1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.05.09. 20:15 HaFr

Politikai ajánlat jobboldali szavazóknak

A Polgári Konzervatív Párt (PKP) célja a Fidesz visszaszorítása a jobboldalon, mert a kormányfő pártja elszabadult hajóágyúként tör-zúz a magyar fedélzeten. Meg kell állítani, le kell cövekelni, hogy újra oda lőjön, ahova a hajónk megőrzése érdekében lőnie kell. Először is ne a saját legénységére. Másodszor is ne a saját árbócainkra. Harmadszor pedig a tényleges ellenségre, feltéve, hogy van ilyen, és miután ezt pontosan azonosítottuk.

A Fidesz visszaszorítása csak egy centrum felé zárt, tisztán jobboldali párttal képzelhető el, mert a jobboldali szavazók nagy része érthetően nem akar centrum- vagy baloldali pártokkal közösködni. Mi tehát manapság az a jobboldali politika, amely a nemzet érdekeit szolgálja?

Ennek kulcsszavai a nemzet mellett a család, az ország erőforrásait a legjobban növelni képes kapitalizmus, és a minden ember erkölcsi felelősségét és kiválósága lehetőségét biztosító legteljesebb polgári szabadság.

A PKP vállalja az ezen értékeken alapuló politikai és gazdasági rendszer kialakításában való részvételt, amelybe visszahelyezve a Fideszt ez a párt is vissza tudna találni egykori polgári önmagához. Olyan jobboldali kormányzásra van szükségünk, amely megállítja a nemzet kivérzését, a mai kormányzati szlogeneken túl tényleges okot ad a külföldre vándorló magyaroknak a visszatérésre, a tőkénket gyarapítja, és valóban Európa egyik legerősebb nemzetévé teszi a magyart. Röviden, radikálisan javítani kell a nemzeti versenyképességet, miközben megőrizzük a saját kultúránkat is.

Ehhez már az új kormányzati ciklus első felében alapvető, átfogó oktatási és egészségügyi reformra, a korrupció radikális visszavágására, az állami funkciók komoly részének önkormányzati és regionális újraosztására, az alkotmányosság megerősítésére és a produktív jobboldaliság alapján álló nemzeti megbékélésre van szükség.

Nem hiszünk a mai baloldali pártok kormányzóképességében. Nem akarjuk visszaengedni a hatalmat azok kezébe, akik egymás között sem tudnak dűlőre jutni alapvető politikai kérdésekben, egymással sem tudnak összefogni a kormányzás érdekében -- hogy lennének hát képesek ugyanezek egy nemzetet vezetni? Ahhoz viszont, hogy a jobboldaliság a nemzeti modernizáció, a politikai stabilitás és a kulturális regeneráció mentén vonuljon be a nemzet történelmébe, alapvető változásokat kell elérni a mai kormányzati etikában és hatékonyságban. Ha a Fidesz -- láthatóan -- nem képes erre, akkor a polgároknak meg kell bízniuk a kormányzással egy, mellesleg a Fidesz reformját is szolgáló polgári pártot.

A PKP nem fogja kurtítani a polgárság megszerzett jogait, ellenkezőleg, gyarapítani fogja őket -- viszont a korrupció visszaszorításával és a kormányzati, majd társadalmi hatékonyság növelésével előállított értéktöbblet minél nagyobb részét az alsó társadalmi rétegek értékteremtésen -- tehát nem segélyen -- alapuló felzárkóztatására fogja fordítani, ami tovább növeli majd az ország általános versenyképességét, erejét és értékét a magyarok és a külföld szemében. Nem tágítható tovább a polgári élet lehetőségével már rendelkező és az iskolázatlanabb, versenyképtelen rétegek közötti szakadék anélkül, hogy a nemzet végleg kárát ne vallja. Fél országgal nem lehet felzárkózni a Nyugathoz, a modernizációs tartalékainkat fel kell tárni és az ország javára fordítani, hogy idővel minél kevesebb embert kelljen eltartania a társadalomnak, jelentősen csökkenhessenek az adók (főként az elviselhetetlenül magas ÁFA és a munka közterhei), és tartósan gazdagodjanak a családok, amelyek aztán el tudják tartani a hazai tulajdonú vállalkozásokat. 

Magyarország helye Közép-Európában van. Arccal a Nyugatnak. Várjuk szimpatizánsaink jelentkezését pártmunkára, támogatónak, szakértőnek többféle vonalon. Írjanak/írjatok a pkonzervativok@gmail.com-ra.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8912493911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2017.05.09. 20:38:22

"a Fidesz visszaszorítása a jobboldalon"

Annak tükrében mindenképp vicces, hogy a Fidesz egyáltalán nem jobboldali. :) A jobboldaliaknak a jobboldali politikai kultúra megteremtése kéne hogy legyen a célja, mert ez, ahogyan a jobboldali politikai/értelmiségi elitből sem látszik szinte semmi, nem létezik Magyarországon. Ha létezne, mindenki röhögne amikor a fideszesek vagy talpnyalóik magukat jobboldalizzák...

