Szerte az országban zajlanak ezekben a hetekben a szalagavatók, amikor végzős középiskolások meghallgatják igazgatóik, esetleg egy helyi notabilitás bölcs szavait, többnyire olyan emberekét, akikről az évek hosszú során át már kialakították a véleményüket, ezért a hitelük annyi, amennyi, vagy olyanokét, akik ismeretlenségük, esetleg jellegtelenségük miatt teljesen érdektelenek. Évszázados hagyomány ez nálunk évszázados nemzeti hanyatlás közepette. A végzős középiskolások jelentős része aztán vagy már tanulni is külföldre megy, vagy előbb-utóbb megteszi, mert a felnőttek -- köztük azok, akik a szép szavakat mondják nekik ünnepi külsőségek közepette -- nem gondoskodtak arról, hogy az ország szeresse és tisztelje a fiataljait, olyan környezettel várja őket, amelybe felnőttként érdemes beilleszkedni. Többnyire ordító különbség van a szavak és a tettek között, a tanácsok és a tanácsok hitelessége között, de a szalagavatók folynak, leperegnek. Aztán elfelejtődnek. Mert ha egy rendszer olyan, hogy a szavak diszkreditálódnak benne, akkor a szavaknak annyi.
A fiataljainkat olyan ország várja, amely a maga erejéből rontotta el a hosszú évszázadok során kínálkozó első komoly lehetőséget a civilizált nemzetek közösségében való megtapadásra -- az utóbbi 25 évben. Ezért a fiatalok tanárai, szülei, és nagyszülei is felelősek, én, mi, minden felnőtt, nem beszélve a szónokló helyi előkelőségekről. Pedig olyan egyszerű a nyilván a napokban is sokat idézett Kölcsey alapvetése:
"Eszerént élted fő törvénye legyen: magányban tökéletesülni, s a köztársaságban magányos készületedet szünetlen haszonra fordítni.
Hazád szolgálni, s hazád dolgait kormányozni: e kettő nemcsak megfér, de összeköttetésben is van egymással. Kit saját keresménye nem táplálhat, az a társaság terhére él. Ki gazdagságot igazságos úton gyűjt, az a közös hazának gyűjt kincset; jól bíró lakosokban áll az ország gazdagsága. Ki háznépet táplál, az a haza gyermekeinek egy részét táplálja; ki háznépet a rény* elveiben tart, az a közös hazának tart hív polgárokat.(És közben:) Közdolgokban hallgatni, hol káros vélemény vagy tett nyilatkozik, hű polgárnak nem szabad." Önszorgalom, magad tökéletesítése, családod táplálása és szeretése, a haza iránti elkötelezettség.
Ha ezt valóban megtanulta mindenki a végzős diákok közül, akkor nem lehet túl nagy bajunk a jövőben. De ha már a tanítás is gyenge alapokon áll, netán az élet már felül is írta a tanítást, a humanizmusnak és a gimnáziumi tradíciónak a Kölcsey Parainesisében megfogalmazott eme foglalatát (amelyről az iskolának szólni kellene), akkor a hanyatlásunk nem visszafordulni, hanem folytatódni fog. Mert Magyarországra komplexebb tehetségek kellenek, mint boldogabb országokba: itt nem csak a matematikai, számítástechnikai ismeretek számítanak, nem is csak a kompetenciák, hanem az az erkölcsi képesség is, amellyel a diák benne áll egy rövid, de annál dicsőségesebb, országjobbító liberális nemzeti tradícióban -- mert félreértés ne essék, a legsikeresebb évszázadunk, a 19. század, semmi másnak, mint a nemzeti elkötelezettségű liberalizmusnak és a polgári fejlődésnek volt a százada pontosan azért, mert ebben jött létre az egyéni kiválóságoknak és a közösség iránti elkötelezettségnek a legharmonikusabb egysége. Na, most a liberális-polgári tradícióról való szüntelen, alja hazudozás közepette vessük össze ezzel azt, amire a mai rezsim képes!
Röviden, az egyéni tökéletesedés iránti nem szűnő vágy és elkötelezettség, és a köz dolgainak értő füllel való meghallása. Ez az éthosz, amelyre szükségünk van. Nem taglalom, milyen nehéz lesz elérnünk, hogy ne csak a tanításban érvényesüljön ez, de a tanítást ne verje szét az élet, de ne verje szét és egy szűkebben értelmezett jó élet csábítása sem a Nyugatról. Vésd hát kebeledbe..., felnőtt, mielőtt szónokolni kezdesz, az első lépés a saját hitelességedről gondoskodni már hosszú évekkel előtte. Mert a diák pontosan érti a fülsértő szavaid mögött a lényeget, nem tudsz hazudni. És a végén elveszíted a gyerekeidet.
