1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.03.13. 08:34 HaFr

A Múzeumkertben megcsúfolják Március Idusát

Orbán öt éve minden tettével megcsúfolja Március Idusát, és holnap a Múzeumkertben ennek a csúfságnak szervez vásári kavalkádot.

1848. március 15-e a polgári szabadság, a közteherviselés és a törvényesség kivívásának napja.

2015. március 15-én ezeknek az eszméknek a kiforgatója alázza meg a nemzetet, amikor belefog majd a szónoklatába.

1848. március 15-e a a polgári szabadság, a közteherviselés és a törvényesség kivívásának napja.

Szabadságharc követte a forradalmat, de a szabadságharc a személyes szabadság és a nemzeti függetlenség kettős jelszavát sosem adta föl. Ma a nemzeti függetlenséget és a szuverenitást kijátsszák a polgárok szabadságával szemben. Az életeket áldozatul vetik az állami céloknak. Megint ott tartunk, hogy félnemzetek acsarodnak egymásra számító politikai akaratoknak engedelmeskedve, mesterségesen szított politikai ellentétek mentén, a szabadságunkat önként vagy utasításra, de egyaránt koncként hajítva a frontvonalakba.

Az életünk eltávolodott az eszményeinktől, és ahelyett, hogy az életünk és az eszményeink között egyensúly alakulna ki, az eszményeinket húzzuk le a sárba. ’48 fénylő csillaga nemcsak egyre halványabban világít a rendszerváltás óta, de maholnap még az is kiderülhet róla, hogy Világos és Arad nyomán gyúlt ki az égbolton, vagy tán ott sincs, mindössze a muszka csizmák égbe vetülő képe.

De két félnemzet összetéve is mindig gyengébb, mint az egész. És egész akkor lesz, ha a szabadság és a függetlenség újra egy zászlóra kerül, amikor mindenki részévé válhat a nemzeti sorsközösségnek, nem lesznek közöttünk áldozatai a sorstalanságnak, csak azért, mert magyar anya Magyarországra szülte őket.

A szabadság és a függetlenség, a Haza és a Haladás nem lehetséges a polgárok egyetemének ellenében. Ahol nincs nemzet, mert a nemzetet súlyos törésvonalak szabdalják, ott nem lehetséges közakarat sem a közös sorsunk javítására. Ahol nincs nemzet, mert a kevesek a sokakból élnek, és csak elvétve a saját tehetségükből, ott nincs se Haza, se Haladás. A nemzetet felemészti a léttől való minden napos félelem, önként ünnepelni se oka, se kedve. A tehetségesebbek elvándorolnak, a kétségbeesettebbek elnémulnak. Március 15-e nem jelent számukra semmit.

(Részlet a március 14-i Fővám téri beszédemből)

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr527264679

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.03.13. 15:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eqlessootista 2015.03.13. 11:15:19

@Fuxos (ex bömis): @fvipera:
Igen, valahogy így. AZ elvek örökösek, sérthetetlenek, nem változnak, ugye, s talán ez az ultrakonzervativizmus.
Node, kicsit azért még ebben is kételkedem. (hát még a mindennapok apró kis eseményeinek tengerében)
Nyitott vagyok jobb értelmezéssel megbirkózni. :)

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.03.13. 11:22:32

@gacsiiiz:

"Nyitott vagyok jobb értelmezéssel megbirkózni. :)"
Igazi konzervatív hozzáállás....gyakorlatias. :)

unionista (törölt) 2015.03.13. 11:44:06

@gacsiiiz:
a legkorábbi agenda szerintem ez:
16-17 őszén/telén közvetlen államfőválasztás, civil önkormányzatok jönnek létre
18 tavaszán független országgyűlési választások. kétkamarás parlament a politikai pártok az alsóházba szorulnak.
19 nyarán ep választásokkal egyidőben a járási és a megyei kormányhivatalok élére a köznép pártatlanokat választ

de ennek az előfeltétele, hogy az összes politikai párt támogatottsága a teljes népességen belül tartósan 50% alá essen. kevesebb legyen a pártos és lényegesen több a pártatlan. a jelenlegi 60 (pártos):40 (pártatlan) arány megforduljon.

közvetlen államfő-választást lehetne a legkönnyebben kivívni. pártatlan jelöltekkel. áder helyébe ne orbán üljön, hanem egy idősebb akadémikus. az összes szomszédos ország közvetlen választ köztársasági elnököt. ausztria is. az összes visegrádi ország, kivéve magyarország. a rendszerváltók első hazugsága az volt, hogy ez a demokráciában nem szokványos. dehogynem. németországban nincs közvetlen elnökválasztás. ott a szövetségi elnököt a szövetségi államok erre a célra létrehozott testülete választja. konszenzusra törekedve. a jelenlegi német szövetségi elnök gauck a konvenció 1228 tagjából 991 támogatását élvezte rögtön az első fordulóban.

ha ezeket a mintákat tekintjük, akkor konszenzus lehetne abban, hogy az államfőt válasszunk közvetlenül. és az legyen párton kívüli. akár hagyományosan levélben, akár elektronikus módon a néptől követlen gyűjtse az ajánlásokat. a politikai pártok kampányainak kizárásával. a szokásjog akár az is lehetne, hogy a többségi alapon megválasztott államfő a második helyezettet (a segítőjét) emelje valamiféle nádori szerepbe. a pártatlan széthúzásból legkönnyebben így lehet valamiféle középutasság.

de ennek az előfeltétele, hogy az összes párt támogatottsága 50% alá kerüljön. áder mandátumának lejártával orbán viktornak vagy gyurcsány ferencnek közvetlen államfőválasztáson szemernyi esélye ne legyen.

eqlessootista 2015.03.13. 11:57:02

@unionista: számomra teljesen jó elveknek tűnnek ezek, amiket javasolsz mgfontolásra. Remélem, a PKP is van annyira pragmatikus, hogy ilyesmikre odafigyel.

Kérdés az, hogyan lehet ezt megismertetni az emberekkel, megértetni, elfogadtatni, és annak megfelelőan átalakítani az alkotmányt, hogy a javaslatod megvalósuljon? Milyen társadalmi erők
(érthető átvitt és konkrét értelemben is) tudnák ezt a megvalósítási eljárást felvállalni és kivitelezni?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.03.13. 12:17:05

@DrGehaeuse: @HaFr: Nem lehet, hogy a lendvais indexcímlapos volt, és onnan kattintottak? Azért legyen csak ott a beszéd is, kattintanék, ahogy az előzőekre is.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.03.13. 13:06:11

@Holger Hartland: de, azt hiszem, kint volt -- ennek ellenére a kattintás tendencia elég világos :(

unionista (törölt) 2015.03.13. 13:12:01

@gacsiiiz:
szerintem ehhez az kell, hogy az összes párt támogatottsága 50% alá essen. több legyen a pártatlan, mint a pártos szavazó. úgy van esély a változásra. most itt tartunk:
kepfeltoltes.hu/150313/image_www.kepfeltoltes.hu_.png
akkor van esély
azért is játszom a beszólogatóst, mert most sajnos nincs jobb, mint ez a botránypolitizálás. ennek a gyűlölködés az alapja. nyilván hülyeség ezt játszani, mert ezt talán megoldja simicska lajos. vagy navracsics tibor, aki szerintem arra játszik, hogy az unió őt jelölje miniszterelnöknek ha esetleg orbánt úgy buktatnák meg, ahogyan berlusconit. angela merkel azt mondta neki: aus. szóval a jobboldalon folyik egy hatalmi harc. úgy látom, hogy szláv kontrakultúra áll a "cigánykodással" szemben. de ez egyik sem jó. mert ez mind törzsi ellenkultúra valójábam. nagyon mélyen bennünk gyökerező ellentétekről van szó. a politikai küzdelem már-már állatias. amíg a többség ezt követeli, addig lehet gondolkodni. és amikor elég sok a pártatlan, akkor érdemes a köznépet győzködni. de ehhez az kell, hogy a többségnek elege legyen ebből az egészből.

