1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2013.12.21. 11:56 HaFr

Drága olvasóimnak Horváth András kapcsán

Drága Olvasóim!
 

Mint tudjátok, a rendőrség házkutatást tartott az ex-NAV-os Horváth Andrásnál, melynek során a nyomozók magukkal vittek minden olyan dokumentumot, amely az ügyben Horváth kezében bizonyítékként szolgálhatna. (Igaz, tették ezt „elismervény ellenében” – azonban nem lehet kétségünk afelől, hogy ezzel a lefoglalással szinte tetszőleges időre megakadályozhatják a feljelentőt abban, hogy igazát bizonyíthassa. És akkor még csak e lefoglalás a „legenyhébb” esetleges következményét említettük…)

Az ez év őszén elfogadott, a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló törvény előterjesztése bevezetőjében az alábbiak szerint fogalmaz:

Minden, a közérdekű bejelentő számára hátrányos intézkedés, amelyre a közérdekű bejelentés miatt kerül sor — a 3 . § (4) bekezdésében foglalt intézkedések kivételével1 — jogellenesnek minősül akkor is, ha egyébként jogszerű lenne.

A Fidesz-rezsim ismét átlépett egy határt: ez az eljárás a putyini Oroszországra jellemző, nem pedig az Európai Unió egyik tagállamára. Mi, akik napról napra foglalkozunk a magyar közélettel és a politikával, a hatalom viselkedésével és céljaival, nem mehetünk el szótlanul a történtek mellett!

A kérdés nem arról szól, hogy igaz-e részben, vagy teljes egészében az, amit Horváth András állít – a kérdés az, hogy miképpen viselkedik az állam az állampolgárral, a közérdekkel és a nyilvánossággal szemben. Egy jóhiszemű és demokratikus állam és államhatalom ilyen esetben nem léphet fel megfélemlítőleg és korlátozólag az államhatalmi szerveket kritikával illető állampolgáraival szemben – mert ezzel gyakorlatilag megsemmisíti azt a bizalmi alapot, amely nélkül demokrácia nem létezhet: az állampolgárok bizalmát abban, hogy az állam az állampolgárok közösségének érdekeit képviseli, nem pedig saját magát védi – ha kell, a közérdek, az állampolgárok és a törvények ellenében is.

Felkérlek Benneteket, hogy az alábbi rövid idézetet juttassátok el e-mailben Orbán Viktor miniszterelnöknek (cím: orbanviktor@orbanviktor.hu):

A rablók, a nagyok,

Ellopnák a drága, fényes napot!

De van eszük, s a kezük

Mind egymáson kapaszkodva függ.

 

Szalmaszálért megfizetsz,

Ám egy kazlat elvihetsz:

Ez az eset tanulsága…

De megállj, főszakács, jössz te még az én utcámba!

(Fésűs Éva: A palacsintás király – Csöröge udvari bolond „kaloda-dala”)


55 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr275703262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

centenárium 2013.12.21. 13:54:50

Te szűzlelkületű kis barom!

Lexa56 2013.12.21. 14:26:55

Ez így, ebben a formában nem felel meg a stílusomnak, de ha létrehoztok egy "szolidaritási oldalt" Horváth Andrással, amihez a facebookon vagy máshol csatlakozni lehet, szívesen megteszem. Ha már kamikázeként belement egy ilyen akcióba, legalább tudja, hogy sokan vannak mögötte.

hederg 2013.12.21. 15:17:40

Azé minden bizonyiték eltünt, ezt csak a beképzelt hülyék hiszik!

Elég előszedni indításképen Orbán székház ügyeit, Kövér tesó adó elkerülését, a székház, Kaja Ibrahimot...már egy független ügyészség esetén is keresik a többi sikítást. Ha bukik a brancs akkor bameg van.

Hidvégi Mihály 2013.12.21. 15:52:37

@centenárium: s te pedig olyan nagy és tapasztalt bölcs vagy, ugye, barátom?!

Hidvégi Mihály 2013.12.21. 15:54:42

@Lexa56: Ha nem tetszik a stílus, írd meg a magadéban s azt küldd el neki. Meg kell érteni a kis töpszlinek, hogy nem engedhet meg mindent, ezért kell saját névvel is írni, hogy lássa, nem fél senki tőle. Mert a gyáva megijed az erőtől.

toportyánzsóti 2013.12.21. 17:23:23

1 éve már hogy a vincent blogosok leírták,nem ez a legalja a fityusznál mindig van lejjebb...Sajna nem ők az egyetlenek akiknek csak méreg a hatalom,igazi tudás és tapasztalat nélkül csak hülyeséget hülyeségre halmoznak.

