Meghallgatám Varga és Cséfalvay szakértő urakat, amint megfúják a fanfárokat a gazdasági adatok láttán, és ki tudja, hanyadszor az utóbbi 12 esztendőben, szembesülém a szisztematikus valóságtorzításnak az érzékekre gyakorolt kegyes hatásaival. Engedék ugyanis a kísértésnek, és rövid időre bódultba kerülék az olyan kijelentésektől, hogy "Európa leg..." meg a "régió leg..." meg a "nyolc év leg..." -- hát, jó vala. Ha rövid es vala.
Mert kénytelen voltam felébredni, na mire?
1,1%-os negyedéves GDP növekedés (ezt is milyen forrásokból? és hol van ezek között a versenyképes magyar tulajdon? és hol van ehhez képest a régió?), 84,6%-os bruttó államadósság (picit vegyük elő újra harcos és definitív miniszterelnöki tódításokat az államadósságnak egy nemzet életében betöltött végzetszerű szerepéről, mintegy három évvel ezelőttről!), ezermilliárdok szabályos eltűnése a rendszerből, a versenyképességi, szegénységi, PISA- stb. ranglistákon való konzekvens lecsúszás, a sajtószabadság- és a korrupciós indexünk kitartó romlása, beruházási ráta a béka feneke alatt, magyarán a társadalmi kompetenciák újratermelése már a tegnapelőtti szinten sem működik ... igen, hallak, olvasó, hogy mi van az ezeket felülütni hivatott deficittartással, deflációval (rendes 3% közeli maginfláció mellett), és külkereskedelmi többlettel... na, mi? Hát semmi. Ezek nem eredmények úgy, ahogy nekünk volt szerencsénk elérni őket. Ellenben mind sokba kerülnek valakinek, társadalomnak és magántőkének, miközben a halk sóhajtással kísért kiskereskedelmi eszmélkedést pedig az ellenkező értelmű jelek eluralkodásig a külhonban kalandozó magyarok hazautalt pénzeinek tudom be, ha nem haragszik a T. Gazdasági Misztérium. Ugyanis nem lehet másnak. A valóság az, hogy szisztematikus leépülés folyik az egész társadalomban.
Elképesztő felelőtlenséggel folyik a valóság átértelmezése. Dilettáns, a gazdasági mélyvalóságot hírből sem ismerő miniszter, földrajztanár államtitkára, és a miniszterelnök fantaszta jobbkeze szolgálják ki a valóság megerőszakolásának jellegzetes, radikális programját -- és vajon meddig mehet még ez? Ha ők nem látják, hogy a tüdővészes, gennyes sebhelyekkel borított, üszkösödő gazdaságunk lassú megindulása a pincéből a derengő napfény felé nem a kormány zsenialitása miatt, hanem éppen a kormány agresszív dilettantizmusa ellenében történik, vajon miért nem látja ezt a szaksajtó, az ellenzék, a média? Mi ez a folyamatos, alélt picsogás a pillanatnyi gazdasági kép értelmezései körül? Mintha senkinek sem lenne fogalma itt az éppenséggel egymást erősítő negatív tendenciákról, a big picture szükségképpen egyre szomorúbb voltáról! Várják a csodát?! Ez valami új közgazdasági fogalom?
A kormány mindenütt gyatrán teljesít, amit mérni lehet, és mindenütt égbekiáltóan sikeres, ahonnan a mutatószámok észveszejtve menekülnének. Emlékezetpolitika, szabadságharc, folyamatos meghurcoltatás majd ökölrázás az EU-intézményekben, pálinka, akác, életfogyt, "üzenetek" Brüsszelnek, folyamatos élcsapat-komplexus és hadiüzem-feeling. Hogy meddig mehet még a valóság ilyen elképesztő, irracionális meghágása, csak a jó ég tudja. Milyen örvendetes is volna, ha a nép érzelmeinek meghekkelése az értelmének jobbítása érdekében (vagy legalább az értelem titkos akciói mellett) történne! De nem.
Az egész egy robusztus ostobaság, úgy, ahogy van.