és akkor talán egy közvetlen elnökválasztást keresztül lehetne vinni. a legjobb az lenne ha ezt az mta kezdeményezné.

ha az összes párt támogatottsága 50% alá esne, akkor a pártatlanság irányába való elmozdulás majdnem automatikus. mert a legfelső pártvezetést leszámítva majdnem minden véleményformálónak ez az érdeke. németh szilárd a rezsibirkózó biztosan kitartana a párt mellett. de egy ilyen helyzetben mondjuk a cöf próbálná átmenteni a hatalmát. vagy mondjuk az mma. akik többségében "jobboldaliak". nekik nyilván nem érdekül a baloldali kezdeményezéseket támogatni. de mondjuk a pártatlan kezdeményezést valószínűleg támogatnának azért, hogy bármiféle hatalomváltás esetén ne legyenek seggbe rúgva. vagy a politikai pártok kormányzati és önkormányzati szakértői is hirtelen mind pártatlanságot hirdetne. szóval ez hátrány. de minden rendszerváltás részben arról szól, hogy a politikai másodvonal részben átmenti a hatalmát.

szóval én nem nagyon hiszek abban, hogy az embereket lehet győzködni arról, hogy másik rendszer kell. mert az emberek nem akarnak rendszerváltást. kádárt se váltották volna le. grósz károlyt se. a rendszerváltást külpolitikai fordulat kényszerítette ki. talán ez egy belpolitikai apátiával elérhető. ha a többségi gondolkodás az, hogy húzzon el az összes párt, akkor népszavazás lehetne arról, hogy válasszunk közvetlen elnököt. ha győztesként befutna egy pártatlan, akkor az államfő és hivatala, a második helyezettel - segítővel kvázi a nádorral - készíthetné elő az új alkotmányt. és az államfőnek jogában áll bevinni a parlamentbe.

na most erre a történelmi szerepre bejelentkezhetnek néhányan. akár béndek péternek is tetszhet. mert ha valaki csak hatodik lesz egy ilyen versenyben, akkor az is valami. az, hogy ki lesz az első közvetlen választott államfő mégis csak egy történelmi vetélkedő.

de ezt ténylegesen felvetni ma még korai. ehhez az kellene, hogy a fenti két görbe legalább közelítsen. ehhez sajnos gyűlölködni kell. nem muszáj persze, de nincs jobb eszköz. áder mandátuma 17 nyarán jár le. hamarabb is találhatnak neki valamilyen ensz megbizatást. szerintem a közvetlen elnökválasztás ideális időpontja 16 ősze. 15 telén ha a pártos-pártatlan arány 50:50 körüli, mondjuk akár még az 55:45 is belefér, akkor ez esetleg működhet.

így nem kell a köznépet a komplex önkormányzatiságba belevinni. próbálkoztam ezzel. de ez nem ment. gyűlölködtem hozzá, mert olyan környezetet kellett köré teremtni, ami a valóság.

közvetlen államfőválasztást a népek értik. és a környéken majdnem mindenhol van ilyen. és abban is egyetértés van, hogy az államfő a pártok felett álljon. talán ez lehet az, amivel a változás megindulhat.

zipe moha 2015.03.13. 13:48:06

@unionista:
...."szerintem ehhez az kell, hogy az összes párt támogatottsága 50% alá essen. több legyen a pártatlan, mint a pártos szavazó. úgy van esély a változásra...."

igen, ezt a párszisztémát valóban fel kell függeszteni!!!...ám amire várakozol nem fog megjönni:

Az oka nettó hatalomtechnika (tanulható műveletek sorozta...)

1.Az összes párt érdeke , hogy MINIMÁLISAN ( vagy fokozva..) a jelenlegi pártoskodás mértékét fenntartsa (ebből élnek meg valóban , igazad van...) ezért egyre több (ál)problémával is képesek terhelni a közviszonyokat , előhívva az emberekből az elkülönülés (más vagyok, nincs közösségem a többiekkel...) és egymás (libsi-bolsi-fasziszt-szegény gazdag-nő-férfi..stb...)gyűlöletével kapcsolatos sötét ÉRZELMEKET, ÉRZETEKET!!!...melyeket ŐK uralnak!

2. A megheckkelt jogrend fel van arra készítve ha a Társadalom nem vesz részt, nem STATISZTÁL a RENDSZERBEN...az "érvényességi küszöb" 1 leadott szavazat alapján biztosítja a "legitimizációt"

Egy kis adalék: Bulgária a leginkább agyon vert Társadalom ( amagyar közvetlenül utána..)...a lakosság cca 40%-a!!! ELVÁNDOROLT...a "választások" cca 29%-os részvétellel "EREDMÉNYESEK"

eqlessootista 2015.03.13. 13:50:11

@unionista: a népszavazást a közvetlen elnökválasztásról meg kellen csinálni. (nem kis munka ez sem)

Viszont: " közvetlen elnökválasztást keresztül lehetne vinni. a legjobb az lenne ha ezt az mta kezdeményezné". Gondolod, az MTA van olyan felvilágosult (akár testületileg, akár egyénenként), hogy ezzel előállna?
Akkor merném csak feltételezni róluk, ha tagdíjaat fizetnének, s nem tiszteletdíjat kapnának.
Ez egy választóvonal civilizáció és Magyarország között.
Más gondolataiddal egyetértek, támogatom is (aminek persze alig van jelentősége). :)

zipe moha 2015.03.13. 13:57:27

...Péter, meg kell értened gacsiiizt..értened kell!...gacsiiiz belátással kell lenned Péter irányába, egyedül vigyen a hátán 10 millió embert...csalódtál? ne messzire menj hanem közelebb és változtass belülről azon ami nem tetszik..hisz sok ember gondolatai pontosan megegyeznek a Tiéddel a jelent illetően...és akkor mindenki elmarad mert készétel nincs (nincs kész az "étel")? Lehet ezt is de hülye az, aki a népi távolmaradás után ekkora ellenszélben is kezdeményezni akar majd! (vagy ügynök) Érted?

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.03.13. 13:58:45

@HaFr: Kinn volt az indexen....nem is kevés ideig.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.03.13. 13:59:40

@zipe moha: Gyerekek, én megértek mindenkit, de sose értettem ezt a praktikus kérést -- mit gondoltok, hány ember menne el Eger vagy Kazincbarcika, Barcs vagy Héviz főterére, ha kiállnék:? 5? Szerintetek hol van ebben a ráció?!!

zipe moha 2015.03.13. 14:14:47

@HaFr:
..abban a szisztémában ahogy a fidesz a "polgári köröket" országosan létrehozta... benne van bizony unionista sokat emlegetett biosza IS...e "körök" lettek bázisai a fidesznek DE a jobbiknak is...ennek fő értelme az volt hogy felfűzték a vidéki Magyarországot és így vették be Budapestet...fordítva nekik sem ment volna!!

ám ezek a "körök" (is)bomlanak...:)...mint minden

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2015.03.13. 14:24:38

@HaFr: "Gyerekek, én megértek mindenkit, de sose értettem ezt a praktikus kérést -- mit gondoltok, hány ember menne el Eger vagy Kazincbarcika, Barcs vagy Héviz főterére, ha kiállnék:? 5? Szerintetek hol van ebben a ráció?!!"

Egyszer ki kellene próbálni....megfelelő előkészületek után. Mit veszthetsz?

panelburzsuj 2015.03.13. 14:29:29

@HaFr:
Budapest: 2000000/80 = 25000

Eger 60000/5 = 12000

Kazinbarcika 30000/5 = 6000

Barcs 15000/5 = 3000

Hévíz 5000/5 = 1000

Ha már mindenáron feszegeted azt a rusnya rációt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.03.13. 14:31:58

@panelburzsuj: hah, és mi ebben a ráció? Miért számolsz arányokat, magyarázd el

panelburzsuj 2015.03.13. 14:36:20

@panelburzsuj:
Szóval a fővárosi ektivitit mintául tekintve válogathatsz, hogy a főtérre vigyek neked termoszban meleg teát, vagy az asztalomhoz telepedve kéred.

panelburzsuj 2015.03.13. 14:41:29

@HaFr:
Részben spontán megtettem már... :)

Egyébként pedig tényleg megfontolásra érdemesnek látom, hogy melyik út hatékonyabb: köztéri látványosságként "a" média ingerküszöbét bizergálni, vagy "interaktív kiscsoportos" kötetlenséggel építkezni.

Föltéve persze, hogy a kapacitásod nem végtelen, és ezért be kell osztani.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.03.13. 14:50:42

@panelburzsuj: ez mindig kérdés, de mindkettőben benne vagyunk, amennyire bírjuk

panelburzsuj 2015.03.13. 14:55:38

@HaFr:
Teljesíthető.

