Ügynökügy, pártfinanszírozás, hatalmi tér.
Ez a három téma olyan erős koalícióvá láncolja össze a Fideszt és az MSZP-t (illetve a holdudvaraikat), hogy minden más ellentét közöttük legfeljebb másodlagos. A Fidesz-MSZP koalíció uralma a magyar politikai rendszer rendező elve.
A nyilvánosság reménytelenül deformált. Az a látszat, hogy az ellenzék képtelen fogást találni a fiatal demokratákon, valamint az ellenzéki sajtó butának tűnő bezárkózása az MSZP, az Együtt és a DK közötti térbe (mikor innen már semmilyen új gondolat, inspiráció, sőt a győzelemnek semmilyen reménye nem származhat), valójában a választóknak szóló cirkusz. A háttérben lévő, a poszt legelején jelölt három érdek felülír minden demokratikus látszatot: legelőször is a szó és a tett egységét, aztán a választási küzdelem célját, legvégül pedig a közjóra való törekvést. A közjó nem érdekel senkit... a választási küzdelem elsődleges célja nem a győzelem, hanem a saját hatalmi tér uralása (az ellenfelek -- az MSZP esetében a két említett ellenzéki kispárt és a Fidesz -- kiszorítása innen)... a szó és a tett egysége, nos, erről jobb nem is beszélni.
Mindez egyfelől azért lehet így, mert a politikai szereplők hosszútávú megélhetést és befolyást keresnek, nem kormányzási lehetőséget. A politikánkban semmilyen emelkedettség nincs. A politikai osztály úgy viselkedik, mint egyetlen nagyvállalatnak a hatalmi klikkjei -- egyik az egyik erőforráscsoport, a másik a másik erőforráscsoport vonzásában járul hozzá az egész tönkretételéhez anélkül, hogy az egész feletti hatalom (és gond) nagyon érdekelné őket. Másfelől automatizmusok uralkodnak. A múlt- és jelenbeli disznóságok, illetve a saját hatalmi térhez kötődő erős, diverzifikált érdekek miatt a domináns logika már egy pártelnök számára is érinthetetlen. A logika elszabadult, utolérni, netán legyőzni ma képtelenségnek tűnik.
A választók persze éreznek valamit ebből, érzik ezt legutóbb a NAV-botrány, a mindenkori elszámoltatások kudarca, a kormányokon átívelő útépítési tenderek, a Bajnaival és Gyurcsánnyal szembeni (de a Mesterházyt megkímélő) fideszes támadások stb. okán, de proszcéniumban csak folyik a játék, a nép mégis megveszi a jegyet, és maga is lassan, de biztosan hozzáhülyül a megtévesztéseken alapuló bohózathoz.
Nem szánnám nagy leleplezésnek ezt az írást, valójában nincs már mit leleplezni azoknak, akik valamennyire is követik az eseményeket. A többiek meg úgyis eljutnak majd valahogy a szavazófülkékhez. Még a lábuk sem lesz sáros.
