Két stratégia -- az idővel feltehetően politikaivá acélosodni vágyó társadalmi mozgalomé és a létező balos pártoké -- határozza meg a baloldali alternatíva lényegét, de egyik sem lehet elég erős a Fidesszel szemben. A kettő nem csak egymást gyöngíti és részben egymás támogatói bázisából táplálkozik, de -- más-más okból -- akkor sem lehetne elég erős ahhoz, hogy önálló kormányváltó tényezővé nőhessen, ha a másik nem volna, együttműködni pedig egyelőre legalábbis képtelenek.

A társadalmi mozgalom ("civilek") politikai stratégiája önmagában véve is ködös, az látszik csak rajta, hogy 1) a radikális balos, egalitárius bukéja versenyképtelenné teszi az ideológiák versenyében (nem beszélve egy ilyen fordulat gazdasági-társadalmi következményeiről), 2) a mozgósító ereje Budapesten sem elégséges (nemhogy országosan), 3) pozitív kormányzati programja nincs, a politikai hitelességét kizárólag a protest jellegéből nyeri,  ezért -- pl. a Millához hasonlóan -- egy idő után szükségképpen hanyatlásnak fog indulni. A társadalmi mozgalom akkor juthatna sikerre, ha abszolút innovatív programmal és eszközökkel el tudná hitetni magáról, hogy képes meghaladni a bal-jobb megosztottságot, és ekként tudna intézményesülni, de se erre az igényre, se erre a képességre nem mutat semmilyen jel. 

Ami a balos pártokat illeti, azok ismert módon lejáratódtak, az itt-ott előforduló vezetőcserék (ám közben a kulturális stagnálás, amely sújtja már az LMP-t is) nem emelték a hatékonyságukat, a közvélemény-kutatások pontosan mutatják a tömegvonzó erejük behatároltságát még egy Fidesznek válságos időszakban is, a politikai üzenetei inkoherensek és változatlanul nem árulkodnak komoly ideológiai (nota bene baloldali) megfontolásokról, amelyek aztán kormányzati programban ölthetnének testet (tehát a kormányzóképességükbe vetett választói hit gyenge), miközben egymással is vetélkednek, és ez -- a szereplőket ismerve -- nem is fog egyhamar nyugvópontra jutni.

Ám ha -- valamilyen csoda folytán, mert nem kevesebb kellene -- a Fidesz támogatottsága és legitimitása mégis rapid csökkenésbe vált, amelyet a baloldal kamatoztatni tud, a Fideszben előbb fog Orbán vezetőcserét kezdeményezni strukturált, általa levezényelt módon, biztosítva magának a köztársasági elnökséget 2017-től, minthogy megkockáztassa a Fidesz vereségét, esetleg a szétesését, felidézve ezzel a saját maga és közvetlen környezete elszámoltatásának veszélyét. Magyarán a baloldal még -- a soha meg nem valósuló -- teljesen egységben sem fogja tudni elejét venni a Fidesz hatalmon maradásának a jelenlegi politikai napirend ismeretében.

A helyzet csak akkor változhat, ha radikálisan megváltozik a napirend, pl. további amerikai információk kerülnek napvilágra, amelyek védhetetlenné teszik nem csak Orbán személyét, hanem az egész kormányzati rendszerét, mert egyértelműen alátámasztják (pl. hangfelvételeken keresztül) azt, hogy -- mondjuk -- az elmúlt öt év a jobboldali választók becsapására, a nemzet erőforrásainak privatizációjára, egy szűk réteg több évtizedes uralmának bebetonozására, vagy éppen az országnak a moszkvai érdekszövetségbe történő betagozására és az EU-ból való kiemelésére irányult. Egy ilyen, vagy más, kevésbé radikális nyugati beavatkozás (kiszivárogtatáson, gazdasági szankciókon stb.) keresztül azonban polgárháborús veszélyt idézne fel, mert legalább a Fidesz-rezsim túlélése -- a saját önvédelmük miatt -- mindennél fontosabb Orbán és a legszűkebb környezete számára, és ezért nem drága nekik semmi, egy belháború kirobbantása sem. (A külföldi hírszerzés információinak esetleges hasznosításáról az adott esetben a nyugati és a keleti titkosszolgálatok által is zsarolt Orbán ellenében itt hallgatható/olvasható egy beszélgetés.)

Van ezen kívül egy halvány esélye a baloldalnak: a Jobbik megerősödése, amely az eddigi konfliktusokon túli mély válságot okozhat a Fideszben, amennyiben kettéhasítja a pártot a nyugati és a keleti orientáció, a polgári és a szélsőjobboldali napirend között. (Másrészről az "emberarcú Jobbik" politikája pontosan ezt a veszélyt akarja csökkenteni, egyben akarván tartani a koalícióra kényszerítendő Fideszt, miközben leválaszt róla szavazókat is.) A szélsőjobbal szemben a baloldal felléphet a nyugatosság letéteményeseként, ami közelebb hozhatja egymáshoz a polgári jobboldalt és a baloldalt -- sokkal valószínűbb azonban ennél a Fidesz-Jobbik koalíció (Vona forgatókönyve), vagy akár az elhúzódó kormányzati válság is a három nagyobb politikai tömb árnyékában, és vele az ország gyorsuló lecsúszása.

Mindenesetre megkönnyebbülés, hogy a magukat a baloldallal (vagy legalább Orbán "demokratikus" ellenzékeként) azonosító politikai erők és véleményformálók még mindig nem tartják a NER-t elég veszélyesnek az országra nézve, hiszen továbbra is idő előttinek tartják az Ellenzéki Kerekasztal (tehát egy új egyeztetési mechanizmus, majd alternatív politikai intézményrendszer) felállítását a sérelmeik legalább időleges elsimítására, és ellenzéki erejük koncentrálására. Ehelyett mindent élesben játszanak le a politikai hozzáértés nagyobb dicsőségére és az Orbán-team javára. A sok zsákutcához képest, amelyeket idáig vázoltam, egy kellően átláthatóan és a választók véleményeire (a részvételi demokráciára) érzékenyen működő EK kecsegtetne a legtöbb reménnyel akár politikai innovációban, akár az új intézményesülés lehetőségében, akár egy új politikai minőség és legitimitás kialakulásában. De mivel a szereplők feltehetően ugyanazok lennének, mint eddig, az EK-nak -- ahhoz, hogy sikeres erőközponttá válhasson -- a legjobb esetben is egyszerre kell találkoznia a külföldi "segítségnek" a közvélemény szemében még tolerálható szintjével, a Fidesz folytatódó legitimitásvesztésével, és a Fideszen belüli szélsőjobbos irányzat háttérbe szorulásával.

Egy valamivel kell mindenképpen leszámolnunk, mielőtt bárki bármibe belefog a mai magyar politikai közegben: hogy lehet ideális megoldása a helyzetnek. Ehhez az ország és politikai rendszere már túl rossz állapotban van. Ám, hogy II. Erzsébet angol királynő karácsonyi beszédéből idézzek: a legvalószínűtlenebb helyzetekben is él a remény. Élve is kell tartani.