1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.08.09. 11:35 HaFr

A baloldal nyomora

Mindig nagy öröm a baloldallal kapcsolatban megszólalni, ugyan némi kockázatot is jelent a blog számára a téma instant unalmassága. Mert mi újdonság van? Semmi. Az, hogy C és D kategóriás politikusok egyezkednek vakon a saját dolgukra, és ahhoz hasonló megértéssel a másik iránt, mint négy-öt fűszeres ugyanabban a sarokházban? Az, hogy semelyikről sem tud semmit a jó nép azon túl, hogy nem szeretik Orbán Viktort? (Bár egyik-másikról még ez sem állítható teljes biztonsággal.) Az, hogy közben a baloldal ennek megfelelően gyorsuló ütemben konvergál az Orbán által ásott fekete lyuk felé, és már csak idő kérdése, hogy -- nagyon helyesen -- eltűnjön benne? Hogy a magukra egyébként sokat adó politikusoknak nincs egyetlen újszerű ötletük sem az impasse feloldására? Unalom.

Mégis, van abban valami mellbeverő, hogy mennyire csupán és kizárólag a hatalomnak az az incifinci szelete számít az ellenzéknek, amelyet a parlamenti álegzisztenciája és az önkormányzati választásokon megcsíphető -- egy bábszínházi jegyszedő pozíciójához mérhető -- helyei jelentenek. Nyilván, főleg az utóbbi azért erősen eltúlzott, már-már naiv hasonlat, hiszen mindenki tudja, hogyan működnek a "megmentett" és eljelentéktelenített magyar "önkormányzatok": egyetlen létjogosultságuk hovatovább a pályáztatás, azaz a leplezetlen korrupció becsatornázása a hivatali és testületi zsebekbe. És ha egy ellenzéki képviselő bent ül a testületekben, ott már másodlagosak a pártszempontok. Aki bent ül, már csak azért, hogy tartsa a száját, részesül. Tehát részesül a párt is. Nem véletlen, hogy késhegyig menő harc folyik minden egyes kerületi helyért, és ez az, amiben nem tudnak megalkudni a "demokraták". Így történhet, hogy az MSZP végül más megállapodást ír alá, mint a többiek stb.

De hát tegye a kezét a szívére a b. választó, érdekelné őt holmi szuverén programoknak, ütős ideológiáknak, vagy nemzetmentő gondolatoknak az érlelgetése, ha ehelyett pénzt is kereshetne? Ugye, hogy nem. Csak azért mondom, mert a b. választót képviselő politikus pont így gondolkodik -- pont úgy, mint a b. választó. Ezért választják meg végül. Ahelyett, hogy a b. választó elküldené őt szépen a büdös francba, és alkotna a megzabolázására egy működő rendszert.

39 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr876589601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.08.09. 12:20:05

Tegyük rögtön hozzá, a világ szempontjából legjobb forgatókönyv valósul meg, ha az mszp tényleg kilép az ellenzéki együttműködésből, és külön útját járja. Így egyik sem nyer semmi érdemleges pozíciót (főpolg.mesterség szintén coki) és újra nézhetjük, ahogyan szétbomlasztják egymást és saját magukat ezek a hasonszőrű pártocskák - akár áprilisban. A Fidesz közben - ha ilyet még lehet - MÉG magabiztosabb lesz, MÉG szemérmetlenebbül lop, ennek következménye pedig csak az egyenes kiábrándulás lehet újabb tömegek számára.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.09. 13:02:38

sajnos az mszp-szdsz-ben annyi törésvonal volt, hogy egyáltalán nem meglepő a fragmentáció és a kicsinyes hatalmi harcok stb azaz a nyomor.
viszont semmilyen tömegpárttá növelhető képződmény sem látszik az ellenzéki oldalon, szóval marad az ami van