Sofőröd van? :)

tamas11 2015.03.13. 14:57:09

@HaFr: @DrGehaeuse:
nem kéne bántani a szavazóbázist, azt a nagy potenciálisat.
Egy-egy klikkelés nem fejezhet ki szellemi színvonalat.
Egy klikk az, és kész...
Mögötte különféle emberek és indítékok állnak.
Az a nagy tévesztés, hogy valamely számszerűsíthetőségen felbuzdúlva rögtön a törvényszerűt szeretjük látni, pedig nem az a törvény van mögötte.
Miért lenne élénkebb érdeklődés egy hosszú beszéd iránt,(aminek nota bene az a címe, hogy ERŐTELJES SZERVEZETFEJLESZTÉS...), mint egy jó címmel felruházott igazi aktualitás iránt? a diskurzus egyébként is önmagát gerjeszti, vagy - egy-egy hozzászólással lekerekítve, csendesíti azt..
Eleve nem kétféle klikk, "rákeresés" létezik. ( itt például, akik eltűntetni kívánnák Ildikót , és azok akik nem feltétlenül.)
Harmadik, leggyakoribb minőség, akik csak bepillantanak, mi a franc zajlik itten?Én például vagy százszor klikkeltem, mert rossz volt a gépem, nem engedett belépni ill kommentelni.
Tudjátok:
A fiákeres mindig rákeres a fiára... Úgyhogy: "előrébb az agarakkal!"
Amit viszont érdemes tekintetbe venni: nincs siker, időtényező kitűzése nélkül.
A fidesz 15- 20 év alatt érte el, amit elért. Minden kedvezett hozzá.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.03.13. 14:58:55

@HaFr: Egerben, Kazincbarcikán, Barcson és Hévízen persze, hogy nem a főtérre kellene kiállnod, hanem talán kivenni egy termet a kultúrházban vagy egy kávézóban, hogy találkozhass azzal az 5-10 emberrel. Ha szabad így tanácsot adni a partvonalról.

Az online szerveződést se hanyagold el. Aki a "polgári" szót élesztené újra, annak számolnia kell vele, hogy a célközönsége dolgozik és gyereket nevel, ezért nem ér rá annyira, mint egy békemenetelő nyugdíjas.

Ha 1344 kattintást kaptál a tldr-beszédedre indexcímlap nélkül, az nem is rossz. (Részemről most a tldr "a Tad Long but Did Read" volt. :))

HaFr · http://hafr.blog.hu 2015.03.13. 15:07:21

@Holger Hartland: nem panaszkodom:) sajnos a főtér többet hoz a konyhára, nem hiszek a kávéházakban annyira, hijjába nattyon polgári

tamas11 2015.03.13. 15:10:45

@tamas11:
a középső rövid bekezdésben imént a Lendvai Ildikós posztra célzok. Annak keresettségét "bírálta" Gehause.

unionista (törölt) 2015.03.13. 15:13:33

@gacsiiiz:
ha jól tudom, akkor liska tibornak volt az a mondása: mennél inkább akadémikus, annál inkább hülye. lovász lászló mondjuk elég okos. wolf díjat nem adnak csak úgy. közéleti intelligenciája persze nem biztos, hogy túlságosan magas. a kutatási területe szerintem kulcs fontosságú lenne a magyar közéletben. hátha megérzi.

a pálinkás nagyon szeret nyomulni. ott vannak a batthyányi főprofesszorok. persze ők nem mind akadémikusok. szerintem az nem olyan nagy probléma, hogy "jobboldaliak". nem az lenne a cél, hogy feltétlen a "baloldal" győzzön. hanem valamilyen pártatlan középutasság kapjon teret. persze azt sem gondolom, hogy feltétlen tudóst kellene választani. de ha valaki államfő akar lenni, akkor mégis úgy képzelem, hogy valami tanszéket előzetesen vezessen valahol. legalább a kocsmában. magas közéleti intelligenciával kellene rendelkeznie. ez a kettő együtt nem túl gyakori.

ha a többség nem bízik a pártokban, akkor szerintem onnnantól kezdve viszonylag egyszerűen el lehet jutni egy népszavazási kezdeményezésig és egy közvetlen elnökválasztásig. de ha a többség pártos, akkor nagyon nehéz.

szóval ehhez egy nagy apátia kell. az sajnos a gyűlölködésből lesz. ha ez előáll év végéig vagy jövő év elejéig, akkor a közvetlen elnökválasztás nem esélytelen.

például meg lehetne olyasmiben egyezni, hogy 18 tavaszán nem csak kerületi képviselőket, hanem német-osztrák mintára tartományi vezetőket választunk. így a régiókban az egyetemi városok tudományos elitje, de akár a főiskolák vezetői is érdekeltek lehetnek abban, hogy megmozduljanak. mert ha még el is bukják az államfői jelölést a tartományi vezetőként eséllyel indulhatnak. és mivel ez a játszma a pártatlanok között folyna így kevés a politikai kockázata.

persze ha a többség a pártokban bízik, akkor nyilván nem lehet ezt megcsinálni. de ha a közbizalom a többpárti politikai osztály egészének irányba megrendelül, akkor a közvetlen elnökválasztás szinte az egyetlen lehetőség.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.03.13. 15:18:23

@HaFr: Nemcsak a mennyiség számíthat, hanem a minőség is. Ha a kultúrházban pár helyi véleményvezérrel, pl. népszerű háziorvossal, tanárral, helyi vállalkozóval találkozol, az többet érhet, mint ha kint a téren százan meghallgatnak. (Mondom találgatva én, aki semmit nem értek a pártszervezéshez.)

Tényleg, azzal nem próbálkozol, hogy "híres embereket" állítasz a PKP mellé? Tudom, a politikába beszálló híres emberek gyakran elkopnak (ld. Vágó István), de a PKP még új, és így tiszta párt, nem koptat.

unionista (törölt) 2015.03.13. 15:44:43

@Holger Hartland:
a népszerű háziorvos, vagy tanár, vagy vállalkozó ha nem a kormányoldalon, akkor inkább a függetlenségben vagy a pártatlanságban látja a jövőt.

DrGehaeuse 2015.03.13. 16:36:25

@ParaZita2:
"Március 15 nem mond szinte semmit a magyarok többségének. (azt hiszem, ez így is van rendjén, s nem nagyon jár helyes úton az, aki ezzel szembe megy)
Válasz erre "
Ezt nagyon sajnálom. Nem örülök neki hogy így van. Pedig ennek olyannak kö'ne lenni mint az amcsiknak július 4. Az elnök mond ugyan beszédet, de nem róla szól az ünnep. Nekem negyon sokat jelent Március 15 és szeretném ha sokaknak lenne fontos. Megyek koszorúzni civil egyesületemmel és magasról teszek orv-bánra, de még a helyi fityiszes polgármajszterre is.

DrGehaeuse 2015.03.13. 16:39:30

@tamas11: OK! Elismerem kissé tahóság volt tőlem a "szellemi szinvonal" formula használata.
Ez van amikor az emberben az indulat munkál a hideg fej helyett. Tanulok belőle most talán. Köszönöm. :)

DrGehaeuse 2015.03.13. 16:42:11

@tamas11:
Sok igazságod van de ez engem nem vígasztal sajnos. Az arány mindenképp magáért beszél bármi áll is mögötte.

DrGehaeuse 2015.03.13. 16:45:33

@tamas11: Amit a fityisz elért azt nem 15 év alatt fogja kiheverni az ORSZÁG :(

DrGehaeuse 2015.03.13. 16:47:48

Utassy József :
Zúg Március

Én szemfedőlapod lerántom:
kelj föl és járj, Petőfi Sándor!

Zúg Március, záporos fény ver,
suhog a zászlós tűz a vérben.

Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
úgy kelj föl, mint forradalmad!

Szedd össze csontjaid, barátom:
lopnak a bőség kosarából,

a jognak asztalánál lopnak,
népek nevében! S te halott vagy?!

Holnap a szellem napvilágát
roppantják ránk a hétszer gyávák.

Talpra, Petőfi! Sírodat rázom:
szólj még egyszer a szabadságról!

unionista (törölt) 2015.03.13. 17:07:51

@panelburzsuj:
polgári konzervatív párt legfeljebb úgy tudna kisváros főterére közönséget vinni ha lenne mellette nemzeti liberális. egy széchenyi és egy kossuth vitázna a többnyire a róluk elnevezett tereken. nem unalmas szónoklat lenne, hanem vita.

a civilizált világban a párt az a "parti". kell hozzá sör, percec és virsli. ez az, amit az értelmiség nem ért. persze ehhez klasszikusan akkora tömeget kellene a főtérre kivinni, hogy a piacosoknak megérje odamenni. nemzeti liberális pártot nem lehet csinálni, ahogyan szociáldemokratát se. mert ennek szociálliberálisnak kell lenni. a polgári konzervatívok se fogadnak mindenféle néphagyományt hanem csak a zsidókeresztényt. szóval egy remek kis törzsi csoport ez. aminek vidéki bázisa legfeljebb a dunántúl egyes részein van.

unionista (törölt) 2015.03.13. 17:09:44

@DrGehaeuse:
te ilyen népnemzeti vagy? a parasztgyerekek ezt költötték: petőfi sándor, gatyába táncol, felesége bugyiba', úgy mennek a moziba.

