akkor a bejáratnál válthat egy fesztivál kártyát. amit a rendezvény pénzügyi partnere az otp junior biztosít. ez a városias kultúra. termelhet ez nyereséget? persze, hogy termelhet. nem is keveset.

debrecen mellett a hortobágyi lovasnapokon szinte semmi sem igazán modern. termelhet az nyereséget?
www.youtube.com/watch?v=ffNasttjtcc
persze, hogy termelhet. nem is keveset feltéve, hogy a vidékies háziiparosság elég fejlett.

tehát ebben a modellben a hajdúk egy része alacsony szinten ökrös szekeret fejleszt.
static.orszagalbum.hu/nagy/1/2/7/4/2/8/8/9/3/3/1274288933.jpg
egy részük a hajdúsági iparművekben a mosogép motorját. és ez nem zárja ki, hogy egy hajdú rakéta hajtóművet építsen. ez egy high tech agropolis koncepciója.

erre a budapesti polgárság mondhatja, hogy na jó, de ők egyáltalán nem akarnak ökrös szekeret építeni. de még csak mosógépet se gyártanának. ők nem akarnak se mezőgazdaságot, se bányaipart. globális kereskedelmi és szolgáltatóközpontot szeretnének és nagyvárosi idegenforgalmat. világvárost és nem egy félig városias-félig vidékies kombót. és azt mondják, hogy ők teljes egészében elszakadnának a kárpát-medencétől. az mta azt mondja, hogy őket nem érdekli, hogy a magyar lakosság milyen alapkutatásokat szeretne, a magyar vállalkozásoknak milyen vállalkozásokra van igénye. hanem ezt finanszírozzák meg államilag, illetve ne korlátozzák a tőke szabad áramlását. mert hogy ez a liberális államkapitalizmus független intézményekkel. rendben. de ezt a modellt nem köteles mindenki támogatni. lovász laci se köteles támogatni őket.
balashazy.unideb.hu/wp-content/uploads/2018/05/tanitvanyaink-sikere-a-xxii-orszagos-gulyasverseny-es-pasztortalalkozon/20180518_104426.jpg
de ők se kötelesek támogatni lovász lászlót. és most úgy tűnik, hogy ez a két világkép túl távol van ahhoz, hogy racionálisan össze lehessen egyeztetni.

2018.07.18. 19:43:09

a magyar vállalkozásoknak milyen fejlesztésekre* van igénye.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.18. 19:59:05

@444:

"termelhet az nyereséget? persze, hogy termelhet. nem is keveset feltéve, hogy a vidékies háziiparosság elég fejlett."

A vidékies háziiparosság csak úgy válhat eléggé fejletté, ha nyereséget termel _és_ annak a nyereségnek legalább egy része befektetésre kerül a vidékies háziiparosságba (nem kerül elfogyasztásra).

Így hát az állításod semmitmondó, ugyanis épp' azt feltételezi, amit el kellene érni.

"de ők se kötelesek támogatni lovász lászlót."

Ez így van -- de a pénzüket elveszi tőlük az államhatalom attól függetlenül, hogy Lovász László az MTA elnöke vagy az akadémikus haverod.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.18. 20:00:15

@444:

"a budapesti polgárság mondhatja, hogy [...] ők nem akarnak se mezőgazdaságot, se bányaipart."

"na most jön a mese."

2018.07.18. 20:36:29

@neoteny:
ha nincs államhatalmi segédlet, akkor a bankszámlákon levő forint nem ér semmit se. hiszen azt senki sem köteles beváltani. és ki az aki enélkül színes papírokért cserébe adna egy vekni kenyeret.

az mta kibocsáthat pengőt, és ezért cserébe adjanak nekik szuperlézert. de ez esetben a pengő egy darab papír. ha azt nem egy a törvény erejével kibocsátott hivatalos pénzeszköz, akkor az akadémikusok nem kapnak egy tányér levest. illetve lehet, hogy valaki mégis csak. bocsásson ki az mta pengőt. államhatalmi segédlet nélkül a jelenlegi pénzrendszer egy héten belül valószínűleg működésképtelenné válna.

2018.07.18. 20:52:03

@neoteny:
nyomjon az akadémia lovász libertást. a hiányzó 28 milliárdot. és mondják azt amerikában, hogy hoztunk libertást. válsták be dollárra. és azt kérdezik, hogy na jó, de ezzel a libertással mihez lehe kezdeni túl azon, hogy ki lehet tenni a falra. lovász lászló erre mit mondhat. semmit. így működik a pénz államhatalom nélkül.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.18. 20:55:38

@444:

"ha nincs államhatalmi segédlet, akkor a bankszámlákon levő forint nem ér semmit se."

Épp' az államhatalmi "segédlet" értékteleníti el a fiat (beválthatatlan) pénzeket: ld. a központi (jegy)bankok inflációs céljait. És az csak a látható/bevallott része a pénzrontásnak.

"hiszen azt senki sem köteles beváltani."

A fiat pénz beválthatatlan: nem is váltja be senki most sem. _Eladnak_ érte javakat az emberek; de az nem beváltás.

"és ki az aki enélkül színes papírokért cserébe adna egy vekni kenyeret."

Az, aki a vekni kenyérért kapott színes papírokért tud venni egy liter tejet.

"államhatalmi segédlet nélkül a jelenlegi pénzrendszer egy héten belül valószínűleg működésképtelenné válna."

Az emberek csinálnának maguknak más pénzrendszert.

icm.clsbe.lisboa.ucp.pt/docentes/url/jcn/ie2/0POWCamp.pdf

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.18. 20:57:09

@444:

"nyomjon az akadémia lovász libertást."

"na most jön a mese."

2018.07.18. 21:25:46

@neoteny:
sanyi zöldséges haverjánál megálltak ukrán kuncsaftjai. és azt mondták, hogy itt van egy nejlonzacskó aprópénz. nekik ez nem kell. ellenben kellene egy láda barack, amit megennének a kisbuszban. ez az aprópénz ér annyit. a zöldséges vegye el. és adjon érte barackot. erre azt mondta, hogy na jól van. mert hogy szoktak tőle vásárolni. ukránokkal jobb nem kikezdeni. a zöldséges azt gondolta, hogy jól rábaszott. kapott egy rakás váltópénzt. 1 hrvinya 10 forint. 50 kopijkás 5 forint. a zöldséges úgy gondolta, hogy trükközik. és a visszajáróban elosztogatja 5 forintosként. erre sanyi észre vette, hogy ez 50 euro cent komám. adjál csak abból az ötforintosból. az megér 150 forintot is. ukránoknak az az eurócent már nem kellett. ők a zöldségesnek adtak egy rakás pénzt. nem akartak bajlódni az apróval.

2018.07.18. 21:43:17

@neoteny:
megint értetlenkedsz. az mta nyomtasson ki táska libertást 28 milliárd névértékben. és mondja azt amerikai befektetőnek, hogy adjon érte 100 ezer dollárt. a dollárért cserébe az mta nem adna semmit. mert az korlátozná a kutatók szabadságát. ezt a pénzt áldozzák be a tudományosság oltárán. de hátha ad érte valamit a sarki hot dog árus. feltéve, hogy hisz benne, hogy cserébe megnézhet egy színház előadást. ha elhiszik, akkor fizessenek az mta által kibocsátott libertással. nyomtatnak még 28 milliárdot. vagy amennyit gondolnak. kis túlzással így működik a fed.

erre jött rá matolcsy és orbán. mészáros megálmodta a 2rule sportszermárkát (érted ugye turul). a felcsút, a haladás és a diósgyőr már ebben a szerelésben fut ki pályára adidas és nike mezek helyett. lőricben bízik a tőkepiac. kap hitelt sportszergyárhoz. és eladja a mezeket. ő az új goldberger.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 00:55:27

@444:

"sanyi zöldséges haverjánál megálltak ukrán kuncsaftjai."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 01:02:22

@444:

"ilyeneket nyomtatnak. forint fedezettel."

Ami teljesen fölösleges: használhatnák a forintot is.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 01:02:54

@444:

"az mta nyomtasson ki táska libertást 28 milliárd névértékben."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 03:19:43

@444:

"ez részben vallás"

"de ez ugye részben hit"

Mit tudsz mondani ennek arról a részéről (vagy részeiről), ami(k) nem vallás, nem hit?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 07:11:41

@444:

"az mta nyomtasson ki táska libertást 28 milliárd névértékben."

A magyar Református Egyház nyomtasson ki Bocskai koronát 85 milliárd névértékben, aztán finanszírozza azzal a 18,000 református presbitert, ne az államhatalomtól kapott júdáspénzből.

2018.07.19. 09:15:23

@neoteny:
a világ tudományos igényű leírása induló állapotában hit. a többi matek. aritmetikai-logikai következmény. de az axiómiákban hinni kell. és anélkül nincs tudomány. és a formalizáció minden esetben nem teljesen egyértelmű. ezért a tudós társadalmon belül is lehetnek eltérések.

amikor tárkányiné a fizikatanár általános iskolában azt mondta, hogy na gyerekek ez az elektromágneses spektrum. a látható tartományában ilyennek látjuk a fényt. és ebben ott az összes szín.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/ce/EM_spectrum_hu.svg
sanyi megkérdezte, hogy kedves tárkányiné, kezét csókolom, hol van a barna? tárkányiné azt mondta. barna? az olyan sötét sárgás, narancsos, pirosas. sanyi azt mondta, hogy csókolom. van a termőföld. vagy a nádasban a gyékény. vagy a majmok, a niggerek. vagy a szar. csak tetszik tudni, hogy milyen a barna. az a szín hol van? tárkányiné a fizikatanár azt mondta, hogy na jó. ez a fény spektruma. és barna színű fény ezek szerint nincsen. lgbtq zászlón sincsen. de ez kirekesztené a sötét bőrű homoszexuálisokat és az all-inclusive lgbtq zászlóra felfestik a barnát azzal, hogy az sötét piros. de az bordó. a fény spektrumából adódó lineáris (~liberális) színskálán nincs barna. a szivárványban nincs barna. a prizma nem vetít barnát. de az emberi szem receptorai és az emberi agy megkonstruálja a barna színt. annak ellenére, hogy barna fény nincs. és az emberjogvédők megkonstruálják az all inclusive rainbow lgbt zászlót.
www.1000flags.co.uk/ekmps/shops/1000flagsuk/images/philadelphia-all-inclusive-rainbow-lgbt-gay-pride-5-x3-flag-63935-p.jpg
sanyi a tudományfilozófus szerint minden elméletnek és minden embernek meg van a maga kis hibája. sanyi szerint ez a "nüansz". szerinte a világról alapvetően a férfiak döntsenek, de egy kicsit a "nűkön" is múlik. az a "nüansz". őszerinte. ez ugye egy újlatin francia szó. és árnyalatot jelent. sanyi szerint ez a nőkkel függ össze. mert a színről ő dönt. de hogy milyen árnyalat legyen. arról már edit mondja meg. az a nüansz.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 09:49:22

@444:

"a világ tudományos igényű leírása induló állapotában hit. a többi matek. aritmetikai-logikai következmény. de az axiómiákban hinni kell. és anélkül nincs tudomány."

Ez tudományfilozófiaként meglehetősen kezdetleges -- mindamellett, hogy önmagára alkalmazva ez is csak egy hit.

Mivel a tudás definíciója "helyes, igazolt hit", azt mondani, hogy minden hit kérdése igaz, de triviális: ugyanis nem szól a "helyes, igazolt" feltételekről.

"sanyi megkérdezte, hogy kedves tárkányiné, kezét csókolom, hol van a barna?"

És Sanyi ekkor azt hitte, hogy ő milyen kis okos. Pedig van válasz a kérdésére:

Brown is a composite color, made by combining red, yellow and black. It can be thought of as dark orange, but it can also be made in other ways. In the RGB color model, which uses red, green and blue light in various combinations to make all the colors on computer and television screens, it is made by mixing red and green light.

In terms of the visible spectrum, "brown" refers to high wavelength (low frequency) hues, yellow, orange, or red, in combination with low luminance or saturation. Since brown may cover a wide range of the visible spectrum, composite adjectives are used such as red brown, yellowish brown, dark brown or light brown.

As a color of low intensity, brown is a tertiary color: a mix of the three subtractive primary colors is brown if the cyan content is low. Brown exists as a color perception only in the presence of a brighter color contrast. Yellow, orange, red, or rose objects are still perceived as such if the general illumination level is low, despite reflecting the same amount of red or orange light as a brown object would in normal lighting conditions.

Így hát Tárkányiné tanárnő válasza lényegileg helyes volt: a barna az olyan sötétsárgás, narancsos, pirosas.

"lgbtq zászlón sincsen."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 10:02:02

@444:

"sanyi a tudományfilozófus szerint [...] a világról alapvetően a férfiak döntsenek"

Abban a pillanatban, amikor Sanyi nem arról beszél, hogy mi _van_, hanem arról, hogy mi _legyen_, megszűnik tudós lenni, és politikussá válik.

2018.07.19. 10:20:34

@neoteny:
sanyi egy hímsoviniszta. de edit éppen ebbe szerelmes. az mta szociológusai azt mondják, hogy ne így szerveződjön a társadalom. na de a szociológia jó esetben leíró tudomány. csak ugye az állampárti politikusok ezekből társadalompolitikát kreálnak, ami az részben előíró jellegű. és az per definitionem nem lehet liberális. de észak-amerikában lehet. szociálliberálisok az amerikai demokraták. és ott a republikánusok is elfogadják, hogy ilyen van. de most úgy tűnik, hogy kelet-európai társadalmak nem akarnak szociálliberális pártokat. ami nem tetszik heller ágnesnek és tamás gáspár miklósnak. lovász lászlónak sem tetszik, mert szerinte úgy korlátozva vannak a tudósok. úgy képzeli, hogy a közpénzből működő akadémia egy független közintézmény. az állam lakosságtól és a vállalatoktól vonjon el forrásokat, de ahhoz ne rendeljen célokat, mert a tudománynak van egy "belső logikája". és ezt az akadémikusok ismerik. a nem-akadémikusok pedig holmi áltudományokban hisznek. ne ők mondják meg, hanem az igaz hitű tudósok. és hogy ki az igaz hitű tudós azt majd eldöntik.

az mta nyelvészei szerint a magyarok és a finnek ősei azt mondták: *kuδɜ. ez azt jelentette, hogy reggel. és ebből egy hangfejlődéssel ebből levezetik azt, hogy holnap. k/h hangváltással és miegyébbel. a népi etimológia szerint az ugyanaz a szó, mint a hónap. és a hold és nap járásával függnek össze. de az mta szerint ez teljességgel tudománytalan. mert a laikusok nem értik a szabályos hangmegfelelések elméletét. de az nem alkalmazható mindenre, ahogyan a gyökelmélet sem feltétlen.

mert a franciák aligha fogadják el, hogy a nüansz szót a magyar "nü" azaz "nő" gyökből képezték. ők azt mondják, hogy mivel a francia egy újlatin nyelv ezért abban a ólatin az első. nuber = felhő. felhő. nuer = árnyékot vet. nuance = árnyalat. na de magyarban a felhő az a felfelé szálló hőből létrejött képződmény. az akadémia szerint ez népi etimológia. délibábos romantika, badarság. a laikusok nem használják a szabályos hangmegfelelések elmélet. azt kötelező használni, mint a biztonsági övet? de mi a nuber eredete? nue régi franciában felhő. nuée kétféle jelentéssel is bír. felhő, nagy felleg és raj, tömeg. ennek eredete véletlen nem noé? és van aki szerint az nő. mert egy férfitől nem születhet három különböző törzsi csoportba eső férfi. sém, hám és jáfet nem származhat egyetlen férfitól. és ezek elég pontosan megfeleltethetők a J, E és R eredetnek. de egy nemzedéken belül csak nagyon kis valószínűséggel változik az y-kromoszóma. tehát noé éppenséggel lehetett nő. és kínaiul a nő: nű.

na most hogy lehet ezt a kérdést eldönteni. hit kérdése. az ngo-k nyilván azt mondják, hogy noe transznemű volt. az emberiség egy ponton transzneművé vált. tehát azt kell kultiválni. mert abból képződik majd egy új emberi faj. transzneműek műméhekkel önmagukat reprodukálják és ezzel egyén szabaddá válik. és hihet ebben soros gyögy, lovász lászló és conchita wurst. és "a" civilek. novák katalin szerint még mindig egy férfi és egy nő kell a nemzéshez. ebből lesz a nemzet. erről ne nyissunk vitát. mert ez az államvallás része.

a filoszemiták azt nem fogadják el. mert úgy nem válik szét a trón és az oltár. és jön gyurcsány ferenc, hogy majd ő elválasztja. orbán viktor azzal, hogy ő összekapcsolja. karácsonyi ajándékként megfizeti a hit gyülekezetét, hogy építsenek egy könyvtárat. németh sanyi bácsi azt mondja, hogy állítsuk meg brüsszelt, az iszlamista migránzinváziót és homoszexuális propagandát. halleluja. és a hit gyülekezete a békemenettel vonul. orbán azt mondja, hogy meszeljük ki a kelet-magyarországi falvban a református templomokat. nem kerül túl sokba pénzbe. mert nincs semmi csicsa, mint a katolikusoknál. jutalmazzuk meg a református presbitereket. szinte minden hívő keresztyén nagycsaládra jut egy presbiter.

mai hír, hogy pósán képviselő sajtótájékoztatót tartott a jövő évi költségvetésről. és elmondta, hogy az ellenzék felelőtlen kiköltekezést javasolt, amellyel összeomlana az ország. de a kormány "az addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér" elvet alkalmazva megvédi a magyar embereket. de április 8. előtt nem azt hangsúlyozták, hogy kiigazításokra lesz szükség. de az ellenzéki pártok se. leszámítva bokrost, aki mindig megszorítana. nem látom, hogy miért lennének jobbak.

2018.07.19. 10:31:29

@neoteny:
a fény látható spektrumában a színek lineárisan következnek egymásra. és az nem tartalmazza az összes színkombinációt, mert azokat három független összetevőből lehet kikeverni. és az emberiség döntő többsége megteremtette a barna színt, annak ellenére, hogy barna fény nincsen.

2018.07.19. 10:33:50

@neoteny:
és az "all-inclusive" lgbtq zászlóra is felfestik a barnát. azért, hogy a barna bőrű homoszexuális afro-amerikaiak se érezzék magukat kirekesztve. de a szivárványban nincs barna.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 10:36:27

@444:

"sanyi egy hímsoviniszta. de edit éppen ebbe szerelmes."

Váljék kedves egészségükre: ez a kettőjük magánügye.

De amikor Sanyi azt mondja, hogy "a világról alapvetően a férfiak döntsenek", akkor már közüggyé kívánja tenni a személyes preferenciáját: akkor már nem magánemberként, hanem politikusként viselkedik.

"csak ugye az állampárti politikusok ezekből társadalompolitikát kreálnak, ami az részben előíró jellegű. és az per definitionem nem lehet liberális."

Minden politikus állampárti: az államhatalom erőszakmonopóliumát alkalmazva kényszeríti a polgárokat arra, hogy az általa ill. általuk kívánt módon viselkedjenek ill. cselekdjenek.

"de most úgy tűnik, hogy kelet-európai társadalmak nem akarnak szociálliberális pártokat."

A magyarok azt akarják, hogy _más magyarokat_ kényszerítse arra az államhatalom, hogy legyenek velük szolidárisak (etatizmus-kollektivizmus), de saját maguknak liberális szabadpiacos kapitalizmust akarnak.

"a közpénzből működő akadémia egy független közintézmény"

A hatályos törvények szerint az.

"az állam lakosságtól és a vállalatoktól vonjon el forrásokat, de ahhoz ne rendeljen célokat"

A 18,000 református presbiter sem veri a seggét azért, hogy az államtól kapott 85 milliárdnyi júdáspénz elköltéséhez az állam célokat rendeljen.

"az ngo-k nyilván azt mondják, hogy noe transznemű volt. az emberiség egy ponton transzneművé vált. tehát azt kell kultiválni. mert abból képződik majd egy új emberi faj."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 10:40:47

@444:

"a fény látható spektrumában a színek lineárisan következnek egymásra."

Helyesen: a fény látható _lineáris_ spektrumában a színek lineárisan következnek egymásra.

Ismét bebuktál a nihilista-posztmodern narratíváddal.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 10:42:10

@444:

"és az "all-inclusive" lgbtq zászlóra is felfestik a barnát. azért, hogy a barna bőrű homoszexuális afro-amerikaiak se érezzék magukat kirekesztve."

Így van.

"de a szivárványban nincs barna."

És?

2018.07.19. 11:05:14

@neoteny:
az oxfordi nyelvészek szerint a brown (barna) a bear (medve) és a beaver (hód) szavakkal függ össze. szerintük az ősiségben az a szó, hogy *bheros valószínűleg azt jelente: dark animal. és ebből fejlődött ki hangváltásokkal brown, a bear és a beaver. kicsit mindig másképp mondták. kicsit mindig mást jelentett. kvázi egy nyelvi evolúció. ami az írásos nyelvemlékekre és a hangtani törvényekre van alapozva. ez az etimológia általánosan elfogadott tudományos alapja.

ezzel a probléma, hogy azt beaver még úgy mondták: bebr, befer. és az magyarul úgy hangzik, mint a bebújik, befér. mert a hód az egy ilyen rágcsáló. és amikor a fát berágja, akkor olyan, mintha beverték volna egy fejszével. ebből rekonstruálható egy ősi hunglish nyelv.

2018.07.19. 11:13:09

@neoteny:
lehet mondani, hogy van egy nem-lineáris spektrum. és az lesz az általánosabb. és nem lehet, hogy a politikában is valami hasonló a helyzet?

a legtöbb szín (világállapot) megtalálható a lineáris (liberális) színképben (világképben). de az összes nem. és ezért a nem (ortodox) liberális modellek az általánosabbak. azt felvonultatják a nácik. és a szegény kiscigányok valamint a kisnégerek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 11:18:03

@444:

"az oxfordi nyelvészek szerint a brown (barna) a bear (medve) és a beaver (hód) szavakkal függ össze."

"na most jön a mese."

FrVili 2018.07.19. 11:25:50

@444: mert ugye a barnának nincs hullámhossza, dehogynem ua. mint a sárgáé csak az intenzitása más, a feketeség- fehérség skála(monochrom) nem színskála, hanem spektrum intenzitás (fénysűrűség) skála (a fehér minden látható hullámhosszt azonos intenzitással a fekete egyiket sem tartalmazza) szivárvány színeinek intenzitása és telítettsége is függ a környezeti fénytől és a vízcseppek méretétől. Nincs standard szivárvány.

"az adófizetők pénzén finanszírozunk ötleteket, de nem segítjük, hogy azokból az ország számára hasznos termékek legyenek. Szükség van az üzleti szférára a kutatásban, hogy közös érdek legyen a versenyképesség javítása. Nem kell feltalálnunk a meleg vizet".

Na, ki mondta? Ennyit a hitvilágokról.

hvg.hu/itthon/20180719_MTAfotitkar_van_aki_mar_azt_mondja_innen_menekulni_kell

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 11:28:11

@444:

"a legtöbb szín (világállapot) megtalálható a lineáris (liberális) színképben (világképben). de az összes nem. és ezért a nem (ortodox) liberális modellek az általánosabbak. azt felvonultatják a nácik."

A klasszikus liberális modellben van vörös is, barna is, fekete is, zöld is.

A szocialista modellben csak vörös van.
A nemzetiszocialista modellben csak barna van.
A fasiszta modellben csak fekete van.
A hungarista (magyar népnemzetiszocialista) modellben csak zöld van.

Az etatista-kollektivista modellek nem általánosabbak: épp' a társadalom egységesítését (homogenizálását) tűzik ki célul. Egyedül a klasszikus liberalizmus az, amelyik nem tűz ki semmilyen egységes célt a társadalom elé: hanem azt hirdeti, hogy az egyének tűz(ze)nek ki célokat maguk elé és ezen célok eléréséért önkéntesen kooperálnak.

2018.07.19. 11:49:24

@neoteny:
a dark animal (bear, beaver), ami ugye brown. az oxfordiak nem értik, hogy lett a bright. mert hangtani törvények alapján ez is idetartozik. a beaver megrágta a fát. az a bright.
st.depositphotos.com/2465573/3110/i/950/depositphotos_31101799-stock-photo-beaver-tree-damage.jpg
ófelnémetben úgy mondták: beraht. berágta? és egyébként világos színű nyírfa is olyan szinű. az angolul birch, óangol berc, beorc, a magyar nyírség mellett ott a "bereg", szabolcs-szatmár-bereg megyében. de melyik fának van még világos kérge. például a bükk. a beech. upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/cd/Beech_forest_M%C3%A1tra.jpg
latinul a bükkfa fagus. görögül a tölgyfa phegos. mi köze ezeknek a magyar fa szóhoz? mi köze lenne? a magyarok ősei nem találkozhattal görögökkel és a latinokkal. mert ugyan a görög latin krónikák írnak erről. és a török, a kínai és a mongol krónikák is. de a magyar tudományos akadémia szerint ezeket forráskritikával kell illetni. ugyanis ők megfejtették, hogy a magyarok eredetükben finnugorok. amire az archeogenetika azt mondja, hogy nagy valószínűséggel nem. de az mta nyelvészei azt mondják, hogy attól még az finn és a magyar lehetett szóról szóra ugyanazon az ókorban.

és a magyar iskola még csak véletlen se kapcsolódjon az angolszász, latin, görög műveltséghez. mert csak így lehet a magyar köznép nyugatos és demokrata.

2018.07.19. 11:59:52

@neoteny:
a turul nemzetség zászlaja piros-fehér. a zöld az iszlám színe. és ugye a magyar zászlóban felette van az árpád-sáv.

a debreceni lokomotív (dvsc) piros-fehér és a diósgyőri vasutas (dvtk) is. a magyar zászlóban is felette áll a zöld-fehéreknek. a fradistáknak. kiabálhatják, hogy über alles franzstadt. az állatok. nézzenek a magyar zászlóra.

jelzem a rendszerváltás előtt a dvsc helyébe a dmvsc (debreceni *munkás* vasutas sport club) lépett. és az felvette a dmte (debreceni munkás torna egylet) színét ami a kék-sárga volt. csakhogy az "ős" lokisták piros fehér árpád sávos zászlókkal vonultak és úgy szurkoltak az államhatalmi eszközökkel kék-sárgává tett csapatnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 12:06:04

@444:

"a dark animal (bear, beaver), ami ugye brown."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 12:08:23

@444:

"a zöld az iszlám színe."

A nyilaskeresztesek (magyar népnemzetiszocialisták) zöld inget hordtak.

Azért volt a szólás '48-ban az, hogy "megérett a zöld": a sok volt kisnyilas leszavazott a vörösökre.

2018.07.19. 12:11:12

@FrVili:
a barna egy sötét sárgás, narancsos, pirosas szín. a lineáris színképen nincs barna. a szivárványban sincs. a prizma sem bocsát ki barna fényt. ahhoz, hogy a sárgából barnát keverj kell valamennyi kék, fekete vagy szürke. de egy lineáris színképben a kék nem keveredik a sárgába, mert közte van a zöld. ilyen a lineáris színkép. ahogyan a liberális világképben sincs sötét, hanem szivárvány világos színei vannak. és az ellenség a barna eső.

2018.07.19. 12:48:26

@neoteny:
a népfőiskola nem vállal közösséget szálasiékkal. fasiszta idiótáknak tartják őket. szálasit bácsfi diana éltette. de őt a népszabadság, a népszava, a hvg, az index újságírói teremtették meg. na jó volt egy kislány, aki szeretett szerepelni. és jöttek a "liberális" újságírók. a "szabad" sajtó.
www.ejfelkapitany.hu/diana.jpg
ezek után a nato központban is rettegtek, hogy jönnek a fasiszták. tényleg csak ensz közgyűlést nem hívták össze a balliberálisok mondván, hogy jönnek a nácik. az, hogy ez a hölgy mennyire veszélyes a társadalomra talán lemérhető azon, hogy jelenleg ő "avatara", aki ezoterikus tanokat hirdet. de a filoszemita értelmiség, szociológusok, pszichológusok, filozófusok, írók ehhez értő humán tudósok megfejtették, hogy ő egy fasiszta szörnyszülött. popper péter rettegett avatarától. egy lánytól, akire az átlag ember azt mondta, hogy a csaj nem százas, de nem egy fasiszta szörnyeteg. de ezt popper péter képtelen volt megérteni. vagy vekerdy tamás nem érti, hogy a szent korona alattvalójának lenni nem egy szörnyűséges fasiszta alávetettség. mi vagyunk a korona. mondhatnánk azt is, hogy mi vagyunk az unió. ez egy nemzetközösségi létforma következik. csak a kárpát-medence egy kisebb nemzetközösség. és földrajzi értelemben zártabb. nem birodalmi, hanem uradalmi jellege van. az európai unió nekünk magyaroknak azt is jelenti, hogy unió erdéllyel. de az mta történettudományi intézetének filoszemita munkatársai ezt se értik. ormos mária, vagy romsics ignác. ők a barna esőtől rettegnek.

a népfőiskola például azt mondja, hogy a német Ziel szó nem egy német átvétel. hanem kölcsönös egymásra hatás. mert az ősi magyar-székely rovás írásban a C betű egy nyíl, népiesen az a "celőke". és ennek ónémet megfelelője a sēla, sēle. és ebből lett az angol soul. de ezt a vikingek is úgy mondták, hogy sjel vagy själ. nyíl, cél, szél és lélek összefüggéseit filozofikusan megfejtik. amire lehet mondani, hogy ez ezotéria, belemagyarázás. de a finnugor eredet elmélet is hasonló belemagyarázásokon alapul. jelzem az indoeurópai nyelvészet is. mert hogy a német célt és az angol lelket az angolszászok összekapcsolják. csak ehhez társul magyarban a nyíllal és a szél.

lehet mondani, hogy ennek semmi köze a tudományossághoz, ebből lehet valamilyen művészettörténeti fejtegetés. ez nem mta kompetenciája, de az mma éppenséggel megvitathatja. a honfoglalók mire gondoltak, amikor lovasíjászkodtak.
www.youtube.com/watch?v=OfMY0QW4x4U
ezek esztétikai kérdések. ez az á-sok, a b-sek és a d-sek világa. mifelénk az á-sok voltak a nyelvészek, a b-sek a művészek, a c-sek a matek tagozat és a d-sek a sportosztály. és a c olyan elvont, hogy annak mindegy, hogy az kitalálhat valamilyen kiszámítást, leszámlálást, segítheti a néprajz számára axiomatikus típus specifikációt, a formalizálást amit a nyelveket összehasonlítja. és az mta mondhatja, hogy szigorúan véve ez a tudomány. és a másik fele vallás. az mma kompetenciája. de ez esetben az mta szabad bölcsészeit, a filoszemitákat is kéretik áttolni a vallás szekcióba. úgy viszont lovász lászlónak az akadémiában aligha marad többsége.