micsoda? 2014.08.09. 13:17:46

A cím pontosan fedi a tartalmat. Lehet, hogy MSZP nevű párt nem lesz, de baloldal mindig lesz, amíg az a mély szakadék, ami a gazdagok és a szegények között van. Nem árt bevésni az agyukba.
Addig sem ártana egy- két dolgot átvenni a jobb oldaltól. Például nagyon jól megfizetni a szószólókat, elfogadhatókat ígérni, jó rímeket faragni, és harsogni:)

toportyánzsóti 2014.08.09. 13:53:01

Baloldal nyomora eltörpül a jobber nyomor mellett akiket aljanép vezet,ezért aztán folyamatosan mocskolják a ballereket nehogy észrevegye bárki is nekik van mit rejtegetni.Lopnak csalnak hazudnak gyilkolnak.

CSENDES 2014.08.09. 14:01:32

Nos nem kivételesen, de nem értek egyet a poszt íróval. Tekintettel arra hajnali ECHO TV-s ismétlésre, melyben a legelvakultabb jobboldali drukkerek dicsérgették az LMP-t, s határozták meg majdan 8-12 év múlva középpárként (s ennek igen örvendezhetnek), már most hányingerem van, hogy egy tisztességes paktumot sem tud az MSZP betartani. Dögöljön tehát meg. A szomszéd tehene is, mert így mi is beledöglünk, hiszen nem lesz aki szót szóljon aktuális ellenzékként a nevünkben. Valóban szükség lesz egy polgárháborúra, mert jelen poszt írója másként nem válhat a parlament tagjává, ha ez így megy tovább. Legyen akár a legdecensebb és legkonzervatívabb jobboldali párt is. Hát még ha nem lesz, ahogyan azt én gondolom. Bár szurkolok, neki is.

pátyi 2014.08.09. 14:25:03

"Ahelyett, hogy a b. választó elküldené őt szépen a büdös francba, és alkotna a megzabolázására egy működő rendszert."

Már bocsánat, de ez mi akar lenni? A választó épít működő rendszert? Ezt a jelenlegi rendszert nem mi építettük? Lehet, hogy úgy importáltuk, vagy exportálta számunkra valaki? Lehet, hogy éppen ez a baj!
Valakik, nem mi magyarok, kitaláltak maguknak egy működő rendszert, amit aztán ki önként, ki külső nyomásra átvett, mint a rendszerek legjobbikát. Aztán csodálkozunk, hogy nem úgy működik itt, mint ott, ahol kitalálták.
Miközben természetes, hogy más kultúrában, más szokások, hagyományok, történelem, másféle mentalitású emberek élnek. Még a szavaink, kifejezéseink sem ugyanazt jelentik, mint máshol.
Nem lehetséges, hogy a jelenlegi baloldal éppen azért veszíti el pozícióit, mert ezt nem képes megérteni? Ezeken az oldalakon is folytonosan olyan témákról folyik elmélkedés, ami az emberek többségét nem érdekli. Nem szabadságra vágynak, hanem biztonságra. Mellesleg nem a kormányok veszik el az emberek szabadságát, hanem a saját gyengeségünk, félelmeink, szenvedélyeink.
A szabadság felelősségét nem kéri a többség. Vegyük már észre, hogy ingyenes oktatást, egészségügyet, szociális ellátást akar. Ehhez magas adóztatás társul. És nálunk magas korrupció. Nem azért, mert a mi politikusaink korruptak, hanem mert mi vagyunk, mindannyian korruptak. Jó társadalmat csak jó és erkölcsös emberekkel lehet építeni.
A liberális demokrácia legnagyobb bűne, hogy relativizálta az erkölcsöt. És teszi ezt napról-napra. Nem veszi észre, hogy ezzel saját sírját ássa.

wantaan 2014.08.09. 14:54:30

A baloldal nyomora??? Az meg mi??? Nem pont a Polgári Konzervativizmus van válságban??? S nem is kicsiben! Szinte csak válsága van amúgy nem is létezik.
Ilyen böszmeséggel jönni ,hogy a baloldal nyomora.
Amit a szerző zavarodott tekintetével lát az pont a polgári Magyarország, a kozervativizmus válsága!
...még ez a bal is ütősebb mint a polgári konzerv.
Persze tudom ...ha nincs polgári értékekre igény akkor rajzoljunk magunknak vagy sározzuk a másikat hátha a mi polgári nyomorunk nem látszik.
RÖHEJ!!!

