Amíg ízlés szerint népünk egy -- kisebb része -- felháborodik a migránsokkal szembeni bánásmódon, egy másik -- nagyobb része -- pedig (az ünnepelttel egyetértésben) az új Hunyadi Jánost látja Orbánban, a kép sokkal bonyolultabb ennél. Világos, hogy Orbán legalább az év eleje óta tudott a migráció várható felerősödéséről, és hogy a kibocsátás megnőhet a közel-keleti menekülttáborokból. Egy kérdés, hogy honnan tudta ezt (az EU-ban beadott menedékkérők relatív többsége, kb. 80 ezer ember, már 2014-ben szír, de a menekültútvonal áthelyeződése a Balkánra és a menekültek megtöbbszöröződése új fejlemény), a másik, hogy miért teltek el hónapok a nyilvános felismerés óta azzal, hogy teleplakátolta az országot, (kudarcosan) nemzetikonzultált, és menekültek tízezreit engedte át nagyrészt titokban az országon -- ahelyett, hogy felkészítette volna a határőrizetet az erősödő nyomásra. Ami az utóbbit illeti, a legártatlanabb válasz Orbán szokásos kormányzásképtelensége és a magyar államszervezet alacsony hatékonysága. Az állam gyenge minőségű, a szervezetei, így a titkosszolgálat és a határőrizet is nagyon távol van a professzionális szervezetektől megkívánható szakmai és vezetési szinttől, centralizáltak, átpolitizáltak, következésképp manipulatívak befelé, tehetetlenek kifelé (a magyar ember ezt az oktatás, az egészségügy, és az egyetlen adminisztratív reformot jelentő kormányablak-rendszer totális kudarcából is láthatja, ha már nem hisz a korrupcióról szóló híreknek).
A kevésbé ártatlan válasz -- ami egyúttal a korábbi kérdésre is választ ad, hogy honnan tudta a hullám várható erősödését, és főleg a nyilvánosság ingerküszöbének átütését --, hogy Orbán tavasz óta egy viszonylag kiszámított mederben hergeli a magyar közvéleményt belpolitikai és EU-célokkal, esetleg az oroszokkal együttműködve, aminek az eszkalációja eddig a röszkei "támadás" volt, de tegnap már a horvátok schengeni csatlakozásának blokkolása meg egy bohózatba illő rendőri ál-attak is belefért, úgyhogy a kérdés egyre inkább az, megtorpan-e még a miniszterelnök a háborús pszichózis kialakulása előtt, vagy ez a célja? Az orosz külpolitikával összhangban Orbánnak se érdeke az erős, ráadásul liberális EU (zavarja a személyes szuverenitását), az ország -- ha nem is annyira radikálisan, mint Oroszország -- gazdasági harapófogóban van, a finanszírozása nyugati döntéseken múlik, miközben unortodoxia ide vagy oda, folyamatosan gyengül. Nyilvánvalóan nem ideális helyzet egy autokrata hajlamú kormányfőnek, amivel valamit kezdeni kell -- például átrendezni a frontokat képletesen vagy a szó szoros értelmében, pozíciót erősíteni későbbi tárgyalásokhoz -- lásd az utóiratot. Ráadásul Putyinhoz hasonlóan Orbán is méltóbbnak érzi magához a támadást a védekezésnél, és ahol korlátozzák, onnan pszichés kényszere inkább kitörni, vagy új frontot nyitni, és mennél inkább vesztésre áll az ortodox logikával szemben, annál agresszívabban képviseli az unortodoxiát. Az utóbbi hónapok gyanús hallgatása az orosz-magyar viszonyban is a háttérben folyó egyeztetésekre utal. Szhófal, ketves barhátaim, Jánosh az, csak nem Hunjadhi -- inkább csak amolyan Szapolllyai...
