1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.10.13. 08:13 HaFr

Örüljünk-e egy Jobbik-LMP koalíciónak? A tömegtársadalom politikájáról

Képtalálat a következőre: „hitler mussolini lenin”

VM ismerősöm éles szemmel vette észre az újabb -- szerinte -- horrorfilmbe illő tendenciát a Jobbik és az LMP közeledésére. Mielőtt kommentálnám a konkrét lehetőséget, valamit a tömegtársadalom politikai logikájáról, amivel sokan láthatóan nincsenek tisztában. A tömegtársadalom politikája a tömegek irányításának politikája. A szavazatszerzés és a hatalmon maradás az adott kritikus tömeg kulturális színvonalán zajlik  Az I. világháború vége óta -- amikor beköszöntött a tömegek és a tömegpolitizálás kora -- az egyébként tipikusan az elitek által művelt politika a tömegek manipulálására, féken tartására és kielégítésére irányul, legalábbis a nyilvánosságban. A modern politika a fasizmusokkal kezdődött (Lenin, Mussolini, Hitler), az ő hagyatékuk lájtos formában ma is irányítja a liberalizmusból és a konzervativizmusokból az I. világháború tömegmészárlása nyomán kiábrándult politikát.

A politikának nem sok köze van az erkölcsi normákhoz. A célja a hatalom és a vezetés, a közjó alatt elsősorban a rendet érti, mindössze a rend koncepciói térnek el egymástól. Lassan száz éve a kényszerűen kialakult demokráciát -- azaz a tömegeket -- a szocializmusok és a nacionalizmusok kettőse irányítja, és nyilván a leghatékonyabb ezek vegyülete: a nemzeti szocializmus. Hitler és Orbán között óriási, de csak akcidentális különbségek vannak. Sajnálatos módon a civilizációnk mélypontja, a holokauszt is csak akcidentális jegye a sokkal fontosabb nemzeti szocialista alapvetésnek, a nemzet biologizáló koncepciójából következő hiba a rendszerben. Nincs tragikusabb annál, hogy a legmélyebb embertelenség valójában tényleg banális véletlen a nagy egészhez képest: a tömegek kontrolljának perverziójából bukkant elő. (Ám látszik, hogy ez a perverzió közben milyen könnyen elkövetkezik a "normalitásból", illetve a paradigmatikus politika mennyire nem tud felelősséget vállalni a saját paradigmáinak rendszerszerű viselkedéséért, a kulturális-etnicizáló kollektívumból sima út vezet a biologizáláshoz és/vagy az erőszakhoz: erre figyelmeztet Őcsény.)

A Fidesz mint nemzeti-szocialista párt (amely mindkét fogalom szükségszerűen demagóg konstrukciójából következően a kulturálatlan tömeg kiszolgálásának visszatérő max fokát jelenti a demokráciákban) a korábbi nemzeti szocialista pártok mintájára politizál 2002 óta, amikor Orbánt -- mint Hitlert annak idején Lenin -- "megtermékenyítette" a gátlástalan MSZP-s szociális demagógia. Csakhogy úgy döntött, legyárt -- létező recept alapján -- egy még ütősebb szert. Lehet ez tagadni, de minek. (Még egyszer: ne hagyjuk magunkat megvezetni a nácizmusnak utóbbi hetven évben domináns baloldali értelmezésétől: a nácizmust nem Auschwitz és még csak nem is az antiszemitizmus definiálja, és ha végre beletörődünk ebbe, akkor sokkal könnyebb felismerni a mai nácizmusokat is.) Innen is látszik, hogy a modern politikában a törésvonal nem a mai értelemben vett jobb és baloldal, hanem az etatista tömegpolitika és az elitista tömegtársadalom előtti politizálás (jelesül a konzervativizmusok és a liberalizmus) között húzódik. A tömegpolitikán belül (a szocializmusok és a nacionalizmusok között) viszonylag könnyű az átjárás. (A baloldali mentalitásban van ugyan egy progresszívabb, a felvilágosodást is bevonó közeg, amely a tömeg kulturális színvonalának emelésére, és nem a létező színvonal kihasználására irányul, de ez is csak tömegben gondolkodik, és hozzá naiv is.) És ha végül a liberális demokrácia megreccsen a szociális és nemzeti nyomás alatt, mert nem tudott létrehozni önálló kultúrát, akkor könnyen megnyílik az út a leplezetlen demagógia (vö. illiberalizmus) és a nemzeti szocializmus felé.