István Tamasi 2014.08.09. 15:32:14

Magunkat vezetjük félre, ha az mszp-dk-pm-együtt nevű társaságokat baloldalinak hisszük-nevezzük.

Krisz11 2014.08.09. 15:45:55

@wantaan: "A baloldal nyomora??? Az meg mi???"

:DD Gondolom ezt ironikusan értetted

tamas11 2014.08.09. 15:51:55

@pátyi:
a liberális demokrácia saját sírját ássa, (pedig már megvolt a temetés!) és relativizálta az erkölcsöt is! Akkor ujjé,mert itt a hoffmannrózsás felemelkedés, satöbbivel kikövezve. Évek óta tartó folyamat, Blogger Gézán meg a jobbikos erőfitogáson, emlékmű-telepítéseken, a kollektív eszmények unortodox térnyerésén látszik.

tamas11 2014.08.09. 15:53:18

lefelejtettem valami vigyori fejet - mielőtt még félreértené valaki az iméntieket...

látens liberális 2014.08.09. 15:54:33

@pátyi: Egyetértek veled! Jó rendszert csak jó emberekkel lehet építeni.És pont.és, hogy miért nem jó ez a jelenlegi rendszer? Erre a poszter is kitért:-" mert a b. választót képviselő politikus pont így gondolkodik -- pont úgy, mint a b. választó. Ezért választják meg végül. "
Ezeket a politikusokat mi válasszuk meg, közülünk.Szóval, nagy változásra nem kell felkészülni a következő évekre, évtizedekre.

látens liberális 2014.08.09. 15:58:32

@tamas11:" kollektív eszmények unortodox térnyerésén látszik."
Milyen az, amikor a liberalizmusban térnyernek a kollektív eszmék? Mert, hogy, most az illebalizmusban milyen, azt látjuk.

tamas11 2014.08.09. 16:13:16

@látens liberális:

patyi nevű hozzászóló írja:

..". Tévedés, nincs jó ember! Egy sem! Beleértve magamat is.
Ezért van szükség a hatalomra, hogy megvédjen önmagunktól és másoktól. Rákényszerítsen a szabályok betartására.
Szerintem a legrosszabb, a többség számára a legkevésbé hasznos hatalmak azok, melyeket olyanok hoznak létre, akik nem számolnak az ember alapvető rosszaságával és valami elképzelt, ideális emberre szabják a társadalmat, a saját hatalmukat"
Ezt tehát egy másik bloghoz PATYI írta, ezt nevezem unortodox erkölcsiségnek, és arra próbáltam figyelmeztetni, hogy a térvesztő közösségi eszmék halálát NEM a liberális demokrácia okozta... (miközben saját sírját is ásnia kellett, túlórában, félállásban).

profilo 2014.08.09. 16:28:22

@CSENDES:

Ó drága barátom! Mikor szólt valaki az érdekeidért akár ellenzékből,akár kormányoldalról!
:)

Azért megmosolyogtató a Varánusz langymelegéből kiszabadultak naivitása. Azt hiszed,hogy lesz polgárháború? Szeretnéd? Mert eddig sem nagyon léptél ki a lakásod adta keretek közül,nemhogy majd egy vad és kegyetlen,az igazsággal,a törvényességgel és az emberséggel csöppet sem törődő háború esetében.
Tudom,hogy bánt a blogíró "papirra" vetett igazsága,de talán neked is könnyebb,ha szembenézel ezzel és nem pályatársaid,az agyhalott fideszfanok nyomvonalát követed.Mert csak annyiban különbözöl tőlük,hogy más vallási vezetőt követsz vakon és más szekta tanait kanalazod lelkesen.