DrGehaeuse 2015.03.13. 17:18:52

@unionista: ... úgy mennek a lagziba.
Klasszikust csak pontosan! :)

Arthur Bloch 2015.03.13. 17:19:12

Egy mondás illik ide:- Az emberek nagy része a képességeit és vágyait a környezetén méri.-A buta ember-a nála is butábbak társaságát keresi,ez most is igazság=LÁSD márc.15-i ünneplés...

DrGehaeuse 2015.03.13. 17:27:41

@unionista:
De gondolj bele: 1848-ban hol volt mozi?

panelburzsuj 2015.03.13. 17:32:20

@DrGehaeuse:
Alanyi költés volt.

Belülről kifele, mostból visszafele.

panelburzsuj 2015.03.13. 17:34:05

@panelburzsuj:
Unionista nagy rajongója ennek a műfajnak.

DrGehaeuse 2015.03.13. 17:43:38

@panelburzsuj: Ne bolygassuk! Még a végén empírikus bizonyításba kezd! :)

unionista (törölt) 2015.03.13. 17:51:35

@panelburzsuj:
így mondja a többség. akkor is ha nem volt mozi.

panelburzsuj 2015.03.13. 18:09:17

@unionista:
Googlefight? :)

Egyébként meg naná. A népköltészet, meg úgy általában a népi kultúra időtlen - azaz semmi érzéke a történetiséghez. Kábé úgy szemléli a világot, ahogy a középkori festők bújtatták kortárs göncökbe a bibliai meg antik figurákat.

unionista (törölt) 2015.03.13. 18:33:55

@panelburzsuj:
ez olyan, hogy van-e borsó a brassóiban?

kiazmarmegint 2015.03.13. 18:52:50

@HaFr: Azert ehhez az is hozzajarulhat, hogy a Lendvai posztot negy napig nem kovette ujabb. (De tudom, ez nem magyaraz meg mindent.)

panelburzsuj 2015.03.13. 19:14:18

@unionista:
Más.

A borsó-brassói két vonatkoztatási rendszer közötti ugrálásra tanít. "Tárgy" és "szimbóluma". Építő, fejlesztő feladvány.

(Tényleg: egy kaja tárgy, (összetett) anyag, vagy tán eljárás (recept)? ...)

"Alsónadrágos Petőfi a mozgóképszínházban" szcéna inkább arra hajaz, amit - kezdem hinni, nem véletlenül - a debreceni Karácsony Sándor említ: a németnek vízen a rétje, háj a szénája. Ez pont fordítottja az előbbinek: csak egyetlen érvényes, sőt értelmes világ van: ahogy "mink" látjuk-éljük. Minden más minimum "furcsa", de egy csöppet debil is.

Kortárs példa:

"basznak a verebek az eresz alatt"

www.youtube.com/watch?v=HSNSTerj2Kc

panelburzsuj 2015.03.13. 19:17:43

@panelburzsuj:
mégis rossz a lova

ez lemaradt a németek furcsaságainak végéről

explanatus 2015.03.13. 19:27:39

Én, azt olvasom ki már több, mint két éve a posztokból, hogy sem a párt, sem a vezetője nem házaló kereskedőnek, és nem is bevásárlóközpontnak tekinti magát, hogy bezörgessen és rátukmálja árúját a gyanútlan ajtónyitónak, sem pedig vedd le a polcról, ami neked kell itt minden van amit akarsz ígérgetőnek. Kismilliószor elhangzott itt, szabad polgárok szabad szövetkezése. Nehéz ez, még elhinni is. Igen, vidék. A felsorolt városokban és a több mint háromezer településen valahogy még nem állt össze ez a szabad polgárok szövetkezése. Arról se hallottunk még, hogy pártelnök megírta volna, gyerekek a héten nem lesz poszt, annyi vidéki meghívásom van, azt se tudom hol áll a fejem.

Ne azt mondjuk, hogy a PKP nem dolgozta meg Veszprémet, hanem, mondjuk azt, Veszprém se értette meg miről van szó. Nem arról, hogy vetésforgóként forogjanak jelenlegi parlamenti pártok és egynéhány független, pipacsként viruljon a szürkeségben. Arról van szó, hogy „A szabadság és a függetlenség, a Haza és a Haladás nem lehetséges a polgárok” azaz nélkülünk. Ja, 1848 márciusában a József napi vásár töltötte be a média szerepét. Az akkori ifjak se járták a vidéket, a vidék ment az ifjakhoz. Utána igen, amikor hírre ment a dolognak. Mekkora sikere lett volna Petőfinek, ha kiáll Egerben, Barcson, Aradon Érsekújváron a templom elé a főtérre és elkezdte volna, hogy „Talpra magyar...”

panelburzsuj 2015.03.13. 19:38:16

@explanatus:
Nagy érdeklődéssel, sőt szeretettel várom HaFr Kukorica Jancsiját és kukorica gölődinjét.

explanatus 2015.03.13. 19:41:10

@panelburzsuj: amíg van humor, nincs semmi veszve :)

panelburzsuj 2015.03.13. 19:54:32

@explanatus:
Ugye milyen viccesen egyszerű praktikus sorrend?

Előbb országos hírnevet szerezni szakmai teljesítménnyel, és azután világváltásba fogni?

explanatus 2015.03.13. 20:02:20

@panelburzsuj: ráadásul még a franciák "királya" se segít, bár ők nem arról híresek, hogy nekünk bármikor segítettek volna.

unionista (törölt) 2015.03.13. 20:50:38

@panelburzsuj:
ezt a lapótyával tanultam meg. paraszti nagyanyám úgy sütötte, hogy a tészta hol vastag volt, hol meg véknyabb. és azt szabálytalan háromszögekre vágta. és volt amelyiket jobban megsütötte. és volt, amelyiket kevésbé. nagyanyámat kérdőre vontam, hogy miért így csinálja. és ő azt felelte, hogy mert így minden lapótyának története van. a lapótyának? nagyanyám el kezdte mesélni, hogy mi történt a macskával és nagyapámmal. gondoltam, hogy eszek egyet. elöl volt egy sültebb. azt mondta nagyanyám azt ne egyem meg, mert nemsokára jön vilma néném. és a sültet szereti. gondoltam, hogy akkor veszek egy világosabbat. nagyanyám azt mondta, hogy azt se egyem. mert a szomszédból jön a kis attila. és ő azt szereti. rámutatott egy egyenlő oldalú aranyszínűre sült lapótyára. az lesz az enyém. direkt nekem sütötte. és amikor kiáltottam neki, hogy jöjjön már, akkor azért nem jött azonnal, mert elrontotta volna. és tudta, hogy meg fogom kritizálni a paraszti lapótya tálat.

a városi nagyanyám a krumplis palacsintát, uriasan burgonyás lángost (ami ugyanaz, mint a lapótya) egyenlő vastagságú, szinte mértani pontossággal kinyújtott kör alakú tésztából egyenletesen aranybarnára sütötte. mert rendnek kellett lennie.

és a két szemlélet ütközik. a németes precizitás. nem viszünk ki semmit a piacra, ami nem elég jó. ha egy palacsinta félre sikerül, akkor azt kidobjuk. mert nem térhetünk el a tökéletes rendtől. a palacsintáknak tökéletes építményként kell magasodniuk. vagy megsütjük az összes lehetséges lapótyát. egyik sem lesz nagyon nyers, se égett. minden darab ehető, de legfeljebb egy tökéletes, vagy az sem. de mindenki megtalálja a kedvére valót.

ezt a dilemmát nem nagyon lehet általánosan feloldani. p=np problémát sem tudtuk általában megfejteni.

