Bokros Lajos szocialista vendégek jelenlétében jelentette be, hogy pártja támogatná a balellenzéki összefogást -- kívülről, jogállami garanciákért cserébe, ami a korábbi, 500 napos "helyreállító" kormányzásra tett javaslata súlyosan felvizezett kiadásának tűnik. Az 500 napnak egy Jobbikot is bevonó hard core verzióját, egy politikailag sokkal rizikósabb, de nagyobb erejű gesztust, én is támogattam ezen a blogon, támogattam volna egy centrista platformot is, ugyanakkor mindig is elutasítottam a balos koalíciót. Tehát Bokrosnak szerintem nincs igaza, amikor technikailag ugyan nem, de szimbolikusan mégis egy társaságba igyekszik keveredni a 2010 előtti korszak képviselőivel.

Először is nem tudom, Bokros súlya mit ad hozzá a jogállami restitúció programjához. Se Bokros, se Pusztai Erzsébet, se Pálfy G. István, se, ami azt illeti, maga a MOMA nem szimbólumai az elveszett alkotmányosságnak (noha persze egyenként nyilvánvalóan szemben állnak a Fidesz-rezsimmel). Ha Bokros a domináns közvélemény szemében valami (sajnos), akkor egy volt szocialista kormány "megszorító" minisztere, legfeljebb technokrata, de semmi esetre sem konzervatív -- néhány balos és radikális értelmiségi szerint pedig nagyjából ugyanez, csak más fekvésben: kiváló gazdasági szakember (ezzel egyet is értenék). Kár, hogy mellesleg ezek a "140 pont"-okat olvasgató értelmiségiek látványosan más platformon állnak ideológiailag, a piacról, az államról és az értékteremtésről alkotott felfogásukban, mint Bokros (vagy én). Nyilvánvalóan egy dolog köti csak össze őket: Orbán leváltásának igénye.

Mármost lesz-e olyan Bokros-hívő, akinek kifejezetten ez a deklaráció kell majd ahhoz, hogy leszavazzon Mesterházy listájára, mert különben megtévelyedve otthon maradna vagy a Fideszre szavazna? Lehet. Három vagy négy. Sokkal többről csak Bokros feltételezi ezt, mert belecsúszik a tisztább helyzetekben (gépiesen) megvetett paternalizmusba. Nem tudja elképzelni, hogy hívei a pártjuk iránymutatása nélkül is leszavaznának adott esetben az ellenzékre. Kár. Mert éppen ezzel idegenítheti el az érzékenyebb, a tradícióikban ezek szerint a pártvezetésnél otthonosabban mozgó liberálisokat és konzervatívokat, akik vélhetően szeretnék megtartva látni a pártjuk elvi tisztaságát, ami biztonságérzetet adna nekik akkor is, amikor kényszerűen balra szavaznak. Így viszont a párt is "korrumpálódik" és nekik is azt írja elő. Ez így nagyon nem jó, gondolhatják joggal.

Most, hogy a fringe szövetség megköttetik, ugyanennyien vagy még többen távolodnak majd el Bokrostól azok közül is, akik egyébként hősiesen otthon maradtak volna pártjuk indulásának hiányában, és még ugyanennyien szavaznak le a (nem kizárhatóan Fidesz-szatellit) LMP-re. Első fontosabb (politikai) érvem Bokros döntésével szemben ez.

A második érvem, hogy a jelenléte növeli általában a balos koalíció elrettentő hatását a bizonytalanok körében, akik mindenekelőtt (egy kis fideszes olajozás után pedig egyértelműen) a régi korszak képviselőjét láthatják benne, ahogy látják majd a vele kiegészült baloldali egységben a "bukott baloldal" természetes teljességét, magát a megelevenedett múltat a megszorítósditól  a szemkilövésesdin át az IMF-ig: látják tehát a nemzetellenességet. Bokros nélkül ez a kép nem lenne tökéletes. Vele azzá válik. Röviden, Bokros csatlakozása többet árthat a kormányváltás ügyének, mint használ. (Korszakváltásról, ugye, már rég nincsen szó.) A vélt politikai haszna ezért erősen vitatható.

Lehet persze mondani, hogy Bokrosék részéről a jogállami restitúció program elvi jelentőséggel, ezért gyakorlati kényszerrel bír, olyan prioritás, amivel semmi sem versenyezhet. De így van-e ez? Ha így érvelne, Bokros azonmód kívül kerülne minden konzervatív tradíción, amelyek sokkal kevésbé magabiztosak egy nép optimális politikai rendszerét illetően, mint Bokros. Mióta a Fidesz megbomlasztotta a '89-es konszenzust a  követendő jogállami mintáról, a magyar nép két alkotmány között őrlődik, amit oldani a baloldal nem fog, mert se értelme, se érzéke hozzá. Ehhez az érzéketlenséghez adja a nevét a MOMA. Ez a harmadik érvem Bokros döntésével szemben. Más szóval: a politikai hatalmat konstruktivista módon akarja használni a politikai társadalom ellenében, annak valós kulturális-politikai konfliktusaival nem vetve számot. Ahogy egyébként a Fidesz tette. Ami nem konzervatív.

A negyedik, utolsó érvem: a magyar népet baloldali, etatista, részint posztkommunista, korrupt pártok politikai programjába segíteni, akkor is, ha ez bevezetésképp a jogállam helyreállításáról szól, szintén nem konzervatív gesztus. Az 500 napos helyreállító kormányzás korábbi koncepciójával Bokros legalább ezt a vádat elkerülhette volna, de ebben az új feltételrendszerben olyan koalíciót támogat, amely a mindenkinek mindent ígérő teljes ciklusnyi programjában a jogállam helyreállítását alkalmasint beetetésként használja (már amennyire ezt lehet Magyarországon). Bokros ráugrik a csalira, ráugrasztaná a támogatóit, de nem tudja, mi következik azután, hogy a csalit benyelte. Idézem Rauschenberger Pétert: "A PM-esekkel pedig pontosan az történt, amit a megmaradt LMP-sek jósoltak. A régi baloldal bedarálta, hiteltelenítette és megalázta őket – minket, hiszen én is PM-tag vagyok –, és pillanatnyilag nem vagyunk több, mint egy zöld matrica a régi baloldal ócska csatahajóján, ami a durvább rozsdafoltok eltakarására sem alkalmas." Mennyivel lehet több reménye Bokrosnak a saját konzervativizmusával, amikor mindkét oldalnak az az érdeke, hogy a középpártokat bedarálja?

Megfordítva, mit akar Bokros egy ilyen közegben, hacsak eleve nem érzi odatartozónak magát? Reméljük, nem lesz egyértelmű a válasz erre a kérdésre az EP-választások után. Mindenesetre a hazai demokrácia nem nyer, a MOMA konzervatív pedigréje viszont kifejezetten gyengül a döntésével. Félő, a PKP egyedül marad ezen az oldalon.