1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.12.08. 19:09 HaFr

Fidesz: nyitás a szélsőjobb felé

A Fidesz vezetői úgy ítélhették meg, hogy a párt szavazatszerző képessége a politikai centrum és a középosztály felé egyre sérülékenyebb, ezért nyitni kezdtek a szélsőjobb és a társadalmi bázisa felé. Az Amerikával szembeni hangnem éleződése, a családok és a kisgyerekek vegzálása a drogteszt ötletével, az egyházakkal szembeni keménykedés, az egyre abszurdabb kontextusokban elhangzó hazaárulózás mind a Jobbik témái elől igyekszik elvenni a levegőt, miközben nyilvánvalóan még védtelenebbül hagyja a Fidesz "lágy alsótestét", a jobbközepet.

Az a vicc, olyan korban élünk, hogy nem lehet tudni, milyen kontextusban kell mindezt értelmezni. Putyin és Orbán beszélt egymással két napja -- vajon innen az új agresszióra való bátorság? Tisztán hatalompolitikai döntés volt, hogy feladják a centrumot, mert már nem tartják onnan megerősíthetőnek a vezér kétharmadát? Nem adták fel, ezért keresnek egy olyan témát, amely úgy vonzhatja be a nácik szavazóit, hogy nem ijeszti el teljesen a hegyvidéki lakosságot sem, és megbélyegzi a témára magukat rávető balosokat? Amerika a Jobbik lenyelését szabta volna árnak Orbán túléléséért, egy kis körjátékot megengedve ezért Goodfrienddel? Egyszerű figyelemelterelés? Unatkoztak a legarcátlanabb bitangok, mint Kocsis, és meg kellett nyitni nekik a proszcéniumot? (Na jó, arra van a legkisebb esély, hogy ezek a beszélő szerszámok önálló akarattal lépjenek föl.) Vagy valami egészen más? Hovatovább már csak egyet lehet tudni: az biztosan nem, amivel a Fidesz indokolja a lépését.

Ezen túlmenően Török Gábor tudná csak (nem) megmondani. Bitangok így is, úgy is.

Bréking: egy KDNP-s korifeus, az eddig sziklaszilárd Rubovszky megremegett hűségében.

komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr106968005

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Te mibe szoktál vizelni laborvizsgálat előtt? 2014.12.08. 23:40:08

Készüljünk fel az MSZP-vel a kötelező drogtesztre! A szocialista Harangozó Tamás - ülj le, és kapaszkodj meg - Petri-csészébe pisil, ha vizeletmintát kell adni! Olyanba, mint ezek itt: (Kép: zdnet.com - A kép illusztráció, a Petri-csészék fölött NEM...

Trackback: Hogyan buktass meg 12 lépésben egy kormányt? 2014.12.08. 23:37:14

Puccsolási szamárvezető kezdő forradalmároknak. Saul David Alinsky radikális aktivistáknak szánt tanácsait azok kezdték itthon megfogadni, akik egy éven belül három választást is elbuktak. A "Rules for Radicals" című könyv kötelező olvasmány a baloldal...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zipe moha 2014.12.08. 19:41:03

...a jobbik szavazók rendszer ellenes szavazók...és addig "jobbikosok" amíg az "rendszerellenes"....kár az energiáért, elégedetlen becsapott magyarok körbe -körbe

zipe moha 2014.12.08. 19:41:46

ameddig a szem ellát...pláne azon túl...

almodhi 2014.12.08. 19:47:22

Hát igen, de mint már párszor látszott Magyarországon, amennyit nyernek jobbszélről, annyit vesztenek középről.

Ebből a szempontból van értelme a PKP (bocsánat a képért) "szedjük, fel ami középen lepotyogott" stratégiájának.

kiazmarmegint 2014.12.08. 19:56:05

Most neztem meg a jobbik honlapjat, es nem tamogatjak a drogtesztelest. En speciel nem ertem, hogy mit var a fidesz attol, hogy packazik az emberekkel.

almodhi 2014.12.08. 19:59:51

"es nem tamogatjak a drogtesztelest", nahát, tényleg.