FrVili 2018.07.19. 13:09:46

@444:
a prizma a fényt (fehér) monokromatikus színekre bontja, amelyek 100%-os telítettségűek (saturation) spektrumúak. Egy diszkrét frekvenciájuk (1/hullámhossz) van. De vannak nem 100%-os telitettségű több színből kikeverhető több spektrumot tartalmazó színek is (rózsaszín), de vannak egy diszkrét domináns hullámhosszal rendelkező színek is, amelyek megfelelnek egy monokromatikus szín hullámhosszának, csak más fényintenzitásúak. Tehát a spektrum-intenzitás görbén a vízszintes tengelyen ugyanott van mint a monokromatikus, csak a függőleges tengely értéke különbözik. Pl a barna ilyen, aminek a hullámhossza 558–640 nm között van mint a sárgának,azaz chromaticity coordinates are the same.
A spektrum függvény fogalmát kell tudni, ismerni (nem hitvilág), ugyanúgy mint a hit-tudás, meggyőződés-retorika,érdek-érték komplementerek spektrumait is.

screpes 2018.07.19. 13:10:19

@444:
te miként nevesíted a népfőiskolai álláspontot?

2018.07.19. 13:24:51

@neoteny:
lovász lászló elképzelése egy legitim törekvés. ő egy állampárti elitista. azt mondja, hogy az állam vonjon el egy bizonyos összeget a magyar lakosságtól és a magyarországi vállalkozásoktól és ezek után ezt utalják át a magyar tudományos akadémia számlájára úgy, hogy az állam a forrásokhoz ne rendeljen célokat. hanem ezt az mta a tudomány belső logikáját követve teljesen szabadon elkölthesse. mivel az egy független közintézmény. és ugyanígy egyébként minden iskola a közoktatási normatívát szabadon elköltheti. mert azok is független intézmények. és az állam ne korlátozza ezeket. hanem a szülők, diákok választhatnak, hogy melyik iskolába járatják a gyereküket. és ilyenformán közoktatás egy államilag támogatott viszonylag szabad közszolgáltatás. az egészségügyben legyen verseny a finanszírozás oldaláról is. több biztosítós rendszerben. a bírói kar független. maguk a bírák válasszák ki a vezető bírákat. és az egyházat teljes egészében válasszák el az államtól. az, hogy ki miben hisz magánügy. ez ugye a klasszikus hegemónia kísérlet. amit a filoszemiták (istentelen zsidó emberek és elvbarátaik) alkalmaznak a nemzeti kereszténységgel szemben. mondván, hogy ők nem-nemzetiek és nem-keresztények és ezért az államnemzetek, nemzetállamok felett állnak (az izraeliták, a zsidó állam felett is). ez a filoszemita világkép.

de ezt a köznépnek jogában áll elutasítani. ezt a vallást próbálja a magyar tudományos akadémia szabad bölcsész szekciója, a soros alapítványi hálózata, a ceu, az amerikai demokrata párt a magyar társadalomra erőltetni. de ezt az aktív korú népesség döntő többsége elutasítja. jelenleg abban van egyetértés, hogy magyarországon a közintézményeket, a közoktatás ne lovász lászló elképzelése alapján szerveződjenek. vagy pléh professzor elképzelése alapján. akit felkért lovász lászló a közoktatási tanács élére, mert pléh professzor megválasztotta elnöknek. és a kampis gyurival megszakértik azt, hogyan kellene a magyar társadalomnak viselkednie. tehát nem azt mondják, hogy mi így képzeljük el. és ti? ilyen nincs. hanem mi így képzeljük el és így van. így van és kész. de persze értem, hogy az ellentábor is így gondolkodik. alapvető szociokulturális hittételekről, az államvallásról folyik a vita.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 13:35:35

@444:

"a népfőiskola nem vállal közösséget szálasiékkal."

Helyesen: ezt te mondod. De ha még így is lenne, ez akkor sem jelentené azt, hogy a népfőiskola nem vállalaja fel a népnemzetiszocialista eszméket.

"szálasit bácsfi diana éltette. de őt a népszabadság, a népszava, a hvg, az index újságírói teremtették meg."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 13:46:41

@444:

"lovász lászló elképzelése egy legitim törekvés."

Bizony az: ugyanis az ő elképzelése -- álláspontja -- az, hogy kerüljenek betartásra a hatályos törvények.

"ő egy állampárti elitista. azt mondja, hogy "

"na most jön a mese."

2018.07.19. 13:47:49

@screpes:
a népfőiskola a folklórt képviseli. mindent, ami népszerű. és a filoszemiták lényegében mindent, ami népszerűtlen. aminek semmi köze a magyar kultúrához, ehhez a keresztény államnemzethez. valamit, ami nem-magyar.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 14:14:31

@444:

"a népfőiskola a folklórt képviseli. mindent, ami népszerű."

No ha népszerű, akkor gond egy szál se: megtermelésre kerül, mert van rá kereslet; és elfogyasztásra kerül, mert van kínálat belőle.

"keresztény államnemzet"

A 18,000 református presbiter, akik elfogadják júdáspénzként a nemzettestvéreiktől az államhatalom által elvett pénzeket?

2018.07.19. 14:22:07

@neoteny:
ha lovász egy közszolga, akit elsősorban az érdekel, hogy a hatályos törvények érvényesüljenek, akkor nincs probléma. tartsa be a jövő évi költségvetési törvényt, az új akadémiai törvényt, az írott alkotmányt.

az alaptörvény szövege így kezdődik:
Isten, áldd meg a magyart!
NEMZETI HITVALLÁS.
MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat.

ez alapján aligha mondhatja, hogy ő nem akar államnemzetet, hiszen az alaptörvény neki mint közszolgának ezt írja elő. nem enged elhajlást. a bevezető így zárul.

Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk.

ez ugye hatályos törvény szövege. erre mondhatja azt, hogy az #istandwithceu közösség, hogy ebből sehogy se következik a nyitott társadalom, a független közintézmények abban a formában, ahogyan ők elképzelik. rendben van. de elvben addig is ehhez kell tartani magukat. és szabad választásokon szerezhetnek alkotmányos többséget.

FrVili 2018.07.19. 14:26:43

@444: ez jó végszónak, annyira igaz. Ezzel még egy hűtőszekrény is egyetértene, ami nem-magyar.

2018.07.19. 14:34:29

@neoteny:
politikai értelemben aradi éva néni győzött. legalábbis tapasztalatom szerint. aztán te ezt kétségbe vonhatod persze. mert ez nem reprezentatív minta. nem vagyok se intézet, aki ezt tudományos igénnyel felméri. de nekem úgy tűnik, hogy a népesség döntő többsége gondolja azt, hogy a finnegán eredetelmélet téves. és azt, hogy magyaroknak, vagy legalábbis egy részüknek vannak hindueorópai ősei. ők az indoszkíták. ezt underhill és társainak kutatása alátámasztja. csak egyelőre a stanfordi egyetem tanulmányát és koronás kerecsen kiadó könyvét senki sem kapcsolta össze egy doktori dolgozatban. és nem védte meg az országos doktori tanács és az mta tudósai előtt. de ez politikai értelemben talán nem lesz tiltott.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 14:35:23

@444:

"ha lovász egy közszolga, akit elsősorban az érdekel, hogy a hatályos törvények érvényesüljenek, akkor nincs probléma."

Valóban nincs probléma.

"tartsa be a jövő évi költségvetési törvényt, az új akadémiai törvényt, az írott alkotmányt."

A probléma az, hogy ezekből még egy sem létezik; és a most hatályos törvényeket sérti a _tervezett_ költségvetési törvény ill. annak végrehajtása.

"államnemzet"

A 18,000 református presbiter, akik elfogadják júdáspénzként a nemzettestvéreiktől az államhatalom által elvett pénzeket?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 14:36:45

@444:

"mert ez nem reprezentatív minta. nem vagyok se intézet, aki ezt tudományos igénnyel felméri."

Így van.

"de nekem úgy tűnik, hogy a népesség döntő többsége gondolja azt"

"na most jön a mese."

2018.07.19. 14:43:03

@FrVili:
az óvodás szintjén kell gügyögni. lehet-e alapkutatás célzott. lehet. lovász lászló szerint nem. ő lehet, hogy a világ 10 legjobb matematikusának egyike, de vagy hülye, vagy eljátssza, hogy hülye. közéleti értelemben. az alapkutatáshoz szánt forrásokhoz nyilván lehet célokat rendelni. lehet azt is mondani, hogy az adományozó teljesen szabadon biztosítja. de nem feltétlen kell így lennie. és a főszabály a civilizált világ összes országában az, hogy a forrásokhoz célok vannak rendelve. amerikában is így van, németországban is, franciaországban is, angliában is. de ha úgy gondolják, hogy ott nagyobb a szabadság és magyarország egy sötét diktatúra, akkor menjenek hollandiába. ott a kormánypártok egytől egyig liberálisok. magyarországon illiberálisok. ez belátható időn belül aligha változik. addig amíg a filoszemiták a közéletben jelen vannak. ez most úgy tűnik, hogy így lesz. ez a filoszemiták utolsó generációja. ahogyan az oszmántörök kornak is vége lett egyszer. bár most erdogan parancsnok újra avatja gül baba türbéjét.

2018.07.19. 14:45:51

@neoteny:
az eu a stop soros törvénycsomag kapcsán kötelezettszegési eljárást indított.

erre kiadott kormánypárti közlemény.

A most induló újabb brüsszeli eljárás megerősíti, hogy Brüsszel bevándorláspárti és a Soros-szervezeteket védi. Útjukban áll a Stop Soros és a migránsok betelepítését megtiltó alkotmánymódosítás, ezért indítanak miatta eljárást. A Stop Soros büntethetővé tette az illegális migráció szervezését és finanszírozását. Az alkotmánymódosítás pedig megtiltotta a migránsok betelepítését és megerősíti nemzeti önazonosságunkat. Ez nyilvánvalóan szúrja a szemét mindazoknak, akik migránsokkal akarják elárasztani Európát. A mostani eljárás egy újabb politikai nyomásgyakorlás hazánkra és bizonyítja azt is, hogy Sorosnak a brüsszeli bizottságban is megvannak az emberei. Amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, maradni fog a Stop Soros és az alkotmánymódosítás is, mert a magyar emberek egyértelműen kifejezték, hogy nem akarják, hogy Magyarországból is bevándorlóországot csináljanak, ezért állunk minden jogi és politikai vita elébe.

2018.07.19. 14:53:42

@neoteny:
na de azt a pénzt nem az istenekkel szemben fogadták el, hanem a farizeusokkal szemben.

FrVili 2018.07.19. 15:15:22

@444: "az óvodás szintjén kell gügyögni":
"A most induló újabb brüsszeli eljárás megerősíti, hogy Brüsszel bevándorláspárti és a Soros-szervezeteket védi. Útjukban áll a Stop Soros és a migránsok betelepítését megtiltó alkotmánymódosítás, ezért indítanak miatta eljárást. A Stop Soros büntethetővé tette az illegális migráció szervezését és finanszírozását. Az alkotmánymódosítás pedig megtiltotta a migránsok betelepítését és megerősíti nemzeti önazonosságunkat. Ez nyilvánvalóan szúrja a szemét mindazoknak, akik migránsokkal akarják elárasztani Európát. A mostani eljárás egy újabb politikai nyomásgyakorlás hazánkra és bizonyítja azt is, hogy Sorosnak a brüsszeli bizottságban is megvannak az emberei. Amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, maradni fog a Stop Soros és az alkotmánymódosítás is, mert a magyar emberek egyértelműen kifejezték, hogy nem akarják, hogy Magyarországból is bevándorlóországot csináljanak, ezért állunk minden jogi és politikai vita elébe." Meggyőződés és retorika, milyen szépen egybeesnek. Egy hullámhosszon vannak.

FrVili 2018.07.19. 15:32:00

@444:
"Megépül a majommalom,
lesz sok majommajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majomész.

Majompóznán majomkirály
majomnyelven szónokol
egyiké majommennyország
másiké majompokol."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 15:53:22

@444:

Helyesen: a felebarátaikkal szemben. A nemzettestvéreik vérével és verejtékével megtermelt javakat fogadták el.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 16:02:03

@444:

"lehet-e alapkutatás célzott. lehet. [...] az alapkutatáshoz szánt forrásokhoz nyilván lehet célokat rendelni."

Csak a te kis nihilista-posztmodernista buksidban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 16:13:05

@444:

"Amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, maradni fog a Stop Soros és az alkotmánymódosítás is"

Amire meg van a képességük -- de arra nincs, hogy megállítsák Brüsszelt a kötelezettségszegési eljárás lefolytatásában.

screpes 2018.07.19. 17:38:59

@444:
ad
Népfőisk. álláspontja:

Ha a folklórt képviseli, hogyan adódik onnan olyan álláspont, amelyet vitatni lehet? Akkor ez puszta etnográfia. Nem alkalmas az államnemzet kifejeződésére, gyönyörködni, meríteni lehet belőle, de az nem intézményesedik.
Ez a szó - 'államnemzet'- egyébként csak tőled jön,
jövevényszó, egy blogszapora befirkáló együttélt virtuálisan a buzinegyedben a halszagú népekkel, és kénytelen használni értetlen szavait azokra a dolgokra, amiket kitalált.
----

2018.07.19. 17:41:56

@FrVili:
Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál.

2018.07.19. 18:27:10

@screpes:
a filoszemitákkal való viták terméketlenek. jelenleg a cél, hogy az ceu-t kivágják, az mta költségvetését visszamessék arra szintre, amivel még éppen nem omlik össze a magyar tudományosság. és utána lehet építkezni valamikor a következő évtizedben.

2018.07.19. 19:05:23

@neoteny:
ezek a kötelezettségszegési eljárások direkt jól jönnek a fidesznek. erre a kifogásolásra két hónapon belül kell válaszolnia a kormánynak. ezek után azt az uniós politbüró megtárgyalja. és ha nem találják a választ megfelelőnek, akkor a magyar hatóságokhoz újabb levelet intéznek részletes indokolással. és erre a kormány megint csak két hónapon belül válaszol. ha ezt sem tartják megfelelőnek, akkor a bizottság az európai bírósághoz fordulhat. de annak ítélete közvetlen nem hajható végre. hanem ez esetben a bizottság egy újabb levelet küld a kormánynak. és újra a bírósághoz fordul azért, hogy annak ítéletét hajtsák végre. és ez esetben lehet pénzbírságot kiszabni.

magyarország ellen jelenleg 26 kötelezettségszegési eljárás van folyamatban. az eu átlag 24. spanyolországgal szemben 51. németországgal szemben 46. olaszországgal szemben 40. belgiummal és görögországgal szemben 35-35. és így tovább. jelenleg összesen 664 kötelezettségszegési eljárás van folyamatban. ezek átlagosan 23.6 hónapig tartanak.

a fidesznek direkt jól jönne az, hogy ez ep választási kampányban a bizottság magyarországnak leveleket küldjön. és szijjártó péter megvédheti a magyar embereket.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 20:38:53

@444:

"a fidesznek direkt jól jönne az, hogy ez ep választási kampányban a bizottság magyarországnak leveleket küldjön. és szijjártó péter megvédheti a magyar embereket."

Na _ez_ egy korrekt analízis.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 20:43:42

@444:

"és utána lehet építkezni valamikor a következő évtizedben."

A CEU és az MTA akadályozták meg az építkezés lehetőségét Mo-n? No ha ez így van, akkor miért csak most, nyolc év után fordít erre figyelmet a nemzeti kormányzat?

FrVili 2018.07.19. 20:58:10

@444: MMA-val és a 2rule-al. Én valahogy így képzelem jövőt:
streamable.com/qnxat

Janossz 2018.07.19. 21:28:43

@444: " jelenleg a cél, hogy az ceu-t kivágják, "
Az már megvolt. Most magukat vágják ki épp, sajnos velünk együtt.

2018.07.19. 21:40:41

@FrVili:
mészáros lőrincet támogatja a tőkepiac. megálmodott egy új sportszermárkát. és 3 csapat mindjárt dobta az adidas illetve nike mezeket. ő az új goldberger. a 2rule az első évben 25%-os részesedést szerzett 12 csapatos otp ligában.

Janossz 2018.07.19. 21:44:32

@444: " mészáros lőrincet támogatja a tőkepiac "
Jó éjt, troll, ugye te sem veszed ezeket komolyan, kicsit sem?

2018.07.19. 21:50:09

@screpes:
az unortodox nacionalizmusra egy példa. a hétvégén volt a junior kézilabda vb magyar-norvég döntője. faluvégi dorottya és egy norvég lány látható a képen.
static.origos.hu/s/img/i/1807/20180714faluvegi-dorottya-noi-kezilabda-u21.jpg
a norvég lány mezén látható bergeni minták. ezek keresztszemes minták beregből.
qtp.hu/xszemes/regi_keresztszemes_mintak/7-
39.jpg
valamiért ezt a kultúrát gyűlölitek. válasszatok másik népcsoportot. hátha az befogad benneteket. majomországozzatok.

2018.07.19. 21:54:34

@screpes:
a bergenieknek el kell magyarázni, hogy ők esetleg rokonaik a beregieknek. a népi motívumaik hasonlítanak. mindezt azért, mert az mta azt hazudja, hogy a magyarok többségének rokonai nem proto-indoeurópaiak, hanem finnugorok.

2018.07.19. 22:07:43

@Janossz:
ha most mészáros lőrinc nem egy kis faluba születik, hanem mondjuk amerikába és a kings schoolba járt volna, a papája vett volna neki egy szociológia diplomát a new york private research university-n, akkor is lehetne szupergazdag. és ő lenne a soros alex. aki irányítja "a" "civileket" magyarországon. mert ugye kormány "a" "civileket" támadja. "soros alapítvány" = "a civilek". toleránséknál más nem nem lehet civil csak ők. velük szemben a magyar társadalom létrehozta lőrinc komát.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 22:13:24

@444:

"valamiért ezt a kultúrát gyűlölitek."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.19. 22:15:13

@444:

"mert ugye kormány "a" "civileket" támadja."

Persze, hogy támadja: hiszen csak egy maradhat. És amikor csak egy maradt, akkor lehet építeni az országot.

FrVili 2018.07.19. 22:16:12

@444: a magyar játékoson meg a négykarikás ingolstadti minta található

FrVili 2018.07.19. 22:19:21

@444:" valamiért ezt a kultúrát gyűlölitek. válasszatok másik népcsoportot. hátha az befogad benneteket. majomországozzatok" - mondja Weöres Sándornak

2018.07.19. 22:23:38

@screpes:
ők az agráregyetem végzősei.
www.youtube.com/watch?v=oHWz5wkSsg4
pesten a "liberálisok" azt mondják, hogy ők a vidékiességgel "fasizmust" teremtenek. ebben az országban a földterület 80%-a mezőgazdasági művelésre alkalmas. biogazdaságokat kellene építeni. minőségi háziipart teremteni. csak előzetesen a nem-nemzeti "liberálisokat" meg kell fosztani a főhatalomtól. úgy tűnik, hogy másképp nem megy.

FrVili 2018.07.19. 22:24:57

@444: szurkolunk neki, mert ez közös siker, mindannyiunk pénze benne van.

FrVili 2018.07.19. 22:37:18

@444: biztos a vesszőnyalábra gondolnak, amit a háziipar termelhetne, aztán kalákákba szerveződhetnének a moshav és a kibutz mintájára. Éppen ezt tanulmányozzák Vikiék Izraelben.

2018.07.19. 22:38:53

@FrVili:
nem weöres sándorral van a probléma. hanem van egy farizeus társaság, amelyik a vallását kényszeríteni próbálja a többségre. ez egy kisebbségi hegemónia kísérlet. de értem, hogy ez megfordítva is problémás. onnan nézve a többség hirdet szupremáciát. és ennek a problémának nincs megoldása.

a magyar tudományos akadémia vagy alárendelődik a magyar államiságnak, vagy nem rendelődik alá. lovász lászló azt mondja, hogy nem. az országgyűlés azt mondja, hogy de. el kell dönteni, hogy az mta milyen legyen. és ezt nem az akadémikusok döntik el kizárólagosan. és erre te mondhatod azt, hogy ebből majomország lesz. vagy az lesz, vagy nem.

2018.07.19. 22:43:09

@FrVili:
a hitelpénz van benne. lehet mondani, hogy az mindannyiunk pénze. mert fedezet nélküli készpénzkibocsátás problémás. mert mindannyiunk kockázatára, üzleti titkok mögé rejtve, korlátozott felelősségvállalás mellett gazdagodnak meg egyesek. lehet ilyenformán érvelni. ezt nem mészáros lőrinc kezdte.

FrVili 2018.07.19. 23:07:45

@444: M. 2010 óta 200 cégével kb. 600 milliárd ft. értékű tendert nyert el. Ennek 80%-a uniós forrás. A maradék önrészt az állam közpénzből fizette. TAO támogatás formájában tolja át az adóforintokat az egyik zsebéből a másikba, miközben a termékét az MTVA (a mi évi 80 millárdunkból) ingyen reklámozza. Az FHB-n keresztül ad magának hitelt állami fedezetre. Nincs itt semmilyen titok. A közbeszerzések 60%-a túlárazva, 30%-ában egy pályázó, ahol több van ott is ugyanaz a tulajdonosi háttér 50%-a korrupció gyanús. Itt 3 ezer millárdok tűntek el. De őszintén számít ez, amikor Lovászék céltalanul akarnak alapkutatgatni?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 01:49:29

@444:

"pesten a "liberálisok" azt mondják, hogy ők a vidékiességgel "fasizmust" teremtenek."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 01:52:53

@444:

"el kell dönteni, hogy az mta milyen legyen."

1994-ben eldöntötték, és azt a döntésüket törvénybe foglalták. 24 éven keresztül semmi lényeges gond nem volt ezzel. Aztán Orbán elégtételvételt hirdetett, és hirtelen nem jó az, ahogy a csaknem negyedszázadon keresztül működött törvény eldöntötte azt, hogy az MTA milyen legyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 01:58:00

@444:

"lehet mondani, hogy az mindannyiunk pénze."

Lehet mondani, de mihaszna: a pénz (is) mindig valaki tulajdonában van. Vagy _de jure_ is, vagy legalább is _de facto_, ti. azéban, aki rendelkezik felette. Lehet, hogy valamilyen pénz nominálisan Mészáros Lőrinc valamelyik cégének tulajdonában van, de ha annak kiutalásához (elköltéséhez) Mészáros Lőrinc aláírása szükséges, akkor annak a pénznek Mészáros Lőrinc az _effektív_ tulajdonosa.

screpes 2018.07.20. 08:23:17

@444:
tele van vele a konyhám, te hazug, anyám hímezte egy részét.

2018.07.20. 08:31:45

@neoteny:
94-es választásokon az mdf elvesztette a kormányzati hatalmat. és a fidesz a legnépszerűbb pártból (40% körül mérték) az illiberális fordulata után kis híján kiesett a parlamentből (5.18%-ot kaptak). és az mszp-szdsz került kétharmados többségbe. 1998, 2002 és 2006 kiegyenlített bal-jobb küzdelmet eredményezett. 2010-ban azonban 70%-ot kapott a jobboldal és a szélsőjobb (fidesz, jobbik) és 30%-ot a baloldal. a rendszerváltó pártok közül az mdf és az szdsz közös listán kiesett a parlamentből. és ugye korábban a fidesz magába olvasztotta a széteső fkgp-t és a kdnp-t. és azt mondták, hogy közpénz elosztás aránya a korábbi 70:30 helyett 100:0. az eu-s pénzek beáramlása miatt nagyobb összegeket osztottak el aránytalanabbul. orbán viktor kvázi egypártrendszert hirdetett. egyetlen párt uralkodik a közéletben, de szabad választások vannak. ez az illiberális demokrácia, vagy unortodoxia, vagy nemzeti együttműködés rendszere, kereszténydemokrácia, vagy akármi. orbánizmus. amire az ellenzék a mai napig nem tudott a választók többsége által elfogadható alternatívát kínálni. hanem azt mondják, hogy álljon vissza a régi rend. az akadémia legyen teljesen szabad. mert hogy az akadémikusok szabadsága a köznép felett áll. sanyi ha nem bukja végig az általánost, akkor esetleg lehetne akadémikus. a kampis gyuri mellett szervezhetné a tudományfilozófiát. de sanyi inkább pucér nős kártyanaptárakkal üzletelt az iskolaudvaron. kampis gyuri kiolvasta az országos széchenyi könyvtárat. sanyi nulla idegen nyelvet beszél. de ettől még megfejti a szavak eredetét. nüansz a nűkkel (nőkkel) van kapcsolatban. és amikor azt mondják neki, hogy de sanyi az egy francia szó és árnyalatot jelent, akkor kidumálja, hogy a férfi dönt a színekről és nő pedig az árnyalatról. az a nüansz. na most erre a kampis gyuri és körei nem azt mondják, hogy ez egy vicc. hanem azt, hogy ez hímsovinizmus. és ettől egy lépés auschwitz-birkenau. sőt ez már a barna eső. és ők ezt pléh professzorral neurolingvisztilaialag megszakértik. és azt mondják, hogy ez megfellebbezhetetlen végső igazság. nekem úgy tűnik, hogy ők a tudomány felkent főpapjaivá szeretnének válni. és a filoszemita világkép azt, hogy ebbe ne szóljon bele a nép. de az aradi éva néni se szóljon bele, hogy a magyarok legalábbis részben hindueurópaiak, vagy az indoszkítákhoz esetleg van valami közük. arról ugye nem sokat tudunk, hogy az eurázsiai törzsszövetségek hogyan szerveződtek az ókorban. mert hogy a páneurópai civilizáció áll mindenek felett. és hogy a mai gudzsarát területén mi történt a kusánokkal. ezt aradi éva néni kvázi magánúton kutatta. a férje állami megbízatással volt indiában külkereskedő. az akadémia nem azt mondja, hogy rendben van évike. kutassa az honfoglaló magyarok kelet-indoeurópai, őseurázsiai eredetét. hanem azt mondták, hogy ez egy rossz irány. a magyarok finnugorok és feltétlen nyugatosok. ez a jó irány. és ezt értse meg évike. és ha nem érti, akkor szájba vágjuk.

és lovász lászló sem ajánlott kiegyezést. nem azt mondta, hogy na jó. ha valaminek van valamilyen tényszerű mérési alapja és ahhoz kapcsolódik valamiféle matek, akkor az tudomány. és az mta hatásköre. de még részben az is hit. mert egy tudományos elméletben az axiomák és részben a formalizmus hiten alapul. de vannak benne logikai következtetések, számítások. fizikai-kémiai mérések, élettani becslések. ami nem ilyen az is lehet érdekes és adott esetben értékes. de az legyen mma kompetenciája. de a kettő kapcsolódhat egymáshoz. mert ha aradi éva néni feltevéseit az underhill vagy akármilyen tudományos kutatócsoportjának mérései igazolják, akkor az történelem. ha cáfolják, akkor szépirodalom. de ez ügyben nehéz kimondani a végső igazságot. csak annyit mondhatunk, hogy inkább ez, vagy inkább az. illetve ez egy kicsit mindig politika.

egy bajor fickó azt mondja, hogy 300 év kitalált. erre a német tudományos akadémia azt mondja, hogy a fickó elmebeteg. ha azt mondanák, hogy ez nem igaz, ezt nem tudjuk, de ez lehet, hogy igaz. és ebből következően esetleg lehet, hogy tényleg volt történelemhamisítás. na de ilyet akadémikus nem mondhat. és ugye errefelé azt kellene mondani, hogy a magyar krónikák illig elméletét erősítik. de ez részben politika. általában véve a bölcselet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 08:34:10

@444:

"94-es választásokon az mdf elvesztette a kormányzati hatalmat."