Boross Bence 2013.12.21. 18:15:32

Engem az egész dolog a kb. két évvel ezelőtt Szlovákiában kirobbant Gorilla-ügy nevű szövevényes lehallgatási és korrupciós botrányra emlékeztet. A részleteket lásd itt:
www.bumm.sk/63815/gorilla-ugy-szlovakia-legsulyosabb-botranya.html

Néhány civil felkarolta az ügyet és az azt kirobbantó oknyomozó újságírót,

atlatszo.hu/2012/01/10/szlovakia-harom-ev-spettel-robbant-a-gorilla-ugy/

szerveztek pár tüntetést, ami néha erőszakba csapott át,

www.origo.hu/nagyvilag/20120204-a-rendorok-vetettek-veget-a-szlovakiai-gorillatuntetesnek.html

de a közelgő választásokra csak annyi kihatása volt az egésznek, hogy bejutott egy kis populista proteszt párt is a szlovák parlamentbe.

A tüntetések nem csak erőszakosak voltak, hanem sokszor irreális követeléseket fogalmaztak meg (pl. a választások elhalasztása), vagy csak a felszínt kapargatták (személycseréket követeltek),

www.parameter.sk/rovat/belfold/2012/02/04/fedor-gal-gorilla-tuntetesek-szervezoi-hibbant-viziokkal-marhasagokat

intézményi megoldások kiizzadására már nem tudták rávenni a pártokat. Így az ügy megoldatlanul halt el, csak a csalódottság maradt.

archiv.fenet.sk/index.php?categoryid=1&p2_articleid=23847&p45_monthid=2&p45_dayid=18&p45_yearid=2012

Szóval az ilyen rossz értelemben amatőr, gyermeteg akciók - mint itt fenn is - csak még rosszabbá teszik a helyzetet, mert előre látható, hogy ezen a vonalon haladva önbecsapó csalódásba fognak futni a szervezők, mind a résztvevők.

Ugyanezt a rossz értelemben vett amatőrizmust tapasztalom az LMP-nél is, amely szerintem teljesen megérdemelten áll 1%-on (pl. molinók). De említhetném a HaHa tavalyi vonulgatását, dékánilag engedélyezett egyetemfoglalását, majd feloszlását, a Milla elhalását. Ezek az ügyek mind arról szólnak, hogy a profi politikusok által gyártott intézményi megoldások keresése és támogatása helyett bemutatott hőzöngés kudarc: a gőz a sípra megy el.

Ellenpéldának ott a devizahitelesek ügye, akiknek szintén nem akarta meghallani a hangját a Gyurcsány-Bajnai-kormány, majd a Fidesz felkarolta és politikai napirendre vette a kérdést. A párt azután hatalomra kerülve le is tett az asztalra néhány megoldási próbálkozást, ami sok emberen segített, sok más emberen viszont nem. De maga a probléma ma is napirenden van, nem halt el.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.21. 19:08:12

@Boross Bence: Ez egy négy-öt blogot felölelő párhuzamos kezdeményezés (kint van a szöveg máshol is), nem hiszem, hogy rossz értelmű volna, amit a szlovákokkal kapcsolatban mondasz (akik tíz év alatt elénk kerültek minden mutatójukban) vagy releváns vagy nem, te meg, kedves Boros Bence, egyre inkább csak a jelzőid cunamiját produkálod, miközben képes vagy -- vagy cinikus vagy teljesen tájékozatlan módon -- a Fideszt feldicsérni a devizahiteles ügy "napirenden tartása" kapcsán. Olvass történelmet. Az MSZMP még jobban napirenden tudott tartani ügyeket, mint a Fidesz. Az NSDAP és az SZKP pedig még nála is jobban. Kezdesz okos önmagad okoskodó paródiájává válni. Egyébként, tőlem...

Hidvégi Mihály 2013.12.21. 19:18:13

@Boross Bence:

Bence, Bence, ejnye, ejnye!

Arra gondoltál-e, hogy nem csak politika van a világon? Van egyszerű civil élet is, meg van tisztesség is. Ha egy civilt vegzálnak, fenyegetnek s ezt épp az állam teszi, s még a civil pont az állami feladatot szeretné segíteni ... hát akkor hozadéka van a dolognak vagy nincs, azt minden tisztességes embernek, társaságnak ki kell kérni, azt mindennek s mindenkinek támogatnia kéne.

Sőt, nem ilyen belefásult társadalomban ez kormánybuktató gazemberségnek számítana, s embereknek kéne őrjöngeni a Kossuth téren akár szabad ott bármit is tenni a mai hatalom szerint, akár sem.

camilló 2013.12.21. 19:36:54

@HaFr: Nem kellene az MSzMP-t, azSzKP-t és az NSDAP-t összemosni. Hangyányi különbség, hogy előbbiekben többségben voltak a tisztességes emberek, míg ezt a náci pártról nem lehet elmondani. Persze egy liberálistól nem várhatok mást, csak azt, hogy egyet jobbra egyet balra üt. Mint filozófusnak észre kell venned, hogy nem jó stratégia ez. Ezt az állapotot ami most uralkodik az országban, az ilyen gondolkodásnak köszönhetjük. Egy általam nagyra becsült gondolkodó mondta, hogy fogalmazzunk pontosan, ha pontos értékelést akarunk. A kezdeményezésről talán csak annyit, hogy leánymesékben meg amcsi filmekben lehet ilyen eszközökkel eredményt elérni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.21. 19:43:31

