Az Élet Menete rendszeresen azt a kb. 3 kilométeres utat teszi meg, amely annak idején az auschwitzi rámpáktól a birkenaui halálgyárig vezetett. A zsidó vagy zsidó identitású magyaroknak (is) rendszeres alkalom a megemlékezésre, és nekünk, nem-zsidóknak alkalom a megrendülésre és az önvizsgálatra.
Ez utóbbi mintha mindig ugyanilyen rendszeresen el is maradna. A helyzet nem épp szívderítő. Van egy ország, amelynek valamennyire is aktívan politizáló polgárai vagy egy rasszista (a magyarság felemelkedését etnicista alapon elképzelő, más etnikumokkal szemben kollektívan türelmetlen, kirekesztő, előítéletes), vagy egy, a nyugati liberális demokrácia (egyébként Auschwitzban megbukott) hagyományával szemben kritikus, de ezzel szemben az orosz, a török autokráciák felé kacsingató párttal azonosulnak. Ez utóbbi politikai erő az egy éve álló Szabadság téri torzó tanúsága szerint nem hajlandó tudomásul venni a "keresztény" magyarok felelősségét sem a zsidók deportálásában.
Nehéz hinni (én mégis hiszem), hogy a magyar választók említett része csak a kínálat gyengesége miatt szavaz ezekre a pártokra és ezekre az eszmekötegekre. A politikai és a nyilvánosság felelőssége óriási egy nép nevelésében, és nálunk éppen a politika és a nyilvánosság van messze a legrosszabb bőrben. A társadalom törzsi és populista eszközökkel történő vezetése egyformán felróható ezeknek.
Az idei Élete Menete szervezői ugyanakkor mintha maguk sem értenék a felelősségüket a rendezvény kinyitásában. A FB-odaluk tanúsága szerint 8-9 ezer embernek küldtek meghívót -- ennyire telne a képzelőerejükből arra vonatkozóan, hogy hány magyarnak kellene ma ott lennie a menetben? Zsidó honfitársaink befolyásos képviselői talán maguk sem képesek felfogni a magyarság osztályrészét ebben a traumában -- na, nem a bűnrészességét, azt jól értik, hanem az engesztelődésbe való bevonásunk feladatát. Amíg az Élet Menete látványosan zsidó ügy marad -- és ebből a szempontból egy-két díszpolitikus jelenléte édes keveset számít --, addig nem számíthatunk többre, mint a törzsi előítéletek erősödésére: szöges ellentétben a Menet céljával.
Ilyen körülmények között a Menet inkább a egy kisebbség önmegerősítésének intézménye, mint alkalom egy nemzet megrendülésére és önvizsgálatára. A megfelelő gesztus (pontosabban a megfelelő értelem) csorbulása nem segít abban, hogy oldódjék, ami az antiszemita folklórban összekötődik: az Auschwitz-ipar és disszimiláns zsidó identitás egymást erősítő érdekei, a nemzetek (pl. a magyarság) elleni globális zsidó összeesküvés fixációja, és Izrael agresszív ("fasiszta") államrezonja. Ez a borzasztóan erős, az olyan frusztrált országokban meg, mint a mienk, ellenidentitás-teremtő gondolati kövület csak erősödik a (törzsi) "ballib" közéleti bezárkózással és sérelmi politizálással, amelyre az Élet Menete mostanában inkább reprezentatív alkalom, mint okos ellensúly. Lehetne ezt sokkal jobban is csinálni.
