Tegnap napvilágot látott a CIA kihallgatási gyakorlatáról készített szenátusi vizsgálat kivonatolt jelentése, amelyből bebizonyosodott, hogy az amerikaiak nem csak brutálisan kínoztak terrorizmussal gyanúsított külföldi állampolgárokat, de a kihallgatások eredményeit meg is hamisították, amire alapozva aztán, ugye, hibás külpolitikai stratégiát is követtek, ezért nehezen igazolható a kínzások gyakorlati haszna is. Az ügy -- azon túl, hogy felveti a korábbi adminisztráció felelősségét, amely rossz következtetéseket vont le 2001-ből, nem vizsgálta saját korábbi felelősségét az Al-Kaida felnövesztésével kapcsolatban, illetve hazug állításokkal vitt háborúba, és tartott benne amerikai katonákat, ölte le arabok tízezreit, köztük civileket, és forgatta fel a Közel-Keletet úgy, hogy békét nem teremtett, csak új háborúk magvait hintette el -- szóval az ügy rávilágít a Pax Americana roppant problematikusságára. Kiderült Washington és Jefferson államának szelektív szabadságértelmezése, az amerikai nemzetbiztonság vélt -- és gyakran cinikusan vagy inkompetensen szolgált -- érdekeinek előtérbe helyezése a szabadság hazai és globális intézményrendszerével szemben, azaz megtörtént a legrosszabb: megrendültek a nyugati civilizáció erkölcsi alapjai, amelyeket helyreállítani és hitelesen képviselni eztán -- félő -- maga a mission impossible.
A napjainkra érik be ifjabb Bush cinizmusa után az utóbbi száz év talán leggyengébb -- Coolidge-ot vagy Hoovert is alulmúló -- amerikai elnökének, Obamának a vetése, aki hagyta elszemtelenedni Putyint és megerősödni az Iszlám Államot, miközben odahaza on balance értékelhetetlen a teljesítménye. Ez az elnök ezzel az örökséggel próbálja most feltartóztatni a világ hidegháborúba fordulását a bürokratikus, korrupt EU-val és annak ostoba vezetőivel az oldalán, akik már éppen elégszer bizonyították, hogy a "reálpolitikájuk" nem szól másról, mint Erasmus becseréléséről az euróra. Az a tény, hogy a bizonytalanok számára egyre kevésbé védhető a nyugati civilizáció erkölcsi fölénye, ha védeni lehet, az már legföljebb csak az piacgazdaságának fölénye alapján megy (ami lássuk be, jelentős visszaesés), erősen megkérdőjelezi a mostani oroszellenes offenzíva legitimitását Kelet-Európában. A most megismert szenátusi jelentés finoman szólva nem fog segíteni az ügyön (és a magam részéről a fölösleges, taktikátlan nyilvánosságra hozatalában is a gyenge washingtoni vonalvezetést látom visszaköszönni). Ha egyszer Amerika és a Nyugat maga mögött hagyta az erkölcsi lényegét, akkor miért hinnék el nekik a bizonytalanok, hogy az valaha is nagyobb értéket képviselt, mint az orosz autokrácia által kínált világ, Horthy stb? Miért lenne a mostani több mint pőre nagyhatalmi játszma, amelyben a kis államok csak parasztok a sakktáblán, a vágyaik és az elkötelezettségeik pedig nem egyebek, mint puszta illúziók, amelyekben a csalódás az értékek egész tárházának újraértékelését hozhatja el új értékrenddel, történelemszemlélettel és politikai szövetségekkel?
A Nyugat ellenségei a világ minden pontján -- és ami nekünk a legrosszabb, Kelet-Európában is -- kíméletlenül ki fogják használni a helyzetet. Az olyan autokraták, mint Orbán, akiknek jól felfogott személyes érdekük Oroszországhoz közeledni, nem fognak késlekedni újabb eszközt látni a kínzásokban a közvéleményük Nyugat-ellenes hangolásában, amiben segíthet nekik az amerikai külpolitika (a szlovák nagykövetük esetében a magyar ügyvivőénél is világosabb) tapintatlanul beavatkozó, arrogáns nyilatkozatai. A magyar vezetésnek is -- nyilvánvalóan Putyinnal egyeztetett -- célja az amerikai külpolitika lejáratása, a konfliktusok élezése, miközben rendületlenül oldalaz Moszkva felé. Magam nem kétlem, hogy Magyarország az EU-ban marad, még ha Orbán távlati célja ennek éppen az ellenkezője is. Na de azt a politikai veszélyt és védekező harcot, amelyet a washingtoni, brüsszeli és berlini farkasvakság előidézhet még nálunk, miután hagyták az eseményeket így -- erkölcsi, politikai és gazdasági értelemben is -- kikerülni az ellenőrzésük alól, na azt nem kívánom magunknak.
