1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.06.11. 11:15 HaFr

Se felelős kormány, se felelős ellenzék

A magyar kulturális identitások átlaga (individualista/egoista, bizalmatlan, pesszimista, vezérelvű, nacionalista, ugyanakkor békés, ami másfelől a kezdeményezőkészség hiányát is jelenti) értelemszerűen nem kedvez a polgárosodás programjának és az országot átható konstruktív szabadság kiépülésének. Csak a Fidesz utóbbi néhány hónapos rombolásából világosak azok a határok, amelyeken belül az átlag jól érzi magát (kb. a gyűlölködésen innen és semmittevésen túl, a "valahogy mindig volt, csak vigyázzunk, ne legyen rosszabb" keretfeltételei között), ami az óhatatlan személyes és társadalmi méretű sikertelenség érzésével párosulva rendkívül erős visszahúzó erő a fejlődésben.

Nem akarok nagyon hosszan elveszni a már többször lerágott nemzetkarakterológiában, de érteni kell ezeknek a kulturális tényeknek a jelentőségét egy politikai rendszer és magának az ellenzékiségnek a szempontjából. A Fidesz mást sem tesz, mint ebben a spektrumban kínál álmegoldásokat nem létező problémákra, illetve kerüli el a létező problémák (a társadalmi kompetenciák/versenyképesség hiányának, a fenti jellegzetességeken átívelő politikai-kulturális megosztottságnak, az önismeretünk hiányának) szisztematikus felszámolását. Márpedig olyan környezetben, amelyben a nemzeti karakter ezt a képet mutatja, a hatékony politikának -- mint a modernizáció egyetlen ágensének -- a hiánya majdnem halálos csapást mérhet a nemzetre. 

A "hülye nép" és az ehhez hasonló érvek a helyzet meg nem értéséről árulkodnak. A nép nem kiválasztja a hülyeséget magának, hanem nincsenek eszközei a jó választásokhoz, mert a jó választások (pl. az "európai értelemben vett" ellenzékiség) nem bocsátanak a rendelkezésére ilyet. A Jobbik alapvonásai még rémségesebbek a Fideszénél, hiszen míg Orbán csak a hatalmat akarja (és a vele a keleti autokráciákban járó pénzt és hódolatot), addig a Jobbik komolyan hiszi, hogy a nemzeti bezárkózás politikája sikerre vezethet. Míg Orbán és társasága egyszerűen civilizálatlan, és Századvégestül, Habonyostul sincs fogalma egy versenyképes társadalom működéséről (miért lenne, sose éltek ott, sose működtettek ilyet, de egy pimf szabadpiaci céget sem), addig Vona és társasága meg van győződve róla, hogy a Nyugat zsákutca. (Az MSZP jó eséllyel le van fizetve, nem önálló tényező. Nagyon elég megnézni ehhez a hallgatásuk történetét a Qaestor-ügyig bezárólag.)

Mind ezekkel szemben történelmi méretekben a Római Birodalomtól datált Nyugat az egyetlen globálisan sikeres társadalmi projekt a világtörténelemben, a tőke, a magas minőségű munka, és a hatékony kormányzás együttes értékteremtő ereje olyan régről fejlődő paradigma, amelynek meghaladása (elvetése és a helyébe egy radikális eltérő paradigma meggyökerezése) ma még ismeretlen lehetőség -- miközben a meghaladására vonatkozó igény a társadalmi sikertelenség arányában nő a világban, egyszóval humbug. Más szóval, ha nem vagyunk képesek ennek szabályai szerint játszani, elveszünk.