Mr. Waszabi 2015.03.13. 20:56:06

Ámen. In nomine Patris, et Filii et Spiritus sancti. Isten nyugosztalja a kommunista diktátorokat - odaát. Orbánnal az élen. Azért, ahhoz, hogy valaki ekkora hülyét csináljon magából, hogy 25 évvel a kommunista rendszer csődje után azt újra akarja éleszteni, holmi elmebeteg elképzelései mentén, bármiféle eredeti ötletet nélkülözve, nos, ehhez csak gratulálni lehet - az elmegyógyintézetbe készülő betegnek mit mondhat az ember ezen felül? Hisz elmebeteg, nem is érti a valóságot maga körül. Nincs semmi baj - el fogjuk felejteni, csak úgy, mint annyi más mindent a magyar történelemből. Mert a nagyon szarra nem érdemes emlékezni. Életem legrosszabb 5 éve volt ez - pedig éltem a Kádár rendszerben is. Brrr...

zipe moha 2015.03.13. 20:59:16

@explanatus:
ha gond van a kivitelezéssel,azt azt jelenti hogy van AKARAT a kivitelezésre.... ami találkozott a gonddal...ha gondtalan lenne, tudni lehetne hogy a leadott elméletet nem követi a gyakorlatba való átültetés

vidék-pest... nem indult még Alulról építkező sikeres mozgalom Pestről....Pestről mindig felülről építkező mozgalmak indultak el...és sikertelenek lettek.

Pestről nem lehet bevenni a vidéket...vidékről be lehet venni Pestet, hát így...

eqlessootista 2015.03.13. 21:00:31

@unionista: googlefight :)
@DrGehaeuse: :)
nem haragszotok meg
(sőt, még kedves burzsoá barátunk is ide kell:@panelburzsuj: )

"Unionista for president!"
(de én azt sem bánom, ha többen is elnökölnétek, mint Svájcban, vetésforgóban, stafétázva, stb.)

Foxtrotty 2015.03.13. 21:18:20

"Az életeket áldozatul vetik az állami céloknak. "

Na ettől már télleg besokall a zember. Ezek aztán mindenre képesek! Bizonyára a zukrán libsikre gondolt a szerző

explanatus 2015.03.13. 21:33:28

@zipe moha: Értelek, rendben is van. De ki a pesti, aki ott született, ott anyakönyvezték? Jó, legyen építkezzünk alulról. Hol kezdjük? Ki kezdi? Akárhogy gondolkodom nem tudok vidéki kezdeményezést és tudod miért nem, mert pont az hiányzik, amit a párt elnöke hangoztat. Önszerveződés.

A vidék, maradjunk (kis)városoknál úgy van megcsinálva, hogy szinte mindenből egy van. Csak példák: egy húszezer lakos alatti városban van egy szemüvegbolt, meg egy, kettő egyfős bótocska. Az alkalmazottak annál az egy nagynál hova a büdös fenébe mennének, ha beleuntak, vagy szakmailag szeretnének fejlődni. Költözzenek? Másik. Van három nagyobb cég. Az egyik csinál ezt, a másik azt, a harmadik amazt. Nincs átjárás, nincs azonosság közöttük. Az egész város ki van szolgáltatva annak a cégnek, ahova valami véletlen folytán került valaki. Hogy lehet ilyen körülmények között elvárni, hogy meginduljon egy országos folyamat. Ha elindul egy közmunkás egy választáson, kirúgják a közmunkából!

És a legvidékibb dolog, a nagybani piac. No, hol van a nagybani piac? Az ország úthálózati, vagy mértani központjába? Nem, Pesten. No, így szervezi meg magát a vidék. Naponta minden faluból, városból mennek fel eladni, ami megtermett, vagy amit a saját boltjukban el akarnak adni, de otthon alig van valaki, aki a sajátját árulná, vagy az árus a gazdáét megvenné. Próbáltál valakivel erről beszélni? Nekem a haggyámá a leggyakoribb, amit válaszolnak.

Akkor még nem beszéltünk azokról a pestiekről, akik egyre nagyobb számban kényszerűen menekülnek a lepusztult falvakba olcsón megvehető házak miatt. Szegénységexport pesti módra!

Ezek után tényleg kíváncsi vagyok mikor és honnan indul el az általad (meg általam is) óhajtott alulról építkezés.

Kényszerbagoly · http://kenyszerbagoly.blog.hu/ 2015.03.13. 22:28:21

"A tehetségesebbek elvándorolnak, a kétségbeesettebbek elnémulnak. Március 15-e nem jelent számukra semmit."

A családhoz, itteni hivatáshoz nem kötödők, a kényszerpályán mozgók elvándorolnak. A legkétségbeesettek megpróbálnak tenni valamit, és nem csak marakodni!
Március 15-e még a kokárdabáró+fidesz ellenére is jelkép marad!
kenyszerbagoly.blog.hu/2015/03/13/ovakodj_marcius_idusatol

ursus artos 2015.03.13. 22:31:45

@unionista: "áder helyébe ne orbán üljön, hanem egy idősebb akadémikus. "
Itt bukott meg az elképzelésed. Innentől kezdve csak kábé 50 emberből lehetne választani, szemben a demokrácia lényegével, miszerint mindenki választható...
Egyébként is miért pont akadémikus?? Egy rendes tanárember szóba sem jöhet?

dr kíváncsivagyok 2015.03.13. 22:37:27

@tamas11:
"A fidesz 15- 20 év alatt érte el, amit elért. Minden kedvezett hozzá. "
"Sic transit gloria mundi "
Lám-lám,..elég volt 5 év a kemény 20 év munkáját annulálni...

unionista (törölt) 2015.03.13. 23:06:27

@explanatus:
budapest cca. 500 km2. például lehetne azt mondani, hogy nagyjából a fővárosnyi területen szervezzük meg az iparvárosokat és a mezővárosokat. az egyik földrészlet eltart 1,5-2 millió embert. a másik csak 15-20 ezret. ez abból adódik, hogy az induló állapot és a környezeti vagyon eltér. ha élnek az emberek egy lápon, ahol eleve nem laknak túl sűrűn, akkor ott nehezebb a boldogulni. de azért 500 km2-enként akad egy mezőváros. és lehet azt mondani, hogy nektek is annyi földterületek van, mint a fővárosnak. próbáljatok meg kevesebb embert tisztességesen eltartani. úgy, hogy azért szolidárisak is vagyunk. ez nem lehetetlen. 3000 önkormányzat helyett lenne cca. 200 polisz. területében nagyjából egyformák.

a navracsics féle járási beosztást lehetne városiasítani. persze területben ezek is szórnak. mert kaposvár és környéke cca. 1500 km2. dunakeszi cca. 100 km2. de kiindulásként például azt el lehetne fogadni, hogy magyarország 176 polisz. és ezekben szerveződik a politika.
upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/0/05/Magyarorsz%C3%A1g_j%C3%A1r%C3%A1sai_2013.png
ezek mellett azért vagyok régió és megyepárti, mert minden régióban van egyetem. és majdnem minden megyében főiskola. és ezekben a városok együtt tudnak működni. és ezek képesek valamilyen önszerveződésre. gyügyét nem lehet budapestől polgárivá tenni. de ha azt mondják, hogy a tisza és a szamos közén kicsit nagyobb többségi magyar területet van, mint amekkora budapest. találjátok már ki a szatmári tiszahátat. esetleg segítsük már meg valami csapattal, akár fiatalokkal.

fehérgyarmat büszkesége árpád vezér a kutyával című faszobor. mert a lovat túl bonyolult lett volna kifaragni. vagy nem volt akkora farönk. leonardo féle kolosszust se tudták bronzból kiönteni. mert kellett a réz az ágyúhoz. találjátok ki szatmárban (vásáros) naményt, (máté) szalkát, (fehér) gyarmatot. mindjárt van egy kis verenyhelyzet, együttműködési lehetőség. a pártpolitikát kell kizárni ebből. akkor rögtön lenne ott helyi értelmiség. azt a leszakadó részeken meg lehet kicsit támogatni. de ezeket helyben kell kitalálni. a helyi társadalomra szabva. mert az elképzeléseket, terveket nekik kell végrehajtaniuk. úgy, hogy kicsit kevesen vannak. szóval ezért kellenek függetlenek, civil önkormányzatok, pártatlan kormányhivatalok. mert ezeket a kistérségeket nem lehet még megosztani.

