Küzdünk a személyes életünkért, a családunkért, a barátainkért és az országért. Az a célunk, hogy mindenki felismerje: az ország elhanyagolása és átadása egy szűk politikai bűnözői körnek és társutasainak visszahat mindenki személyes életére. Amikor visszatérően felemlegetjük a szociális kompetenciáink hiányát, az elsősorban annak a képességnek a hiányára utal, hogy a nép többsége felismerje: nem lehet optimális életet élnie senkinek, ha a nemzeti közösség élete nincs rendben.
Lépten-nyomon próbáljuk hirdetni: a bal- és jobboldaliság politikai konstrukció, olyan ideológiai mákony, amely természetellenesen nyomorítja meg a jobb sorsa érdemes emberek személyes életét. Polgári konzervatívként autonómiákban, társadalmi integrációban, személyes és közösségi versenyképességben gondolkodunk, ami nem lehet idegen se a magukat baloldaliként, se a magukat polgári jobboldaliként definiáló honfitársainktól. Ha nem látjuk be, hogy a társadalmi (nemzeti) kompetenciák összességének emelése az ország kibontakozásának egyetlen útja, a jelenlegi politikai kultúra viszont minden egyes nap rombolja a boldogságunk alapjait, akkor súlyos évek, évtizedek várnak ránk a továbbiakban is. Ez nem bal- és jobboldaliság kérdése. A józan észé.
A társadalmi kompetenciák hiányának -- a felismerés hiányán túl -- a második formája az érdektelenség, amellyel a többség a közügyeket kíséri. A valóságtól való menekülés jellemzője azoknak is, akik egyébként belátják a politikai rendszer minőségének fontosságát a személyes életekre, de valamiért reménytelennek látják a küzdelmet, hárítanak, a magánéletbe menekülnek, vagy kivándorolnak.
Hanem még az érdeklődők köre is jellemzően megmarad a reaktív, kommentelő, vélemény-nyilvánító, kritikai viselkedésnél. Ennek fontos szerepe lehet egy adott állapot leírásában, és bizonyos közösségi hálózatok erősítésében, de nem visz előre a változásban, ha a hatalom annyira arrogáns, mint a mai, és a társadalom nagyobb része olyan alacsony kompetenciákkal viszonyul, mint ma.
Az aktív politikai munkának nincsen alternatívája, ha valaki komolyan szívén viseli az első bekezdésben vázolt összefüggéseket. Az aktív politikában először is el kell döntenie mindenkinek, milyen országban akar élni, illetve ha Magyarországon, akkor milyen legyen ez az ország. A második lépés, hogy körülnézzen, ebbe az irányba hatnak-e a mai folyamatok. Ha kiderül, mégse, akkor -- harmadik lépésként -- a szemlélőnek el kell döntenie, hogy alapos tájékozódás után lát-e olyan politikai erőt, amelytől valóban remélheti a folyamatok megfordítását, illetve az, amelyikhez elvileg vonzódna (Fidesz, DK, miegymás) valóban ilyen-e. Ha nem lát támogatható erőt az agy, a szív és a lélek közös szempontjából, érdemes még egyszer körülnéznie (mivel ez egy kulcspont, ahol a döntések megcsúszhatnak), hogy valóban nem lát, vagy csak a törzsi, kulturális meggyőződései mondatják ezt vele. Ha tényleg nem lát, akkor csinálnia kell egyet.
Mármost a PKP-ben így gondolkodtunk, és alapítottunk egy ilyen politikai szervezetet. Azt szeretnénk, ha mindenkinek alkalma lenne bekapcsolódni a munkánkba, aki eljutott az aktív politikai szerepvállalás gondolatáig, és úgy hoztuk létre a közegünket, hogy abban az egészen laza kötődéstől (pl. az Ország Fája mozgalmon keresztül) a legszorosabb párttagságig több szinten lehessen részt venni, és az a lényeget illetően ne legyen idegen senkitől, akik tízes számkörben össze tud adni, és nem lekötelezettje egyik politikai alternatívának sem.
Azt akarom nyilvánvalóvá tenni, hogy van lehetőség. Van olyan lehetőség, amelyik racionális, a közjót szolgálja, és összeilleszthető mindenki személyes habitusával, a rendelkezésre álló idejével, és közben mégis óriási hozzáadott értéket jelenthet az országnak, és ezen keresztül mindenki életében. Érdeklődjetek! www.pkp.hu