@camilló: :) no hát ezzel nagyon sok ponton lehetne vitatkozni.. hogy az SZKP és az NSDAP között lényegi (vagy bármilyen) különbség volna, azt sajnos neked kellene alátámasztaod. Mindegyik több tízmilliónyi ember halálért felel, tovább nem folytatnám. A továbbiakban pedig -- nyilván tudsz olvasni -- nem mostan össze az MSZMP-t egyikkel sem. Kisebb ország, kisebb szemétdomb alapon sem tenném, ha liberális vagyok, ha nem. És nem vagyok az. Viszont a jelzők használata az érvek helyett unalmas, főleg, ha fogalmad sincs arról, hogy mit takarnak.

Boross Bence 2013.12.21. 19:47:26

@HaFr: Nem látjuk azonosan a dolgokat.

Akkor megpróbálom röviden összefoglalni:

A szlovák Gorilla-ügy a mi NAV-botrányunkhoz hasonló jelentőségű kérdés volt Szlovákiában, ami a civilek bénasága miatt (és a politikai osztály sumákolása miatt - de ez egy előre tudható adottság volt) kifújt. Ugyanezt a bénáskodást számos magyarországi mozgalom, civil politikai szervezet vagy magát előszeretettel civil hátterűnek mutató párt elköveti. Nem hajlandóak megérteni, hogy professzionális politikai szereplők a "kapuőrök", akiket előbb rá kell tudni venniük az ügyük felvállalására. Ezek a profi kapuőrök-aktorok intézményi megoldásokat tudnak nyújtani, így szerencsés, ha a civil aktivizmus eleve valamilyen intézményi megoldás elérésére koncentrál. A hőbörgés önmagában nem elég, mert bár mindig akad olyan párt, amely az elégedetlenkedést szívesen meglovagolja, ha nincs pozitív cél, akkor nehéz számonkérni az ígéretek elmaradását, nehezebb - vagy lehetetlen - tárgyilagosan felmérni, hogy mikor távolodik a párt a céltól és mikor közeledik hozzá.

És igen, látom, hogy más blogok is kitették a felhívást, de attól még, hogy többen csinálják ugyanazt, a dolog gyermeteg marad. Végül megemlítem, hogy jó lett volna, ha már az elején kiderül, hogy kik is valójában a kezdeményezők.

Boross Bence 2013.12.21. 19:56:49

@Hidvégi Mihály: Bocsánat, engem nem érdekel, hogy most hányan demonstrálják, hogy tisztességesek. Engem az érdekel, hogy csökkenni fog-e a jövőben a korrupció az adóhivatalnál.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.21. 19:57:01

@Boross Bence: Hogy kik a kezdeményezők? Nem értem. AZok a kezdeményezők, akik kirakták. Itt többen tévedésben vanak, köztük te is. Azt hiszed, hogy mindig van (vagy legalábbis kellene, hogy legyen) egy feltuningolt gépezet a háttérben, amelyik képes elverekedni magát a parlamenti aktorokon át a törvénykönyvekig. Tájékoztatlak, az eseteke 99%-ban nincs ilyen. Polgárok vannak, akik valamit el akarnak érni, jelen esetben nem többet, nem kevesebbet, mint hogy jelezzük: az elérhető információk alapján HA-sal vagyunk. És aztán vannak olyanok, akik ezt kritizálják, és olyan okos dolgokat mondanak, amelyek egy másodéves politológia hallgatónak, aki a politikai szociológiába és a politikai szervezetekbe páthuzamosan már belekóstolt, nagyjából evidens. Sajna tévedésben vagy. Ha nem mozgatod meg a fenekedet nagyjából hasonlóan béna kezdeményezésekkel, nem érsz sokkal többet, mint az a zombi, aki felszáll a hetes buszra és előveszi az aktuális bulvárlapot, a címét ne kérdezd. HA viszont megmozgatod, akkor egyre közelebb érünk a kritikus tömeghez, ami változást fog elérni. Nem ideális, tudom. Mert ha lenne három újságom, két tévém, két rádióm, és tízmilliárd forintom, és egy minimálisan méltányos jogrendünk, akkor választást tudnék nyerni, becsszóra. Ennyit gondolok kb. a Fidesz tehetségéről.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.21. 19:57:49

@Boross Bence: Akkor érdeklődj csak. Holnap. Holnapután. Az életed végéig. Egyszer csak találsz valamit megnyugtatót-

panelburzsuj 2013.12.21. 20:02:31

@HaFr:
Holnap vasárnap, nem lesznek nyitva.

Boross Bence 2013.12.21. 20:16:05

@HaFr: Igen, ezzel a politológiai "evidenciával" nincs tisztában a HaHa, a Milla, a Város Mindenkié, vagy a mostani gyermeteg levelezgetés kitalálói, ezzel nem volt tisztában a szlovákiai Gorilla-tüntetéseket szervező csapat. Viszont tisztában voltak vele 2009-ben az Otthonmentők, vagy napjainkban a feltétel nélküli alapjövedelemért lobbizók.

