Széky János írt egy cikket Marxról jobboldali liberális szemszögből (miért is ne lehetne?), amely kiváltotta TGM válaszát (Marx rekonstruált pozíciójából, amely nem ugyanaz, mint amit közkeletűen marxizmusnak neveznek). Az egésznek persze vannak előzményei, konkrétan Juncker trieri beszéde, illetve korábbi reflexiók erre a magyar sajtóban (kiemelem Seres Lászlóét, akire TGM hivatkozik még) annak kapcsán, hogy Marx mennyire tehető felelőssé azért, amit utódai a nevében elkövettek.
Egyetlen érv -- talán TGM legütősebbje -- érdekel itt, hogy Marx "kitermelte" az antibolsevista követőit is (Kautsky, Rosa Luxemburg, de mondhatta volna Gramscit, Lukácsot, az 1959 előtti szociáldemokráciát, a neo- és a revizionista marxizmus alakjait is stb., akik a leninizmussal és a borzasztó gyakorlattal szemben hivatkoztak rá), ezért nem tehető felelőssé a bolsevizmusért. "Ők épp úgy Marxból származtatják politikai elképzeléseiket, mint Lenin – tehát azt mindenesetre meg lehet állapítani, hogy Marxból különféle következtetéseket lehetett levonni, de hogy ebben egyértelműen Sztálinnak lenne igaza („ő az igazi utód”), mégis elég fura állítás."
Az ellenvetéseim. Egy, TGM elfelejt egy nagyon kézenfekvő dolgot, hogy ti. a későbbi tömeggyilkosok és társutasaik mind Marxra hivatkoztak, nem pl. Lassalle-ra, aki kifejezetten az államszocializmus teoretikusa volt. Miért történhetett ez? Két összefüggő okból. Mert Marx elméleti rendszeressége átfogó, ugyanakkor falszifikálhatatlan (azaz tudományos érvekkel cáfolhatatlan, vö. Popper) magyarázatot tűnt adni mindenre, és mert nem volt pozitív cselekvéselmélete. Ez a kettősség -- azaz az igazságigényéhez tudományosan fel nem érő, ám inspiráló leíró elmélet és a cselekvéselmélet hiánya -- nagyon jól jött az ismert gazembereknek, akik a cselekvéselméleti hiányt helytől és időtől független forradalommal és/vagy proletárdiktatúrával (azaz politikai erőszakkal) megtöltve megtehettek bármit, miközben a -- tehát végső soron tudománytalan, de teleologikus -- rendszerszemléleti felhatalmazást is a kedvükre értelmezhették és egészíthették ki. Marx tehát éppenséggel a részeredményeinek az egész rendszere tudományos kudarcával való keveredése miatt vált vonzóvá a világ brigantijainak számára, aminek a lehetőségére viszont ő maga nem reflektált ("blaszfémikusan", nem hedge-elt).
Kettő, ha egy kicsit komolyabban vesszük magát a rendszerét, Marxot szokás elismerni a kritikai elmélete miatt, de a kritika önmagában csak szubverzív (felforgató) -- és ilyen lett a marxizmusnak nemcsak a keleti, hanem a nyugati gyakorlata is (ilyen TGM is), sőt ilyen nemcsak a politikai, hanem az összes hozzájárulása (esztétika, etika stb.) is. A marxizmus (tehát nem Marx, hanem a magukat Marx követőinek tartók) saját termékeihez (a proletárdiktatúrától és a lágerektől a forradalmi legitimációjú tervgazdaságon át a "szocialista realizmusig") Marxnak semmilyen közvetlen doktrinális köze nincs, viszont megalapozta a szubverzív, romboló közéleti mentalitások legerősebbjét, amely máig érezteti a hatását, illetve közvetett köze van a bolsevik praxishoz, amennyiben ez az ő rendszerének kifejtetlenül maradt -- vagy csak beleolvasott -- ambícióit "teljesítette be."
Egy mondatban összefoglalva: a "mindenség elmélete" természettudományos ambíciónak lenyűgöző, társadalomelméletként téves küldetés, politikai gyakorlatként pedig bűn. Marx a másodikat elkövette anélkül, hogy a harmadikban leselkedő pusztító erőt felfedezte volna.