Nem... a horthysta/nyilas szubkultúra nem jobboldali... az apostoli kettős keresztre meg székely himnuszra feláll a pöcsöm nem jobboldali... a zsidózás nem jobboldali... orgoványi erdőzni nem jobboldali... a keresztény vallási fundamentalizmus nem jobboldali...

Először legyen jobboldali elit, aztán majd visszatérhetünk rá, ki van velünk ezen az oldalon.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.05.09. 20:43:01

@GNDL: mindegy, a percepciók döntik el egy párt irányultságát, nem az eszmetörténet

zenonküp 2017.05.09. 21:55:04

Nem szeretném lebecsülni a Fidesz-re szavazó "egyszerű" állampolgárok tájékozottságát, noha
úgy érzékelem, hogy inkább a nem mindíg racionalizálható félelmek és leegyszerűsített, időnként torz ellenségkép vezérlik őket s nem a politikai közösségre vonatkozó eltérő értékfelfogások.
Egyre többen a jobboldali-konzervatív értelmiségből vállalhatatlannak tartják a jelenlegi rezsimet, számos követőjével, haszonélvezőjével együtt.
Hogyan tudnának úgy távozni a rendszerből, miszerint képesek jól megszólítani a Fidesz-szavazók tömbjét, mindazonáltal nem indítanak be egy szétforgácsolódási folyamatot?
Az Orbán-rezsimtől láthatóan nehéz megszabadulni, de talán szabad látnunk: úgy került - egyelőre nem belátható ideig - a változások élére, hogy a civilizáció mozdonya tolatni kezdett.
Ereje és kára egyaránt ebben rejlik.
A poszt jobboldali szavazókra számít, de baloldalon - ha van egyáltalán ilyen még - türelmes megértésre kell találnia a PKP álláspontjának.
Van közös érdek.

GNDL 2017.05.09. 22:54:09

@zenonküp: „Egyre többen a jobboldali-konzervatív értelmiségből”

Kik azok?! Neveket... csak mert nem tegnap óta nem jobboldali a Fidesz, de soha nem volt az, és nem tegnap óta nincs jobboldali értelmiségi/politikai elit Magyarországon, de talán az egész elmúlt évszázadban nem volt számottevő... az új évszázadban meg látod, nulla... :)

A legviccesebb sztori ezé a Matolcsi nevezetű fickóé (a hisztis picsa ÜVD mellett, az inkább a szánalmasabb része a történetnek), aki valamiféle matematikusként felemelte a szavát a CEU bezárása ellen. Aztán sokan ismerősei közül gratuláltak neki a Facebook posztja alatt, de azért megkérdezték tőle, hogy tesó, miért csak most?! Felvetették neki, hogy ez az ámokfutás nem most kezdődött ám... mire a félnótás fickó laza gyurcsányozással kérte ki magának: te írtál nyílt levelet Gyurcsány idején?

Na ha ez a „jobboldali” elit, akkor most már inkább fogja be a pofáját... de úgy nagyjából örökre... mert nem hogy most de eddig sem volt az. Ebből a hazudozásból meg szervilis faszszopásból elég volt, ha ezek a lófaszok nem kapcsoltak sem 1998-2002 között, sem mondjuk 2006-ban amikor a Fidesz a hungarista szabadcsapataival erőszakos puccsot kísérelt meg, sem 2010 után amikor szinte naponta szólhattak volna hogy ácsi, akkor erre a fajta „jobboldalra” semmi szükség... akkor inkább maradjunk abban, hogy tényleg nincs jobboldal, mert így legalább nem basszuk agyon még jobban az imázst. :)

zenonküp 2017.05.10. 00:11:47

@GNDL:
Az Eötvös József Csoport-ra gondoltam, többek között.

Jobboldal akaratunktól, szándékunktól és képzelmünktől függetlenül van.
Személy szerint terméketlennek látom a rezsim egyre erőteljesebb kifejezésekkel való elitélését.
Ha röviden visszatérünk a múlt századba, Szekfű, Bethlen, Szabó Dezső, Kállay vitathatatlanul a jobboldal minőségi változatát képviselik.
Nem szeretnék névsorolvasást tartani egyéb irányzatok képviselőiből, más oldalakról.
Megértem, hogy Ön is fájlalja az akár múlt századihoz mért hanyatlást a vita színvonalában.

biohouse 2017.05.10. 08:38:43

"A Fidesz visszaszorítása csak egy centrum felé zárt, tisztán jobboldali párttal képzelhető el, mert a jobboldali szavazók nagy része érthetően nem akar centrum- vagy baloldali pártokkal közösködni."

Én vállalnám a közösködést az Szél - Hadházy LMP-vel és momentán a Momentummal is.
Semmiképpen sem: MSZP-DK- Együtt-PM

A Fideszből azért meg kéne nevezni azt a vonalat, amely még szalonképes. Pokorni? Mi a fenét csinál ez az ember? Egy szava lehetett volna pl CEU ügyben.