Boross Bence 2013.12.21. 20:25:38

@HaFr: Valószínűleg Horváth Andrásnak most jól esik, hogy sokan támogatják, de biztosra veszem, hogy nem azért vágott bele ebbe az egészbe, hogy sokan demonstrálják, hogy becsületesek, hogy lélekben vele vannak. Valószínűleg nem is azért, hogy ártson vele a Fidesznek a választások előtt. Szerintem azt akarta elérni, hogy csökkenjen a korrupció az adóhivatalnál, vagyis szerintem ő is egyetértene velem.

panelburzsuj 2013.12.21. 20:41:00

@Boross Bence:
Mondj egy számot, hogy szerinted mennyi potenciális bejelentő szaladgál ma Magyarországon. Olyan személy, aki akarva-akaratlanul belelátott az államgépezet olyan ügyeibe, amelyek a rendeltetéstől eltérve, vagy azzal egyenesen szembemenve, illegális módon magánérdekeket kiszolgálva a közt megkárosították.

explanatus 2013.12.21. 20:43:30

@Lexa56: Ez egy folyamat. Miután -mindig van valaki- aki felismeri, cselekedni kell, megkeresi a cselekvés leghatékonyabb módszereit. Ebben az esetben a párt az, ami lehetőséget ad a cselekvésre. Miután kinőtte magát a kezdeményező e blog keretiből, alapít egy pártot. Erre nekiesnek, elhalmozzák mindenféle lejáratásra alkalmas jelzőkkel, várva, hogy elüssön pár gombot a billentyűzeten és nekiessenek és megpróbálják szétszedni, mint a postást mindig megugató kutya a lábtörlőt, ha már a postásba nem mer beleharapni. Nyújt egy alternatívát a meglévőkkel szemben. Nem mondom, hogy a jelentkezők sokasága miatt sorszámot kellene húzni, de az azért elvárható lenne, hogy a politika -a tulajdon jövőnk- iránt érdeklődő emberek igenis érdeklődjenek ők miben tudnának segíteni. A közöny, meg én magam úgyse tudok csinálni semmit csak kifogás. Ezzel menti ki magát az aki, arra vár, hogy más dolgozzon helyette. Könnyű azt szemére vetni a pártalapítónak, hogy nem professzionálisan csinálja, meg nem úgy kellene, hanem másként, de odamenni hozzá, hogy én ezt tudom, ezzel tudnálak segíteni az valahogy nem tudatosult még bennünk. Azt is el tudom képzelni, hogyha ismertetőkörútba kezd majd sokan fel fogják hánytorgatni, miért éppen 4 órakor és miért éppen ott, mert se az időpont nem jó, meg messze is van. Egyszóval, ha a pártalapító felnőtt, szuverén emberként kezeli jövendő támogatóit, akkor valahogy nekik is meg kellene keresni a kapcsolatfelvétel hasonló útjait. Ha egy kezdeményezés elbukik, az általában nem a kezdeményező alkalmatlansága miatt bukik el, hanem mert a közeg még nem érett a befogadásra. (pl: Galilei )

leponex 2013.12.21. 20:50:51

Drága bloggazdánk!

"a nyomozók magukkal vittek minden olyan dokumentumot, amely az ügyben Horváth kezében bizonyítékként szolgálhatna. "

Hogy Horváth András feljelentéséből mi lesz az ügyészségen, azt még nem tudhatjuk, bár nem tudom elképzelni, hogy jónéhány konkrét ügyben ne lenne igazsága.

A házkutatással kapcsolatban viszont nagyon melléfogtál szerintem, vagy csak nem fogod fel, mit is védenél e csacska levelezéssel.

Horváth úr az atv-ben, hirtv-ben többször szerepelt, zavarba jött nem is egyszer, milyen dokumentumok vannak nála, hogyan szerezte, hogyan jutott munkatársai kódjával azokhoz.

Az mindenesetre tény, hogy a munkahelyéről adótitkokat tartalmazható dokumentumokat másolt le, vitt haza - engedélyt erre természetesen nem is kaphatott volna.

Nem vagyok abban biztos, tényleg felfogtad-é mit is jelent ez?

Egy adóhatósági dolgozó magánszorgalomból évekig dokumentumokat lop ki a hivatalból, és szerinted ez helyes.

Te itt olyanért lelkesednél, amit a törvény biza szigorúan büntetni méltóztatik, ahogy büntetné, ha egy közönséges vállalat dokumentumaiból, terveiből, fizetési kimutatásairól vinne haza.
Ahol persze már bárki hozzáférhet.

Horváth urat szerintem alaposan csőbe húzták a háta megett lévő 'támogatói', hogy rettentő amatőr módon a nyilvánosság előtt 'kérkedjen' a nála lévő dokumentumokkal.

A 'hatalom' még időt is hagyott neki, hogy csöndben visszaadja a dokumentumokat, és ne kelljen hivatalos eljárás keretében elmenni értük házhoz.