Mindennek semmi köze sincs ahhoz, hogy 24 éven keresztül semmi lényeges gond nem volt az MTA-törvénnyel. Aztán Orbán elégtételvételt hirdetett, és hirtelen nem jó az, ahogy a csaknem negyedszázadon keresztül működött törvény eldöntötte azt, hogy az MTA milyen legyen.

2018.07.20. 08:44:56

@screpes:
az zsidók nagyjából fele eredetében nem sémita, hanem részben feketék, vándorcigányok és részben fehér keleti-indoárja földművesek. félre léptek a lévik. illetve nőágon hám és jáfet fiai is beházasodtak. a zsidók egy részének a földműves parasztok oldalára kellene állni (mert hogy eredetükben ők is azok), de nem teszik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 09:02:27

@444:

"az zsidók nagyjából fele eredetében nem sémita, hanem részben feketék, vándorcigányok és részben fehér keleti-indoárja földművesek."

"na most jön a mese."

2018.07.20. 10:00:57

@neoteny:
orbán viktort a puskás akadémia érdekelte elsősorban. az ő ideája a jó tanuló-jó sportoló. ez a zsidók között a maccabeusok világképe. a tegnap este a a maccabi 1:0-ra győzött telaviv-i netanyja stadionban és 2:1-es összesítéssel kiverte a fradit az uefa kupában. a gólok kétharmadát ők rúgták. orbán álma spártai jellegű sportiskola. a zsidó stadion itztadi. ezzel szembe került az istandwithceu. és ezzel orbán nem viccel, hanem elégtételt vesz.

amire lovász nem azt mondja a nyilvánosságban, amit "józan parasztésszel" mondani kellene. hogy na jó. korrigáljuk a nyelvelméletet. a finnugor nem nyelvi eredet, de éppenséggel lehet egy ilyen kapcsolat. mert néhány a jégkorban is használat szó hasonlít a finnhez és az észthez. és a magyar számnevekhez a manysi áll a legközelebb. na de az ősmagyar székely és az etruszk rovásírás a számokban hasonlít. a nyelvtan alapján a magyar talán egy urali-altaji nyelvcsalád tagja lehetne.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c2/Linguistic_map_of_the_Altaic%2C_Turkic_and_Uralic_languages_%28en%29.png
és még a távol keletről ide sorolható a japán és a koreai is. mert az is agglutinál. és még egyébként egyes indiánok nyelve is. az inkák és a maják. ha az eurázsiai kontinensen egy nyelvi besorolásban a mongol vagy a tunguz alkothat önálló csoportot, akkor a magyar nyelv vajon miért ne alkothatna. csak persze a számtalan nyelvi kapcsolódást, vagy annak lehetőségét hangsúlyozva túl azon, hogy a magyar szókincs egy jelentős része magából a magyarból ered, mert a nyelvművelés folyamatos. és a magyar alkalmas tudományos ismeretterjesztésre. az mta tekintse ezt egyik elsődleges feladatának. a másik oldalról a tudomány tanácsadásban, illetve ellenőrzésben is segédkehezhet. vannak olyan törvények, vagy törvényszerűségek, amiket aligha írhat felül a "kétharmad". de cserébe az mta is figyelembe vehet politikai szempontokat a társadalomkutatásokban. ha valami nem számításokon alapul, hanem mondjuk egy közönséges felosztás, akkor az kerüljön át a magyar művészeti akadémia hatáskörébe. öt elem rendszer. hét bolygó rendszer. tizenkettes állatövi rendszer. ezek művészettörténeti értelmezések. na most lehet mondani, hogy a naprendszerben nem is hét bolygó van. hanem nyolc. de nemrég még kilenc volt. csak aztán kiderült, hogy a plútó nem akkora túl azon, hogy nem is ott van ahol az ismert törvények szerint kellene lennie. a hét bolygó az, amit az ősiségben szabad szemmel is láttak. ez is egyfajta szabadság. ebben a felosztásban a nap, a hold is bolygók. mert hogy bolyonganak az égen. ezek mellett a merkúr, vénusz, mars, jupiter, szaturnusz. ez az ősi tudás. ehhez kapcsolódó hiedelmek művészeti szempontból érdekesek. de erre se lehet azt mondani, hogy ezek hülyék. azt hiszik, hogy hét bolygó van. pedig nyolc. és nem is azok. a tudomány is benézte a plútót. kepler törvényei nem igazak, illetve igazak egy modellben, de a valóság annál bonyolultabb. az mta és a mma hatáskörét rendezzük. és ezen túl orbán viktor ha akarja, akkor hozza létre a magyar katonai akadémiát. és annak partnere a cern vagy az európai űrügynökség. az mka kapcsolódhat a nemzetközi űrállomáshoz. létrehozhat fejlesztési ügynökséget a magyarországi vállalkozásokkal. de hirdethet akár népegészégügyi programot azért, hogy a magyar lakosság életminőségét javítsa. és ez ugyan mind egy kicsit korlátozza a tudósok szabadságát, de mivel az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztés részben közpénzből történik ezért ebben a tudományos közösség partnerséget kínál.

na de lovász lászló azt mondja, amit tgm. ez egy szörnyűséges náci támadás. semmilyen módon nem lehet az akadémiát korlátozni, mert az egy független közintézmény. értem, hogy ehhez tartozik társadalomelméleti koncepció. de azt a magyarok többsége elutasítja. különösen a magyar vidék nem kívánja a filoszemitákat követni. miközben egyesek mégis csak követnék őket. ez egy fővárosi csoportosulás. amelyik a magyar államiságot felett uralkodna, magának világállamiságot követelve, csak arról vitáznak, hogy a világ proletárjai, burzsoáziája vagy a kozmopolitái egyesüljenek. és az egy kérdés, hogy mi legyen ezzel a magát szupranacionálisnak képzelő elittel. amelyik egy elit. tgm filozofikus műveltségben elithez tartozik, vagy lovász lászló matematikában a világelithez tartozik. de nem áll a nemzetek felett. ő azt mondja, hogy de. mert az lll-algoritmus. értem, hogy az mitől lenne magyar. ebből ugye két l holland testvérpár neve. nemzetközi, nemzetközösségi jelleg. a pénzhatalmi célokban ez nem nemzetek felett állás. a lovász lászló mta elnökként is ezt szolgálja ki. istandwithceu. orbán viktor elégtételt vesz. ez már egy hatalmi játszma. és a modern kori vallásháború része. amiben végül lehet, hogy csurka istvánnak lesz igaza, vagy legalábbis lesz valami igazsága. feltéve a demokrácia minimumát. mert hogy a köznép így érez. szerintem legalábbis. de lehet, hogy nem. ez vita tárgya.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 10:12:00

@444:

"orbán álma spártai jellegű sportiskola. a zsidó stadion itztadi. ezzel szembe került az istandwithceu. és ezzel orbán nem viccel, hanem elégtételt vesz."

No ha ez így van, akkor a kérdés nem az, amit korábban állítottál, ti. hogy "el kell dönteni, hogy az mta milyen legyen", hanem arról van szó, hogy Orbán Viktor személyes preferenciái kell érvényesüljenek.

"semmilyen módon nem lehet az akadémiát korlátozni, mert az egy független közintézmény. értem, hogy ehhez tartozik társadalomelméleti koncepció. de azt a magyarok többsége elutasítja."

A magyarok többség nem utasította ezt el 24 éven keresztül, amiből az utolsó 8 év a nemzeti kormányzat alatt telt el. Vagyis ez az állításod is hamis. Ami különösen vicces annak a fényében, hogy az előbb megadtad a helyes választ: az egész Orbán Viktor személyes preferenciáiról szól, semmi köze sincs semmiféle magyarok többségének preferenciáiról.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 10:22:47

@neoteny:

"semmi köze sincs semmiféle magyarok többségének preferenciáiról"

Helyesen: semmi köze sincs semmiféle magyarok többségének preferenciáihoz

FrVili 2018.07.20. 10:29:33

@444: "valamiféle": 4000 év "matek": μάθημα (mathéma)
Az axióma és formalizmus nem hiten alapul. Közös megegyezésen. A tudomány közösség. Ha tetszik, ha nem. Olyan közösség, ami a te felvetéseiden kb. 50 éve túl van. Lásd Foucault: A bolondság története
De képzeld a művészet is.
Sajnálom, hogy Téged egyik sem fogadott be.
De itt elmondhatod.
Meghallgatunk.

2018.07.20. 10:52:15

@neoteny:
www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2771134/figure/Fig2/
az askenázi cohen zsidók között van kiugró számú sémita (J*) eredet. az összes askenázi izrealita közösségben is sémita többség van. ez eredet a negev sivatagban a beduinok között magas. hamaban és damaszkuszban egy francia mérése szerint. de például galileában, ahol található nazáret kevesen vannak.

ezek alapján úgy tűnik, hogy a hit alapja valamiféle törzsi tudat. és a tapasztalat az, hogy a sémiták nem rettennek vissza a polgárháborútól. de ugye az indoárják sem.

ahol sémita kisebbség van ott hagyományosan a nemzeti kereszténység az államvallás (és nem a zsidókereszténység, amit neokonzervatív filoszemiták hirdetnek, a zsidókereszténység is törzsi tudat). és ezt próbálják meg felülírni a filoszemiták mondván, hogy az ő törzsi tudatuk univerzális és ebből következően magasabb rendű. tehát amit ők gondolnak az úgy van. csak nem tudják eldönteni, hogy a proletárok egyesüljenek, vagy a burzsoázia, vagy az kozmopoliták, vagy soros alex és az ngo-k. ők a megváltók, vagy kicsodák.
168ora.hu/data/cikkek/4/46/cikk-4649/TASZ-civilt%C3%B6rv%C3%A9ny-bizotts%C3%A1gi-%C3%BCl%C3%A9s.jpg
ezzel szemben a keresztények ezt éneklik.
www.youtube.com/watch?v=j2Xhjn_EXUA&t=0m16s
orbán úgy érezte, hogy ide kell állni. nekik kell állampolgárságot adni. hiszen ők is magyarok. és ebben a közegben 95%-ot szerez. "a" "civilek" ezzel szemben azt mondják, hogy ők nem számítanak, ellenben telepítsenek be szegény kis szomáliakat, vagy valakiket. mindegy, hogy kit csak jöjjenek a menekültek. de ezzel demokrata párt alighanem rossz lóra tett. mert ha a nyugati árják is szembefordulnak velük, akkor amerikai demokrata párti pénzhatalom és információs hatalomnak is nekimennek. utóbbit már rombolják. facebook, google és még áll az oracle. de ez a zsidók között folyó vita. hol legyen a zsidó világ központja.

az európai nemzeti keresztény országok ebben semlegesek. de ugye a filoszemiták egy része magyar kormány ellen támadt. meg vannak őrülve attól, hogy nem őket választották. erre adott politikai válasz az mta és a ceu elleni fellépés.

aztán vannak olyan akadémikusok, akik nem értik ezt az egészet. de azért egy nagyobb részük pontosan tisztában van ezzel. csak nekik is figyelembe kell venni az akadémián a filoszemita érdekérvényesítést. ezt a hegemónia kísérletet. de a magasan iskolázottak körében is közutálatnak örvendenek. racionális közelítésekkel esetleg lehetne békességet teremteni. lovász lászló erre aligha alkalmas. de ez majd elválik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 11:12:33

@444:

"ezek alapján úgy tűnik, hogy a hit alapja valamiféle törzsi tudat."

"na most jön a mese."

2018.07.20. 11:21:49

@FrVili:
a hit az közös megegyezésen alapul. a fizikusok megegyeznek abban, hogy a fizikai törvények nem olyanok, mint az adótörvények, hogy azok különfélék, hanem a fizika törvényszerűségei univerzálisak.

sanyi a kútfúró haverom szerint ez nem feltétlen van így. ő azt kérdezi: komám, ezt a fizikusok honnan tudják? és az őszinte válasz az, hogy nem tudják. ebben hisznek. na persze lehet mondani azt, hogy na de a fizikai törvényeinek a tények nem mondanak ellent. egyrészt esetenként dehogy nem. másrészt a fizikusok nem csak azt hiszik, hogy ha valamit kimérnek a kisporoszlai utcában, akkor azt ellenőrzik még a földkerekségen és ha nem nagyon találnak cáfolatot, akkor az igaz, hanem abban hisznek, hogy az egy távoli galaxisban is igaz. de az vagy igaz, vagy nem igaz. az egész kvantumfilozófia a fizikai törvények univerzalitását is megkérdőjelezi.

na most az adószakértők hite az, hogy az adórendszer a világban ha nem is egységes, de az adózás elvei, az adózás rendje, rendszere hasonlóságokat mutat. tehát ők az alapvető matematikai műveletsorhoz hozzárendelnek fogalmakat. hozzáadott érték adója. szerintük az elég általános. az egy különbségi hányados. és azzal számolnak.

szociológusokkal hallgattam közgazdaságtant. és az első órán akadémikus előadó feltette a kérdést, hogy hogy mondják két számokkal mérhető mennyiség arányát. a szociológusok ültek. az akadémikus előadó mondta, hogy na ez a probléma, hogy ezt se tudják. gondoltam, hogy megmondom, hogy két mennyiség aránya a hányadosuk. ezt így mondják. na de erre a közgazdász akadémikus még egy ilyen barmot. az nem hányados, hanem "ráta". a magyar tudományos akadémia rendes tagja. ők nem értik, hogy elemi matematikai műveleteknek adnak elnevezéseket. és a közgazdaságtan, mint alkalmazott matek esetleg univerzális. de a politikai közgazdaságtan nem az. az tele van rosszul definiált fogalmakkal.

úgy mentek közgazdaságtan vizsgára, hogy nem volt a kezemben tankönyv. az utolsó órán mentem feliratkozni vizsgára. és mondták, hogy most lesz a vizsga. mondtam, hogy adjatok már egy könyvet. figyelj ezt úgy is megírod. segítünk. na most ezek után józan ésszel megválaszoltam a kérdéseket. és az előadó kérdezte, hogy valamilyen új tankönyvből tanultam, vagy régiből. mert nem abból, ami ki volt adva. mondtam, hogy egyikből se. mire azt mondta, hogy az nem lehet. mondja meg, hogy ezt kitől olvasta. senkitől. és ha megnézi, akkor azokra a kérdésekre nem adtam választ, amiben tulajdonnév szerepel. azért hallottam valamit, vagy a szomszédtól olvastam. hogy képzelem. mondtam, hogy meg lehet buktatni, mert én nem leszek közgazdász. sose ülnék le önnel egy asztalhoz. maguk volt kommunista politikafilozófusok, újkapitalista politikai közgazdászok egy szemét társaság. ez a filoszemitáknak el kellett magyarázni. de a politikai véleményt ne vegyék figyelembe. tartsák tiszteletben. aztán ha a média nem lesz a kezükben, akkor rájönnek, hogy közutálatnak örvendenek. azt lehetett tudni, hogy az interneten a kommunikáció kétirányúvá válik. ezzel együtt az érdekelt hogy lehet kiegyezni. a filoszemitákkal sehogy nem lehet. mert ők főleg az idősebbek abban hisznek, hogy az ő törzsi tudatuk a többi felett áll. és persze mindenki ilyesmiben hisz. de a sémiták azt gondolják, hogy az összes többi felett. a világ felett. és erre adott politikai válasz az, hogy menjetek a francba.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 11:25:33

@444:

"de ugye a filoszemiták egy része magyar kormány ellen támadt."

Helyesen: a magyar ellenzék egy része a magyar kormány ellen támadt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 11:34:58

@444:

"na persze lehet mondani azt, hogy na de a fizikai törvényeinek a tények nem mondanak ellent. egyrészt esetenként dehogy nem."

A tények soha nem mondanak ellent a fizika törvényeinek azon egyszerű oknál fogva, hogy azok a fizikai törvények amelyeknek a tények ellentmondanak megszűnnek fizikai törvények lenni.

"de az vagy igaz, vagy nem igaz."

Ez az állítás is vagy igaz, vagy nem igaz: vagyis teljesen semmitmondó.

"úgy mentek közgazdaságtan vizsgára, hogy nem volt a kezemben tankönyv."

Így már érthető az, hogy hogyan jutsz olyan következtetésre, hogy ha A eladja a $8 költséggel előállított termékét B-nek $10-ért és B eladja a $8 költséggel előállított termékét A-nak $10-ért akkor mindketten $2 haszonra tettek szert.

2018.07.20. 11:52:26

@FrVili:
lovász lászló elképzelése az, hogy neki és barátainak jár évi 40 milliárd forint. és kizárólag az mta jogosult arra, hogy magyarországon az alapkutatásokat felügyelje. ezt biztosítja régi akadémiai törvény. de ezt politikai értelemben felül lehet írni. a magyar társadalom azért biztosított újabb kétharmadot, hogy orbán elégtételt vegyen. aztán erre lehetne válasz egy kiegyezési kísérlet. és az is, amit lovász lászló választott. ragaszkodik a korábbi elvekhez. és külkapcsolatokkal lehet, hogy megnyeri ezt a játszmát. de az is lehet, hogy elveszti. ez politika.

2018.07.20. 12:17:38

@neoteny:
adva van egy fizikai törvény. amit a földön érvényes és mondjuk a naprendszerben se mond ellent neki túl sok dolog. honnan tudjuk, hogy az univerzumban mindenhol érvényesek, vagy azt, hogy mindig érvényesek voltak, esetleg lehetett az univerzumnak egy előző állapota, amiben nem ilyen volt a fizika. honnan tudjuk, hogy azok a világkonstansok, amit a fizika a legjobb tudása szerint mér vajon érvényes-e ott ahol nem mér. nem tudjuk. ezt hisszük, vagy nem hisszük. de a fizika így számol. és ez általában bejön. na most amikor nem jön be, akkor vagy azt mondják, hogy mérési hiba, vagy azt, hogy nem tudjuk, de ha adtok nekünk pénzt, akkor abból vásárolunk mindenféle anyagot és energiát és abból számításokkal kiokoskodjuk. de ezeknek mindig van valamilyen előfeltevése, amit igaznak fogadunk el. az hit.

2018.07.20. 12:55:11

@neoteny:
a hatványozást ugye általában térben magyarázzák. úgy, hogy van n. n-szer n az n négyzet, n-szer n-szer n az n köbe. ez n a másodikon, harmadikon.

erdős pali bácsi ezt úgy mondta: n a másodikán, harmadikán. mintha ez időbeli változás lenne. mert ő így hitte a hatványozást. a matematikában a hatványozás elég jól definiált. ebből következően egyik hit se jobb, vagy rosszabb a másikánál. térben is lehet gondolni, és időben is. vagy úgy, hogy az egy kitevő és kész. ezek ugyanannak a modellnek az interpretációi. de az érthetőséget adott esetben befolyásolja.

a magyar tudományos akadémiával kapcsolatos politikai viták nem tudományos természetűek. és még csak nem is tudományos ismeretterjesztés módjáról van szó. persze ha azt mondjuk, hogy a tudomány legyen közérthető, akkor ugye az megint csak azt erősíti, hogy köznépnek van valami joga beleszólni abba, hogy az alapkutatások milyen irányba folyjanak feltéve, hogy azok közpénzből történnek. ez egy nyilvánvaló dolog.

de lovász lászló és a filoszemiták szerint nyilvánvalóan nem. megírja az mta alapkutatási "kiskátéját". na de abba hinni kell. lovász lászló sci egyháza. miért kellene azt feltétlen finanszírozni a magyar államnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 13:19:15

@444:

"adva van egy fizikai törvény. amit a földön érvényes és mondjuk a naprendszerben se mond ellent neki túl sok dolog. honnan tudjuk, hogy az univerzumban mindenhol érvényesek"

Onnét, hogy nem tapasztalunk olyan tényeket (jelenségeket), amelyek ellent mondanának azoknak a fizikai törvényeknek, amelyeket érvényesnek találunk a Földön vagy a Naprendszeren belül.

Ill. van ilyen jelenség: a Tejútrendszer szélén a csillagok gyorsabban mozognak mint amekkora sebességű mozgás következne a Tejútrendszer tömegéből. Ugyanez a jelenség megtapasztalásra került galaktikus klaszterek esetén is: a klaszter szélén lévő galaxisok gyorsabban mozognak mint amekkora sebességű mozgás következne a galaktikus klaszter tömegéből. Erre a tapasztalati anomáliára egy "megfejtés" a sötét anyag (dark matter) feltételezése: de ez a sötét anyag más -- általunk eddig még nem ismert -- fizikai törvényszerűség(ek) létezését feltételezi. Dolgoznak a problémán fizikusok.

"hogy mindig érvényesek voltak"

Ezt senki sem állítja: ld. en.wikipedia.org/wiki/Grand_unification_epoch

"de a fizika így számol. és ez általában bejön."

Erről van szó: ez különbözteti meg a tudást -- helyes, igazolt hit -- az egyszerű hittől, amelyik nem kell, hogy helyes vagy igazolt legyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 13:33:22

@444:

"ebből következően egyik hit se jobb, vagy rosszabb a másikánál."

Ha egyik hit sem jobb, vagy rosszabb a másikánál, akkor semmi sem indokolja azt, hogy az egyik vagy a másik hitet tegye magáévá bárki is: akkor nem lehet érvelni amellett, hogy miért kellene inkább az egyik hitből következő szabályokat követni mint egy másik hitből következő szabályokat. Ez a probléma a radikális relativizmussal (a nihilista-posztmodernista állásponttal): a saját igazságállításait ássa alá azzal, hogy tagadja az igazság lehetőségét.

"köznépnek van valami joga beleszólni abba, hogy az alapkutatások milyen irányba folyjanak feltéve, hogy azok közpénzből történnek"

A 18,000 református presbiter is kapott 85 milliárdnyi közpénzt: abba sincs beleszólása a köznépnek, hogy az hogyan kerül elköltésre.

"miért kellene azt feltétlen finanszírozni a magyar államnak."

Így van: egyáltalán ne finanszírozza a magyar állam a(z)

- MTA-t
- 18,000 református presbitert
- pápistákat
- futball(istáka)t
- vidéki folklórfesztiválokat
- városi színházakat
- munkahelyteremtő multikat
- egyéb érdekcsoportokat

FrVili 2018.07.20. 13:53:21

@444:Közös megegyezés:

And thus we come to numbers: I define:
0 + 1 = 1 Def.
0 + 1 + 1 = 2 Def.
0 + 1 + 1 + 1 = 3 Def.
and so on.
A number is the exponent of an operation.

Másképpen közös megegyezés:
mikor neveznek egy pontot feketének vagy fehérnek.
Mert ahhoz hogy megmondhassam, fekete- e egy adott pont vagy fehér már előzöleg tudnom kell mikor neveznek egy pontot feketének vagy fehérnek. Annak a ténynek, hogy egy pont fekete vagy fehér egy pozitív p és egy negatív tény felel meg ~p.
Minden kijelentésnek már rendelkezni kell értelemmel, az nem kölcsönöz neki értelmet, mintha rámutatnánk a papír egy pontjára anélkül, hogy tudnánk mi a fehér és a fekete.
Ez nem hit, ez a priori a tények logikai képének (nyelv jel) első szükségeszerű feltétele, ami még nélkülözi a világot, amit később a nyelv jel bonyolult igazságfüggvényekkel le akar írni.
Az összes igaz elemi kijelentés megadásával teljesen leírjuk a világot, ha megadjuk az összes elemi kijelentést és megadjuk hogy ezek közül melyek igazak és melyek hamisak.
Addig lehet hinni egy logikai nyelvben, modellben, kijelentésben, amíg arról be nem bizonyosodik hogy igaz vagy hamis. Abban is lehet hinni, hogy valami nem bizonyosság, de csak addig, amíg a kétség nem bizonyul hamisnak, ami persze végtelen regresszióhoz vezet, de nem változtat az eredeti kijelentés igaz vagy hamis értékének eldönthetőségéről, mert ha nem eldönthető, akkor rossz a kijelentés (mert nincs logikai értelme) és a ez a kétség nem a modellalkotást hanem a legelemibb közös megegyezést érinti. Igy az a filozófiai rendszer megszűnik tudománynak lenni vagy sosem volt az, mert rossz kijelentésekkel(ellentmondásos, tautologikus) próbálta leírni a valóságot. A közös megegyezésnek, nem a hit, hanem az intuició, neurológiai szükségszerűség, vagy esetlegesség – ki tudja- mi az alapja. A hit fogalmát tudás nélkül értelmetlen használni. Erre még egy vallás se vetemedett, sőt éppen ellenkezőleg. A vallás két forrása is : hit és tudás.A kettő közötti különbséget a hit felől a reflektáló hit (ez a hit tudása,Kant), a tudás felől a bizonyító észen a szemléleten túlra utaló tudás ismeretlenhez való viszonya hidalja át (ez a tudás hite).A hit szót helyettesíteni az ismeretlennel, nem bizonyossal, kétségessel vagy a különböző nézőpontokkal, módszertannal: tautológia, mert igazságfüggvény értéke igazzá válik, ha minden alanyt hívővé és állítottat hitté redukálók. Az ilyen kijelentések semmit sem mondanak. Ezért időpazarlás:ostobaság. De ezt a nyelv használója pontosan tudja ezért: galád.

2018.07.20. 15:57:59

@FrVili:
ismerek olyan algebristát, aki szerint a 0 nem szám. mert szerinte a szám általános fogalma a közönséges számokkal esik egybe. és a nulla nem közönséges, de szám. szerintem legalábbis. vagy mondjuk a végtelen nem szám. hanem számosság. ami lehet megszámolható és nem megszámolható. de van aki szerint a végtelen is szám.

akárcsak a hit. ez megállapodás kérdése. az általános gráf az erdős-rényi féle, ami véletlen és irányítatlan. erre mondták, hogy ez a generikus modell. régebben nem volt vita abban, hogy az általános gráfelmélet az erdős-rényi féle. mert ha valaki azt mondta, hogy nem, akkor eltaposták. erdős pál ez ügyben nem sokban különbözött erdős pétertől, a hanglemezkiadótól. ebbe kellett hinni. mert hogy erdős elég nagy matematikus voltak. és a rényi is azért.

de ha az általános gráf irányított és nem véletlen, akkor az nem kombinatorika, hanem geometrizálás. úgy mértan lesz belőle. és van aki szerint a gráfelmélettel a kombinatorikus iskolát kellene erősíteni. és van aki szerint a geometrizálást. mi az általános, mi az alapvető.

lehet mondani, hogy egy kijelentés általában vagy igaz, vagy nem igaz. van aki szerint a kijelentések ilyenek. és van ki szerint nem. a világ nem fekete-fehér, hanem színes, vagy szürke. sokféle igazság van, féligazságokkal kombinálva. az, hogy melyiket tekintsünk kiindulópontnak az nagyrészt hiten alapul.

mondhatod, hogy a hit neuorológiai szükségszerűség. szerintem inkább neurolingvisztikiai. és az vajon a biodiverzitásban egyféle? és erre lehet mondani, hogy igen, van egy objektív igazság, de mindenkinek eltér a szubjektív idealizmusa, mert mindenki másképp egyforma. és azt is, hogy ez is egyféle hit. az ortodox liberális törzsi tudat. de ez egy hitvilág.

maga az akadémia egy akadémosz nevű görög mitológiai alakról van elnevezve. lovász laci bácsi megírhatja, hogy a démosz ne szóljon bele az akadémosz dolgába. ne akadékoskodjon. megírhatja a kiskátéjában. de a káté az alapvető hittételeket foglalja össze. erről folyik a vita. az államvallásról.

2018.07.20. 17:43:55

@neoteny:
az lesz az hit, amelyik egységet teremt. lehetne úgy is, ahogy lovász lászló mondja. egyezzenek meg az akadémikusok abban, hogy összezárnak. és hirdessék azt, hogy a démosz ne akadékoskodjon.

screpes 2018.07.20. 17:55:49

@444:
amennyiben a vita az államvallásról folyik, (feltéve de meg nem engedve, mint a vízcsapot), akkor ugye van legalább két nézet, ez a te olvasatod, hogy szigorúan kettő van, (lásd lábjegyzetemet)
Valójában lehetne több is : aszerint is, hogy miként élhetnének egymás mellett ezek "ketten", illetve, hogy miféle alternatíva a harmadik, és még tovább menve: lehet e annál is több?
Persze hogy lehetne, például annak alapján, hogy melyik vallások jöhetnek szóba (kizárólag csak elméletileg..).
De térjünk vissza ahhoz a bizonyos kettőhöz, amit ezerszer sulykoltál itt, és nálad nincs is vita, mert adottnak veszed a kimenetét: azt, hogy az legyen amire az Orbánizmus hajlik, és törekszik: a kereszténység állami legyen, azaz a kormányfő (uralkodó) egyben az egyház feje is, a hitvilágon szerveződött közösség nemhogy nem mehet szembe a világi hatalommal, hanem nyíltan támogatnia kell azt! Jól követhető ebben egyfelől a hatalmi logika, amelyet nem hagy érintetlenül a befolyásolásnak ilyen kiterjedt, szervezett , tartalmában irányítható óriási lehetősége.
Ezzel kezdettől az a baj, hogy az alapelképzeléseddel ellenében többségi alátámasztással LÉTEZIK olyan, és JÓL működött is, hogy egymás mellett él ez az állítólagkettő.. És éppen azért, mivel a harmadikak vannak többsésgben, pont azok, akik belátják azt, hogy a kettősségnél is több létezik (és meg is marad), azaz a vallástallanok tábora, akik nem gyakorolják vallásukat, feldúsiulva azokkal, akik nem priorizálnák a dolgot.
Ismétlem, ez működik működött, működne. Itt is, csak te és most újabban még egy bejegyző találta ki, SENKI MÁS a sokszáz közül, hogy ennek "hogyan is kell lennie".
Az, hogy vita van, nem a döntést involválja, hanem annak belátását, hogy párhuzamos nézetek léteznek. Ha ezt belátjuk, akkor az van, hogy csak egy-egy hülye szítaná saját hatalmi esélyeit, mert az a hitrendszer, a mit belévertek (vagy esetleg őszintén megél),, nem lehet hiába. Kalapácsa van, ezért mondogatja, hogy a szöget be kéne verni... majd hozzáteszi: és hát kéne az a kalapács.

