Orbán Viktor a maga módján racionálisan -- a politikai erkölccsel viszont teljes ellentétben -- vállalkozássá konvertálta a kormányzati hivatalát. A racionalitása azonban messzebb lát, mint amit az egyszeri ellenzéki gondol, mert benne lehet a világ középtávú jövőjével kapcsolatos, szerintem helytálló várakozása, hogy ti. a hatalomkoncentráció egyre nagyobb iramban fog nőni körülöttünk: a kormányzati hatalom erősödése és a liberális demokráciák meggyöngülése összefügg a gazdasági hatalomnak az internet egyre meghatározóbb ipari/szolgáltatói felhasználása révén bekövetkező koncentrációjával és a társadalmi kiszolgáltatottság visszafordíthatatlannak tűnő növekedésével. Azaz, lehet mondani cinikusan, mindenki abból csináljon pénzt még idejében, amiből tud -- Orbán esetében a hatalma felhasználásával mások pénzéből sajátot --, hogy biztosítsa a szerettei túlélését.
A digitalizációval kapcsolatos változások mértékét egyelőre csak azok látják, akik közvetlenül benne vannak a folyamatban: ennek eredményeként a világot irányító gazdasági elit folyamatosan egyre erősebb és a fogyasztásra optimalizált, algoritmizált életbe kényszerített tömeg egyre szélesebb lesz, a politikai fékek és egyensúlyok hatékonysága egyre jobban visszaszorul és érdektelenné válik a valamikori liberális kultúra. Nem ismerek olyan elemzést, amely szerint a tudásiparban és a technológiában bekövetkező változások a liberális demokráciák erősödésével járnának. Ellenkezőleg, a világ egyre meritokratikusabb, oligarchikusabb és manipulatívabb lesz. Aki idejében nem biztosítja a maga és a családja helyét az elitben (gondolhatja éppen Orbán is), az talán generációkra elveszíti ezt a lehetőséget.
Az orbáni korrupciós rendszer keltette növekvő felháborodás ugyanakkor olyan témákban is a kormányzat ellen hergeli az embereket, amelyekben legalább a vitának helye volna. Ilyen elsősorban a migráció. Sok helyen kifejeztem már, hogy migrációellenes vagyok, pontosabban a korlátozott, célzott, személyekre lebontott elbírálás híve, de ez is csak akkor, ha készen áll már egy nemzet -- jelesül Magyarország -- integrációs stratégiája. Ilyen persze nincs, mert a mai kormány csak a bűnözők importjában érdekelt, nem foglalkozik a kényszerek, mint a várható migrációs nyomás, kezelésének jövőre vonatkozó mérlegelésével. A napokban Lázár arcpirító, manipulatív bécsi bejelentkezésén évődhetett a politikai érzékenyek rétege, illetve röhöghetett az, aki pontosan ismeri Bécs "élhetetlenségét". Ennek ellenére ahogy a jelentősen fejlettebb Bécs nem lehet minta a lassan Balkánba vesző Budapestnek, úgy nem is kell annak lennie. (És arról megbizonyosodni, hogy nem kellenek migránsok ahhoz, hogy Budapest szegényedjen és leszakadjon a szomszédos fővárosokhoz képest, hanem bőven elegen vagyunk ehhez a feladathoz, színmagyarok, ahhoz elég kimenni az utcára.)
A migránsok befogadása nem lehet cél, nincs olyan norma, amely bárkit vagy bármilyen közösséget konklúzívan erre kötelezne -- csakhogy mivel nincs erről vita, ezért csak az ideologikus binaritásban teheti le bárki a voksot. Mivel Orbánnak és tettestársainak nincsen országképe (megkérdezte már egy fideszes publicista is tőlük, hogy ugyan már, Uraim, miféle országot szeretnének maguk itt látni tíz meg húsz év múlva, amelynek realitása is van -- és sürgősen tegyük félre a látványosan eszét vesztett Matolcsy újabb tenyérjóslatait?!), ezért az ellenzékiek részéről természetes reakció, hogy bármi, amit Orbán mond és tesz, a szemétdombra való. Ha a korrupció, akkor a migráció kezelése is. Ha a migráció aljas kezelése, akkor a migráció alternatív, türelmes kezelése is. Hiba. Mert ha lenne ilyen narratívája az ellenzéknek, akkor a migráció aljas kezelése se találna olyan szoros fogást a magyar társadalmon és rögtön a korrupció sem volna a kisebbik rossz alapján igazolható a népesség túl nagy része szemében.