Az lett volna az igazi botrány, ha ezek után semmit nem tettek volna, mintegy nyilvánosan demonstrálva, hogy bárki munkahelyéről, önkormányzattól, rendőrségtől, bíróságtól, kórházból, ... nyugodtan másoljon, vigyen haza dokumentumokat következmények nélkül.

Horváth Andrást (eddig) semmi hatalmi retorzió nem érte, még annyi sem, mint egy noname halandót ért volna, ha a portán lebukik egy kilopott hivatali paksamétával.

Kár, hogy orbánfóbiád miatt az orrodig sem akarsz látni.

Szegény Horváth Andrást a 'barátai' bizony alaposan rászedték így hanukarácsony tájékán.

Másolatai meg természetesen vannak, így a 'hatalom' még nála is pancserebb lenne, ha azt feltételezné, hogy a dokumentumok begyűjtésével eltüntethetne bármi bizonyítékot is mint egy echte putyinista.

Nem kéne maradnod a fehérorosz lukasenkóizmusnál? Az már olyan meghitten szörnyűséges definíció lett :)

clior 2013.12.21. 20:51:56

A gond ott van, hogy a masik oldal sem kulonb semmivel es amig ezek ketten elbohockodnak, addig az orszag nagyon tavoli jovoje is a szakadek melyen fog kapalozni. Ott kapalozik bizony es mi nezzuk ahogyan a cirkuszt ezek megtermetik. Mindketto oldal a rendszervaltasnak mondott idoktol a mennyire rossz allapotban atvettekrol papol, de egyik sem tesz mast mint megszorit es vagyonkat halmoz fel valamint valasztasi koltsegvetesekkel hulyitik a nepet aztan kiderul, hogy ismet rosszul allunk. Semmi nem valtozott az elmult 24 evben, azonos szinezetuek a hatso iranyitok, azonos korokbe kerulnek a vagyonok, ujabb es ujabb adokkal/jarulekokkat/sarcokkal haladunk az idoben. Az orszag pedig csak sullyed a sajat mocsaraban. Sikerul a ketto oldalnak egymasnak ugrasztani az embereket akik elhiszik, hogy egyik vagy masik oldal mas, maskent tesz vagy eppen az orszagert esetleg a kisemberert tesz valamit is. Nem tesz egyik sem semmit csak toltik a sajat es a holdudvar zsebeit.
Jon egy ember aki megunja az egesz mogott zajlodo politikai jatszmat es kiborul minden. A hatalom pedig jo idoerzekkel megaldva az unnepek elott szereli le a joembert, mert ilyenkor mindenki massal van elfoglalva. Ha szerencsejuk van akkor az unnepek alatt elcsendesedik minden es folyhat tovabb a szenny.
Rajtunk mulik, hogy osszefogunk-e es veget vetunk ennek a fertonek es kicsereljuk a politikai elitet. Nem szabad szavazni, hiteltelenne kell tenni a politikusokat. Mas bekes ut nincsen a valtashoz, minden mas esetben csak novekedik az ellentet az emberek kozott melynek a cirkuszi mutatvanyosok orulnek, mert addig ok nyugodtan lophatnak es erosodhetnek.
A NAV mint a gazdasagi nacizmus megtestesitoje kihirdeti, hogy 5.600 esetben kert kulfoldi hatosagtol adatokat a csalasok velemenyezese miatt. Talan 10-20 esetben kellett volna vizsgalodni es tisztabb gazdagabb allamunk lenne...

Boross Bence 2013.12.21. 20:55:27

@panelburzsuj: Ma kb. 700 000 közalkalmazott és köztisztviselő van. Mindegyikük belülről is láthatta, hogy milyen alacsony hatékonysággal, sokszor a közérdek ellen dolgozik az állam.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.21. 20:58:55

@Boross Bence: Nem értem, miben. Mert szerinted is jó lenne, ha csökkenne. Akkor már hárman vagyunk, akik egyetértünk. De mi, akik pl. ezt a kiáltványt kitettük, egy mikronnyival még közelebb vagyunk ehhez azoknál, akik -- ha fontos is ez a hozzáállás -- csak kritizálnak.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.21. 21:04:30

@clior: Hát ha a kommentelés az összefogás szinonimája lenne, akkor mi már annyira össze lennénk itt fogva, hogy a Mismásházy meg az Orbánc már nyüszítve szaladt volna Szibériáig. Bocs. Ha meg a csodavárás nne az összefogás szinonimája, akkor az egész Magyarországot már a mennybe emelte volna jámborsága miatt a Teremtő.

Hidvégi Mihály 2013.12.21. 21:08:27

@Boross Bence:

Nem arról van szó,hogy hányan tisztességesek. S persze, hogy fontos, hogy ne legyen korrupció. De nem csak erről van szó.

Legalább fontos egy ember sorsa. Egy ember...az minden embert jelent. Nem lehet cserben hagyni Horváthot, ahogyan egyetlen más civilt sem lehetne. Még ha nem is ettől javulna meg a korrupt magyar légkör.

