1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.07.08. 08:22 HaFr

Bezár a brüsszeli képviselet, nyit Mogadishu

Megerősítette az atv.hu-nak adott interjújában Szijjártó Péter külügyi államtitkár, hogy a tárca külföldi nagykövetségek összevonását/bezárását tervezi. A bezárás érintheti a brüsszeli "uniós követséget", a magyar Állandó Képviseletet.

Fogalmam sincs ellenben, hogy nyílik-e képviselet Mogadishuban (Szomália fővárosa), de ahogy mondani szokás, igény volna rá. Az állam- és gazdaságszervezési unortodoxia ott talán még a mienknél is fejlettebb. A lényeg egyelőre mégis csak az, hogy a külügyi államtitkár (ősztől esetleg miniszter) a keleti nyitás jegyében csökkenti a különböző nyugati és globális szervezetek melletti jelenlétünket, mivel úgymond "a világ abban a tekintetben is átalakult, hogy a külgazdasági érdekérvényesítés más típusú munkát igényel Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban, Ázsiában, az arab világban, illetve Afrikában. Tehát bizonyos erőforrásokat egészen biztosan át kell csoportosítani." 

A világ átalakulásáról költött versekkel tele van a fideszes padlás, senki sem tudja jobban, mi fog történik a világban egy, kettő meg harminc év múlva, mint a Nagy Orákulum. Mi, földi halandók, ellenben csak azt látjuk, hogy amikor az EU integrációját erősíteni hivatott Junckert a civilizált Európa bizottsági elnöknek választja, és amikor a brüsszeli jelenlét minden korábbinál fontosabbá válhat, akkor a vitában (minő borzalom!) vesztes Orákulum csökkenti a magyar jelenlétet Brüsszelben -- és földi halandóként ebből nem arra következtetünk, hogy "a világ átalakult" (akárhogy is nézzük, senki más nem menekül észt vesztve a Bizottság környékéről), hanem arra, hogy az Orákulum menetrendszerűen bedurcizott, és ahogy egyszerűbb emberek tányérokat tördelnek ilyenkor, ő szimbolikusan és politikailag is fontos képviseleteket nyír ki. Azt hiszi, ezzel Junckernek lesz rosszabb, LOL.

Természetesen az Orákulumnak fogalma sincs arról, hogy mi történik a világban, a Szijjártó nevű úr pedig legföljebb a repülőgépek belsejét ismeri a diplomáciából, bárminek az "érvényesítésére" a világban annyi esélye van, mint halászhálóval legyet fogni, vagy bejutnia a State Department 7. emeletére, miközben azért a négyéves kerozinszámlája (kelet felé) tényleg versenyezhet a kisebb képviseleteink éves büdzséjével. Mindössze a megtérülése kétséges. Ilyenkor érthető reakció, hogy a külügy bezár egy-két képviseletet, hogy finanszírozhassa a kerozinszámlát (optimális forráselosztás). Szokás szerint jól döntenek. A pénz hiánya egybeesik az Orákulum bosszúvágyának csillapításával, plusz ott a Kelet csillogása -- a magyar diplomácia dióhéjban. Szakszerűség, ésszerűség, elvszerűség.

További külügyi témájú javaslataim: szövési stop EU-zászlókra, sárga csillagok önkényuralmi jelképként való bevezetése az Alaptörvénybe, a Nyugat szó kivezetése az értelmező szótárból (a nyelvrombolást megelőzendő), és kínai űrsikló Szijjártó úr ülepe alá. Sok nyilvánvalóan unortodox gazdasági partner vár ránk az univerzumban, itt kicsik, zöldek és nagy szeműek, ott még csak mikrobányi méretűek, de a magyarok világa arra felé halad, hogy előbb-utóbb velük is kereskedni fogunk.

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr146483865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gábor2000 2014.07.08. 11:05:09

Hát erre a magasröptű értekezésre kár volt elpazarolni a drága időt. Azt hiszem hasznosabb lett volna a világnak ha inkább összesöpröd az utcán a szemetet, vagy legalább ugyanennyire hasznos ha nem csinálsz semmit csak pihensz és kevesebb oxigént használsz el közben.
Nem bántani akartalak, csak hát ezekre a fröcsögésekre képtelenség normálisan reagálni. Mindössze megpróbáltam tartani a nívót, nehogy leüssem a lécet miközben átszaladok alatta, utánad.

