A hallgatás falát ma törte át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki ugyan a Napi Gazdaság konferenciáján egyetlen számot árult el a kormány terveiből - ám ezzel a részletek ismertetése nélkül is sokkal többet mondott, mint bárki várta volna. A miniszter felszólalásának két lényegi pontja volt, eszerint fokozatosan csökkenteni kell - a GDP arányában 45 százalékra - az államháztartás kiadási oldalát, valamint szűkíteni az újraelosztás mértékét. Márpedig egy, a GDP 5,5 százalékára rúgó kiadáscsökkentés mintegy 1700 milliárd forintos kiigazítást, megszorítást jelent három év alatt, ami nem kevés. Varga itt nem a hiány csökkentéséről beszélt - vagyis adóemelések valószínűleg kizárva -, hanem egyenesen a kiadások csökkentéséről, ami a leginkább piacbaráti lépés.Változatlan deficit mellett ez az adóztatás csökkentését is jelentheti - ezáltal viszont plusz stimulust kaphat a gazdaság a további növekedéshez. A nagyságrendek jelzik, hogy a kabinet nagyon komoly költségvetési átrendezésre készül - viszont mindezt titokban előkészítve, érdemi társadalmi vita nélkül.(napi.hu alapján).
Mire számíthatunk tehát? Bürokrácia és közszolgáltatás-csökkentésre (mindkettőre utalt a miniszterelnök az utóbbi napokban), ami nagyobb részt megint csak a szegényeken fog csattanni, esetleg a nyugdíjak megadóztatására -- de változatlanul nincs hír (egyelőre) az állami elosztórendszerek szerkezetének reformjáról, illetve a hiány és a pazarlás kettős dinamikájának felszámolásáról. Ez utóbbi garantálná az államháztartás szolgáltatási minőségének javulását. Ezek egyébként is évtizedes feladatok volnának, de érdemes volna elindulni végre ebben az irányban. A költséghatékonyság növekedésének ki kell egészülnie az üzemi hatékonyság és a szolgáltatási minőség növekedésével, ami még csak tervfázisban sincs. Aztán a bevételi oldal meghúzásával (mielőtt kézen-közön el nem tűnik a megtakarítás). De e -- megkésett -- első lépéseket üdvözlöm.
U.i: Ahhoz képest, hogy nem rég még a 300 Ft-os vizitdíj ellen vezette a Fidesz a népet, finoman szólva ironikus, ami itt zajlik.