Boross Bence 2013.12.21. 21:10:57

@leponex: Nagy mellényúlás, amit írsz. Horváth valószínűleg valóban törvénysértést követett el, amikor hazavitte az adótitkot képező bizonyítékokat. Viszont a törvénysértés alternatívája az lett volna, ha NAV-dolgozóként tesz feljelentést a főnökei, azok politikus és vállalkozó haverjai ellen, azután várja, hogy mit lép a Pintér-féle rendőrség, a Polt-féle ügyészség, a Handó-féle bíróság. Ha névtelenül szivárogtat, akkor is hamar megtalálja a NAV-os maffia a számítógépes adatlekérések nyilvántartásából. Ha nem áll ki a nyilvánosság elé, akkor valószínűleg rövid úton kicsinálták volna.

Horváth megtette, amit tudott: előbb a Fidesz vezetőihez fordult (Rogán, Varga, Lázár), majd amikor ez a vonal elhalt, a nyilvánosságot választotta. Egy nagyobb törvénytelenséget leplezett le egy kisebb törvénytelenség árán.

Boross Bence 2013.12.21. 21:16:15

@HaFr: Ha annyi euróm lenne, ahányszor különféle aktivisták a fejemhez vágták, hogy az akármilyen kritikát übereli az akármilyen cselekvés, már gazdag ember lennék. Mondjuk konzervatívtól még nem hallottam.

panelburzsuj 2013.12.21. 21:20:08

@Boross Bence:

Profi intézményesítést propagálva nem túl elegáns - szinte trollkodásnak tűnő módszer... - a "milyen alacsony hatékonysággal, sokszor a közérdek ellen dolgozik az állam"-szintű általánosító lózungok felé tolni a tárgyat.

De javíthatod a renomédat: hányan lehetnek olyanok, akik bűncselekmény gyanúját megalapozó erősségű információkba botlottak hivatali pályájukon?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2013.12.21. 21:29:25

@Boross Bence: Büszkén vagyok "különféle aktivista" és konzervatív egyszerre.

panelburzsuj 2013.12.21. 21:37:12

@leponex:
Te mit tanácsolnál a Horváth-helyzetű hivatalnokoknak?

(Gyurcsány alatt, Bajnai alatt, Orbán alatt - már ha a kormányfő személye és a kormány színezete elvi különbséget generál a közérdekű bejelentési taktika megválasztásában... )

Boross Bence 2013.12.21. 21:40:10

@HaFr: Azt hiszem, épp az ilyen koherenciazavarok miatt nem léptem be a pártodba.

Hidvégi Mihály 2013.12.21. 21:46:53

@Boross Bence: koherenciazavar - ajvékolás ez, nemde?

Moin Moin 2013.12.21. 22:04:42

@Boross Bence:

A személyes megszólíttatás okán: én voltam a kezdeményező.

Most jobban érzed magad?:-)

Egyébként ami a szervezettség alapvető mivoltát illeti: olvasgasd azt a blogot, amelyen írni szoktam - és látni fogod, hogy "némileg" tisztában vagyunk ezzel.

panelburzsuj 2013.12.21. 22:47:19

@Boross Bence:
Az is pár tízezer érintett - és vélhetőleg ennél is nagyobb "ügyszám".

Szóval tőled is azt kérdezem: miről szól itt fönt ez a levélke? ÁFA, NAV, adócsalás, korrupció a szakszerűen ellátandó "ügy" - vagy a bejelentő/tanú védelme?

panelburzsuj 2013.12.21. 22:53:58

@Moin Moin:
Praktikus észrevétel: ha "támogatást" szervezel, akkor célszerű úgy kigondolni az üzlemenetet, hogy az elért eredményt maga a támogatott (is) tudja érzékelni, ne csak a vélelmezett támadója...

leponex 2013.12.21. 23:49:04

@Boross Bence:
"Nagy mellényúlás, amit írsz. Horváth valószínűleg valóban törvénysértést követett el,"

Értem. Tehát én mellényúlok, miközben ebben azért egyetértünk.

Nem a nyilvánosság elé történt kiállása, hanem a nagyon amatőr csacsogása a többi dolgozó kódjával (is) megszerzett és hazavitt dokumentumokkal volt a nagy hiba.

Bejelenthetett volna - ahogy tette is - az ügyészségen, és elég lett volna ezzel kiállni a nyilvánosság elé.
Öléggé kilóg a lóláb, csak még az nem teljesen egyértelmű, lmps pacié-e ?

Ráadásul ezzel épp mellékvágányra terelte a sztorit, mert abban gondolom senki nem kételkedik, hogy számtalan visszaélés lehet(ett) az adóhatóságnál. Lesz is.

Így viszont most lehet lovagolni szegény Horváth András putyinista megfélemlítésén, lehet mellette szimpátiatüntizni, oszt ha a közönség azt látja, hogy ez a szegény Andrásunk hetente szerepel a médiában, és amúgy jól elvan, akkor a navos sztori lényegére is legyinteni fog.

