1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.11.17. 19:10 HaFr

Mi a cél a tüntetésekkel?

Az örvendetesen szaporodó és erősödő tüntetések legfontosabb célja -- és amitől Orbán a legjobban tarthat -- az itthon baloldalinak és liberálisnak nevezett pártok kormányzása, majd szétesése nyomán apátiába süllyedt, részben középutas, részben modernista, részben nyugatos, részben kispolgári és proletár vénájú tömeg össze- és felrázása. Nem lehet egyelőre az Orbán-rezsim megdöntésére számítani, ellenben lehet számítani a 2006 óta tartó balos kiábrándulás megfordítására, egy másik balos (korrupcióellenes? anti-posztkommunista? demokratikus? nyugatos? ellenállási?) frazeológia megerősödésére, és vele az ellenállás ethoszának és divatjának egyre szélesebb körben való megkapaszkodására. A félelem és a bénultság légköre oszlani kezdett.

Orbánnak éreznie kell és bizonnyal érzi is, hogy sosem válhat már egy egységes nemzet elismert vezetőjévé, sőt valószínűleg azt is tudja, hogy amiről viszont emlékezni fog rá az utókor, az a bimbózó, de rosszul menedzselt magyar jogállam szétverése, a szégyentelen korrupció és a közpénzek magánvagyonokba konvertálása, az állami erőszakkal szembeni társadalmi kiszolgáltatottság mérhetetlen fokozása, illetve a nyugatos ethosszal szembeni radikáljobbos, etnocentrikus, populista (pace TGM) autokrácia tartós, kulturális érvényű meghonosítására tett kísérlet, amely együtt járt az egyeduralom megszerzésének igényével, és igen, az EU béna kollaborációjával -- ami utóbbi sosem szabad elfelejtenünk, amikor a következő demokratikus kormány megkezdi a tevékenységét az uniós intézményekben.  

Drukkolunk az új mozgalmaknak és vezetőiknek, hogy miközben előbb-utóbb nyilván igény jelentkezik köreikben politikai párt(ok) alapítására, azt csak akkor tegyék, amikor már biztosan eljött az ideje, annak hátterébe még véletlenül se engedjék be a levitézlett poszt-MSZP spin-offokat, már rég (elő)nyugdíjazásra érett posztkommmer kádereket (bármennyire is apellálna ez nekik viszonylag fiatal emberekként, netán kulturálisan, von Haus aus, ilyesmi, ám jegyezzék meg: ezzel az új mozgalmak csak veszíthetnek), legyenek kritikusak a saját karrierjüket mindig jó ütemérzékkel egyengető holdudvari (újabban tükörtojás) értelmiséggel (a legjobb elkerülni őket), végül pedig lehetőleg ne daloljanak sehol együtt amerikai ügyvivőkkel akkor sem, ha azok megfeledkeznek a diplomáciai semlegesség minimális követelményeiről is és/vagy azt hiszik, hogy ezzel bármit is könnyítenek a magyar társadalom újjászervezésének nehézségein, és a politikai rendszerünk konszolidációján.

146 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr856910703

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lenin elvtárs beájulna örömében a magyar baloldaltól 2014.11.18. 17:43:09

Hátborzongató a párhuzam az 1917-es oroszországi, és a jelenlegi hazai események között a klasszik bolsevik stratégiát elemezve. Mosolyogjunk, vagy sírjunk azon, hogy baloldali tiltakozók 97 évvel a bolsevista "szovjet" hatalomátvétel után újrajátszot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Saga 2014.11.17. 21:13:37

Egy vasúti szerelvényt 500 utassal ki tud rabolni 5 ember, mert bízhatnak egymásban.

Az ország is ilyen és kétségesnek látom, hogy az utasai belátható időn belül megtanulnának összefogni és bízni egymásban.

unionista (törölt) 2014.11.17. 21:15:03

nem tűnt fel, hogy a tüntetés kemény magja radikáljobbos, etnocentrikus, populista, autokratikus rezsimet követelve (!) tüntet. ha tgm közéjük menne, akkor megölnék.

almodhi 2014.11.17. 21:16:02

@unionista: Nem tűnt fel. Te is ott voltál?

ParaZita2 2014.11.17. 21:49:07

"...a közpénzek magánvagyonokba konvertálása...'
Ez kristálytiszta hazaárulás! Mindenki egyetért?

'...az állami erőszakkal szembeni társadalmi kiszolgáltatottság mérhetetlen fokozása..."
Cél tehát a minimális állam. Minarchia (persze hazánkra illesztve).

2014.11.17. 22:09:27

HaFr-nak igaza van. Az embereknek "bele kell rázódniuk" a demokratikus jogaik gyakorlásába. Abba, hogy nem elég egyszer-kétszer-tucatszor "kimenni az utcára" és megszervezni magukat, hanem ha kell akár századjára-ezredjére is. A demokráciát nem lehet (szabad) megunni :)

Én is ott voltam ma a Kossuth téren. Az átlagéletkor 30-35 év volt, és ezt igen-igen üdítő volt látni végre. Nemes Balázs fogalmazott jól a végén, amikor azt mondta, hogy ez az igazi rendszerváltó generáció, a mai huszonévesek, ők a tuti.

unionista (törölt) 2014.11.17. 22:19:24

@ericghar:
csak majd egy ponton mondani kell valamit arról, hogy mit is kellene csinálni. és ennek a nemes balázsnak a mondanivalója nagyjából ez: nem. nem. nem. nem. nem. itt a probléma.

tikun olám 2014.11.17. 22:31:08

@unionista: Ott volt Horváth András, aki korrupcióellenes hivatal felállításáról beszélt.

HellerZ 2014.11.18. 00:45:54

@Péter,

bennem a mai tüntetés után megerősödött a vélemény, hogy ez így ki fog fulladni. kár lenne érte.

valóban, kéne egy közösen elfogadható konkrét politikai cél, aminek a kiharcolása motivációt adhat.

szerintem ilyen lehetne az előrehozott választás, új választási törvény alapján. ezt úgy kéne megalkotni, hogy frissen létrejövő pártok is eséllyel indulhassanak (médiafelület, kampánypénz, stb)

nem hiszem, hogy szakpolitikai alapon közös célt lehetne találni, mivel eléggé heterogén érdekű és helyzetű társadalmi rétegek verődtek itt össze. (a versengő néppárti rendszernek is vége szerintem, a Fidesz az utolsó mamut, elaprózódott rétegpárti szerkezetet tudok elképzelni az Orbán utáni időkre.)

amiben mindenki egyet akarhat, az az elmúlt 25 év lezárása, a 4. köztársaság megalapítása.

lehetne két lépésben:
1. ideiglenes Országgyűlés, kötött mandátummal, rövid időre: csak a választási törvény elfogadására és az orbáni Alaptörvény hatályon kívül helyezésére. (vagy máshogy legitimálni az új választási trv-t).
2. az ez alapján felálló új Parlament választ kormányt és kezdi meg a munkát.

ehhez még a parlamenti ellenzék is tudna csatlakozni anélkül, hogy a tüntetéseken részt venne. elég lenne, ha bojkottálná a Parlament üléseit, sőt ezt a tüntetők akár meg is követelhetik az ellenzéktől. (ezzel el is válhatna a búza az ocsútól, kiderülne, ki gondolja komolyan, és ki akarna inkább Orbán udvari ellenzéke maradni). és hát nyilván ők is indulhatnának a választásokon, ha akarnak.

tán még cégeket is be lehetne állítani az ügy mögé. hosszú távon a többségük nyilván érdekelt a jogállami működési keretek helyreállításában, és imázs szempontból sem közömbös mondjuk pl egy Audinak erkölcsileg melyik oldalra áll. (lsd RTL)

Boross Bence 2014.11.18. 00:54:50

@tikun olám: Romániában van már ilyen, úgy hívják, hogy Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Ugyanakkor úgy tűnik, a szervezet politikai megrendelésre, időzítve szállítja az ügyeket. Vagyis a DNA függetlensége megkérdőjelezhető, noha a feltárt korrupciós ügyek valószínűleg valódiak. Ha nem sikerül valamilyen EU-s szerv kezébe áttenni magának a hivatalnak, az ott dolgozó ügyészeknek az ellenőrzését, akkor Magyarországon is ugyanez lenne.

unionista (törölt) 2014.11.18. 00:58:00

@Boross Bence:
magyarországon ez a nemzeti nyomozóiroda.

Boross Bence 2014.11.18. 01:00:38

@HellerZ: Túl azon, hogy idén már volt három választás, a kormánypártok népszerűségvesztése semmiképpen sem indok az előrehozott választásokra. Parlamentáris demokráciában előrehozott választásokra akkor kell sort keríteni, ha nincs kormányzóképes erő a parlamentben. Persze ha rendszerellenzéknek képzeli magát valaki, akkor követelhet ilyesmit, csak ne csodálkozzon, ha nem tartják demokratának.