Ha az ember elmegy Londonba, láthatja, hogyan működik a világ. Ha Budapesten van, látja, hogyan működik az ország. Ég és föld. Mondjuk, én látom a City toronyházaiból, az autókölcsönzőkből, a szállodákból, a pubokból, de látom a vállalatok olajos vagy kevésbé olajos padlójáról és az évi 10-15,000 fontot kereső bevándorlók elbeszéléseiből is -- összecsengenek. De ennél felületesebben, mindenki számára elérhetően: tegnapelőtt magyarul köszöntött a határőr, tegnap egy pakolóautomata előtt téblábolván, mert nem fogadott el kártyát, nekem meg nem volt apróm, egy nő messziről rohan felém, hogy már egy ideje figyel, ugye, nincsen apróm. Nincs, mondom. Akkor ad, mondja lelkesen, és miközben kiszámolja a pénztárcájából, csacsog. Kis dolgok, nyilván az ellenkezőjükről is be tudna mindenki számolni, de mégis jelzik azt, hogy a Nyugatról táplált hazai mítosz a kiüresedésről stb. legalábbis problematikus. Mintha a mi kultúránk (lásd fenn) nem lenne az. Hát védjük meg, de ésszel!

A Fidesznek nincs jövőképe az országról. A jelen által kínált nyugatias (igazolt) jövőképet pedig ostobán mószerolja. A balos ellenzék nem baloldali és nem ellenzék. (Gordon Brown -- fiskális ember! -- köréből jegyezték fel, hogy körbekérdezte a tanácsadóit, mi legyen a blairista (!) Labour eme második kiadásának kormányzati célja: az alsó 25% életkörülményeinek javítása, hangzott a válasz. Brown: jó, legyen, csináljuk, de azért ne nagyon hangoztassuk (mert, ugye, ezek jellemzően nem szavaznak -- de MÉGIS legyen ez a cél). Magyarországnak se felelős kormánya, se felelős ellenzéke. Van-e vajon felelős sajtója?

34 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr437533642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.06.11. 11:45:42

Nem rossz. Kösz, hogy nem hülyézed le a népet.

Egyet azért javítanék:

"világosak azok a határok, amelyeken belül az átlag jól érzi magát (kb. a gyűlölködésen innen és semmittevésen túl, a "valahogy mindig volt, csak vigyázzunk, ne legyen rosszabb" keretfeltételei között)"

Nem, nem érzi jól magát. Sőt, rosszul érzi magát, csak a tapasztalatai alapján nem bízik benne, hogy lehet jobb is, ezért a változásokkal szemben gyanakvó. Mivel a demokratikus kapitalizmusnak csupán a neki jutott hitvány és korrupt "exportváltozatát" ismeri, nem bízik a demokratikus kapitalizmusban sem. Ez a te kihívásod: meggyőzni az embereket, hogy "Lehet Más a Demokratikus Kapitalizmus". :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.11. 11:47:28

@Holger Hartland: de minek, ha ilyen rosszul állok, ha csak 13 olvasóm van, nemde? :)

Májküll (törölt) 2015.06.11. 12:21:14

>Mind ezekkel szemben történelmi méretekben a Római Birodalomtól datált Nyugat az egyetlen globálisan sikeres társadalmi projekt a világtörténelemben, a tőke, a magas minőségű munka, és a hatékony kormányzás együttes értékteremtő ereje olyan régről fejlődő paradigma, amelynek meghaladása (elvetése és a helyébe egy radikális eltérő paradigma meggyökerezése) ma még ismeretlen lehetőség -- miközben a meghaladására vonatkozó igény a társadalmi sikertelenség arányában nő a világban, egyszóval humbug. Más szóval, ha nem vagyunk képesek ennek szabályai szerint játszani, elveszünk.

De nem tűnik fel, hogy a Nyugat gőzerővel dolgozik azon, hogy tönkretegye magát? Amikor naggyá tette magát, akkor nem volt se feminizmus, se melegjogi izé, se antirasszizmus, se politikai ateizmus / laicizmus (na jó, a franciáknál igen), se antinacionalizmus, se pacifizmus, se gondoskodó állam, se fene.

Ha a mostani Nyugatot utánozzuk, amelyik leépíti a hatalmát, akkor vajon mi lesz az eredménye?