Amire valszeg az Lmp-n kívül mindegyik párt szíve mélyén vágyakozik.

Ez a Poltozás, Handózás kábé annyi relevanciával bír, mint a lukasenkózás, de hát ha ütősebbre nem telik :)
Lásd Hunvald úr, Hagyó úr meg a többi esete.

Szóval bátran levelezzetek, nem nagy erőfeszítésbe kerül. Annyit is ér, szerintem.

"Horváth megtette, amit tudott: előbb a Fidesz vezetőihez fordult (Rogán, Varga, Lázár)"

Amit én szégyenkezve elhallgattam volna a helyében, könnyen lehet úgy is kommunikálni hogy üzletet ajánlott, de nem volt igazán kurrens portékája, azért nem boltoltak vele fideszék.

András barátunkat bizony felültették, és lehet, egyedül fog maradni a ringlispilen...

De érdeklődésem rendületlen, mi fog valójában kiderülni.
Én tényleg arra vagyok kíváncsi...

Szúrófény 2013.12.22. 04:16:22

@hederg:
„ A törvényről :Gyűjtemény

A törvény olyan, mint a pókháló, amely megfogja a kisebb állatokat, a nagyobbak azonban átjutnak rajta. A dongó beléje jutva széttépi, s kirepül belőle, a kis légy azonban fennakad benne.” Temesvári Pelbárt.

„hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek!” Bölcsességek könyve! Ókor Óta tudott!
Szent Ágostonnak az a sokszor idézett mondása, hogy igazságosság nélkül az állam is csak egy rablóbanda,
Amely országban a gonosztevők büntetés nélkül maradnak, gyilkosságok, ragadozások, minden Istentelenségek eláradnak (privatizáció, olajmaffia) , melyekért veszedelemre bocsátja Isten az országot…Mivel sokszor a kis lopót a nagy lopók felakasztják: sokszor aki sokat lop, aranyláncot visel, aki keveset, kenderkötélen függ. Pázmány Péter (Ma annyira szégyentelenek, vagy tudatlanok, mesterségük címerként hordják!) Sólyom elvtárs tiltja meg a privatizáció, ügyészségi felülvizsgálatát!

Aki száz, meg százezret rabol, bírája lészen annak, kit a szükség tyúkot rabolni kényszerített! Tiborc a Bánk Bánban!

Hidvégi Mihály 2013.12.22. 07:53:05

@leponex:

"... de nem volt igazán kurrens portékája, azért nem boltoltak vele fideszék."

Látod, látod, minden hozzászólásodban tanúságot teszel a nemtelenségről.

Lexa56 2013.12.22. 08:17:48

@explanatus: erre mondtam azt, hogy legyen egy weboldal, ahol mindenki (névvel!) kifejezheti egyetértését. Az rögtön számlálja is a jelentkezőket. De ha ragaszkodtok az eredeti formához, azt is tudomásul veszem.

2013.12.22. 09:00:11

Akkor most ki lopja el az ország pénzét?
A segélyes vagy a bliccelő?

Boross Bence 2013.12.22. 09:56:46

@leponex: "de nem volt igazán kurrens portékája, azért nem boltoltak vele fideszék."

Ezzel szemben

"Horváth szerint Rogán megkeresése után pár nappal el is indult egy adóhivatali vizsgálat néhány céget illetően, de ennek azóta sem lett eredménye, és ő emiatt fordult tavaly ősszel Lázárhoz és Cséfalvayhoz."

@leponex: "a többi dolgozó kódjával (is) megszerzett és hazavitt dokumentumokkal"

Ezzel szemben Horváth azt írta az Origónak, hogy

„Azt sugallja a NAV, hogy én jogosulatlanul juthattam hozzá nyilvántartási adatokhoz. Ez nem így van. Az adatokat én szinte kizárólag a saját gépemről kérdeztem le” – írja, kitérve arra, hogy volt három hét, amikor átköltözés miatt nem volt számítógépe, akkor az osztályról éppen hiányzó kollégái gépét használta, ott lépett be, de mindig a saját jelszavával, saját jogosultságával. Ilyenkor pedig a lekérdezéseket ő hajtotta végre. „Ilyen esetek elég gyakran előfordulnak a hivatali életben, és semmiféle szabálytalanságot nem jelentenek. Viszont egy rágalomhadjáratban plusz egy érv a megcélzott személy ellen.”

www.origo.hu/gazdasag/20131202-horvath-andras-levele-az-adohivatal-allitasaira-valaszul.html

Azt hiszem, egyszerűen összekevered Horváthot Snowdennel, aki tényleg kicsalta kollégái jelszavát a titkos NSA iratokhoz való hozzáféréshez.

