A politika konfliktusos műfaj. De amikor maga a politika intézményrendszere épül a konfliktusra és a gyűlöletkeltésre, az egy teljesen más helyzet. A konfliktusos politika megengedi a nyilvános együttműködést, mert az intézményes célja a közjó. A gyűlöletkeltés intézményrendszere azonban kizárja a termékeny konfliktusokat, és magát az eredeti értelemben vett politikát és parlamentarizmust (a közösségiséget és a megbeszélés lehetőségét).
Ezért amikor az alkotmányosságot hiányolja mindenki, aki nem hisz az orbáni gyűlöletpolitizálásban, akkor gyakorlatilag a politika haláláról is beszél. Nem csoda. Magyarországon nincs politika, csak hatalmi játékok, konkrétan a gyűlöletpolitikus Orbán személye körül, illetve abból táplálkozva.
A legutóbbi -- teljesen diszfunkcionális, csak a magyarok további radikalizálására irányuló -- idegenellenes kampány, ideértve a nemzeti "konzultációt" és a plakátkampányt természetesen egy tágabb mederbe illeszkedik, amely a folytonos belső és külső ellenségkeresésről és -keltésről szól. Az ország reális alapok nélküli kettéosztása, az emberek egymásnak uszítása, miközben a politikai osztály lerabolja az országot, olyan fajta cinizmus, amely alighanem példa nélküli a nyugati demokráciák II. világháború utáni történelmében. Meg is van az eredménye. A "kultúránk", amelyet oly fennen véd a gyűlölet, a nemzet ellen fordult, és egyre mélyebb válságba taszítja az országot.
A gyűlöletpolitikus Orbán elleni kiállás -- a politika lehetőségének a visszaszerzése -- ezért minden jó szándékú ember kötelessége politikai vagy kulturális felfogástól függetlenül. Nem kell politikai koalíciókban vagy összefogásban gondolkodni, mert még csak erre sincs szükség. Ha az ország egységet tud képezni a gyűlölettel szemben, akkor automatikusan eltűnnek azok a politikusok is, akik ebből élnek. A kérdőívezés kudarcából világosan látszik -- és látja ezt Orbán is --, hogy a gyűlöletkeltés elért a falig. Innen már nincs tovább.
Ha az ellenzék képes elérni -- és ennek első jelét jólesően tapasztaltam a szoci pártelnök mai beszédében -- hogy a gyűlölet elleni kiállás váljon a fő üzenetévé, akkor önmagában a beszédmód megváltozása megtörheti a gyűlöletrezsimet. És ha még erre befogadó, kooperatív, innovatív politika is épül, akkor nem kérdés, hogy ki fogja "tematizálni" a közéletet. (Reménykedem, hogy nem megy totálisan ellene az ilyen wishful thinkingnek a realitás: pl. a szoci párttal kapcsolatos gyanúm, hogy Orbán kenyerén él.)
PS. Ha már Tóbiás, akkor legyen Lázár is: Egy "érdekkijáró, posztkádári kultúrában élünk 30 éve". "Mi egy olyan nemzet vagyunk méretünknél, adottságainknál és gondolkodásunknál fogva, hogy van egy ezeréves múltunk, ami biztos" - mondta. "A jövőről részben nem vehetjük méretünknél fogva a bátorságot, hogy mi van, részben meg nem is tudjuk" - tette hozzá. És hát ennek megfelelően is cselekszik: "Hamarosan elstartol a központi dohányellátó, és a trafikosztáskor taroló, Lázár Jánossal jó kapcsolatokat ápoló Continental-csoport megint jó közel került a zsíros bödönhöz." Hiszen megmondta... posztkádári kultúrában érünk, minek kapálózni.