Ha a 150 évvel ezelőtti Angliát utánoznánk... az működne, de akkor mindenki fasisztánal tartana, a mai angolok is.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.11. 12:27:48

@Májküll: :) de a Nyugat éppen rosszabb állapotban van, sok mindennek, így a balos, PC, relativista, multikulti ajnárnak is köszönhetően -- de az észhez térés a korábbi ilyen rosszabb periódusokban sem a visszatérés valami elmúlthoz, hanem az elmúlt konstruktív integrálása hozta el.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.06.11. 12:44:36

"A Jobbik alapvonásai még rémségesebbek a Fideszénél, hiszen míg Orbán csak a hatalmat akarja (és a vele a keleti autokráciákban járó pénzt és hódolatot), addig a Jobbik komolyan hiszi, hogy a nemzeti bezárkózás politikája sikerre vezethet."

A Fidesz is ezt hiszi, csak nem hirdeti nyíltan mint a Jobbik. Az a probléma mindkettővel, hogy nem csak bődületes hülyeségeket mondanak, hanem el is hiszik azokat. Annyi a különbség közöttük, mint az akasztásos és tarkólövéses halálbüntetés között. Le kellene számolni a Fidesszel kapcsolatos maradék illúziókkal. :)

2015.06.11. 13:02:43

@HaFr:
a nyugatnak nem a jelenét, hanem a múltját kellene utánozni.

Toportyán Zsóti 2015.06.11. 16:20:29

@Fuxos (ex bömis): Miközben elemzők azt vitatják, sikerül-e a néppártoskodó Jobbiknak megszabadulnia a párt radikálisaitól, azért érdemes odafigyelni, hogy Vona Gábor is tud meredeket mondani az övéi körében. Kedvenc folyóiratában, a Magyar Hüperiónban a demokráciáról, a tömegek manipulálásáról valamint a modern lovagok és a sötét erők harcáról értekezett.
Korábban már blogunkon írtunk arról, kiket tekint Vona Gábor eszmei példaképeinek (a témáról itt is olvashatnak). E szellemi körnek van egy új folyóirata, amelyik most kezdte harmadik évfolyamát, a neve Magyar Hüperión. A Jobbik elnöke rendszeresen küld írásokat ide. Az egyikben (“A modernkori ember politikai tipológiája” című írásban) így jellemzi a választók többségét:
A MODERN DEMOKRÁCIÁK LEGKISEBB ALAPEGYSÉGE TEHÁT NEM AZ EMBER, HANEM ANNAK LESÜLLYEDT TORZÓJA, A TÖMEGLÉNY… A STUPID.
"A stupid számára a politika egyedüli célja, hogy a gyomrát megtöltse és barázdátlan agyát ingerelje szubhumán tévéműsorokkal… ő a modernkori demokrácia alapanyaga… a stupid a disznó, amely a moslékban hempereg és mindent megzabál....Alapos vizsgálat után könnyen belátható, hogy mondjuk a papucsállatkával összemérve csupán mennyiségi különbségek felmutatására képes.

Toportyán Zsóti 2015.06.11. 16:26:16

Jelenlegi pártfinanszírozás tízszerese kéne hogy legyen politikai élet,narancstolvajok pedig számolatlanul költhetnek önreklámra,mások mocskolására.

egy mondat a ... 2015.06.11. 16:29:50

@HaFr:
'de minek, ha ilyen rosszul állok, ha csak 13 olvasóm van, nemde? :)'

Meg kéne becsülni a leghűségesebbeket, nem gondolod?

