Németország egyre fenyegetőzőbb hangot üt meg a kvóták elfogadtatása ügyében, miközben egyszersmind befogadná az összes szírt -- Merkel kormánya talán még sosem volt ilyen bizonytalan a nyilvánosságban. Érthetetlen ez a felkészületlenség egy bizonyos ideje azért már húzódó válságban. Pénteken kezdődik Luxemburgban az informális (!) menekültügyi EU-s külügyminiszteri találkozó, a német-francia-olasz trió ennek napirendjére szeretne hatást gyakorolni az EU külpolitikai képviselőjének írt nyilvános (!) levéllel, amelyben követelik a kvótarendszer európai bevezetését. No comment, ami az ügyintézés hatékonyságát illeti.
De nekünk el kell-e fogadnunk egy ilyen kvótarendszert, amellyel talán "jobban járnánk", mint bármilyen nemzeti hőzöngéssel? De miért kéne, kérdezhetik az ellenzők, ha ez az ország sokkal kevésbé alkalmas (gazdaságilag, kulturális, politikailag -- értve ezalatt a jobbos véleménytöbbséget) más kultúrájú népcsoport letelepítésére és integrálására, mint az Egyesült Királyság, Németország, vagy gyakorlatilag bármelyik nyugati tagállam? Ki, milyen legitimációval kötelezheti az országot?
A helyzet az, hogy közben mégis (nagyjából) EU-s pénzekből élünk. Ez lehetne akár elég erkölcsi kényszer -- a hála, úgymond. De e mögül mégis hiányzik valami, amire a menekültáradat nagyon élesen hívja fel a figyelmet: Európa szellemi, kulturális, erkölcsi egysége, amely szolidaritásra kötelezne minket, magyarokat, más népekkel szemben. Pont az hiányzik az EU-ból, amelynek révén az ilyen válságokban számíthatnának egymásra az államok: a sorsközösség tudata. De ez nincs meg, mert/ezért nincs az EU-nak nemzetek fölötti legitimitása.
A kvótarendszer -- ha már egyszer nincs jobb megoldás -- csak egy olyan kontinensen vezethető be a siker reményében, keserű szájíz nélkül, amelyben a sorközösség tudata automatikus szolidaritásra sarkall más nemzetekkel a közös problémák megoldása érdekében. Furcsamód, miközben állandóan Európa közös kulturális gyökereiről papolunk, ezek a gyökerek száraznak tűnnek -- nem teremtik meg a közösség élményét, ezért mi sem érthetőbb, mint néhányak ágálása a kvótarendszer ellen. Nemcsak Orbánnak, de jó néhány európai politikusnak el kell döntenie, most akkor mire tartják az Uniót? Alapvetően megvédendőnek a létező közös értékei és hagyományai okán, de ez esetben el kell fogadniuk a kvótát az erős közösségből ránk háruló kötelességnek engedve, vagy alapvetően értékeit tekintve üresnek, és ez esetben legfeljebb a finanszírozásért érzett hála kötelezheti a szabódó népeket a kvótába való belenyugvásra. A kvótarendszer ügye itt van elásva, eddig kell leásni érte. Ha már egyszer nincs jobb megoldás.