polgárparaszt 2015.03.13. 23:25:52

Böngészve a hozzászólásokat olyan érzésem támadt, mint ha az öregotthon lakóinak beszélgetését hallgattam volna ki. Lelombozó. Nem sikerülhet, nem így kéne, nincs itt az idő, és hogyan ki lenne jó elnök...
Hiába hívja Utassy Petőfit.
Pedig életképes a "gyerek", most esik át a gyerekbetegségeken. A facsemete él és növekedni fog.
Én véletlenül találtam rá az első beszédre és kezdtem kutatni kik ezek. És tetszik amit találtam. De van néhány dolog, amin (talán) érdemes lenne elgondolkozni. Kevés a megjelenés a médiában. (Ez a kiállás szónokolni, nagyon jó!) A "konzervatív" taszítja a fiatalokat, akik nem elméleti síkon közelítenek. A "polgári" azonban vonzó. Hiányzik Béndek Péter mellől néhány párttag, nem baj, ha eddig nem voltak közszereplők, ha nem is ismerjük őket, de vannak. A vidék bevonzására jó a facebook és az mlm-s email. Viták kellenének (neten is láthatók) ismert, politikával foglalkozókkal.
Ezektől eltekintve a közösségépítésnek ez egy jó módszere, amit B. Péter elkezdett.
Az ún. jobboldaltól mindig viszolyogtam, a baloldalból hiányoztak dolgok.Ez, a polgári demokráciában magát megfogalmazó szerveződés teljesebb képet mutat. Innen vidékről is fogjuk az ország fájának lombját fejleszteni. Rajta!

unionista (törölt) 2015.03.13. 23:28:22

@ursus artos:
lehet felőlem akárki. sanyi haverom is szeretne államfő lenni. az ő hármas jelszava: "rend, fegyelem, unicum". sanyi haverom főleg hónap elején népszerű. mert olyankor mindenkit meghív, mert van pénze. a hó végén kuncsorog, mert ennie sincs mit. talált egy egeret az ólban. de nem ölte meg, mert milyen világ jön ki tudja. szóval értem, hogy sokféle a választó. és ez mind választható.

csak arra gondoltam, hogy ha a pártrendszer egészébe vetett bizalom megrendül, akkor közvetlen elnökválasztást lehetne tartani. hazugság, hogy ez szembemegy a demokrácia elveivel. minden ilyen szomszédos országban van. visegrádi országokban, kivétel magyarország. független, pártatlan jelöltek kellenek. aki nehezen támadható, értelemes és tekintélyes. olyasmi, mint amilyen egy idősebb akadémikus. tanszéket vezet az már jó. legalább a kocsmában.

ezek után az államfő hivatala lenne a pártatlan szellemi műhely. nem bal, vagy jobboldali, hanem pártatlan. erre mondom, hogy egy ilyen választáson a második helyzettet mint egy segítőt vagy egy nádort is be kellene ebbe a munkába emelni. akárki nyer, akkor a másik oldal ne érezze magát kirekersztve.

de értem, hogy ez sem egyszerű dolog. a megoldást próbálom keresni. csak túl sokat és pontatlanul pofázok. be is fejezem.

Hannibal ante portas 2015.03.14. 00:34:51

olvasom ezt a blogot és a kommenteket, több, mit 60 éve elkötelezetten és von Haus aus konzervatív, keresztény, polgári, és csak esik lefelé az állam ettől a hihetetlen mennyiségű sületlenségtől. Játék ez itt, a szavakkal, fogalmakkal, "Mi az, mit olvas, fönséges úr? Szó, szó, szó".

Pepibubó 2015.03.14. 01:17:15

A rendszerváltás előtt volt olyan március 15-e, amikor a rendőrség elvitte azokat, akik Babits Mihály: Petőfi koszorúi című versét osztogatták. Egy vers miatt, ami az akkori irodalom tananyag volt. Érdemes újra elolvasni!

luis5 2015.03.14. 06:31:47

A posztironak eleg lett volna ennyit irni: utalom Viktort! Mert a többi csak szoszaporitas es rizsa az utalat kifejtésére. Mindannyiunk idejet megsporolhatnad...

luis5 2015.03.14. 06:31:53

A posztironak eleg lett volna ennyit irni: utalom Viktort! Mert a többi csak szoszaporitas es rizsa az utalat kifejtésére. Mindannyiunk idejet megsporolhatnad...

zenonküp 2015.03.14. 06:33:36

@Hannibal ante portas:
Tisztelem és becsülöm, hogy sikerült megőrizni több mint hatvan évig konzervatív identitását. Gondolom nem volt egyszerű.
Sommás kritikája is több mint megfontolandó.
Mit állítana szembe ezzel a hihetetlen mennyiségű sületlenséggel?
Ha nem is fejti ki részletesen, mégis egy gondolatvázlat sokat segítene.

zenonküp 2015.03.14. 06:52:00

@polgárparaszt:
Jó a hozzászólása.
Ön szerint a fiatalokat miért nem vonzza a konzervatív gondolat? Hogyan lehet vonzóvá tenni ezeket az elképzeléseket 16-18 évesek számára?
Reményeim szerint a PKP nem az öregek pártja lesz.
2005-ben már lehetett érezni, hogy a radikális fiatalok a radikális vagy magát annak beállító jobboldalé lesznek. Most ezek a csoportok mintha tanácstalanok lennének. A baloldal és a jobboldal is szemükben leszerepelt.
Talán itt az ideje, s ez az idő igen ritkán jön el, hogy valaki fiatal és konzervatív lehessen egyszerre.

Saga 2015.03.14. 09:13:59

@HaFr: Az alábbi kommentet találtam Gazda Albert cikke alatt.

cink.hu/kicsi-es-jelentektelen-1691237312

Az úthoz meg, melyen a végkövetkeztetési eljutottál, egy adalék 98-2002 közöttről. Államigazgatásban, egészen magas szinten, a következő hármasszabályokat fogalmaztuk meg: Az első: Vannak a dolgozók, a túlélők és a lenyúlók. A dolgozók a puszta létük által veszélyesek a másik kettőre. A túlélőkre, mert ha valaki dolgozik, akkor jobban látszik a semittevés, aktatologatás. A lenyúlókra, mert ha nem kérsz egy szeletet a tortából nem gondolhatnak másra, mint hogy az egészet akarod. Ezért hosszú távon vereségre vagy ítélve., ha csak csinálni akarod a dolgod (keményen, kis ember :))

A másik hármasszabály: pénz, feladat, kompetencia. Valahogy a háromból nem bírt sose egy helyre kerülni kettőnél több. Tehát ha volt világos feladat, megvolt a kompetencia, nem volt hozzá pénz. Ha volt pénz, és kompetencia, nem volt ott a feladat(hatáskör), vagyis kompetencia, mire is? Végül ha volt pénz és feladat, akkor mi is hiányzott?

Volt még továbbá a kinyíló és bezárul kapuk szabálya. Ez arról szólt, hogy a rendszer maga nem operatív és ésszerű, vagyis ha valahol egy alegység ésszerűen és operatívan kezd el működni - nagy számok törvénye szerint van ilyen -, akkor a más platformokra tartozó, de ott meg nem oldott problémák elkezdenek errefelé áramlani. Feudalizmus ez is, persze, mert a rendszer nem hatékony voltát egyes helyeken személyes, alegységi hatékonysággal próbálták (tuk) pótolni, ami maga az anomália. És addig működik, amíg be nem következik a törvényszerű túlterheltség. És akkor ez a rész is lelassul, és bezárul a kapu.

Volt még továbbá az alkalmas és megbízható személyek szabálya. Ezek hamar elfogytak. Itt elágazott a döntés, és a csak megbízhatók nyertek a "csak" alkalmasak rovására.

És végül volt egy hipotézisünk ami akkor működött, ma már nem igaz. Nevezetesen, hogy valaki mindig kell, aki ért is a dologhoz, mert valakinek el kell végeznie a munkát. És így, ennek a révén lehet némi befolyással lenni. Hát ez már nem áll. Nem szükséges senki, hogy értsen hozzá, ugyanúgy, ahogy visszacsatolásra sincs szüksége annak, aki nem megismerni akarja a valóságot, hanem teremti.

BiG74 Bodri 2015.03.14. 09:34:49

@zenonküp:

Fiatal és konzervatív?
Mondjuk ki minek érzi magát, mert amúgy a fenti két tulajdonság eléggé üti egymást.

A fiatal konzervatív, az nem konzervatív, mindössze tekintélyelvű nevelés eredménye.