Boross Bence 2013.12.22. 10:15:45

Visszatérve a poszthoz, két intézményi kérdést kellene inkább feszegetni a levelezegetés helyett:

1. Hogyan működik (vagy nem működik) a közérdekű bejelentők védelme a gazdasági jellegű nyomozások során?

USA: törvényi védelem

www.hir24.hu/it-mobil/2010/12/02/amerikaban-torveny-keszul-a-kozerdeku--feljelentok-vedelmeben/

Magyarország: látszatmegoldás

444.hu/2013/11/05/latszatmegoldaskent-mukodik-magyarorszagon-a-kozerdeku-bejelentok-vedelme/

2. Miért nincs Magyarországon is egy kifejezetten a korrupció felderítésével foglalkozó hivatal, ügyészségtől független vádhatóság vagy rendőrségtől független nyomozó szerv?

Az utóbbira példa az olasz „Tiszta kezek” bírói csoport, vagy a román Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), amit épp most próbál szétverni Victor Ponta kormánya.

Lásd még:

Hogyan látják a magyar helyzetet és mit javasolnak a szakértők?

index.hu/gazdasag/2013/04/18/korrupcio/

egyetmondok 2013.12.22. 19:13:20

Tekintve, hogy ma a magyar haza van kormányon, tiszteletre,és elismerésre méltó,hogy ez Horváth egyáltalán szabadlábon védekezhet.

Szevasztok 2013.12.22. 20:42:36

@leponex: "Egy adóhatósági dolgozó magánszorgalomból évekig dokumentumokat lop ki a hivatalból, és szerinted ez helyes."

Amennyiben egy ilyen nagyságrendű korrupciós ügyet leplez le vele, akkor igenis helyes, sőt példaértékű.

leponex 2013.12.22. 21:30:00

@Boross Bence:
Ha egy kicsit bővebben idéznél, kicsit más az értelme, ugye?

"Amit én szégyenkezve elhallgattam volna a helyében, könnyen lehet úgy is kommunikálni hogy üzletet ajánlott, de nem volt igazán kurrens portékája"

Vissza kellene hallgatnom az atv-s szerepléseit, én úgy emlékszem, mintha a többiektől elkért kódot használta volna, de lehet, hogy tévedek :(
Vagy javított később. Olga asszony nem egy kérdésére adott válaszával volt így.

@Szevasztok:
Őlég érdekes megközelítés, jó tíz évig gyűjtögetek otthon hivatali dokumentummásolatokat, hogy majd valamikor leleplezzek egy korrupciós ügyet ;-)

Akkor ezek szerint a 'hosszú bájtok éjszakája' legendájával sincs semmi probléma, Simicskáék csak le akartak leplezni példaértékűen. Majd, valamikor ...

leponex 2013.12.22. 21:37:00

@Boross Bence:
"Horváth szerint Rogán megkeresése után pár nappal el is indult egy adóhivatali vizsgálat néhány céget illetően"

Ami ugye azt jelenti, hogy egy adóhivatali dolgozó korrupciógyanú esetén kormánypárti politikushoz fordul bejelentéssel.

És ez szerinted rendjén való.
És ha csak azért szólt, hogy figyelmeztessen barátilag, nehogy lebukjanak, akkor az is OK?

Az meg, hogy egy kormánypárti politikusnak befolyása lehessen arra, kik ellen induljon adóhatósági vizsgálat, és ezt egy független értelmiségi megint csak rendjén valónak gondolja, az tényleg a lukasenkói világképet takargathatja ;-)

Boross Bence 2013.12.23. 08:50:54

@leponex: Azt hiszem, elfelejted, hogy itt egy évi 1700 milliárdos profitú, kormányokon átívelő, gazdasági-politikai maffia érdekeit sértő emberről van szó.

Mit tehetett volna Horváth, amikor rájött a dologra?

a) csöndben marad (99,99 százalék ezt tette volna)

b1) a hivatalos utat választja (feljelentést tesz)

b2) az informális utat választja (politikusok megkeresése)

b3) a nyilvánosságot választja névtelenül (szivárogtat)

b4) a nyilvánosságot választja névvel és arccal + feljelentést tesz

Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy a b1 és b3 esetben a maffia azonnal kicsinálja. A b2-t megpróbálta, mert érthető okokból nem akarta politikai támadásoknak kitenni magát. Nem működött. Maradt a b4.

Az pedig, hogy a kormánypárti politikusok helytelenül miért utasítják közvetlenül az adóhivatalt erre vagy arra átfogó ÁSZ- és/vagy rendőrségi-ügyészségi vizsgálatok megindítása helyett, már nem Horváth sara.

leponex 2013.12.23. 19:14:46

@Boross Bence:
b4 - ahogy végül tette is, magam is ezt javalltam.

A körítés viszont ölég gyanús...

De majd kiderül ;-)

tamas11 2013.12.23. 19:55:58

@Boross Bence:
A B3 megoldás önmagában nem éteri tisztaságú, mert mindig csak részletek szivárognak, és hiteltelenek.
Ettől kétértékü lesz a nyilvánosság: nem a tudósak és tudatlanok, hanem a tudnivélők meg a hivatalból tagadók köre.

Lexa56 2013.12.26. 06:35:58

December 2.-án szimpátiatüntetés lesz Horváth András mellett (V: Széchenyi u. 2).
lmv.hu/NAV_tuntetes_131228
süti beállítások módosítása