Nohiszen, akkor a drogot támogatják (c) Rogán.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.12.08. 20:19:45

Mátéka új nevet kapott a blogszférában:
Pisis Máté.
Megdolgozott érte, szó se róla. :)

kiazmarmegint 2014.12.08. 20:21:57

Kulonben nalunk Floridaban az elmebeteg kormanyzo ezt megprobalta a segelybol elok reszere. Par honap utan az allam alkotmanybirosaga leallitotta. Addig igen sokba kerult a dolog, es 2% alatt volt a pozitiv tesztek szama.

almodhi 2014.12.08. 20:35:07

OFF
"Floridaban az elmebeteg kormanyzo"
Az egyik potenciális GOP elnökjelölt? :-)
ON

Moin Moin 2014.12.08. 21:10:40

Ez a gépezet (a Fidesz) csak addig működött olajozottan, amíg bőven volt préda és ameddig a valódi tevékenységének az elleplezésére elég volt a duma és az ígérgetés (pl.: „2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás esztendeje, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz”). De mióta kiderült, hogy szó sincs gyarapodásról, sőt, 2015 a további drasztikus elszegényedés éve lesz, és amióta az eu-s források is jóval szűkebben állnak 8objektív okok miatt) rendelkezésre, mint 2010 és 2014 között, azóta ez a dumára kihegyezett apparátus már képtelen konzekvens tevékenységre.

Már csak ötletelnek, a rövidtávú túlélésért. Még ők a kezdeményezők, de e kezdeményezések mögött már nem áll sem rendszer, sem hosszabb távra szóló cél, pláne nem olyan közös cél, amely a Fideszben lévő összes fontos személy és erőközpont közös célja lenne.

Ez a végjáték: meg lehet verni őket!

Kár, hogy ezt alig valaki hiszi el/látja be és még kevesebben készek ennek szellemében cselekedni! Pedig Zrínyi is megírta, mert felismerte 1660-ra, hogy a török meggyengült és immár legyőzhető. A magyarok akkor sem hittek neki és nem hittek a szervezett-fegyelmezett közös fellépésben sem. Végtelen vitákat folytattak, biztosan a korabeli Török Gábor is elemezgetett…

Vicces, ahogy a magyarok történelme évszázadok óta ugyanazokat a helyzeteket produkálja, ugyanazokat az esélyeket kínálja fel és hasonló szereplők hasonló gondolkodásmód mentén hagyják ki a ziccereket: mert rendre valami szubjektívet és nem adekvátot akarnak.

…Á, megyek inkább vadkanra vadászni!:-)

kiazmarmegint 2014.12.08. 21:15:40

@almodhi: Nem, a jelenlegi kormanyzo, Rick Scott.

Akire Te gondolsz, az Jeb Bush, aki 1998 es 2006 kozott volt kormanyzo. Voltak hibai, de elmebeteg azert nem volt.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.12.08. 21:18:38

Hát az már évek óta látszik, hogy a Fidesz a Jobbik szavazóira pályázik.

gono 2014.12.08. 21:22:28

@Moin Moin: pontosan.

nem kell ott strategiat keresni ahol nincs.

többfrontos visszavonulás van egyre inkább szorul mindenütt a hurok.

észere kell venni, hogy az amerikaiakkal való packázás is egy kényszerhelyzet eredménye.

most meg habonynak gyorsan ki kellett találni valami erős húzást, hogy a vagyonosodási botrányoktól egy időre megszabaduljanak/időt nyerjenek.

ahogy a dolgok most állnak, egyszerűen nem nyerhetnek veszprémben, és ha nem lesz kétharmad, akkor fenntarthatatlan lesz a jogi rendszerük, ami az állandó fércelés miatt működésképtelen az állandó toldozgatás nélkül. és ez még csak az egyik vetület, a pénzügyi gondok sokkal hamarabb sokkal súlyosabbak lesznek.

szerintem nem kortesekre van most szükség veszprémben, hanem választási megbízható bizottsági tagokra.

explanatus 2014.12.08. 21:28:50

Bréking-re

És ha lebukik a képviselő úr unokája, akkor …? Javítóintézet?
És ha többször egymásután megtagadja a nyilvánost, akkor mint doppingnál automatikusan pozitív lesz a besorolás?
És lesz előtte, huszonnégy órás elérhetőségi kötelezettség?
És szülinapi tini-bulira beállít a vizeletvevő-bizottság?

És képviselő úr feláll szavazás előtt, hogy Tisztelt képviselőtársak, ti mind meghibbantatok?

És legvégül. De miről akarnak tereli, hogy ekkora baromsággal jönnek?

explanatus 2014.12.08. 21:38:00

Bocsi, lemaradt.

Muszáj már a gyerekeinken, unokáinkon kezdeni a megaláztatásokat?

Tényleg muszáj?

2014.12.08. 21:52:47

Lehet drogteszt, de csak akkor ha felmerülne a gyanú.
Különben nem értem a fölösleges pénzkidobást.Inkább költsék az iskolákra.
Adjanak minden gyereknek harmadikos kortól egy táblagépet ,mint ahogy teszik azt a Románok.