A fiatal az heves és ezáltal inkább radikális, de egyáltalán nem jobb, vagy baloldali. Oda fordul ahol a számára fontos dolgokat megfelelő hevességgel szajkózzák. Fiatalként még nem érti, hogy a demagógia, mitől az ami (mondjuk sok éltesebb korú sem).
Egy fiatal akaratlanul is a felvett, tanult dolgokat akar követni, amelyek olyanoktól származnak akiket elfogad, fiatalként alapvetően érzelmi alapon. A 16-18 éveseket a politikai érába csábítani érzelmi alapon szerintem egyenlő az orbáni hazugságáradattal.
Egy fiatal számára egy négyéves ciklus iszonyúan hosszú idő, mely alatt a világot meg lehetne váltani és valójában csak egyre szarabb minden. A politikáról mint önmegvalósításról csak a lehetséges karrier jut eszükbe, mint ahogy a celebbé válásról és a gátlástalan dolgok soráról.
Pont olyan fiatalságot nevelünk amilyen példák sorát tárjuk elébük.

eqlessootista 2015.03.14. 09:40:35

@zenonküp: @polgárparaszt:
Lehetséges, hogy előrelépés lenne, ha a kommentelők maguk is felvállalná(n)k saját nevü(n)ket, személyiségü(n)ket itt is. Civilizált világban élünk, ez egyben polgári minimum is. Vannak (írott és íratlan) jogi szabályok is a civilizált együttgondolkodásra és -igen- egymás megbecsülésére is.
Itt az ideje.
S akkor talán BP "társasága" is egyre növekedne. :)

Netuddki. 2015.03.14. 09:46:39

@HaFr: Nem picsogni kell hanem fogni az "orbántakaroggy" táblát, fütyülőt és holnap elmenni a "vásári kavalkádba" oszt' hangot adni a nemtetszésnek. Különben honnan tudná ez a mini szterelnök, hogy mi az ábra.
Hétfőn az összes fidesztroll úgyis azt a nótát fogja fújni, hogy akinek nem tetszik a rendszer az miért nem tüntetett ELLENE...

Netuddki. 2015.03.14. 09:47:27

@gacsiiiz: Aha, persze!

"gacsiiiz 0 bejegyzést írt és 187 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2010.03.24. óta tag."

Netuddki. 2015.03.14. 09:50:45

@panelburzsuj: "Kortárs példa:

"basznak a verebek az eresz alatt"

http://www.youtube.com/watch?v=HSNSTerj2Kc"

Valójában ennek a szövege:
"basznak a verebek a jegenyefán"
Jobban kijön a dallamra.

BiG74 Bodri 2015.03.14. 09:56:27

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

Speciel nem vagyok a tüntetések híve. Demokrácián belül ott vannak a választások, melyekkel egyértelműen váltani lehet a nem kívánt személyeket, irányzatokat. A tüntetések csak a feszültség levezetésére jók, illetve egy szarházi fityisz brigád képzelheti, hogy ott lehetséges a kormány erők leváltása.

Tessék megszólítani az emberek egy részét, konkrétumokkal, vállalni a programot, és vállalni, hogy lesznek akiknek nem tetszik.

polgárparaszt 2015.03.14. 10:09:12

@zenonküp: A fiataloknak a "konzervatív" a múltat kedvelőt jelenti, miközben ők a jelent, a jövőt (természetesen) tartják szóra érdemesnek.
A Jobbik azért "nyerő" köreikben, mert őket még nem kapták csaláson, tisztességesebbnek érzik őket, akik nyíltan megmondják hol van probléma.
Úgy gondolom (nem vagyok szakember, csak nyitott érzékszervekkel élek)a mai fiataloknak is szükségük van az "alap jó" ismeretére, amely mankó az életben. De számukra ezt az ő nyelvükön kell közvetíteni. Ez kicsit lila, megmagyarázom. Amíg az egyházaknak nagy befolyása volt, addig ők mondták meg mihez kell igazodni. Amikor hazánkban éledt a polgárság, megszületett a polgári erkölcs, ez volt az igazodási pont. A háború után, az akkori fiatalok ezt még megkapták a szüleiktől, de már az ő társadalmi környezetük (a soha igazán meg nem fogalmazott) szocialista erkölcs mibenlétét sugallta,ők már nem tudták a mai 30-40 éveseknek a polgári, a "konzervatív" mércét érvényesíteni. A fiatalabbak már csak a nagyszüleiktől kaphatnának irányt, de az avítt számukra. És ha szétnézünk ma azt látjuk, hogy teljes értékvesztés van. A tudás, a szorgalom, a kulturáltság, az empátia, a szolidaritás nem érték. Érték a vagyon, a pénz.
De a mai fiatalokban, gyerekekben is él egy minőségi emberi lét utáni vágy, amelyet ők is meg tudnak teremteni. Az ő általuk ismert eszközökkel, a nyílt beszéddel, a vágyaikra építkezve őket is meg lehet nyerni. Sokszor eszembe jut, 2013-ban hallottam a Dob utcai zsinagóga rabbija mondta, hogy még hétköznap is tele van a zsinagóga fiatalokkal, folyamatosan nő a számuk. Ő maga sem értette az okát. Talán szakembereknek kellene vizsgálni ezt. Ezek a srácok a mai magyar fiatalság részei.
Amikor én fiatal voltam természetes volt, hogy lázadunk a felnőttek ellen és tudtuk mit akarunk ezzel elérni. Ma mi ellen lázadnának? Minden ellen kellene, ilyen nincs. Ezért befelé fordulnak és csak jól akarják érezni magukat, többre nincs lehetőségük.

panelburzsuj 2015.03.14. 10:09:33

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:
Folklórban nincs "valójában". Variációk vannak:

www.google.com/search?q=%22basznak+a+verebek%22&ie=utf-8&oe=utf-8

Aztán a versengő versegések közül azok terjednek tempósabban, amelyeket a befogadói fülek és lelkek olyannyira befogadnak, hogy még továbbadási inger (ún. SHARE!) is keletkezik. Túlcsorduló adakozhatnék.

(Megjegyzés: az ereszalatti változat nem ám verstechnikailag spontán silányabb - hanem tudatosan szemérmesebb! :)

panelburzsuj 2015.03.14. 10:15:17

@unionista:
Na de mi az ördögnek kellene "álatalánosan feloldani"?

Vagy pláne "ellentétként" észlelni a jelenséget?

Az képtelenség, hogy eltérő helyzetekre/környezetben eltérő "megoldás"? És hogy szerencsésebb esetekben ezek az eltérő megoldások egy-egy személyen belül is készségszinten ugrásra készen állnak - a "helyes" helyzetmeghatározás készségével együtt?

Szóval hogy a "kulturális identitás" nem csak kulturális karótnyletség lehet - hanem kulturális plaszticitás is?

Vagy az már zsidóskodás? Magyar ember nem idomul - csak idomít?

panelburzsuj 2015.03.14. 10:16:26

@panelburzsuj:
karótnyletség = karótnyeltség

polgárparaszt 2015.03.14. 10:18:51

@gacsiiiz: az itt megjelenő nevemet évekkel ez előtt választottam, most "ezt dobta" a rendszer. Nagy Kasza Ágnes vagyok, de ez nem mond többet arról ki is vagyok tulajdonképpen. Én vállalom magam, de itt erre nem volt lehetőség.

BiG74 Bodri 2015.03.14. 10:23:01

@panelburzsuj:

"Szóval hogy a "kulturális identitás" nem csak kulturális karótnyletség lehet - hanem kulturális plaszticitás is?"

Ezt ki kellene plakátolni, tetszik.

panelburzsuj 2015.03.14. 10:28:05

@BiG74:
Szabadon terjeszthető, még forrásmegjelöléshez se ragaszkodok... :)

eqlessootista 2015.03.14. 11:19:02

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: idézlek:
" Aha, persze!

"gacsiiiz 0 bejegyzést írt és 187 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2010.03.24. óta tag.""

Mi ezzel a mondanivalód, amely némi építőjelleget is kínál?
(bárki meg tudja tekinteni azt, hogy ki mennyi bejegyzést írt és mennyi hozzászólása volt. Valami többet tudsz-e?)

eqlessootista 2015.03.14. 11:27:16

@polgárparaszt: "... Nagy Kasza Ágnes vagyok, de ez nem mond többet arról ki is vagyok tulajdonképpen. Én vállalom magam, de itt erre nem volt lehetőség."
Nekem ez a megnyerő és konstruktív.
Jómagam, szinte a nickem "vagyok": Gácsi Zoltán.
(sok gyermek apja, köztük 3 évvel ezelőtt örökbefogadott most 10 évesé is - fizikai tudományok kandidátusa, emellett ezermester, s lassan az életből kivonuló személy, aki akar valamit jobbítani a következő nemzedékek számára - dióhéjban - s ezért is vagyok itt ebben a lassan valóssá váló, bár még zömében virtuális közösségben)

BiG74 Bodri 2015.03.14. 11:35:19

@gacsiiiz:

Isten hozott a virtuális küzdőtérben tisztelt Gácsi Úr !