Nos, ilyen körülmények között a Jobbik és az LMP közeledése messze nem unortodox fejlemény -- tulajdonképpen nem más, mint a Fidesz által lefedett spektrum szélesítése úgy, hogy közben a nemzeti szocialista logika megmarad magnak. Éppen ezért veszélyes a Fideszre, ami oka lehet a mostani egyre veszettebb támadásnak egyelőre a Jobbik, de idővel -- ha komoly lehetőséget tulajdonítanak ennek a koalíciónak -- az LMP ellen is. Mindenesetre figyelmeztető lehet ez a Fidesznek a jövőre: ilyen ócska, embertelen és nemzetellenes módon nem politizálhat sokáig, ha hatalmon marad 2018 után.

És hát a végére: szeressük-e ezt a lehetőséget? Reálisan nézve a mai Fidesz-rombolásnál jobb irány lehet, legalább mert nem kell egyelőre tudnunk azt, hogy ugyanilyen kártékony lesz. Tömegtársadalmi koalícióként osztja minden nemzeti és szocialista összeállítás közös ismertetőjegyét: a szabadpiac, a liberalizmus és a konzervatív meritokratikus elitizmus elutasítását. Kellően magyar a retorikájában, de közben számol e nép alacsony kooperációs képességeivel, és az államot jótékonyan használhatja fel a lassú modernizáció érdekében, ami a fideszes kleptokráciának eszébe sem jut. Igen, mindent összevetve jobb választás.

Ja, hogy a progresszív baloldali értelmiségnek nem tetszik? Hát sag schon! Amely progresszív baloldali értelmiség -- egyéb inkompetenciái mellett -- azt sem látja, hogy nem lehet az országot kormányozni az MSZP-DK-P-Liberálisok-Együtt-MoMa(-LMP) készségszintjén és széttartó összeállításában, mellette (ahogy Móricka elképzeli) a Fidesszel, a Jobbikkal ellenzékben, az sok további melléfogásra is képes még, minek hát egy pillanatra is odafigyelni rájuk!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5612960275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.10.13. 09:28:51

schiffer-vona párosnak akár a kormányváltásra is lett volna esélye. schiffer kilépett, vona azzal, hogy beállt simimicska mellé hiteltelenné vált. ezzel együtt a jobbik-lmp koordinált jelöltállítás ("technikai koalíció") arra lehet jó, hogy ellenzéknek legyen egyharmada. feltéve, hogy bejutnak a szocik. és nem rántják magukkal a "liberálisok".

nagyon úgy tűnik, hogy a parlamentben lesz egy nemzeti bolsevik párt. ez a fidesz. és nemzeti mensevik. ez a jobbik technikai koalíciója. és a többi nem játszik. amelyik párt mérsékelt vagy radikális formában nem nacionalista az nem játszik. de ez majd elválik, majd kiderül.

Lilla50 2017.10.13. 09:41:50

Azért itt jó nagy kavarcok vannak a fejekben!
Először le kéne számolni azzal a berögzött gondolkodással, hogy a kapitalista termelési mód tőke--munka ellentéte megváltoztatható folyamatos fejlődés belátása nélkül --íróasztal mellett megtervezve.
Azt is be kéne látni, hogy a kapitalista termelési mód léte és szabályai nem kapcsolódnak az emberek jog előtti egyenlőségéhez, mert az civilizáció során kialakult idea--(nem gazdasági természetű).