(Lábjegyzetként:
az állítólagkettő csoportttudata tartalmilag is kétes, mert az államvallás elutasítói nem azonosak azzal a hevenyészett csoporttal amit te nevezel filoszemitának, és az orbánhívőket sem ihlette hatotta át a natív keresztényi hit...)

2018.07.20. 18:42:04

@screpes:
három-négy nézet van.

az egyik a filoszemita felfogás. ez azt mondja, hogy nincs államegyház. részben azért, mert a hit magán jellegű. ebből következően mindenki abban hisz, amiben akar. ez az ő magánügye. szubjektív idealizmusa. kollektíven ne akarjon hinni. mert abból lesz az elnyomatáshoz. hanem mindenki higgyen a tudományban, a modernitásban. abban, hogy világ objektíven megismerhető. ebben a felfogásban a társadalom individualizált, a hit teljes egészében világias.

a másik felfogás a katolikus. az azt mondja, hogy a hit nem evilági dolog. mert hogy az egy önhittség. ebből következően a hit az közösségi jellegű. nem a tudósok mondják meg, hogy miben kell hinni, hanem a papok.

na most melyik az igaz. a protestáns azt mondja, hogy a franc se tudja. legyen a hit félig világias. és a nép válassza meg az lelkészi és a világi vezetőit. és abból szerveződik az államegyház. zsinati jelleggel.

és a negyedik felfogás az, amit a politikusok képviselnek. aki támogatja őket az barát, aki nem az ellenség. mindegy, hogy mi a foglalkozása. ez a pragmatizmus.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 18:57:11

@444:

"az lesz az hit, amelyik egységet teremt."

Ennek semmi értelme sincs.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 19:04:48

@444:

"erről folyik a vita. az államvallásról."

"de ez egy hitvilág."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 19:06:24

@444:

"melyik az igaz. a protestáns azt mondja, hogy a franc se tudja."

De azt a 18,000 református presbiter is tudja, hogy melyik oldalán van megvajazva a kenyere: 85 milliárd forintnyira biztos benne.

2018.07.20. 19:10:58

@screpes:
az államegyház nem azt jelenti, hogy az állam és az egyház nincs teljesen elválasztva egymástól. intézményes kapcsolataik vannak. van egy városi tanács és egyháztanács szövetségi jelleggel tartják fent a közintézményeket. a filoszemiták azt mondják, hogy vannak a felvilágosultak, akik azt mondják nincs isten. és ők az okosak. és a sötétek, akik szerint van. de a hívők mind hülyék. mert a tudomány nem hiten alapul. dehogy nem.

észleltek egy részecskét egy másodperc töredékéig. világtörténi jelentőségű. és valaki főokos kitalálja, hogy az kitölti a világegyetemet. az éter is ilyen volt. aztán később azt mondták, hogy még sincs éter. végül is newton előfeltevését vetették el. és einstein speciális relativitáselmélete írta felül. de úgy, hogy az sincs kőbe vésve. mert, hogy a föld gömbölyű ezért a tér nyilván görbe. érintősíkokkal közelítve viszonylag egyszerűen, de lehet pontosabban bonyolultabban lehet számolni. de ezt nem egyesítették a kvantumelmélettel. a fizika nem egységes. ha fellőnek valamit és elég nagy sebességgel halad és van benne ember tehát hétköznapi valóság modelljével is számolnak benne, akkor térdre imára. mert nincs superscience, tudományos elméletek nincsenek egyesítve. csak ilyeneket ne mondjunk, mert úgy a tudományra még kevesebb pénz jut. na jó, de úgy még annál is kevesebb, hogy kiáll egy laci bácsi, hogy a nép ne szóljon bele. mert ez a legfőbb tudósok dolga.

2018.07.20. 19:14:12

@neoteny:
az a hit lesz az uralkodó, az lesz a vallás, amelyik egységet teremt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 19:18:09

@444:

"lehet mondani, hogy egy kijelentés általában vagy igaz, vagy nem igaz. van aki szerint a kijelentések ilyenek. és van ki szerint nem."

Aki szerint a kijelentések nem ilyenek, az nem tehet érvényes kijelentést arról, hogy a kijelentések milyenek. Ugyanis azzal az aktussal, hogy egy (bármiféle) kijelentést tesz, demonstrálja azt az igényét, hogy a kijelentését igaznak fogadják el.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 19:26:33

@444:

"az a hit lesz az uralkodó, az lesz a vallás, amelyik egységet teremt."

"de ez egy hitvilág."

2018.07.20. 19:41:16

@neoteny:
a pragmatikusok szerint a kijelentések nem igazak, vagy hamisak. hanem elfogadják, vagy vitatják őket. és a pragmatikus politikusok szerint az érvényesítse az érdekeit akiknek relatív többsége van. a brit többségi demokrácia ezen az elképzelésen alapul. vagy az amerikai. csak ott az elit ennél is pragmatikusabb. a hátsó szobában előzetesen kiegyeznek. egy tervről, aminek lényege világuralom öt éven belül. szaniszló feri szerint legalábbis. vagy drábik szerint az usa célja az egyközpontú világrend. ez a kijelentés igaz vagy hamis?

2018.07.20. 19:43:22

@neoteny:
mármint nem az, hogy drábik szerint. hanem objektíven az usa egyközpontú világot akar, vagy nem. mi az, hogy az usa akar valamit? drábik is amerikai állampolgár. ők is szavazhat.

Janossz 2018.07.20. 19:53:58

@444: Kit tisztelhetek benned, aki ilyen jártas e tudományokban?
www.youtube.com/watch?v=x_rfbq6zvt4

2018.07.20. 20:01:35

@neoteny:
tessék itt a 2rule sportmárka reklámfilmje.
www.youtube.com/watch?v=kA9J87LhN-Q
dárdai pál a hertha elismert edzője a reklámarca. kővári ágnes vezérigazgató nyilatkozik. az applikált szárnnyal kommunikálják a brendet. nagyon trendi. a puma marketingese is ilyeneket mond. a félkész árut jelenleg importálják és egyedi dizájnnal összevarrják. de a jövőben lehet, hogy egy textilgyárat is vesznek. bízik benne a tőkepiac. és a következő világversenyeken a magyar válogatott csapatok is 2rule mezeit választják. mert hogy ezt nem kötelező hordani úgy egyébként. most 17 tervük van. úgy, hogy 17 olimpikonnal kívánnak a jövőben szerződni. várják a jelentkezőket ezúton is. és valószínűleg lesz 17 olimpikon, aki reklámszerződést köt. mészáros az új goldberger.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 20:03:45

@444:

"a pragmatikusok szerint a kijelentések nem igazak, vagy hamisak. hanem elfogadják, vagy vitatják őket."

Helyesen: vagy elfogadják _igaznak_ a kijelentéseket, vagy vitatják a kijelentések _igazságát_.

"és a pragmatikus politikusok szerint az érvényesítse az érdekeit akiknek relatív többsége van."

"na most jön a mese."

"drábik szerint az usa célja az egyközpontú világrend. ez a kijelentés igaz vagy hamis?"

Anélkül, hogy ennek a kijelentésnek a tevője bármiféle hivatkozásokkal támogatná az állítását, a helyes álláspont az agnoszticizmus: nem lehet tudni, hogy ez a kijelentés igaz vagy hamis-e -- de _éppen ezért_ figyelmen kívül hagyható.

2018.07.20. 20:10:51

@Janossz:
na de ez nem boszorkánykodás. engem az érdekel hogy lehet kiegyezni. és erre a válasz az, hogy hülye vagy, náci vagy, fasiszta vagy. képzeld el, hogy ha az élettani alapkutatások népegészségügyi programnak lennének alárendelve. azaz a politika célokat tűzne ki egy évtizedes időtávlatban. és ezek után az alapkutatás szabadsága csökkenne abban az értelemben, hogy nem csinálhatna mindenki azt, amit akar. de több pénz lenne. úgy senki sem ad, hogy azok után azt mondják neki, hogy coki. ahogy lovász lászló képzeli. vagy mi lenne ha fejlesztések összehangoltabbak lennének. és ezek szorosabban kapcsolódnának a magyar gazdasághoz. nem a boszorkányságról van szó.

2018.07.20. 20:25:48

@neoteny:
egy klasszikus ítéletkalkulusban egy kijelentés vagy igaz, vagy hamis. harmadik eset kizárt. law of excluded middle. tertium non datur. leírható ilyenformán a világegyetem? a klasszikus ítéletkalkuls hívei szerint igen. van aki szerint nem. mert a modern logika abból indul ki, hogy kijelentések intencionálisak. szándékoltak. és ezért módbeliséget, modalitást rendelnek hozzájuk. és úgy is felépíthető egy ítéletkalkulus. van aki azt mondja, hogy nulla és egy közötti valós számot rendeljük hozzájuk, és valószínűségi változókkal számoljunk. leírható statisztikusan a világ. a valószínűségszámítás hívei szerint igen. a tudomány alkot egy formális axiomatikus modellt. és annak vannak alkalmazásai. és ezeknek van interpretációja. közérthetően el lehet és véleményem szerint el kellene mondani mondani, hogy az miről is szól. magyarul mondjuk. értelmezzük, értelmesen, értsék, csak ebből nem jön ki a filoszemita értelmiség. élcsapat, amelyik a hisz tudományban. és van aki szerint a tudomány legyen elitista. a főokosok kiválasztják a legfőbb okosokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 20:35:59

@444:

"mármint nem az, hogy drábik szerint."

Akkor viszont fölösleges volt Drábikra hivatkozni.

"mi az, hogy az usa akar valamit?"

Nagyon helyes kérdés: mindig egyének akarnak valamit, nem kollektívák.

"drábik is amerikai állampolgár."

Akkor jobb, ha vigyáz arra, hogy nehogy árulóvá váljék:

SECTION 3. Clause 1. Treason against the United States, shall consist only in levying War against them, or in adhering to their Enemies, giving them Aid and Comfort. No Person shall be convicted of Treason unless on the testimony of two Witnesses to the same overt Act, or on Confession in open court.

Persze az sok vita tárgya, hogy mi számít "giving them [the United States' Enemies] Aid and Comfort" ... sőt még az is, hogy ki(k) számít(anak) az Egyesült Államok ellenségeinek, de a Trump kormányzat épp' mostanában kezdte el kigyomlálni a honosított amerikai polgárok csoportját is.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 20:37:40

@444:

"értelmezzük, értelmesen, értsék, csak ebből nem jön ki a filoszemita értelmiség."

"na most jön a mese."

2018.07.20. 20:39:40

@neoteny:
drábik több tucat könyvet írt és azokban tényekkel támasztja alá az igazságát. amire az akadémia közgazdászai azt mondják, hogy azt nem fogadják el. drábik szerint azért, mert ők a valóságot el akarják rejteni a világ elől. és őket pénzhatalmi csoportok támogatják.

ma magyarországon 100 emberből 95 de lehet, hogy 99 gondolja azt, hogy a bankok betéteket kölcsönzik ki. miközben a francokat. drábik mondja azt, hogy a semmiből teremtik. és ebben igaza van abban. tehát lehet úgy is ruhagyárat építeni, hogy beírjuk egy mezőbe, hogy 100 millió forint tartozás. és azt lehet költeni. úgy, hogy kockáztatunk 3 millió forintot. ezt így lehet? persze, hogy lehet. de ez így fair? ez hit kérdése. a kapitalisták szerint nincs ennél jobb és igazságosabb rendszer.

és ezzel szemben megteremtik a másik végleted. ennek az alternatívája nem a klasszikus liberalizmus, hanem a kommunizmus. legyen minden kollektivizálva. és a másik, hogy az államok szinte bármennyi hitelt kigenerálnak. mert annak lényegében nincs korlátja. mert majd a pénzpiac majd a pénzváltók beárazzák a kockázatot. még az ő nyereségüket is fizesse az, aki tormát termel. az így járt. de az ugye esetenként azt mondja, hogy mentsék meg. és az unfair. de a bankok megmentése nem unfair. mert anélkül összeomlott volna a világgazdaság. és olyankor általában fegyvereket veszik elő. egyébként lehet, hogy tényleg. szóval milyen jó volt, hogy megmentették a bankokat. mert ha nem, akkor lehet, hogy néhányan élték volna túl abc fegyverekkel vívott globális háborút.

2018.07.20. 20:44:14

@neoteny:
drábik azt mondta, hogy a zöldpártira szavazott. egy nő, de nem tudom a nevét. nem guglizom ki, te biztos tudod.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 21:24:22

@444:

"drábik több tucat könyvet írt és azokban tényekkel támasztja alá az igazságát."

"de ez egy hitvilág."

"beírjuk egy mezőbe, hogy 100 millió forint tartozás. és azt lehet költeni. úgy, hogy kockáztatunk 3 millió forintot."

"na most jön a mese."

"a kapitalisták szerint nincs ennél jobb és igazságosabb rendszer."

Confusing Capitalism with Fractional Reserve Banking

mises.org/library/confusing-capitalism-fractional-reserve-banking

"de a bankok megmentése nem unfair. mert anélkül összeomlott volna a világgazdaság. és olyankor általában fegyvereket veszik elő. egyébként lehet, hogy tényleg."

Háborúk voltak a részleges tartalékolású bankrendszerek létrejötte előtt is.

A nagy pénzintézetek (bankok, biztosítótársaságok és hasonlók) tönkremenetele csak olyan mértékben szít háborúkat, amennyiben csökkenti az országok közötti kereskedelmi volumeneket. A kevesebb kereskedelem alacsonyabb életszínvonalhoz vezet; és a csökkenő életszínvonalú népességeket könnyebb propagandizálni a háborúra.

A nagy pénzintézetek megmentése moral hazard-okat generál: ha egy pénzintézet vezetősége többé-kevésbé biztos abban, hogy megmentik őket, akkor milyen motivációjuk lenne arra, hogy prudens vállalati politikát folytassanak? Megkockáztathatják a legrizikósabb műveleteket: ha nyernek, akkor övék a (nagy) nyereség, ha veszítenek, akkor meg megmentik őket, a tőkéjük nem vész el, legfeljebb a nyereségük.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 21:30:21

@444:

"drábik azt mondta, hogy a zöldpártira szavazott. egy nő, de nem tudom a nevét."

Dr. Jill Stein, aki orosz zsidók leszármazottja, reform zsidó családban nevelkedett (reform zsidó zsinagógába járt fiatalkorában), de mostmár agnosztikusnak tartja magát.

Janossz 2018.07.20. 21:43:25

@444: " és erre a válasz az, hogy hülye vagy, náci vagy, fasiszta vagy. "

Bár mindez igaz, de a lényeg, hogy egy ócska troll vagy.
Mindenki tudja.
Jó éjt, troll!

2018.07.20. 21:57:18

@neoteny:
ha orvosnő, akkor az. arra emlékszem, hogy zöldpárti, orvosnő.

2018.07.20. 22:10:12

@Janossz:
a trollkodás fő kérdése van. lehet-e filoszemitákkal kiegyezés?

lovász lászló azzal, hogy kiállt a ceu mellett a kaszinóban az mta költségvetését felrakta az egyik színre. és a másik jött be. na jó, ez egy olyan játék volt, hogy lehetett tudni, hogy orbán nyer. és lovász beleszart a magyar tudományosságba. a saját karrierje érdekében. szerinted akik nem szopják az amerikai demokrata pártiak faszát, egyik párt faszát sem azok mit gondolnak lovász lászlóról? ha korrekt lenne, akkor az mta éléről lemondana. és az akadémia élére választanának olyan elnököt, aki kompatibilis a nemzeti együttműködés rendszerével. aztán a népnek jogában áll leváltani a fideszt. egy év múlva ep választások lesznek. és nyilván jó eséllyel indulnak a ceu favoritjai.

2018.07.20. 22:17:35

@neoteny:
például ez mai hír.
24.hu/belfold/2018/07/20/durer-kert-garancsi-meszaros-varosliget/
kormányközeli üzletember megszerzett egy nagy értékű ingatlant. és a többit hogy szerzik a világban? mit gondolnak? vagy korábban hogy adták vették?

emir úr megvette hitelből. aztán rájött, hogy inkább mégse építkezik. és most megvette garancsi úr. az ingatlan magánkézbe kerül és jobban hasznosul.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 23:31:08

@444:

"és lovász beleszart a magyar tudományosságba."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.20. 23:41:32

@444:

"engem az érdekel hogy lehet kiegyezni. és erre a válasz az, hogy hülye vagy, náci vagy, fasiszta vagy."

Dehogy erre válasz az, hogy hülye vagy, náci vagy, fasiszta vagy; hanem az ilyen meséidre:

"és lovász beleszart a magyar tudományosságba."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 00:03:10

@444:

"emir úr megvette hitelből. aztán rájött, hogy inkább mégse építkezik. és most megvette garancsi úr."

Kihagytad a poént: közben állt az ingatlan a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft ellenőrzése alatt is. Vagyis Garancsi úr nem az izraeli Ehud Amir úrtól vásárolta meg az ingatlant, hanem egy a magyar állam kizárólagos tulajdonában álló korlátolt felelősségű társaságtól. Ami ugye ad egy "kecskére bízott káposzta" színezetet a tranzakció(k)nak.

FrVili 2018.07.21. 00:16:37

@444: hit=megállapodás kérdése=vélemény= ki melyiket preferálja
ugye ez tautológia, (élve a szimbolikus logikával, amúgy az előző bejegyzést néhány következtetését Frege, Russell tanítványától idéztem), ha a hit ítélet igaz, akkor az összes többi felsorolt ítélet is az. Előfordulhat -e, hogy valaki a relativitáselméletben hisz, de a kvantummechanikát preferálja és véleménye szerint a jó megállapodás mindkettő használata lenne?
Ha létezik ilyen ember, akkor az az állítás, hogy mind a négy ítélet tulajdonképpen hit kérdése nem igaz, mert egy létező példával ellentmondásba kerülne. Persze ha létezik ellentmondás. Mert van aki szerint nincs olyan, hogy ellentmondás. Ez egy hitvilág lenne? Akkor bármit lehetne állítani és minden pont annyira lenne igaz mint hamis, tehát nincs igaz és hamis. Akkor nincs semmi. De valami mégis van, akkor az egy másik logika, ami nem az arisztotelészi logika, de akkor az előző tagadása nem hit volt, hanem egy másik tudás, amiben hisz az új formalizmus kitalálója mindaddig (vagyis a hitét valamiféle tudástól teszi függővé), amíg képes vele megoldani olyan problémákat, amire kitalálta.

“kombinatorikus iskolát kellene erősíteni. és van aki szerint a geometrizálást.”

Van aki meg mindkettőben erős és ennek köszönheti tudományos sikereit. Pl. Lovász

“lehet mondani, hogy egy kijelentés általában vagy igaz, vagy nem igaz. van aki szerint a kijelentések ilyenek. és van ki szerint nem. a világ nem fekete-fehér, hanem színes, vagy szürke. sokféle igazság van, féligazságokkal kombinálva. az, hogy melyiket tekintsünk kiindulópontnak az nagyrészt hiten alapul.”

A képernyőn látott RGB színek milyen logikával állnak elő? Boolean. A legprimtívebb OR AND NOT. Amúgy szerintem (nem hiszem, nem tudom, csak…) a formális logika az emberi viszonyok leírására alkalmatlan. Mert minden emberrel kapcsolatos fogalom ellentmondásos. Kedves @444 pont te egyszerűsíted le és izolálod az emberek világnézetét kevés alapszínre, miután kifejted, hogy sokféle igazság van. Sajnos én is hajlok ezekre az osztályozásokra és csoportosításokra és örülök, ha erre rácáfolnak. Sőt a legjobb troll a valóság és benne valóságos emberek, akik minden elméletre prekoncepcióra rácáfolnak . Ma pl. a sürgősségin valóságos hősökként láttam a magyar orvosokat és ápolókat. Náluk nacionalistább, nemzetibb, önfeláldozóbb elhivatottabb emberek nem nagyon vannak jelenleg Magyarországon. Sírni tudnék. Bár ne kéne hősöknek lenniük.

“mondhatod, hogy a hit neuorológiai szükségszerűség. szerintem inkább neurolingvisztikiai”
Ezt Chomsky mondja a generatív nyelvészettel. Erre céloztam. Ő létrehozott erre egy logikai nyelvet, amit biológia kutatásokkal próbál alátámasztani, mert neki ez az elgonddóolása és hisz a modellje jóságában, de erre egy felimerés késztette a gyerekek nyelvtanulásaval kapcsolatban.
Chomsky lenyomta a behavioristák világképét, ha valaki Chomskynál jobb átfogóbb és verifikálhatóbb teoriát tud adni a tudományak, akkor Chomsky is eltűnik a süllyesztőben.
A hitek versenye lenne a tudomány, nem a magyarázatoké, amik az ismeretlenről szólnak, ezért nyilván hinniük kell a saját gyermekük, magyarázatuk létjogosultságában. De ezt a hitet szembeállítani (ugyanazzal a taktikával amivel a szabdság fogalmát szokták) a valósággal, a tudással és ha ez sem elég akkor az emberiség egész történetével, nem kóser:)

2018.07.21. 07:47:01

@444:
miért akarsz te mindenáron kiegyezni(ha valójában nem is, sőt épp ellenkezőleg :D)? az a kérdés.

Janossz 2018.07.21. 08:23:37

@Bánegressy: Amit ez a félnótás kiegyezésnek gondol/nevez, az valójában a behódolás lenne a szent államvallásának.
Aki erre nem hajlandó, az meg takarodjon az országból, szerinte.
Elég egyszerű világkép. Mondhatni együgyű.
Sose fogja megérteni ez a jóember, hogy a magyarok többsége nem kíván a középkorba visszatérni.

2018.07.21. 08:30:40

@Bánegressy:
az érdekel, hogy lehet-e/lesz-e kiegyezés. ehhez egyrészt különféle közjogi megoldásokat kell javasolni de úgy, hogy abba a közhangulat, korszellem belevegyül. a komment csatornában olyanokat is leírok, amivel nem értek egyet, vagy csak részben. a politika természete ilyen. lehet-e megegyezés az intézményrendszerről.

mert azt lehet mondani, hogy orbán körei akarják uralni az alapkutatásokat. de orbán viktort leválthatja a nép. egy év múlva ep választások lesznek. ha a balliberális ellenzék 80%-ot szerez, akkor kormány politikai értelemben megbukik. de ha ezek a pártok alacsony részvétel mellett is 20%-ot kapnak, akkor az ellenzék bukott meg politikai értelemben. hiába áll ki soros mellett. a népet kellene képviselni. és nem soros alexet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 08:55:22

@444:

"az érdekel, hogy lehet-e/lesz-e kiegyezés."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 08:57:39

@444:

"a népet kellene képviselni."

Miért kellene? Az Orbán-rezsim sem képviseli a népet, mégis képes a politikai hatalmat megtartani.

2018.07.21. 09:07:31

@FrVili:
az osztályozás nem egyértelmű.

a rendszerváltás idején egy akadémia volt. aztán lett még egy. van egy mta és mma. de a filoszemita bölcselet vajon miért nem a művészeti akadémiához sorolódik? azért, mert úgy egy politikai csoportosulás elveszítené a pozícióit az akadémián belül. a ceu mellett nagyobb részt a szabad bölcsészek állnak ki. és lovász mellett, aki az akadémiából egy nemzetközi tudományos ügynökséget hozna létre. mert hogy egy kis, szegény országban a tudósok számára az a legjobb ha a szellemi elit a lehető legtöbb nemzetközi tőkét, kapcsolati tőkét képes bevonni. az mta legyen a lehető legnyitottabb. és ilyesmi társadalmat képzel el az osf és ceu. de ez a csoportosulás hatalmi célokkal szerveződik, az amerikai demokrata párt támogatásával. ez a rendszerváltás után meghirdetett amerikanizmus. a szovjetunió szétesésével az usa a világ többi része felett áll. ez ugyan sokaknak nem tetszett, de mondjuk 2008-ig, magyarországon 2010-ig a globális kapitalizmus ellenzőinek nem sok esélyük volt. 2018-ban azonban a lovász lászló féle tudománypolitikai elképzelésnek a társadalmi támogatottsága majdnem zéró. és erre adott politikai válasz az mta költségvetésének visszavágása és a ceu bezárása. feltéve, hogy ezt az orbán kormány a külföldi tiltakozások ellenére keresztül tudja vinni.

szabad választások vannak. akár lovász lászló és az istandwithceu akadémistái is elindulhatnak az ep választásokon. azzal, hogy ők a pénzhatalommal összekapcsolódó tudományos elitista társaság. adják elő a közéleti elképzeléseiket. és lássuk, hogy mekkora a politikai támogatottságuk.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 09:19:22

@444:

"2018-ban azonban a lovász lászló féle tudománypolitikai elképzelésnek a társadalmi támogatottsága majdnem zéró."

"na most jön a mese."

2018.07.21. 09:20:17

@444:

vagyis zárjuk be az összes kórházat, meg klinikát és gyógyítsanak csak a sámánok, ha a magyar népnek úgy tetszik.
no persze én tudom, hogy ennél azért pragmatikusabb a jó magyar nép(nem akar ám ő mindenáron beledögleni a hatalmi célokra feltámasztott új tradicionalizmusba, de a tudomány attól még rettenetesen fárasztó a számára), de végső soron a hasonlat megáll; gondoljunk csak az orvosi, biológiai alapkutatásokra. a hatalmas tőkét maga mögött tudó gyógyszer kutatásról már nem is beszélve. és hát a népszerűtlen spekuláncs alex efelett is diszponálni akar az egész világon.
nem nem soha, csak a fidesz!

2018.07.21. 09:40:28

@neoteny:
vagy nyerjenek választást. lovász 20-ig az akadémia elnöke. németh sziszi nem tudja leváltani. hiszen ő nem akadémikus. ellenben az alkotmányos többséggel rendelkező kormánypárt országgyűlési képviselője. szabad választásokon nyerte el a mandátumát. egyéni körzetben ugyan nem választották meg. orbán viktor kérte a csepelieket, hogy tolják már át sziszit a célvonalon. nem tolták át. mert bangónét választották meg. aki egy nádudvari óvónő. és a szegény kis cigányokat képviseli. akik csepelen képviselve vannak. a ceu, az mta istandwithceu csoportja is hatalmi célokkal szerveződik. és őket most bangóné az óvónő képviseli. és vele szemben németh sziszi képzett könyvtáros. tanítói-könyvár szakon végzett politikus. és ezek összecsapnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 09:47:59

@444:

"vagy nyerjenek választást."

A Jobbik megpróbálta: megcsinálta a "ti dolgoztok, ők lopnak" plakátkampányát -- mire a "független" ÁSz izibe' büntibe rakta őket.

"a ceu, az mta istandwithceu csoportja is hatalmi célokkal szerveződik."

Pálinkás József már a hatalomban volt; ő nem jutott több hatalomhoz amikor igen enyhén kiállt a CEU mellett, sőt ez a hatalomvesztéséhez vezetett.

2018.07.21. 10:10:05

@Bánegressy:
lovász lászló féle, az amerikai demokrata párt által favorizált elképzelés az, hogy ott a rengeteg kigenerált pénz az offshore számlákon. adva van egy globális pénzhatalom. szerveződjenek az államok felett álló tudóscsoportok. és ezekhez kapcsolódik egy politikai helytartó elitje. amelyik elsöpri a nemzeteket. egyesek azt is mondják, hogy hogy a globális keveredéssel és a technológia fejlődésének felgyorsulásával létrejött egy új emberi faj. amelyik magasabb rendű az átlagnál. a köznép ennek a pénzügyi és tudományos világelitnek adja át a hatalmat.

ez a filoszemita bölcselet. egy új szekuláris világegyház, szinkretista világvallás. egyközpontú amerikanizált világrend. ez az amerikai demokrata párt támogatja, magyarországon a "demokratikus" pártok. és ezt támogatja ceu és az mta istandwithceu tagozata. de ez egy vallási csoportosulás, amelyik abban hisz, hogy az emberiség jövője egy nemzetek felett álló szuperelit az egész világ felett áll. és ezt pénzhatalmi csoportot feltétlen módon szolgálja ki a tudomány. mert ez biztosít a legtöbb szabadságot a tudománynak, így jutnak a tudósok a legtöbb pénzhez.

de a tudósok egy része azt mondja, hogy a francokat. ha orbánt választotta a nép, akkor bizony tárgyalni kell orbán köreivel feltéve, hogy a kutatások közpénzből folynak. náluk van a kassza kulcsa. németh sziszi semmivel se alávalóbb bangónénál. ők vannak. velük kell tárgyalni. illetve az ő köreikkel. de a magyar nagyvállalatok döntő többsége is ezt mondja. a fővárosban van egy jelentős ellenzéki csoportosulás amelyik azt, hogy nem. legközelebb 19 nyarán ep választást nyerhetnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 10:20:02

@444:

"lovász lászló féle, az amerikai demokrata párt által favorizált elképzelés az, hogy ott a rengeteg kigenerált pénz az offshore számlákon."