Meg aztán milyen szép fricska lenne a diktatórikus, autokrata rendszergazdának, ha a bloggazda végre szabadon dönthetne a saját szellemi tulajdonáról méltánytalanul rabságba, elnyomásba taszított kommentelője szabadságvesztésének felfüggesztéséről?
:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.06.11. 16:52:48

@HaFr: Kleine Fische gute Fische, innen szép nyerni és hasonló közhelyekkel válaszolhatok. :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.11. 17:12:35

@Holger Hartland: á nem, innen már nagyon könnyű, eddig volt nehéz

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.11. 17:13:28

@egy mondat a ...: nem szégyen több nickkel jelen lenni az univerzumban -- tudd meg, hogy kell visszaállítanom, megteszem

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.06.11. 17:53:16

@HaFr: Az admin felületen balra van egy "Kommentek" menü. Rákattintasz, bejönnek a kommentek. Jobbra lesz egy "Kommentelők kitiltása" című legördülő lista (vagy mi), és azon szerepelnek a kitiltott nickek. Kiválasztod, akit vissza akarsz engedni és a "Tiltás levétele" gombra kattintasz.

(Nem vagyok azonos "egy mondat a ..." nickkel és - tudtommal - nincs közöm hozzá, csak nem bírom nézni már, hogy egy PhD-vel rendelkező change manager pártelnök nem igazodik el egy nyavalyás adminfelületen. :))

egy mondat a ... 2015.06.11. 18:26:20

@HaFr:
Én ragaszkodtam (volna) az egyetlen nickemhez, még meg is alázkodtam érte; eddig csak osszian nem bírta el visszafogott iróniámat :)
Rendíthetetlen barátsággal köszönöm!
Pontosabban köszönni fogom, amint látom ...

dr. jenőke (jenőke) 2015.06.11. 21:30:32

@HaFr:
.
Ne szerénykedj. Többen olvasnak.
Csak némely pikírt, vagy meg nem értést tanúsító válaszod miatt kevés a hozzászólás.

bádogos 2015.06.11. 21:40:58

"Márpedig olyan környezetben, amelyben a nemzeti karakter ezt a képet mutatja, a hatékony politikának -- mint a modernizáció egyetlen ágensének -- a hiánya majdnem halálos csapást mérhet a nemzetre."

Ezzel csak egy baj van. A jelenlegi magyar "jobboldal" szótárában nincs még egy olyan gyűlöletes szó, mint a "modern". Olvasd vissza a kommenteket, hányan vágyódnak vissza csak itt a múltba.

borzimorzi 2015.06.11. 21:53:28

@unionista᠍: Vagy még inkább a helyzetekre adott adekvát válaszok kidolgozására való képességét...

Üdv:
b

program készítő 2015.06.12. 00:33:01

Már minden sajtó az alapítványaik révén a jelenlegi pártok tulajdonában van,nincs lehetőség független sajtót találni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.12. 07:00:41

@Holger Hartland: megtörtént, ezt is megtanultam :) @egy mondat a ...: volt néhány belőled :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.12. 07:01:58

@dr. jenőke (jenőke): hát én tudom aztat, meg aztat is, hogy nem vagyok elég toleráns a valósággal :D

leponex 2015.06.12. 07:21:23

@HaFr:
Köszönet!
Nélküled egy se jött volna ebbe a mogorva blogvilágba :)

nemecsekerno_007 2015.06.13. 20:36:33

Én az összes ilyen és ehhez hasonló "megnyilvánulásban" - vagy minek is nevezzem - mindig a másokra mutogatást látom. Ugyanazt csinálja, ugyanaz a szemlélet mint azoknak akiket kritizál. Biztos sok a kattintás-vadász blog meg cikk, mer' arra jönnek a hirdetők, de valahogy nem értem. Ugyanaz a zsákutcás gondolkodás mint amikor a "jajj, mér' keresünk ilyen szarul" című rémdrámát játszák. Aki kevesli a fizetését, az legyen vállalkozó. Úgyis sok szó esik a tudásalapú gazdaságról és valóban ilyenekre (is) lenne szükségünk.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.13. 20:53:04

