Konzervatív szempontból érdemes végiggondolni, miért ragadt meg az orbáni világkép a migrációellenességnél, a brüsszelezésnél és a nacionalizmusnál ahelyett, hogy ezeket a reakció érdekében továbbgondolta volna és megtöltötte volna tartalommal. Az első kézenfekvő választ, hogy ti. Obán sosem gondolt egy komolyabb reakciós, ellenforradalmi örökség kialakítására (mert mindig is csak lopni akart stb.) most vessük el, tegyünk úgy, mintha mégis... Ugyanakkor szimptomatikus, hogy az ideológiai támaszait, elsősorban Tellér Gyulát és Lánczi Andrást is csak a hatalom megszerzéséig használta Orbán, utána teljesen felváltotta őket az addig párhuzamosan futó Habony-Finkelstein duóval, amely utólag kiegészült még az orosz-típusú propagandával.
Orbán körül, de akár bizonyos távolságban tőle se jött lére komolyan vehető szellemi műhely, amely elhelyezné az orbánizmust a modernizációval szembeni tágabb konzervatív-reakciós küzdelemben. Ez utóbbi egyébként az Egyesült Államoktól Franciaországon át Oroszországig a magyarnál lényegesen magasabb szellemi színvonalon zajlik. A magyar reakciónak nincsen szellemi hátországa, a korábban ez iránt érdeklődő fiatalok könnyű súlyúnak bizonyultak, és a szélrózsa minden irányába szétszéledtek -- talán mert menet közben, legkésőbb 2014-ben rájöttek, hogy Orbán és környezet számára nem érdekes, amit művelnek. A maiak... hát, hadd ne minősítsem az írogató iparosokat. Itt legfeljebb G. Fodor Gáborból lehetett volna valaki, de sajnos más pályát választott.
A fentebb jelzett, inkább azonnali, legfeljebb politikai haszonnal bíró motívumok mögött van egy jelentős betöltetlen szellemi űr, noha a "keresztény Európa" sokat emlegetett védelme, a progresszióval, a relativizmussal és a társadalmi homogenizációval szembeni, és a nemzeti identitás érdekében vívott harc meglapozása -- amelynek egy részében fedheti egymást a konzervatívok és a reakciósok érvelése -- nagyon is követeli a szellemi munkát. Ezzel az adóssággal mára oda jutottunk, hogy a reakció és az orbánizmus megmaradt politikai agressziónak és korrupciós gépezetnek, de bajosan néz ki belőle a progresszivizmus komoly szellemi ellenlábasa. Márpedig amíg nem kerül ebben az értelemben is egy súlycsoportba az ellenfelével, addig a politikai agresszió visszavonulásával vagy vereségével nem marad semmi maradandó a progresszió társadalmi kritikájából, és még érintőlegesen sem nyertünk semmit Orbán uralmával -- miközben rengeteget veszítünk rajta.
Az olyan antireakciós konzervatív modernistáknak, mint én, akik igyekeznek a technológiai és a gazdasági változások kontextusába ágyazni az ember védelmét, ez a reakciós szellemi üresség persze nem nem segít, mert elvileg jó volna valamiféle párbeszéd ezzel az oldallal, miközben azzal -- a progresszivizmussal, amely csak alig valamivel van jobb állapotban Magyarországon -- folyik, ha szűk körben is, a politikai és szellemi csata. De általában nyugodtan elmondható, hogy a szegényes közéleti gondolkodásunk pontos látlelete a szétesett politikai közösségünknek, amelyben a eszméknek és az egy napon túl látó érveknek semmilyen szerepük nincs már.
