Tegyünk különbséget kétféle modernizáció között: a progresszivista csak a célt látja, a konzervatív -- miközben a célja is más, mint az előbbié -- a kiinduló helyzetet is. A progresszivista előtt kizárólag az áhított cél lebeg, amely a haladó, versenyképes, egyenlőségelvű, fogyasztói társadalom, az egyenlőség változó, de expanzív jelentéstartományában. Ide akár szelíd, akár nem annyira szelíd erőszakkal is hajlandó eljuttatni egy társadalmat. A konzervatív felméri, honnan indul, milyen kontextusba lép be, milyenek annak a népnek a jelenbeli kompetenciái, amely kapcsán a modernizációs kényszer megfogalmazódik, aztán eldönti, hogy mit akar -- ha akar egyáltalán valamit -- kezdeni a feladattal.

A konzervatív egyfelől nem akar semmit kezdeni a feladattal, mert úgy véli, hogy egy népnek mindig a tényleges képességeit tükrözi az, amilyen állapotban van, tehát mindent összevetve nagyon erősen meg kell indokolni, hogy miért akarjunk egy másik embert, főleg emberek tömegeit kivetni abból az állapotukból, ahova a saját belátásaik, történelmük, képességeik juttatták (őket). Háromféle problémával nézünk tehát szembe a modernizációs programok kapcsán: a (puszta) célszerűségükkel, a (szükséges) erőszakéval, végül pedig (az emberen túllépő) kollektivista szemléletükkel. Ezek aligha problémák egy progresszivistának, de több mint problémák egy konzervatívnak.

Ugyanakkor modernizációs kényszerben is vagyunk, amit a konzervatív is elismer. A magyaroknak egyenként és összességükben, ha akarnak, ha nem, olyan hazai és nemzetközi környezetben kell helytállniuk, amelyben a mindennapi viselkedésük és eredményeik meghatározzák nem egyszerűen az anyagi boldogulásukat, hanem az önkiteljesítésük, tehát az értelmes élet lehetőségét. A modernizáció parancsa már több száz éve korparancs, és megpróbálni nem megfelelni neki (el- és bezárkózni) nem visz közelebb a konzervatív társadalmi gyakorlathoz, legfeljebb egy hagyományelvű, rigid, hanyatló kultúrához. A konzervativizmus nem egyenlő a tradicionalizmussal. A konzervativizmus az autentikus és az értékteremtő élet metszéspontjában látja az embert, és ha az utóbbitól elesünk, azzal aláássuk az önkiteljesítésünket, amely óhatatlanul másokkal (más emberekkel és nemzetekkel) összefüggésben, a velük való kooperációban érhető csak el. A modernizációt nem lehet elkerülni. A feladatunk, hogy ragaszkodjunk annak ember- és értékközpontúságához (szemben a progresszivisták erőltette társadalmi eszménnyel). Az értékek között pedig az első és legfontosabb érték az emberek közötti kohézióhoz nélkülözhetetlen erkölcsös élet lehetősége, kezdve az olyan egyszerű kulcsszabályokkal és -intézményekkel, mint a viszonosság, az arany középút vagy a tulajdon. Ehhez viszont szabadságra, önreflexióra, műveltségre és megfelelően működő intézményi struktúrákra (erős családokra, autonóm közösségekre, minél szabadabb piacra, és jogállamra) van szükség, de szükség van a technológiának, a tudománynak és a politikának a humanitás szempontjaitól már rég függetlenedett értékrendjeinek folyamatos kritikájára. 

Mivel a konzervatív politikai gyakorlatok fókuszában az ember áll (szemben a progresszívokéval, amelyben az elérendő társadalmi ideál, és benne egy embereszmény: a toleráns, homogén, felvilágosult Ember), a konzervatív modernizáció -- azaz a versenyképes reflexív kompetenciák és gyakorlatok elterjedése -- védendőnek nevezi ki az embernek és közösségeinek (elsősorban a családoknak, másodsorban az autonóm társulásainak és a nemzeteknek) az értékteremtő fennmaradását, amellyel gátak közé szoríthatják a dehumanizációt (jöjjön az akár a tudománnyal, akár a gazdasági élettel, akár a modernizációt kísérő szociális feszültségekkel). 

A dehumanizáció (az emberek természetes különbségeinek, erkölcseinek, kultúráinak, lokális fogódzóinak leépülése) nem csak feltartóztatandó a modernizáció során, hanem a mi elképzelésünk szerint a modernizációt ezek köré kell szervezni. A zárójelben felsorolt, fenyegető veszteségek nem egyszerűen a korral járó, vagy a maguk módján "minden korra jellemző", szükséges és folyamatos alakulását tükrözik az emberi életnek, hanem egyetlen folyamatos degeneráció jelei. A progresszivizmusra jellemző relativizmus a "meghaladandó értékek" kezelésében (szemben a saját ideális társadalmával, amelynek értékrendje az egyetlen, amelyet kivesz a relativizmus alól) olyan veszélyeket rejteget az emberi faj számára, amelyek a genetikától a kibernetikán át a környezetrombolásig és a túlterjeszkedő/fasiszta államokig jó néhány évtizede már velünk vannak, de hosszabb távon elpusztítják az erkölcsös, autentikus individuumok életlehetőségeit. Ez nem egy "természetes" folyamat (ez az egyetlen "természetesség", amit a progresszivisták elfogadnak, minden más hivatkozást a természetre butának és/vagy konstruáltnak tartanak), hanem az ember által létrehozott és táplált intézmények (gazdaság és piac, tudomány, technika, állam) lázadása az ember ellen.

Az ember kikerült saját cselekvési láncolatának céljai közül. A konzervatív modernizáció célja Magyarországon is olyan társadalmi kompetenciák létrehozása, amelyek az adott népünk adott képességeiből kiindulva megőrzik az értelmes és értékes emberi élet lehetőségét ebben az országban. Ebben a folyamatban nem elhanyagolható konfliktusokkal is szembe kell néznünk majd, amikor nem akarunk más mintákat átvenni csak azért, mert máshol esetleg már beváltak (de legalábbis úgy tűnnek). Ez a nép ugyanis máshonnan indul, mást kíván, tovább megyek, vannak még sanszai arra, hogy ne tékozolja el olyan értékeit a természetes emberi életnek, amelyek máshol már a múlt lapjaira tartoznak. Ahogy a progresszívok nem értik, miért nem lehet a maguk módján liberális politikát csinálni ebben az országban, úgy egyelőre azt sem értik, miért lehet felfedezni (legalábbis rekonstruálni) az igazság magvát a Fidesz liberális világrend elleni lázadásában. Ezért elégedjünk meg most azzal, hogy egy konzervatív kormánypolitikát az élet fenntartásának, művelésének és kiteljesítésének kell szentelni, amely magától értetődően várja el csaknem az egész jelenlegi helyzet újragondolását az alapvető kormányzati erkölcstől, az oktatáson és a piac szemléletén át a család- és szociálpolitikáig mindenben. A konzervatív kormánypolitika foglalata: a magyarok szolgálata az erős nemzetre és erős piacra való felkészítésükkel.