Liberális demokráciánk az Alaptörvény és az első Orbán-kormány jogalkotásának súlya alatt elporladt, visszatérni nem érdemes hozzá, legalábbis addig nem, amíg azok a baloldali és radikális politikusok akarják vezényelni ezt a visszatérést, akik felkent védelmezőiként hagyták leépülni és kiszenvedni. Míg a liberális demokrácia az egyéni szabadságjogok formalista nyelvén íródott, és ennek megfelelően egy szűk körhöz tartozó szíveket mozgatott csak meg, a polgári demokrácia -- amelyet ajánlok -- nem az egyéni jogokra, hanem az egyének felemelésére épül, a jogokat nem kiinduló- és végpontnak, hanem eszköznek tartja az egyéni önkiteljesítésben. 

A szenvtelen liberális demokráciával -- és ellentettjével, a fideszes nacionalista-korporatív, "illiberális" demokráciával -- szemben a demokráciát a polgárok szolgálatába kell állítani, és mindegyikük számára elérhetővé tenni. Ez a képviseleti rendszeren (illetve annak önkormányzati megerősítésén) túl a jóval erősebb on- és off-line részvételt, a politikai centralizáció visszafordítását, a társadalmi kompetenciák erősítését, és a jogszolgáltatás demokratizálását jelenti, ami nem valósulhat meg az állami intézmények és az egyéni jogok nyelvéből és eszközeiből kiindulva -- nem valósulhat meg tkp. a demokratikus érintkezés piacosításával.

Ellenkezőleg, a demokrácia gyakorlását a formális és alkotmányos szintről (de itt is megőrizve azt) a polgárok közé kell vinni. A liberális jogállam érzelmileg, értelmileg, hasznosulását és stabilitását tekintve is retardált maradt a rendszerváltás első húsz évében-- a polgárok előtti lehetőségek megnyitása helyett az előjogok rendszerét erősítette távol lévén a szélesebb tömegektől, akik a liberális demokráciát nem tekinthették a saját eszközüknek önnön védelmükben és a produktív élet berendezésében, hanem leginkább idegen maradt számukra, egy részüknek pedig -- a megértésben, a jogszolgáltatáshoz való hozzájutásban, annak minőségében, az államnak és a pártrendszernek való politikai kiszolgáltatottságban stb. -- kifejezett hátrányt okozott. Nem véletlenül meg se próbálták megvédeni -- azért nem tették, mert nem érezték a sajátjuknak, nem szolgálta az életüket, nem érezték értéknek.

A polgári demokrácia liberális, de annál jóval több is. Cselekvésre, részvételre és gondolkodásra ösztönöz. A közösségi kapitalizmussal (vö. Mackey-Sisodia, George R. Tyler,) együtt, amely a piac köré a valamikori, 18. századi liberális kezdeteknek megfelelően (!)  erkölcsi és közhasznossági hálót von, a fenntartható egyéni életstratégiák keretét jelenti; a kettő korlátozza az állami és korporatív túlsúlyt és a nekik való kiszolgáltatottságot az életvilágokban, erősíti a kooperációt, hatékonyabbá teszi a versenyt, szétteríti a nyereséget, nagyban csökkenti a korrupciót, és növeli a boldogságot. A legjobb keretét adja egy kompetenciáiban erősen hiányos társadalom magára találásának és folyamatos fejlődésének. A részletekről később.