2014.12.08. 21:55:20

@Nyekenyóka: Remélem Vonának több esze van annál, hogy ezekkel összebratyizzon.
Nem mint ha jobbik szavazó lennék.
De soha többet kétharmadot!

egyetmondok 2014.12.08. 21:59:58

Horthy Miklós Hafr pont így,pont ezt vétette el. Egész politikája arról szólt, hogy nehogy a szélsőjobb...,és mást sem tett,mint sodródott oda.

kiazmarmegint 2014.12.08. 22:42:38

@Diorella Queen: szerintem a jobbiknak most fel van adva a lecke. Mert a szavazoik jelentos resze utalja a fideszt is, meg a baloldalt is, es ahhoz eleg bonyolult projektiv geometriara van szukseg, hogy a szeljobbon legyen valaki, de kozben latszodjek ugy, hogy kozepen van.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.08. 22:47:47

@Diorella Queen: Azt tudod, hogy honnan nőtte ki magát Vona? Fidesz polgári kör, megvan?

zobod 2014.12.08. 23:00:47

Szerintem meg ügyes témaválasztás. A dorogosk kezelése megosztó téma, mindenki érti, sokan meg is tapasztalták, általában meg is van róla mindenkinek a maga véleménye, és tökéletesen alkalmas indulatok keltésére. Minden fűszerezve gyerekekkel, politikusokkal, újságírókkal...

miért 2014.12.08. 23:38:55

..nocsak, nocsak? Tömjénzsoltival szólva, szakállas Orbán és lázárbácsik akarnak szórakozni? Harraccbácsiék segítségével?

panelburzsuj 2014.12.08. 23:40:51

@zobod:
Pillantnyi állás szerint úgy tűnik, hogy a "dorogosk" Kovács-féle kezelése olyannyira übermegosztó téma, hogy szélbaltól széljobbig, parlamenten belül és kívül sikerült tán még sose látottan egységes fölhördülést kiváltani vele.

Szóval elismerem, hogy tényleg nem kis teljesítmény mondjuk a mandineres kisujjkonzi Rajcsányit, a jobbikos Novákot meg a KDNP pártügyész-matuzsálemét egyetlen lendületes kreténséggel egy platformra terelni.

dr doktorka 2014.12.09. 00:06:03

Kocsis Máté tuti hogy drog hatása alatt állt, amikor ezt a náci időkre emlékzetető javaslatát bevitte.

Amúgyis ennek a tisztafajú MIÉP-esnek olyan aranyos kis Hitler kisugárzása van.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.09. 00:29:45

Obama a netadó bevezetésére készül...

zobod 2014.12.09. 01:01:03

@panelburzsuj: ők nem számítanak, a közvélemény számít. A szavazók pedig megosztottak a "dorogosk" kezelése kapcsán.

midnight coder 2014.12.09. 06:37:16

Szerintem a FIDESZ sokkal inkább balra és vallásifan irányba tart mint jobbra. Lásd vasárnapi boltbezárások.

midnight coder 2014.12.09. 06:44:19

@Moin Moin: A FIDESZ alatt sokkal-sokkal kevesebbet romlott az ország állapota mint az elmúlt két szoclib ciklus bármelyike alatt. Más kérdés, hogy javulni sem igen javult. De a szoclibák teljesítményéhez képest a stagnálás is ragyogó, különösen ha azt nézed hogy milyen állapotban hagyták itt az országot, ahhoz képest ahogy átvették.

Ráadásul baloldalról sem igazán látni olyan forgatókönyveket, hogy hogyan kellene kimászni abból a szarból amibe az előző két ciklus alatt sikerült bevinni az országot, a legtöbb az amit hallasz tőlük hogy sokat lop a FIDESZ (csak azt nem teszik hozzá, hogy és végre most már ismét mi szeretnénk sokat lopni) és hogy orbántakaroggy. És pontosan ez a baloldal bukásának a legfőbb oka, azon túl hogy kismillió önjelölt kiskirály viszi kismillió irányba a balfékeket.

bontottcsirke 2014.12.09. 06:51:14

Szerintem a fidesz a hülyeség és koncepciótlanság elé tart.

Majd 2018-ban, amikor nyera jobbik én is kíváncsi vagyok mi lesz.

2014.12.09. 07:54:43

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: Még is furcsa módon a jobbik, kevésbé tűnik náci pártnak, mint a fidesz.

2014.12.09. 07:56:10

@zobod: Nekem nem megosztottnak tűnik, hanem egyértelmű elutasításnak.
De neked a bőrfotelból, lehet hogy másnak tűnik a világ.

2014.12.09. 08:00:45

@midnight coder: A FIDESZ alatt sokkal-sokkal kevesebbet romlott az ország állapota mint az elmúlt két szoclib ciklus bármelyike alatt.

