A magyar jobboldal egészének legitimációjában hagyományosan lényeges szerepe van a Nyugat sokat emlegetett hanyatlásának, a Nyugat-kritikának vagy éppen a Nyugat-ellenességnek. Pont annyira, amennyire az antiszemitizmus, a konzervativizmus, a piacellenesség, a cigányellenesség, az antikommunizmus, a hivatalosan értelmezett család értékei, a kereszténység, vagy újabban a "függetlenség" sem képeznek átfogó, minden "jobboldalira" egyformán kiterjedő vagy akár csak pontosan azonosítható értékbázist, úgy a Nyugat-ellenesség sem, de azok mellett ez is nagy súllyal esik latba az egész szubkultúrában.
A Nyugat-bírálat összetevői is sokfélék, vegyesen mitologikusak, a sértettségből vagy irigységből fakadnak, "nemzetkarakterológiai" ihletésűek, gazdasági érvek keverednek benne a kultúrkritikával stb. A politikai érdekeknek persze nem céljuk ezeket szétszálazni, racionalizálni, helyre tenni, inkább finoman vagy erősebben utaznak mindegyikre, hogy finoman vagy erősebben magukhoz kössék a szimpatizánsaikat. A Nyugat-kritikus identitás kialakítása várható erősödő érdeke lesz a következő Orbán-kormánynak is.
A Nyugattal ennek ellenére tényleg van baj a maga jogán is. A tömegtársadalmak megerősödése, média-kontrollja és a mindenütt erősödő államelvűség nem kedvez a szabad piac, a társadalmi autonómiák, a szabadság és a személyi felelősség elveinek, noha a modern Nyugat ez utóbbiakon lett naggyá. A korporatív, oligarchikus elit ereje ma minden politikai kultúrában erősebb, mint ötven, de akár húsz év volt, nem beszélve a klasszikus kapitalizmus koráról. Egyúttal viszont gyengül a klasszikus értékrendszer kohéziója a társadalmon belülről érkező nyomás alatt is. Az értékrendszer homlokterébe olyan gazdasági motivációjú szempontok kerültek, mint a tőke és a munkaerő szabad áramlása -- amelyek eltérően tudnak csak érvényesülni, ezért okot adnak a cinizmusra -- olyan radikális, '68-as álláspontokkal keveredve, mint az értékválasztás teljes szabadsága -- amely viszont erősen megterheli a keresztény gyökerű, visszafogottan vallásos, autonomista, polgári identitást, sőt ma úgy tűnik, védhetetlenné is teszi azt a beáramló és a balos liberalizmus támogatta etnocentrikus, pluralista, döntően muzulmán identitáspolitikával szemben.
A magyar jobboldaliak (is) joggal érezhetik, hogy a Nyugat korrumpálódik ebben az átfogó értelemben, amit csak erősít az EU integrációjának már jelzett, elég egyoldalúan gazdasági szempontrendszere, a világos stratégia hiánya, az államközösség evolúciójának esetlegessége, bizonyos államok egyértelmű túlsúlya a folyamatok irányításában, ugyanakkor ezek megengedő hozzáállása a tagállamok belpolitikai kalandjaihoz és -- esetünkben -- akár a jogállam kikezdéséhez. Ez utóbbi persze látszólag nem hatja meg a jobboldalt, de a jobboldali emberek is csak olyanok, mint mindenki más: menekülnek attól, ami nem működik, és az adott esetben túl könnyen bocsátkoznak száz éve kifejezetten ellenjavallt kalandokba a frusztráltságuk okán. Na, itt elkelne egy kicsivel több konzervativizmus a magyar jobboldalban. Hogy lássa: a Nyugat-bírálat nem terjedhet ki a saját vérünkön megszerzett tanulságok feladására: a jogállam tisztelete és a hozzá való szívós ragaszkodás mindenekelőtt! Ha minimum ezzel csillapítjuk a fentebb jelzett jobboldali értéksokaságot, azzal már megakadályozzuk annak nemzetellenes fordulatát -- amit nem tudtunk megtenni 1920 és 1945 között.
Felhívom a figyelmedet a Polgári Konzervatív Párt nyílt blogjára (polkon.blog.hu), amely folyamatosan frissül érdekes tartalommal.