"na most jön a mese."

"ha orbánt választotta a nép, akkor bizony tárgyalni kell orbán köreivel"

"de ez egy hitvilág."

2018.07.21. 10:38:25

@neoteny:
pálinkás is középutassággal próbálkozott. ahogyan lovász is azzal próbálkozik. lovász matematikus budapestről és pálinkás fizikus debrecenből. ők simán kiegyeznének. lacikám, józsikám. kezet fognak, vagy megveregetik egymás vállat. és kész. csakhogy nem zárhatják ki azt, hogy a politika a köznépet hergeli. és nem csak a kormánypropaganda, hanem a soros alapítvány, az európai bizottság és társaik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 10:47:16

@444:

"pálinkás is középutassággal próbálkozott. ahogyan lovász is azzal próbálkozik."

Az előbb még mást árultál:

"lovász lászló féle, az amerikai demokrata párt által favorizált elképzelés az, hogy ott a rengeteg kigenerált pénz az offshore számlákon."

"a ceu, az mta istandwithceu csoportja is hatalmi célokkal szerveződik."

2018.07.21. 10:53:54

@neoteny:
a ceu és az mta istandwithceu tagozata abban hisznek, hogy nem kell tárgyalni. mert a természet törvényei mellettük állnak. de ez két hitvilág.

soros és társaik azt mondják, hogy a pénzügyi csatározást ők nyerték meg. dollár és euró száz vagy ezer milliárdok parkolnak offshore számlákon. nemcsak a dürer kertet vehetnék meg, hanem fél budapestet, vagy az egészet. csakhogy a budapeten élők egy része azt szeretné, hogy felettük ne a soros alapítvány ngo-i uralkodjanak. és ők választják meg orbánt. akkor inkább vegye meg a dürer kertet garancsi, ha már választani kell. garancsi "közép európai magántőkealap" fantázianevű pénzügyi terméke ugyanabban a rendszerben jött létre, mint soros alapítvány. nem kellett valós árut termelni és eladni a piacon. hanem a semmiből lehet teremteni pénzt, pénzügyi termékeket. a főváros lakosságának másik része azt mondja, hogy de a garancsi ezt az állammal összefonódva teszi. de soros az egyesült államokkal összefonódva teszi. madagaszkár szigetén egy faluban ennyi pénzre nem tehetne szert hacsak úgy nem, hogy madagaszkár királyával uralják a fél világot. na de a fővárosiak fele azt mondja, hogy a garancsi foglyul ejtette az államot. és inkább soros alex ejtse foglyul. egy közvetlen leváltható társaság uralkodjon, vagy sem. egyszerűen alárendelődik budapest amerikának. és soros alapítvány betelepíti fekete afrikaiakat. és egy külbirtok lenne, mint puerto rico. lehetne így? miért ne lehetne akár így is. csak félre értés ne essék. szerintem ne így legyen. de elvben lehetne így is. demokrácia az, hogy nép választhat. akinek a választás nem tetszik az meggyőzheti a többieket, vagy választhat egy másik államot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 10:56:03

@444:

"pálinkás is középutassággal próbálkozott. ahogyan lovász is azzal próbálkozik."

Az előbb még mást árultál:

"lovász lászló féle, az amerikai demokrata párt által favorizált elképzelés az, hogy ott a rengeteg kigenerált pénz az offshore számlákon."

"a ceu, az mta istandwithceu csoportja is hatalmi célokkal szerveződik."

2018.07.21. 11:12:38

@neoteny:
értetlenkedsz. lovász balról próbál középre húzni és ő pálinkással kiegyezne. aki jobbról szintén kiegyezne. de ez nem ilyen egyszerű, mert vannak pártpolitikai szereplők. és pénzhatalmi csoportok. a döntéseket ők hozzák. és ezek leginkább kereskedelmi háborúkat vívnának. most úgy tűnik, hogy a döntéshozók többsége nem akarja, hogy zavarják a köreiket.

amerikai republikánusok azt mondják, hogy sokba kerül uralni a külbirtokokat. de a general electric ne hajdúböszörményben építsen kisüzemet, hanem san angelo egyik lepukkant külvárosában. adjon munkát az amerikaiaknak. ezzel nyertek választás. csak úgy lehet, hogy drágább lesz a villanykörte, mert hajdúböszörményi gyári munkás és a hajdúböszörményben dolgozó mérnök olcsóbban állítja elő, mint a san angelo-i.

a general electric mégis kivonul mondván, hogy magyarország túl nagy kockázatot jelent, közjogi értelemben nem felel meg nekik. és egyébként amerikai üzletember megveszi a tungsram-ot és az összefonódik a magyar állammal. ami átmenetileg jó szijjártóéknak. akik őket adófizetők pénzéből megtámogatják, de később hitelből kivásárolnák őket. a köznép azt mondja, hogy inkább ők. mert ők közvetlen leválthatók.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 11:15:32

@444:

"lovász balról próbál középre húzni és ő pálinkással kiegyezne."

"pálinkás is középutassággal próbálkozott. ahogyan lovász is azzal próbálkozik."

Az előbb még mást árultál:

"lovász lászló féle, az amerikai demokrata párt által favorizált elképzelés az, hogy ott a rengeteg kigenerált pénz az offshore számlákon."

"a ceu, az mta istandwithceu csoportja is hatalmi célokkal szerveződik."

2018.07.21. 11:30:24

@neoteny:
bocs. nem amerikai, hanem német üzletember.

az amerikai demokrata párt úgy intézete az ügyeket, hogy az amerikai ügyvivő lebaszott egy dossziét az asztalra és azt mondta szijjártó péternek, hogy a kormány ezt hajtsa végre. erre a népszabadság újságírói azt mondták, hogy a nyugat diktál. de ez a demokrácia.

most az van, hogy a general electric helyébe lépett bauer úr, aki helytartónak volt kinevezve. ő nem akar világuralmat öt éven belül. hanem egyszerűen csak még több pénzt akar keresni. és tárgyal szijjártó péterrel. aki a hatalmát akarja megtartani. és szijjártó pétert le lehet váltani. ez egy fokkal nagyobb szabadság a köznép szempontjából. nem olyan bonyolult ezt megérteni.

lovász lászlót a globális pénzhatalom támogatja. amelyik magyarországon most éppen vesztésre áll. mert soros alexet és a ceu-t kevesen támogatják. de azért ez még mindig fél budapest. vidéken azonban szinte senki, vagy alig valaki. csak persze ez nem azt jelenti, hogy akkor pálinkás kibaszná lovászt. hanem ők kiegyeznének.

engem az érdekel, hogy ha belekeveredik ebbe a politika, akkor közemberek között lehet egyezség. és úgy tűnik, hogy nem lehet. mert ezer vagy tízezer komment után se érti senki. azt, amit egyből kellene érteni.

Janossz 2018.07.21. 11:47:20

@444: " és úgy tűnik, hogy nem lehet. mert ezer vagy tízezer komment után se érti senki. azt, amit egyből kellene érteni. "

Látod, látod, ilyen értetlen hülyéknek papolsz itt vég nélkül, hát kell ez neked?
Az autópályán is mindenki szembejön veled.

Hagyd itt ezt a kócerájt, menj vissza Fácánba, ott megértenek, vagy írj Bivalybaznádnak világmegváltó falufelvirágoztató programot!
Csinálj valami hasznosat néha!

2018.07.21. 11:53:56

@Janossz:
na de ez csak köpködés.

2018.07.21. 12:11:28

@FrVili:
a chomsky féle generatív nyelvelmélet a nyelvészek többsége nagyon utálta. úgy gondolják, hogy az majdnem semmitmondó a beszélt nyelvekre vonatkoztatva.

a népfőiskolán azt mondják, hogy a magyarban hangtani és alaktani törvények vannak. őket nem érdekli a világ összes nyelve, csak a magyar népnyelv, pléh professzor által beszélt nyelvezet se érdekli őket, mert az spekulatív jellegű. de ők nem mérnek semmit csúcstechnikával. hanem nyelvállásokhoz, szótagokhoz tartozó az agyi mintázatokat kiokoskodják. lehet, hogy nincs igazuk. de nekik nem áll rendelkezésre semmiféle forrás, eszköz. a népfőiskola 0 forintból gazdálkodik. de egyáltalán nem biztos, hogy amit józan parasztésszel kiokoskodnak az minden elemében téves.

2018.07.21. 12:19:18

@444:
szerintem érthető és a vidék(+egyszerű kétkeziek) szintjén született egy magyarázó mese, ami segíthet a demokrácia értelmezésében, csak az a baj, hogy pont most, pont itt kire jutott a demokratikusan működni szándékozó szervek közül a diktatórikus segglyuk szerepe.
de nem állítom, hogy a segglyuk oldalán állók tehetnek is erről, hogy így van (voltak más ~lyukak is akik sokkal inkább)csak azt, hogy elhitték a segglyuknak, hogy ez a demokrácia és a segglyuk a központi idegrendszer.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 12:31:34

@444:

"bocs. nem amerikai, hanem német üzletember."

Korábban még mást árultál:

"ők azt hirdetik, hogy ők egy új emberi faj lesznek. amelyik felette áll a réginek. ez a társaság konkrétan fasiszta. vannak az alsóbbrendű emberek, akiktől elszedik a pénzt és szedjék el a jogokat. mert a tudományos kutatás csak így lehet igazán szabad. ezt hirdeti lovász lászló."

"a tudománynak lehet nemzeti jellege is és az nem zárja ki a nemzetközi kapcsolatokat, a nemzetközösségi jelleget. de az nem nemzetek felett állás, amit lovász lászló hirdet."

"lovász lászló úgy képzeli, hogy majd az amerikai demokrata párt lerendezi a geci orbánt."

"lovász lászló elképzelése az, hogy dőljön a pénz a kutatásba. a kormány ne szóljon bele. és a houstoni egyetemről a fizikusok is idejönnek."

"és több jut a német kötődésű járműiparosoknak, akiket képvisel a palkovics és kevesebb több jut lovász laci bácsinak, aki az amerikai demokrata pártot képviseli, akik nem akarnak német járműipari fejlesztéseket támogatni."

"lovász tipikusan olyan, aki benyalja magát ezekbe globális körökbe, csak magyar politikában elsődlegesen nem ez számít."

"hanem lovász lászló mégis csak azt képviseli, hogy ez a csoportosulást kellene a tudománynak feltétlen szolgálnia."

"tehát még csak az sem lehet mondani, hogy lovász eladta a lelkét amerikának."

"lovász lászló fia amerikában tanul. menjen ő is amerikába."

"lovász ezzel szemben inkább nemzetközi ügynökséget szeretne amerikai demokrata párti magánérdekeket szolgálva. mert hogy a karrierje ehhez kötődik."

----

"lovász balról próbál középre húzni és ő pálinkással kiegyezne."

"pálinkás is középutassággal próbálkozott. ahogyan lovász is azzal próbálkozik."

Az előbb még mást árultál:

"lovász lászló féle, az amerikai demokrata párt által favorizált elképzelés az, hogy ott a rengeteg kigenerált pénz az offshore számlákon."

"a ceu, az mta istandwithceu csoportja is hatalmi célokkal szerveződik."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 12:35:58

@444:

"engem az érdekel, hogy ha belekeveredik ebbe a politika, akkor közemberek között lehet egyezség."

"na most jön a mese."

2018.07.21. 12:38:36

@neoteny:
egy hír a mai helyi hírlapból.

pécsi sanyi bácsi földesen (ez egy település) létrehozott egy kis néprajzi múzeumot. nulla állami támogatással. anna szczepanik tanárnő vezetésével lengyelországból is érkezett egy csoport.
www.naplo.hu/2018/07/a-lengyel-gyerekek-is-megcsodaltak-a-mag-1-500x442.jpg
sanyi bácsi úgy egyébként a szövetkezeti gépműhelyt vezette. és úgy gondolta, hogy régi tárgyakat nem hagyja az enyészetnek. és örül, hogy hasonló múzeumot hozott létre ványai guszti bácsi nagyrábén. a közös példaképük aranyi gyula néprajztudós. az ő munkásságát követik.

az mta mondhatja azt, hogy az nem tudomány, hogy a faragott mángorló lapickát kirakják a falra. rendben van.

ő az mta művészeti szekciójának vezetője. dóra néni színes csíkokat fest a falra. tudományosan megszakérti.
galeria.cdn.fidelio.hu/vizual/2017/12/25/a_nyomat_nem_kep_dokumentum_-_maurer_dora/19085647_da77ebc2df93b5e9b0c6ca91bbae4fad_y.jpg
miért is lesz ő az mta művészeti intézetének vezetője? azért, mert ő is kiáll a ceu mellett. ők is hatalmi céllal szerveződnek. csak azt mondják, hogy pécsi sanyi bácsi földesen, ványai guszti bácsi nagyrábén menjenek a francba. mert a művészet most már modern. ilyen színes csíkok lesznek most már. a mángorló lapicka már meg van haladva. anna szczepanik tanárnő vezetésével a lengyel kisdiákok is megcsodálják. és az eu pénzből épült játszótéren felmásznak a mászókára és lecsúsznak a csúszdán. kedvenced a polyduct műanyagipari állami megrendelést kap.
www.polyduct.hu/dynamic/poly_prod_086.jpg
és kormányzati támogatást.
www.polyduct.hu/dynamic/szech2020.jpg
amiből rotációs öntőgépet és lézervágó berendezést vásároltak püspökladányba. és ez a kör politikai értelemben inkább sanyi bácsihoz kötődik földesen a mángorló lapickával. és kevésbé dóra nénihez a színes csíkokkal.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 12:39:36

@444:

"csak persze ez nem azt jelenti, hogy akkor pálinkás kibaszná lovászt."

Persze, hogy nem jelenti azt: Pálinkás Józsefet baszták ki a hatalmi pozíciójából. Csak arról nincs szó, hogy miért?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 12:41:45

@444:

"miért is lesz ő az mta művészeti intézetének vezetője? azért, mert ő is kiáll a ceu mellett. ők is hatalmi céllal szerveződnek."

Pálinkás József már a hatalomban volt; ő nem jutott több hatalomhoz amikor igen enyhén kiállt a CEU mellett, sőt ez a hatalomvesztéséhez vezetett.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 13:38:05

@444:

"németh sziszi semmivel se alávalóbb bangónénál."

Hogyne lenne az: Bangónénak (eddig még) nem utaltak ki a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal elvett javakból a saját lakcímére bejegyzett alapítványnak 2.4 milliárd forintot, míg az alávaló Németh Sziszinek igen.

2018.07.21. 13:41:20

@neoteny:
felteszem azért, mert azt mondta, hogy a magyarországi tudóstársadalmat mégsem kellene végletesen megosztani, nem kellene elégtételt venni. neki vannak barátai az ellentáborban is. és mert pálinkás se jó menedzser. ahogyan lovász se az.

a politikusok (és nemcsak magyarországon és nemcsak orbán) általában úgy képzelik, hogy ha meghirdetnek valami programot a ciklus elején, akkor az hozzon valami részeredményt a ciklus végén. mert ha nem, akkor abból a következő kormány profitál politikai értelemben. és az nekik esetleg nem jó. lovász azt próbálja magyarázni, hogy az úgy nem megy, hogy még április 8 előtt még gyorsan találjatok fel valamit. mert hogy az alapkutatás nem ilyen műfaj. de a másik véglet az, hogy semmiféle célt nem tűzhet ki a politika. dehogy nem. ezeket valamilyen módon össze kellene hangolni. de ez ugye hittétel. ami szemben áll lovász kiskátéjával.

2018.07.21. 13:43:29

@neoteny:
hanem bangóné az mszp tagja, amelyik párt brutális költségvetési hiányokat produkált. ha így vesszük, akkor az mszp-szdsz drágábban vásárolta szavazatokat, mint a fidesz-kdnp.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 14:01:12

@444:

"felteszem azért, mert azt mondta, hogy a magyarországi tudóstársadalmat mégsem kellene végletesen megosztani, nem kellene elégtételt venni."

Valóban -- nem volt eléggé (vagyis teljesen) lojális Orbán Viktor politikai irányvonalához. Aminek semmi köze sincs a magyarok oldalára álláshoz.

"és mert pálinkás se jó menedzser. ahogyan lovász se az."

"a másik véglet az, hogy semmiféle célt nem tűzhet ki a politika. dehogy nem."

A hatályos törvény szerint nem.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 14:11:43

@444:

"hanem bangóné az mszp tagja, amelyik párt brutális költségvetési hiányokat produkált."

Ahol is a hangsúly a múlt időn van: Bangóné csak 2014 óta országgyűlési képviselő (és nem Csepelről, onnét Dr. Szabó Szabolcsot választották meg 2018-ban, aki az Együtt színeiben futott), neki soha nem volt lehetősége megszavazni brutális hiányt tartalmazó MSzP-s költségvetést.

Így hát eddig még Mészáros Sziszi az alávalóbb: az ő lakcímére bejelentett alapítványnak utalt ki a kormányzat 2.4 milliárd forintot.

"ha így vesszük, akkor az mszp-szdsz drágábban vásárolta szavazatokat, mint a fidesz-kdnp."

Mindaddig, amíg megengedik, hogy a törvényt eltérítsék az igazi céljától — hogy az tulajdont sértsen ahelyett, hogy megvédené azt — mindenki részt akar majd venni a törvényhozásban, vagy azért, hogy megvédjék magukat a rablástól, vagy azért, hogy felhasználják azt a rabláshoz. A politikai kérdések mindig hátrányosan megkülönböztetőek, dominánsak és mindent felemésztőek lesznek. Harcok fognak folyni a Törvényhozás Palotája előtt, és a benti küzdelem sem lesz kevésbé elszánt.

-- Frédéric Bastiat: "A Jog"

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 14:13:32

@444:

"és mert pálinkás se jó menedzser. ahogyan lovász se az."

"ez ugye hittétel."

2018.07.21. 19:04:17

@neoteny:
orbánt egy "mi még nem kormányoztunk" párt válthatta volna le úgy, hogy annak az üres deklarációkon túl van valamilyen államreform elképzelése és végrehajtható cselekvési programja.

bokros mondta azt, hogy csináljanak ilyet. de ő elképzelése azt célozta, hogy el kell adni mindent a külföldnek. ő lényegében felszámolná a magyar államiságot mondván, hogy azt a modernitás meghaladta. lajos bácsi nem államalkotó. a többi se legyen. és lényegében ezt hirdette meg a filoszemita értelmiség. de magyar népesség többsége nem így képzelik el. hanem azt mondják, hogy akik nem akarnak a többségi magyarokkal államalkotóvá válni azok nem-magyarok. alföldi róbert trianon ügyében a románokkal van. lehet román. de a bukaresti nemzeti színházat csak ezért aligha fogják nekiadni. alföldi róbert román se szeretne lenni. mi szeretne lenni szerb, szlovák vagy ukrán? az ottani nacionalisták jobbak? na jó, még lehetne német. de a bécsiek se adnák neki oda a burgtheater-t. mert alinda szerint alföldi világhírű művész.

a külföld azért támogatja tudósok és művészek egy csoportját, mert ők teljes egészében kiszolgáltatnák az országot. az offshore számlán ott van százcsillió dollár, font, frank, vagy euró. ha bokros lajos eladná magyarországot az államadósságért cserébe, akkor egy befektető csoportnak lenne egy országa. csak ugye nincs nép, ami őket követné.

pléh professzornak van egy elképzelése a világról kampis gyurival. na, de a világ nem úgy működik. és nem ők a hülyék, hanem a világ. a ceu mellett állnak a világ legjobbnak tartott filozófóiai, politológiai, pszichológiai, szociológiai intézetei, a világ pénzügyi, nemzetközi jogi intézményei. ezek elképzelnek valamit a világ népességről, csak éppen az nem úgy viselkedik.

FrVili 2018.07.21. 19:53:44

@444“a ceu mellett állnak a világ legjobbnak tartott filozófóiai, politológiai, pszichológiai, szociológiai intézetei, a világ pénzügyi, nemzetközi jogi intézményei. ezek elképzelnek valamit a világ népességről, csak éppen az nem úgy viselkedik”
Eljött a proletár forradalom…, mert azokat a pragmatikus (ideológiailag semleges) politikusokat nem az egerszalóki wellness hotelben képzik du. 14-22-ig, miután a háromnapos multinacionális leadership képzesnek vége. “Rendben Péter, most halljuk ugyanezt az ellenkező érvrendszerrel, de meggyőzőbben és azok is értsék, akik nem nagy filoszok.” Aki Orbánt 20 éve kupálja kommunikációból (konkrétan tudom ki), az nem egyetemen tanít, és nem ismeri a retorika, meggyőzés, egopszichológia, tömegkultúra, tömegpszichózis, tömegtájékoztatás, politikatudomány, szociálpszichológia legújabb eredményeit? Jaj de kis naivak vagyunk sanyi.

2018.07.21. 20:26:22

@FrVili:
na de ha pléh professzor nem az akadémia interdiszciplináris főpapja, hanem valóban tudós ember, akkor ugye az ő világképének kellene érvényesülnie. a természettudomány azt mondja, hogy ha a holdon leejtesz egy madártollat és egy kalapácsot, akkor azok (majdnem) egyszerre esnek le a tömegvonzás törvényei miatt. és ott a légellenállás elhanyagolható. mert a holdnak nincs (vagy legalább is nagyon ritka) légköre. de a földön nem esik le egyszerre.

pléh professzor papol arról hogy viselkedjenek a társadalom. de az nem köteles úgy viselkedni. plég professzor nem mindenki apukája, vagy igazgató bácsija. nincs erre felkérve. a filoszemiták elképzelései tévesek. illetve csak megmagyarázzák, hogy a köznép hülye. és azt mondja, hogy tegyünk ellenpróbát. esetleg próbáljuk ki, hogy milyen lenne a "liberális" "demokraták" nélküli magyarország. ezért szavazzák meg az illiberális demokráciát.

2018.07.21. 20:45:49

@FrVili:
orbán szembefordult a filoszemitákkal. akik nem a zsidók. semmi közük a zsidó kultúrához, zsidó hagyományokhoz. hanem az amerikai demokrata párt helytartói, akik abban hisznek, hogy ők nemzetek felett álló szuperelit. és kérdés, hogy létezik-e ez a nemzetek felett állás. vagy egész egyszerűen arról van szó, lovász laci bácsi azt szeretné, hogy a fia lacika is az elit tagja legyen. és a lacika olyan társszerzővel publikáljon olyan lapban, hogy ő is világelit tagja legyen. lovász lászló egy apa. és neki ez fontos. ez érthető. de miért kellene a magyar tudományosságot lovász apucinak alárendelni?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 20:48:58

@444:

"orbánt egy "mi még nem kormányoztunk" párt válthatta volna le úgy, hogy annak az üres deklarációkon túl van valamilyen államreform elképzelése és végrehajtható cselekvési programja."

"na most jön a mese."

FrVili 2018.07.21. 20:54:42

@444:
“pléh professzor papol arról hogy viselkedjenek a társadalomí, világképének kellene érvényesülnie”
Tudós óhajtó és felszólító módot biztos nem használ. Annyit mondhat nem tudom pontosan hogyan viselkedik, de jelenleg úgy gondoljuk… ha kapok elég pénzt és bizalmat megválaszolok egy-két kérdést, és felvetek további százat. Mert a köznép nem hülye, pontosan tudja, ha valami rossz, akkor annak az ellenkezője jó. Hiszen pontosan tudá liberális lévén rossz mondá illiberál lészen jó. Vagy mondák nékik és elhivék?

FrVili 2018.07.21. 20:59:11

@444: Nem kell. Nem kell oltani, antibiotikumot szedni és internetet használni sem. A világ nem a filoszemiták miatt bonyolult. És sanyi sem miattuk egyszerű.

2018.07.21. 20:59:43

@FrVili:
lovász egy politikai tisztséget tölt be. és ő mta elnökként nem az akadémia reformját hirdette meg, hanem lényegében a régi működést, a filoszemitáknak alárendelődést hirdette meg. és erre a politika válasz az, hogy orbán meglátogatja a siratófalat.
www.szombat.org/files/2018/07/Orban-a-Siratofalnal-1-1024x576.jpg
a háttérben köves slomó. orbán politikus. egy ügyes hatalomtechnikus. erre az a válasz, hogy ehud amir úr néhány ingatlan befektése csődbe ment. de semmi probléma. mert a nemzeti reorganizációs alap segítségével garancsi istván kivásárolja a dührer kertet. aki a mol vidi tulajdonosa. a fradit kiverte a maccabi. kubatov gábor klubelnök gratulál nekik. a honvéd is továbbjutott. hemingway úr se csehszlovák. de szerinte soros egy aljas spekuláns. andy vajna és vajna timi építik a köztársaságot a sztyúdiót és a fánkozót. az amerikai demokrata pártiak szorulnak ki a hatalomból. de ők is egy politikai csoportosulás. nem a tudományosság maga. hihetik, hogy ők az új emberi faj. de egy alávaló politikai csoportosulás, amelyik a világban folyó háborúkat, polgárháborúk többségét legitimálta. és ezért a népek nem támogatják őket a nagyvilágban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 21:03:11

@444:

"orbán szembefordult a filoszemitákkal"

... de mivel pragmatikus politikus, azért kiosztott 85 milliárdot a 18,000 református presbiter között, 28 milliárdnyi Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok között, 12 rugó téli rezsicsökkentést a háztartásoknak -- hogy a választók szabadon választhassanak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 21:04:19

@444:

"lovász egy politikai tisztséget tölt be. és ő mta elnökként nem az akadémia reformját hirdette meg, hanem lényegében a régi működést, a filoszemitáknak alárendelődést hirdette meg."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 21:11:35

@444:

"az amerikai demokrata pártiak [...] egy alávaló politikai csoportosulás, amelyik a világban folyó háborúkat, polgárháborúk többségét legitimálta"

Az első Öböl-háború George H. W. Bush, egy Republikánus elnök idején történt.

Az iraki háború a fia, George W. Bush Republikánus elnöksége idején kezdődött. Az afgán háború szintén.

2018.07.21. 21:16:03

@FrVili:
ne viccelj már. lovász lászló nem a tudományosság maga. ő nem egy fleming. a közemberek éppen azt érzik, hogy az mta metafizikusan gondolkodik, az élet végső értelmét akarják megfejteni. az ilyen társaság nem a valóságot, hanem a semmit kutatja. az mta élettani kutatásait népegészségügyi programnak kellene alárendelni.

errefelé az egyetemi klinikán a fekvőbeteg esetszám évi 100 ezer, az járóbeteg rendelőkben évi 1 millió orvos-beteg látogatás. de ehhez kapcsolódó laboratóriumi esetszám csak 500 ezer. tehát az esetek felében az orvos "vakon" gyógyít. és egy megyei központi kórház esetén 1,3 millió járóbeteg esetszámhoz 300 ezer laborvizsgálat esetszám tartozik. nem azért, mert "nincs pénz". itt kezdődik a filoszemiták hazugsága. hanem azért, mert magyarországon nincs orvosi műszergyártás. azt mondták, hogy azt ne fejlesszük. a gyógyszergyárak közül egy felet sikerült valahogy megtartani. az egészségügyet a termelés oldaláról lehet reformálni. vagy az oktatást. iskolaszámítógépet kellene építeni. de ezekben az mta nem partner.

nekik nem az a céljuk, hogy magyar oktatás jobbá váljon. hanem az, hogy jóskát az ifjú kutatót betegyék egy nemzetközi projektbe különösen akkor ha a mi kutyánk kölyke. egy nemzetközi tudományos ügynökséget szeretnének. és nemzeti közintézményt nemzetközi kapcsolatokkal, nemzetközösségi jelleggel.

ez két eltérő tudománypolitikai elképzelés. és a tudományos elitnek arról kell dönteni, hogy melyiket válasszuk. illetve lehet, hogy egyesek kénytelen lesznek igazodni. és egyesek ezért elmennek magyarországról. de ha így lesz, akkor nem azért, mert diktatúra van, hanem azért, mert a demokrácia minimuma érvényesül.

2018.07.21. 21:29:06

@neoteny:
a jelenleg folyó háborúk többségét az amerikai "demokraták" legitimálták. többek között ezért közutálatnak örvendenek. az mta istandwithceu tagozata is egy hatalmi céllal szerveződő csoportosulás, ők is nagyjából "függetlenek", mint a "független" jegybank élén matolcsy. vagy a bírói hivatal élén szájerné. de ha majtényiné lenne, akkor ő is "független" lenne. de ugye ezek valahogy mindig egy irányba húznak. és két brancs van. és ezek nem tudnak kiegyezni egymással. és egyiknek a magyar néppel se se sikerült. arra jutottak, hogy a magyarok hülyék. az átlag magyar nem érdemeli meg lovász laci bácsit. és menjen amerikába. sok sikert kívánunk neki.