Annyit még megjegyeznék,hogy aki hajnal Echo TV-s ismétléseket néz,azzal valami probléma van.Szerintem beszélhetnél erről kezelőorvosoddal vagy gyógyszerészeddel.

Jobbulást! (ha ezzel egy baloldalit nem sértek meg...)

látens liberális 2014.08.09. 16:31:18

@tamas11:" arra próbáltam figyelmeztetni, hogy a térvesztő közösségi eszmék halálát NEM a liberális demokrácia okozta.."
Ez tény.
" Szerintem a legrosszabb, a többség számára a legkevésbé hasznos hatalmak azok, melyeket olyanok hoznak létre, akik nem számolnak az ember alapvető rosszaságával és valami elképzelt, ideális emberre szabják a társadalmat, a saját hatalmukat"
Azért ebben is van valami.

Tudományos libsizmus 2014.08.09. 16:35:10

De hát eddig úgy volt, hogy 2016-ban bukik a kormány.

belevauvau 2014.08.09. 16:52:23

Húúú de magvas gondolatok!!!
Megmondta "Kúrcsány",nyerni kéne végre, hogy előrébb lépjünk egy olyan irányba, hogy döntésképes helyzetbe kerüljünk. Mi, baloldali, polgári, liberális, stb érzületű emberek.
A MSZP épp a napokban igazolja, hogy "Kúrcsány" meglátása nagyon is helyén való volt, mikor kilépett a MSZP-ből, és más útra "tévedt".
De most őszintén!!! Mi a fenét lehet kezdeni egy olyan párttal, amelynek az (éppen frissiben választott) elnöke pénzügyi manipulációval vádólható?
Miért nem lehet csak kettő baloldali pártra koncentrálni? Miért kell nekünk még mindig a MSZP-ért aggódni? Miért nem lehet végre a baloldalon kimondani, hogy a Fidesz/MSZP vonalnak vége! Hogy "vulgálisan" fejezzem ki magam, kettejük 16 éve nem ér egy guriga taknyot sem!
Te is, kedves Péter, ahelyett, hogy próbálnál irányt mutatni, tévelyegsz az "izmusok" sűrűjében, pontos elképzelésed Neked sincs. Ezért megkérlek, vázold fel első lépéseidet, miként gondolod "Orbátlanítani" Magyarországot.

Ssipak 2014.08.09. 16:54:54

"Ahelyett, hogy a b. választó elküldené őt szépen a büdös francba, és alkotna a megzabolázására egy működő rendszert."

A baloldal már el volt küldve 2010 óta a francba nem egyszer. A kérdés az, hogy mikor fogja a j. választó a jó büdös francba elküldeni jelenlegi jobboldalt ? 500szor annyit lopnak mint a köcsög baloldal, 500szor köcsögebbek és a j. választó a baloldal fikázásával van elfoglalva.

Lacdelo 2014.08.09. 17:32:36

A baloldali gerinces vàlasztók màr règ elküldtèk a sajàt pàrtjaikat. Az összes jobboldali gerinctelen szavazó mikor fogja ugyanezt tenni a mèrhetetlenül korrupt ès dilettàns Fidesz csürhèvel?

A posztíró inkàbb azzal lenne elfoglalva, hogy Matolcsy ès a kormàny dilettantizmusa miatt bedőlt a forint. Szànalmasak a fideszes seggnyalók.

Lacdelo 2014.08.09. 17:32:41

A baloldali gerinces vàlasztók màr règ elküldtèk a sajàt pàrtjaikat. Az összes jobboldali gerinctelen szavazó mikor fogja ugyanezt tenni a mèrhetetlenül korrupt ès dilettàns Fidesz csürhèvel?

