Az örvendetesen szaporodó és erősödő tüntetések legfontosabb célja -- és amitől Orbán a legjobban tarthat -- az itthon baloldalinak és liberálisnak nevezett pártok kormányzása, majd szétesése nyomán apátiába süllyedt, részben középutas, részben modernista, részben nyugatos, részben kispolgári és proletár vénájú tömeg össze- és felrázása. Nem lehet egyelőre az Orbán-rezsim megdöntésére számítani, ellenben lehet számítani a 2006 óta tartó balos kiábrándulás megfordítására, egy másik balos (korrupcióellenes? anti-posztkommunista? demokratikus? nyugatos? ellenállási?) frazeológia megerősödésére, és vele az ellenállás ethoszának és divatjának egyre szélesebb körben való megkapaszkodására. A félelem és a bénultság légköre oszlani kezdett.
Orbánnak éreznie kell és bizonnyal érzi is, hogy sosem válhat már egy egységes nemzet elismert vezetőjévé, sőt valószínűleg azt is tudja, hogy amiről viszont emlékezni fog rá az utókor, az a bimbózó, de rosszul menedzselt magyar jogállam szétverése, a szégyentelen korrupció és a közpénzek magánvagyonokba konvertálása, az állami erőszakkal szembeni társadalmi kiszolgáltatottság mérhetetlen fokozása, illetve a nyugatos ethosszal szembeni radikáljobbos, etnocentrikus, populista (pace TGM) autokrácia tartós, kulturális érvényű meghonosítására tett kísérlet, amely együtt járt az egyeduralom megszerzésének igényével, és igen, az EU béna kollaborációjával -- ami utóbbi sosem szabad elfelejtenünk, amikor a következő demokratikus kormány megkezdi a tevékenységét az uniós intézményekben.
Drukkolunk az új mozgalmaknak és vezetőiknek, hogy miközben előbb-utóbb nyilván igény jelentkezik köreikben politikai párt(ok) alapítására, azt csak akkor tegyék, amikor már biztosan eljött az ideje, annak hátterébe még véletlenül se engedjék be a levitézlett poszt-MSZP spin-offokat, már rég (elő)nyugdíjazásra érett posztkommmer kádereket (bármennyire is apellálna ez nekik viszonylag fiatal emberekként, netán kulturálisan, von Haus aus, ilyesmi, ám jegyezzék meg: ezzel az új mozgalmak csak veszíthetnek), legyenek kritikusak a saját karrierjüket mindig jó ütemérzékkel egyengető holdudvari (újabban tükörtojás) értelmiséggel (a legjobb elkerülni őket), végül pedig lehetőleg ne daloljanak sehol együtt amerikai ügyvivőkkel akkor sem, ha azok megfeledkeznek a diplomáciai semlegesség minimális követelményeiről is és/vagy azt hiszik, hogy ezzel bármit is könnyítenek a magyar társadalom újjászervezésének nehézségein, és a politikai rendszerünk konszolidációján.