Válasz erre;

Az lehet hogy neked a húsos fazékból csurrant valami, de ettől még a tények makacs dolgok.A tény pedig az, hogy az ország állapota nagyon közel áll, a Ny-Afrikai állapotokhoz.

Ali Lali 2014.12.09. 08:27:13

Ez az egész drog ügy egy unikum, sőt hungarikum! Mondjanak még egy országot amelyiknek a politikai vezetői ilyen ostoba pökhendi fölösleges és anyagilag káros törvényjavaslatot tesznek, és a javaslattevőt nem hogy nem tűri még a nép a törvényhozás környékén, hanem nem zavarja el a sunyiba! De még azt is aki támogatja! De annyira pökhendiek, hogy a javaslat rájuk és az ujságirókra vonatkozó rėszét nem fogadják el, de a legvédtelenebbekre a gyermekekre vonatkozó részét igen! Ráadásul még itt a kommentekben is jobbikosoznak egy jó nagyot pedig nyilvánvalóan ők ezt nem fogadták el.

látens liberális 2014.12.09. 09:58:32

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: És tudod honnan nőtt ki a fidesz?
MSZMP.
Tudod honnan nőtt ki az Mszp?
MSZMP.
Tudod honnan nőtt ki az Szdsz?
MSZMP.

látens liberális 2014.12.09. 10:02:39

@Ali Lali:
" pökhendi fölösleges és anyagilag káros törvényjavaslatot tesznek, "
No, álljunk meg egy pillanatra.A drogtesztet a politikusokra is kiterjesztenék és ebben látok logikát.Ennyi féleszüt összeszedni, mit amennyi a parlamentben van , egyszerüen nem lehet.Ezek biztosan szednek valami tudatmódosítót, drogot, pénzt...

2014.12.09. 10:35:31

@látens liberális: És honnan nőtt ki az MSZMP?

A szegénységből.

zipe moha 2014.12.09. 10:36:11

@moin-moin...mint ahogy az egyéni sorsokban, úgy a társadalmi sorsban is jelen van, hogy mindig ugyan az a lecke kerül feladásra....mindaddig tart az ismétlődés míg meg nem oldja az érintett, érintettek...ekkor és csak is ekkor léphet magasabb szintre...ahol új feladatokkal kell immár megküzdenie...

egyetértek most veled....a magyar történelem "tűje" elakadt, talán az Árpad-ház kihalása óta tart a tántorgás röpke szünetekkel tarkítva..és nem butaság az oka, egyáltalán nem...

a teljesítmény hiányából előálló csökkenő javak elosztása körül folyik a tánc, itt marcangol a magyar.... jellemzően a másik magyart...mert a végén mindig eladja nemzettársait is akár személyes vagyonáért, a hatalomból való részesedésért...nem sok ilyen nemzet van Európában, de talán a világon sem ahol mindig valami értékes eladó....vevők meg mindig vannak, naná...

zipe moha 2014.12.09. 10:47:08

...ha más népek , nemzetek értékeit annyi ideje és úgy árulgatnák a nemzet "történelmileg" kiemelkedett családjai mint a magyarokét....most ők lennének "összeszerelő" ország és "nem leszünk gyarmat" gyarmat,saját akarat nélküli félperiféria

zobod 2014.12.09. 10:53:09

@Diorella Queen: akikkel eddig beszéltem róla, azok körében vegyes a kép. A legmegosztóbb a gyerekek kötelező szűrése. Az újságírók és politikusok szűrése viszont egészen népszerűnek tűnik.

zipe moha 2014.12.09. 10:57:48

..kéretik nem elfelejteni, hogy a "rendszerváltók" fő érve a "befektetők" számára...a magyar munkaerő OLCSÓSÁGA, fedőnevén "versenyképessége" (minden más tétel sokadlagos...), mind mai napig

olcsó is lett mindenki...így igazságos:)

zipe moha 2014.12.09. 11:05:17

" a plebejus kormányzás nem azt jelenti, hogy mi a vezetők vagyunk plebejusok...azt jelenti hogy a kormányzati munka a plebejusok érdekében folyik..." .:)))))
tessék kedves plebejus társaim ( magukat polgárnak és professzornak gondolók is..." mer az nem úgy van"..) felfedezni azt érdeket...mert van...tényleg...nekik
különben jó duma

zipe moha 2014.12.09. 11:24:08

... ha összegezhető a 25 év történése ókori fogalmakat mentén, akkor : plebejusok kapaszkodtak fel, hogy patríciusok legyenek...és letaszítsák a polgárokat és a polgárosodókat a plebszbe..

