E sorok szerzője elég konzekvensen ír arról, hogy milyen ellenzéki stratégiákkal lehet(ett volna) megverni a Fideszt. 2012-től, az Alaptörvény egyoldalú elfogadásától és a fékek és egyensúlyok mechanizmusának felszámolásától kezdve szorgalmaztam az ellenzék testületi kivonulását a parlamentből és egy párhuzamos Nemzetgyűlés felállítását politikai nyomásgyakorlás céljából. Nem történt meg. Utána (és azóta) amellett vagyok, hogy mivel az ellenzék -- az előbb említett stratégiai döntés hiányában -- a teljes amoralitásban létezik, nyugodtan létre lehet hozni egy amorális koalíciót a bal- és jobboldali ellenzék között, és ennek az együttműködését lehetőleg korlátozott mandátummal, az alapvető jogállami intézmények helyreállítására korlátozva mindent meg kell tenni a most következő választások megnyeréséért. De most már világos, hogy ez sem történik meg, aminek az oka látszólag a pártok "ideológiai" és érdekkülönbségei, de valójában a politikai erkölcs egyöntetű hiánya.

Politikai erkölcs alatt értem mindenekelőtt azt a belátást, hogy a legfőbb jó egy nyugatias politikai rendszerben a kiegyensúlyozott liberális demokrácia, és ennek helyreállítása minden (ellenzéki) párt vitán felül állóan legfontosabb ügye kellene, hogy legyen. A liberális (vagy polgári) demokrácia nem egy a sok programpont -- és még csak nem is az első a programpontok -- között, hanem Nyugaton az alapvetés, konstitúció, a politikai közösség formája és a politikai cselekvés kerete, ezért ha tetszik, a mai körülményeink között maga a szükséges ellenzéki forma is -- ha a politikát helyre akarjuk állítani --, amelyhez képest minden más csak lehetőség és részletkérdés, amely nélkül nem lehetséges politika. És nincs is. És ha nincs ez a szemlélet, akkor valójában ellenzék sincs, mert a lényegben ignorancia és megalkuvás van. Nyűglődés, mellébeszélés, erkölcsi és anyagi korrupció. Ami van. (Nem mellesleg a liberális demokrácia sosem volt nálunk a politikai közösség formája, vagy lényege, legföljebb jogi konstrukció. Sosem volt része az átfogó társadalmi kultúrának. Ezért is lehetett megdönteni, és ezért ma is csak cél, amelyet mindazonáltal a hazai viszonyok közé kéne bevezetni.)

A liberális demokrácia nem egyike a politika javaknak, hanem a legfőbb jó, és mint ilyen logikailag, erkölcsileg és a politikai cselekvésben is megelőz minden mást. És ha -- mint ma -- nincs liberális demokrácia, akkor mindennek erről kellene szólnia az ellenzéki oldalon: nem a 3-as metróról, nem az oktatásról, nem a lopásról stb. Amíg a választók nem értik -- és nem azért, mert ne lennének képesek felfogni, hanem mert senki sem tanította meg rá őket --, hogy a liberális demokráciáért folytatott küzdelem miért életbevágó az ország szempontjából és miért kell elégnek lennie az ellenzék egyesítésére, illetve ehhez képest egymás nácinak és migránssimogatónak bélyegzése, az egyedi programjaik, pláne a politikusok múltbeli szerepe miért mind másod- és harmadlagos kérdések, akkor a nemzetnek nincsen jövője és nincs, ami épp e legfontosabb platformon közös cselekvési programot adjon az autokrácia elleni harcban. Ennek hiányában pedig marad a mai (nemzeti) hanyatlás és (ellenzéki) szétforgácsoltság.

Természetesen akár az autokrácia parlamentjéből való kivonulásnak, akár a széles (az amoralitását csak a liberális demokrácia iránti elkötelezettséggel felülírható) együttműködésnek seregnyi egyéb gátja volt/van (ezek között a politikusi tehetségtelenség, a partikuláris hatalmi érdekek, a Fidesz fizette meghatározó elemek destrukciója az egyes pártokban, az ostoba reménykedés a Fidesz konstruktivitásában, "normalizálódásában" vagy éppen legújabban a szavazói "bölcsességben"). Ennek ellenére az egyetlen legfőbb oka az általános inkompetenciának a liberális demokrácia intézményrendszerének relativista megítélése éppen azok körében, akik magukat demokratikusnak nevezik, de valójában se kulturálisan, se politológiai értelemben, se a gyakorlati értékét illetően nem ismerik azt, amit védeniük kellene. Így aztán maradnak az egyaránt silány ideológiák és silány érdekek mentén történő csatározások, védekezések és elvérzések. (Ezért is nevetséges a Jobbikkal szembeni balos ágálás: ha a liberális demokrácia és garanciáinak helyreállítása lenne  -- nota bene a közös -- cél, akkor a Jobbik lehetne bármennyire rasszista, az intézményrendszer megvédené ellene a társadalmat. De hát a törzsi ideológiákon építkező baloldal ezt nem érti.)