A posztíró inkàbb azzal lenne elfoglalva, hogy Matolcsy ès a kormàny dilettantizmusa miatt bedőlt a forint. Szànalmasak a fideszes seggnyalók.

Renyi Bence 2014.08.09. 18:11:38

www.youtube.com/watch?v=83Br4f8IaCQ

EZT végig KELL hallgatni. Ebben minden benne van sajnos.

toportyánzsóti 2014.08.09. 19:27:15

Jobboldal nyomora mellett eltörpül a ballerek problémája,1526 óta csak arra futotta hogy Magyarország kétharmadát elszórakázzák,a maradékot pedig most tették putin zsebébe a választási csalogány orálmuzsik és offshorkkjai na meg a zombikokoroszországért nemzeti gerincűjei.

wantaan 2014.08.09. 19:34:18

@Krisz11: Komolyan. Milyen nyomor?

2014.08.09. 19:59:49

A "baloldal nyomora"? Milyen nyomor, tesó? Az igazi baloldal éppen jelenleg dőzsöl a hatalomban. Jó lenne átvenned a politikai irányzatokról szóló kézikönyvet, mert el vagy tévedve.

Tudományos libsizmus 2014.08.09. 20:34:22

@toportyánzsóti:
"...,1526 óta csak arra futotta hogy Magyarország kétharmadát elszórakázzák..."

Ennek nektek hungarofóboknak csak örülnetek kéne. Arról persze nem beszélve, hogy a éppenséggel mai "liberélis demokraták" akkori elődei szórakozták el, de ne szólj senkinek.

toportyánzsóti 2014.08.09. 21:58:55

@Tudományos libsizmus: Soknickű szellemi nyomoronc,itt neked nem osztanak lapot.

fehérfarkas 2014.08.10. 00:15:32

@CSENDES: "most hányingerem van, hogy egy tisztességes paktumot sem tud az MSZP betartani. Dögöljön tehát meg. "

Az, hogy a volt MSZP-s Szigetvári ultimátumot ad volt pártjának én nem nevezném tisztességesnek.
Az Együtt 2014-re (akkor még ez volt a neve, és akkor még a Szolidaritás is benne volt) Bajnai miatt szavaztak sokan. Bajnai miatt és nem Szigetvári-Juhász-Kónya trió miatt.
Az Együtt-PM adja a főpolgármestert, és számos kerületben a polgármestert, és szinte mindenütt kap alpolgármestert is.
Erre a pártra Bajnai miatt szavaztak az emberek. Csakhogy most ősszel az önkormányzati választásokon nem fog Bajnai elindulni.
Ráadásul összesen nincs annyi aktivistája az Együtt-PM-nek Budapesten, mint ahány választókörzet van. Vagyis, ha külön indulna, max a körzetek felét tudná feltölteni - de akkor is ott a kérdés, hogy ki kampányolna a jelölteknek (mert ez azt jelenteni, hogy az összes aktivistájuk jelölt)?

Az Szigetvári vezette Együtt-PM az SZDSZ-nél is gusztustalanabb, gerinctelenebb zsaroló féreg szervezet. Az SZDSZ legalább a győzelem után zsarolta a szocikat - Szigetvári meg már a választások előtt.

Gyurcsány és az általa vezetett DK legalább tudja mi a racionalitás egy törpepártnek. Emberük és aktivistájuk nekik több van, mint az Együtt-PM-nek, de tudják, hogy 2014-ben, ha egyedül indulnának, akkor ők sem tudnák feltölteni a fővárosban az összes választókörzetet saját emberekkel. Ezért Gyurcsány nem is erőlködik azon, hogy a DK-é legyen a legtöbb hely. Ehelyett inkább a kulcspoziciók megszerzésére megy rá (polgármesterek, alpolgármesterek + pár képviselői hely).
Igaz, Gyurcsány a volt beosztottjával (Szigetvárival) szemben egy jó taktikai érzékkel megáldott politikus. Szigetvári csak hiszi magáról ugyanezt.
(azért ne felejtsük el, amikor az MSZP kommunikációját szidjuk, hogy 2012-ig Szigetvári Viktor volt az MSZP kommunikációs igazgatja, beleértve a 2010-es katasztrófális választási vereséget is)

br17 2014.08.10. 09:29:36

@fehérfarkas:
Egyetértek,
ugyan ki vásárolna Szigetváritól használt autót?