"látod mama,megmondtam, hogy megcsinálom , hívasd magad a piacon ezután nagyságos-és tekintetes "kovácsnénak" ..."ennyi

frob 2014.12.09. 11:40:52

Én akkor szavazok Orbánékra, ha a balliberális média szerint politikájuk szélsőjobbos.

De szerintem más is.

Ugyanis Orbánéknak nyilvánvalóan nem a szélsőballibsi igényeknek kell megfelelniük.

frob 2014.12.09. 11:43:05

@midnight coder: Ez nem vallásifan irány, hanem kőkemény kiskereskedelmi érdek. Nyilván eredője is az efelől történt erős érdekérvényesítés.

fifibá55 2014.12.09. 12:14:11

@Moin Moin: "Ez a végjáték: meg lehet verni őket!"
Nem kell fáradni. Megverik saját magukat.

2014.12.09. 12:59:55

nagyon jó példa a másutt megjelent, itt is megemlített kommentelési problémára a midnight coder.
nekem mint felhasználónak miért nincs lehetőségem letiltani, kiszürkíteni, miért kell látnom az újra és újra benyomott ostoba, aljas, hazug mocskait?

2014.12.09. 13:01:52

orbánék 98 óta tesznek széljobbos megnyilvánulásokat, nyilván tolódtak kicsit, de a lényeg már akkor is ott volt.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2014.12.09. 13:21:54

@WiteNoir: Maximálisan egyetértek.....ez a rémálom kormányzás és világkép már az első ciklusban is benne volt....csak akkor még voltak gátlásaik....

Khonsu 2014.12.09. 13:33:12

Nagy pofára esés lesz ebből, ha így folytatják. Egyre jobban kimennek szélre, miközben a Jobbik szép lassan konszolidálódik és így pont ellentétes irányba mozog mint ők. Ha ez így marad, akkor a Fidesz és a Jobbik hamarosan helyet cserél a politikai palettán. Tekintve, hogy a jobbik még nem járatta le magát, ha elfogadhatóbbá tud válni a mérsékeltebbek között, akkor könnyen a Fidesz helyébe léphet. Akkor aztán nézhetnek bután fityiszék, hogy ezmiez, mint Ózdon :D

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.12.09. 13:36:53

@WiteNoir: hát ezt nem tudom, a jogos reklamációt a blog.hu-nál kell beterjeszteni

tikun olám 2014.12.09. 13:38:52

@Moin Moin: Fideszt illetően csak drukkolok, hogy igazad legyen! :-)

BiG74 Bodri 2014.12.09. 13:47:13

Kedve s vektorék mindig onnan grundolnak szavazót ahol éppen van még valaki aki hinni akar nekik. Ilyenképpen szélsőjobbra tolódásról kár beszélni. Az orvbáni párt nem helyezhető el a politikai palettán, mert nem érdeke leragadni egy adott sávban, hiszen a lényeg az emberek megtévesztése, hogy a hatalmat a kezükbe adják. Ha megtehették volna, már rég nem lenne választásos bohóckodás, de ez nem csak szélsőjobbos tulajdonság.

Khonsu 2014.12.09. 13:52:28

@midnight coder: Azért 4 év alatt már illet volna odáig eljutni, hogy legalább lássuk a stagnálás végét. Ehelyett nyugdíjvagyon lenyúlása és egy halom új adó bevezetése (, támogatások megnyirbálása után ott vagyunk ahonnan elindultunk. Illetve lennénk, az említett tételek nélkül, amit csak úgy huss elböszméskedtek, mint elődeik. Így 4 év után kijelenthető, hogy gyakorlatilag azonos teljesítményt produkáltak mint a ballibák, akár kezet is foghatnak.
Az meg, hogy még nem dőlt be az ország egyedül a csóró magyar marhának köszönhető, aki mindent szó nélkül elviselt (eddig).

Na de nincs gond, a Párt már meghirdette az új 4 éves tervet, lesz itten majd csoda 2018-ra, majd meglátjuk..., ha nem meg majd 2022-re, vagy 2122-re, de egyszer tuti, becsszó...

Moin Moin 2014.12.09. 13:55:43

@fifibá55: Az nem elég: mert utána kormányoznia is kell valakinek - és éppen az fog tudni a kormányzáshoz legitimitást és támogatottságot szerezni, aki megverte a Fideszt!

Moin Moin 2014.12.09. 13:56:20

@tikun olám: "Csak drukkolok..." - Jobban tennéd, ha segítenél!

fifibá55 2014.12.09. 13:57:38

@Moin Moin: Ilyen aspektusból, persze.