@nemecsekerno_007: azt hiszem, kicsit tájékozatlanul formálsz véleményt

Netuddki. 2015.06.13. 21:07:05

@HaFr: "Míg Orbán és társasága egyszerűen civilizálatlan, és Századvégestül, Habonyostul sincs fogalma egy versenyképes társadalom működéséről"

Ezzel szerintem nagyon mellélőttél. Nem egyszerűen civilizálatlanok, hétpróbás gazember bűnözők.
Próbáljátok már abból a nézőpontból szemlélni az orbán rezsimet, hogy a fő céljuk a közpénz eltulajdonítása. Ebben pedig semmi gátlásuk nincsen. Annyi gógyijuk azért van, hogy nem fogják kamerák kereszttüzében beismerni. De valahol a fedősztorinak meg kell lenni. Ennyi telik belőlük.

Fel kéne már fogni, hogy az orbán rezsim, nem lehet partner semmiben, ehhez már túl messzire mentek és túl sok a veszíteni valójuk. Bármit meg fognak tenni, hogy a "hatalmat" megtartsák. Szülinapi babazsúr volt amit a 2002-es választások és az öszödi beszéd után műveltek...

Ortodox 2015.06.13. 22:02:19

'Csak a Fidesz utóbbi néhány hónapos rombolásából világosak azok a határok, amelyeken belül az átlag jól érzi magát (kb. a gyűlölködésen innen és semmittevésen túl, a "valahogy mindig volt, csak vigyázzunk, ne legyen rosszabb" keretfeltételei között), ami az óhatatlan személyes és társadalmi méretű sikertelenség érzésével párosulva rendkívül erős visszahúzó erő a fejlődésben.'

A fidesz fossá nyerte magát.
Magyarország visszatért a régió élbolyába.

Mi is lett a PKP projekttel?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.06.13. 22:04:34

@Ortodox: nézd, frusztrált hülyékkel még a PKP sem tud mit kezdeni, menjél pszichiáterhez

Jolka40 2015.06.13. 22:18:52

@Ortodox: A Fidesz tényleg fossá nyerte magát :D

anyadmajma 2015.06.13. 22:34:32

@Ortodox: te meg egy ilyen hazaáruló bolsevik geci vagy.

@bértrollbosszantó_kovi1970: És akkor most sajnáljam a sok hülyét, aki még hisz abban, hogy majd jól megegyezik a fidessel, és minden rendben lesz?
Sajnáljam az orvosokat, a rendőröket, a katonákat, az ápolókat, a tanárokat? eddig mindegyikkel kibasztak.

nemecsekerno_007 2015.06.13. 23:36:45

@HaFr: az lehet, de legalább feleslegesen nem elmélkedek...

anyadmajma 2015.06.13. 23:45:12

@nemecsekerno_007: aki kevesli a fizetését az legyen vállalkozó?
És mire vállalkozzon? amikor sorra mennek csődbe a nem haver-sógor-koma vállalkozások?

Bár alapvetően ebben igazad van, de a problémának sokkal több összetevője van. Na, ha bármelyik másikat nézem, akkor nincs igazad.

nemecsekerno_007 2015.06.14. 08:12:51

@anyadmajma: "És mire vállalkozzon?"

na ezen kéne erősen gondolkozni, síránkozás helyett. A kormánytól, O.V.-tól teljesen függetlenül 2020 után egy fillért nem ad az EU, utána nekünk kéne előállítanunk azt amit most kapunk. Hát ez nem kevés pénz és nem a belső piacra épülő vállalkozások fogják megtermelni.

"problémának sokkal több összetevője van."
na ez az egy biztos, de megoldás az nincs annyi. azért írtam, hogy "zsákutcás gondolkodás". Sajnos ez a gondolkodási séma nagyon mélyen gyökerezik az egyének és közösségek szintjén is. Ez az egyik legnagyobb versenyhátrányunk. Van egy angol mondás:
"Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy." Hát itt nálunk a többség a probléma része.
süti beállítások módosítása