Megjegyzem itt nagyon sok esszenciális taplóval hozhat össze jó sorod, akik nem érdemlik meg, hogy neveddel és életed részleteivel megtiszteld őket.Ez itt nem az a hely.

zenonküp 2015.03.14. 11:47:17

@polgárparaszt:

Kedves Ágnes!

Nagy István vagyok, nem egy ritka név.

A zenonküp Zenon a ciprusi, Küprosz rövidítése.

2015.03.14. 12:34:52

A poszter egy olyan nemzetet szeretne, ahol nincsenek törésvonalak, és mindig minden az emberek egyetértésével történik. De azt már csak sejteti, hogy az Ő verziója lenne az a verzió, amivel mindenki egyetért :)

zipe moha 2015.03.14. 13:01:20

@BiG74:

szerintem itt a Hafron építő, pozítív , konstruktív , kulturált beszélgetések folynak úgy általában...sok szemszögből.

egyébként az internetet tekintve általában, igazad van

polgárparaszt 2015.03.14. 14:36:51

@BiG74: Ha fikázol legalább írj pontosan!

profilo 2015.03.14. 14:39:02

@gacsiiiz:

Kovi barátunk ezzel csak azt akarta mondani,a maga sajátságos módján,hogy az ő több ezer hózzászólást tartalmazó munkássága többet nyom a latban itt a blogföldön,mint a te véleményed.
És mivel ő az egész életét itt éli(...itt éli ki...) ezért méltóztassál ezentúl így viszonyulni őbunkósága nagyságához.
:)

eqlessootista 2015.03.14. 16:25:19

@profilo: Igen, ez van. :)
(Kovi barátunknak persze nem árulom el, hol és hány nick alatt kommentelgetek és írogatok - maradjon meg a neki magabiztosságot adó gondolatánál)

unionista (törölt) 2015.03.14. 18:07:13

@panelburzsuj:
fussunk neki még egyszer:

a paraszti nagyanyám (felteszem nemcsak az enyém) úgy képzelte: nincs módszer. keverjük ki az összetevőket. aztán majdcsak kisül belőle valami. azt mondta: itt a sok lapótya. kedvetekre válogassatok. jött vilma, aki elvette az egyiket, jolán a másikat, attila a harmadikat és így tovább. minden lapótyának története volt. ilyen volt a paraszti világ.

a városi nagyanyám azt gondolta: a módszer a lényeg. arra törekedett, hogy a krumpliból, lisztből, a tojásból vagy tejből megalkossa a tökéletes burgonyás lángost. kereste a legjobb receptet. de a sem véletlen dobálta egymásra a tálra, hanem a palacsintákból toronyot épített. azért, hogy a darabok közel egyforma hőmérsékletűek legyenek.

a két nagyanyámat nyilván nem fordítottam szembe egymással. felmértem ésszel, hogy mindkét felfogás jó, de valahol mégis csak verseng egymással. mert a vidékies/házias és a városias/ipari is általánossá akar/akart válni.

egyesítsük a két felfogást. de hogyan tegyük meg?

az ortodox liberális megoldás az, hogy a 21. században a vidékies/házias változatot el kellene felejteni. mert azt meghaladta a város/ipar sokfélesége. a hipermarketekben különféle félkész és készételek kaphatók. megveheted a legkülönfélébb hozzávalókat a világ bármely pontjáról. így mindenki olyan lángost süt a konyhájában, amilyet akar. így a legnagyobb a szabadság. de valójában nem, vagy nem feltétlen. mert így alapvetően minden globális és individuális. ez a metropoliszok logikája.

van egy másik iskola, amelyik a poliszok kis-világára épít. ez is liberális, csak nem ortodox módon. ebben is megjelenik a zsidókereszténység. csak reformált formában.

szóval ez a felfogás azt mondja, hogy a hipermarket helyett/mellett legyen inkább közraktár. és az áru legyen döntően helyi. a háziasságot teremtse meg a vidék. törekedjen a tökéletességre az város. ez a felfogás is megengedi, hogy a népek akár egyénileg is gazdálkodjanak. de feladja a dogmákat (ami nem feltétlen jó, de nem is feltétlen rossz). ez is számos probléma vet fel egyébként. a lokális optimumkeresés: mohó. hogyan lesz globális egyensúly?

szóval ez közösségi tulajdonra és védett piacokra épít. ebben a felfogásban a debreceni arany bikában a hajdúsági burgonyás palacsinta és lángos hajdúsági lisztből, hajdúsági krumpliból, hajdúsági tyúkok tojta tojásból és hajdúsági tehenekből fejt tejből készül. a hajdúsági iparművek gázkészülékein sül. úgy, hogy a gáz hajdúszoboszlói gázmező termeli ki. a nagyerdei vigadóban megjelenhet a házias lapótya.

ha valaki debrecenben a nagyerdei villanegyedben a nagytemplomtól 1,5 km-re lakik és felül a villamosra, akkor hová megy? a városba. debrecenben a "város" a "piac" utca. a népek meg akarják tartani a vidékiességet.

lehet mondani, hogy ez a másik véglet. az ortodox nacionalista. mert teljesen bezárná a piacot. inkább csak zártabbá tenné. a hortobágyi kilenclyukú hidat annak idején nagy nehézségek árán tudták megépíteni. mert a környéken nem volt kőfejtő. a követ a pusztába hozták. a híd árát a hídi vásárnak kellett kitermelnie.

na most mi van ha nem termeli ki. akkor ez a felfogás a kínálatot korlátozná. leszámítva a közvetlen életmentést. és azt mondja, hogy majd ez kényszeríti ki termelésben a minőséget. de ez már nem ortodox, és nem igazán is liberális. a hajdú megyei párttitkárnak nem tetszett, hogy miért veszprémi tejipar szállítja a krémtúrót. a népek a pusztában a mazsolást vették. mert az emberek szeretik, ami nincs. szőlő nem nagyon volt. a megyei párttitkár azt mondta, hogy a mazsola mellett lehet datolya vagy füge is. de akkor tessék megtermelni az almát, a körtét, a vörös és a fekete ribiszkét. csak úgy kerülhet a mazsola vaniliás krémtúróba. így lett a hortobágyi állami gazdaság róna üdítője. ha már tudtak palackozni, akkor badacsonyból hoztak szőlőt. azért, hogy helyi legyen a traubisoda. a rendszerváltás után óriási perpatvar lett is belőle, mert egy zsidó megvette budapesten a végjegyet. a jaffa nem kellet senkinek. pedig a "szőke kóla" is népszerű volt, csak az ugye arab narancs.

de nem a zsidókkal van a probléma, hanem azzal, hogy egyféle zsidó kultúrát engedünk meg. a fővárosit. azért ölték meg a vidéki zsidóságot, mert nem értették, hogy igazodni kell a parasztokhoz. és nem értették a tájegységek sokféleségét. szóval amiről én beszélek az egy reformált keleti-ájra, tiszai cigány, nem ortodox szláv és vidékies zsidó világkép. ami budapesten értelmezhetetlen. a dunántúlon nem feltétlen ezt kellene követni. ebből adódik ez a széthúzás.

Mensikov 2015.03.14. 18:49:34

Gyurcsány, a szemkilövető nem gyalázta meg ?

Pepibubó 2015.03.14. 20:48:03

@Mensikov:
És ha igen, az érv a poszt ellen? Egy g.ciség meg egy g.ciség rendesség lesz? Az milyen egyenlet? Az őszödi bolsevik 56 ötvenedik évfordulóját gyalázta meg. Attól még igaz holnap is, hogy
" hol a szem, szemével farkasszemet nézni, ki meri meglátni...
Kelj magyar ifjúság, tépd le a virágot, melyet eszméinek ellensége rádob emlékére, kőnek! " Babits Mihály : Petőfi koszorúi. Éjjel már említettem:
A rendszerváltás előtt volt olyan március 15-e, amikor a rendőrség elvitte azokat, akik Babits Mihály: Petőfi koszorúi című versét osztogatták. Egy vers miatt, ami az akkori irodalom tananyag volt. Érdemes újra elolvasni, benne a poszt a versben !
süti beállítások módosítása