Ezt is be kéne látni, "(Még egyszer: ne hagyjuk magunkat megvezetni a nácizmusnak utóbbi hetven évben domináns baloldali értelmezésétől: a nácizmust nem Auschwitz és még csak nem is az antiszemitizmus definiálja, és ha végre beletörődünk ebbe, akkor sokkal könnyebb felismerni a mai nácizmusokat is.)" -- A dolgokat , ha néven nevezzük, akkor tán érthetővé is válik: a fajelméletes gondolkodás nem tőkefüggő .A NER alapállása is ilyen.

Az írástudók felelőssége, hogy arra is rámutassanak!
"Lassan száz éve a kényszerűen kialakult demokráciát -- azaz a tömegeket -- a szocializmusok és a nacionalizmusok kettőse irányítja, és nyilván a leghatékonyabb ezek vegyülete: a nemzeti szocializmus. "--ez a leglényegesebb kifejtendő amely a mának szólhat(na) .

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.13. 09:58:41

@Lilla50: egy szót se értek ebből sajnos

chrisred 2017.10.13. 12:55:28

Elvileg összeköti őket, hogy a rendszerváltó partokkal szembeni protestpártként jöttek létre, tehát van közös ideológiai gyökerük. Ami mondjuk az ügynöklistás parlamenti törvényjavaslatoknál jól látszott

chrisred 2017.10.13. 12:57:23

@chrisred: Viszont a szavazótáboruk között nagy a szakadék, leginkább ez az oka, hogy nem fognak közeledni egymáshoz.

nevetőharmadik 2017.10.13. 13:20:05

Kíváncsi voltam, milyen irányban haladsz majd, miután megtagadtad a liberális demokráciát :) Azt kell mondjam, sajnos tetszik. Sajnos, mert kiutat még te sem találtál.

Duplaxiii 2017.10.13. 13:21:53

Valamiről lemaradtam?
Az lmp a kdnp mellett a legkárosabb csapat! A fidesz trolljai, kérdéses múlt, kérdéses vezetők.
Nincs programjuk, a filozófiájuk jellemzően típusidegen magyarországon.
A jobbik előbb fog a dk-val összebútorozni, mint az lmp-vel.
Az lmp várhatóan a fidesz-kdnp-mszp-lmp horda része lesz!

Duplaxiii 2017.10.13. 13:24:06

Az lmp az a gárda, akik nem a választópolgárokra figyelnek, hanem erőből akarják a választópolgárokra ráerőltetni az ő ökoterrorista, neobolsevik érdekalapú világukat.
A vidéki szegény embereknek valóban ideális ajánlat a lufieregetés, a flashmob... Látom, ahogy a vidéki asszonyok tömegesen rohannak szavazni az lmp-re egy jó kis feminista világért.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.13. 13:28:57

@nevetőharmadik: :) :) egyébként nem tagadtam meg semmit, a libdemnél nicns jobb, csak nem ezen a tájon -- ez két különböző dolog, watch out!

magyarlime 2017.10.13. 13:38:33

Nos, amennyiben elfogadjuk, hogy a FIDESZ nemzeti-szocialista párt (nem az, hanem az is, azaz mindig az amit a maga szempontjáből hasznosnak itél) akkor a Jobbik a nemzeti-szocialistább párt. Annyival rosszabb vagy jobb, ki-ki itélje meg maga, hogy ők hisznek is benne. Azt, hogy Vona összintén távolodik-e ettől megítélni nem tudom, de, hogy a pártja nem a biztos. A Jobbik héjái most, szerintem visszahúzodtak, de hatalomra kerülve.....

Kivlov 2017.10.13. 13:46:50

"progresszív baloldali értelmiség"

Ez akkora oximoron, hogy a Földön nincs még egy ilyen...

NBarbieReloaded 2017.10.13. 13:49:39

Attol fugettlenul, hogy vannak jo gondolatok a cikkben, a lenyeget nem tudjuk meg (vagy csak en maradtam le valamirol): mire alapozza a szerzo, az LMP es a Jobbik kozeledeset/esetleges szovetseget???

konrada 2017.10.13. 14:15:18

@444:
A Jobbik-LMP kordinált jelöltállítással csak egy apró bibi van - ha más nem áll még bele -:
Az hogy mindkettő ott viszonylag erős, ahol a másik nagyon gyenge (ti. vidéki falvak vs. Budapest beváros), így sokat nem dobnának egymáson egyéniben....