2014.07.08. 12:12:57

@HaFr: meglehetosen offtopic, de tenyleg erdekel a velemenyed. 2014 januar 1-tol a munkaltato altal elszamolhato egeszsegugyi koltsegek dolgozonkent 500e forintra emelkedtek (azaz koltsegkent ennyi szamolhato el alkalmazottankent amazok magan-egeszsegugyi szamlaira), KATA-sok es egyeni vallalkozok detto. Szukseg is van ra, mert kozben az egyes diagnosztikai berendezesekre elszamolhato pontok szamat (azaz, hogy mennyi vizsgalatot finansziroz a biztosito a eu. intezmeny szamara/év) jelentosen csokkentettek (pl. heti egy nap "mehet a gép", a varolista így masfel honap). Persze ha kifizetem a korhaz hazipenztaraban a "pontokat", no problem, adjak az AFA-s szamlat es mehetek rogvest a dokihoz.
Mennyi idore vagyunk most a latin-amerikai ketszintes eü. modelltol? Mennyire helyes tarsadalom- es nepesedespolitikailag ez az irany? Miert kell sunnyogva bevezetni a "fizetős" rendszert (talan ugy nem veszem eszre)?

Lexa56 2014.07.08. 12:26:05

@ericghar: csak a sunnyogáshoz szeretnék hozzászólni: minden olyan változást, amit el akartak titkolni salátatörvényekbe rejtettek el vagy a TB törvényeket a posta-törvénybe (mielőtt a trollok jönnek, ez csak egy elvi példa). Ebben profik. Pedig még meg sem kellett vitatniuk a legtöbbet mert egyéni javaslatként adták be. Így bízik a népszerű kormány a népében ... mondjuk jobban nem is bízhat. Hazugságra épül az egész rendszer, és ezután csodálkoznak, hogy erkölcsi romlás van. Fejétől bűzlik a hal.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.07.08. 12:37:29

@ericghar: Sajnos a kelleténél jóval kevésbé értek a kérdéshez, de általában a kettős biztosítás pártján vagyok, azt, hogy miért kell sunnyogva bevezetni a töredékeit, arról van egy elképzelésem. Például mert a Fidesz a vizitdíjas népszavazásnak köszönheti a mai hatalmát-

egyetmondok 2014.07.08. 16:19:02

@ericghar:
Nagyon nem mindegy, hogy miféle kétszintes modellről lenne szó.
Itthon régen kétszintes - no nem ellátási (ez fontos!!) - hanem finanszírozási modell kéne működjön: egy alap, amely állami tulajdonban álló (persze szabályos részvénytársasági formában működő) biztosító társaság lenne,amelynél minden magyar állampolgár (név szerint,tekintet nélkül a korára),egyenként nyilvántartva lenne biztosított, persze egyenként fizetve is a havi biztosítási díjat, valamint kéne egy teljesen szabadpiaci elven működő, versenyes egészségbiztosítási piac, amely az alap mellett sokféle szolgáltatást nyújtana.
Mindkét elem teljesen transzparens,a piacon elvárható tevékenységgel,komoly törvényi garanciák mellett.
Attól lehet tartani, hogy a Fidesz ilyen tervének semmi köze ahhoz,amit érdemes lenne csinálni: valószínű, hogy ez a felső párszázezer számára tesz lehetővé olyan céges l(adó)eírási lehetőséget,amely a társadalom értékteremtő döntő többségét nem is érinti, s amely kényszerűen bennragad a "nemzeti kockázatközösségen alapú társadalombiztosításnak" hazudott hamis,nem is létező rendzserben, ahol a paraszolvencia-kapacitások versenyeznek leginkább.
Közösségi - erkölcsi pusztítás a köbön,amit a kormány ebben (is) csinál.

épészmérnök 2014.07.08. 17:12:26

A brüsszeli képviselet megszüntetése egyszerűen az elmebaj maga!

