Tamás Gáspár Miklós, fiatalkorom kedvenc szerzője, három állítást tulajdonít Orbánnak, amelyekre szerinte az "ún. baloldali ellenzéknek" nincsen válasza, és innen fakad, hogy az előbbi kormányzása feltehetőleg folytatódni fog. A három állítás:
1. "Orbán Viktor miniszterelnök szerint megkönnyebbednek a megélhetés terhei, ha pártja kormányon marad."
2. "Amennyiben az ún. baloldal (a mai ellenzék) alakítana kormányt a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választások után, (OV állítása szerint) a megélhetés megnehezednék." Az ok: "a mai ellenzék a transznacionális-globális tőke érdekképviselete, ez utóbbi pedig az eddiginél is nagyobb profitra törekszik, amelyet többnyire „kivisz” az országból."
3. "A miniszterelnök avval indokolja központosító, államosító, antipluralista, uniformizáló, világnézeti egyöntetűséget erőltető jogalkotását és rendszabályait, hogy a mai világméretű zűrzavarban a nemzetet – vagy/és a magyar etnikumot – egységes politikai közösséggé kell formálni."
Nos, azt hiszem a két első állítás egyenértékű, tehát így is fogom kezelni őket (végül a szerző is emellett dönt), azaz marad két Orbánnak tulajdonított állítás(komplexum). TGM szerint az ellenzék nem tud érdemben reagálni az elsőre azon túl, hogy a realitás pontosan az ellenkezőjét kívánná meg Orbán politikájának (az állításai "perverzek"), "azt viszont nem mondja az ellenzék" -- teszi hozzá TGM --, "hogy a megélhetés megkönnyítése, a drágaság csökkentése helyes állami cél – még ha másképp óhajtaná is megvalósítani." Az ellenzék ugyanis piaci megoldásokat részesítene előnyben az állam bevetése helyett, így TGM.
Majd folytatja: "Az [utolsó, fenti 3.] állításra adott ellenzéki válasz a leghatástalanabb: miközben a miniszterelnök és apparátusa megmagyarázza, ám nem tagadja antipluralista (tévesen „antidemokratikusnak” nevezett) intézkedéseit, az ellenzék rásüti, hogy antipluralista."
Ha nem lát választ az ún. baloldalon, hadd válaszoljak minderre a polgári konzervatív ellenzék nevében.
Felejtsük el egy pillanatra, hogy mi tűnik ma baloldalnak és jobboldalnak, mert ez egy olyan nyelvjáték, amelyben úgy is az győz, akinek több a pénze (habár valamennyire a leleményesség is számít). Mi, akiknek a pénz nem adatott meg, csak azt ismételhetjük, amire egyébként TGM is tesz célzást: nem ismerünk konzervatív pártot Magyarországon (talán a Bokros visszafogottan, ám rossz társaságban politizáló alakulatán kívül). Két-három jelentősebb etatista (redisztributív-államelvű) párt van (MSZP, Fidesz, Jobbik), amelyek -- a mi szemszögünkből -- két metszetben tűnhetnek baloldalinak, jobboldalinak, illetve szélsőjobboldalinak, de ez nem változtat a közös etatizmusukon és társadalomalakító aktivizmusukon (antikonzervativizmusukon).
Az egyik szemszög -- mondjuk így -- a nemzeti sorskérdésé, ez alapján a baloldal a mai Magyarországon internacionalista, a jobboldal nacionalista, a szélsőjobb rasszista. A másik a szociális kérdésé, ez alapján a baloldal a nagyobb egyenlőség, a jobboldal a nagyobb egyenlőtlenség, a szélsőjobb inkább az előbbi oldalán áll. A leosztásban semmi unortodox nincs, a 20. század garmadával produkálta ezeket a formációkat többnyire (ha nem is mindig) olyan politikusok által működtetve, akiknek egyetlen szenvedélyük volt, a hatalom, és ennek megszerzéséhez és megtartásához kerestek alkalmas ideológiát. Meggyőződésem, hogy tiszta véletlen, hogy Orbán jelenleg olyan platformon áll, amilyenen -- vezethetne éppen úgy egy internacionalista Fideszt is. A hatalma -- és az ennek keretet adó etatizmus -- a lényeg, a többi esetleges.