2018.07.21. 21:35:22

@FrVili:
a semmiből kigeneráltak egy rakás pénz kigeneráltak. amiből meg lehetne venni a fél világot. de most úgy tűnik, hogy erre adott válasz, hogy a népek a saját országukat akarják építeni. és ebből a politikai nemzeti közintézmények erősödése következik. és legjobb esetben is nemzetközösségi létforma. a ceu és az mta istandwith ceu tagozata a nemzetek felett álló szuperelitet szeretne. amit soros és társaik. területen kívüliséget követelnek maguknak, vagy olyan törvényeket, amelyek ezt biztosítják a számukra. lovász is egy ilyen akadémiát szeretne.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 21:36:53

@444:

"a jelenleg folyó háborúk többségét az amerikai "demokraták" legitimálták."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 21:48:13

@444:

"a népek a saját országukat akarják építeni"

Amikor Zolika az izraeli tulajdonú debreceni TEVÁban a kenőcskeverő gépet kezeli, akkor Izraelt építi vagy Magyarországot?

2018.07.21. 22:01:17

@FrVili:
a semmiből teremtett a rengeteg pénzt alapkutatásban költik el, illetve hadiiparban. két politikai elképzelés van. az egyik, hogy ezeket nemzetközi tudományos ügynökségeknek valamilyen minősítés alapján odaítélik. a nemzetközi tudományos elit alárendelődik globális pénzhatalomnak alárendelődik. létrejön egy nemzetek felett álló szuperelit. ha jóska a globális pénzalap támogatását élvezi, akkor lesz tudományos eredménye, mert belenézhet a mikroszkópba, vagy játszhat a részecskegyorsítóval, vagy űrtávcsővel. a többi járkálhat egy nagyítóval a pusztában és éjjel kémlelheti a csillagos eget. és ha ezt választják a magyarok, akkor így jártak. mert a világ egyszerűen elrobog mellettük. és lehet így? igen, lehet. ez a demokrata elképzelés.

a másik koncepció az, amit a republikánusok mondanak. a rengeteg dollárt költsék el amerikában. nyilván vannak nem-amerikai tudósok is, akik pénzért vagy a lehetőségért odamennek. és ezt csinálja a többiek is. ezt hirdeti trump, ezt elfogadja putyin, hszi csin-ping és most úgy tűnik, hogy a legtöbb kormányzat. ezt képviseli orbán. mert ez esetben azonban kormánykörök uralkodnak kvázi egypártrendszerben vagy nagykoalícióban.

2018.07.21. 22:20:53

@neoteny:
a teva tervezett kivonulásban érdekelt. ha valaki megvenné az üzemet a pallagi úton, akkor azt eladnák. mert abból a pénzből építenének egy még korszerűbbet odahaza. esetleg megvenné a richter. vagy ebbe az ágazatba is beszáll mészáros lőrinc. bárki megveheti, akinek hitelt ad a tőkepiac.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 22:22:58

@444:

"a népek a saját országukat akarják építeni"

Amikor Zolika az izraeli tulajdonú debreceni TEVÁban a kenőcskeverő gépet kezeli, akkor Izraelt építi vagy Magyarországot?

2018.07.21. 22:36:36

@neoteny:
részben izraelt építi, részben magyarországot. a munkabéréből építi a lakását.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 22:49:57

@444:

"részben izraelt építi, részben magyarországot."

Így van; tehát a saját országát _is_ építi, ezzel megfelelve "a népek a saját országukat akarják építeni" feltételnek.

2018.07.21. 22:54:55

@neoteny:
heti hír.

2018.07.17.
Letették a Krones AG debreceni üzemének alapkövét
Megtörtént az első "kapavágás" a Krones AG német gépgyártó vállalat debreceni gyárának építésén. Ez lesz a cég második európai telephelye. A 15 milliárd forintos beruházás 500 új munkahelyet jelent a városban. Az üzemben legkésőbb 2019 közepéig kell megkezdődnie a termelésnek. Papp László polgármester történelmi pillanatnak nevezte a projektindító rendezvényt.

na most ezen a képen azt ünneplik, hogy a kormány 5.5 milliárdot utalt át 500 új munkahelyért cserébe.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2017/171010-krones-ag-pl-mj_43.jpg
de ezzel ugye új munkahelyek jönnek létre. élénkül a gazdaság. varga mihály úgy számolt, hogy lehet, hogy megugrik a hiány, de majd a választások után lesz egy csendes kiigazítás, lesz egy kis infláció, egy kicsit gyengítenek a forinton, de összességében ez majd jó lesz. és lehet mondani, hogy ez az egész összeomlik, mert ez nem szabad piac. dehogy nem. csak a krones számára biztosítottak relativisztikusan nagyobb szabadságot. ez egy klasszikus kézi vezérelt keresletélénkítő politika. de szinte minden ehhez kapcsolódóan épül.

mert egy vállalkozó azt látja, hogy a kormány 1 új munkahelyért kifizet 11 millió forintot. és ez nem nagy leleplezés. ezek nyilvános adatok. szijjártó péter ezt nem hátsó szobában titokban osztotta ki. hanem sajtótajtékoztatón pezsgőztek. ha ez bejön, akkor meg kell tapsolni. ha nem jön be mert egy válsághelyzetben ez nem lesz tartható, akkor majd szijjártó péter nyilván azt mondja, hogy soros györgy spekuláns támadást indított magyarország ellen. ezt vagy elhiszik, vagy nem. ezt senki se tudja kiszámítani. mert senki se tudja, hogy milyen mértékű lesz a visszaesés. lesz-e egyáltalán. de ez újra kevés ember üzleti döntése.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 22:58:23

@444:

"ha valaki megvenné az üzemet a pallagi úton, akkor azt eladnák."

Helyesen: ha valaki megvenné a TEVA üzemét _olyan áron_, ami eléri vagy meghaladja a TEVA számításai szerint az üzem jövőbeli jövedelmének jelenértékre diszkontált mennyiségét, akkor azt eladnák.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 23:06:33

@444:

"mert ez nem szabad piac. dehogy nem. csak a krones számára biztosítottak relativisztikusan nagyobb szabadságot."

Amivel a Krones versenytársai számára biztosítottak relativisztikusan kisebb szabadságot. És a Krones versenytársai nem csak azok a vállalkozások, akik ugyanolyan vagy hasonló termékeket állítanak elő, mint a Krones: a munkaerőpiacon a Kronesnek versenytársai azok a vállalkozások is, amelyek alkalmaznák azokat a (szak)munkásokat, akiket a Krones elszipkáz előlük amiatt, hogy a magyar nemzeti kormányzat 11 misivel "támogat" minden a Krones által "teremtett" új munkahelyet.

Vagyis Varga Mihály jól megbassza mindezeket a vállalkozásokat azzal, hogy "gazdaságélénkít".

2018.07.21. 23:08:51

@neoteny:
a teva központja petah tikva. ami tel aviv egyik külvárosa. nagyjából olyan méretű, mint debrecen. ez a főtere.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/05/PetahTikva_FoundersSquare.jpg
így néz ki a nagy zsinagóga.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/07/Petah_Tikva_Great_Synagogue.jpg
szerinted petah tikva politikusai mit mondanak, hogy a teva tulajdonosai a nyereséget hova forgassák. ők abban érdekeltek, hogy a teva debreceni gyárát kivásárolják. és abból a pénzből izraelben fejlesszenek. és azt mondják a választóiknak, hogy lám mennyit fejlődött petah tikva. akik azt mondják, hogy érdemes volt megválasztani jitzakot.

FrVili 2018.07.21. 23:13:31

@444: Sőt a labort többször is elvégzik papíron, hogy ki lehessen számlázni a TB-nek. Pénz az van, csak hát az oktatás és az egészségügy az a maradék elv alapján részesül a költségvetésből. A Műszertechnika Zrt. már nem forrasztgathat orosz tranzisztorokat meg videoton IC-ket.
Intel procikat és Nvidia grafikus kártyákat kell betenni a High Performance Computerbe, amihez külön szerverház dukál szerverszobával. Hazai CT ,MRI berendezések fejlesztése gyártása jó lenne. Ebben igazad van. Csak ahhoz kéne tudomány, ipar, elképzelés és tapasztalat és ha kell állami támogatás. Ugyanazt mondod, amit Lovász, csak te mintha megálltál volna a 80-as évek világában, mintha az Ipv6 protokollhoz a mobil 6G nyelvjárásokra optimalizált tömörítő algoritmusoknak semmi köze nem lenne az alapkutatásokhoz. Ezekre sanyi is rájönne a kocsmában. Mintha Lovász 10 évig nem a Microsoft kutatója lett volna, ahová csak kávézni járnak be az emberek.

Helyette megveszik a GE diagnosztikai eszközöket fél- egyéves fizetési halasztással amit a multi a vételi árba belekalkulál, mert az állam később utal, semmi baj. A közvetítő importőr közbeszerzést nyert kereskedő cégek persze leveszik a saját hasznukat. Mindenki jól jár a veszteséget lenyeli az állam. A hiány megy a közösbe. Az egyetemek, kutatóintézetek ki vannak éhezve az ipari megrendelésekre, a hazai kutatásfejlesztésre, de ezek nem valósulhatnak meg sok kismalac kft.-kben, csak nemzetközi cégek és hazai laborok, sok bedolgozó kft. segítségével, ha kell állami segítséggel. Ebben minden Akadémia partner lenne. Ez nem hogy akadályozná és forrásokat vonna el, hanem éppen ellenkezőleg segítené és támogatná az alapkutatásokat és fordítva. Ennek éppen az ellenkezője történik. Eszük ágában sincs a hazai kis-és középvállakozásokat támogatni. Macerás. A kötelező magánnyugdíjalap kiváló alkalom lett volna pl. a Rába visszahozatalához, ez fel sem merült. Ellentétben azzal amit gondolsz, a kormányt nem hatja meg az hogy valami magyar hozzáadott értékkel bír. A légirányítók informatikai hátterének, 3D Virtual Reality Headset bevezetésén szerinted majd hány magyar cég rúg labdába, ha egy dél-koreai megoldja úgy, hogy mindenki jól járjon. A 2rule-t se képesek 30%-os magyar hozzáadott érték fölé nyomni, ami lássuk be tényleg nem egy cutting edge.
444.hu/2018/07/21/alomszeruen-alakul-meszaros-lorinc-magyarnak-mondott-de-dontoen-kulfoldon-keszulo-sportszermarkajanak-a-sorsa

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 23:15:34

@444:

"petah tikva politikusai [...] abban érdekeltek, hogy a teva debreceni gyárát kivásárolják."

Vagyis nem a TEVA (tulajdonosai) érdekelt(ek) abban, hogy a TEVA debreceni gyárát kivásárolják. De te korábban azt állítottad, hogy "a teva tervezett kivonulásban érdekelt".

2018.07.21. 23:20:38

@neoteny:
így van. ennek vesztese az összes többi munkaadó. verik is az asztalt. nehogy azt hidd, hogy ezt nem értik. pontosan tudják. de ez a vita már nagyrészt a fideszen belül zajlik. mert ki lesz a hülye, aki az ellenzék mellé áll. mert hogy ennek alternatívája most a soros györgy világképe. ami azt mondja, hogy majd háborúkkal és menekültekkel élénkítik a hitelezést. 1 millió szírt megöltek, 10 milliót földönfutóvá tettek. de mit számít az. a globális keveredéssel magasabb rendű emberek jönnek létre. egy új emberi faj. amelyik sárgás-barnás bőrű lesz és enyhén ferde szemű. de legalább nem lesz rasszizmus, mert egy bőrszín lesz. és nők és a férfiak mellett végre a transzneműek se lesznek elnyomva. és ez lenne új világrend. ezt nagyon sok pénzből kiokoskodták new york 57. utcájában. fogadja már el a nagyvilág. mert ha nem, akkor nácik. ne szórakozzunk már. vagy ez most komoly?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.21. 23:30:24

@444:

"így van. ennek vesztese az összes többi munkaadó. verik is az asztalt. nehogy azt hidd, hogy ezt nem értik. pontosan tudják."

Te próbáltad azt a narratívát eladni, hogy a nemzeti kormányzat "gazdaságélénkítése" szabadpiaci tevékenység: "mert ez nem szabad piac. dehogy nem."

Ismét bebuktál.

2018.07.22. 00:50:34

@neoteny:
a teva függ a bankoktól azok pedig a politikusoktól. és azok most azt szorgalmazzák, hogy elsődlegesen odahaza fejlesszenek. ezért arról tárgyalnak, hogy megfelelő áron kivásárolják az érdekeltségeiket. ezért mondja matolcsy, hogy nem emelnek kamatot, ellenben még nagyobb összegben tartanak fent hitelkereteket. azt gondolják, hogy egy esetleges válsághelyzetben a trend az lesz, hogy a multik eladják a külföldi érdekeltségeiket. és ők megveszik. és a számításuk még akár be is jöhet. matolcsy és munkatársai nem hülyék. csak kérdés, hogy utána ezek a vállalatok képesek lesznek-e nyereségesen működni. de most szinte minden a nacionalizálás irányába mutat. legalábbis nekem úgy tűnik. aztán lehet, hogy tévedek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 02:45:26

@444:

"a politikusok[] most azt szorgalmazzák, hogy elsődlegesen odahaza fejlesszenek."

Ha ez így lenne, akkor a magyar politikusok nem kenyereznék le a multikat kb. 11 millióval a multik által Mo-n "teremtett" új munkahelyenként.

Próbálkozz újra.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 03:20:39

@444:

"matolcsy és munkatársai nem hülyék. csak kérdés, hogy utána ezek a vállalatok képesek lesznek-e nyereségesen működni."

Persze, hogy nem hülyék Matolcsy és munkatársai: ők tisztában vannak azzal, hogy a nacionalizált vállalatoknak nem kell tudniuk nyereségesen működni ahhoz, hogy Matolcsyék berakhassák a familiárisaikat zsíros állásokba ezeknék a vállalatoknál, hogy ott pöffeszkedhessenek. Ld. pl. Magyar Nemzeti Kereskedőház.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 03:25:16

@444:

"de most szinte minden a nacionalizálás irányába mutat. legalábbis nekem úgy tűnik. aztán lehet, hogy tévedek."

Abban nem tévedsz, hogy az Orbán-rezsim nacionalizál, ahol tud: abban tévedsz, hogy ezt a magyarok oldalára állásként próbálod eladni.

2018.07.22. 08:38:25

@neoteny:
ezt a magyarok oldalára állásként adják el. és ezt a köznép azért fogadja el, mert orbán közvetlen leváltható. a magyar társadalom egy kvázi egypártrendszertől nincs megrettenve. mert hogy nagyrészt félelnyomó rendszerekben szocializálódott. a régi elnyomók mondják azt, hogy diktatúra van és az "értelmiség" (ami egyet jelent a filoszemitákkal).

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 09:10:51

@444:

"ezt a magyarok oldalára állásként adják el."

Amely gagyizást te is folytatod, ld. pl. a következő állításodat:

"és ezt a köznép azért fogadja el, mert orbán közvetlen leváltható."

"a magyar társadalom egy kvázi egypártrendszertől nincs megrettenve. mert hogy nagyrészt félelnyomó rendszerekben szocializálódott."

Ezzel csak azt állítod, hogy a társadalmi méretű Stockholm-szidróma szerinted rendben van.

"a régi elnyomók mondják azt, hogy diktatúra van és az "értelmiség" (ami egyet jelent a filoszemitákkal)."

Meg azok a magyar vállalkozók, akiket Varga Mihály megrabol a "gazdaságélénkítő" tevékenységeivel. Akik szerinted a Fideszen belül vitáznak -- csak épp' láthatólag el is veszítik ezeket a vitákat, hiszen nagy rendszerességgel történnek a szalagvágások olyan multi befektetéseknél, ahol a nemzeti kormányzat átlagosan 10 millával "támogatja" meg a multikat minden egyes új munkahely "teremtéséért".

Vagy ezek a magyar vállalkozók is filoszemiták?

2018.07.22. 09:12:57

@neoteny:
az izraeli politikusok. izraelben úgy gondolják, hogy a technológia adott ahhoz, hogy felszámolják az amerikától való függést. az izraeli tudományos és műszaki elit nem teljesen szabad. az űrkutatást alárendelték a politikának. izrael negyedik országként holdraszállást tervez. azt akarják, hogy az amerikai zsidók egy része vigye át a pénzét oda és a közel-keleten egy új hatalmi központ szerveződik. a zsidó világ központja izrael.

de a zsidóság nőágon szerveződő része elszakadt a zsidó hagyományoktól, a kultúrától, a vallástól. ők a zsidó baloldal. a liberális demokraták. a filoszemita értelmiség. őket a soros alapítvány csatornázta be. izraeli magáncégek segítették orbán titkosszolgálati akcióit a sajtóhírek szerint legalábbis. és ugye tanácsadói körök, médiakapcsolatok, orbán mellett ott az emih. orbán egy ügyes hatalomtechnikus. a húzásai bejöttek eddig legalábbis.

az ep képviselő schöpflin már arról beszél, hogy az sem probléma ha a baloldallal összefogva kizárják a fideszt az európai néppártból, mert ez esetben létrehoznak egy jobboldali népnemzeti frakciót. és megnézhetik magukat. és ugye vajon ki védi meg magyarországi német beruházásokat aminek egy része családi vállalat. a példában a krones. vagy mondjuk ő bauer úr hajdúböszörményi üzemben.
cdn1.haon.hu/2018/04/tng.jpg
elvehetik tőle a gyárát, illetve a nyereség jelentős részét. persze bauer úr ugyanúgy beállhat a fideszbe támogatónak.

hajdúböszörményben a nép azt gondolja, hogy ha ezzel emelkednek a reálbérek, akkor rendben van. ha jön egy válság, akkor nem tudjuk. mert a "demokratikus" ellenzéket aligha fogják visszaszavazni. és szélső jobb oldalon nem lesz szalonképes párt. mert orbán simicskát térdre kényszerítette, jobbikot úgy tűnik szétverte és retorikában elmegy a falig. balról meg ugye soros teljesen nyitott társadalomképe van. nincs állam, nincs nemzet. van az egyén és van a világ. és a globális pénzhatalom a világkormány. és ezt váltják fel a lokalizált pénzhatalmak.

2018.07.22. 09:49:21

@neoteny:
na de eseti jelleggel ők is előnyökhöz jutnak. vagy azt remélik. mert ugye vannak állami megrendelések, és az eu források. és nem érdekük nyíltan a kormány ellen fordulni. ezért önkormányzati keretek között vitatkoznak. ezért választották meg papp polgármestert. ő ezekben a kérdésekben nem áll sehol. eddig ugye kósa főképviselő volt a kormányzati összekötő. aki azt mondta, hogy ennyi pénz kellene. de nézd meg a szavazatszámlálót. orbán dobta a kelet-magyarországi embereit mondván, hogy a fővárosban velük nem lehet választást nyerni. nem volt jó pálinkás, aki atomfizikus. úgy egyébként az mdnp tagja volt (ez ugye az mdf a liberális szárnya). a filoszemiták számára aki nem közéjük tartozik az "fasiszta". két választás van vagy ők, vagy a "fasizmus". na jó, most megkaptak egy gazdaságszervező szakon végzett nagykanizsai kampuszvezetőt, aki ökumenikus konferenciát szervez. ő felel majd a kutatási alapért. és megkapták palkovicsot. ami egy fejlesztőmérnök. de ő a saját köreit fogja támogatni. illetve a gyáripari lobbiérdekeket képvisel. lovász lászló erre nyilván azt mondja, hogy ez így nem lesz jó. és még így is a habony média nem ment süllyed mélyre. mert támadhatnák azzal is, hogy a fia amerikában tanul. persze, hogy ez egy alantas támadás. nem értek azzal egyet, hanem csak azt mondom, hogy ezeket is mondhatják. de úgy egyébként a bulvár nyugaton is ilyen. és erre az mta elnökének válaszolnia kell. olyan politikai tisztséget tölt be, amiből az országban egy van. és lovásznak nincs akadémiai reformprogramja.

tehát elvben megtehetné azt is, hogy előveszi a mellényzsebből az új akadémiai törvényt. és azzal adott esetben elégedettek lehetnek a kormánykörök és mondjuk vidéki önkormányzatok. mondok egy példát. azt mondja, hogy minden kistérséghez tartozzon akadémikus, aki az adott vidéken született, vagy oda költözik. berettyóújfalu is kapjon akadémikust, akkor ezt tetszene a népnek. csak ugye ez megint nem az amerikanizált piacosított metropolisz jelleg, hanem a népnemzeti magyaros.

ők nem tudják elképzelni azt, hogy egy matematikus berettyóújfaluban lakik. vagy egy biokémikus. aki a nagyváradi laborban kutat ahol a gyógyszerészeti intézetet jelenleg adrian magiar (magyar adrián) vezeti. vagy atomfizikus. és a debreceni atommagkutató intézetben kutat. és berettyóújfaluban lakik. vagy egy nyugalmazott akadémikus, aki a kistérségi önkormányzat tiszteletbeli elnöke. lovász ezt nem tudja elképzelni mondván, hogy ez nem az amerikanizált világkép. és tényleg nem az. de mezőtúrt egy ifjú akadémikus vezesse. hová vezetne mindez?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 10:08:51

@444:

"az izraeli politikusok. izraelben úgy gondolják, hogy a technológia adott ahhoz, hogy felszámolják az amerikától való függést."

2016-ban írt alá Izrael egy szerződést az USA-val ami szerint az USA 38 milliárd dolláros hadiipari támogatást nyújt Izraelnek egy évtized alatt.

"orbán egy ügyes hatalomtechnikus. a húzásai bejöttek eddig legalábbis."

Igen, a magát és elvtársait hatalomban tartó húzásai. De ezek a húzások nem a magyarok oldalára állásról szólnak, hanem a hatalom megtartásáról.

"hajdúböszörményben a nép azt gondolja, hogy ha ezzel emelkednek a reálbérek, akkor rendben van."

A reálbérek csak a nagyobb termelékenységgel emelkedhetnek. Varga Mihály és Matolcsy "gazdaságélénkítő" tevékenységei nem vezetnek _mindenki_ reálbérének emelkedéséhez: ha pedig csak egy kisebbség reálbére emelkedik (amit a többség fizet meg azáltal, hogy az ő reálbérük nem emelkedik vagy akár csökken), akkor nem történt semmiféle magyarok oldalára állás.

"ha jön egy válság, akkor nem tudjuk."

Egy válság nem magától jön mint pl. a jégeső, hanem Varga Mihály és Matolcsy "gazdaságélénkítő" tevékenységeinek következményeként.

"mert a "demokratikus" ellenzéket aligha fogják visszaszavazni."

Akkor hát mégsem lehet leváltani Orbánékat: nincs kire.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 10:12:26

@444:

"na de eseti jelleggel ők is előnyökhöz jutnak."

Az olyan, mint a kutya vacsorája: bizonytalan. Az viszont _biztos_, hogy minden egyes alkalommal hátrányba kerülnek, amikor a nemzeti kormány multisimogatást végez 10 milla/új munkahely erejéig.

Janossz 2018.07.22. 11:01:23

@444: ." izrael negyedik országként holdraszállást tervez. azt akarják, hogy az amerikai zsidók egy része vigye át a pénzét oda "

És mit fognak kezdeni az amerikai zsidók a pénzükkel a Holdon?

2018.07.22. 11:08:34

@neoteny:
ez a hajdúsági iparművek háztartási centrifugája 50-es 60-as évek világa.
nol.hu/data/cikk/26/75/69/cikk_267569/66933.jpg
ez a 70-es, 80-as évek félautomata mosógép.
cdn1.haon.hu/2014/05/4.12-650x435.jpg
ezt a rendszerváltás után megvásárolta egy helyi család. és így néz ki a rendszerváltás után.
cdn1.haon.hu/2015/07/teglas.jpg
a hajdúsági iparműveknek hitelre van szüksége ahhoz, hogy fejlesszen. neki téglásról kellene elérnie a globális versenyképességet. na most erre a surányi vezette cib bank azt mondja, hogy ez nem lesz versenyképes. túl nagy a kockázat. nem hitelez neki legfeljebb csak magas kamatokkal. ráadásul simor az alapkamatot is magasan tartja.

na most szerinted mit mond novotni úr, a hajdúsági iparművek tulajdonosa? jaj, de jó, hogy surányi és simor urak "szabad piacot" teremtettek? azt mondja, hogy menjenek a francba. és őket eltakarították. még verik a seggüket, hogy őket a pénzintézetekből nem lehet kiszorítani. lehet, hogy nem lehet. de most úgy tűnik, hogy orbán és matolcsy kipaterolta őket.

ezen a képen látható az új gyárüzem. 160 új munkahelyet hoztak létre 680 millió forint állami támogatással.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2017/teglas_1.jpg
na de ez csak 4.25 millió forint. a krones 11 milliót kapott. de erre novotni úr nem azt mondja, hogy jöjjön vissza surányi és simor. hanem azt, hogy adjanak még többet. a continental 24.5 milliót kapott. aztán megjelent a basf, hogy annyiért ők is jönnének. az e-on debrecenben 6.8 milliárd forintos beruházást hajtott végre azért, hogy ezeket az államilag támogatott vállalatokat elektromos árammal ellássák. és ehhez kaptak 2.6 millárd forint állami támogatást. erre épül a rendszer. de ebben ugyanúgy benne van a nyugat. ők nem akarnak egy új kormányt, amelyik elszámoltatja a régit. mi alapján döntöttek? éppen mennyi pénz volt a kasszában. és novotni úr azt mondta, hogy na jó, 680 millió forint elég lesz. de kaphatta volna a dupláját, a felét, vagy semmit.

nyilván nem fogja azt mondani, hogy jöjjön az ellenzék. mert ő a fidesz klientúrájának része. és vidéken a vállalkozók döntő többsége. ha pénzt osztanak, akkor beállnak a sorba. a fidesz megvásárolta magának a vidéki munkaadókat és rajtuk keresztül a munkavállalókat. mert ha novotni úr gyára csődbe megy, akkor jóskának nem lesz munkája. az mszp a nyugdíjasokat próbálta megvenni. de orbán is osztogat erzsébet utalványt bözsi néninek. az szdsz pedig a filoszemita bölcsészeket azzal, hogy hirdessék a szabad piac totalitását. soros alapítvány azt, hogy a kisebbségek szörnyűséges elnyomatásban élnek a "fasiszta" magyarországon. ebből a fidesz került ki győztesen. kihasználták, hogy a református egyházban a parlamenti választás előtt presbiterválasztás volt. azt jól megtámogatták.

erre mondhatod, hogy ez szavazatvásárlás. de ebben messze a fidesz bizonyult a leghatékonyabbnak. aztán az egy másik kérdés, hogy egy válsághelyzetben az így létrejött gazdaság hogyan teljesít. ezt nem tudjuk. a magyar tulajdonú ipar szerintem egy kelet-közép európai kgst szintjén szerveződik. de a "szabad" piacon (surányi és simor urak vezérelten) nem lenne magyar ipar egyáltalán. hanem multinacionális vállalatok alkalmazottai. mert ugye nekik az állami segédlettel döntötték a pénzt. a magyar vállalkozónak szinte semmi esélye a beszállítói szerepkörből kedvenced renner úr állami támogatással épített traktort, amit adott el. vagy a másik kedvenced a polyduct állami szenyvízberuházásokhoz, játszótérépítéshez gyártja a műanyagot. a mercedes is állami összefonódással működik kecskeméten. a "nyugat" is ezt a haveri kapitalizmust választotta. csak ez nem politikai váltógazdasággal nagykoalícióban valósult meg, hanem kvázi egypárti keretek között.

2018.07.22. 11:24:43

@Janossz:
nem a holdra viszik a pénzt. hanem a holdraszálláshoz kapcsolódó technológiába fektessenek be. ahogyan ellon musk marsutazást tervez. a németek nincsenek sehol. és ha lengyelország és magyarország ellen fordulnak, akkor még inkább beszopják. a magyarok is, de ők is. a merkel vezette németország a szétesés szélére kerülhet. túl azon, hogy a merkel vezette unió is. schöpflin azt mondja, hogy zárják csak ki a fideszt. de ez esetben lehet, hogy nem lesz eu költségvetés. na most erre mondhatják, hogy oké. ez esetben uniós támogatások sincsenek. a magyar bíróság kimondja, hogy az állami támogatások semmisek. és a continental kapja a különadót. vagy menjen a francba. vigye a gyárát. de hová vigye. az nem annyira egyszerű. a németek is kénytelenek lesznek visszavonni a befektetéseik egy részét. ez lényegében ndk típusú gazdaságpolitika. a ksgt működött így. a németek ebben vastagon benne vannak. a másod, harmadvonaluk állami támogatásokból hajtja végre a beruházásokat. a nagyvállalatok nyakig ülnek az adósságban. németország külső adóssága 5,398 milliárd dollár. egy főre vetítve 18 millió forint. az egyesült királyságban az egy főre jutó külső adósság 35 millió forint. magyarországon 4 millió forint. az se kevés. de gdp arányosan is kevesebb, mint a német és pláne a brit. írországról, hollandról, luxemburgról nem beszélve. hatalmas mennyiségű offshore hátterű mozgatják a pénzeket ügyes üzletemberek. ebből újabb bankcsődök lehetnek, vagy elkenegetik valahogy.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 11:39:01

@444:

"erre épül a rendszer."