KUHULIN 2014.12.09. 14:02:38

@Diorella Queen: "Még is furcsa módon a jobbik, kevésbé tűnik náci pártnak, mint a fidesz."
Mert más az összetétele.

Khonsu 2014.12.09. 14:10:11

@fifibá55:
Pontosan. Dőljünk hátra és élvezzük a műsort! Úgy néz ki igazolódik, amit már régóta mondok, hogy most győznie kellett a Fidesznek, mert csak úgy lehet tőlük hosszú időre megszabadulni, ha kormányról buknak, saját hibáikba mint Gyurcsány. Ideális esetben a ciklus végére (ha egyáltalán kihúzzák addig )némi vergődés után pont úgy megsemmisülnek mint a baloldal. Addigra lehet felépíteni szépen az új magyar politikát, ami majd a nyomát is eltörli végre a 25 év elkúrásnak.

BiG74 Bodri 2014.12.09. 14:19:24

@Khonsu:
Vagy megint jön valami szépreményű lovag aki újra megváltja (magának) a világot.
Én is azt mondta 2006 -ban és 201 -ben is, hogy jöjjön a fityisz. Ilyen hazug, arrogáns, ordenáré párt csak a hatalomban mutatja meg igazi lényét, ellenzékből viszont egy szarházi, gáncsos kerékkötő. Ezeknek ( nem minden fityiszesnek) nincs helyük sehol a politikában. De sajnos nálunk, mindig a hatalmi vákuum szippant be egyéb formációkat, azaz mindig valami ellen szavazunk, sohasem valami mellett. Így a pofára esés kódolva vagyon.

Netuddki. 2014.12.09. 14:23:43

Szélsőjobb? HaFr! Melyik is a jobb kezed? Na, akkor tessék még egyszer nekifutni...

Khonsu 2014.12.09. 14:28:54

@BiG74:
Ez benne van. Mivel a baloldal már nem létezik a jobb pedig épp most semmisül meg, aki helyettük jön, az minden eddigi választásnál könnyebben akkora tömeget ránthat össze, ami az új választási rendszerrel megtámogatva garantálja neki a 2/3-ot, de még a 3/4-et is, vagyis teljhatalmat szerez. Nem árt felkészülni és ötletelni, hogy legalább valami elfogadható erő szerezze meg ezt a hatalmat. Most úgy néz ki tehát, hogy néhány éven belül, akár egy semmiből jött, ma még nem is létező párt is könnyűszerrel teljhatalmat szerezhet, ha ügyes. Ez egyszerre izgalmas és veszélyes is, itt a válság határán tántorgó Európa közepén.

zobod 2014.12.09. 14:29:22

@Khonsu: Még ha értékrended egyezik is a jobbikéval, hidd el, nem érdeked hogy ők legyenek a mérleg nyelve.

Khonsu 2014.12.09. 14:37:31

@zobod:
Ha változtatnak a nyugatellenességükön és elfogadják végre, hogy minden hibájuk ellenére az EU és NATO tagság igenis az ország érdekeit szolgálja, akkor számomra elfogadhatóak. Már visszavettek a zsidózós, cigányozós retorikából is, más téren pedig a Fidesz már szélsőségesebb mint ők.

Jolka40 2014.12.09. 14:47:45

"Még is furcsa módon a jobbik, kevésbé tűnik náci pártnak, mint a fidesz."
Ha neadjisten hatalomra kerülnének, levetnék a báránybőrt, az tuti.

zobod 2014.12.09. 14:48:53

@Khonsu: nem az értékrendről, meg világnézetről beszélek. A fidesz és az mszpszdsz is hajlandó a gazdasági racionalitást a népszerűségnek alárendelni, de a jobbik ebben a tekintetben nagyon gyenge. Eurázsiai gazdasági unió, meg adósságszolgálat megtagadása, szerinted ezek hova vezetnek?

Bryan élete 2014.12.09. 15:06:30

Zemberek!
Felesleges ennyit rugózni egy menetrend szerint bedobott kis gumi csirkecsonton, lerágtuk, annyi.
Vergődésükben hetente dobnak be valami agyrémet, hogy így tereljenek.
Habony meg Gépont már tiszta ideg, eddig nem kellett turbóra kapcsolni daliás agysejtjeiket.
Goodfriend meg végre legyen már férfi, várom a sarki cukiban.

Khonsu 2014.12.09. 15:24:28

@zobod:
Igen, nem fogalmaztam elég egyértelműen. Az EU-ból kilépés mellett, ha a további nyilvánvaló hülyeségeket is elfelejtik, mint pl. az adósságszolgálat megtagadása és hajlandóak racionálisan gondolkodni, akkor részemről ok. Fityiszék most úgyis pont az efféle baromságokra fogékonyakra mozdult rá, hát örüljenek nekik, itt az alkalom, hogy a Jobbik óvatosan kihátráljon.