A szerző preferenciája:
1. nemzet
2. család
3. kapitalizmus
4. polgári szabadság

Az enyém:
1. polgári szabadság
2. kapitalizmus
3. jövőkép (család, környezet)
4. nemzet

Mikor támogatnám a PKP-t? (nem feltétlen szavazattal, rendezvényeken való részvétellel biztosan) Ha a keresztény vonalat erősítené. Ott ugyanis totális az űr. (Ott a lopás befejezett.) Sajnos pl a magyar katolikus egyház részéről is. Vidékre ezen a vonalon lehet eljutni. Hittérítőként.
Már most felvenném a pártnévbe a keresztény - konzervatív pártot. Ha csak a negyedik prioritás a polgári szabadság, akkor őszintébb is a dolog.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.05.10. 10:17:27

@biohouse: "Én vállalnám a közösködést az Szél - Hadházy LMP-vel és momentán a Momentummal is."

Lehet hogy Ön egy baloldali érzelmű embör. Meglep az LMP-vel való közösködés, elsősorban a kapitalizmus utálatuk miatt...pedig önnél az a második helyen van.....a szélsőbal polgári szabadságokhoz való hozzáállását pedig inkább nem firtatom.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.05.10. 10:31:24

@biohouse: nem tettem sorrendbe a fogalmakat, egymás nélkül ugyanis megbillen az egyensúly, inkább koherenciában vannak ezért

biohouse 2017.05.10. 10:32:57

@Fuxos (ex bömis): Totális tévedésben vagy az LMP-t illetően. Tanulmányozd egy kicsit Hadházy és Szél személyét. Akikről te beszélsz az a PM.
Másfelől egy szóval sem mondtam, hogy ezek azén pártjaim, csak látok bennük értékeket.

pucros 2017.05.10. 10:54:07

Azért ez engem kezd zavarni. Nem csalódott Fidesz-szavazóként jöttem a PKP-t támogatni, hanem a blog régi, rendszeres olvasójaként alakult ki az a meggyőződésem, hogy itt a helyem. Értem, hogy a PKP jó ajánlat elég sok onnan jöhető választónak, de ha elképzelem magamat velük egy párt körül, abból nekem az jön ki, hogy egyszer majd vagy ők, vagy én végül csalódunk. (Kb. mint amikor anno tömegek csodálkoztak rá, hogy az SZDSZ antikommunizmusa nem is tartozik a lényegéhez.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.05.10. 11:03:48

@pucros: nem vagyok biztos abban, hogy ilyen egyszerűen modellezhetők volnának a dolgok; a szavazói vélemény nagy tömegben is változhat, ha elmúlik a Fidesz-varázs, az országnak nincs más lehetősége, mint modernizálódni, szerintem mindenki jól fog járni, de csalódni biztos nem fogsz

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.05.10. 11:54:06

@biohouse: "Totális tévedésben vagy az LMP-t illetően."

Zöldre mázolt Fidesz....bár amióta Schiffer nem az elnök, valamennyire modorálják magukat. Tipikus új(szélső)balos szerveződés.....had ne szeressem őket...természetesen eszemben nincs vitatni a jogát, hogy Ön másmilyennek lássa őket. :) :)

heizer 2017.05.10. 15:35:32

Nekem ez a hozzáállás tetszik. Abszolút reális, és konzervatív szempontból is az egyetlen elfogadható megoldás - amely a valóságból indul ki.

2017.05.11. 15:09:59

egy probléma van (ja nem, 2) a fidesz radikálisan szembekerült ezekkel a polgári értékekkel (ja ez le is van írva), de úgy, hogy büntetőjogilag is.
sőt a tízparancsolat jelentős részével is.

ilyen párttal korrekciós célból való koalícióra lépés, úgy hogy a párt tömegbázisát (is, nyilván) és az általa működtetett hatalmi gépezetet (nyilván korrekció után, értem én) használjuk föl tulajdonképpen a korrekcióra, ez sok kérdőjelet vethet fel.
??????????????????????????????????????????????????????

2017.05.11. 15:59:31

esküszöm, papírom van róla, hogy az előző rendszerben (is) megbízhatatlan voltam, ezzel együtt is sikerült lucskosra mosatnom az agyam csak azzal, hogy néha híreket hallgattam a rádióban; valami ilyesmi: az előző, szektás, dogmatikus pártvezetés hibáit, sőt bűneit orvosolni fogja a nép érdekeire mindenek előtt figyelmet fordító becsületes, elkötelezett vezetés
jó, mi?
orvos csöndes szobába utalna, kizárólag halk megnyugtató zenehallgatást engedélyezve egy évig, ha ilyet mondanék neki egy normális országban.
(lehet, hogy ki is próbálom :D)
süti beállítások módosítása