Harag és részrehajlás nélkül: mások vagyunk, mint négy éve. Orbán felülírta a rendszerváltás utáni 20 év közmegegyezését, és nincs már visszatérés 2010-hez. A centrális erőtér ebben a stratégiai értelemben győzelmet aratott. Már csak előre lehet menekülni, ami a régi baloldal romjain és a vezetője által erősen túlértékelt, de kétségtelenül jelen lévő újbaloldali LMP-ben is elindított egy új fajta sürgölődést 2018-ra készülve. A sürgölődés esetükben egyelőre a legegyszerűbb -- a jobboldalon már rég kiérlelt -- belátásokból fakad, köztük abból, hogy (1) ha szavazatot akarsz valahonnan, akkor légy jelen ott, (2) igazítsd a politikádat a választóid lelkivilágához, (3) adj a másokétól megkülönböztethető, vonzó jövőképet. Le vannak maradva 6-8 évvel, de április 6-a kellett ahhoz, hogy ezt belássák.
A Fidesz azonban ezeken túl is jelen lesz a baloldal életében (és most nem a pénzére gondolok). A kétharmad 2010 után:
-- átalakította a demokrácia játékszabályait, elértéktelenített korábban bevettnek tekintett elveket (főleg a parlamenti kisebbség és szavazóinak méltányos kezelésével, valamint az állam, és ezen belül a kormányfői hatalom korlátozottságával kapcsolatban),
-- részint természetesen a NER finanszírozása érdekében radikális offenzívát indított az EU-ról és a nagy tőkés csoportok érinthetetlenségéről vallott (akár szervilisnek is nevezhető) közmegegyezéssel és a velük szembeni indokolatlan kiszolgáltatottsággal szemben (véget vetve a nyugatra húzás magától értetődöttségének, politikaformáló erővé emelve az irracionális sérelmi nacionalizmust),
-- megváltoztatta a társadalmi siker értelmezését (amibe belefér a társadalom háromfelé szakítása, ha az alsó harmad végleges kikerülése a társadalmi értékteremtésből nem kerül be a nyilvánosságba, és a felső tized korrupciótól színezett, államilag garantált vagyonosodása a középosztály relatív biztonságával legitimálható).
És a választók nem tiltakoztak.
Sőt, a társadalmi siker érzése a társadalom jövőjét eldöntő kb. 3,5-4 millió szavazó fejében inkább a Fideszhez kapcsolódik, még úgy is, hogy ez a siker nem látszik a mutatószámokon. Ehhez kellett a baloldal teljes leamortizálódása és a Fidesz propagandagépezete is, de -- ez Orbán Viktor maradandó műve -- eldőlt, valóban lehet más a politika: egy kulturális törésvonalaktól szabdalt országban a társadalmi élet és halál sorsfordító gépezete.
Orbán megváltoztatta a politika értelmezését és funkcióját. A politika a tudatos, radikális társadalomátalakítás és a vagyontervezés gátlástalanul használt eszköze a kormányfői hivataltól az utolsó önkormányzati asztalig és az azok beszállítóiig terjedő láncban, a politikát a nyugati civilizációban hagyományosan korlátozó elvekkel szemben az autonómmá váló egyszemélyes akarat -- a rend új forrásának -- hordozója. A politika a legprimitívebben értelmezett nőiesből férfias mesterséggé vált. A szabadság és az autonómiák ellenfelévé.
Orbán azonban most tanulja meg, hogy amit idáig bátran megtett, és ami miatt kénytelenek hozzá igazodni a puhább ellenfelei, annak határaihoz a nagy testvér, Putyin, éppen most érkezik el. Orbán fél szemét helyesen keletre veti. Most éppen azt láthatja, hogy Putyinnal akkor végez a Nyugat, amikor csak akar. Ha nem végez, az azért lesz, mert Putyin újra garantálni fogja a rendet és a profitot Oroszországban és vonzáskörzetében, de ahhoz, hogy ez így lehessen, Putyinnak önkorlátozást kell gyakorolnia egy stratégiailag gyengülő Oroszország élén, és meg kell találnia országa megújításának forrásait az expanzión kívül. Orbán végső, ha tetszik, legnagyobb eredménye idáig: bebizonyította a Nyugatnak, hogy lehet a magyarokat úgy kormányozni, ahogy ő teszi. A problémája, amit ennek ellenére mindenki lát, akinek van szeme: hogy az ország egyre kevésbé versenyképes. Putyinnal szemben ő nem játszhat el a háború gondolatával, és nincs mivel zsarolnia a Nyugatot. Orbánt ez egyre inkább zavarni fogja. A Nyugat meg kivár, sőt szívélyes lesz. Én meg biztos vagyok benne, hogy a Mester következő radikális fordulatát -- kb. 2017 környékén -- is hatalmas ováció fogja fogadni a Hősök terén: "Kedves Hölgyeim és Uraim! A szabadságharc ideje lejárt. Elértük, amit el akartunk. Most fordítsuk vitorláinkat a Nyugat felé!" Ez akkor lesz, amikor -- ezt akartuk volna? -- a leszakadásunk Szlovákiától stb. immár kimagyarázhatatlan lesz.
Orbán konszolidációra van szorítva. A rendszere az akarat mesterműve, de a politika zabigyereke. Már középtávon sem hatékony vagy versenyképes a civilizációnkban. Egyedül Bajnai nyilvánította ki a vereség után, hogy nem enged a politikai demokrácia elveiből, hanem tartja magát egy sosem volt liberális demokrácia eszméjéhez. Ő teszi jól. Schiffer és Mesterházy a vidéket fogják járni már három éve, amikor Orbán újra felrepíti majd a nyugati szimbólumok első fecskéjét a hozzá tartozó új narratívával. A rózsaszínű és a zöld materializmus meg újfent csak nézni fog, mert mindig elfelejtik: Orbánnak az elvek nem, csak a hatalom (és egy picit a dicsőség) számít. És ahhoz több esze van, mint bárki másnak. Költség, ár nem számít.