Az Eurázsiai unió egy kicsit más történet. Az eredeti ötlet szerint, amit Putyin dobott be még az ukrán balhé előtt, az EU-nak és Oroszországnak egyesülnie kéne egy Eurázsiai Unióban, melybe az EU hozná a pénzt és a technológiát, Oroszország pedig az erőforrásokat és a fegyverzetet. Így egy olyan szuperhatalom jönne létre, amivel sem az USA sem Kína nem tudna versenyezni semmilyen téren. Na ezt jó ötletnek tartom. Ellenben amit végül helyette létrehoztak ("Kis Szovjetunió"), ahhoz semmiképp nem szeretnék csatlakozni.

De amúgy nem vagyok Jobbikos, csak már látom bennük a lehetőségét, hogy tényleg konszolidálódnak és úgy már elfogadhatóak lehetnek.

A legjobban egy jobb és baloldali ideológiáktól egyaránt mentes, az ezek mentén politizálásból kilépő, illetve helyettük teljesen újakat, friss gondolkodást behozó reformer pártot/mozgalmat látnék legszívesebben. Akik nem félnek mindent átalakítani, amit szükséges, de ez kellő szakértelemmel és párbeszéddel párosul, ellentétben a Fidesszel.

Tudományos libsizmus 2014.12.09. 15:38:48

Ez most hogy van? Hónapok óta az a mantra, hogy komcsik. Erre hirtelen kiderül, hogy széljobberek.

Khonsu 2014.12.09. 15:49:23

@Tudományos libsizmus:
A kettő nem zárja ki egymást, lásd: Kína. A tibetiek tudnának mesélni.

Tudományos libsizmus 2014.12.09. 16:00:34

@Khonsu:
Nem erről van szó. Megkezdődött a "demokratikus ellenzék" nyitása a Jobbik felé. Természetesen ezt úgy kell álcázni, mintha a Fidesz nyitna a Jobbik felé. A dezinformációnak mindig is igazi mesterei voltak.

Megfigyelhető például, hogy a választások óta mind politikusi szinten (lásd: Eörsi), mind mezítlábas szinten (lásd: bármelyik libsi blog hozzászólásai) a "demokratikus ellenzék" felvette a repertoárjába a cigányozást.

Kíváncsian várom a fejleményeket:)

Khonsu 2014.12.09. 16:17:32

@Tudományos libsizmus:
Kínjukban nem tudják már mit csináljanak. Nem hajlandók megérteni, hogy politikailag nekik már annyi. Egyetlen funkciójuk, hogy az esetleges új kezdeményezések, szerveződések elől elszívják a levegőt, sőt aki ennek ellenére még próbálna valamit kezdeményezni, ami sikeres lehetne, arra meg ráakaszkodnak mint a kullancs és magukkal rántják a mélybe. Ezért ez a "demokratikus ellenzék" szerintem már kifejezetten káros, csak arra jó, hogy akadályozzák azokat, akik a helyükre léphetnének. Egy öncélú belterjes valami az egész, remélem őket is kiüti végre valami igazi ellenzék.

Tudományos libsizmus 2014.12.09. 16:23:09

@Khonsu:
Gondoltuk volna 1-2 évvel ezelőtt, hogy nem tudsz ma felmenni egy libsi blogra, hogy öt perc múlva ne cigányozzanak? A "demokratikus ellenzék" világ életében rutinból nácizta a Fideszt. Mit látunk az utóbbi hónapokban? Pont úgy komcsizzák a Fideszt, ahogy a Jobbik mindig is komcsizta a Fideszt.

Ez az egyoldalú közeledés - egyelőre a Jobbik szókészletéhez - nem a véletlen műve, legalábbis ha hihetünk Churchillnek, aki szerint a politikában nincsenek véletlenek.

Arra mindazonáltal kíváncsi vagyok, mekkora lesz a "demokratikus ellenzék" soron következő
orbitális arcra esése:)

BiG74 Bodri 2014.12.09. 19:44:42

@Tudományos libsizmus:

Nemtom, de szerintem (csak félve) jelenleg a jobbik is a demokratikus ellenzék része.