Világít a torony 2017.10.13. 15:09:21

Szél Bernadett vs Vona Gábor a bársonyszékért?
Érdekes lesz.....

ben2 2017.10.13. 15:35:27

A szerző agyament nácizását leszámítva más problémák is vannak a cikkel.
A Jobbik és az LMP nem fog szövetségre lépni, mert a magyar ellenzék a következő néhány ciklusban alapvető változásokon fog keresztülmenni.

Az MSZP meg fog szűnni, a DK beszorul 5% közelébe (kb. olyan marginális szerep jut neki, mint a Miépnek), az LMP és a Momentum be fogja gyűjteni a városi balliberális szavazókat, miközben a Jobbikhoz csatlakoznak a korábban baloldali, vidéki protest szavazók.
Azaz a Jobbik váltópárt méretűre fog nőni a baloldal kárára.

A balliberális szavazótábor konszolidációja csak egy Jobbik kormány hatalomra kerülése után fog végbemenni vagy az LMP vagy a Momentum vezetésével, erőteljes EU-párti, antifasiszta, neoliberális ideológia mentén, mert ezzel tudja a baloldal a két nagy jobboldali párttól a leghatásosabban elkülöníteni magát.

Sem az LMP, sem a Momentum nem fog tehát összeállni a Jobbikkal, mert azzal a hosszabb távú esélyeiről kellene lemondana a rövid távú - és valószínűleg számára végzetes - kormányzati pozíció miatt.

Morpheus. 2017.10.13. 15:58:04

Egy Jobbik - LMP összefogás mindkét pártot teljesen hiteltelenné tenné. Hogyan képviselhet az LMP társadalmi igazságosságot és Európaiságot egy szélsőjobbos, soviniszta, EU ellenes párt oldalán? Sehogyan. Legalábbis hitelesen biztosan nem tudná. Ha mégis kísérletet tenne rá, azzal egyértelművé tenné: minden, amit eddig hirdetett, üres lózung volt csupán.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.13. 16:10:24

@ben2: oké, tudomásul vettem, hogy te loptad el a kristálygömböt

Moin Moin 2017.10.13. 16:34:27

Tuggyuk-tuggyuk: progressziv.blog.hu/2014/09/18/_fasisztak_-e - "...a „centralista állam” a fasiszta jellegű totális állam mai reinkarnációja. Rövidtávon nem olyan életveszélyes, de perspektíváiban hasonlóan szánalmas...":-)

...De azért valljuk be, nem semmi BDSM-feelingje lenne Szélberninek bilgeri-csizmában!!!:-)

Andy73 2017.10.13. 16:36:40

Ha esetleg közös listát indítanának, az az LMP-nek lenne előnyös, mert nekik necces az 5 %, a kettőnek együtt pedig meglenne a 10 %. Tehát a Jobbik bevinnné az LMP-t a parlamentbe, ahogy a múltkor a szocik vitték be a többi baloldali pártot.
De ez csak elmélet, aminek nyugodtan örülhet a blogger, ha akar, de sok realitása nincs egy ilyen összeborulásnak.
Annak meg még kevesebb, hogy ebből a képzeletbeli koalícióból kormánykoalíció legyen.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.13. 16:59:22

@Andy73: még egy kristálygömböt elloptak, de meglett!

sumes67 2017.10.13. 17:04:43

@Duplaxiii: ja. SRB az ökoterrorista, aki 1 azaz egy javaslatot tett a tisztán elektromos autókkal kapcsolatban, (és elmondta, hogy tisztán kb. polgárpukkasztásért), de kb 80x felszólalt a fidesz földmutyi miatt, előre megmondta, és igaza lett. Neked is meg kellene nézni pár felszólalását .... Meggondoltam, ne nézd meg.

sumes67 2017.10.13. 17:13:30

@sumes67: vagy Paks 2 miatt? Az tisztán a haverok bulija, van ismerős, aki már iszonyat nehezen tudja a vigyort letörölni az arcáról, akkora az üzlet. Pedig ő csak egy sokadlagos érintett egy közvetett ingatlan buliban.