Bezony: arra, hogy a politikailag befolyásos vállalkozók (és "vállalkozók") előnyt szereznek a nettó adófizetőktől államhatalmi erőszakkal eltulajdonított javakból (praktikusan pénzből) a többi magyar vállalkozóval szemben. Így ebben semmiféle magyarok oldalára állás sincs.

"ő a fidesz klientúrájának része. és vidéken a vállalkozók döntő többsége."

Bullshit: a vidéki vállalkozók döntő többsége nem kap még 4.25 millát sem minden új munkahely után, hát még 10+ millát.

"erre mondhatod, hogy ez szavazatvásárlás. de ebben messze a fidesz bizonyult a leghatékonyabbnak."

Igen, a szavazatvásárlásban hatékonynak bizonyult a Fidesz -- ezért lehet erre azt mondani, hogy ez szavazatvásárlás.

"aztán az egy másik kérdés, hogy egy válsághelyzetben az így létrejött gazdaság hogyan teljesít."

Te csak szeretnéd eladni azt a narratívát, hogy az egy másik kérdés: ha kauzális összefüggés van a monetáris és fiskális "gazdaságélénkítés" és az azt követő válság között, akkor szó sincs arról, hogy másik kérdés lenne.

"a magyar vállalkozónak szinte semmi esélye a beszállítói szerepkörből kedvenced renner úr állami támogatással épített traktort, amit adott el."

A Renner Művek a gumibiszbasz-beszállítói tevékenységéből származó hasznából fejlesztett traktort.

"a másik kedvenced a polyduct állami szenyvízberuházásokhoz, játszótérépítéshez gyártja a műanyagot"

Ha a szennyvízművek és/vagy a játszóterek magántulajdonokban lennének, a Polyduct ugyanúgy gyártana nekik műanyagcuccokat: az nem a Polyduct sara, hogy a szennyvízművek meg a játszóterek önkormányzati tulajdonban vannak.

"a "nyugat" is ezt a haveri kapitalizmust választotta."

Egyrészt valamivel kisebb mértékben, mint ahogy az a NER-ben történik, másrészt a "nyugati" haveri kapitalizmus árát is megfizetik a "nyugati" nettó adófizetők, és a "nyugaton" is rendszeres gazdasági válságok vannak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 11:40:48

@444:

"a németek nincsenek sehol. és ha lengyelország és magyarország ellen fordulnak, akkor még inkább beszopják."

"na most jön a mese."

2018.07.22. 12:15:15

@neoteny:
németország nem lesz olyan erős, hogy gyarmatosítson. fenn tudnak tartani egy 80-100 milliós németül beszélő közép európai tömböt ausztriával, német svájccal, a németalfölddel. ez gazdasági értelemben lehet nagyon fejlett. de egy válsághelyzetben aligha mondják azt, hogy ők majd hajdúböszörményben fenntartanak egy lámpagyárat. hanem azt mondják, hogy vásárolják ki a helyiek. és a fidesz potentátjai erre játszanak. mert ők is azt gondolják, amit te, hogy ez a lényegében ndk típusú állami támogatósdi megteremti a válságot. csak ők ettől nem riadnak vissza.

a fidesznek az a jó ha a válság 19 ősze után jön. akkor szinte teljhatalom birtokában végre hajthatják a nacionalizálást. de addig a ceu-t, az mta ellenszegülő akadémikusait el kell zavarniuk. egy szabad országban szabad mondani alternatívát. csaba professzor világképét a magyarok nem kultiválják. erre csaba professzor mondhatja, hogy majd a magyarok arról kódulnak. a magyarok azt, hogy ő nem magyar. csaba professzor menjen a francba. mert majd helyébe lép csaba királyfi csillagösvényen. nem látom azt, hogy mi lenne az a politikai irányzat, ami ettől a konfliktustól a magyar társadalmat eltérítené.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 12:17:57

@444:

"németország nem lesz olyan erős, hogy gyarmatosítson."

"na most jön a mese."

2018.07.22. 12:33:24

@neoteny:
ez majd kiderül. ha a németek jelen generációja a lengyelekkel és a magyarokkal se tud jó viszonyt ápolni, akkor majd nyilván menni fog bagdadban, vagy teheránban. behívták a 20-30 éves szír férfiakat. úgy, hogy a családtagjaik az összes megmaradt vagyonukat kifizették albán embercsempészeknek azért, hogy németországba jutassák. mert hogy merkel meghirdette a wilkommenskultur-t. aztán azok a férfiak azt mondták, hogy ők nőket akarnak, és nem az autógyárakban egzecíroztassák őket. németország feladta a nemzeti kereszténységet és az iszalmizációt választotta. építhetnek ebből egy birodalmat a bizáncon túl. a törökök agyba főbe szopatják őket. és a török hadsereg erősebb, mint a német. egyesek szerint a német hadsereg fele török. mert egy német fiatal nem megy katonának. hazafias nevelés nélkül ki az, aki az életét kockáztatja. a török beáll pénzért, de ő sem fogja az életét kockáztatni. özil azt mondta, hogy szuper, hogy kiestek a vébén. hamarabb mehetett ibizára nyaralni. posztolt egy képet ibizáról a szurkolóknak. a kocsma népének. széjjelbassza őket az ideg. a másik török autóját is felgyújtották. tgm azt mondja. úgy beszélnek a bundesztágban, hogy dajcs és biodajcs. dajcs tomi ehhez képest heccmajszter. ezek nácik. itt tartunk. és ez a konjunktúra. nem a recesszió.

FrVili 2018.07.22. 12:36:24

@neoteny: "Na most jön a mese"
Há’ de nem érted, a magyar állam a magyar emberek oldalán áll, ezért az ő érdekeiket képviseli, ezért államkapitalista módon a szabadpiacon képviselteti magát (ha szabadrablás, akkor hát legyen, ha így hát így szerezzük vissza azt, ami a miénk (“hegyeimet” ), a demokratikus bohóckodás keretei között, mert a cél szentesít…), mert nekünk szerez tulajdont, ezért minden ami állami segédlettel történik, végső soron a nagy terv része. Semmi olyan nem történik, ami szabadpiaci körülmények között ne történt volna meg eddig, csak itt a zsákmányszerző maga a nép által megbízott állam. Igy legitimálódik minden hatalmi játék, ami amúgy kicsiben-nagyban mindenhol megy, de most talán a magyarság történelmében először az igazak oldalán áll és minden cselekedete a nép érdekeit szolgálja. A nép az, akire a nép azt mondja az államon keresztül hogy mi vagyunk, mert a mi érdekeinket képviseli, megvéd a gonosztól, visszaállítja a klerikális hagyományörző tradicionális állam -és kultúrnemzetet (amit elvettek tőlünk), aminek identitása biztos etimológiai és faji alapokon fog állni (ahogy azoké is aki kiválóbbaknak gondolják magukat nálunk, pedig csak globális hatalmi érdekeket szolgálnak és alacsonybbrendűeknek állítanak be minket békés elnyomottakat, de mi keresztül látunk rajtuk), hiába próbálták és próbálják töretlenül megakadályozni azok, akik nem tartoznak a néphez. Soha se tartoztak, mert képtelenek megérteni, hogy mit jelent valahová tartozni, önerőből önazonosként egy nagy történelmi és etnobiogeoetomolingvatörzsi családba, ahol zavartalanul átélhető az együtt ide-hovatartozás provinciális kizárólagosságának legnemesebb érzése. Az idegen anyagot kidobja magából az anyatest, mert az ősi R11a haplocsoport immunrendszere felismeri a neki ártani akarót, mert már járásárúl megismerszik és ellenanyagot termel. Ők persze ezt fasizmuként élik meg, mert fel nem foghatják a magukat nemzetek fölött állónak tartók azt a kincset, melyet e nép ezer évek során magáénak tudhat. Halevő finnegánokhoz sorolnak magukat akadémistának tartók, akik a nép izzadsággal megtermelt forrásait eltulajdonítják saját privilégiumuknak tekintő el nem számoltatható karriert építő ügynökök segítségével , hogy összetörjék őseink nyergébe rótt bölcsességeinket olyan hitvilágokkal, melyek a mi hitünkhöz fel nem érhetnek.
Ehhez persze erőforrások kellenek. Kell a külföldi pénz (ami amúgy egy nagy lufi, de a Monopoly része hát legyen, még nem mi írjuk a játékszabályokat, de nem sokáig), mindaddig, amíg ez a nép (az állam szót így el is hagyhatjuk) teljes ellenőrzése alá van rendelve ezért a köznép érdekeit szolgálja. Ebből épülünk, szépülünk, napnyugattól napkeletig, de ha vendégszeretetünk úgy dönt, hogy na most má’ ez a miénk, mert hát rajtunk azé’ ne nyerészkedjen sokáig senki sem, akkor az bizony minket illet és annak minden tulajdona ránk kell szálljon, ahogy teszik mások is, akkor pont mi miért ne tehetnénk. Igy vagyon ez megírva, aki ebben segítségünkre van, munkát és kenyeret ad a népnek - a cirkuszról gondoskodik maga- azt keblünkre öleljük, még ha ezt mások pénzibűl is tesszük, mert annak jelentősége nincs, ugyanis csak megállapodás kérdése (FED), amit szabad jupiternek miért ne szabadna a Napnak. Ha már körbekerítettük sok cselvetéssel mi hazánk gazdag fajtájában gyökeredzett termékeny földjét és főtereit és termelünk magunk örömére és boldogságára arénákat pálinkákat, mezeket és műholdakat (eredményeinket kupáinkat nemzetek fölött álló FIFA és mindenféle haszonleső, önnönmagát egyetlennek kikiáltó minket megmérettetni jogában többé már nem állhat, mert rendes magyar ember ilyenben részt venni átallik), akkor azt már tőlünk senki többé el nem veheti és ez ugyanúgy, ahogy a többi népeknek saját jussunk és marzsunk nekünk is engedtessék meg, és ha úgy tartja úri kedvünk hát jutalmul kisbíróként pöffeszkedhesssék és sámliról szotyizhassék. Mindörökké.
Ezzel nehéz vitatkozni.

2018.07.22. 12:57:13

@neoteny:
az afd a mérések szerint 16.2%-on áll. a szocdemek 17.5%-on. hibahatáron belülre kerültek. ami nem azt jelentik, hogy feltétlen áttörik a nagykoalíciót. a német egység szövetségi szinten megkérdőjeleződik. és a tartományi kiskoalíciós kormányok erősödhetnek. és egy lazább szövetségi államrendben magyarországnak így lehetnek kiegyensúlyozott kapcsolatai a duna medencében.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 12:59:49

@444:

"a fidesz potentátjai erre játszanak. mert ők is azt gondolják, amit te, hogy ez a lényegében ndk típusú állami támogatósdi megteremti a válságot. csak ők ettől nem riadnak vissza."

A Fidesz potentátjai lehet, hogy nem riadnak vissza -- de a köznép igen csak meg fog riadni, amikor kitör a következő válság: amikor a kb. egymillió ingatlanhitellel rendelkezőnek mondjuk megduplázódik a havi törlesztője. Szintúgy az autóhiteleseké. És feldobja a pacskert egy csomó marginális haszonra szert tevő magyar munkáltató.

Ami pedig azt illeti, hogy az állami támogatósdi megteremti a válságot: meddig lehet pl. a magyar építőipart ellátni állami megrendelésekkel? Hány stadiont meg birkózóakadémiát meg egyéb középületet lehet építeni? És mi történik azzokkal az építőipari kapacitásokkal (beleértve a munkahelyeket) amelyek felhizlalásra kerültek az állami csecsen szopással amikor elapad az állam teje? Mert az szükségszerűen elapad egy idő után: ha hitelekből (államkötvények kibocsátásából) van finanszírozva a "gazdaságélénkítés", akkor azok kifizetésére adókat kell beszedni, azok viszont elszegényítik a (nettó) adófizetőket; ha pedig pénznyomtatással (az államadósság monetizálásával) kerül finanszírozásra a "gazdaságélénkítés", akkor meg az inflációval, ti. pénzrontással fizettetik meg azt mindenkivel.

"nem látom azt, hogy mi lenne az a politikai irányzat, ami ettől a konfliktustól a magyar társadalmat eltérítené."

Mert habár túlfejlett fantáziavilágod van, csak népnemzetiszocializmusban vagy képes gondolkodni. A klasszikus liberalizmus irányzata fel sem merül opcióként számodra: a minél nagyobb mértékű szabadpiacos/szabadkereskedelmi kapitalizmus és ezzel párhuzamosan a minél kisebb államhatalmi beavatkozás szerinted zsidó (és így filoszemita) ármány. 2012 tájékán még vállalható nézeteid voltak gazdaság(tan)i kérdésekben, de közben a hatalom bűvöletébe kerültél: a Fidesz választási sikerei meggyőztek téged arról, hogy náluk van a bölcsek köve. Akár a legbrutálisabb idiótaságokat is hajlandó vagy hangoztatni rezsim-apologetikaként.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 13:10:14

@444:

"ez majd kiderül."

"na most jön a mese."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 13:11:53

@444:

"a német egység szövetségi szinten megkérdőjeleződik."

"na most jön a mese."

2018.07.22. 13:27:03

@neoteny:
az üzemcsarnokokat is nagyrészt a magyar ipar építi. állami közvetítők építőt is ajánlanak. arról is megállaodnak, hogy az előcsarnokban ki üzemeltesse az italautomatát. vagy kitől béreljenek belvárosi irodát. a fidesz egy kiterjedt céghálót üzemeltet. és a magyar vállalkozások döntő többsége ehhez csatlakozott. mert az ellenzék azt mondta, hogy lófaszt lesznek magyar vállalkozások. és ezt a csoportosulást a soros alapítvány kapcsolta össze. az amerikai demokrata párt, a ceu és részben az mta.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 13:53:35

@444:

"az üzemcsarnokokat is nagyrészt a magyar [építő]ipar építi."

És ennek mi köze van ahhoz, hogy ha az állami megrendelésekkel mesterségesen felpumpált építőipari kereslet kiszolgálására létrehozott befektetések (beleértve a felvett munkaerőt) alól kirántják a talajt azáltal, hogy az állam már nem képes ugyanakkora volumenű megrendeléseket adni az építőiparnak, akkor azok a befektetések elveszítik az értéküket (mert már nem képesek jövedelmet biztosítani), és azok az építőipari munkások vagy elveszítik az állásukat, vagy szigorú bércsökkentést kell elszenvedniük?

2018.07.22. 14:00:08

@neoteny:
egy példa. a forest offices irodaházat építéskor is lehetett tudni, hogy egy kissé túlméretezték. szeptemberben nyit. most úgy tűnik, hogy legfeljebb fele részben lesz kiadva.
iroda.hu/kiado-irodahaz/forest-offices-debrecen/259337
a betelepülő vállalkozásokat előzetesen kormányzatilag megtámogatták. béreljék ki az épülő irodaházat. ezzel munkahelyeket teremtenek. és irodát nyit az epam, a deutsche telekom, british telecom. remek. a klasszikus liberalizmust úgy közelíthetik, az államkapitalizmust lefelé bontják. és ennek következő lépése, hogy a multik alkalmazottai a helyi önkormányzatokkal állnak össze. és az önkormányzati cégek ott lesznek az irodaházban. mert a ki nem adott részt ők bérlik ki jutányos áron azért, hogy az építtető ne csődöljön be. persze ezzel ugye drágább lesz a hőszolgáltatás. na de majd kitalálnak valamit, amivel ezt tovább háríthatják.

elemi közelítéssel ennek két kimenetele van. az egyik az államcsőd. a másik, hogy az államosításokkal kiszorítják a külföldiek egy részét legalább is. és mondjuk ebben a példában az epam, a deutsche telekom és a british telecom alkalmazottai lesznek olyan ügyesek, hogy annyi legalább annyi értéket hoznak létre külföldi segédlet nélkül, amennyi most az alkalmazotti bérük. de ebben támogatná őket papp polgármester és az iparkamara. tehát ez azért nem lehetetlen. de az államcsőd sem. az, hogy ezt így nem lehet. keresletélénkítő politika kétesélyes. lehet belőle polgárosodás és teljes politikai összeomlás is.

2018.07.22. 14:03:01

@neoteny:
amikor autópályát építenek, akkor azzal az építőiparon túl szállítmányozók kapnak munkát. ehhez kapcsolódóan termelő kapacitásokat bővítik. ez a keresletélénkítő politika lehet sikeres. ezt nem versengő bankrendszer finanszírozza hanem egy fidesz nevű csapat menedzseli.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 14:25:37

@444:

"béreljék ki az épülő irodaházat."

Vagyis mondják fel a már létező bérleti szerződéseiket, ezzel elszegényítve _azoknak_ az irodaházaknak a tulajdonosait.

"és mondjuk ebben a példában az epam, a deutsche telekom és a british telecom alkalmazottai lesznek olyan ügyesek, hogy annyi legalább annyi értéket hoznak létre külföldi segédlet nélkül, amennyi most az alkalmazotti bérük."

Plusz a tőkeeszközök amortizációját fedező mértékű értéket. Ugyanis ha az amortizálódó tőkeeszközök nem kerülnek pótlásra, akkor előbb-utóbb nem tudnak majd az alkalmazottak semennyi értéket létrehozni.

"keresletélénkítő politika kétesélyes."

Nem: részletekért ld. mises.org/wire/myth-insufficient-demand

FrVili 2018.07.22. 14:28:04

@444: ,"a deutsche telekom és a british telecom alkalmazottai lesznek olyan ügyesek, hogy annyi legalább annyi értéket hoznak létre külföldi segédlet nélkül, amennyi most az alkalmazotti bér" -már egy mondaton belül is kezdesz össze-vissza beszélni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 15:01:54

@444:

"ezt nem versengő bankrendszer finanszírozza hanem egy fidesz nevű csapat menedzseli."

Csak épp' a versengő bankrendszer által finanszírozott autópályaépítő vállalkozó(ka)t a profitmotívum a költségeik minimalizálására buzdítja. A Fidesz nevű csapatnak a profitja nincs semmilyen összefüggésben az autópályaépítés költségeivel: mivel a Fidesz nevű csapat jövedelme az általuk beszedett adókból származik, számukra teljesen mindegy az, hogy mekkora költséggel épül az autópálya: a Fidesz nevű csapat familiárisaiból szerveződött autópályaépítő csapat megnyomhatja a ceruzát jó erősen amikor kiszámlázza az autópálya építésének árát. Ezért kerülnek a magyar autópályák kilométerei Európa-bajnoki összegekbe:

24.hu/fn/gazdasag/2018/02/05/kilometerenkent-45-milliard-egy-sztradaert-amelyik-a-mezon-vegzodik/

FrVili 2018.07.22. 16:11:04

@neoteny: a fidesz nevű csapat nem az obskurus libsi költség fogalmára minimalizál, hanem a sanyi számára is érthető nép érdekeit maximalizálja és ezt elvárja mindenkitől.

2018.07.22. 16:27:15

@neoteny:
ez a februári hír a választások előttről. aztán jött az újabb "kétharmad". ami meggyőzte a bizottságot. az ügyben corina cretu biztosasszony járt el személyesen, aki úgy egyébként román szociáldemokrata párti képviselő.
www.portfolio.hu/unios-forrasok/gazdasagfejlesztes/hatalmas-eu-penzt-hagytak-jova-az-m4-es-autopalya-folytatasara.287374.html

2018.07.22. 16:33:14

@neoteny:
a szociáldemokrata cornelia cretu asszony a szegény kis románokat képviseli, mert ő baloldali. lázár jános pedig a magyar emebereket, mert ő jobboldali. és a hódút ennyiért építi meg a duna aszfalttal, amit mészáros lőrinc jegyez. az európai bizottság előbb sokallta az összeget. de aztán alaposabban áttekintették a tanulmányokat és jóváhagyták a történelmi léptékű fejlesztést, ami összekapcsolja budapestet és bukarestet. az ellenzékiek pedig betelepítenék a migránsokat, akik megerőszakolnák az asszonyainkat és elvennék a magyar emberek munkáját.

2018.07.22. 16:45:13

@neoteny:
melyik párt mondja azt, hogy a fejlesztések esetén a települések minimális önrésszel szálljanak be. mert akkor ugye a helyieknek közvetlen érdekeltek lennének a költségek csökkentésében. melyik párt mondja, hogy legyen bármi efféle. egyik sem.

2018.07.22. 16:50:14

@neoteny:
és ugye mit is mond lovász laci bácsi? az akadémikusokat csak ne ellenőrizzék, mert ők az akadémikusok. hadd kutassanak már teljesen szabadon. ne szóljon bele a politika a tudomány dolgába. mert lovász laci bácsi megvédi a tudósokat. és aki nem ő mellette áll az nem-tudós. miben különbözik ez az érvelés attól, hogy megvédjük a magyar embereket, és ezt nem fogadja el az nem-magyar. ezek különféle klikkek, klánok, kládok irracionális vallási-ideológiai csatározásai.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 16:57:13

@444:

"lázár jános pedig a magyar emebereket [képviseli], mert ő jobboldali."

Lázár János azt kapta érdemei elismeréseként amit Pálinkás büntiként.

2018.07.22. 16:58:24

@neoteny:
a forest óangol megfelelője fyrhþ: firisz? fűrész? finnegán?

2018.07.22. 17:00:03

@neoteny:
képzeld már el azt, hogy nyenyeccel lenne egyezés. az mta örömtáncot járna. na de éppen az angolokkal kapcsolatban legyenek a magyarok? na azt már nem. azt zárjuk ki. mondják a nyugatosok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 17:02:58

@444:

"fejlesztések esetén a települések minimális önrésszel szálljanak be. mert akkor ugye a helyieknek közvetlen érdekeltek lennének a költségek csökkentésében."

És? Nem a helyiek írják alá a szerződést az autópályaépítő cégekkel.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 17:03:58

@444:

"és ugye mit is mond lovász laci bácsi? az akadémikusokat csak ne ellenőrizzék, mert ők az akadémikusok. hadd kutassanak már teljesen szabadon. ne szóljon bele a politika a tudomány dolgába."

Helyesen: ezt a hatályos törvény mondja.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 17:05:32

@444:

"képzeld már el azt"

A képzelgéseket -- a féktelen fantáziálgatásokat --meghagyom neked.

2018.07.22. 17:05:51

@neoteny:
persze lehet belemagyarázás. mert egy főnévi-igenévi átmenet.
óangol erdő = fyrhþ [fyrxθ] = fűrész

2018.07.22. 17:12:07

@neoteny:
németh sziszi alkotmányrevíziót hirdetett. ugyan egyéni kerületben a a csepeliek nem tolták át a célvonalon. bangóné a képviselőjük. de listán bejutott, ami állítólag sokkal igazságosabb, mert arányosabb. megváltoztatják az akadémiai törvényt, esetleg módosítják az alkotmányt. hatékonyabbá teszik a működést. és egy olyan vezeti majd kutatási alapot, aki tudja mi a startup. lovász lászló szerint aki vezeti annak fogalma nincs az alapkutatások jellegéről. mert az a tudomány belső logikájából következik és nem politikai célokból.

2018.07.22. 17:12:19

@neoteny:
németh sziszi alkotmányrevíziót hirdetett. ugyan egyéni kerületben a a csepeliek nem tolták át a célvonalon. bangóné a képviselőjük. de listán bejutott, ami állítólag sokkal igazságosabb, mert arányosabb. megváltoztatják az akadémiai törvényt, esetleg módosítják az alkotmányt. hatékonyabbá teszik a működést. és egy olyan vezeti majd kutatási alapot, aki tudja mi a startup. lovász lászló szerint aki vezeti annak fogalma nincs az alapkutatások jellegéről. mert az a tudomány belső logikájából következik és nem politikai célokból.

2018.07.22. 17:15:40

@neoteny:
de ugye a tudomány belső logikája miért mondana feltétlen ellent politikai céloknak? lovász lászló megvédi a felsőbbrendű tudósokat az alsóbbrendű nem-tudósokkal szemben. akiktől a forrást elszedik. lovász érvelése is fasisztoid, nem gondolod?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 17:22:52

@444:

"a csepeliek nem tolták át a célvonalon. bangóné a képviselőjük."

Ez neked valamiféle becsípődésed? A csepeliek országgyűlési képviselője már a 2014-es választások óta Dr. Szabó Szabolcs.

"németh sziszi alkotmányrevíziót hirdetett."

Helyesen: Orbán Viktor hirdetett elégtételvételt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 17:28:53

@444:

"lovász érvelése is fasisztoid, nem gondolod?"

24 éven keresztül (amiből az elmúttnyócév a jelenlegi rezsim országlása alatt telt el) senki sem gondolta azt, hogy az MTA-ról szóló törvény fasisztoid lenne -- vagy legalább is nem tárták ezt a nézetüket a köz elé. De amióta Orbán Viktor elégtételvételt hirdetett, hirtelen felnyiladoztak a szemek, beleértve a tiédet is.

Lehet, hogy Lázár is azért nem miniszter már mert titokban, négyszemközt Orbánnal kiállt a CEU mellett.

2018.07.22. 17:29:43

@neoteny:
legyen szabó szabolcs. ő védi meg a csepelieket a korrupciótól. belebeszél a megafonba.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--bvfSRZD1--/c_limit,w_1160/6zdRNLqXLsedtZZEs.jpeg

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 17:38:53

@444:

"belebeszél a megafonba."

Nagyon helyes; azért választotta meg őt a Vörös Csepel, hogy megafonon szórja az elvtársi igét. Németh Sziszi meg kénytelen a lakcímére bejegyzett alapítványnak utalt 2.4 milliárddal vigasztalódni -- no meg az államtitkári pozícióval. Lázár Janó meg azt kapta érdemei elismeréséül amit Pálinkás büntiként. De a nemzeti kormányzat még mindig multisimogatást végez a magyarok oldalára állás dumájával vakítja a magyar parasztot.

2018.07.22. 18:40:02

@neoteny:
ez egy kutyakomédia, ami a filoszemiták fővárosi műhelyeit szétveri. ez a kultúrharc korábban a pártpolitikát és ahhoz kapcsolódóan művészeket érintette. elérte a tudományt. a ceu és az mta istandwithceu tagozata határozott politikai állásfoglalásokat tett. orbán elszámoltatást ígért. és ehhez elegendő felhatalmazást kapott.

2018.07.22. 19:22:03

@neoteny:
úgy teszel, mintha dr. szabó a megafonnal nem hatalmi céllal lenne a parlamentben. ő ugyanúgy államtitkár lenne, vagy valami hasonló. de az együtt 1%-ot sem érte el. viszont a csepeliek megválasztották. (én balga azt hittem, hogy bangónét. de ő csak jelölt volt, aki visszalépett dr szabó javára. akárcsak az lmp-s és a momentum). és így kapott 42%-ot. sziszi csak 37%-ot. a jobbikos 16%-ot.

csak ez az összefogás nem valósult meg az összes fővárosi kerültben. mert hogy az lmp egy része. és a momentum egy része azt gondolta, hogy mégse állnak össze a gyurcsánnyal. a fidesz 2/3-ot szerzett. és az lmp középutas politikája hiteltelenné vált. ahogyan pálinkás középutassága politikailag nem kívánatos, amikor elégtételt vesznek.

de lehet mondani alternatívát. jönnek az ep választások.

screpes 2018.07.22. 20:22:52

@444:
teljesen érdektelenné vált, hogy mit mond egy-egy "másik" párt.
Egy párt maradt a lényeget tekintve Magyarországon.Amikor a bármilyen választásjátékra agitálsz, álnaív optimizmussal,, azzal legitimálod, hogy ez így mehet, ez így menjen.
Az eredményt pedig tudható: bármely változás elmaradása.
Este 11 kor majd mutatnak egy faltól falig narancs Magyarországtérképet, és bemondhajtják, hogy "kétharmados a fidesz".
Ehhez szublimálod sanyit, mintha ő az átlagmagyar magyar hangja lehetne.

Kellően buta, nem érnek fel/le hozzá ellenvélemények, mégis pokoli tájékozott, sőt naprakész, és végül mindig kormányhű praktikus konzekvenciákat büfög fel..
A magyar közéletet NEM az jellemzi, amit bugyogsz, mert nem lehet valós a harc fővonala egy harmatgyenge és egy bivalyerős "oldal" közt, akárminek is nevezzük őket..
---

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 22:00:54

@444:

"úgy teszel, mintha dr. szabó a megafonnal nem hatalmi céllal lenne a parlamentben."

Dehogy: azért választotta meg őt 42%-al a Vörös Csepel, a csepeli vörösök, hogy megafonnal hirdesse a szupremaciájukat a parlamentben.

Munkásököl vasököl / oda üt, ahová köll.

2018.07.22. 22:11:51

@screpes:
a magyar közélet a rendszerváltás óta arról szól, hogy két csoportosulás egymást tagadja. ez ebből következik.

2018.07.22. 22:40:52

@screpes:
tehát most azon kell vitázni, hogy ha forest óangol fyrhþ [fyrxθ], akkor ez vajon összefügg-e a magyar fűrész (népiesen firész) szóval. lehet, hogy véletlen egybecsengés persze. azt, hogy erdő úgy is mondják wood. ami talán magyar vad, vadon szóval rokon. és az óangolban a wod jelentése vad, őrült. mint mad vagy a wild. (w/m hangváltások gyakoriak. wash-mos).

na de maradjunk annál a szónál, hogy forest. annak rokona a fenyő. fir. és ennek rokona fire. a tűz. hogy kapcsolódik ehhez a magyar. úgy, hogy az a fire a görög πυρ (pir) rokona. (p/f hangváltás szintén elég gyakori). és ez is tűz. de ez ugye a magyar pír szóval esik egybe. amiből képződik a piros, a pirít, pirkad. és a halotti tűz a πῦρ (pur). por. és hosszasan lehetne sorolni.