2014.12.09. 19:47:57

@Khonsu:

De amúgy nem vagyok Jobbikos, csak már látom bennük a lehetőségét, hogy tényleg konszolidálódnak és úgy már elfogadhatóak lehetnek."

nettó baromság. vagy konzlib párttá válnak, esetleg némi kis ódondászsággal fűszerezve, akkor megszűnnek jobbiknak lenni, vagy csak kismértékben változnak, akkor meg maradnak széljobb barmok esetleg egy fokkal kevésbé veszélyes formában.
magyarországon nincs érdemi jobboldali párt, a fidesz-kdnp-jobbik egyike sem az, nem is lesznek, max. radikális változás azaz önfeladás árán.

2014.12.09. 19:49:37

@BiG74:

az idióta ellenzék része esetleg. normális párt nem működik együtt velük.

Keszthelyi.Aron 2014.12.09. 20:00:13

@látens liberális: áááá, amit ezek szednek, azt nem. Ez kb Technocol :D

BiG74 Bodri 2014.12.09. 20:06:30

@WiteNoir:
Értem én (hogy gőzgép), mert speciel szerintem sem lesz kutyából szalonna, és a jobbik az jobbik, a konszolidációja pedig csak optikai tuning jelenleg. Mert a régi önmagát megtartva vállalhatatlan, szembemenve régi önmagával pedig gyanús, mert kínlódva próbál szalonképes lenni, vagy már fejlődig odabent egy fidesz imágó.

Én csak arra hívtam fel a figyelmet:
@Tudományos libsizmus: " Megkezdődött a "demokratikus ellenzék" nyitása a Jobbik felé. Természetesen ezt úgy kell álcázni, mintha a Fidesz nyitna a Jobbik felé."

A jobbik jelenleg az ellenzék része, egy demokratikus rendszerben.
Ha úgy értendő, hogy a jobbikot elutasító ellenzék próbálja a jobbik növekedő erejét a maga oldalára fordítani akkor oké. Sőt mondhatnám igen zseniális húzás is lenne, ha nekik a fityiszbukta után lenne akkora támogatottságuk, mint a jobbiknak, de nincs, így méretes baromság. Viszont a jobbik akkor is ellenzékben van, és még szűz kormányzati oldalról egy olyan társadalomban, ahol mind az mszo, fidesz, szdsz, stb. pártok már lejáratták magukat de prominens képviselőik még mindig nem tudnak eltakarodni a sunnyiba. innentől várni azt, hogy: "mekkora lesz a "demokratikus ellenzék" soron következő
orbitális arcra esése:) " csak abban a kontextusban érvényes, ha a jobbik nem demokratikus ellenzék. (pedig 2012 -től arról szól az arculat váltás).

tikun olám 2014.12.09. 20:29:31

@Moin Moin: A jobbos ismerőseim körében szoktam bemutatni, beszélek a PKP-ről. Ja és majdnem két hete átutaltam 10 ezer ft-ot PKP részére. Ha nem hiszed el, kérdezd meg Béndek Pétert. Voltam kétszer tüntetni mostanában.

Ezeken kívül mit tehetek még?

panelburzsuj 2014.12.09. 20:34:24

@tikun olám:
Virtigli pártelnököknek mindig van ötlete:

"We may have a little job for you, Brian" ...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.12.09. 21:32:38

@tikun olám: egy kis szórólapozás a veszprémi télben?

tikun olám 2014.12.09. 21:44:02

@HaFr: Ha elvisztek oda, biz'isten benne vagyok.
Budapesten tanulok. :-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.12.09. 21:47:35

@tikun olám: agreed :), írj egy mailt a fenti címre, légyszi

tikun olám 2014.12.09. 21:53:51

Lehet, hogy béna vagyok, de erre gondoltál?

blog.hu/user/769658/tab/msg

tikun olám 2014.12.09. 21:59:35

@HaFr:
Lehet, hogy béna vagyok, de erre gondoltál?

blog.hu/user/769658/tab/msg

2014.12.09. 22:22:25

@BiG74:

ő vélhetően mást értett demokratikus ellenzék alatt.
én ellenzem a jobbik felé nyitás, mindig fidesz-jobbik koalával számolok, persze ez nem lenne olyan erős, hogy egyszerű összeadással számoljunk, nyilván lennének elpártolók mind a fidesztől, mind a jobbiktól, de valamennyire helytálló.
a jobbik tisztességtelen ellenzék, nincs miben együttműködni velük.

Tudományos libsizmus 2014.12.10. 00:17:39

@BiG74:
Idézőjelet használok a "demokratikus ellenzék" említésekor. Ők nevezik így magukat, mintha más nem lenne "demokratikus". MSZP-DK-KÜLÖN-stb. Jómagam inkább "bukott ellenzék"-et mondanék, de e megnevezésről nincs társadalmi közmegegyezés. E körbe a Jobbik természetesen nem tartozik bele.
süti beállítások módosítása