NBarbieReloaded 2017.10.13. 17:22:23

@HaFr: Nekem is valaszolsz majd, hogy tulajdonkeppen mi is egyaltalan a konkret alapja az lmp-jobbik kozeledes felvetesenek?

sumes67 2017.10.13. 17:27:18

@NBarbieReloaded: vagy így kell keraktergyilkolni az LMP-t? Veszélyesek?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.13. 17:35:50

@NBarbieReloaded: bocs - Róna Péter nyilatkozatai, a bérunió + Schiffer, az LMP távolmaradása a balos ellenzék tényleges cuccaitól, kárukra történő gyarapodása és elzárkózása az összefogósditól, a Jobbik is demokratikus párt Szél szerint,egy-két hasonló -- természetesen, mint olvasható, a poszt spekuláció a felvetést illetően, más tekintetben pedig eszmetörténet

NBarbieReloaded 2017.10.13. 17:52:22

@HaFr: Ertem, ahogy gondoltam. Tehat semmi konkret, csak a szokasos fideszes magaslatokba ero "erveles": ha ket valaki nem nyirja egymast mindenert, ha van sapka azert, ha nincs azert, akkor ok igazabol szovetseget akarnak kotni.
Nem csak siman ertelmesebbek a gyulolkodo atlagnal,hogy ha a masiknak van egy jo otlete, azt tamogatjak, nem, nem, valasztasi szovetsegre akarnak lepni.
Istenkem...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.13. 17:55:04

@NBarbieReloaded: elvesztettem a fonalat, szerintem nem érted

bandiras13 2017.10.13. 18:24:44

Akkor most jöjjön a népszerűtlen okfejtés:
Az MSZP meg fog szűnni. Botka volt az utolsó esélyük hogy visszarántsa őket a zuhanásból, és becsapódás helyett valahogyan stabilizálja a pártot egy olyan szinten, ahonnan kőkemény munkával, de még fel lehet állni. Miért bukott meg? Az MSZP-n belüli feszültségek miatt... pontosabban a zsidókérdésen áll vagy bukik a mutatvány.
Mert pofázmányra, beszédhangsúlyra és egyebekre nézve Botka nem zsidó. Ténylegesen sem az. Vagyis: kiszámíthatatlan. Nem fogja érezni a zsidó tam-tamot, mint ahogyan egy Majtényi, vagy akár a felesége által totálisan elzsidósított Gyurcsány érezné.
Botka közvetlen elődje a jelültségben Majtényi
mandiner.hu/cikk/20170111_kende_majtenyi_szemmel_lathatoan_zsido
akkora zsidó, hogy még a nem zsidó származású párttagok szemét is szúrta, és elkaszálták. Botkát pedig a zsidók nem tűrik meg maguk felett, mert márpedig ők akarnak dirigálni, nem egy gyanúsan magyar származású(hiszen már láttuk, hogy az MSZP törzsgárdájának nem zsidó származású tagjai is nyilas elhajlásokat produkálnak) Botkát megtűrni maguk felett, hiszen Putyin is hogy kinőtte magát.Neeem. Nekik minden kell. És ez olyan helyzetet teremt, hogy már az MSZP-ben is felütötte a fejét a zsidókérdés.

Ez már a vég. Siralmasan röhejes. Már nekem mint jobbernáczirasszistafasiszta tömeggyilkosnak kínos ami ott folyik politika címszó alatt.
Ehh. Éljen a haza! Menjetek HAZA!
Már az MSZP is náczi kollaboránsokkal van tele! Éljenek a zsidók! IZRAELBEN!

