A Jobbik vacillálása a középre húzódás és a szélsőségei nyugtatgatása között (egy-két vaskos kiszólással) pontosan tükrözi a Fidesz ugyanolyan vacillálását, aminek következtében a két párt között csak a korrupcióban van jelentős eltérés. Ez kevés lehet a nacionalista szavazóknak, hogy eligazodjanak a képleten, viszont segíthet a polgári szavazóknak abban, hogy felismerjék: ha a két párt ugyanolyan tud lenni alapkérdésekben, akkor vajon hogy teremhetne itt babér a polgári közép számára, amely prosperitást, nyugalmat és végre európai életformát szeretne.
A Jobbikkal mindent összevetve még mindig ugyanaz a probléma, ami már egy ideje a Fidesszel is. Nem tudni, mennyire hajlandó elfogadni a realitásokat. A realitások tisztelete minden konzervatív erő alaperénye a radikalizmussal szemben, amely változó vágyálmok szerint akarja felforgatni az életet. Nos, a Jobbik és a Fidesz -- mint vaskosan radikális pártok -- egyformán vágyálmokkal traktálják a választókat: azt lebegtetik, mintha lehetőség lenne az ország gazdagodására a világgazdaságba való értő, okos bekapcsolódás nélkül. Állandóan a világ (aka. Brüsszel, Európa, a multik) ellen hergelve a népet azzal áltatnak, hogy tudnak alternatív megoldást adni. Hadd egyszerűsítsem le némileg a válaszomat: nincs ilyen alternatíva. Vagy a magunk javára tudjuk fordítani a globalizációt és a modern világ elvárásait -- úgy, hogy közben megőrizzük az identitásunkat és az országot magyarnak, de gazdagon magyarnak --, vagy a lemaradás válik az osztályrészünkké, mert olyan logika nincs és nem is lesz uralkodó a világban, amely a magyar nacionalista jobboldal mai vágyait igazolná vissza.
A kérdést nem úgy kellene feltenni, ahogy ők felteszik, hogy hogyan tudunk ellenállni a globális kapitalizmusnak, hanem úgy, hogy miként tudjuk magunkat megőrizni benne, miközben élünk vele. Az utóbbi az okos ember kérdése, az előbbi a makacs butáé, aki a saját kárán sem tanul.
A Jobbik legnagyobb problémája a szememben tehát nem az ún. nácizmusa, ami vagy van, vagy nincs, hanem hogy nem kötelezi el magát az értelmes érvelés mellett. Két oszlopa van ennek az értelmes érvelésnek: a globális kapitalizmus elfogadása és a polgári demokrácia akarása. Ha ezeket magunkévá tettük, akkor egyfelől el lehet kezdeni keresni a sajátos nemzeti kontextust, amellyel párosítani (de nem lerontani) akarjuk ezeket, másfelől ettől kezdve lehet tőlem bárki náci meg kommunista is. Az a náci, amelyik a polgári demokrácia alapján áll, és felfedezte, hogy minden más rontja a nemzet hatékonyságát -- azaz a túlélési esélyeit --, csak a pluralizmust erősíti, ami jó. Vö. szalonnáci.
A világ nem a nemzetek bilaterális kereskedelmi társulásai felé halad. Ezt kívánni éppen ugyanolyan, mint visszakívánni a faekét és a búboskemencét. Aki így gondolkodik a politikáról, az nem konzervatív, hanem sötét vagy cinikus. Ettől azonban nem kell progresszívvá válni, hevesen genderezni és várni az Örök Békét. Van útja a konzervatív modernizációnak is, amely az utóbbit minél inkább az emberi jellem és a humánum köré szervezi. Ennek módját kell kitalálni, ez a magyar jobboldal termékeny útja, nem a bornírt, 30-as évekbeli romantikus irracionalizmus. Éppen elég nagy baj, hogy a mai jobboldal nagyrészt vevő az utóbbira, ne akarjunk még ettől bármi pozitívumot is remélni a nemzet fejlődésében.
A világ jövője nem látszik éppen szívderítőnek, a homogenizáció az olyan fröccsöntött, belül üres posztmodernek irányítása alatt, mint Macron, alighanem feltartóztathatatlan, de hogy ennek alternatívája a Le Penek és Orbánok korlátozott térlátása lenne, az sem megoldás. Ha már jobboldaliak vagyunk, és ha már értéket tulajdonítunk a nemzet felhalmozott értékeinek és identitásának, akkor ideje elkezdeni csinálni valamit, ami ezeket minél jobban érvényesíti a magyar modernizációban, magyar modernizációvá avatva azt a mai tehetetlen, perspektívátlan sodródás ellenében. Ehhez nyilvánvalóan kevés a Jobbik, ahogy kevés a Fidesz parlagi jobboldalisága.