tamas11 2014.08.10. 10:23:35

@br17:
De hiszen az egy skoda Superb, sokat futott ugyan,de előtte valszeg Bajnaié lehetett, de nem ő hajtotta.
Úgyhogy, árkérdés.

fehérfarkas 2014.08.10. 15:52:22

@tamas11:
De Bajnai lgalább vigyázott arra a Skoda Superb-re, de Szigetvári valszeg az első kanyarban totálkárosra törte, és ezért akarja gyorsán rásózni valakire. :D :D :D

tamas11 2014.08.10. 16:46:35

@fehérfarkas:
Én értem a jelképes beszédet, és értem, hogy az autópiacon szokásos bizalmatlanságot Szigetvárival hozod kapcsolatba... Azért, hogy a saját bizalmatlanságod "megszemélyesítsd".
Ha viszont eszméidet ilymódon (autó)piacra vitted, azt is tudomásul kéne venni, hogy az autóval -törött vagy sem -jól járnánk. Hiába volt törött (?).
A szerelemben azt mondják: aki ócsárol, az vevő. Áron alul akar venni, de legalább akar.

fehérfarkas 2014.08.10. 16:59:09

@tamas11:

A hasonlatnál maradva: Bajna féle Együtt 2014 volt a szimpatikus számomra. Az volt a Skoda Superb jó állapotban.
Aztán Bajnai hátrább lépett, az Együtt 2014-ből Együtt-PM lett, és Bajnai helyett Szigetvári-Juhász-Kónya trió került az előtérbe. Ők nekem az összetört Skoda Superb.
Bocsi, de ha autót veszek akkor jót veszek és nem összetörtet.
Főleg nem úgy, ha az összetörtet úgy akarják rámsózni, mint egy vadi új lenne, ami most jött le a gyártósorról (az Együtt 2014 Bajnai nevének köszönhette májusban a jó szereplését, és nem Szigetvárinak: Bajnai miatt szavaztak rá és nem Szigetvári miatt, hiába próbálja meg Szigetvári úgy eladni a pártot, mintha Bajnai háttérbe vonulásával is ugyanannyit érne:
májusban az volt a kérdés, hogy Bajnai, Gyurcsány vagy Mesterházy-e a baloldalon a szimpatikusabb vezető,
és akik májusban az E2014-re szavaztak, azok Bajnait választották a 3 közül és nem Szigevárit,
csak kár, hogy Szigetvári egója akkora, hogy ezt képtelen belátni).

quendelapo 2014.08.10. 22:00:28

Nem vagy Te skizo HaFr?

Szúrófény 2014.08.11. 06:36:30

@storker: Választó világnézetét aszerint választja, melyikben lehet a hatalom kedvezményezett, kiemelt állatja!

quendelapo 2014.08.11. 08:58:47

hát, abból gondolom, hogy ugyanolyan átéléssel fikázol mindenkit: Orbánt és pártját, valamint a baloldali ellenzéket. Miközben utóbbi egyrészt nem egységes - kurvára nem - vannak ott egész jó arcok és nagyon rosszak - másrészt nagyon hasonló érveik vannak a szabadság és a parlamentarizmus mellett, mint Neked.
szar lehet így élni, mindenkit fikázni...:)
persze, sokáig már nem is lehet, ha így folytatjuk!
süti beállítások módosítása