Boross Bence 2014.11.18. 01:03:27

@unionista: Az NNI sok mással is foglalkozik, ráadásul csak rendőrségi nyomozó szerv, nem vádhatóság.

Boross Bence 2014.11.18. 01:11:53

A tüntetések lezárultával - hideg lesz hozzá - a következő lépés az lehetne, hogy külföldi minták alapján független jogászok kidolgozzák egy ilyen nem Polt Péternek vagy Pintér Sándornak alárendelt korrupcióellenes szervezet törvényi hátterét. Akkor lehetne a tervezetnek vagy a tervezet főbb pontjainak a változatlan formában való elfogadását követelni tavaszig, és a pártokat falhoz lehetne állítani, hogy támogatják-e vagy sem.

(Persze a Fidesz védekezésül nyilván létrehozna egy látszatintézményt, és azt mondaná, hogy nincs itt semmiféle korrupció, hiszen a saját szervezetük nem talált semmit.)

integrans 2014.11.18. 01:19:38

@HellerZ: A konkrét politikai cél az alkotmányosság helyreállítása és az új Közmegegyezés közös megalkotása.

A társadalmi szerződések nélkül tartott választások megalapozatlanok 26 éve.

A közjogi érvénytelenség állapotában, a jogszerű/ésszerű egységes lépés meg aligha lehet más, minthogy az államlétiségünk hibáit kijavítandó, össze kell hívnunk egy, az alkotmányosságot helyreállító javaslatokat megalkotó szakmai grémiumot, és az új Közmegegyezéshez javaslatokat megvitató előkészítő nyílt társadalmi vitafórumot.

Boross Bence 2014.11.18. 01:34:10

@integrans: "A társadalmi szerződések nélkül tartott választások megalapozatlanok 26 éve."

Az alkotmányozást mindig önjelöltek végzik, a nép azután csak "rábólint", mégpedig úgy, hogy nem támogatja az alkotmányt megváltoztatni törekvő erőket a következő választáson. Így jön létre a "társadalmi szerződés". 1990-ben is elfogadta a nép a felkínált helyzetet, mint ahogy azóta mindig. A Fideszt is támogatta 2014-ben a nép, vagyis elfogadta a korábbi alkotmánymódosításukat.

Bármikor összehívhat bárki egy alkotmányozó testületet, de politikai támogatottság és politikai indokoltság híján komoly ember nem fog részt venni benne.

A politikai indokoltság nem azt jelenti, hogy nem tetszik az aktuális kormány, hanem hogy kormányzóképességi problémák merülnek fel, például államcsőd esetén bekövetkező fizetésképtelenség miatt leáll az államigazgatás és az összes közszolgáltatás, vagy ha mondjuk akkora az elégedetlenség, hogy tömegsztrájkok bénítják meg az országot. Görögországban volt ilyen pár éve, de ott sem kellett új alkotmány, elég volt egy új választást kiírni.

integrans 2014.11.18. 02:38:39

@Boross Bence: No de itt és most bizonyítható közjogi érvénytelenség áll fenn.

Meg mi az, hogy rábólintanak? Mire, amiről tájékoztatva sincsenek.. vagy éppen félretájékoztatva vannak szándékosan manipulálva. Meg az egész arról szól, hogy a magukat törvényen kívül helyezők a politikát, a politikusokat, gazdaságot eszközként használják fel a vagyoni előnyök szerzésére. Ez így nem demokrácia, és nem jogállamiság.

Hanem egy flúgos futam az előnyökért, milliókon átgázolva, - semmibe véve az emberi méltóságot.

Tehát nem védhető, és nem tartható fenn ez a rendszer, ez jól látszik.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.18. 03:49:09

@HellerZ: az a baj, hogy tartósan találkoznia kellene a felháborodásnak, a konkrét célnak és a perspektívának (plusz a hitelességnek), és ez így elég nehéz, ha nem is lehetetlen

2014.11.18. 04:34:43

Ha a választásra jöttek volna el ennyien, akkor most nem lenne itt a nyakunkon ez a böszme.

integrans 2014.11.18. 06:27:41

@Diorella Queen: Miféle választásról beszélünk ott, ahol manipulációk, félretájékoztatások, és egyáltalán sok éves érvénytelenségek előzik meg a közügyeket lefolyását. - Látszatválasztásokon részt venni, azt jelenti, hogy aki választ, az az érvénytelenséget tartja fenn óhatatlanul.
Vagyis csak cseberből vederbe esünk, - megint 26 éve.

toportyánzsóti 2014.11.18. 06:48:17

Szétesés és a szétverés között alapvető a különbség.Szabadságharcoló gazprom csicskák minden útjukba állót szétvernek a rendelkezésükre álló mérhetetlen anyagi és médiabázissal.Tüntetni az ügyészség előtt kellett volna,poltpetike vezetése ellen aki elveszejtette a magyar jogállamiságot.

unionista (törölt) 2014.11.18. 08:54:39

@Boross Bence:
nagyon okos vagy. de az nni dolga elvben pontosan ugyanez. szervezett bűnözés és minden, ami ezzel összefügg. különleges ügyek, pénzmosás, korrupció.

mondj már 1 olyan ügyet, amiben az nni eljárt és az ügyészség nem emelt vádat. szerinted tényleg az a probléma, hogy az nni nyomozóhatóság és nem vádhatóság?

unionista (törölt) 2014.11.18. 09:12:56

@HaFr:
a felháborodás valójában nem egyirányú. persze mindenki ordítja, hogy orbán takarodj. de ha véletlen eltakarodna, akkor a tömeg bal- és jobboldala összecsapna a centrális erőtérben. és nem vagyok róla meggyőződve, hogy a mérsékelt balos ellenzékiek nyernének.

centenárium 2014.11.18. 10:05:11

Szemét mocskos hiteltelen senkik tüntettek.
"majd ők aztán megoldják segíllyel,hitellel
multiszarral,3,60-as kenyérrel.
AMRIKA MAJMOLÓ SEGGFEJEK RANDALÍROZÁSA.

centenárium 2014.11.18. 10:06:49

@HellerZ: NEVEDBEN ÉS A TYÚKSZARBAN AZ ÜTŐÉR TE KISMAJOM.

andris89 2014.11.18. 10:09:12

bíztam ezekben a mozgalmakban,de tegnap végleg egyértelművé vált,hogy nekem semmi keresnivalóm közöttük.
kiábrándult fideszesek mikor kezdenek el szerveződni?miért nem követi senki mellárt,sólyomot,ángyánt és indít el egy mozgalmat,amihez nyugodt lelkiismerettel lehet csatlakozni?

igazi Ténytár 2014.11.18. 10:29:26

@centenárium: Kire gondolsz? Orban Viktorra?

___
2014-11-14

Orbán Viktor jól megdicsérte az amerikaiakat

index.hu/belfold/2014/11/14/orban_viktor_az_amerikai_cegeket_unnepli/
_____
(...) A mi helyzetünkben erre két eszköz van. Az egyik maga az európai integráció. A másik az erős transzatlanti kapcsolatok kiépítése.
Tapasztalataink szerint a két folyamat egymást kölcsönösen erősíti, és hiszünk abban és teszünk is azért, hogy ez így maradjon.
(...)
Ha nem vagyunk felkészültek arra, hogy erőt alkalmazzunk a nyugati civilizáció védelmében fel kell készülnünk a barbarizmus elfogadására.

"Díszdoktorrá avatása után a kormányfő Orbán Viktor "Közép-európai perspektívák" címmel tartott előadást és fórumot a bostoni Tufts egyetem diákjai és professzorai előtt.
____

igazi Ténytár 2014.11.18. 10:32:45

@ "végül pedig lehetőleg ne daloljanak sehol együtt amerikai ügyvivőkkel akkor sem, ha azok megfeledkeznek a diplomáciai semlegesség minimális követelményeiről "

A COF tüntetésen való részvételre gondolsz, amiről Bayer mocskosan hazudott?!

____

mandiner.hu/cikk/20141105_tenyleg_kint_volt_a_bekemeneten_az_amerikai_ugyvivo
____

dadddd 2014.11.18. 10:35:15

Megunták, hazamentek...

igazi Ténytár 2014.11.18. 10:38:51

@ParaZita2: Mit mondott errol az egeszrol POKORNI?!

archiv.pokornizoltan.hu/interaktiv/sajtoszoba/beszedek/unnepi-beszed-marcius-15
.
Az imént azt mondtam, hogy mindannyian tudjuk, érezzük, hogy egy korszak végére értünk, amit látunk, végjáték, vergődés, a hatalom kínosan hosszú agóniája.

Meg tudunk-e szabadulni tőlük?

48-ban is hasonló helyzetben voltunk. Akkor Petőfinek egy pofonegyszerű, de kiváló ötlete támadt: talán szóljunk nekik, hogy menjenek el. Erről szól a Nemzeti Dal előtt írt híres verse a Dicsőséges nagyurak. A Nemzeti Dalt itt az előbb hallottuk, Én a Dicsőséges Nagyurakat nem mondom el végig, hosszú vers. De azért néhány versszakot mégiscsak.

"Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e úgy egy kicsit a Nyakatok?
Új divatú nyakra való
Készül most
Számotokra... nem cifra, de
Jó szoros.

(...)

Állatoknak tartottátok A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan, mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?
_____

zipe moha 2014.11.18. 10:42:53

...csalódás azt tölti el aki többre, másra számított, inkább objektíven elemezni érdemes a hozadékokat:

3000 éve ugyan az az ember, amióta civilizációba szerveződött hatalmi játszmákat folytat a csoporton belüli előnyös helyzetéért

"A hatalom azt a képességet vagy erőt jelenti, amely alapján valaki vagy valami akaratát vagy szándékát másra, másokra rá tudja testálni"

A játszmákon belül az IRÁNYÍTÓ a meghatározó, a többséget alkotó TÖMEG csak jóváhagyó vagy elutasító szerepben képes reagálni.

Még egyszerűbben: csak IGENT vagy NEMET tud adni válaszul...ez minden, és ez jelöli ki a civil szféra érdekérvényesítésének végső korlátait is.

Ezért van az, hogy forradalmak után is ugyan azok az IRÁNYÍTÓK képesek visszavenni a hatalmat ( némi módosulások alkalmazása mentén...) aki ellen irányult eleve a TÖMEG eredeti indulata.

A civil mozgalmak és ellenállások az IRÁNYÍTÓKRA...bármekkora TÖMEG is mozdul meg....teljességgel veszélytelenek...mindaddig mig a TÖMEGBŐL nem emelkednek ki új IRÁNYÍTÓK...kivitelezésre kész új AJÁNLATTAL...

Új IRÁNYÍTÓK pedig azért nem emelkednek ki, mert azokat már több száz éve KIEMELIK...nem kiemelkednek...ez eredményez egyfajta FOLYTONOSSÁGOT...mely miatt a világ és az emberiség vesztegel.

A kör önmagába záródik....kivéve ha a rendszerszintű problémák figyelmetlenné vagy elbizakodottá teszik az IRÁNYÍTÓKAT...jelenleg nem azok

igazi Ténytár 2014.11.18. 10:44:10

@HellerZ:

Igen ki fog fulladni, megtpedig ezert!

____

MARTONYI: hazánknak külső jogállami kontrollra van szüksége*

Magyarország Közép-Európa államaival ellentétben lemaradási pályán van
.
mno.hu/migr/martonyi-hazanknak-kulso-jogallami-kontrollra-van-szuksege-468084
Magyar Nemzet (!)

Magyarországnak külső jogállami kontrollra van szüksége, mert "önmaga lábán nem tud megállni".

Ez az ország a jogállami kontrollt, a demokratikus intézmények tartalmi működését saját erejéből megvalósítani nem tudja
____

zipe moha 2014.11.18. 10:47:59

...viszont a helyzet és a "pártfogás" változhat...:)

igazi Ténytár 2014.11.18. 10:48:25

@ParaZita2: ""...a közpénzek magánvagyonokba konvertálása...'
Ez kristálytiszta hazaárulás! Mindenki egyetért?"

...
Azon múlik a következő kormány sikere, hogy a sajátjait illetően is kemény tud-e lenni - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.

index.hu/belfold/2014/01/23/pokorni_nem_lesztek_kihuzva_a_szarbol/

nol.hu/belfold/pokorni__aki_belenyul_a_penztarba__annak_le_fogjuk_vagni_a_kezet-601071

Ezért az elszámoltatás a jövőről szól - mondta az ellenzéki politikus Ajkán egy lakossági fórumon. Megjegyezte: "a mieink előtt is világosnak kell lenni", hogy ha ők lesznek hatalomban, az nem jelentheti azt: "eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni".

Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét" - fogalmazott a Fidesz politikusa, hangsúlyozva, hogy "ezt kell nagyon világossá tenni".

_____

Bobby Newmark 2014.11.18. 10:57:54

@Boross Bence: Átszabott választási törvény után elég röhejes, amikor azt mondod, hogy "támogatta a nép"...

Ennyi erővel Rákosit is támogatta a nép, csak szólok.

Bobby Newmark 2014.11.18. 11:01:16

@unionista: Semmi gond, legyen új jobbos meg balos párt, aztán csinálják a cicaharcot, az a dolguk, el is várjuk ezt.

A régi, kommunista garnitúra takarodjon már el! Gyurcsányékat sikerült úgy tűnik örökre kipicsázni, most már csak ezeket a narancsszínűeket kéne, és akkor már egészen rendben is volnánk.

Ludovikás Levente 2014.11.18. 11:05:04

"az állami erőszakkal szembeni társadalmi kiszolgáltatottság mérhetetlen fokozása"

Ja persze, olyan nagy számban börtönzik be a zembereket, hogy az mérhetetlen

zipe moha 2014.11.18. 11:07:16

@Bobby Newmark:

...igen rákosit is támogatta a nép..azon része amelyet az IRÁNYÍTÓ megszervezett

a "nép" bárkit és bármit "támogat"...így emelkedhetnek ki hitlerek, sztálinok, napóleonok ...hosszú a sor

a nép "támogatása" valójában a TÖMEG megheckelése az IRÁNYÍTÓK részéről...remekül beválik, mert senki nem tudja, de mindenki HISZI

Hiába a soha nem látott színvonalú közoktatás, mely az átlagos intelligenciát még is csak növelni feltételezné... a nettó hatalomtechnika pontosan ugyan azzal a hatásfokkal működik ma is mint az írástudatlanság idején....

A körön belül nincs megoldás...csak ismétlődés...a körön kívül lehet rajzolni egy ÚJ kört

Ludovikás Levente 2014.11.18. 11:11:01

@Bobby Newmark:
" Gyurcsányékat sikerült úgy tűnik örökre kipicsázni, "

Az elmúlt 1 év nem erről szólt, Gyurcsány a biztos befutó kategóriába küzdötte fel magát, aztán az elmúlt 1 hónapban sokat erősített, sőt megjósolom ennek a hétnek is ő lesz a nyertese

Tegnap az amerikai ügyvivő látogatást tett az egyik fő háttértámogatójának, Bitó Lászlónak a lakásán, hát ebből még sok minden kijöhet. Hiszen Magyarországon mindig az a legfontosabb, hogy a zembernek legyenek Jóbarátai, nem igaz?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.18. 11:19:34

@Ludovikás Levente: te vagy az a fajta, aki a tömeges bebörtönzések idején pedig a lefejezésekhez kötné az elnyomást... okos vagy, mint nap

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.18. 11:21:07

@centenárium: bölcs voltál, mély, és egyetemes

unionista (törölt) 2014.11.18. 11:50:37

@Bobby Newmark:
a "globalista civilek" harmad, negyedvonalbeli zsidók. akik az egykori kiszes gyurcsány-bajnai-schiffer triónál is gyengébbek. szerinted ezek az emberek el tudnák vezetni az országot?
www.youtube.com/watch?v=nVuL4uryS1E
felolvassák az eléjük kitett kartonpapírról, hogy mi újság az információ szabadsággal. csak tartok tőle, hogy a köznépet valójában nem ez érdekli.

Bobby Newmark 2014.11.18. 12:08:24

@Ludovikás Levente: Na most akkor nincs alternatíva, vagy rettegünk Gyurcsány visszatérésétől? Mert a kettő együtt nem megy.

Az meg, hogy a maroknyi, fél lábbal a sírban lévő nyugdíjas rá szavaz, az már nem tétel.

Bobby Newmark 2014.11.18. 12:12:29

@unionista: Onnantól kezdve, hogy politikusnak az áll, aki a világon semmihez nem ért a bratyizáson túl, meg a jelenlegi politikai "elit"ből kiindulva igen, úgy gondolom BÁRKI el tud vezetni egy országot.
Ez nem képességek kérdése volt soha.

saci02 2014.11.18. 12:27:01

@andris89: Jo kerdes! Na vajon miert? Bar tegnap megkaphattad volna ra a valaszt, ha kint lettel volna a tuntetesen...

unionista (törölt) 2014.11.18. 12:41:05

@Bobby Newmark:
akkor meg nem értem, hogy mit kell ennyit problémázni a demokrácián. ebben az évben volt 3 országos választás. elég nagy többséggel nyert orbán. volt néhány megismételt választás. ott a legnagyobb győzelmet a jobbik aratta. és borítékolom neked, hogy ha ezek az emberek lesznek az országos politikusok, akkor még nagyobb győzelmet aratnak.