2017.10.13. 18:38:56

@konrada:
országos listához a megyék felében, a választókerületek negyedében plusz a fővárosban kell jelöltet állítani. ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ellenzék koordinált jelöltállítás mellett 2-3 országos listát állíthat.

az ellenzék szempontjából a hurráoptimista forgatókönyv a következő. vannak a vörösök. az mszp-dk szavazóbázisa ugyanabból a kisnyugdíjas rétegből áll. ők hoznak 1-1,5 millió választót.

a mérsékelt hangvételre váltó jobbik felismeri, hogy ők tulajdonképpen zöldek. és széll bernadett felismerje magában a hazafias honanyát. és azt mondja, hogy titkon mindig is szimpatizált a nemzeti radikalizmussal. a jobbik a szétesés szélén áll. csak így tudja a szavazótáborát tartósan középre pozícionálni. vona számára ez a politikai túlélést jelenti. ezzel az lmp a biztos bejutást nyeri. lényegében egy vidékies agrárszocialista vonalat keresztezik a városi zöldekkel. ez újabb 1-1,5 millió szavazó. biztos bejutás. az is valami.

és akinek ez a koalíció nem tetszik még mindig ott van egy liberális "kék" lista. és ha az erősítené a nemzeti vonalat, akkor az is hozhatna 1-1,5 millió szavazót.

ez az "rgb" koalíció kétharmaddal győz. szakértői kormányt alakít. és visszatérve az européert fejlődési pályára felvirágzik a haza.

csak értem persze, hogy egy nemzeti liberális párt ütközik 0,5 millió ortodox liberális dogmáival. így ezt nem lehetséges létrehozni. ez a harmadik formáció elvi okokból elbukik. az első pedig a gyakorlatban nehezen kivitelezhető. mert az mszp/dk vezetői a nyilvános viták nélkül aligha tudnának közös listában kiegyezni. az, hogy ki hányadik pozícióra kerüljön kisorsolni mégse lehet. pedig úgy kellene. pista, laci, feri. húzzál egy számot. abban a pártban a parlamenti képviselőséget legegyszerűbb lenne tombolán kiosztani. másképp csak a nyilvános veszekedés van. persze ezek után még mindig nincs közös miniszterelnök jelölt. ki legyen orbán kihívója. az ugye valami előválasztáson dőlhetne el.

vagy azt mondani, hogy hagyjuk ezt a kutyakomédiát. a még nem kormányzó ellenzéki pártok álljanak össze. és azzal, hogy ők még nem loptak ha tudják, akkor akadályozzák meg orbán kétharmadát. így egy nemzeti bolsevik párt lesz a parlamentben. ez a fidesz. és egy nemzeti mensevik. ez a "néppártosodó" jobbik. és még aki melléjük áll. a szocik polgármesterti, képviselői pozícióért elindulhat függetlenként is. az mdf és az szdsz és után az mszp is szétesik. és innen is vihet el egy jobbik-lmp koalíció. az ortodox liberális dogmákat feladva még a momentumnak is érdekében állna beállni. külön indulva a pénzre hajtanak. és arra játszanak, hogy majd orbán egyszer csak bele szalad egy késbe. de ha nem jutnak be, akkor a parlamentben kívüli erőszakmentes polgári ellenállás. ez a régi kgb módszer.
Yuri Bezmenov (former kgb) Psychological Warfare Subversion & Control of Western Society
www.youtube.com/watch?v=SZnkULuWFDg

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.10.13. 19:10:48

Most éppen ez a páros kapta a szerepet, megakadályozni egy új, hiteles párt megjelenését és úgy tűnik tetszik nekik. A Botka, Feri műsor is eltartott egy darabig, amíg nem intett a rendező, régi szereplők ki, új szereplők be.

Khonsu 2017.10.13. 19:39:33

Erről a nagy LMP-Jobbik összeborulásról lemaradtam, ezért őszintén bevallom fogalmam sincs miről van szó.

Ettől függetlenül, az eddig is nyilvánvalónak látszott, országon belülről a NER-t már csak egy NER 2.0 győzheti le. Hogy egy LMP-Jobbik páros össze tudja e ezt hozni arra kíváncsi leszek. Ha igen, akkor is évek munkájába fog telni nekik a háttér struktúra felépítése, de érdekes fejlemény lenne az biztos.

Ahogy az is egyértelmű, hogy egy ilyen NER 2.0, ha csak kicsivel is, de jobb lenne a NER 1.0-nál. Abból kell főzni, ami van...