Az egész közel-keleti régió a világ legbonyolultabb hatalmi övezete, amelyben egymást követik, ha csak 2011-től nézzük is, az ostoba, aljas, egoista, és veszélyes lépések az amerikai, tágabban nyugati, az orosz, és a tucatnyi szemponttal keresztbe metszett helyi erők részéről. Szíria ezen belül is a koncentrált hatalmi vetélkedés színhelye, amelyben egyre erősödő szerepet szereznek maguknak az oroszok, akiknek iráni segédlettel közük lehet a menekülthullám elindulásához, hogy ezzel gyengítsék az EU-t és bírják kiegyezésre, a szankciók felfüggesztésére, az atlanti szövetség gyengítésére, közben pedig ezzel is hozzájárulnak -- ahogy régóta teszik -- a szélsőjobbos erők felemelkedéséhez. De szerepet játszik itt az olajár, a Törökországon át az ISIS-be és Szíriába szivárgó közép-ázsiai muszlim terroristákkal szembeni preventív támadás, és további néhány olyan szempont, ami az orosz lépéseket semmivel sem tünteti fel rosszabb színben, mint a nyugatiakat. Nagyon nehezen lehetne azt mondani, hogy a Közel-Keleten bárkinek igaza van. Amerika tevékeny szerepet vállalt a 2011-es "arab tavasz" mozgalmaiban, pénzelte és kezdettől fegyverezte a status quot felborító ellenzéki csoportokat, és az éves legalább egymilliárd eurós fegyverüzleteiből kivette részét az elegáns Kanada éppen úgy, mint az Egyesült Királyság és Franciaország, miközben ugyanezek a fülük botját sem mozdították az erősödő migránshullámra, pedig az olaszok évek óta kérik a Földközi-tenger egyesült erővel történő ellenőrzését.
Ostobaság, késlekedés, egoizmus, számítás... sorolhatnám. Ezek vezettek oda, hogy a kritikus helyzet mára elérte Európát, és ebben a neki kedvező helyzetben a maga szempontjából megint hatékonyan (az ország szempontjából látszólag szintén, de valójában nagyon kockázatosan -- lásd az utóiratban) politizáló Orbánnak érdeke Magyarország "megvédésén" túl az EU gyengítése is, azaz ezekben a hetekben és ki tudja, még meddig, a feszültség szítása a szomszédokkal és bárkivel -- már csak azért is, hogy még évekig el lehessen hárítani a nemzetközi nyilvánosságban az őt bíráló véleményeket ellenséges és inkompetens véleményekként. Továbbmenve azonban, ideálisan a saját belföldi hatalmának hosszú évekre történő biztosításán túl az európai föderalizáció és a liberális .konszenzus visszavetése, és az eurázsiai kapcsolatrendszer erősítése lehet a távlati cél. A magyar Patyomkin-ellenzék ehhez asszisztál minden bizonnyal titkosszolgálati nyomásra és koordinációval (leginkább az MSZP-t értve ide -- Gyurcsány nem titkosan is Orbánt erősíti minden megszólalásával, a drága).
Ui.: Az olyan kormányfői megszólalások, mint a tegnapi heti rendes, már-már apokaliptikusan, kikerülhetetlenül egy új szövetséget vetítenek előre, amelyre Magyarország a "önvédelme" érdekében kényszerül: "amikor helyzet van -- mondta tegnap Orbán -- akkor mi délről, sem a szerbektől, sem a horvátoktól, nem számíthatunk segítségre". Rosszabb hír továbbá - folytatta -, hogy Magyarország Nyugatról sem számíthat segítségre, "onnan sem csitul majd a bennünket kritizáló hang". Szavai szerint az európai média és politika egy részében a liberalizmus egy olyan válfaja érvényesül, amely "öngyilkos liberalizmus", mert a saját életformánkat sodorja veszélybe. Ugyanakkor -- bizonyítékául annak, hogy a gazdasági mozgásterünk nulla -- rögtön itt van az egyezkedő, tarháló hangnem is: a miniszterelnök politikai bűncselekménynek nevezte azt a felvetést, hogy pénzkérdéseket - a strukturális források egy részének megvonását - összekötnének a bevándorlás - a kvótarendszer - kérdésével. Az uniós forrásokkal kapcsolatban megismételte azt az álláspontját, hogy "gyarmat lennénk", ha fennmaradnának a hatalmas különbségek az EU-ban újonnan belépő, korábban kommunista országok és a régi EU-tagállamok között. Európa éppen azért dolgozott ki bizonyos gazdasági mechanizmusokat - magyarázta -, hogy az újonnan belépő országok ne gazdasági gyarmatként létezzenek, hanem részt tudjanak venni a fair versenyben. Nos, mindent összevetve ezt nevezik, azt hiszem, kockázatos politikának. Az ország egyetlen ember agyának rabságában.