és persze ilyenkor jön a fenyegetés, hogy akkor majd a zsidó pénzvilág bedönti az országot. döntse. csak tartok tőle, hogy akkor lesznek akik sárga csillagokat mázolnak az összes zsidó érdekeltségű épületre és középületre. lehet armageddont kiáltani, csak akkor ténylegesen el lehet kezdeni rettegni. vagy váltani kell egy repülőjegyet.

vitalis06 2014.11.18. 12:42:51

@HaFr: Teljesen felesleges választásokról, alkotmányosság helyreállításáról beszélni, amíg nincs olyan formáció, ami elnyerhetné annyira a bizalmat, hogy meg is szavazzák.
(Mert ugye demokratikusan gondolkodunk, demokráciát akarunk, tehát választásokat kell nyerni)
Ha lenne egy formáció, amiben meg lehetne bízni, hogy képes határozottan elvezetni az országot, akkor nem nyerhetett volna a fidesz háromszor is idén. (És ez független a választási rendszertől, az jelenthet százalékokat, de a fidesz MINDEN választási rendszerben nagyon nyert volna idén. Angolszáz rendszerben sokkal nagyobbat, egy pl német rendszerben kicsit kisebbet, de nyert volna)
Jelenleg én nem látok senki és semmit, semmi olyan formációt aki képes lenne kompromisszumokat kötni és kormányozni. A tüntetők véleménye a szélsőjobbtól a kommunistáig terjed, lehetetlen egy platformra hozni. Az egyetlen közös az "Orbán takarodj" és ez felelős kormányzáshoz vajmi kevés.
Tehát neki lehet állni pártot alapítani vezetőket "felépíteni", programot, irányelveket kidolgozni. Enélkül, ha az anarchia vagy a fidesz között kell választani, az ország jelentős része mindíg a fideszt fogja választani

==T== 2014.11.18. 12:47:18

@HellerZ: lol

Erre nyugodtam mondhatja bármelyik fideszes, hogy "és a *** nem kéne?"

Lehet, hogy számotokra soknak tűnik az a pár tízezer ember, de az a helyzet, hogy a társadalom többsége bizony a valamennyire nemzeti oldalon áll. Vagy az inkább ál-nemzeti Fidesz, vagy a nemzeti radikális Jobbik oldalán.

"nem hiszem, hogy szakpolitikai alapon közös célt lehetne találni, mivel eléggé heterogén érdekű és helyzetű társadalmi rétegek verődtek itt össze."

És akkor kormányváltás esetén hogy lenne kormányozva az ország?

"ideiglenes Országgyűlés, kötött mandátummal, rövid időre: csak a választási törvény elfogadására és az orbáni Alaptörvény hatályon kívül helyezésére. (vagy máshogy legitimálni az új választási trv-t)."

Ezek szerint te sem akarsz népszavazást az alaptörvényről, viszont eltörölnéd az amúgy a modern korban első jogszerű - szabadon választott országgyűlés által megalkotott - alkotmányt.

"amiben mindenki egyet akarhat, az az elmúlt 25 év lezárása, a 4. köztársaság megalapítása."

Milyen negyedik köztársaság? Eddig kettő volt, a 45-ös meg a 89-es.

==T== 2014.11.18. 12:49:14

@Boross Bence: EU-s szerv?

Milyen EU-s szerv? Olyan, amit a korrupciós ügybe nyakig belecsöppent Juncker vezet?

És arról az EU--ról van szó, ami pl. kategorikusan tiltja a fordított ÁFA fizetést az ÁFA csalásokkal leginkább fertőzött területeken, és nem engedi az áruforgalom folyamatos ellenőrzését azokon a határokon, ahol a biznisz zajlik?

==T== 2014.11.18. 12:50:23

@Boross Bence: Létezik a pótmagánvád intézménye, aki tud valamit, hajrá!

unionista (törölt) 2014.11.18. 12:51:32

@andris89:
azért, amiért nem követték szabó ivánt (rip) és kupa mihályt sem.

==T== 2014.11.18. 12:55:06

@andris89: Talán azért, mert csak te hiszed azt, hogy ezekhez az emberekhez nyugodt szívvel lehet csatlakozni.

Talán mert a csalódott fideszesek látják, hogy ezek mögött a megmozdulások mögött szervezőként DK-hoz, MSZP-hez, Millához ill. egyéb szélbalos csoportokhoz köthető emberkék állnak jelentős jenki támogatással.

Bobby Newmark 2014.11.18. 12:57:20

@unionista: Lejtős pályán nem nehéz focizni.

Továbbá az a helyzet, hogy a "történelmi" baloldal felszámolta magát, valóban nincs alternatíva, a Fidesznek meg még valami érthetetlen oknál fogva még mindig van szavazóbázisa.

Ez a két dolog együtt nyilván választási győzelmet ér.

De ahogy én látom a dolgot, a netadó volt Orbán Őszöde, most jutott el a "kurva anyátokat, ti többet soha" érzés a kritikus szintre. Úgy látszik két ciklus kell egy politikai formációnak, hogy annyira megnőjön az arca, hogy aztán végül tökön szúrja magát.

Mostanra sikerült felkúrniuk az ország többségének az agyát. Azt meg nem fogja ellensúlyozni a szavazóbázis, ami egyébként szintén olvad szépen.

tamas11 2014.11.18. 13:03:56

@HaFr:
"tartósan találkoznia kellene a felháborodásnak, a konkrét célnak és a perspektívának (plusz a hitelességnek), és ez így elég nehéz, ha nem is lehetetlen"
Más szavakkal: motíváció, tartalmas üzenet, esélyek/előnyök, és a hitelességhez: személyiségek.
Felér egy eufemizmussal, hogy mindez, úgymond, "elég nehéz", meg "nem is lehetetlen". Maradjunk annyíban, hogy e feltételek együttállására soha nem kerül sor.(Az üzenetek kihordásához a fentiek után még rendelkezésre kéne állnia a kellő média-tűzerőnek is - az sincs...)
Ezért:
A döntéseket és lépéseket a hiányzó feltételek ellenére kell megtenni. Ha egy menedzsment nem választhat optimumot, akkor e helyzet választ menedzsmentet.
Ugyanez a megjegyzésem az imént beírók polémiájához is.

unionista (törölt) 2014.11.18. 13:06:54

@Bobby Newmark:
jelen állás szerint lázár-vona kormány lenne.

oszt jónapot 2014.11.18. 13:15:16

@unionista: Lófaszt. Lázárt a fideszesek is utálják, mint a szart. Viktor nélkül a fidesz kuka. Pont azért, mert ő valamikor volt valaki az emberek szemében, de a sameszait mindenki leköpi, még a fideszdrukkerek is.

unionista (törölt) 2014.11.18. 13:19:05

@oszt jónapot:
akkor vona-lázár. miért szerinted ki nyerne, tóbiás józsef?

5perc 2014.11.18. 13:30:30

Szerintem jól haladnak a dolgok. 4 év múlva jelen állás szerint - mivel a fidesz nem sokat gondolkodik előre, a számukra legrosszabb változat - a jobbik fog nyerni, akik úgy elszámoltatják az mszp-bel együtt, hogy szeretve tisztelt kormányzónkat már nem látjuk az életünkben szabadulni a sittről.
Viszont a jobbikot az első évben annyira megutálja mindenki, hogy egy új választáson kiszórják a parlamentből. Ez pont elég idő egy tökös bal vagy nemzeti liberális pártnak eléggé meggerősödni a győzelemhez. Szóval teljses sikerre számítok.

Gyingizik 2014.11.18. 13:31:46

Köszi, meg is buktatok. NINCSEN új ballib generáció! Ti magatok vertétek szét a magyarbálinti felsőoktatással, ahol igazi teljesítmény, tudás nélkül is bárki diplomát kaphatott. Az utcai harcostól a fiatal maszopos képviselőig mind büfé ruhatár szakos, nyelvtudás nélküli, romkocsmás bohóc! Láthattuk tegnap ez a generáció milyen tüntetést tud szervezni, milyen beszédet tud tartani. Ill. miféle röhejesen kamaszos szerepekben próbál pózolni (CCCP póló, kommunista vagyok stb. trágár beszéd > menő vagyok!) hatalomváltás esetén ezek fognak tárgyalni Putyinnal, Merkellel? Röhögök!

unionista (törölt) 2014.11.18. 13:32:24

@Bobby Newmark:
amit ma "baloldalnak", "liberálisnak" vagy "civileknek" mondanak annak nincs számottevő támogatottsága. budapesten kívül szinte egyáltalán nincs. mert az szimplán a baloldali zsidó kultúra. aminek a tényleges ellenzéke izraelben van. a szentföldön van fasizmus.

és ez nem antiszemitizmus. egész egyszerűen erről van szó. ez a "legyen ön is zsidó" projekt legfeljebb a körúton belül működik.

