1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.11.04. 17:28 HaFr

A konzervatív politika három összetevője

Ezek a keresztény antropológia, a liberális demokrácia politikai rendszere és a piacgazdaság. A kereszténység szabadságban gyökerező és az önfejlesztésben aktualizálódó emberképe, amely közben lehetővé teszi a bűnt -- azaz a moralitást -- és szükségessé a megváltást, már nem comme il faut a nyugati…

komment · 1 trackback

2017.11.04. 09:43 HaFr

A Juhász Péter - Fekete-Győr András duellumhoz

Juhász Péternek elévülhetetlen érdeme van Rogán háttérbe szorításában, de ezzel nagyjából ki is merül a politikai szerepe. Az Együtt elnökeként nem sikerült az egyszázalékos pártból háromszázalékost csinálnia, miközben a nyilvánosság részéről adott volt számára minden. Rogán volt az ő olimpiája, de…

komment

2017.11.01. 15:19 HaFr

A baloldal szétesése és a Fidesz négyötöde felé?

A Medián legújabb kutatása szerint ha most vasárnap lennének a választások, 60 százalékot kapna a nagyobbik kormánypárt, míg a második helyezett Jobbik csak 14 százalékot. Az MSZP-re a választani tudó biztos szavazók 9 százaléka, a DK-ra 7, míg az LMP-re alig 5 százalékuk voksolna. Elég mellbeverő…

komment

2017.11.01. 07:13 HaFr

Gyurcsány rombolása szintet lép

A baloldal Ference most találta elérkezettnek az időt arra, hogy kampányba fogjon a külhoni magyaroknak a választási végeredmény szempontjából marginális, érzelmileg viszont annál terheltebb választójogával szemben -- nagyon helyes, mi is lehetne alkalmasabb a "demokratikus ellenzék"…

komment · 1 trackback

2017.10.30. 11:37 HaFr

Mi is a jobboldaliság valójában?

A jobboldaliság az egyenlőtlenség politikája. A fogalom megszületése előtt, ami a francia forradalom idejére tehető, a születéskori egyenlőtlenség (születés, rang, pénz) társadalmi fennmaradása (hierarchiában, tradícióban, vagyonban) az emberiség természetes állapotának számított, leszámítva egy…

komment

süti beállítások módosítása