2017.10.13. 20:47:29

@Khonsu:
+1
ha csak abból a mondatból indulok ki: "A tömegtársadalom politikája a tömegek irányításának politikája. A szavazatszerzés és a hatalmon maradás az adott kritikus tömeg kulturális színvonalán zajlik"

ebben a fidesz ma verhetetlen.
ha valaki ezen változtatni akar, az szvsz nem lehet a fidesz politikai spektrumának a bővítése, úgy hogy a nemzeti-szocialista logika marad meg magnak, mert azzal csak azt a fajta politizálást lehet tovább dagasztani.
igazságosabb rendszert követelésével való fellépéssel, pl választási rendszer, önkormányzatok feladatköreinek visszaadása stb, viszont már nem lehet akkora nemz-szoc logika szerepe.

nemz szoc logika mentén pl a jobbik végrehajthatna puccsot, aminek a sikerét erősen kétlem, bár színesítené politikai életünk látvány elemeit.

szerintem puccs, vagy legalábbis valamiféle élénkülő mozgás viszont legfeljebb a fidesz berkein belül képzelhető el.
a fideszbe épült volt miépesek és a kádnép szeretnének nagyobb szerepet, vagy tán ki tuggya . . . még annál is nagyobbat.

Brix 2017.10.13. 20:58:12

@Duplaxiii: Nem kellene hülyeségeket írni! Az Lmp- nek van programja, amit 2014-re dolgoztak ki. Elég sok közös vilàgszemléleti nézőpont van a Jobbikkal..A Jobbiknak is színvonalas programja volt\van? Mindkettőt olvastam...A lényegük: anti-establishment, antiglobalista, "nemzeti szocialista" politika, zöld elemekkel kiegészítve. Az Lmp- nél még nemzeti liberalizmus is felbukkan...A koalíciót azért nem tartom valószínűnek, mert mindkét pàrt makacsul a sajàt útjàt jàrja , és Hadhàzy Àkossal balra indult az Lmp, bàr a Jobbik is balra mozog , így beérheti az
Lmp-t a Fidesztől balra lévő oldalon...

Khonsu 2017.10.13. 21:45:37

@Bánegressy:

Fideszen belül akkor lesz mozgás, ha véletlenül elfogynak az ellenségek.

A NER, mint rendszer ugyanis sokkal kevésbé stabil és kontrollálható, mint az sokan gondolják. A rendszert gyakorlatilag a külső ellenségek ellen folytatott szűntelen harc stabilizálja. (ezért keresik, vagy akár kreálják kényszeresen az ellenségeket, nem hagyják kihalni a ballib "ellenzéket", stb.)

Ha ugyanis a NER egyedül marad, és beköszönt a béke, akkor instabillá válik és spontán hasad. Onnantól a létrejövő 2-3 NER-klón harcol egymás ellen, és ez a harc újra stabilizálja őket.

A NER egysége és stabilitása egy illúzió. Valójában kaotikus, folyamatosan a szétesés határán, és csak az említett módon képes egyben maradni.

Ugyanez a hatás természetesen úgy is elérhető, ha létrehozunk egy második NER-t. Onnantól ők "eljátszanak" egymással, és kölcsönösen stabilizálják egymást. Bónuszképp megszűnne a sorosozás és kihalnának a ballib pártok is, mert már nem lenne rájuk szükség.

Összességében a kívülállók élete sokkal nyugodtabb is lehetne, de...

Egy ilyen 2 NER közötti harc rossz esetben szerintem akár a maffialeszámolásokhoz hasonló történésekig is fajulhat, úgyhogy éppenséggel elsülhet ez nagyon rosszul is, de hátha nem fog...

gigabursch 2017.10.14. 05:37:23

Lehet, hogy a két szavazótábvor között nagy a szakadék - de legalább egymást tisztelik, mert egyik sem droid...

Egyébként erről legelőször talán épp itt úgy 4-5 éve kommenteltem, mint lehetőségről, hogy ez egy érdekes piros-fehér -- zöld koalíció lenne.
süti beállítások módosítása