Bobby Newmark 2014.11.18. 13:34:34

@unionista: Ezt én értem, hogy meggyőződésed, csak a tényekkel annyira nincs összhangban.

oszt jónapot 2014.11.18. 13:37:12

@unionista: Nem tudom, próbáljunk meg egy választást, amit nem csaltok el, aztán meglátjuk.

vitalis06 2014.11.18. 13:46:21

@oszt jónapot: az a gond, hogy ez a választási csalás szöveg nagyon nem áll meg. Vannak különböző rendszerek a világon, az angolszáz rendszerekben a fidesz nyert volna 90% százalékkal, pl a németben kb 56%-kal.
annyi mindent lehet kritizálni, nem kéne olyanokat mantrázni, ami nem igaz.
Persze mondhatod a médiafölényt, de ha az USA rendszert nézzük, ahol ugye a megszerzett pénz determinálja a médiamegjelenést, akkor még nem is állunk rosszul.
És ha most megpróbálnánk egy választást szerinted mi lenne? Nyerne a fidesz. Egyszerűen nincs más akire szavazni lehetne, mert aki ellenzék lehetne, az építkezés helyett a másik csesztetésével volt elfoglalva 4 évig, újakat pedig nem látok sehol. Senki olyat akiben megbíznék annyira, hogy elhiszem neki, hogy képes egy kormányt összehozni és még kormányozni is.
Ez a baj, nem a szavazási rendszer

5perc 2014.11.18. 13:49:28

@Gyingizik: Igaz, komolytalan volt. Nem égett sem autó, sem tévészékház. Pedig csak azokat veszi komolyan Merkel.

5perc 2014.11.18. 13:51:01

@vitalis06: Ez egy tévedés. A fidesz el már nem is létezne angol-szász rendszerekben, mert a 27%-ot sem kapta volna meg.

oszt jónapot 2014.11.18. 13:54:07

@vitalis06: Jaja, de azért csak jól jött a határon túliak szavazata, ugye pont azzal lett meg a 2/3, aztán azért csak kellett egy házszabályt módosítani, hogy Bajusz is szavazhasson, hogy meglegyen a 2/3. Tudom, apróságok ezek, de azért kicsit gáz, nem?

oszt jónapot 2014.11.18. 13:55:31

@vitalis06: A másik baj az, hogy elhitették az emberekkel, hogy a fideszen és a szocikon kívül más nem lenne képes vezetni az országot. Pedig ilyen szinten a kutyám is tudná.

vitalis06 2014.11.18. 13:56:15

@5perc: Nincs igazad, simán létezne, a választási rendszerről beszéltem. Az amerikai két párt is túlélt jóval nagyobb balhékat is mint ami itt van és nyertek is újra.

unionista (törölt) 2014.11.18. 13:57:43

@Bobby Newmark:
nem ez a meggyőződésem. ez az objektivitás. itt az nyerheti meg a választásokat, aki azt ígéri, hogy visszafoglalja a magyaroknak budapestet. eléri, hogy budapest belvárosban magyar zászlók lengjenek az ablakokban. ahogyan mondjuk párizsban francia. szemben az idegenekkel.

aki azt elmagyarázza, hogy az egy természetes igény, hogy a magyarországi amerikai nagykövetnek közép-európai kötődése legyen és közel-keleti. csak találnak egy 300 milliós országban egy diplomatát, aki magyarok többséghez kötődik. vagy legalább ehhez a régióhoz. persze ez az usa belügye. küldhetnek egy n+1-edik zsidót magyarországra. de akkor lehet, hogy tényleg nem kell nagykövetség és nacionalizálni kell a szabadság teret.

szóval ennek a nemzeti liberalizmusnak lenne többségi támogatottsága. és van egy tippem, hogy a franciák, britek, spanyolok, olaszok, lengyelek többségnek sem lenne ez ellenére. és a németek is elfogadnák. ezek a legnépesebb európai nemzetek. persze az összes zsidó lap prüszkölne. a köznép szerintem valami ilyesmit várna. seperjék el orbánt. de ne álljanak meg.

vitalis06 2014.11.18. 13:58:59

@oszt jónapot: nincs igazad, nézd az MSZP kormányokat a töketlenség és a határozatlanság okozott annyi kárt nekik, hogy most ott tartanak ahol vannak. Nem olyan egyszerű kormányozni még akkor sem, ha sikerül olyan hozzáértő embereket összeválogatni, akik "elviszik" a hozzájuk tartozó dolgokat. ezeket össze is kell hangolni, döntéseket hozni és azt végigvinni.
Én lennék a legboldogabb, ha legalább még egy olyan párt lenne akit alkalmasnak látszik kormányzásra. De nem látok ilyet.

DrGehaeuse 2014.11.18. 13:59:29

@HellerZ:
Ez egyszerűen agyrém. Ez a legnagyobb baj a magyar közélettel, hogy komolynak látszó emberek is elhiszik azt a halovány délibábot amit 3. magyar köztársaságként emlegetnek egyesek.
Már nagyon régóta tele van a hócipőm ezzel.
Magyarországon legitim módon létrejött és a nép által akaratlagosan is megerősített legitimációval rendelkező köztársaság egyáltalán nem volt eddig SOHA.
Ami 89-90 ben történt az is egyre nyilvánvalóbban csak elitista társasági műbalhénak navezhető.
1918. november 16-án egy senkik által meg nem választott önjelölt gittegylet (Nemzeti Tanács) kikiáltotta a Magyar Népköztársaságot amit később se erősített meg semmilyen népszavazás, és demokratikus választásokat sem tartottak.
1946 jan. 1.-én alkotmány nélkül, a Magyar Királyság utolsó Nemzetgyűlési választásán megválasztott (hu.wikipedia.org/wiki/1945-%C3%B6s_magyarorsz%C3%A1gi_nemzetgy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1s) Nemzetgyűlés egyszerüen törvénnyel hirdette ki a Köztársasági államformát. Ezt sem erősítette meg népszavazás. Bár a törvényben az összes párt egyetértése nyilvánult meg. Nálam ez akkor is csak egy félKöztársaság.

Tehát ha a fő kritériumokat tekintjük, akkor 1989-ben a második félköztársaságit "kiáltották ki" szintén senki által meg nem választott illegitim önjelölt elitcsoportok részben titkos alkuja következtében.

Vagyis most már végre harcolni kellene az első igazi Magyar Köztársaságért.
Ennek menete:
1. Alkotmánymegállapító Nemzetgyűlés (bónusz új választójogi törvény)
2. Népszavazás az új alkotmányról.
3. Köztársasági elnök választása közvetlenül.
4. Országgyűlési választás.

a 3. és 4. pont költségmegtakaritás céljából lehet egy napon is.

5perc 2014.11.18. 14:04:01

@vitalis06:
"az angolszáz rendszerekben a fidesz nyert volna 90% százalékkal"
Nem, te behelyezted a fideszt az angol választási rendszerbe, ahol pedig nyilvánvalóan életképtelen lenne.
Egyébként mindig csodálkozom, hogy erre a 27%-ra hogy lehet ennyire büszkének lenni. (?)
Én a helyedben nagyon cikinek érezném.

oszt jónapot 2014.11.18. 14:04:40

@vitalis06: Akkor te szavazz továbbra is a fideszre. De nem baj, hogy más meg mást szeretne, ugye?

unionista (törölt) 2014.11.18. 14:05:09

jav. a magyarországi amerikai nagykövetnek közép-európai kötődése legyen és NEM közel-keleti.

oszt jónapot 2014.11.18. 14:08:54

@unionista: És ugye ti fogjátok megmondani, hogy ki a magyar?

no_successful2 2014.11.18. 14:40:11

@HellerZ:
"tán még cégeket is be lehetne állítani az ügy mögé. hosszú távon a többségük nyilván érdekelt a jogállami működési keretek helyreállításában, és imázs szempontból sem közömbös mondjuk pl egy Audinak erkölcsileg melyik oldalra áll."

Te tényleg ilyen tompa vagy, vagy csak megjátszod ?

A cégek eddig is ott voltak a háttérben, de a dolog természetéből adódik, hogy a háttérben is maradjanak.
Ha eddig megfelelt nekik a gazdasági környezet, akkor nekik nem érdekük a változtatás.

unionista (törölt) 2014.11.18. 14:41:19

@oszt jónapot:
az a magyar, aki magyar érzelmű. akit nem zavarna budapest belvárosának ablakaiban a nemzeti színű trikolór.

oszt jónapot 2014.11.18. 14:46:44

@unionista: De mi a faszért kéne Budapest belvárosának ablakába bármilyen zászló? És ha én nem akarok kitenni semmilyet, akkor nem vagyok magyar?

unionista (törölt) 2014.11.18. 14:52:05

@oszt jónapot:
ha ezt nem érted, akkor nem vagy magyar. nem kötelező annak lenni, de anélkül nagyon lehet a főhatalmat követelni.

Bobby Newmark 2014.11.18. 15:02:59

@unionista: Ez mondjuk elég marginális igény, én például pont leszarom, ki milyen zászlót lenget az ablakából, és gondolom nem vagyok ezzel egyedül.

És egyébként ez a gondolatmenet ott bicsaklik meg, hogy oké, a Gyurcsányék a libsibolsi lófaszt szolgálták ki.
Jött a naaaaagy nemzeti lófasz.
Jobb lett nekünk egyetlen kibaszott paraszthajszálnyival?
Hát kibaszottul nem!

Tudod engem aztán kibaszottul nem vigasztal, hogy most nem külföldre lapátolják a pénzem, hanem igazi, nemzeti, pirosfehérzöld köcsögök lopják el.