Egy konzervatív párt szerint a nagypárti etatizmus (elvonáson, újraelosztáson és korrupción alapuló stratégia) leginkább azért veszélyes, mert az államhoz köti a polgárokat, az állami újraelosztás logikája szerint versenyeztetve őket, ami megerősíti az atomizáltságukat és egoizmusukat. (A konzervativizmus tehát nem elvont szabadsághiányként kezeli az állam túlterjeszkedését, mint a libertáriusok, hanem konkrét szociológiai defektusként.) Az etatizmus alternatívája a társadalmi önszerveződés és a közösségek erősítése, amelyek ellent tudnának tartani az államnak, és a kooperatív individualizmus és a felelős autonómiák felé tolnák el a magyarok (szociálpszichológiai) egoizmusát és egymással szembeni bizalmatlanságát.
Nyilvánvaló, hogy TGM problémafelvetése (1-3.) eleve az etatizmus tartományába utalná a (hiányolt) vitát a kormányoldal és a "baloldali ellenzék" között, ami nekik mindenképpen egyformán testhezálló, de pont ez a tény az, ami elfojtja a megoldás lehetőségét -- TGM ecsetkezelése tehát (értékmentesen fogalmazva) manipulatív és kontraproduktív. Hogy mennyire az, azt mutatja, hogy bár TGM állítja, "ugyan egyetlen árva szót se hisz[ek] el Orbán Viktor magyar miniszterelnök hármas üzenetéből, amelyre nem nehéz válaszolni", mégsem könnyíti meg a helyzetünket a válaszával.
Konzervatív nézőpontból (amit nem TGM-nek magyarázok) a fenti állítások nem állítások, a problémák nem problémák -- hanem az egész megtévesztés és a politikai kultúránkra oly jellemző porhintés (szép angol szóval subterfuge), amelynek lehet nagy a keletje most is, de látszik, hogy ismét a szakadékba visz. Orbánnak se a magáról szóló, se az ellenzékről szóló kijelentése nem fogadható el anélkül, hogy a teljes irracionalizmus csapdájába esnénk azonnal. Az állam ugyanis -- szemben azzal, amit TGM gondol -- ab ovo nem lehet alkalmas semmilyen gazdasági (nem hogy társadalmi) probléma megoldására -- ehhez előbb pontosan fel kellene mérni, hol teremt értéket és hol nem. Ma az államra vonatkozóan semmiféle vita nem zajlik Magyarországon, a jó kormányzásról még annyi sem, a két párt egyetért az adócentralizáció és az ízlések és pofonok szerint újraelosztás primitív játékszabályában -- és sajnos úgy tűnik, mind emiatt a vita TGM érvrendszerében is belezuhan ugyanebbe az irracionalitásba, amelynek a perszonalizált kivonata az ő esetében a "munkát, kenyeret", a módszertani vázlata pedig a "sehova se tartunk, menjünk hát gyorsabban".
TGM nagy leleplezése arról, hogy "Orbán miért nyer 2014-ben", végül egy halk sóhajtással múlik ki. Nem tett hozzá semmit a tudásunkhoz, viszont erősíthette az olvasói meggyőződését azzal kapcsolatban, hogy az államról és a pártokról való elmélkedés a magyar közgondolkodás non plus ultrája. Erősíthette azt a meggyőződést, hogyha az ellenzék nem talál ki sürgősen valamit az állam használatával kapcsolatban (vagy legalább azt, amit TGM rejteget a fejében), akkor talán ország sem lesz itt két év múlva. Tehát éppenséggel erősíthette egyfelől a Fideszt, másfelől az MSZP impotenciáját.
A válaszom az álkérdésre, hogy az ún. baloldal miért nem talál fogást a Fideszen, ez: mert még sosem talált ki az államelvű ember a szívéhez közelebb álló politikai doktrínát a nemzeti szocializmusnál (amely közben természeten egy büdös nagy oligarchikus manipuláció, és ekként Aristoteles igen összeszedetten ír róla -- amint TGM pontosan tudja.) De ez a válasz nem válasz arra a kérdésre, hogy miért nyernek a fiatal demokraták, ha nyernek. Ez a válasz ugyanis a magyar népig vezet (ideértve az elitjét), és sokszor sok szempontból tárgyaltam már ezen a blogon, ezért itt csak annyit: Orbán leváltása messze a legkisebb feladat azok közül, amelyek még ránk várnak, mielőtt ez az ország végre eljut a polgári civilizációba.