épészmérnök 2014.07.08. 17:21:25

A kétszintű egészségügyi modell (inkább több egyébként)olyan, mintha a mostani lepusztult magyar rendszert egy kicsit kikupálnák, és az ingyenes kórházak, rendelők mellé lennének magánkórházak, copayment rendelők és kórházak.
A személyzet mindegyikben készséges és felkészült, a hálapénzt hírből sem ismeri. A felszerelés mindegyikben ugyanolyan.
Ezt tapasztaltam Chilében.
Az igaz, hogy nincs körzeti orvos, házhoz jövő orvos, és ingyenes éjszakai ügyelet. Lehet külön biztosítást kötni ilyenre a városokban, nem drágán, és akkor egy mandulagyulladáshoz is mentő jön két ápolóval, és orvossal, akik ott helyben elvégeznek egy csomó vizsgálatot, és a lázas betegnek infúziót is bekötnek. Vidéken változó, milyen megoldások vannak. Az öngyógyítás magától értetődő, minden sarkon van patika, a gyógyszert házhoz szállítják, és van olyan laboratórium is, amely házhoz megy.
Az orvosok fizetése a magyar orvosi fizetéseknek többszöröse, és az egyetemi végzettségű ápolók (!) is a magyar bérnek legalább kétszeresét keresik.

2014.07.08. 19:18:22

@egyetmondok: az elobbi (allami) alap kockazatkozossegi alapon mukodne, az kezelne a muteti ellatasok finanszirozasat, az utobbi pedig mindazt ami "alatta" van (szakorvosi ellatas, KOTELEZO!! szurovizsgalatok, haziorvosok - bar utobbiak szuksegessegeben egyre inkabb ketelkedem). A magan-biztositokat erdekeltte kell tenni az egeszsegmegorzesben (mondjuk adokedvezmennyel "jutalmazni" az egeszsegesebb polgarok biztositoit). A surgossegi es klinikai/korhazi ellatasi protokollt a feje tetejerol a talpara kellene allitani - a legsulyosabb allapot valoszinusege felol kell haladni a legkevesbe valoszinuig (legszomjnal valoszinubb az embolia, mint a panikbetegseg pl. - plan the worst, and hope the best.
Volna mit cselekedni, mert ez a jelenlegi maga hagyott rendszer a legvadabb brazil valosagot fogja elhozni egypar even belul.

egyetmondok 2014.07.08. 19:45:56

@ericghar:
Azt én nehezen tudnám elképzelni, hogy egy adott ellátó intézményben kétszintű finanszírozás alapján folyhatna ellátás.
Lehet hogy ezt meg lehet csinálni,de szerintem elég képtelen szituba kényszerítenénk pont az ellátó személyzetet.
Az állam rendszer finanszírozása azonnal és radikális beavatkozást igényel,ebben minden nap betegebbé teszi az így is beteg rendszert.

Jedburgh, Darius R. (törölt) 2014.07.08. 20:35:27

Az egészségügy agonizál. Amíg a jelenlegi politikai garnitúra kipusztul/háromszoros életfogytiglani börtönbuntetését tölti/kínai módi szerint szombat délelőtt a stadionban főbe lövik és nem lesz egy új,normális garnitúra, mely 20 évre tervezve rendszerszintű átalakítást végez, nem várható semmilyen pozitív változás, csak a jelenlegi rendszer további leépülése. Sőt, mivel az OEP kassza kb. 15oo milliárd Ft lehet, a haveri kört engedik majd privatizálni, azaz a kassza egy részét ellopni, más lopnivaló nem akadván. A menetrend egyértelmű, a bukás kódolva van, de erre nemcsak a mi életünk megy rá, hanem minimum a gyermekeinké is.

Vissza a topikra: ez a minősített hazaárulás esete. És senki se hallucináljon Martonyi vagy Navracsics európai vagy atlanti elkötelezettségéről többé, ez csak a göbbelsi/FideSSes megtévesztő propaganda része volt.

Jedburgh, Darius R. (törölt) 2014.07.08. 20:36:26

@Jedburgh, Darius R.: Úgy értem, amit művelnek az a hazaárulás, a topik kiváló.
süti beállítások módosítása