Biztosan én vagyok a politikailag alulképzett, hogy nem értem, hogyan lehet ennek örülni.

Ez a nagykövetes dolog sem teljesen tiszta, hogy mégis mi alapján akarsz te egy másik ország külpolitikájába beleugatni. Azt hiszem te lennél a legjobban felháborodva, ha a mi nagykövetünket küldené haza mondjuk Franciaország, hogy nem eléggé affektálós buzi.

oszt jónapot 2014.11.18. 15:06:47

@unionista: Ja értem, ez olyan mint amikor a fidesz azt mondta, hogy az a magyar, aki kokárdát hord télen-nyáron. Kurvára el vagytok tévedve. Attól, hogy a szart nemzeti színű szalaggal kötitek át, még szar marad.
Pont ezért fognak titeket elzavarni a magyarok a halál faszára.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.11.18. 15:19:51

@5perc:
Ebben az esetben még a Jobbikra is hajlandó lennék szavazni. Ennyit megérne, ha az eddigi teljes garnitúrát elszámoltatnák és lesittelnék.

==T== 2014.11.18. 15:25:44

@5perc: "Viszont a jobbikot az első évben annyira megutálja mindenki, hogy egy új választáson kiszórják a parlamentből."

Erre azért ne fogadj.

==T== 2014.11.18. 15:27:20

@DrGehaeuse: Magyarország természetes államformája a királyság. Király nem kell hozzá, elég egy választott - nem örökös - kormányzó.

unionista (törölt) 2014.11.18. 15:43:44

@Bobby Newmark:
a tesco egy nyilvánvalóan korrupt cég. itt a plázastop idején épült a tesco extra. minisztériumi különengedéllyel. az alapító kohen úr örökösei nyilván lefizettek valakit. csak a cba még többet fizetett, vagy még több befolyást szerzett.

de ha cba fiúk lopják el az összes pénzt, akkor azt részben vissza lehet szerezni. mert itt vannak a vagyontárgyaik, a rokonaik. persze szó nincs jogállamiságról. de az sokkal egyszerűbb helyzet, hogy egyetlen csoport lopja a pénzt.

egy ponton a cba-t, vagy a közgépet is lehet államosítani. és akkor nem kell majd idegen kormányokkal viaskodni.

no_successful2 2014.11.18. 15:54:17

Komolyan mondom ennyi idiótát még nem láttam,
értsétek már meg !
Korrupció mindig volt, és mindig lesz is. Most lehet itt rugózni ilyeneken, hogy korrupcióellenes bizottság, meg t.köm tudja, ott is emberek foglalják el a posztokat, ergo. korrumpálhatók lesznek.

Nehogy itt bárki azt képzelje, hogy az amikat a korrupció zavarta. Egy szart. Korrupció eddig is volt, a szocik idején meg pláne (hajjaj!) Mindössze arról van szó hogy 2010-ig szabad volt a bejárás a konyhakertbe, ami 2010 után is szabad maradt, csak be kellett írni a belépőnek a nevét a jelenléti ívbe, és a megszedett paradicsom 10 %-át le kellett adni a kijáratnál.
Na, ez baszta ki a biztit az amiknál, nem az, hogy a kertből a kertész is szedeget (saját zsebre).
Nem minthogyha olyan kib.nagy kár érte volna őket a mi kis szutyok konyhakertünkkel, ebben nem ez a lényeg, hanem a precedens, hogy esetleg ezek az opciók másnak is eszébe juthatnak.

Dehogy érdekli őket az b.meg hogy jóskapista megmondhatja e szabadon a véleményét anélkül hogy a pofáját bevernék, mert ha így lenne, nem támogatna (hardcore) diktatúrákat is, mindenféle zokszó és korrupciós hiszti nélkül.

Én már annak idején, 2010-ben jeleztem, hogy van egy ilyen veszély, tudniillik, ha nekünk valami jó, az nem biztos, hogy nem sérti valamelyik nagyhatalom érdekeit, ezért nem ártana odafigyelni, mekkora szabad mozgásterünk van.
Most úgy tűnik, kicsit túlmozogtuk magunkat. Ez van.
De visszatérve az előző hasonlatomra, jelentheti ez azt, hogy most vissza kéne adni a konyhakertet az amik itteni embereinek ?
Több lesz attól a paradicsom, amit a munkások kapnak ?

oszt jónapot 2014.11.18. 15:55:58

@unionista: " egy ponton a cba-t, vagy a közgépet is lehet államosítani. és akkor nem kell majd idegen kormányokkal viaskodni. "

Nyilván. :D Komcsik.

Boross Bence 2014.11.18. 15:56:21

@Bobby Newmark: A 2014-es választások teljesen tiszta volt, egyetlen más ország sem vonta kétségbe a szabályos és demokratikus voltát. A Fidesz teljesen jogosan szerzett kormánytöbbséget. A választási rendszer átszabásán csak az újabb 2/3 múlott.

Boross Bence 2014.11.18. 15:59:55

@==T==: Valószínűleg te is tudod, hogy a pótmagánvádlóval szemben itt egy pénzben, ügyvédekben és hatalmi lejárató technikákban nem szűkölködő párt és állami apparátus áll. Bizonyára azt is jól tudod, hogy a korrupciót a legnehezebb dolog bizonyítani, mert sem a megvesztegető, sem a megvesztegetett nem érdekelt abban, hogy az ügylet napvilágra kerüljön. Olyan komoly titkosszolgálati apparátus kell a lebuktatáshoz, ami magánszemélynek nem áll rendelkezésére.

Boross Bence 2014.11.18. 16:03:23

@==T==: Sok rosszat el lehet mondani az EU-ról, ám itt csak arra van szükség, hogy egy kormánytól és ellenzéktől független, erős és viszonylag jól működő szervezet ellenőrizze az újonnan létrejövő korrupcióellenes hivatalt. Ilyen pedig jelenleg nincs Magyarországon. Szerintem legkézenfekfőbbnek erre az OLAF felkérése látszik.

Emmett Brown 2014.11.18. 16:07:36

@==T==: aki össze tud adni két számot, annak egyértelmű, hogy irdatlan összegű áfacsalások vannak. Ha a Nav erre gyakorlatilag nagynéha előkap egy évi párszázmillás csalót, akkor logikusan két magyarázat van; vagy alkalmatlanok, vagy benne vannak a buliban.

Választhatsz a kettő közül :)

no_successful2 2014.11.18. 16:09:48

@Boross Bence:

"Szerintem legkézenfekfőbbnek erre az OLAF felkérése látszik. "

Az OLAF az nem norvég név ?

Szerintem az alap, az biztos Norvég :)

Bobby Newmark 2014.11.18. 16:12:04

@unionista: Valamit úgy látom te nagyon nem értesz.
Államosítani azért szokás újabban, hogy a piaci szegmenst átjátszd a haveroknak.
Ha már eleve havernál van, akkor olykurvára mindegy, teljesen felesleges a dolog. Az államosítás arra való, hogy TŐLED elvegyék a jól menő üzletedet, ha az a látóterükbe kerül.

Te tényleg beszopod ezt a "Magyarországon marad" rizsát? Ne röhögtesd már ki magad, ugyanúgy elcsalják az adókat, áfát, meg kiviszik Svájcba, a Seychelle-szigetekre, meg egyéb adóparadicsomokba a pénzt a magyarok is, mint bárki más.

unionista (törölt) 2014.11.18. 16:42:01

@Bobby Newmark:
az a pénz szerinted miért van offshore betétekben. nyilván azért, hogy abból felvásárolják a hazai multikat. csak előbb azokat különadókkal veszteségessé kell tenni. próbáld már ezt végiggondolni.

unionista (törölt) 2014.11.18. 16:44:26

@oszt jónapot:
te vagy a legszarabb választó. aki szopja az mszp faszát. de közben foggal körömmel védi a fidesz érdekeket. rossz lóra tettél.

egyetmondok 2014.11.18. 16:48:54

@unionista:
Unionista,ezt nem hiheted komolyan.
Azért fog most visszajönni az a rengeteg,innen kimentett pénz,hogy abból - itthon - fel lehessen vásárolni a multikat,jó olcsón persze,mert a jó magyar kormány különadókkal tönkreteszi őket...,azok kedvéért,akik egyébként innen kimentették a pénzüket.

Ennyire egy magyar se hülye.Nem azért mentek ki ezek a pénzek,hogy ide így visszatérjenek,lett volna bőven az elmúlt évtizedekben is beruházási lehetőség.
Ezek azért vannak kinn,mert a tulajdonosai nem bíznak a magyar államban. Ebben se.

Bobby Newmark 2014.11.18. 16:54:36

@unionista: Muhaha. Te most ennyire naívka vagy, vagy csak Fideszes szócső?

NYILVÁN azért, nem ám kacsalábon forgó sokszázmilliós villák, meg ötvenmilliós autók vásárlódnak belőle.

