Magyarország rosszabbul teljesít. A makroadatokon kívül ezt bizonyítják a legkülönbözőbb puha mutatók (mint a boldogság-index, a Gini-mutató meg még húsz), de különösen fájó a régiótól való folyamatos leszakadásunk, ami egyértelműen felveti a politikai felelősség kérdését. Ha tehát adottnak, illetve csak lassan változtathatónak vesszük a kultúránkból fakadó társadalmi képességeinket, és emiatt nagyobb felelősséget tulajdonítunk a politikai osztálynak, joggal vetődik fel: személyesen ki a felelős a lemaradásunkért. 

Először is, a demokrácia aláásása nem négy éve kezdődött, hanem a demokrácia intézményrendszerének felállítása pillanatában. Mivel szó sem volt semmilyen forradalomról Magyarországon 1989-ben, szinte természetes reflexe volt a magyar politikai osztálynak, hogy azonnal elkezdje elzárni a participatív (résztvevő) politizálás csatornáit a társadalom elől, elkezdje visszaterelni az embereket a magánéletükbe, illetve erősen centralizálja a "politikai" értelmét. Ezt szolgálta minden a választójogi törvénytől (pl. a képviselők felelőtlensége és a parlamenti küszöb megállapítása tekintetében) és a privatizációs gyakorlattól kezdve az aktivista Alkotmánybíráskodáson, az önkormányzati rendszer finanszírozásának csökkentésén és a népszavazás intézményének már az elejétől szigorú beállításán át a politikai osztály belterjességének, függőségének, és kapcsolatrendszere átláthatatlanságának kérdéseiig, az a tény továbbá, hogy az oktatási rendszerben semmilyen tananyag nem szolgálta a politikai ismeretek terjesztését, az, hogy az önkormányzati rendszer maga is a kifizetőhellyé vált, még sorolhatnám.

Mindent összevetve, a magyar rendszerváltás egyik kulcsjellemzője a társadalom alárendelése a mind jobban központosuló államnak és politikai osztálynak. Ez a folyamat csaknem zavartalan volt már 2010-ig is, utána pedig a megrendült társadalmi bizalomból és a hagyományosan gyenge politikai kultúránkból a következtetéseket addig nem tapasztalt radikalizmussal vonta le Orbán Viktor, aki azonban nem csak a politikai társadalmat küldte végképp a partvonalra, hanem utóbb a polgárok civil hálózatait, majd legújabban a magánéletüket is célba vette, feltéve a koronát az addigi kormányzatok működésére. Demokrácia tehát régóta nincs Magyarországon, a politikai társadalom mindig is gyenge volt, ahol komolyabb változás állt be, az az elitek politikai versenye, amelyet Orbán valóban súlyosan korlátoz. Ez a politikai verseny azonban virgoncabb korában sem volt egyenlő a demokráciával.

A demokrácia gyengülése miatt veszítette el támogató bázisát a jogállam is, de 2010-ig formálisan nem érte komolyabb kihívás. Addig ugyanis a versengő elit csoportok nem vették célba, mivel kevésbé erőszakos eszközökkel is biztosíthatónak vélték a közpénzek kiszivattyúzását. Pedig a demokrácia hiánya miatt éppen bármikor megtehették volna, mert a politikai társadalom sosem volt abban a helyzetben, hogy baj esetén megvédje a jogállamot. A baj pedig eljött -- 2010-ben. Addig a jogállamot hagyományosan "legfeljebb" erkölcsi kihívások érték, amennyiben az üzemszerűen működő korrupciónak húsz éven át alig voltak jogi konzekvenciái, az eszme végül az őszödi beszéd körüli és azt követő vészterhes és egyre mélyebb politikai és utcai konfliktusokban veszítette el teljesen az orientációs erejét. A jogállam formális megnyomorítása és delegitimációja mégis Orbánra várt.

A demokrácia és a jogállam aláásása, a hatalom centralizációja tönkreteszik a gazdasági lehetőségeinket és általában a versenyképességünket. 40 év kvázi kommunista hatalomgyakorlás nem volt elég ahhoz, hogy a politikai osztály egy része letegyen a centralizációhoz fűzött illúziókról. Leszámítva az eseményeknek azt a hihető értelmezését, hogy az elit mindössze a legerőszakosabb rablóbandaként működik ebben az országban, tájékoztatás céljából azért annyit el kell mondani, hogy a tervgazdasági beütésű tendenciáktól tartós versenyképességnövelést remélni egy Magyarország fejlettségű országban akkora ökörség, amelyhez foghatót keveset találni a körünkben tébláboló politikai téveszmék között, pedig nagyon nem vagyunk ezeknek híján. Orbán és bandája minden reális mércével mérve vagy párját ritkító sarlatánok vagy párját ritkító gazemberek gyülekezete -- döntse el mindenki a saját ízlése szerint.

Mára végtelenül, akár stratégiai értelemben meggyöngült az ország. Hogy visszatérjek a kezdeti kérdéshez, a fő felelős ezért Orbán, aki cinikusan bevégezte a korábbi gengek addig csak felelőtlen, tudatlan, vagy korlátosan korrupt munkáját. Az országnak olyan "átalakításába" fogott, ami a legjobb szándékkal és a legnagyobb megértéssel is a semmibe fut ki, minden évvel kockázatosabbá válik, és egyre nagyobb veszteségeket termel. Ha 2000-es évtizedet elveszítettük, most jó úton vagyunk ahhoz, hogy a 2010-es évtized veszteségeit ideális esetben, a jelenlegi tendenciák azonnali visszafordítása esetén is csak 2020 körül hozzuk be. Micsoda veszteség is egy versenyképtelen kultúra, ami ilyen tombolást enged -- valójában nem több mint -- néhány tucat politikai gengszternek!