és erre azt mondják, hogy na értsd már meg, hogy ezek a nyelvi kapcsolatok nem megengedettek. mert hogy ezt tiltották bécsből, moszkvából. de ezt budapestről tiltják. hogy kik? a nyugatosok. így megy ez.

2018.07.22. 22:47:46

@screpes:
és nem arról van szó, hogy ezekkel valami nagy felfedezést tettem. ezt nagyon sokan és nagyon sokszor megtették.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 22:57:23

@444:

"de lehet mondani alternatívát."

Egy alternatíva az, hogy a Keresztapa nem hirdet elégtételvételt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.22. 23:00:31

@444:

"ezek a nyelvi kapcsolatok nem megengedettek."

Hogyne lennének megengedettek: te is itt eregeted őket már mióta.

FrVili 2018.07.22. 23:30:59

"Hogyne lennének megengedettek: te is itt eregeted őket már mióta." Így van, és most jön a mese: Micikmackó a mézes bödön közelébe akar kerülni és mivel Bagoly tudományos kritériumait nem tudja teljesíteni, ezért azt reméli, hogy Róbert Gida majd elzavarja Baglyot. Róla meg mindenfélét összehordanak remélve, hogy szolgálataikért majd ők őrködhetnek a bödön felett. Csak hát Róbert Gidának más tervei vannak. Neki nem a bödön kell, hanem az egész éléskamra és ezért a Százholdas Pagony lakóinak régi sérelmeit kihasználva mindenkit egymásnak ugraszt, szegényeknek meg fel se tűnik, hogy a spájzt már rég kiürítették, ami maradt, ahhoz meg már semmi közük.

2018.07.23. 09:27:21

@FrVili:
az erdő óangolul fyrhþ [fyrxθ] ~ firész. ebből lett a forest és fir. ami ugye a fenyő. óangolban fyrh, furh. az erdő firészeléssel, fúrással kapcsolatos. és a vadakkal. a wood az óangolban még wod. az óangol fenyőfa furhwudu.

ha ugyanez a hasonlóság nem az óangolban lenne, hanem a enyecben vagy nyenyecben, akkor azt mondanák, hogy íme itt az újabb bizonyíték, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű. az óangollal való nyelvi kapcsolat azonban nem megengedett. vagy az ógöröggel sem.

mert ugye az angolban a fir (fenyő) rokona fire (tűz) óangolban fȳr. és ezzel függ össze a fear. óangolban fǣr. fél. az angol tűz görögül pyr. pír. ebből lesz a piros, a pirít, a pirkad, vagy a pironködik. ennek ógörög megfelelője van. és a halotti tűz a pur. por. a halotti beszédben pur.

persze az igaz, hogy a magyarnak van finnugor kapcsolata is. de ugyanígy óangol, ószász, ólatin, ógörög kapcsolata is. és ezek akadémikusan tiltottak. mert hogy erre lehet mondani, hogy ez egy mese. az. de ezt formális axiomatikusan meg lehet alapozni. le lehet számolni a jeleket és azonos alakú szavak között fel lehet sorolni a jelentésátmeneteket. az axe óangol acs. kapcsolódik-e az ács szóhoz. óangol nyelven az ácholt tölgyfából készült dolgot jelentett. a small axe a hachet. az ugye hasít. és az indoeurópai nyelvészet szerint az észak amerikai indián tomahawk is rokon. mert hogy a hew az farag.

na jó, persze ilyenformán túl sok minden kapcsolódik egymáshoz. elemi közelítéssel meg lehet különböztetni erős és gyenge kapcsolatokat attól függően, hogy a jelölés vagy a jelentés egyezik/hasonló. és aztán ezeket a kapcsolatokat is lehet értékelni. és elvégezhető a magyar és finn és magyar és akár az óangol relációjában.

na most mondhatod, hogy 5. századi magyar írásos nyelvemlék nincs. milyen jogon hasonlítod a magyar népnyelvet, vagy valamilyen középmagyart az óangolhoz. rendben van. de a legkorábbi finn írásos nyelvemlék 16. századi. a hanti és a manysi ábécé 20. századi.

a tudomány formális-axiomatikusan definiált. tessék megmondani, hogy mi a nyelv. mi az, hogy rokon. a rokonság mitől közeli vagy távoli. ehhez kell egy metrika távolságfüggvénnyel. és ezek után a magyar összevethető a többi nyelvvel. miért lenne ezek közül a finnugor az eredet. egyáltalán miért gondolja azt mta, hogy a rokonszavak szinte mindegyike magyar átvétel. talán inkább abból kellene kiindulni, hogy ez kölcsönös egymásra hatás. az indoeurópai nyelvészet azt mondja, hogy ősi szógyökökből jött létre a nyelv. a finnugor nyelvészet is. csak abban a szófejtések nagyrészt képtelenek. az mta szerint fűrész ismeretlen eredetű. a fúrás, faragás mellett megjelent a fűrészelés (firészelés, az még a reszellel is rokon). de ezek ugye hangutánzó-hangfestő szavak. frrr. ez a fúrás hangja. frssz. ez a fűrészelésé. talán érdemes lenne egy nemzeti konzultációt tartani a nyelvről. a magyar nyelvhasználók mekkora hányada érzi ezt így. és a magyar tudományos akadémián kik azok az idegenek akik nem így használják a nyelvet. de a foreign csak részben jelenti azt, hogy ellenség. óangolban ælþeodig. (elszegődik?) vagy ha nem, akkor ellende
(ellenség?) az óangol vajon miért ellenség az mta és az elte btk számára?

2018.07.23. 10:26:56

@neoteny:
például a tölgy angolul oak. óangolul āc, ǣc vagy ǣċ. ág, ék és ács. finnegán? de ugye nem arról van szó, hogy senki se tud óangolul. mert ezeket esetenként még az angolból is ki lehet hallani. hanem ezt el kellene hallgatni a "nyugatosok" (!) szerint. miért is?

FrVili 2018.07.23. 10:30:35

@444: biztos volt ilyen kutatás, ahol a nyelvhasznalok érzetét vizsgálták statisztikailag. Ezek a szakmai oldalak miért nem ülnek le egymással. A diskurzus tarsasagok között miért nincs diskurzus. "Rendezni vegre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, és nem is kevés." A politikusoknak ez nem érdekük.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 10:34:34

@444:

"hanem ezt el kellene hallgatni"

De hát nincs elhallgatva: te is itt hirdeted ezeket a népi etimológiai megfejtéseket.

2018.07.23. 11:15:17

@neoteny:
az érdekesség az, hogy a magyarhoz hasonló óangol ejtésmódok a magyar honfoglalás korára az angolban megváltoztak. ez azt a teóriát erősíti, hogy a 5-6. század idején a kárpát-medencében vagy annak környezetében magyarul, vagy magyarhoz hasonló nyelven is beszéltek.

a bükk angolul ugye beech. az óangolban boece. ez hasonlít a bükkre. ez a bökkenő. a bükk latinul fagus. a tölgy görögül phegos. nagy károly idejében a külső királyi erdő latinul: forestem silvam. szilva? a nyír az ugye a birch. óangolban berc, beorc. ez az erdőspuszta, a nyírség mellett bereg. innen jön skandináv björk név is. de az ószászban birka. a birs mellett legeltették a birkát. a magyar talán ennek ókori földműves kultúra, a háziipar a nyelvéből, nyelvrétégéből őrzött meg valamit. illetve a kereskedelemből, katonáskodásból. ami kötődik a görög és a latin műveltséghez.

és ugye a magyar iskolát fel lehet építeni úgy, hogy egy általános iskola nyelvi osztályában végzettek egy szélesen művelt külkereskedővé válnak. és ha ezt tömegével képzik, akkor a kárpát-medence az adriai tengermellékkel egy kereskedelmi központ. a zsidó pénztőkének elvben az lenne az érdeke, hogy a történelmi magyarországot, a nagy magyar királyságot restaurálja. errefelé löfkovics bácsi a piacz utczái üzletében még kultiválta a nacionalizmust. ő készítette a díszmagyarra az aranygombot. zsidó ékszerész. szabó lőrinc versében ő az "óriás" és ékszerész. mert a kis lóci debrecenben járva úgy olvasta a feliratot. ebből lett a "lóci óriás lesz". csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette. és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot. és megint csak egyesek úgy, hogy senkinek se legyen egy kis üzlete, kisüzeme, kisbirtoka sem. hanem majd átveszi a hatalmat cohn béla. és a zsidók egy jelentős része különféle ideológiákat követve ugyan, de a magyar államnemzet, a királyi magyarország ellen fordultak. és ez a kultúrharc volt a horthy korszakban csúcsra járatva, de ehhez két fél kellett, ez lett a kádár korban háttérbe szorítva, de a párton belül a politikai bizottság és a hazafias népfront között folyt egy politikai küzdelem, és ez cseng le azzal, hogy az mta költségvetését visszavágni, a ceu-t pedig bezárni készülnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 11:39:43

@444:

"az érdekesség az, hogy a magyarhoz hasonló óangol ejtésmódok a magyar honfoglalás korára az angolban megváltoztak."

Az érdekesség az, hogy neked hangfelvételeid vannak arról, hogy mik voltak az óangol ejtésmódok a magyar honfoglalás korában.

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

2018.07.23. 12:00:53

@FrVili:
persze, hogy volt. ezekre a biblia fordításokkal már károli gáspár is felfigyelt. azt az ellenreformáció verte vissza. mondván, hogy magyarok nem akarjanak önálló kultúrát. és a reformáció ugye magyar vallást hirdetett. általában a protestánsok. például church of england.

mondjuk a church szó óangolul circe, cirice. ugye németül is Kirche. ószászul kirika. ófelnémetben kirihha. és ugye ehhez is kapcsolódik a magyar kör és a király. a göröghöz is kyriake az uralkodó, szlávhoz az ororsz cerkóv ószlászlávban criky. vagy akár a finnugorhoz. finnül a church kirkko, észtül kirikk. a church egy királyi kör. a circle. ófrancia cercle. szer, szerel, szerkeszt, szerkezet?

erre az mta azt mondja, hogy ez belemagyarázás. mert hogy arról van szó, hogy a magyar nyelv szókincse elég gazdag ahhoz, hogy szinte bármelyik indoeurópai nyelvben találjunk hozzá rokonszavakat. igen. de ez mégis mit bizonyít? azt, hogy a magyar nem az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik, vagy azt, hogy de. mégis csak oda kellene sorolni azzal, hogy a nyelvtan őseurázsiai, urali-altaji. mert a török, türk nyelvek is agglutinálók. ebből sehogy se lehet kihozni, hogy az eredet a finnegán.

a reformáció időszaka után a reformkor környéke a nagyobb nyelvújítási időszak. 1844. december 16-án a magyar tudományos akadémia elhatározta, hogy létrehozzák a magyar nyelv szótárát. és ennek szerkesztésével megbízzák az mta két tagját. czuczor gergelyt és fogarasi jánost. a forradalom kitörése után czuczort a császáriak bebörtönözték. majdnem ki is végezték. az akadémia raktárában még a bilincs is meg van. de ezekről a lovász lászló vezette köztestület sem vesz tudomást. ezt az egészet nem a nácik találták ki. hanem a reformáció, a reformkor tudósai. és ezt próbálja felülírni a filoszemita bölcselet.

bécsben kettős cél volt. az egyik, hogy a magyar nacionalizmust letörjék. és a többi államnemzettől kulturálisan elszigeteljék. finnország még akkoriban nem volt önálló. mert ők a lenin féle felkelést használják ki és függetlenednek a cárizmustól. ez ugye tavaly volt 100 éve. bécsben egy másik cél egy új bizánci birodalom szervezése. ehhez használták volna a magyar koronát. és ezért a másik irányzat a wamberger hermann nevű zsidó emberhez kötődik. a török nyelvrokonság. és hatalmi szóval arra jutnak, hogy maradjon a finn. és a magyar tudományos akadémia foggal körömmel ehhez ragaszkodik a mai napig.

erre azt mondják, hogy ez egy összeesküvés elmélet. az. és azt mondják, hogy ez nem igaz. de mi az, ami nem igaz. tehát nem arról van szó, hogy ezt most itt felvetem. nagyon sokan, nagyon sokszor felvetették. és az mta ezeket rendre lesöpörte. és többek között ebből következik az, hogy az mta költségvetését a minimálisra visszavágják. erre adott politikai válasz. és persze arra, hogy az akadémia vezetésében az istandwithceu tagozata van többségben. és az a cél, hogy őket kirakják.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 12:12:30

@444:

"Because the language has been dead for 900 years, we cannot be completely sure how Old English was pronounced. However, we can make good educated guesses at how Old English was pronounced"

Az ők "művelt találgatásait" elfogadod, de a finnugristáékat a hangmódosulásokról nem?

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

2018.07.23. 12:42:05

@neoteny:
de ugye miért nem teszed fel a kérdést a finnugor eredetelmélettel kapcsolatban. mégis honnan tudjuk hogyan beszéltek a finnek? 100 éve függetlenek. és az első finn könyv 16. századi. de ez még hagyján. hogyan beszéltek a "legközelebbi" nyelvrokonaink hantik és a manysik? az ábécéjük 20. századi. az mta azt állítja, hogy az őmagyarok velük több ezer éven át együtt éltek és csak velük, és egy nyelven beszéltek. szóról szóra ugyanazt a nyelvet. a finnugor nem egy rokonság, hanem eredet elmélet. korábban néperedet is volt, ezt már az mta feladta. azt mondják, hogy ez nyelveredet. persze nehéz elképzelni több ezer éves békés együttélést keveredés nélkül száz nemzedéken át. nincs tárgyi emlék. vagy alig. nem állítom, hogy nem volt, vagy nem lehetett kapcsolat. de az nem eredet.

olyan van, hogy egy kés nyelének a végén díszítésként van egy emberalak. és annak a lábánál van egy kis sorja, ami inkább tűnik úgy, hogy öntési forma nem tökéletes. egy kis hiba. de arra azt mondják, hogy az síléc. értem, hogy ez egy kicsit politika. mégis mit magyarázzanak bele. lovas nomád magyarok, amikor siettek, akkor síeltek. ennyi erővel a horse (óangolban hors) rokona a hord és a gyors. erre mondhatod, hogy ez belemagyarázás. de ezt erősíti az, hogy a horde az horda. és az ugye a hordással kapcsolatos. a hordó. az erős és gyenge kapcsolatokat le lehet számlálni. illetve nem lehet. mert ha ezt valaki a nagy nyilvánosságban felveti, akkor idióta, fasiszta, kripli, kretén.

és ez az egész ha másra nem, akkor arra lenne jó, hogy megkönnyítse az alapfokú idegen nyelvtanulást, illetve idegen számára a magyar nyelvtanítást. és ebben a magyar társadalom gyengén áll. persze, mert mondjuk az, hogy "port" az nem "part". de eredetileg ezt jelentette. originally "entrance, passage," figuratively "place of refuge, asylum". a szegény menekültekről is szó essék.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 12:53:37

@444:

"nem állítom, hogy nem volt, vagy nem lehetett kapcsolat. de az nem eredet."

"ez ugye hittétel."

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

2018.07.23. 13:17:57

@neoteny:
a filoszemitáknak is ugyanez a problémája. azt mondták, hogy ők nem részei a nemzetnek. erre a szélső jobboldal azt mondta, hogy ne legyenek része a nemzetnek. ők is ezt mondják. meg van az egyezség. erre az a válasz, hogy ez kirekesztés.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 13:30:23

@444:

"a filoszemitáknak is ugyanez a problémája. azt mondták, hogy ők nem részei a nemzetnek."

Helyesen: ezt a magukat kizárólagosan magyaroknak címkézők mondták a "filoszemitákra".

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

2018.07.23. 13:32:12

@neoteny:
lovász lászló azt mondja, hogy az itm nem hozhat létre egy évi 28 millárd forintos kutatási alapot. miért ne hozhatna létre? kétségtelen, hogy ez az mta költségvetésének rovására történik. nekik így szabad felhasználásra 12 milliárd marad. lényegében 70:30-as osztozkodást ajánl a kormány. erre lovász azt mondja, hogy ez elfogadhatatlan. de ez lehet 100:0 is. miért lenne köteles a költségvetés akár egy fillérrel is támogatni az mta tudósait. sanyi azt mondja, hogy az akadémikusoknak nem joga sérül, hanem a "jussa".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 13:37:31

@444:

"miért ne hozhatna létre?"

Mert az a hatályos törvénybe ütközik.

"miért lenne köteles a költségvetés akár egy fillérrel is támogatni az mta tudósait."

Mert az MTA-ról szóló hatályos törvény ezt írja elő.

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

2018.07.23. 15:00:31

@neoteny:
a balliberálisok önmeghatározásának része, hogy ők nem-nemzetiek. szerintük nincs olyan, hogy magyar nemzet. vagy ha van, akkor iaz idejétmúlt. mert van egy nemzetek felett álló szuperelit és az hirdeti a felsőbbrendűségeta pénzhatalomra alapozva. egyközpontú amerikanizált világrend szekuláris világállammal, szinkretikus viláegyházzal és a tőkepiac szabadságának totalitásával. globális kapitalizmus felülírja a hagyományokat és azzal véget ér a történelem. és a multinacionális vállalatok uralkodnak a földkerekségen, a globalizált kereskedelmi média, kereskedelmi bankrendszer, aminek központja amerika van. ez az amerikai demokrata párt politikai programja. és aki ezt nem fogadja el az nem demokrata.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 15:04:00

@444:

"a balliberálisok önmeghatározásának része, hogy ők nem-nemzetiek."

Ez nem ugyanaz az állítás, mint amit előbb tettél:

"a filoszemitáknak is ugyanez a problémája. azt mondták, hogy ők nem részei a nemzetnek."

Helyesen: ezt a magukat kizárólagosan magyaroknak címkézők mondták a "filoszemitákra".

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

2018.07.23. 15:04:25

@neoteny:
az akadémiai törvény melyik bekezdése írja az évi a támogatás mértékét? és azt, hogy az akadémia kizárólagosságát az alapkutatásokba. a kormány létrehozhat egy akadémiától független pénzalapot. és azt az itm menedzseli. az mta nem áll a magyar országgyűlés felett.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 15:08:16

@444:

"az akadémiai törvény melyik bekezdése írja az évi a támogatás mértékét?"

Az akadémiáról szóló törvény azt írja elő, hogy az akadémia közfinanszírozása külön költségvetési fejezeten keresztül történik: nem pedig bármiféle minisztériumi fejezeti finanszírozáson keresztül.

"a kormány létrehozhat egy akadémiától független pénzalapot. és azt az itm menedzseli."

Nem a hatályos törvény szerint.

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

2018.07.23. 16:16:17

@neoteny:
a finnugristák azt mondják, hogy létezik egy szabályos hangmegfelelés finn-magyar relációban. például van az a magyar szó, hogy fon. finnül a punoa azt jelenti: to weave. ami szőni, legyen ez a fonni. az ősurali nyelven a *puna jelentése "to spin, twist".

tehát az ősmagyarok még azt mondták, hogy puna. csak aztán mentek mendegéltek. és már azt mondták: fon. tehát az történt, hogy a finn p hangból a magyarban f lett. na jó, de ez a hangmegfelelés nem szabályos, hanem esetleges. tehát szó sincs arról, hogy a magyar a magyar egy f-ezős finn nyelvjárás. a finnek azt mondják, hogy pizet, a magyarok azt, hogy fizet. ilyen nincs.

de az angolban is ugye Pay. és magyarul Fizet. és a Paint magyarul Fest. ez egy szabályos p/f hangmegfelelés? a francokat. vannak p-vel kezdődő angol vagy finn szavak, aminek jelentése magyarban f-fel kezdődik. ez az hangmegfelelés nem szabályos, hanem esetleges.

a wash/mos is hasonló. itt a bizonyíték, hogy a magyar angol eredetű? vagy ugye lehet fordítva is. az angol magyar eredetű. ez egy esetleges kapcsolat. lehet, hogy a magyar és angol lányok asszonyok együtt mentek és mostak a patakban? angolul ment ugye went. a we magyarul mi. és a mit az angol what. na jó de ez esetleges hangmegfelelés. alkalmas arra, hogy valami rokonságot keressenek. de ez nem eredet. ahogyan nyilván a finnugor sem. eleve meg kellene mondani, hogy mit jelent, hogy egy nyelv a másikból ered.

az egyik eset, hogy (majdnem) azonos jelentés és a jelölés hasonló (hasonlón azt értem, hogy jelek legalább fele azonos, szabályos (például zöngés/zöngétlen) hangmegfelelések, hangátvetések megengedettek. és lehet számolgatni. illetve lehet egy 0-1 közötti értéket is hozzárendelni.

a másik eset, hogy (majdnem) azonos a jelölés és a jelentés hasonló. ezek a jelentésátmenetek bizonytalanabbak. ezeket nevezzük gyenge kapcsolatnak. æcs (axe) ~ ács. de ugye elég érdekes, hogy az óangol szótárban az ácholt (hosszú á magánhangzóval) szerepel. és azt jelenti: tölgyfából készült. és az oak óangolul āc, ǣċ. g/k zöngés/zöngétlen pár. ág, ék. és ács. ennek esetleges rokona az oak és az axe. az angol, a latin, a görög és a szláv szókapcsolatok is hasonlóan vannak felfejtve. néha ennél távolabbi jelentéseket kapcsolnak össze. én csak azt állítom, hogy a magyar az indoeurópai nyelvcsaládba beilleszthető. és az politika, hogy ezt az mta ellenzi.

2018.07.23. 17:08:10

@neoteny:
az ék angolul wedge. mi köze a magyarhoz? semmi. na de azért az él edge. valami kis analógia mégis csak van. mennyit magyarázzunk bele? az Ecke németül szöglet, csúcs, sarok. az is ugye ék, eke. és középangolban a wedge: wegge. az ék az ugye az eke vége, ami vág. ez a szó ősgermánul *wagjaz. így rekonstruálja az indoeurópai nyelvészet és azt mondják, hogy ennek rokona latin vagina. mert az is ék alakú. de a magyar él, ék, véka (ék alakul vesszőkosár) is besorolható. és a vagina az életet adja. mennyit magyarázzunk bele? ez egy kicsit politika. és most az van, hogy a finnbe mindent. és a többibe semmit. az mta szerint az ék finnugor örökség. mert hanti nyelven lonk, vagy jonk: faszeg.

a görög Κ és a ϰ ék alakul. kappa. kopt nyelven ez a kapa. kapa? főníciai ábébében a kaph fordított a k.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/69/Phoenician_kaph.svg
na de mi köze ennek ahhoz, hogy kap? a hieroglif írásban jele egy kéz. ez ugye az sémita nyelvek kaf betűje. legalább is érdekes. az mta szerint ez mind baromság. ellenben hanti nyelven lonk, vagy jonk: faszeg. na az az ék. nem az ék alakú k betű. ahhoz semmi köze. ne akarjál már itt görög, kopt, arámi rokonságot. és ezt kik mondják? a tudjuk kik. sanyi szerint a dizsoniak. nekik köszönhetjük trianont.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 20:39:09

@444:

"ez az hangmegfelelés nem szabályos, hanem esetleges."

"ez ugye hittétel."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 20:41:03

@444:

"na de mi köze ennek ahhoz, hogy kap? a hieroglif írásban jele egy kéz."

Igen, a 18,000 református presbiter is nyújtogatta a kezét azért, hogy kapjon 85 milliárdnyi júdáspénzt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 21:02:14

@444:

"és ezt kik mondják? a tudjuk kik. sanyi szerint a dizsoniak. nekik köszönhetjük trianont."

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

2018.07.23. 21:25:19

@neoteny:
(y)ōd és kap(h).
www.biblewheel.com/Wheel/Spokes/Yod_vs_Kaph.php
adni és kapni. erre varrjál gombot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 21:28:19

@444:

"adni és kapni."

Igen, a 18,000 református presbiter is nyújtogatta a kezét azért, hogy kapjon 85 milliárdnyi júdáspénzt amit a nemzeti kormányzat adott nekik szavazatvásárlási céllal.

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

2018.07.23. 21:44:40

@neoteny:
hindi nyelven कुंजी (kuñjī): key. kulcs.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.23. 21:50:36

@444:

Igen, a nemzeti kormányzat számára kulcseszköz a szavazatvásárlás, ahogy ez megvalósult a 18,000 református presbiter esetében is, akik 85 milliárdnyi júdáspénzt kaptak a nemzettestvéreiktől államhatalmi erőszakkal eltulajdonított javakból (praktikusan pénzből).

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

2018.07.24. 07:09:35

@neoteny:
a politika általában a szavazatvásárlásban gondolkodik. és a jelenlegi pártok közül ebben a fidesz volt a leghatékonyabb, eddig legalábbis. 18 választási év volt. és növekedett a hiány. kérdés, hogy ezt képesek lesznek-e kiigazítani úgy, hogy a népszerűségük nem csökken. és jövő ősszel megnyerik-e az önkormányzati választást, valamint milyen összetételű lesz új európai bizottság.

orbán ugyanis még messze nem állította maga mellé nyugat európát. és a fővárosban még messze nem nyerte meg a választást. ha az mszp-p, az lmp és a momentum közös jelölteket állít (úgy, hogy gyurcsányt kihagyják a kampányból), akkor megszerezhetik a budapesti főpolgármesterséget. ez esetben azonban kvázi piaci alapon kellene vezetniük egy várost úgy, hogy nagyobb összegű kormányzati támogatásra nem számíthatnak. kérdés, hogy erre képes lenne-e karácsony gergely és csapata, vagy akárki. összeállnak-e és ha igen, akkor kérdés, hogy ebben bízik-e a fővárosiak többsége. ha igen, akkor a "demokratikus" ellenzéknek van esélye fordítani. ha nem és 19 végén a fidesz adja a főpolgármestert újabb 5 évre (mert hogy ez az önkormányzati ciklus is még 5 éves), a főügyészt, a legfőbb bírákat 9 évre, akkor kvázi egypártrendszer jön létre. egyelőre semmiféle alternatíva nem körvonalazódik. amiből az adódik, hogy egy esetlegesen bekövetkező válsághelyzetben a jelenlegi rendszer konszolidálódik vagy teljes politikai összeomlás, aminek a következményei kiszámíthatatlanok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.24. 07:21:55

@444:

"a politika általában a szavazatvásárlásban gondolkodik."

Bezony, és nem bármiféle magyarok mellé állásban. Mint ahogy a nemzeti kormányzat számára kulcseszköz a szavazatvásárlás, ahogy ez megvalósult a 18,000 református presbiter esetében is, akik 85 milliárdnyi júdáspénzt kaptak a nemzettestvéreiktől államhatalmi erőszakkal eltulajdonított javakból (praktikusan pénzből).

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

2018.07.24. 08:18:47

@neoteny:
kossuth azt mondta, hogy szerinte az úgy nem lesz jó, hogy magyaország összekapcsolódik ausztriával és közös külpolitikát hoz létre, mert bécs birodalmi politikát folytat és ha a monarchia háborúba keveredik és azt elveszti, akkor elsősorban magyarországot fogják büntetni. ezért egy dunai államszövetséget javasolt. abban ugyanis létrejöhet egy délszláv állam nemzetiségi autonómiára alapozva. utólag úgy tűnik, hogy kossuth elképzeléseit kellett volna követni. de ezt a habsburgok ellenezték. deákék kiegyeztek.

a közép európai semlegesség .

2018.07.24. 08:19:07

lenne még egy lehetséges alternatíva.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.24. 08:22:59

@444:

"kossuth azt mondta"

Kossuth szabadkőműves volt.

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.24. 08:43:57

@444:

"a kiegyezés után a zsidók többsége nem-nemzeti liberalizmust hirdetett."

"na most jön a mese."

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.24. 08:44:21

@444:

"a szabadkőművességnek volt egy nemzeti és nem-nemzeti liberális irányzata."

"na most jön a mese."

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.24. 13:27:53

@444:

"a szabadkőművességnek volt egy nemzeti és nem-nemzeti liberális irányzata."

"na most jön a mese."

"csak egyesek úgy gondolták, hogy a háború a legnagyobb üzlet. a monarchia elvesztette."

Ha nem szállítottak volna hadiipari termékeket a monarchiának, akkor meg az lett volna a baj.

"és utána egyesek azt gondolták, hogy úgy veszik át a hatalmat, hogy kihasználják azokat a hadiözvegy, hadirokkant családokat, a csonka magyarországot."

Ha nem vették volna meg a földeket, akkor meg az lett volna a baj.

Ilyenek vagytok ti: ha üzletelnek veletek, akkor az a bajotok, hogy "kihasználnak" benneteket; ha meg nem üzletelnek veletek, akkor meg az a bajotok, hogy titeket alsóbbrendűnek néznek. Pedig csak arról van szó, hogy az egyezség mindkét oldalát ti szeretnétek diktálni: azt is, hogy ti mennyit fizessetek és azt is, hogy ezért az általatok diktált árért mit kapjatok, ti. hogy azt is ti diktálhassátok. Aztán csodálkoztok, hogy ilyen felállás mellett nem történik "kiegyezés".
süti beállítások módosítása