Meg baszdmeg persze, egy MULTINACIONÁLIS gigacéget majd pont egy magyar paraszt fog felvásárolni nem?

Kicsit elvesztetted a kapcsolatot a valósággal, barátom!

Bobby Newmark 2014.11.18. 16:57:17

@egyetmondok: Továbbá azért, mert akinek sok pénze van, az SEMMIT nem akar adózni, és meg is tudja oldani, hogy ne is kelljen neki.

Tízmilliárd forint kamatainál már kurvára nem mindegy a parasztokra kivetett kamatadó sem. "Nehogymá' be kelljen fizetni, nem azé' szavaztam meg!"

oszt jónapot 2014.11.18. 17:04:50

@unionista: Hű bazmeg ezt levezethetnéd.

egyetmondok 2014.11.18. 17:05:51

@Bobby Newmark:
Mennek innen kifele szépen leadózott pénzek is. A néhány tíz-,százmilliós profitok is,nem kellenek ehhez se adócsalások,se milliárdok.
A társasági adó alacsony,nyugodtan le lehet itt adózni,aztán huss,meg se áll...egy pozsonyi banknál nyitott offshore cégszámláig.

Emlékszem,lehetett olvasni róla,hogy az offshore pénzekre kitalált amnesztia okán a töredéke se jött vissza annak,amitben reménykedtek,és ami visszajött,pockolt egy rendes magyar bankszámlán egy kis ideig - amnesztiára tök jó volt -,aztán fordult is vissza izibe oda ahonnan jött.

Hát ja,majd mondjuk a MET Zrt/MVM üzletből egy röpke üzleti év alatt offshorba kitolt potom 55milliárd osztalékból megveszik az itt tönkretett TESCO-láncot,és onnantól majd ezek az urak fogják azt a kb. 30ezer magyar munkávallalót foglalkoztatni és vinni tovább a boltot...:-))nem is tudom,komolyan,hogy ennyire gigászi marhaságot ki képes elhinni. Ez hihetetlen.

unionista (törölt) 2014.11.18. 17:12:06

@Bobby Newmark:
a tesco magyarországot simán felvásárolják. a spar magyarország azzal fenyegeti a kormányt, hogy nem ruház be többet. ez a cél. a fidesz a nem termelő multikat ki akarja verni az országból. leszámítva a németeket és részben az osztrákokat. és nagyon úgy tűnik, hogy erről megállapodott berlinnel és béccsel. mert ők nem támadják.

zobod 2014.11.18. 17:40:22

Komolytalan, gyönge színjáték. Még Bajnai is nagyobb tömeget mozgatott meg kezdetben, mint most ezek.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.11.18. 17:50:46

A következő lépés, hogy ne múljon el a lelkesedésünk, ha tettekre váltjuk a dühünket és minden egyes civil tüntető csapat létrehoz egy egyesületet. Az államot uraló fidesz kormányt csak az állam eszközeivel lehet leszerelni. Ez egy hosszú harc lesz, ami elmaradt 1989-ben, most meg kell csinálni. Muszáj tisztára mosni a közéletet, mert láthatjuk, hogy a hazugságok megmérgezik a magyar társadalmat és végül annyira legyengítik, hogy tényleg szegény ország leszünk. Ne akarjatok a fidesz rémuralma alatt egy tál rizsért dolgozó nyomorultak lenni! Mert ez a fidesz "urak" álma! Rendkívül maradi, szűk látókörű, mohó (gaz)emberek.

torró 2014.11.18. 17:59:20

HaFr!
Ez egész jó írás! Szóval emberek! Hányszor leírtam, hogy úgy kell szerveződni mint a nyugati munkavállalók.Érdekképviselet, és ha kell akkor sztrájk, és tüntetés. Valami ellen amivel nem értenek egyet.És ne felejtsük el, még el sem kezdte a nép ezt tanulni. És nem erőszakos úton lehet elérni dolgokat. Kérdem én, mit lehet elérni egy ilyen gyerekes lökdöséses játékkal amit az este láttunk a parlamentnél. Volt értelme? Ami a kormányokat zavarja, az amikor látni, hogy a nép kezdi, és meri kifejezni nemtetszését. A másik demokráciáért üvölthetek akkor, ha a sajtót elkezdem vegzálni. Sajtó szabadságért, ha a sajtót nem engedem dolgozni. Oda kell figyelni a részletekre. És nem kell ilyen mértéktelenül gyűlölködni, mert történhet majd fordítva is, és akkor nem lehet reklamálni. Hogy klasszikustól idézzek,:nem elég tisztességes látszatot kelteni, hanem annak is kell lenni!

Ludovikás Levente 2014.11.18. 18:07:18

@Bobby Newmark:
"Az meg, hogy a maroknyi, fél lábbal a sírban lévő nyugdíjas rá (Gyurcsányra) szavaz, az már nem tétel."

Téged se alkalmaználak választási tanácsadóként

Gyurcsány a baloldal legmarkánsabb alakja, hátrányos pozícióból indulva mostanra beelőzte a Maszopot, és egyre több szavazót vonz magához a baloldalról. Ráadásul markában az egész Maszop mert túl sokat tud róluk, és a beépített emberein keresztül hamarabb hozzájut minden infóhoz, mint maga a pártvezetés (ha van egyáltalán vezetés a Maszopon belül)

Aki ma Gyurcsányt fumigálja, az semmit se tud a politikai erőviszonyokról, vagy csak kamuzik

Ludovikás Levente 2014.11.18. 18:11:25

@dúvad:
Lehet hogy a Gáti-Goodfriend team még nem döntötte el, ki legyen a következő miniszterelnök ha sikerül a Majdan 2.0 projekt Magyarországon?

Az újabb izraeli tanácsadók bevonásából mindenesetre erre lehet következtetni

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.18. 18:22:01

Hátborzongató a párhuzam az 1917-es oroszországi, és a jelenlegi hazai események között a klasszik bolsevik stratégiát elemezve:

beszelomajom.blog.hu/2014/11/18/lenin_elvtars_beajulna_oromeben_a_magyar_baloldaltol

Bár a Közfelháborodás Napja önmaga paródiájába fulladt, a bolsevikok 97 évvel ezelőtti hatalomátvételével mutatkozik pár döbbenetes stratégiai megfelelés, amit 9 pontban hasonlítottam össze.

oszt jónapot 2014.11.18. 18:50:03

@HaFr: Sorry, kicsit elfogyott a türelmem, miután megtudtam, hogy nem vagyok magyar.

HellerZ 2014.11.18. 20:30:11

@DrGehaeuse:

Figyelj, nekem tökmindegy hanyadik köztársaság, ezen nem veszünk össze.

A pontjaidat nézve meg szerintem ugyanazt gondoljuk.

HellerZ 2014.11.18. 20:41:01

@==T==:

"Ezek szerint te sem akarsz népszavazást az alaptörvényről, viszont eltörölnéd az amúgy a modern korban első jogszerű - szabadon választott országgyűlés által megalkotott - alkotmányt"

én azt írtam, legitimálni kell. valóban, igazad van, ez népszavazással lenne a legjobb, ez kimaradt a kommentemből.

az Alaptörvény nem legitim. a Fidesz nem kapott felhatalmazást a választóktól semmiféle alkotmányozásra.

HellerZ 2014.11.18. 20:52:25

@Boross Bence:

Orbán a demokratikusan megszerzett hatalmát arra használja fel, hogy megszüntesse/korlátozza a demokráciát.
Ilyen esetben egy demokrata csak rendszerellenzéki lehet. Ellenkező esetben ugyanis pusztán formai okokkal magyarázva, de valójában asszisztál a demokrácia tartalmi megszüntetéséhez. Ez sima önbecsapás.

rs232 2014.11.18. 20:53:42

@egyetmondok:
'A társasági adó alacsony,nyugodtan le lehet itt adózni,aztán huss,meg se áll...egy pozsonyi banknál nyitott offshore cégszámláig.'
:)

Jó, de ennek mi lenne az értelme?

rs232 2014.11.18. 20:58:55

@Boross Bence:
'A választási rendszer átszabásán csak az újabb 2/3 múlott. '

Az egyfordulós, vegyes, csökkentett létszámú parlamentre gondolsz?
Amit 2006-ban az akkori szocialista miniszterelnök tervezett bevezetni, csak a liberálisok nem engedték neki?
A Feri megtervezte, a Viktor megcsinálta.

rs232 2014.11.18. 21:01:27

'Melyek a fő kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál. Ez kétharmados törvény. És feles törvényben pedig korlátozottabb tiszteletdíj és költségtérítés. Ezzel egy időben kisebb parlament, ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint egyfordulós választással, 149 egyéni és 149 országos listán megszerezhető hellyel. Az SZDSZ nem pont ezt gondolja - muszáj hozzátennem. '

egyetmondok 2014.11.18. 21:01:51

@rs232:
Az az értelme,hogy elkerül a magyar állam fennhatósága alól.

rs232 2014.11.18. 21:19:06

@egyetmondok:
Egy legálisan 'leadózott' jövedelmet akárhova viheti, EZÉRT nem kell offshorba vinni.
Minek?

rs232 2014.11.18. 21:25:28

@egyetmondok:
'Emlékszem,lehetett olvasni róla,hogy az offshore pénzekre kitalált amnesztia okán a töredéke se jött vissza annak,amitben reménykedtek,és ami visszajött,pockolt egy rendes magyar bankszámlán egy kis ideig - amnesztiára tök jó volt -,aztán fordult is vissza izibe oda ahonnan jött.'

Olvasni tényleg sok szamárságot lehet.

Tényleg, mi értelme lenne legálisan szerzett, adózótt jövedelmet offshorba 'menteni'?
Vagy csak ennyire gyenge a fantáziám?

Mi értelme lenne offshore számláról legális magyar számlára behozni a pénzt, itt adót fizetni utána, majd visszavinni az offshore számlára.
Te több tüntin is hallgathattál szónoklatokat mostanában :)

egyetmondok 2014.11.18. 21:26:30

@rs232:
Az offshore anonim.
Az,hogy rendben leadózzák az itthoni profitot,még nem azt jelenti,hogy az szépségesen tiszta forrásból származik,jött össze.

rs232 2014.11.18. 21:31:41

@egyetmondok:
Jó, de miért adózás után vinné ki?
Felhívni az adóhatóság figyelmét, hogy bár adóztam itthon, de félek hogy rájönnek tisztátalanságára, és ezért eldugom offshorba?
Azért egy valós példát hozhatnál erre,
elég, ha megmondod hol olvastad:)

rs232 2014.11.18. 21:35:14

@egyetmondok:
Ha meg a tisztátalan offshorból hozta haza, kegyesen megbocsátottak neki, akkor miért dugja el megint tisztátalan helyre?
Hogy ismét hazahozhassa tisztításra, adóztassa, oszt vissza izibe ...
Nagyon amatőrök ezek a mai offshore lovagok.

egyetmondok 2014.11.18. 21:54:14

@rs232:
Nem amatőrök,hanem profik.

rs232 2014.11.18. 22:06:50

OK, tehát a profi offshore-lovag onnét ismerszik meg, hogy offshore palotájából hazahozza dugipénzét, bűnbánó arccal adózik, majd izibe visszaviszi, hogy megint piszkos legyen.
De akkor minek hozta haza adózni?

egyetmondok 2014.11.18. 22:23:37

@rs232:
1. A magyar offshore amnesztia a töredék töredékét mozdította meg annak a pénznek,amit innen - a becslések szerint - kivittek és visznek ma is. Biztosan voltak,akiknek fontos volt,hogy büntetőjogi értelemben biztosak lehessenek abban,hogy többé nem lehet elővenni őket. Ez azért komoly,nemde.
S miután újra kivitte,az már nem piszkos többé.
2. Az offshore-ok tulajdonában álló hazai bejegyzésű cégek nem is tudják nem leadózni a nyereségüket,ellenkező esetben nem lenne mit kivinni,nemde:-) Az offshore-okat (az ilyen cégek tulajdonában,vagy résztulajdonában álló hazai társaságokat) nem mezei fiktív ügyletekhez,kamu számlázásokhoz használják.

Szúrófény 2014.11.19. 08:52:37

@a Ténytár: Abszurd mese

Hol volt, hol nem volt az állami vagyon. A moszkvai világbirodalmon túl, az átláthatatlan privatizációs üveghegyen innen, a nagy varázslók korában eltűntek a gyárak, üzemek, kastélyok, földek, erdők az állami tulajdonból.
Az elvarázsolt ország, nevesincs királysága (nem király a neve, de a királynál is nagyobb a hatalma) kedvenc, sőt kegyenc miniszterére bízta az állami birtok (f)osztogatását. Kopasztották is az államot, mint Márta asszony a vasárnapi húslevesbe való tyúkot, forró víz nélkül.
Rózsa Sándor és a világ valamennyi, valaha volt útonállója szájtátva bámul ránk, hogy ez lehetséges? Elvenni a vagyont azzal, hogy az Államé, mindnyájunké, kicsit pihentetni, aztán magamévá tenni aprópénzért, mint az olcsó utcalányt. Mindezt a jog, és az állam palástja alatt.
Az útonállás magánvállalkozásban soha nem lenne ennyire „hatékony”. És mindezt a magánvállalkozás elsődlegessége jelszavával! A lényeg: mindent jól összezavarni, akkor lehet igazán sikeresen a zavarosban halászni!
Az ostoba becsületesnek meg: „száraz tónak nedves partján, döglött béka kuruttyol!”
Megjelent a Magyar Fórumban „Nem mese ez gyermek címmel” 1995.
.
„hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek!” Bölcsességek könyve! Ókor Óta tudott!
„Ha hitvány gazemberek kerülnek magas polcra, amennyivel méltatlanabbak erre, ugyanannyival gondatlanabbak és felelőtlenebbek lesznek, s eltelnek esztelen hetykeséggel és vakmerőséggel” (Demokritosz — 41/48) I. e. valamennyi!
Szent Ágostonnak az a sokszor idézett mondása, hogy igazságosság nélkül az állam is csak egy rablóbanda,
„Fejedelmeid megátalkodottak és lopóknak társai, mind szereti az ajándékot, és vesztegetést hajhász” (Ézsaiás próféta 23

rs232 2014.11.19. 10:22:44

@egyetmondok:
:)
'S miután újra kivitte,az már nem piszkos többé.'
Miután behozta, leadózta (amnesztiában részesült) megtisztult.
Mi értelme ezután EZT a tiszta pénzt mocskos anonim offshorba 'menteni' ismét?
Mert a kérdés ez volt.

egyetmondok 2014.11.19. 10:41:53

@rs232:
De erre már válaszoltam fentebb.
Mert kikerül az állam fennhatósága alól. Ez akkor is fontos,ha a pénz így megtisztult.
(S úgy jöhet vissza,ha visszajön,mert látja értelmét,hogy senki sem tudja kideríteni, hogy a pénz kié.)

rs232 2014.11.19. 11:14:46

@egyetmondok:
'Mert kikerül az állam fennhatósága alól.'

- A legális magánszámlád felett nincs fennhatósága az államnak.
- A legális, adózott pénzedet kiviheted akár Svájcba is.
- ANNAK semmi értelme, hogy a legális, adózott pénzedet vidd ki ISMÉT abba az offshorba, ahonnét hazahoztad mosatásra.

Már csak azért sem, mert az amnesztia lehetőségének vége lesz.

HA meg úgy akarna visszajönni, hogy ne tudják, kié a pénz, akkor mi értelme volt előtte hazautaztatni, megadóztatni, majd visszavinni anonimitásba?

ez már olyan manyupos fíling, nem gondolod? :)

egyetmondok 2014.11.19. 11:26:45

@rs232:
- a legális magánszámlák felett adott esetben nagyon is van fennhatósága az államnak,s adott esetben elegendő maga az infó, hogy az adott valakié;
- ki is viszik, svájci és más bankszámlákra, köztük offshore cégek számláira;
- de,nagyon komoly értelme van annak,hogy kividd,majd újra visszahozzad,akár egy másik,új, vagy régebben működő,frissen vásárolt offshore cég itteni céges tulajdonszerzése,vagy cégalapítása érdekében,ha lényeges az a szempont,hogy az adott magyar céget ne lehessen személyesen összekötni azzal,akié valójában, függetlenül attól, hogy korábbi kivitt pénzt az amnesztia tisztázni tudott.

Több fantáziát kérek.

rs232 2014.11.19. 11:34:06

@egyetmondok:

Azért ha elolvasod amit írtál most, magad is elnyomsz egy félmosolyt, remélem.

Offshorból behozod adózni a pénzed azért, hogy másik offshorba tegyed, hogy aztán ne lehessen összekötni veled azt a pénzt, amit magad kötöttél össze magaddal az amnesztia során ...

OK, megadom magamat :)

egyetmondok 2014.11.19. 16:06:37

@rs232:
Nem csak fantázia hiány van nálad,hanem ott is van bibi, hogy mi az offshore.
Kérdezz,ha nem tudod.

DrGehaeuse 2014.11.19. 17:26:37

@==T==:
Ezt én is így gondolom, csak gyakorlatilag most ez lehetetlen.
A nép tömegei annyita agymosottak 70 év után, hogy a királyság (Szentkorona Országa) puszta említése is nevetség tárgyává tehető.
A reális cél most egy részvételi demokrácia kiépítése. Sajnos ez is olyan nehézségekbe ütközik, hogy a lehetetlenség határát súrolja, viszont meg kell tenni érte minden lehetőt.
S ha már lehet én a polgári konzervatív elvekre épülő részvételi demokráciáért tennék meg mindent. Pillanatnyilag más alternatíva nem érdekel.

DrGehaeuse 2014.11.19. 17:30:15

@HellerZ:
OK!
Kicsit felkaptam a vizet. Bocs!
süti beállítások módosítása